30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 20 ... 28 29 [30] 31 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 5004
Írta: 2020. április 20. 00:32 | Link

Martin


- Így is lehet mondani – nevetem el magam az örökségem kapcsán. Azt már nem is merem hozzáfűzni, hogyha ezer évig élnék se tudnám felhasználni azt a mennyiséget, amivel megáldottak. De nem is tervezem. Nincs szükségem rá. Persze jó gondtalanul tengetni a napjaimat, de így legalább nem érzem azt, hogy semmit sem teszek. Van munkám. Hamarosan még egy lesz, tanulok, hasznosan töltöm az időmet és a pénzemet is.
Újra a kiállítást hozza fel én pedig sóhajtok egyet. Tényleg nem érti? Nem, úgy látszik, hogy nem jött még rá. Pedig direkt egy mágikus festményt mutattam neki, amin a tenger hullámzott és a nap fénye meg-megcsillant a habokon. Bennem van a hiba, hogy ezek után egy egyszerű mugli képpel, ami nem mozog, nem vagyok elégedett? Nyilván. De csak sóhajtok egyet.
- Nincs annyi képem, és több már nem is lesz. Legalábbis nem olyan – Felelem végül, kissé talán frusztráltan, de nem annyira hevesen mint legutóbb. Az viszont érződhet a hangomból, hogy nem szeretnék jelenleg több szót áldozni a témára. Jobb is, hogy ezek helyett rá fókuszálhatok egy kicsit. Még akkor is, ha pont egy ugyanolyan naplementét juttat eszembe. A különbség az, hogy őt például nézhetem bármikor, a naplemente kissé macerásabb.
- Nem. Te valóság vagy, az meg csak egy kép, egy ábránd – tudom nem könnyítem meg neki, de ő kérdezte. Én pedig komolyan gondolom, még ha számára ez furcsa is. Valahol értem is, a legtöbben nem vele példálóznának, ha szép embereket kéne felsorakoztatni, hanem valamiféle modellel egy magazin címlapjáról. De azok is csalókák és közel sem olyan valóságosak, mint Martin. Mosolyogva nézem, ahogy próbálja feldolgozni, amit mondtam. Zavartnak látszik, olyannak, mint aki nem meri elhinni, hogy lehet bárkinek ilyen gondolata róla. De közben mégis mintha szeretné elfogadni, hogy így van. Helyes. Higgy nekem Martin, gyönyörű vagy.
- Kösz – mosolyodom el, ahogy ő rám tesz pár kedves megjegyzést. Igen, talán célozgatott. De most ahogy zavarában újra megpróbálja, sokkal jobban elhiszem neki, mint eddig. S örülök neki, hogy kölcsönös a szimpátia. Nem pedig csak érdek.
A kutatása egy sokkal érdekesebb téma. Szívesen faggatnám részletekről is. Talán ha nem válok damfírrá én is régészkedhettem volna. Elvégre az közel áll a törihez és a művészetekhez is. De ezen felesleges agyalnom.
- Vagy mindkettő – világítok rá, bár valószínűleg ő is tisztában van vele – ha a növények mágikusak voltak, akkor akár magukhoz is vonzhatták a felszabaduló manát. Szívesen elmennék oda. Érdekes lehet – nézek rá kérlelően, hátha megmutatja pontosan hol is van ez a hely. Talán én is lophatok egy kicsit abból a manából. Csak egy pillanatra. Újra. Ah Min Jong, miért akarsz még mindig varázsolni?
Jó kedvem lesz, hogy a sünis ötletem tetszik neki. Talán emiatt is könnyebb elmesélni a múltam amúgy jobbik felét. Mert a szüleimet, meg a nagybátyámékat nem is érdemes megemlíteni a történetben. De figyelmesen hallgat és nem szakít félbe. Nem tesz fel kérdéseket, amikkel megszakítana és ezért nagyon hálás vagyok. Az pedig, hogy nem tartja kiábrándítónak, kicsit meglepő, de kellemes csalódás.
- Oh, hát mindenféléért... És nem, nem voltam rossz tanuló. Vagyis... Unalmasnak találtam az iskolát. Semmi olyat nem tudtak mondani, ami új lett volna. Szóval csináltam mindenfélét... Lógások, tanárokkal való tiszteletlenség, órán alvás még több lógás – vállat vonok – Mondjuk ezeket még elnézték, mert az igazgató lányát kellett volna feleségül vennem a családi megállapodások alapján. Szóval a családom nagy összegeket adott az iskolának és cserébe maradhattam. Aztán... aztán félreérthető helyzetben találtak valakivel, aki nem az igazgató lánya volt... – ezen elnevetem magam mert még mindig zseniális ötletnek gondolom az akkori kis hülye énem, aki a legjobb barátja kedvéért tönkre tette a saját életét. Persze mit tudtam én még akkor, hogy ez hova vezet majd. De akkor az jó döntés volt. Ebben biztos vagyok. – Direkt csináltam. Eun Su a legjobb barátom volt, és nem akart a feleségem lenni. Szóval tettem róla, hogy ne kényszerítsenek minket bele semmibe se – megvonom a vállam. – családi érdek nélkül nem volt esélyem maradni – fejezem be a történetet, aztán hagyom, hogy eméssze a dolgot. Nem voltam egyszerű eset, sőt azt hiszem nagyon nehéz gyerek voltam. Túl sok energiával és túl sok optimizmussal. Utóbbi megcsappant valamelyest, de nem veszett ki belőlem. Vannak persze rossz időszakaim, de a legtöbbször vidáman tekintek vissza ezekre az évekre, még ha utólag be is árnyékolja valamelyest a keserű valóság őket.
- Mi lenne vele? – nézek rá értetlenkedve, nem is értem miért kérdez ő engem lányokról. Nem akarok lányokra gondolni. Persze ha egy bemászik az ágyamba nem rugdosom ki, de köszönöm szépen nem kérek belőlük többet. Talán az arcomra is kiül valami a gondolataimból, hogy szívesebben vagyok itt vele, mint bármilyen nővel. De aztán ejti a témát és magáról kezd beszélni, én pedig a teámat kortyolva figyelmesen hallgatom. Úgy ahogy ő tette, amikor én beszéltem. Nem szólok közbe, nem akasztom meg. Látom rajta, hogy keresi a szavakat, hogy próbálja összerakni, és ha feltennék egy-egy kérdést azzal csak megzavarnám, így csak lassan kortyolom a teát és őt figyelem, ahogy beszél, ahogy végre megnyílik egy kicsit. Aztán befejezi, én meg csak nézem tovább az arcát a vonásait, ahogy önmagával küzd, mintha elítélném bármi miatt. Lerakom a csészét és a kezem meg is indul az ő keze felé, de hamar észbe kapok, hogy ő az ilyesmit nem szereti, és nem most kéne a térdeshez hasonló jelenet, amikor végre megnyílt.
- Nevet bármikor változtathatsz, ha zavar. Én nem is tudom, hogy hívják az apámat. A Choi anyám neve – jegyzem meg csak úgy mellékesen aztán még hozzá toldom – Köszönöm, hogy elmondtad – mondom végül mosolyogva s bár lenne kérdésem, úgy hiszem már így is kellően kimozdult a komfortzónájából. Így másik témán kezdek agyalni és be is ugrik egy, ami talán kötetlenebb, könnyedebb és vidámabb – Mi a kedvenc történelmi korszakod? Amiből a legszívesebben találnál ereklyéket meg leleteket? – műalkotásokat... de ezt csak gondolatban teszem hozzá, mert bár műkedvelő, lehet nem annyira, vagy nem tudom. Nem akarom, hogy úgy tűnjön csak a művészetek érdekelnek, mert amúgy nem. S bár fura lehet ez a váltás a témában, bízom benne, hogy ő sem bánja majd.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Martin Romberg
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 559
Írta: 2020. április 20. 00:36 | Link

Min Jong

Szerényen vállat vontam, a mondandómat pedig ezúttal megtartottam magamnak. Szerettem volna azt hinni, hogy csak zavarba jött, de viccelni próbált, nem pedig szégyellte a vagyonát. Mert annak nem örültem volna, ha valóban egy tékozló fiúval ültem volna szemben, aki felelőtlen ilyen tekintetben, mert az jelentősen rontotta az esélyeit. Reméltem, hogy tud bánni a pénzzel, értékeli a megszerzésével járó munkát, vagy legalább értelmes dolgokra is költi. Nem voltam álszent, mert nekem is elég lett volna hátradőlnöm, és csak megszületnem volt nehéz ilyen szempontból, akkora vagyont halmozott fel a családom. Persze ottani mércével felső-középkategóriának számítottunk, csak innen nézve tűnik kiemelkedőnek a svájci aranyvérű életszínvonal. Szóval… Van egy elméletem, amire már utalgattam. Nekem is volt mihez nyúlnom, amit bőven nem a munkabéremből takarítottam meg. De legalább egyesek szemében mi voltunk a gazdagok, s a társadalmi különbségek nem vethettek gátat annak, hogy jobban azonosulni tudjunk a másikkal.
- Szerintem a többi is szép lehet. Még mindig érdekelnének, ha lenne rá mód… - hagytam félbe a mondatomat, miközben felpillantva rá, a reakcióját figyeltem. Egy kis ártatlan, mégis őszinte bók, és a korábbiak fenntartása, miszerint szívesen hátramennék a raktárba, hogy alaposabban is körülnézzek. A pult környéke, valamint a sorok már meglehetősen unalmassá váltak. Ha lehunytam a szemem, pontosan fel tudtam idézni, mit hova helyezett el. – És milyen gyakran festesz, illetve mennyi ideig egyhuzamban? – talán a napjainak a beosztását akartam jobban megtudni. Azt már tudtam, hogy nem mindig ő van a boltban, de hogy máskor mit csinált… Hallottam egy felsorolást, amiből lehet, hogy van amit évente néhányszor csinált, de azért megemlítette nekem, hogy hanyatt vágódjak. Ennél többre lenne szükségem, hogy tervezni tudjak majd, ha eljön az idő.
Elismerően rákacsintottam a büszkeségtől, amit a megjegyzésétől éreztem. Hát, valóban több és jobb voltam, mint egy festmény, de kár lett volna hangoztatnom, még rájött volna, hogy mennyire beképzelt tudok lenni általában. Inkább kicsit belemegyek a hülyéskedésbe, ahogy ő szokta. Nem nagyon, csak éppen annyit, hogy ne gondoljon teljesen fanyalgónak, akiről aztán azt feltételezné, hogy nem érzi jól magát a társaságában. Ehelyett biztosan egy kicsit kiismerhetetlennek fog gondolni, de nem baj, vállalom. Jót szórakoztam magamon. Mosolyogtunk egymásra, én idétlenül, az övé viszont egészen magával ragadó volt. Megint csak azt éreztem, hogy megbabonázott. Az asztalra könyököltem, államat a tenyerembe támasztva, ami nem volt éppen elegáns, de a teamennyiségtől elpilledtem már annyira, hogy megengedhessem magamnak, ahogy a kisugárzása is egyre nagyobb hatással lett rám. Olyan volt, mintha egy rettentően erős mágnes ült volna előttem, aki egyre intenzívebben vonzott volna magához, nekem pedig úgy éreztem, hogy kapaszkodnom kellett az asztalba, hogy uralkodni tudjak az érzéseimen. Vettem egy mély levegőt, majd folytattam a beszélgetést.
- Hah, szeretsz utazni? Lehet, hogy egyszer olyat is találnék, ami neked is tetszene. Ez a kanadai erdőség volt, megpróbálhatok emlékezetből hoppanálni, de a pontos helyszín nincs előttem. A legközelebbi település is többórányira volt. Egy nemzetközi együttműködés keretében mehettünk, a mentoráltam pedig egy pécsi egyetemista növendék volt – ecseteltem, mert láttam a csillogást a szemeiben, hogy mennyire érdekelte, én pedig szívesen meséltem erről. A munkámmal kapcsolatban kifogyhatatlan vagyok. Aztán már a fiatalkorát boncolgattuk, tehát legalább annyit megtudtam, hogy nem gyermekként harapták meg. – Mikor változtattak át egyébként? – mármint azt kérdeztem, hány éves volt akkor, de ki tudja, jól fogalmaztam-e. – Na ne… ez durva történet. És gondolom te voltál a suli szívtiprója is. Okos és… helyes -  ámuldoztam, és nekem is nevetnem kellett, mintha csak valami alkohol került volna a teába, amiből az imént kortyoltam. A számhoz kaptam a kezem a fordulatos történetektől, az egész olyan volt, vagy még annál is durvább, mintha valami kalandregényt olvastam volna. Az én életem ennyire azért nem volt izgalmas szerintem. Voltak benne sorsfordító események, de hiányzott belőle az a nemtörődömség, vakmerőség és extremitás, mint ezekből a borsos és csavaros sztorikból, amikkel meg merte spékelni a helyzetét. – Egyébként nem csoda, hogy így viselkedtél ezek után, rosszul lettem volna, ha találnak nekem valakit a beleegyezésem nélkül – szörnyülködtem fintorogva. Hol élünk? És ez itt is divat az aranyvérűeknél, szerencsére nálunk valahogy kimaradt, pedig eléggé hagyományőrzőnek számítottunk.
- Semmi – hadartam lesütött szemekkel, s zártam le ennyivel. Akkor talán mégis félreértettem valamit. Vagy nem tudom. Minden szava arról árulkodott, hogy rám barátként tekintene, mégis volt egy-két nézése, vagy érintése, ami elgondolkodtatott, az én gondolataimról nem is beszélve. Felsejlett bennem, hogy jobb lett volna talán ragaszkodnom a jelenlegi felálláshoz, amiben csúnyán fogalmazva pótkerékféle voltam. De nem lettem volna képes végleg elengedni azt, amiben vagyok. Inkább megnyíltam előtte, mint korábban még soha, és ez elfeledtette velem, hogy min is gondolkodtam, de eszembe juttatott sokkal korábbi sérelmeket, aggályokat.
- Nem tudom, mire változtatnám. Megszoktam már, és így is ismertek meg. Nem szeretek variálni ezzel – szaladtak ki belőlem a magyarázatok, rögvest miután felvetette az opciót. -  Akkor… inkább nem kérdezek rá, hogy mi történt, de meghallgatom azt is, ha meg szeretnéd osztani velem – hajoltam kissé közelebb. Láttam, hogy az imént ismét megindult volna a keze. Ez már hiányzott. A tenyeremet az asztal középvonalánál pihentettem, így az alkarom merőlegesen végigsimult az asztallapon. Így kicsit mintha közelebb kerültem volna hozzá, és ez jó volt. – A maga nemében mindegyik nagyon érdekes, ezért nem tudok dönteni. Ez az adott kultúrától is erősen függ. De szeretem a kihívásokat – na jó, utóbbi félreérthetően hangzott. Ránéztem az üres csészémre, majd átpillantottam az övé felé is. Egy harmadik rendelés már nem fért volna belém, így is közeledett a mosdó látogatása. Pedig folytattam volna még a beszélgetést. Átnyújtottam a névjegykártyámat, amin a címem is szerepelt, így gondoltam talán majd meg tud látogatni, vagy először levelet küldeni, ha akart. – Szeretném, ha folytatnánk még ezt a beszélgetést valahol – préselem ki magamból a szavakat bátortalanul, nagyon sebezhetőnek érezve magam. Ha beleegyezett, akkor megbeszélhettük a részleteket, és időben elkezdhettem felkészülni az újbóli nagy találkozásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 5004
Írta: 2020. április 20. 00:40 | Link

