32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


lelki hipochonder
offline
RPG hsz: 257
Összes hsz: 432
Írta: 2021. október 5. 15:50 | Link

Tilosban
[ Móric / Amerikai Pszichó / kellemetlen ]

Ki gondolná, hogy ilyen vége is lehet ennek a napnak? Én biztosan nem. Másodjára történik meg velem, hogy takarodó után kénytelen vagyok a folyosókat járni és másodjára is Móric ennek a szemtanúja. Amikor a maga oktondi módján köszön, meg sem próbálok lépést tartani a megannyi, kiejtett cs-betűs szóval, majd válaszolnék, de a portré a falon egyenesen bele szeretne szólni a dolgunkban. Onnan, hogy ezt felismerem, természetesen nem hagyhatom megtörténni. Anélkül is hamar elrendezzük a dolgot, hogy a Tökfej szurkolna az érdekemben, de gyanítom a porté nem csak miattam dönt úgy végül, hogy ott hagy bennünket egymásnak.
Meg sem lep, hogy a választ meg sem várva spekulál. Szemöldököm szalad ráncba, majd ugrik meg, és mindezt hamar palástolva nyílnak el ajkaim egymástól. - Pontosan ezt akartam mondani, honnan tudtad? - kérdezem, hangomat egészen sikerül kordában tartani, ám a végére benne van az a szarkasztikus él, ami kéz a kézben jár velem. Apró lépést teszek felé, azzal pedig karom is lendül és nemes egyszerűséggel suhintok felkarjára. Jogosan, mert nem ez nem volt szép azok után… azok után, hogy tisztában van vele, hogy amikor nem bosszant halálra, még kedvelem is. - Jajj, Móric! Direkt kóstolgatsz? - söpröm hátra a hajamat, majd magam előtt fonom össze a karomat. - Én ugyan nem kompenzálok természetben. Azt azok teszik akik nem rendelkeznek kellő intelligenciával - gondolom, mint a legtöbb lány, akivel kompenzált már. Ez a gondolat segít a tudatos kis falam építgetésében. - Szívesen kifejtem neked hosszú körmondatokban, miért tartózkodtam takarodó után a könyvtárban, de te is és én is tudjuk, hogy megvannak az indokaim, hiszen ismersz. Igazán kár lenne érte, ha ilyesmivel most felborulna az esténk - megállok egy pillanatra, ahogy felnézek rá és fürkészni kezdem. - Már a tiéd és az enyém, külön-külön - lépek hátrébb és fogok a vállamon lógó táska pántjára. Valami furcsa. Általában megérzem, ha a közelemben van, de most olyan kényelmetlen itt ácsorogni és szemeim el is zizzennek róla a folyosó vége felé. - Rám még vár egy befejezetlen vers, te pedig, nem tudom - sandítok le kezei irányába. - Hogy állsz a kalligráfiával? - Nincs nála a füzet, ami legutóbb. De a hörcsöge még könnyen lehet a talárja zsebében... - igen, ez a srác az, aki tetszik nekem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke/édes ördög #Mihi
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 963
Írta: 2021. október 7. 17:13 | Link

Belián
leszel a korrepetítorom? / ohf*ck

Sok minden van a nyelvem hegyén, amit kimondanék. Túlságosan sok talán, azonban sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő arra, hogy bármit is közülük kimondjak hangosan. Darwinra emelkedik meg a szemöldököm, mert ő valóban érdekes téma lehet. A szerencse talán annyi, hogy szemtől szemben nem találkozhatnak vele a diákok, mert az lenne a világ leghosszabb Gyógynövénytan órája, amit még Volkov sem lenne képes berekeszteni. Darwinnal leállni vitatkozni? Bátor ember lenne.
A helyzet ismerőssége ugyan megbújik agyam hátsó zugában, azonban nem hagyom neki, hogy túlságosan nosztalgikussá tegye a helyzetet. Nem eshetek újra bele ugyanabba a helyzetbe, hiába vonzz, mint méhet a virág. Lehet nem is a helyzet maga vonzz ennyire, csupán a tény, hogy vele élhetném át újra, mintha mi sem történt volna, mintha ugyanúgy diákok lennénk, és nem két, immár teljesen más emberként sétálnánk egymás mellett. Így inkább beszélek, és igyekszem elterelni a gondolataimat.
- Ebben reménykedem én is. A legjobb időpontban engedélyezte az igazgató, hogy visszajöjjek - mosolyodom el halványan. A vizsgaidőszak közeledte remek alkalom arra, hogy valóban éles helyzetben figyelhessem meg a diákokat, ráadásul vannak olyan tanárok, akik ezt kihasználva helyezik előrébb a szóbeli feleleteket, mintsem az írásbelit. Kész Kánaán lesz a végére az egész, kivéve, ha hosszabb időre elterelik a figyelmem.
- Mindig érezted, ha a közeledben vagyok - felelem halkan, halvány mosolyom bújik meg ajkam szegletében, ahogy előre felé figyelek. - Valószínűleg még következő évben is. Vannak olyanok, akiket az évközi stressz jobban megvisel, mint a vizsgaidőszak - vonom meg vállaimat lezseren. A felajánlásra hümmentek végül egyet. - Remekül hangzik. Ebédeljünk - somolyodom el lágyan, kékjeimet emelem oldalasan Beliánra, majd csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, ahogy felé fordulok közben.
- Nem szeretném, ha ez kellemetlen lenne. Ha zavar, hogy bejárok az óráidra, csak mondd, rendben? Mint régen - régen is mindent meg tudtunk beszélni, remélem ez nem most fog megváltozni, amikor mindkettőnknek fontos az, ami jelenleg van. Még ha nem is kettőnk között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 4482
Írta: 2021. október 18. 22:16 | Link

egy adag meglepődés. de minden rendben.


A beálló csendben fordul vissza előre, hogy lehetőleg ne lökjön el, félre senkit, mintha vak lenne és egyetlen irány csak oldalvást lenne. A tréfálkozást lassan erőltetettnek érzi, olyasminek, amit csak azért dob be, hogy újabb alkalmat kaphasson egy találkára, holott ez nem így van. Nem akar akaszkodni, ismét nem. Mintha csak megint az elején lennének, olyan. Tartózkodik, de egy része nagyon is engedni akar, nagyon is akarja azt, amit már jól ismer. Ez a változás benne, hiszen ez nem az eleje, hanem a vége és ami utána gördül le. Tehetetlennek érzi magát, ujjait akasztja a táskája szíjába és leengedi vállait. Megint fáradtnak érzi magát, még ha tagjaiban egy csepp sincs belőle, azonban minden máshol igen. Talán szerezhetne kávét, attól minden más lenne. Más. Nehezen gondol a változásra, azonban muszáj.
- A szerencse fia vagy, ki mondana neked nemet? - somolyogva pillant felé, hiszen nem szokott sok választási lehetőséget adni. Ámbár most nem utal semmire, hiszen tudja, az igazgató tanult ember, olyan, aki ha kutatást hallt, szívesen enged teret neki. Annak idején a saját ittléte is annak számított, hiszen a varázstalan vérfarkas a mágikus környezetben mi nem, ha nem egy hatalmas lutri? Senki sem tudta, mi lesz, hogyan lesz és most tessék: ha még csak egy út kezdetén, de itt sétál, kibírta, elbírta.
- Nem tagadom – semmit sem. Felesleges. Már rég nem próbál hazudni, nyílt lapokkal játszik, mert tudja, semmit sem veszt vele. Már nem. Bólogatva figyeli a szavait, hogy nem is rövid időre rendezkedik be. Átfogóbb időszakot ölel fel, így nem lepi meg a dolog, két hétből nem is lehet alaposan tanulmányt írni.
- Ohh, akkor szívesen írok pár sort én is. Vélhetően engem jobban meg fog viselni a következő év – nevet fel halkan. - Ha minden igaz, teljes állásban maradok – lehet egyszerűbb lesz egy naplót vezetnie, majd átadnia, hogy nyugodtan vegye bele a diákok eredményei közé, valamit biztos megdob majd a diagramok között. Fene tudja. Ha pedig ebéd, akkor már fordul is rá a Nagyterem irányára. Lépne, amikor megérzi ujjait a csuklóján. Bőre bizsereg belé, miközben némán szidja magát: ennyire vágyná az érintést? Nevetséges. Ujja rezdül meg, mintha csak emlékezne, hogyan csúsztassa feljebb ujjait, kulcsolja össze a másikéval, de nem történik meg. Lazán pihen ott, egy pár pillanatig néz csak le, majd apró sóhajjal emeli meg állát. Nem a falra néz, nem máshova, megkeresi az ismert íriszeket és sajátjait fúrja beléjük, miközben ajkaim lágy mosoly játszik.
- Nem lesz kellemetlen, nem fog zavarni. Az ajtó nyitva áll majd – mint régen. Akkor nem bírt beszélni, zavara mindig megfojtotta. Most is érzi torkában, de ez talán más. - De szólok, ha valami van. Ellenben nem zavarhat. Meg kell tanulnom létezni így melletted. Mert… nem menekülhetek örökké – hogy mi elől, azt nyitva hagyja. Elmondta már elégszer, amit akart, hogy mi lesz? Nem keresi.
- Találjunk egy jó helyet, ahonnét meg tudnak csodálni – nevetgél, mintha az előbbi komolyság eltűnne és tovább halad az áhított ebéd felé. Fogalma sincs, mi ez az egész. Ismét nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


#fattyú #szőke/édes ördög #Mihi
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 963
Írta: 2021. október 18. 23:06 | Link

Belián
leszel a korrepetítorom? / ohf*ck

Van az az elcsépelt mondás a magyaroknál, hogy ki mint vet, úgy arat. Szeretném elhinni, hogy mi még csak a vetés részénél tartunk, és ebből valami olyasmit tudunk majd aratni, ami mindkettőnknek gyümölcsöző lesz. Gyermeteg lennék, mert szeretném ezt hinni? Kötve hiszem, hogy azért lennék gyermetegen naiv, mert ugyanúgy vágyom azt a mosolyt, amit nekem intéz, mint amit egykor mindennap láthattam. Azzal a mosollyal kelhettem és alhattam le, mintha csak így lenne megírva, de nagyon úgy tűnik, hogyha a sors egymásnak is szánt minket, ugyanúgy bekaphatja, mint eddig tette. Bár nem vagyok semminek elrontója, de tudom, hogy most ennek így kell lennie. Nem lehetünk egymás mellett.
- Te egész sokáig bírtad - nevetek fel visszafogottan, hiszen tudom mire gondol. Ha valamit kigondolok, annak mindig úgy kell lennie. Ha nem úgy alakul képes vagyok addig elmenni, még az én elvárásaimnak megfelelően csattan minden a helyére. - Felesleges is lenne - felelem halkan. Van ebben valami különlegesen elbaszott. Ahogy ő, úgy én is megéreztem és megérzem a mai napig őt, mintha a láthatatlan kapocs, ami összekötött minket évekig, még mindig ott lenne valahol. Elhalványult, gyengécske, de nem adja fel, és egymás közelében tart minket. Új erőre a közösen eltöltött éjszakák alkalmával kap, mikor elringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogyha másnap reggel felkelünk, minden rendben lesz.
- Micsoda? - szeppenek meg láthatóan, de azonnal folytatom. - Gratulálok! Büszke vagyok rád, Helvey. Mindig is ezt szeretted volna - kékjeim áthatóan fürkészik arcát, mosolyom szélesedik, miközben megállunk. Egyetlen pillanatot hagyok magamnak, míg elveszek a tekintetében, majd szólalok meg, és bármennyire szeretném meglátni mosolyát, nem mozdul pillantásom az övéről. Tökéletesen visszaadja azt a mosolyt. Mély levegőt veszek, visszakerül a mosoly arcomra, aminek széle remeg meg a folytatásra. Akaratlan lépek hozzá közelebb egyet, csuklóját eszem ágában sincs elengedni.
- Ne menekülj előlem, ha nem szeretnéd megtenni - pillantok le rá félárbocra eresztett kékekkel, szívem hatalmasat dobban, miközben pillantásom lejjebb esik. - Csodáltak már elegen, én viszont téged szeretnélek úgy, ahogy eddig nem volt rá alkalmam. Elviszlek innen - még egy aprót lépek közelebb hozzá, ajkaim érintik homlokát lágyan, még puszinak sem nevezném, amit művelek. - Keresni foglak - motyogom bőrének, majd lépek el tőle, ujjaim csúsznak le csuklójáról, ahogy a Nagyteremtől ellentétes irányba sietek el, hogy elhagyhassam a kastélyt. Keresni foglak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


grey wind
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 4482
Írta: 2021. október 18. 23:51 | Link

egy adag meglepődés. de minden rendben.


- Végletekig tudom bírni, kivéve, ha épp hiszti napot tartok – persze, akkortájt is sokat nyelt, fogta vissza a vadállatot odabent vagy épp szükség nem volt rá, hiszen volt, aki megnyugvást adjon. Hol így, hogy másképp. Karok záródtak köré vagy csak hangjának kellemes dallama, amelytől visszahúzódott a vad, elkerülve, hogy egymást tépjék. Mostanság azonban senki sem fogja vissza, az pedig előtör, élesebben, mint valaha. Nem akar arra gondolni, hogy egy nap már nem fogja ismerni a nyugalmat, a békét, de benne van a pakliban, mint sok más. Érzi, hogy valami rezdül benne, de korántsem annak az ingere, hogy üvölteni akarna. Bírta. Bírja és bírná, ameddig világ a világ, azonban erről sem ő döntött. Kirántották alól a talajt és megint csak hagyta érvényesülni, pedig tiltakozni akart. Akar még?
- Rég volt az, hogy próbáltam elrejteni bármit is – hiszen ott volt az az éjjel, amikor még arról is lerántotta a leplet, amelyről valóban nem akarta, még ha nem is volt titok. És később sem, amikor hiába nyitott félve ajtót, hogy mi marad majd belőle másnapra, mi marad lelkéből, törött szívének darabjaiból, arcán öröm volt és mosoly. Hogy akkor élőnek tűnt a szürkeségben. Most is annak tűnik?
- Bizony – bólogat, amikor egy könnyedebb téma pereg le ajkain. Egészen biztos, mégsem meri még annak beállítani, ezért nem is kürtölte világgá. A diákok sem tudják, elég majd akkor, amikor hivatalossá teszik, mégis, boldog, hiszen végre elért valamit. Életében nem volt sok komoly döntés, mielőtt megmarta a farkas, aligha mondhatta volna rá valaki, hogy büszke rá. Link volt, olyan, akit nem átkarolni akart volna a másik, hanem megfojtani. Egy apró halállal került közelebb ahhoz, aki most áll és büszke arcot igyekszik vágni, csak épp nem ismeri, hogyan kell.
- Köszönöm – ingatja meg a fejét. - Áhh, én csak egy fasza estét akartam egy kempingben, de ez lett belőle – nevet fel, hiszen ha akkor és ott nem dönt úgy, hogy elmegy, elválik a csapattól, most nem lenne belőle semmi.
Lehet most is az. Hirtelen nem tudja eldönteni, ahogy megállnak végül és a közelség immáron kitartóan marad, öleli körbe őket a folyosó zsivaja, amit mégsem hall egyikük sem. Csak szavakat mond, ismét nem gondolkodva ejti ki azt, ami odabent van. És mert igaz. Nem menekülhet. Megtette már egyszer, akkor is véletlen találkoztak, akkor is közel voltak egymáshoz. Akkor is reszketett bensője arra, ahogy közelebb lépett.
- Mégis megtettem – egy ideig. Amikor elzárkózott a világ elől is, nemhogy előle. Lassan nyitott, végül pedig itt áll, felfelé pillant, talán kissé megszeppenve, értetlen. Ismét. A levegő akad benn egy pillanatra, ahogy megérzi mellkasában a saját szívverését: erősebb. Mintha feltámadna valami, amit már halottnak vélt: fájdalmasan szúr egyet, de ott van. Él.
- Hogy micsoda? - elveszik a szavakban. Ahogy eddig nem volt rá alkalma. Létezik olyan? Nem tudja elképzelni, nem is akarja. Arca kezd égni, ahogy érzi, hogy zavar önti elé. Értetlenül áll, hiszen aligha történhet vele ilyen, ennyi idő után és mégis. Elviszi innen. Nem tud mit szólni, csak felsóhajt, ahogy aligha, de megérzi homlokán ajkának érintését. Pillanatokra hunyja le a szemeit, keze kapna az ujjai után, de végül csak nagyobbra nyílt kékjeivel bámul rá. Egy bólintás, határozottan, szavak nélkül, mert nem fogja most fel ezt, miközben kapaszkodik a táska szíjába, mintha csak az tartaná a földön. Semmit sem ért, ismét nem. Elvinni, mégis hova? És miért? A közös ebéd gondolata száll tova, ahogy távozó alakja után néz. Valaki koccan neki, ekkor riad fel és rázza meg a fejét.
- Keresni – szusszantja maga elé, ahogy elindul a cél felé. Jobb lesz, ha lefoglalja magát, mára mindenképp. Tenyerét simítja mellkasára, a heg fölé, amely alatt érzi zavarának, érzéseinek gócpontját: mintha csak ugyan ott lenne, vadul kalimpál, a sötétben pedig apró fény pislákol, megmelengeti, még ha hamis is. Nem érti. El kéne engednie, és közben… Még ennyi idő után is?


// Love Love
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

we all eat lies
when our hearts
are
hungry

Oldalak: « 1 2 ... 11 ... 19 20 [21] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet