36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 17. 16:38 | Link

Belián - a helyszín előtt
Mit viselek?


Mielőtt elindultam ide, meglepett a hűvösség, ami az utcára lépve fogadott. Az ember júliusban nem számít rá, hogy megborzong és libabőrössé válik a csípősségtől, de olyan szépnek találom a vásárolt szoknyámat, hogy a szívem szakadna meg, ha le kellene cserélnem. Éppen ezért pálcámat elővéve csupáncsak vékony felsőm anyagát és ujjainak hosszát módosítottam kissé. Szeretem a mágiát, de nem kell azt hinni, hogy én leszek a világ legcsodálatosabb bűbájolója, én bájitalokban utazok, ám annyit elértem már az évek során, hogy legalább ne fázzak.
Vonattal érkeztem a városba, hogy megismerkedjek vele, azon egyszerű oknál fogva, hogy hamarosan ideköltözöm. Szeretnék az itt elkezdett élet első napján már otthonosan mozogni, és ha szóba kerül esetleg a település egy-egy beszélgetés során, valós információkat megosztani. Puderrózsaszín, finom arannyal átszőtt noteszem egyik lapjára a könnyen elintézhető feladatokat jegyzem fel, végighaladva a településen. Egy másik részen térképet rajzolok, egy harmadikon az üzleteket vezetem fel, míg egy negyediken az ötleteimet.
Nem tudom, hogy valaha, valaki meghallgat-e majd, de szeretnék hasznos tagja lenni a településnek, éppen annyira, amennyire a jövendőbelim is az. Tudom, hogy én elsősorban kirakat leszek, egy arc, aki támogatón áll a cselekvő mellett, de másodsorban szeretnék az lenni, aki tevékenyen él, aki valóságos, kézzel fogható dolgokat ad az itt élőknek és ide látogatóknak.
Le kell festeni a seprűtárolókat. Írom fel magamnak az igen fontos, de könnyen megvalósítható dolgok közé, mert valljuk be, pár vödör festékkel máris látványos változást lehet elérni. Emellett szerintem az előkészítő udvara nem elég vidám, azzal is mindenképpen kell valamit kezdeni. Nem szeretném szomorú helyre járatni a gyermekemet. Ez is igazán fontos szempont.
A sok eltérő vendéglátóipari-egység azonban előhozza belőlem a vágyakozót, de nem tudom, hogy hova lenne érdemes mennem. Éhes vagyok vagy csak a finom illatok keveredése miatt érzem, hogy egy nagy tál valamit meg kéne ennem? Szomjas vagyok? Igen, kellene valami, ami meleg, de hova menjek? Mivel nyár van, mindenhol hideg italok vannak, kávét pedig nem szeretnék fogyasztani. Boldog tanácstalanságban nézelődök, és még a végén egy gyermeki eccpeccel döntöm majd el, mi legyen.
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. július 18. 12:41 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Neki rettentően kedvez ez az idő, hűvös, kellemes, mint mindig, az erdő közepe felé menetel mikor kánikula van és a lakásban már csak úgy tudna lehűlni, ha ki se mászik a zuhany alól. Körbenézett már, de sehol nem talált egy kiselejtezett kádat, amit nem lenne rest a ház mögött elhelyezni az árnyékban, feltölteni vízzel és abban ülve olvasni addig, ameddig ki nem folyik a szeme. Azonban ez várat magára, lehet amúgy is hülyeség, mint az, hogy sétálni viszi a macskát, akit végül megsajnált, annyira nem volt hozzá kedve és nem akarta végighúzni az utcákon, így otthon hagyta a vádló tekintetével együtt és egymaga indult el. Semmi terve, az iskolába most nem kell mennie, kötelezettsége nincs, egyelőre Mihail-ról sem hallott semmit, ami aggodalommal tölti el, de közben saját magát nyugtatja, hogy bizonyára szüksége van rá, vagy akadt valami más. Talán már a féltékeny gondolatai is eltűntek és mégsem, mert valahol benne vannak, csak nem rágja magát rajta újra meg újra. Nem akar az lenni, aki mindenre haragosan néz és hisztérika válik belőle, ennek a gondolatától eleve rosszul van és nem is képes rá, de tudott az is, hogy a rossz gondolatoktól befordul és visszaesik oda, amit már sikerült elhagynia. Szóval, ő megpróbál nyugodt lenni és feltalálni magát, egyedül, bár ötlete semmi sincs. Nem is kell.
Tornacipőt húzott, ami már eléggé ütött-kopott ahhoz, hogy lecserélje, de még mindig nem indult el semerre, valahol bosszantó, hogy nem talált olyan üzletet, amely az egyszerű és kényelmes dolgokat árulja elsődlegesen. Rövidnadrág és egy póló, épp elég, a póló ujjait feltűrve próbálja mutatni, mennyire laza és inkább vett volna trikót, nem számít, ahogy az üzletek előtt halad el, úgy csapja meg orrát a kellemes illatok egyvelege. Akkor teszi azt, amihez ért a legjobban; eszik valamit, bár mielőtt eljött, belapátolt egy nagy adagot. Így döntött a desszert mellett, a teaház pedig közel volt, itt sosem evett, talán be sem tért, nem emlékszik, annyi tea van otthon, hogy mindig feleslegesnek érezte erre sétálni. Miért ne alapon, persze nem teát kér, hanem limonádét fog, miután lebeszélte magát a borról, mellé némi süteményt, szerencse, hogy gyűrt a nadrág zsebébe pénzt indulás előtt, ezzel semmi gond nincs. Bólogat magának és fordul, talán figyelmetlensége és kavargó gondolatai miatt koccan a válla a fiatal hölgynek, aki úgy tűnik, épp azon van, hogy valamit válasszon maga is, vagy csupán ugyan úgy el van mélyedve. Kezét feltartva pillant rá.
- Bocsánat – lép el, majd rövid hatásszünet után nyúl az ajtóhoz és nyitja ki azt neki. - Csak ön után – ha már bamba, akkor legyen illedelmes, vagy mi, sosem néz ki úgy, hiszen ő inkább a toprongyos, de üsse kő, ide jó ez is. Reméli, hogy van valami teraszos kiülő is, mert pont olyan az idő, de na, majd elválik. Egyelőre még kérnie kellene.
Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2020. július 18. 12:41
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 18. 13:09 | Link