Martin


- Fesd meg az egyik növénykédet és meglátom mit tehetek. – Nem gondolom komolyan, bár tény, hogy örülnék, ha rajzolna-festene még valamit, mert a narancsok is nagyon tetszettek. Na meg, ha még nem mutatja meg a kertjét, akkor legalább a növényt láthatnám. Persze lehet csak meg kéne kérnem, hogy mutassa meg. De egyelőre nem akarok jobban bele tolakodni a privát szférájába. Szóval alkut ajánlok, de remélem a hangomból kihallja, hogy enélkül is hátra jöhet bár lehet megbánja majd, mert a portrék hangosak is tudnak lenni, na de mindegy.
- Hűű... változó... – fogas kérdés, nem is tudok rá rendesen válaszolni – Van hogy csak napi pár percet, egy-egy kis apróságot adok hozzá egy képhez és akkor az akár hónapokig készül. Máskor meg elfelejtem azt is, hogy létezik más is a világon és napokig magamra zárom az ajtót. És olyan is van, hogy öt perc után elegem lesz és kidobom – Ez utóbbit ismeri, bár lehet nem öt perc volt, de talán szemlélteti, hogy hangulatfüggő a dolog.
Meglep már megint. A korábbi zavara, valahogy eltűnik és olyan büszkeséggel kacsint rám, hogy csak egy hitetlen fejrázásra futja, amihez persze mosoly társul. Nem rosszallás, nem zavar. Egyszerűen csak nem tudok rajta kiigazodni, de pont ezt mondtam, hogy ez teszi érdekessé, izgalmassá. Ez az érzés pedig csak tovább fokozódik bennem, ahogy egészen ellazulva a tenyerébe támasztja a fejét. Mi a manó. Martin manó... Manó. Tulajdonképpen olyan így, mint egy aranyos kis manó. Valami mugli mesefilmből... annak is ilyen piros haja volt, és el-eltűnt. Bár Martin határozottan vonzóbb, mint az a mesekarakter.
Biccentéssel válaszolok, az utazás kapcsán és a szemeim is felcsillannak, ahogy azt mondja talán el tud oda vinni, vagy valami más hasonló helyre. Ezt biztos be fogom rajta hajtani, ha nem is most, de a közeli jövőben.
- Öhm... húsz körül. A huszadik szülinapom után... de lehet huszonegy... vagy huszonkettő? – egy pillanatra elbizonytalanodom. Koreai számítás vagy itteni? Hogy is működik a kettő? Előveszem a telefonom és megnyitom az alkalmazást, ami az éveket, hónapokat, napokat számolja nekem mindenhez, amit magamtól nem tudnék kiszámolni.
- Tizenkét éve, hat hónapja és huszonhét napja – olvasom fel a telefonom által közölt információt. – Három éve, két hónapja és tizennégy napja varázsoltam utoljára... – esik a tekintetem egy másik bejegyezésre, s keserű mosoly ül ki az arcomra, kinyomom a képernyőt és elteszem  a készüléket.
- Ah... és gazdag és aranyvérű és menő és... – megforgatom a szemem. Akkoriban persze élveztem és boldognak és gondtalannak mondhattam magam. Még ha meg is büntettek minden csínyért, tudtam, hogy szinte bármit megúszok komolyabb felelősség nélkül, és bele is vágtam mindenfélébe. De azért figyeltem és örülök, hogy helyesnek tart, csak azt nem értem, akkor miért zavarja annyira, ha hozzáérek. De mindegy is.
- Engem nem zavart. Mármint... amióta emlékszem azt mondták, hogy ha eljön az idő, kijelölik a feleségem. Az, hogy az ember szerelemből választ párt, tündérmesének tűnt, és nem is gondoltam hogy opció lenne. – De ez egy kulturális különbség, gondolom. Másokat is lesokkoltam már ezzel a véleménnyel és már nekem is elég régen más a felfogásom, de akkor tudtam, hogy ezzel nagyon kihúzom a gyufát.
- Természetesen nem kell. Csak mondtam, hogy ez is egy opció... – tartom fel a kezem egy pillanatra, ne érezze úgy, hogy meg kell magyaráznia. Nem kell. Én túl vagyok a magam név változtatásán, de az már tényleg túl sok információ lenne rólam.
- Nem tudnék róla mit mesélni, mert nincs mit. Apám elhagyta anyám, mielőtt megszülettem volna. Anyámra se nagyon emlékszem. A nagybátyám és a nagynéném nevelt fel, mintha a saját gyerekük lennék. Szerintem nem is akarták elmondani, hogy nem ők az igazi szüleim. De aki kutat az talál... – megvonom a vállam. Nem akarok egyelőre jobban belemenni, mert haragszom is rájuk, mégis hálás is vagyok, fura ez a kettősség. Talán egy másik alkalommal. Talán...
A teám maradékára egy újabb kérdést teszek fel, de láthatóan ő már befejezte a sajátját. A válaszát akár kitérőnek is gondolhatnám, de kifejezetten tetszik és egyet kell vele értenem. Persze én tudnék mondani párat, ami kiemelkedik ezért vagy azért, de nem teszem. A kártyát, amit felém nyújt elveszem és mosolyogva olvasom el, majd a zakóm belső zsebébe helyezem, hogy biztosan meglegyen.
- Mindenképp – bólintok rá, majd intek a felszolgálónak, hogy fizetnék. Leszámítva egy-két furcsaságot, azt mondanám kellemes volt ez a teázás, és várom a következő találkozást.


//Köszönöm Love Kiss//
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. április 20. 00:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Drinóczi Gerda Vivien
Mestertanonc Rellon (H), Elemi mágus, Edictum lektor, Bogolyfalvi lakos, Harmadikos mestertanonc


megtört terromágus
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 234
Írta: 2020. április 20. 03:28 | Link

Drága kishúgom
karácsony előtt | meghitten | style

Szorosan öleli magához húgát, aki csak egyre erősebben sír. Érzi minden rezdülését, az aprónak ható test remeg a kezei között, ő viszont nem tud mit tenni. Állát megtámasztja Babett fején és némán hallgatja a fájdalmat, amely szép lassan felszakad belőle, karöltve a megkönnyebbüléssel. Már rég el kellett volna mondania neki mindent, de nem tette, mert kímélni akarta őt. Nem hitte volna, hogy többet árt ezzel, mint amennyit használ, de már mindegy is igazából, hiszen idáig jutottak, abból kell dolgozniuk, ami van. Márpedig, ha másuk nem is, egy nagyon szoros testvéri kötelékük azért akad és tudja, hogy legyen bármekkora sokk is ez mindkettejüknek, túl fognak jutni rajta. Talán nem ma, de idővel megemésztik az itt történteket és hálásak lesznek egymásnak azért, hogy itt voltak. Mert most semmi sem számít: sem a több hónapos titkolózás, sem a több éves szenvedés.
Végül engedi, hogy elhúzódjon tőle a lány, arcán pedig egy megnyugtató, bátor mosoly ül. Ha ő így viseli az egészet, akkor bizony Babett sem tehet sokáig másképp. Ideje, hogy összeszedjék magukat, elvégre egy teázó mosdójában élik épp a drámájukat.
- Nem, nem tervezek – a görbe bátorítóan ül még mindig ugyanott. Finoman, óvatos mozdulatokkal simogatja a puha hajat, úgy, mint régen, mikor a lány szomorú volt. Hirtelen minden olyan, mintha megállt volna az idő. Újra ott vannak a húga szobájában, ahol ő a nagy és felnőttes nővér, akinek elsírhatja minden bánatát. Tulajdonképpen mit sem változtak, csak idősebbek lettek. – Ezt hallani sem akarom. Nem mondtam semmit, mert nem mondhattam. Amikor pedig vége lett, csak meg akartalak óvni attól, hogy tudnod kelljen erről. De nekem mindig az egyetlen, drága kishúgom maradsz – magához vonja és karjait szorosan köré zárja. Nem hagyhatja ismét cserben, nem, ezúttal nem. Történjék bármi, beszélni fognak, ha kell, éjszakákon át, ha kell, megszökik és betör majd Babetthez. Bármit megtesz, de többé nem hagyja, hogy idáig jussanak.
- Igen – arcán enyhe pír jelenik meg. Nem is igazán tudja, hogy igaz-e az egész, hogy megtörténik-e majd vele és Zlatannal a csoda, amire oly régóta vár már. De nem meri elkiabálni. – Te is ismered egyébként, találkoztatok már, csak nagyon régen. De addig nem akarok beszélni róla, míg biztos nem vagyok a dolgomban… Vagy dolgunkban – egy tincset a füle mögé tűr szégyenlősen, mielőtt folytatná a mondandóját. Különös érzés beszélni az aurorról, de semmiképp sem rossz vagy kellemetlen. Inkább csak furcsa, hogy Boldizsár után úgy tűnik, lesz egy férfi az életében. Kár, hogy egymás kezének megfogásán túl még nem jutottak. – Nagyon lassan haladunk és nem tudom, biztosan akarja-e a velem járó nehézségeket, de egyelőre elég kitartó és mellette végre egy kicsit meg tudok nyugodni. Nem bánt – ahogy ezt kimondja, le is hunyja szemét, hogy aztán beszívja alsó ajkát. Hát igen. Szomorú, hogy ilyesmit ki kell emelnie egy beszélgetésben, de jobb már most leszögezni, hogy ő teljesen más, mint volt férje volt. Persze ő sem tökéletes, de nem is vágyik arra, hogy az legyen. Vele akar lenni, építeni akarja kettejüket, ameddig a férfi engedi. Ha csak barátságig, hát addig, ha tovább, akkor áll elébe. Bátor lesz és vállalja a kockázatot, s mikor pillái megrebbenve újra megmutatják íriszeit, már ez az elszántság és meggyőződés ül bennük. Mert igenis képes rá és megérdemli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. július 17. 16:38 | Link

Belián - a helyszín előtt
Mit viselek?


Mielőtt elindultam ide, meglepett a hűvösség, ami az utcára lépve fogadott. Az ember júliusban nem számít rá, hogy megborzong és libabőrössé válik a csípősségtől, de olyan szépnek találom a vásárolt szoknyámat, hogy a szívem szakadna meg, ha le kellene cserélnem. Éppen ezért pálcámat elővéve csupáncsak vékony felsőm anyagát és ujjainak hosszát módosítottam kissé. Szeretem a mágiát, de nem kell azt hinni, hogy én leszek a világ legcsodálatosabb bűbájolója, én bájitalokban utazok, ám annyit elértem már az évek során, hogy legalább ne fázzak.
Vonattal érkeztem a városba, hogy megismerkedjek vele, azon egyszerű oknál fogva, hogy hamarosan ideköltözöm. Szeretnék az itt elkezdett élet első napján már otthonosan mozogni, és ha szóba kerül esetleg a település egy-egy beszélgetés során, valós információkat megosztani. Puderrózsaszín, finom arannyal átszőtt noteszem egyik lapjára a könnyen elintézhető feladatokat jegyzem fel, végighaladva a településen. Egy másik részen térképet rajzolok, egy harmadikon az üzleteket vezetem fel, míg egy negyediken az ötleteimet.
Nem tudom, hogy valaha, valaki meghallgat-e majd, de szeretnék hasznos tagja lenni a településnek, éppen annyira, amennyire a jövendőbelim is az. Tudom, hogy én elsősorban kirakat leszek, egy arc, aki támogatón áll a cselekvő mellett, de másodsorban szeretnék az lenni, aki tevékenyen él, aki valóságos, kézzel fogható dolgokat ad az itt élőknek és ide látogatóknak.
Le kell festeni a seprűtárolókat. Írom fel magamnak az igen fontos, de könnyen megvalósítható dolgok közé, mert valljuk be, pár vödör festékkel máris látványos változást lehet elérni. Emellett szerintem az előkészítő udvara nem elég vidám, azzal is mindenképpen kell valamit kezdeni. Nem szeretném szomorú helyre járatni a gyermekemet. Ez is igazán fontos szempont.
A sok eltérő vendéglátóipari-egység azonban előhozza belőlem a vágyakozót, de nem tudom, hogy hova lenne érdemes mennem. Éhes vagyok vagy csak a finom illatok keveredése miatt érzem, hogy egy nagy tál valamit meg kéne ennem? Szomjas vagyok? Igen, kellene valami, ami meleg, de hova menjek? Mivel nyár van, mindenhol hideg italok vannak, kávét pedig nem szeretnék fogyasztani. Boldog tanácstalanságban nézelődök, és még a végén egy gyermeki eccpeccel döntöm majd el, mi legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. július 18. 12:41 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Neki rettentően kedvez ez az idő, hűvös, kellemes, mint mindig, az erdő közepe felé menetel mikor kánikula van és a lakásban már csak úgy tudna lehűlni, ha ki se mászik a zuhany alól. Körbenézett már, de sehol nem talált egy kiselejtezett kádat, amit nem lenne rest a ház mögött elhelyezni az árnyékban, feltölteni vízzel és abban ülve olvasni addig, ameddig ki nem folyik a szeme. Azonban ez várat magára, lehet amúgy is hülyeség, mint az, hogy sétálni viszi a macskát, akit végül megsajnált, annyira nem volt hozzá kedve és nem akarta végighúzni az utcákon, így otthon hagyta a vádló tekintetével együtt és egymaga indult el. Semmi terve, az iskolába most nem kell mennie, kötelezettsége nincs, egyelőre Mihail-ról sem hallott semmit, ami aggodalommal tölti el, de közben saját magát nyugtatja, hogy bizonyára szüksége van rá, vagy akadt valami más. Talán már a féltékeny gondolatai is eltűntek és mégsem, mert valahol benne vannak, csak nem rágja magát rajta újra meg újra. Nem akar az lenni, aki mindenre haragosan néz és hisztérika válik belőle, ennek a gondolatától eleve rosszul van és nem is képes rá, de tudott az is, hogy a rossz gondolatoktól befordul és visszaesik oda, amit már sikerült elhagynia. Szóval, ő megpróbál nyugodt lenni és feltalálni magát, egyedül, bár ötlete semmi sincs. Nem is kell.
Tornacipőt húzott, ami már eléggé ütött-kopott ahhoz, hogy lecserélje, de még mindig nem indult el semerre, valahol bosszantó, hogy nem talált olyan üzletet, amely az egyszerű és kényelmes dolgokat árulja elsődlegesen. Rövidnadrág és egy póló, épp elég, a póló ujjait feltűrve próbálja mutatni, mennyire laza és inkább vett volna trikót, nem számít, ahogy az üzletek előtt halad el, úgy csapja meg orrát a kellemes illatok egyvelege. Akkor teszi azt, amihez ért a legjobban; eszik valamit, bár mielőtt eljött, belapátolt egy nagy adagot. Így döntött a desszert mellett, a teaház pedig közel volt, itt sosem evett, talán be sem tért, nem emlékszik, annyi tea van otthon, hogy mindig feleslegesnek érezte erre sétálni. Miért ne alapon, persze nem teát kér, hanem limonádét fog, miután lebeszélte magát a borról, mellé némi süteményt, szerencse, hogy gyűrt a nadrág zsebébe pénzt indulás előtt, ezzel semmi gond nincs. Bólogat magának és fordul, talán figyelmetlensége és kavargó gondolatai miatt koccan a válla a fiatal hölgynek, aki úgy tűnik, épp azon van, hogy valamit válasszon maga is, vagy csupán ugyan úgy el van mélyedve. Kezét feltartva pillant rá.
- Bocsánat – lép el, majd rövid hatásszünet után nyúl az ajtóhoz és nyitja ki azt neki. - Csak ön után – ha már bamba, akkor legyen illedelmes, vagy mi, sosem néz ki úgy, hiszen ő inkább a toprongyos, de üsse kő, ide jó ez is. Reméli, hogy van valami teraszos kiülő is, mert pont olyan az idő, de na, majd elválik. Egyelőre még kérnie kellene.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2020. július 18. 12:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. július 18. 13:09 | Link

