Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Amióta Sándorral kiruccantak egy jó kis kosármérkőzésre, egyre-másra lejár az erőnlét termébe edzeni, hogy felelevenítse régi tudását. Ha pályát módosítani nem is fog, jó lenne ismét formába lendülni és talán néhány meccsre is elnézni. Így eshetett meg, hogy összefutott egy hasonlóan motivált mestertanonccal, akivel először csak egymás mellett, hatalmas koncentrációkban pattogtatták a labdát, végül már együtt is játszottak. Mire a sportra szánt idejüket letöltötték, már egészen jóba lettek, így lazán lefixálták, hogy akkor következő héten ugyanebben az időpontban ugyanitt.
Ebből kifolyólag Jules már a cipőfűzőjét köti, természetesen dupla csomóra, illetve elvégez olyan utolsó simításokat, mint ékszerek levétele és haj szoros copfba fogása. Még nyújtani is el tud kezdeni, mikor a levitás befut, ekkor egy pillanatra megszakítva tevékenységét pacsival üdvözli a lányt. Be kell vallania, sok mindenre számított, csak épp arra nem, hogy egy diákkal lesz ilyen jóban. Nem mintha bármit is jelentene az, hogy egyikük gazdasági igazgató, míg a másik épp önmagát keresi, a nőt ez sohasem érdekelte. Különben is, túl sokszor tapasztalta már, hogy a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely köszönőviszonyban sincs magával az emberrel. Attól még lehetsz egy görény, hogy magas végzettséggel rendelkezel.
- Na felkészültél? - azt beszélték meg, hogy ma tüskézni fognak. Mivel Jules-nak ismét bele kell rázódnia a pontos dobásokba, illetve Dominikának is volna még mit csiszolni rajta, ma megtanulnak a létező összes szögből kosarat dobni. Vagy inkább begyakorolják, who cares?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hanna ( a kisebbik Vajda) már napok óta bombázott üzenetekkel az egyik csevegő programon keresztül, ami az elején még hízelgőnek tűnt, most viszont már kezdett fárasztóvá válni, s magam sem tudtam azt, hogyan is küldhetném el finoman úgy a búsba, hogy többé ne zargasson. Már-már kezdtem úgy érezni, hogy talán a Vajdák akarnak tőlem valamit, bár egyelőre még csak megfejtésem sem volt arra, hogy mit, hisz nem volt se pénzem, se jó hátterem, s még csak aranyvérű sem voltam.
Végül inkább nem is vettem a fáradtságot, hogy visszapötyögjek, csak behajítottam a telefont az ágyamba, s magam mögött hagyva a szobát, elindultam a konyha irányába, hogy összedobjak magamnak valami kaját délutánra. Na nem mintha gondom lett volna az iskolai koszttal, egész jó ételeket készítettek a manók, de anno hozzá voltam szokva ahhoz, hogy mindent magamnak készítettem el, legyen szó egy szendvicsről, egy rántottáról, valami levesről, vagy egyszerűbb kajákról. S mivel soha nem gondoskodott rólam senki, így a megszokásokat is nehezen vedlettem le magamról, nem mintha bántam volna, hogy főznöm kellett. Szívesen készítettem ételeket, addig is elütöttem az időt, s nem gondoltam anyára.
Ezúttal egy jó kis pizzára esett a választásom, tudtam hogy viszonylag hamar elkészülök, s ráadásul még finom is lesz a végeredmény.
Kötényt azt azért nem kötöttem magamra, szerencsére pólóban voltam, így semmit sem kellett magamon feljebb gyűrnöm, jöhetett a sütés.
Pikk-pakk előkaptam egy nagyobb edényt, majd a hozzávalókat, aztán miután kikevertem a tésztát, és gömböcöt gyúrtam belőle, hagytam egy kicsit pihenni. Az egyik manó megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, de útjára engedtem, mondván hogy csak gyakorlok. Egy nagy pohár víz is lecsúszott a torkomon, aztán mikor már megkelt a tészta, visszaálltam az asztalhoz, némi lisztet szórtam a lapjára, s mielőtt még neki álltam volna megformálni a pizzát, egy kicsit megdögönyöztem a tésztát ököllel, biztos ami biztos, legyen tökéletes.
Kicsit bele is merültem a műveletbe, így amikor felemeltem a fejem, hogy a karommal egy kicsit megtöröljem a homlokom, észrevettem az ajtóban Olíviát, aki rám is hozta így a frászt.
- Baszki, nem tudsz köszönni vagy kopogni? - hát a franc gondolta, hogy lesz ott még rajtam kívül valaki, még szerencse, hogy nem énekelgettem csak úgy magamban.
- Kéne valami a konyhából? - mi mást kérdezhettem volna? Tök kínos volt ez az egész, tekintve a színházas esetet. Még csak azt sem tudtam igazán, hogy most beszélő viszonyban vagyunk-e, vagy mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olyan ez, mint biciklizni. Ha furcsa is kissé, mikor hosszú szünet után újra felpattansz, hamarosan már vadul tekered. Nem mintha én az a nagyon biciklizős fajta volnék, de az érzést ismerem. Most is átjár.
Megállok egy pillanatra az óriási kijelzők alatt, gyorsan kiszúrom a mi járatunkat, amiről még nem írták ki, honnan indul majd, aztán szétnézek a tömegen. A kapcsolódás helye ez. Az utak eleje és vége, az új izgalma és a hazatérés öröme. Frankyvel repülőztünk sokat, még egyetem alatt s rögtön utána.
De az már rég volt, az a Liam már talán fel se ismerne. Ideje új hagyományokat teremteni, olyanokat, amiket szívesen megtartunk s örömmel nosztalgiázunk majd.
A régi rutinnal veszem sorra a repülőtéri mozdulatokat, bár újra s újra megállok s én is rácsodálkozok egy újításra, frissen nyílt kávézóra, a legújabb utazási célpontokra. Azerbajdzsán!
- Olyan sokan utaznak... Heyderbe? - Hirtelen kiolvasni is nehezemre esik, s vigyorogva megcsóválom a fejem. Nekünk most a jó öreg London az úti cél.

Thomas kérdésére megemelem a táskámat, ami nem kis erőfeszítést igényel azért. - Mindenki felvihet egy ekkora vagy kisebb csomagot, meg egy retikült, ha van, ez pont elfér a székek fölött vagy azok alatt. Ha nem lenne belül tágasabb, akkor egy nagy bőröndöt is kellene cipelnünk magunkkal, azt viszont a repülő rakodóterébe vinnék, ott, látod? - mutatok arra a sorra, ahol méretes poggyászaikkal állnak az emberek s mérés, ellenőrzés után viszik is el a csomagokat. A mágia előnyei.
- A mi csomagunkat ott fogják megnézni - mutatok a jóval hosszabban kígyózó sorra. Meg is indulunk arra, a kapunál a jegyeinket ellenőrzik, majd zölden felvillanva átenged a sorompó. Jöhet az izgalmasabb része. A fiút próbáltam valamelyest felkészíteni, hogy ki fog kelleni tenni a folyékony dolgokat, hogy a fémet elveszik, hogy zokniban kell átmenni a detektorok alatt, de biztos vagyok benne, hogy mégis minden nagyon érdekes, esetleg egyenesen szürreális lesz. Különösen az a része, amikor a csomagjainkat átvilágítják és teljesen más belsőt látnak majd, mint ami valójában benne lapul. Megbűvölt táskák, másképp a gépeik nem tudnák értelmezni a mágiát s valószínűleg mind kisülne. Igazából nem tudom, mi történne, mert eddig nem próbáltam tértágítózott táskával átmenni, de az extra adag bűbájnak rajta védenie kéne a muglik elől. Ha pedig valaki beledugná a kezét, csak egy normális táskát tapinthatna ki. Remélem a valódi súlyát sem fogják érezni.
Végül sorra kerülünk mi is, zakóm, övem, órám, telefonom, cipőm mind bevándorolnak egy tálba, egy másikba a táska, egy harmadikba meg minden folyékony a táskából. A pálcám a táskám aljában, mágus pénzünkkel és valódi igazolványainkkal együtt. Mikor a tálak átcsúsznak a gépben, egy pillanatra visszatartom a lélegzetem. Csak akkor engedem ki lassan, mikor tovább hajtanak, várva Thomast mögöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

ruha
Sokáig csak tessék-lássék jártam le, dobáltam kicsit, labdát szedtem, vezettem, és nem is igazán gondoltam, hogy egyszer még jobban rákapcsolok - egészen addig, amíg egyre gyakoribbá nem váltak az összefutások a gazdasági igazgatónővel. Először úgy voltam vele, hogy nagy a pálya, elférünk egymás mellett, de ebből pikk-pakk odajutottunk, hogy már egymásnak passzolgatva, a másikat szerelve töltöttük el azt az időt, ami mindkettőnknek nagyon hiányzott. Nekem legalábbis biztosan. Az utolsó hurkot húzva rá szoros kontyomra lépek be a pályára, oda Juleshoz, mert hát... Te se magáznál valakit, akinek pacsival köszönsz nem? Meg egyébként is, mennyivel egyszerűbb passz előtt csak annyit kiáltani, hogy Jules, ahelyett, hogy Ainsley néni? Megborzongtál? Én megborzongtam, isten óvjon a nénizéstől.
- Fel én - állok bele még egy nyújtásba, karomat fülem mellett hátravetve feszítem ki kicsit, hogy bemelegedjek. Nem álltatom magam olyasmivel, hogy hozzá képest különösen nagy esélyem lenne nyerni, de mégis, hiába vagyok versengő típus ez nem zavar, nem veszem a szívemre az esetleges vereségeket sem. Az is a része a gyakorlásnak. Egy pillanatra elgondolkodok rajta, hogy egy aranyos kis mosollyal megpróbáljam magamhoz ragadni a kezdés jogát, ám végül csak jobb kezem nyújtom előre, ujjaimat ökölbe zárva.
- Kő papír olló a kezdésért? - biccentem félre a fejem, majd ha elfogadja a dolgok ilyetén elrendezését, már számolok is hangosan, hogy aztán mutathassam amit épp súg a megérzésem.kő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megmondani, hogy mennyi ideje állhattam ott, csak abban voltam biztos, hogy nem csak szerelmes vagyok, mármint a pillangókra azt szokták mondani, hogy szerelmet üzennek, hanem testileg is igencsak vonzódom hozzá, és ez biztos vonzódás, mert senki más mellett nem éreztem még ilyet, a találkozásaink alkalmával viszont mindig egy vagy több testrészem reagál, az agyam azon kattog, hogy érinthetném meg, és mindig olyan rossz lesz, ha elválunk egymástól, akkor is, ha üvöltve hagyjuk ott egymást.
A nyálam csak azért nem cseppen a padlóra, mert még éppen idejében szól rám, ami egyből magamhoz térít. Nyelek egy mélyebbet, és zavartan pislogok párat, mint aki most tért magához az ébredésből. Ez az álom eléggé rendben volt, valljuk be. De ahogy rám förmed, kezdem úgy érezni, hogy valamiért jobban utál, mint korábban, pedig az a bocsánatkérés annyira szép volt, és azt hittem, hogy az, amit én mondok, szintúgy tetszik neki. Ám ezek szerint azért rohant el, mert nagyon utál, és azért beszélgetett inkább a húgommal, hogy kifejezze, mennyire nagyon utál. Sosem voltam féltékeny Hannára, de akkor nagyon szerettem volna elküldeni őt is melegebb éghajlatra. Sóhajtva szegezem le a szemem és inkább a tésztát fixírozom, de csak addig, amíg meg nem hallom a fejemben anya hangját, aki figyelmeztet arra, hogy húzzam ki magam és nézzek a másik szemébe.
- Elhoztam a tojást.
Mondom végül a nyilvánvalót úgy, mintha az év felfedezése lenne a kezembe tartott, eddig féltve őrzött példány. Nem tudom, hogy kikel-e, vagy, hogy tényleg sárkány van-e benne, de az előírtaknak megfelelően cselekedtem vele. Az asztalt megkerülve mellé lépek, és bár az agyamban élénken élnek a képek, ahogy beránt maga elé, és szorosan hozzám simulva, együtt nyújtjuk a tésztát, mégis, viszonylag összeszedetten cselekszem odakint.
- Mindent úgy csináltam, ahogy az utasításokban szerepel, és elhoztam hozzá a feljegyzéseimet is. Csináltam egy megfigyelési naplót, párszor mintha megmoccant volna, és volt egy különös érzésem, szóval, nem tudtam úgy aludni, hogy ne aludna velem, így éjjelre magamhoz vettem.
Meg a délutáni szundikhoz is, de ezt már nem teszem hozzá, mert még a végén majd legközelebb erről kezd el valami pletyka terjengeni, elég volt ez a csókos eset. Soha többet senki se fog megcsókolni az is biztos. A tojást és a naplót a tiszta asztalrészre teszem, és nagyon béna ácsorgásba kezdek mellette. Csak el kéne köszönni és elmenni, de nekem még mindig a pizzagyártás van a fejemben, és pont olyan jó az illata, mint mindig, szóval kicsit nehéz most elmozdulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Legalább a Nap melege boldoggá tette egy kicsit, néhány percre talán el is szundikált ebben a kellemes helyzetben. Nem volt egyértelmű, hogy valóban ez történt, vagy csak kiestek neki bizonyos percek a kialvatlanság miatt, ami a szomorúság miatt gyötörte. De nem is számított igazán. Az már annál inkább, hogy valaki cseppet sem konszolidált módon, üvöltözve zavarta meg a nyugalmát, amiért bezsebelhetett szegény lány néhány morcos pillantást, mielőtt Sári feldolgozta volna, hogy mit is lát. Szóval az ismeretlen leányzó jött felé, lángoló karral, majd gyakorlatilag egy tízpontos ugrással landolt a szökőkút peremén, hogy aztán kezét a vízbe dugja. Az eridonos felkönyökölt, ez már bőven meghaladta azt a szintet, ami felett kíváncsivá vált.
- Szia - biccentett kicsit bizonytalanul. Még nem igazán tudta hová tenni ezt az egészet. Több variációt is látott maga előtt, valaki megátkozta, rossz bájitalt ivott, vagy valami egyszerű mugli módszerrel felgyújtotta a karját. De miután alaposabban szemügyre vette a víz alatt lévő testrészt és nem talált rajta semmiféle sérülést így arra a következtetésre jutott, hogy lehet, egy másik elemistával van dolga, akinek esetleg még csak most jelent meg a képessége.
- Hát téged mi lelt? - érdeklődött kicsit talán mogorvábban, mint illett volna. Na nem azért, mert felzavarta a kis csendes pihenőjéből, bár lehet ez is közrejátszott a dolgokban. Modorár magyarázatot inkább a nemrégiben történt nem túl kellemes események okozták, igazából szinte mindenkivel ilyen volt. - Tudod, hogy miért lángolsz? - tette hozzá az egyértelműség kedvéért. Meglepően örült volna, ha egy sorstárssal sodorja össze a véletlen épp ebben a nem túl vidám életszakaszban. Így legalább kevésbé érezte volna egyedül magát, talált volna valakit, aki megérti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bólintott még egyet kettőt, hogy kifejezze egyetértését. Nem is szabadott volna, neki sem kellett volna. De ő ugye már nagylánynak számított, aki csinálhat butaságokat és megóvhatja ezektől a kisebbeket.
- Hát ma meg holnap biztos nem, de utána már gond nélkül. - Legalábbis ebben bízott. Bár nem ártott volna kicsit talán tovább pihentetnie, de lehet, hogy belehalt volna ha nem táncolhat két napnál hosszabb időn keresztül. Pocsék beteg volt, egyszerűen képtelen volt megülni a fenekén ha épp nem tűnt halálosnak az adott kórság vagy sérülés. Azért negyven fokos lázzal nyilván nem merte megkockáztatni a ficergést, de ezen felül nem igazán lehetett olyat mondani, ami megállíthatta volna.
- Igen, abszolút. - Úgy szép ha vastag, meg ha rendetlen, bár nem tudta elképzelni magát egy vaskos virágköteggel a fején, de végül is az élet mindig okozott meglepetéseket. Az egyik piros virágot úgy, mint Polli a füle mögé tűzte, bár kicsit félt, hogy letámadjak valamilyen bogarak. A többit szorgalmasan szorongatta, míg le nem ültek és be nem temette a virághalom. Úgy gondolta, ebből bőven elég lesz koszorút fonni. Alaposan szemügyre vette a virágokat, majd gyorsan szétválogatta, hogy melyik milyen fajta, csak hogy egyszerűbb legyen majd fonás közben választaniuk. - Igen, szerintem érdemesebb lenne valami vastagabbal kezdeni - mondta, és már ki is választott három különböző színű, de nagyjából azonos vastagságú virágocskát. Egyszerű hármas fonással elkezdte összefonni a szárakat, majd kisebb, vékonyabb szárú virágokat adott mindig a bal oldalon lévő szárakhoz. így egy idő után már egészen koszorúformát kezdett ölteni. Oda kellett rá figyelnie, de legalább nem okozott csalódást magának, hogy még egy ilyen egyszerű dolgot sem képes megcsinálni, ami másnak talán alapvető lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Olyan szépen ült le arra a székre, hogy egy illemtanár megirigyelhette volna. Egyenes háttal, bájos mosollyal, keresztbe tett lábbal, mint ahogy egy jó lányhoz illik.
- Igen, köszönöm - fogadja el udvariasan a felajánlást. Bár fogalma sem volt, mi van a kancsóban, ránézésre víznek tűnt, így végül is nem látta értelmét a visszautasításnak. Különben is, a futkorászás után ráfért némi hidratáció.
Elég komolyan hangzott, hogy összegezték a mágikus aktivitását. Kicsit olyan érzése támadt tőle, hogy minden egyes lépését megfigyelték és számon tartották, majd ezt megosztották másokkal is. Persze tudta jól, hogy azért nem egészen ez a helyzet, de a gondolattól nehezen tudott szabadulni. Kicsit meglepte, hogy a számok ez esetben nem segítettek túl sokat, bár azt sem tudta pontosan, mégis miféle számokra kellene gondolnia. Hogy hányszor varázsolt? Hogy milyen volt a sikeres és sikertelen műveletek aránya? Teljes sötétségben tapogatózott. De végül is nem biztos, hogy mindenről feltétlenül tudnia kellett. Mielőtt válaszolt volna a kérdésre nagyot kortyolt az eléje tett pohárból, kicsit pótcselekvésként is, míg átgondolta, mit is mondjon.
- Azt hiszem, még sosem voltam ennyire boldog és kiegyensúlyozott. Jó, ez kicsit talán túlzás, de abszolút jól érzem magam. Megszokás helyett inkább a megbarátkozás szót használnám, de azt hiszem már sikerült úgy teljesen felfognom, mit is jelent, mivel is jár. - Boldog szimbiózisban életek együtt kettecskén, főleg mostanában, mikor minden helyrejött. boldog volt Zsomborral, Lilla leállt a szekálásával, a nagymamája állapotában javulást mutattak és kapott egy lehetőséget, amely ugyan még nem volt biztos, de már a felkérés is nagy megtiszteltetésnek számított. Összességében tehát pontosan olyan jó volt a helyzete, mint amilyennek lefestette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Újabb közeledő ember zajára lett figyelmes, ám ezúttal tudta kihez tartoznak. Apró, de fürge lépések egymásutánja, lopva hol ugorva egy picit csak a gyorsaság kedvéért. Rara.
- Késtél - állapította meg Zsombor, de hangjában nem volt megrovás. - De tudod... rád mindig megéri várni - nyomott egy puszit a lány homlokára, és megfogta a kezét. A mesét a szobatársairól annyira nem vette be, mert aki így néz ki, nem foglalkozhat egyszerre a külsőjével és másokkal is. Vagy legalábbis nem ennyi idő alatt. De hagyta, hogy a lány abba a tudatba maradjon, hogy sikerült kibeszélnie magát.
- Egy olyan helyre, ami sokat segített, amikor még nem voltam.... - egy pillanatra összeszorította a száját, ahogy elgondolkodott a szavon. - ... olyan mint most. - Először a normális ugrott az agyába, de rájött, hogy elég túlzás lenne magát teljesen épnek neveznie.
Közben elkezdte vezetni a lányt befelé az erdőbe, egészen addig a titkos kis fáig, melynek ágai között megbújt a ház. Az ódon kis otthon úgy csillogott teljes pompájában, mintha soha nem hagyta volna el. S habár esze vissza-vissza révedt arra az időszakra, már teljesen idegenként kezdte azt megélni. Ő volt, de mégsem annyira. Se Nem Zsombor, se nem Márton. Ő csak egy Csonka gyerek.
- Amikor meséltem neked a szüleimről, biztos említettem, hogy az egész egy viharos éjjel történt. Szóval jó sokáig rettegtem tőle. És egyszer megtaláltam ezt a helyet - mutatott fel a fa ágai között. Mostanában már sokkal egyszerűbb volt beszélnie a múltjáról. Rara megértette őt, és érezte, hogy ha nehéz is, neki megéri elmondani mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Szégyellte magát eléggé anélkül is, hogy a fiú szóvá tette volna, de ezek után aztán végképp csoda volt, hogy nem borult lángba az arca. Hogy szó szerint vagy csak képletesen, azt inkább ne is firtassuk. Megnyugvással teli mosolyra görbültek ajkai, hogy a kedves szavak, a puszi vagy az összekulcsolódó ujjaik hatására azt talán ő maga sem tudta.
Fel tudta fogni, hogy mennyit jelenthet ez a hely a fiúnak, és igazán hálás volt, hogy most őt is elviszi oda. Bár azt már el sem tudta képzelni, hogy mit keresnek az erdőben. Úgy gondolta, hogy talán az erdei menedék felé tartanak, de aztán rá kellett jönnie, hogy az az út, nem ez az út. Néhányszor mikor a távolban megreccsent egy-egy faág, vagy zizzentek a lombok egy hajszálnyival erősebben szorította Zsombor kezét. Ha igazán töredelmesen bevallotta volna fél egy kicsit az erdőben, de úgy gondolta, hogy fényes nappal ketten csak biztonságban vannak. Végül is, mi árthatott volna nekik?
Kicsit nehezen vette észre, hogy ott fent az ágak között az folt nem csak egy folt, hanem egy aprócska házikó. Szemüveg nélkül olyan távolra már nem látott valami jól, de azért rövid megfigyelést követően már egészen ki tudta venni a formákat.
- Szeretnél te előre menni?- Valahol egy kicsit irigy volt a fiúra, ugyanakkor örömmel töltötte el, hogy neki sikerült leküzdenie ezt a félelmét. Legalábbis a szavai alapján Sári így vette le. Ő bármit megadott volna, ha szabadulhat a viharfóbiájától, de az évek múltán nem hogy csökkent, sokkal inkább erősödött a félelme. Sosem tudott teljesen konkrét választ adni, ha megkérdezték, hogy mégis mi olyan ijesztő benne. Hogy a hangos zajok, vagy a természet elsöprő eleje riasztotta-e meg egy megoldatlan rejtély maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | - megjelenésem -



| #thisplaceisawesomeGIF



Tök jó, én is pont arra gondoltam, hogy csak megnézném magamnak az emeletet is mostmár. Nagyon vonz ez a helyes falépcső. Fellépdelek hát barátnőm után, nem kell kétszer mondania. Benyitok a fürdőbe, bekukkantok először csak, aztán, ha már itt vagyok, beugrom kezet mosni, utána kiérve a háló rész felé fordulok, ahol Lau üldögél. Rámosolygok a lányra meg a galérián elterülő, igen kényelmesnek tűnő franciaágyra.
- Hihetetlen klassz ez a hely - közlöm is barátnőmmel, megragadva a korlátot és lenézve az alsó szintre. Mivel viszont gyakran nem tudom, milyen hangerővel beszélek, főleg, ha nagyon lelkesedem -ami sokszor van ugye-, így ez a kis kinyilatkoztatásom is inkább kiabálás lesz, semmint emelt hangú közlés. Betölti a lakunk terét. Hercegben ekkor tudatosul, hogy én bizony fent vagyok. Eddig az innijével volt elfoglalva meg mindenfele szaglászódott, figyelte a csodacicát. Most megindulna utánam a galériára, viszont a falépcsőknél megtorpan és nyüszögve téblábol. Akar engem, ezeket a fura deszkákat viszont nem.
- Nem mersz feljönni? - kérdezem tőle olvadón, ahogy ezt észreveszem. - Semmi baj, Herceg, jövünk le nemsokára - nyugtatom. - Neked úgyis lent kell majd őrizned a szállást szerintem - morfondírozom, hova tegyem a pokrócát. Közel szokott lenni az ágyamhoz, viszont akkor így sokat kéne lépcsőznie innivalóért, ennivalóért, meg nem lenne eléggé az ajtónál, pedig azt szereti. Vagy fontosabb neki, hogy körülöttem legyen? Na majd meglátom, hol pihen többet meg megy-e majd neki a feljövés. Most viszont felhívom magamhoz a bőröndömet, leengedem a fürdő melletti kis komódra és felnyitom. Nekiállok kipakolászni belőle az ággyal szemben lévő, beépített szekrénybe. Igen, letehettem volna ott előtte is a poggyászom, mondjuk a padlóra, csak éppen oda nem szeretem tenni. Inkább sétálgatok a dolgaimmal. A mosdóba is beviszem, amik oda valóak, birtokba véve pipere holmijaimmal a tükör alatti kis polc jobb felét meg a kád egyik sarkát, aztán barátnőm felé fordulok.
- Kéred a másik fiókot is vagy...? - érdeklődöm meg így, elfoglalhatom-e az éjjeliszekrény fennmaradó fakkját, egy csomag zsepit, egy szőlőzsírt meg hasonlókat szorongatva a kezemben, amikért éjjel nyúlnék oda. Mondjuk ehhez most majd át kell kepeckednem Laun, de akár el is kérhetem majd tőle, ha úgy adódik. Bár átkepeckedni viccesebb. Közben persze le-lelesek Hercegre, ám már felhagyott a szomorkodással. Megnyugtatja, hogy hallja, ahogy itt fent rendezkedünk. Meg egyébként is sok dolga van neki. Mindig sok dolga van.
Kiürült bőröndömet a szekrény felső polcára teszem, aztán jól bekenem az arcomat, karomat naptejjel és elkezdem magamhoz venni, ami a sétához kellhet. Mielőbb mobiltelefonomat a zsebembe süllyeszteném, küldök apának egy szöveges üzenetet, hogy megérkeztünk. Ez eltart egy-két percig.
- Készen áll a felfedező csapat? - érdeklődök vigyorogva, csípőmre csapva kezeimet a lépcső tetején. Kutyusom megint jön nyüszkölni, úgyhogy jobbnak látom akkor már le is menni hozzá. Nemsokára elhagyjuk az apartmant és először a kertet fedezzük fel. Csodaszép! Rendben tartott, mégis vadregényes.
- Kifekszünk majd csillagokat nézni? - dobom is be az ötletet. Olyan hívógató a zöld gyep. Leteríthetünk rá egy plédet és jöhet a heverészés, még az állatkák is csatlakozhatnak, ha gondolják.
Ahogy ezzel a körúttal megvagyunk, már lépünk is ki ismét az utcára, ahol leakasztom pólóm nyakából az odaillesztett napszemüvegemet és felveszem. Mikor máskor villogjak benne, ha nem egy tengerparti nyaraláskor? Rámosolygok benne barátnőmre, aztán kicsit előre bukok, mert kutyusom a távolból ránt a pórázon egyet. Laza csuklómozdulattal beállítom, hogy most hagyja őt szabadon mozogni inkább. Közben hátratúrom előre hullott hajam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ígérem neked, ha valaha, de tényleg, Amber Heard közelébe kerülök, bedobom neki az ötletet, hogy fusson össze veled, aztán do it!
Még egy széles vigyort is megengedek hozzá meg egy kacsintást, hogy lássa, komolyan gondolom. Kicsi az esélye annak, hogy én pont Amber Heard-del medencézek a jövőhéten, de, ahogy Karinthy felvetette és Milgram igazolta az állítás valódiságát, csupán csak hat kézfogásra vagyok bárkitől a világon. Csak éppen azt nem tudom, hogy kinél kezdődik az a lánc, aminek eredményeként a szőkét a velem szembe ülő férfi karjaiba lököm. De mindent ugyebár a szent cél érdekében.
- És képzeld el, hogy azt tervezem mindezek után, hogy az út végén kiszállok a csónakból és hazasétálok, méghozzá egyedül.
Amúgy teljesen komolyan ez a tervem, mert szimplán nincs kedvem hozzá. Ilyenkor szoktam beszélni róla, szóban amúgy is sokkal gördülékenyebb vagyok, mint tettekben, általában arra hajtok, hogy legyőzzem a másikat, hogy vágyjon rám, aztán, ha úgy van, és még valamennyire érdekel és van hozzá kedvem, akkor akár lehet is valami. De nem vagyok olyan, mint a nyulak, ellenkező esetben már réges-rég megfektettem volna például Annelie-t is, mégsem történt több közöttünk egyetlen szájrapuszinál, bizony, még csak rendes csók sem volt. Van olyan, hogy az ember valakivel bárhol és bármikor, a valaki hiányában pedig olykor, de semmiképpen sem úgy, mint vele. Tanulom ezt a felnőtt létet, mert valljuk be, elég sok lemaradásban vagyok még.
- Bizony. Tudod, az emberek felmutatnak értékeket az életükben. Van, akinek gyereke van, más felnőttfilmekkel gyűjt be díjakat, megint más felfedezi a bájitalt, aminek segítségével nem émelyegsz a hopp poros utazás után. Néha azon gondolkozom, hogyha most hirtelen meghalnék, akkor mit hagynék a világban, és igazából arra jutottam, hogy én a felejthető kategóriában vagyok, ami nyilvánvalóan bosszant, és nem akarom, hogy így legyen, de most még a kínosan semmilyenek közé tartozom.
Félreértés ne essék, nem vagyok bánatos vagy nem most zuhanok mélydepresszióba, kedélyes marad az állapotom ugyanúgy, mint előtte, nem akarom teljesen elvenni a kedvét tőlem, így is bűntudatom van, hogy nem fest tovább, viszont a pózból kijőve, kicsit lazábbra veszem a testtartásom, ügyelve arra, hogy a felsőm a helyén maradjon, és a kijelentésére elnevetem magam, jóízűen kacarászok a gondolaton, hogy egy idős asszony iránt lobbant először szerelemre.  
- És ő tett férfivá vagy az unokája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az ijedtséget követően - ami valljuk be vicces, de hát mégis ki számított látogatóra - kituszkoltam magamból egy sóhajt, s egy pillantással végig mértem Olíviát, aki most is csinos volt, mint általában. Bár ez a szett azért nem múlta felül a színházas megjelenését, ott tényleg nagyon jól nézett ki, talán ezért is zavarodtam össze annyira. Most viszont megint rám tört némi paranoia, mert kezdett zavaróvá válni az, hogy a Vajdák zaklatnak. Hol a húga sms-ezgetett nekem, hol meg ő bukkant fel valahol. Jó, a színház óta mondjuk nem láttam, de korábban állandóan a sarkamban volt. Már tényleg csak az hiányzott volna, hogy a Tinderen bejelöljön a bátyja, és ő is elhívjon randizni. Nem igazán értettem, hogy ez vajon egy beteges családi fétis, vagy valamiféle aranyvérűek által játszott trófea vadászat, esetleg tényleg csak a véletlenek műve. Mindenesetre ismét gyanússá vált a dolog, bár lehet, hogy már megint csak én agyaltam túl a dolgokat, s talán egyszerűbb magyarázat is lehetett, mondjuk az, hogy tetszem neki. Nem, mintha ebben az opcióban hittem volna.
- Milyen tojá...ja, a dinó...izé, sárkánytojást - nagyszerű. Erre most mégis mit kéne mondanom, örüljek, hogy majd egy hét után végre megosztja velem a tojást, amit elvileg közösen kaptunk? Nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy inkább hagyjam a francba, de még ha volt is bennem némi harag, csak le kellett gyűrnöm egy jobb jegy reményében.
Tekintetemet le sem vettem róla, figyeltem minden mozzanatát, ahogy megkerülte az asztalt, s végre magam is a tojás közelébe kerülhettem. - Egész jó állapotban van, igazából nem hittem, hogy túlél veled egy hetet törés nélkül - ez talán egy kicsit gonosz volt, de csak odaszúrtam, miközben ráemeltem a pillantásom, majd vissza a tojásra. Szerencsére jó állapotban volt a holmi, viszont első, vagy inkább második ránézésre sem tudtam volna megállapítani, hogy ez tényleg valódi-e , vagy csupán csak szivat minket a tanárnő. Arra viszont már felkaptam a fejem, hogy a lány együtt aludt a tojással, s bár nem akartam nevetni, nem tudtam uralkodni magamon, egy mosoly húzódott a számra.
- De Olívia, ez nem egy gyerek. Jó, hogy nem adtál rá pelenkát, meg szoknyát - nevetve ráztam meg a fejem, majd megtöröltem a kezemet egy konyharuhába, s a tojásért nyúltam, hogy végre én is a kezeim közé vehessem. Egy kicsit fel is emeltem, közelebbről nézegettem, közben forgattam jobbra-balra, de nem láttam rajta semmi különlegességet, néhány halovány szeplőn kívül.
- Azt mondod, hogy rúgott? - vontam fel gyanúsan a szemöldököm, miközben a fülemet a tojáshoz tartottam, s próbáltam fülelni, hátha hallok benne valami mocorgást. - Ebben nincs semmi szerintem, lehet, hogy csak valami kamutojás. Lehet, hogy jobban járnánk, ha feltörnénk, és megsütnénk - jegyeztem meg, s visszaadtam a lány kezébe, hogy folytathassam a pizza elkészítését.
A tészta dögönyözését abbahagytam, s most már igyekeztem kör alakot formálni úgy, hogy az öklömre fektettem, s pörgetve nyújtogattam ide-oda a széleit. Persze nem voltam ebben profi, viszont a nénémnél a tévében így láttam. Olívia viszont még mindig ott ácsorgott. - Szeretnél valamit? Mondjuk, itt hagynád a tojást, hogy most egy hétig én takargassam be, vagy mi? - kérdeztem egy vigyorral, mert hát totál nevetségesnek találtam ezt a házi projektet.  - Amúgy miket sikerült feljegyezned róla? Megmérted, hogy lázas-e, vagy elkapta-e a bárányhimlőt? Ez nektek csajoknak tuti jó játék, újra élhetitek a babázós korszakot - mondtam még mindig nevetve, s folytattam a pizzatészta kialakítását, mely egyre nagyobb lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Szép dolog mondhatom, először mit veszek szemügyre az emeleten és próbálok ki? Naná hogy az ágyat. Mi mást? Csoda, hogy nem kezdek el ugrálni rajta, pedig amennyire be vagyok sózva még akár tehetném is. Thomas nem hiszem hogy nagyon megrökönyödne, valószínűleg inkább egyáltalán nem. A mosolyt levakarni sem tudom az arcomról, bár nem is nagyon próbálkozom vele. A hangerőmre én viszont odafigyelek, így hogy már tudom mennyire jó az akusztikája a lakásnak, vagy legalábbis a felső szintnek.
- Az! El sem hiszem, hogy itt vagyunk. Hogy tényleg itt vagyunk. Horvátországban – mondom határozottan bólogatva. Tudnám még folytatni, valahogy úgy, hogy csak mi ketten meg ilyenek, de nem hiszem hogy nagyon fejtegetnem kéne a dolgot.
- Ó, nem szereti a lépcsőket? – csodálkozom el azon, hogy a szürkeség odalenn nyüszög. Nálam gond nélkül felsiet a deszkákon, de lehet, hogy itt másmilyenek? Vagy szimplán nem tudja, hogy szabad neki? Vagy inkább menne már, felfedezni, meg dolgát intézni? Benito minden gond nélkül fel fog rohanni a lépcsőn, még ha nem engedném meg neki akkor is. De most nem akaródzik neki feljönnie, inkább csak a kutya elé vonul, farkával ismét megcsikizve őt egy kicsit. Nyugtatgatásnak is lehetne értelmezni, de látom a cica testtartásán, hogy ez inkább ilyen rendreutasító mozdulat akar lenni, mintha azt mondaná, hogy ekkora nagy létére micsoda patáliát csap pár fadarab miatt. Kedves egy macska, nemde?
– Hátha később felmerészkedik ő is – jegyzem meg, aztán rászánom magam és elindulok a fürdőbe én is. Bepakolom a dolgaim a szabadon maradt helyre, megnyitogatom a csapokat, sőt még iszom is pár kortyot, meg az arcomra is pocsolok a kellemesen hideg vízből. Felfrissülve lépek ki onnan és rögtön kapok egy kérdést.
- Nyugodtan bepakolhatsz – mosolyodom el. Nem szoktam túl sok mindent tárolni az éjjeliszekrényen, szóval bőven van még hely abban a fiókban is, amibe én rámoltam. Az viszont nem jut az eszembe, hogy ha kell majd Thomasnak onnan valami, akkor bizony rajtam keresztül vezet az út a kiszemelt tárgyért. Majd akkor fog tudatosulni, amikor ez az eset fog fennállni. Visszaülök az ágy szélére, átnézem újra a táskám tartalmát, a sétához kellőket átrakom egy kisebb, válltáskába, vagy retikülbe? Sose tudom mi a rendes neve.
- Igeeeeen – kiáltok fel majd felpattanok és szinte szökdécselve indulok el a lépcső felé. Kénytelen vagyok azonban visszafogni magam pár lépés után, hiszen nem akarom lesodorni magunkat, nem kéne úgy kezdődnie a nyári kalandunknak, hogy keresünk egy ispotályt, ahol összefoltoznak minket.
De nem történik katasztrófa, az a pár megbotlás meg belefér, mialatt a kertet veszem szemügyre. Őmacskasága egyébként nem tart velünk, mivel nem a vízpartra megyünk, így ő inkább lustálkodna odahaza. Legalább őrzi a házat.
- Oh – meglepődök az ötleten olyannyira, hogy könnybelábadt szemekkel pislogok Thomasra. Nagyon jól hangzik, sőt mi több fantasztikusan, fenomenálisan, egyszerűen … varázslatosan. – Nagyon szeretném – nyögök ki valamiféle egyértelműbb választ, ha a tekintetem nem lenne eléggé beszédes.
- Jól áll – dícsérem meg rögtön a napszemüveges barátomat. Anélkül is nagyon jól festett, de így meg aztán pláne! Még szerencse (?), hogy megbotlik a fiú, így legalább elterelődik a figyelmem. Visszapillantok, hogy megnézzem mi volt a járdán, de semmi extrát nem veszek észre. Aztán meg gondosabban megnézem magamnak az utcát, a házakat, a kirakatokat, a mellettünk elhaladó embereket. Mindenki annyira nyugodtan sétálgat, semmi kapkodás, semmi rohanás. Lépteim lassulnak is, ahogy átveszem ezt a fajta életérzést. Nem sietünk sehova. A kerthelyiséges vendéglőkből isteni illatok terjengenek, a boltok kirakatai hívogatóak, egyiknél másiknál meg is torpanok.
- Visszafele be is vásárolhatunk – vázolom az ötletem, mert most nyilván ne cipekedjünk, de nem árt ha van otthon egy kis rágcsa, meg némi alapanyag, amiből össze lehet dobni valami finomat vacsira. – Láttál valamilyen szuveníres boltot? Ú, és a mugli településre is átnézünk majd? – hadarom el kérdéseim, ruganyos léptekre váltva, kissé a fiú elé bevágva. Kis híja van csak annak, hogy nem ragadom meg mindkét kezét és kezdek el ugrálgatni vagy ilyesmi. A mugli részre is kíváncsi vagyok, ha nem olyan származású lennék akkor is az lennék. Meg mindenre is. Mindenesetre nagy nehezen megálljt parancsolok a rengeteg felvetődött ötletemnek, hogy miket lenne klassz csinálni, megnézni. Lesz idő mindenre. – Persze nem muszáj most rögtön, ráér. Bocsi, csak nagyon pörgök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Imádom a reakciókat, amiket egy olyan egyszerű szó, mint a termékenység kiváltanak. Nincs benne semmi vad, semmi földöntúli. Termékeny a talaj, a munka, az asszony. Termékeny, aki ír és termékeny, aki képes egyetlen nap alatt behozni egy heti lemaradást. Nyilván persze a termékenységi szobrok inkább az asszony és a föld termékenységét szolgálják.
- Mindenképpen a fiatalabb tanerőkre gondoltam, Ms. Rosales, Ms. Fisher, ők igazán nyitottnak tűnnek, kellemes személyiségeknek, és ki tudja, talán a közeljövőben szülővé kívánnak válni.
Persze a későbbiekben nekem és majd a kávézóm akkori vevőkörének is nyilvánvalóvá válik, hogy Mr. Bianchi tervei között nem szerepel még a családalapítás, ellenben a tudatalattija már legalább egy rendbeli lánykérésre igazán megérett. Az is valami, nem? Szóval ha gyerek nem is lesz a szoborból, de legalább hamarosan lakodalomba mehetünk. Egy jó lagzin már úgyis régen voltam, és bár belőlem nem nézi ki az ember, szeretek mulatni. Meg szeretem a pálinkát, csak, ahogy az lenni szokott, a pálinka nem szeret engem, és aljas mód igencsak megcsap, de csak egy életünkre emlékszünk.
- Gondolod, hogy eltörnélek?
Ártatlan kiskutya szemekkel pillantok felé, még az ajkaim is kissé legörbülnek, mintha a világ legszomorúbb dolgát látnám. Mondanám, hogy sértő még a feltételezés is, de mind tudjuk, hogy milyen vagyok, és hogy simán képes lennék arra, amit az előbb felvázolt. Okkal nem beszélget rólam vallásról, és még a végén elkezdek azon morfondírozni, hogy pocsék a személyiségem. Na az lenne ám az igazán valami, ha még pszichológushoz is elkezdenék járni miatta.  
- Ne félj, olyan pályázatot dobok össze neked, hogy arra nem tudsz nemet mondani.
Már nagyjából tudom is, hogy mi lesz benne. Fontos lesz a helyi művészek támogatása, az ősi és a modernkori vallások kulturális értékeinek továbbörökítése, a változatos oktatással növelt jó hírnév. Minden, ami valóban megtörténne a támogatás bővítést esetén.
- Viszont most azt hiszem, lassan elbúcsúzom. Megannyi tudást kell még átadnom az arra fogékonyaknak. Egy nap azért remélem, hogy te magad is hajlandó leszel velem lépni valamerre.
Hogy félreérthetően fogalmazok? Hogy a viharba ne! Imádom, ha Jules nevet, egyszerűen csodálatos a kacaja. Felkelve még megvárom a válaszát, sőt, ha velem tartana, úgy egy darabon elkísérném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már majdnem felháborodok, hogy milyen dínótojás, de valljuk be, eléggé aranyos ez a dinó gondolat, de remélem azért, ha valami kikel belőle, akkor az ha nem is sárkány, de valamelyik izgalmas legendás állat. Mindenképpen utána kell majd olvasnunk, hogy melyikek szaporodnak tojással. Ki van zárva, hogy egy opálszemű tojását tényleg ránk bízták volna, de mégis, hasonlít, ott van benne az izgalom, hogy akár lehet sárkány is. Ez pedig egy rellonosnak igazán nagy kincs.
- Hogyan adtam volna rá szoknyát? Ha nekem gyerekem születik, egészen biztos, hogy fiú lesz.
Nem tudom amúgy, hogy ezt honnan szedtem, de egészen kicsi koromban is mindig szentül hittem, hogy nekem nem fog lányom születni, csak fiam. Mindig úgy is játszottuk a játékokat, kivéve, amikor Hanna volt a kisbabám, mert olyat akart játszani, hogy ő kisbaba, akkor nem lehetett fiam, mert ő nem akart fiú lenni, csak hercegnő. Egy kisbaba hercegnő. De a szent meggyőződésemet, mely szerint a születendő gyerekeim csak fiúk lesznek, most gondolkodás nélkül osztom meg Lucas-szal, igen, éppen vele. Hát komolyan mondom, ezért lesz fiam, lánynak lenni nagyon nagy szívás. Bár gondolom a fiúk is éreznek valamit, amikor tetszik nekik egy lány, csak nekik nincs melltartójuk, hogy az feszüljön. A tekintetem akaratlan is lejjebb vándorol, de csak egy pillanatig vagyok túl illetlen, utána gyorsan visszakapom a tekintetem az arcára.
~ Viselkedj Olívia!~
Korholom magam finoman, mert nem szép dolog sem fiúkat, sem fiúk testrészeit bámulni. Ez már megtanultam azóta, hogy Lucas azt hiszi rólam, hogy beépített ügynök vagyok. Nem is értem, hogy mégis honnan veszi és hogy miért akarnék én neki kémkedni, de talán enyhül egy kicsit ez is most már, hátha látja, hogy nem vagyok annyira rossz ember, mint amilyennek feltételez. Nem vagyok egy olyan tipikus rellonos lány, amilyeneket felvázolt nekem, bár szerintem a rellonos lányok nem is olyanok. Jó, vannak furcsák, de azért nem mind. Például a szobatársaim, Zina és Emma aranyosak.
- Te képes lennél megsütni?! És ha igazi sárkány van benne!
Hüledezve nézek rá, mert nem akarom elhinni, hogy komolyan képes lenne rá, hogy feltörje a tojást. Engem még mindig rabul ejt, és még mindig szeretném hinni, hogy van benne valami csoda. Ha más nem, talán az, hogy minket kettőnket összehoz, jó lenne, ha nem utálna, és bár szeretném, ha viszonozná az érzéseimet, de a nem utálat is már egy nagyon biztató lépcsőfok lenne.
- Ne nevess ki!
Korholom, de közben én is nevetek, mert azért ha nem is ezeket, de részletesen leírtam a méreteit, az alakját, a színét. Leírtam és lerajzoltam a foltjait, következtetéseket vontam le, hogy milyen stádiumban lehet. Elmesélném neki, hogy tényleg olyan volt, mintha a tojás magához hívna, mintha kérné, hogy velem alhasson. Ahogy ezt sem, úgy azt sem merem neki elmondani, hogy még a felsőm alá is betettem, hogy emberi test meleget kapjon. Biztos, hogy akkor flúgosnak nézne.
- Szívesen itt hagynám neked, de a tanárnő azt mondta, hogy nem látott minket együtt vigyázni a tojásra, és jó lenne, ha együtt foglalkoznánk vele. Éjszaka lehet felváltva nálunk, de napközben közösen kellene időt töltenünk vele.
Megállva egy fél pillanatra, hogyha nevetni szeretne, nevesse ki magát, folytatom a gondolatmenetet. Véve egy nagy levegőt, és engedve a fejemben élő illetlen képsorozatnak, teszek felé egy apró lépést, a kezeimet magam mögé kulcsolva, akaratlanul is kidugva kicsit a melleimet, kedvesen ringatom kicsit a felsőtestem. Nem feltétlenül a csábítás a célom ebben a pillanatban, és ez nagy szó.
- Van kedved megtanítani pizzát sütni? Még sosem csináltam ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem állít le és nem is vág közbe. A kezdet nehéz, de ahogy lassan egyre tovább megyek magam is belemerülök az emlékbe. Annyira régóta eltemettem magamban mindent ami Katya. Hűséges voltam hozzá. Beszéltem hozzá, de nem akartam emlékezni a vele töltött időkre. Most átszakadt a gát. Talán azt se venném észre, ha mellettem a lány sírógörcsöt kapna vagy elmenne. Nem is meséltem a végére, hanem újra átéltem és közben narráltam a történéseket.
Csak mikor befejezem nézek rá. Csillog a szemem,úgyhogy túl sokáig nem időzök rajta, nem akarom, hogy tudja.
- Nos - tartok egy kis szünetet. Tekintetem a plafont figyeli. Ott egy folt. Hogy a fenébe sikerült nekik felkenniük az oda? Mélyet sóhajtok.
- Szóval amikor összeszólalkoztunk a Naviba, éjjel felbontottam azokat a leveleket amiket a nagyanyád küldött rólad Tánya biztatására. Csak néhányba néztem bele, de a hatás ugyanaz volt - lelkiismeretfurdalás. De ezt nem mondom ki, valószínűleg úgyis rájön ha néma marad a szó.
- Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beszélnem kell veled. Rendezni azt a kapcsolatot ami jelenleg nincs közöttünk - rápillantok szomorúan, önkéntelenül Katya fényképét babrálva. Olyan nagyon nehéz ez az egész.
- Végül a legnagyobb lökést akaratlanul is Odett tette. Nem tudom milyen pletykák szállnak fel a kastély falai között. Azzal ugyanis tisztában vagyok, hogy elég rossznyelvű ez az iskola. A lényeg az, hogy régóta érik valami kettőnk között, ami akkor bontakozott ki, amikor eltűnt és én a karjaimban cipelve hoztam vissza, miután egy egész délelőttöt bolyongtam az erdőben üvöltözve a nevét - még a gondolat is rossz, hogy ez megtörtént vele. Nem tudom mihez kezdtem volna ha akkor nem lelem meg.
- Ahogy ott feküdt a karjaim között, te jutottál róla eszembe. Szegény lány, se apja, se anyja, mindenki átokként fogja fel a létezését.Pont mint nálad. Elveszett és hiába próbál erős lenni, kell, hogy legyen valaki aki biztatja és támogatja az úton. Ahogy téged is. Kedvelem Odettet. Már-már lányomként, de te fontosabb vagy számomra. Nem akarom, hogy egy vadidegen negyvenéves fószer cipeljen haza amikor kábult vagy és félmeztelen! Vigyázni akarok rád - az utolsó szavak valahogy szokatlanul erősnek és élesnek tűntek. Azonban igazak voltak. Darya előbb vagy utóbb találna magának egy apapótlékot ahogy Odett is tette. Odettnek szerencséje volt, de Darya akár rosszul is kijöhet a dologból. Annyi borzalmas ember van a világon.
- Hogy vannak? - kérdezek rá. Sok emléket idéz a cirkusz bennem. Régen kellemesnek neveztem volna, de Katya halála után csak keserű az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hű, jól van anyuci, bocsánat a feltételezésért, hogy lányt mertem mondani - még a kezeimet is a magasba emeltem védekezésképp, s talán a hangomban volt némi kis gúny is, bár inkább viccelődésnek szántam, mindenesetre meglepett az, hogy ennyire határozottan közölte velem, hogy neki bizony fia lesz. Azért egy kicsit furcsa volt, hogy ezt már ilyen idős korában elhatározta, de nem tudtam lányos fejjel gondolkodni, ez is biztosan olyan dolog lehetett náluk, mint hogy már hat évesen megtervezték, hogy milyen lesz az esküvőjük és satöbbi. Abba viszont tényleg mókás volt belegondolnom, hogy ezt a tojást bizony egész héten őrizte, s gondoskodott róla. Nekem akárhogy is néztem, még mindig csak egy bazi nagy tojás volt.
- Szereted amúgy a pizzát? Olívia, szereted a pizzát? - a tojásügy megvitatása közben azért gondoltam, megkérdezem, hogy szereti-e azt, amit épp készítek, de hogy ez az infó miért is volt olyan fontos, azt magam sem tudom. Mindenesetre az feltűnt, hogy nagyon elkalandozott a figyelme, magam is a földre bámultam, mert hát valahogy nagyon abba a szögbe, legalábbis lefelé bámult. Remélem, nem valami dög nagy egér mászkált alattunk, ami nekem nem tűnt fel. - Mondjuk a rántotta is finom - szórakozottan ezzel megint csak a tojásra utaltam, de úgy tűnt, hogy ő nem igen vette a poént, mert nagyon is komolyan gondolta minden egyes szavamat.
- Jól van na, azért nem kell leszedni a fejem, honnan tudjam mi van benne? Még az is lehet, hogy egy bazi nagy szőrös jeti. Akkor mégis mit csinálunk, ha majd egy olyan nagy izé mászik ki belőle? Vagy mondjuk egy predátor, az tudod mi? - áh, honnan is tudná? Aranyvérű bige, nem holmi sárvérű csaj, aki moziba jár. Talán fogalma sem volt arról, hogy mi az a Nyolcadik utas a halál , meg ehhez hasonló filmek. - Mindegy is - legyintettem inkább - Legyen neked igazad, de mondom, ha olyan izé gyíkszörny van benne ekkora nagy pofával - itt a kezemmel is mutattam, hogy mekkora nagy az a pofa - akkor majd te fogod lefogni, míg elmenekülök-magyaráztam teljes komolysággal, de ez sem tartott sokáig, mert igazán vicces volt már annak a gondolata is, ahogy elképzeltem, hogy Olívia pátyolgatta ezt a tojást. Szóval tényleg jót nevettem, egy pillanat erejéig még össze is néztem vele, s fura érzés volt, hogy ő is velem együtt nevet. Annyira nem is tűnt gáznak ez a csaj, mármint nem is volt ijesztő, és nem is tűnt olyannak, mint aki ártani akarna nekem. Meg jól is nézett ki, formásak voltak a lábai. Ne bámuld, ne bámuld!  
Nevetésem alább hagyott, s egy mosollyal mértem végig így közelről, mire pillantásom újra megakadt kékjein.
- Öh, ezt mondta? - pajzán gondolataimból vissza is húzott ezzel, s le is fagyott az arcomról a mosoly, mert erre én már nem is emlékeztem. Miért kellett nekünk egyáltalán ilyen baromságokat csinálni, hogy egy tojást, amiben a kinder meglepitől kezdve tulajdonképp bármi lehet, azt babusgassuk közösen, éjjel-nappal. Ez már szinte a háztartástanhoz hajazott.
- Tehát úgy érted, hogy megviseli a lelkivilágát az, ha mi a nevelői nappal külön vagyunk? - kérdően fúrtam pillantásom a lány tekintetébe, miközben abbahagytam a pizzatészta formálását, s kifordultam, teljesen vele szembe. - Mert ennyi erővel már az éjszakát is együtt tölthetnénk, és mehetne a papás-mamás - vigyorogtam rá, ez mondjuk béna poén volt, én mégis felnevettem rajta. De bakker, hogy dumálhatok ilyen marhaságokat? Ésszel már Lucas!
S mire felocsúdtam a gondolataimból, ő valahogy hirtelen a látószögembe került, egész pontosan a felsőteste, amit nem tudtam nem észrevenni, s naná, hogy a tekintetem is megakadt rajta. - Ahhaaa - bólogattam, mint azok a műanyag kutyeszok a skoda ablakában, s csak néhány másodperccel később eszméltem fel az újabb pajzán álomvilágból. - Izé, mi? Jaaa, pizza! Igen. Megtanítalak! Ezt...gyere, állj ide - a vállaira helyeztem a kezem, majd betoltam magam és a pult közé, s egy gyors hátsó terepszemléit is tartottam. Ejha! Nem sok kellett hozzá, hogy beüzemeljen a zseblámpám.  
- Szóval a tésztához kellett víz, liszt, élesztő, só, cukor. Megvárod míg beerjed az élesztő és mint a gejzír kicsap, na akkor jó. Aztán összetrutyizod a kezeddel és csinálsz belőle egy golyót, izé csinálsz belőle ilyen labdákat. Letakarod, hagyod kicsit pihenni. Utána lisztezed itt, lerakod a tésztát és elkezded a kezeddel így nyújtogatni - mögé állva megfogtam a kezeit, s egy gömböcöt, hogy megtanítsam , hogyan is kell a tésztát megformázni. - Ha ez kész lesz, jöhet rá a paradicsompüré, és a feltét, meg a sajt. Majd lehet sütni . Na gyerünk, most csináld egyedül - egy pillanat erejéig a derekára csúsztattam a kezeimet, majd inkább elléptem mögüle, mert kezdett szűkös lenni a gatya, így inkább hagytam, hogy egyedül is kipróbálja a dolgot. Addig letöröltem a kezem, majd felkapva a tojást, letelepedtem az egyik székre, s lopva újra őt méricskéltem, de ha felém pillantott, elkaptam a tekintetem és a tojást vizsgálgattam. - Ez amúgy szerintem beteg, tele van foltokkal. Vagy lehet hogy ez ilyen sárkányajagyegy? Tényleg, tojásjegye van a gyereknek - röhögtem fel, s gondolva egyet, hogy valóra váljon az álma, előkaptam a zsebemből egy tollat, majd művészi mozzanatokat imitálva odarajzoltam a kisfickó ékességét, csak hogy Olíviának valóban kisfia legyen. - Mit szólsz anyjuk? Milyen a kölyök? - ha elkészültem, vigyorogva, s büszkén emeltem fel a csemetét, megmutatva a rajzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Lassan haladok a sáros úton. Szerencsére voltam elég okos ahhoz, hogy bakancsot húzzak, így harisnyám és lábam tiszta mard. Meggyorsítom a lépteimet, és kissé sietősebben haladok tovább az erdei úton. A faházat legnagyobb örömömre üresen találom, így felmászva el is helyezkedem az egyik babzsákon. Cipőimet kulturáltan ledobom, ezzel kényelmesebbé téve magamnak a helyzetet. Lábaimat keresztbe rakva felhúzom. Kényelmesen elhelyezkedem, majd táskámból kihalászom a füzetemet és egy tollat. Írni kezdek. Először csak egy sort. Azt az egyet, ami már napok óta érik bennem. Egyik éjszaka fogalmaztam meg, mikor nem tudtam aludni. Az első sor után azonban elakadok, és csak nem akaródzik folytatódni a történet. A tollam végét rágva kibámulok az ablakon. Az enyhe szél rángatja a fákat. Az idő kezd kicsit lehűlni, és fülledt is a levegő. Lehet, hogy esni fog? Na de, vissza a történethez. Ismét a papírra helyezem az íróeszközt és lassan írni kezdek. "Fejét óvatosan felemelte, és..." És mi? Az agyamban mintha gát épült volna. Semmi nem jut az eszembe. Hátra hajtom a fejemet, és aprót nyögök nagy szenvedésemben.
- Gondolkozz! Gondolkozz, Betti! - motyogom magamnak.
"Fejét lassan felemelte, és megpillantotta Őt! Ez az! Mint gyors folyó a gáton, a gondolatok úgy zúdulnak át az agyamban lévő falon. Egyszeriben teljesen kirajzolódik a történet a fejemben, és írni kezdek. A szavak gyors egymásutánban jelennek meg a papíron. Mint annyi más alkalommal, most is teljesen elveszítem a kapcsolatot a valósággal. Számomra már csak a történet világa létezik, való világ valahol a messzi távolban rejtőzik előlem.
Csak akkor eszmélek fel, amikor recsegést hallok. Valaki mászik felfelé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mikor legutóbb beszélgettünk Odettel, akkor is mondtam neki, hogy Tánya nagy hatással van otets-re. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ennyire. A levelekről tisztában voltam. Elég korán megtanultam írni, hogy már két hónappal az 'áthelyezése' után magamtól írjam le Mishának, hogy szeretem. Nem voltak szépen összefűzött mondatok, melyek akár regényekbe is illettek volna, csak kacskaringós betűk egymás után hányva színes zsírkrétával. De az enyémek voltak.
Aztán a tinédzserkorom kezdetén elkezdtem feladni a reményt. Akkor csak babushka írt neki, és hiába láttam mennyire fáj ez neki, túl makacs voltam hozzá, hogy levegyem a súlyt a válláról. Az utolsó levél pedig újra tőlem érkezett. Az indulásom előtt. A szavak, melyeket akkor írtam, összhangban voltak a mostani mondataival. "Kedves Misha. Utánad megyek. Szükségem van rád, ahogy neked is rám. Találkozunk Magyarországon." Nem akartam hozzá kedves lenni. Még azt se bírtam leírni, hogy Otets. Hiába tudtam, hogy ő az apám.
Ezek a gondolatok most még jobban bántottak, mint ahogy Odettet a lányának hívta. Éreztem ahogy szikár könnycseppek hullanak alá az arcomról. Állkapcsomnál egy pillanatra elidőznek, majd továbbhullanak. Már képtelen voltam visszatartani őket. Nem tudtam hogy az fáj jobban, ahogy szőke barátnőmről beszél, vagy arról, ahogy a kettőnk közötti kapcsolatról. Még inkább arról, ami nincs.
Abbahagyta, én pedig éreztem, hogy reakciót várt. De mit mondhatnék? Hogy nincs semmi gond? De van. Hogy mostantól más lesz? Azt én nem ígérhetem. Azt pedig, hogy szeretnék javítani ezen azt már tudja. Hisz itt vagyok. A torkom óriási gombócban, és csak igyekszem valami logikus lépést tenni. Hogy kell lereagálni egy ilyen pillanatot? Hiszen sose volt benne részem. Lopott pillanatokban elhúztam a kézfejem a szemem alatt, bár előre tudtam, hogy fehér bőröm a szemem körül most égetően vöröslik.
Az egyetlen logikus lépés a megnyílás volt. Apró pici bébilépésekben.
- Hiányzol nekik. Vannak új tagok, de sokan emlékeznek még rád. Ivan sokszor panaszkodik, hogy nem vodkáztok mint rég - mosolyodom el, ahogy eszembe jut mentorom. Otets legjobb barátja.
- Ha... - elcsuklott a hangom. Ez egy nagyobb lépés lesz. Már éreztem is. - Lesz egy fellépés. Amolyan vizsga. Három nap múlva. Ha gondolod.... - emeltem rá íriszeimet újra. - Nem muszáj, ha nem akarod, csak gondoltam esetleg... - kifogytak a szavak. Nem mertem kimondani. Vajon megbuktam már, mint gyerek? És ha igen mikor történt pontosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elismerően biccent egyet, elvégre András majdnem tökéletesen mérte fel a helyzetet, csupán csak olyan nüansznyival tévedett, amely még belefér a keretbe. - Nadia már szülő, de Emily-nél még beválhat - kötve hiszi, elvégre épp csak ismét kibékültek és turbékolnak a párjával, nem valószínű, hogy egy gyerekkel vagy termékenységi szoborral kívánja sokkolni Nico-t. Mert persze, ez a szó magában rejt oly sok mindent, de egy fiatal éveiben lévő, párkapcsolatban élő, szerelmes nőnek adni... Maradjunk annyiban, hogy nem sok mindenre gondolna az ember lánya, mint egy kedves gyermekáldásra, lévén se földjük, se másuk.
- Nem gondolom. Ha én török, akkor pár méterrel a föld alá kerülök - megvonja vállát, jelezvén, hogy drasztikus kijelentések ide vagy oda, ez pontosan így van. Nem adná fel elveit és ő lenne az utolsó, aki egy vallás oltárán áldozva a hit szentségében tetszelegne. Világ életében kerülte ezeket a dolgokat és lassan kiöregszik abból, hogy mindenáron megegye, amit feltálalnak neki.
A kijelentésre elmosolyodik és ismételten belekortyol kávéjába, ami sajnálatos módon elfogyni látszik. Micsoda pech! Az előtte lévő ételhez pedig még csak hozzá sem nyúlt, nemhogy megette volna. Pazarolni utál, éppen ezért táskájából egy dobozt vesz elő, amibe szépen akkurátusan belesöpri, hogy később, ha esetleg megéhezne, akkor a konyhában elfogyaszthassa. Ez tulajdonképpen jelzése is annak, hogy a beszélgetés részéről befejezettnek nyilvánított, hisz idejük lejárt, dolguk viszont rengeteg van, ám nem tartja ezt másképp a férfi sem. Jules huncut mosollyal arcán kel fel székéből, hogy pont úgy lépjen el az asztaltól, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.
- Ami késik, nem múlik - akár egy szerető édesapának, egy gyors puszit nyom az arcára, majd megfogva táskáját int, hogy induljanak. Valószínűleg sokáig tudnák még folytatni ezt az incselkedést, de mire fel? Ők ketten más utakon járnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Senki sem figyelmeztette, hogy ne kerüljön közelebbi kapcsolatba a diáksággal, akár barátság szinten, no meg, ha tényleg olyan jó viszony alakulna ki, mint amilyenre esetlegesen gondolnának, Jules esetében elképzelhetetlen, hogy kivételezzen vagy jogtalan előnyhöz juttasson bárkit, aki nem érdemelte ki. Éppen ezért sem pénzbeli támogatást, sem más jellegűen ösztöndíjat kiosztani nem fog, hisz nem csupán törvénytelen, de még saját elveibe ütköző is volna. Emiatt mondja azt, hogy megérdemli a haverkodást.
- Naná. Készülj a harcra és vele a kudarcra - teljesen komoly arccal áll Dominika elé és teszi ökölbe ő is kezét, hogy lejátszhassák ezt a hihetetlen küzdelmet a kezdésért. Nem mintha nem adta volna át szívesen, ha a lány kérte volna, azonban egyet kell értenie azzal, hogy ez így fair.
Próbál olvasni a levitás gondolataiban. Kő. Ahogy ránéz, olyan embernek tűnik, aki mindent belead, nem fog itt szüttyögni valami gyenge trükkel, biz oda fog csapni. Papír. Vagy mégis megpróbálná kijátszani őt? Talán így, hogy egymás szemébe néznek, legilimencia nélkül is meglegilimentálják egymást, hogy aztán az ügyesebb nyerjen. Mit akarsz Dominika? Olló. A végső leszámolás ideje ez, minden ideg pattanásig feszül, ahogy egyszerre pillantanak le kezeikre, Jules pedig elégedetten mosolyodik el. - Akkor kezdek - sohasem verték még meg kő-papír-ollóban, szégyen lett volna most elkezdeni, meg hát amúgy is szerencsés típus.
- Dobáljunk egy keveset előtte, vagy csapjunk a közepébe? - kérdőn pillant rá, mert neki aztán teljesen mindegy. Nyilván javulna a teljesítményük, ha nem kéne a legnehezebb szögből azonnal bedobni, de ha így akarja, játsszanak így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Vajszín ruháját gyűrögetve ácsorog az Auror Kirendeltség előtt, miközben fogai közé szorítja telt ajkát, szinte már vére serkenéséig. Kapott egy idézést, mely arról tanúskodik, hogy verekedett, de őszintén szólva nem emlékszik rá, ennél többet pedig nem fog mondani a hivatal emberének sem. Rachel is és Anna is igen szűkszavúak voltak, minden bizonnyal az ő kezük van a dologban és, bár hatalmas veszekedés tört ki, ami azóta tartó némaságba torkollott, még mindig nincs beljebb információk terén. Valami rosszat tettek, ettől pedig görcsbe rándul gyomra. Bezzeg most síri csend van a fejében, senki sem suttog a fülébe vagy épp veszekszik vele, hagyják, hogy elvigye a balhét. Nagyot sóhajt, majd kínzóan lassan mássza meg az épület lépcsőit, hogy beérve a megfelelő szárnyba vegye az irányt. Kedves, mosolygós ügyintézők mindenütt, s az állítólagos labirintusszerű elrendezésnek már nyoma sincs, mi több, túlzottan egyértelmű minden. Képtelenség eltévedni, s ha meg is történne se tartana sokáig, ami azt eredményezi, hogy túl gyorsan éri el a megfelelő részleget.
Nem emlékszik, kit kell keresnie, csak azt tudja, hogy egy férfi fogja kihallgatni, illetőleg elbeszélgetni vele, ami még nem a leghivatalosabb formula. Akárki is tett bejelentést miatta, minden bizonnyal fájlalhatja valamijét: Rachel felhorkanása is erre utalt, mikor szóba került a dolog. Alexnek nem mert szólni róla, ahogyan szüleinek sem, épp eleget aggódnak így is miatta, nem szükséges még több olajat önteni a tűzre. Az is lehet, hogy idehívják majd édesanyját? Ó, bár ne történne meg! Újra beharapja alsó ajkát, miközben a folyosó vége felé tart. Túl sok az auror, az ember, belőle pedig csak úgy árad a feszültség, szinte vibrál. Legyen már túl rajta!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Ez a legborzalmasabb ötlet, ami valaha eszébe ötlött, de nem várhatta meg mégsem, míg inába száll a bátorsága, mert akkor a sírba is magával viszi a gyűrűt. Nem foglalkozik az áhítattal és csodálattal vegyes gyermektekintetekkel, csak Emily-re koncentrál és arra, hogy végre egyszer ne szúrjon el valamit. Mert ennek a pillanatnak, ennek a napnak és mostantól az életüknek is tökéletesnek és boldognak kell lennie. Komolyan gondolja, hogy jóban-rosszban kitartana a nő mellett, betegségben, szegénységben - ami, mivel mindketten tanárok, könnyen elérheti őket - együtt lesznek. Végre, életében először azt érzi, hogy ezt akarja, felkészült és képes rá.
Ahogy kiejti a szavakat, figyeli a csodaszép arc minden rezdülését, s az első könnycseppet látva kissé megijed. Hát akkor tényleg szörnyű ötlet volna, András tévedett, minden összedől, ő pedig mégis csak remete lesz. Ehhez hozzájön az is, hogy Anna szavai a fülében visszhangzanak: nem Ön az a pasi, aki megverte Barnit? De kis bogaram, ő az, jelenleg pedig azt kívánja, bárcsak Őt verték volna agyon, mert látva a némán zokogó Emily-t fel kell tennie magának a kérdést, hogy mégis mi a faszt csinál. A lassított felvétel hirtelen áll vissza normálisra, ahogy meghallja a csilingelő hangot, ekkor ugyanis minden más nesz tompává, majd jelentéktelenné válik. Igen, szeretnék a feleséged lenni. Mire felocsúdik, a nő már előtte térdel, így nem teketóriázik soká, dereka köré fonja karjait, hogy boldogan, szenvedélyesen viszonozhassa a csókot. Jó ég, mióta is vártak már erre? Meg sem tudná mondani, de e pillanatban mind apja, mint anyja nagyon büszke lenne rá. Szorosan vonja magához, hogy még a szuszt is kicsókolja belőle, majd elhúzódik, hogy a dobozt kettejük közé emelhesse.
- Megengeded? - csillogó szemekkel néz rá, óvatosan kiemeli az ékszert és igenlő válasz esetén megfogva a kecses ujjakat felhúzza a gyűrűsre. Mert hiába mond neki bármit, akkor pecsételik meg igazából mindezt, mikor az arany az ujjára kerül. Mi tagadás, gyönyörű és tökéletesen illeszkedik, pont olyan, amilyennek lennie kell. - Szeretlek - ábrándosan elmosolyodik, mielőtt ismét magához vonná, ezúttal egy sokkal lágyabb, érzékibb csók erejéig, mely talán még inkább zavarba ejtő változat, mint az előző, mert ez az egyik legintimebb ajakpárbajuk, mióta ismerik egymást.
- Fúj, ez nagyon gusztustalan! - nem tudja, ki szólalhatott meg és vághatta ketté ezt a csodás pillanatot, de elhúzódik és megpillantva a nézőközönségüket elneveti magát akaratlanul is. Nem normális. Míg néhány lányka álmodozva, sóhajtozva nézi őket, van, aki inkább eltakarta a szemét, s csak Anna durcizik magában, de ő rendkívül látványosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Kevesebb beszéd, több szerencse - rándul meg a szám széle egy pillanatra, majd egy apró fejcsóválás kíséretében magasba lendítem öklömet, hogy aztán a rövid mondóka kíséretében - mert én bizony végigszavalom - eldőljön a játék kezdete. - Meh - nyögök föl csalódottan a vereségre, de elfogadom, és leeresztem karjaimat vissza a testem mellé. Megtehetném, hogy visszavágót követelek, vagy három fordulót arra hivatkozva, hogy mégis úgy az igazságos, de nehogy már ezzel teljen el az idő! Visszavágó majd a tüskézésből lesz, ha kell, elvégre mégis kosarazni gyakorlunk, nem szerencsejátékozni. - Kezdj csak- bólintok tehát, hogy elfogadom, és addig is, hogy kihasználjam a holtidőt, karomat a hátam mögött összekulcsolva emelem meg, lazítva ezzel az izmokat.
- Dobjunk tízet-tízet - csapok le addig is a lehetőségre, és amíg ő elkezdi, én leveszek egy másik labdát a polcról, hogy gyorsabban haladjunk. Megvárom, hogy Jules labdája földet érjen a dobás után, eredménytől függetlenül, le sem pillantva szépen ráfogok a labdára, gyakorlatból, érzésre, egy kis rogyasztás után rádobok én is. Az első kettő rögtön nem sikerül, de utána már belejövök, és csak egyszer vétem még el. Összességében hét bemegy, elégedetten nyugtázom, hogy nem is vagyok olyan rossz formában.
- Na lássuk akkor, mutasd hogy csinálnak a sünik - fordulok felé kihívó tekintettel, amint mindketten végeztünk, és labdámat a fal mellé gurítom. Jó, hogy nem kell a szabályokkal vesződnünk, kellemes újdonság ez azután, hogy eddig ha valakit be is fogtam magam mellé játszani, mindig azzal telt el negyed óra, hogy szájba rágtam a legapróbb dolgokat is. Alapból ezzel nem is lenne baj, türelmes vagyok, de néha olyan jól esik csak simán játszani valakivel, aki úgy élvezi, ahogyan én is teszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem mintha Lili az a fajta lány lett volna, aki naphosszat ábrándozik arról, hogy majd milyen romantikus lesz az első csókja, vagy hogy milyen tökéletes lesz az első alkalom.. bármiből is, ami egy párkapcsolatot, vagy annak kezdetét övezné, de azért erre egyáltalán nem számított. Nem tervezte el, nem voltak idilli elképzelései sem, de valahogy nem gondolta volna, hogy bőrig ázva, egy csónakház padlóján kuporogva fog először csókolózni valakivel. Az sem érte kevésbé váratlanul, hogy egy lánnyal. Pedig ő kezdeményezte az egészet!
De amennyire ideje maradt felfogni, mit is csinál, úgy érezte, ezt kell tennie. A szíve súgta, és ő gondolkodás nélkül, egy pillanatnyi kétség, vagy ellenérzés nélkül megtette. Ajkaik összeértek, és hiába először próbálta, kicsit esetlenül ugyan, de ösztönösen csókolta meg Sárit, aki.. visszacsókolt!
Nem húzódott el tőle, ajkaik néhány másodpercen át ismerkedtek egymással, és Lili lelke mintha szárnyra kapva triplaszaltót vetett volna. Azt kívánta, bár még nagyon sokáig tartana ez a pillanat, és mikor végetért, szinte olyan érzése támadt, mintha a levegőtől fosztották volna meg. Kinyitotta szemét, és kicsit, mint aki azt se tudja hol van, értetlenül nézett Sárira vissza. Nem értette meg azonnal, miért lát szomorúságot a lány arcán.
- De.. de hát miért? Szerintem nagyon is jól megy - felelte kissé reszelős hangon. Kiszáradt a szája.
- Te biztos nem először csináltad. Én igen. - Szokatlanul szégyenlősen lesütve szemét mosolyogta meg a padlót, és mikor meglátta Sári kezét kereső ujjait, ő is nyúlt felé, összekulcsolva mancsaikat. Felpillantott a lányra, és valami rettenetes érzés kezdett el benne szép lassan felszínre bugyogni.