Belián - még mindig odakint


Próbálok mindent úgy rajzolni, hogy méretarányos legyen. Az azonos távolságra lévő pontok a füzeten segítenek, így ha nem is századmiliméter pontosan, de jól besaccolva adnak támpontot a város egyes helyeiről. Láttam, hogy tényleg van itt minden, vásárolhatok élelmiszert akár késő este is és van lehetőségem nővényekkel körbevenni magam. Azt hiszem, ha bármikor is bánatosnak érzem majd magam az új életemben, akkor a virágboltot látogatom meg majd, és egy-egy új növénnyel vigasztalódom. Talán lehetne egy saját kertem, erre még nem gondoltam, de most, hogy ne felejtsem el a lehetőséget, felírom. Már csak néhány napom van addig, hogy találkozzak a jövendőbelimmel, és szeretnék tőle hasznos dolgokat megtudni, mint, hogy gondja van-e a növényekkel és ha vigyázok a kezeim épségére és puhaságára, lehet-e saját kertem. De mindent a maga idejében, most először még be kell fejeznem a térképemet.
Jártam a művelődési házban, és a dekoratív kislánytól, aki ott dolgozik, kaptam prospektusokat. Megismerhetem belőlük a falu történelmét, az ismertebb alakokat, a látványosságokat. Van benne térkép, menetrend, nyitva tartások. Tényleg nagyon hasznos kezdőcsomag, ha valaki itt akar élni, de szeretem magam megtapasztalni a dolgokat. A város vezetőjének feleségeként pedig nagyon fontos, hogy mindennel tisztában legyek, ezért is rajzolok, mert így tanulok, tudom, hogy mi mi mellett van. Éppen befejezem a "teázó" feliratot, éppen csak elemelem a tollat, amikor érzem a vállamnak csapódó másik testet, és kicsit riadtan nézek fel a nálam jóval magasabb férfira. Az igazság az, hogy bujkálok Konrád elől, mert nem akarom, hogy tudja, napok óta idejárok és csak vele nem akarok találkozni. Akarok, csak nem most. Előbb még a helyet ismerem meg.
- Semmi baj.
Nem szerettem volna bemenni, de ha már így alakult, akkor egy apró fejbiccentéssel és köszönéssel lépek előre, majd mint aki csodás ötletet talált ki - mert ez a helyzet -, fordulok meg lelkesen.
- Nem szeretne csatlakozni hozzám? Hamarosan a városba költözök, de még senkit sem ismerek.
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. július 18. 13:35 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Csak utólag esik tekintete arra, hogy valamit tart a kezében, pontosabban egy füzetfélét. Na szép, ha most aztán keresztbe lett húzva az a valami, vagy pacázva, mert tudja, hogy az mennyire bosszantó, főleg saját magának, aki nem tudja pálcaintésre eltüntetni azt, ami odakerült, ezért is van az, hogy jegyzetein néhol kávéfoltok vannak, ha épp elvágja az ujját a papír, talán még egy pici vér is, de nem, nem kell igénytelen dologra gondolni, egyszerűen ami a sajátja, azzal figyelmetlen. Ezzel szemben a könyvtári könyvekben lévő szamárfüleket is kisimítja és visszarendezi, kaját és kávét se visz a közelébe, azoknak sem, amiket lakótársától kölcsönöz. Fura kettősség, és csak röpke pillantást vet arra, amit a lapokra vésett és neki egyelőre kusza, második nézésre azonban mintha valami térkép lenne vagy vázlat, lehet valami művész dolgaiba lökött bele akaratlanul. Az ajkát szívja be, hogy még jobban kifejezze szavakkal, mennyire sajnálja, de ahogy letekint, nem tűnik haragosnak az arcocska, sem a tartása, még jobban lát rá a vonalakra. Igen, ez valami térkép, de nem akar szemtelen lenni, tekintetét visszavezeti rá, majd a teázóra, még a végén azt hinné, direkt ment neki, hogy aztán az orrát lógassa bele a dolgaiba. Közel sem, még ha érdekesnek is tartja a dolgot, holott, amikor idejött, minden vagyonát adta volna néha egy olyan papírért, ami megmondja mi és merre. Arcára barátságos mosoly ül ki, amikor megszólalva nyugtatja meg, hogy semmi baj azzal, ami történt, ezek szerint a műbe sem rondított bele. Biccent felé, ahogy előre engedi, úgy indulna ő is befele, de még lépni sem lép, amikor felé fordul ismét nő, ő pedig pislog párat.
- Ó, hogy új. Nos, ellenemre nincs a dolog, hátha tudok valamiben segíteni – valamiért ez most a második ebben az időszakban, hogy valaki azt akarja, csatlakozzon hozzá. Most is érzi, hogy kicsit kizökkenti a komfortzónából, ez tény, talán látni is, hogy ő most ebben a szituációban a hátrébb levő és szerényebb, de tény és való, hogy ő is volt elveszett, tudja milyen az és így tud azonosulni vele. Így engedi, hogy belépkedjen, miután rábólintott és ő pedig utána.
- Ühm, kint, bent? Ezt a helyet annyira nem ismerem, bevallom.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 18. 13:50 | Link