Belián - még mindig odakint


Próbálok mindent úgy rajzolni, hogy méretarányos legyen. Az azonos távolságra lévő pontok a füzeten segítenek, így ha nem is századmiliméter pontosan, de jól besaccolva adnak támpontot a város egyes helyeiről. Láttam, hogy tényleg van itt minden, vásárolhatok élelmiszert akár késő este is és van lehetőségem nővényekkel körbevenni magam. Azt hiszem, ha bármikor is bánatosnak érzem majd magam az új életemben, akkor a virágboltot látogatom meg majd, és egy-egy új növénnyel vigasztalódom. Talán lehetne egy saját kertem, erre még nem gondoltam, de most, hogy ne felejtsem el a lehetőséget, felírom. Már csak néhány napom van addig, hogy találkozzak a jövendőbelimmel, és szeretnék tőle hasznos dolgokat megtudni, mint, hogy gondja van-e a növényekkel és ha vigyázok a kezeim épségére és puhaságára, lehet-e saját kertem. De mindent a maga idejében, most először még be kell fejeznem a térképemet.
Jártam a művelődési házban, és a dekoratív kislánytól, aki ott dolgozik, kaptam prospektusokat. Megismerhetem belőlük a falu történelmét, az ismertebb alakokat, a látványosságokat. Van benne térkép, menetrend, nyitva tartások. Tényleg nagyon hasznos kezdőcsomag, ha valaki itt akar élni, de szeretem magam megtapasztalni a dolgokat. A város vezetőjének feleségeként pedig nagyon fontos, hogy mindennel tisztában legyek, ezért is rajzolok, mert így tanulok, tudom, hogy mi mi mellett van. Éppen befejezem a "teázó" feliratot, éppen csak elemelem a tollat, amikor érzem a vállamnak csapódó másik testet, és kicsit riadtan nézek fel a nálam jóval magasabb férfira. Az igazság az, hogy bujkálok Konrád elől, mert nem akarom, hogy tudja, napok óta idejárok és csak vele nem akarok találkozni. Akarok, csak nem most. Előbb még a helyet ismerem meg.
- Semmi baj.
Nem szerettem volna bemenni, de ha már így alakult, akkor egy apró fejbiccentéssel és köszönéssel lépek előre, majd mint aki csodás ötletet talált ki - mert ez a helyzet -, fordulok meg lelkesen.
- Nem szeretne csatlakozni hozzám? Hamarosan a városba költözök, de még senkit sem ismerek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. július 18. 13:35 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Csak utólag esik tekintete arra, hogy valamit tart a kezében, pontosabban egy füzetfélét. Na szép, ha most aztán keresztbe lett húzva az a valami, vagy pacázva, mert tudja, hogy az mennyire bosszantó, főleg saját magának, aki nem tudja pálcaintésre eltüntetni azt, ami odakerült, ezért is van az, hogy jegyzetein néhol kávéfoltok vannak, ha épp elvágja az ujját a papír, talán még egy pici vér is, de nem, nem kell igénytelen dologra gondolni, egyszerűen ami a sajátja, azzal figyelmetlen. Ezzel szemben a könyvtári könyvekben lévő szamárfüleket is kisimítja és visszarendezi, kaját és kávét se visz a közelébe, azoknak sem, amiket lakótársától kölcsönöz. Fura kettősség, és csak röpke pillantást vet arra, amit a lapokra vésett és neki egyelőre kusza, második nézésre azonban mintha valami térkép lenne vagy vázlat, lehet valami művész dolgaiba lökött bele akaratlanul. Az ajkát szívja be, hogy még jobban kifejezze szavakkal, mennyire sajnálja, de ahogy letekint, nem tűnik haragosnak az arcocska, sem a tartása, még jobban lát rá a vonalakra. Igen, ez valami térkép, de nem akar szemtelen lenni, tekintetét visszavezeti rá, majd a teázóra, még a végén azt hinné, direkt ment neki, hogy aztán az orrát lógassa bele a dolgaiba. Közel sem, még ha érdekesnek is tartja a dolgot, holott, amikor idejött, minden vagyonát adta volna néha egy olyan papírért, ami megmondja mi és merre. Arcára barátságos mosoly ül ki, amikor megszólalva nyugtatja meg, hogy semmi baj azzal, ami történt, ezek szerint a műbe sem rondított bele. Biccent felé, ahogy előre engedi, úgy indulna ő is befele, de még lépni sem lép, amikor felé fordul ismét nő, ő pedig pislog párat.
- Ó, hogy új. Nos, ellenemre nincs a dolog, hátha tudok valamiben segíteni – valamiért ez most a második ebben az időszakban, hogy valaki azt akarja, csatlakozzon hozzá. Most is érzi, hogy kicsit kizökkenti a komfortzónából, ez tény, talán látni is, hogy ő most ebben a szituációban a hátrébb levő és szerényebb, de tény és való, hogy ő is volt elveszett, tudja milyen az és így tud azonosulni vele. Így engedi, hogy belépkedjen, miután rábólintott és ő pedig utána.
- Ühm, kint, bent? Ezt a helyet annyira nem ismerem, bevallom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. július 18. 13:50 | Link

Belián


Olykor kissé heves vagyok, mert rég nem voltam olyan helyzetben, hogy ne a családom vegyen körül, vagy ha ezt nem nézzük ott van a nyughatatlanságom, az, hogy gyorsan ugrálok a témák között, hogy hamar elunom magam. Vajon milyen lesz így egy házasságban? Van benne valami kötött, valami, amit nem tudok élvezni. Én nem tudok nyugton maradni, mert igen hamar megöl az unalom. Éppen ezért is van bennem félsz, mert nem akarok szégyent hozni sem a családomra, sem a férjemre, aki a házasságunk után az új családom lesz.
- Köszönöm.
Pillantok rá mosollyal ajkaimon, mert valóban igazán örülök neki, hogy csatlakozna hozzám, bár egy kicsit aggodalomra ad okot, hogy ő maga sem ismeri a helyet, de nem baj, ez egy közös út, egy közös felfedezés lesz.
- Kint.
Felelem habozás nélkül és már indulok is az irányba, amerre a tábla jelzi a kerthelyiséget. A természet számomra megnyugtató, csodálatos és hasznos, hiszen bájitalaim, kozmetikumaim alapjai a gyógynövények, melyek igazi csodája akkor mutatkozik meg, ha nem mesterséges folyamatnak köszönhetően nőnek. Tény azonban, és ezt nekem is el kell ismernem, van olyan eset, amikor nem tudunk mit tenni, a növényeink csak úgy nőhetnek ki, ha mi magunk is segítjük az útjukat. Vidáman lépek ki, és jólesően szívom magamba a kinti illatokat.
- Igazán kedves hely, úgy vélem, sokszor eljövök majd. Önnek melyik a kedvenc helye a településen?
Kérdezem érdeklődve, és eszemben sincs tegezésre váltani, mert bár én vagyok a nő, mégis elképzelhető, hogy ő rangban felettem áll, szörnyen illetlen lépés lenne, és eszemben sincs ily módon megsérteni valakit, aki abban a városban él, melyet a jövendőbelim vezet. Jóvátehetetlen bűn. Kiválasztok egy távolabb eső, szabad asztalt, és úgy vélem megfelelő, hogy itt foglaljunk helyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. július 18. 14:20 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Lenyomja megint magában ezt az egész rohamot, amely az emberektől nagyon messze és nagyon távol tartaná. Nagyon kevés eset van arra, hogy megbánt volna egy-egy megejtett mondatot egy másik illetővel, valahogy, hogy keveseket enged a hat lépésnél közelebbi távra, eddig szerencsét is hordozott magában, akik pedig még közelebb kerültek, nos, azokra pedig panasza nincs. Nem hisz semmiféle vallásban, a karma dologban is csak félig, meg a sorsban, hogy valami talán tuti akad, hogy egyelőre zökkenőmentes, sőt, leginkább kedves élete van ezen a helyen. Egy-két dolgot eltekintve már-már idilli, sose gondolta, hogy képes valaha ilyesmiben létezni, hiszen előtte ő itt már kockásra unta volna magát, sőt, nem is maradt volna itt, ment volna az élet felé, a pörgésbe és minden más impulzus felé, amelyet magába szívhat. Most viszont ez a hely neki kedvez, nagyon kedvez, sőt, ha nem kell, ha nem lesz kényszer, szívesen marad itt az után is, ha kijárta az iskolákat. Majd megoldja a munka dolgát, megold mindent. De maradna, azt érzi.
- Ugyan, miután majdnem elgázolom, ez a semmiség – persze, mind a ketten tudják, hogy ez csak a mókás válasz erre, senki és semmi nem kötelezi arra, hogy ilyet tegyen egy apró érintkezés után, mintha amúgy ezek nagy része így végződne. Nem, de a nő nem is tűnik olyannak, aki erre „miazanyád” és a vakság különböző becézéseiből válogat, ám, mint tudjuk, sosem lehet a látszatra adni, sosem szabad. Aztán...
- Rendben – majdnem mondja hozzá, hogy a legjobb válasz, de van annyira illedelmes, hogy lenyeli a szavakat és csak követi, mint valami árnyék és örül annak, hogy nem kell idebent ücsörögni. Persze, nincs azzal se baj, télen, hidegben, esőben, de most valahogy kellemetlenül fullasztónak érzi a teaaromák, a sütemények és minden ízorgia által terhelt levegőt amellett, hogy odakint meg friss az egész, szellő van és néha még egy-egy halovány napsütés.
- Valóban az. Olyan, tipikus beülős, beszélgetős hely – ha Pestre gondol, ott is voltak hasonló helyek, van, amelyikben macskák is voltak, ültek be oda kávézni egyszer, dögönyözött egy tarka cirmost, és ennyi. Ide fura lenne, de biztosan nyerő. Ha egyszer sok pénze lesz, majd megint elutazik, mert az, hogy ő nyitna valamit... Na nem. Közben odalépked a helyhez, amit a másik választ, és csak akkor gondol a kérdésre.
- Hmmm. Kedvelem az antikvár kirakatát nézegetni, meg a könyvesboltot. Ha pedig ilyen hely, akkor a pizzázó. Ott is dolgozom – telepedik le közben. - Kicsit csendes a hely, mármint az egész falu, vagyis most már város, de amúgy szerintem kedvelni fogja. Amúgy, Belián vagyok – feledkezett meg a lényegről, ha már csatlakozik, így ismét felállva nyújtja felé a kezét. Oké. Egyre bátrabb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. július 18. 16:14 | Link

Belián


Szeretem azt, hogy van döntési jogom, még ha csak annyi is, hogy kint vagy bent legyünk, tudom, hogy a házasságommal új szakasz kezdődik, és a férjem határoz majd meg. Nem bánom, ugyan még nem ismerem őt, de nem bánom, mert engem erre neveltek. Szeretek szabad lenni, nem siettettem a házasságot, nem kértem, hogy házasítsanak ki, és egy alakuló kapcsolatomat se mutattam be a családomnak. Talán ezért is van az, hogy ők választottak nekem férjet. Vagy, csak mert a három nővérem is ugyanígy járt, és egyikük sem panaszkodott még, hogy nem megfelelő a választás, pedig Jadviga igazán hangosan tudott drámázni, ha valami neki nem volt megfelelő. Én éppen az ellentéte vagyok, a csendes, elmélkedő típus, akiről talán azt feltételezték, hogy vénkiasszonyként kívánja elvágni a szépen terebélyesedő családfát. Pedig erről szó sincs, csak én nem éreztem még úgy senki iránt, hogy megtartanám, és harminchárom évesen bizony itt az ideje már, hogy valaki megfogjon, illetve, hogy valakivel házasságra lépjek. Ez a valaki pedig Daróczy Konrád lesz.
- Az antikvár és a könyvesbolt nagyon jól hangzanak. Mindenképpen szeretnék ellátogatni ezekre a helyekre.
A noteszt kinyitva fel is írom őket, Belián pedig akarva-akaratlan is megláthatja akár a jegyzeteimet, melyekben a Konrádhoz intézett kérdéseim vannak, a patikanyitási terveim, vagy éppen néhány név azok közül, akikkel már megismerkedtem. Most egy új részt csinálok a helyeknek, ahova ellátogatnék.
- Elizabet.
Emelkedem meg én is egy kicsit, hogy finoman a kezébe helyezzem a kezem, és aprót megrázzam, mielőtt újra helyet foglalok.
- Ön a második Belián akiről hallok életemben. A tanodába is jár egy Belián, jó viszonyt ápol az apai unokatestvéreimmel.
Korábban nem hallottam még a nevét, nálunk mindenkit irodalmi szereplők után neveznek el. A testvéreim Jadviga, Nana és Pamína is egy-egy szereplő után kapták, és bár apának nem nagyon tetszett, de végül is a Biblia is magyarázató irodalmi alkotásnak, szóval a kétnevű unokatestvéreim is rendben vannak.
- Kevés emberrel találkoztam eddig a faluban. Egy csapat idős néni viszont nagyon faggatott, hogy kihez jöttem, mit keresek a faluban. Ők kicsit ijesztőek voltak, de azt mondták, hogy a polgármester úr nagyon szépen vigyázza a falut, így jó döntés, hogy itt tervezem a letelepedésemet.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. július 18. 21:08 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.



Semmit nem tud a másikról, hogy miért és mikor jött, jön ide, hogy csak átmeneti, hogy családja van-e vagy egymaga és nem is kell, mert az túl tolakodó lenne, ő pedig nem az, most is érezni, látni, hogy megtartja a kényelmes távolságot és óvatosan tapogatózik minden után. Elég is, hiszen útjaik véletlen keresztezték egymást, véletlen az, hogy most itt ül és próbálja kitalálni, ő mennyire jó segítség bármi megismerésében vagy úgy általában, miközben nehezen nyílik meg és távolságtartó, még ha nem is tűnik annak. Mert a látszat ilyen, ő pedig rendszerint meglepi az embereket, vagy kellemes csalódás, vagy csak felejthető kategória, fogalma sincs mit és hogyan látnak belőle. Tény és való, hogy már nincs egyedül és nem is játszhatja azt, nem is kell és közösségben van már bő egy éve, sok minden oldódott. Köszöngethetne sokaknak mindent és teszi is, maximum némán, de ha nem így lettek volna a dolgok, szegény nő elől, aki csak kedvesen meginvitálta, most fejvesztve menekülne. Gyomra picit görcsös, de ennyi igazán megengedett.
- Elmondjam merre vannak? Az antikvár kicsit giccses néhol, de a könyvekben nem csalódni. Mugli kötetek is vannak – mert az neki fontos, lehet a nő is érdeklődik a világ iránt, más nem az irodalom terén mozogva. Keveseket látott, akik itt teljesen megtagadnak mindent, pedig hallott és olvasott arról az „aranyvér” jelenségről, amely régebben volt nagyobb divat és ahol őt előbb égetnék meg nyárson, mintsem szóba elegyedjenek vele. Fura gondolkodás, de sok hasonlata van az ő történelmében erre, egyszer talán ezeket a hasonlóságokat feljegyzi, leginkább magának, mert tuti hatezer szakirodalmi lap rágta meg a témát. Közben tekintete ismét a lapokra pillant, sok nevet és feljegyzést lát, ő annak a nőnek tűnik pontosan, akinek ilyen füzetkéje van, ilyen listával, aki precíz, de nem az a görcsös fajta, aki szoros kontyban hordja a haját, nincsenek ajkai mert olyannyira összepréseli és ronda szabású, de drága kosztümöket hord. Aztán fogalma sincs, lehet ő is a szigor híve, de a renddé is, kézírása és a sorok az utóbbira adnak tippet, nem mintha ettől benne kellemetlen érzet keletkezne. Ő csinálja jól, annyi dolgot elfelejtett már, hogy bőven megérne az is egy füzetet.
- Második? - pislog, ahogy visszarántja magát a jelenbe és eltekint a sorok bámulásától, még ha az illetlen is, és megcsóválja a fejét. - Hát az lehet én vagyok, mert tanodába is járok, meg vagyok jóban pár emberrel. Kikről van szó? - van egy tippje, sőt, nagyon erős és ha az, a világ tényleg rohadt kicsi és a szálak összeérnek. Ha pedig tényleg van még egy Belián, akkor nagyon meg fog lepődni, de azonnal megkeresi. Miért ne? De nem, tuti nincs, róla van szó, hallott róla és ettől valahol zavarba jön és ideges. Mit hallhatott? Rá fog kérdezni, ha kiderül.
- Juj, az idősek – szisszen fel, mert nos, kapott ő is tekinteteket. - Vigyázza a falut, igen, nagyon is. Biztonságban érzem magam – vajon a falu is tőle? Jó kérdés, de nem említi meg, a farkas dolgot nagyon nem. - De a nénik nagyon, nos... indiszkrétek. A lakótársam férfi, látványosan nem vagyok tini és hát szerintük nekem már gyereket kéne vezetgetnem, vagyis nagyon úgy méregetnek. Néha ha elkapnak, kérdezősködnek, viszont mióta közöltem, hogy se menyasszonyom, se barátnőm nincs, néha mondanak neveket. Legközelebb közlöm, hogy van nevem, csak nekik nem fog tetszeni, de akkor talán békén hagynak – von vállat, miközben csevegésre vált és az már igencsak könnyedén megy neki. Oké, nem rontja el annyira, ugye? Reméli, ha sok, le lesz állítva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. július 18. 23:07 | Link

Belián


- Megvallom, én inkább egyszerűen szeretek élni.
Tudom, hogy a ruháim, a családnevem, a világom nem ezt mutatja. Az, hogy mennyire kitaníttattak, hogy arra neveltek, rangos ember felesége legyek, hogy megtanultam az aranyvérű hölgyek helyes viselkedését, hogy ültömben is képes vagyok szögegyenes háttal és bokánál szorosan zárt lábakkal ülni, ezek mind-mind azt mutatják, hogy fogalmam sincs az egyszerű életről. De nem szeretem a giccset, a rengeteg aranyat, még annak a tényével is barátkozom, hogy nemsokára egy aranyszín karikagyűrű pihen majd az ujjamon.
- A családomban mindenki művész, kivéve a nagynénémet és engem, mi inkább a botanikában találtuk meg a hivatásunkat. Ő botanikus, én bájitalkészítő vagyok, de jártas vagyok a politikában és a vallástudományokban is. Egy kicsit kívülálló vagyok az Odry-k között.
Mindig is valahogy az voltam. Értem és szeretem a művészetet, festek, tehetségem is van hozzá, mégsem tudok művész lenni, mert ahhoz túlzottan racionálisan látom a világot, illetve nagyon hamar kezdem el unni a dolgokat, van, hogy egy képet éveken át festek, mielőtt a pincébe kerül. Sosem adtam el egyet sem, de a nevem ugyebár garancia lenne.
- Az Angyal lányok. Az édesanyjuk a nagynéném.
Lehet, hogy ő az, és ha ő az, akkor én tudom a titkát, mert elmondták nekem, de természetesen nem fogom felhozni. Szörnyű dolog, ami vele történt, én Odettet is sajnálom, amiért az élete felborult, még ha ő nem is így érzékeli ezt. Szomorú, és nem éppen illik egy beszélgetéshez, amikor az ember szeretne néhány ismeretséget szerezni. Különben is, mások életében vájkálni igazán illetlen dolog.
- Ennek örülök. Erőskezű és határozott vezető.
Vajon ilyen férj is lesz? Eddig hittem a magam szabadságában, de talán korai volt az öröm? Nem tudom, de látatlanban nem ítélkezem. Meg amúgy sem, ő lesz a férjem, akit szeretni, tisztelni és becsülni fogok, akinek hálás leszek azért, mert úgy gondolta, a referenciáim megfelelőek ahhoz, hogy a feleségévé váljak.
- Én hamarosan a város első asszonya leszek, nem mondhatom nekik azt, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal, de velük szeretnék információhiányos társalgást folytatni.
Alapból se hiszem, hogy a házasságom részleteit illő lenne kiadni másnak. Arról is, hogy polgármester feleség leszek most először beszélek, és barnáimat lesütve, zavartan olvasom inkább az itallapot, mielőtt kiszúrnék rajta valami kedvemre valót.
- Azt hiszem a vérmeggyel nem szúrhatok mellé. Ön mit iszik?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. július 19. 00:56 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.



- Szerintem annak van egy bája, ami nem enged – vagyis, most vallja ezt. El se tudta képzelni, igazából ha nem is vetette meg, de nem akart magának ilyesmit. Semmi csendes falut, annak egy utcavégi házát, semmit, és tessék, egy ideig az erdő közepén élt, ahova még a turisták se tudtak véletlen besétálni, most pedig pontosan egy csendes helyen él, ahol aligha zaklatja fel a világot bárki és bármi a farkasüvöltéseken kívül, és szereti. Elképzeli magát Pesten, Debrecenben, Kanizsán és valahogy nem megy, nem tudja elképzelni, hogy ismét tömegközlekedést használ, zsúfolt helyen dolgozik, sok ember van az utcákon. El tudja képzelni és viszolyog tőle odabent, kapásból fintorog rá és elveti. Lenne autója, de akkor meg tuti dugóban ülne mindig, a benzin sem két forint, elpöfögtetni drága mulatság, szóval menne vissza buszozni, metrózni, ami akad. De nem megy, mert nem akar és ha valaha innen mennie kell – így vagy úgy – szeretne hasonló kicsi, békés helyre telepedni, ahol élete végéig békén hagyhatja a nyüzgés. Ezért is bólogat, ért egyet a gondolattal. Egyszerűen, neki mégsem az az élete. Nem teljesen.
- Ez teljesen jó, kell a változás. Én is botanikusnak készülök, pedig előtte előbb lettem volna villanyszerelő – von vállat és beszél úgy, hogy teljesen természetes az, miszerint nem a mágia világában a helye. - Aztán magam is próbálkozok bájitalokkal, de a művészi vénám csak a konyhában mutatkozik. A családomban mindenki vasutas, én meg... - nos, normál esetben sem vágyott oda, eleget látta, hallgatta, érezte, megunta, kinőtt belőle, hogy mozdonyokat bámuljon, mást akart. Amit kapott? Azt most meg már szeretnie kell. Ez van. Nem kesereg, nem hallani hangjában, csak később az érdeklődést, hogy mégis kire gondol. Arca felvidul, ajkaira mosoly kerül és ismét csak bólogat. Hát nincs másik Belián, ebben biztos volt. Nem mintha olyan nagy dolog lenne, sőt, nem hiú, csak tudja, a neve ezen tagja szokatlan.
- Akkor tényleg rólam volt szó. Brigivel sem vagyok rosszban, de Odettel találtam teljesen közös hangot – de még milyet. Sose gondolta volna, hogy kap olyan személyeket, akik, még ha nem is helyes, behelyettesítik testvére hiányát, de nem pótolják, sosem lenne ilyen, hisz mindig hiányolni fogja, de ha meg kellene neveznie, mit érez Odett és Zina iránt, valami ilyesmi lenne. Lehet viccelődni, hogy papa, mama, gyerek, de benne a meg nem érett mivolta miatt sosem bukkant fel apai érzés, védelmező igen, de még egy babát sem tudna a kezeiben elképzelni és bár semmi baja velük, valahol mélyen viszolyog is tőle. Mert sose nőtt fel és tanulta meg a helyzeteket kezelni igazán.
- Ennyire nem ismerem, bevallom, csak amennyit lehet – fogalma sincs nagyon a férfiről, nem is tervezte megismerni, hiszen felesleges, ha eljön az idő és elégedett a dolgokkal, majd voksol rá és kész. Azonban meglepő arccal fogadja, ahogy felfedi, miért is jött ide, sőt, ki miatt jött ide. Hát ez új és... valahogy mégsem olyan lehetetlen.
- Hogy úgy. A város első... nos, hát így utólag is, de gratulálok az... egészhez – mosolyog rá, mert ha már megtörténik és nem látja, hogy szenved, akkor ez jó dolog. Így érti a térképet, a feljegyzéseket, mindent. Van alapja.
- Ó jaj, nos, azt hiszem eddig bírtam. Ha nem gond, a tegeződés... - pillant rá félszegen, mert valahogy olyan idegen, még ha szépen is hangzik. Meg ő apró hal ehhez. - Limonádét, savanyút kívánok. De süteményt is, szóval káosz – pedig a ciklus se jár arra, vagy lehet épp a közelgő Újhold lesz a ludas. Mindegy. Körbenéz inkább, kitől lehet rendelni és jelez is felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 190
Írta: 2020. augusztus 18. 15:15 | Link

Dai baba
missed you *-* | kinézet

Figyelj – hajolok közelebb az asztal fölött barátomhoz, miközben nagyot nyelve szétnézek a helyiségben. Nincsenek sokan körülöttünk, de ettől függetlenül próbálom minél halkabban elmesélni életem legérdekesebb egy hetét. – Emlékszel a Valentin-napi bálból Iliánra, ugye? – kérdem, bár kétségem sem fér hozzá, hogy megjegyezte, hiszen eléggé sokáig róla álmodoztam, és erről be is számoltam neki. Azonban az utóbbi időben leginkább Gerdánál tanyáztam, így Dai elég sok mindenből kimaradt, pedig nem akartam, hogy így legyen. – Azt szeretném, ha ezt nem mondanál el senkinek – mert ugyan azt már elmeséltem a fiúnak, hogy Bence csúnyán visszautasította az érzéseimet, de ez azért sokkal durvább sztori lesz. Még az Edictumnak is feltűnt, hogy valami nem stimmel mostanában körülöttem. Fiúkkal töltöttem az időmet, és Ivettnek köszönhetően teljesen kifordultam magamból néhány alkalommal. Nate erőszakossága a játszótéren sem volt véletlen, hiszen én magam kezdeményeztem.
Elgondolkodva harapok alsó ajkamba, szinte annyira szégyellem magam, hogy nem csodálkoznék azon sem, ha hamarosan vérem ízét érezném nyelvem hegyén az erős harapástól. Így gyorsan felhagyok vele. Nem is tudom, hogy Dai-t mennyire érdekelheti vagy érintheti meg a dolog, de ő a fiúk közül a legközelebbi barátom, és muszáj kiadnom magamból. Úgy érzem, hogy élve rothadok belül minden egyes félresikerült tettemnek köszönhetően. De ezt Gerdának nem tudom elmondani… Ivett tudja egyedül.
Az a helyzet, hogy… – megint közelebb kell hajolnom hozzá. – Ivett-tel megittunk egy-két valamit – itt bocsánatkérőn tekintek őzike szemeibe. – Igen, tudom. Nem kellett volna, de… - halkítom le ismét magamat. – Elmentem éjszaka Hozzá – bökök fejemmel egy irányba, hogy jelezzem, Iliánról van szó, de nem akarom kimondani. Tinédzserek vagyunk, muszáj megbeszélni ezeket a dolgokat is, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2020. augusztus 21. 19:01 | Link

I missed you too | Daily dose of Dai

Automatikusan hajolok át az asztalon, s bár mindketten jól tudjuk, a gesztusomnak valójában értelme nincs, hisz nem hallhatom őt, azért néha napján mégis csak jó úgy viselkedni, mint egy átlagos tinédzser. Aztán persze gyorsan felfogom, hogy amit teszek az butaság és így csak saját dolgom nehezítem meg a szájról olvasásban, szóval visszaereszkedem a székbe.
- Aki Gerdával volt? – Pislogok el oldalra gondolkodón egy röpke pillanatra, majd őzikeszemeimet ismét fixálom a lányon. Általában jó megfigyelő vagyok, hisz az esetek többségében a háttérben megbúvó alak vagyok, aki inkább elraktároz minden kis apró részletet magában, mintsem hogy kilépjen a sötétségből. Azonban most nem vagyok biztos abban, amit mondok. Azon a napon nagyon sok minden történt, én pedig nagyon megszeppentem a váratlan helyzetektől. Már az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán Babu elhívott. Gerdát megjegyeztem, de Ilián… Ő más tészta. Jó, persze úgy megmaradt az emlékeimben, mint a férfi, akiről a legjobb barátom álmodozott nekem, de az arca és a megjelenése valahogy nem fogott meg.
- Bízhatsz bennem – bólogatok bíztatóan a lányra, miközben ingem hosszú ujját a markomba gyűröm. Mániám ez, talán ezért is hordok jó pár számmal nagyobb ruhákat, mint a méretem. Na meg persze azért is, mert a rokonaim mind testesebbek, mint én, pénzünk pedig új darabokra nemigen akad.
Túlságosan együtt érző személy vagyok, és hajlamos vagyok még a másik gesztusait is átvenni, így most is, ahogy háztársam beharapja alsóajkát, én követve a példáját és sajátomat kezdem el majszolgatni. Az lehet, hogy az én életem relatíve átlagosnak, majdhogynem unalmasnak tűnhet néhány embernek, hisz én nélkülözöm az efféle érzelmeket az életemből, többféle okból is. Persze attól nem vetek meg érte senkit. Sőt igazából semmiért sem. Esetemben csak szóbeszéd, hogy az ázsiaiak nagyon szigorúak szoktak lenni.
- Hozzá? – Döntöm oldalra a fejem és pislogok nagyokat, hisz valóban, elsőre nem esik le, hogy kiről beszél. – Ivetthez? De… ő nem a kastélyban lakik? – Igen, a kis aranyos Dai kicsit talán túlságosan is naiv ilyen téren. Mert tényleg nem értem.
Utoljára módosította:Nakahara Daisuke, 2020. augusztus 21. 19:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 190
Írta: 2020. augusztus 25. 09:23 | Link

Dai baba
missed you *-* | kinézet

Valamiért azt gondoltam, hogyha közelebb hajolok, Dai jobban tud majd olvasni az ajkaimról. Amikor először áthajol az asztalon, azt hiszem, hogy jól is tettem, ám végül visszaül a tisztes távolságba. Visszadől a székbe, és őzikeszemeivel vizslatja egyre feszülő vonásaimat. – Neeem, nem – legyintek kissé indulatosan. Ez természetesen nem felé irányul, csak maga a helyzet kellemetlen. És egyelőre azt sem tudom, hogyan folytassam. Elkezdeni is bitang nehéz volt. Kissé visszadőlök én is a székbe, s ajkaimat összeszorítva, gondolkodástól elkomorodott arccal vizsgálom egy picit az asztallapot, mintha attól várnám a megváltást, mintha azon bármelyik pillanatban kirajzolódhatna, hogy mit is kell mondanom. Azonban semmi ilyen nem történik. Fintorra húzom ajkaimat, majd ismét Dai melengető nyugalmat árasztó szemeibe tekintek szomorú kékeszöldjeimmel. – Tudom, hogy igen – engedek meg végül egy szeretetteljes mosolyt. – Különben nem téged hívtalak volna – helyezek zavartan egy tincset a füleim mögé, ahol igen jól érzem, hogy „vaj van”. Sok volt a buli, a fiúk, a meggondolatlan cselekedetek, és nem sokszor kerestem Dai társaságát. Szégyellem magam, de jól tudom, hogy nincsen más, akire jobban számíthatnék.
A fejecske oldalra döntése egyértelmű jele annak, hogy nem fogalmaztam a legvilágosabban. Lehajtom buksimat, s amikor ismét felegyenesedek, egy kósza tincset próbálok elterelni arcom elől. Több-kevesebb sikerrel. Baromi kellemetlen erről beszélni, de ha nem mondom el valakinek, akkor esküszöm, hogy bele fogok őrülni.
Mintha legyeket hessegetnék kezdek bele a gesztikulálásba, majd egyszerűsítek.
Nem. Ivettel iszogattam – mondom normál hangszínen. – Aztán picit becsíptem – nem kifejezés. – És elmentem… - itt tartok egy kis szünetet, és csak tátogva mondom ki a nevet ismét. – Iliánhoz – jelentőségteljesen düllesztem ki szemeimet, amit egy lassú bólogatással erősítek meg. Várom a reakciót, ám hozzáteszem. – Licitáltam rá a Valentin-napon. Magas, jóképű… Harmincas forma férfi.
Ekkor érzem, hogy elönt a forróság. Ez régebben arra engedett volna következtetni bárkit, hogy nagyon odavagyok ezért a férfiért. Azonban megváltozott ez az érzés, és felvette a helyét a mérhetetlen szégyenérzet. – Basszus, Dai… szinte félmeztelenre vetkőztem a nappalijában – mondom eltakarva szemeimet. Ha hallaná hanglejtésemet, felfedezné annak elcsuklását. Merlinre, de nagy égő!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
Független boszorkány, Bogolyfalvi Tanács tag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Őzgidácska sete, suta...
online
RPG hsz: 53
Összes hsz: 104
Írta: 2020. augusztus 28. 08:14 | Link

Belián


Örülök, hogy így látja, és tudom, hogy ahogy én gondolkozom, az sem helytelen. Most azonban új fejezet kezdődik a számomra egy olyan életben, ahol már ketten leszünk. Ketten. A férjem és én. A férjem, akit egyetlen képen láttam csupán, de az a két valahogy megfogott. A kép alapján úgy éreztem, hogy ő tényleg lehetne a társam. Furcsa nem? Egész életünk során rengeteg ember vesz minket körül. Sokan az iskolaéveink alatt jönnek szembe, és nekem mégsem volt senki, még csak addig sem, hogy megérintsen. Nem találtam senkiben annyi kihívást, annyi szenvedélyt, amire azt gondoltam volna, hogy partnerré válhatna velem. Aztán jött egy kép, egy tekintet, egy markáns áll, és hirtelen reménykedni kezdtem benne, hogy mikor házasságot ajánlanak neki, ő is igent mond majd. Az igen okozta öröm pedig leírhatatlan. Vágyom, hogy láthassam, de félek, hogy anyám elrettentő példa lenne a számára, így a tökéletes tervem már elő is állt, álnéven jelentkeztem be hozzá, egy anagrammával, amit talán felismer, talán nem, de reményeim szerint valóban vele, és nem egy megbízott alkalmazottal találkozom pár nap múlva. Addig is, ismerkedem a várossal, aminek életében, remélem, tényleg szerepet játszhatok majd.
- Egyik különc megtalálta a másikat.
Válaszolom mosolyogva, hiszen, ha valaki, akkor ez az fiú megérti, hogy milyen is nekem. Én sokáig próbálkoztam, és hobbimként fel tudom mutatni a festést, illetve azt, hogy megtanultam hangszeren játszani, de összességében nem vagyok tehetséges művész, és talán sosem leszek. Nem bánom, félreértés ne essék, sokkal jobban vonz a gondolat, hogy bájitalokat készítsek és patikát nyissak, mint az, hogy ott feszengjek a kiállított képeim között, amiket mindenféle alakok mustrálnak. Nem, ahhoz nincs egy minimális türelmem sem, és a gondolat maga is megrémít. Na persze akkor mit mondjak arra, hogy ha valóban Daróczy Konrád felesége leszek, akkor mennyire kerülök majd kirakatba, hiszen azon a kedves, de alamuszi idős nénik már most kiszúrtak maguknak, hiszen többször láttak már a faluban ólálkodni, de tudják, hogy nem vagyok idevalósi. Nem csodálkoznék azon, ha ők előbb tudnák, hogy a polgármester házastársa kívánok lenni, mint ő maga.
- Nagyon eltérő lelkek. Brigi állandóan megfelel, a tökéletes gyerek, míg Odett a folyton lázadó, önfejű. Olyan sok galibát okozott már a családi összejöveteleken!
Hangom nem pirongtató, sőt, ami azt illeti, kihallatszik belőle a mosolygás is. Odett tényleg nagyon fafejű és makacs, nagyon lázadó, de sokkal változatosabb élete van, mint amit én magam szeretnék. Ellenben jó hallgatni, jó elképzelni az eseményeket, mintha ott lettem volna, de eszemben sincs olyan életet élni, mint ő. Nem hibáztatom, hiszen egész kisgyermek kora óta kötöttségek között élt, amihez egy lázadó szellem képtelen hozzászokni. Aztán, ahogy lehetősége volt, kitört, aminek meg lett az eredménye, de még így is, szerintem jó életet él. Szeretem, hogy vannak társai, hogy megtalálja a számításokat az életében. Ez örömmel tölt el, és már csak abban reménykedem, hogy egy nap a húga irányába is megenyhül. Nekem három nővérem van, mi mindig jó testvérek voltunk, illetve, azt hiszem, semlegesek. Mindenki a maga világában élt, majd a szüleink választása szerint házasodott és költözött el otthonról, hogy új életet alakítson ki.
- Köszönöm, de ez még titok, szóval kérem, maradjon is az. Csak egy picit még, mert vele még nem találkoztam, de egy csapat idős néni már letámadott.
Az örömtől, hogy megoszthattam valakivel a jöttöm valódi célját, nagyon boldog lettem, de szeretném, ha ők még nem tudnák meg. Egyelőre sikerült eltitkolnom, de semmit sem szeretnék a véletlenre bízni. Először Konrád, aztán mindenki más is. Arra, hogy nem gond-e a tegeződés, kuncogni kezdek, zavart mosolyom a kezem mögé rejtve, és finoman megingatva a fejem, egyáltalán nem baj. Közben rendelhetünk és a vérmeggy mellé egy túrós házirétest is kérek, mert szeretem a házias ízeket.
- Arra gondoltam, hogy ha van rá igény, akkor nyitnék patikát a településen. Láttam, hogy volt korábban, de bezárt. Nem tudom, hogy a házasságom mellett mennyire lesz lehetőségem rá, először a férjemmel kell ezt megbeszélnem. De mit gondolsz, szerinted lenne rá igény?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Prefektus Levita, DÖK tag, Egyetemi hallgató, Szavazásfelelős, Pro Levita-díjas, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Magántanuló, Harmadikos mestertanonc


nyünny | young wolf
online
RPG hsz: 463
Összes hsz: 3708
Írta: 2020. augusztus 30. 01:38 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Elmosolyodik a kifejezésére. Különc. Eszébe sem jutott ez a szó mostanáig, főleg nem magára. Sok névvel illette azt, ami sikerült, bolond, megnyomorodott, szenvedő, majd épp boldog, de szorongó, de különcnek mégsem. Lehet valóban az lett belőle? Előtte volt egy srác, aki nem akarta felfalni a világot és igazából semmit sem akart. A pillanatnak élt, heves volt és meggondolatlan, mindenbe csak fejest ugrott és ami csak elé került, azt habzsolta. Egy olyan ember volt, aki nem tervezett előre, nem élt kötelezettségekkel sem, mert fiatal volt és elhitte, a világ minden ideje elég arra, hogy kipróbáljon bármit, ami csak tetszik neki. Sokszor volt részeg, vagy épp más miatt bódult, szeretett és mulatott, félvállról vette a tanulást, mindent kicsit. Nem hallgatott azokra a szavakra, amikért most minden pénzét, értékét odaadná. Elmúlt, tanult és változott, most pedig akkor lesz a különc, aki mágiamentesen, de boldogul, aki rejtegeti valódi mivoltát, aki el akarja hitetni a világgal, hogy csak egy srác a sok közül, de mégsem az. Sosem lesz.
- Lehetséges, hogy meg. Tetszik a gondolat – jó, nem olyan könnyen emészt meg ilyesmiket, de igyekszik. Nem szeretné elijeszteni, örül, hogy nem a mogorva pillanatában találta meg és akkor biztos, hogy nem lenne kedve vele egy helyen létezni. Semmit sem tud a másikról, ahogy fordítva is igaz ez, de minden ismerkedés ilyen, megint bedől a nagy számok törvényének, hogy eddig csak jót hozott. Hátha a különc is.
Meg tudja érteni azt is, ahogy a családi vonal máshogy és máshol ütött ki, hiszen ő is eltért tőle. Egész életében azt látta, a vonatokat, vonaton utazott, aludt, azzal kelt és feküdt, és míg kisfiú volt, lelkesedett, anyja karján ülve integetett még a tehervagonnal is, utána pedig elmúlt a láz, mert jött más. Autók, motor, amiből még mindig szeretne majd egyet, egyszer, ahogy autót is, de ez csak kósza álom már csupán; a bulik, a lányok, a fővárosi élet. Elkopott időközben az, hogy ő mozdonyfülkében akar ücsörögni, vagy jelezgetni, vagy bármit, mégis, közel lett volna, ha nem cseszi el a mérnöki gondolatait. Akkor nem volt nagy tragédia, most, utólag jön rá, mennyi év ment feleslegbe, és mennyire tett rá akkor. Sose kérdezte, hogy a mágiával lehet-e időt utazni, viszont azt tudja, hogy annak akkor is törvényei vannak, ha valami változna, nem lenne itt, így, úgy, amivel kezd megbékélni – az emberi részével, a másik még várat magára.
- Amúgy is, a művészet relatív. Kinek a zene, kinek valami ehető, kinek egy jó palackozott bájital – von vállat, hogy lehet mégsem esett messzire, csak épp az eszköz más, amivel kifejezi. Annyi elvont dolog van már a világban, hogy talán fel se tűnne, ha ennek is lenne piaca, úgymond. De ahogy folytatja és akikről beszél, mosoly húzódik az arcára. El tudja képzelni az egész jelenetet, azt, amit mond, előtte van és bár nem ismeri olyan régóta, évekre visszamenőleg őket, hamar megérezte ő is azt, mennyire eltérnek.
- El tudom képzelni, mennyit. Nekem egyikükkel sincs gondom, sőt – emlékszik vissza, hogy Brigi hogyan ismerte fel a tüneteit, Odett pedig milyen furcsa módon robbant be az életébe. Azok a szóviccek, még most is fájnak neki, sosem fog elmúlni. – Bár velem nem volt galibája, jól kijövünk. Örülök, hogy már az én életem része is – kicsit örömködik, ha már enged magának ennyit, de hamar észrevéve magát, lesüti a szemeit, mint aki illetlenséget mondott. Nem tette hozzá, hogy miért is van ez a nagy megértés, közelség, a saját maga kínját még mindig ügyesen kerüli ki, főleg, ha nem róla van szó. Van egy kapocs, amit el sem lehetne engedni és nem is akar, és bár Brigivel sincs rosszban, inkább ne szálljon be ebbe, mert a kórságot még mindig nem kívánja senkinek sem.
- Számíthat a bizalomra, persze, persze – bólogat azonnal, hogy nem fog fecsegni, nem az a fajta, így is véletlen jött elő tán, az ilyen bejelentéseknek azonban mindig van egy menete, aminek nem egy apró kis lakos a felelőse. – A nénikkel vigyázni kell, bizton állítom, hogy mind gondolatolvasó és ha valami történik, megjelennek. Lehet, mire kimegyünk… - int a fejével az ajtó felé, hogy talán már ott fognak ülni a padon és arról beszélnek, hogy a fura srác az utca végéről az idegen nővel sétálgat. Mókás lenne. Beáll ő is rendelni, bök rá a rétesre maga is, de a meggyesre is, lesz rögtön kettő, nem baj, ennyi van nála, nem élősködik, csak nagyétkű.
- Patikát? Szerintem baromira – bólogat. Neki tuti, főleg, ha bogyós mugli gyógyszereket is árulna, de amúgy bármit. Egy patika mindig kell. – Van rendelő, de nem minden kínnal kell odáig menni. Én szerintem jól jöhet, ahogy egyre többen jönnek ide, talán ha nem is lesz úgy idő, de lesz segéd is, meg diákok, akik ezt tanulják. Szóóóval, szerintem azt a beszélgetést bőven megéri – közben egy ablaktól kicsit távol, de nem a sarokban pihenő asztal felé lépked. – Itt jó? – áll meg és pillant felé, majd ha minden rendben, le is telepszik, megvárva, míg csatlakozik hozzá. – Ahm, akkor gondolom, ez ilyen… előre eldöntött házasság dolog? Nem akarok vájkálni csak… hát én sose találkoztam ilyennel – nem olyan közegből jött, a családban mindenki szerelemből tette, mert hát, ők az átlagemberek voltak, mindig is. Fura, mint a filmekben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 184
Írta: 2020. augusztus 31. 19:53 | Link

I missed you too | Daily dose of Dai

Számat rágcsálgatva nézek bele Babett szemeibe. Tudom, érzem, hogy majd’ szétveti a szégyen és az idegesség egyvelege, így mikor visszacsüccsenek a székembe, óvatosan a lány kezére teszem a sajátom. Általában elég zárkózott személy vagyok, de a lánynak nagyon sok mindent köszönhetek, így hát itt az ideje, hogy én is törlesszek valamivel. Csak bátorítóan megpaskolom, nem kell itt semmire gondolni, mégis úgy hiszem, ez a kis ártatlan gesztus elég lesz ahhoz, hogy elkezdje a történetét.
Nagyon koncentrálok, hogy rendesen le tudjak olvasni minden szót a szájáról, mivel néha hajlamos lesz a hadarásra. Ez is mutatja, hogy nincs minden rendben, hisz az a Babett, akit a legjobb barátomnak mondhatok, figyelne arra, hogy ne legyenek kommunikációs nehézségeink. Mégsem tudok mérges lenni rá. Egyszerűen nem ez az én feladatom jelenleg, hanem a támogatás. Azért jöttünk ma ide. Valami tanácsot kellene neki adnom, tudom, azonban én sosem voltam a barátkozós, főleg nem a párkapcsolatot kereső típus. Sokszor már kezdem azt hinni, hogy valami baj van velem, hisz nemhogy nőre, de még férfiakra sem tudok igazán ránézni úgy. Azt elismerem, ha valaki szép, de az is csak úgy jön, hogy igazán vászonra vetném a vonalait, nem pedig afféle szexuális vonzalomként. Nálam ez valahogy hiányos. Attól persze megértem, vagyis próbálkozom mások megértésével. Tapasztalat hiányában nem sokat tudok Babettnek sem segíteni, de talán az, hogy itt vagyok és meghallgatom, már elég.
Mégsem értem valahogy a szituációt, bármennyire is koncentrálok. Addig eljutok fejben, hogy iszogattak, de hogy utána ki kihez ment, na az már zavaros. Első tippem Ivett, de amint leolvasom, ez bizony helytelen volt.
- Oh… - kezd a fejemben tisztázódni a helyzet, mutatóujjammal az államat simogatom. – Ooooooh – koppan végül állam, mikor barátnőm kiejti Ilián nevét a száján. Szóval… Vagyis…. Babett? Szemeim összeszűkölődnek egy kicsit, ahogy próbálom vizualizálni a férfi alakját magam előtt, gyorsan sikerül is, amit egy bólintással konstatálok.
- És… elmentél a lakására? Társasozni? – Csillannak fel szemeim az ártatlan kérdéstől, bármilyen hátsószándék nélküli, tiszta gondolatra. Valóban hiszem, hogy az emberek játszani mennek a másikhoz. Vagyis én azt csinálnám és mivel általában mindenki magából indul ki.
- Szóval activity volt? Vagy Twister? – Lovallom bele magam még jobban a helyzetbe, újra, ezúttal már bátrabban fogva meg Babett kezeit. – Semmi baj, az activity nagyon mókás tud lenni – bólogatok boldogan, mivel valóban örülök a lánynak. Ha tudnám, hogy amit tettek, annak semmi köze a játékhoz…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 73
Írta: 2020. november 10. 18:58 | Link

Alíz

Lassan fújom ki a levegőt, miközben az ágyon ülök. A nadrágom rajtam, cipőt is húztam már, és elfáradtam. Mintha valami nem stimmelne, érzem, hogy a heg alatt sokszor fáj valami. Mintha bennem felejtettek volna valamit. Talán a démon, aki aznap éjjel kitörni készült, most ott próbálkozna meg kitörni. Gyakran érzem, hogy viszket, hogy nyom, kipirosodik, éget, olykor fel-felszakad, vérzik. Most is, ahogy az ágyon ülök, érzem, hogy a széles és nagy kórházi ragtapasz alatt húzódik a bőröm. Nem akarok kockáztatni. Verejtékező arccal nézek az ággyal szembeni tükörbe, erőt gyűjtök ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy normális ember. Lassan állok fel, lépek oda, hogy megtöröljem az arcom, dezodorral és némi mentás illattal fedjem el a romlandóságot, mely bennem tombol. Akkor éjjel magamat is megleptem, és tudom, hogy soha többet ben akarok ilyet érezni.
Inget és mellényt húzva, végül a hűvös idő miatt sálat és kabátot is veszek, hogy aztán elinduljak. Mivel észrevettem magamon, hogy esetenként rosszabbul mozgok, mint máskor, így korábban kezdek el készülődni, hogy ne késsek. Az lenne az utolsó dolog, amit képes lennék megbocsátani magamnak. Vagyis, az utolsó előtti. Az utolsó az volna, ha Nyuszit bántanám. Ennyi év után is úgy vélem, hogy az volna a legmegbocsájthatatlanabb bűnöm. Mikor a sarkon befordulok, már van bennem akkora ritmusérzék, hogy úgy vegyem a levegőt, hogy az ne legyen feltűnő, pedig más, több kisebb, szaporább, fújtatóbb. Nem aggódom a vacsora vagy a közös hazatérés miatt, mert a nők, akkor is, ha nem a párjukkal vannak, szeretnek andalogni. Szépen, kényelmesen térünk majd meg előbb Alízhoz, majd elköszönve hozzám, saját tempómban indulok meg magamhoz. Utóbbinál amúgy sem fog már számítani. Mint egy illedelmes férfi, korábban érkezem, és a bejárattól pár lépésnyire várom őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 544
Összes hsz: 2270
Írta: 2020. november 12. 22:36 | Link


Nathaniel






A szobámban készülődtem épp, mikor csengettek, közben kinéztem az ajtón, de nem állt ott senki. Nem értettem, hogy mi volt ez az egész, valószínűleg néhány gyerek szórakozott velem, ahogyan másokkal is, szóval becsöngettek, aztán tovább is álltak mókából. Ám miközben kinyitottam az ajtót, a cicám kirohant, szóval megvolt a napi program, mehettem utána, hogy hova is tűnt. Szerencsére megtaláltam őt a földszinten, nem is értettem, hogyan volt képes odáig rohanni, majd magamhoz babusgatva, visszavittem őt a lakásomba. Nagy szerencsém volt, hogy a macsek nem akart tőlem elbújni, és rögtön odajött hozzám, mert különben nagy bajba kerültem volna általa, már csak a keresése által is egy ekkora lakóházban. Szóval nagyon örültem, hogy meglett a cicám, közben pedig elkezdtem készülődni a közös vacsoránkra Nathaniel-lel. Kisminkeltem magam, majd egy élénk rózsaszín egyberészes ruhát vettem fel, a szőke, hosszú hajamat pedig begöndörítettem.
- Szia! Ó, milyen elegáns valaki! - köszöntöttem a barátomat, miután megláttam őt kiöltözve a lakás bejárata előtt, így én sem éreztem kellemetlenül magam, hogy eléggé megadtam a módját a mai estének öltözék gyanánt.
- Készen állsz a teaházra? - néztem a szemébe vidoran, mosolyogva, már előre láttam, hogy ez bizony jó móka, kellemes időtöltés lesz részéről is. Közben egyre közeledtünk az említett helyszín felé, amint odaértünk, helyet foglaltam vele az egyik legszimpatikusabb asztalnál, amely egy kisié eldugottabb volt a többinél. Így nyugodtabban tudtunk beszélgetni, és nem zavart a hangzavar sem, ami nagyon fontos szempont volt számomra.
- Bolognai spagettit szeretnék és hozzá egy Rosé borkoktélt - szóltam oda a pincérnek, amikor odajött hozzánk, közben pedig a partnerem szemeit kezdtem el kémlelni, hogy vajon ő mit fog rendelni.
- Na, és mi újság van mostanság veled? - kérdeztem a barátomtól mosolyogva, a tekintetét fürkészve.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 12. 23:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 427
Írta: 2020. november 13. 20:16 | Link

Noah Jorgensen részére


Különleges alkalmak egyike, hogy ma egy interjút nem a rádióban rögzít. Legutoljára ugyanezt a város első emberével tette annak sűrű időbeosztása okán. Ma egy tanárral találkozik, aki szintén azt kérte, ne kelljen bemennie a rádióba. Hősnőnk rugalmasan kezeli az efféle kívánságokat. Semmi gond, neki itt is tökéletesen megfelel. A lényeg az, hogy elkészüljön a felvétel, amit aztán megvágva adásba tud tenni. Hallott már a helyről, de mivel ő ugyebár a kávé szerelmese, így nem igazán volt indíttatása eddig eljönni a teaházba. Most azonban itt van. Pár perccel korábban érkezik a megbeszélt időpontnál. Kék farmert, combközépig érő, sötétvörös szövetkabátot, alatta krémszínű, kötött pulóvert, kényelmes magassarkú csizmát és persze egy puha és meleg sálat visel. Ez a mai szettje, amihez haját könnyed lófarokba kötötte. Az épület előtt vár pár pillanatig, majd belép és keres magának és vendégének egy asztalt, mivel abban egyeztek meg, hogy a hideg időjárásra való tekintettel nem kinn fognak találkozni. Elkezdi lehámozni magáról a kabátot, hogy felakassza, amikor a pincérnő hozza az itallapokat és leteszi őket. Elektra megköszöni, majd leül és előszedi felrúnázott diktafonját és ellenőrzi használatra készségét. Mindent rendben talál, ezért maga mellé rakja és elkezdi böngészni a kínálatot. Elismerően hümmög egyet, hiszen ha százféle tea nincs a több oldalnyi füzetecske lapjain, akkor egy sem. Egyelőre még csak szemezget, de már vannak potenciális jelöltjei. A végleges választással azonban bevárja beszélgetőpartnerét, hiszen így illik és egyébként sem olyan szomjas, hogy ne bírná még egy ideig. Tehát míg interjúalanya megérkezik vissza is teszi az itallapot és jobbjára fektetett bal kézzel türelmesen vár Noah Jorgensenre. Sok tanárral akadt össze mostanság. Ez persze nem csoda, ha az egyikükkel nyomoz, a másikuk a volt barátja, míg a harmadikba szerelmes. Minden esetre lassan már ott tart, hogy strigulát húzhatna, mondván: Ez is megvolt, és ez is. Elmosolyodik az ötletre, ám valahol agyának egy hátsó kis szegletében mégiscsak érdemesnek találja fontolóra venni.
Hozzászólásai ebben a témában


Elektra
Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 73
Írta: 2020. november 19. 18:23 | Link

Alíz



- Csinos nőhöz illik elegánsan öltözni.
Pillantok végig rajta, mert valljuk be, valóban nagyon csinos és szép volt ebben az összeállításban, szerencsés lesz az a férfi, akinek a szívét adja. Arra, hogy elegánsnak tart, szerényen elmosolyodom, és, mint egy zavarban lévő kisfiú, lesütöm a szemem. Nem sokszor dicsértek meg eddigi életem során, de minden alkalom nagyon különleges, mintha most, ezzel próbálnám meg kipótolni azt a szeretetet, amit az anyámnak kellett volna megadnia, ha az apám engedi. De ő nem engedte, míg anyám beletörődött ebbe. Az emlékre keserűség és maró érzet jelenik meg a testemben, a fájdalom azon a bizonyos részen összpontosul.
- Igen, nagyon kíváncsivá tettél, amikor javasoltad a helyet.
Mert valljuk be, azt hittem, vacsorázni megyünk. És igen, tudom, hogy ott áll a nevében, hogy étterem, mégis, mikor az ember rágondol, akkor nem lát mást, mint földön ülést, színes párnákat, és végtelen lehetőséget arra, hogy az emberek sötét helyeken kicsavart pózokban fekve beszélgessenek, mintha mi se volna természetesebb. Így nehezen jut el az ember agyához a tény, hogy itt lehet enni is. Sőt, ami azt illeti, magamban már azt mérlegelem, hogy le még csak leülök, de hogyan fogok felkelni úgy, hogy ne bukjak le, valami nincs rendben velem. Hogy miért nem megyek orvoshoz? Miért nem megyek vissza a rendelőbe? Mert van egy elméletem, mégpedig az, hogy egy ennyire gyenge és hasznavehetetlen szervezet nem kell majd egyetlen ördögi lénynek sem, vagyis az, amelyik belém költözött, távozik majd, sőt, talán megszűnik létezni is. Mennyire csodálatos is lenne a felszabadulás!
Örülök az asztalnak, szinte megkönnyebbülök a ténytől, hogy nem kell azon morfondíroznom, hogy mégis hogyan legyen a felemelkedés. Egy asztaltól majdhogynem könnyedén, de legalábbis megfontoltan és ezáltal feltűnésmentesen kelek majd fel.
- Én carbonarat és rosé borkoktélt. Tetszik ez a szó, borkoktél.
A második mondatot már Alíznak szánom, visszavezetre rá a tekintetem, és amikor észreveszem, hogy néz, zavartan mosolyodok el megint. Mindig zavarba jövök attól, ha az emberek látnak engem. Ezért is menekültem a gépem mögé, a fotós láthatatlan.
- Elkészültem a nagy művel. A karácsonyt még terveim szerint megvárom itt, egy külön mellékletként megjelenik még, aztán, azt hiszem, itt az ideje tovább állni.
A napjaim valóban meg lennének számlálva? Milyen ironikus is volna, ha erre utalnék, nem? Viszont, ahogy ő is tudja, úgy én is, képtelen vagyok egy helyen hosszú időt eltölteni. Sosem találtam az otthonom, és talán soha nem is fogom. Én világéletemben az elveszett gyerekek közé tartoztam inkább. Mosolyogva pillantok fel rá.
- Rólad azt hallottam, hogy a karácsonyt követő időszakban nagy meglepetés fog érni. Néhány komolyabb megkeresés és egy kiállítás. Nem tudom, hogy már megkerestek-e ezekkel kapcsolatban. Lehet, hogy lelőttem a meglepit.
Javasoltam pár embernek, hogy kérjék Alízt a következő fotózásokhoz. Ismertebb embereket, zenészeket. Kértem a Tintafolt&Pergament, hogy a könyveik illusztrációit bízzák rá. Szinte mindenki belement, így szó szerint elhalmozzák majd felkérésekkel. Ehhez pedig elég volt egy kép kifüggesztve a falon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 544
Összes hsz: 2270
Írta: 2020. november 20. 22:14 | Link


Nathaniel





- Ez kedves tőled! - vigyorodtam el, és úgy éreztem magam, mint egy tini lány, akit elsőként dicsért meg valaki az öltözéke miatt. Bevallom, ez igazán jól esett tőle, hiszen mindig is felnéztem rá. Észrevettem rajta, hogy a dicséretemtől kissé zavarba jött, pedig csak azt mondtam ki, amit gondoltam róla, a többi között ezen a téren hasonlítottunk egymásra.
- Hidd el, ez egy remek hely. Nagyon finomak az ételek, és az italok is mennyeiek. Igaz, én mindig is preferáltam az olasz konyhát, otthon is sok hasonló ételt csinálok - fejtettem ki a férfinak az elgondolásom az étterem kapcsán. Bizony, mikor megérkeztünk, rengeteg földön ülő hely volt kialakítva kényelmes párnákkal, de szerencsére gondoltak azokra is, akik aszalnál, klasszikus módon akartak helyet foglalni, így az utóbbit választottam, ez pedig látszólag elnyerte a partnerem tetszését is.
- Nekem is tetszik, ráadásul finom is! Szeretem a borkülönlegességeket, valamint ezek nagyon is illenek a választott vacsorákhoz - feleltem a srácnak nagy mosollyal az arcomon, majd körbenéztem a helyen, hogy mi a szitu. A legtöbben a földön ülést választották, de akadtak olyanok is, akik az asztalnál való helyfoglalást részesítették előnyben, életkorban pedig vegyes társaság tartózkodott itt. Aranyosnak tartottam, hogy Nathaniel könnyen zavarba jött a tekintetemtől, valamilyen szinten emlékeztetett rám, hiszen én is hasonló típus voltam.
- Ó, szóval ez azt jelenti, hogy koccintasz majd velem karácsonykor! - csillantak fel a szemeim boldogan, hiszen nem is olyan rég beszéltünk róla, hogy talizunk majd a szeretet ünnepén, és valamilyen szinten közösen megünnepeljük majd azt. Az viszont szomorúsággal töltött el, hogy a barátom tovább áll majd, hiszen nagyon jól esett, hogy újra felbukkant, főleg, miután Majával már nagyon rég nem volt alkalmam találkozni, így végre nem éreztem magam annyira egyedül. Ráadásul megvolt a közös hobbink is, a fényképészet, ami egyben a hivatásunk is volt. Persze azt is tudtam, hogy Nathaniel sose volt képes egy helyben megmaradni túl sok ideig, így legbelül számítottam is rá, hogy hamarosan tovább fog állni. A lényeg az volt számomra, hogy érezze jól magát, valamilyen szinten igaza is volt, hogy nem kötötte le magát egy helyen, hanem folyton mozgásban volt, így számos hasznos tapasztalattal és feledhetetlen emlékkel gazdagodhatott az élete.
- Remélem, hogy azért, ha újra erre jársz, akkor felkeresed a régi barátnődet! - utaltam magamra mókásan. Nagyon kedveltem őt, mert mindig számíthattam rá, de nehéz volt igazából elengednem, mivel megkedveltem őt az idők során, és már bebizonyította számomra, hogy mindig mellettem áll, és segít, bármi történjék is velem. Ezt hívják igaz barátságnak, amiből igen kevés van manapság sajnos.
- Na, és van már terved, hogy merre tovább? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ha volt elképzelése, hanem, tisztában voltam vele, hogy ő egy nagy világutazó volt. Jól is tette, hogy bejárta a világot, hiszen így újra bebizonyosodott számomra, hogy fejlődhetett a munkájában azáltal, hogy új területeket fedezett fel, és megismerhette a világot.
- Ó, te jó ég! Ez remek hír! Máris intézkedtél? Imádlak, nagyon köszönöm! - ugrottam el a helyemről máris a férfi mellé kerülve, hogy aztán egy óriási puszit nyomjak a pofijára.
- Igaz barát vagy, teljesen önzetlen, aki a másikért mindent képes megtenni! Nagyon hálás vagyok neked. Kevés ilyen ember létezik a mai világban, mint te. Ha bármi kell, vagy szükséged van bármiféle segítségedre, szívesen segítek neked, de ezt te is tudod! - örömködtem teljes szívemből, majd visszapattantam a helyemre. Nagyon imponáló volt számomra, hogy ilyen segítőkész volt, és ennyi mindent elintézett viszonylag rövid időn belül, jobb barátot nem is kívánhatott volna magának az ember. Közben pedig meghozták a kajánkat és az italokat, aminek neki is állhattunk elfogyasztani.
- Csirió és jó étvágyat! - emeltem koccintásra az italomat, mielőtt belekezdtünk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásába. Már előre tudtam, hogy hiányozni fog a barátom, miután tovább áll, de egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, annak örültem, hogy még egy kis ideig itt lesz, az pedig hatalmas boldogsággal töltött el, hogy bízhattam benne, és segített, amennyire csak tőle telt. Egyébként sem akartam a jövőn gondolkodni, abból ugyanis bőven kijutott nekem a képességem által, ezért inkább a mának próbáltam élni.
- Hmmm... isteni ez a kaja, nekem nagyon ízlik! - közöltem vele, miután megkóstoltam az első falatkát. Nemhiába volt ez az egyik kedvenc éttermem, kajáltam már itt párszor, és idáig sosem okozott csalódást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
Független varázsló



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 73
Írta: 2020. november 22. 10:18 | Link

Alíz


- Bízok az ízlésedben.
De még mennyire, hiszen, aki olyan gondosan és alaposan odafigyel a képei részletgazdagságára, mint Alíz, azzal nagy gond nem lehet az ételek terén sem. Körbe nézve pedig megállapítottam, hogy ez a hely igen ízléses. Biztos vagyok benne, hogy női és férfi kéz is munkálkodott a megfelelő kialakításban, de így lesz szép és harmonikus. Szép a szemnek.
- Magyarországon még nem ettem olasz ételt, de azt sokan mondták már, hogy más, mint Olaszországban. A kínai is teljesen más, mint odaát, de az itt jobban is ízlik.
Az itteni ízvilág a magyaroknak lett kitalálva. Én angolként, Angliában is másabb ízeket tapasztaltam, nem szerettem, de amikor lehetőségem volt, ettem Kínában is. Az egy fokkal jobb volt, de az igazi itt, Magyarországon ért, és azt hiszem, ha azt mondom, kedvelem, akkor finoman fogalmaztam, mert minimum tíz naponként fogyasztok kínait. Ezért állok úgy az olaszhoz is, hogy hátha itt még jobb, mint ott.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ma teljes egészében rád hagyatkozom.
Én pedig élvezem azt, ahogy beszél, amiket mond, a hangját. Régebben nem is sejtettem, de szeretek emberek társaságában lenni, olykor szinte szomjazom is rá, hogy legyenek körülöttem. Amikor gyerek voltam, kerültem a feltűnést, az embereket, nehogy észrevegyék, hogy valami nem stimmel velem. Mert azt tudom, hogy undorítónak és szánalmasnak tartották azt, ami nekem természetes volt, amit Cara-val és Mrs. Bournaby-val éltem át. Nem akartam senkit sem veszélybe sodorni. Most azonban, az eset óta, csak saját magamat sodorhatom veszélybe azzal, hogy valaki meglátja a szörnyeteget, mely szinte fekete szemeimben rejtőzik. A szörnyeteget, aki lehet, hogy valójában én vagyok. Talán addig szunnyadt, míg a vágyait kielégítették, és most, hogy magányos, már nem érzi jól magát. Akar valakit, egy új társat, de most úgy, hogy ő irányítson. Most ő akar a vezér lenni.
- Karácsonykor? Szívesen, de nem leszek a terhetekre? Elvégre az a család ünnepe, és te egy gyerekért felelsz. Tényleg, hogyan vagytok?
Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, ő éppen csak magához vett egy gyereket, amikor újra találkoztunk, én szerettem volna a munkám végére érni, és nem mellesleg egy picit haldokoltam is. Nehéz egyeztetni, de szerencsére sikerült, és nagyon örülök neki, hogy itt ülünk most. Velem amúgy sem könnyű, mivel se otthonom, se terveim, igazán spontán élek, spontán emberként mozgok, vagyis velem időpontot egyeztetni, lehetetlen. Alíznak most mégis összejött és máris tervez egy következőt. Bátor lány, mit ne mondjak.
- Mindenképpen. Örülök neki, hogy most is megtaláltuk egymást.
Mert valóban így történt. Vannak kapcsolataim a világban, kevés igazán szoros, de akikkel egyszer jóba lettem, az életüket követem, és ha újra találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Egyetlen mélyebb kapcsolatom van, Nyuszi, de vele mindig bonyolultan vagyunk, főleg miattam, gondolom. Viszont őt máshogy szeretem, mint másokat, ezért is olyan nehéz őt definiálni, vagy lehetetlen mindenki mással egy kalap alá venni. Nekem ő a nagy titkom, ami a női vonalat illeti.
- Az államok felé kacsingatok, ami az új évet illeti, aztán azt hiszem Görögország felé mozdulnék, de még minden képlékeny, hiszen ismersz. Ha jön egy szimpatikus felkérés, akkor átvariálok mindent.
Ilyen hosszan, mint itt, még sehol sem voltam, és nem is hittem, hogy leszek, hogy olyan dolgokat csinálok majd, mint az albérlet fizetése, a bevásárlás magamra és a számlák. Itt mindent megtapasztaltam, amit korábban még nem. Mennék és maradnék. Igen vegyes ez a helyzet most. De mérlegelve az elmúlt heteket, határozottan a távozás mellett vagyok. A szörnyeteg, aki bennem él, éhes, érzem, ahogy Alízra pillantok, és amikor a gondolatom elkalandozik, aprót nyomok a sebemen, hogy magamnál maradjak. Soha többet.
- Óóó... én...én...
Teljesen váratlanul ér a reakciója, az arcom egyetlen pillanat alatt vált teljesen vörösbe, ahogy ajkait érzem az arcomon, és érzem, hogy a zavar elönt, páran még felénk is fordulnak, kuncogva tesznek megjegyzést arra, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt. Nos, valóban, Alíz igazán szép és bájos, de nem hiszem, hogy egy olyan fickót kellene kapnia, mint én. Hogy leplezzem a zavarom, az elém tett ételt mustrálom, és szinte áldásként kapom a jó étvágy köszöntését.
- A viszontlátásra.
Emelem meg a poharam, hogy koccintsak vele, majd mielőtt még a sajátomhoz nyúlnék, az övé felé lendítem a villám, és egy kicsit lopok a vacsorájából, hogy előbb azt az ízt tapasztaljam, amit ő is.
- Igazán ízletes, hmmm... nagyon finom. Kérsz?
Tolom közelebb a tányérom békeajándék gyanánt, miközben a tekintetemmel a tekintetét keresem.
- Az én terveim már napvilágot láttak, de mi a helyzet veled?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 544
Összes hsz: 2270
Írta: 2020. november 24. 22:45 | Link


Nathaniel





- Köszi, de bebizonyosodott, hogy a te stílusod is nyerő öltözködés terén - válaszoltam neki elismerően. Tényleg olyan volt, mintha akaratlanul is összeöltöztünk volna, ez pedig tök szuper dolog volt.
- Tudod mit? Ha átjössz karácsonykor forralt borral koccintani, akkor főzök neked szívesen. Rám is rám fér már egy kis finom kaja és egy kis főzőcske gyakorlás. Csak előtte mondd meg, milyen ételt szeretnél. Én például szeretem a halászlevet is, meg akár lehet sült pulykahús francia salátával, vagy akár töltött káposzta, de rád bízom a döntést - lelkesültem fel, mert mostanság a hobbimmá vált a főzés is a többi között.
- Igen, ezt én is hallottam, hogy más az itteni étel azért, mint Olaszban. Mondjuk még sosem jártam Itália földjén, de egyszer szívesen megnézném az ottani nevezetességeket és próbálnám ki az étel- és italkülönlegességeket - mondtam neki elmerengve. Nekem az itteni olasz ételek nagyon bejöttek, de biztos voltam abban is, hogy Olaszországban még finomabbak voltak ezek a nemzeti finomságok.
- A kínai ételekről egy ismerősöm, aki járt már Kínában azt mondta, hogy teljesen más ízvilágúak, mint itt. Az országunkban ugyanis próbálják a magyar konyha ízéhez szokottan elkészíteni az ételeket, kinn pedig sokkal csípősebbre, fűszeresebbre csinálják meg a kajáikat, ahogyan azt ők szeretik - osztottam meg a tapasztalatim a férfinak. Nekem mondjuk ízlett az itthoni kínai kaja is, ha például erősebb lett volna az erős-savanyú leves, azt már bizonyára nem tudtam volna megenni, de ahogy itt árulták, az pont jó volt, pedig gyanítottam, hogy mely fűszerpaprikát használták fel az elkészítéséhez.
- Ó, ne is mondd. Képzeld, még most is javában folyik a tárgyalás a gyerek elhelyezésével kapcsolatban, mert bekapcsolódott a "jó fej" apuka is, így remélhetőleg jó esetben legkésőbb a tél folyamán, január-február környékén lesz róla valami döntés. Elég idegtépő az egész, azt hittem, hogy simábban fog menni minden, de ugye ember tervez... pedig már várom, hogy hozzám költözzön a lányka, gondolatban már magamhoz is vettem őt. Szóval egyedül leszek még egy ideig, így karácsonykor is. Bocsi, nem akartam panaszkodni, de ha már így rákérdeztél, jó, ha tudod, mi a helyzet - emeltem a tekintetem a barátoméba, jól esett, hogy kimondhattam mindent, ami az utóbbi időben nyomasztott.
- Szóval nem zavarsz, örülök a társaságnak, legalább van, aki miatt főzzek is valami finomat - mondtam Nathaniel-nek mosolyogva. Talán így, hogy ha volt rá lehetőségem, hogy ne egyedül töltsem el az ünnep egy részét, volt némi remény, hogy megünnepelhessem azt méltóképp.
- Ez a beszéd! - villantottam felé egy vidor mosolyt. Azt nem tudtam, mennyi idő után tér vissza Magyarországra, miután elutazott, de továbbra is élt bennem a remény, hogy felkeres, miután visszatért az utazásából. Maja után őt tudtam volna kiemelni a legjobb barátaim közül, most pedig újra bebizonyította, hogy bizony, számíthatok rá.
- Ez remekül hangzik! Görögország úgyszintén klassz hely lehet! Ott jártál már vagy még új helyszín lesz számodra? - érdeklődtem meg a fiútól mosolyogva. Én tuti valami tengerpartos, zöldebb helyet választottam volna magamnak, ha munka vagy nyaralás miatt megyek oda, mondjuk például Korfu-t. Azon belül is hallottam, hogy voltak jobb és rosszabb helyek, bár, kinek mi jött be.
Közben észrevettem, ahogyan Nathaniel kissé zavarba jött a puszi miatt, nagyon aranyos dolognak tartottam ezt, de megőriztem magamnak az észrevételemet, és az ételre helyeztem a hangsúlyt. Koccintás után ittam egy kortyot az italomból, amely igencsak finomnak ígérkezett, majd nekiálltam elfogyasztani a vacsorámat. A barátom időközben megkóstolta az étkemet, amelyet igazán ízletesnek titulált, én pedig nem voltam rest ugyanígy cselekedni, azaz én is vettem egy kis kóstolót az ételéből.
- Hű, ez nagyon finom! - vettem egy villával a kajájából, miközben a szemeibe néztem elégedett arccal.
- Ezek aztán tudják, mi a dörgés kaja terén! - tettem hozzá, majd kérlelő tekintettel vettem még egy kis kóstolót a fiú ételéből. Az enyém is isteni finom étek volt, de amit Nathaniel választott, az még jobban ízlett, bár szerintem ez kiderült nála, hogy kétszer is éltem a helyzettel, és vettem az ételéből egy kis ízelítőt.
- Nos, a fő tervem az, hogy ismert fotós legyek, na és persze tehetséges is. Persze tudom, hogy ezért keményen meg kell dolgozni, ennek pedig szívesen állok elébe. Másrészt szeretném, hogy a lányka hozzám kerüljön, ami már most látom, hogy nem lesz egyszerű menet. Szeretek itt Bogolyfalván élni, de időnként szívesen elutaznék felfedezni új helyeket. Látod, nincsenek nagyra törő terveim a fotózáson kívül. Na, meg a jövendőmondás, a képességem, azt szeretném még, ha révbe érne, és esetleg másodállásban tudnék általa segíteni másoknak - fejetettem ki a jövőbeli terveimet a barátomnak.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 25. 00:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Független boszorkány, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 72
Írta: 2020. november 29. 22:08 | Link

Farkasházy úr
Kinézetem

Van az, amikor képtelen vagy ellenállni valaminek, amit éppen csak a szemed sarkából láttál, valaminek, ami agyad egy hátsó szegletében elkezdi vadul verni a tamtamot, hogy akard. Nálam ez a vulkán süti, amit nem szeretek, mert túl csokis, de most az égzseléhez nincs mégsem annyira kedvem, így csak nézem a választásom, de nem nyúlok hozzá. Hát ez szívás, pedig az ember gyerekének ilyenkor kellene lendületbe jönnie, hiszen édesség is, de mégsem, és ráadásul levitálni is tud az ember utána.
- Hozok egy lávasütit.
Hozom meg végül a döntésem, nagyjából három perc masszív belső vívódás után. Kezeimet határozottan az asztallapra teszem, megemelkedem, miközben Richárd egy galleont tesz az asztalra. A szemöldököm megemelkedik, de szó nélkül veszem el a pénzét, hát most erre mit mondjak? Szerintem fogalma sincs róla, hogy egy lávasüti sarlókban és knútokban mérődik, nem galleonban, de mindegy. Ezeket a pénzeket félre szoktam tenni, és karácsonykor a menhelynek veszek takarókat belőle.
- Egy pasas az előbb tizenhármat vett meg belőle.
Forgatom meg a szemem, ahogy jó pár perc után visszaülök az asztalunkhoz, és az asztal alatt tartott táskatartón pihenő táskámba visszacsúsztatom a mobilom, mert nagyon rossz szokásnak tartom, ha valaki állandóan nyomkodja, de visszaírtam Benőnek, hogy ma nem jó, mert Vasváry családi programot tartunk, amire közölte, hogy szar kifogás. Pedig tényleg vele vagyok. Felpillantva azonban, hogy szóljak valamit a férfihoz, akivel jöttem, megdöbbenve tapasztalom, hogy nem ő ül velem szembe, hanem egy teljesen ismeretlen fickó. Ajkaim akaratlan nyílnak el, ahogy egy "óóó helló" tekintettel végig nézek rajta. Biztos, hogy jó helyen ülök, mert a táska az enyém, de ezen túl valóban olyan, mintha nem tartozott volna senkihez. Valljuk be, most lehet, hogy ez nagyon ciki, de egyáltalán nem bánom, hogy nem ő az apám, mert, ami a fejemben lejátszódik hirtelen vele kapcsolatban, az számos országban büntetendő.
- Öhm... helló.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkasházy Teodor
Bogolyfalvi lakos, Egyetemi tanár, Előkészítős igazgatóhelyettes, Minisztériumi dolgozó



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: Tegnap, 11:44 | Link

Zsófia

Kávéját szürcsölgetve mereng a legújabb tudományos cikken, melyben a terápiás kezeléseket rangsorolják hatékonyság szerint. Lapoz egyet a kiadványban és néha hümmög egyet, máskor rosszallóan megcsóválja a fejét. Sohasem értette, mi szükség van arra, hogy a terápiás megoldásokat egy megadott sorrendbe helyezzék, elvégre nincs két egyforma ember. Lehet, hogy az egyiknek kizárólag a hipnózis segít, míg a másiknak csakis a kognitív viselkedésterápia, megint másnak pedig a pszichodráma. Épp az egyének különbözősége adja ezt a terápiás szabadságot, ezért is hatalmas ostobaság arról értekezni, vajon melyik jobb, mint a többi. Mégsem hagyhatja figyelmen kívül, hiszen attól függetlenül, hogy rangsort állítanak, rengeteg jellemzőt, prot és kontrát is feltüntetnek az egyes technikák mellett, s gyakorta találkozik olyasmivel, amiről nem is gondolta volna, hogy lehetséges. Az persze nem kétséges, hogy ő sem ért mindenhez, hiszen hogyan is érthetne? A pszichológia, s ezen belül is a pszichoterápia annyira szerteágazó szakterület, melyet nem lehet két egyenessel és egy görbével felrajzolni, sohasem lehet eléggé kiaknázni. Azért próbálkozni lehet.
Épp kávéjáért nyúl, amikor érzékeli, hogy valaki lehuppan az asztalához, ő pedig érdeklődve engedi lejjebb a kezében tartott olvasmányt, hogy szemügyre vegye a jövevényt. Amikor a kijelentésre felvonja a szemöldökét, végre a hölgy is észreveszi, hogy minden bizonnyal rossz asztalhoz sikerült leülnie, ám ahelyett, hogy gorombán felelne, a tőle megszokott nyugalommal mosolyodik el.
- Nem lenne kirívó eset, hogy egy ember megegyen egy egész tortát. Ön még sohasem szeretett valamit annyira, hogy pukkadásig egye magát? - nem zavartatja magát, belekortyol italába és visszahelyezi azt az asztalra. Ki kellene zökkennie, meg kéne rökönyödnie, ehelyett ugyanolyan kedvesen és kommunikatívan kapcsolódik be a random témába, mintha ez teljesen normális lenne. - Jó napot kisasszony - a félszeg köszönésre maga is reagál, ám sokkalta kevésbé lazán. Ez többek között abból is adódik, hogy nem őriztek együtt disznót, no meg persze egy hölggyel beszél és nem fogja kéretlenül letegezni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Független boszorkány, Végzett Hallgató


Nyomokban Vasváry-t tartalmazó pöttyös Zsafi=^.^=
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 72
Írta: Tegnap, 12:07 | Link

Farkasházy úr


- Igaza van, én igen hamar ítélkeztem.
Mi a fene? Azt hiszem, kaptam egy kisebb sokkot, nem csak azért, mert a férfi velem szemben nem Richárd, hanem mert a hormonjaim már megint szórakoznak velem, és gyakorlatilag úgy viselkednek, mintha egy kanos tizenöt éves fiú lennék, akit egyszer megérintett egy tanárnő, amikor elbambult, és azóta mindenkire ráizgul. Nagyon nagy bajok lesznek itt, ha nem tanulom mag nagyon gyorsan túltenni magam az érzékelhető apakomplexusom. Eddig tagadtam, hogy az lenne, és azt mondtam magamnak, hogy Adrián, vagyis na, Mester úr kisugárzása miatt tartom őt igazán vonzónak, és történik meg, hogy olykor intimebb helyzetekben képzelem el őt, de lássuk be, ez az elmélet lassan megdől. Hogy miért? Mert szó szerint érzem, ahogy egyetlen pillanat alatt olyan szintű vágy robog át a testemen, mintha a hat húszas gyors lenne, és egyszerűen áldom az eszem, amikor még most is a nyakam köré lóg a sálam, mert különben eléggé látványosan tárulna a szeme elé, hogy izgalomba jöttem tőle, és már azon gondolkozom, hogy vajon milyen lehet. Ezt már kezeltetni kell, muszáj találnom egy pszichológust, aki nem néz rám totálisan zakkantként.
- Én... Zsófi vagyok.
Baromira lényegtelen mondjuk, tőlem aztán Julcsinak is hívhat, vagy, ahogy szeretne, de tényleg, csak ebből a halmozottan ciki helyzetből kavarodjunk ki valahogy mondjuk, az agyam hátsó felében elkezd motoszkálni az a gondolat, hogy hol lehet a férfi, akivel ide jöttem. Ééés tessék, nem kell nagyon levennem róla a tekintetem, hogy máris megtaláljam, egy csapat vihogó pincérnő társaságában. Arcomon fintorral keresztezem az asztal alatt a lábaimat.
- Vár valakit? Úgy tűnik a családi programunk véget ért, és amennyire kínosan indítottam, elszórakoztatnám. Vagy olvashat is, nem akarom zavarni, csak ciki lenne most arrébb kullogni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 20 ... 28 29 [30] 31 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed