Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=115293#post115293][b]Erdős-Prinz Violetta - 2013.05.11. 18:29[/b][/url]

Jellemző rám, hogy nagyon megfigyelem a környezetemet, főleg most, hogy minden új, hallgatom a hozzám viszonylag közel folyó beszélgetéseket, na meg a hirdetőfalat is nézegetem természetesen, és a Maid Cafés dolog sem kerüli el figyelmemet. Egy kicsit azért meglep, hogy mik vannak itt, és győzködnöm is kell magamat egy sort, hogy elmenjek, mert hát érveket kell hogy állítsak ki mellette, különben automatikusan elvetem az ötletet. Most viszont itt van, hogy nincs programom, hogy unatkoznék, és hogy a hirdetmény alapján érdekel is a dolog, így biztosra veszem, hogy elmegyek ide.
Péntek délután rögtön az óráim végeztével indulok vissza szobámba, hogy cuccaimat lepakolhassam és az irányt a rét felé vehessem. Az már más, hogy olyan régen voltam itt, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, merre kellene menni, de lejutok és kész. Azt még csak tudom, hogy az állomás merre van, de ez a rét, ez valahol másfele, a falutól elkülönülve van, már ha jól emlékszem. Szóval a kapun kiérve csak nézek ki magamból, tekintgetek körbe, majd megyek pár métert is, meg még néhányat, és tovább is, majd egy idő után feltűnik a sátor. Egy szép nagy, narancssárgás sátor, de nekem ekkor még fogalmam sincs, hogy mi lehet az, csak sejtem, hogy jó helyre igyekezem, ugyanis ez felé megyek tovább. Hamarosan már a kinti asztalok is feltűnnek, és a távolban pár alak, ahogy közeledem egyre biztosabbá válik, hogy ez az a hely.
Lassítok is egy cseppet, de azért határozottan közeledek, nézelődve, elgondolkodva dolgokon, vagyis igazából a semmit túlgondolva. Figyelmemet leköti a sátor, most jobban megnézem, és nagyon szépnek is találom, mosolyogva folytatom tovább a botorkálást. Annyira nem szeretem én ezeket a magas sarkakat, főleg nem ilyen helyen, de egyszer ki lehet bírni, egyszer mindent lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=115647#post115647][b]Erdős-Prinz Violetta - 2013.05.12. 10:10[/b][/url]

Nem is kell sokáig állnom és nézelődnöm, hirtelen egy alak tűnik fel előttem, vagyis egy fiú, ennyi biztos, de hogy minek hívjam, azt nem tudom, ötletem sincs elsőre ki lehet, de a vörös szempár azonnal feltűnik, és tekintetemet is oda fókuszálom, miközben hallom amit mond.
Gondoltam, hogy ez valami ilyesmi lesz, de nem igazán tudok mit reagálni rá, a kézcsók pedig az a gesztus, ami már tényleg meglep. Nem tudom mit vártam, ez azért nekem kicsit furcsa, de jó szórakozásnak tűnik így elsőre, így szám szintén halvány mosolyra húzódik ahogy kezem visszaengedem magam mellé és követem is, miután hátrapillant rám. Nem tűnik így túl kedves nézésnek, már csak íriszei színéből adódóan sem, ami gondolom nem természetes, de én csak megyek, ez nem érdekel igazán. Ezalatt az alig pár méter alatt, amíg elérünk egy bizonyos asztalhoz, egy kicsit most már teljes egészében is végigtekintek rajta. Elképesztő számomra ez a stílus, persze nem negatív értelemben. Az ittenitől nagyon eltér, de szerintem pont ezért tetszik is. Annyira furcsa, hogy az már jó. Ez a pincérfiú - azt hiszem az - pedig igaz fogalmam sincs kicsoda, de így, ebben az öltözetben... szóval, előnyös, igencsak előnyös. Hogy azért sikerüljön visszatérnem lélekben is félpillanatok erejéig a pincérlányok felé is eltekintgetek, de nem tart semmi sem örökké, így el is érünk egy árnyékosabb asztalhoz, ahol a székhez lépve azt ki is húzza nekem. Borzasztó ez az udvariasság, vagyis a mai világban érdekes ilyet látni és átélni, bár nagyon régen még ez volt a megszokott. Persze én most ennek örülök, meg ezért is jöttem ide.
- Köszönöm.
Természetes, hogy azért valamiféle köszönetnyilvánítást várhat részemről, amit mosolyogva teszek, és helyet is foglalok szépen, azaz megpróbálok nem szerencsétlenkedni ezekben a cipőkben, mert nehéz dolog ám. Amint aztán végre sikerül is, elhelyezkedek kényelmesen, bár ezek a székek alapból azok, vagy csak jót választott nekem a fiú. Innen még azért felnézek rá, várva a következő lépést, vagy bármit. Nem vagyok követelőző, sem akaratos, de azért jó érzés, ha kiszolgálják az embert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=119410#post119410][b]Erdős-Prinz Violetta - 2013.05.19. 14:01[/b][/url]

Hiába is tudtam, vagyis sejtettem, hogy ez lesz, azért egy kicsit meglep a bánásmód, amihez hozzá is tudnék szokni, ha gyakori lenne az ilyesmi itt, de nem hiszem hogy erre nagy az esély, így kiélvezem ezt, amíg lehet, és miután lecsüccsentem már csak azt veszem észre, hogy közelebb is tol a fiú az asztalhoz a székkel együtt. Nehéz dolga nem lehet, sokkal könnyebb vagyok, mint kellene, a nagyi szerint nem is egészséges, de a nagyi az nagyi. Mindenesetre én csak mosolygok, mert utoljára így néhány éves koromban bántak velem. Az étlapot is átnyújtja, ami eddig az asztalon hevert, na de persze ez engem nem érdekel, csak szépen precízen - mintha az életem múlna rajta - kinyitom, és végigtekintek felületesen rajta, mi is van benne, mit lehet fogyasztani. Addig hallgatom csendben amit mond, ez gondolom a szokásos, de én azért mosolygok, és közben arra a bizonyos csengőre is odapillantok, majd vissza a kezemben tartott menülistára, és amint a pincérem újra megszólal nagy gondolkodó tekintettel nézek is fel rá, még mielőtt belekezdenék a rendelésbe.
- Nos... egy kávé igazán jól esne, 4 cukorral és tejjel, trópusi gyümölcsökből összeállított salátát, ééés egy fagylaltkelyhet kérnék, valami diétásabb fajtából, ha van. Egyelőre ennyi, köszönöm.
Azzal a lendülettel az ital és étlap is visszakerül immár becsukva az asztalra, egy mosolyt küldök még a másik felé, majd ha eltávozik a rendelésemmel, akkor lábaimat is szépen keresztbe rakom az asztal alatt, és körbetekintgetve várok. Nézegetem a vendégeket, senkit se ismerek, nem baj, majd lesz ez máshogy is, idő közben pedig feltűnik egy fiú, aki gitározva járkál össze-vissza az asztalok között. Jó ez is, amit nem tudom hogyan hívjak, mármint amit játszik, vagy csak szórakozik, és ez csak spontán dolog, bár megfordul fejemben, hogy kérjek valamit, de inkább hanyagolom, és figyelem a környezetem, ahogyan azt szoktam.