Maid Cafe Várffy gazda

A normális énemmel, nem értettem volna, hogy mit keresek Robika asztalánál, ebben a szerelésben, és kikértem volna magamnak, hogy megalázkodjak előtte, ám a bájital, megtette a hatását. Érdekes fordulatokat produkál az élet, és ez a szitu, több lett volna mint nevetséges, most még sem találtam benne kivetnivalót. Mikor az asztalához értem, mindjárt a nyakamba zúdította a panasz áradatát a késedelmes kiszolgálásról, és ne lepjen meg senkit, de teljes mértékben igazat adtam neki.
- Nagyon sajnálom gazdám. Minden az én hibám, bocsásson meg! A továbbiakban igyekezni fogok, hogy ne legyen panasza rám. - Megbánásom őszinte volt, eszembe sem jutott, hogy másképpen gondoljam, mint a gazda. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy felülbíráljam egyetlen szavát is. Biztosan el is sápadtam, meg kicsit forgott velem az egész sátor, és Várffy gazda arca is sűrűn változtatta az alakját. Hol megnyúlt, hol kerekebb volt, de most ezen sem csodálkoztam. Ha ilyen, hát ilyen. Étlapot kért, mire gyorsan felkaptam az asztalról, ami mindegyikre oda volt készítve, és kinyitva a megfelelő oldalon a keze ügyébe helyeztem, várva, hogy érte nyúljon, és elvegye. Meg is tette, de nyomban el is dobta, mondván, hogy meggondolta magát, és tőlem várt javaslatokat. Meggondolta magát?! Semmi gond ezzel, talán jobban bízik az én ajánlásomban, mivel jobban tudom, hogy mi a legfrissebb, a legjobb, a leglegleg, mert neki csak az lehet a megfelelő, és büszke is voltam rá, hogy ennyire megbízik bennem.
- Köszönöm. Megtiszteltetés, hogy ajánlhatok. Ha éhes, az omlette rice-ot javasolnám, japán specialitás, frissen készül. Desszertnek pedig a brownie-t, néhány gombóc fagyival, az ön által rendelt ízben. A süti a fagyival, remek kombináció, ha még nem ízlelte, mindenképpen ajánlom. Ha nem haragszik, én gyümölcsöset választanék, mert annak a kellemes savanyúsága, kiválóan ellensúlyozza a csokis brownie erőteljes édes csokisságát, de persze ön választ, ebben is. Italnak egy limonádé hűsítené  megfelelően a nagy melegben, esetleg néhány levél mentával megbolondítva. Természetesen gondoskodom róla, hogy minden a legfrissebb, és a legjobb minőségű legyen, ahogyan az önnek kijár, gazdám. - A hosszú szónoklat végén még mosolyogtam is, persze csak halványan, nehogy azt higgye kinevetem, vagy valami hasonló, no meg a túlzott öröm kinyilvánítása nem illett volna szolgalétemhez, és a közérzetem sem indokolta volna. Kínosan ügyeltem rá, hogy ő ebből semmit ne vegyen észre, hiszen nem azért van itt, hogy az én  nyavalyáimat hallgassa. Neki csak jót és szépet szabad és kell kapnia, amíg igényli a szolgálatomat. A következő kívánsága ledöbbentett egy kicsit, de csak a másodperc törtrészéig tartott, aztán elgondolkodtam a kérésen, és kérdések tömege merült fel bennem. Szerettem volna, ha mindennel elégedett lenne, ezért bátorkodtam a vers formai részletei iránt érdeklődni.
- Ne haragudjon gazdám, de milyen versformában adjam elő a kívánt művet, milyen rímképlet és szótagszám lenne a fülének kedves, valamint a terjedelmét, ha lenne kegyes meghatározni! Nem akarok csalódást okozni, csak azért merészeltem rákérdezni ezekre. Óhajt-e gitár kíséretet, vagy csak simán énekeljem el  Önnek? - Bár nem mutatott túl nagy hitet irányomban, hogy bármit is képes vagyok megtenni érte, én nem hibáztattam, a bájital kikapcsolt bennem minden oda nem való érzést és gondolatot, ezért nem okozott nagyobb gondot, hogy más programokat, lehetőségeket is javasoljak.
- Van-e még más kívánsága, gazdám? Hozhatok ide önnek egy plusz napernyőt, ha bántja a fény, vagy segítek megszabadulni a cipőjétől, ha óhajtja. Meglátja, kellemesebb mezítláb. Sőt egy jakuzzit is beállíttatok önnek, ha parancsolja.- Fogalmam sem volt, hogy ha tényleg rendelne egy jakuzzit, honnan akasztanék le egyet, de a logikus gondolkodásom teljes csődöt jelentett, és csak egy gondolat fért meg az elmémben, mit tehetnék még, hogy kellemesebben érezze magát? A vendégnek minden óhaja szent, így azt is teljesen helyénvalónak találtam, mikor Runát akarta közelebbről is megismerni.
- Sajnálom gazdám, ha nem nyerte el a tetszését, ahogyan kiszolgáltam, jogában áll mást választani. Óhajtja, hogy kihozzam a rendelését (ha volt)? Szólok Runának, hogy álljon szolgálatára, ha megengedi. Távozhatok, gazdám? -

Maid Café- Rendelések, majd Amanda Úrnő

Utolsó Mohikán és Leonie tömeges rendelése elég szívbajt okozott nekik most így hirtelen. Lagger idegállapotára azért kíváncsi lenne most, de inkább nem akaszkodik a nyakába. Talán majd később megkérdezi, mi volt a véleménye erről. Lehet, Laggert nem lepte meg különösebben a két vendég bohókássága és grandiózus rendelése. Mindegy is, Sharlotte-hoz szép kis könyörgést intézett, hogy kösse le Keith-t, illetve, ha igény van rá, Leonie-t is. A gazdasszony amúgy is hajlamos sok mozgást és őrültséget igényelni.
Beevickél a sátorba ellenőrizni azokat a rendeléseket, s közben fél szemmel Niki felé pillant, a kassza irányába.... ám Niki sehol. Megáll, jobban körbe néz... és leesik az álla attól, amit lát. Egészen élethűen leírva: a felső ajka kicsit elválik az alsótól, mintha éppen szerelmesen sóhajtana, csak éppen a tekintete annyira meglepett, hogy az kész. Niki testbeszédéből egyáltalán nem az szűrődik le ebben a percben, hogy a lány az eddig látott vagány, belevaló stílusát hozná, sokkal inkább igazodott hozzájuk, ami hihetetlen kicsit a mai napon tapasztaltak fényében. Ez az állapota, mármint a csodálkozós, nem tart tovább pár másodpercnél, s mikor vége, elpirulva meghajol a vendég (Várffy gazda) és Niki irányába, aztán gyorsan besurranna a konyhába, csak éppen sikerül elbotlania és majdnem hasra esnie a saját lábában a nagy csodálkozástól.
Odabent már készen áll a második adag ennivaló Keith részére nevezetesen: a somlói vastag öntettel (amit csomagolnak majd), brownie extra csokival, márványos frissen sült, tűzforró muffin, ehhez marcipán evőeszközök, bár inkább csak foltosak semmint mintásak, mert már előre elkészítették ezeket, no és persze ott illatozik a frissen készült omlette rice is, avagy omu rice. A karórájára pillant, hogy ellenőrizze az időt, no és kérem csere idő van máris, azaz aki eddig kint volt, most jöhet be, aki meg bent, az pucolódhat kifelé. Aki meg kiszolgál még itt vagy ott, nos az maradhat éppen a helyén. Bár ezt az alkalmat ő részéről aljas módon igyekszik kihasználni és javukra fordítani.
-Hahó, lányok.- Marynek és Glynissnek szólt most. Ha a lányok odaérnek, akkor halálkomoly arccal eléjük rakja a tálnyi kaját és belekezd a magyarázatba.
-Volna egy nagy kérésem. Odakint a kedves gazda lerendelte az egész menüsort. Ki tudnátok vinni neki a második adagot? Ugyanúgy Leonie is az egész palettára szavazott. Esetleg, ha Lagger kér segítséget, segítetek neki? Meg szórakoztatni őket? Légyszi légyszi.- kezd az a sanda gyanúja támadni, hogy a mai maradék nap könyörgésekbe fog fulladni, de lassan tényleg elvész a részletekben és, ha nem szervez át egy-két dolgot, bizony romba dőlhet a café rendezvény. Ha a lányok beleegyeztek a dologba, akkor a kintiekre hirtelen négy maid is rászakad: Mary, Glyniss, Sharlotte és Lagger. Két olyan aktív embert csak le tudnak fárasztani ennyien. Vagy mégsem?
És ekkor megüti a fülét a csengőszó. Leen kiszolgál (vagy mit csinál), Niki is, Boti, Tykki szintén, az előbb érkezett Zsolt pedig olyan briliánsan bújt el előle, hogy nem látja, merre van. Tehát más választás nem lévén elpislog abba az irányba, ahonnan a csengettyűszó jöhetett, s lám, ott ül egy hölgyemény kissé mufurc arckifejezéssel, legalábbis ahogy felé siet, ilyesmit vél felfedezni vonásai között. Út közben az időközben befutott háztársának (Eric) is integet egy rövidet mosolyogva és főleg felmutatja a hüvelykujját, hogy hajrá a gitárral.
-Üdvözlöm itthon, Úrnőm.- szépen meghajol a vendég előtt kemény tartásban, arcán kedves mosollyal.
-Engedje meg, hogy szolgálatára legyek a mai napon. Rátekintett már az étlapra?- itt azért be is fejezi a beszédet, mert egy szobalány amúgy sem a szószátyárkodás híve. Talán már ezzel is messzire ment, ki tudja. Majd a kapott reakciókból leszűri, hogyan lenne optimális tovább működnie a kedves vendéggel szemben.

Maid Café - Niki

Nem stimmelt Nikivel valami, teljesen kivetkőzött magából, és így oda is volt a mulatság. Mindent megértően, tettre készen fogadott, csepp jelét sem mutatta az ellenállásnak. Csendben végighallgattam az általa ajánlott menüsort. Nagyon úgy tűnt, hogy ma nem fogom tudni kellemetlen helyzetbe hozni, bármennyire is szeretném. De most már abban se voltam biztos, hogy egyáltalán ő áll itt előttem, egyszerűen képtelenség volt, hogy Hegyi Nikoletta ekkora önuralmat tanúsítson. Kinéztem belőle azt is, hogy valamelyik kis talpnyalójával százfűlé-főzetet itatott, hogy helyettesítse.
- Kérek két fagylaltkelyhet. Az egyik legyen puncs és citrom, a másik csokoládé és pisztácia. - éhes nem voltam, de édesség gyanánt egy kis fagylalt jól esett volna.
A szórakoztatásomra rátérve viszont már kicsit megmutatkozni látszott Niki igazi énje. Csak lökte a dumát, kérdéssekkel bombázott ahelyett, hogy tudomásul vette volna a feladatát.
- Sok a szöveg. Itt csak én kérdezek. Elég világosan megmondtam, mi a kérésem. Innentől rajtad áll, hogyan oldod meg. Ezért vagy te a cseléd, én pedig a gazda. - számomra sokkal nagyobb csalósát jelentett egy értetlennek, bizonytalannak mutatkozó szolga, mint aki kevésbé jól oldja meg a feladatát, de legalább rögtön tudomásul veszi.
- A jakuzzi ígéretesen hangzik, majd később visszatérünk rá. - meguntam Nikit, sajnos nem úgy alakult a dolog, mint ahogyan elképzeltem. Szívatni szerettem volna, de nem sikerült. A más jellegű igényeimet meg nem tudta volna kielégíteni, hozzá egyszerűen nem volt gusztusom. Még szerencse, hogy akadtak itt más, szemrevaló cselédlányok is.
- A rendelésemet természetesen neked kell kihozni, és a verses-zenés produkció előadása is rád vár. A zenei kíséretet bízd Ericre. - mutattam rá a fiúra, aki az imént felajánlotta a vendégeknek, hogy muzsikával szórakoztatja őket.
- Áh, szóval Runának hívják. Feltétlenül küldd őt ide, szeretném közelebbről megismerni. Elmehetsz. - engedtem útjára Nikit, kíváncsian várva, hogy vajon teljesíti-e a kívánságaimat.

Maid Cafe Várffy gazda

- Két kehely, egy puncs, citrom, és egy csoki, pisztácia. - jegyzeteltem, nehogy valamit összekeverjek. Már így sem nézett jó szemmel rám a gazdám, nem akartam még jobban magamra haragítani. Úgy látszik nincs jó kedve, fáradt lehet, vagy csak ő is rosszul van, mint én. A világ, közepén a sátorral, egyre sebesebben pörgött, és én igyekeztem állva maradni, és megtartani az egyensúlyomat. Rohamszerűen jött a felforgató érzés, néha jobb volt kicsit, néha pedig nagyon kellett vigyáznom, hogy a gazdám nehogy valamit észrevegyen.
- Értem, gazdám, nem kérdezek, csak csinálom a dolgom. - mondtam kissé bizonytalanul. Esküszöm, hogy jót akartam, de el kell fogadnom, hogy ő a gazda, és én pedig szolga. Nincs is ezzel gond, majd jobban ügyelek, hogy tartsam a számat. Mindent megértettem a gazda által mondott instrukciókból, meghajoltam illendően, és eltűntem a konyha irányába. Leadtam a rendelést a két fagyi kehelyről, majd Runát kerestem a tekintetemmel. Meg is találtam hamarosan, egy rakás szendvics közül kukucskált ki. Odaszóltam neki.
- Runa! Várffy gazda téged vár, kiviszem majd a rendelését, meg énekelek neki, aztán gyere oda! Meg akar ismerni. - Míg készült a fagyi, és a díszítés, a lehető leggyorsabban visszasiettem gazdámhoz, aki már várt, útközben intve Eric-nek, hogy jöjjön velem! Ha jött, akkor menet közben mondtam el neki mit szeretnék, vagyis hát nem én, hanem a gazdám.
- Játssz valami nagyon szépet, én meg majd megpróbálok improvizálni rá. - mosolyogtam a srácra magabiztosan. Halvány szolga fogalmam sem volt, hogy mit fogok énekelni neki, csak azt tudtam, hogy muszáj sikerülnie. Izgatottan érkeztem meg gazdám elé, beálltam, ahova mutatta, ha mutatta, megvártam az engedélyét, én pedig rákezdtem. A lehető legszebb hangomat igyekeztem elővenni, és hittel, és átéléssel énekelni, teljék minél nagyobb öröme a gazdának a dalban, mert benne volt minden odaadásom.
A dal:
Varázsos személye vonzó, mint a mágnes
Ámul-bámul láttán Katalin és Ágnes.
Rajta sok, szép lány legelteti szemét,
Fess alakja gyűjti, sok tagú háremét.
Fut, liheg nyomában ezeregy cemende,
Ybl Miklós az, ki az Ő arcát tervezte.

Zajos siker övezte évzárón a lényét,
Orcáján mosolya adta az est fényét.
Legendás szorgalma tavaly gyümölcsözött,
Laza hajrában többeket legyőzött.
Első lett Ő, az egész iskolában,
Ráismersz? Nincs párja, széles e határban.

Remek góllövő, ő a kviddics gyöngye,
Ó! Szegény Nikit, párbajon legyőzte.
Bedobja a kvaffot, de a türcsit soha,
Erkölcsös jellem ő, a szerénység szobra.
Rájössz-e ki ő, kiről versem írom?
Tizennyolc sorkezdet elárulja titkom.

Nem is mertem felpillantani a zenés vers végén, csak elrobogtam a konyhába a fagyikért. Visszaúton, két kezemben egy-egy kehellyel, kicsit botladoztam a fűcsomók között, lábaim nem voltak olyan biztosak magukban, de én sem. A gyomrom, mint egy háborgó tengeren hánykolódó hajó, olyan volt, már régóta próbáltam féken tartani, de már éreztem, hogy baj lesz. Odaértem az asztalhoz, leraktam gazdám elé a két fagyi kelyhet, de ekkor már kitörőben volt a vulkán. Hiába nyeltem nagyokat, és a hajolgatás sem tett jót neki, nem beszélve a sok átélt izgalomról. Nem bírtam tovább tartani, és egy csendes öklendezéssel, a gazdám öle felé hánytam, mielőtt a szalvétát elhelyezhettem volna oda. Nem akarattal csináltam, véletlen volt. Hogyan is merészkednék arra, hogy direkt csináljak ilyet?! Ha nem jött közbe semmi, feltehetőleg, pont oda hullhatott a bájital maradéka, ahol eléggé kellemetlen látványt nyújthatna, ha az embernek elindulna a fantáziája. Ha nem történt valami csoda, vagy maga Isten nem nyúlt le jobbjával, hogy eltérítse a küldeményt, vagy egyéb hétköznapi dolog, mondjuk, hogy gazdám megérezve a veszélyt, félre ugrott, akkor célba is érhetett a csomag. Megrettenve, földbegyökerezett lábbal álltam ott. Az arcszínem gondolom a cékla és a halotti lepel között váltakozott, majd egyre inkább az utóbbi dominált, míg végül meg kellett kapaszkodnom a szék háttámlájában, majd végül leülnöm az asztalhoz, hogy ne essek el.
- Szörnyen sajnálom. - hebegtem, és más nem is jött ki a torkomon.

Maid Café
Runa, Keith gazda, Leonie úrnő

Maid Cafe

---

Violetta úrnő

 Nem zavarta meg őt az, ahogyan köszöntötte. Különösebben nem készült a dologra, nemigen olvasott át semmit, hogy mit miként kellene, de ezzel nincs is gondja. Improvizál. Elég erősen, de eddig egészen jól megy neki, sőt. Ahogy követte őt az asztalhoz, a szék máris kihúzásra került, várta azt, hogy ténylegesen is kövesse. Ezt a stílus, régen igencsak elfogadott, szinte megkövetelt volt, mára már csak nagyon kevés helyen, nagyon kevés emberben él. Ő csak igyekszik, hogy a tőle telhető legtöbb udvariasságot kihozza magából a mindennapokban, ami mér nem színészkedés, játék, mint az itteni. Na meg, ilyen öltözéket nemigen tudna felvenni semmihez.
A lány közeledtével húzott barátságos mosolyt arcára, a széket tartva várta, hogy helyet foglaljon. Látja rajta, vagyis sejti, hogy új és idegen neki a helyzet, próbál alkalmazkodni, talán megpróbál pontosan úgy viselkedni, amit ebben a korban kellett tenni. Itt mindenki kicsit színészkedik, kicsit szerepet vállal, a vendégek, a kiszolgálók, mindenki. Ez itt a múlt egy szelete, egy másik sík, egy alternatív jelen. Mi lenne, ha valóban így működne minden, és a mai napig, szinte minden nagyobb családban így zajlanának a napok? Elmélkedéséből visszahúzza magát a jelenbe, és amint a lány helyet foglal, finoman tolja be a széket az asztalhoz, hogy a legkényelmesebb legyen. Ellépve mögüle, mellé áll, szelíd pillantásával és főhajtással jelzi a köszönet válaszát, és, hogy még nem szabadul tőle. Ebben a helyzetben már nem épp előny a magassága, de nem hátrány, csupán kellemetlen lesz felnézni rá.
- Ez természetes, úrnőm. – válaszolt, majd, az étlapot felvéve nyújtotta felé, felkínálva ezzel a helyi választékot, a fogyasztást.
- Kívánjon bármit, és hozom. Amennyiben a későbbiekben szükség lesz rám, ezt a csengőt megrázva máris itt termek, hogy figyeljem óhajait. – bök a csengőre, amely az asztalon pihen és csak várja, hogy megszólalva idehívhassa majd őt. Az étlapot átadva húzza ki magát, és vár, vár arra, hogy a lány rendeljen valamit. Csak fél szemmel tekint körbe, a változást nézve, azt, hogy muzsika is kerül a terítékre. Elmosolyodik a dolgon, szereti a zenét, így gond nem lesz azzal, hogy a fiú, aki idetért, ezzel fog foglalatoskodni. Visszatekint végül a lányra, figyeli, hogy mit sikerült választania, hogy hol tart a dolog.
- Esetleg, addig kíván egy hűs italt? – teszi fel végül a kérdést, és, mivel jegyzettömböt nem hozott, és nem is akar használni, fejben jegyzi a dolgokat, feltéve, ha kívánnak is valamit tőle.

Maid Café
Botond

Aileen


*A jelbeszéd kiváltja a hatását. Ahogy látom, ahogyan kétségbe esik, magamban elkezdek nevetni. Nem, nem vagyok valamilyen nagyon gonosz ember, de nekem is jár egy kis jókedv, és Ő lett az, akin most szórakozhatok. Belegondolva elég nehéz lehet most neki, hiszen kedvesnek és illedelmesnek kell lennie, de egy ilyen vendégnél elég nehéz. Talán azonnal elszakadt volna nálam a cérna, ha a helyében lennék, de más a felosztás. Mivel, jókedvem szerencséjére, nem tudja a jelelést bevallja az őszintét. Másra számítottam, de jól tette, hogy elmondta. Valahogy azt vártam, azt mondja, hogy értette és elmegy, aztán nem jön többet vissza, de szerencsére nem így lett. Kicsit megkedvelem, hiszen nem adja fel a helyzetet, hanem azt csinálja, ami a munkája. Elmondja őszintén, hogy nem érti.
Közben megjelenik egy srác a gitárjával, Ő volt az, aki az Őrült Kviddicsen kicsit tényleg megőrült, azt hiszem féltékenységből. Előveszi gitárját és mond a számkérésről valamit, majd elkezdi, de arra már nem figyelek, mert úgy sem hallom inkább a lány felé fordulok.
Egy furcsa homlokráncolással reagálom le és mintha nem érteném, mit akar azzal, hogy megmutatja az étlapot. Talán egy kicsit értelmi sérültnek is gondolhat, amin nem is csodálkoznék, hiszen eléggé egyértelmű, amit csinál, de én tovább szeretnék szórakozni. Egy kicsit felháborodok, hogy miért nem érti és kérdően nézek rá, mintha ezt mindenki tudná, hogy mit jelent, csak Ő nem érti. Majd egy szinttel lassabbra veszem a mozdulatokat és újra elmutogatom. Még nem fejezem be, mert újabb jeleket formálok.*
Nem értem az embereket. Nem vesznek minket komolyan. Ha akarnák, megtanulhatnák a jelelést, de nekik mindig a könnyebb utat kell választani. Szörnyű ez a mai világ. Különben meg, jól szórakozom rajtad, remélem te is élvezed. * Kérdőn nézek rá, mintha muszáj lett volna megértenie. Különben jól elbeszélgetünk, olyan mintha én sem értem én, a lány meg biztos nem ért engemet még is mondjuk egymásnak a dolgokat, vicces.*

Maid Cafe - K. R. Blackwood

Dávid

Válaszára jót vigyorgok magamban. Én is voltam ilyen, ha a zenéről volt szó, de mára megtanultam, mindenki emberből van.
-Látom, nagyon makacs vagy. Nyugi, zeneileg régen én is ilyen voltam. – mondom ki hangosan előbbi gondolataimat. – Tényleg hallottam a bakit, de ez a kis hiba eltörpül a zene mellett, úgyhogy ezért nem kell bosszankodnod. – A zenesuliban sok koncerten vettem részt, ahol a lámpalázas fellépők rontásait hallgattam, de én mindig fel tudtam fedezni benne a szépséget, még úgy, hibásan is.
Mellveregetésével kicsit meglepett, de persze csakis pozitívan.
-Nagyon örülök, hogy büszke vagy a házadra – mondom mosolyogva -. Tudom, hogy sokan elítélik a rellonosokat, de szerintem nincs okuk rá. Az már ugyan más, ha megismeri őket személyesen az ember lánya, de nekem még eddig nem volt alkalmam találkozni velük, rajtad kívül. Én nem olyan vagyok, aki első benyomásra, vagy anélkül ítéli meg az embereket. - Soha nem voltam előítéletes. Szeretem jól megismerni az embereket, és akkor döntöm el, hogy megbízhatok-e bennük.
-Eddig még én se botlottam bele egy zongorába se, de ha esetleg mégis, első leszel, akinek szólok. De te is szólsz majd nekem, ugye? - mondom mosolyogva. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép, ahol éppen a tanárokat üldözöm, hogy hozzanak a suliba zongorát. Erre a gondolatra még szélesebb lesz a mosolyom. De persze ez szinte lehetetlen, hiszen nagyon drága hangszer, nem engedheti meg magának az iskola. A következő kérdésre kicsit megszeppentem, hiszen nem annyira erősségem az éneklés.  – Én csak szolfézson énekeltem, nem jártam külön magánénekre. ahhoz nem volt elég jó a hangom. Az órákon énekgyakorlatokat vettünk, szolmizáltunk, és egyszerűbb egyszólamú és kétszólamú dalokat, népdalokat énekeltünk. – Remélem nem föltűnő az enyhe ijedtségem az éneklés hallatán. Valamiért sosem tudtam közönség, vagy akár a csoport előtt énekelni. Szerintem nincs önbizalmam. Mások mindig azt hajtogatták, hogy nekem ennyire meg annyira jó hangom van, de általában csak a zuhany alatt énekelgettem magamnak.
-Akkor te nagy tehetség vagy. Nem sokan tudnak maguktól megtanulni gitározni. Öcsém is próbálkozott vele valamikor, de kitartás híján abba hagyta. – Eszembe jutott, mikor én is gitároztam otthon, de akkor kivették a kezemből, mondván, maradjak inkább a zongoránál. Nem is szeretem hangoztatni mások előtt, milyen béna vagyok.
-6 éves voltam, mikor anyu elvitt az egri zeneiskolába. Mivel akkor még nem volt otthon hangszerünk, csak szolfézsra kezdtem el járni, így meg tudtam tanulni a zenei alapokat. A következő évtől kezdve 7 évig jártam zongorára is. – Tényleg nagyon hiányzott a zongorám, bármikor szívesen leülnék mellé játszani.
Aztán eszembe jutott az egyik kérdés, amit meg akartam kérdezni.
-Milyen dalokat szeretsz? Van kedvenced?
Családjáról, mikor kérdeztem, kicsit habozott, így nem firtattam tovább. Mindenkinek lehetnek problémái a családjában, ami nem tartozik a másikra. Ezeket igyekszem tiszteletben tartani.
- Nekem van egy öcsém, Matt, ő egy évvel fiatalabb nálam.
Körül néztem a réten. A sok fiatal vidáman beszélget és nevetgél. Végre itt a jó idő, és ezt senki sem hagyhatja ki. Eszembe jutott a klubhelyiség: hányan ülhetnek most a fotelekben házikat, beadandókat vagy büntifeladatokat körmölve... Apropó, tanulás.
-Miket tanulsz? Mármint milyen tárgyaid vannak? Esetleg már tudod, merre szeretnél tovább menni, vagy ilyet még ne is kérdezzek?

Maid Café - zárás

Niki viszonylag gyorsan visszatért, de üres kézzel, se fagyi, se Runa. Nagyon úgy tűnt, hogy rögtön belekezd az előadásába. Számomra ez így egyáltalán nem volt frankó, hiszen jobban tudtam volna élvezni a produkciót, ha közben fagyizhatok és társaságom is akad. A vers tartalmilag rendben volt, de erőltetett megfelelni vágyást is felfedezni véltem, egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam, hogy Niki őszintén nyilvánuljon meg egy ilyen szituációban. Miután végzett, meg se várta, hogy véleményt nyilváníthassak, rögtön elviharzott. A sokadik olyan húzása volt, ami kiverte nálam a biztosítékot. Tapsoltam, de persze nem Nikinek, amit a felkiáltva tudomására is igyekeztem hozni, hátha meghallotta.
- Bravó Eric! A gitárjátékod kellemesen elszórakoztatott, ha más nem is. - mostanra beláttam, hogy Nikit ma semmivel se tudnám kihozni a sodrából, de már csak zsigerből is jöttek belőlem a feléje irányuló negatív élcek. Aztán végre meghozta a fagyikat, szépen lerakta elém az asztalra. Most, hogy közelebbről ránéztem, az arcán bizony nagy gyötrelmek tükröződtek. Az elfojtott indulatai fizikai fájdalmat okoztak volna? Tovább azonban nem vihettem a gondolatmenetet, mert Niki egyenesen az ölembe hányt. Néhány pillanatra lemerevedtem, vettem egy mély levegőt, aztán hirtelen felpattanva kezembe fogtam a fagyikelyheket, és Niki képébe öntöttem a tartalmukat.            
- Nesze! - csak ennyit mondtam ki, de még magamban hozzátettem néhány cifraságot. A szórakozásomnak végleg lőttek. Felborítottam az asztalt, a környező székeket, és miután kitomboltam magam, elhúztam a csíkot. Majd hányós Niki rendet rak, meg elviszi a balhét, de tuti, hogy én nem vállalok felelősséget a szerencsétlenkedéseiért.  

Maid Café - Min Woo

Amanda, majd a róka

---

Nevezhetjük elképesztőnek, vagy tényleg egyszerű szórakozásnak, amit pár diák kitalált és megvalósított. Az, hogy hajlong, a tisztelete jele a vendégként kezelt társa iránt és bár valóban nem a legerősebb jellem az övé, az őszinteségéhez és jó szándékához kétség sem férhet. A többit már mindenki a maga szájíze szerint ítéli meg, attól még ő tovább fog mosolyogni és vidám lesz, mosolyogva hajlong Amanda előtt és nagyon komolyan fogja venni a cselédlány szerepét a pincérkedéssel egybekötve. Ebből kifolyólag egészen felragyog az arca, mikor a mufurc arckifejezésű, nála nyilvánvalóan idősebb lány különleges ajánlatokról érdeklődik.
-Ha megengedi, úrnőm...- kisebb meghajlást iktat be, majd mikor felegyenesedett, sorolni kezdi, ami szerinte érdemes volna a kipróbálásra és megállná az íz keresztségét is. - Az italok közül ajánlanám a frissen facsart gyümölcsleveinket. Ízlése szerint készítjük őket olyan összeválogatásban, ahogy óhajtja. Továbbá a forró csokoládénkat is figyelmébe ajánlanám: tejszínhabbal, egyedi díszítéssel is felszolgáljuk szintén kérésének megfelelően.- tovább barangol az étlapon az édességek felé.- Ha szereti az extra krémes brownie-t vanília fagylalttal, az is remek kombináció, de önmagukban a fagylaltkelyhek sorában is széles a választék. Itt is kérhet egyedi díszítést rá.- végül elérkeznek a szilárdabb ennivalókhoz, s hogy a szendvics kérdéskörét is kimerítse, rögtön azzal kezdi az ecsetelést.
-A szendvicset az ön igényeihez igazítjuk. Válogathat szárnyas vagy sertés sonkák közül, rántott hús is kerülhet bele, valamint saláta, paradicsom, ecetes uborka, hagyma, majonéz, ketchup, káposzta, répa.- sorolja teljes lelkesedéssel a kínálatot a kedves vendégének, aki hátha megenyhül ennyi kaja hallatán. A boldogsághoz néha a tele hason át vezet az út, ha pedig a leányzó beleesik ebbe a kategóriába, van esély rá, hogy elégedetten távozzon innen nap végén.
-De ajánlhatom még japán specialitásunkat is, az omlette rice-t, ha ahhoz volna kedve, úrnőm.- buzgólkodása itt végre elapad, innentől kezdve árgus szemekkel lesi, mi mellett dönt Mufurc Kisasszony, hogy kihozhassa neki.
Eközben kicsit arrébb tőlük zajlik Niki és Várffy gazda rendelési szeánsza, amire szerencsére még nem figyel oda, mert itt van neki pont a kuncsaft, aki már rendel is. Bólogat szorgosan némi jegyzeteléssel egybekötve, hogy lepje meg a hölgyet (megpróbálja), a többit szépen lejegyzi, aztán besüllyeszti a zsebébe a jegyzetfüzetecskét.
-Egy kis türelmet kérek, máris hozom a rendelését, úrnőm.- sokadjára hajol meg, majd elhátrál, hátraarcot vág és Nikivel egyszerre köt ki a konyhán. A lány szavai enyhén meglepik, sőt még egy pillantást is vet A Gazda felé.
-Biztos? Rólam volt szó? Őőőő, rendben, oké. Ha végeztem a másik vendéggel, akkor megyek.- lövése sincs, miért pont ő kellene egy vendég szórakoztatására, de legyen, ez ma egy ilyen nap. Amúgy semmi különöst nem vesz észre a lányon, miközben leadja a rendelést a manóknak, ő maga pedig összeállítja a citromos-sárgadinnyés fagylaltkelyhet, meg kifacsarja az almalevet frissen, a szélére mentalevelet tűz díszítésnek, szívószálat és szalvétát rak mellé a tálcára, ugyanúgy kap ilyen kiegészítőt a fagylaltkehely is, amit díszítés nélkül hagyott a kérésnek megfelelően. A brownie-t egy manó teszi egy nagyobb méretű tálra, kerül még rá egy kis csokoládészirup minimális díszítésnek, mellé mentalevél díszítőelem gyanánt és ez is a többi mellett köt ki útra készen. A szendvics is pár perccel a többi elkészülte után kerül fel a tálcára, ő pedig Niki után úgy két perccel indul kiszállítani a rendelést. Amint elérte Mufurc Kisasszony asztalát, megáll és a legtündöklőbb mosolyát sugározza a vendég felé.
-Elnézést, hogy megvárakoztattam. A rendelése, úrnőm. Almalé, brownie és citrom-sárgadinnye fagylaltkehely díszítés nélkül - mindezt sorban leteszi kényelmes távolságokra a lány keze ügyébe szépen elrendezve szalvétákkal és evőeszközökkel együtt, majd következik a meglepetés-szendvics is.- Végül pedig a szendvicse. Az összeállítás: préselt baromfi selyemsonka, saláta, paradicsomkarikák, uborka, répa, káposzta és ketchup öntet, úrnőm. Remélem, mindennel megvan elégedve.- hátrébb lép egy lépést, finoman megdönti a felsőtestét, ami már annyira nem megy hajlongás számba, inkább egy udvarias testmozdulat, tiszteletet kifejező.... S ekkor veszi kezdetét a szerencsétlen események sora. Niki öklendező hangjai megütik a fülét, arra fordul és éppen telibe kapja látványvilág szempontjából, ahogy Várffy gazda képen önti a lányt a fagylalttal, majd felborogat maga körül mindent és elviharzik. Ő maga halott sápadt lesz a látványtól és hirtelen végigszalad az agyán, hogy 1- Niki rosszul van (első ok a pityergésre), 2- Niki lehányt egy vendéget (második ok), 3- a vendég felborogatta az asztalt és a környező székeket (harmadik és egyben utolsó ok). Nos, el is indulnak a könnycseppek, szipog egy sort, de gyorsan lehajtja a fejét, bemutat egy nagyon mély meghajlást Amanda felé és hadarni kezd.
-Úrnőm, bocsásson meg egy pillanatra.- érzi, hogy ha most nem szedi össze ezt a zavart és nem próbál mindent helyretenni, elkezdődik egy igazi balszerencse-hullám, amit nem akarna. Gyors léptekkel közelíti meg Nikit, miközben letörli a maradék könnyeit és előkotorássza a pálcáját. A gyomortartalmi nyomok egy része még ott hever, s annak érdekében, hogy ő se legyen rosszul, gyorsan arrafelé fordítja a pálcáját és elmotyog egy Suvickust, hogy nyoma se maradjon az egésznek.
-Kérsz vizet? Vigyelek fel a gyengélkedőre?- még mindig gyűlnek a könnyei, mert egyrészt fél már mindenféle betegség-megnyilvánulástól az anyja halála óta, másrészt meg túl hamar kezd aggódni pont az előző okból kifolyólag. Ha Niki adott valami választ arra vonatkozóan, hogy vigye vagy ne vigye bárhová is, így fog cselekedni, de amíg jobb színbe nem rázódik valahogy a lány, nem mozdul mellőle vendégek ide vagy oda. Ja és egy manó azért kihozott egy pohár vizet a szerencsétlenül járt Nikinek, ő meg letakarítja az előbb használt varázslattal a lányról a fagyit, ha nincs ellenkezés.



//Közlemény Kedves érdeklődőink   !

A Maid Café álmodóilag szombat (2013.05.25.) este 23:59-ig tart nyitva, addig egyaránt fogadunk új vendégeket és foglalkozunk a meglévőkkel. A határidő lejárta után az esemény befejezettnek nyilvánított. A megértést köszönjük   .//

Várffy gazda, alias Robika kiskakas, majd Runa

Az arcomba csapódó valami hideg, édes cucc, egy kicsit magamhoz térített, de nem annyira, hogy észleljem a körülöttem tomboló Várffy-t. Nem tudott védekezni a gusztusos kis csomag ellen, amit a rendelésen felül, meglepetésnek szánt a természet. Jó humora van, jobb, mint a rellonosnak. Tönkretett bútorok, felfogatott székek, kitépett fűcsomók maradtak utána, mikor lehányt nadrágban elviharzott, ki tudja, hogy hova. Ahova ment, ott biztosan jobban fognak örülni neki, mint itt. A bájital, aminek egy részét sikerült kiadnom magamból, hatása kezdett gyengülni, és már tiszta gondolataim is akadtak, mire Runa megjelent aggódó arccal. Az érzékelésem is visszatért, ennek következtében nyilalló fájdalmat éreztem a lábamon. Lenéztem, megtapogattam a fájdalom helyét, és kezem csupa vér lett. A széttört székek darabjai, valahogy megsebeztek, de csak most tudatosult a fájdalom. A szék helyett a földön ültem, vagyis lerepültem róla, talán Várffy feldöntött, a szétrepülő faszilánkok közül néhány eltalált. A karom is vérzett egy helyen. Most a fájdalom foglalta el az agyam nagy részét, úgyhogy a gondolkozás ismét problémás volt. Hálásan pillantottam a pohár vízzel megjelenő manóra, és ittam egy kortyot is belőle. Runa aggódó kérdésére meg csak ennyit szóltam:
- Azt hiszem, elég komolyan megsérült a lábam. De foglalkozz a vendégekkel, én majd a kedves kis manóval elmegyek a gyengélkedőre! - Nem akartam, hogy ellenkezzen, nem hagyhat itt mindent, hogy engem ápolgasson, meg kísérgessen, ezért máris intettem a vizet hozó manónak, hogy segítsen felállni. A lábam sokkal jobban fájt, mint látszott rajtam. Összeszorítottam a fogam, ahogy felálltam a manó vállára támaszkodva, és elindultunk ketten a gyengélkedő irányába, közben színes karikák táncoltak a szemem előtt, és zúgott a fülem, akkora fájdalmaim voltak, hogy miután Runa nem látott már, engedtem néhány könnycseppnek, és hagytam, hogy végigfolyjon az arcomon.

Maid Café - Aileen

*Ahogy a lány előhúz egy füzetet, azonnal tudom, hogy mi fog következni. Azért analfabéta már nem lehetek. Az eddigieket még el lehet nézni, de ha azt mutatom, hogy olvasni és írni sem tudok, az már túlzás lenne. Hogyan lennék itt a kastélyban, kell egy alaptudás, hogy felvegyenek és az olvasás és az írás, nem is tudom, lehet, hogy az lenne?
Ahogyan írja a sorokat, magamban lejátszom az előző pár percet. Jó volt szórakozni, kár, hogy most már biztos vége. Lehet, hogy el kéne mondanom neki az igazat, hiszen megszenvedett velem és nem adta fel. Nem ismerem, lehet, hogy majd mikor a folyosón fogom látni, nem ismerem majd fel, de büszke vagyok rá. Na, ezek a dolgok, amiket biztos nem fogok elmondani senkinek. Érzem, ahogy összeszorul a hasam, kívülről biztosan hangos lehetett. Talán tényleg jó lesz majd megadni magamat és egy bőséges, lakomát elfogyasztani, igaz, csak szendvicsekből meg süteményekből fog állni.
Gondolataimból az elém rakott papír zökkent ki. Belenézek a füzetbe és elolvasom a sorokat. A fogalmazáson már meg sem lepődöm, az egész alkalom a magázás köré épül. A papír alján lévő kis rajzocska nagyon aranyos, egy lágy mosoly ül ki az arcomra, de közben eszembe jut valami. Rendben akkor szórakozzunk még egy kicsit, bár ez már annyira nem lesz vicces, csak elfoglal még egy kicsit. Megfordítom a lapot és írni kezdek.*
„Azt szeretném, hogy ülj le és figyeld a kezemet.”
*Nem rajzolok semmilyen formát, mivel a rajztudásom a padló szintjét súrolja, így csak egy egyszerű mondat éktelenkedik a lapon. Gyorsan még egy mosolygós fejet odaszúrok, hogy ne rohanjon el félelmében. Vajon tudja, hogy Rellonos vagyok? Ha leül és remélem, hogy megteszi, mivel a vendég parancsa az első, akkor felé fordulok, és a kezemre mutatok, hogy figyeljen rá. Aztán elkezdem. Egy O-betűt formálok az ujjaimból és úgy hagyom, míg a másikkal megmutatom benne az O körvonalait. Lassan váltok és az M betűt mutatom meg neki. A nagyujjamat a kisujj és a gyűrűsujj közé rakom, és ott is megrajzolom a két hidacskát a másik kezemmel. Következik az L, az E, a két T, majd megint E. Biztos vagyok benne, hogy már kitalálta, de azért elmutogatom a második felét is. R, I, C, E. Szerintem teljesen logikus ez az ABC és mi, hallássérültek is használjuk, mivel vannak olyan szavak, főleg azoknál, akik nem siketen születtek, amiket nem tudnak és így elmondhatjuk egymásnak. Jól kitalálták nem? Mikor én megsérültem, sokat köszönhettem ennek az ABC-nek, ezt tanultam meg legelőször, persze azelőtt volt még azért az írás.  Reménykedve nézek a lányra és egy kicsit félek, hogy nem értette meg. Hiszen azzal azt is mondaná, hogy nincsen igazam, kicsit sem logikus ez az egész.*
Jelnyelv ABC

Maid Café – Min Woo

Gyereknap





A Vidámpark álmodóilag június 8-ig elérhető!

Kérünk mindenkit, hogy 1 szálba írjátok a történetet, melynek a kezdőhsze ez a poszt!

A DÖK

Gyereknap

Pár napja mikor megláttam a kiírást hogy gyereknap lesz a réten, nagyon de nagyon örültem. Japánban is szokott lenni ilyen, de ez gondolom kicsit más lesz, mint azok, épp ezért nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Az időjárásra való tekintettel, egy rövid farmernadrágot veszek fel, és egy kék topot, hajamba meg a szokásos virágot tűzöm. Vígan megyek végig az utcákon - vagyis inkább szökellek -, míg el nem érek a rétig. Teljesen elbűvöl a látvány. Tisztára olyan mintha egy vidámparkban lennénk - persze itt nem kell fizetni. Amit először meglátok az a stand, ami mindenféle sütikkel van telerakva. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy oda ne menjek, de az asztalnál erőt veszek magamon, és nem veszek el semmit onnan. ~ Nyugi Keiko, meg tudod állni, hogy ne egyből édességgel kezdd.~ mondom magamnak, majd veszek egy mély levegőt, és tovább megyek. Eddig ellen tudtam állni a kísértésnek, de ez csak addig tart, míg el nem megyek egy olyan stand előtt, ami tele van mindenféle cukorral. Itt megadom magam, és jobban szemügyre veszem a cukorrengeteget.

Gyereknap, Amira Loveguard

 Vörös folt lobbant fel az egyik folyosón, majd szinte azonnal bekanyarodott a másikra. Aznap Tiff jókedvű volt. Apjától új kviddicskönyvet kapott gyereknap alkalmából, és már korán hajnalba átlapozta az ajándékot. Kint hét ágra sütött a nap, így egy rövid farmert és egy ujjnélküli felsőt rángatott magára a lány mielőtt kirontott volna a klubbhelyiségből. Kint akart lenni a friss levegőn, kicsit élvezze a napsütést, és arról is hallott, hogy állitólag van valami rendezvény a réten. Kirobogott a nagy tölgyfaajtón, és újjongva fedezte fel a kis vidámparkot. Már a legelejéről kiszúrta a park végében magasodó hullámvasútat, és rá sem nézve a többi standra rohanva indult meg a szerelvény felé. Imádta a hullámvasútakat és a vidámparkokat. Régebb mindig azt mondogatta, hogy egy vidámparkba fog költözni, mert akkor egész nap csak ugrálna, repülne, nevetne, forogna és szórakozna. Minden komort hátrahagyva vetette fel legszebb és legőszintébb mosolyát, és megközelítette a sort, türelmetlenül várva, hogy végre ő is beülhessen. Közben végre szentelt arra is egy percet, hogy körül nézzen. Megakadt a szeme az édességsandon, majd a céllövölde is feltűnt neki. Azonnal eldöntötte, hova akar aznap menni, de először legalább 2-3 kör vasútazásra szánja magát.

Tif, gyereknap

Néha, de csak nagyon néha muszáj teljesen megbolondulni, és gyereknek lenni. A DÖK ismét alkotott, egy szuper vidámparkot hoztak össze a rétre. Ezt Amira sem hagyhatta ki, részese akart lenni, hogy egy napig kiforduljon önmagából, és megnézze, mennyire tudja még a kicsi énjét produkálni.
Kristóf nem volt vevő a témára, hogy együtt menjenek, ezért a lány duzzogva egyedül robogott ki a szabadba. Talál majd ő magának valakit, akivel elszórakozhat.
Annak ellenére, hogy haragudott párjára, vidáman lépett be a park kapuján. Látta már a végleges verziót, ám a futkározó gyereket még csak elképzelte. Most azonban ő is velük együtt kezdett futkározni. Találkozott a mostohaöccsével, akivel nevetve kergetőztek pár percig, de aztán a kissrác továbbállt az évfolyamtársaihoz. Na nem bánta ám ezt a feketeség. Hajfontából előreboruló tincseit a füle mögé tűrte, és beállt a vattacukros stand sorába. Egy egyszerű rózsaszínt kért, ezt csipegetve állt be görkorizni a betonpályára.
Elég gyorsan megunta, a tíz perc korizás után jöhetett a társaságkeresés. Nem nagyon látott olyat, akivel szívesen töltötte volna a napját, aztán végül kiszúrt egy ismerőst. A vattacukor pálcikáját kidobta, és vigyorogva odafutott Tifhez.
-Sziaaa -eléggé furcsa látványt nyújthatott a rellonos társának. Már majdnem hozzátette, hogy "ezt el ne tanuld, mert megütlek", de csillogó szemekkel a magasba emelkedő hullámvasútra pillantott.
-Gyere -elkapta a lány kezét, mert bizony ő nem fogja kivárni a sorát. Nem érdekelte, hogy beszóltak nekik amiért előre tolakodtak, beállt elsőnek, és szépen el is foglalta a helyét.  

Ruha

Gyereknap

  Végre itt a Vasárnap! Gyereknap van ma, és életem leghosszabb levelét kaptam meg szüleimtől, és egy óriási ajándék csomagot, amit feltettem a szekrjényem tetejére. Aztán elhatároztam magam, hogy lemegyek a gyereknapi rendezvényre. Kikászálódtam az ágyból és felöltöztem egy csinos ruhába. Hosszú kék szoknya és magas sarkú kék cipő. Nagyon örültem volna, ha nem egyedül megyek, de így is jó.
  Mikor oda értem 3 embert láttam. Tiff-t, akivel a folyosón futottam össze, Amirát, aki elkapott éjszakai csatangolásért és Kei-vel akivel a konyhában találkztam.

Amanda

Kissé furán néz a lány poénjára. Össze is ráncolja homlokát, a fura gondolatmenet hallatán,~cipők, rákok?!~ de természetesen nem veszi fel a rá irányuló érdekes poént. Ránt egyet a vállán, majd hallgatja Amanda további csacsogását. Először kicsit értetlenül néz a lányrra, hogy vajon komolyan beszél vagy csak viccel. Aztán leesik neki, hogy poénkodik, úgyhogy nagyot kacag kezét homlokára tapasztja, hogy le ne essen a nagy nevetésben. -Ez jó. Családon belüli erőszak. Inkább a tesóimat kéne ezzel fenyíteni. Ők vannak többen.-kuncog még mindig a lány viccén. Amanda is beavatja őt a tesói kapcsolatába, amit figyelmesen hallgat. Örömmel nyugtázza magában, ami arcán is látszódik, hogy csinálnak őrültségeket ők is.-Szépek lehettetek ott a virágágyásban. Megnéztem volna élőben.-majd a lány kezdetleges koszorújára tekint kérdően. aztán rendezi vonásait, mivel látja és már Amanda is említette, nem az erőssége az efféle fonogatás.-Gratulálok már van egy virág kitűződ.-dicséri Amanda alkotását. -Szóval, eridonos vagy. Még nem találkoztam senkivel abból a házból, akivel eddig beszéltem. Vagy csak nem tudtam róla. És milyen az Eridon?-kíváncsiskodik.

Glyniss

Amanda néha nagyon fura dolgokat tud összehordani. Csak csacsog, és csacsog, de nem hogy legalább egyvalamit rendesen elmagyarázna, mindig ugrik egy témát, és belecsap a közepébe. Ez biztos azért van így, mert sokkal gyorsabban pörög az agya, mint a nyelve, és különben meg, ha valamit el kell magyarázni, azt az elején kell kezdeni. Szépen felvezetni, és utána az előzményeket is elmondani.
De néha azért is csinálja ezt, mert kissé zavarban van. Ugyan, mit lehet mondani egy idegennek? Szóval nem oly meglepő módon, de Glyniss úgy tűnt, nem értette se a cipős, se a rákos dolog lényegét. Nem baj, rellon…
Valóban, ismét túl komolyra vette a pszichiáter figurát, ahogy sejtette. De szerencsére csak fáziskéséssel, de leesett Glynissnek a tantusz, belegondolni is furcsa, mi lett volna, ha Amanda elkezd magyarázkodni itt. A lánynak különben mániája mindig más szerepben tetszelegni. Szívesen mejátszik mindent, amire éppen szüksége van a közönségnek.
 - Nos, akkor remélem, hasznos tanácsot adtam. – szerényen mosolyog, de pszichológus énjéből még mindig nem zökkent ki. – Sok szerencsét a gyakorlati alkalmazásokhoz.
 - Hogy szépek-e? Kérlek szépen, gyönyörűségesek! Majdnem beleolvadtunk a viráguk közé, ha becsukjuk a szemünk, és nem szuszogunk észre sem vettek volna; olyan gyönyörűségesek voltunk mint a virágok. Báár, lehet, hogy túlragyogtuk őket a szépségünkkel, és ezért. Ah, ki tudja? – színpadias mozdulattal hátrasöpörte a haját majd Glynissre nevetett. – Bár semmi kétségem afelől, hogy ti is megálltátok volna a helyetek, tetőtől talpig füvesen. Ennek is megvan a bája. – Egy pár pillanatig hallgatott, hogy egy újabb virágszálat fonhasson bele a koszorújába. Eközben Glyniss műértő szemmel vizsgálta a munkáját, és kijelentette, hogy Amanda a virágkitűző fázisnál tart. A lány erre grimaszolt egyet, de nem szólt semmit.
 - jaja, eridon. – helyeselt. – Hát, hogy milyen ebben a házban? Összehasonlítási alapon nincsen, - kezdte tűnődve, ismét egy picit megpihenve a munkájában, - de szerintem egész jó. Mindenki piros. Mi ilyen élénkek vagyunk. De persze ne is reméld, hogy bizalmas információkat szivárogtatok ki. – szája elé emelte a mutatóujját, és nagyon komolyan nézett a lányra. – Pedig igazi nyolcpecsétes titkok vannak ám. – csigázta tovább a lányt, majd elmosolyodott, és mielőtt  Glyniss tényleg komolyan venné, mer talán ismét elvetette kissé a sulykot, gyorsan hozzátette – Najó, nincsenek, de nagyon izgis lenne, ha lennének. Na és, milyen rellonosnak lenni?

Maid Café- Aileen


*Miközben a betűket formálom a kezemmel, a szemét nézem. Nagyon hamar ki lehet belőle deríteni, hogy érti az illető, amit csinálok, vagy csak azt mondja, hogy érti, hiszen a szem rengeteg dolgot elárul. Ahogyan megmutatom neki az O betűt, rájön a jelentésére és már látszik rajta, hogy azon kezd el gondolkozni, hogy milyen étel vagy ital kezdődhet ezzel a betűvel. Nem hiszem, hogy ebből ki lehetne találni, bár ha sikerült is, én akkor is végigmutogatom a szavakat. Az M-nél már bajban van és csodálkozva mutatok végig még egyszer a két íven. Nem baj, akkor inkább folytatom. Az L-ben bízom, hiszen többször is szokták használni a lúzer szó rövidítéséhez, halló emberek is. Miközben a többivel folytatom, amíg az I-hez és a C-hez nem érek, nem látok túl sok felismerést a szemében, mégsem keseredek el annyira, hiszen az érdeklődést azért észreveszem. Befejezve elmosolyodok és nagyon remélem, hogy rájött, vagy legalább találgatni tud. Ahogyan lefirkantja a megoldást a lapra, bólintok egyet. Aztán hirtelen már el is tűnik. Eléggé gyors, de ez a feladata a pincérnőknek, hogy minél hamarabb ki tudja szolgálni az ételt. Amíg várok, a szalvétát birizgálom. Nem tudok sok mindent hajtogatni, de az egyik ilyen a hajó. Belekezdek, és mire befejezem, már az étellel az asztalnál áll a lány. Lerakja az ételt és meghajol nekem. Majd egy újabb lap kísérletében egy kérdést fűz hozzám.  Ez olyan hosszú idő, mire Ő is ír Én meg válaszolok, még sem vesz rá a lélek, hogy elmondjam az igazat. Most már így ismert meg és érdekli is hogyan boldogulok. Furcsa dolog, de tetszik a helyzet, ráadásul leleményes volt és rájött a beszélgetésünk módjára. Amikor meg, mutogattam neki a betűket az érdeklődése tetszett nekem.
Megcsapja az orromat az elém rakott étel illata és már alig várom, hogy belekezdjek. Még sosem ettem ilyet, bár hallottam már róla. Finomnak tűnik és üres gyomrom már nagyon kívánja. Még is elolvasom előtte a kérdést illetve a kérdéseket. Az elsőre megrázom a fejemet, de másodikra már egy igenlő választ firkantok le. Miért is ne, csak nem árasztja el ketchuppal az egészet, hiszen a papíron lévő rajz is jó lett. Nehezen állom meg, hogy ne kezdjek enni, de jófiúként, csak figyelem, hogy mit is akar rajzolni.*

Dolánszky Alex
Hajnal tájt


Még csak pár napja ismerkedem a kastéllyal, de a varázsa máris rabul ejtett. Annyi megfejtésre váró rejtély és talány lapul itt, hogy azt egy emberöltő alatt nem lehetne mind a helyére rakni, még az én képességeim mellett se. Igazából jelenleg még ez az egész világ annyira érthetetlennek tűnik, hogy az már kifejezetten bosszantó. Éveken át mindez csak anyám meséiben létezett számomra, és most itt vagyok, az álomvilág kellős közepén, mint egy elveszett bárányka. Kifejezetten frusztráló a helyzet. Igyekszem kellően átformálni az életszemléletem alappilléreit ahhoz, hogy értelmet nyerjen minden, amit itt látok, de hát mit mondhatnék... Nem egyszerű feladatról beszélünk. A tudósok se díjazták soha, amikor valaki az egész rendszert felborító következtetésre jutott, szóval hozzájuk képest azt hiszem én még jól állok a nyitottság kérdésében.
Mondanám, hogy megbántam a döntést, miszerint nem évkezdésre jövök, de hazudnék. Szükséges volt még maradnom egy kicsit, hisz erősen hátráltattam volna apám munkáját, ha a segédje a kutatás kellős közepén lelép és neki valaki mást kell kiképeznie a helyemre, aki nem vett részt a megelőző folyamatokban. Meg aztán én is kíváncsi voltam, mi lesz az eredmény, bár végül nem hozott nagy sikert a dolog. Valami hibádzott a műveletben talán, vagy az egész alapfeltételezés volt rossz, ezt majd az öreg rókák kivesézik, én pedig addig belevetem magam az ismeretlenbe. A kutatási projektekben azt szeretem, hogy annyi információ ismerete szükséges hozzájuk, hogy jelenleg még én se tudom teljes egészében átlátni (bár szerintem apám korában ez nekem már nem okozna gondot) és ezért határozottan izgalmas. Az ismeretlen mindig vonzó, hisz megfejtésre vár, és talán mi leszünk az elsők, akik ráakadnak a helyes válaszra. Ilyen számomra jelenleg a varázsvilág is. Telis-tele van kérdésekkel.
Talán pont a sok agyalni való az oka annak, hogy ma éjjel az alvás nem tartozott a fő programjaim közé. Csupán 1-2 órát ha szundíthattam, mielőtt újra hatalmába kerített a túlzott éberség, így végül feladtam az álmok kergetését és egy kis sétára indultam, bár gőzöm sincs jelenleg szabad-e kint tartózkodnom vagy sem. Van egy tippem ugyan az utóbbira, de annyira azért nem izgat.
Az ég még sötét, pár erős fényű csillag még pislákol, de lassan rám virrad majd. Nyár lévén már nincs annyira hűvös, de azért hálás vagyok, amiért felvettem a taláromat, még mielőtt elhagytam a szobámat. A füvet taposva kerülök egyre távolabb a kastélytól, mely úgy érzem állandóan gúnyos tréfát akar űzni belőlem lehetetlen trükkjeinek számtalan sorával. Egy nyomasztó érzés lakozik bennem, amit nem igazán tudok hova tenni. Igyekszem visszaemlékezni, mikor volt velem ilyen utoljára, de csak egyetlen emlék rémlik fel bennem: Mikor anyám halála után otthagytuk Londont, ott hagytuk őt is... Mindent. Elmentünk új életet kezdeni Cambridge-ben. Apám akkor azt kérdezte tőlem, hogy van-e honvágyam, de nem értettem mit akar, viszont talán ez az a szó amit most keresek. Leülök a fűbe, majd hanyatt dőlök, és az eget fürkészem, ahogy lassanként minden fénypontot hátrahagyva egyre világosabb lesz.
- Honvágyam volna?
Szavaim tétovák és nem túl hangosak, csak ízlelgetem a kissé idegennek ható kifejezést. Egyáltalán mi számít nekem otthonnak? Nem hittem volna, hogy ennyire szentimentális vagyok...

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Ophelia


Ma az újdonság kedvéért meglátogattam egy olyan órát amit nem vettem fel. Mondhatni elég jól éreztem magam, mondjuk voltak részek, amikor egy mukkot sem értettem, de amikor tudtam valamit hozzászóltam az órához. Minden rendben lett volna, ha nem lett volna bent egy másik lány akinek nem tetszett valami. Eleinte nem érdekelt és nem is foglalkoztam vele, de az óra közepén már eléggé betelt a pohár és összeszólalkoztunk.
Az óra végén hamar elhúztam a csíkot, nem akartam vele még többet vitázni. Messziről sütött róla, hogy nem az a jó tét lélek aki egy szócsatával megelégszik. Fel spuriztam az Eridon körletébe és csak akkor jöttem le onnan, amikor elmentem harapnivalóért. Magammal vittem pár könyvet, hogy átnézzek pár dolgot ami nem volt világos számomra. Evés után a megfelelő helyet kerestem a réten, amit pont akkor szemeltem ki magamnak, amikor éreztem valami nagyobb lökést a hátamközepén. Vetődés közben a könyveim kiestek a kezemből én meg a fának neki csapódtam. Az csapódás következtében felszisszentem majd a földre csúsztam. Mind ezután a fejemhez kaptam, hogy megnézzem, e vérzik e valahol mert nagyon fájt. Közben pedig próbáltam kiszúrni, hogy ki lehetett az. A látásom elég homályos volt, azért felismertem az ismeretlen lányt, aki a másik fatörzsének dőlve szegezett felém egy kérdést.
- Jól hallottam, elmebeteg vagy? Mire volt ez jó te abnormális? –kérdeztem vissza gúnyos hangon majd kezemmel megtámasztottam magam a fatörzsén és feltápászkodtam. A ruhámról letöröltem a koszt, majd a könyveim után hajoltam, hogy felvegyem őket. Közben a másikkal egyáltalán nem foglalkoztam.

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Ophelia

Egyáltalán nem ijedtem meg tőle. Láttam már a muglik között is hozzá hasonlós, sőt még rosszabbat is. Ott is a nagy számért kötöttek belém állandóan és meg tanultam kezelni az ilyesfajta helyzetet. Azért még is valamiért kirázott a hideg, amikor a lány szemébe néztem.  Nem a félelem miatt, az biztos nem, inkább valami más volt az oka, a kisugárzása vagy nem tudom. Igen, biztosan a kisugárzása miatt lehettem libabőrös.
- Nem beléd kötöttem csak kijavítottalak. De most komolyan ilyen gyerekes dolog miatt taszítottál a fának? –értetlenkedtem, a kérdésem végén egy halvány futó mosoly jelent meg az arcomon. talán észrevette talán nem. Nem izgatott, inkább a mozgással voltam elfoglalva ugyan is az még nehézkesen ment. Pont úgy érkeztem az esésnél, hogy a csípőmet az egyik fa aljában heverő köbe beütöttem.
A felállással hamar megvoltam a hajolás volt az, ami nehezemre ment, de az ismeretlen szőkeség még ebben is „segített”. Egy újabb varázslatot küldött felém -ami elől persze nem tudtam kitérni –és újra a földön találtam magam. Mázlim volt, mert nem estem olyan nagyot, a fejemet megint bevertem, de az már meg se kottyant.
- Ah, te tényleg nem vagy eszednél. –masszíroztam meg a kobakom majd feltérdeltem. Felé fordítottam az arcomat és a tekintetét kerestem. –Had kérdezzek már valami. Neked mire jó ismeretlent így szadizni? –hangomon semmi gúny nem hallatszódott. Nem akartam tovább cukkolni csak megérteni, hogy neki mire jó ez. Bár tudtam, hogy nem fogom megtudni, de még is azért érdeklődtem e felől egy kicsit.

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.