Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ahhoz képest, hogy április eleje van valahogy még nem érzem, hogy tényleg itt lenne a tavasz. A múlt heti hó mostanra teljesen elolvadt, szerencsére utánpótlás sem érkezett belőle, de azért még mindig nincs meleg tavaszi idő.
A cukrászda felé baktatva viszont nem is érzem az arcomba csapó csípős, hideg szelet, sőt szinte semmit sem fogok fel a külvilágból.
Miért van az, hogy amikor minden teljesen tökéletesnek tűnik, gondtalan lehetnék, akkor történik valami, és BUMM. Oda az általános jókedv, jönnek a problémák, amelyeken képes vagyok napokig rágni magamat. Pedig azt hittem, sikerült túljutnom ezen az energia pocsékló szokásomon, de nem. A baj az, hogy erről most Ákossal sem tudtam beszélni. Vagyis pont, hogy vele kellett volna már azonnal megbeszélnem, de egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdjek neki. Kicsit hasonlít a helyzet a Beás szituációhoz, márpedig abból okulva, most jobban akarom intézni a dolgokat.
Azt hiszem, komolyan úgy gondolom, hogy sikerült is egy jó megoldást találnom. Mégis a cukrászda felé tartva egyre kevésbé érzem magam elszántnak, egyre nagyobb hülyeségnek tűnik az egész, egyre idegesebb vagyok. A jobb kezem minduntalan a kabátom zsebébe téved, ahol egy hideg, kis üvegfiolára fonódnak az ujjaim. ~ Nem lesz így jó, nagyon nem~ De rossz előérzet ide vagy oda, valami mégis hajt előre, az nem fordul meg a fejemben, hogy hagyjam a fenébe az egész tervet. Igazából most gondolom át először a dolgot, mióta csak kipattant a fejemből. Eddig valahogy sikerült kikerülnöm ezt a kérdést.
A Czukorvarázsba érve minden bizonytalanságom eltűnik, mintha csak útközben elfújta volna a szél, magabiztos és elszánt vagyok. Lecsüccsenek az egyik félreeső asztalhoz, majd hamarosan megjelenik a pincérnő én pedig rendelek egy limonádét és egy narancslevet. Az utóbbi Ákosé lesz, ha ideér. Délután 3 órát beszéltem meg vele, de most még csak alig múlt háromnegyed 3. Általában én vagyok az, aki kettőnk közöl tovább készülődik, és így később érkezik meg a megbeszélt helyre, de most direkt úgy számoltam, hogy mindenképpen előbb érkezzek nála. Amint megérkeznek a kért italok, és a pincérnő is magamra hagy, előkerül a zsebemből a kis fiola. Nem hagyok magamnak időt, hogy átgondoljam mit csinálok, csak fogom és Ákica poharába öntöm a sötét vörös löttyöt, ami elkeveredik a narancslével, mintha mi sem történt volna. A poharat áttolom az asztal másik oldalára, és már nincs más dolgom, mint megvárni, hogy Ákos megérkezzen. Így, hogy túl vagyok a tervem első szakaszán hirtelen elfog a pánik, hogy rettenetes vagyok, és minden rosszul fog alakulni. A növekvő feszültséget az asztalon való dobolásban vezetem le, míg Ákosra várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Furcsa mód a hirtelen jött pánikroham csak addig tart, amíg Ákos meg nem érkezik. Azt hittem, ha meglátom őt, majd inamba száll a bátorságom, és egyszerűen csak mindent rázúdítok gondolkodás nélkül, de ahogy meglátom őt belépni az ajtót megmerevedek egy pillanatra, és szinte azon nyomban el is száll a fejemből minden zavaró gondolat. Megint sikerül kizárnom a lelkiismeretemet, és elhitetni magammal, hogy nincs semmi kivetnivaló a tervemben.
Mire Ákica az asztalhoz ér, már az idegesség legapróbb jele sem látszik rajtam, a tőlem megszokott széles vigyorral köszöntöm őt. Na, nem mintha az utóbbi időben színészettel foglalkoztam volna, egyszerűen csak jelen pillanatban tényleg elhiszem, hogy ez egy teljesen átlagos randi.
- Szia - közben a fiúval együtt nevetek. Viszonzom az üdvözlő csókot, és miközben Ákos átölel, én a nyaka köré fonom a karom, bár számomra kicsit zavaró, hogy én ülök, na meg hogy van köztünk egy asztal. De a csók így is nagyon édes. Örülök, hogy Ákos kicsit elnyújtja, nekem ugyanis nem akaródzik elengedni őt, de sajnos nem maradhatunk így örökké. Megint 180°- os fordulatot vesznek a gondolataim, legszívesebben közölném Ákossal, hogy nincs is már kedvem itt ücsörögni, inkább gyerünk vissza a kastélyba és vackoljuk be magunkat a Kan kéglibe. Ezzel együtt elfog a vágy, hogy töviről hegyire mindent elmeséljek neki, azzal bezáróan, hogy Lienaserum van a narancslevében. Mégse szólok semmit, csak elengedem Ákost, és azalatt a pár másodperc alatt, míg ő is elhelyezkedik megint leszámolok a lelkiismeretemmel.
- Rád! - koccintok jó kedvűen Ákossal, néhány másodpercre szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy micsoda egy szörny vagyok. Aztán mikor Ákos a szájához emeli a poharad, erős kényszert érzek, hogy rákiabáljak: "NEEE!", vagy, ami még drámaibb, hogy kiverjem a kezéből a poharat. De egyik megoldásra sem kerül sor, csak kortyolok én is a limonádémból. ~ Csak én érzem annak, vagy tényleg nagyon savanyú? ~ De kész, ennyi. Ákos ivott a narancsléből, most már ha akarnám se tudnám visszavonni a hatást. Oké, hogy a Lienaserum nem olyan erős, mint a Veritaserum, de igazságszérumnak igazságszérum. Az agyam megint a tervezésre áll be, hogy hogyan is kéne elővezetni a témát. Hiszen az egy dolog, hogy Ákos igazat fog mondai nekem, de mégsem csaphatok bele a dolgok közepébe, mert Bordeaux bájitalt nem csináltam. Ezt a részt nem gondoltam át rendesen. Ez a hűvös tervezgetés csak addig tart, míg Ákos meg nem szólal.
- Én is nagyon szeretlek - viszonzom a gesztust és az ábrándozó pillantást. Most egyszerűen csak képtelenségnek tűnik az egész. Hogy is tehetett volna velem ilyet Ákos? Pont ő? Egyáltalán nem az a típus. És mégis, a tények ellene szólnak.
A helyzet ugyanis az, hogy egyik este, ahogy éppen fáradtan bevágódtam az ágyamba egy névtelen levelet találtam. Fogalmam sincs ki a fene írhatta az üzenetet, de elég súlyos dolgokkal dobálózott. Történetesen, hogy Ákos nem is volt olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek tűnt, sőt, nagyon hajlandó minden eszközt bevetni, ha szeretne valamit. Így például, amikor az első csókunk elcsattant, a hirtelen jött fellobbanásnak állítólag köze volt a narancsléhez. Egész konkrétan a narancslében szerelmi bájital volt. Ezt persze elsőre el sem akartam hinni, úgy voltam vele, hogy valaki csak szórakozik. Fogtam és el is égettem a levelet. Csak az volt a baj, hogy másnap is kaptam egy újabb levelet. Ezt sem tartottam meg, még mindig csak egy hülye tréfának fogtam fel, de azért mégsem hagyott nyugodni a dolog. Mert valójában volt logika abban, amit az ismeretlen írt. Most pedig már nem tudom, mit hiszek.
- Nem, nem történt semmi - térek vissza a jelenbe, és máris egy átlátszó hazugsággal folytatom. Ezt az érzelmi hullámvasutat, amire jegyet váltottam egyre kevésbé bírom. Ákos közelsége teljesen megzavar. Gondoltam, hogy nem lesz fáklyás menet, ennyire már ismerem magam, de rosszabbul érzem magam, mint képzeltem. Úgymond távolról szemlélve a kapcsolatunkat, visszatekintve az eddigiekre teljesen máshogy tűnnek a dolgok, mint most, hogy itt vagyunk. Megint közel állok hozzá, hogy feladjam, összeroppanjak és mindent kisírjak magamból, de valami visszatart, bár egyelőre nem tudnám meghatározni mégis mi.
- Csak azért gondoltam, hogy ide jöjjünk, mert unalmas mindig csak a kastélyban találkozni, nem? - válaszolok a kérdésre.
- Milyen sütit szeretnél, még nem rendeltem. - próbálom kicsit terelni a témát, húzni picit az időt, míg összeszedem magam és eldöntöm, mi legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Felőlem találkozhatunk extrémebb helyszíneken is, ha neked az bejön - villantok Ákosra egy kihívó pillantást. Mert miért ne? Lehet, hogy tényleg egész jó randi helyszín lenne a kísértetház, vagy akár a kínzókamra. A közeg biztos adna valami pluszt az élményhez. Kicsit elszabadul a fantáziám, de igyekszem gyorsan visszarángatni magam a jelenbe, Én most nem tehetem meg, hogy ilyesmiről képzelegjek. Ha kiderül, hogy az egész kapcsolatunk csak egy jól elkészített bájitalon alapszik... Ezzel ismét problémánál vagyunk. Amilyen gondtalanul fantáziálgattam pár másodperce, olyan erővel nehezedik most rám a bizonytalanság, és az egyre erősödő bűntudat ezért az egész helyzetért.
Azonban úgy tűnik, Ákos nem veszi észre micsoda lelki vívódáson megyek itt keresztül. Ez egyrészt jó, esősorban örülök neki, hogy nem kérdez rá a dologra, nem kell magyarázkodnom, van időm a saját tempómban kitalálni, hogyan tovább. Másrészt viszont, miért nem veszi észre? Nem teljesen nyilvánvaló?
Gond nélkül áttérünk, a ki mit rendel témára. Én azonban mégsem tudom százszázalékban erre koncentrálni, a fejemben kavarognak a gondolatok és már képtelen vagyok gátat szabni nekik. Ákos szemeibe nézve minden teljesen egyértelmű. Szeretem őt, és valaki nagyon csúnyán átvert. De ha megpróbálok az agyammal gondolkodni..., ott kezdőik a káosz. Ezért inkább úgy határozok, hogy a legjobb lesz, ha összességében mellőzöm a gondolkodást, amíg lehet. Majd megoldódik minden magától. Remélhetőleg.
Félrebillentem a fejem és csettintek egyet a nyelvemmel Ákos kijelentésére, miszerint ő fizet. De egyébként nem viszem túlzásba az ellenkezést, helyette mosolyogva küldök neki egy cuppanós puszit.
- Hmm, még nem tudom - elgondolkodom, vajon mit is kéne választanom. Aztán Ákos keze megtalálja az enyémet az asztalon, jól esik az érintése, ugyanakkor megint hevesen feltör bennem a lelkiismeret furdalás az egész miatt. ~ Szörnyű vagyok! ~ A további kínszenvedésemtől - rövid időre legalább - az asztalunkhoz közeledő pincérnő ment meg, aki jókedvűen kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Mintha csak megérezte volna, hogy már épp a rendelést beszéljük meg.
- Én öö hamis túróst kérek - adom le a rendelésem, aztán a pincérnő felírja azt is, amit Ákos szeretne és újra magunkra magunkra hagy minket.
Itt az ideje, hogy előhozakodjak azzal, amire kíváncsi vagyok. Már veszem is a nagy levegőt, de szavak helyett végül csak egy hatalmas sóhajra futja meg egy mosolyra. Hiába, nem gondoltam ezt át rendesen, ahhoz nem vagyok elég számító és megfontolt. Éppen ezért még magamat is meglepem azzal, hogy továbbra sem mesélek el mindent Ákosnak, hogy nem adom fel ezt a hülye játékot, és nem szembesítem egyenesen a "vádakkal". Egyszerűen túl rég óta titkolom, és most már fogalmam sincs, miképp vezethetném be a sztorit.
- Tudod, néha olyan fura... egyszerűen csak képes lennék csendben üldögélni veled, és nem kellene semmi más csak te... És ez most nagyon bénán és nyálasan hangzott. Mint akit nem is tudom. Nem itattál te velem titokban valami durva szerelmi bájitalt? - " Csak poén". Ezt sugározza minden rezzenésem, a hangsúly, a hanglejtés, minden. Csak egy furára sikeredett szerelmi vallomás, az egész arra alapozva, hogy az előbbi sóhajom simán elment egy szerelmes sóhajtásnak is. Mindebben a legrosszabb, hogy minden szavam igaz, és mégis hazugságnak érzem. Létezik ez? Ha lehet, az eddigieknél is rosszabbul érzem magam, eddig még mindent elmagyarázhattam volna Ákosnak, nem lett volna semmi gond. De én mit csináltam? Ki tudja milyen indíttatásból inkább körülményeskedve próbálom megtudni a választ a valójában nagyon is komoly kérdésre. ~ Szörnyű vagyok! ~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A pincérnő felveszi a rendelésünk,és mikor kettesben maradunk belekezdek valamibe, amibe nem kellene. Az a furcsa nyugalom, ami megszállt miközben beszéltem, azonnal tovatűnik, én pedig legszívesebben verném a fejem az asztalba. Lendületesen. De nem lehet, előbb ki kell várni, mit mond Ákos. Alapvetően azt szeretném, hogy csak nevessen az egészen, hogy komolyan se vegye. Másrészt viszont, ha tényleg bebájitalozott volna engem, az legalább valamelyest enyhítene a lelkiismeret furdalásomon. Akkor mondhatni, kvittek lennénk. Erről persze szó sincs, de Ákos nem áll meg ott, hogy ő nem tett semmi ilyet, neeem, ő még mesterien megforgatja a tőrt, amit egyébként én szúrtam saját magamba, ezzel az egész kavarással. ~Ő sosem tudna nekem hazudni... őszintén hangzott ~ Kavarognak a fejemben a hallottak, és elmondhatatlanul nyomorultul érzem magam, még ha tudom is, hogy mindezt magamnak köszönhetem. Azért igyekszem megőrizni a hidegvérem, ami többé-kevésbé sikerül is. A pincérnő gyorsan visszatér a sütikkel meg az üdítőkkel. Lassan, turkálva kezdek neki elpusztítani a finomságot, addig sem kell Ákos szemébe néznem. Mostanra már ugyanis eljutottam arra a pontra, hogy nem is tudok a szemébe nézni. Eljutottam oda, hogy felfogom, mégis mit csináltam, és miért. Nem csak egy poénról van szó, nem csak egy csíny. Ezek után hogy bizonyítom be Ákosnak, hogy szeretem és megbízok benne. Ez érint a legrosszabbul; a tudat, hogy most valószínűleg eljátszottam Ákos bizalmát. Olyannyira el vagyok foglalva saját magammal, hogy csak némi fáziskéséssel jut ez a tudatomig, hogy Ákica közben hozzám beszél.
- Mi...? Ja, igen, igen, benne vagyok a kirándulásban - válaszolok egy zavart mosoly kíséretében. Majd hirtelen felindulásból nagy levegőt veszek, hogy mindent bevalljak, de végül csak egy hatalmas sóhajra futja. Ekkor fordul meg először a fejemben, hogy hát nem kell ebből ügyet csinálni. Egyszerűen csak nem kell semmit sem mondanom, és Ákos sosem tudja meg... De nem én lennék, ha képes lennék ilyen titkolózásra. Ha csinálok valami buta, meggondolatlan dolgot, utána mindig mindent bevallok és még napokig esz a lelkiismeret-furdalás. Most sem tudom elképzelni máshogy. Egyszerűen csak képtelen vagyok hosszabb távon nem törődni semmivel. Egy jó darabig csak szótlanul nézem Ákost - ő akármit is mondjon vagy kérdezzen esetleg, kell egy kis idő, mire összeszedem magam. Az arcomon ekkor már egyértelműen tükröződik a bűntudat, szomorúan csillognak a szemeim.
- Ákos...én... igazságszérumot itattam veled - jelentem ki fojtott hangon, csak így bele a közepébe, és a végén nyelek egy nagyot. Így kimondva csak még rosszabbul hangzik a dolog. Na és persze a bűntudatom sem enyhül egy csöppet sem. Mit is vártam? Gyorsan újra a tányéromra irányítom a pillantásomat, úgy érzem ha állnom kell Ákos tekintetét menten sírva fakadok, vagy rosszul leszek. És mindez miért? Mert mesterien tudom belelovalni magam dolgokba.
- Sajnálom - motyogom a tányéromnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Utólag megint csak gratulálni tudok magamnak, amiért ilyen szépen, összeszedetten, logikusan felépítve meséltem el Ákosnak, hogy mégis mi nyomja a lelkem. Ezért díjat érdemelnék. Nem merek felnézni Ákosra, pont elég nekem az amúgy is tapintható feszültség. A fiú végül csak egyetlen halk kérdést intéz hozzám, de ez tűnik sokkal jobbnak, mintha teljesen kiakadt volna. Hiszen az én csodálatos vallomásom nyomán teljes joggal kérdőjelezhetné még a belé vetett bizalmam mélységét. De nem teszi, csak választ vár a szintén teljesen jogos és érthető kérdésére. ~ Mert egy bizalmatlan, naiv, hülye liba vagyok...~ Fut át az agyamon, és egy pillanatra elfog a vágy, hogy az egészet hagyjam a fenébe, inkább védekezzek támadással, csak hogy ne kelljen részleteznem, milyen buta voltam. De nem teszem, mert én is tisztában vagyok vele, hogy ez nem éppen a legjobb megoldás lenne, és épp itt az ideje, hogy elkezdjem kicsit értettebben kezelni a konfliktusaimat.
Akármilyen erősen koncentrálva meredek is a semmibe, nem kerül el a figyelmem, ahogy Ákica keze beúszik a látóterembe. Még mindig szeretném kerülni inkább a tekintetét, de nem húzódok el az érintése elől, megadóan hagyom, hogy felemelje az állam, ezáltal barna szemei kereszttüzébe kényszerítve. Megismétli a kérdést, majd leengedi a kezét, de most már kénytelen vagyok rá nézni, és tudom, innen már nincs más hátra, mint mindent elmesélni, bármit is áruljon el rólam a történet. Csak nem tudom, honnan, hogyan kezdjem. Míg én ezzel küszködöm, Ákosnek sikerül kizökkentenie a következő megszólalásával.
- Én is nagyon szeretlek... - suttogom vissza őszintén, majd már veszem is a levegőt, hogy folytassam, hogy mindent megmagyarázzak. Hosszan benntartom a levegőt, de végül csak egy hangos fújtatás kíséretében eresztem ki, amin után közvetlenül az arcom elé kapom mindkét kezem, és csak az ujjaim között pillogok Ákosra.
- Nem tudom, hogy kezdjem el... Egyik este, találtam egy levelet az ágyamon, nem tudom ki írta, de arról magyarázott, hogy...hogy amikor először mentem át hozzád, az a narancslé bájital volt. Azt hittem, csak valaki szórakozik, de aztán kaptam több levelet is, egész hihető indoklással... De ezt nagyon elszúrtam, tudom. Szeretlek, és nem tudom mit gondoltam... Csak nem akartam... nem akartam ezt... - kezdetben még a kezeim mögül, hadarva beszélek, de aztán nem takargatom tovább az arcom, a végére lassítok a tempón és egész töredékessé válnak a mondataim. A hangszínem bűntudatos és továbbra is bűnbánó, kissé riadt a tekintem. Lepillantok az asztalra, majd mégis visszafordítom Ákosra a szemeimet, mert ezúttal látni akarom, hogyan reagál, minden egyes rezdülését.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Azt hiszem, már nem kell ecsetelnem, milyen nyomorultul érzem magam, bár akármilyen terjedelemben képes lennék az önostorozásra, és annak taglalására, hogy  mit, mikor, hogyan szúrtam el. Ezzel szemben Ákos nem akad ki, nem tesz fel több kérdést, egy darabig nem is mond semmit, csak a plafont bámulja, a szájhúzásból meg a tekintetéből pedig nem nagyon tudom megállapítani, hogy mi járhat a fejében. Most jó lenne, ha megnyílna alattam a föld és szépen elnyelne, amíg Ákos nem figyel... Minél előbb túl akarok lenni ezen a beszélgetésen, ha már meg nem történtté tenni nem tudom. Mondjuk tudnám, vannak emléktörlő bájitalok meg bűbájok, szépen kitörölném az egészet mindkettőnk fejéből. Épp hogy csak átfut az agyamon ez az eszement gondolat, de egy picit megijedek magamtól. Nem gondoltam komolyan, de éppen elég, hogy egyáltalán megfordult a fejemben.
Ákos végül újra rám néz, de továbbra is hiába próbálom megfejteni az arckifejezését. Ákos beszélni kezd, én pedig szinte iszom minden szavát, és kissé zavartan, meglepődve konstatálom, hogy nem volt köztük szemrehányás. Nem mondja, hogy csalódott bennem, nem beszél a bizalomról, nem ítélkezik, szinte már lazán veszi a témát. Én meg már nem tudom, hogy ő ilyen elképesztően aranyos, vagy én vagyok az, aki már megint túlságosan belelovalja magát a dolgokba. Valószínűleg mindkettő. Egyedül csak az vág egy picit a húsomba, amikor megjegyzi, hogy nincs szüksége esküdözni, de ezt igazából meg is érdemlem.
- Én sem tudom, hogy ki volt, és mit akart ezzel az egésszel...de tényleg sajnálom, hogy én ilyen ...~befolyásolható?, bizalmatlan?, szerencsétlen? ~...vagyok - fejezem be esetlenül. Még mindig azt próbálom feldolgozni, hogy Ákos milyen hihetetlenül megértő. Ez pedig csak még fokozza a bűntudatomat. Sokkal egyszerűbb lenne, ha kiakadt volna, és kimondta volna mindezt, amire én csak gondolok.
- Megérted? - visszhangzom suttogva, őszinte hitetlenséggel. ~ Jobban ismerne, mint gondoltam?~
- Tudom, és köszönöm, és  tudom, hogy mondanom kellett volna, de nem vagyok jó az ilyesmiben... nem szeretem a konfliktusokat...és először nem is akartam foglalkozni az egésszel, aztán meg már addig húztam, hogy nem tudtam, hogyan kezdjek bele és... - kicsit összevissza reagálok arra, hogy Ákos megbocsájt, bár  én képtelen vagyok magamnak ilyen gyorsan túllépni a dolgokon, és így még visszatérek a korábbi szavaira is. Aztán Ákos belém fojtja a szót, ahogy közelebb húzódik és megcsókol. Iszonyatosan jól esik a fiú gesztusa, miközben lágyan viszonzom a csókot, egészen megnyugszom, kezdem elhinni, hogy minden rendben és nem kell még elásnom magam.
Végül elengedjük egymást, és Ákos szavakkal is fátylat borít a dologra. Én meg még mindig csak hüledezek, hogy hogy lehet nekem ilyen pasim. A kérdésére enyhén én is elpirulok, de nem kell gondolkodnom a válaszon, mivel ezt a kérdést már én is feltettem magamnak.
- Igen...vagyis nem. Mármint nagyon kedveltelek már akkor is, de nem hiszem, hogy megcsókoltalak volna, vártam volna, hogy te csókolj meg engem. De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elmélázva üldögélek az egyik sarokban lévő asztalnál. Fiatal még az este, alig múlt el fél tíz. Lassan azonban egyre jobban megtelik a csárda és én egyre kevésbé vagyok feltűnő itt magamban. Kortyolok egyet a vajsörömből. Eredetileg csak azért rendeltem, hogy kicsit átmelegedjek tőle, azóta már itt ülök vagy húsz perce, de még mindig nem ittam meg az egészet.
Valahogy nincs hangulatom a szilveszterhez. Itt jön persze a teljesen logikus kérdés, hogy akkor mégis mi a frászt keresek a csárdában, ahol buli van. Igazából én sem tudom. Még kora délután érkeztem vissza a kastélyba és megint az a hülye érzés fogott el, mint még év elején, hogy már semmi nem olyan, mint volt. Leginkább én változtam sokat és nem lelem a helyem. Felcuccoltam a Navinébe és egész délután csak olvasgattam az üres szobában. A jelek szerint minden szobatársamnak volt jobb dolga, mint ott gubbasztani. Pedig tudom, hogy én vagyok az, aki az utóbbi időben kivonta magát a közösségi tevékenységekből. Nem tudnám megmondni, hogy mikortól is alakult ez így, de az utóbbi fél évben eléggé elhanyagoltam a barátaimat, csak úgy éltem bele a vakvilágba céltalanul. vagyis nem teljesen, igaz, hogy volt pár felelőtlen húzásom és házirend szegésem, de legalább sikerült kitalálnom magamnak, hogy auror akarok lenni. Úgyhogy céltalan azért nem vagyok, csak komolyabban kellene vennem a dolgokat. És teszem azt, nem benevezni a Hullócsillag Kupára, aminek már eleve az elnevezése sem éppen biztató.
Ahogy kezdett esteledni, szembe kellett néznem a ténnyel, hogy senkivel nem beszéltem meg semmilyen programot az estére, de még csak fogalmam sincs, hogy ki mit fog csinálni, és igazából kedvem sincsen ahhoz, hogy bulizzak. Ennek örömére aztán fogtam magam, felöltöztem és lejöttem ide a csárdába, mert az mégse lehet, hogy egész éjjel egyedül gubbasszak. Majd úgyis megjön a kedvem! - felkiáltással hagytam el a kastélyt.
De most egy picivel sincs több kedvem a szilveszterhez. Nagyon jól elvagyok azzal, hogy másokat figyelek, üldögélek és mindenfélén járatom az agyam. Például, hogy akár jelentkezhettem volna kisegítőnek, és legalább keresnék egy kis pénzt. Sőt, egyáltalán nem ártana valami melót találnom a faluban. Közben kizökkent a gondolatritmusomból, hogy pár asztallal arrébb valakinek sikerül felborítania pár poharat, valaki felsikkant, kezdődik a jelenet. Pórbálom kevésbé feltűnően figyelni az eseményeket. Egy másik asztaltól mélyenszántó gondolatfoszlányokat hallok arról, hogy az asztal miért is nem készülhetett lucfenyőből. Egyszóval nagyon jól szórakozok a körülöttem lévőkön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

~ Ezeket most komolyan én mondtam?~ Nem tudom, honnan vettem, hogy menni fog az önfeledt, összevissza hadoválás, hiszen egyáltalán az én stílusom az ilyesmi. Elsőre úgy tűnik, a srác is inkább a dilinyós kategóriába sorol. Vagy én reagálom túl már megint? Ha valamit elmondhatok, hát az az, hogy az utóbbi időben a túlreagálás terén pozitív irányba fejlődtem. Vagyis ennél mélyebbre nem merülök a céltalan agonizálásban afelett, hogy mit gondolhat a másik, és mégis mit csinálok. Megeresztek felé egy zavart mosolyt, mintegy azt üzenve: "bocs, ez van". Ennyivel pedig le is zárom magamban a témát, hiszen elég valószínű, hogy soha többé nem is fogunk találkozni, vagy ha mégis, miért is foglalkoznék vele. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Nagyjából fél éve követem ezt az életfilozófiát, de azért néha-néha még emlékeztetnem kell magamat rá.
Teljesen alaptalannak is látszik, hogy az imént még beindult az önbizalom hiányos felem, hiszen a fiú belemegy a játékomba, még ha nem is volt az évszázad ötlete és nem is tudom, hová vezet.
- Persze, hogy vannak, csak azért nem látod őket, mert még nem kaptad meg a kiképzést - magyarázom a másiknak, mintha egy teljesen magától értetődő dolgot nem értene, közben minden megfontolt szándék nélkül, csak úgy magától, kacér fény csillan a szememben a "még" szócskát kiejtve.
- Most, hogy így mondod, elég csábító a gondolat...de Kati vagyok, esetleg Katkó, ha érdekelnek az idióta becenevek is. - mutatkozom be nevetve, remélem viszonzásul én is gazdagabb leszek egy névvel. Majd felemelem én is a korsóm és az övéhez koccintom. Igen, én egy körrel máris előbb tartok, mint ő, ezzel a korttyal most már sikerült kiürítenem a korsót. Követem a másik tekintetét, én is vetek egy pillantást az érkezőkre, de ebből is megállapítom, hogy nincs köztük ismerős.
A srác csak visszatér az eredetit kérdéshez, amire viszont továbbra sem szeretnék részteles magyarázattal szolgálni.
- Valljuk - hagyom rá kelletlenül. Igen, a kocsma nem éppen a legjobb hely, ahol egy tizennyolc éves lány múlathatja az idejét. De a faluban vagy ez van, vagy a pub, ahol bizonyára sokkal több ismerőssel összefutottam volna. És itt... amíg nincs baj, nincs baj, ha meg mégis, meg tudom védeni magam.
- De ugyanezt el lehet mondani rólad is, nem? - érzem, hogy ebben azért kicsit sántít a logika, de ilyesmivel már nem törődök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A kölcsönös bemutatkozást követően a beszélgetésünk iránya kicsit komolyabbra, vagy legalább is normálisabbra fordul. Érzem, hogy nem is kell erőltetni a korábbi  zagyválást, egyszerűen csak az kellene, hogy tényleg elengedjem magam. Sokat változtam az utóbbi időben, tényleg lazább vagyok, egy görbe este, vagy egy ellógott óra nem okoz már lelkifurdalást, de azért alapjában véve ez inkább egy felvett viselkedés, afféle megszokás, és nem a jellememből fakad. Ezért is van az, hogy néha nem igazán találom a megfelelő, laza hangot. De mindenre van megoldás, Noel pedig szinte azonnal fel is ajánlja a legkézenfekvőbbet. Igazából nem szerepelt a terveim között, hogy pár vajsörnyi értéknél magasabbra emeljem a véralkoholszintem, de kifejezetten örülök neki, hogy így alakulnak a dolgok. Hogy is hagyhatnám ki Noel ajánlatát? Elvégre szilveszter van, ha már itt vagyunk, igyunk és bulizzunk.
- Tetszik a gondolatmeneted - vigyorgok a fiúra. Tudom magamról, hogy egész jól bírom a piát és ismerem a határaimat, így aztán különösebb aggodalom nélkül egyezek bele a javaslatába. Azt természetesen nagyon szilárdan elhatározom, hogy azokat a bizonyos határokat - amikor már kevésbé tudom átgondolni, hogy mit mondok és teszek - nem fogom feszegetni.
Türelmesen megvárom, amíg a fiú is befejezi a vajsörét, aztán együttesen elindulunk a pult felé. Most nem túl előnyös, hogy ennyire a helyiség sarkába voltam húzódva, mert így jó pár tömött asztal között át kell magunkat verekedni. Kapunk is néhány szúrós pillantást. Mikor két szorosabban lévő szék között sasszézok át, valaki letaperol. Az érintésre ösztönösen a pálcám irányába rándul a kezem, de csak egy hideg, lenéző pillantást küldök a málészájú varázsló felé.  De eljutunk a pultig anélkül, hogy bármivel leöntenének, amit sikerként könyvelek el. Várnunk kell egy kicsit, mire sorra jutunk és kikérhetjük az italainkat.
- Egészségünkre! - emelem koccintásra a poharam. Kortyolok párat és megállapítom, hogy nem hiába lángnyelv whiskey-nek nevezték el. Közben körbenézek a helyiségen, ami mostanra már tényleg tele lett emberrel, és megakad a szemem valamin.
- Úúúú, nincs kedved dartsozni? - fordulok lelkesen a fiúhoz, majd a falra függesztett tábla felé bökök. Csoda, hogy még nem csapott le rá senki. Közben beugrik az emlék, hogy Ákos volt egyszer nagyon odáig a játékért, de akkor már nem lett volna neki túl biztonságos hegyes dolgokat a kezébe adni. De mi még teljesen jól vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kicsit belepirulok a fiú félig vicces, félig őszinte felháborodásra utaló megjegyzésébe, még az nem tűnik fel - legalábbis egy percig sem zavar -, hogy közben már drága lettem. Grimaszolok egyet,és további szócséplés nélkül  lehúzom, ami még a poharamban maradt.
- Nem volt szó versenyről! - hevesen rázom is fejem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Fontosnak tartom ugyanis leszögezni, hogy Ombi most említi ezt először, egyébként meg már csak azért is ellentmondok a fiúnak.
-Hah! Hát legyen  - egyezek bele mégis, nagy szemforgatások közepette -, hogy előbb még erősítsük a hangulatunkat. A srác kissé tenyérbemászó vigyorát figyelmen kívül hagyom, bennem sokkal kevésbé lobog a versenyszellem. Mégis mi van akkor, ha nem sikerül az asztal alá innom, vagy éppen jobban dartsozik, mint én?
A második körnél már igazán nem kéretem magam, lehúzom whiskey-t, mire pillanatra végigfut rajtam a remegés, mire leteszem a poharat, Noel már megint a versenyzésnél tart. Nos, igen, ha van tét, úgy már azért más a helyzet. Erre azért már bennem is feléled a vágy, hogy nyerjek. Nem azért is azért, mert annyira rosszul hangzik az az eshetőség, hogy veszítek, de mégis jobb nem alulmaradni. A válasszal azonban egy pillanatig sem várakoztatom meg a rellonost, ösztönösen szakadnak fel belőlem a szavak.
- Persze, hogy benne vagyok, esélyed sincs, életem! - vigyorgok hirtelen jött, nagy magabiztossággal. Fogalmam sincs mennyire jó a játékban, vagy én mennyire vagyok jó, de csak nem hagyhatom, hogy azt higgye, könnyű dolga lesz.
Követem Noelt a tömegen át, közben megfogalmazódnak bennem olyasfajta kérdések, hogy mit is akarok én tulajdonképpen ma este. De mielőtt belemerülhetnék a megválaszolásukba, már át is araszoltunk a dartshoz, és csak az tölti ki minden gondolatom, hogy ne hagyjam magam nagyon lealázni.
- Csak nyugodtan - engedem át neki a terepet, egy kicsit félreállok, hogy ne zavarjam és karba font kézzel várom, mit produkál. Egy pillanatra elismerő kifejezés suhan át az arcomon, de aztán észbe kapok, hogy nem kell őt biztatni.
- Na, figyeld a profit - vigyorgok a srácra és felkapok egy nyilacskát az asztalról, beállok Noel korábbi helyére, emelem a karom, kisöprök egy kósza tincset az arcomból, célzok, már dobásra kész vagyok, véletlenül a szemem sarkából még vetek egy pillantást Noelre, és mielőtt útjára indíthatnám a nyilat, összeránt a nevetés.
- Inkább ne nézzél közben, mert nem bírok így koncentrálni - közlöm Noellel, mikor már szóhoz jutok a nevetéstől. Megint visszafordulok a tábla felé, ezúttal már kevesebb rákészüléssel, egyszerűen csak eldobom a nyilacskát, ami egyszerűen csak a húszas és az ötös szektor határán(de azért az ötösben) a triplázó és a külső bull közötti területen fúródik be.
- Ez is miattad van - természetesen Noelt okolom a nem túl erős kezdésért, miközben átadom neki a helyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagy levegőt veszek, hogy kifejtsem a véleményemet Noel nagy életbölcsessége kapcsán, de végül nem szólalok meg, csak elgondolkodva nézegetem a fiút, azt latolgatom, mégis megosszam-e a nézőpontomat. Egyáltalán nem értek egyet ezzel a felfogással, helyesebben nem akarom, hogy így legyen. Egyrészt mennyire kiábrándító már így tekinteni az életre? Másrészt pedig komolyan nem hiszem, hogy ez lenne az élet lényege. De úgy ítélem, hogy ez a pillanat nem a legalkalmasabb arra, hogy mély filozófia vitákba bonyolódjunk, még néhány kör után talán majd lehet róla szó.
Belepirulok a srác kissé hitetlenkedő tekintetébe, meg összességében a leplezetlen önelégültsége miatt is égni kezd az arcom. Bár így utólag nem sok haszna a szemérmeskedésnek. Nem gondoltam át ezt a dolgot, igazából nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egy csók még igazán belefér egy ismeretlennel szilveszter éjjel. Noelnek azért is van nagy szerencséje, mert nem ismerem, nem csinálok belőle problémát, hogy vajon ennek milyen hatása lehet a későbbi kapcsolatunkra, mit fog ezek után rólam gondolni. Semmilyen joga nincs, hogy ítélkezzen felettem, és ez adja az alapját, hogy ilyen bevállalós lettem. Valamiért amúgy is az az érzésem, hogy akkor is elcsattanna, ha nem beszéljük meg ilyen nyíltan.
A dartshoz megyünk, ahol kiderül, hogy Noel tényleg nem csak a levegőbe beszélt, mert jól megy neki a játék. Egészen addig még sikerül is komolyan vennem magamat, amíg a kis fogadásunkra tett utalásával ki nem billent a lelki békémből. Most komolyan, hogy lehet ilyen pofátlan is még a tetejébe? Ahelyett, örülne, még hangsúlyozza is, hogy nyerő pozícióban van. Normális esetben ezen felhúznám magam, de most csak irulok-pirulok, vigyorgok, mint a vadalma és először megpróbálok tudomást sem venni a fiúról, csak a játékra koncentrálni. Mint a mellékelt ábra is mutatja, ez nem megy. Válasz helyett csak grimaszolok felé, és végül dobok egy bénát, amit gyorsan Noelre is kenek.
- Igen így van, az aurád negatív hatással van célzásomra - kitartok az álláspontom mellett, miközben átengedem neki a terepet. A második körben már sokkal jobbat sikerül dobnom, most már mondhatom, hogy először csak izgultam. De hiába mutatok fejlődő tendenciát(kétszer még a külső bullt is eltalálom!), bele kell törődnöm, hogy akármeddig is dobálgatnánk, nem tudnám behozni a lemaradásom. Noel győzelemittas képét látva nagyon kifinomultan, elegánsan és mindenekfelett éretten sértődötten felhúzom az orrom és a fiúra öltöm a nyelvem. Én is felpillantok az órára, és kicsit meglepődök, hogy már így elszaladt az idő. Kissé kelletlen képet vágok, duzzogok egy kicsit, amiért kikaptam, de azért hagyom, hogy Noel kézen fogjon és a pult felé vezessen.
Miközben a fiú töri az utat, kicsit jobban rátapadok a hátára, csak hogy biztosan hallja, ahogy gyerekesen követelőzve tudtára adom a kívánságomat:
- De aztán, csináljunk valami olyat, amiben én nyerek!  
A pulthoz érve várnunk kell egy kicsit, hisz az új évet szinte mindenki teli pohárral a kezében akarja köszönteni, és ezt a kis időt kihasználom, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, nehogy itt a feles után el is felejtődjön minden.
- De tényleg, valamiben nekem is nyernem kell! Mert ez így nem ér. Remélem van ötleted, mert... hát én nem tudom, mi legyen az... - nevetem el magam, mert mégiscsak vicces, hogy nem is tudom pontosan mit akarok.
Aztán sorra kerülünk és megkapjuk a feleseket. Az órára pillantok, még három perc éjfélig. Vidáman, a melegtől, az alkoholtól, és a közeljövő eseményeinek gondolatától kipirulva tekintek Noelre.
Két perc..., egy perc...
- Boldog új évet! - koccintunk, lehúzom az italt, de szinte nem is figyelek rá, hogy ég a nyelőcsövem, a pohara gyorsan letéve Noel tekintetébe fúrom a sajátom, és ahogy éjfélt üt az óra ajkaink azonnal egymásra találnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kissé nyúzottan vánszorgok ki az ágyból olyan fél kilenc tájban. Nagyon nehezen sikerült elaludnom, egész este a vizsgán járt az agyam, és még hajnalban is felkeltem egyszer azzal a tudattal, hogy elaludtam és el fogok késni. De aztán még gyönyörűen sikerült visszaaludnom, most meg kicsit kialvatlan vagyok. Viszont a legalább a nagy vizsgadrukkot, sikerült kialudnom. Elvégre mi történhet? Tudom az elméletet, a gyakorlat is ment az órákon. Nincs miért aggódnom. Inkább csak jóleső izgalom marad bennem.
Nem vittem túlzásba az kiöltözést, egyszerűen csak egy karcsúsított derekú kabát-farmer-bokacsizma összeállítást húztam magamra. De bármennyire gyorsan össze is készültem, azért nem sikerült Yar előtt érkeznem. Azonnal mosolyra húzódik a szám, amint meglátom az exrellonost.
- Szia! Naná! Ch, mi az, hogy ha kellek? - sértődöttséggel vegyes felháborodást színlelek, majd vigyorogva ölelem át a fiút.
Nem nagyon kell várnom, hogy Yar felemlegesse a múltkori félresikerült gyógyítási kísérletemet. Pirulva elvigyorodom, de annál nagyobb lendülettel vetem a vállam a fiúnak és taszítok rajta egyet.
Néhány perc alatt meg is érkezünk a Boglyas térre, ahol már vár minket a bizottság és Holló professzor. Köszönök a komor ábrázatú férfiaknak, majd egy rövidke bevezető után megtudjuk a konkrét feladatot is. Örülök, hogy Yar kezd és nem én. Valami nyakatekert logika alapján ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha neki sikerül, akkor utána nekem is menni fog.
Mikor aztán rám kerül a sor, igyekszem kizárni a fejemből a gondolatot, hogy a bizottság minden tagja engem figyel. Nézhetne az egész falu, akkor is meg kell tudnom csinálni a feladatot. Nagy levegőt veszek, kifújom, ezzel is jelezve, hogy most akkor nekikezdek. Jól megnézem magamnak a kút bal oldalát. Ez a meghatározás azért jóval lazább, mint mikor egy karikára kell koncentrálni. Legalábbis remélem, hogy amíg nem túl nagy a távolság, nem kötnek bele, hogy pontosan hány centire bukkanok fel a kút mellett. Miután rögzítem magamnak a pontot, ahová meg akarok érkezni, végigmantrázom magamban a három C-t. Elképzelem a folyamatot, ahogy beszippant a vákuum, egy rövidke pillanatra sehol sem vagyok, aztán a gondolatban ismét a szökőkút bal oldalának képére koncentrálok, látom magam előtt, hogy oda érkezem meg. Ekkor célirányosan sarkon fordulok és belevetem magam a semmibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Monoton nyikorog a hinta ahogy előre-hátra lököm magam lassan, épp csak kimozdítva a szerkezetet a nyugalmi helyzetéből. Néptelen a játszótér, hétköznap délelőtt van, a lurkók iskolában, az emberek többsége megy a dolga után. Én is azt teszem, egy bizonyos értelemben. Egész véletlenül most még lógnom sem kell, mert van egy lyukasórám, ami elég nagy dolog a zsúfolt órarendem mellett. Azt hinné az ember, hogy mestertanoncként nagyobb mozgástere és több szabadsága van, de nekem ez nem jött össze. Azt hiszem kezd tényleg benőni a fejem lágya, odafigyelek a dolgaimra, tényleg szorgalmas vagyok, mert végre tudom, hogy mit akarok, hogy hová fog vezetni az iskola és a tanulás. Nem mondom, hogy örülnék neki, ha csak ennyiből állna az életem, de egész biztos, hogy egyszerűbb lenne. Például, most nem kellett volna eldöntenem, hogy mit vegyek fel és nem kellett volna lebattyognom ide. De mégis itt vagyok. Ülök a hintában, hallgatom a vas csikorgását és várok.
Yart várom. Sóhajtok egyet, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a szőke srác. Nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok találkozni vele. Sőt, egyáltalán nem vagyok rá kész. Levélben azt írta fontos, már csak azért is meglep, hogy nem láttam máris itt, amikor megérkeztem. Ha találkozóról van szó, általában neki kell rám várnia. Igaz, most magamhoz képest gyors voltam, korábban is indultam egy kicsit. És ugyanilyen gyorsan túl is akarok lenni az egészen. Ahogy aznap éjjel sem akartam megmagyarázni, hogy miért megyek el, most sem szeretném ezt megtenni. Nem tudom, mit szeretnék. Önkéntelenül a nyakamban lógó medálhoz nyúlok, kell valami, amivel babrálhatok. Kitapintom a kis unikornis vonalait, majd egy hirtelen mozdulattal a blúzom alá rejtem a medált. Mintha csak ezzel a mozdulattal félresöpörhetném a kavargó gondolataimat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Szia! - zavart mosollyal köszönök vissza az érkező fiúnak, felállok a hintából, röviden átölelem. Keserűen állapítom meg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor Yar mellett csak egy pillanatra is feszélyezve érzem magam, vagy hogy egyáltalán máshogy nézzek rá. Mert most ez történik, nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz értelemben-e, de kicsit olyan érzés, mintha egy olyan Yarral készülnék beszélgetni, akit mégsem ismerek annyira, mint hittem.
- Miért ne lennék jól? - szúrom közbe csak úgy mellékesen miközben ő már leül a másik hintába, hogy húzzam kicsit az időt, tereljem a témát, meg mert valahogy most érzékenyebb vagyok, minden egyes szavára. És egyébként is, ha lenne valami bajom, azt árulnám el, és amúgy sem venné észre.
A fiú azonnal a tárgyra tér, amin rendesen meglepődök. Meglepődök és kissé csalódok is. Nagyon, nagyon sok minden megfordult a fejemben, hogy mit akarhat mondani, de ez még a legvadabb álmaimban sem jutott eszembe. Pedig voltak elvetemült elképzeléseim arról, hogy azért hív ide, hogy közölje, mindent megbánt,  és nagyon sajnálja, hogy kihasznált. Meg az ötleteim között volt a másik véglet is, hogy azért jön, hogy szerelmet valljon. Szóval ezekhez a nagyszabású elképzelésekhez képest csalódtam. De egy kicsit meg is könnyebbülök, mert az elképzelés egy dolog, a valóságban viszont most úgy érzem, totál kiröppent minden a fejemből, ami már eldöntöttem a helyzettel kapcsolatban. Például eldöntöttem, hogy teljesen természetesen fogok viselkedni, mint azelőtt, de ez azonban mégsem ilyen egyszerű.
- Hű, hát kösz a bizalmat, de biztos vagy benne, hogy mindezek után tőlem várod a megoldást? Kahlilnál garantáltan nincsenek mellékhatások - jelentőségteljesen Yar tekintetébe fúrom a tekintetemet, a hangom picit provokatívan cseng. Pedig tényleg örülök neki, hogy azok után, hogy erős túlzással majdnem kinyírtam, aztán az egész karját lezsibbasztottam, most legutóbb meg elnémítottam  a melodimágia segítségével, mégis rám meri bízni magát. De azt érzem, nem is érdemlem meg ezt a fajta bizalmat, az órai gyakorlásokon kívül, igazából ő az egyetlen akik úgymond élesben vetettem be a tudásomat, és... hát már ismerjük az eredményt, ami eléggé odavágott az önbizalmamnak. Ezt meg valahogy leplezni kell, meg egyébként sem felejtettem el, hogy legutóbb még neheztelt a melodimágia miatt. Vagy most is csak szépíteni akarja a dolgokat? Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyesmi az agyamban. Talán tényleg túlérzékeny lettem.
- Bocs...elméletileg meg, vagyis hát igyekszem - szépítem az előző megszólalásomat. Feltételezem az lehetett a baj, hogy a nagy újraélesztés meg ijedtség közepette egyszerűen nem tökéletesen végeztem el a varázslat feloldását. Megköszörülöm a torkom, és nem is tudom, hogy legyen. Először meg kellene találnom azokat a frekvenciákat, amiket sasként képes kiadni és csak azokkal kellene operálnom, hiszen a többi rendben van.
- Ööö...átváltozol? Úgy azt hiszem egyszerűbb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Yar lekonyuló fejét látva én is inkább a földre szegezem a pillantásom. Nem akartam ám még kínosabbá tenni ezt a beszélgetést, csak nem is tudom mi van velem, és ez bosszantó.
- De, igazad van...de azért jobb félni, mint megijedni - húzom el a számat, jól esik, hogy ilyeneket mond. Van is benne logika, hogy amit én rontok el, azt én hozzam helyre, de az mégiscsak könnyelmű kijelentés, hogy ennél rosszabb már nem lehet a dolog. Dehogynem lehet. Azért nem vagyok teljesen pesszimista, meg van is bennem annyi kitartás meg elszántság, hogy ha már az eddigi tapasztalati után is megkeresett, akkor bebizonyítsam, hogy tudom szakszerűen használni a mágiám. Kifejezetten örülök, hogy a gondolataimat a melodimágia és a probléma megoldása felé terelhetem. Ez legalább egy olyan probléma, amit tényleg meg tudok oldani.
Meglepetten pislogok a szőkére, mikor közli, hogy nem fog átváltozni és összességében nem is ezért jött. ~ Ne, ne, ne~ Nem is igazán tudom, mi ellen tiltakozok ilyen hevesen. Szinte visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyelem, ahogy feláll a hintából, arrébb lép, elfordul. Tudom, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, de sokkal könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától elrendeződne. Ha nem kellene döntenem. Ahogy Yar Vikoról beszél, minden egyes szót kis tüskének érzek, mert mégiscsak tettem tönkre a kapcsolatukat, és ez a tudat nem túl kellemes. Mikor újra felém fordul már veszem a levegőt, hogy hozzászóljak a témához, de Yar folytatja én meg nem akarok belevágni a szavába. Egy szó nélkül hallgatom végig a monológját, csak az arcom és a gesztusaim árulják el, hogy mit is gondolok éppen. Például meglep, hogy Yar elmenekült és egyszerűen otthagyta Vikot, a miután közölte vele, hogy mi a helyzet. Eddig valahogy nem feltételeztem volna róla ilyesmit. Biztos kellemetlen egy helyzet volt, de legalább megadhatta volna Vikonak a lehetőséget, hogy elküldje melegebb éghajlatra. Nyomorultul érzem magam, és nem vigasztal, hogy a történteken már nem lehet változtatni. És hiába hangoztatja Yar, hogy az ő hibája, mert eleve nem bízott eléggé Vikoban, azért még tény, hogy ha én nem vagyok, még mindig együtt lennének. Ezen nincs mit szépíteni. Megemelkedik a szemöldököm a verekedős barátnő hallatán. Azért ez durva. Az arcán legördülő könnycseppet látva elfog a vágy, hogy átöleljem, megvigasztaljam, mondjak valamit. De nincs semmit, amit ebben a helyzetben mondhatnék. Aztán Yar erőt vesz magán, rátér a kettőnk dolgára. Halványan elmosolyodom, mert teljesen igaza van, ehhez a részhez nincs sok kedvem, mert túl komoly a téma, túl meghatározó. Picit zavarba jövök, ahogy a legutóbb feltett kérdésemmel kezdi. Én is sokat gondolkodtam a válaszon, és nagyjából hasonló dolgokra jutottam, mint ő. Meg arra, hogy ez már nem normális. Nem vagyunk normálisak. ~Hogy lehetne normális egy ilyen kezdetű kapcsolat? De egyáltalán miről beszélek?~ Már előre érzem, hová fog vezetni Yar mondandója, és...és nem akarom, hogy aztán reagálnom kelljen. Túl sokat agyaltam ezen az utóbbi időben, és már nem is tudom, mit érzek és mi az, amit csak bebeszéltem magamnak. De amint kimondja a bűvös szót, valami furcsa melegség, megnyugvás, béke árad szét a testemben, az agyamban azonban még nem akarja feldolgozni a kapott információt, továbbra is vadul pörög.
- De én soha nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam szakíts Vikoval, vagy bárkivel. Nem akartam senkit megbántani...és Viko meg is sérült...és miért?...mert...hülye voltam. Mert szeretlek. Talán mindig is szerettelek, de nem bírtam volna elviselni, ha visszautasítasz, ha vége a barátságunknak is...és egyébként sem akartam soha egy lenni a barátnőid közül, de szeretlek és nem bírtam tartani magam...de nem értem, miért kellett ez nekünk...már akkor a kívánságok termében...azután miért nem? ...Miért most? Tudod, azért hagytalak ott, mert azt éreztem, hogy akkor vagyok jó neked, ha magad alatt vagy. És a legrosszabb, hogy egy részem még ennyivel is beérné. És ezért utálom magam, ez nem normális, utálom ezt a helyzetet! - csak úgy ömlik belőlem a szó, hadarok, néha még én sem tudom követni, hogy mit zagyválok össze, őszintén, kíméletlenül most mindent rázúdítok a fiúra. Beszéd közben kiszállok a hintából is, nem bírok egy helyben ülni, muszáj mozognom, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom, hevesen gesztikulálok, a tekintetemet sűrűn váltogatva Yar és a föld között. Csupa olyan kérdés, amire nincs igazi válasz. Nem tudom megmagyarázni, miért tartott ennyi ideig, mire egyáltalán önmagunknak be mertük vallani, hogy szeretjük a másikat. Csak most tudatosul bennem, hogy ez tulajdonképpen egy vallomás volt a részemről. Hirtelen teljesen megdermedek, megállok Yarral szemben, a tekintetét keresem.
- És nem tudom, mit kezdjek vele, mert van, hogy azt érzem, a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az egészet és azt mondanánk, hogy hiba volt, de valójában nem így  érzem, és azt hiszem tényleg szeretlek - most már sokkal lassabban, megfontoltabban, csendesebben beszélek, végezetül pedig érdeklődve kezdek fixírozni egy aranyos kis fűcsomót a lábam előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem is igazán értem, miért sütöm le a szemem. Most teljesen felszabadultnak kellene lennem, és nem bűntudatot érezni. Igen, azt hiszem valami ilyesféle érzés kavarog bennem, bűntudatom van, amiért az érzéseimmel valaki más boldogságát tettem tönkre, bűntudatom van, amiért ilyen "tisztátalan" ez a helyzet. Valahogy még képtelen vagyok elengedni a közelmúlt fájó eseményeit, körülményeit, a sok kétséget. Úgy érzem nem tehetem meg, hogy egyszerűn túllépek rajtuk, és örülök. Milyen ember lennék akkor, ha ennyire nem törődnék semmivel, csak a saját boldogságunkkal? Még azt hinné valaki, hogy én direkt ezt akartam. De az öröm kis csírája már akkor gyökeret vert a szívemben, amikor Yar kimondta, hogy szeret. Azóta meg csak egyre erősödik, és hiába kavarog még ezer dolog az agyamban, mégsem tudom már letagadni a létezését.
Yar közbenjárására felemelem a fejem, most sem szakítom félbe, csak amolyan telepatikus úton, a tekintetemmel közvetítem a gondolataimat. ~ Az biztos, de én nem akarok még többet hibázni. Veled nem. És igenis egyszerűbb lenne, ha ez ember csak úgy elfelejtene dolgokat. Egy esélyt. Miért hangzik olyan rosszul ez a szó? Hát már nem egy rossz ómen eleve az, hogy esély kell nekünk? Milyen esélyekkel indulunk, miután a kapcsolatunk az alkohol mámorában kezdődött? És nem vetít negatív dolgokat előre, hogy egyáltalán ilyesmi megfordul a fejemben? Én sem akarom, hogy vége legyen. Igazad van, végül is, lélekben mindig ott voltunk egymásnak, és igen, nekem is szükségem van rád, arra hogy...erre. ~ Ő is elhallgat, az én gondolatfolyamom is elapad, s ajkaink puhán egymásra találnak, a karomat pedig a nyakába fonom. Ez most nem az a fajta vad, mohó csók, amit korábban váltottunk, ez most mást jelent.
Rövidesen azonban megszakítom a csókunkat.
- Nekem is szükségem van rád - suttogom a fiú fülébe mielőtt még levakarhatatlan mosollyal az arcomon el nem húzódnék tőle egy lépésnyit. Nem is értem, az előbb még min aggódtam, vagy is egyetlen egy dolog maradt, amit azért még igyekszek magamba sulykolni. Igenis, szörnyű ember vagyok azért, amit Vikoval tettem. De képtelen vagyok hangosan is kimondani, ezzel is felvállalni, megpecsételni, mert a szívem mélyén már egyre kevésbé érzem ezt igaznak. Csak most kezdem igazán felfogni, mi történt velünk, csak most adom át magam igazán a végtelen örömnek.
- Na és minek akartál te egyáltalán...hogy mondják a sasok? - térek vissza a korábbi témához, mert még nem felejtettem el, hogy helyre kell hoznom a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Széles mosoly kíséretében viszonzom Yar pillantását, noha nem teljesen értem, hogy miért néz rám így, ilyen hosszasan. Talán tényleg kicsit gyors és váratlan volt a témaváltás, de nekem valahogy természetesen jött. Eszemben sincs tovább csűrni-csavarni a múltat, részemről megpróbálom lezárni és tovább lépni. Nem azt mondom, hogy teljesen elsimult minden probléma, és nem is lenne már mit megbeszélnünk. Hiszen magyarázhatnánk a végtelenségig, hogy alapjában véve mindenki hibázott, és mondhatnám Yarnak, hogy azért mégis illene megkeresnie Vikot és tisztázni a dolgokat vele, még ha netán csak átkot kap is az arcába, a próbálkozás már legalább az ő lelkén könnyítene. Viszont ez az a téma, amibe úgy érzem, nem sok jogom van beleszólni, főleg, hogy Yart ismerve magától is el fog jutni odáig, hogy felkeresse a lányt.
Tehát visszakanyarodok a félresikerült melodimágia kérdéséhez, nehogy még a végén elfeledkezzünk itt erről, és Yar néma kis madárka maradjon.~ Rikoltani~ Ismétlem magamban a keresett szót.
- Igen, ragaszkodom hozzá - közlöm határozottan. Elvégre az a minimum, hogy minél előbb igyekszem rendbe hozni a dolgokat. Már csak a lelki békém miatt is. Talán nem látszik rajtam, és igazán hozzá is szokhattam volna már, hogy nem minden megy elsőre hibátlanul, de azért a melodimágiával kapcsolatban minden egyes kis kudarc elég fájdalmasan érint, lévén tényleg sok időt töltök a gyakorlással. Yar megjegyzésére csak grimaszolok egyet és kiöltöm rá a nyelvem. Most nem tud ezzel felhúzni, tudom, hogy igazából nem is akar. Csak jön neki a duma, nekem meg az, hogy ne vegyem fel.
- Wow, amúgy még nem is láttalak sasnak. Olyan kis aranyos vagy - jegyzem meg vigyorogva, mikor Yar felveszi az animágus alakját. Pedig ha nem tudnám, hogy ő az, még kicsit félelmetes is lenne egy ekkora madár a kampós csőrével. De nem is azért kellett neki átalakulni, hogy én gyönyörködhessek a tollaiban. Miközben beszélek, már arra irányítom a mágiám, hogy a sas torkából felszakadó hangok, visszatérjenek az eredeti hullámhosszukhoz és újra a hallható tartományba essenek.
- Na? Rikoltozzál - biztatom, odafigyeltem, úgyhogy már nem lehet semmilyen galiba. Most is, mint mindig icipici büszkeséglöketet ad, hogy rendesen végrehajtottam a varázslatot, még ha ennek az is volt az előzménye, hogy egyszer már elrontottam, vagy legalábbis nem tökéletesen csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nevetés. Ez volt az első reakcióm, amikor elolvastam az eridnos lány levelét. Hogy én segítsek neki melodimégiát gyakorolni? Én? Teljesen elképzelhetetlennek éreztem a szituációt, önmagamat meg egyszerűen alkalmatlannak a feladatra. Meg egyébként is valahogy rémlett, hogy ő fizikais, tehát velem nem megy sokra. Mit tudnánk gyakorolni? Az csak egy dolog, hogy bejegyzett melodimágus lettem, de ettől még nem tudok mindent. Igazából büszke vagyok magamra, mert mikor én kezdtem, nem is igazán volt más tanonc, akivel segíthettünk volna egymásnak, úgyhogy tényleg csak a szorgalmamon múlt, hogy ott tartok, ahol. Azon kaptam magam, hogy hirtelen már azon agyalok, mi mindent lett volna jó anno valakivel együtt gyakorolni. Összességében fellelkesültem a dolog iránt.
Szóval most lelkesen és jókedvűen sétálok a kis tavacska felé, ahová a találkozót megbeszéltük. Hoppanálhattam volna ugyan, de aztán úgy voltam vele, hogy ezt a pár száz métert igazán meg tudom tenni a kastélytól a tóig, mert ennyi mozgás amúgy is kell. Kicsit szaporázom a lépteimet, mert nem szeretném, hogy sokat kelljen rám várnia. Közben gondolatban összeszedem azt a kevéske infót, amim Annabellről van. Eridonos, a könyvtáros nőci húga és melodimágus. Nagyjából ennyi. Hamarosan ki is szúrom, ahogy a padon üldögél és újságot olvas.
- Ez egy szenny - jegyzem meg, mikor közelebb érve felismerem, hogy az Edictum májusi száma van a kezében. A szavaim ellenére, a hangom könnyed, komolytalan, szinte vidám. Globálisan azért nem így vélekedek az újságról, néha tényleg vannak benne érdekes dolgok, csak a pletykarovatért nem vagyok kifejezetten oda. Nem is olvastam, hogy legutóbb mit írtak rólunk. Ha megtenném, valószínűleg csak felidegesíteném magam.
- Szia - pótlom az elsőre lemaradt köszönést, miközben leülök mellé a padra és magam mellé dobom a táskám - Remélem, nem vártál sokat. És amúgy, most akkor te kábé milyen szinten vagy? A fizikais varázslatokkal sajna annyira nem vagyok képben - ezt mondjuk megkérdezhettem volna - meg kellett volna kérdeznem - levélben, de már mindegy. Van egy pár ötletem, még ha nem is tűnik úgy, hogy nagyon készültem volna. Egyébként pedig hátha van valami konkrét dolog, amit gyakorolni szeretne.