Maid Cafe

- Volt három narancslé, két tálca habos-babos, két csuklás, meg három csuklyás, az összesen két dupla tár a fenekébe. Parancsoljon gazdám a számla! - köszöntem el, és lespicceltem a vendéget, egy bazi nagy tűzoltó slaggal. Ahelyett, hogy menekültek volna, egy Leperex-el oldották meg a dolgot.
- Ez így nem lesz jó. - ingattam meg a fejem. A víz, benne van az árban, el kell ázni a sárga földig! - közöltem a nedvesnek a legkevésbé sem mondható vendéggel, aztán hirtelen Aileen termett ott előttem.
- Niki! deficites a kassza! Akassz a nyakukba egy kis felárt!- súgta oda, én pedig erre, egy:
- Oké Főnök-el - válaszoltam. Halk dallamok lengték be a teret, lassan olvadozni kezdett a vendégsereg, majd felébredtem. Meredten az órámra néztem.
- Atyaég! Elaludtam! - tudatosult bennem a dolog. Felugrottam az ágyról, és a tegnap kikészített uniformisomat kezdtem magamra hányni. Igaz, tegnap már kikészített ez a cucc, nem szoktam harisnyakötőt viselni, meg ilyen hasonló parádét, de most ez a legújabb divat, mindenki felveszi. Az összes pincér. Örülök azért, hogy én csak kasszás leszek, és mindenkit alaposan megkaszálok majd, kell a Levita torony újjáépítésére a pénz, meg persze a kirándulásra sem lenne rossz, összegyűjteni egy kis pénzmagot. Majd megkérdezem, hogy a borravalót elteheti-e a személyzet, mert apám megvonta az apanázsomat, így megcsappant a készletem. Tudomást szerzett a viselt dolgaimról. Na, nem én mondtam el neki, de valahonnan megtudta. Mindegy. Sikerült valahogy felöltöznöm, és már szedtem is kettesével a lépcsőfokokat, hogy ne sokat késsek. Amikor azonban átugrottam egy elém vágó bukszust, a kötényem kötője beleakadt az ágakba. Nem történt nagy baj, csak kioldódott a masni, ezért aztán jó hátszéllel, utánam lobogó fehér kötényvitorlával, befutottam a kikötőbe, akarom mondani a sátorba, és bekötöttem a kiakadt masnit. Remélem Runa nincs kiakadva, a késésem miatt, őt nem tudom visszakötni. Lihegve, ziláltan köszöntöttem a népet.
- Sziasztok mindenki. Pánikra semmi ok, csak elaludtam egy kicsit. De a muníció betöltve, arra vigyáztam, de ezután vigyázzon más! - emeltem fel fenyegetően a pisztolyomat. Magamhoz vettem az aprópénzes bukszát, reméltem nem kell majd használnom, mert senki nem fog visszakérni, erről egyébként kezeskedem, és Aileen utolsó szavait még elcsípve a legfontosabb kérdést tettem fel, ami létezik.
- A borravalót megtarthatja a személyzet, mármint én? - vigyorogtam a lányra. Nemet ő sem mondhat, pisztoly van nálam, és nem félek használni. A válaszát már biztosan meghallom, de a köszönési kívánalmakról lemaradtam sajnos. Fogalmam sincs semmiről, de jól van ez így. Pisztoly van nálam, és nem félek használni. Hehehe.

Maid Cafe, Leonie, Lagger

Fő a konyhában az étel, a bárban a pia a fő, nálam meg fő a kötelesség, ezért megigazítottam a tölténytárnak álcázott, tartalék vizes palackot az oldalamon, megtapogattam a pisztolyomat, mi kell még? Minden megvan, indulhat a mandula. Nem voltunk még elárasztva vendégekkel, de csak most nyitottunk, nem is lehet elvárni, hogy az emberek hanyatt-homlok rohanjanak, amint meghallják a hírt. Neeem. Előtte öltözzenek fel például és hasonlók, de aztán uzsgyi, irány a Rét! Leonie is abszolút így gondolhatta, mert már messziről láttam, ahogy rohant, hogy jó helyet kapjon. Tényleg helyes, ha iparkodik, mert pillanatok alatt elfogynak a jó helyek. Reméltem, hogy idejében meg tud állni, és nem lepkehálóval kell összefogdosnom a szétszéledt részeit. Igen, Leonie nagyon szétszórt. Volt már egy fél vendég a vörös ciklon előtt is, de aztán inába szállt a bátorsága, amit egy percig sem csodáltam, elvégre eléggé rémisztően néztünk ki, pláne én, a pisztolyommal a két oldalamon. Ami ugyan vízi, de megtévesztésig igazinak látszik.
Ott tartottam, hogy Leonie befutott, aztán meg kifutott, mint a tavalyi modellek, végül mégis talált egy stabil asztalt, előzőleg néhányat kipróbálva, majd lehuppant egy strapabíró székbe, akarom mondani lehet, hogy a földre, ha Laggernek sikerült kirántania alóla. Remek ez a lány, alkalmazni kéne! Gondolom, a szolgálati öltözékéből, hogy már megtörtént. Úgy éreztem, hogy eljött az én időm, meg itt az ideje, hogy lefoglaljam magam, mert kicsit unalmas itt a préri közepén, ezért elindultam én is az eridonos asztala felé. Fürgén kerülgettem az asztalokat, hogy lecsapjak az első vendégre, aki még nem törzsvendég, mivel van keze és lába is. Mikor odaértem, udvariasan az asztalra helyeztem a számlát, a kezem ügyébe meg a pisztolyt, és kedvesen rámosolyogtam Leonie-ra.
- Íme a számlája Úrnőm. 389 galleon lesz. Visszaadni sajnos nem áll módunkban, mert a múlt héten, erre a hétre a Mágus Minisztérium, egyöntetűleg betiltotta. Kezemet jól láthatóan a pisztolyon nyugtattam, meg magamat is, hogy ne kelljen használni és Leonie fizessen. Ja, hogy még nem is rendelt?! Hát azt nem mondta senki, hogy csak utána kell kivinni a számlát.

Maid Cafe Leonie, Keith és Várffy gazda

Miután Keith azt gondolta, hogy elegánsan lerázott, azzal, hogy majd együtt fizetnek, már szóra nyílt volna a szám, hogy megmagyarázzam neki, miszerint, ha ennyi mindent rendelnek, előre kell rendezni a számlát. Elvégre kikérem magamnak, hogy kikérnek mindent maguknak, aztán ebek harmincadjára jut a sok finomság. Némának kellett mégis, hogy maradjak, mert Runa magával rántott, szinte, és még ara sem maradt időm, hogy lelocsoljam őket egy kis vízzel, előétel gyanánt, meg elősegítendő a jó emésztést, nehogy megfeküdje a gyenge gyomrukat a krumplis lángos. Visszatértem inkább őrhelyemre a kasszához, annál is inkább, mert Yarista várakozott már, hogy lerója adósságát.
- Türelem, fizető pincért terem. - vigyorogtam rá, kiesve abból a szerepből, amiben benne sem voltam soha. Nem nekem találták ki ezt az egészet, de már elvállaltam, meg fogom tudni csinálni, a magam módján. Rendesen visszaadtam az aprót Yaristának, és illendően elköszöntem, kicsit még ki is kísérve a vendéget, aki megúszta szárazon.
- Legyen máskor is szerencsénk, gazdám! - mondtam negédesen, közben azt gondoltam magamban, hogy csak egy nap a szolga világ, és a szerencse forgandó.  Visszafelé mentem a sátorba, megtapogattam az oldalamon fityegő pisztolyokat, és máris éreztem a belém áramló bátorságot, és vitézséget, nincs akadály, és úr legyen a talpán, aki engem lealáz. Még el is mosolyodtam egy kicsit erre a gondolatra, mikor megláttam Leonie-t kúszni az asztalok alatt. ~ Mire készül? ~ fordult meg az agyamban a kérdés. Aztán rájöttem. A csengőkre fáj a foga, de abból nem eszik. Rendeltek elég kaját, a csengő úgysem ehető. Előrántottam a pálcámat, és előbb Keith-re küldtem egy ujjcsomózó átkot, majd teljes figyelmemet a vörösre helyeztem.
- Pofix! - kapta a lány a nyelvragasztó átkot, és a csengettyűre szegezett pálcámat, pedig egy Fixample hagyta el. Csak össze ne keverjem, hogy a csengettyű kapja a Pofixet, de nem, sikerült helyesen, mindent célba juttatni, de a megfelelő hatást, csak remélhettem. Ha minden jól alakul, akkor a csengettyűk a helyükön maradnak, legalábbis azon a pár asztalon, ahol Leonie ügyködött, az ő pofiját fixáltam, Keithnek, pedig keze nincs, amivel segíthetne neki. ~ Niki! Ez remek ötlet volt! ~ veregettem vállon magam gondolatban, ha már más nem teszi meg. A dicséret megilleti a dolgozót, a nehéz munkában, no nem? Teljesen elégedett voltam és a jó érzés hullámain ringatózva, szinte lebegtem. Lábaim nem is érintették a földet, miközben átjárt a mennyei boldogság....aztán nagyot koppantam, mikor újra landoltam a talajon, mert megláttam a sátorba lépni Várffy-t. ~ Nem, ez nem lehet igaz. Erről nem volt szó. Ezt nem csinálom. Senki nem kényszeríthet. ~ Körülnéztem a ponyván belül és kívül is, de mindenki el volt foglalva valakivel, a konyhában is folyt a munka, Leonie-ék rendelése okán, fullon működött a kajagyár. Aztán már nem néztem fel, csak a pénztárgép billentyűit stíröltem, közben éreztem, hogy a közelemben ült le, sőt velem szemben. ~ Mi legyen most? Jöjjön valaki! Ugye jönni fog valaki?! ~ Bementem mégis a konyhába, hogy kiküldjem azt a valakit, mert Várffy  nagyon rázta már a csengőt. ~ Hogy mitől képzeltem azt, hogy csak nézelődni jött, és nem akar semmi mást?! Tiszta hülye vagyok. Találnom kell egy megfelelő embert, aki kiszolgálja, mert én nem fogom, az fix. ~
Hirtelen nagyon melegem lett, a sátor alatt, meg a főzéstől is, sokkal nagyobb volt a hőség, mint kint. Szomjas is lettem, de sehol egy pohár víz. Viszont találtam valami löttyöt, amit egy hajtásra megittam. Néhány manó ijedten nézett rám, de megnyugtattam őket:
- Semmi gond, azt az egy italt, seperc alatt pótoljátok, nem igaz? - Furcsa érzések áradtak szét bennem. Ez, és a manók ijedelme, no meg a hablatyolásuk valami bájitalról, erős gyanút ébresztettek bennem. De mit nekem bájital, ittam már olyat. - fogalmazódott meg bennem. Egyre furábban éreztem azonban magam, és csodálkozva néztem az oldalamon fityegő pisztolyokat, undorodva le is vettem mindkettőt. Aztán lábaim Várffy asztalához vittek, sőt meg is szólítottam:
- Üdvözlöm itthon Gazdám! Remélem, hogy nem hajszolta túl magát ma?! Én örömmel gondoskodom majd a pihenéséről, ha szeretné! Azért vagyok, hogy szórakoztassam, meg persze, hogy felvegyem a rendelését, és teljesítsem a kívánságait. Mit parancsol Gazdám? - ~ Úristen, ez én vagyok? ~ Még harcolt a két énem egymással odabent, de már nem sokáig. Az egyik, teljesen átvette a hatalmat. Könnyű kitalálni, hogy melyik.

Maid Cafe Várffy gazda

A normális énemmel, nem értettem volna, hogy mit keresek Robika asztalánál, ebben a szerelésben, és kikértem volna magamnak, hogy megalázkodjak előtte, ám a bájital, megtette a hatását. Érdekes fordulatokat produkál az élet, és ez a szitu, több lett volna mint nevetséges, most még sem találtam benne kivetnivalót. Mikor az asztalához értem, mindjárt a nyakamba zúdította a panasz áradatát a késedelmes kiszolgálásról, és ne lepjen meg senkit, de teljes mértékben igazat adtam neki.
- Nagyon sajnálom gazdám. Minden az én hibám, bocsásson meg! A továbbiakban igyekezni fogok, hogy ne legyen panasza rám. - Megbánásom őszinte volt, eszembe sem jutott, hogy másképpen gondoljam, mint a gazda. Hogyan jönnék én ahhoz, hogy felülbíráljam egyetlen szavát is. Biztosan el is sápadtam, meg kicsit forgott velem az egész sátor, és Várffy gazda arca is sűrűn változtatta az alakját. Hol megnyúlt, hol kerekebb volt, de most ezen sem csodálkoztam. Ha ilyen, hát ilyen. Étlapot kért, mire gyorsan felkaptam az asztalról, ami mindegyikre oda volt készítve, és kinyitva a megfelelő oldalon a keze ügyébe helyeztem, várva, hogy érte nyúljon, és elvegye. Meg is tette, de nyomban el is dobta, mondván, hogy meggondolta magát, és tőlem várt javaslatokat. Meggondolta magát?! Semmi gond ezzel, talán jobban bízik az én ajánlásomban, mivel jobban tudom, hogy mi a legfrissebb, a legjobb, a leglegleg, mert neki csak az lehet a megfelelő, és büszke is voltam rá, hogy ennyire megbízik bennem.
- Köszönöm. Megtiszteltetés, hogy ajánlhatok. Ha éhes, az omlette rice-ot javasolnám, japán specialitás, frissen készül. Desszertnek pedig a brownie-t, néhány gombóc fagyival, az ön által rendelt ízben. A süti a fagyival, remek kombináció, ha még nem ízlelte, mindenképpen ajánlom. Ha nem haragszik, én gyümölcsöset választanék, mert annak a kellemes savanyúsága, kiválóan ellensúlyozza a csokis brownie erőteljes édes csokisságát, de persze ön választ, ebben is. Italnak egy limonádé hűsítené  megfelelően a nagy melegben, esetleg néhány levél mentával megbolondítva. Természetesen gondoskodom róla, hogy minden a legfrissebb, és a legjobb minőségű legyen, ahogyan az önnek kijár, gazdám. - A hosszú szónoklat végén még mosolyogtam is, persze csak halványan, nehogy azt higgye kinevetem, vagy valami hasonló, no meg a túlzott öröm kinyilvánítása nem illett volna szolgalétemhez, és a közérzetem sem indokolta volna. Kínosan ügyeltem rá, hogy ő ebből semmit ne vegyen észre, hiszen nem azért van itt, hogy az én  nyavalyáimat hallgassa. Neki csak jót és szépet szabad és kell kapnia, amíg igényli a szolgálatomat. A következő kívánsága ledöbbentett egy kicsit, de csak a másodperc törtrészéig tartott, aztán elgondolkodtam a kérésen, és kérdések tömege merült fel bennem. Szerettem volna, ha mindennel elégedett lenne, ezért bátorkodtam a vers formai részletei iránt érdeklődni.
- Ne haragudjon gazdám, de milyen versformában adjam elő a kívánt művet, milyen rímképlet és szótagszám lenne a fülének kedves, valamint a terjedelmét, ha lenne kegyes meghatározni! Nem akarok csalódást okozni, csak azért merészeltem rákérdezni ezekre. Óhajt-e gitár kíséretet, vagy csak simán énekeljem el  Önnek? - Bár nem mutatott túl nagy hitet irányomban, hogy bármit is képes vagyok megtenni érte, én nem hibáztattam, a bájital kikapcsolt bennem minden oda nem való érzést és gondolatot, ezért nem okozott nagyobb gondot, hogy más programokat, lehetőségeket is javasoljak.
- Van-e még más kívánsága, gazdám? Hozhatok ide önnek egy plusz napernyőt, ha bántja a fény, vagy segítek megszabadulni a cipőjétől, ha óhajtja. Meglátja, kellemesebb mezítláb. Sőt egy jakuzzit is beállíttatok önnek, ha parancsolja.- Fogalmam sem volt, hogy ha tényleg rendelne egy jakuzzit, honnan akasztanék le egyet, de a logikus gondolkodásom teljes csődöt jelentett, és csak egy gondolat fért meg az elmémben, mit tehetnék még, hogy kellemesebben érezze magát? A vendégnek minden óhaja szent, így azt is teljesen helyénvalónak találtam, mikor Runát akarta közelebbről is megismerni.
- Sajnálom gazdám, ha nem nyerte el a tetszését, ahogyan kiszolgáltam, jogában áll mást választani. Óhajtja, hogy kihozzam a rendelését (ha volt)? Szólok Runának, hogy álljon szolgálatára, ha megengedi. Távozhatok, gazdám? -

Maid Cafe Várffy gazda

- Két kehely, egy puncs, citrom, és egy csoki, pisztácia. - jegyzeteltem, nehogy valamit összekeverjek. Már így sem nézett jó szemmel rám a gazdám, nem akartam még jobban magamra haragítani. Úgy látszik nincs jó kedve, fáradt lehet, vagy csak ő is rosszul van, mint én. A világ, közepén a sátorral, egyre sebesebben pörgött, és én igyekeztem állva maradni, és megtartani az egyensúlyomat. Rohamszerűen jött a felforgató érzés, néha jobb volt kicsit, néha pedig nagyon kellett vigyáznom, hogy a gazdám nehogy valamit észrevegyen.
- Értem, gazdám, nem kérdezek, csak csinálom a dolgom. - mondtam kissé bizonytalanul. Esküszöm, hogy jót akartam, de el kell fogadnom, hogy ő a gazda, és én pedig szolga. Nincs is ezzel gond, majd jobban ügyelek, hogy tartsam a számat. Mindent megértettem a gazda által mondott instrukciókból, meghajoltam illendően, és eltűntem a konyha irányába. Leadtam a rendelést a két fagyi kehelyről, majd Runát kerestem a tekintetemmel. Meg is találtam hamarosan, egy rakás szendvics közül kukucskált ki. Odaszóltam neki.
- Runa! Várffy gazda téged vár, kiviszem majd a rendelését, meg énekelek neki, aztán gyere oda! Meg akar ismerni. - Míg készült a fagyi, és a díszítés, a lehető leggyorsabban visszasiettem gazdámhoz, aki már várt, útközben intve Eric-nek, hogy jöjjön velem! Ha jött, akkor menet közben mondtam el neki mit szeretnék, vagyis hát nem én, hanem a gazdám.
- Játssz valami nagyon szépet, én meg majd megpróbálok improvizálni rá. - mosolyogtam a srácra magabiztosan. Halvány szolga fogalmam sem volt, hogy mit fogok énekelni neki, csak azt tudtam, hogy muszáj sikerülnie. Izgatottan érkeztem meg gazdám elé, beálltam, ahova mutatta, ha mutatta, megvártam az engedélyét, én pedig rákezdtem. A lehető legszebb hangomat igyekeztem elővenni, és hittel, és átéléssel énekelni, teljék minél nagyobb öröme a gazdának a dalban, mert benne volt minden odaadásom.
A dal:
Varázsos személye vonzó, mint a mágnes
Ámul-bámul láttán Katalin és Ágnes.
Rajta sok, szép lány legelteti szemét,
Fess alakja gyűjti, sok tagú háremét.
Fut, liheg nyomában ezeregy cemende,
Ybl Miklós az, ki az Ő arcát tervezte.

Zajos siker övezte évzárón a lényét,
Orcáján mosolya adta az est fényét.
Legendás szorgalma tavaly gyümölcsözött,
Laza hajrában többeket legyőzött.
Első lett Ő, az egész iskolában,
Ráismersz? Nincs párja, széles e határban.

Remek góllövő, ő a kviddics gyöngye,
Ó! Szegény Nikit, párbajon legyőzte.
Bedobja a kvaffot, de a türcsit soha,
Erkölcsös jellem ő, a szerénység szobra.
Rájössz-e ki ő, kiről versem írom?
Tizennyolc sorkezdet elárulja titkom.

Nem is mertem felpillantani a zenés vers végén, csak elrobogtam a konyhába a fagyikért. Visszaúton, két kezemben egy-egy kehellyel, kicsit botladoztam a fűcsomók között, lábaim nem voltak olyan biztosak magukban, de én sem. A gyomrom, mint egy háborgó tengeren hánykolódó hajó, olyan volt, már régóta próbáltam féken tartani, de már éreztem, hogy baj lesz. Odaértem az asztalhoz, leraktam gazdám elé a két fagyi kelyhet, de ekkor már kitörőben volt a vulkán. Hiába nyeltem nagyokat, és a hajolgatás sem tett jót neki, nem beszélve a sok átélt izgalomról. Nem bírtam tovább tartani, és egy csendes öklendezéssel, a gazdám öle felé hánytam, mielőtt a szalvétát elhelyezhettem volna oda. Nem akarattal csináltam, véletlen volt. Hogyan is merészkednék arra, hogy direkt csináljak ilyet?! Ha nem jött közbe semmi, feltehetőleg, pont oda hullhatott a bájital maradéka, ahol eléggé kellemetlen látványt nyújthatna, ha az embernek elindulna a fantáziája. Ha nem történt valami csoda, vagy maga Isten nem nyúlt le jobbjával, hogy eltérítse a küldeményt, vagy egyéb hétköznapi dolog, mondjuk, hogy gazdám megérezve a veszélyt, félre ugrott, akkor célba is érhetett a csomag. Megrettenve, földbegyökerezett lábbal álltam ott. Az arcszínem gondolom a cékla és a halotti lepel között váltakozott, majd egyre inkább az utóbbi dominált, míg végül meg kellett kapaszkodnom a szék háttámlájában, majd végül leülnöm az asztalhoz, hogy ne essek el.
- Szörnyen sajnálom. - hebegtem, és más nem is jött ki a torkomon.

Várffy gazda, alias Robika kiskakas, majd Runa

Az arcomba csapódó valami hideg, édes cucc, egy kicsit magamhoz térített, de nem annyira, hogy észleljem a körülöttem tomboló Várffy-t. Nem tudott védekezni a gusztusos kis csomag ellen, amit a rendelésen felül, meglepetésnek szánt a természet. Jó humora van, jobb, mint a rellonosnak. Tönkretett bútorok, felfogatott székek, kitépett fűcsomók maradtak utána, mikor lehányt nadrágban elviharzott, ki tudja, hogy hova. Ahova ment, ott biztosan jobban fognak örülni neki, mint itt. A bájital, aminek egy részét sikerült kiadnom magamból, hatása kezdett gyengülni, és már tiszta gondolataim is akadtak, mire Runa megjelent aggódó arccal. Az érzékelésem is visszatért, ennek következtében nyilalló fájdalmat éreztem a lábamon. Lenéztem, megtapogattam a fájdalom helyét, és kezem csupa vér lett. A széttört székek darabjai, valahogy megsebeztek, de csak most tudatosult a fájdalom. A szék helyett a földön ültem, vagyis lerepültem róla, talán Várffy feldöntött, a szétrepülő faszilánkok közül néhány eltalált. A karom is vérzett egy helyen. Most a fájdalom foglalta el az agyam nagy részét, úgyhogy a gondolkozás ismét problémás volt. Hálásan pillantottam a pohár vízzel megjelenő manóra, és ittam egy kortyot is belőle. Runa aggódó kérdésére meg csak ennyit szóltam:
- Azt hiszem, elég komolyan megsérült a lábam. De foglalkozz a vendégekkel, én majd a kedves kis manóval elmegyek a gyengélkedőre! - Nem akartam, hogy ellenkezzen, nem hagyhat itt mindent, hogy engem ápolgasson, meg kísérgessen, ezért máris intettem a vizet hozó manónak, hogy segítsen felállni. A lábam sokkal jobban fájt, mint látszott rajtam. Összeszorítottam a fogam, ahogy felálltam a manó vállára támaszkodva, és elindultunk ketten a gyengélkedő irányába, közben színes karikák táncoltak a szemem előtt, és zúgott a fülem, akkora fájdalmaim voltak, hogy miután Runa nem látott már, engedtem néhány könnycseppnek, és hagytam, hogy végigfolyjon az arcomon.