Glyniss Clarkson
INAKTÍV
Csillagszemű Vadóczka
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
|
MaiaGlyniss úgy dönt ideje ismét süti evésre venni a fejét. Nem is gondolkodik soká, belép az első édességet kínáló helyre, ami az útjába akad. Határozott léptekkel a pulthoz sétál és megszólítja a pultos kisasszonyt. - Jó napot!- köszönti energikusan - Melyik a legcsokisabb sütijük, ami itt kapható?-nézelődik szorgalmasan a kirakott édességek közt. - Ajánlhatom a Csupa-csoki nevezetű fehér és étcsokis varázst?- Glyniss számára ez kitűnően hangzik. Meg is rendel belőle rögtön kettőt egy pohár vízzel kísérve, azzal megindul az egyik asztal felé, természetesen ablak mellé, hogy kiláthasson a városra.
|
|
|
|
|
Dwayne Warren
INAKTÍV
officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
|
Dr. Mácsai ZójaAz, hogy a nő láthatóan felismeri és mozogni is tud mindenképp jót jelent. Ki tudja, lehetett volna valami komolyabb baja is, akkor pedig semmiképp sem hagyhatta volna egyedül. Láthatóan így azonban csak heverészett ezen a padon ilyen... rendellenesen pozitív hangulatban. Összevonja a szemöldökét, azzal a sanda gyanúval nézi a nőt, hogy ez márpedig nem lehet természetes jókedv. Messziről felismeri a szalonspiccet, elvégre a bátyjai, apja és, nos, ő is szokott ilyen formán szórakozni. Ellenben ez a kép, már a igaz, meglepő. Zója? Mondjuk, bárkinek lehet ünnepelni valója a faluban, lehet, hogy végre sikerült leakasztania a szögről egy apának valót a gyereklány mellé. Ösztönösen hátrál pár apró lépést, ahogy a nő felé közeledik, nem tetszik ez neki, pláne, hogy így imbolyog járás közben. Sejtelme sincs arról, mit is akarnak tőle, így meghökkenéssel fogadja a nő gesztusát. - A kastélyba? A belső, idegesítő kis hang és valahol a lelkiismerete is sugallja, hogy mégsem hagyhatja teljesen magára, azt minimum megteheti, hogy a kastélyig elmegy vele, onnan nagyobb baja már nem eshet. Zsebre vágja a kezeit, tisztes távolságban követve indul utána. Na kézen fogni nem fogja azért.
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
Mina
A tavasz egy olyan hónap, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Mindenki talál benne valami apró örömöt, valami inspiráló mozzanatot, ami miatt egyszerűen nem hiányozhat az évből. Sokakat hallottam már, hogy azt mondják, utálom a telet, mert túl hideg, vagy a nyarat, mert túl száraz, esetleg az őszt, amiért túl esős és szürke, de azt, hogy valaki a tavaszt utálja...lehetetlen! Én személy szerint kifejezetten szeretem. Csicsergő madarak, rügyező fák, egyszerűen életre kel a természet és ez bennem is mindig megmozgat valamit. Az egyetlen, amit nem szeretek benne, hogy túl sablonos és engem is azzá tesz. Például ma azzal az eltökélt szándékkal pattantam ki az ágyból, hogy márpedig nekem hatalmas mosollyal az arcomon kell sétálni menjek a napsütésben, ami annyira, de annyira átlagos ilyenkor, dehát mit lehet tenni az effajta kísértések ellen? Gyorsan felkaptam az első tavaszi ruhám, ami a kezembe akadt, mert ha itt a szép idő, ki kell használni, hogy hordhatok szoknyát, viszont nem akartam megfázni sem, ezért egy bokacsizmát és egy kiskabátot is felkaptam magamra. A hajammal nem törődtem sokat, mert lefoglalt a naplóm utáni kutatás és szerencsére meg is találtam 5 perc intenzív keresés után. Mint kiderült az éjjeli szekrényem felső fiókjában volt, azaz a helyén. De magamból kiindulva az volt az utolsó hely ahol megnéztem, mert sosem teszek semmit vissza oda, ahova való, de ezek szerint kivételesen rendes voltam. Valahonnan kerítettem egy pennát és tintát is, és megkerestem Zoé pórázát, majd a kis kölyköt is előkerítettem a szoba egyik kis zugából, ahol épp Dóra a felfedezőt játszott. Furcsa egy kis kutyus ez, mert szinte semmitől sem fél és mindenre kíváncsi és nagyon a szívemhez nőtt, pedig a "táskakutyák" nem a kedvenceim, sőt a Yorkshire terriereket kifejezetten utáltam. De Zoé valahogy más... Ő olyan kis eleven és szeretni való. Miután engedelmesen kivárta, hogy pórázra kössem az ölembe kaptam, és elindultam kapu felé. Nem akartam, hogy a kis eb körmei kopogjanak a kövön, ezért csak a parkban tettem le a földre, és ki is csatoltam a pórázt, hogy kedvére szaladgálhasson. Nem tudtam, hova készülök, csak mentem az orrom után, egészen a faluig, amikor is eszembe jutott egy kedves kis hely, a kis tó. Kifejezetten ilyen időre találták kis. Mikor odaértem, kerestem egy kényelmesnek tűnő követ, a táskámat magam mellé tettem, és szememmel megkerestem Zoét, aki természetesen már a vízzel ismerkedett. Lehunytam a szemeim, és egyszerűen csak élveztem a napsütést. Mácsai Mina Izabella 2013. április 14. (délelőtt) outfit
|
|
|
|
|
Rooben Netuddki
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Keiko Sama *Alig pár napja érkeztem, de az az első dolgom, hogy felfedezzem Bagolyfalvát. Bár tavasz közepe van, de már most elég meleg van. A Fő utcán sétálok, mikor meglátok egy cukrászdát. ~Na most jól esne egy hűsítő édesség. *Megállok a cukrászda ajtajában, s vágyakozva nézek be az ablakon. Alig van néhány lépésnyi hely, de bemegyek. Odamegyek az egyetlen üres helyhez és leülök. Előttem egy igen csinos lány ül, de nem ismerem, ígyhát nem is beszélünk. Jön a pincérnő, aki a tálcáján egy nagy adag fagylaltot egyensúlyoz, azonban rosszul lép, elbotlik, s a fagyi kehely egy kis röppályát megtéve az asztalon landol. A fagyin lévő tejszínhab nagy része szegény lány blúzára fröccsen. Azonnal adok néhány zsebkendőt a lánynak, hogy letisztítsa a felsőjét, és felsegítem a pincérnőt. -Szia, Rooben Netuddki vagyok-fordulok oda az előttem ülő lányhoz.-téged hogy hívnak? *halkan nézem tovább a lányt, míg a válaszára várok.
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
Loise <3Volt már veletek olyan, hogy valamennyi időre kivontátok magatokat a közéletből és nem vettetek részt semmiben, semmi érdekeset nem tettetek? Na, Chuck most egy egész tanévig tette. Konkrétan nem csinált semmit; bejárogatott órákra, de teljesen elhagyta magát lelkileg. A testét elég keményen edzi a mai napig, de a lelki élete nulla lenne, ha Loise-szal nem tartaná a kapcsolatot. Semmivel sem tanult többet a kelleténél, egy vizsgát sem sikerült megírnia úgy, hogy továbbengedjék. Ennek a következő tanévben fogja meginni a levét... Ennek a korszaknak vége! Mától megpróbál visszailleszkedni a környezetbe és nem a 4 fal között kuksolni, várni a csodát. Edzés után megfürdik, utána pedig megpróbál felöltözni valami elfogadható ruhába. Felvesz egy fekete, mintás pólót, egy farmert és egy tornacipőt. Pálcáját a zsebébe dugja, kezdődhet is a portya. Hamar átvág a lépcsőházon és kilép az udvarra. Elég meleg van, ennek megfelelően a nap is süt. Elférne egy sapka a fején, de most már mindegy, nem fog visszafordulni. Inkább elkezd gondolkodni azon, hogy merre menjen. legyen mondjuk a játszótér, úgyis mindig ott szokott találkozni Loise-szal, ha beszélgetni szeretnének vagy csak élvezni egymás társaságát. Chuck-nak pusztán az is elég lenne, ha egész nap a lányt ölelhetné és érezné a lány hajának illatát, puha arcának érintését... Ez mindent feledtet vele és örökké vele tudna lenni. Csak sajnos az élet nem ilyen; mindenkinek meg vannak a maga harcai, próbatételei, amiket muszáj megvívnia, illetve nem érdemes előle elbújnia. Ezeken agyalva Chuck-nak az út közben elönti a szívét a hiány, a szerelem és az az érzés, hogy mindenképpen Loise-szal szeretne lenni. A srác elég sok mindent elbaltázott egy tanév alatt; plusz egy év itt a suliban, még mindig nincsenek barátai; Liz-zel is régen találkozott, ki tudja mi van vele... lassan elkezdhetné ápolni a kapcsolatait, mert barátok, ismerősök mindenkinek kellenek. Hazudik, aki azt állítja, hogy neki nem kell. A fiú végül odaér a játszótérhez és csak leül egy padra, mered a semmibe. Nézi a végtelent, a felhőket, hallja a madárcsicsergést, látja a kék eget, de nem tudja, mit tegyen. Lépjen le. Menjen körbe többször is a kastélyon és keresse meg Loise-t? Utóbbi nem tűnik rossz ötletnek, de végül elveti. Egész kicsi az esélye annak, hogy megtalálja. Még mindig meleg van és eléggé süti a nap a hátát, legalább nem a szemét süti. Chuck elkezd gondolkodni, de min is? Persze, hogy Loise-on. Hálás lehet annak a valakinek, aki összehozta őket és soha sem fogja elengedni. mekkora kincs ez a lány, ha nem ismerné, valószínűleg már lelépett volna, vissza Budapestre, a régi sulijába, és akkor talán minden ugyanolyan lenne, mint régen, talán... Azt mondják, nem érdemes a múlttal foglalkozni. Neki is egyszerűbb lenne, ha nem rágódna ennyit a történteken, hanem nekimenne egyenesen a jövőnek, nem hátra-hátra kacsintgatva.
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Drágaszáág ~ *Hogy milyen nap van ma? Hát, elég különleges a számomra, az egészen biztos. Már hetek óta készülök rá, próbálgatom a ruháimat, járom az üzleteket... sőt, amikor otthon voltam szüneten akkor is vásárolgatni mentem, csak hogy megleljem a megfelelő ruhát, cipőt, kiegészítőt és ami a legfontosabb... a megfelelő ajándékot. Kinek? Hát persze, hogy Chucknak. Neki közeledett olyan nagyon vészesen a születésnapja és hiába gondolkoztam a megfelelő ajándékon egyszerűen nem találtam semmi jót. Pénze van, megvehet mindent amire szüksége van, ami ebben az esetben nem túl jó, hiszen így nehéz venni neki valamit. Aztán végül is arra jutottam, hogy a szándék a fontos... persze azért reménykedem benne, hogy tetszeni fog neki amit kap tőlem. Reggel viszonylag korán keltem, hogy minden kis apró részletet kidolgozzak mire a találkozásra kerül a sor. Miután elkészültem a szépítkezéssel felvettem a hátizsákomat és a kosaramat, amibe már tegnap bepakoltam a cuccokat egy kosárba és egy hátizsákba, majd elindultam az úti célom felé. Akik láttak útközben, azok számára bizonyára kiderült, hogy tervezek valamit, de szerencsére Chuckkal nem találkoztam. Siettem. Még el kellett mennem a cukrászdába, hiszen torta nélkül semmit se ér egy szülinap. Természetesen már előre megrendeltem, hiszen nem akartam a véletlenre bízni.* ~Remélem el jön.~*Nem tudom, hogy bízhatok abban, hogy valaki eljön egy találkozóra úgy, hogy el sem hívtam, de valahogy majdnem biztos vagyok benne, hogy itt lesz, elvégre itt szoktunk találkozni amikor ráérünk. Persze ha nem ér ide küldök neki egy baglyot, hogy itt várom, de akkor nem lesz igazi a meglepi. A játszótérre érve azonnal megcélzom az egyik babaházat, naná, hogy a kéket. Abban fogunk bulizni... a gyerekek oviba vannak, így nem zavar meg minket senki. Felbiggyesztek pár lufit, meg egy-két lampiont, majd kirakom középre a csokoládétortát, aminek egy frankó gitár dísz van a tetején. Fekete, piros-sárga lángdísszel, fincsi marcipánból. A torta mellé helyezem a becsomagolt ajándékot, majd a kicsike ház ablakához ülök és várok. A hely egész kényelmes, hiszen tele van kispárnákkal, amiket én hoztam. A kis asztalka amin az ajándékok vannak amúgy is bent volt. Jó lesz ez... már csak neki kell ideérni. Nem várok túl sokat, körülbelül egy órát. Amint megpillantom a fiút elhúzom a fejem az ablakból. Nem akarom, hogy meglásson. Amikor újra kinézek, persze csak óvatosan, akkor már egy padon ül, háttal nekem. Nem tűnik valami jó kedvűnek, de majd én felvidítom. Óvatosan kimászok a házikóból, majd halk léptekkel elindulok felé. Amikor odaérek a kezeimet a szemeire helyezem, hátulról.* - Na ki vagyok?*Kérdem kuncogva.* Ruha: http://www.polyvore.com/cgi/set?id=79146383
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Bogárkám ♥04.17. 15:02Most már muszáj elmondania, mielőtt kitudódik teljesen. Bár már az is lehet, hogy Amanda megtudta a dolgot. Igen azt, hogy levitás lett, átment a kékekhez, és ő nem szólt róla, bár a terveibe beavatta a kedvesét. Persze abbn több verzió is volt és talán jobb lett volna, ha vele beszéli meg teljesen, de tudta, hogy akkor biztosan nem megy sehova, Candy minden szava kétszeres hatással van rá, legyen az jó, vagy rossz. Hiába, szerelmes, túlságosan is, és most egy kicsit rosszul is érzi magát. Rolival jött, de a sárkányt elengedte repkedni, persze csak az engedélyezett területek fölé, és ezt a kis hüllő be is tartja. Így most egyedül üldögél egy padon, várja, hogy a Drága megérkezzen. Idegesen tördeli a kezét, már azon is sokat agyalt, hogy milyen ruhába jöjjön. Gondolta, hogy kék talárjában sétál majd le, de nem akarta sokkolni már messziről a Kedvest, így inkább egy egyszerűbb összeállítást választott. Amanda még sehol, benne pedig nő a feszültség, hogy vajon mennyire lesz mérges a lány? Biztosan az lesz, annak kell lennie, mert kihagyta a döntésből. MI van, ha úgy dönt, hogy Svédországba megy? Nem, akkor biztosan beavatta volna előre, mert az sokkal nagyobb kihívás elé állította volna a jelenleg harmonikusan működő kapcsolatukat. ~ Hülye vagyok, biztos, hogy tudja már, ha más nem a rellonosoktól... Akkor még rosszabb a helyzet... ~ Dühösen ugrik le a padról, és kavicsokat kezd dobálni a folyóba, néhányat meg is "kacsáztat", amik többet pattannak a vízen. Mivel túl dühös magára a koncentráláshoz, alig van sikerélménye. ~ Talán el kéne kezdenem lenyugodni és magamban lejátszani, hogy mit fogok mondani, mielőtt meglátom. Onnantól már nem lesz visszaút... ~ Sóhajtozik, mint aki szívinfarktust kapott és benntartja a levegőt. Az ajkait beharapva erőlteti vissza magát a padra és gondolkodás közben a körmét kezdi rágcsálni. ~ Szia Mandy! Kék lettem, ugye nem baj? ~ Lehorgasztja a fejét, majd tovább erőlteti a rosszabbnál-rosszabb ötleteket. Az őrületbe kergeti magát, ami végül egy szavas mondatban tör ki belőle. - Elég! - állítja le az önostorozó gondolatait egy pillanat alatt. Gyorsan körbenéz, de nem lát senkit, aki fantasztikus produkciójának szemtanúja lehetett volna. ~ Végül is nem meghalni készülök, mint a múltkor... ~ Nyugtatja magát, azonban a hevesen verő szíve tudja, hogy csak akkor fog igazán lenyugodni, ha Amanda megérkezik és elmondja a történteket. Az már megint más kérdés, hogy utána miért kell izgulnia majd, vagy kell-e egyáltalán.
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
Az EnyémmHát, nem éppen a legjobb érzés az ember születésnapján egyedül ücsörögni, dehát Chuck-nak ez jutott... Ismétt idősebb egy évvel, lassan ki kéne találni, hogy mit szeretne kezdeni magával. Tervei vannak, de ki tudja mi lesz belőlük? Hirtelen azon kezd el gondolkodni, hogy nem-e gáz lesz az,hogy véletlenül otthagyta indulás előtt lakótársainak a szoba közepén a szennyest; legalább lesz egy kis izomszag. Mindegy, ennél fontosabb témák is vannak a gondolkodáshoz. Egyszer csak megpillant egy Edictumot. Minő véletlen, éppen a mostani. Kinyitja és elkezdi olvasgatni. Szokásosan ebben sincs benne, addig jó, amyg nem írnak róla semmi hülyeséget. Hiszen az újságok általában nagyítanak a dolgokon... Elég unalmas újság, inkább összegyűri és eldobja. Na vajon mit csináljunk? Szegény srác szétunja magát a padon, nem tudja mit tegyen. Azon gondolkodik, hogy lelépjen, amikor hirtelen egy kis zajt hall maga mögött, de nem nagyon figyel oda. Biztos valami kisállat, vagy valamelyik diák nem találja a helyét. Szerencséjére nem; a legjobb, ami jelenleg történhet vele. - Nagyon hiányoztál! - fogja meg a lány kezét, utána pedig a derekát hátulról és finoman átemeli a pad egyik oldaláról az ölébe, lágyan átöleli és megcsókolja. - Szeretlek - fejezi ki érzelmeit. Azt mondják, hogy ezt nem lehet elégszer elmondani egy párkapcsolatban, ki tudja? A legnagyobb szülinapi ajándék, hogy Loise itt van vele, az ilyen pillanatokért bármit megtenne. - Hogyhogy errefelé? - teszi fel a kérdést és nem engedi ki a lányt az ölelés fogságából, inkább még megcsókolja párszor. Most végre érzi a lány kellemes illatát és élvezheti ahogy belelóg a haja az arcába. Ezt nem lehet kifejezni, aki már érzett így, az megérti a fiút. Egyszerűen egy megnyugvás, kiszorít minden problémát... - Nagyon szép vagy, mint mindig - dicséri meg Lioise-t, mert azt a látszatot kelti, mintha készülne valamire. Nem a leghétköznapibb viselet. Chuck most már csak a lány kezét fogja, aki a srác ölében ül. Nem régen találkoztak, de olyan mintha már rég óra nem látták volna egymást; mindegy is, most itt vannak egymásnak, ez a lényeg. Chuck azon kezd el gondolkodni, hogy ennek a hirtelen találkozásnak, nincs-e véletlenül valami köze ahhoz, hogy ma van a szülinapja. Ez majd később kiderül, addig is töltsük valamivel az időt. Mondjuk azzal, hogy meglessük a fiatal pár meghitt, romantikus beszélgetését. - Van valami újdonság? - tesz fel egy kérdést, majd egy kicsit elgondolkodik azon, hogy milyen lesz Loise-szal a jövője. Itt szeretne lakni a faluban, vagy valami kevésbé nyüzsgő helyen, minimum két gyereket szeretne, egy fiút és egy lányt, a többit meg majd meglátjuk. Mekkora fejlődésen megy keresztül ez a gyerek? nemrég még undorodott a szerelemtől, most meg elég keményen a csapdájába esett. Nem valószínű, hogy valaha is ki fog szabadulni. Ez a valami elég kemény és ha egyszer belekerül az ember, onnan már nincs menekvés. Hacsak nem rendelkezik az illető valami természet feletti erővel, vagy valami hasonlóval.
|
|
|
|
|
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV
Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
|
Dwayne
- Nem, Debrecenbe.
Mondja ezt olyan határozottsággal, mintha tényleg az igaz volna. Vágyódik vissza, hiányzik neki Kriszta, az, hogy vele bármit, őszintén megoszthatott, aki nem nézte a dolgai miatt őrültnek. Most itt volt, de az nem volt belőle elég.
- Csak vicceltem, persze, hogy a kastélyba.
Menet közben hátra fordul, mosolyogva néz végig a férfin. Kedvesen, barátságosan néz rá, nem szeretné, ha most is veszekednének, hiszen olyan szép ez az este. Kicsit imbolyogva továbbindul. Nem szeretne elesni, nagyon ciki lenne, de azért aki ezt az utat csinálta, azzal szívesen elbeszélgetne, illetve azzal is, aki a magassarkút pártolja. Oké, hogy vonzó a dolog, de baromira fáj is.
- Várj egy kicsit.
Szegény férfire most biztosan ugrana egyet, mivel a nő megfogja a karját és belé kapaszkodva, zavartalanul emeli fel egyik, majd másik lábát, hogy lehúzza róla a csizmáját és zavartalanul lóbálva őket elinduljon tovább a kastély felé. Felettük elrepül egy csapat bagoly, akikre felpillant.
- A következő életemben szeretnék madár lenni. Szépek és bárhova eljuthatnak. Te mi lennél?
Érdeklődik a férfitől, akit már elengedett, de reméli, hogy attól még követi.
|
|
|
|
|
Lyra Castle
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
A legfőbb szabály, amit mindig elfelejtek, hogy ha itt a tavasz és a jó idő, akkor ne induljak el víz nélkül sehova, vagy legalább egy poharat vigyek magammal, amit szépen megtölthetek a pálcám segítségével. Mert azt persze ne várja tőlem senki, hogy egyenesen a számba csurgassam az agvamentit, mert a pálcát magunk felé fordítani kábé olyan, mintha pisztollyal tennénk ugyanezt. Szóval ebből következett az az egyszerű tény, hogy miután végigtrappoltam a falut, hogy mindent elintézzek, a postától kezdve a hivatalos ügyekig, és a végén még be is vásároltam, addigra teljesen kitikkadtam. Nem mondtam volna, hogy odavagyok a cukrászdákért, de az volt a legközelebb ahhoz a ponthoz, ahol éppen álltam, így aztán oda vettem be magam, szolidat fintorogva a töményen édes szagtól, ami a belépéskor megcsapott. - Vizet kérek. És kávét - közöltem röviden és tömören az óhajom, aztán amíg előkészítették a kívánt frissítőket, csak megnéztem a pult tartalmát is. Valahol csendben megszólalt a fejemben egy hangocska, hogy Eirian biztos örülne, ha vinnék neki valamit, főleg ha az édes és habos. Így aztán rámutattam az üvegen keresztül valami csokitortára. - Négy szeletet kérek belőle. Becsomagolva, elvitelre. Köszönöm. Aztán leültem, és mikor kihoztak mindent, akkor kicsit odébb toltam a tortákat a kávétól, nehogy a hője megolvassza a bevonatot, és előbb gyorsan felhajtottam a vizet, majd lassan elkezdtem kavargatni a kávét. Egyébként érthetetlen, ki gondolta volna, hogy a vámpírharapás egyenes következménye, hogy az ember kávéfüggő lesz? Az át nem változott szerencsétleneknek valószínűleg ez lehetett az éltető nedű a vér helyett, vagy mi a fene.
|
|
|
|
|
Emily K. Crusader
INAKTÍV
~Világutazó
RPG hsz: 38
Összes hsz: 109
|
JamieŐszintén tisztelem az anyatermészetet, de meg kell hagyni, mostanában elég tréfás kedve lehet. Azt még megérteném, ha az évszakok kicsit elcsúsznának a nekik szentelt hónapoktól, hisz márciusban még hóviharban volt részünk, de az, hogy mindössze egy hétig volt igazi tavaszi időjárás, az azért több a soknál. Pont a legjobb évszak, amikor nem kell még meghalni a hőségtől, nem éget a nap, de kedvére sütkérezhet az ember. Ehelyett most mi van?! Húsz fok, tűző nap, szélcsend...meg lehet őrülni ebben. Azt hiszem, ha frontérzékeny lennék, már tényleg meg is tettem volna. Ha Dániel itt lenne, már rég kinn feküdne a napon, és arról áradozna, hogy mennyire hiányzik neki az ausztrál napsütés, és bármennyire is jó ez a korai nyár, azért nem ugyan olyan, mint Melbourne-ben. Nekem is hiányzik, persze, de annak ott van hangulata. Itt, Magyarországon nem szeretnék áprilisban már rövidnadrágban lófrálni. Viszont muszáj volt valahová elvonuljak, mert a Gólyalakban meg lehet néha bolondulni, nekem pedig tanulnom kéne, mert jövőre már nem szeretnék évet ismételni. Az idei még betudható annak, hogy alig két héttel a vizsgák előtt érkeztem, de jövőre már szeretném hozni az elvárható eredményeket. Miközben a tanulásra és az időjárás elviselésére egyaránt alkalmas helyen törtem a fejem, automatikusan öltöztem át az "otthoni" pamut sort és trikó párosból a normális utcai viseletre. Felhúztam egy háromnegyedes farmert, mivel sortnadrágokból még csak be sem vásároltam, és egy egyszerű púderszínű pólót. Amikor a karkötőm után nyúltam ugrott be a kis tavacska. Pár napja jártam ott, és pont ugyan ezt a karperecet viseltem, és így végiggondolva egész jó kis hely. Eleve vízparton kicsit hidegebb van, árnyékos helyet tuti találok, és még az emberek sem szoktak nyüzsögni arrafelé. Amint kitaláltam hová megyek, gyorsan felhúztam a cipőm, és már indultam is. Egyik részem vágyott már a napsütésre, a másik pedig épp felmondott emiatt, úgyhogy próbáltam minél inkább az előbbit előnyben részesíteni, már csak a terveim szempontjából is. Zoé-t inkább nem hoztam magammal, jobb helye van neki most a kastélyban, ott körülrajongják és kedvére felfedezheti az egész helyet, nekem pedig nem kell Rá vigyázzak. Így alig pár perc után, kiskutya nélkül megérkeztem a tóhoz, és a múltkor is kényelmesnek bizonyult sziklára le is telepedtem. Elővettem egy pergament és egy pennát, hogy először is megírjam a heti jelentést Dan-nek. Az időjárás végülis nem olyan rossz, így összességében, úgyhogy a házik még ráérnek, viszont a kedves bátyám szerintem már halálra aggódta magát, tehát fontos dolgok először...határoztam el magamban, és el is kezdtem papírra vetni a hét minden kis mozzanatát. Jamie Marcus Wayne
2013. április 18.
|
|
|
|
|
Győri Barbara
INAKTÍV
Mother of Dragons
RPG hsz: 43
Összes hsz: 631
|
Markovits. Párizsban nem készített fel senki arra, hogy hogyan titkoljam, amit nem tudok, de mégis kellene. A Tanárnő sem mondta el annak idején, hogy ez hogy is működik, nekem pedig egyelőre nehezemre esik nem elpirulni amikor fél méternél közelebb kerülök Istvánhoz. Amikor elkapott, pontosan ez történt. Sokat köszönhetek a sminkemnek, ami azért nagyban szerepet játszik az arcpír elfedésében. Reméltem, hogy nem vette észre, és szerencsémre témánál maradtunk. - Ezt hát! - nevettem koránt sem komolyan válaszolva. Érdekes, ha belegondolok, hogy ezt diákjaként vágtam a szemébe, de ha abból az irányból nézzük, amiben nagyon jó barátok vagyunk, eléggé természetes. És ha már diák-tanár kapcsolat, ott volt a vizsga, amire visszagondolva cseppet sem kellett volna felhúznom magam – na jó, rájátszottam egy picurkát -, hiszen amikor ide jöttem tanulni, tudtam, hogy év végén lesz vizsgám, anélkül nincs átcsusszanás, és megbizonyosodtam róla, hogy Marki szuper tanár lett, én pedig nem buta szőke liba. - Igazán? - felvontam a szemöldököm, ajkam félmosolyra húzódott. - Egész nyugodtan kiengesztelhetsz – mosolyogva nyelvet öltöttem rá. Kíváncsi lennék arra az engesztelésre, még nem volt rá alkalom, hogy meglássam milyen az nála. Idő közben, amíg ő a meccsről informált egy kérdésbe beleszőve, megfogtam alkarját mindkét kezemmel, így sétálva tovább. Meglepődtem, és kissé furdalt a bűntudat amiért tőle kellett megtudnom. Jobb lett volna, ha figyelem a történéseket. Ha nem futunk össze, talán nem is tudok gratulálni neki. - Ne haragudj, mostantól figyellek - bocsánatkérően pillantottam fel rá, a hangjából éreztem, hogy nem erre a válaszra számított, vagy mást remélt. Bólogattam párat, ezer örömmel elmegyek minden meccsére. - Ott leszek.Az ünneplés kivitelezésén nem lepődtem meg. Annyira. Gondoltam, hogy ennyi idősen már máshogy gondolkodik, mint pár éve, amikor a kviddics után a bulizás játszotta a legfontosabb szerepet az életében. Jó, talán nem, de szeretett élni. - Legközelebb is nyernetek kell, aztán utána kárpótollak amiért erről az egészről lemaradtam. Hm? Mit szólsz? - egy pillanatra megálltam, hogy szembeforduljak vele.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
KeithNem rég kezdődött az újabb tanév, Mary máris nekivág a szeretett Bogolyfalvának. Előző tanévben rengeteg idejét töltötte el itt, és bizony hamar szokássá, minimum heti rutinná vált az itt töltött idő elütése. Mostanra már nem csak remekül kiismerte magát Bogolyfalván, és simán eltájékozódott volna csukott szemmel is, de már a falu függője volt. Mindegy számára, hol tartózkodik a településen belül, csak ott legyen. Na nem mintha nem imádna a suliban lenni, többek között mert egy álma vált valóra, hogy egy olyan kastélyban töltheti napjait, mint a suli. Nem, erről szó sincsen, csak Bogolyfalva vonzza mint a mágnes. Egy nagyon erős mágnes, ami még egy autóméretű dolgot is pillanatok alatt magához ragad, nemhogy egy Maryt. Boldogan indult hát el a már sokszor megjárt és szokott útvonalon, vidáman trappolva. Nem sietett ő sehová, kiélvezte a séta minden pillanatát, noha sétából inkább táncra váltott volna. A Boglyas tér felé menetelt, és mikor elérte az út közben választott célt, elsétált a játszótér irányába. Igen, az pont egy olyan hely, amit csak látott, de nem mondhatta még el, hogy járt is ott. Pedig bizony sok helyen megfordult, ez azonban kivétel maradt. Mikor leért, megállt a játszó szélén, és fülig érő szájjal mérte végig a terepet. Valahol mélyen ott motoszkált benne, hogy egy kicsit nagy már ehhez, de kit érdekel a méret és kor, ha lélekben messze elüt tőle? Efféle gondolatokkal indult meg a hinták felé, és elfoglalva az egyiket, elrugaszkodott, és hajtani kezdte magát. Legszívesebben minél magasabbra libbent volna, és még ki is ugrott volna a végén, de inkább meggondolta magát. Elvégre ez a hely tele van kisgyerekekkel, és nem lenne jó, ha leutánoznák, és bajuk esne. Mary azt nem vette volna szívére. E helyett inkább csak ült a hintában, földre leérő lábaival lengette előre-hátra a hintát lassan, és nézte a játszadozó kicsiket. Sokszor elgondolkodik azon, milyen jó lenne egy kis időre megint a helyükben lenni, gondtalanul játszani. Mit sem sejtve a problémákról, mik a felnőtteket, kamaszokat, és kicsit kisebb, náluk azonban nagyobb gyerekeket gyötri. Mary csak ült a hintában, a múlton merengve, és várva, hogy történik-e valami, és ha igen mi.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Sharlotteáprilis 19. péntek, délután 15 óra környékénMár a harmadik hete lézeng a kastélyban, mikor a diákságot végre rá merik engedni a falura. Ő maga az egész napot meglehetős izgatottsággal tűrte végig, és ennek megfelelően az utolsó óráján, Bűbájtanon virágeső helyett gyökeres növény-záport eresztett a többiek feje fölé, úgyhogy a tanára óráról órára kezd egyre biztosabb lenni abban, hogy Keith mindezt direkt csinálja. Kicsengő után szívélyesen felhívta rá a figyelmét, hogy az ügyessége nem mentesíti a büntetőmunka alól, amivel ő maga különben teljes mértékig egyetért, bár nem mondhatni, hogy ezen a gyönyörű napon különösen megrázta volna a hír; ahogy a professzornak is mondta, őszintén örülne, ha tényleg szándékosan képes lenne ilyesmikre, de mivel azok kivételével, akiket felgyújt, a többség azért elég jókat szokott szórakozni a játékain, azt kell mondja, hogy félig-meddig így is megéri. Az elvárásoknak megfelelően az elsők között lépi át az iskola kapuját, és mély, megkönnyebbült sóhaj tör fel belőle, mikor az arca végre szemtől szemben találkozik a Nappal. Abban mindig is profi volt, hogy teljesen belelovalja magát a felszabadító szabadságérzetbe, úgyhogy most is életcéljának tekinti, hogy mindent megnézzen, megfogdosson, megszagoljon ami elé kerül, és lehetőség szerint beszélgessen is vele. Mire a boglyas térre ér, az alaktalan színes oldaltáskája már tömve van a különböző méretű és hatású édességekkel, friss kottákkal, a füle egy ingyen kipróbálható bájital hatására tűhegyesen virít, a ruhája pedig...nos, az ugyanolyan furcsa, mint induláskor; az egyszerű, fekete csőnadrágja tele van a látszólag nagyon is házilag készített kisebb-nagyobb szakadásokkal, bár úgy tűnik, hogy a nadrág belső része kék anyaggal van bevonva, ezek a szakadásoknál elég jellegzetesen látszanak. Emberi felső helyett egy kék inget vett magára, aminek a hátulja egy zongorista szmokingjához hasonlatos, kiegészítésképp pedig két kék pecsétgyűrűt és egy be nem kötött, lógó nyakkendőt vett fel - ha közelebb megyünk (már ha közelebb akarunk menni hozzá, a fültől-fülig érő, életvidám, bár kissé őrült vigyora ellenére) látszik, hogy ez utóbbi oda is van varrva az inghez, garantálva ezzel, hogy véletlenül se hagyja el a fontos díszítőelemet. - Húúú! - Egy sráchoz képest azért meglepő magasságban kurjant fel, miközben ritmusos, ugrálós járásával jól körbejárja a tér közepére kipakolt szobrot. Elég kezdetleges szobrászati munkának tartja, mindenesetre illik a hangulathoz, úgyhogy még önmagát is megkíméli attól, hogy részletekbe menően elemezze a műalkotást - helyette mondjuk remek ötletnek találja, hogy halkan dudorásszon egy vidám blues-szerű muzsikát, és letáborozzon a szobor előtt, hogy legyen ideje kitalálni, merre menjen tovább. Vajon a falu polgármestere mennyire nyitott arra, hogy Keith becsengesse hozzá egy teára?
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Maryáprilis 20. szombat kora délutánA Nap szikrázóan és csodálatosan süt, bevonva mindent és mindenkit ebbe a mesés fénybe, Keith pedig úgy vonszolja ki magát a toronyból, mintha az élete múlna azon, hogy a Nap időben kimossa fejéből a látottakat. Rakoncátlan tincsei alatt egy reménykedő, de meglepően karikás szempár ül, és egyelőre még a megszokott energikus vigyora sincs vele. Az öltözéke gyűrött, mintha most kelt volna ki az ágyból, és ez egyébként pontosan így is van. Az éjszaka megint felkeresték a képek, izzadtan, véres szájjal ébredt úgy belezavarodva a takaróba, mintha kényszerzubbonyt adtak volna rá, mellette pedig megint egy vászon hevert, rajta egy kép gyors, pontos vázlatával, amire különben még most is élénken emlékszik, hiába próbálja mindenféle idétlen gondolattal az agya leghátsó kis zugába zavarni; ugyanúgy elő-előredulakodik a fejében, mint a félig önkívületi állapotban töltött éjszaka rémképei. Mindenesetre most legalább az ágyában ébredt, nem a padlón kiterülve, úgyhogy legalább a nyaka nem fáj túlzottan. Meg se nézte, hogy megy le a nagyterembe ebédelni, hajtotta a társaság utáni szörnyű vágy és az éhség, szóval a kisebzett száját már csak diáktársa figyelmeztetése után mossa meg, a legkevésbé se törődve azzal a néhány festékcsíkkal, ami a nyakán és a halántékán virít akkor is, mikor befordul a játszótérre. A kis sétától némileg lenyugodott, ha vigyor nem, de legalább egy közvetlen mosoly már szembeköszön mindenkinek, aki mellett elmegy, így az anyák se érzik feltétlen szükségét annak, hogy elhívják a közeléből a gyerekeket; a világos nadrágja, a rosszul és még így is csak félig begombolt inge, és meztelen lába a két perccel ezelőtti zaklatott arcával, zilált hajával és gondolataival nem lett volna túl jó ajánlólevél, de most már újra nincs egyedül, a gyerekek lármája és a kíséretük halk duruzsolása kellemes harmóniát teremt benne, hálásan figyel mindenre, ami nem belőle ered. - Zsupsz...- Mondja egy pillanatra elvigyorodva, és hátulról meglökve Maryt, útjának engedve a hintáját. - Téged láttalak Önismereten? - Kérdezi közvetlenül, könnyedén. Persze jól tudja a választ, mert többször majdnem őt találta el azzal a papírsárkánnyal, amit mindig Leonie-nak címzett; a probléma hatékony megoldására persze már közelebb költöztek a háztársával, bár ezzel mostanában Flaviu tanárnőnek vannak érthetetlen problémái. A mindennapi idegesítő gondok csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a lelket őrlő problémákról, de legalább elég hatékonyak. Náluk már igazán csak a játék az, ami nagyobb segítséget ad.- Mary, ugye? Van kedved fogócskázni? - Kérdezi hirtelen, lelassítva a hintát, hogy elé léphessen. A szeme most egy játékos kisfiúé, a vigyora pedig végre egészen Keith-es benyomást kelt.
|
|
|
|
|
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV
Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
|
Yarista kedvesEsemények, élmények és történetek hada rohanta meg az elmúlt napokban Meggiet. Volt itt mindenféle, jó és rossz, szép és csúnya, új és régi, valós és valótlan, vagy minimum annak tűnő. Mondjuk úgy tömören, elég groteszk napok vannak a háta mögött. Úgy néz ki ez a tanév se lesz semmi. Mindenesetre a mai találkozónak, amit eléggé kétkedve fogadott, kettős érzésekkel fut neki. Nem is igazán tudja hová tenni, bár most nem is igazán próbálja így elsőre. Az egész valahol ott indul, hogy felkelt, bal lábbal, ma már két elsős is az útjába akadt, akik nem sok jóval távoztak a társaságából. Az öltözködését sem vitte ma túlzásba, de azért tett róla, hogy feltűnjön, hiszen egy sötétzöld cicanadrág és egy citromsárga felsőt vett fel. Egész jó idő van, ami meglepő az időjárás szeszélyességét ismerve mostanság. Egy kardigánt még magára kap, ebben tölti a napját. A nagy keresgélés, pakolászás közepette huhogásra lett figyelmes, na, remek, ha ő levelet kap, annak általában nagyobb jelentősége van, mint kéne, hogy legyen. Most sincs ez másként, hiszen a levél a Drágától jött, ráadásul a megfogalmazásra már felhúzott szemöldökkel néz, miközben tekintetét végigfuttatja a leírt sorokon. Sok jót nem sejtet, bár rosszra is csak ő gondolna ebből. Természetesen van sejtése mit is akar közölni, ami miatt kellően mérges is rá most, de ki fogja várni, hogyan közli. Összekapva magát délután készen áll erre a beszélgetésre, kíváncsian várja mi lesz, de a hatás kedvéért, ami mos biztosan igen ”kellemes” a másik félnek, eleve késve indul el le a faluba. olyan, ”tudom mit tettél tavaly nyáron” típusú vigyorral az arcán igyekszik végig a folyosókon, aztán az udvaron. Lassabb tempóban közeledik a tóhoz. Ó, ugyan, megy ez neki, most is mutatja a tudatlant, de nagyon is tisztában van vele, hogy elment a háztól, és ezt vele nem is közölte. Mit gondolt? Na, mindegy, ezért még számolnak. Szépen mögé lépdel, nem igazán feltűnően, karba tett kezekkel áll meg nem messze tőle a tavat nézve. - Szép napunk van. – Mondja kicsit gúnyosabb hanglejtéssel, majd kérdően tekint Yaristára pár pillanatra, aztán újra a tóra. Az ilyen hogy vagy, mi újság veled dolgok most teljesen háttérbe látszanak szorulni, gondolt rá, hogy keríti és csűri csavarja a dolgot, de miért tenni, igazán kíváncsi már, hogy mit fog mondani, mert igazából elképzelése sincs a magyarázatra. – Miről szeretnél beszélni? – Lép közelebb aztán leül mellé az idefelé olyannyira megszokott mimikával az arcán, nem leplezi nemtetszését, és a hallottak után sem fogja, ha olyan lesz.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
KeithMarynek akaratlanul is rá kellett jönnie, hogy a játszótér Bogolyfalva egyik legkellemesebb helye. Alig láthatóan ugyan, de mosolyogva figyeli a gyermekeket, ahogy azok egymással játszanak, mászókáznak, homokoznak, kergetőznek, miközben a szülők figyelik őket. A Navinésnek akaratlanul is eszébe jutnak azon emlékei, amikor ő volt ennyi idős volt, és őrá vigyáztak. Egy alkalom fordult elő csak, mikor nővére ahelyett, hogy rá figyelt volna, osztálytársaival diskurált, igaz, Mary nem is jött jól ki belőle. Viszont sok kellemes emléke is van, amit szívesen újraélne, bevallottan a rosszakkal együtt is. Ha az időt visszatekerhetné, valószínűleg meg sem állna minimum ötéves koráig. Na igen, a legtöbb ember legfeljebb egyetemista korában vágyna vissza óvodáskori éveibe, de Mary hamarabb érkezett el addig a pontig. Lehetséges ugyan, hogy ebben közrejátszik az is, hogy van egy tíz évvel idősebb nővére, és szemügyre veheti, milyen nehéz is a felnőttek élete. Részben ezért is szeretne még egy kicsit kicsi maradni. Végül is, nem tehet róla, ha a lelke gyerek maradt. Valószínűleg még tovább agyalna ezen, de egy mögüle jövő hang kizökkenti a mélázásból, s egy pillanattal később azon kapja magát, hogy emelkedik, lába már nem érinti a talajt. A nagy hirtelenségben szorosan megmarkolta mindkét kezével a hinta ülőalkalmatosságát, igaz, ezzel kicsit nehezebb volt nem leesni, mintha a kötelet kapta volna el. Első pillanatban fel sem fogta, mi történt, kicsit meg is ijedt, ám a meglepettséggel ellentétben ez hamar elillant. - Én láttalak téged, úgyhogy biztos. - felel kedvesen, mikor meglepettsége is alábbhagy. - Igen, Mary. Te pedig Keith vagy, ha jól tudom, ugye? - érdeklődik ő is. Már csak azért is, mert névmemóriája alapjáraton csapnivaló, és nem árt biztosra menni. - Fogócskázni? Hú, az igazat megvallva, azt sem tudom, mikor fogócskáztam utoljára. De most hogy mondod, igen, lenne kedvem! - vigyorog ő is. Eredetileg furcsának tartaná a kérdést, főleg, mert ez a korosztály valószínűleg "cikinek" találná a fogócskázást, meg ő sem biztos, hogy elfogadná, mert furán érezné tőle magát. Viszont ezen a napon nem, ezen a napon valószínűleg bármi hasonlóban benne lenne. De lehet, hogy ez az egész évre ki fog hatni, elvégre az iskola kezdi megváltoztatni a lányt. Példának okáért sokkal bátrabb lett, ami az emberekkel való viselkedést illeti. És más téren is változik, ezzel pedig ő is tisztában van, még ha egyelőre nem is tudja hova tenni. - És még a fogó szerepét is vállalom, ha gondolod. - teszi még hozzá, készenlétben állva, hogy a fiú után szaladjon, illetve ha az nem fogadja el az ajánlatot, elfele tőle.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Bogárkám ♥04.17. 15:23~ Ezt nem így kellett volna. De ha meg elmondom… Akkor sem, megértett volna! És ha nem? Szeret téged te idióta! Igen, de… ~ Magában vitatkozik, és ugyanoda jut, ahova azóta is folyamatosan. Nem tudja, hogy mi lett volna a jó, de ez rossz megoldás volt. Talán nem is volt jó megoldás, csak rossz és kevésbé rossz. Ez már nem fog kiderülni, ráadásul Katherine is lesokkolta a minap, még egy olyan titok, ami ólomsúllyal nyomja a vállait. Valószínűleg örökre. Az már biztos, hogy nem lesz auror, vagy hazug auror lesz, mert nem akarja feldobni a lányt. De a kődobálás közben újra és újra, Amanda gyönyörű metszett szemei veszik át a fő képet, és amikor gondolatban lejjebb tekint, csak úgy süt a zöld talárja. Ráadásul azok a gyönyörű lélektükrök mérgesen villognak, mintha ki akarnák tépni a fiú lelkét, mert nem mondott el valamit. Aztán megembereli magát és felül a padra. ~ Késik, pedig nem szokott. Biztos szándékos. Fejezd már be! ~ Dühöng, ami az egyébként sem rózsás hangulatát még jobban a bányászbéka járataihoz közelíti. Megrezzen a hangra, észre sem vette, hogy megérkezett Amanda. A hűvös üdvözlés, és a karba font kezek egyértelműen utalást tesznek arra, hogy most elmarad a csók és az ölelés. Villámként hasít bele gondolat. ~ Tudja! Nekem annyi! ~ Most szeretné, ha tényleg belecsapna a fejébe egy villám és akkor megszabadulna a szenvedéstől. De ő csinálta így, nem menekülhet el gyáva nyúlként, vállalnia kell a következményeket. Talán nem lesz túl súlyos, de lesz, ebben biztos. - Igen, bár lehetne szebb is. – meglepődik, hogy felvette ő is az ironikus stílust, és csak figyeli, ahogy leül mellé a lány. Talán nem túl okosan fogalmazta meg azt a levelet és a válasz sem volt túl örömteli. De itt van a Drága és várja, hogy Yar kimagyarázza magát. Vagy ilyesmire gondol a fiú, aki feszengve ül a barátnője mellett és még csak megölelni sem meri. - Gyönyörű vagy, mint mindig. – egy félszeg mosolyt ereszt meg a Cicabogár felé, ezt mindenképpen el kellett mondania halála előtt. - Sajnálom. – nyögi és ezzel véget is ért az ironikus és magabiztos stílus. Bár még nem tud semmit a másik, de nem is mer a metszett szemekbe nézni, mert úgy gondolja, hogy azok a torkát metszenék el éppen. - Átmentem Rolival a Levitába. – mondja ki végül azt, amiért idehívta Meggiet. Nem valami jó kezdés, de legalább őszinte. Nem akart körmönfont mondatokkal eljutni idáig. - Tudom, hogy szólnom kellett volna, de féltem, hogy akkor nem megyek el és tovább szenvedek a pincében, még akkor is, ha te egy ragyogó nap vagy a sötétségben. – szavai halkan peregnek az ajkairól és megpróbálja megfogni Amanda kezét, hogy bátorítást nyerjen belőle. Nem szereti az ilyen helyzetet, és tudja, hogy a rellonosok nagyon büszkék a házukra, úgyhogy ez minimum hazaárulásnak minősül, így még mondania kell valamit, hogy ne legyen belefojtva a tóba. A jobbik esetben. - Szerettem a Rellont, bizonyos dolgokat még most is szeretek. Téged, Mirát, Alexát, a szobatársaim és nagyjából ennyi. Megfojtott már a pince mélye, és tudom, hogy hülye voltam, hogy nem szóltam. Kérlek, bocsáss meg nekem, kérlek! – most először tekint fel a kék szemekbe igazán, mert ezt már nem lehet csak úgy maga elé nyögdécselni. Nagyon feszült, látszik, hogy legszívesebben megölelné, és összenyomná a Kedvesét, csak, hogy bocsásson meg neki. Aztán a cipője orrával kezdi túrni a homokot, várva az ítéletet, vagy bármit, amit Amanda közölni szeretne vele.
|
|
|
|
|
Sharlotte Johanson
INAKTÍV
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
|
KeithruhaMár mondhatjuk szokásos napi teendőnek is, hogy minden nap - vagyis amikor "ő van beosztva" - elmegy az oviba a húgicáért. Természetesen hétköznap, a hétvégéket meg kibírják, de a péntek még határozottan olyan nap, amikor a hazaérés után még nincs sok ideje ezt-azt csinálni, hanem átöltözik, és mehet is. Nem egy túlságosan megszokott ruhában indult el, valahogy a fekete bőrnadrágok azokkal a vágásnak kinéző dizájnnal az elülső oldalukon... nem az ő stílusa, de felvette. Egyszer mindent lehet. Egész hamar oda is ért, valamint ugyanezen gyorsasággal rendelte el a kislányt, majd indulhattak is. A megszokott úton, mindig ugyanarra mennek, és ez már ezalatt a majdnem három hét alatt is, de biztosan rögzült Hanna fejében. Nem is várta, hogy mellette lépdeljen, és gépiesen, szófogadóan, akár ütemesen haladjanak, azt el sem tudta volna képzelni, így hagyta, hogy felfedezze a kicsit is az itteni dolgokat, hiszen jó idő van, és elkeveredni se tud, hiszen figyel rá azért. Futkározott is rendesen, mindent megnézve, és egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a ruhája koszos lesz, az neki nem is számít, mert nem is kell. Az a lány reszortja, mint hogy a kis farmerkabátot cipelje, mivel ahhoz talán meleg van, hogy ráaggassa, mint reggel. Éppen csak egy kicsit figyelt másfelé, amíg a téren haladtak át. Az arra járókat figyelte, vagyis azokat, akik épp úgy sétálgattak valamerre, mint ők. Azt nem igazán vette észre, hogy a csöppség addig az ugráló-sasszézó sajátos kis mozgásával kezdte megközelíteni a fiút, aki a szobor melletti padon telepedett le. Nincs gond a hallásával, és viszonylag jól is beszél magyarul, valamint kíváncsi és gyerekes, vidám lélek is egyben - összetett személyiség. Ebből kifolyólag állt meg édesen mosolyogva a szöszi srác előtt, és nézte pár pillanatig, amíg meg nem szólalt kislányos, magad hangján. - Mit dúdolsz? - kérdezte, amint lefordította az itt használt nyelvre mondanivalóját. Annyira nem is nehéz, meg ilyen szempontból előnyére vált, hogy mióta beszélni tud, ezt is tanulja. Körülbelül eddigre kapcsolt Sharlotte is, és kezdte szaporázni lépteit a kis virgonc és az ismeretlen felé. Néhány másodperc telt csak el, és már ott is termett testvére mellett, kezét vállára helyezve, azzal finoman maga felé fordítva. - Mit mondtam én neked? - intézte első szavait kedvesen feléje, majd felnézett a másikhoz fordulva. - Jajj, bocsi, kicsi még és nagyon eleven, igazi gyerek - kezdett szabadkozásba, ki tudja miért. Csak így jött, meg valamiért érezte, hogy kellene legalább ezt. Bár továbbmenni csak így rögtön nem akart, valami visszatartotta. Talán a hely, ide elég sok emléke köti. Ráadásul ezek is vegyesek; találkozott itt olyannal, akit nem nevezhet a szíve csücskének véletlenül sem, meg olyannal is, aki mostanra a számára legfontosabbak közözz foglal helyet. Talán ezért gondolta úgy, hogy ha már találkozott evvel a fiúval, akkor ki szeretné deríteni, ő melyik irányba megy majd el. - Amúgy szia, Sharlotte vagyok - mutatkozott is be, csak úgy felületesen, meg az elfelejtett köszönést is pótolta. Valahogy el kell kezdeni, és ez mintha szükséges is lenne egy normális beszélgetéshez. - Leülhetek? - egészítette még ki, mivel állva sem volt sok kedve semmit sem csinálni, azért a tűsarkaknak hátránya is van. Meg valljuk be, sokkal jobb ülve, azokban a másik esetekben is ült. Addig a kisebbik szöszkét gyengéden maga elé vonta, hogy a hajával kezdjen valamit, mert sajnos azt is tönkretette, ahogy lelkesen játszott és ugrált. Ha igenleges választ kap, természetesen le is huppan, ám előtte még eszébe jutott valami. - Téged hogy hívnak? - érdeklődte még meg, rögtön a bemutatkozás és kérdése után. Gondolta, hogy amúgy is megosztja a nevét, de azért ő rákérdezett még, mert éppen így volt kedve. Hannára már nem haragudott, igazából az elején sem volt benne semmi, csak az, hogy félti, és akárkihez ne menjen csak úgy oda. Mondjuk ő nem biztos, hogy veszélyt jelent így ránézésre, de ez varázsló iskola és falu, akármi lehet.
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Szülinapos ~ *Hát nem egészen erre számítottam az egészen biztos. Sohasem gondoltam volna, hogy egy srác csak úgy átemel a pad egyik oldaláról a másikra. Ez olyan romantikus, el is pirultam tetőtől talpig.* - Te is nagyon hiányoztál nekem*Szólalok meg bájos mosollyal, de alig tudom befejezni a mondandómat ajkaink máris összeérnek. Természetesen viszonozom a csókot.* - Én is szeretlek*Nyomok is egy nagy cuppanóst az arcára, majd a fejemet a vállára hajtom, de persze csak a szélére, hogy bármikor meg tudjon csókolni amikor kedve van, hiszen nekem is nagyon jól esnek a csókok. Szeretem őt és ez jó érzés. Végre valaki elfogad olyannak amilyen vagyok és ezt nem felejti el az orrom alá dörgölni. Nagyon jól esik a kedvessége és a bókjai, annyira édes. Sosem hittem volna, hogy találhatok ilyen lovagot, csak nehogy ő is kidobjon... ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem, ez most nem fontos.* - Igazából téged vártalak. Tudom, nem szóltam, de úgy voltam vele, hogy majd később szólok, de igazából reménykedtem benne, hogy így is megtalálsz, hogy nem szólok*Na ez így elég kuszának tűnhet, de tényleg így volt. Nem szóltam neki, mégis reménykedtem hogy eljön ide. Így kimondva elég butaságnak tűnik, de itt van és ez a lényeg.* - Köszönöm szépen*Újabb óriási puszi, majd a következő kérdésnél egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy mit is válaszoljak, de aztán végül is jobbnak látom, hogyha a lényegre térek, úgyhogy lassan felállok Chuck öléből, majd jobb kezemmel megfogom a bal kezét és finoman elkezdem felhúzni.* - Tulajdonképpen van, gyere, mutatok valamit*Kicsit szomorú arckifejezésre próbálok átváltani, mintha valami rosszat akarnék mutatni, majd lassan odalépdelek vele a házikóhoz amiből az előbb kimásztam és picit lehúzva a fejem belépek rajta.* - Bújj be!*Még mindig nem engedem el a kezét, hogyha esetleg nem szeretne bejönni, akkor majd behúzom valahogy. Mindegy hogyan, csak bent legyen. Kívülről lehet picinek tűnik a házikó, de belülről egész tágas. Ha belépett ismét ráül az arcomra az óriási mosoly.* - Boldog Szülinapooot!*Közben persze átkarolom és most először én kezdeményezem a csókot. Persze mindegy ki kezdi, csak legyen folytatás. A torta tetején már ég a gyertya, szerencsére varázsgyertya nem csöpög a viasz belőle a tortára, viszont el lehet fújni ugyanúgy, mint a sima gyertyákat.*
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
DrágámAzért az elég jó érzés tud lenni, hogyha figyelnek valakire tudja, hogy legalább egy ember szereti a közvetlen környezetében. Ezt éppen most tudatják Chuck-kal. A srác nagyon szereti ezt a lányt. Ha tehetné, egész nap csak vele lenne, ölelgetné és csókolgatná, de az élet sajnos nem csak ebből áll (kajálni is kell). Egy váratlan pillanatban Loise felpattan a fiú öléből, kézen fogja és elindulnak, de ki tudja merre? Erre majd a továbbiakban biztosan rájövünk. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, már ülök a 3D-s TV előtt szemüveggel és popcorn-nal. menet közben Chuck feltűri a pólója ujját, mert hosszú ujjú és meleg van. Így tökéletesen látszik, hogy a bal alkarja ki sem látszik a színes tetoválásokból. Azért ezt választotta, mert egy összefüggő, szép, színes minta. Na de ez most mindegy, Loise biztos észre fogja venni, reméljük nem borul ki a bili... Na de most foglalkozzunk azzal, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok? A lány egy pillanatra megáll egy kis méretű házikó előtt, aztán be is vezényli a srácot, természetesen ő is jön. Chuck nem érti a dolgot. - De most minek?... - be sem lép az ajtón, már kérdez. Milyenek ezek a mai fiatalok? Majd mindjárt meg tudja mi vár rá, élete legjobb meglepetése, amihez hasonlóban még nem volt része. - Te vagy a legnagyobb ajándékom! - viszonozza forró csókot és nagyon érzelmesen átöleli a lányt. Egyszerre leesik neki minden. Loise egy meglepetés szülinapot rendezett neki. Milyen kedves, ehhez hasonlóra még csak családon belül került sor. Mondjuk... Ha minden jól megy, nemsokára Loise is családtag lesz. Elsőre Chuck nem is veszi észre, hogy a lány mennyit melózott, csak érez valami féle szokatlan illatot. - Hmm, szeretem a tortát - mondja, de minden folytatódik. Csak csókolja és öleli a lányt, egyszerűen nem tud betelni vele. Egy kis idő után már csak Loise gyönyörű szép szemeiben mereng és próbálja kitalálni, hogy mire gondol, persze sikertelenül. Ez valami magasabb rendű művészet. Egyszerűen nem tudja, hogy mit mondjon, mit ne mondjon; inkább az alapoknál kezdi. - Köszönöm - csak tömören, őszintén, újabb csókot adva a lánynak. - Hogy lehetek ilyen mázlista? Nagyon szeretlek - újabb vallomás, mostanság megszokhattuk a sráctól. Nem is tudja, milyen szerencséje van.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Maryáprilis 20. szombat kora délutánMeg se fordul a fejében, hogy Mary esetleg furcsának találja az ötletét, de azért olyan arcot vág, mint egy óvodás, akinek megengedte az anyukája, hogy fél órával többet játsszon. A nevére nagyot bólint, olyasformán, mint aki egyébként teljesen mellékes dolognak találja azt, hogy kit hogyan hívnak, főképp akkor, ha játék van tervbe véve. Az elnevezések, jobb híján arra jók, hogy beszélgetést tudj kezdeményezni a másikkal. - Szeretek fogó lenni. - Közli nevetve, és eridonos sportszerűséggel hagy néhány másodpercet a lánynak, hogy elfuthasson előle. Az üldözött szerepe mindig sokkal nagyobb nyomással jár együtt, neki pedig jobban esik vadásznak lenni, elvégre egész éjjel ő volt a vad. - Megállj, Black Bart, most elkaplak! A király nem tűr többé kalózokat! - Kiáltja harsányan, és amint Mary a legközelebbi csúszdához ér ő is elindul. Black Bart neve már egész kisgyermekkora óta híres volt otthon, ahogy a többi kalózé is, és Keith rengetegszer használta fel ezeket az információkat amikor kerettörténetet akart adni egy-egy játéknak. Még kardja is volt, természetesen, bár azt általában elvették tőle, mert annyira felhevült a játékban, hogy nem bírt az erejével, és a kardja a levegőben teljesen önállóan megtámadta a barátait. Most szerencsére nincs kardja, így az első kanyarig jobb híján a kezével csapkod, szerencsésen elnyerve ezzel néhány szülő bizalmatlan tekintetét, ámde befordulva egy mászóka ormótlan szikla mellett, már egy faággal szablyával folytatja a hajszát. - Nem menekülsz többet Newfoundland szigetéről! - Elhivatott királyhívőként Keith észre se veszi az akadályokat; átvágtáznak a gyönyörű tengerpart egy kicsinyke részén, egy mélységesen mély szakadék peremén és szúrós cserjék közt. A kisváros szélére érve megkerülnek néhány ártatlan polgárt, vagy idegen kereskedőt, és Keith agyán ekkor fut át egy merész gondolat - nem tűnődik sokat, tudja, hogy csak így tudja elkapni az erkölcstelen kalózt, úgyhogy rögtön le is kanyarodik az ösvényről, hogy a szablyát a szájába véve megmásszon egy hatalmas házat, aminek a szépen kimunkált, kecses átvezető hídján végigrohanva elérheti, hogy a szomszédos erkélyről egyenesen Black Bart elé pattanjon. - Itt a vége, Black Bart! Túl sok hajónkat fosztottad ki, és túl sok nőt becstelenítettél meg! - Mondja szemtől szembe, csak egy gyors vigyornak enged helyet, mielőtt szablyáját két kézzel fogva támadólag Black Bart felé fordítja és felé rohan. Persze Black Bart-nak még megvan minden esélye a menekülésre, megpróbálhatja kikerülni, vagy elgáncsolni a lovagot, Keith tudja, milyen szívósak ezek a rettenetes kalózok.
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Drágaszáág ~ *Annyira jó, hogy végre ismét Chuckkal lehetek. Annyira szeretem és olyan jó vele. Annyira kedves, aranyos, figyelmes és közben egy kemény srác, aki boxol és egy zenekar tagja. Igazi álompasi, csak az a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy annyira szép az egész, mint egy álom. És én félek, félek, hogy egyszer majd fel kell ébredjek és az az ébredés nagyon fog fájni... nem hiszem, hogy képes lennék újra túlélni egy szakítást. Ilyesmi gondolatok cikáznak a fejemben, amikor is a csinos kis babaház felé lépkedünk kézen fogva. Ám amikor bebújok a kis helységbe minden gondolatom visszaterelődik a jelenre, ami most annyira szép.* - Majd meglátod*Mondom sejtelmes hangon és kíváncsian várom a reakcióját a belépés után. Szerencsére a várt reakciót látom rajta. Örül és meglepett és ez most engem is boldogsággal tölt el. Újabb csók következik és egymás ölelése. Imádom az illatát és azt amikor ilyen közel van hozzám, ezért nem is ellenzem az újabb ölelkezés és csókcsatát. Fantasztikusan csókol. Igaz, még csak két fiúval csókolóztam életemben, de ő viszi a prímet. Igaz, Caiushoz még mindig fűznek gyengéd szálak, de neki azt hiszem már sohasem tudnék megbocsájtani és egyébként is megbeszéltük a múltkor, hogy többek vagyunk, mint barátok, de nem működne köztünk egy párkapcsolat. Én még mindig nem értem miért, de elfogadtam a fiú döntését és próbáltam továbblépni. Ez azt hiszem sikerült is, legalábbis jelen pillanatban úgy néz ki.* - Nagyon szívesen, én is nagyon szeretlek*Szólalok meg fülig érő mosollyal, majd ismét újabb csókot lehelek Chuck ajkaira.* - Kívánj valamit*Húzom oda a tortához, ami eddig sem volt messze tőlünk, de másfél méteres távolságból nehezebb elfújni a gyertyát. Persze nem lehetetlen, de így mégis jobb. A torta egyébként csokoládékrémes, csokis tésztájú, étcsokoládéval leöntve. Remélem szereti. Egyébként hoztam egy üveg pezsgőt is. Tudom, nem lehet inni hivatalosan, de egy üveg pezsgő kettőnknek nem olyan sok és hát valamivel le kell öblíteni az édességet.*
|
|
|
|
|
Turnman Katalin
INAKTÍV
exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
|
Ákicamica<3 Azt hiszem, már nem kell ecsetelnem, milyen nyomorultul érzem magam, bár akármilyen terjedelemben képes lennék az önostorozásra, és annak taglalására, hogy mit, mikor, hogyan szúrtam el. Ezzel szemben Ákos nem akad ki, nem tesz fel több kérdést, egy darabig nem is mond semmit, csak a plafont bámulja, a szájhúzásból meg a tekintetéből pedig nem nagyon tudom megállapítani, hogy mi járhat a fejében. Most jó lenne, ha megnyílna alattam a föld és szépen elnyelne, amíg Ákos nem figyel... Minél előbb túl akarok lenni ezen a beszélgetésen, ha már meg nem történtté tenni nem tudom. Mondjuk tudnám, vannak emléktörlő bájitalok meg bűbájok, szépen kitörölném az egészet mindkettőnk fejéből. Épp hogy csak átfut az agyamon ez az eszement gondolat, de egy picit megijedek magamtól. Nem gondoltam komolyan, de éppen elég, hogy egyáltalán megfordult a fejemben.
Ákos végül újra rám néz, de továbbra is hiába próbálom megfejteni az arckifejezését. Ákos beszélni kezd, én pedig szinte iszom minden szavát, és kissé zavartan, meglepődve konstatálom, hogy nem volt köztük szemrehányás. Nem mondja, hogy csalódott bennem, nem beszél a bizalomról, nem ítélkezik, szinte már lazán veszi a témát. Én meg már nem tudom, hogy ő ilyen elképesztően aranyos, vagy én vagyok az, aki már megint túlságosan belelovalja magát a dolgokba. Valószínűleg mindkettő. Egyedül csak az vág egy picit a húsomba, amikor megjegyzi, hogy nincs szüksége esküdözni, de ezt igazából meg is érdemlem.
- Én sem tudom, hogy ki volt, és mit akart ezzel az egésszel...de tényleg sajnálom, hogy én ilyen ...~befolyásolható?, bizalmatlan?, szerencsétlen? ~...vagyok - fejezem be esetlenül. Még mindig azt próbálom feldolgozni, hogy Ákos milyen hihetetlenül megértő. Ez pedig csak még fokozza a bűntudatomat. Sokkal egyszerűbb lenne, ha kiakadt volna, és kimondta volna mindezt, amire én csak gondolok.
- Megérted? - visszhangzom suttogva, őszinte hitetlenséggel. ~ Jobban ismerne, mint gondoltam?~
- Tudom, és köszönöm, és tudom, hogy mondanom kellett volna, de nem vagyok jó az ilyesmiben... nem szeretem a konfliktusokat...és először nem is akartam foglalkozni az egésszel, aztán meg már addig húztam, hogy nem tudtam, hogyan kezdjek bele és... - kicsit összevissza reagálok arra, hogy Ákos megbocsájt, bár én képtelen vagyok magamnak ilyen gyorsan túllépni a dolgokon, és így még visszatérek a korábbi szavaira is. Aztán Ákos belém fojtja a szót, ahogy közelebb húzódik és megcsókol. Iszonyatosan jól esik a fiú gesztusa, miközben lágyan viszonzom a csókot, egészen megnyugszom, kezdem elhinni, hogy minden rendben és nem kell még elásnom magam.
Végül elengedjük egymást, és Ákos szavakkal is fátylat borít a dologra. Én meg még mindig csak hüledezek, hogy hogy lehet nekem ilyen pasim. A kérdésére enyhén én is elpirulok, de nem kell gondolkodnom a válaszon, mivel ezt a kérdést már én is feltettem magamnak.
- Igen...vagyis nem. Mármint nagyon kedveltelek már akkor is, de nem hiszem, hogy megcsókoltalak volna, vártam volna, hogy te csókolj meg engem. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.
|
|
|
|
|
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV
Pillangó ~ || Királylány ~
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
|
Yarista kedvesSosem volt a híve annak, hogy adjon a pletykalapok, vagy az ismeretlen diákok szavára, mostanában viszont túl sok igazat lel ezekben, amik valamelyest nyugtalanítják is. Persze a világ vége hírek elkerülik, arról szó sincs, hogy ekkora problémák lennének, de most kicsit érzékeny ezekre a dolgokra, és ez az a kritikus pont, amikor a boldog periódus után be szokott ütni a baj. ~ Übermut tut selten gut. ~ Valahogy nincsenek túl jó érzései, és ha már az anyanyelvét is elővette régen rossz. Ebből nem kérne, ha lehet, de ezt nem ő dönti el, így inkább a fagyos, érzelemmentes hozzáállással próbálkozik, amivel érkezik a megbeszélt helyszínre. Komótos, lassú és szinte észrevehetetlen tempót diktálva közelíti meg Yart, aki láthatóan igencsak kellemetlenül érzi magát, ez az, ami még táplálja is benne az élcelődni vágyás lángját. Arról, hogy szép, avagy sem ez a délután még nem tud konkrétat mondani, de előbb utóbb fény derül mindenre. - Köszi. – Mondja még mindig hidegen, ám kevésbé gúnyosan az előzőekhez képest. A visszamosoly viszont sokkal gúnyosabb, mint megszokott lenne, most Yar is tisztában van vele valószínűleg, hogy egyáltalán nem arra kíváncsi, hogy hogyan fest, vagy mit gondol róla, bár utóbbit jó lenne tudni, mert arra oka kellett legyen, hogy nem mondta el neki, mi is fog történni. De egyelőre higgadtan és türelmesen, na meg némán vár, hallgatja, ahogy kisebb megszakításokkal belekezd, aztán kimondja a tényeket. Minden egyéb reagálás nélkül szúr oda. - Jól érzed magad ott? Találtál társaságot? – Kérdezi, a hangsúlyokat a megfelelő helyekre téve. Elhagyta az ironiát, a bókolásra legkevésbé sem kíváncsi. Karba tett kezekkel áll fel és sétál a tó széléhez tekintetét a víztükörre szegezi. - Féltél? Minek nézel te engem? – Rápillant felvont szemöldökkel és még mielőtt közeledni kezdene, a fiú közli a tényállást. – Én a helyedben nem tartózkodnék most túl közel a vízhez.Mondja ki teljesen egyszerűen, mintha csak valami apróságot közölne vele. Nem az a túl sértődékeny, de vannak dolgok, amik eléggé kihozzák a béketűréséből. A Kékek amúgy sem a szíve csücskei, de az, hogy annyi bizalma sem volt felé, hogy közölje, külön fejtörés számára, hogy hogy is álljon akkor Ő a dolgokhoz. - Nem az ok érdekel, meg nem is az, hogy miért maradhattál volna. – Fordul vele szembe, bár a távolság megmarad továbbra is. – Szóltál, azt felejtetted el elmondani, hogy döntöttél. – Vállrándítással közli, gondolja, hogy ez a hideg hozzáállás pont elég egyelőre, még brutálisabban nem kell cselekedni, _még. Elvégre senkit nem készülnek kivégezni, sem temetni, egyszerűen csak kérdéses dolgok vannak, ami az amúgy sem túl rózsás kedvében lévő Meggienek nagyon nem tetszik. Sőt, egészen pontosan totális haragot táplál most minden irányba, de ezt nem is mutatja ki feltétlenül, felesleges.
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Bogárkám ♥04.17. 15:29Sajnos túlságosan hűvös a fogadtatása, amire nem számított. Az rendben van, hogy leszúrják, meg is érdemli, de úgy érzi, mintha halálos bűnt követett volna el Amanda szemében. Nagyon rosszul esik neki az eltávolodás és a hangnem is, nincs ehhez szokva, tőle meg még sosem tapasztalt ilyet. Fordított esetben – mint például az a bizonyos szilveszteri ügy – Yarista sem örült, sőt, de nem tudott ilyen hideg lenni, mint Amanda. Valami nem stimmelt, nem értette, hogy mire ez távolságtartás. Inkább gúnyolódjon, vagy heccelje a kékekkel, de ez a fagyos hangulat nagyon nem jött be neki. A bűn, amit elkövetett nem volt ekkora volumenű, így most kezdett félni attól, hogy mi van, ha ennél nagyobbat nem mond el neki? Akkor szakítanak? Elhessegette a rémképeket, és hiába is volt fagyos az a tekintet, Yar még így is imádta, csak azt sajnálta, hogy neki szól.
- Igen, jól érzem magam ott. Nagyszerű a kilátás, gyönyörű az egész vidék felülről. Ráadásul nem kell mindig a hátam mögé nézni, hogy ki szeretne felbuktatni, megtaszigálni, stb. Niki örült nekem, aztán ennyi. Még nem igazán illeszkedtem be, alig pár napja vagyok ott. Furcsa az egész, és nincs aki… - támogasson, vagy segítsen. Akár egy barátnő. Ezt persze már nem teszi hozzá szóban, inkább máshogy fejezi be a mondatot.
- Nincs, akit ismernék még. És ugye én sem szerettem őket annyira, hogy foglalkozzam velük. De nem bántam meg a döntést. Egyedül Te hiányzol a közelemből. – sóhajt egyet és a tavat kezdi el fürkészni. Most kiugorhatna egy óriáshal és lenyelhetné őt, azt akkor véget is érne ez a kínos beszélgetés. Nem tudja, hogy mit mondhatna még. Elmondta, bocsánatot kért, olyan sokkal többet ne várjon tőle senki, egyébként sem tudna mit kitalálni. Megalázkodni nem fog, az nem lenne méltó hozzá, és úgy hiszi, hogy Amandának sem tetszene. Ha tetszene, akkor pedig elkönyvelhetné őt pipogyának, és ez a kapcsolat rovására tenne. Így aztán marad a kellemes hangnem a fiú részéről. Előadja a félelmeit Mandyvel kapcsolatban, aki ezt kikéri magának. Ő is tudja, hogy ez nem volt jó ötlet, de már így alakult. De a fenyegetés, az egész hangulatot figyelembe véve, most nem úgy jön le neki, ahogy normálisan kéne. Dühös lesz egy pillanat alatt, de aztán lassan lehiggad, mint a kavicsba dobott kő után a hullámok.
- Ragaszkodónak, és a barátnőmnek nézlek. Akinek biztosan nem tetszett volna a döntés, és mindent megmozgatott volna, hogy maradjak. Így gondoltam. – feleli tárgyilagosan, de a tavas fenyegetésre nem reagál. Úgysem tudna szépen, így nem megy közelebb. Egyre feszültebb, pedig azt hitte, ha elmondja és bocsánatot kér, majd Amanda enyhülni kezd. Nos, tévedett. Még egyszer bocsánatot kér és elmondja az indokait. Kiderül gyorsan, hogy mi fáj igazán Amandának, és az az, hogy nem mondta el a döntését. Ezzel nem tud vitatkozni, kár is lenne, nem nyerhetné meg az eleve vesztes csatát. A vállrándítás viszont kezdi túlfeszíteni a húrt. Olyan, mintha érdekelné is lányt, amit mond, meg olyan, mint ha nem is. Yarista nem ilyen, sokkal érzékenyebb, ő nem rellonos. Most meg már pláne nem, az egész Bagolykő tudtára adta. Egyszerűen továbbra sem tudja hova tenni ezt Amandánál, még sosem látta ilyennek. Ha most arról lenne szó, hogy megcsalta valakivel, teljesen egyetértene ezzel a viselkedéssel. De mert elment a rellonból? Megingatja a fejét egy rövid időre és a hitetlenség ül ki az arcára.
- Nem felejtettem el. Hiba volt, hogy nem neked mondtam el először. És ezért most lefejezel? – kérdezi most már ingerültebben, mint szeretné, de visszafogja magát.
- Bocsánatot kérek Amanda. Ennél többet mit tehetnék? – mérgesen elfordul, és a padhoz sétál. Felmászik rá, felül a háttámlájára. Onnan figyeli megkínzott arccal a lányt, nem tudja, hogy mi sül ki ebből. Ráadásul kezdi elveszíteni az önuralmát. ~ Talán az lett volna a jobb, ha elmegyek. Nem látja, hogy szeretem? Nem akarom ilyennek, nem önmaga. Ha pedig ilyen, nagyon félreismertem. ~ Dühöng magában és szomorúan bámulja a lányt, akinek a hűvös tekintete fizikai fájdalmat okoz neki.
|
|
|
|
|
Mary Glotter
INAKTÍV
Gyermeklelkű Terrorgombóc
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
|
Keith
Igazán felszabadultan érzi magát, olyannyira, amilyennek régen nem. Őszintén örül a fiú kérdésének, és nem csak azért, mert újra gyerek lehet egy kicsit, mármint, most is gyerek, de olyan igazi kisgyerek. Hanem azért is, mert imád futni, szaladgálni. De nem úgy, mint aki kocog, meg sportol, sokkal inkább úgy élvezi, ha közben jól érezheti magát, nincs egyedül, és bulis az egész, meg nevettető. - Rendben, akkor te vagy a fogó! - vigyorog szélesen, majd futni kezd. Nem néz vissza, csak az első csúszdánál, ahol is látja, hogy Keith épp akkor kezd futni, de csak miután odakiabált valamit Marynek. - Dehogy kapsz! Eddig se tudtál, eztán sem fogsz, erről személyesen gondoskodom! - kiált vissza, kissé gúnyos hangnemben, a végén harsányan nevetve. Még csak most kezdték, máris élvezi a játékot. Élvezi hogy a határtalan képzelet világába szalad, mi éppen egy kalózos, üldözési jelenetet mutat be - ráadásul ő a hírhedt kalóz. Mary imádja őket, teljesen oda-vissza van tőlük, bár alapvetően nem pozitív karakterei a történelemnek. Ez azonban cseppet sem zavarja, hisz a kalózok épp úgy szerethetőek, ahogy vannak, nem? Nem csoda, hogy kiskorában nem hercegnő, hanem kalóz akart lenni. Habár később a lovagságot is bevállalta volna, de a Zorronál való tanonckodásnak sem mondott volna soha nemet. S igazból mai napig elfogadná bármelyik posztot az előbb említettek közül. Most pedig képzeletben Black Bart bőrébe bújva rohan, hogy nehogy elcsípjék. Lábait szedve ugrik keresztül egy mérleghintán hatalmas kidőlt fa törzsén, amit két falusi férfi emel fel, hogy elszállítsa. Ki tudja, talán favágók voltak, vagy a villám döntötte ki, de Maryt, azaz Blacket ez cseppet sem érdekli. Futtában ugrik, és kap el egy kötelet fáról lelógó indát, hogy átlendüljön vele a falu határát átszelő folyó felett, mi a tengerbe folyik. Ő is felkap egy kardnak tökéletesen alkalmas fadarabot, azzal rohan tovább, keresztülvágva a piactéren. Nem is sejti, hogy pillanatokkal később szembetalálkozik a levegőből elé toppanó üldözőjével. - Itt a vége, de nem nekem! - kiált vissza merészen, s egy helyben állva várja, hogy a lovag odaérjen. Épp időben ugrik el a másik fegyvere útjából, rácsapva arra sajátjával. - Ha harc, hát legyen harc! Menekülés nem kenyerem, intézzük el fér... Rátermett harcoshoz illően! - javítja ki magát még időben. Azért Mary mégiscsak nőből van, még ha férfi bőrbe bújt is ez alatt. Kihívóan tekint a másik szemébe, remélve, hogy az elfogadja az "ajánlatot". Azért még lopva körbe kémlel, hogyha a szükség úgy kívánja, könnyen nyerjék egérutat.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Maia & Mary Döme duzzogva baktatott a sírok között, a temető széle felé tartott a kedvenc sírkövéhez, amely mellett egy magányos szomorú fűz állt. Ott volt a "titkos búvóhelye", ahová elvonulhatott a szülei és mindenki más elől. Odaérve játszi könnyedséggel mászott fel a kőre, majd onnan a fára, elhelyezkedett két vastag ág találkozásánál és a levelek közül a kastély irányába pislogott. Mindig is nagyon szeretett volna elmenni oda, a többi gyerekkel lenni, még ha tudta is, hogy idősebbek nála. A temetőben nem sok pajtása akadt, ezt a hiányt semmi nem pótolhatta. Merengve nézte a kastély sötét sziluettjét, amikor emberek közeledését hallotta az utca felől. Helyezkedett egy kicsit, kijjebb mászott az ágon, és hamarosan meg is pillantott két lányt, ahogy egyenesen bemasíroznak a temetőbe. Egy pillanat alatt elfelejtette a korábbi sértődöttségét, és kíváncsian figyelte a lányokat, amíg ki nem sétáltak a látóköréből. Gyorsan lekászálódott a fáról, és hangtalanul a lányok után iramodott, akik egészen addig nem is látták meg őt, míg látszólag a semmiből, hirtelen előttük nem termett. Egy vézna, kockás inget és szövetnadrágot vieslő, hófehér bőrű, kócos fekete hajú, 7 éves forma fiúcska.
- Sziasztok! Döme vagyok. Játszotok velem? - kihúzta magát, igyekezett megnyerni magának a lányokat és a hatás kedvéért még hatalmas, csillogó kiskutyaszemeket meresztett rájuk. Legalábbis annak szánta, de fekete, üveges gombszemével nem tudta kivitelezni a dolgot. Nagyon szerette volna, ha itt maradnak vele, és játszótársai lesznek.
|
|
|
|
|
Chuck Welch
INAKTÍV
szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
|
ÉdesHát igen, a szerencse. Rengeteg kell belőle a rendes élethez, sőt, az élethez is. úgy néz ki, hogy Chuck-nak egy elég nagy adaggal adatott. Van pénze, háza, mindene, ami kellhet. A legfontosabb is, amit nem lehet vásárolni, a barátnő. Ahogy a jelenlegi dolgok állnak, pár év múlva biztosan meg fogja kérni a kezét. Addig is kitartás, nincs az messze. Ez a srác legjobb szülinapja eddig, az biztos. Az első Loise-szal, reméljük nagyon sok közös lesz még. Nem tud mit csinálni, ezért inkább csókolgatja a lányt és öleli erősen. Elég hangulatosan rendezte be a kis házikót, aranyos lett; olyan szülinapos. Nem kell sok idő és oda is érnek a tortához. Nos, hát, kívánjon valamit. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehunyja a szemét, és a gyertyák elfújása közben kíván is valamit. ~Sose veszítsem el Loise-t.~Mi mást is kívánhatott volna? A gyertyák elfújása után ismét átöleli Loise-t és megcsókolja. - Köszönöm, ez eddig a legjobb szülinapom - vallja be töredelmesen az igazságot. Megfogja a kést és vág két szelet tortát a két tányérba, majd az egyiket Loise-nak adja, a másikat pedig jó maga fogyasztja el. Nagyon finom. Csokikrém, csokis tészta, csokiöntet, a legjobban együtt. - Ez nagyon finom. Te csináltad? - kérdezi a lánytól. A főzésről még nem nagyon beszéltek. Loise biztos tud főzni, ami Chuck-nak nagyon megy, az a vajas kenyér. Most viszont inkább hagyjuk a gasztronómiát. A fiú észrevesz egy lehűtött pezsgőt. - Most, hogy nem vagy prefektus, szabálytalankodni lett kedved? - kérdezi gúnyosan, egy csókkal fűszerezve, majd kiveszi a jéggel teli vödörből és a segédeszköz kilöki a dugót olyan hangosan, ahogyan a filmekben szokott lenni. Önt két adagot a kikészített poharakba, az egyik poharat ismét Loise-nak, a másikat pedig magának. - Hát, én mindenképpen meg szeretném neked köszönni, hogy lepaktáltál velem, mint a világ legszebb és legkedvesebb lánya... - csupa nyálas duma, ahogy mostanság megszokhattuk. És csin-csin. Ez egy jó szülinap volt, sőt, Chuck-nak az eddigi legjobb. Reméli, hogy lesz még része hasonlóban. Sokat buliztak és csókolóztak, késő este, talán hajnal pedig leléptek a hálószobáikba és egymásra gondolva hajtották nyugovóra fejüket.
|
|
|
|
|
Maia Norwood
INAKTÍV
Mia, Manó, Mia Manó, Mai, Leprikón, Maius, Manócka
RPG hsz: 49
Összes hsz: 1000
|
Mary Ahogy beléptünk a kapun, rögtön megéreztem a hely kissé furcsa, kísérteties hangulatát. Mindig is kedveltem az ilyesmit - mármint a borzongató hangulatot -, viszont most örültem, hogy nem vagyok egyedül. Bevallom, először kicsit megijedtem, de mivel Mary is velem volt, hamar elmúlt a félelmem. - Szuper ez a hely - fordultam szobatársam felé, immár teljesen megnyugodva. - Menjünk tovább! - mosolyogtam rá. Ahogy egyre beljebb haladtunk, úgy éreztem, mintha valaki figyelne, de megpróbáltam elhessegetni a zavaró gondolatot, és nyugodtan sétálni. Már egészen bent jártunk a temető belsejében, amikor hirtelen egy kisfiú ugrott elénk. Annyira megijedtem, hogy szinte szívrohamot kaptam - még sikítottam is -, de legalább megszűnt az a furcsa érzés. - Szia! - köszöntem neki félénken. - Én Maia vagyok.Egy kicsit haboztam, hogy maradjak e játszani vele, vagy esetleg fussak el, ahogy csak bírok. Ránéztem Maryre, és mivel úgy láttam, nem lenne ellenére, végül egy sóhajtás kíséretében válaszoltam. - Persze, szívesen. - Még mosolyogtam is, pedig egy kicsit még mindig ijedt voltam. Mondjuk, csak azért, mert meglepődtem, hiszen a fiú szerintem akkor sem tudna nekünk ártani, ha akarna. Na, nem mintha annyira akarna... - Mit játszanál szívesen? - kérdeztem, kicsit lehajolva, hogy az arcom Döme arcával egy vonalba essen.
|
|
|
|
|
