Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck számára szerencsére sikeresen lezárult a vizsgaidőszak; átment. Ha nem is szín kitűnővel, de akkor is átment, a lényegen nem változtat. Ezzel le is esik egy teher a válláról, már csak kettő maradt; a koncert és a bajnokság. Utóbbira még van egy kis ideje, a koncert viszont sürgősen közeledik. Chuck ezért nem tud annyira aludni az utolsó éjszakán, mert folyamatosan a számokon kattogott az agya, akarva, akaratlanul... Ezért kialvatlanul kel fel reggel, de nem is bírna visszaaludni. Elvégzi a szokásos tisztálkodás procedúrát, fogmosás, fürdés; de csak az erősítés után. Ezek után eljön a felöltözés ideje, még sem flangálhat egész nap egy szál alsógatyában. Nem is mondtam, hogy a napokban kiköltözött a gólyalakból, mert felvették egy hálószobába, ahol a társaságot pár Chuck-hoz alapjába véve hasonló ember alkotja; jó fejek, meg minden, de nem ilyen rózsaszín gyökerek, mint ami sajnos manapság lesz a diákokból... Na de maradjunk a témánál. Szóval, felvesz egy farmert és egy fekete, piros cápával díszített pólót; az egyik kedvence. Már tegnap este felé bepakolta a cuccait, hogy ne ma kelljen kómás fejjel gondolkodnia. Tehát csak felkapja bőröndjét és gitárját, körülnéz utoljára a szobában, majd elhagyja a helyiséget. A kh-tól már tegnap elbúcsúzott, eléggé hozzá nőtt az a hely; sok időt töltött ott. Szomorú a búcsú, de hát túl kell esni rajta. A félreértések elkerülése végett, nem morzsolt el egy könnycseppet sem és még csak nem is szomorkodott, hanem örült, hogy végre hazamehet; nemsokára úgyis visszajön. Komótosan elsétál a Bogolyfalvai Vasútállomásra, tíz perccel indulás előtt érkezik. Felül a vonatra és gyorsan le is csap egy fülkére, ahol egyedül lehet; becsukja maga mögött az ajtót és elhúzza a függönyt, jelezvén, hogy nem kíváncsi már társaságára. Jelenleg csak Loise-szal utazna szívesen, meg talán Elizabeth-tel beszélgetne el. Gábor horkol, Laura pedig túl sokat dumál... Előveszi MP3-ját és zenét hallgat fülhallgatón keresztül. A kastély területén meg sem próbálta használni, mert tudta, hogy nem fog működni, mert ez mugli cucc.
Pár óra múlva Chuck arra ocsúd fel a zombiskodásból, hogy a vonat el kezd lassítani. Kinéz az ablakon és megállapítja, hogy ez bizony Budapest és a Nyugati pályaudvar. Elrakja a zenelejátszót, megfogja gitárját és a bőröndjét; nagy erőlködések árán végül le tud szállni a vonatról.
És most várunk... Úgy volt megbeszélve, hogy Loise-szal itt fog találkozni, ezért lerakja bőröndjét és ráül, fogva kezében a gitárt, majd el kezd ismét zenét hallgatni fülhallgatóval és közben a piercingével szórakozik.
Nem is említettem, hogy Chuck plakátokat fog kirakni meg hirdetéseket, melyben az áll, hogy keresnek egy ritmusgitárost ég még egy szólóst. Úgy gondolták, hogy így lenne a legjobb. Aztán, hogy mi lesz ebből...
póló

Sharlotte Johanson
A tanév kezdete...


Be kellett következnie ennek az időszaknak is- elkezdődött a tanév. Ilyen szörnyű tényt megállapítani is undorító, sebaj, ennek az évnek is egyszer csak vége lesz, bízzunk benne. Chuck sikerrel vette a tavalyi év akadályait: annak ellenére, hogy év közben érkezett, egész jól haladt a többiekkel, átment a vizsgákon. Nem éppen K-val, de nem ez a lényeg. Rátalált a lányra, aki iránt többet érez, mint barátság. Ilyenre eddig gondolni sem mert volna, bekövetkezett nála az az időszak, amikor nem csak úgy van, hanem érez is valami furcsát, valami húsba hasító féltést, esetleg féltékenységet, vagy szerelmet más iránt. Megnyerte a régi iskolájában a bunyó bajnokságot megint, ám idén volt a legnehezebb dolga. A konkurencia elég nagy volt, de a szabálytalanságok ellenére is ráállhatott a dobogó legfelső fokára. A sok program között időt tudott szakítani arra, hogy csináltasson pár tetkót is. Élete első koncertjét is nagy zúzásnak tudhatta be. Nem  voltak kevesen a rendezvényen és örömet tudtak okozni mindenkinek; ennek nagyon örül. Pont jól jött egy kis plusz híresség, amikor plusz tagokat keresnek a bandába. Kellene még egy ritmusgitáros, még egy szólós és még egy énekes; akkor aztán a punk-rockból végre áttörhetnének metálba. Esetleg jöhetne egy album is, de ez már a jövő zenéje...
Egyszóval nagyon összejött neki a nyár minden tekintetben.
Jó ezeket végiggondolva sétálni a játszótér felé. Szeret ott lenni; kikapcsolhatja az agyát és ott nem kell semmire sem gondolnia. Nézheti a madarakat, vagy ha épp olyan napszakban van akkor a naplementét, esetleg a többi kisgyerek önfeledt játékait és ilyenkor mindig belegondol, hogy egész másképp alakult volna az élete, hogyha úgymond "lett volna gyerekszobája". Szerencsére nem volt és hamar felnőtt, megértette, hogy igazából miről szól az élet és hogy mire nem szabad időt pazarolni, esetleg mire kell...
Kis idő múltán eléri a játszóteret és leül szokásos helyére, a kétszemélyes hinta egyik ülésére zsebre tett kézzel -mert kicsit hideg van- és a piercingét piszkálja a nyelvével. Egyszer le ne harapja.
Rossz belegondolni, hogy vége a szünetnek és soká térhet haza... Nem is a honvágy miatt, hanem két legjobb barátja máris hiányzik neki; legalább itt van Loise, aki pótol számára minden szükséget és ez jó. Van egy biztos pont számára itt a suliban, így könnyebb lesz boldogulnia.
Lassan jön a hó és a dermesztő hideg. Szereti a telet, nem túl fázós és szereti nézni, ahogy az emberek szétfagynak mellette; mintha valami vámpír lenne, akire a világ hatásai nem érvényesek és csak kívülről figyelné a többiek problémáit. De ez nem így működik, nem vonhatja ki magát csak úgy a forgalomból, annak súlyos következményei lennének.

Sharlotte Johanson


Most van idő elgondolkodni a nyáron. Minden összejött, de tényleg; a legjobbat tudta magából kihozni és nagyon jó élményekkel gazdagodott. Most nem részletezném Chuck sikereit, hiszen már megtettem. Nem szeretek önismétlő lenni.
Nem is a sikerein, vagy az élményein, hanem azon gondolkodik, hogy hogyan tovább. Bandatagokat keresnek, nem lenne hátrány, ha itt a kastélyban lenne olyan személy, aki megfelelő személy lenne nekik, viszont ez szinte lehetetlen. Mindenki a tanulással, a barátokkal, a kviddiccsel és egyéb hülyeségekkel foglalkozik, a zenére nincs idejük. Szóval ezt felejtsük is el, hogy a suliból kerítünk ritmusgitárost és szólóst, lehetetlen. A legjobb dolog, amit az ember tehet az talán az, hogy hagyja kibontakozni az eseményeket és majd csatlakozik, netán beleszól, ha alkalmasnak találja; megfelelő időben. Nem tud sokat gondolkodni, mert valaki rátör merengése közben, talán jobb is így. Azt mondják a kósza népek, hogy nem egészséges túl sokat gondolkodni; mindegy, hogy a múlton, vagy a jövőn?
- Szia. - kongó ürességgel, érzelmek nélkül hasít a fiú szava, talán még meg is fagy, ha nem vigyázunk. Ez kavarog most benne: a jéghideg tehetségtelenség, ami bizonyos idő után felőrli az embert, megszorongatja és nem hagyja nyugodni. Minden pillanatban, amit egyedül tölt, csak az adott problémájára tud gondolni és ez mérhetetlenül idegesítő, annak ellenére, hogy nem tehet róla.
- Chuck Welch - talán az is hozzájárul rossz kedvéhez, hogy nincs barátja a kastélyban 'Liz-en kívül; főleg, hogy fiú barátja nincs. Nem is ismer egyet sem, maximum látásból, ezen lassan változtatnia kell, különben beláthatatlan következményei lesznek. Elizabeth-tel sem találkozott még a suliban idén, egyszer majd csak összeakadnak.
Nem válaszol a lánynak azzal kapcsolatban, hogy zavarja-e vagy sem; nem akarja ok nélkül megbántani. Most nincsen társasági kedvében, egy ember társaságában lenne szívesen, ő pedig nem már, mint Loise. A lány kezet nyújt, de ő nem tesz semmit, vagy leül, vagy sem, az már a másik fél dolga. Ha túl hideg a hinta, akkor nagyon sajnálja, nem tud mit csinálni. Amúgy biztosan új, még nem látta egyszer sem.
Ilyen érzések még soha sem kavarodtak benne, ez biztosan valami furcsa betegség mellékhatása, amire még nem tudják a gyógymódot, csak annyit, hogy halálos betegség.

Sharlotte Johanson


Nem lehet mindig a múltban élni, el kell engedni. Nem ugyanazt jelenti egyszerűen visszatekinteni a szép emlékekre, vagy hogy csak azon töprengeni, hogy mit rontott el az ember és mit nem. Eljött egy újabb mérföldkő Chuck életében, tovább kell lépnie és nem szabad a múlton egészségtelenül sokat gondolkodnia; a sírba vinné és azt nem akarhatjuk.
A cél érdekében befejezi sajátos gondolatmenetét, részben azért, mert rádöbbent a hibájára, na meg társaságot kap a játszótéren. Úgy tűnik, hogy a csípős, hűvös idő másnak sem szegi kedvét a szabadban való barangolástól. Chuck nem válaszol túl szűkszavúan, de rájön, hogy lehetne egy fokkal barátságosabb is, elvégre ha elszigeteli magát a külvilágtól, nem nagyon fog barátokat szerezni a meglévő kevésen kívül.
- Tehát a nevem kimondása és a szűkszavúságom azt jelenti, hogy bunkó vagyok? Kettőnk közül ki van felháborodva ok nélkül? Egyébként szerintem nem mondtam semmi különöset, nem hogy goromba voltam. - tisztáz saját részéről magabiztosan, ám hangjában nem cseng semmi rosszindulat, nem úgy, mint a másik fél hangjában.
A lány következő rosszindulatú kérdése elég bántó, de Chuck nem fog összekuporodva sírni, mert megbántották; keményebb ő annál.
- Képzeld, vannak... De ha szerinted ilyen bunkó vagyok, akkor mi a ******ért érdekel? - mondja kicsit több indulattal a hangjában, majd a lányra néz, mert nem érti a logikáját; de hát ilyenek a lányok. A barát szóról eszébe jut Laura, Liz és Gábor, no meg persze Loise is, de iránta egészen mást érez...
Hirtelen elkezd azon gondolkodni, hogy furcsák ezek a lányok és teljesen máshogy gondolkodnak, mint a fiúk. Ez a lány is felkapta a vizet azért, mert Chuck "csak" köszönt neki és bemutatkozott, nem ugrálta rögtön körbe, igényel-e esetleg egy párnát a formás hátsó fele alá, hogy meg ne fázzon, mert a barátja nem örülne neki ma este... Inkább tereljük át a szót más témára. Annak érdekében, hogy Chuck nehogy boldogtalanságot okozzon, megszólal magától és nem kérdésre válaszol egy kis szünet után.
- Akkor most mi a bajunk egymással? - kérdezi, mert nem tud kiigazodni a szituáción: addig világos, hogy rossz kedvében nem volt bőbeszédű és ezzel az eget rengető bűnnel kiverte a biztosítékot a lánynál. Igazából nem nagyon érti ezt a dolgot, de kíváncsi a lány reakciójára és hátha ezután még valami jót is ki lehet hozni ebből a helyzetből.

Sharlotte


Tényleg nem jó a múlton gondolkodni, legalábbis túl sokat. A legjobb ha csak visszaemlékezünk a szép emlékekre és továbblépünk új élményekre szomjazva az élettől. Szerencsére erre Chuck is ráébredt nem is olyan régen; nem volt egészséges, ahogyan gondolkodott. Most viszont ne ezzel foglalkozzunk, hanem a játszótérrel, no meg, hogy a fiú nincsen egyedül. Kapott egy pillanatnyi társaságot, egy elég ideges, feszült lány társaságával jutalmazták meg.
- Előfordul. - zárja le a vitát és örül, hogy a lány belátta, nincsen igaza. Ez egy furcsa kezdés volt; szexi lesz, ha ezután akarnak egy jó, szaftosat beszélgetni. Valahol el kell kezdeni, semmi kétség.
Ezután Chuck is a kifejezéstelen arcról a barátságosabb formára vált át, de nem fogja körbeugrálnia másik félt, azt már nem. Csak egy valakinek akar minden szempontból tetszeni... Ránéz a lányra és meg kell állapítani, hogy nem néz ki rosszul, de ennél többet nem mondhat, mert már megvan az a személy, akiért dobog a szíve örökkön örökké; inkább befejezem a nyálaskodást és haladjunk tovább. Sharlotte-nak kicsit metálos beütése van, de lehet, hogy ez már Chuck sara, hiszen ő mindenkiben a jót, vagy a jó zenét látja; már amennyire  lehet. Ez után csend következik, viszont ezt követően nem sokkal a lány végül feltesz két kérdést, amelyekre roppant egyszerű a válasz, de biztosan ő is csak biztosra akar menni.
- Tippelj... Rellon - bizonyára a lány valami hasonlóra számított, legalábbis biztosan nem Levitára vagy Navinére, maximum Nirvanára...
- Másodikos vagyok. Na és te? - válaszol, majd kérdez vissza, mint ahogy azt illedelmes embereknél szokás, csak ki ne szabaduljon a szörnyeteg, mert az elől nincsen menekvés. A lényeg, hogy a lánynak nem kell tartani semmitől, Chuck nem eszik lányokat, csak ha kifejezetten megkérik rá, de az esetek 99%-ában nem így történik,csak egy egyszerű torokharapás, mintha holmi vámpír lenne. Szerencsére nem vérevő, hanem egresszív ragadozó, aki csonttöréssel bénítja meg ellenfelét, aztán pedig végleg elpusztítja. Lehet, hogy bűn volt hagyni a szüleinek, hogy küzdő-sportoljon és tökéletesre fejlessze a tudását ezen a téren... Sajnos ezzel is rengeteg embernek fájdalmat okozott, kérve-kéretlenül. Legjobb példa erre a nyáron megtartott bajnokság, ahol megint megvédte a dobogó legfelső fokát, nehogy illetéktelen személy lépjen a helyére.
- Szereted a zenét? Bocs... ez hülye kérdés. Milyen zenét hallgatsz? - teszi fel a kérdést, ami nála nagyon sokat jelent, mert a bunyón kívül csak a zene foglalkoztatja, na meg persze Loise, de ez nem fontossági sorrend. A lányért bármelyik foglalkozást odadobná, de az úgy nem lenne jó, mert nem lenne teljes az élete.

Sharlotte Johanson


Érdekes beszélgetésbe csöppenünk; eleinte elég barátságtalanul viselkedik mindkét fél, aztán végül megenyhül a szívük és elkezdenek viszonylag normálisan beszélgetni. A lány válaszol: navinés és másodikos. Viszont valamit nem ért, ezért meg is kérdezi.
- Hogy hogy kéne? Megbuktál, vagy mi? - kérdezi kicsit értetlenkedve. Chuck hamar a kedvenc témájára vált, a zenére. A lány jó műfajjal kezd, aztán folyamatosan csökkenti a színvonalat, amely elkezd zuhanni és végül menthetetlen állapotában meghal. Chuck azon kezd gondolkodni, hogy egy ember hogyan szerethet ennyi műfajt, aminek jó része meg sem felel a zene fogalmának; de hát, ő tudja mit szeret, ezt csak ő döntheti el. A lány visszakérdez, ezért Chuck válaszol, ha már felteszik neki is a kérdést.
- Hát én dióhéjban Punk-rock, metál, nu metal, metalcore és death-metal rajongó vagyok. Van egy bandánk is, amivel korszakváltásra készülünk... - hamar rájön, hogy be kéne fogni, mert a részletek nem érdekesek és fölösleges azzal traktálni a másikat, ami több, mint valószínű, hogy nem érdekli. Most jöjjön valami más téma. Nem kell túl sokat gondolkodni, hogy feltörjön hősünkben valami nagyon elmés.
- A sporttal hogy állsz? - teszi fel a kérdést kíváncsian, mert érdekli a válasz. Hirtelen eszébe jut, hogy a koncert után két nappal barátaival kipróbáltak egy nagyon jó mugli sportot, amit focinak hívnak és ilyen furcsa szerkóba kell átöltözni, még sisakot is kell viselni. Rögtön megtetszett Chuck-nak, mert elég agresszív sport, szinte mindent lehet benne. Nekimenni a másiknak, lecsapni, stb... Egyszóval király volt, jól kifáradtak, ez is örökre szóló élmény marad. Kedvence akkor is a szervezett bunyó marad, abban az egyben verhetetlen... Ismét elkalandoztunk, térjünk vissza a játszótérre Sharlotte-hoz. Kezd elég hűvös lenni, hűvösebb a kelleténél. Újabb témán gondolkodik, viszont úgy érzi, lassan fel kéne állni és sétálni, mert fázik a hátsó fele. Még bírja a hideget egy kis ideig, de nem túl sokáig, majd valamikor feláll. Zsebre dugja ismét a kezét; azért hűvös van pulóverben. Hiába, a Metallicás minta sem védheti örökké. Tetkós, izmos teste meg aztán végképp nem, csak a háj melegít. Na jó, nem ártana valamiről beszélni is, nem csak a gondolatokban merengeni.
- Mivel foglalkoznak a szüleid? - ez az ártatlan kérdés egy kis gondolkodás után kicsit gáznak hallatszik. Na mindegy, most már nem változtathat a kimondott szavakból formálódott kérdéseken. Az ő anyukája valószínűleg most is a Minisztériumban húzza az igát, apja meg még külföldön "metálkodik" és ezzel sokszorosát keresi, mint felesége. Sebaj, az a lényeg, hogy sok pénzt visz haza. Furcsa, hogy Brian a basszust szolgáltatja, Chuck pedig szólós és énekes; érdekes.

Loise <3


Volt már veletek olyan, hogy valamennyi időre kivontátok magatokat a közéletből és nem vettetek részt semmiben, semmi érdekeset nem tettetek? Na, Chuck most egy egész tanévig tette. Konkrétan nem csinált semmit; bejárogatott órákra, de teljesen elhagyta magát lelkileg. A testét elég keményen edzi a mai napig, de a lelki élete nulla lenne, ha Loise-szal nem tartaná a kapcsolatot. Semmivel sem tanult többet a kelleténél, egy vizsgát sem sikerült megírnia úgy, hogy továbbengedjék. Ennek a következő tanévben fogja meginni a levét... Ennek a korszaknak vége! Mától megpróbál visszailleszkedni a környezetbe és nem a 4 fal között kuksolni, várni a csodát. Edzés után megfürdik, utána pedig megpróbál felöltözni valami elfogadható ruhába. Felvesz egy fekete, mintás pólót, egy farmert és egy tornacipőt. Pálcáját a zsebébe dugja, kezdődhet is a portya. Hamar átvág a lépcsőházon és kilép az udvarra. Elég meleg van, ennek megfelelően a nap is süt. Elférne egy sapka a fején, de most már mindegy, nem fog visszafordulni. Inkább elkezd gondolkodni azon, hogy merre menjen. legyen mondjuk a játszótér, úgyis mindig ott szokott találkozni Loise-szal, ha beszélgetni szeretnének vagy csak élvezni egymás társaságát. Chuck-nak pusztán az is elég lenne, ha egész nap a lányt ölelhetné és érezné a lány hajának illatát, puha arcának érintését... Ez mindent feledtet vele és örökké vele tudna lenni. Csak sajnos az élet nem ilyen; mindenkinek meg vannak a maga harcai, próbatételei, amiket muszáj megvívnia, illetve nem érdemes előle elbújnia.
Ezeken agyalva Chuck-nak az út közben elönti a szívét a hiány, a szerelem és az az érzés, hogy mindenképpen Loise-szal szeretne lenni. A srác elég sok mindent elbaltázott egy tanév alatt; plusz egy év itt a suliban, még mindig nincsenek barátai; Liz-zel is régen találkozott, ki tudja mi van vele... lassan elkezdhetné ápolni a kapcsolatait, mert barátok, ismerősök mindenkinek kellenek.  Hazudik, aki azt állítja, hogy neki nem kell. A fiú végül odaér a játszótérhez és csak leül egy padra, mered a semmibe. Nézi a végtelent, a felhőket, hallja a madárcsicsergést, látja a kék eget, de nem tudja, mit tegyen. Lépjen le. Menjen körbe többször is a kastélyon és keresse meg Loise-t? Utóbbi nem tűnik rossz ötletnek, de végül elveti. Egész kicsi az esélye annak, hogy megtalálja. Még mindig meleg van és eléggé süti a nap a hátát, legalább nem a szemét süti. Chuck  elkezd gondolkodni, de min is? Persze, hogy Loise-on. Hálás lehet annak a valakinek, aki összehozta őket és soha sem fogja elengedni. mekkora kincs ez a lány, ha nem ismerné, valószínűleg már lelépett volna, vissza Budapestre, a régi sulijába, és akkor talán minden ugyanolyan lenne, mint régen, talán...
Azt mondják, nem érdemes a múlttal foglalkozni. Neki is egyszerűbb lenne, ha nem rágódna ennyit a történteken, hanem nekimenne egyenesen a jövőnek, nem hátra-hátra kacsintgatva.

Az Enyémm


Hát, nem éppen a legjobb érzés az ember születésnapján egyedül ücsörögni, dehát Chuck-nak ez jutott... Ismétt idősebb egy évvel, lassan ki kéne találni, hogy mit szeretne kezdeni magával. Tervei vannak, de ki tudja mi lesz belőlük?
Hirtelen azon kezd el gondolkodni, hogy nem-e gáz lesz az,hogy véletlenül otthagyta indulás előtt lakótársainak a szoba közepén a szennyest; legalább lesz egy kis izomszag. Mindegy, ennél fontosabb témák is vannak a gondolkodáshoz. Egyszer csak megpillant egy Edictumot. Minő véletlen, éppen a mostani. Kinyitja és elkezdi olvasgatni. Szokásosan ebben sincs benne, addig jó, amyg nem írnak róla semmi hülyeséget. Hiszen az újságok általában nagyítanak a dolgokon... Elég unalmas újság, inkább összegyűri és eldobja. Na vajon mit csináljunk? Szegény srác szétunja magát a padon, nem tudja mit tegyen. Azon gondolkodik, hogy lelépjen, amikor hirtelen egy kis zajt hall maga mögött, de nem nagyon figyel oda. Biztos valami kisállat, vagy valamelyik diák nem találja a helyét. Szerencséjére nem; a legjobb, ami jelenleg történhet vele.
- Nagyon hiányoztál! - fogja meg a lány kezét, utána pedig a derekát hátulról és finoman átemeli a pad egyik oldaláról az ölébe, lágyan átöleli és megcsókolja.
- Szeretlek - fejezi ki érzelmeit. Azt mondják, hogy ezt nem lehet elégszer elmondani egy párkapcsolatban, ki tudja? A legnagyobb szülinapi ajándék, hogy Loise itt van vele, az ilyen pillanatokért bármit megtenne.
- Hogyhogy errefelé? - teszi fel a kérdést és nem engedi ki a lányt az ölelés fogságából, inkább még megcsókolja párszor. Most végre érzi a lány kellemes illatát és élvezheti ahogy belelóg a haja az arcába. Ezt nem lehet kifejezni, aki már érzett így, az megérti a fiút. Egyszerűen egy megnyugvás, kiszorít minden problémát...
- Nagyon szép vagy, mint mindig - dicséri meg Lioise-t, mert azt a látszatot kelti, mintha készülne valamire. Nem a leghétköznapibb viselet.
Chuck most már csak a lány kezét fogja, aki a srác ölében ül.
Nem régen találkoztak, de olyan mintha már rég óra nem látták volna egymást; mindegy is, most itt vannak egymásnak, ez a lényeg. Chuck azon kezd el gondolkodni, hogy ennek a hirtelen találkozásnak, nincs-e véletlenül valami köze ahhoz, hogy ma van a szülinapja. Ez majd később kiderül, addig is töltsük valamivel az időt. Mondjuk azzal, hogy meglessük a fiatal pár meghitt, romantikus beszélgetését.
- Van valami újdonság? - tesz fel egy kérdést, majd egy kicsit elgondolkodik azon, hogy milyen lesz Loise-szal a jövője. Itt szeretne lakni a faluban, vagy valami kevésbé nyüzsgő helyen, minimum két gyereket szeretne, egy fiút és egy lányt, a többit meg majd meglátjuk.
Mekkora fejlődésen megy keresztül ez a gyerek? nemrég még undorodott a szerelemtől, most meg elég keményen a csapdájába esett. Nem valószínű, hogy valaha is ki fog szabadulni. Ez a valami elég kemény és ha egyszer belekerül az ember, onnan már nincs menekvés. Hacsak nem rendelkezik az illető valami természet feletti erővel, vagy valami hasonlóval.

Drágám


Azért az elég jó érzés tud lenni, hogyha figyelnek valakire tudja, hogy legalább egy ember szereti a közvetlen környezetében. Ezt éppen most tudatják Chuck-kal. A srác nagyon szereti ezt a lányt. Ha tehetné, egész nap csak vele lenne, ölelgetné és csókolgatná, de az élet sajnos nem csak ebből áll (kajálni is kell).
Egy váratlan pillanatban Loise felpattan a fiú öléből, kézen fogja és elindulnak, de ki tudja merre? Erre majd a továbbiakban biztosan rájövünk. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, már ülök a 3D-s TV előtt szemüveggel és popcorn-nal. menet közben Chuck feltűri a pólója ujját, mert hosszú ujjú és meleg van. Így tökéletesen látszik, hogy a bal alkarja ki sem látszik a színes tetoválásokból. Azért ezt választotta, mert egy összefüggő, szép, színes minta. Na de ez most mindegy, Loise biztos észre fogja venni, reméljük nem borul ki a bili...
Na de most foglalkozzunk azzal, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok? A lány egy pillanatra megáll egy kis méretű házikó előtt, aztán be is vezényli a srácot, természetesen ő is jön. Chuck nem érti a dolgot.
- De most minek?... - be sem lép az ajtón, már kérdez. Milyenek ezek a mai fiatalok? Majd mindjárt meg tudja mi vár rá, élete legjobb meglepetése, amihez hasonlóban még nem volt része.
- Te vagy a legnagyobb ajándékom! - viszonozza  forró csókot és nagyon érzelmesen átöleli a lányt. Egyszerre leesik neki minden. Loise egy meglepetés szülinapot rendezett neki. Milyen kedves, ehhez hasonlóra még csak családon belül került sor. Mondjuk... Ha minden jól megy, nemsokára Loise is családtag lesz. Elsőre Chuck nem is veszi észre, hogy a lány mennyit melózott, csak érez valami féle szokatlan illatot.
- Hmm, szeretem a tortát - mondja, de minden folytatódik. Csak csókolja és öleli a lányt, egyszerűen nem tud betelni vele.
Egy kis idő után már csak Loise gyönyörű szép szemeiben mereng és próbálja kitalálni, hogy mire gondol, persze sikertelenül. Ez valami magasabb rendű művészet. Egyszerűen nem tudja, hogy mit mondjon, mit ne mondjon; inkább az alapoknál kezdi.
- Köszönöm - csak tömören, őszintén, újabb csókot adva a lánynak.
- Hogy lehetek ilyen mázlista? Nagyon szeretlek - újabb vallomás, mostanság megszokhattuk a sráctól. Nem is tudja, milyen szerencséje van.

Édes


Hát igen, a szerencse. Rengeteg kell belőle a rendes élethez, sőt, az élethez is. úgy néz ki, hogy Chuck-nak egy elég nagy adaggal adatott. Van pénze, háza, mindene, ami kellhet. A legfontosabb is, amit nem lehet vásárolni, a barátnő. Ahogy a jelenlegi dolgok állnak, pár év múlva biztosan meg fogja kérni a kezét. Addig is kitartás, nincs az messze.
Ez a srác legjobb szülinapja eddig, az biztos. Az első Loise-szal, reméljük nagyon sok közös lesz még. Nem tud mit csinálni, ezért inkább csókolgatja a lányt és öleli erősen.
Elég hangulatosan rendezte be a kis házikót, aranyos lett; olyan szülinapos. Nem kell sok idő és oda is érnek a tortához. Nos, hát, kívánjon valamit. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehunyja a szemét, és a gyertyák elfújása közben kíván is valamit.
~Sose veszítsem el Loise-t.~
Mi mást is kívánhatott volna? A gyertyák elfújása után ismét átöleli Loise-t és megcsókolja.
- Köszönöm, ez eddig a legjobb szülinapom - vallja be töredelmesen az igazságot.
Megfogja a kést és vág két szelet tortát a két tányérba, majd az egyiket Loise-nak adja, a másikat pedig jó maga fogyasztja el. Nagyon finom. Csokikrém, csokis tészta, csokiöntet, a legjobban együtt.
- Ez nagyon finom. Te csináltad? - kérdezi a lánytól. A főzésről még nem nagyon beszéltek. Loise biztos tud főzni, ami Chuck-nak nagyon megy, az a vajas kenyér. Most viszont inkább hagyjuk a gasztronómiát. A fiú észrevesz egy lehűtött pezsgőt.
- Most, hogy nem vagy prefektus, szabálytalankodni lett kedved? - kérdezi gúnyosan, egy csókkal fűszerezve, majd kiveszi a jéggel teli vödörből és a segédeszköz kilöki a dugót olyan hangosan, ahogyan a filmekben szokott lenni. Önt két adagot a kikészített poharakba, az egyik poharat ismét Loise-nak, a másikat pedig magának.
- Hát, én mindenképpen meg szeretném neked köszönni, hogy lepaktáltál velem, mint a világ legszebb és legkedvesebb lánya... - csupa nyálas duma, ahogy mostanság megszokhattuk. És csin-csin.
Ez egy jó szülinap volt, sőt, Chuck-nak az eddigi legjobb. Reméli, hogy lesz még része hasonlóban. Sokat buliztak és csókolóztak, késő este, talán hajnal pedig leléptek a hálószobáikba és egymásra gondolva hajtották nyugovóra fejüket.

Vittman Levente


Az élet néha szörnyen unalmas tud lenni. Chuck-nak most is az, holnap lesz 19 éves és nincs kivel ünnepelnie. Barátja nincsen, a lányokkal való kapcsolatáról meg inkább nincs is értelme beszélni. Egy napja nem is dobolt, mert szerencsétlenségére széttört egy dobverőt, aminek a hegyes, éles fele egyenesen a tenyerébe szúródott, csúnya sebet okozva. Házilag meggyógyította, majd bekötötte. Szerencséjére az edzés szintjén is úgy áll, hogy amíg meg nem javul, addig csak az egyik kezével végzi a gyakorlatokat, már amihez szükséges a keze. Futni meg nem a kezén fut, egyelőre... Mindig is nagy hangsúlyt fektetett a testének minőségi edzésére. Még könyvet is olvasott, hogy a lehető leghatékonyabban csinálja az edzést. Azóta egyre jobban megy neki és már nincsen szüksége könyvekre, az évek tanították meg, és persze a sérülések.
Megcsinálja a kis dolgait, de úgy érzi, hogy ma is el kellene valamerre császkálni, nem mindig jó otthon ücsörögni. Miközben öltözködik, azon gondolkodik, hogyha lennének barátai, akkor lehetne nála ilyen kis partikat tartani. Hely az van, pénz is, meg még grillezési lehetőség is. Tökéletes lenne, mint a filmekben. Miután felöltözködik időjárásnak megfelelően, vacsorázik egyet gyorsan, aztán elhagyja a házat. Persze, miután bezárja a bejárati ajtót, aztán a kaput is. Úgy gondolja, hogy most a másik irányba indul, nem megy ki a faluból, csak a határt közelíti meg. Kis elmefuttatás után arra eszmél, hogy gyorsan el is hagyta a házakat, már csak ő van ott, a gondolatai, meg talán más is...
Még egy kis séta után elfogy az utcavilágítás is, kénytelen elővenni varázspálcáját, hogy azzal világítson. Közben kicsit lassabb és halkabb léptekre  vesz vissza a lehető legkisebb rendbontás érdekében. Mintha mostanában olyan jó gyerek lenne. Lehet, hogy igazából nem is ez a célja, csak a gyengébb fényviszonyok miatt nem akar nekimenni semminek, vagy senkinek még véletlenül sem. Eléri a zöldet, kicsit megáll, mielőtt még rálépne. Ám, amikor megcsapja az orrát a friss fű illata, nem tud ellenállni és gondolkodás nélkül rálép, majd szépen, komótosan tovább sétálgat. Nem fél az ilyen helyeken, még sötétben sem. Nem nagy pálcamester, a lehető legritkábban varázsol, annyira nem érdekli a téma. Inkább a fizikai erejére támaszkodik, amikor az elég. És ha nézeteltérésről vagy támadásról van szó, akkor elég szokott lenni. Ha nem lett volna eddig elég, akkor nem biztos, hogy a temető jó oldalán lenne. Kinéz egy sírkövet, amire kényelmesen ráül, aztán elkezd gondolkodni a kis dolgain. Nem ártana kezdeni valamit magával, holnap mivel lepi meg magát, ünnepelje-e egyáltalán a szülinapját? Szomorú, csak az öregeknek nincs néha kivel ünnepelni. És a nagy Chuck Welch egyedül fog ünnepelni. Be lehet vallani, sajnos nem biztos, hogy csak ezt az ünnepet fogja magányosan tölteni. Csak észreveszi majd, hogy valamit tenni is kell azért, hogy barátai legyenek az embernek. Még ha nehéz is és embertípustól függ is, hogy ki indul hátránnyal és ki előnnyel. Lehet tippelni, hogy hősünknek melyik csoportba van belépője.

Ráhel



Dobpergés. Chuck 19 éves lett, hurrá. Szomorú, hogy ezt nincs nagyon kivel megünnepelnie. Van egy szép háza, kertje, mindene, csak társasága nem. Sokszor mondják, hogy a barátságot meg a szerelmet nem lehet megvenni -mondjuk az utóbbit mostanság simán-, de minden másról a pénz dönt. A napokban gondolkodott el azon, hogy inkább élne szegényen egy szűk baráti körrel, szerető családban, szerelemmel fűszerezve, minthogy csak egymagában legyen luxuskörülmények között. Ha így történne, biztosan furcsa lenne számára, de meg tudná szokni. Bár akkor lehet, hogy a megélhetés miatt kellene aggódni, nem pedig amiatt, hogy a naptárban a sokadik napot húzza ki egyedül. Az ellentétes nem meg a másik fele... Úgy tűnik, hogy a Loise-os dolgokat végleg le kell zárnia magában, nem könnyű, de meg kell próbálnia férfiként viselkedni. A lány nem áll vele szóba, viszont Chuck még mindig érez iránta valamit. Az idő majd feledteti vele a dolgokat és eltemetteti az érzelmeket, de elfelejteni nem fogja, hacsak fejbe nem csapja valami, de akkor mindent elfelejtene és még nagyobb undorral tekintene végig magán minden nap azt mondva, hogy mi lett belőlem? Akár a külső, de a belső megváltozása miatt is. A fiú most már kezdi megérteni, hogy miért szól egy csomó film a viszonzatlan, szétszakadt szerelmekről. Viszont még mindig utálja őket, már csak elvből is, mert férfi; inkább meghagyja a szappanoperát a nőknek...
Ennyi elég is a reklamációból, úgyis csak az arra kitalált kasszánál fogadják el. Hogyha már nincs senki, aki felköszöntse a családján kívül, akkor elindul valamerre és felköszönti magát egy kis folyékony halmazállapotú ajándékkal. Ejj, mire költi ez a kölyök a pénzét, nemhogy venne egy új cintányért. Mondjuk arra is marad pénze, bőven. Fontos megemlíteni, hogy a szülei meglátogatták a házában és vele töltötték az egész napot. Az apjával zenéltek egy jót az alagsorban, ami nagyon feltöltötte. Apja-fia, látszik, hogy a zenében is egy rugóra jár az agyuk. Elvégre a dobos-gitáros próbálkozásokból szokott születni a zene. Legalábbis sokak szerint. Chuck felkap magára valamit -nem annyira foglalkozik vele, hogy mit-, bekötözi bal kezét, aztán el is indul. Még mindig ott van a tenyerében a seb, amit a szerencsétlenül széttört dobverő mély szúrása okozott. Elhagyja a lakást, az udvart, majd az utcából is kikanyarodik. Igencsak hamar kitalálja, hogy a csárdába fog menni. Viszonylag jól ismeri az utat, az itt töltött évek megedzették, már akkor, amikor diák volt. Már a bejáratnál furcsaságot vesz észre. Ez a hely bizony megváltozott. Nem olyan, mint régen. Biztosan leváltották a tulajt... Ezen ráérünk gondolkodni, amikor már bent leszünk.
Be is lép az ajtón és igen, beigazolódni látszik a gyanúja. Ez a hely nagy változáson megy keresztül. Szétnéz tátott szájjal, mint egy turista, aztán felveszi a szokásos arcot és leül a pulthoz. Az alaphangulat most is ugyanaz, a lényeg nem változott. Az jön ide, akinek vagy nincs mit csinálnia, vagy feledtetni próbál valamit, akár csak egy kis időre is.
- Egy vajsört meg valami ütőset - mondja nyersen, majd a kényelmes ülés érdekében kiveszi pálcáját a zsebéből és a pultra teszi és rákönyököl.

gönc

Ráhel


Úgy tűnik, hogy hősünknek csak a pia maradt és a dob. Persze előbbi nem olyan mennyiségben, hogy bármi baja legyen, nem függő. Viszont néha igazán jól esik neki. De hát mostanság ez a megszokott a szörnyetegektől, nem akar csalódást okozni; mintha bárkit is érdekelné, hogy mit csinál. Nem tud mit csinálni, szépen lassan megiszogatja itókáját, amit elé rakott a pultos. Utána természetesen kéri is a következőt annyi kikötéssel, hogy valami más legyen. Amíg megkapja, kiüríti gyorsan a vajsörös poharat is. Ez utóbbit utána áttolja a pult másik végére, jelezvén, hogy ebből ennyi elég is volt. Közben gondolkodik a kis életéről, azon amit eddig elrontott, esetleg még el fog. Bár arra csak tippelni tudna, hogy mi lesz az.
Úgy tűnik, hogy eddig nem volt elég körültekintő, mert megpillant maga mellett egy poharat, ami tele van ropival. Pihent agyúságának köszönhetően ki is próbál valamit. Mindig is szeretett gyökérségeket csinálni, sajnos nagy része miatt inkább bolondnak tűnt, mint viccesnek, kisebb korában hajlamos volt átesni a ló másik oldalára. Azóta elkezdett borotválkozni...
Kivesz pár ropit a pohárból, egyet rögtön el is fogyaszt és a többivel kipróbálja, hogy mennyi fér át a fültágítóján. Nem is számolja, úgy sem fontos a végeredmény, csak az élmény számít. Hogy is mondják? Elvan a gyerek, ha játszik. Á, nem ez lesz az. Megvan, olcsó játék hülye gyerekeknek. Miután megunja, kiszedegeti és megeszi őket. Mondjuk ez lehet, hogy azért történik meg, mert mellé ülnek és nem akarja, hogy fogyatékosnak nézzék. Nem biztos, hogy jó induló lenne. Főleg, ha egy hölgy ült mellé, aki talán még hasonló korban is hozzá. Bár  ez elhanyagolható részlet, na jó, nem. Úgy dönt, hogy most nem ő lesz a kezdeményező, de hát nem is kell túl sokat várnia, ettől elvigyorodik egy kicsit. Csak nem magabiztos lett főhősünk valami hatására? Nem, az kizárt, még nem ivott annyit. Ennek érdekében kortyol egyet friss, jégkockákkal felturbózott italából, aztán megszólal tőle megszokott érdektelenséggel, de nem flegmasággal.
- Köszönöm - kifejezetten szereti, ha a tetkóit dicsérik. Bár ez hosszútávon inkább olyan, mintha egy turistalátványosság lenne, de hát meg lehet szokni. Nem szokott problémázni, ezen legalábbis nem. Nincs értelme. Igazából azt sem tudja, hogy melyik tetoválását dicsérték meg, de mindegy is. A beszélgetés elkezdődött, most már csak Chuck-on múlik, hogy folytatódik-e, vagy sem. Nem nehéz kitalálni...
- Neked van? - kérdez inkább, mert ahogy végignéz a lányon nem lát varrt részt, de hát nincs is hol, mert ruhában van. És ez nem célzás semmire. Legfeljebb ha hősünknek ilyen gondolatai támadnak, de ezt majd meglátjuk a közeljövőben.
Kortyol egy újabbat a csodalöttyből azzal nyugtatva magát, hogy szomjas. Közben jobban végignéz a hölgyeményen és csak annyit mond magában, hogy ez igen. Mást nem igen tehet, legalábbis most még nem. Majd kiderül, hogyan alakul az este többi része, korai még találgatni. Lutri az egész. Annyit biztosan megállapít, hogy a titokzatos lány nagyon szép és van stílusa, az már két igen jó tulajdonság Chuck szemében. És még csak nem is lehet a piára fogni, mert az ég világon semmi baja nincsen.
- Amúgy Chuck vagyok - mutatkozik be ahogyan anno megtanították, finoman kezet nyújtva a másiknak. Mondjuk ilyen szétvarrt kezet nehéz finoman nyújtani, de ő most megpróbálkozik vele. Dobosként így is kell kinéznie. Nem szabvány, de nem árt.
- Benned kit tisztelhetek? - teszi fel a kis kérdését remélve, hogy választ kap rá és nem fejeződik be az este. Nem itt, ennyinél.

Ráhel



Ez egy jó estének ígérkezik. Ilyen észrevételünk rég lehetett, hiszen újabban az estéi abból állnak, hogy kiül a teraszra és ott iszogat, vagy az alagsorban dobol egészen addig, amíg a saját izzadságában fürdik, vagy éppen el nem alszik. Szóval ez az este már eddig jobban megérte neki, mint két hét eddig... Mondjuk azért csinált valamit, rendezgette a házat. Ez viszont elég sovány két hét alatt, szóval inkább hagyjuk. Legalább társasába van, újabban. Elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha nem most találkoznának először és utoljára. Lehet, hogy nem unatkozna mindig. Ebben, hogy egyedül van, hosszútávon csak annyi a pozitívum, hogy a sok szabadidőben teljesen ki fogja magát gyúrni. Mondjuk, most sem panaszkodhat.
De hát már folyik a beszélgetés, ne legyünk semmi jónak elrontói, csak nehogy zsákutca legyen. Mindegy is, legalább valami újdonság történik hősünk életében. Milyen furcsa, feldolgozhatatlan, hogy azok a dolgok hiányoznak az életéből, ami inkább természetes szokott lenni. És amiről más nem is álmodhat ennyi idősen, neki már bőven megvan és nem kell félnie attól, hogy elveszíti mindenét. Főleg, hogy két napja egy újabb cég felkereste, hogy szívesen szponzorálná, természetesen elfogadta. És még egy újabb koncertfelkérést is kaptak a bandával, szerencsére csak Pestre. Most nem kell annyit utazni, mint legutóbb. Bár azt évben is számoljuk, hogy meddig tartott az ottlét.
- Értem - nyugtázza a lány tetkós történetét, aztán ismét megszólal.
- Nem fáj az olyan sokáig, meg a cél mindent megér - biztatja a lányt, aztán belegondol, hogy azért neki is volt olyan, ami piszkosul fájt utána. Mindegy, viszont olyan is előfordult, amit alig érzett másnap.
Chuck örömére a lány elfogadja jobbját és ez azt jelentheti, hogy jó fej. Ennyi alapján annak tűnik, reméljük, hogy a későbbiekben sem fog megváltozni a véleménye. Csak nem lőtt mellé, jó emberismerő. Mondjuk itt az első ránézés dönt; egyre megy, az is jól megy neki. Különösen jól megy neki a szép lányok felismerése. Volt kitől tanulnia ilyen szempontól... Elgondolkodik, hogy most ennyire jól néz ki, vagy ennyire nem? Csak mert a lány eléggé nézi, de hogy miért, az majd reméljük, hogy kiderül. A lényeg, hogy már azt is tudjuk, hogy hívják. Ráhel, szép név, de ezzel még nem megyünk sokra.
- Hát ez egy jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy ünnepelek. Ez a hely tűnt a legjobbnak egy olyannak, mint én. Sajnos nem arról vagyok híres, hogy sok barátom van - mintha bármi másról híres lenne. Kicsit túlzott, nincsen barátja a faluban. Mindent számolva is csak három emberrel van jóba, akikkel együtt zenél, de velük is inkább szakmai a kapcsolat, meg a hülyeség köti össze őket és a közös élmények. No meg a közös zenei ízlés. Király, nem?
- Vegy... - be sem fejezi, de a lány kiszed a kezéből egy szálat. Nem igazán zavarja, legalább nem egy félénk, fülét-farkát behúzó személyiségről van szó. Chuck válaszolt minden kérdésre, most Ráhelen a sor, vagyis valami olyasmi. De mielőtt még hegyezné a fülét, kortyol egy újabbat az italából, attól félve, hogy kiszárad...
- Na és te mit keresel itt egyedül? Nem mondták még, hogy a szép lányok számára veszélyes az éjszakai bolyongás? Főleg itt - enged meg egy kisebb vigyort és egy újabb kortyot. Ezzel a pohár ki is ürült. Bedarál egy újabb ropit, majd kér egy újabb italt. Utána elgondolkodik és reméli, hogy nem lőtt túl a lánynál a célon, még. Szükségét érzi, hogy feltegyen egy újabb kérdést.
- Hol van a barátod? - teszi fel az újabb lényegre törő kérdést egy ismételt mosollyal kísérve. Körül is néz egy kis színpadiasság kedvéért.

.

Ráhel
nekem ez



Hát igen, Chuck most jól beleválasztott a társaságba. Sikerült nem mellényúlnia. Eddig csak reménykedett, de ez most már bizonyos; vagyis nagyon valószínű. Ránéz az órájára, aztán elvigyorodik: hosszú még ez az éjszaka. Majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Belekortyol egyet italába, aztán ismét végignéz a lányon. Most sem csalódik, pont mint egy körrel ezelőtt. Ugyanolyan szép, mint eddig volt, a következő körben csak még szebb lehet. Előre várja már azt is, de addig még van egy kicsi, azt ki lehet bírni. Egy újabb korty után megszólal.
- Te tudod - ezzel le is zárja az "ismerkedős témát", lapozzunk inkább. Ráhel is szépen szemügyre veszi Chuck-ot, ami csakis jót jelenthet, vagyis reménykedhetünk benne, hogy jót jelent. Hátha van olyan lány, akinek tetszik. Mondjuk nem szoktak rá panaszkodni, nem nagy az arca, de ő is tudja, hogy általában tetszeni szokott a lányoknak. Főleg, akiknek extrém az ízlésük. Azoknak nagyon. Chuck is szereti a nem megszokott szépségű lányokat és azt pia nélkül is bevallhatja, hogy Ráhel bizony az. Hangsúlyos, hogy még mindig nincsen semmi baja, csak egy kicsit jobban érzi magát. Mindig azzal viccelődött a tanára, hogy ezt úgy meg kell tanulnod, hogyha részegen ültetnek le a dobhoz, akkor is el kell tudnod játszani. Szórakozott már ezzel részegen, de sajnos akkor még a dobverőt megfogni sem tudta igazán, szóval addig még lehet, hogy fejlődnie kell. De hát hova? Ennél jobb már nehezebb lesz, viszont még mindig van mit tanulnia, annak ellenére, hogy ez a megélhetése és jól jövedelmez.
- Tényleg? - kérdez, de választ nem is vár, mert Ráhel már cselekszik is. Pontosabban, emeli a poharát és ki is ürítik mindketten. Igen, erre Chuck is gondolt, de a lánynak csak később esik le, hogy még nem is tudja, mit ünnepel. Szomorú, de a fiú jelen körülmények között nem is számíthat nagyobb ajándékra. Végiggondolva, talán mégis csak történhet olyan, ami jobb kedvre derítené.
- A születésnapomat - mondja nyersen, egy kicsit keserű szájízzel. Soha nem szeretett nagy fenéket keríteni neki, szerencsére most sincs túlságosan sok résztvevő.
A srác kérdésére a lány fulladást imitál, de mire felemeli a kezét, hogy segítsen, Ráhelnek már nincs is semmi baja. Szóval inkább leteszi a lány szép keze mellé az övét, ami egy kicsit nagyobb is, de hát ez így van rendjén. Innentől a lány kezében van a döntés és a srác kézfején lévő háromszög szeme is őt fürkészi. Ráhel felemeli karját és feszíteni próbál, de a bicepsze valamilyen különös dolog folytán nem dudorodik ki. Chuck ezen csak nevetni tud, de úgy dönt, hogy nem fogja most ő is megcsinálni, az arra utalna, hogy magamutogató. Pedig nem, az más kérdés, ha valami kíváncsi rá... Ezek után jut eszébe, hogy ez a barátos kérdés lehet, hogy olyan dolog, amiről nem kellene beszélni, de hát már mindegy. Számíthatott volna rá, de nem tette, ezért meglepetésként érte, hogy visszakapta a kérdést. Sóhajt egyet, aztán a könnyebbik utat választja.
- Nekem... Sincs olyan - most ismeri el először, most már végre nem csapja be magát. De hát ez van, az élet nem áll meg, úgy is fel lehet fogni, hogy élettapasztalat. Nehéz, de kivitelezhető.
Még mindig ott van a két kéz egymás mellett. Chuck kitartó és tényleg Ráhelre bízza a folytatást. Azt a kezét nem is mozdítja, a másik, bekötözött keze segítségével viszont kiüríti az előtte lévő poharat és visszatolja a pulthoz.

Ráhelke.


Ez már igen. Ennek a gyereknek rég nem volt ilyen tartalmas estéje ebben az országban, de hát valamikor el kell kezdeni. Főleg nem egy ilyen társasággal. Ezt viszont nincs is értelme továbbgondolni, mert esetleg régi sebek is felszakadhatnak. De hát hol van még az éjszaka vége? Ezt igen jó elismerni, nincs itt még vége ennek az egésznek.
- Köszönöm - mondja egy kis vigyorral a szája szélén. Akármennyire nem rajong újabban a szülinapozásért, azért csak jólesik neki, ha felköszöntik. Mostanság úgysem részesülhet ebben a kegyben. Nem mintha sajnálatra méltó lenne, csak érdemes megjegyezni.
- Még csak 19 - ad választ és reméli, hogy ezzel nem rontja el az estét, csak mert mondjuk lehet, hogy fiatal a lányhoz képest. Mindig is mondták neki, hogy idősebbnek tűnik, mint amennyi. Ránézésre is, meg az érettsége, magabiztossága mindig felfelé húzta.
- És te hány éves vagy? - csak megkérdezi ő is, hogy tisztázva legyen ez a dolog is. Inkább előbb, mint utóbb. Nem mintha ez zavarná a fiút egészséges határok között.
- Az! - szingli buli. Mosolyodik el közbe. Ilyet a lányok szoktak egymásnak mondani, mint a csajos buli; vagy valami olyasmi... Nevet egy kicsit, amikor Ráhel ütést szimulál a levegőben, most sem fogja utánozni. Inkább kortyol egyet italából, de ivás közben elmosolyodik attól, amit a kezén érez. A lány gyengéden végigsimítja a háromszög motívumot kétszer is. Ez igencsak jól esik neki, ilyenben sem tegnap volt része utoljára. Kiüríti a poharat, majd ránéz a lányra és ő is hasonlóképpen cselekszik. Mivel a lányon nincsen tetoválás -nem mintha baj lenne-, a kézfejénél kezdve simítja végig egészen a nyakáig, aztán szépen lassan visszateszi kezét a pultra, ahol az imént volt.
- Biztos? - mondjuk fölösleges kérdés. Ráhel biztosan nem viccből monda, hogy áll még egy kört. Csak annyira nem szereti, ha egy lány hívja meg valamire, hiszen neki a pénz az, amiből a legtöbb van. Bár ebben a kivételes, szülinapos esetben még elnézhető a dolog. Ezzel is vigasztalja magát, majd belekortyol az új italba.
- Köszönöm - nyugtázza inkább a "szülinapi ajándékát". Köszönete után lehúzza ezt az italt is, majd válaszol Ráhel kérdésére, aminek el kellett jönnie.
- Tökéletes ötlet - helyesel egy vigyorral, aztán ismét megszólal. Kezd egészen jó kedve lenni a csodálatos társaság és nem utolsósorban a pia miatt.
- Felőlem most is mehetünk - egészen magáénak érzi a pillanatot. Ha már lúd, legyen kövér. Folytatja, amit kell.
- Arra is mehetünk, de arról tudsz, hogy itt szobát is lehet bérelni? - kérdezi, miközben megfogja a lány kezét, ami el is tűnik a mancsában. Ha már ajtó, akkor nem mindegy, hogy milyen. Megissza a következő kör felét, majd ismét a lányra néz a kezét fogva. Ha Ráhel benne van a dologban, akkor intézkedik is a pultosnál. Ha viszont nem, akkor meglátjuk, hogy mi lesz a folytatás.

.

Ráhelcica
<3



Ez a gyerek tényleg piszkosul mázlista. Ilyen lány társaságában kicsit meg is nő az önbizalma, elvégre van is mire, bevallhatjuk. Persze az ital is hozzásegít, amit kortyolgat. Nem mond semmit a lány kérdésére. Megtanították neki, viszont ez most elhanyagolható részlet az események történése közben. Fel ne boruljon a fontossági sorrend.
Azt legalább megtudja, hogy a lány egy kicsit idősebb nála. Erre számított is, de nagy örömére Ráhelt sem zavarja a kisebb korkülönbség. Lehúzza italát, aztán ismét a lányra néz, ugyanúgy, ahogy eddig. Nagyon szépnek tartja a lányt, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Egyre jobban úgy tűnik, hogy győzelem lesz belőle. Chuck nem az a skalpvadász típus, viszont nem kell félteni. Ennek ellenére nem szokott olyanba belemenni, amit később megbánna. Természetesen csak beszámítható állapotban, a többiről nem beszélünk. Csak mosolyogni tud a lányra, miközben egymást érik a gyengéd érintések hol az egyik, hol a másik testen. gyönyörűség.
- Zsír - kacsint ő is a lányra, amikor tisztázzák azt, hogy Ráhel állja a kört.
Ezután kicsit érdekesebb téma következik. Most dől el, hogy mi lesz az éjszaka folytatása. Szerencsére nem kell csalódnunk. Chuck most már biztos magában és legalább tudja, hogy Ráhel is hasonlóképpen gondolkodik, mint ő.
Legurítja italát, kis vigyor után lassan elengedi a lány kezét, majd odamegy a pult széléhez, mert a felszolgáló éppen más kívánságának tett eleget. Ezután ki is bérel egy szobát némi pénz ellenében, aztán már a kezében is a kulcs. Ezt megcsörrentve a kezében jól látható módon tér vissza a lányhoz. Ismét megfogja a kezét, de aztán el is engedi, majd szólásra nyitja száját.
- Hogyne - adja a tudtára egyetértését, majd rögtön fel is kapja a lányt a hátsó felénél fogva, aki átkulcsolja a lábait a srác hátán a biztos tapadás érdekében.
- Ja, gondolom... Fogd a zsibbadásra. - suttog a lány fülébe, mikor a feje már az ő vállán van. Ezután el is indul az ajtó felé, immáron kicsit lassabb, de magabiztosabb léptekkel. Oda kell figyelnie, nehogy hasra essen a lánnyal együtt. Ehhez a botladozáshoz nagy mértékben a pia tesz hozzá, a súly még ebben az állapotban sem bizonyul túl soknak, inkább nőiesen könnyű. És szőke. Kinyitja az ajtót, ami még csak a lépcsőhöz vezet. Onnan már csak a 3-as számú ajtót kell megkeresni és a szobához is érnek. De addig még van. Mielőtt még becsukná az ajtót, ismét megszólal.
- Nagyon tetszel nekem, Ráhel - hangján hallható, hogy nem viccel, de pont illik is a hangulathoz. Majd szépen lassan meg is csókolja a lányt. Közben becsukja az ajtót és mennek is a lépcsőhöz, amit nagy nehezen sikerül megmászni. Csodával határos módon nem esnek el a lépcsőzés közben. Szerencséjük van, elvégre nem a legkönnyebb csukott szemmel, csókolózás közben lépcsőt mászni úgy, hogy közben egy lány is rajtad lóg -jó értelemben-.
Megérkeznek a 3-as számmal ellátott ajtóhoz, aminek a másik oldalán a hőn áhított szoba lesz. Finoman nekidönti Ráhel hátát az ajtónak, de még mindig ő tartja és egy újabb csók közben ki is nyitja a kulccsal, majd a kilincset lenyomva bent is vannak. Berúgja maga mögött az ajtót és övék is az egész szoba. Ez most mindegy is, a lényeg, hogy ágy is van benne...

Ráhelcica
:DD



Chuck-nak szerencséje van; megtapasztalhatja az érem két oldalát olyan szempontból, hogy milyen életet él. Kis milliomospalánta, aki a nap nagyobbik részében azt csinál, amit akar. És ahogy az alábbi ábra mutatja, szórakozásból is kijut neki. Mostanság legalábbis úgy néz ki a dolog. Örül neki, hogy összejött azért ez az este, mert könnyen vissza is utasíthatta volna a lány. És az elég kínos lett volna. Szerencsére ezt nem kellett megtapasztalnia, eddig biztosan nem. Reméljük, hogy ezután sem kell majd neki.
- A 3-as - ad rövid, lényegre törő választ. Közben a megosztott feladatköröknek köszönhetően épségben fel is jutnak a szobához. Ráhel tapogatta a dolgokat, hogy ne menjenek neki semminek; Chuck pedig csak ment valamerre, mert nem látott semmit. A lábával azért próbálkozott kicsit rugdalózni, hogy semmi olyan ne kerülhessen a srác elé, amire esetleg nem számítana. Sikerül is nekik, mert már az ajtón is bejutottak és a szobában vannak. Innentől kezdve már tényleg csak annyi a feladatuk, hogy élvezzék egymás társaságát, meg ilyesmi. Chuck már az elejétől kezdve érezte, hogy nem kell majd csalódnia, de hát hogy ennyire beletrafál a főnyereménybe azt még ő sem sejtette...


Bámulja a plafont. Pont, mint a vígjátékokban szokták. Csak ez most a valóság; ott kicsit kínos szokott lenni, itt nem az. Eléggé fáradt már, de még nem tud aludni, hiszen a gondolat nem hagyja nyugodni, hogy bűn minden egyes alvásra elfecsérelt perc, amíg Ráhel ott fekszik mellette. Jobb pillanatban nem is jöhet neki, de csak elmondja, ami a szívét nyomja.
- Tudod... - kezdi el, de azért kicsit nehéz ilyet mondani, főleg az első találkozás után. Ha már elkezdte, akkor inkább nekifut mégegyszer.
- Soha nem éreztem még magam ilyen jól, mint veled - gondol ezzel az egész estére, de inkább a szobában történtekre. Úgy gondolja, hogy már csak akkor szólal meg, ha a lány kérdezi. Addig is finoman rádönti a lány fejét a mellkasára és a jobb kezével a lány arcát, haját simogatja. A másikkal pedig a kezét fogja. Chuck azt sem tudja, hogy mennyi az idő. Az éjszakázás miatt elveszítette a még megmaradt időérzékét is. De úgy jobban belegondolva, nem is érdekli. Pillanatnyilag úgy áll hozzá, hogy reggeltől estig itt maradna vele a szobában.

Ráhelcica




Érdekes nap, érdekes fordulatok. A reggele úgy telt, ahogy szokott, a délutánja is. Edzés, dob, lustulás. Mindig sikerül összeokoskodnia valamit magának. Persze azt nem mondhatjuk, hogy soha sem unatkozik. Sokszor elmegy még az életkedve is, még jó, hogy olyankor lélegezni nem lusta...
Kanyarodjunk inkább vissza; bizonyosan ki lehet jelenteni, hogy most nem igazán unatkozik. Az estéje igencsak jól alakult és reméli, hogy még nem ér véget. Bár, ahogy az ábra mutatja, erre elég kicsi az esély, mert egy ágyban fekszik egy lánnyal maga mellett és igencsak élvezi a helyzetet. Inkább mondjuk úgy, hogy a lány társaságát. A lényeg, hogy miközben Ráhelt simogatja, el is kezdenek valami beszélgetés félét. Ez túlzás, mert mindketten félálomban vannak már a hallottak alapján, Chuck legalábbis biztosan. Milyen szép lehet felülről, hogy Ráhel feje pont eltakarja a fiú mellkasán lévő nagy, színes tetoválást. Nem mintha baj lenne, sokan azt mondták neki, hogy az nem néz ki jól, meg már túlzás. A srácot nem igazán zavarja, mert neki tetszik, nem véletlenül csináltatta. Miközben lélegzik, úgy érzi, hogy egy  Ráhellel, mert egyszerre mozognak Chuck tüdeje által. Ez igazán jó érzés a fiú számára. Nem is akarja, hogy vége legyen. Olyan jól esne neki, ha itt maradhatnának még egy igazán hosszú ideig és ki sem kellene mozdulniuk a szobából, ami így most a félhomályban egészen stílusosnak tűnik. Ez a minimális fény is az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő kis, gagyi lámpának köszönhető.  A falak olyanok, mintha nem régen lettek volna újrafestve, mert nincsen rajtuk repedés, kopott foltok. Biztosan ezt is renoválták a felújításkor. A bútorok viszont elég megviseltnek tűnnek, tele fakó részekkel, töréssekkel, repedésekkel. Nem mai gyerekek...
- Köszönöm - mondja mosolyogva, miközben ad egy újabb csókot a lánynak. Nagyon jól esik, hogy Ráhel elkezdte simogatni, eddig is luxusban volt, most már teljes kiszolgálásban részesül.
- Neked is - adja ki a hangokat egymás után. Már nagyon elfáradt és alig tartja valami ébren. Átöleli a lányt és ebben a helyzetben el is szenderedik, valahol álom és valóság között lehet...
Valamikor magához tér, fogalma sincsen, hogy két percet aludt-e vagy órákat. Azt sem tudja, hogy Ráhel ébren van-e. Feje még mindig Chuck mellkasán fekszik, ezért nem látja az arcát. A sötétítő pedig elég jól működik és nem szűrődik be kintről semmi.

Aniella
ruha



A mindennapok egyhangúsága lehet, hogy ölni is tud; vagy leviszi a pulzusszámod a mininmumra. Chuck-kal éppen ez történik. Átlagos nap vége felé tekintget az idő, lassan naplemente. Ráveszi magát, hogy a szép időben elinduljon valamerre. Úgy dönt, hogy semmiképpen nem a kastély felé indul, hanem a faluban marad valamerre, elvégre a közelben is lehet elfoglaltságot találni, ha nagyon akar az ember.
Felöltözik, gyorsan kajál valamit. Az elsőn kicsit elgondolkodik, jó idő van, de mennyit szándékozik maradni? Annyira azért csak nem érdekli, felkap egy inget és egy hosszúnadrágot, meg egy kényelmes tornacipőt az esti hűvös idő miatt, csak ne fagyjon szét mire hazaér. El is indul otthonról, hamar kitalálja, hogy ismét kilátogat a faluhatárhoz. Azon belül pontosan még nem tudja, hogy merre, de valószínűleg a pillanatnyi hangulata fog dönteni, vagy, hogy éppen mi mellett megy el elsőnek.
Emlékszik, amikor idekerült a suliba, mekkora nagy szám volt, ha le tudott menni a faluba teázni, vagy sütizni, ha éppen kaptak a diákok egy szabad hétvégét... Azóta kicsit változtak a dolgok. Annyi nem, hogy igazi barátai még mindig nincsenek, viszont az ellentétes nemmel való bonyodalmai igencsak megszaporodtak egy bizonyos idő alatt. Ha ez eszébe jut, akkor azon gondolkodik el, hogy  ennyire rossz lenne hosszútávra a tetkós, fültágítós külső, vagy a stílusát nem bírják? Esetleg rettegnek a szörnyetegtől, ami benne lakozik? Elképzelhető, hogy az összes összeturmixolva, vaníliadarabokkal megszórva a tetején.
Hamar eléri a határt és a naplemente kárpótolhatatlan látványa odavonzza a Kis tavacskához, ha még így hívják. Nem is tudja, hogy korábban miért nem járt erre, hiszen nagyon szép látványt nyújt az idetévedőknek. Ahogy közelebb megy a helyszínhez, valami nagyon, nagyon furcsára lesz figyelmes, ami egy kicsit mintha hatna is rá. Ilyen énekhangot soha az életben nem hallott még. Az impulzus irányába indul és végül meg is találja a forrást.
- Hol tanultál meg így énekelni? - kérdezi halkan, nem akarja megzavarni az előadást. Közben végignéz a hang tulajdonosán. Szakadt, kopott, elnyűtt, nyúlt göncök. Nem éppen erre számított, kicsit furcsa is az arckifejezése. Hirtelen eszébe jut, hogy most lehet, véla, vagy sellő? Ha jól tudja, akkor ők szoktak szépen énekelni. Ez a varázsvilág, itt bármi megtörténhet.
Érdemes a végére megjegyezni, hogy már megint egy lány. Ránézésre jóval fiatalabb Chuck-nál, de akkor is lány. Ehhez tehetsége van.

Aniella




Nem túl kreatív sráchoz van szerencsénk, se ötlet, se támpont. Annyit tud biztosan, hogy szabadulna otthonról. Ennek megfelelően átöltözik, készülődik, aztán el is indul a határ felé. Gondolatmenetei közben zsebre tett kézzel sétálgat a járdán, lábaival arrébb rugdosva a kavicsokat, amik az útjába kerülnek. A figyelemelterelésnek köszönhetően hamar el is ér a Kis Tavacskához, és ekkor kezdődik rövid kis történetünk, amikor egy hang odavonzza, muszáj megnéznie, hogy kiből jöhet ki ilyesmi.
A kérdésére nem túl hamar kap választ. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy a lány úgy néz rá, hogy lassan kiesnek a szemei; mintha egy szörnyeteg állna vele szemben. Nem is lőtt túl messzire. Kicsit csalódik, amikor azt látja, hogy egy nála sokkal fiatalabb lány torkából jöttek ki ezek az énekhangok, igazán tetszett neki. De hát mindegy, túl fogja élni, nem lesz nagy trauma számára. Amikor Chuck is végignéz rajta, olyat lát, amit itt a falu területén nem igen tapasztalt még. Mindenki szépen fel van öltözve, családias hangulat a társaságokban, valami mindig történik. De itt nem, egy lány szakadt ruhában a tónál énekelget; eléggé unatkozhat Chuck szerint, ha már itt tart. Ezt pont ő mondja, aki a szabadidejében maratont is futhatna, vagy elindulhatna túra autózni is. Mindegy, annyira nem is fontos, de időközben megszólal a lány furcsán csengő, magas hangján.
Így született? Létezik ilyen? Végül is, mi oka lenne kamuzni? Nem is ismerik egymást.
- Értem, akkor igazán szerencsés vagy - intézi el ennyivel az egészet, nem tud erre mit mondani.
Ezután a lány felemeli tekintetét és Chuck-ra néz, majd fel is áll. És olyat kérdez, ami elég furcsa ilyen szituációban és félre is értelmezhető. Most egy kicsit elgondolkodik, hogy mi legyen az este kimenetele. Meddig maradjon a továbbiakban? Elég hamar döntést hoz, szerinte jót és egyelőre ez is a lényeg, amíg nem bánja meg a dolgokat. Akkor aztán futhat bárkihez, senki sem kíváncsi rá. Nem mintha a mostani helyzet ilyen véres komolyságúra fordult volna az elmúlt percekben, ez csak általánosság.
- Ahogy gondolod - ad rövid, igazából semmitmondó választ. Most aztán sokat segített. Kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát, ezért hátrébb lép egyet, majd egy-két gondolat után ismét megszólal.
- Figyelj, szerintem lelépek, nem zavarlak inkább - elment a maradék kedve is ettől a kis kiruccanástól. Várható is volt, meg igazából a lány is elég magának valónak tűnik. Nem éppen olyannak, aki jó társaság lenne egy ilyen kombinált gyereknek, mint Chuck. Szóval vesz egy 180°-os fordulatot és egyszerűen lelép. Ki tudja, hogy a továbbiakban merre kalandozik. A lényeg, hogy amikor már teljesen megunja a céltalan bolyongást, akkor hazafelé veszi az irányt és lepihen.

Kinoshi Thaihasy
egy szombat délelőtt.
öltözék.



Mi legyen a mai program?
Azon gondolkodik az ágyán fekve délelőtt 11 órakor, hogy mit csináljon? Ma pihenőnap, nincs edzés. Valahogy meg kellene koronáznia ezt a szombati napot. Úgy kezdi a napot, ahogy bárki más: reggelizik, tisztálkodik. Utána viszont az alagsor felé veszi az irányt, dobverőt fog a kezébe és a szokásos, megunhatatlan módszer következik: hangszigetelt szoba, füles, zene, improvizálás. nagyjából ennek köszönhető, hogy kreatív és stílusosan játszik. Alapból olyan zenéket szokott dobolni, amiket szeret és sosincs két olyan gyakorlás, amikor mindent ugyanúgy csinálna. És ebben ez a szép. Eljött az is, amikor nincs szüksége ahhoz, hogy tanárhoz járjon. Sőt, bőven tud annyit, hogy kiváló tanár legyen. Egy ideje gondolkodik azon, hogy adjon fel hirdetést a diákok számára, hátha van, aki ezt a nemes műfajt szeretné művelni. Kár lenne, hogyha Chuck úgy halna meg, hogy a tudásának legalább egy részét nem adta át másoknak, vagy csak egy embernek. Miután jól kiizzasztja magát, gyorsan letusol és elhatározza, hogy valahol itt a faluban fog ebédelni, most nem fog annyira görcsösen ragaszkodni a diétás kajáihoz. Reméljük, hogy annyira nagyon mégsem húzza keresztbe a diétáját. Fontosnak tartja a betartását, nem véletlenül néz ki úgy, ahogy. Kemény edzés és étrend, ennek gyümölcse a kigyúrt test gyerekek, tanuljátok meg...
Ezen gondolkodva meggyőzi magát és úgy határoz, hogy semennyire sem fogja felborítani az étrendet, szóval majd odafigyel arra, hogy mit rendel. De ettől még nem otthon fog kajálni, kell a változatosság néha. Felkap egy pólót, rövidnadrágot, meg egy tornacipőt és már készen is áll az útra. Pénztárcáját és pálcáját megragadva hagyja el házát a boltok felé irányítva lépteit. Még nem tudja, hogy pontosan merre akar betérni, de hát az majd elválik út közben.
Arra azért emlékszik még, hogyha kaja, akkor Fő Utcza, nem kispályás. Le is kanyarodik, miután elhagyja a lakósort. Nézelődik is jobbra-balra, hogy megtalálja azt a kajáldát, ahol meg fog ebédelni, mert már halkan korog is a gyomra. Igazán megéhezett, rég volt az a reggeli. A kaja reményében tovább keresgél, aztán meglát egy bejáratot, ami fölött ott lóg a tábla: Falatozó Gyorsétterem. Jól hangzik, nézzük meg belülről is. Kinyitja az ajtót, majd leül egy asztalhoz. Tetszik neki a stílus, meg persze a finom illatok. le is győzik az akaratát, nem tud ellenállni, valószínűleg pizzát fog enni.
Ki is jön egy felszolgáló és megkérdezi Chuck-ot hogy mit kér.
- Egy sört kérek és valamilyen pizzát... Mondjuk az itteni specialitást - adja le a rendelést és várakozik, közben nézegeti a dekorációt, képeket.

Kinoshi Thaihasy
egy szombat délelőtt.




A gyúrás kifajzása, szégyene. Étkezdében kajálni? Hogy képzeli? Ezen ráér majd utána gondolkodni, most azonban az illatok erősebb impulzust váltottak ki felé, mint a saját, józan esze. Mondjuk, arról is lehetne vitatkozni, hogy az a bizonyos esze is mennyit takar, inkább szerencséje van az élethez. Ez a tökéletes megfogalmazás.
Azt azért meg lehet jegyezni, hogy  amikor kihozzák az italát és a pizzáját, akkor örül már, hogy végre ehet. Ételét nagyon finomnak találja, elhatározza, hogy le fog még ide látogatni. Ez alapján biztosan van még más finom kajájuk is. Ez legyen most a legkevesebb problémája, amúgy is van most min gondolkodnia a szabadidejében. Ott van ez a dolog Ráhellel, amit nem tud kiverni a fejéből, úgy érzi, hogy itt még nincs vége. Meg Loise-t sem heverte ki 100%-osan, ilyenek ezek a nők. valamiért sokszor gondolkodik ezen, de érdekes, hogy mégsem jut soha sem semmire. És ez sajnálatos módon így megy nála, ha van valami problémája, akkor hajlamos nem látni a választ. Még akkor sem, ha az éppen az orra előtt van.
Végignézve a díszeken, a bútorokon, arra jut, hogy ezt  a helyet is biztosan nemrég húzta fel valaki. Olyan pörgősnek tűnik az itteni élet, lehet, hogy Chuck is befektethetne valamibe, hátha összejönne neki. Majd ezen is el kell gondolkodnia, de valószínűleg semmi sem lesz belőle, mert a dobtanáros ötletét sem valósította meg. Egyelőre még nem, hátha összejön neki, lenne valami, ami egy kicsit elvesz a szabadidejéből.
Az egyik pillanatban valami váratlan dolog történik. Egy nő áll meg az asztalnál, ahol Chuck ül és meg is szólítja. Természetesen ő is megszólal.
- Persze, nyugodtan - tényleg sokan vannak, de legalább a srácnak jutott hely. És most már az ismeretlen hölgynek is. Hősünk rögtön végignéz rajta, majd össze is rakja, amit első ránézésre meg tud állapítani. Felnőtt nő, biztosan nem diák, fáradtnak és éhesnek tűnik. Gratulálunk! Ez már teljesítmény. Nem lehet mindenki profi pszichológus, valahol el kell kezdeni. Elég béna egy kajáldában beszélő viszonyba keveredni valakivel, de kell ilyen is. Mondjuk legutóbb ugyanígy kezdődött minden a csárdában, aztán mi lett belőle...
- Jó étvágyat - mosolyog az ismeretlenre, miközben iszik egy újabb kortyot söréből, aztán folytatja tovább a pizzáját.
Úgy tűnik, hogy ma ilyen olaszos nap van, mert a nő is spagettit kért, meg ahogy körülnéz a környező asztalok felé, mindenki valami olasz találmányt fogyaszt.  Lényegtelen, de érdekes, hogy a választékot így csoportosítják. És még jó is, mert ahogy az ábra mutatja, körül-belül teltház közelében járhat a létszám. Milyen vicces lenne, ha a "nyitva" tábla helyére a "megtelt" lenne kitéve a bejárathoz.
Na jó, valamit kéne kezdeni a helyzettel, mert milyen béna már, ha ennyi az egész és meg sem szólal egyik fél sem. Nehezére esik, de végül csak megszólal.
- Chuck vagyok -mutatkozik be rezzenéstelenül, színes karjával az asztalra könyökölve. Fogalma sincs, hogy mi lesz ezután, ezért inkább kortyol mégegyet italából és megesz egy újabb részt pizzájából.

Kinoshi Thaihasy
egy szombat délelőtt.




Visszagondolva, elég hirtelen ötlet volt ez a kajálás dolog, de nem szenved miatta halálos sérüléseket. Ül, eszik, nagy baja nem lehet. Természetesen ismét egy nő társaságában, és a kísérteties véletlenekben az is szerepel, hogy megint nem direkt rendezte így az egészet. Ahogy üldögél, azon gondolkodik csak, hogy most legszívesebben felállna, itt hagyna mindent és felkeresné Ráhelt, letisztázni a dolgokat. De ahogy azt szokta, a végén csak meghunyászkodik és nem végzi el a feladatot, amit úgysem halogathat. Szóval csak üldögél, falatozik és iszogat. Még egy kis társasága is van, vagyis valami olyasmi. Mondjuk inkább úgy, hogy kialakulóban lévő beszélgetés. Ennek érdekében viszont tennie kell, valamit, nem várhat csodára ölbe tett kézben. Ha nincs áldozat, nincs győzelem. Szerencséjére a nő is bemutatkozik, úgy tűnik, hogy barátságos hangulatban van. Kinoshi... Meg kell hagyni, hogy a büdös életbe nem hallott még ilyen nevet, de -minden rosszindulat nélkül- ránézésre is valami ilyesmire gondolt. Nincs otthon a keleti nevek világában. na mindegy, nem az ő baja, amíg nem kell megtanulnia, nem is fogja erőltetni. Elvégre, nem a tanulásról híres. Igazából másról sem annyira.
Ezután következik a szokásos érzés, amikor tudja, hogy jól végignézik, de annyira nem izgatja. Lassan kezdi megszokni a dolgot.
- Egészen jó - mondja ő is egy mosollyal. Örül, hogy azért szóba állnak vele. Mostanság már ez is kiváltság. Udvariasságból azért csak visszakérdez.
- És a spagetti? - néz kérdően a lányra. Ha itt tényleg ilyen jó minden, akkor valószínűleg lesz második alkalom is, hogy lejön ide. Úgyis a faluban lakik, néha jó nem a házi kosztot enni. Főleg, hogy nem egy konyhatündér, de szerencséjére az étrendéhez nem is kell annak lenni. A másik oldal, hogy igazából csak pénzre van szüksége, amiből a legtöbb van neki. Szóval nem akadály.
Ha már Kinosni is végigmérte, akkor Chuck is végignézi őt. Kicsit mintha sietős lenne. valószínűleg neki nincs annyi ideje, mint hősünknek. Bár, ha jól emlékszik, akkor a következő hét egészen húzós lesz neki is, mert majdnem egész héten Pesten lesz a próbák miatt, majd egy koncerttel zárnak a hétvégén. Már igazán ráfér, majdnem két hónapja volt utoljára buli, amin dobolt. Kell egy kis élmény, meg az ismereti körök bővítése. Az ember sosem tudhatja, hogy mikor mondják az, hogy viszlát. Bár, ettől úgy tűnik, hogy nem kell tartania, azért jobb építeni a jövőt, még mielőtt összeomlana idő előtt.
- Volt egy unokatestvérem, ő csinálta - mondja kicsit visszaemlékezve a régi időkre. Próbál nem gondolni a szomorú tényre, hogy már nem hülyéskedhetnek együtt, de nem megy. Ő volt az egyik a kevés ember közül, akivel eddig a földi pályafutás alatt jó viszonyban volt. Úgy érzi, hogy kiheverte a dolgot, de attól függetlenül még mindig nem szimpatizál az autókkal.
Közben maga is megnézi egy pillanatra a motívumot. Ő sem tudja minek, hiszen nem vándorolt el. Úgy érzi, csak meg kellene szólalnia, ezért nem is tartja vissza magát.
- Jól sejtem, hogy neked nincs? - utal a tetoválásokra kis mosollyal. Valószínűleg eltalálta, sajnos a lányok általában nem szoktak varratni, tisztelet a kivételnek. Legalábbis a Bagolykő környékén még nem igazán találkozott olyannal, akinek a bőrét bármi színes díszítené. Lehet, hogy tilos, vagy ilyesmi. Bár, neki már akkor is volt már, amikor diák volt.
- A faluban laksz? - teszi fel kérdését, mivel sejti, hogy nem diák. Legalábbis kizárta ezt a lehetőséget.

Kinoshi Thaihasy
egy szombat délelőtt.




Sosem volt a legnagyobb, a társaság középpontjában álló ember; ehhez a státuszhoz valószínűleg mindig hű fog maradni. Bár, mondják, hogy az ember változik, nem lehet tudni, hogy vele mi lesz 10 év múlva. Tényleg, most szívesen megnézné, hogy mire fogja vinni. Milyen életcélokat tud majd megvalósítani? Milyen lesz a személyisége? Fog változni, vagy sem? Lesz-e már családja, vagy sem? Jobban belegondolva, lehet, hogy mégse nézné meg, nehogy csalódjon. Majd eljön az is, amikor jelen időben fog arra az időszakra gondolni. Előbb, vagy utóbb biztosan. Nem szokott túl gyakran kajáldába járni, mert macerás teljesíteni az étrendnek megfelelő kívánságait. Ez így is van rendjén, nem halt bele a saját kosztjába, bár bevallhatjuk, hogy nem kell túl nagy konyhatündérnek lennie. Nem sok mindenhez ért, látszik, hogy nincs mellette nő. Még. Ezt sem rég tanulta; úgy van vele, hogy a nő való a konyhába, ő meg keresi a pénzt. Kicsit régimódi felfogás, de ő ezt látja működőképesnek. Bár, valószínűleg meg lehet győzni másik verzióról is, annyira nem ragaszkodik hozzá, meg még nem is sűrűn gondolkodik rajta. Úgy gondolja, hogy a házas élet még messze van számára, még 20 sincs. Jogos.
De hát kanyarodjunk is vissza a Falatozóba, ahol Chuck most jár életében először. Csak bólint a nő kritikájára, nem tudhatja, hogy éppenséggel itt milyen a spagetti. Igazából túlságosan nem is izgatja, nem egy olyan gyerek, akinek a kaja körül forog minden gondolata. Most jobban is járunk, ha nem gondolkodik inkább annyit, hanem végre meg is szólal, mert újabban megpróbált valami beszélgetés félébe is belekezdeni. Szurkolni tudunk csak, hogy sikerüljön neki.
Ez után a tetoválás közeledik. A téma eszébe juttatja Matthew-t, rég nem is gondolkodott rajta, hogy milyen jó is volt együtt hülyülni. De hát ez ilyen, egy ideig még biztosan gyakran eszébe fog jutni. Ezért nem lehet a másikat hibáztatni. Együtt kell élnie a dologgal. Ő már nincs, az élet megy tovább, az emberek születnek és halnak...
- Értem - nyugtázza röviden a nő sztoriját, semmi érdemlegeset nem tud hozzáfűzni a dologhoz, szóval túlságosan nem is töri magát a reagáláson. Ez után viszont ismét a nő szólal meg és dióhéjban elmeséli, hogy mit keres itt. Szóval nem itt lakik. Bólint a válaszra, majd a kérdés után megszólal, hogy választ tudjon adni.
- Igen, de csak kb. két hónapja - válaszol röviden, aztán csak megszólal ismét.
- Azelőtt külföldön laktam. Korábban meg ide jártam - mutat kifelé, nagyjából a kastély irányába, csak nyugodtan. Ahogy kinéz az ablakon, úgy tűnik, hogy lassan mennie kéne. Egy kicsit azért még tud maradni...
- Akkor hol laksz? - tesz fel egy kicsit fogyatékos kérdést így a végére.

Mínea.
ruha




Újabb hét próbákkal, kialvatlansággal és egy zárókoncerttel. Ezúttal nem a fővárosban, hanem Sopronban. Itt a nyár, jönnek a fesztiválok. Amilyen szerencsések, kettőn is részt vehetnek; Chuck már most előre látja, hogy mekkora buli lesz. De ugorjunk egy vissza egy pillanatra Sopronba. Ahogy elkezdődött a hét, már útnak is indult, találkozott a többiekkel és el is kezdődtek a próbák. Nem volt olyan rossz, mint legutóbb, mert a mostani próbateremben volt légkondi. A saját dobján meg végül is mindegy, hogy hol játszik, de azért jól esett neki a szellő. No meg a plusz ventillátor közvetlen az arca mellett. A fárasztó, majdnem egész napos próbák után elérkezett a koncert napja. Rövid beállás, hangtechnika, és a dallista kiragasztása a színpadra. Utána egy kis üdítő, aztán már azon kapta magát, hogy a dobnál ül és szolgáltatja a zene gerincét, legfőbb alapanyagát. Összesítve, pozitív élmények, szétzúzták a helyet. Az este végigbulizása után másnap igencsak rossz volt az egész cuccával útnak indulni a faluba, a lakására. Úgy érezte magát, mint valami munkás, aki túlórázott. Teljes fáradtság, kimerültség, darabos, fájdalmas mozgás... Hazaérve gyorsan lezuhanyozott és le is feküdt aludni. Körül-belül fél napot aludt, aztán amikor felkelt úgy érezte magát, mint aki újraszületett.
Ha már visszajött, akkor csinálni is kéne valamit. Az órájára pillantva a földön megállapítja, hogy már este kilenc óra van. Nyújtózkodik egy jó nagyot, aztán felöltözik, kajál valamit, fogmosás közben meg kitalálja, hogy lelátogat a játszótérre. Annyira gyengének érzi most magát, hogy már tudja, nem fog edzeni. Ezt a mai napot úgy hagyja ki, ahogy van. Érdekes, mert rengeteget aludt, kipihentnek érzi magát, viszont érzi, hogy a gyakorlatok közül pár hanyag ismétlésnél többet biztosan nem tudna megcsinálni. Azért nem próbálja ki, ismeri már ennyire magát.
Kilép a bejárati ajtón, majd el is indul úti célja felé. Igazán jó érzés tölti el, amikor mélyet szippanthat a friss levegőből. Ezzel egy időben észreveszi, hogy nem sikerült az időjárásnak megfelelően felöltözni. Kezd kicsit hűvös lenni, hiányozni fog majd neki az a pulóver. De természetesen nem fordul érte vissza, ahhoz lusta. Inkább zsebre dugott kézzel sétálgat az előtte lévő járdát bámulva, néha fel-fel pillantva, nehogy beleszaladjon valamibe, vagy valakibe. Egy idő után kiveszi kezeit a zsebéből, majd kicsit megrázza szétvarrt karjait, hátha felmelegszenek, de csalódnia kell. Annyira nem érinti mélyen a dolog, nem fog túl nagy traumát okozni neki.
A lényeg, hogy megérkezik a játszótérre, ahol már elég mostohák a fényviszonyok. Megáll egy pillanatra feltérképezni a terepet: Igen, úgy tűnik, hogy egyedül van. Nem meglepő ebben az órában, de ezt inkább megtartja magának. Elfoglalja a szokásos helyét, a kétszemélyes hinta bal oldali részét, majd elkezd gondolkodni azon, hogy mihez is fog kezdeni magával. Diákkorában elég sokat járt erre kiszellőztetni a fejét, vagy ha éppen egyedüllétre vágyott és már bőven takarodó idő volt. El kellene kezdenie dolgozni, vagy valami elfoglaltságot találni, mert elég egyhangúak a napjai újabban. Ha nem talál ki semmit, fel fogja adni végre azt a magántanáros hirdetést, amin már gondolkodott. Nincs szüksége nagyon a pénzre, mert igazából abból van neki a legtöbb. Változás kell. Minél hamarabb.

Mínea.




Játszótér. Egy olyan hely, ahol Chuck-nak nem éppen a legjobb tartózkodni, mert ott általában gyerekek szoktak lenni. De hát nem tehet róla, szeret a hintában ülve gondolkodni. Körbe kéne keríteni a területét világító szalagokkal, a homlokára ráírni, hogy szörnyeteg és otthagyni. Mint az állatkert. Az a legegyszerűbb, jobb nem keresni a bajt, főleg ha az embernek így is van elég.
Eszébe jut mindenféle, ami mostanság a lelkét nyomja, vagy éppen körülötte van. Ráhel, a zenélés, a tanároskodás, a munka... Valamit ki kell találnia, ha nem akar begolyózni. Túl sok ez az egész. Akkor vegyük szépen sorba, amit biztosan tudunk. Mindig Ráhelre gondol, mert többet érez iránta, mint amit mások iránt és nagyon fontos neki. Azt hiszi, szereti. Legalábbis valami ilyesmi, pontosan maga sem tudja. Ezt az egész dolgot olyan különlegesnek, furcsának találja, persze jó értelemben.  
A dobolás ugyanúgy megy neki, mint eddig. A zenekar működik, élvezi, amit csinál. Következő, hogy taníthatna is. Ez már lerágott csont, sokat gondolkodik rajta. Legalább lenne valami, amiért felelősséget kellene vállalnia, meg ami elvesz egy kicsit a szabadidejéből. Egyre jobban úgy gondolja, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget és mielőtt még megjelenik a következő Edictum, feladja a hirdetést. Veszteni nem fog vele.
A másik meg a munka, ez már nehezebb kérdés. Még mindig nem a pénz miatt akar dolgozni; nem esik jól neki, hogy nem dolgozhat. Persze, meg lehet szokni a semmittevést, de inkább szeretne rendszert az életébe, olyat ami nem monoton, unalmas és még a napirendet olvasva sem lesz tőle rosszul az ember...
Zsebre dugott kézzel üldögél a hintába és a lábaival piszkálja, amit maga előtt lát. Kavicsokat, fűszálakat, meg a port. Lebilincselő tevékenységéből egy kis halk motoszkálás, majd egy lágyan csengő női hang zökkenti ki. Felnéz, fel is ismeri az illetőt. Látta már, párszor talán köszöntek, de semmi extra.
- Szia, Mínea - köszön vissza a hölgynek, aki ránézésre minden bizonnyal fiatalabb nála egy pár évvel. Na mindegy, majd meglátjuk, hogy mi lesz itt 10 perc múlva. A fenevad még a ketrecben van és nem hergeli semmi. Jól esik neki a hűvös szellő, de nincs hideg.
- Nem zavarsz - fogja rövidre, de aztán csak megszólal ismét, hogy ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőle.
- Ülj le nyugodtan, ha szeretnél - mondja rezzenéstelen arckifejezéssel és bök egyet a mellette lévő hintára. Úgy dönt, hogy most nem kezdeményez semmit. Ha a lány kérdez, akkor válaszol, meg beszélget, de most inkább nyugton marad.

Evelin.




Ismét visszatért a gonosz, fenevad hangulat. Amikor csak törni, zúzni lenne kedve, még a saját házának keretein belül is. Nemhogy a közterületeken, belegondolni sem merhet az ember. Chuck maga sem tudja, hogy miért van megtalálhatatlanul lent a hangulata, de hát ez van. Pedig a mai napon kivételesen nem járt semmi sem a fejében, csak csinálta a kis dolgait és most ott tart, hogy este nyolc, és mégsem csinált semmit ma sem a gyakorláson kívül. Szóval miután kijön a dobszobából és megfürdik, szépen felöltözik, majd elhagyja a lakást. Úti cél most sincs, klasszikus megyek, amerre visz a lábammódszerrel, már megint. Út közben szűkül a kör, mert a kastélyba biztos nem fog bemenni -minek is menne?-, inkább a falu területén marad. Legalább is a határon belül próbál mozogni. Igazából csak sétálgat, azt sem nézi, hogy merre; csak a lába elé figyel, hogy el ne essen. Egy idő után megszűnik az utcai világítás; ekkor előveszi a pálcáját, elmormolja a varázsigét és a továbbiakban ezzel világít. Ahogy megáll a tavacskánál mérlegelni a lehetőségeket, észreveszi, hogy kicsit azért hűvös van és nem ártott volna egy pulóver a pólóra, vagy valami hasonló. Most már mindegy, túl fogja élni. Közben észreveszi, hogy olyan furcsán világítja meg a karjain lévő motívumokat a gyenge fény.
A lényeg, hogy megáll egy pillanatra, mert most itt a lehetőség lekanyarodni a tóhoz, de tovább is mehet a nem sűrűn járt úton. Úgy dönt, hogy most inkább leül egy padra, nincs kedve tovább gyalogolni. Így is tesz, közben a tavacskát nézi, már amit lehet rajta. Közben elteszi a pálcáját, már nincs szüksége a világításra, mert nem kell a lába elé néznie, hogy el ne essen. Ugyanazok a lapok, mint egy órával ezelőtt. Egyedül van megint, csak ő és a gondolatai. Remek, ismét a tömör unalom, egy tóval fűszerezve.

Evelin.




Jobban belegondolva egész jól is sikerülhetne az este. Hűvös, tópart, és Chuck a helyszínen. Ez az egyik oldal, de lehet, hogy egy pillanatnyi döntés miatt vérfürdőbe torkollana az egész buli. Reméljük nem fog sor kerülni arra, hogy ez kiderüljön. Közben megfogalmazódik benne az érzés, amit eddig nem tudott magában definiálni: hiányzik neki Ráhel. Nem tud mit csinálni, ez van. Most nem fogja felkeresni a nőt, vagy alszik, vagy a gyerekével van; ezt a fiú is tudja. Szóval inkább megpróbálja nem túlgondolni a lehetőségek tárházát. Csak mert legbelül talán tudja, hogy a dolgok megváltoztatásához elég lenne pusztán annyi, hogy felemeli hátsó felét a padról és útnak indul. Nem is tudja, hogy pontosan miért nem teszi, talán a holnapban bízik. Bárki megmondhatja, hogy ez nem a legjobb, de hát a srác gondolkodásmódjával nem lehet mit kezdeni. Erről az oldalról semmiképpen...
Megpróbál visszatalálni a gondolatok felhőjéből a Kis Tavacska partján lévő padon ülő sráchoz. Úgy tűnik, hogy sikerült neki. Végigdörzsöli egyik karjával a másikat, ezzel megpróbálva felmelegíteni magát. Ő sem tudja mire számított, mert ez is csak a másodperc töredékéig segített a helyzetét. Ezért inkább nem is keresi tovább a megoldást, annyira nem is izgatja a dolog.
Ez nem elég neki estére, a dolgok tetejébe kap egy kis meglepetést, illetve ezt pontosítva egy váratlan vendég érkezik a tóhoz. Nem tud mit csinálni, nem az övé a hely. Bár meg tudná venni, de nincs rá semmi szüksége. Fölöslegesen meg nem költi a pénzt. Nincs túl jó kedvében, de azért megpróbálja türtőztetni magát. A Chuck fülét sértő hang után megszólal, reagálva a hölgy kérdésére.
- Neked is szia - tekint fel flegmán, aztán, miután szemügyre vette a másikat, vissza is terelgeti tekintetét maga elé.
- Ezt úgy kérdezed, mintha bármi közöd lenne hozzá - ahhoz képest elég sokat beszélt egyszerre. Úgy dönt, hogy még egyszer megszólal, de neki mára ennyi volt a dolog és ha a lány nem fog lelépni, akkor ő teszi meg. Jobb esetben.
- Én a helyedbe magamat félteném - enged meg egy sátáni mosolyt, amivel elképzelhető, hogy a lányról viszont letörli a mosolyát és helyette félelem is kiülhet az arcára. Esetleg.
- Kiengednek kislányokat a kastélyból? - tesz fel egy költői kérdést, maga sem tudja, hogy miért. Amikor suliba járt, akkor is kijöttek egy csomót hülyéskedni, főleg az ellentétes nemmel karöltve. Legalábbis a Rellonban így működött, és Chuck reméli, hogy ez most sincs másképp és nem hoznak szégyent a ház nevére.

Evelin.




Lehet, hogy lassan változtatnia kellene azon, hogy nap mint nap csak unatkozik, nem csinál semmit, meg hányingere van magától és a többi embertől is. Csak reménykedhetünk abban, hogy nemsokára eljut a felismerésig, valami nem jó. Sőt, vele igazából semmi sincs rendben, de ez mindig is így lesz; csak hát kérdés az, hogy milyen értelemben. A lényeg, hogy a változtatásra valószínűleg nem most fog sor kerülni -sőt, biztos-, szóval csak mered maga elé a térdeire könyökölve és nem tesz semmi extrát azon kívül, hogy üveges tekintettel bámul maga elé. Természetesen csak addig, amíg meg nem zavarják. Kezdenek feltámadni a hullámok a tengerben, főleg befelé haladva a biztonságot nyújtó partról.
- Aha - böki oda érdektelenül a lánynak a válaszra. Már ez is haladás, nincs túl bőbeszédű kedvében. Nincs semmi baja a másikkal konkrétabban, csak semmi kedve beszélgetni. Bár, ez nem jelenti azt, hogy máskor érdekelné az, amit mond. Hát mindegy, ilyen ez a Chuck.
Ez után a lány megkerüli a padot és elé áll. Ekkor még egyszer szemügyre veszi, de nem tart túl sokáig a folyamat. A dolgok mellé társul az, hogy még csak nem is tetszik neki így ránézésre, meg úgy első körbe maximum 15-nek nézi. Meg kicsit talán furcsának is találja. Pont Chuck, milyen érdekes, nem? Pont ő, akit mindennek lehet mondani, csak hétköznapinak, vagy átlagosnak nem.
Közben kezd még hűvösebb lenni, ezért hát ismét megdörzsöli színes karjával a másikat, majd egy kulturált ásítás után megszólal.
- Nem semmi - mondja szavait érzelemmentesen a levegőbe, szokásos modorral. Úgy tűnik, hogy javíthatatlan a srác, de mindig van remény. Sokan azt mondják, hogy az hal meg utoljára. A lány ismét megszólal, Chuck szerint ennek értelme is van, de ez most mindegy. Inkább ad rá valami válasz szerűséget.
- Ahogy gondolod - hagyja a másikra, nem érdekli, hogy mi fog történni. Jelenleg kicsit sem, ez legyen a legnagyobb problémája.