Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.
|
|
|
Karácsonyi és végzős bál
A szokásos bál idén is eljött, a DÖK pedig megint valami mást húzott elő a kalapból, mint eddig bármikor. Az est egész témáját körülölelő dekoráció és hangulat fogad majd minden betérőt. Az esemény különleges, hiszen nem csak valaminek a nyitása, de valaminek a zárása is. Az ünnep közeledtét jelzi, mint mindig, azonban a végzősök számára ez az utolsó nagy bál, amiknek ők lesznek a középpontjában. Halvány fények, egészen kíváncsivá tevő félhomályt lehet megpillantani a nagyteremhez közeledve, azonban ez nem minden. Átlépve a küszöbét, ha felnézünk, a tiszta és zavartalan csillagos ég tárul elénk, amin a szerencsésebbek egy-egy hullócsillagot is kifigyelhetnek. A sötét színek, a világos csillagos dekorral egész más pompában tündökölnek, mint korábban. Van itt minden, csillagfüggöny a plafontól a földig egy részen, csillagfényszikrákat adó diszkó gömb és persze az elengedhetetlen zene. Teljesen egységes képet adnak, és igazán megadják egy fantasztikus este hangulatát. Ha valaki pedig belegondol jobban: mintha a kilencvenes évek végzős báljainak egyikébe csöppent volna!
Ahogy mindig, most sem marad senki éhen-szomjan, erről is gondolkodtak, mindenféle finomsággal, amik kellően ünnepiek lettek inkább, mint sem az elmúlást szimbolizálják a végzősöknek. Egy egész asztalnyi sütemény, és megannyi innivaló közül választhatnak az érdeklődök. Persze a program itt még nem áll meg. A bált a színjátszósok fogják nyitni egy előadással, azonban ma többeknek is megadatik megcsillogtatni tehetségüket. A bál során meglepetéssel is készülnek a szervezők, figyeljetek a fényekre, olykor pislákolnak és majd kialszanak… itt készül valami! Természetesen az első tánc joga a végzőseinket illeti meg, a színjátszósok előadása után tehát a végzős keringő következik.
//Kérjük az eseményeknél megszokott módon, az oda utoljára érkezett poszthoz szálazzatok! Szerepjátékos időpont: december 18., este fél 8 Álmodói időpont: december 14. – január 4. A meglepetés mindenkit érint, kérjük a félreértések elkerülése végett ezt vegyétek figyelembe! További információkkal, felkonferálással érkezünk még! //
|
|
|
Nadine Rohr INAKTÍV
offline RPG hsz: 108 Összes hsz: 186
|
Írta: 2015. december 29. 22:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559148#post559148][b]Nadine Rohr - 2015.12.29. 22:11[/b][/url] Izgul. Nagyon is izgul, hogyan a fenébe ne tenné. Azt sem tudja, hogy volt képes belemenni ebbe az oltári hülyeségbe. Persze, nem hülyeség, szépek lesznek, meg látványosak és ő is kap egy kis nosztalgiahangulatot az iskolából. De akkor is, Norbi rendesen belerángatta. Legalább attól nem kell tartania, hogy elront akár egyetlen mozdulatot is. Hiszen tökéletesen rögzült a fejében minden már az első próba alkalmával. Csak ne kéne ilyen feltűnő, piros és már-már kényelmetlenül rövid hacukában feszítenie. Ám most már elvállalta, nem száll ki a dologból és hagyja ott a pácban a többieket, elég bátor ő ehhez. Meg tudod csinálni. Mikor felcsendül a zene elmosolyodik a sokat hallott sláger dallamára. Türelmesen vár a helyén, hogy rájuk kerüljön a sor. Megszerette ezt a lelkes kis társaságot, bírja a fiatalokat. Na nem mintha ő öreg lenne, de azért a táncikálók között már bizony az idősebbik rétegbe sorolja magát, eleget koptatta ő az iskolapadot. Szélesedő mosollyal figyeli a táncoló párokat és mivel ezt már ezerszer látta, egy kicsit alábbhagy az izgatottsága. Nem lesz itt gond, megy minden mint a karikacsapás. Tudja, hogy lassan ők következnek, és a páros táncok után majd a kis Mikulás-lányok akciója jön. Egy fintorra veszi kezébe a fehér pomponokat. Na igen, ez már neki egy kicsit túlzás, de ha már tánc, akkor adjunk bele mindent. Most! Ez az, pont időben sikerült fellépnie a lányokkal a terepre. Széles mosoly; az ő helye valahol hátrébb van, a lényeg, hogy ne legelöl kelljen lennie. Egy picit hátralép, hogy az előtte lévőnek legyen tere, miközben a jól begyakorolt mozdulatok csak úgy maguktól érkeznek. Kivételesen mintha egy cseppet lazább lenne a megszokottnál. Lehet, hogy szerepe van ebben az otthon elfogyasztott bögrényi forralt bornak, de ezt most ne firtassuk. Lényeg a tánc, amit Nadine – magát is meglepve ezzel – nagyon élvez. Az óriási fináléban zárul a performansz, amikor is mindenki a színpadon pörög-forog. A dolga végeztével lesétál, és vigyorogva pillant a többiekre. Hát, ezzel is megvan. Most már szívesen átöltözne.
|
|
|
|
Rebecca Davison-Keis INAKTÍV
Gyakorló anyuka offline RPG hsz: 54 Összes hsz: 709
|
Írta: 2015. december 29. 23:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559193#post559193][b]Rebecca Davison-Keis - 2015.12.29. 23:51[/b][/url] All I want for Christmas Egy percig sem gondolkoztam azon, hogy kerülök én közéjük. Már akkor nagyon élveztem, amikor csak az első próbán voltunk túl. Szerencsére nekünk, mikuláslányoknak jól ment minden alkalommal, úgyhogy nem kellett túl próbálnunk semmit sem és a részemről a zenét se utáltam meg. Szóval minden tök királyság. Már csak annyi volt a gond ezzel az egésszel, hogy úgy izgultam, mint még soha. De tényleg, a lépések megvoltak viszont lelkileg elfelejtettem magam felkészíteni. Legszívesebben pár muníciót lehúztam volna előtte. Amikor megláttam Martint konferálóként, hamar gyorsan felpattantam szemeimmel megkerestem a többieket és még mielőtt elhúztam volna a csíkot Ian mellől… - Egy pillanat és jövök. - ezer wattos mosolyt villantottam Ian-re és már sprinteltem is a többiekhez. Gyorsan átkaptam a mini mikulás ruhámat kezeimbe vettem a pomponomat és izgatott toporzékolással vártam a mi részünket. Ahogy felcsendült a zene és Nina végig szambázott, majd az első három párosunk is belépett a képbe, kezdett egyre jobb lenni a hangulat. Jó volt nézni őket, ahogy mosolyogva letáncolták a részüket. Aztán jöttek a többiek, ők is nagyon ügyesek voltak. Ezek után persze mind a hat páros megmutatta magát egyszerre. Amint mindenki kicsörögte magát a képből a mi hatosunk robbant be. Vigyorogva foglaltam el a helyemet. Riszáltam, pompont dobáltam ide oda, ahogy azt betanultuk és a legvégén egyszerre roptuk mindannyian. Aztán jött a meghajlás, meg a boldog karácsonyt kívánás. Csillogó szemekkel léptem le a kis all i want for christmas csapatunkkal. Szaporán vettem a levegőt, hiszen kifulladtam egy kicsit. Eddig azt hittem, hogy jó kondiba vagyok, de akkor ott kifulladtam. De nem volt gond, pihentem pár pillanatnyit, visszavedlettem a koktélruhámba és még egy utolsó szóra ott maradtam majd húztam vissza a belem Ian-hez. - Hát ez oltári volt skacok! –legszívesebben végig öleltem volna mindenkit, de na azért, mert jött a karácsony még nem estem túlzásokba. Mindenesetre tényleg jó móka volt ez a produkció és még fültől fülig érő mosollyal hagytam ott őket.
|
|
|
|
Szentmihályi Norbert Dávid INAKTÍV
#FiftyShadesOfNorbi offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 547
|
Írta: 2015. december 31. 11:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559594#post559594][b]Szentmihályi Norbert Dávid - 2015.12.31. 11:26[/b][/url] Izabella *-* A fellépés utánA fellépés végén mindenkinek gratulál, saját magával is kezet fog, kellemes ünnepeket kíván, meg amit ilyenkor illik. Tudjátok, a szokásos körök, eztán viszont szemeivel keresni kezdi Izabellát. Jahogyja, mert megígérte a lánynak, hogy a bálon lesz a kísérője, meg minden ilyen izé. Oké, ez a fellépés totálisan elvette az eszét, úgy pörög az agya, hogy tulajdonképpen meg is állt. Ez egy paradox kijelentés, de így true, ahogy van. Szóval immáron nemcsak lelki szemeivel kezdi el felfedezni a közönség sorait, hanem effektíve is elindul, hogy meglelje A Hölgyet. Átfurakszik pár emberen, mire észreveszi, akit keres. Még tiszta szerencse, hogy magas, meg miegymás. Egyetlen pálcasuhintással intézi el az átöltözést, hogy öltönyben jelenhessen meg Iza előtt, levakarhatatlan vigyorral, ofkorsz. - Ne mondj semmit, tudom, hogy imádtad a fellépésünket - ebben az a legdurvább, hogy ő ezt valóban így gondolja. Mármint, hogy evidens, hogy mindenkinek tetszik, amit csináltak, pedig amúgy nagyon nem. Node sebaj, remélhetőleg a levitásnak tényleg bejött és nem alázza a porba - noha ezt percekkel ezelőtt maga tette meg. Sebaj fiam, ez is csak téged nem érdekel. - Gyönyörű vagy - egy ellenállhatatlan mosolyt villant, majd karját nyújtja, hogy Izabella ízlés szerint belé karolhasson. Egyébként a kéretlen Edictumosoknak üzenném, hogy kapcsolatuk pusztán baráti, s ezen még az a cikk sem változtathat, amit Kamilláról írtak, pedig ott valóban elgurult a gyógyszere. Ez annak ismeretében, hogy milyen az, amikor nem gurul el, elég durva, remélem ebben egyetért mindenki. - Hallottam gyereked van az egyik Saint-Venanttal. Hogy megy a nevelgetés? - jut is eszébe, hol az ő gyerekük...? Mármint az ex-navinésé és az övé. A fenébe. Nyel egyet, de aztán végül nem esik pánikba. Az asszony biztos jó helyre rakta a vakarékot.
|
|
|
|
Nemes L. Izabella INAKTÍV
bejegyzett terromágus offline RPG hsz: 816 Összes hsz: 21707
|
Írta: 2015. december 31. 17:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559768#post559768][b]Nemes L. Izabella - 2015.12.31. 17:04[/b][/url] Természetesen megígértem, hogy megnézem Kamillát a végzős bálon, mert valamit táncolni fog vagy mi a szösz. Nem árult el többet a produkcióról, akármennyire is faggattam. A hatvanadik baglyom után tutira elküldött volna már a francba, hogy hagyjam békén és maradjak csöndben a Levitában, de nem tudtam leszállni a témáról. Érdekelt, és zavart is, hogy nem mondott többet. Ennek ellenére türelmesen -már amennyire- kivártam a bál idejét, és több szárnyast sem küldtem Kamilla arcába. Ezért egyébként minden bagoly és maga Kamilla is hálás lehet nekem! Megkíméltem néhány kínos perctől. A színjátszó produkcióit a többiektől hátrébb néztem végig, többnyire rájuk figyeltem, fél szemmel azonban Napraforgót kerestem a tömegben. Kizárt, hogy én ezek után lemaradjak az előadásáról, és hacsak nem szállt be háttérmunkásként Alíz és Leen színjátékába, akkor hamarosan elő kell állnia. Én pedig már türelmetlenül vártam, hogy elérkezzen ez a pillanat, amikor a szőkeség színpadra lép. S mintha csak a fentiek meghallgatták volna türelmetlen kérésem, Martin felkonferált egy újabb csapatot, én pedig közelebb merészkedtem a tömeghez, hátha megpillantom a lánykát is. Az első, akit kiszúrtam mégis a hatalmas Norbi volt, őt pedig még azóta sem kaptam el a kviddics miatt - de mindegy, mert Kamillát is sikerült észrevennem mellette táncolni. Iszonyat jók voltak, büszkék lehetnek magukra. Az előadásuk után már épp elhatároztam volna, hogy megkeresem Napraforgót és ezt el is mondom nekik, mikor Norbi jelent meg előttem. Akaratlanul is elmosolyodtam ahogy köszönés nélkül vágott bele a beszédbe. Félelmetes, de aranyos. - Talán legilimentor vagy? - billentettem oldalra a fejem a többiekkel nem is törődve. Kamillát meg tudom keresni máskor is, tuti biztos hiányoznak már neki a baglyaim meg a leveleim. Veszek majd neki egy dobozt, amiben tárolhatja az eddig kapottakat. Hacsak el nem égette még őket. - Te sem panaszkodhatsz. Elfogadva a felém nyújtott kart léptem hozzá közelebb, kisimítva szememből egy göndör tincset. Na most tudni kell rólam, hogy magas vagyok, de Norbi mellett még én is törpének éreztem magam és már kezdtem megbánni, hogy nem húztam mégis magasabb sarkú cipőt a mostaninál. Végül is, ez csak négy centit dobott rajtam, de hát akkor is. Mondd, miért nőttél ekkorára...?! - Kitől hallottad és mikor? Egyébként igen, van projektbaba. De ne tudd meg milyen borzalmas volt az első pár nap. Szerintem ha Barbi hatszor magyarázza, akkor sem rögzül a fejecskéjében, hogy a gyereket nem a lábánál fogva szállítjuk az anyjához - csóváltam meg a fejem még közelebb lépve Norbihoz, elkerülve ezzel azt, hogy nekem jöjjön valamelyik diák és még neki álljon feljebb, aztán gondolva egyet nyakon öntsön valamivel. Köszönöm, nem.
|
|
|
|
Várkonyi Arnold INAKTÍV
offline RPG hsz: 114 Összes hsz: 245
|
Írta: 2015. december 31. 17:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559811#post559811][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 17:49[/b][/url] MichelleA fellépést követően teli vigyorral a képemen vonulok le a parkettről, élvezem a tapsot, amit ki is érdemeltünk a nagyon szépen kivitelezett és rengeteget gyakorolt előadásunkkal. Pár szót még váltok a hozzám hasonlóan pihegő táncosokkal, legfőképp Norbival, vele is többnyire arról zengünk ódákat, mennyire király arcok vagyunk, hogy ilyeneket kitalálunk és összehozunk. Meg amúgy is. Aztán elvonulok átöltözni a bálnak megfelelő csinosba, öltöny, csokornyakkendő, dzsigoló cipő, meg minden, ami kell. Az utánunk következőkről lemaradok sajnos, és immáron megengedhetem magamnak, hogy szabadon lötyögjek a bálozók között, így lazán a zsebeimbe csúsztatom kezeimet… illetve, csúsztatnám, de! Ezek csak ilyen álzsebek, vagy mi a frász, csak egy bevarrt csík, ami olyan, mintha… Valaki lesz szíves elmagyarázni, hogy ezeknek az ilyen izéknek mégis mi a ménkű az értelme? Túl is teszem magam a nagy megrázkódtatáson bő két perc alatt, és ismerősök után kezdek kutakodni tekintetemmel. Akadnak elég sokan, de mind párban, vagy legalábbis beszélgetnek valakivel, és bár nem arról vagyok híres, hogy különösebben zavartatnám magam emiatt, mégis az udvariasság és a tisztelet előnyt élvez. Minden esetben. Aztán megpillantom az egyedül ácsorgó Micehelle-t. A széles vigyor azonnal visszakúszik az arcomra, és habozás nélkül környékezem meg nagy szerelmemet, akivel a bizonyos cikk óta szent a béke. Talán nem most kéne megöletnem magam. - Na, hogy tetszett a műsor? Jól nyomtam, mi? – semmi köszönés, mégis minek az. Már annyira vágyom francia barátosném kritikus, enyhén lesajnáló mosolyára és hangjára, átugorhatjuk az ilyen kötelező, unalmas köröket.
|
|
|
|
Szentmihályi Norbert Dávid INAKTÍV
#FiftyShadesOfNorbi offline RPG hsz: 140 Összes hsz: 547
|
Írta: 2015. december 31. 18:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559851#post559851][b]Szentmihályi Norbert Dávid - 2015.12.31. 18:32[/b][/url] Izabella *-* Vigyázz a szádra, mert rossz sorod lesz. : PCsak nagy bőszen kihúzza magát, hisz nem legilimentor ő, ellenben egy kész zseni. Még annál is több! Született zseni. Nem is isteníti magát túlságosan, csak bólint egyet, jelezve, hogy tök természetes ez a fajta gondolatolvasási készség. Csak szerényen Norbert, csak szerényen! - Köszönöm szép hölgy, igyekeztem felérni az Ön ragyogásához - még egy picit meg is hajol, mintha csak így akarna tisztelegni előtte. Mondandóját mellesleg ragozhatná még sokfelé, dicsérhetné többet és jobban, azonban mindez nem tanácsos, lévén az asszony és ő legjobb barátnők. Még a végén valaki félreértené a szituációt - ami úgy egyébként nyilván nem tántoríthatja el semmitől az eridonost, mivel sosem volt komplett. Karját nyújtja a lánynak, miközben annak projektgyerekéről faggatja. Meglepte, hogy ezt Iza bevállalta, meg hát nem őt kérte. Akkor most duplán lehetne apa és duplán lehet férj... jelölt. De ő nem poligám típus, szóval tiszta szerencse. Igen, szerencse. - Ebben az iskolában futótűzként terjednek a hírek - vállat von és hallgatja a lány meséjét, ami elég... Bizarr. Még Norberthez mérten is. Ki az a vadállat, aki a lábánál fogva fog meg egy babát? Oké, ez a Venant gyerek, de akkor is. - Amikor megkaptuk Kamillával a purgyét, én is elgondolkodtam ezen a megoldáson, de végül sosem valósítottam meg. Lehet, hogy nem igazi, de majdnem olyan, szóval vigyázni kéne rá - annyira lezseren beszél, mintha egy zsák krumpliról folyna az eszmecsere, márpedig akárhogy nézem, egy gyerek nem hasonlít egy zsák krumplira. Maximum súlyra. De tényleg. A hozzá közelebb húzódó Izabellát igen szép lendülettel karolja át a vállán, ezzel azonban megszűnik az addigi karba kapaszkodás. Noha a levitás nem annyira picuri, mint rellonos barátnője, azért még így is bőven kényelmes. - Ha valaki rád lép szólj és leütöm. Nem viccelek - igazából a megfelelő kifejezés a "kettéfejelem" lett volna, hiszen ez a tétel amúgy is szerepel a bakancslistáján, de nincs itt az ideje az efféle részletekbe menő elemzéseknek. Rávigyorog a lányra és a vállán hagyja a karját, miközben szó szerint csinál helyet a tömegben. Mindenkit megragad a vállánál fogva és eltol. Ez a kedves Norbert, üdvözöljétek.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
osztályvezető úr offline RPG hsz: 233 Összes hsz: 634
|
Írta: 2015. december 31. 19:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559889#post559889][b]Martin Romberg - 2015.12.31. 19:50[/b][/url] Végzős bálSzóhoz sem jutottam. Elsősorban az nyűgözött le, hogy ennyi iskolatársamat be tudták szervezni ebbe a nagyszabású, összetett produkcióba. A fellépők között feltűnt néhány ismerős arc, a legkiemelkedőbb kobak valószínűleg Arnoldé volt. Hát ő meg mit keresett ott? Tényleg nem akar megkomolyodni? Nem hibáztatom, szórakozzon csak, amíg utolsó évében teheti. A közelgő mindent eldöntő vizsgák időszakában már úgyse lesz ilyen vidám. Előre sajnálom szegényt, és persze magamat, mert az utána következő évben már én következem. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelnek az évek. Ott álltam, szépen elbújva az ünneplő tömegben, mint bármely más jelenlévő. Kortyoltam párat az italomból, majd siettem is véglegesíteni a szavazás állását. A voksolásra buknak a népek. A kihelyezett ládika ezúttal is megtelt, a tagokra pedig az összesítés fárasztó és monoton feladata várt. Nem volt mese, biztonságos környezetbe vonultunk, hogy szakszerűen tárjuk fel a végeredményt, így sajnos az előadás végéig sem lehettem ott. Ismét azon gondolkodtam, hogy talán túl nagy felelősség nyugodott a vállamon. Éreztem, hogy valamelyest stresszelek az ügyön, pedig rohadtul nem lenne szabad. De mi lett volna, ha valami mégis balul sül el? Mit szólna Annelie, vagy netán maga az iskolavezetőség? - Ahogy ígértem, elérkezett az eredményhirdetés pillanata. Az idei év karácsonyi és végzős báljának bálkirálya Ombozi Noel, a bálkirálynő pedig Annelie Freya Merkovszky, gratulálunk! Kérlek fáradjatok ide és vegyétek át a nyereményeteket, a többieknek pedig köszönjük szépen a részvételt, további jó szórakozást kívánunk! - mosolyodtam el, a taps után pedig egy baráti kézfogással egybekötött koronázásra került sor, amiben már van gyakorlatom. Őszintén bíztam abban, hogy nem járok úgy, ahogy a szépségkirálynő-választáskor a műsorvezető... Az azért elég gáz volt, olvastam róla az egyik újságban. A győztesek jutalma a formás koronán kívül a szalag és az oklevél, valamint egy teafilterek tárolására alkalmas doboz, amelyben különböző hasznos teákat találhatnak, kizárólag pozitív hatást kölcsönözve. A személyes kedvencem a meghűlés elleni, garantáltan azonnali eredményt is felmutató gyógytea, amely a téli hónapokban úgy érzem, elég indokolt és hasznos is egyben. Miután a helyükre mentek, folytattam a műsor sorrendjét a következő produkció felkonferálásával. Harmadik előadás, Eris és Axel- Az előadások sora még nem ért véget, jöjjön egy hegedű duett, Eris L. Awer-Kowai és Axel Sjölander-Wayne előadásában!
|
|
|
|
Rentai Bálint INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi offline RPG hsz: 435 Összes hsz: 14197
|
Írta: 2015. december 31. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559966#post559966][b]Rentai Bálint - 2015.12.31. 21:38[/b][/url] Szira - Öhm... Elfelejtettem szólni róla? - kérdezek vissza vigyorogva. Természetesen nem. Eszemben sincs jelenleg nősülni, bár Szira egész biztosan nem lenne rossz választás. Nem véletlenül táncolok majd vele másodperceken belül és nem véletlenül hívtam el őt a bálba. A legjobb pedig az, hogy lehet vele ilyen könnyedén viccelődni. Az orra bukós mondatára csak egy sértődött-nevetős pillantást kap, válaszolni nincs időm, hiszen meg kell nyitnunk a bált. Nyugodt, magabiztos mozdulatokkal kezdek el táncolni és vezetem Szira lépteit is, ahogy azt kell. Nem kell aggódnia, egyetlen lépést sem rontunk el, és a többieknek sem megyünk neki. - Akkor sikerrel jártál - súgom a fülébe, mert szerencsére pont egy olyan mozdulatnál tartunk a táncban, hogy ezt megtehetem. Aztán persze távolabb kerül tőlem ismét, és mosolygok rá. Még akkor is, ha a pingvin jelző nem tetszik annyira. - Nem kell korona, elég hogy itt vagy - felelem könnyedén aztán véget ér a zene és a táncunk is és szomorúan veszem tudomásul, hogy perceken belül magamra hagy. Bár azt nem tudom milyen műsorral készültek még. Kezet csókolok neki, aztán elengedem és csak tátogom neki, hogy ügyes legyen. Közben leadom a szavazatom a bálkirálynőre. És figyelem az újabb produkciót. Bár a zene választást szörnyűnek tartom, azért azon kapom magam, hogy tapsikolok rá és amikor Szira is színpadra lép, kiszélesedik a mosolyom. Végig mérem az újabb ruhában és arra jutok, hogy tökéletes párt választottam a mai bulira. A zsebembe nyúlok és a kezembe akad az inzulinom. Az órámra pillantok le kéne lépnem két percre. Ekkor azonban meghajolnak és egy pillanattal később már megint mellettem vigyorog a lány.Megfogom a kezét és letérdelek, úgy pillantok fel rá. Valószínűleg nem látta a kezemben az inzulint, és a zajban azt sem hallja, ahogy leesik. Letérdelek hát, a lány kezét fogva, úgy szólalok meg. - Szira, - kezdek bele komolyan, felpillantva rá, eszembe sem jut, hogy ha valaki lát mennyire félreérthető ez a helyzet - elgurult az inzulinom.
Fejezem be a mondatot, és a földet kezdem kutatni a pillantásaimmal. Ilyen sötétben kizárt, hogy megtalálom!
|
Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
|
|
|
Nemes L. Izabella INAKTÍV
bejegyzett terromágus offline RPG hsz: 816 Összes hsz: 21707
|
Írta: 2015. december 31. 22:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559973#post559973][b]Nemes L. Izabella - 2015.12.31. 22:15[/b][/url] Drága Ugyan, nem bántasz te engem. :* Tökéletesen jól látszott a pír az arcomon, mikor kiejtette a szavakat a száján. Nem igazán voltam hozzászokva a bókokhoz, ahhoz meg pláne nem, ha azokat a bókokat én kaptam. Azt sem lehetne mondhatni, hogy rosszul esett, mégis olyan furcsán hatott, ezt pedig a rózsaszínes-pirosas arcszínem is bizonyíthatja. - A csillagok ragyognak, nem én - mutattam fel az elvarázsolt mennyezetre, ahol pont meg is pillantottam egy hullócsillagot. Ilyen az én szerencsém. - Nézd! Igyekeztem Norbi figyelmét is felhívni, hátha neki is lesz olyan szerencséje és meglát egyet, még kívánni is tud. Az már más kérdés, hogy ő hisz-e ebben vagy sem, mindenesetre jó lenne, ha látna egyet. Úgy nem lenne teljes az estéje, és ezt a lelke mélyén ő is tudhatta, ha felnézett a mennyezetre. - Mert te... - normálisabb vagy, akartam mondani - .. felelősségtudatosabb vagy. Már csak visszaemlékezve arra, hogy mit éreztem mikor Mihael előtt kinyílt az ajtó, és megláttam a kezében a gyereket...fejjel lefelé! Fejjel lefelé! Idegbajt kaptam, de tényleg. Öt másodperc alatt. Remélhetőleg Kamilla nem élt át semmi ehhez hasonlót, mert nem kívánom neki. Őszintén szólva egyik nőnek sem kívánom ezt. A vállamra nehezedő kezet kivételesen nem söpörtem le magamról, egészen addig megtűröm amíg segít nekem közlekedni ebben a roppant mód forgalmas teremben. Talán még a halloweeni bulin sem voltak ennyien, meglepő, ott is Norbi funkcionált partneremként. Habár akkor nála volt a gyereke is, most meg mindketten lepasszoltuk a másiknak. És mint végszóra, belém hasított egy szörnyű gondolat: mi van, ha Mihael épp most lógatja ki az ablakon a picit, csak hogy maradjon már csendben? Mi van, ha... - Mihaelt is leütöd, ha kettő helyett egy kézzel kapom meg a kisfiút? - ártatlanul pislogtam Norbira igyekezvén nem lemaradni tőle, mielőtt még az általa megtisztított út újra bepiszkolódik. Na, nem mintha a keze annyira el akart volna engedni maga mellől. - Egyébként honnan jött az ötlet, hogy gyereket vállalsz? Még, ha csak projektbabát is. Ne érts félre, de azok után, amit a kviddicspályán művelni szoktál, nem gondoltam volna ezt rólad - hoppá, megérkeztünk. Most végre majd kérdőre vonhatom, kedves Norbert.
|
|
|
|
Michelle Angelique Saint-Venant Auror, Bogolyfalvi lakos
III. Az Uralkodónő offline RPG hsz: 309 Összes hsz: 2168
|
Írta: 2016. január 1. 01:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=560002#post560002][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.01. 01:18[/b][/url] Nem sok kedve volt eljönni a bálba, főleg mivel ezúttal Vasil nélkül teszi tiszteletét. Egyértelmű, hogy ennek a kócerájnak a szennylapja majd lehozza, talán szakítottak, de tudjátok mit? Tojik rá. Az egyik szívének legkedvesebb ruhát magára kapja, hozzá a szövetkabátja, egy csinos magassarkú és már indul is a kastély felé. Nem mondhatnánk, hogy melege van, mert az bizony erős túlzásnak minősülne, de valahogy feljut a tanodáig, aztán pedig egyenesen a Rellonba megy, hogy a szobájában lepakoljon. A nagyteremig vezető úton túl sokan nézik meg, hiszen ritkán fordul elő, hogy kicsípi magát, noha amúgy is feltűnő jelenség. Belépve már javában folyik a banzáj, ő pedig egy italt szerezve megáll a fal mellett annak támaszkodva és nézi az indokolatlanul nagy tömeget a felhajtással. Katasztrófa. Nem is érti, miért érkezett ide, főleg akkor, mikor felcsendül az All I want for Christmas című örökzöld. Nem boldog. Egészen addig kifejezetten hiszterizálja az egész, míg meg nem pillantja Arnoldot a színpadon. Ekkor gúnyos mosolyra húzódik ajka, mert már várja a percet, mikor visszaidézheti a jól ismert mozdulatokat. A Bogolyfalva Csillagára is ő segített felkészülni részben a levitásnak és igen, akkor is istentelenül jól szórakozott rajta. Ez azóta sem változott, így a produkció végeztével már őszinte mosollyal, azonban igen lassan tapsol. Ez idő alatt kicsit közelebb keveredett a parketthez, így nem is érti, hogy percek múlva hogyan teremhet mellette a srác. - Nem volt rossz Arnold, nem volt rossz - óvatos csücsörítés az ajkakkal, ahogy megszokhattuk, hozzá a félig elismerő, félig semmilyen hangszín. - Persze a BK Boys egyik sztárjától többet vár az ember, de nem csak rajtad múlt - megveregeti a vállát, majd megjelenik a jól ismert féloldalas mosolya és magához vonja a srácot, hogy jól megölelje. Imádja és persze, hogy tetszett neki az egész produkció - már ha nem számoljuk a zenét. Ahogy elengedi nem hervad le a görbe arcáról, nincs is miért. Belekarol a levitásba, hogy elinduljanak a tömegbe. - Az a helyzet, hogy borzalmasan régen láttalak. Alig ismertelek fel. Mesélj szerelmem, mi újság feléd?
|
|
|
|
Jeges Karina INAKTÍV
Hóvirág offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 962
|
Írta: 2016. január 1. 23:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=560141#post560141][b]Jeges Karina - 2016.01.01. 23:26[/b][/url] Norina & az Uram.♥Azonnal félrehúzódtak, amíg a diákok előadásai lementek, illetve a színjátszósok előadásai. Viszont, amikor elérkezett a várva várt végzőskeringő, már közelebb húzódtak, hogy minél többet lássanak az ötödévesek táncából. A keringőt kitörő tapssal véleményezte Karyn, amikor befejeződött, aztán már a táncparkett közepén találta magát. Igaz, csak párpercig táncoltak, de az a pár perc is mókás volt, jól érezte magát s végül csak a hideg ujjak által szorongatott kacsóját követte testével egyenest a falhoz. Ott ő automatikusan megpördült a tengelye körül s hátával nyomódott hozzá a hűvös kőfalhoz. - Akkor vezess engem. - utalt az általuk leggyakoribb használt tánctípusra, a nyelvtáncra. Lassan lehunyta csillogó szemeit s nyakát nyújtva várta a csókot. Karjait az ura nyaka köré fonta, ágaskodott és akaratosan csókolt vissza, még többet akart belőle. Számára ez csak egy kis darabka volt a mennyből. Tudta, volt ott még több ilyen csók, ahonnét ez jött. De moderálnia kellett magát, nem szerette volna leégetni önmagát vagy a férjét. - Dió, én már királynő vagyok. -párja arcán végigsimított hűvös mancsával egy magabiztos mosoly kíséretében, büszke volt erre a titulusa, pedig csak a halloweeni jelmeze miatt hívták páran jégkirálynőnek. – Kaphatsz még belőle, ha jó leszel.- magabiztos mosolyát egy huncut, pajkos vigyor váltotta s egy tejfölszőke tincset kezdett az ujjaival babrálni. Ezt az enyelgést Norina szakította félbe, aki egy apró csomagot is hurcolt a szíve alatt, Milót, aki a lány és az ura műgyereke volt. Karina megszeppenve pillogott, szóhoz sem jutott hirtelen, de már rajta is volt a kenguru, benne a csecsemővel. Eszébe jutott a saját gyereke is, akit bosszúból Travisre bízott egész napra, mert itt hagyta őt és egy szó nélkül elhúzott Hawaiira, hogy ott süttesse a formás fenekét még a jómúltkorában. Miután a lány elszelelt, a szőke a férjére nézett. - Ennyire nem bízik benned? Szerintem Travishez képest, te egy mintaapuka vagy. - ujjhegyével végigsimított a kis rugdalózó csöppség arcán, aki ott csüngött a nyakában és az embereket bámulta közben gajdolt. Karyn csak azért imádkozott, hogy ne kezdjen el hisztizni a semmiből. - Jut eszembe, ha meglátom Travist a gyerek nélkül, én esküszöm, hogy lefagyasztom a micsodáját és letöröm. - mi tagadás, még mindig haragudott rá és ennek hangot is adott.
|
Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
|
|
|
Axel Sjölander-Wayne Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. január 5. 07:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=560939#post560939][b]Axel Sjölander-Wayne - 2016.01.05. 07:12[/b][/url] Carol of the Violins Öltözet Silent Night, (0:04-1:55), Counting Stars (0:19-4:10), Carol of the Bells (0:00-3:17), Benedictus Már jó ideje nem játszott közönség előtt, de nem kellett kétszer mondani neki, hogy karácsonykor hegedülhetne. Még abban a percben felrémlett lelki szemei előtt, ahogy megint összehoznak valami jót Eris-szel, mert hát ki más lenne tökéletes partner őrült ötletek még őrültebb megvalósításához, mint a lány, aki úgy bánik a hegedűvel, mintha azzal született volna egyenesen. Ez alkalomra ismét előkerült a steampunk öltözet, még a hegedűjére is rögzített varázslattal néhány fogaskereket a tökéletet összkép kedvéért. Amint eljött az ideje, Eris-t előre engedve kilépnek a közönség elé. Illedelmesen megemeli a cilinderét, majd kihúzva magát vállához illeszti a hangszert és a lánnyal egyszerre kezdenek bele a lassú dallamba. Bizonyára senkit sem lep meg, hogy karácsony alkalmával egy igazi lassú, andalító klasszikus csendül fel, méghozzá a Csendes éj. Szinte várni lehet, hogy menten megszólal valahol egy templomi kórus is, hogy énekkel kövesse a hegedűk hangját, azonban váratlanul valami sokkal pörgősebbre váltanak. A klasszikus után abszolút modern következik. Counting stars, bár hogy ismeri-e a hallgatóság vagy sem, az nem derül ki, ugyanis ők folytatólagosan játszanak a zeneművek megnevezése nélkül. A dalt a bál témájához választották egyébként, és beletelt némi időbe az áthangszerelése, hogy éppen csak egy összpróbára maradt idő a végén, de ez nem jelent gondot. Ettől függetlenül is pontosan tudják szerencsére, hol is kell váltani, ugyanis minden egyes élesen elkülönülő egységnél váltanak, hogy ki játssza a főszólamot, és ki kíséri. Itt már az sem elsődleges, hogy nagyon merev, egyenes háttal játsszanak, mint valami iskolai vizsgaelőadáson, sokkal inkább beleélik magukat a zenébe, ő legalábbis biztosan. Ez egyébként is egyfajta állandó versengés, hogy ki veszi át hamarabb a főszólamot, de összességében remekül hangzik. A dal után ismét visszatérnek aztán a karácsonyhoz, jöhet egy kis konvencionálisabb és bizonyára sokkal ismertebb Carol of the Bells szintén váltogatva, hogy kié is a főszólam, ki van éppen előtérben így, majd a végére ismét jöhet egy lassabb dallam, a Benedictus zárásként. A két hegedű hangja újfent összeolvad egyetlen dallammá, hogy betöltse az egész termet, majd elhal, ők pedig meghajolnak és távoznak nem túl hosszúra sikerült karácsonyi műsorukat követően.
|
|
|
|
Eris L. Awer-Kowai INAKTÍV
Sz*rka offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 3201
|
Írta: 2016. január 5. 11:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=560962#post560962][b]Eris L. Awer-Kowai - 2016.01.05. 11:02[/b][/url] Carol of the Violins Öltözet Silent Night, (0:04-1:55), Counting Stars (0:19-4:10), Carol of the Bells (0:00-3:17), Benedictus Ombozitól elköszönve ideiglenesen gyorsan lelép, hogy átöltözhessen a fellépéshez. Amikor kijön a steampunk öltözetbe, kicsit feszélyezve érzi magát, de Axel gyengéd mosolya, no meg a kéz amit nyújt felé, hogy együtt mehessenek az egész iskola színe elé, egy kicsit feledteti vele. Elvégre szerepelni vannak itt és bár nem szívügye a karácsony, ez az utolsó itt töltött ünnepe. A két hegedű már az állak alatt, egy pillantás kettőjük között és a két vonó már tettre készen meg is indul, hogy egy lassú éji nótával nyissa meg kettőjük szereplését. Eleinte még feszeng és mereven áll a közönség előtt, de ahogy a zene megelevenedik ujjai között, egyre inkább oldódik, míg végül a begyakorolt mozdulatokkal váltanak át a csillagok hangjaira. Közben a nagy tömegben Kowai megpróbálja Ombozit keresni zölden csillogó szemeivel, de minden rezdülésében követi Axelt és veszi át a vezető szólamot, majd engedi a fiatal férfinak, hogy ő csillogtathassa meg tudását. Néha egy-két táncmozdulatot is belecsempésznek a dologba, ahogy váltakoznak a taktusok lépnek előre-hátra, játszanak lábaikkal és váltanak pozíciót. Amikor a harangok szólalnak meg egy újabb karácsonyi muzsikában, Eris jól láthatóan elmosolyodik, ahogy vetekszik partnerével, s ahogy néha-néha összenéznek. A műsoruk legvégén egy lassú, az este zárásául is szolgálható Benedictus csendül fel, a két hegedű hangja pedig olyan gyönyörűen szól együtt, mintha ez a két diák együtt gyakorolt volna, míg világ a világ. A terem ekkor csöndesül el igazán, s a falakról visszaverődő hangok még nagyobb nyomást gyakorolnak a közönségre. Amikor vége a számnak, Kowai reflexből fogja meg a fiú kezét, hogy együtt hajolhassanak meg a közönség előtt, távozásnál pedig újra visszaveszi mufurc arckifejezését és míg a nagyteremben mulatozó diákserege rálel hangjára, alig láthatóan megtörli egyik szemét és szalad is visszaöltözni.
|
"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
|
|
|
Szervezői Mesélő DÖK tag
DÖK mesélő offline RPG hsz: 284 Összes hsz: 779
|
Írta: 2016. január 7. 20:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=561525#post561525][b]Szervezői Mesélő - 2016.01.07. 20:30[/b][/url] Nem tudni, hogy azért, mert elege lett a karácsonyi hangulatból, vagy éppen mert nincsen semmi zenei érzéke, esetleg csak mert szimplán nem terveztek bele olyan zenét, ami illene az Eris és Axel által megteremtett hangulathoz, de a zenelejátszó valami egészen más melódiába kezd. Persze az is lehetséges, hogy pont hogy így akarja felrázni a jelenlevőket, eszükbe juttatni, hogy bár közeleg a karácsony, azért mégis csak buli van! Mindenesetre, amint Axel és Eris levonulnak a színpadról és a pillanatnyi szünet után nem jelenik meg senki sem a színpadon, hogy ő most szerepelni szeretne, megragadja a lehetőséget, és a termet betölti az újabb régi sláger. Ezúttal talán énekelni is fognak a résztvevők, hiszen magyarul mindenki tud! És hát szerelmesek is biztos vannak, akiknek minden vágyuk, hogy titkon a dalra hivatkozva kiabálhassa a kedvesének: Áj láv jú!
|
|
|
|
Várkonyi Arnold INAKTÍV
offline RPG hsz: 114 Összes hsz: 245
|
Írta: 2016. január 7. 22:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=561557#post561557][b]Várkonyi Arnold - 2016.01.07. 22:26[/b][/url] MichelleAlábbhagy a fellépést övező izgalom hatása, a siker nyugalma csak úgy áradozik szét a mellkasomban, de a feldobottság érzete egy leheletnyit sem csökken. Jókedvűen lépek a lány mellé, és felnevetek, csak úgy teljesen váratlanul, amikor lelki szemeim előtt megjelenik pár emlékkép az első táncpróbánkról. Más biztosan megsértődött volna, ha oktatója meg sem próbálja leplezni, hogy épp kineveti őt. Egy professzionálisnak az a dolga, hogy burkoltan közölje a tanítványával, hogy menthetetlen eset. Nem szemközt röhögni, mint ahogy azt kedves francia barátosném tette, miután kérésére bemutattam neki, mit tudok, mondván, felméri, mink van. Hát a nagy büdös semmink nem volt, azt leszámítva, hogy jó a ritmusérzékem és halál lazán csinálok magamból hülyét bárhol, bármikor – igen, még egy színpadon is, sok-sok ember előtt, ahogy azt már több ízben tapasztalhattuk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan katasztrofális a helyzet, és egészen belejöttem. Igazán büszke lehet rám. Nézzétek csak meg azokat a csillogó kék szemeket, és ezt a… fanyar mosolyt. Tényleg az! - Hiányzott a sok különóra… nem volt olyan remek tanárom, mint a tehetségkutató alatt, gondolom, ez meg is látszott – túljátszott komolysággal adom elő a puncsolást, de néhány megerősítésként szolgáló bólintást követően vissza is kúszik a képemre a korábbi széles vigyor. – Szóval azt mondod, sztár vagyok? Összevont szemöldök és enyhe csücsörítés. Ez az erőteljesen gondolkodó fejem, jó? Ne szólj be. Végül felnevetek, bár nagyon jól hangzik, és rendkívül büszke is vagyok az akkori teljesítményünkre, az ilyen produkciók indokolatlanul hamar feledésbe merülnek. Nem bánom, sohasem volt tervben, hogy valaha is celeb legyek. - Még azt mondja, alig ismert fel! – felháborodva biggyesztem le ajkaim, nagy fáradozás árán pedig leküzdöm a késztetést, hogy duzzogva keresztbe fonjam mellkasom előtt karjaimat. Tudom, hogy csak költői túlzás volt, és még ölelést is kaptam, tehát nem lehet okom a hisztire. – Valld be, a szörnyű igazság az, hogy kerülsz. Egyébként csak a sablonnal tudok szolgálni: semmi különös. Vagyok. Tanulok. Ilyen menő fellépéseket nyomok… És Önnel, szívem legkedvesebb hölgye?
|
|
|
|
Ethan R. Saint-Venant INAKTÍV
VII. - A Diadalszekér offline RPG hsz: 132 Összes hsz: 1948
|
Írta: 2016. január 11. 09:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562251#post562251][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.01.11. 09:55[/b][/url] Tobiasmegjelenés - Na igen, ebben lehet valami. - Csak azért nem könyököl fel az asztalra, mert jól nevelt fiú, és éppen iskolai eseményen van, a megjegyzését pedig akár a körülöttük lézengők vehetnék is úgy, hogy a művészet funkciójával ért egyet, nem pusztán a mondat utolsó passzusával. Holott.. az önkényes kritikusok (átlagember) attitűdjét felvéve, magában már kimondta a lesújtó véleményt. - Hát, ma én vagyok partnered, szóval, ha elgyengülnének a lábaid a csalódottságtól, nyugodtan támaszkodj csak rám. Tényleg nem lenne rossz magukhoz venni valamit, kitölteni a pohárba és kényelmesen eliszogatni, amíg a tömeg elszórakoztatja őket. Bár kényelmesen érzi magát nagy társaságban is, nincs elveszve, amikor kommunikációról van szó, szereti csak úgy hátralépni egy-két lépést is, én másmilyen szemszögből végignézni azon a közösségen, amelyben máskor ő is mozog. Mindig tanulságos. Szóval nem lenne rossz, ha találnának valami értékelhető italt az alkoholmentes puncson túl, de lévén hivatalos rendezvényről van szó, ahová nem csak a törvény előtt is felnőttnek számító diákok járatosak be ide, erre nem sok esély van. - Szervezett bűnözés és illegális varázstárgy-kereskedelem? Azt hiszem. Nagyon sok ember papírjait kellett átnéznie, miközben a munkhelyi mentora és felügyelője bár általában átvitt értelemben, de nem ritkán szó szerint is a válla fölött állt, és villámló tekintettel figyelte, hogy újdonsült gyakornoka tényleg azon igyekszik-e, hogy megismerje az elmúlt időszak történéseit. Igaz, mióta a fiú itt van, a magyar minisztériumi hatóságoknak csak annyira került a figyelmébe, amikor iktatni kellett a tényt, hogy az országban tartózkodik. Mindenesetre az aurorok számon tartják az ilyet. Ettől függetlenül, amikor megosztja az információt Tobiassal, az ő hangja nem különösebben érzelmekkel telt - sem félelemmel, sem aggodalommal, sem megvetéssel. Neki nem az a dolga, hogy ítélkezzen mások felett alapvetően - esélyesen inkább azzal van ebben a jelenetben problémája, hogy Avery rossz híre kihathat Seth amúgy sem előnyös helyzetére. Ettől teljesen független az, hogy Avery valójában rossz vagy jó ember: nem mintha szerinte ezek a fogalmak csak úgy tisztán fekete-fehér kategóriaként léteznének, egymás ellenpontjaiként. - Nos, végül is, lényegtelen. - Ennél a nagyjából fél perces sessionnél többet azért nem időz rajtuk a tekintete, már csak tapintatból sem. És mert van társasága, aki érdekesebb most. S mivel Tobias ponthogy visszanyeri Ethan teljes figyelmét, a fiúnak van is alkalma elcsípni azt a pillanatot, amikor a zene elhalkultával, a másik kényelmetlenül megfeszül a színpadra nézve. - Valami gond van? Úgy fordítja a fejét, hogy ő is rálásson az éppen beszélő Martinra.
|
|
|
|
Mezősi Nyeste Veronika INAKTÍV
dadogós angyal offline RPG hsz: 221 Összes hsz: 1595
|
Írta: 2016. január 12. 20:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562599#post562599][b]Mezősi Nyeste Veronika - 2016.01.12. 20:01[/b][/url] BenedekCsak bólogat Benedeknek, mert fogalma sincs mit kezdjen a szavakkal, amiket a fiú mond. Ő remekül érzi magát, és igazán nincs szüksége semmire sem. De lassan kezdi azt érezni, hogy háztársa nem hasonlóan gondolkodik, azért hoz fel ennyi-mindent. Aztán lehet másoknak teljesen természetes egy bálon, hogy szóba kerül az ital, vagy a tánc. Nyeste köszöni szépen, csendes megfigyelőként is csodásan érzi magát. A teára persze felcsillannak a szemei. Lelkesen bólogat. Hogyne menne el teázni! Szeret teázni. Annával is azt szokták csinálni és az mindig kellemes. A kis navinés legalábbis élvezi. Az unokanővérét illetően nem biztos, de reméli a másik szólna, ha nem tetszene neki a dolog. Ugyanakkor a jobban megismernit nem teljesen érti Nyeste, de nem is tűnik furcsának a számára. Barátok közt ez teljesen normális, nem igaz? Könnyedén bólint rá mindenre, aztán a figyelmét ismét a színpadra fordítja, ahol ezúttal egy táncos produkció következik. A fejét balra-jobbra ingatja, a zene ritmusára, még tapsolni is kezd, halkan ütemesen, mert tetszik neki nagyon. Az arcán a mosoly kiszélesedik, ahogy változnak a résztvevők, hiszen egyértelműen sokat dolgoztak a résztvevők, hogy ezt a produkciót megcsinálják. Kicsit talán irigyeli is őket, mert neki biztos nem menne ilyen jól, dehát nem is véletlen, hogy nem kérték meg. Gondolatban megvonja a vállát, majd felállva tapsikol, amikor vége a műsornak. A bálkirályt és királynőt is megtapsolja, és vet egy sokatmondó pillantást Benedkre, hogy közölje, tévedett és ő aztán közel sincs olyan szép, mint az Annelie nevű lány. Az újabb, hegedűs produkciót lélegzetvisszafojtva hallgatja. Könnyek szöknek a szemébe a hegedű hangjára, maga sem tudja megmondani, hogy miért, de megtörténik. Igyekszik őket gyorsan letörölni, és próbál rájönni, hogy szomorú könnyek-e ezek, vagy meghatottság, de kivételesen maga sem tudja. Azt viszont nem szeretné, ha Benedek észre venné, így a lehető legészrevétlenebbül fordítja kicsit oldalra a fejét, és tünteti el a nyomokat. Szipog is egyet, de ha szerencséje van azt sem hallja meg senki sem a zene miatt. A könnyek viszont gonoszak és újra, meg újra megjelennek a lány szemében. Beharapja a száját és úgy dönt, hogy tetszik neki az előadás, és azért jönnek azok a csúnyaságok a szemébe. Na most kérdés, hogy az a kis smink, amit magára varázsolt, az megállja-e a könnyeit. Mert ezzel egyáltalán nem számolt. Végül elhallgatnak a hegedűk és ő az előbbieknél hevesebben tapsol, kissé megkönnyebbülve, hogy vége, aztán még egyszer megtörli a szemeit, még mindig abban a hiú reményben, hogy senki sem látta. Szerencsére egy nagyon bugyuta szám szólal meg, ami magyarul is van, és hallotta már párszor, így valamennyire tudja a szövegét. Először csak tátogja, aztán mikor tudatosul benne, mit is jelentenek a szavak, a szájára tapasztja a kezeit, majd hatalmas nevetésben tör ki és a fejét rázza Benedeknek, ne értse félre. Ő csak örül, hogy tudja a szöveget: I love you!
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek INAKTÍV
offline RPG hsz: 243 Összes hsz: 401
|
Írta: 2016. január 13. 16:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562747#post562747][b]Partay Alfréd Benedek - 2016.01.13. 16:26[/b][/url] Nyeste Múlnak a percek, Nyeste az előadást figyeli rendületlenül. Én pedig az arcát figyelem, annak minden rezdülését. Tudná milyen gyönyörű, nem mondom neki, mert amúgy sem hinné el, hogy igazam van. Mintha változna a hangulata néha, a szeméhez kap, remélem nincs baj. Rám tekint, amikor a bálkirályt és bálkirálynőt megválasztották. Engem ez nem nagyon hoz lázba, de Nyestét ez nagyon lázba hozza, ez nekem örömet okoz. Mintha sírna, legalábbis könnyek szöknek a szeméből. Lehet, csak meghatódott. Úriember vagyok, nem csibész. Így előveszek egy tiszta ruhazsebkendőt, és szó nélkül odanyújtom neki. Nem akarom ezt a pillanatot megzavarni nála. Látom rajta, nagyon tetszik neki a műsor. Amúgy tényleg színvonalas, ahhoz képest, mennyire hosszú, nem gondoltam volna, ennyire figyelemfelkeltő marad. Valami táncos csoport is felmegy a pódiumra. Nagyon ügyesek, én tuti nem bírnék így táncolni. Az alap táncokat megtanultam, azokat bármikor, bármelyik lányt felkérem, és nem jövök zavarba. Most egy lányon jár az eszem, aki nem más, mint Nyeste, aki itt áll mellettem. nagyon örülök annak, hogy el jött velem a bálba, hálás vagyok neki. Hirtelen vége a műsornak, a hegedűsök eltűnnek a színről, és valami gagyi nóta csendül fel. Egy bugyuta sláger. Leplezni próbálom, mi a véleményem az ilyen dalokról, mert látom tetszik a lánynak. A szöveg egy részénél betapasztja a száját, gondolom azért, hogy amit sejtet a szöveg, azt nem akarja, hogy kettőnkre értsem. Pedig ha tudná, hogy nem áll távol a valóságtól a dolog, legalábbis részemről.
|
" A lelkiismeret 135 sebből vérzik Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik Ó az a tekintet egyből elárultad magad A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
|
|
|
Mezősi Nyeste Veronika INAKTÍV
dadogós angyal offline RPG hsz: 221 Összes hsz: 1595
|
Írta: 2016. január 13. 21:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562782#post562782][b]Mezősi Nyeste Veronika - 2016.01.13. 21:35[/b][/url] BenedekKicsit megszűnik a számára a külvilág, amíg az előadások folynak, de szerencsére Benedek nem panaszkodik emiatt. Valahogy olyasmi ez, mint amikor rajzol vagy fest. Olyankor sincs semmi csak ő, meg a készülő mű. A hegedűk viszont valamelyest visszahozzák a jelenbe, mert ahogy a könnyeket megérzi a szeme sarkában, rögtön ráébred, hogy nem szeretné, ha a mellette álló tudomást szerezne róluk. A pontos okot nem tudja, de próbálja takargatni, amennyire lehet. A titkolózás azonban nem sikerül. Egy zsebkendő kúszik a látóterébe, s bár kell pár másodperc, hogy felfogja, mi az és mire kapja, végül egy bizonytalan mozdulattal, az ajkait beharapva utána nyúl. Egy darabig gyűri az anyagot, még mindig a hegedűket hallgatva, aztán csak óvatosan a szeméhez emeli. A zsebkendőnek kellemes illata van, s ha nem állna közvetlen mellette a tulajdonosa, hosszan bele is szippantana, így viszont nem teszi. A hegedűk elhallgatnak és a könnyei is felszáradnak. A régi slágernek köszönhetően pedig a kedve is visszazökken a régi kerékvágásba. Nem tudja, hogy Benedek bugyutának találja a számot. Apukája szokta ezt énekelgetni nagy ritkán, s Nyeste valamiért biztos benne, hogy olyankor az édesanyjára gondol. Szóval a kis navinés lányka rettentően élvezi a dalt, egészen addig, amíg nem tudatosul benne, hogy kivel is van itt, és milyen szituációban. Na nem mintha lennének bármilyen szituációban lennének, csak hát mégis. Nagy zavarában ráadásul a zsebkendőt is a szája elé kapja, majd szégyenlősen csapja a háta mögé a kezeit. Nevet, mert ez az egyetlen dolog, amit szerinte tehet, aztán lecsillapodik, és mivel nem szeretne több kellemetlen szituációt, inkább kimenti magát. - Én...én...én ff...fff...fffffára..ra...ra...radt v..v..vvvva...vagyok - habogja még a szokásosnál is rosszabbul, mert a fejében összevissza cikáznak a gondolatok, hogyan is fejtse ki, amit akar - kk..k...kkk...kkimm...mmmosom - mutatja fel a zsebkendőt, aztán még észbe kap, hogy a fontos részt kihagyta - k...kk...kkökökö..köszönöm, h...ho...hogy... el..lllll...hhh...hívtál!Azzal már fordul is, és indul kifelé. Mert ha minden igaz, mindent elmondott. Bár valójában a gondolatainak az egy tizedét se sikerült kimondania, de hát mindegy is. Benedek meg fogja érteni. Igaz?
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek INAKTÍV
offline RPG hsz: 243 Összes hsz: 401
|
Írta: 2016. január 14. 20:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=562997#post562997][b]Partay Alfréd Benedek - 2016.01.14. 20:12[/b][/url] Nyeste Elfogadta tőlem a zsebkendőt. Nem zavarhattam meg őt az elmélyült állapotában, aminek örülök. Hiszen nagyon el volt mélyedve a műsorban. Küzdött magával, vagyis inkább a könnyeivel. Amikor minden lement, átment a viselkedése zavartságba, amit nem értettem, hiszen nem adtam okot rá. Nem hiszem, hogy én lennék ezért a hibás. Azon tűnődök, hogy ilyen helyzetben is milyen bájos Nyeste. A következő pillanatban már nevet, szerintem ezzel akarja leplezni a zavartságát. Nem kellene palástolni a zavartságát, nem gondolok semmi rosszat emiatt róla. A lányok ilyenek, és nem gond ez számomra, hiszen így kedvelem őt, ahogy van. Nagyon hálás vagyok azért az első estéért, amikor találkoztunk a házunkban. Hiszen már a legelső itteni estén történt ez, amire mindig jó visszaemlékezni számomra. Azóta is azon vagyok, hogy minél több időt tudjak tölteni a társaságában. Ezért is jó dolog, hogy a Navinében vagyunk mind ketten. Fáradtnak érzi magát, vagy csak megint nagyon zavarba jött. és ezért menti ki magát, emiatt megy el. Én hiszek neki, nincs miért kételkednem szavában ezért nem is teszem meg ezt. - Semmi baj, nyugodtan menj csak. Várj, elkísérlek egy darabon. A zsebkendőt megtarthatod. Én köszönöm szépen, hogy elfogadtad a meghívásomat. Emelted az est fényét ezáltal számomra. - Elkísértem a házunkba, majd a lányok hálókörletének a lépcsőjénél jó éjszakát kívánva elbúcsúztunk egymástól, a következő találkozásig. Nagyon sokat jelent számomra, hogy Nyeste eljött velem erre az estére. Nem hittem volna, mikor elhívtam, de eljött, és ez a lényeg. Egy nagyon is kellemes estét töltöttünk el egymás társaságában.
|
" A lelkiismeret 135 sebből vérzik Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik Ó az a tekintet egyből elárultad magad A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
|
|
|
Eördögh Lars Tobias INAKTÍV
Eat the rude | bloodhound offline RPG hsz: 287 Összes hsz: 3461
|
Írta: 2016. január 24. 19:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=566227#post566227][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.01.24. 19:47[/b][/url] Csak ülnek kényelmesen elterpeszkedve és szórják az ítéleteket. Általában nem tesz ilyet Tobias - még hogyha úgy is érezne, nem teszi szóvá. Most valahogy mégis könnyedén jön, természetesen. Véleményük össze van szinkronizálva. Egyedül egy mizantróp, ha együtt vannak, akkor viszont beszólogatós mizantróp - nem túl nagy előrelépés. Ezt jelenleg nem éli meg tragédiaként, sőt - örül neki. Úgy merül el benne, mint egy langyos tó vizében. Kellemes, pont jó. Otthonos. De kinek? Neki? Vagy Ethannek? Vagy annak a képnek, ami benne él Ethanről? A határvonal elmosódik. A bűn-lajstromra felvonja a szemöldökét, tekintete az ó? igen sokatmondó jelentését sugallja. Nem mondhatni, hogy elismerően méri végig az ominózus személyt. Nem, egyáltalán nem elismerősen. Csak érdeklődően. Mint egy varázslatos múzeumban, ahol különös, egyedi példányok vannak kiállítva, egyesek rácsok mögött, mások formalinban. Ha lenne ilyen hely, lehet, hogy neki már gravíroznák is a nevét, a kérdés csak az, hogy ketrec, vagy formalin? Nem egyértelmű, hogy melyik a jobb sors. Nem jegyez meg semmit hangosan, csak némán mereng, az előadás vége rántja ki testen kívüli állapotából. - Nincs semmi baj. - a fejét ugyan rázza, de tekintetének elsötétedése meghazudtolja. Elpillant újra az italok fele, ezúttal fel is kel a székről. - Mit hozhatok? - pillant le partnerére, fejével az innivalók fele intve. Valószínűleg a menű felét fel se tudja ismerni, de olyat, hogy víz, tea, puncs, gyümölcslé, csak talál. Vagy úgy bármit, ami nem piros-zöld és nem füstölög. Szereti tudni, hogy mit küld le a szervezetébe. Ha már megmérgezi magát, az legyen tudatos és szándékos. Nem mintha itt fennállna ez az eset. Még mindenki egészen jó bőrben van körülöttük.
|
|
|
|