|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 1002 Összes hsz: 4924
|
Zombi apokalipszis???? *kapja fel a láncfűrészt* Azért volt kérdés. Na! Nem Boldog, en is az ágyam akarom
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Farkas Zétény INAKTÍV
RPG hsz: 369 Összes hsz: 2234
|
ruha - Hmm – ennyit tudok hozzáfűzni, és megpróbálom jól megnézni magamnak a vörös tincseket, esetleg alatta látható-e valami, de a Csárda nem túl világos, így nem sokáig legeltetem rajta a szemeimet. De tény, hogy örülök, mert elfogadta a kérésem, amit közvetve adtam tovább. Ez sok mindent jelenthet, ahogy körbenézek, nem sok olyan normális férfi van éppen, mint én, tehát azért nagyon nem kellett gondolkodnia, hogy ki lehet potenciális jelölt, akiben van elég sárm hozzá. De azért az „éjfélre haza kell érnem” súlyos lelki traumát okoz nálam, amit muszáj meg is jegyeznem. Nem esik kétségbe tőle. - Huh, veszélyes egy édesapád van. De nem bánom, nem mára terveztem a temetésem – bólintok végre, hagyom, hogyha nem akarja elárulni, hogy hol lakik, ne tudjam meg. teljesen érthető egy első találkozáskor, meg egyébként sem érdekel igazán. Csak a szituáció hozta ki belőlem a kérdést. - Komolyan? Nem tudtam, hogy míg távol voltam feminizmusba csaptunk át. De adom, ahogy manapság mondják – hú, mintha olyan marha öreg lennék, öcsém. – Eddig a bedobásodra egyébként kapsz egy 10 pontot – apró mosolyt is kap az elismerés mellé, én pedig egy új whiskey-t. Ha ez nem érte volna meg, akkor mi? A fizikai kontaktus meglep, és finom bizsergetéssel tölt el, de valóban nem számítottam rá. A temperamentum kiváló, pont elég rámenős ahhoz, hogy ne nevezzem nyomulósnak. - Esztit? Hát azért akadt egy vetélytársa – fordítom felé a tekintetem. Tény, hogy nem volt még semmi a pultosok gyöngyével, és lehet, hogy nem is lesz, de fenntartom az érdeklődésem iránta. Meglátjuk, mit hoz a jövő, úgy tűnik, hogy megtalálnak a csajok, hogy ne unatkozzak. Ami nem is nagy baj, kellenek a modelljelöltek is, ugyebár. A nevére már iszom is, ha koccint, ha nem, szóval Odett. Nem szokványos név, de gondolom gazdag család sarja, ott szeretnek mindenféle bolondosabb nevekkel szórakozni. Mondjuk még mindig jobb, mint az Anasztázia. Gőzöm sincs, hogy miért gondolkodom ezeken, öcsém. - Hú, te, ilyen szavakat 11 után már betiltottak. Egyelőre házat nézek, vagy lakást, de az is lehet, hogy betársulok valahova. Addig meg elvagyok itt is, a szüleim nagy örömére – biztosan csöpög a gúny és a szarkazmus belőlem a mondatom végére, de nem érdekel. nem érdekelnek a Farkasok, egyék meg, amit főztek, csak engem hagyjanak békén. Még nem szóltak a Csárda miatt, szóval vagy nem tudják, vagy nem mernek szólni. Remélem az utóbbi. - Ha szeretnéd, körbevezetlek a szobámban és ha már éjfélre menned kell, sok másra amúgy sincs lehetődég. Még tévém is van – igaz, Kimoriah óta, nem nagyon kapcsolgatom, mert mi van, ha megint találok valami újdonságot. - Ja, és ott nincs büdös, mert kifesttettem, meg fertőtleníttettem. Majdnem luxus, a körülményekhez képest – ha ez nem hozza fel őt, akkor semmi. Iszogatom a Whiskeyt, és egyre jobban visz el a dolog kedvezőbb irányba. Remélem nem félős Piroska.
|
|
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 434 Összes hsz: 601
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Csillapodik a görcs a hasamban, a lüktető érzés is alábbhagy odalenn, mintha soha nem is létezett volna. Egészen elpilledek, s a történtektől kényelmetlen érzésen túl csak valami furcsa elégedettség marad meg bennem. Beteljesülésemre egyedül testnedveink jellegzetes illata, valamint óvó tenyeremben lapuló tagom emlékeztet. Rosszallóan megcsóválom a fejem, mikor megtudom hogy hová tűntek a bűnjelek. A kisebb fajta undorral mintha észhez térnék, és már nem vágynék úgy a csókjaira, mint korábban. Vagy csupán a saját ízemre nem vagyok kíváncsi. Ezúttal vigyorgás helyett csak forgatom a szemeimet a cukkolására. Még sosem kóstoltam magam, de egyszer eljátszottam a gondolattal. Mégse hiszem, hogy ennyire sietnünk kéne. Eddig azért volt jó közöttünk az összhang, mert mindketten figyeltünk a másikra. Addig mentünk el, amíg engedtem neki. Most viszont mintha gyorsítani akarna, és bár bennem is nagy a vágy, én előtte azért szeretném átbeszélni, hogy most akkor mi a helyzet kettőnkkel. Mert a túlfűtöttség és a kíváncsiság közbeavatkozott az orális jelenetnél, de már abba se mentem volna bele magamtól, ha nem állít döntés elé. Nekem idő kell, és bizalom. Meghitt környezet, nem egy csónakház. Muszáj tudnom, hogy mi van köztünk. Felteszem a bátortalan kérdést, hozzá körítésnek a gyenge lábakon álló, légből kapott feltételezéseimmel. Arcán sokkos rémület tűnik fel, amire a magam értetlen nézése a válasz. Szájtátva ülök fel az asztalról, s néhány pillanatra szabaddá vált péniszét is végigmérem magamnak, a biztonság kedvéért, na meg a miheztartás végett. Megrándulok a nevetésétől, mely fülsértően visszhangzik a szobában. Ijedtemben a csattanó paskolásra az alsómért nyúlok, majd a farmerommal együtt húzom fel a térdhajlatomig. Vöröslő fejemmel először rá se merek nézni, a gombóc a torkomban pedig egyre csak gyűlik, hogy levegőt is alig kapok. - De... nem értem. Akkor nem jövök be neked? Hiszen azt mondtad fontos vagyok... és csodálatos. Meg ilyenek - horgasztom le a fejem megszégyenülten, a dühtől forrongva. - Most akkor ez mi volt? - gördül le egy könnycsepp az arcomon. Szipogok párat, s még ökölbe szorított kézzel is, de ellenállok a sírásnak. Érzem viszont, hogy csak egy kicsit kell tovább bántania ahhoz, hogy végleg elszakadjon a cérna. A harag és csalódottság pedig a közöttünk lévő kínos csend alatt egyre csak nő. - Mi a baj velem?! - túrok bele a hajamba, lassan fújva ki a levegőt. - Senkinek nem kell róla tudnia, ha ez a bajod... Majd titkoljuk. Tartom magam az ígéretemhez. De én nem olyan vagyok, mint a többiek. Tudom, hogy sok szarságon mentél keresztül, és most csak félsz... De belül te is tudod, hogy... - nem fejezem a mondatom, mert elcsuklik a hangom, az idegességtől pedig immár teljesen visszabújok a nadrágomba, hogy összefont karral nézzek vele farkasszemet. Még reménykedem, hogy ez az egész csak egy félreértés.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6318
|
Ange egyenruha
Látványosan megborzongok, ahogy beriogat "kedvenc" tantárgyammal, és akaratlanul is közelebb hajolok, hogy oké, hát akkor essünk túl mihamarabb a rossz részén. Felvértezem magam, hogy mindjárt mehetek akromantulát irtani a szobánkba, vagy doxy-kat kergetni a vizesblokkba, esetleg kelpiket halászni az elhagyatott mosdók wc-csészéiből, és jelentkezik is a kalandvágy. Tekintetem csillog a várt kihívástól, már érzem is a homlokomba nyomódni egy szétszerelt földgömb tetejét, védelmi sisaknak álcázva, majd szépen lassan megnyugszom, ahogy szavai eljutnak a tudatomig. Óó, hogy animágia. Bólogatni kezdek ahogy vezeti fel a témát, bíztatva rá, hogy folytassa csak, figyelek. Picit hátrébb dőlök, hátha a szebb tartástól felelősségteljesebbnek tűnök majd, és szimplán a pozitúra olyan kisugárzást kölcsönöz majd nekem, amitől varázsütésre minden választ tudni fogok. Nem hajolok el azonban annyira, hogy hangerejét feljebb kelljen emelnie. - Ó - konyul le szám széle a kérdésre, és szomorúan rázom meg a fejem. - Én végigszenvedtem - vonok vállat -, nem tudok róla, hogy lenne ellene bármilyen módszer. Akaratlan húzódik egy fintor az arcomra az íz emlékére, és kicsit a nyelvem is kinyújtom. Bleh. Életem legrosszabb ízű hónapja volt. Ne, ne nézzen rám furán senki, a hónapoknak igenis van ízük. Ha augusztusban sokszor ettem sárgadinnyét, akkor annak a hónapnak sárgadinnyeíze van. Egy hosszabb téli megfázás után így lesz a december gyógyszirupos... vagy ha eperízű ehető gyerekfogkrémem van akkor epres a szeptember. Aprópó eper. - Ne akarj fagyit enni vele - borzongok meg - sokkal rosszabb mint amit el tudnál képzelni. Mikor kezdél bele amúgy? - húzom össze a szemöldököm, próbálva felidézni hogy siklottam el az infó felett.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3 RPG hsz: 394 Összes hsz: 1136
|
Piroska - Tudsz titkot tartani? Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak. - A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem. - Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás. Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni. - Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk. Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla. - Mikor van a szülinapod? Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el. - Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal. Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben. - Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául. - Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz. Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni. - Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem. Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél. - Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek. Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk. - Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam. És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom. - Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt? Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal. - Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok. Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6318
|
Azzal riogatják a gyerekeket a mesékben! Ijesztőbb, mint a sütiszörny.
|
|
|
|
|
|
|
Theon Delacroix INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác" RPG hsz: 311 Összes hsz: 869
|
Prücsök x x x
| | Figyelem! Honey, sweet baby, a következő hozzászólásban erős nyelvezet és szexuális aktus fog megjelenni. Szóval, ha nem vagy 18 vagy annál több, akkor még most visszafordulhatsz. Ha mégis úgy gondolod, hogy maradsz, kattincs az ikonra! |
Bekattanok. Semmire nem tudok koncentrálni, csak arra, hogy mennyire is akarom őt. Feszegetem az oly’ törékeny kapcsolatot köztünk, talán még túl messzire is megyek, mikor tagomat erőszakosan bejáratához nyomom. Aztán a kapocs megtörik, s én csak hosszú percekig pislogok rá, kezemben egyre ernyedtebb tagommal. Arcom akár a tavaszi szeszélyes időjárás, minden leolvasható róla. Félelem, csalódottság, majd düh váltakozik rajta, mígnem feladom, s hangos hahotázásban török ki. Saját nevetésem már az én fülem is sérti, na még hogy a fiúét, tekintve, hogy most rajta nevetek. Vagyis nem egészen Benetten, sokkal inkább a kialakult és felettébb abszurd szituáción. Ugye ő sem gondolta ezt komolyan? Akartam még egy darabig húzni az ügyet, hogy játszadozhassak vele még, de ha így alakult, hát így alakult. Én nem fogom elkötelezni magam egy kis görcs mellett, aki, ha valami nem úgy alakul, mint ahogy ő azt tervezte, rögtön picsogni kezd. Szánalmas. - Látom nem érted a viccet. Azokat azért mondtam, hogy megdughassalak – mondom, miközben visszaugrok saját gatyámba. – Valójában a hátam közepére sem kívánlak – szavaimnak ellent mond még ágaskodó tagom, de ha fáj is, visszateszem a nadrágba. Mérges vagyok, hogy a testem nem ad igazat szavaimnak. Hogy úgy reagál a srácra, mintha számomra a világot jelentené. Persze ez… nem igaz. Én nem érzek iránta semmit. Esetleg némi szánalmat, de ezen kívül az égvilágon semmit. - És hogy mi volt ez? Drágám, hallottál már olyanról, hogy színjáték? Tudod, nem véletlen vagyok a társulat tagja – fájnak a szavak, szinte égetik belsőm, ahogy elhagyják torkom. Mégis tovább megyek, tovább bántom őt. Könnycseppek gördülnek le arcán, bennem pedig megrezzen valami. Egy belső késztetés azt mondja, hogy menjek és vigasztaljam meg, hogy mondjam azt, hogy semmi baj sincs, s hogy eddigi szavaim részese voltak egy hatalmas hazugságnak, ám mikor előre akarnék lépni, lábaim nem engednek. Csak szellemem mozzan, testem ugyanolyan hanyag börtön, mint eddig is volt. A félelem és a saját magam védelme nagyobb, mint azok a gyengéd érzelmek, amiket a fiú iránt táplálok, így hát azokra hallgatok. Mentem a saját bőröm, mint valami gyáva alak. Talán tévedtem, s nem is ő, hanem én vagyok a szánalmas. - Cicám, vége. Fogd fel. Én nem akarok tőled semmit. Érted? Semmit – vágok közbe szavaiba. Nem csak ő, de én is kezdek egyre frusztráltabb lenni, saját hajamba is beletúrok a felgyülemlett idegességtől. Mert az vagyok, nagyon is. Amikor pedig felemlegeti a múltam… nos, akkor végkép elgurul a gyógyszer. Ha valamire allergiás vagyok, akkor az a családom, s az ahhoz köthető gyengébbik oldalam. Így mikor azt kezdi el boncolgatni, én reflexből nyúlok karja után, hogy jó alaposan megszorongathassam őt. - Félek? Szerinted ez félelem? – Nevetem el magam megint, de markomat csak még jobban rátekerem védtelen kis csuklójára. Az erős hatásnak köszönhetően saját kezem fehéredni, míg az övé vörösödni kezd. - Mondjad csak! Mit tudok? Ha ennyire jól megértesz engem, akkor fejezd csak be a mondatot! – Sziszegem, szemeim összeszűkülnek az idegességtől.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6318
|
Egy hét amikor szombaton és vasárnap is dolgoznod kell, a szokásos hkszcsp-en kívül? Tömegpusztító fegyvert fedeztünk fel.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Kiscica, állj le, mindenkit elijesztesz.
|
|
|
|
Lóránt Bence INAKTÍV
MT (marha tehetséges) RPG hsz: 581 Összes hsz: 1794
|
Masa London, Abszol útMiközben behuzigálom őt, mosolyogva hallgatom a saját maga meggyőzését. Ebbe nem nagyon szoktam beleszólni, mert még megváltoztatná a véleményét, és ha éppen jó felé tereli magát, akkor bölcsebb csendben maradni. Nem, nem utalok semmire, az én barátnőm egy egyedi tervezésű boszorka, és aki nincs ráhangolódva, annak érthetetlen is lehet. Pedig nem kell ám tiltott könyvtárban utána olvasni, csak el kell fogadni, hogy bármilyen őrültségbe beleránt, és bármilyen őrültségbe beleránthatod. Lehet, hogy nem is szeretném, ha nem ilyen lenne. A bagolyvásárlás pont nem ilyen, szerintem az az egyik leghasznosabb dolog az életünkben. Per pillanat. - Vagy bepanten plusszal – nézek rá vidáman, mert nem tudom milyen a macskakarmolás fogakkal, de a bepanten plusz az nagyon hasznos mugli dolog. Márpedig én, mint a mugli dolgok híresen nagy szakértője nyitott vagyok mindenféle megoldásra, akár a Masa féle verzióra is. majd egyszer kipróbáljuk úgyis, ha nem megy ki a fejemből. - Zsíííír – szerintem összecsillan a szemünk, már alig várom, hogy a hajamat birizgálja, meg szuper színekre fesse. Tőle nagyon másképp veszem, mint mondjuk Emmától, aki cukkolásként csinálja, Masától inkább jóleső érzés, mert tudom, hogy nagy szeretettel és beleéléssel csinálja, ahogy mindent. Közben lezsírozzuk az árat – mennyit zsírozok ma… - még a nyalókámat is odaadom, és úgy látszik, hogy megesik az eladónő szíve rajtunk. Mondjuk ez teljesen érthető, mert a nyalókáért jobban fáj a szívem, mint az összes pénzért együttvéve. Annyira nagyon finom volt. Szomorú szemekkel intek búcsút neki – nem, nem integetnek a szemeim – de a néni szerencsére kedves nagyon és kilenc baglyot vehetünk. Kilencet! Kihilehencehet! Ez nagyon tetszik Masámnak is és rám veti magát, én pedig a derekánál emelem meg azonnal és nevetgélve forgatom körbe, majd odasietünk a kilenc bagoly sarkába. Milyen jó név! - Jó nagyo… oké, a kicsit is és odanézz, azt a szürkét, kérlek, én azt nem tudom itt hagyni – mutatok az egyik átlagos méretűre, aminek grafitszürke színe van. Hagyom még egy kicsit válogatni őt, és csak nézem, ahogy pörög, hát ilyenkor meg tudnám zabálni. Jó, ilyenkor is. Megérkezik az eladó, aki megvárja, míg kiválasztjuk a madárkákat. - A lufis nagyon tetszik – hátulról finom köhögés hallatszik, szóval az ne legyen az eladónő szerint. – Hát akkor… tegyünk magukra, rajtad lesznek a kisebbek, de legalábbmaximum négy és úgy fogunk hopphálózaton hazamenni. Szerintem ez kivitelezhető – vakargatom töprengően az államat. - Vaaagy... - derülök fel hirtelen - ...mindet rád kötjük és a te lábadra is kötünk egy madzagot, és én fogom annak a végét. Repülő Masa - elkerekedett szemekkel nézem a legkjedesebb lányt az életemben, hát ez milyen menő már?! Majd odasandítok a néni felé. Finoman bólint valmelyikre(!) és közben elindul felénk. Ó, jajj, mit tettem! - Masa, ez tizenhárom, ha nagyon leszűkítjük… most mi legyen? – kezdek kétségbe esni, de ekkor az eladónő – best saleswoman ever – besegít. – Öhm, azt nem mondtam, hogy az és az és az… na meg az, nem eladó? – kérdezi kicsit zavart fejet vágva. – De hát, akkor választhatunk másikat helyettük? - szép volt, így kell okosan kérdezni Bence. – Na jó, akkor legyen az a kilenc Masa? Úgysem vihetünk többet - kicsit szomorúan állok a tény előtt, hogy csóringerek vagyunk. Remélem Masa megért most, legalább ennyit megmenthetünk. Odalépek hozzá és a fülébe suttogok. – Majd máskor is veszünk még – megpuszilom a fülét a végén, de ne úgy, hogy kiszakadjon a dobhártyája, csak a szélét. Tudom, hogy mindet hazavinné, és hogy honnan? Én is ezt szeretném. - Nos, megvannak a madárkák? – belép a hölgy Masa elé, egy kissé határozottabban, és láthatóan szeretné, ha most már döntenénk. Én beharapom az ajkamat a fogammal, mert rohadtul izgulok. Végül vállat vonok magamban, még maradhatunk is válogatni, ha kell finomítani az elvivendő madarakon. Én próbáltam úgy választani, amelyik ugyan cuki, de láthatóan nem nagyon szeret itt lenni, legalábbis szerintem.
|
|
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 434 Összes hsz: 601
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
- Viccet? Mit? - pislogok, mintha csak egy rossz álomból ébrednék fel hirtelen. Kétkedve, gyanakodva nézem őt. Még mindig kapaszkodok abba a kis reménysugárba, amit kreáltam magamnak. Naiv vagyok és hiszékeny. Nincs más választásom, mint hinni magamban. Abban, hogy hirtelen megváltozik, és csak azért viselkedik így, mert neki is újszerű ez az érzés. Minden egyes szava újabb késszúrás a szívembe. Mellkasom összeszorul, a fátyolos szememből a nehéz könnyek lassan gördülnek lefelé útjukra. Nem akarok sírva fakadni előtte. De mégis, hogy lehettem ennyire vak? És miért nem azelőtt kérdeztem meg ezeket, mielőtt megkaphatott volna? Annyira valóságosnak tűnt, hogy komolyan mondja. Az érintések, a csók, a játéka... És amit tett értem eddig. Nem áll össze. - Akkor miért lógtál ennyit velem, ha? - vetem oda dacosan, ahogy bevillannak előttem az utolsó hónapok emlékképei. A tanulószoba, a karácsonyi bál, a folyosókon és szünetekben való összefutások, na meg a faház a naplóval, és az iménti tettei. Túl sok emlék, túl sok köztük a jó, amiben nem volt semmi hátsó szándéka szerintem, és amiben mélyről jöttek az érzések. - Ezt. Nem. Hiszem. El - dadogom a haragtól összeszűkült szemekkel, mikor már mindketten visszaöltözünk. Idegesen leugrom az asztalról, s a méreg olyannyira elönti a fejem, hogy kissé meglököm őt a mellkasánál. Sosem értheti meg talán, hogy mennyire megalázott az előbb. Vagy hogy milyen az, amikor igazán be tudok gurulni... Általánosban sok baj volt velem, mert ha túl sokáig húzták az agyamat, akkor átváltottam közveszélyes ámokfutóvá. Pár alkalom a pszichológussal elérte, hogy ennyire azért ne akadjak ki, de még mindig előfordul, hogy túlfeszítik azt a bizonyos húrt. Ezúttal Tejföl rúg belém. - Hazudsz! - kiáltom rá kétségbeesetten. A mellettünk lévő székbe rúgok, amin a kabátom is van. Hangosan koppan a vas és fa anyaga a földre, amint fellököm az indulattól. Hátrafordulok és lesöpröm az asztalról a könyveket és újságokat, amik hangos csattanással szóródnak szét körülöttünk. - De... én... azt hittem... hogy... - szipogok néma dühöngésem után, mikor megköszörülöm végre a torkomat és megszólalok, majd megrázom a fejem. Nem fejezem be a mondatot, mert félek kimondani a szavakat. Pontosabban azt a szót, vagy valami olyasmit. De azt az örömet nem akarom megadni neki, hogy hallja tőlem, így is elég kárörvendő lehet a számára, hogy sírni lát. A könnyeim potyognak, hiába törölgetem őket koszos kezemmel, bőgni viszont még egyelőre nem bőgök. Helyette hangosan szitkozódom egy sort, így némileg jobban érzem magam. Nyilvánvaló, hogy neki van igaza. Vak voltam. Szürke kisegér. Felültettek, sokadjára. Sokkosan ledermedve állok meg előtte, sajnálva már, hogy az előbb meglöktem, sajnálva hogy belementem a hülye kis játékába. Csak egy kicsit nyitottam felé, és mindenestül kihasznált. Visszaélt a jóindulatommal, a titoktartásommal. Megvédtem őt a többiek előtt, és teljes mellszélességgel hittem abban, hogy ő más, mint amit gondolnak róla, mint amit mutat magáról. És most pofán basz. Duplán. Triplán. És még ötször. Minden értelemben. - Eressz el! - szólítom őt fel, hangom fájdalommal teli. Húznám magamhoz a csuklómat, de nem bírom. Erősen szorítja, vénám lüktetni kezd. Pont ott fog rá, ahol a múltkor megtaposott, így különösen érzékeny azóta. Felszisszenek, csúf grimaszt vágva a fájdalomtól. - Hogy lehetsz ekkora fasz? - fakadok ki, mikor már rángatnám a karom, csak hogy szabaduljak tőle. Menekülni akarok. Úgy megütném most, de tényleg... Csak ne lennék ilyen gyenge.
|
|
|
|
Farkas Piroska Beáta INAKTÍV
Pirinyó RPG hsz: 25 Összes hsz: 154
|
Emily Jobb kezem Biblia hiányában szívemre csapom, a balt pedig az ég felé lendítve, komoly arccal jelentem ki: - Ünnepélyesen fogadom, hogy eme titkot megtartom! - igen, kissé talán elvicceltnek hat, de hangsúlyomon és szememen azért érződik, hogy őszintén szóltam. - Ú, komolyan? De vagány! Még nem igazán ismerem. Hirtelen arcról se tudnám megmondani, melyik lehet ő... - kutatok az emlékeimben. Jobban belegondolva, nem igazán ismerem a tanári kart, mindig csak futólag találkoztam velük, és csak a vizsgáztató tanáraimmal. - Gondolom nagyon jó pasi, ha ennyire elcsavarta a fejed. - állapítom meg mosolyogva. - Nem, biztos nem könnyű, de tényleg annyira bonyolult, mint amennyire azzá teszitek? - kérdem kissé összehúzott, de mosolygó tekintettel. Az ember gyakran túlbonyolítja a dolgait, mert belülről nehezebbnek érződik, mint amilyen valójában. Na meg sokszor több, kisebb és áthidalható problémákat helyez előtérbe, mint ami valóban gondot okoz, hogy elfedje a tényleges problémát. Hogy azért-e, mert valahol élvezi a probléma létét, vagy mert nem akar szembesülni vele, már más lapra tartozik. Persze ez normális, én szoktam ezt csinálni, de utólag általában arra döbbenek rá, hogy fölösleges volt. - Hát, nem tudom, talán annyira nem. De ha van olyan ember a tanári karban, aki jó az effajta sztorizásban, akkor ezt már ki is pipálhatod. Kérdezz körbe, hátha lepasszolhatod ezt a részt valakinek, aki szívesen és jól csinálná. De ha nincs ilyen, kereshetünk is történeteket, megtanuljuk és elmondjuk ott. Én vállalom, ha nem találsz rá senkit. Mármint nem a keresést, nem tudom, mi való a gyerekeknek, csak a mesélés részét. - mosolygok. Ha van rá jelentkező, nem happolom el a feladatot, de ha nincs, szívesen mesélek előre kiválogatott történeteket. Kitalálni nem tudnék, de állítólag jó mesélő vagyok. - Jó csapat lennénk, az az érzésem. - nevetek. Egyre inkább szimpatizálok Emilyvel, igazán üdítő személyiségnek találom. Az, hogy ennyire szereti amit csinál, nagyon pozitív kisugárzást kölcsönöz neki. Alapjáraton nem vagyok jóban a gyerekekkel, állandóan zavarban vagyok előttük, és ha csak pár évvel is fiatalabb nálam valaki, mondjuk öt-hat évvel, én már akkor sem igazán tudom, hogy szóljak hozzájuk. Igen, lehet, hogy ez még probléma lesz, de a szemben ülő fiatal nő társaságától kedvet kaptam ehhez a számomra újfajta kihíváshoz. Merthogy nekem ez nagyon is az lenne, viszont egyelőre nem érzem szükségét, hogy ezt közöljem is vele. Végül is, én nem vagyok pedagógus, és ha részt is veszek majd az eseményen, nem olyan szereppel, mint ők és kollégái. Az arca kissé változni kezd, és valószínűleg önkéntelenül, de furcsa kifejezést ölt, ahogy engem méreget. Merthogy méreget, ami azért érdekes, mert a mi-létem megtárgyalásán már túl vagyunk, a látványomat is megszokhatta már, legalábbis eddig a percig úgy tűnt, szóval sehogy sem tudom kitalálni, mire is gondolhat. Megzavarni azonban nem szeretném, mert kíváncsivá tett és talán, ha elég messzire jut el jelen gondolatmenetében, kipiszkálhatom belőle, min is törpöl oly' bőszen. - Június 9-én (váltás decemben 9-én - álm. megjegyz.). - felelem őszinte megdöbbenéssel. Valami jelentőségteljesebb kérdésre számítottam. Valami... Nos, mindenképp valami mélyenszántóbbra. Lehet, hogy ő is a csillagjegyemből kiindulva szándékozik épp feltérképezni és az alapján megállapítani, milyen is, ki is vagyok én, mint előtte oly sokan? Mert ha igen, bajban lesz, hisz senki horoszkópszakértő nem ment még a születési dátumommal semmire. Se mugli, se varázstudó, sem, ha akkor ismert meg, sem ha már élt együtt velem egy háztartásban. Hogy azért-e, mert én vagyok furcsa, vagy kókler volt az összes, már sosem derül ki számomra. Bár inkább arra fogadnék, hogy áltudomány az egész. - Miért kérded? - teszem hozzá végül, még mindig hatalmas, kerek szemekkel meredve rá. Nem, ő nem tűnik annak a horoszkóp mániás együgyű libának. Bár sose lehet tudni. Minden esetre nem számít, ha ez is a helyzet, neki is lehetnek hibái, attól még szimpatikus. - Hát, hülyeséget csinálok én is eleget, néha mások kárán is, de sajnos én nem tudom ezt kikerülni annyival, hogy kötelezettségekkel táblázom be a napjaim... Szóval le a kalappal. - vigyorgok. Bár kétségtelenül jó módszernek hangzik. És dupla haszon. El kéne gondolkodnom rajta. - De végül is, a hülyeség teszi igazán színessé az életet. - osztom meg vele az ezzel kapcsolatos legfontosabb nézetemet. Bár határok azért vannak. Na jó, valakinek biztos vannak...- Hát akkor tényleg kell nekem is egy ilyen. Honnan lehet szerezni? Mindig a nyelvek voltak a gyenge pontom. Meg a matek, de azt jobb, ha nem is említjük... Szerintem varázslat nélkül kettesre se tudtam volna leérettségizni. - oké, ezt határozottan nem kellett volna mondanom, de most már mindegy. Remélhetőleg Emily elengedi a füle mellett... Jaj Istenem. - De mi van akkor - fogok bele nyomban a félig terelésnek szánt, félig nagyon is komoly kérdésbe - , ha egy mugli társaságában vagyok, aki nem ért angolul, és én sem, de rajtam van a gyűrű és odajön hozzánk egy turista, aki csak angolul beszél, kérdez valamit, amit én lefordítva hallok? Tudni fogom, milyen nyelven szólt, vagy magyarnak hinném? És ha válaszolok neki, amit ő angolul fog hallani, azt a mugli társam milyen nyelvűnek hallja majd? - meredek már magam elé, miközben a szituációt elképzelve mutogatok a magam elé virtualizált személyekre, kissé zavart arckifejezéssel. Igen, valóban, ez kissé kacifántos, és épp ezért okoz most nekem komoly fejtörést. - Jó, mondjuk, ilyesmit szívesen teremtenék. Meg hát ahogy mondani szokták, kicsi a bors, de erős... - vigyorgok bizalomittasan. - Ha elég erősre varázsolom a hangom, még 33 centisen is kivívhatom a tiszteletüket. Talán akkor még biztosabb alapokon is állna, mint normális emberi méretekkel. Bár ki tudja. Ha minden jól megy, ez nem derül ki. A lövöldözős történetét elképedve hallgatom. Ez valami elképesztő. - Áááá...! - húzom el a szám megrökönyödésemben. - Ez nagyon komoly! Nem is tudok erre mit mondani. Hogy tudtad újra folytatni? Gondolom, nem csak apukád hatása volt. - hitetlenkedek egy sort. Én is íjaztam pár évig a gimiben rendszeresen, kvázi tesi helyett, de sosem volt olyan, hogy valaki eltalált volna valakit, vagy akár csak a közelébe került volna bárki is egy ilyen esetnek. Szigorúak a szabályok, mikor valaki lőfegyvert vesz a kezébe, akkor minden környéken levőnek figyelnie kell. Még kihúzatlan nyíllal célozni is tilos, míg nem győződtünk meg róla mind, hogy mindenki éber és komoly. Ilyenkor mindenki figyel mindenkire, akár van nála íj, akár csak néző. Ez alap. Épp ezért normális keretek között ilyen nincs, hogy véletlenül majdnem eltalálsz valakit, ez számomra nyilvánvaló, de most inkább nem feszegetem a témának ezen részét. Az már egy másik, belemenősebb beszélgetés.- Vagy ha nem is magáért a kijózanításért akkor azért, hogy neveljen és felkészítsen nehezebb helyzetekre. Hogy ha valami valóban nagy kihívással vagy bajjal találkozunk szembe, ne az legyen az első, és ne csak üljünk kétségbeesetten, magatehetetlennek érezve magunkat, hanem tudjunk vele megbirkózni. - mindig e szerint a hozzáállás szerint éltem az életem, és most is ez az egyetlen dolog, ami segített összekaparni magam, seprűre ülni és kirepülni a tóhoz. De sajnos ez a felfogás sem teszi könnyűvé a nehézségek megélését. Segít, de attól a harc még harc marad. Vagyis inkább ez motivál, hogy egyáltalán felvegyem a harcot. - Csepreghy Péter. Ismered? - felelem vidáman. - Viszont ott magadnak kell kaját csinálni, szóval nem hiszem, hogy csak ezért megéri újabb tanulmányokat kezdeni ennyi év után. - tényleg jót szórakozok ezen a lányon. Meg kell hagyni, ő se semmi egy teremtés. - Van többféle varázslat is, amivel az ember hozamosabb ideig a víz alatt maradhat. A legkézenfekvőbb, gyerekekről lévén szó a buborék a fej körül. Legalábbis szerintem. Meg aztán a feljönnek, egy intéssel meg lehet szárítani őket. De ha valaki mégse akarna részt venni benne, majd kap valami alternatív feladatot. - vonom meg a vállam. - Ha meg mégis futnod kell, majd elbujtatlak az Eridon-toronyban. Petya biztos téged is szívesen ellát kajával, ha huzamosabb ideig kell rejtőzz. Vagy ha ő nem, majd Nico bácsira bízzuk sorsodat... - zárom le egy sejtelmes mosoly kíséretében.
|
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
extekergő RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Ian - Az attól függ, mennyire van befagyva. Nem láttam tiltótáblát, úgyhogy amennyiben biztonságos, szerintem szabad. Persze erről egy tanár jobb információkkal szolgálhat. - mondom koncentrálva arra, hogy egy értelmes mondat legyen belőle. Kettőt kortyolok a teából, ami nem kellemes, hiszen a mogyoró ízét kezdi átvenni a mandragóra, de most már túlélem. - Nem, még nem voltam a korcsolyapályán. Majd jövőre kipróbálom talán. - Annyi mindent kihagytam ebben az évben, hogy azt már megszámolni sem tudom. Igaz, ezeket a hiányosságokat nagyobbnál nagyobb kalandokkal ellensúlyoztam, úgyhogy nem panaszkodhatom. Elismerően bólintok, és hümmögök a bloggerkedés hallatán. Én is részt veszek a házam blogjának írásában, bár közel sem annyira mint kéne. Egy kis bűntudat fog el, így gyorsan visszaterelem figyelmemet a fiúra, nehogy túlságosan magamba szálljak, és elveszítsem a fonalat. Elkapom, ahogy a tervbeli cikkjéről beszél, és mikor azt mondja, titok a tartalma, őszinte izgalommal a hangomban szólalok meg egy rövid megjegyzés erejéig. - Kíváncsian várom. - Elmosolyodok, és várom, hogy folytassa. Mikor ecseteli a kedvenc olvasnivalóit, csak néhányat bólintok. Túl sokra nem telik most tőlem, a fáradtság kezdi átjárni a tagjaimat. Iszok egy kicsit a teából, és válaszolok a kérdésére egy kis gondolkodás után. - Amennyire visszatudok emlékezni, tizenkét éves korom óta. Másodéves voltam ha jól emlékszem, amikor csatlakoztam az edictumhoz. Vagyis... - elakadok, és összeráncolom a homlokomat. Összekuszálódott az első két év, talán a kóma miatt. Végül csak kisilabizálom, hogy hogyan volt, és folytatom. - Vagyis írtam nekik egy cikket első végén a trollvándorlásról, másodévben pedig beálltam cikkírónak. Így történt, ha jól emlékszem. - Megerősítésként biccentek egyet, és végzek a teával. Sajnos egy nagyobb mennyiségű levéllé hatására egy elég riasztó fintort vágok pont akkor, amikor a körkérdésre adott válaszáról van szó. Szuper, most azt hiszi majd, hogy rosszat írt. Merlin szerelmére, tehetek én a mandragóra levél ízéről? Na mindegy, mentegetőzhetek megint. - Bocsáss meg, nem volt cukor a teámban. - Geli. Tisztázzunk valamit. Amikor arra gondolsz: mentegetőzés, ne, ismétlem NE keverd össze a füllentéssel! Szuper, most önmagamat szidtam le a fejemben. - Egyébként köszönöm a válaszaidat. Valóban, jók lettek, elképzelhető, hogy még felkereslek ilyennel, hogyha benne vagy. - Egy biztató mosolyt eresztek felé, és arra gondolok, hogy lassan menni kéne.
|
|
|
|
Závodi Soma INAKTÍV
RPG hsz: 151 Összes hsz: 175
|
Myra- Oké- oké - mosolyogva intettem felé, még mielőtt beálltam volna a kasszához, hadd higgye azt, hogy majd ő fizethet. Ezt persze úgy sem hagynám, mert ugyan csóró vagyok, de az én társaságomban nem fognak lányok fizetni, ha nem muszáj. Meg is rendeltem a finomabbnál finomabb ételeket, majd roskadozó tálcákkal tértem vissza hozzá, s le is telepedtem vele szemben a kényelmes ülőalkalmatosságon. A helyiségben szólt a zene, s a többi vendég hangja törte meg a csendet, mondhatni tipikus kajálda hangulat volt. Egy kicsit zajos, egy kicsit nyüzsgő, de ahhoz épp megfelelő, hogy betoljunk egy burritot. - Ne is mond, én is. Már tök rég nem ettem ilyen kaját, ki voltam éhezve rá - meséltem lelkesen, majd nagyot haraptam a burritóból, s próbáltam kiélvezni a mexikói ízeket, melyek átjárták az ízlelőbimbóimat. Imádtam. Ennél talán csak az olasz kaják lehettek jobbak, meg a kínai, és a gyros. Ó igen, egy jó kis gyros pitában, hagymával, szósszal. Az ízorgia mellett azért továbbra is ott motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy ugyan honnan lehet ismerős a csaj, volt is egy tippem, és ki is mondtam a szót, de elsőre úgy tűnt, mintha tévedtem volna. Végül aztán, felém nyújtotta az asztal felett a kezét, s amikor kimondta a csapatnevét, máris mosolyra görbült az ajkam. - Óóó, tudtam! Ezért voltál annyira ismerős! - jegyeztem meg, miközben rászorítottam a kezére határozottan. - Závodi Soma, Szárnyas Okkamik - magam is mellékeltem a csapatom nevét, bár nem hiszem, hogy erről hallhatott, hisz csak nem olyan rég alakult, és iskolai szerveződésről volt szó. Ehhez képest ő a híres-neves Mennydörgők fogója volt, ami azért baromi jól hangzott. Mindig is szerettem a kviddicset, és el tudtam képzelni azt, hogy egy napon majd én is abban a csapatban játsszak. - Mondanám, hogy a Mennydörgők, de akkor azt hinnéd, hogy csak hízelegni próbálok. Egyébként van még pár csapat, amit bírok, leginkább külföldiek- jegyeztem meg, majd újabb falatot haraptam a burritóból. - Szóval modellkedés és játék, ez elég sok lehet egyszerre nem? Emellett dolgozol is valamit, vagy megélsz a modellkedésből? - nem voltam otthon a modellek világában, nem tudtam, hogy mennyit kereshetnek, de kíváncsi lettem. Egyszer ugyanis olvastam egy hirdetést, hogy alsógatya modellt keresnek, s bevallom, megfordult a fejemben, hogy pózoljak, feltéve, ha tényleg jól fizetnek érte.
|
|
|
|