Belián


Olykor kissé heves vagyok, mert rég nem voltam olyan helyzetben, hogy ne a családom vegyen körül, vagy ha ezt nem nézzük ott van a nyughatatlanságom, az, hogy gyorsan ugrálok a témák között, hogy hamar elunom magam. Vajon milyen lesz így egy házasságban? Van benne valami kötött, valami, amit nem tudok élvezni. Én nem tudok nyugton maradni, mert igen hamar megöl az unalom. Éppen ezért is van bennem félsz, mert nem akarok szégyent hozni sem a családomra, sem a férjemre, aki a házasságunk után az új családom lesz.
- Köszönöm.
Pillantok rá mosollyal ajkaimon, mert valóban igazán örülök neki, hogy csatlakozna hozzám, bár egy kicsit aggodalomra ad okot, hogy ő maga sem ismeri a helyet, de nem baj, ez egy közös út, egy közös felfedezés lesz.
- Kint.
Felelem habozás nélkül és már indulok is az irányba, amerre a tábla jelzi a kerthelyiséget. A természet számomra megnyugtató, csodálatos és hasznos, hiszen bájitalaim, kozmetikumaim alapjai a gyógynövények, melyek igazi csodája akkor mutatkozik meg, ha nem mesterséges folyamatnak köszönhetően nőnek. Tény azonban, és ezt nekem is el kell ismernem, van olyan eset, amikor nem tudunk mit tenni, a növényeink csak úgy nőhetnek ki, ha mi magunk is segítjük az útjukat. Vidáman lépek ki, és jólesően szívom magamba a kinti illatokat.
- Igazán kedves hely, úgy vélem, sokszor eljövök majd. Önnek melyik a kedvenc helye a településen?
Kérdezem érdeklődve, és eszemben sincs tegezésre váltani, mert bár én vagyok a nő, mégis elképzelhető, hogy ő rangban felettem áll, szörnyen illetlen lépés lenne, és eszemben sincs ily módon megsérteni valakit, aki abban a városban él, melyet a jövendőbelim vezet. Jóvátehetetlen bűn. Kiválasztok egy távolabb eső, szabad asztalt, és úgy vélem megfelelő, hogy itt foglaljunk helyet.
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. július 18. 14:20 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Lenyomja megint magában ezt az egész rohamot, amely az emberektől nagyon messze és nagyon távol tartaná. Nagyon kevés eset van arra, hogy megbánt volna egy-egy megejtett mondatot egy másik illetővel, valahogy, hogy keveseket enged a hat lépésnél közelebbi távra, eddig szerencsét is hordozott magában, akik pedig még közelebb kerültek, nos, azokra pedig panasza nincs. Nem hisz semmiféle vallásban, a karma dologban is csak félig, meg a sorsban, hogy valami talán tuti akad, hogy egyelőre zökkenőmentes, sőt, leginkább kedves élete van ezen a helyen. Egy-két dolgot eltekintve már-már idilli, sose gondolta, hogy képes valaha ilyesmiben létezni, hiszen előtte ő itt már kockásra unta volna magát, sőt, nem is maradt volna itt, ment volna az élet felé, a pörgésbe és minden más impulzus felé, amelyet magába szívhat. Most viszont ez a hely neki kedvez, nagyon kedvez, sőt, ha nem kell, ha nem lesz kényszer, szívesen marad itt az után is, ha kijárta az iskolákat. Majd megoldja a munka dolgát, megold mindent. De maradna, azt érzi.
- Ugyan, miután majdnem elgázolom, ez a semmiség – persze, mind a ketten tudják, hogy ez csak a mókás válasz erre, senki és semmi nem kötelezi arra, hogy ilyet tegyen egy apró érintkezés után, mintha amúgy ezek nagy része így végződne. Nem, de a nő nem is tűnik olyannak, aki erre „miazanyád” és a vakság különböző becézéseiből válogat, ám, mint tudjuk, sosem lehet a látszatra adni, sosem szabad. Aztán...
- Rendben – majdnem mondja hozzá, hogy a legjobb válasz, de van annyira illedelmes, hogy lenyeli a szavakat és csak követi, mint valami árnyék és örül annak, hogy nem kell idebent ücsörögni. Persze, nincs azzal se baj, télen, hidegben, esőben, de most valahogy kellemetlenül fullasztónak érzi a teaaromák, a sütemények és minden ízorgia által terhelt levegőt amellett, hogy odakint meg friss az egész, szellő van és néha még egy-egy halovány napsütés.
- Valóban az. Olyan, tipikus beülős, beszélgetős hely – ha Pestre gondol, ott is voltak hasonló helyek, van, amelyikben macskák is voltak, ültek be oda kávézni egyszer, dögönyözött egy tarka cirmost, és ennyi. Ide fura lenne, de biztosan nyerő. Ha egyszer sok pénze lesz, majd megint elutazik, mert az, hogy ő nyitna valamit... Na nem. Közben odalépked a helyhez, amit a másik választ, és csak akkor gondol a kérdésre.
- Hmmm. Kedvelem az antikvár kirakatát nézegetni, meg a könyvesboltot. Ha pedig ilyen hely, akkor a pizzázó. Ott is dolgozom – telepedik le közben. - Kicsit csendes a hely, mármint az egész falu, vagyis most már város, de amúgy szerintem kedvelni fogja. Amúgy, Belián vagyok – feledkezett meg a lényegről, ha már csatlakozik, így ismét felállva nyújtja felé a kezét. Oké. Egyre bátrabb.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 18. 16:14 | Link

Belián


Szeretem azt, hogy van döntési jogom, még ha csak annyi is, hogy kint vagy bent legyünk, tudom, hogy a házasságommal új szakasz kezdődik, és a férjem határoz majd meg. Nem bánom, ugyan még nem ismerem őt, de nem bánom, mert engem erre neveltek. Szeretek szabad lenni, nem siettettem a házasságot, nem kértem, hogy házasítsanak ki, és egy alakuló kapcsolatomat se mutattam be a családomnak. Talán ezért is van az, hogy ők választottak nekem férjet. Vagy, csak mert a három nővérem is ugyanígy járt, és egyikük sem panaszkodott még, hogy nem megfelelő a választás, pedig Jadviga igazán hangosan tudott drámázni, ha valami neki nem volt megfelelő. Én éppen az ellentéte vagyok, a csendes, elmélkedő típus, akiről talán azt feltételezték, hogy vénkiasszonyként kívánja elvágni a szépen terebélyesedő családfát. Pedig erről szó sincs, csak én nem éreztem még úgy senki iránt, hogy megtartanám, és harminchárom évesen bizony itt az ideje már, hogy valaki megfogjon, illetve, hogy valakivel házasságra lépjek. Ez a valaki pedig Daróczy Konrád lesz.
- Az antikvár és a könyvesbolt nagyon jól hangzanak. Mindenképpen szeretnék ellátogatni ezekre a helyekre.
A noteszt kinyitva fel is írom őket, Belián pedig akarva-akaratlan is megláthatja akár a jegyzeteimet, melyekben a Konrádhoz intézett kérdéseim vannak, a patikanyitási terveim, vagy éppen néhány név azok közül, akikkel már megismerkedtem. Most egy új részt csinálok a helyeknek, ahova ellátogatnék.
- Elizabet.
Emelkedem meg én is egy kicsit, hogy finoman a kezébe helyezzem a kezem, és aprót megrázzam, mielőtt újra helyet foglalok.
- Ön a második Belián akiről hallok életemben. A tanodába is jár egy Belián, jó viszonyt ápol az apai unokatestvéreimmel.
Korábban nem hallottam még a nevét, nálunk mindenkit irodalmi szereplők után neveznek el. A testvéreim Jadviga, Nana és Pamína is egy-egy szereplő után kapták, és bár apának nem nagyon tetszett, de végül is a Biblia is magyarázató irodalmi alkotásnak, szóval a kétnevű unokatestvéreim is rendben vannak.
- Kevés emberrel találkoztam eddig a faluban. Egy csapat idős néni viszont nagyon faggatott, hogy kihez jöttem, mit keresek a faluban. Ők kicsit ijesztőek voltak, de azt mondták, hogy a polgármester úr nagyon szépen vigyázza a falut, így jó döntés, hogy itt tervezem a letelepedésemet.  
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. július 18. 21:08 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.



Semmit nem tud a másikról, hogy miért és mikor jött, jön ide, hogy csak átmeneti, hogy családja van-e vagy egymaga és nem is kell, mert az túl tolakodó lenne, ő pedig nem az, most is érezni, látni, hogy megtartja a kényelmes távolságot és óvatosan tapogatózik minden után. Elég is, hiszen útjaik véletlen keresztezték egymást, véletlen az, hogy most itt ül és próbálja kitalálni, ő mennyire jó segítség bármi megismerésében vagy úgy általában, miközben nehezen nyílik meg és távolságtartó, még ha nem is tűnik annak. Mert a látszat ilyen, ő pedig rendszerint meglepi az embereket, vagy kellemes csalódás, vagy csak felejthető kategória, fogalma sincs mit és hogyan látnak belőle. Tény és való, hogy már nincs egyedül és nem is játszhatja azt, nem is kell és közösségben van már bő egy éve, sok minden oldódott. Köszöngethetne sokaknak mindent és teszi is, maximum némán, de ha nem így lettek volna a dolgok, szegény nő elől, aki csak kedvesen meginvitálta, most fejvesztve menekülne. Gyomra picit görcsös, de ennyi igazán megengedett.
- Elmondjam merre vannak? Az antikvár kicsit giccses néhol, de a könyvekben nem csalódni. Mugli kötetek is vannak – mert az neki fontos, lehet a nő is érdeklődik a világ iránt, más nem az irodalom terén mozogva. Keveseket látott, akik itt teljesen megtagadnak mindent, pedig hallott és olvasott arról az „aranyvér” jelenségről, amely régebben volt nagyobb divat és ahol őt előbb égetnék meg nyárson, mintsem szóba elegyedjenek vele. Fura gondolkodás, de sok hasonlata van az ő történelmében erre, egyszer talán ezeket a hasonlóságokat feljegyzi, leginkább magának, mert tuti hatezer szakirodalmi lap rágta meg a témát. Közben tekintete ismét a lapokra pillant, sok nevet és feljegyzést lát, ő annak a nőnek tűnik pontosan, akinek ilyen füzetkéje van, ilyen listával, aki precíz, de nem az a görcsös fajta, aki szoros kontyban hordja a haját, nincsenek ajkai mert olyannyira összepréseli és ronda szabású, de drága kosztümöket hord. Aztán fogalma sincs, lehet ő is a szigor híve, de a renddé is, kézírása és a sorok az utóbbira adnak tippet, nem mintha ettől benne kellemetlen érzet keletkezne. Ő csinálja jól, annyi dolgot elfelejtett már, hogy bőven megérne az is egy füzetet.
- Második? - pislog, ahogy visszarántja magát a jelenbe és eltekint a sorok bámulásától, még ha az illetlen is, és megcsóválja a fejét. - Hát az lehet én vagyok, mert tanodába is járok, meg vagyok jóban pár emberrel. Kikről van szó? - van egy tippje, sőt, nagyon erős és ha az, a világ tényleg rohadt kicsi és a szálak összeérnek. Ha pedig tényleg van még egy Belián, akkor nagyon meg fog lepődni, de azonnal megkeresi. Miért ne? De nem, tuti nincs, róla van szó, hallott róla és ettől valahol zavarba jön és ideges. Mit hallhatott? Rá fog kérdezni, ha kiderül.
- Juj, az idősek – szisszen fel, mert nos, kapott ő is tekinteteket. - Vigyázza a falut, igen, nagyon is. Biztonságban érzem magam – vajon a falu is tőle? Jó kérdés, de nem említi meg, a farkas dolgot nagyon nem. - De a nénik nagyon, nos... indiszkrétek. A lakótársam férfi, látványosan nem vagyok tini és hát szerintük nekem már gyereket kéne vezetgetnem, vagyis nagyon úgy méregetnek. Néha ha elkapnak, kérdezősködnek, viszont mióta közöltem, hogy se menyasszonyom, se barátnőm nincs, néha mondanak neveket. Legközelebb közlöm, hogy van nevem, csak nekik nem fog tetszeni, de akkor talán békén hagynak – von vállat, miközben csevegésre vált és az már igencsak könnyedén megy neki. Oké, nem rontja el annyira, ugye? Reméli, ha sok, le lesz állítva.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. július 18. 23:07 | Link

Belián


- Megvallom, én inkább egyszerűen szeretek élni.
Tudom, hogy a ruháim, a családnevem, a világom nem ezt mutatja. Az, hogy mennyire kitaníttattak, hogy arra neveltek, rangos ember felesége legyek, hogy megtanultam az aranyvérű hölgyek helyes viselkedését, hogy ültömben is képes vagyok szögegyenes háttal és bokánál szorosan zárt lábakkal ülni, ezek mind-mind azt mutatják, hogy fogalmam sincs az egyszerű életről. De nem szeretem a giccset, a rengeteg aranyat, még annak a tényével is barátkozom, hogy nemsokára egy aranyszín karikagyűrű pihen majd az ujjamon.
- A családomban mindenki művész, kivéve a nagynénémet és engem, mi inkább a botanikában találtuk meg a hivatásunkat. Ő botanikus, én bájitalkészítő vagyok, de jártas vagyok a politikában és a vallástudományokban is. Egy kicsit kívülálló vagyok az Odry-k között.
Mindig is valahogy az voltam. Értem és szeretem a művészetet, festek, tehetségem is van hozzá, mégsem tudok művész lenni, mert ahhoz túlzottan racionálisan látom a világot, illetve nagyon hamar kezdem el unni a dolgokat, van, hogy egy képet éveken át festek, mielőtt a pincébe kerül. Sosem adtam el egyet sem, de a nevem ugyebár garancia lenne.
- Az Angyal lányok. Az édesanyjuk a nagynéném.
Lehet, hogy ő az, és ha ő az, akkor én tudom a titkát, mert elmondták nekem, de természetesen nem fogom felhozni. Szörnyű dolog, ami vele történt, én Odettet is sajnálom, amiért az élete felborult, még ha ő nem is így érzékeli ezt. Szomorú, és nem éppen illik egy beszélgetéshez, amikor az ember szeretne néhány ismeretséget szerezni. Különben is, mások életében vájkálni igazán illetlen dolog.
- Ennek örülök. Erőskezű és határozott vezető.
Vajon ilyen férj is lesz? Eddig hittem a magam szabadságában, de talán korai volt az öröm? Nem tudom, de látatlanban nem ítélkezem. Meg amúgy sem, ő lesz a férjem, akit szeretni, tisztelni és becsülni fogok, akinek hálás leszek azért, mert úgy gondolta, a referenciáim megfelelőek ahhoz, hogy a feleségévé váljak.
- Én hamarosan a város első asszonya leszek, nem mondhatom nekik azt, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal, de velük szeretnék információhiányos társalgást folytatni.
Alapból se hiszem, hogy a házasságom részleteit illő lenne kiadni másnak. Arról is, hogy polgármester feleség leszek most először beszélek, és barnáimat lesütve, zavartan olvasom inkább az itallapot, mielőtt kiszúrnék rajta valami kedvemre valót.
- Azt hiszem a vérmeggyel nem szúrhatok mellé. Ön mit iszik?
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. július 19. 00:56 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.



- Szerintem annak van egy bája, ami nem enged – vagyis, most vallja ezt. El se tudta képzelni, igazából ha nem is vetette meg, de nem akart magának ilyesmit. Semmi csendes falut, annak egy utcavégi házát, semmit, és tessék, egy ideig az erdő közepén élt, ahova még a turisták se tudtak véletlen besétálni, most pedig pontosan egy csendes helyen él, ahol aligha zaklatja fel a világot bárki és bármi a farkasüvöltéseken kívül, és szereti. Elképzeli magát Pesten, Debrecenben, Kanizsán és valahogy nem megy, nem tudja elképzelni, hogy ismét tömegközlekedést használ, zsúfolt helyen dolgozik, sok ember van az utcákon. El tudja képzelni és viszolyog tőle odabent, kapásból fintorog rá és elveti. Lenne autója, de akkor meg tuti dugóban ülne mindig, a benzin sem két forint, elpöfögtetni drága mulatság, szóval menne vissza buszozni, metrózni, ami akad. De nem megy, mert nem akar és ha valaha innen mennie kell – így vagy úgy – szeretne hasonló kicsi, békés helyre telepedni, ahol élete végéig békén hagyhatja a nyüzgés. Ezért is bólogat, ért egyet a gondolattal. Egyszerűen, neki mégsem az az élete. Nem teljesen.
- Ez teljesen jó, kell a változás. Én is botanikusnak készülök, pedig előtte előbb lettem volna villanyszerelő – von vállat és beszél úgy, hogy teljesen természetes az, miszerint nem a mágia világában a helye. - Aztán magam is próbálkozok bájitalokkal, de a művészi vénám csak a konyhában mutatkozik. A családomban mindenki vasutas, én meg... - nos, normál esetben sem vágyott oda, eleget látta, hallgatta, érezte, megunta, kinőtt belőle, hogy mozdonyokat bámuljon, mást akart. Amit kapott? Azt most meg már szeretnie kell. Ez van. Nem kesereg, nem hallani hangjában, csak később az érdeklődést, hogy mégis kire gondol. Arca felvidul, ajkaira mosoly kerül és ismét csak bólogat. Hát nincs másik Belián, ebben biztos volt. Nem mintha olyan nagy dolog lenne, sőt, nem hiú, csak tudja, a neve ezen tagja szokatlan.
- Akkor tényleg rólam volt szó. Brigivel sem vagyok rosszban, de Odettel találtam teljesen közös hangot – de még milyet. Sose gondolta volna, hogy kap olyan személyeket, akik, még ha nem is helyes, behelyettesítik testvére hiányát, de nem pótolják, sosem lenne ilyen, hisz mindig hiányolni fogja, de ha meg kellene neveznie, mit érez Odett és Zina iránt, valami ilyesmi lenne. Lehet viccelődni, hogy papa, mama, gyerek, de benne a meg nem érett mivolta miatt sosem bukkant fel apai érzés, védelmező igen, de még egy babát sem tudna a kezeiben elképzelni és bár semmi baja velük, valahol mélyen viszolyog is tőle. Mert sose nőtt fel és tanulta meg a helyzeteket kezelni igazán.
- Ennyire nem ismerem, bevallom, csak amennyit lehet – fogalma sincs nagyon a férfiről, nem is tervezte megismerni, hiszen felesleges, ha eljön az idő és elégedett a dolgokkal, majd voksol rá és kész. Azonban meglepő arccal fogadja, ahogy felfedi, miért is jött ide, sőt, ki miatt jött ide. Hát ez új és... valahogy mégsem olyan lehetetlen.
- Hogy úgy. A város első... nos, hát így utólag is, de gratulálok az... egészhez – mosolyog rá, mert ha már megtörténik és nem látja, hogy szenved, akkor ez jó dolog. Így érti a térképet, a feljegyzéseket, mindent. Van alapja.
- Ó jaj, nos, azt hiszem eddig bírtam. Ha nem gond, a tegeződés... - pillant rá félszegen, mert valahogy olyan idegen, még ha szépen is hangzik. Meg ő apró hal ehhez. - Limonádét, savanyút kívánok. De süteményt is, szóval káosz – pedig a ciklus se jár arra, vagy lehet épp a közelgő Újhold lesz a ludas. Mindegy. Körbenéz inkább, kitől lehet rendelni és jelez is felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Odry Elizabet
INAKTÍV


Őzgidácska sete, suta...
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 759
Írta: 2020. augusztus 28. 08:14 | Link

Belián


Örülök, hogy így látja, és tudom, hogy ahogy én gondolkozom, az sem helytelen. Most azonban új fejezet kezdődik a számomra egy olyan életben, ahol már ketten leszünk. Ketten. A férjem és én. A férjem, akit egyetlen képen láttam csupán, de az a két valahogy megfogott. A kép alapján úgy éreztem, hogy ő tényleg lehetne a társam. Furcsa nem? Egész életünk során rengeteg ember vesz minket körül. Sokan az iskolaéveink alatt jönnek szembe, és nekem mégsem volt senki, még csak addig sem, hogy megérintsen. Nem találtam senkiben annyi kihívást, annyi szenvedélyt, amire azt gondoltam volna, hogy partnerré válhatna velem. Aztán jött egy kép, egy tekintet, egy markáns áll, és hirtelen reménykedni kezdtem benne, hogy mikor házasságot ajánlanak neki, ő is igent mond majd. Az igen okozta öröm pedig leírhatatlan. Vágyom, hogy láthassam, de félek, hogy anyám elrettentő példa lenne a számára, így a tökéletes tervem már elő is állt, álnéven jelentkeztem be hozzá, egy anagrammával, amit talán felismer, talán nem, de reményeim szerint valóban vele, és nem egy megbízott alkalmazottal találkozom pár nap múlva. Addig is, ismerkedem a várossal, aminek életében, remélem, tényleg szerepet játszhatok majd.
- Egyik különc megtalálta a másikat.
Válaszolom mosolyogva, hiszen, ha valaki, akkor ez az fiú megérti, hogy milyen is nekem. Én sokáig próbálkoztam, és hobbimként fel tudom mutatni a festést, illetve azt, hogy megtanultam hangszeren játszani, de összességében nem vagyok tehetséges művész, és talán sosem leszek. Nem bánom, félreértés ne essék, sokkal jobban vonz a gondolat, hogy bájitalokat készítsek és patikát nyissak, mint az, hogy ott feszengjek a kiállított képeim között, amiket mindenféle alakok mustrálnak. Nem, ahhoz nincs egy minimális türelmem sem, és a gondolat maga is megrémít. Na persze akkor mit mondjak arra, hogy ha valóban Daróczy Konrád felesége leszek, akkor mennyire kerülök majd kirakatba, hiszen azon a kedves, de alamuszi idős nénik már most kiszúrtak maguknak, hiszen többször láttak már a faluban ólálkodni, de tudják, hogy nem vagyok idevalósi. Nem csodálkoznék azon, ha ők előbb tudnák, hogy a polgármester házastársa kívánok lenni, mint ő maga.
- Nagyon eltérő lelkek. Brigi állandóan megfelel, a tökéletes gyerek, míg Odett a folyton lázadó, önfejű. Olyan sok galibát okozott már a családi összejöveteleken!
Hangom nem pirongtató, sőt, ami azt illeti, kihallatszik belőle a mosolygás is. Odett tényleg nagyon fafejű és makacs, nagyon lázadó, de sokkal változatosabb élete van, mint amit én magam szeretnék. Ellenben jó hallgatni, jó elképzelni az eseményeket, mintha ott lettem volna, de eszemben sincs olyan életet élni, mint ő. Nem hibáztatom, hiszen egész kisgyermek kora óta kötöttségek között élt, amihez egy lázadó szellem képtelen hozzászokni. Aztán, ahogy lehetősége volt, kitört, aminek meg lett az eredménye, de még így is, szerintem jó életet él. Szeretem, hogy vannak társai, hogy megtalálja a számításokat az életében. Ez örömmel tölt el, és már csak abban reménykedem, hogy egy nap a húga irányába is megenyhül. Nekem három nővérem van, mi mindig jó testvérek voltunk, illetve, azt hiszem, semlegesek. Mindenki a maga világában élt, majd a szüleink választása szerint házasodott és költözött el otthonról, hogy új életet alakítson ki.
- Köszönöm, de ez még titok, szóval kérem, maradjon is az. Csak egy picit még, mert vele még nem találkoztam, de egy csapat idős néni már letámadott.
Az örömtől, hogy megoszthattam valakivel a jöttöm valódi célját, nagyon boldog lettem, de szeretném, ha ők még nem tudnák meg. Egyelőre sikerült eltitkolnom, de semmit sem szeretnék a véletlenre bízni. Először Konrád, aztán mindenki más is. Arra, hogy nem gond-e a tegeződés, kuncogni kezdek, zavart mosolyom a kezem mögé rejtve, és finoman megingatva a fejem, egyáltalán nem baj. Közben rendelhetünk és a vérmeggy mellé egy túrós házirétest is kérek, mert szeretem a házias ízeket.
- Arra gondoltam, hogy ha van rá igény, akkor nyitnék patikát a településen. Láttam, hogy volt korábban, de bezárt. Nem tudom, hogy a házasságom mellett mennyire lesz lehetőségem rá, először a férjemmel kell ezt megbeszélnem. De mit gondolsz, szerinted lenne rá igény?
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. augusztus 30. 01:38 | Link

nyugodt nap. furcsán ismerkedem.


Elmosolyodik a kifejezésére. Különc. Eszébe sem jutott ez a szó mostanáig, főleg nem magára. Sok névvel illette azt, ami sikerült, bolond, megnyomorodott, szenvedő, majd épp boldog, de szorongó, de különcnek mégsem. Lehet valóban az lett belőle? Előtte volt egy srác, aki nem akarta felfalni a világot és igazából semmit sem akart. A pillanatnak élt, heves volt és meggondolatlan, mindenbe csak fejest ugrott és ami csak elé került, azt habzsolta. Egy olyan ember volt, aki nem tervezett előre, nem élt kötelezettségekkel sem, mert fiatal volt és elhitte, a világ minden ideje elég arra, hogy kipróbáljon bármit, ami csak tetszik neki. Sokszor volt részeg, vagy épp más miatt bódult, szeretett és mulatott, félvállról vette a tanulást, mindent kicsit. Nem hallgatott azokra a szavakra, amikért most minden pénzét, értékét odaadná. Elmúlt, tanult és változott, most pedig akkor lesz a különc, aki mágiamentesen, de boldogul, aki rejtegeti valódi mivoltát, aki el akarja hitetni a világgal, hogy csak egy srác a sok közül, de mégsem az. Sosem lesz.
- Lehetséges, hogy meg. Tetszik a gondolat – jó, nem olyan könnyen emészt meg ilyesmiket, de igyekszik. Nem szeretné elijeszteni, örül, hogy nem a mogorva pillanatában találta meg és akkor biztos, hogy nem lenne kedve vele egy helyen létezni. Semmit sem tud a másikról, ahogy fordítva is igaz ez, de minden ismerkedés ilyen, megint bedől a nagy számok törvényének, hogy eddig csak jót hozott. Hátha a különc is.
Meg tudja érteni azt is, ahogy a családi vonal máshogy és máshol ütött ki, hiszen ő is eltért tőle. Egész életében azt látta, a vonatokat, vonaton utazott, aludt, azzal kelt és feküdt, és míg kisfiú volt, lelkesedett, anyja karján ülve integetett még a tehervagonnal is, utána pedig elmúlt a láz, mert jött más. Autók, motor, amiből még mindig szeretne majd egyet, egyszer, ahogy autót is, de ez csak kósza álom már csupán; a bulik, a lányok, a fővárosi élet. Elkopott időközben az, hogy ő mozdonyfülkében akar ücsörögni, vagy jelezgetni, vagy bármit, mégis, közel lett volna, ha nem cseszi el a mérnöki gondolatait. Akkor nem volt nagy tragédia, most, utólag jön rá, mennyi év ment feleslegbe, és mennyire tett rá akkor. Sose kérdezte, hogy a mágiával lehet-e időt utazni, viszont azt tudja, hogy annak akkor is törvényei vannak, ha valami változna, nem lenne itt, így, úgy, amivel kezd megbékélni – az emberi részével, a másik még várat magára.
- Amúgy is, a művészet relatív. Kinek a zene, kinek valami ehető, kinek egy jó palackozott bájital – von vállat, hogy lehet mégsem esett messzire, csak épp az eszköz más, amivel kifejezi. Annyi elvont dolog van már a világban, hogy talán fel se tűnne, ha ennek is lenne piaca, úgymond. De ahogy folytatja és akikről beszél, mosoly húzódik az arcára. El tudja képzelni az egész jelenetet, azt, amit mond, előtte van és bár nem ismeri olyan régóta, évekre visszamenőleg őket, hamar megérezte ő is azt, mennyire eltérnek.
- El tudom képzelni, mennyit. Nekem egyikükkel sincs gondom, sőt – emlékszik vissza, hogy Brigi hogyan ismerte fel a tüneteit, Odett pedig milyen furcsa módon robbant be az életébe. Azok a szóviccek, még most is fájnak neki, sosem fog elmúlni. – Bár velem nem volt galibája, jól kijövünk. Örülök, hogy már az én életem része is – kicsit örömködik, ha már enged magának ennyit, de hamar észrevéve magát, lesüti a szemeit, mint aki illetlenséget mondott. Nem tette hozzá, hogy miért is van ez a nagy megértés, közelség, a saját maga kínját még mindig ügyesen kerüli ki, főleg, ha nem róla van szó. Van egy kapocs, amit el sem lehetne engedni és nem is akar, és bár Brigivel sincs rosszban, inkább ne szálljon be ebbe, mert a kórságot még mindig nem kívánja senkinek sem.
- Számíthat a bizalomra, persze, persze – bólogat azonnal, hogy nem fog fecsegni, nem az a fajta, így is véletlen jött elő tán, az ilyen bejelentéseknek azonban mindig van egy menete, aminek nem egy apró kis lakos a felelőse. – A nénikkel vigyázni kell, bizton állítom, hogy mind gondolatolvasó és ha valami történik, megjelennek. Lehet, mire kimegyünk… - int a fejével az ajtó felé, hogy talán már ott fognak ülni a padon és arról beszélnek, hogy a fura srác az utca végéről az idegen nővel sétálgat. Mókás lenne. Beáll ő is rendelni, bök rá a rétesre maga is, de a meggyesre is, lesz rögtön kettő, nem baj, ennyi van nála, nem élősködik, csak nagyétkű.
- Patikát? Szerintem baromira – bólogat. Neki tuti, főleg, ha bogyós mugli gyógyszereket is árulna, de amúgy bármit. Egy patika mindig kell. – Van rendelő, de nem minden kínnal kell odáig menni. Én szerintem jól jöhet, ahogy egyre többen jönnek ide, talán ha nem is lesz úgy idő, de lesz segéd is, meg diákok, akik ezt tanulják. Szóóóval, szerintem azt a beszélgetést bőven megéri – közben egy ablaktól kicsit távol, de nem a sarokban pihenő asztal felé lépked. – Itt jó? – áll meg és pillant felé, majd ha minden rendben, le is telepszik, megvárva, míg csatlakozik hozzá. – Ahm, akkor gondolom, ez ilyen… előre eldöntött házasság dolog? Nem akarok vájkálni csak… hát én sose találkoztam ilyennel – nem olyan közegből jött, a családban mindenki szerelemből tette, mert hát, ők az átlagemberek voltak, mindig is. Fura, mint a filmekben.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed