30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Le | Téma száljai | Témaleírás
Angyal Odett Abigél
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 380
Írta: 2020. április 7. 17:09 | Link

Kazi mester

- Van egy lány... nő. Nem tehetek róla, simán csak irritál, maga cuki, de biztos magának is van olyan, akit nem bír elviselni. De nem kötöttem bele, meg semmi, pedig az átváltozás előtti napon volt, és olyankor előjön valami hülye hiperérzékeny oldalam. Na mindegy. Szóval kicsit egyedül szerettem volna lenni, erre betrappolt az a tyúk, elkezdte játszani az agyát, hogy ő a mit tudjam én minek a reklámarca, meg, hogy simán szétverné a fejem egy terelőütővel. Full bolond a nő, én mondom magának, és kisgyerekeket tanít.
Amúgy jó, ebből a szempontból én eléggé ártatlannak hatok, de valljuk be, nem én fenyegettem meg először, ő kezdte az egészet.
- Szóval közöltem vele, hogy éjjel széttépném, ha méltó lenne rá, de nem az. És ehhez tartom is magam.
Mondjuk elméletileg senkit se kellene széttépnem, de azért nagyon nagy volt a kísértés rá, hogy kicsipkézem a modell pofáját. De! Nem tettem meg. Szóval tök jó arc voltam.
- Nem védem amúgy magam, a telihold előtt meg utáni elviselhetetlen vagyok. Páran megpróbáltak már a közelemben lenni, de gyűlölöm, ha olyankor bárki is ténylegesen a közelemben van.
Sosem engedtem senkinek, hogy ott legyen, amikor átváltozom, pedig néha olyan jó lenne, ha fogná a kezem valaki, vagy csak a tudat meglenne, hogy nem vagyok riasztó. De tudom, hogy az vagyok, tudom, hogy az egész szörnyen ijesztő és kiábrándító, és nem szeretném, ha az a kevés ember, aki fontos nekem, így lásson.
- Figyelek.
Fordulok kicsit felé, nem ugrándozom, mert azért ketten ülünk egy párkányon, elég közel egymáshoz, gyakorlatilag csak a hold árulja el, hogy én is itt vagyok, elvesznék különben a sötétben. Ahogy mesél a mosolyom egyre szélesedeik, elképzelem, ahogy egy fürtös kisangyalként elmeséli, hogy milyen nagy kutyájuk van, aztán szegény postást mennyire megrémíti, és hogy mennyire jót nevet ezen. A végén én is kacagok, még a könnyem is kicsordul attól, amit mesél, mert előttem van a kép.
- Nagyon eleven gyerek lehetett. Imádom.
Tényleg, nagyon nevetek, a testem vidáman rázkódik a fel-feltörő jókedve, végül hangosan sóhajtok egyet. Csóró postás.
- Gondolom, nem ez volt az egyetlen rosszalkodása.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vizsnyiczky Heléna Sára
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Elemi mágus, DÖK tag, Edictum lektor, Negyedikes diák


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 272
Összes hsz: 536
Írta: 2020. április 7. 18:36 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

Automatikusan utánozza a lány mozdulatát. Közel olyan egyenes, ha nem egyenesebb egy kicsivel, mint a másik. Ez volt az egyik legelső dolog, amit megtanult a balettórákon. Ritka volt a fizikai erőszak, de ha valaki nem volt elég egyenes azt bizony jól hátbavágták és egy életre megtanulta a helyes tartást.
- Ó, de még mennyire. Szóval csak akkor gyere velem, ha nem félsz – kacsintott rá cinkosan. Nem volt valami ildomos már az első napokban belerángatni a „kicsiket” a rosszba, de hát nem az ő ötlete volt igazából, ő csak boldogan asszisztált a folyamathoz. Meg persze ha már arrafelé jártak úgy gondolta, eszik valami finomat. Vagy nem is tudta igazából, hogy tényleg enni kívánt-e, vagy csak már a gondolat maga ösztönözte arra, hogy egyen, de hát igazából mindegy is volt, úgysem hízott egy dekát sem az ilyen kényszerevések után. Pedig nem ártott volna felszednie néhány kilót, mert az összes bordája és a medencecsontja már-már vészesen kilátszott halovány, szinte fehér bőre alatt, így még ijesztőbbé téve az összhatást. Más lányok azért küzdöttek, hogy leadjanak néhány fölösleges kilogrammot, ő viszont szívesen fogadta volna őket. Hihetetlenül boldoggá tette volna, ha a mérleg hatvan felé billen ötven helyett, de úgy tűnt, ez pusztán álomkép marad.
- Nem, vagyis nem tudom mennyire titkos annak, aki nem tudja, hol keresse. – Ajkai felfeé kunkorodtak, mikor meghallotta szegény manók nevét. Csillám és Puszedli? Ez pont olyan, mintha két csillámpóni neve lenne, nem pedig házimanóé. De hát nem várt többet a lánytól. Azért nem röhögte szemtől szembe, beérte azzal az aprócska, sejtelmes mosollyal.
- Nos őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy szabad manók-e vagy sem, ez az iskolavezetés dolga és nem az enyém. Amíg pedig nem az én dolgom, addig nem avatkozom bele. – Micsoda hazugság volt ez, szerencse, hogy a plafon nem szakadt rájuk.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. április 7. 18:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 396
Írta: 2020. április 9. 17:52 | Link

Angyalkám


Csak a lányomra kell gondolni és máris bólogatni kezdek. Nos igen, van egy-két ember, aki nem fér be a tűrőhatáraimba.
- Milyen bájon tancinéni lehet - hümmögök. Aztán jön a másik oldal is. Édes, általában ezt a részt el szokták hallgatni. Méltányolom, hogy Odett ebből sem hagy ki.
- Milyen bájos tini popsztár vérfarkas lány lehet - hümmögök, akárcsak az előző hölgyike említése után. Közben magamban mosolygok. Kicsit cukkolom a lányt, bár van egy olyan érzésem, hogy inkább ő is csatlakozni fog a mosolygáshoz mintsem oldalba csapni, hogy " Na de Kazi bá!".
- Megértem. Az ember nem mindig akarja megosztani a gondjait, akkor sem, ha odanyújtják mások a vállukat, hogy átvegyenek egy kis terhet. Csináld csak magad, Angyalkám, állj ki azért, ha egyedül akarod végigvinni. Viszont, ne felejtsd el, hogy van segítség, ha rászorulsz - teszem hozzá. Nincs semmi értelme szenvedni, ha létezik kéz, ami kihúzzon a vízből. Ha meg jó a kicsit úszkálni, akkor a kéz remek helyen van ott, ahol van.
Ezután belekezdek a jutalommesébe. Ahogy egyre mélyebbre jutok a történetben, úgy érzem Odett jókedve is nő. Ez melegséggel tölti el a bensőm. Talán tényleg szeretem a gyerkőcöket, mindenkiét, az enyémen kívül.
- óh, dehogy - rázom a fejem nevetve - mindig kitaláltam valamit, amivel szórakoztattam magam, meg a körülöttem élőket. Például volt, amikor elhitettem az alattam élő férfival, hogy szellem lakik a lakásába. Azt hiszem valami állata hunyt el. Talán egy macska vagy aranyhal. Nem is tudom, viszont azt tudom, hogy akkor nagyon divatos, nagy képernyős tévéje volt, ami senki másnak a házban. Tudod egyáltalán mi az? - tartok szünetet, rátekintve. Folyton megfeledkezem arról, hogy nem muglik között vagyok, hogy még egy egyszerű zseblámpa is tud sokkolni valakit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszay Izidóra
KARANTÉN


Izzy
offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 34
Írta: 2020. április 11. 19:41 | Link

Sára


Ha kicsit is illene, akkor most erre a mondatra válaszul az ő száját is egy egyet nem értő chh hang hagyná el, mint ahogy azt hallotta már párszor. Azonban úgy nevelték, hogy sem ez nem illendő, sem az, hogy a fejét rázva lóbálja esetleg az összes haját mások arcába, úgyhogy mindezen lehetőségekkel nem élve tömören válaszol.
- Nem félek - feleli tisztán és érthetően. Ugyan mitől is félne. Ha rajtakapják, hogy tiltott helyen jár, mégsem egyedül lesz és majd ártatlan tekintettel elveszett bárányka módjára eladhatja, hogy más vitte a rosszba. Hiszen ő a nagytermet javasolta. A konyha már a nála pár évvel idősebb eridonos ötlete volt. Igaz, a manók azért érdeklik, nagyon is. Talán éppen olyan remek kis barátokra lelhet itt is közöttük, mint otthon, ahol Puszedli például mindig készít neki karamellás pattogatott kukoricát és forró kakaót habcsókkal, ha a szülei ismét sokáig dolgoznak és lemondják a megbeszélt családi vacsorát. Attól mindig jobb kedvre is szokott derülni.
- Értem - jegyzi meg a válaszra, amely igazából nem válaszolja meg a kérdését, viszont jogosnak mondható, hiszen az iskolavezetés dolga eldönteni, hogy fizeti-e a konyhán dolgozó manókat, vagy koszt és kvártély ellenében rabszolgasorban tartja őket. - Azért remélem, szabad manók, akik rendes fizetést kapnak. Mégiscsak járnak nekik is az alkotmányos jogok. Igaz, a mi régi manónk meg nem akarta elfogadni apukámtól a neki ajándékozott ruhadarabot, mert attól félt, hogy akkor mennie is kell. Szegény Csúzli túlságosan is megszokta, hogy a család tulajdona - meséli. Ugyan cseppet sem biztos benne, hogy mindez érdekli is a másik lányt, viszont úgy véli, itt az alkalom egy kis aktivitásra és felhívni mások figyelmét rá, milyen fontos is, hogy az értelmes lényeknek úgy általában biztosítva legyenek a jogaik és pont olyan fontosnak és értékesnek érezzék magukat, mint amilyenek. - Majd megkérdezem a manókat, hogy mi is a helyzet itt velük. Te sokat jársz amúgy a konyhába? Összebarátkoztál velük?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Heléna Sára
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Elemi mágus, DÖK tag, Edictum lektor, Negyedikes diák


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 272
Összes hsz: 536
Írta: 2020. április 12. 21:43 | Link


outfit|a tanév első napjaiban|music

- Helyes. De ne gondold, hogyha lebukunk, elviszem helyetted a balhét. - Olyan bájosan és kedvesen fenyíti be igazából a másik lányt, hogy talán észre sem lehet venni a cukormázas külsőbe burkolt kis agressziót. De pont olyan aljasnak tűnt, mint egy igazi vérbeli rellonos még levitás létére is, így jobbnak látta tudatni a picike hercegnővel, hogy ő még maga helyett sem tudja vállalni a felelősséget, nem még más helyett.
- Szegénykém - fejezte ki együttérzését szegény pórul járt Csúzli iránt. Na nem mintha kifejezetten érdekelte volna, hogy mi van a Sziklai vagy Szikszai vagy milyen család házimanójával. Hát igen, nem igazán figyelt oda a bemutatkozásnál sem. Meg hát a manókról sem volt túl sok tapasztalata, mert nekik otthon sosem volt. Nem is volt rá szüksége, édesanyja jól főzött, tánctanár lévén pedig szabad időbeosztás mellett dolgozhatott, így arra volt ideje amire csak akarta. Valamint néha napján, ha úgy alakult, akkor az édesapja is besegített otthon, valamint tőle és Lillától is elvárták, hogyha otthon voltak, akkor valamit azért tegyenek azért, hogy a ház csillogjon és villogjon. Feltehetőleg tőle örökölte tisztaságmániáját, ami aztán az idő elteltével átalakul egy tisztaságmániás rendetlenségbe. Utóbbi kamaszkora kezdetén ragadt rá, talán lázadásból, talán lustaságból, ezt nehéz lenne megmondani.
- Nem mondanám, hogy sokat járok le, de néha megfordulok odalent. És igen, egészen jól kijövünk, mert nem kezelem tárgyként vagy rabszolgaként őket. – Vállat vonva indul meg lefelé. Ha menni akarnak, hát haladjanak, azért nem ér ő erre rá egész nap. Lehet, hogy füllentett egy kicsit a konyhában tett látogatásai gyakoriságáról, de azért azt mégsem mondhatta egy ilyen aktivista szellemű lánynak, még a végén bevágta volna a hisztit, hogy halálra dolgoztatja szegényeket. Abban viszont igazat mondott, hogy nagyon megbecsülte a munkájukat, mindig hálás volt, ha a segítségére siettek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
offline
RPG hsz: 466
Összes hsz: 3711
Írta: 2020. április 13. 13:04 | Link

.találkozzunk újra. de ez most már nem a megszokott.


Ahhoz képest, hogy elkerülte ezt a találkozást, hogy aztán mégis belement és beszélgettek, minden a feje tetejére állt. Nem kell ezt féltétlen rossznak értelmezni, még ha amúgy meg is lepi. Nagyon. De nem ad ennek már szót, hiszen nem is tudna. Azt hitte, hogy a sérülések, a személye mind-mind negatív példák és hátrányok tömkelege lesz, hogy majd legyintenek, ráhagyják, hogy olyan, amilyen, az érzékenyebbek majd jajongnak és megpróbálnak segíteni és a többi. Hogy ez majd visszaveti, kevesek értik meg, ő is keveseket ér majd el, de kényelmes lesz és nem hadakozik. Hogy nem is veszik talán észre igazán, majd ő lesz a fura srác a sok közül. És ezzel szöges ellentétben emelik ki, figyelnek a hibákra, arra, hogy ő a legtöbb rosszról tudja, milyen. Tudja milyen ha nagyon fáj, ha még a levegő mozgása is idegőrlő, ha a fáradtság olyan, amely nem csak sötét karikákat fest szeme alá, hanem mély árkokat, a karban nincs emelésnyi erő. Ha tudja, mi a rossz, mi a hadakozás és mi a harc, mert ha most nem is, akkor megtette. Muszáj volt, még ha el is engedte egy pillanatra. És legfőképp tudja, milyen egyedül. Még akkor is, amikor vannak körülötte, beszélnek hozzá, kérdeznek tőle. Mert a titkok, a történések ezt hozták magukkal, csendes, társas magányt, amiben leült más mellé és ott volt, de mégsem. Mert ismernek egy felet, egy részt belőle és mégsem a teljeset. Hogy tudja, miről beszélt, beszél a másik és nem azt a sajnálatot érzi, nem azt a pillantást adja, mint mindenki. Hanem megértést, bólintást, olyasmit, amit ő sem képzelt ugyan, de érzi, hogy jóleső a másiknak. Hogy kilépett az árnyékból, felállt és egyenesen hozzá sétált a tömegben, hogy ott lehessen és figyeljen rá. Lehet, hogy amik történtek, amiket mondott és vallott a mágia miatt történtek, de csak könnyítette az utat. Lehet, hogy az még mindig nem tetszik neki és morogna, de megtörtént, olyan, amelyet már nem lehet megváltoztatni és amely, mint sok más dolog, nem rajta múlt, mások döntötték el, de könnyebb és jobb megoldásokat, helyzeteket szült. Hogy nem tudja, mi lesz és mi nem, de akkor, ha már kimondta, nem hátrál meg. Talán szavai bizonytalanok, bénák, elhatározásai általánosságban biztosak, csak nehezen jönnek elő. Nehezebben. Sok mindent nem tud és bizonyára nem is fog, mert nem vallatni akarja, kikérdezni, a lényeg elég, ő is annyit adott, minden más meg csak, van. Nem jött fel, nem jött még fel és lehetségesen nem is fog. Semmit sem tud, mert az események megint másfelé pörögnek, megint nem ő a határozott és irányító, csak ismét hagyja magát elsodródni. Ezért nem tervez, ezért spontán sokszor és tűnik szétszórtnak, de kezdi megtanulni, hogy az eseményeket nem egyedül irányítja, már nem és lehetetlen kiszámolni. Ő képtelen rá.
Legalább magát próbálja meg itt tartani, bár nehezebb úgy, ha ajkain csügg a másik, mozdulnak az övéi is, keresik és kóstolnak. Nehéz minden ilyenkor, de igyekszik. De mire is? Jó kérdés. Aprót szusszan, majd mélyet sóhajt, feje mozdul, el tőle és engedve a húzásnak dől vele. Aprókat pislogva néz körbe, még mindig ott vannak, ahol, még mindig a folyosó falának dőlve rezdül meg az apró csókokra nyaka bőrén. Az érzékeny pontra sóhajt fel és válik mindene libabőrössé, ahogy eddig szorongatta az anyagot, most úgy engedi el és simulnak ujjai a vállára, szemeit ismét lehunyva felejti el, hol van. Mert a zavar jön, a zavar megint vele van, gyomra aprókat rándul, vagy csak úgy érzi, elönti bőrét az ajkai érintése, az apró csókok. Sajátjait mosolyra húzza, elengedi magát, ahogy ujjait is egy pillanatra, majd ismét, amikor elhúzza onnan. Hamar utat talál felsője alá, a bőre feszül és szusszanva tolja ki egy kicsit, aprót csak mellkasát, hogy jobban simulhasson az ujjai alá. A sebhelyeihez ér, oda, ahova viszolyogva gondol és undorral, amit nem akarna sosem más által érintetni. Most ott van, végigköveti, szisszen, mintha neki is fájna, pedig ő nem érez semmit, csakhogy égni kezd kissé, bizseregni. De semmi más. Nem mozdul, nem borul úgy libabőrbe, mint minden más. Sóhajtva hajtja le kissé a fejét, mert tapintásra is érezni, mi tombolt abban a fenevadban. Mi árat fizetett az életért. Elgondolkodott már elégszer, hogy mi lett volna a jobb, ha ott meghal, vagy ha ezzel él. Sokat gondolkodott rajta. Most már halad az élet felé, a válasz egészen kész van. Csak a mély és sötét pillanatokban tér csak vissza. Elmereng, ahogy a kérdés felhangzik, vállát kezdi cirógatni, most ismét aprónak és semminek érzi magát. Fejét dönti végül a falnak, tekintete a plafonnal szegeződik. Feltódulnak benne az emlékek, mert olyan ritkán kérdeznek tőle ilyet, hogy soha. De mindig emlékszik. Kicsit mélyebb levegőt vesz.
- Idén lesz a hetedik év. De mindig úgy érzem, hogy csak tavaly, tegnap, vagy néha, hogy sosem – hangja halk, kissé fátyolos. Nem tudni, hogy az előbbiek miatt kába még, vagy ez már új. Nem tudja, hogy jól esik neki a kérdés, vagy fájó. Hisz aki tette, annak a dolga volt, neki viszont nem. Lassan öleli át mind a két kezével, eltávolodva egy kicsit a faltól, de hagyva, hogy kezének maradjon helye is.
- Közel sem olyan, mint beleszületni, tudom. Sejtelmem sincs, az milyen. Én előtte nem voltam semmi sem – kapaszkodik karjaival belé, lágyan körözgetve ujjával a hátán. Ő csak áldozat, egy ideje. De mint mondta, figyel, nem magára, nem a farkasra. Figyel.
- Bántottak érte valaha? - oda és vissza, apró kérdések. Tudja, hogy a gyerekek milyenek, felnőni valami mással milyen. Vagy akár a felnőttek. Az emberek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay Fanni
Prefektus Eridon, DÖK tag, Ötödikes diák


sziporka
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 28
Írta: 2020. április 15. 18:34 | Link

az évnyitó után | újra látlak


Feszengve ücsörgök az évnyitón a vörös-arany szegélyű talárban, amit idáig csak a vizsgák alkalmával öltöttem magamra, hiszen azok voltak az egyedüli események, amelyeken magántanulóként részt vettem. Itt-ott picit szűk, néhol pedig bő, de korábban ez cseppet sem zavart, hiszen minimális volt az idő, amit benne töltöttem. Finoman megráncigálom az ujját, miközben fél füllel hallgatom az igazgatói beszédet, néha fel-felpillantva a diákságra. Önkéntelenül ismerős arcok után kutatok, mintha bármi esély lenne rá, hogy a sokaságban kiszúrok valakit a vizsgákról.
A kelleténél gyakrabban pillantgatok át a Rellon asztalára is. Krisi ismerős vonásait ezer közül is kiszúrnám, így már hamar megtalálom őt a sok kis fejecske között. Biztos nem szeretné, hogy átüljek hozzá.
Kissé kesernyés szájízzel kóstolok bele az ételbe, és bár érzem, hogy mennyire finom, és jól is esik, mégsem tudok pár falatnál többet magamba kényszeríteni. A gyomrom kavarog az izgatottságtól vegyes feszültségtől.
Amikor legközelebb felpillantok a tányéromból, már épp látom, ahogy Kristóf az asztaltól felállva elindul a Nagyterem ajtaja felé. Sietve törlöm meg a számat egy szalvétával, és már pattanok is fel a székemről, mintha csak parázson ültem volna, hogy sietős léptekkel én is meginduljak a sorok között. Bár nagyon igyekszem, mégis már csak az ajtón kilépve, a folyosón tudom beérni őt. Óvatosan elkapom a talárja jobb ujjának szélét, és picit megrántom, épp csak annyira, hogy észrevegyen maga mögött.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
Mestertanonc Navine (H), Harmadikos mestertanonc


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 380
Írta: 2020. április 15. 22:18 | Link

Kazi mester Love

- Ha lesz még gyereke az életben, be ne írassa az előkészítőbe sportra. Nála még én is jobb vagyok.
Pedig nálam azért a mozgás kimerül abba, hogy egy perc alatt ha kell öt sajtbureszt is betolok, de az, hogy durván szeretek enni, nem jelenti azt, hogy nem élvezem ki a ételt. Mert de, nagyon is. Szóval én és a mozgás. Mondanám, hogy jó terelő lennék, mert ebben az egyben biztos vagyok, de a kviddics nekem összeférhetetlen. Mondjuk nyilván, inkább arról mondok le, mint D-ről, de ez már csak ilyen.
- Hé!
Játékosan megbököm a vállammal a vállát, de azért mosolygok, sőt, talán egy kicsit kuncogok is, hiszen megállapításra jutottam a történettel kapcsolatban. Most még mosolygok persze.
- Ez úgy hangzott, mint egy pocsék mágikus szappanopera nyitánya. ÚRISTEN!
Elkerekedett szemekkel nézek rá, mert ezzel egy nagyon csúnya igazságot mondtam ki. És ez sajnos tényleg igaz. Szóval ami az előbb még vicces volt, most éppen kétségbe akar ejteni. Durván. Egy kicsit megemelkedek, de aztán visszahanyatlok, és megint elnevetem magam, mert a sok kis mellékes szál, Barnabás, Damyan, Belián és Zina, mind ezt támasztják alá.
- Egy mágikus tini szappanopera díva vagyok.
Ő kellett ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, mert az, ahogy azt mondja "Angyalkám" valami olyan, amitől egyáltalán nem utálok Angyalnak lenni. Komolyan mondom, még mindig nem tudom elképzelni, hogy mondjuk tényleg üvölti ezt a szót, vagy fenyegetően mondja, nekem valami olyan, amitől kicsit boldogabban ver a szívem. Mielőtt bárki félreértené, nyilván apakomplexusom van, de nem csak szexuális értelemben, hanem mindenhogyan. Az idősebb férfiak társaságában találom meg önmagam, és velük érzem jobban magam. Talán mert mindig is idősebbek vettek körül, talán azért, mert valahogy a közelükben én, mint fiatalabb nő, merek gyenge lenni. A kortársaim között nem vagyok képes elengedni azt a képet, amit felépítettem magamről, itt meg főleg nálam fiatalabbak vannak, akik még hallgatnak is engem, fontos a kialakított kép fenntartása.
- Egy halott aranyhal szelleme?
Emelkedik meg a szemöldököm, és nem tudok nem vigyorogni azon, amit mesél, és kicsorduló könnyeimmel csak bólogatok.
- Persze, még jogosítványom is van. Komolyan, ha egyszer el akar menni valahova, elviszem. Én úgyis csak felnőtt kíséretében hagyhatom el a környéket, leginkább a magáéban, szóval... átvezetek önért az országon is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Prefektus Rellon, DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Harmadikos mestertanonc


#fattyú #szőke ördög #Mihi #Mimi
offline
RPG hsz: 216
Összes hsz: 767
Írta: 2020. április 20. 21:31 | Link

Belián
újra látlak / ne haragudj rám

Minden évvel egyre csak rosszabb lett. Rosszabb lettem. Önmegtartóztatást kellett volna tanulnom, mert túlságosan elszaladt a ló, de ehelyett ültem a muglik között, teljesen más fajként, és áhítattal figyeltem a nőt, aki a szorzás rejtelmeibe avatott be minket. Szerettem órákra járni, teljesen mindegy, hogy milyen óra volt, egyszerűen csak örömködtem neki, mert ha órán ültem, nem bánthattak. Sehogy. Nem kellett tartanom a bántó szavaktól, attól, hogy megdobálnak, rúgnak vagy ütnek, esetleg mindez egyszerre. Nem kellett tartanom semmitől, de egyszer mindennek vége szakad. A szüneteket túléltem, igyekeztem túlélni, de lelkem már rég meg volt törve, amikor testem ugyanúgy cipelte tovább mindenhova, mert nem tehetett mást. Voltak kötelezettségei, amiknek eleget kellett tennie, különben csak még rosszabbra fordult volna minden. Sokáig gondolkodtam azon, hogy aznap mi vitt rá a cselekvésre. Talán lelkem megtörtsége, ami véglegessé vált, talán az, hogy testem is kezdte feladni a küzdelmet, így elindított egy automatikus védelmi mechanizmust. Annyi a biztos, hogy bevált. Ösztönként jött elő bennem, hogy elkapjam a gyűlölettel teli barna tekintetet, ami engem szuggerál, majd egyre közelebb és közelebb furakodott személyesterembe. Elkaptam, és többé nem eresztettem, pedig nem is gondoltam rá, nem is akartam, egyszerűen megtörtént. Évekig tökéletes csend honolt agyamban, lelkemben és testemben egyaránt, mert a probléma, ami minden napomat megkeserítette, megszűnt, megszüntettem. Megszüntettem azzal, hogy egyszerűen elmosolyodtam, és a probléma igazából talán saját magát szüntette meg, egyetlen mosolyomnak hála. Évek tökéletessége, ami a mindent jelentette akkor. Az áhítat, ahogy én figyeltem a tanárokat, akik tudásukat adták át nekem, úgy nézett rám ő is minden egyes pillanatban, mintha nem lenne holnap. És jó volt, jól esett, nem akartam elengedni, mert elhittem, hogy ez őszinte szeretet, hogy magamért szeret és akar a közelemben lenni. Nem így volt, mert megtört az ő lelke is, ahogy a másik feje, amit a betonba csapott, amiért hozzám ért. Pedig olyan tökéletesnek tűnt. Az is volt igazából, egészen addig a pillanatig. Onnantól minden megváltozott, és kényszer volt elmennem az RJ-be. Nem akartam. A megszokott tökéletességet akartam, azt, amihez hozzászoktam az évek alatt, ami csendet teremtett bennem, de minden hiábavaló volt, mert felvettek, és mehettem a cuccommal együtt. Szépen indult, majdnem tökéletesen, egészen addig, amíg védekezni nem kezdtek ellenem. Életemben először tört fel belőlem a véla, aki bennem él, megmutatva a valódi arcát, amitől sikítva rohantak el a diákok. Az igazi véla, ami szintén én voltam. Ami szintén én vagyok. Hangja szaggat ki az események sorozatából, kissé összerezzenek, ahogy megszólal. A hála úgy fut végig minden porcikámon, mintha most érezném először, amiért megszólalt, amiért elsöpörte az emlékeket. Nem akarok emlékezni.
- Hét év – suttogom a szavakat, tarkóján pihenő ujjaimon kívül semmim nem mozdul. Nem tud megmozdulni, nem is akarnék. A közelsége az, a hangja, amely még a talajon tart és nem hagyja, hogy elvesszek. Testem nyomódik az övének jobban, ahogy átölel. A mozdulat olyan automatikusnak hat, kékjeim egy pillanatra pattannak ki, ahogy agyam dolgozza fel, mi is történik. Mikor is öleltek meg utoljára? Nagyot szusszanva hunyom le ismét szemeimet, halkan nevetek fel a kérdésen, tarkóján pihenő ujjaim abbahagyják a mozgást, mellkasára simított kezem kissé lejjebb ereszkedik. Közel sem olyan, mint beleszületni. Vajon melyik lehet a rosszabb? Amikor hangja végre kiszaggatott az emlékekből, ismét visszatérhetek hozzájuk. A verésekhez, a szitkokhoz, a szavakhoz, amelyek mindennap egyre csak jobban és jobban tépték a lelkemet. Pólója alól csusszan ki kezem, tarkójáról óvatosan húzom el a másikat, miközben ellépek tőle.
- Volt rá példa – már-már szégyellős mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elkapom pillantását. Közelebb hajolok, lehunyt szemekkel lehelek apró csókot ajkaira, egyáltalán nem törődve a lány csapattal, akik elcaplatnak mellettünk, túlságosan hangosan. Irritálóak. Elszakítom magamat tőle, óvatos mosollyal ajkaimon kapom el a már engem figyelő kékeket.
- Mennem kell – arcára simítom kezemet, lágy csókot lehelek homlokára, mielőtt véglegesen ellépnék tőle és arra indulnék, amerre eredetileg tartottam. A sarkon befordulva mosolyom már őszintén ékesíti ajkamat. Talán meglepő lehetne, hogy így csak még inkább megbámulnak. Most nem érdekel. Semmi nem érdekel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
offline
RPG hsz: 466
Összes hsz: 3711
Írta: 2020. május 23. 01:54 | Link

.találkozzunk újra. de ez most már nem a megszokott.


Lehet számokat vetni, osztani és szorozni, de vajmi keveset tud arról, mögötte mi áll, ahogy ő sem kezdte el regélni, pedig amúgy nála, úgymond, semmi sem bonyolult. Sőt mi több. Ha csak fele annyira sejtené az igazságot, ahogy néha meg-megismer történeteket, akkor rájön, hogy semmi sincs és semmi olyan főleg, amelytől az ő szavai fontosabbak lennének. Így sem gondolkodik úgy, de önös nézete, a sok év alatt beleivódott az elméjébe és nehezen enged fel. Igen, jöhetnek a fura, pocsék és elcsépelt életigazságok; másnak sokkal rosszabb volt, van és lesz, mindig szenved valaki, mindig jobban és a többi. Mint mikor gyereknek a „lehetnél kitűnő, mert a másik is az”, de már igazából ott megtanulta, tanulja bárki, hogy igen. Az a különbség, hogy ő nem az a valaki, ő saját maga, a saját kis gondjaival, a saját szemétkupacokkal, amiken ücsörög. És mégis, látni mást könnyebb, ahogy hallgatni is. Magának már unalmasak az önfekélyező dolgok, a tények, amelyeket ismer. Talán ezért olyan kíváncsi mindenre, legyen az dolog, személy vagy csak hely, mert egyszerűen ingerszegény helyről érkezve, akaratlanul kapkod mindenfelé a maga kis tempójában. Hogy végig csak várt talán valakire, valamire, amire figyelhet, amely elviszi olyan helyre, amely szebb és jobb. Hát, várhatta volna. Ő nem a hercegnő a toronyban, aki hajzuhatagát leengedve hagyja felmászni a megmentőt, ő csontváz lett volna a toronyban, aki kihagyta a lehetőséget, hogy az ajtó zárva sem volt sosem. Ezeknek mind mindegy már, hiszen itt van és el sem rohant.
Érzi, ahogy összerezzen, kicsit mintha a másik is elveszett volna fejben, valahol, bárhol, mint az előbb kicsit saját maga is. Úgy néz ki, ez akaratlanul történik meg vele, újra és újra. Beszél és elmereng, pedig aztán, sosem volt szokása, mint valami rossz öregember. Le kell gyűrnie, a melankólia egy része sikerült, állítólag már nincs a tekintetében sem sokszor olyan, amelytől az embernek kedve lenne leültetni és megnyugtatni, pedig épp nincs semmi. Esetlen mozdulatok, ahogy átöleli és nem is gondolja, hogy ez most a jó „válasz” akármire. Csak megtörténik, mint amúgy mostanság minden más is, vagy épp ez is, mármint, ami nem olyan rég ment le kettejük között. Nem mondaná, hogy most sokkal okosabb, csak inkább... nyugodtabb? Valahogy úgy. Nem tudja megfogalmazni. Könnyebb a léleknek, hogy kiöntötte és mégsem, mert esetlen és suta. Annak érzi minden tagját, ahogy rezdül az érintésekre, még ha azok lazulnak, távolodnak.
- Azt hiszem, erről nem lett volna szabad kérdeznem. Ne haragudj – mert kellemetlen, miért ne lenne. Lesüti a tekintetét is, hogy valóban nem azt akarta, hogy erre gondolni kelljen, vagy az ő hét évére. Bármire. Aprót szusszanva pillant vissza rá, ahogy közeledik felé és ismét megérzi ajkait, mintha megint csak az első lenne. Ez mindig ilyen? Vagy egyáltalán, lesz? Mi lesz most? Kérdezné, de egyszerűen nem jön ajkaira egyik szó sem. Viszonozza, nézi, ahogy ellép, most nem hunyja le a szemeit és vár másra, nézi és nem tud kérdezni, mára minden okos(abb) szavát ellőtte. Mindegy. Felesleges is lenne, vagy megint csak tapintatlan, zavaró. Oké. Semmit sem ért.
- Persze, persze, menj csak. Majd összefutunk még valamikor – mosolyodik el. Nem tudja mikor, hogy, csak a DÖK vagy amúgy is, nem nagyon tervezget, csak azt, hogy nem bújik el megint, annyira. Egy sóhajtással engedi el, csusszannak le tagjairól a kezei és a falnak dőlve néz utána. Arcát dörzsöli át, most tiszta volt a feje végig, mégis, úgy érzi, mégsem, mert volt minden. Felőle. Még mindig csodálkozik azon ahogy fogadta, nem pedig újabb nevetés és akármi. Mindenen csodálkozik. Lassan tolja el magát a faltól, igazgatja meg a felcsúszott felsőt, mintha muszáj lenne mindent kisimítani, aztán fordul egyet és eredeti útját folytatja. Hátrapillant, akaratlan, nem mintha várna bárkit is, aztán saját ajkát rágcsálva halad tovább előre. Az, hogy mit hoz a holnap, egyelőre a legkisebb problémája. Úgy minden más is. Fogalma sincs mi ez és mégis, vannak válaszai, de most nem bonyolít semmit sem túl. Csak hagyja megtörténni.

//köszönöm <33//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 190
Írta: 2020. augusztus 25. 13:34 | Link

Kazanov bácsi
(sz)fi(n)x, hogy Navinés leszek | kinézet

A jéghideg falnak dőlve, karba tett kézzel és keresztbe tett lábakkal várakozok a folyosón. Magam elé meredek, s próbálom megfelelően összeszedni a gondolataimat, szinte ajkam is meg-megmozdul, ahogyan fejben megfogalmazom a beszédemet. Igen, beszédemet. Hiszen nehogy azt gondolja akárki is, hogy terv nélkül érkeztem, és csak Dai-ra vagy Ivettre várok a folyosón. Nem. De nem ám. Küldetésem van. És legfőképpen elegem. Sokféle szcenárió játszódik le lelki szemeim előtt, de ha ma nem teszem meg, akkor soha nem fogom. És még az utolsó évemben is bámulhatom Karola és Bence képét. Ahogyan mindkét diák formája kirajzolódik lelki szemeim előtt, látványosan elfintorodva horkanok fel. Nem bírok ki még egy napot abban a házban, ahol ők vannak. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a felnőtt viselkedés fényévekre van még tőlem.
Zsörtölődve, idegességtől remegő kezeimmel nyúlok kipirosodott orcámhoz, miközben egy csapat diák elől kísérlem meg az elbújást. Nem mintha sokan leállnának velem beszélgetni, nem kockáztatok; végén még elszalasztom Kazanovot.
Kínzóan üres percek telnek el újfent, de a könyvtárból még mindig nem jött ki senki sem. Be mennek, de ki nem jönnek? Hogyan lehet ez? Mondjuk, nekem sem ártana inkább benn ülni és készülni a vizsgáimra, azonban a jelenleg bennem kavargó érzések fontosabbak; beszélnem kell vele. Lehajtom fejemet, és ajkaimat kezdem harapdálni, amikor hallom végre, hogy nyílik a könyvtár ajtaja. Vadászó nagymacskaként kapom fel buksimat, azonban csak egy diáklány és egy -fiú sétálnak ki rajta. Újabb fintor csúfítja ábrázatomat, hogy még ők is milyen bájosan nevetgélve hagyják maguk mögött a könyvtárat. Élvezd ki, amíg tart, gondolom egy pesszimista sóhajjal.
Hátra hajtom fejemet, így tincseim a hideg falnak koppannak, én pedig lehunyom szemeimet, és mélyeket sóhajtozva folytatom a várakozást. Erre kell járnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mikhail Sergejevics Kazanov
Házvezető Navine, Illúziómágus, Könyvtáros



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 396
Írta: 2020. augusztus 25. 21:38 | Link

Drinóczi lányka


Megjött a váltás, a műszakomnak ezennel vége. Mélyet sóhajtok, pedig egész kellemes délután volt ez is, a könyv amit forgattam remek, a diákok csendesek. A vizsgaidőszak mindenkit megemberel, még ha csak egy teszt erejéig is.
Bárcsak minden hónapban lenne egy vizsgahét. Jaj de utálnának a gyerkőcök ha ezt hangosan is kimondanám magamban. Elmosolyodom ezen a gondolaton, aztán szedelődzködni kezdek. Nincs sok holmim, A bögrémet hamar kiöblítem, hogy a holnapi kávé ízét ne rontsa el a beleszáradt zacc, aztán néhány papírt magamhoz veszek. Néhány kérelem, egy-két lány máshol szeretne aludni, mert összeveszett ezzel, vagy azzal. Illetve van itt szünetet kérő is, aki valami családi hétre kéredzkedne el. Ezeket majd aláfirkantom a naviba. Aztán körbenézek, mindenki megvan-e, s ha amarra sincs már dolgom lecammogok a kis lakásomba, hogy visszamélyedhessek a könyvem izgalmas világába. Apropó, azt is sietve felkapom. Intek a könyvtárosbácsiknak, aztán kilépek az ajtón. A folyosón gyér a fény, ma borús nap van, a felhők elzárják a nap útját. Egy nagyobb csoport halad el mellettem, hangosan köszönnek, én mosolyogva intek nekik. Aztán ott egy magában ácsorgó leányka is. Bizonyosan szedi össze a bátorságát, hogy bemenjen a könyvtárba tanulni. Na igen, ahhoz régen nekem is győzködnöm kellett önmagamat. A fizikai része mindennek könnyedén ment, ám az elmélet, nos, az olyan iránti érdeklődésem lényegében harmincéves korom után kezdett kialakulni. Most már egész sokat tudok ülni a fenekemen és magolni, csakúgy, hobbiból. Hihetetlen, az ember mennyit változik élete során.
- Jó napot! - köszönök oda mikor elhaladok a magányosan ácsorgó mellett, aztán robogok is tovább, a komótos, de mások számára talán kicsit gyorsabb tempómban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet