Manó és Rabbot bácsi *o*

Manó *-*

Nehezen kapcsol, hogy ő most akkor oklevelet kap, meg igazgatói kézfogás. Erre bizony nem számított és ha nem lett volna pár másik diák, aki integet neki fel sem áll, hogy átvegye a díját. Most viszont már visszaült, és szent meggyőződése, hogy bizony álmodik. Bár nem tudja, hogy miért is álmonda ilyet, de mindegy is. Kell valami megerősítés, vagy ahhoz hasonló. A mellette ülő fiú elég valóságosnak tűnik, ahogy megböki. Nyeste abba bele sem gondol, hogy ez esetleg nem kellemes a mellet ülőnek, de mivel az mosolyog, nem is nagyon bánja. Bizonytalanul bólint a gratulációra, majd lepillant az oklevelére megint. Próbálja feldolgozni a történteket, de nem igazán megy neki. Az étel ott hűl ki a tányérján ez szinte biztos. A kérdés is váratlanul éri.
Felpillant a másikra, vajon miért tőle kérdezi? Idősebbnek látszik, bár Nyeste nem emlékszik, hogy látta volna korábban... Lehet Mestertanonc és eddig máshova járt? A lányka bizony nem tudja, és csak pislog párat a másikra, arcán ott az egyértelmű kifejezés: semmit sem tud.
Végül azért csak észbe kap. Elkapja a fejét, mert nem illik bámulni másokat, aztán nyel egy nagyot, és megpróbálkozik egy válasszal.
- Én...én...én... én... f...f...ffffog...g...galmam s...s...sssincs! V...v...v...vvéletlen v...v...vvvolt! - vagy inkább azt kellett volna mondania, hogy tévedés történt? Az is lehetséges! Nagyon is. Hiszen mit csinált ő? Igazán semmit. Persze a bájitaltan vizsgája a legjobb lett az évfolyamon, ezt maga a professzor mondta. De ez nyilván kevés hozzá. Nyeste legalábbis nem hiszi, hogy az a néhány vizsga lenne az ok. Mást viszont igazán nem csinált, így nem is érti. Tanácstalanul néz hát a másikra, majd ismét a lapra. Aztán kérdezi meg.
- V...v...v...vvvisssszaad..d....djam? - persze a kérdés nem a másiknak szól, sokkal inkább magának, de azért nem utasítana vissza néhány jó tanácsot, így csak felpillant újra a másikra, vajon tud-e neki valami hasznosat mondani?

Manó

- G...g...g...gondolod? - kérdez vissza először bizonytalanul de aztán ellenőrzi újra. Valóban az ő neve van ott, így bólint. Egy pillanatig gondolkozik, aztán az jut eszébe, hogy talán valóban a jó vizsgaeredményeknek köszönhető a dolog, bár nem érzi továbbra sem jogosnak. A fiú is hasonló megállapításokra jut mögötte, s ahogy belegondol, a Dzsungel tusát is megnyerte még Madagaszkáron, aztán a bizonyítványa is bizony kitűnő. Halvány, kissé zavart mosoly kúszik az arcára, úgy kezd el bólogatni Manó szavaira. Igen-igen. Pontosan ez történt. De hogy ezért bármit is kapjon! No ezt álmában sem gondolta volna. Még mindig kicsit zavartan mosolyog, amikor a tapsvihar kitör.
Illedelmesen kezdi összeütni a tenyereit, miközben ő is azt nézi mi is történhetett. Neki szerencsére könnyebb dolga van. Ismeri Merkovszky professzort, tudja, hogy nagyon jó tanár, és a legtöbb diák kedveli. Nem csodálkozik, hogy örülnek neki.
- Őőőőő.... ssssz...sssz...sszerintem M...M...Mmmmmerkovszky p...p...p... - megrázza a fejét, a professzor szó, túl nehéz - t...t...tanár úr... k...k...kkaphatott v...v...v...vvalami k...k....kitűntetést. Ő... m...m...mmmindenki k...k...kkkedvenc t...t...ttanára - próbálja magyarázni, bár annyira nem is tud sokat ő sem. De végül is mindegy. Ki fog ez még derülni később. Megvonja hát a vállait, s ahogy a taps vihar elül a figyelmét ismét az oklevelének szenteli. Nézelődni kezd, hova tehetné, hogy ne maszatolódjon össze a rengeteg finomság között, ami hirtelen megjelenik az asztalon. Végül úgy dönt a legjobb, ha megmenti. Feláll, bocsánatot kér az asztaltársától és az oklevéllel együtt távozik a nagyteremből. A szobájába szalad, hogy ott biztonságba helyezze a különleges meglepetést.

Benedek
kinézet

Bár azóta már elég sok idő eltelt, Nyeste nem feledkezett meg róla, hogy Benedeknek ígérte magát a bálra. Abban már nem volt biztos, hogy a fiú is emlékszik. Nem igazán volt lehetőségük beszélgetni, hisz a lányt lekötötte a sok tanulnivaló és a non-verbális varázslás gyakorlása na meg a kviddics. Igaz a legutóbbi edzésen már Benedek is ott volt, de Nyeste komolyan veszi a kviddicset is, így itt nem állt le a fiúval beszélgetni.
A ruháját a faluban vásárolta, és életében először egy buta lányos magazinra is költött csak mert a címlap azt ígérte olyan varázslatokat is tartalmaz, amivel semmi idő alatt tökéletes frizurát és sminket készíthet magának. Nyeste pedig mivel korábban sosem próbálkozott semmi ilyesmivel erősen szükségét érezte az ilyen jellegű tippeknek.
Nem biztos benne, hogy ez a megfelelő ruha a bálra, vagy hogy a bűbáj által meghosszabbított frufruja tartós lesz-e. Azt sem tudja, hogy a smink nem túl erős-e az ő arcához, mert hiába csak egy kis szemhéj púder meg egy kis szempillaspirál és szájfény, a mindig természetes lányka ezt is soknak véli. De hát növekszik, mégsem mehet úgy, mint egy általános iskolás. Főleg, hogy nem is egyedül megy... Na nem mintha Benedek miatt ki kéne magát csípnie, csak mégis.
Mivel nem igazán tudja eldönteni, hogy jó-e így, vagy sem, egyszerűen felkapja a pálcáját és elindul a nagyterem elé, ahol remélhetőleg találkozik majd Benedekkel. Csak menet közben jön rá, hogy a pálca a kezében nem éppen praktikus, de nem igazán tudja máshova tenni, így jobb híján tartogatja, aztán a terem előtt megáll, és nézelődni kezd, az ajkait harapdálva, hogy hol is van a fiú, akivel elvileg be kéne majd lépnie a nagyterembe.  

Benedek
kinézet

Szerencsére Benedek hamar feltűnik, s Nyeste mosolya is kiszélesedik, ahogy meglátja a fiút. Csak int neki a kezével, majd biccent egyet köszöntés képpen, hiszen sok idő lenne kimondani bármiféle köszönést, főleg úgy, hogy a fiú folyamatosan beszél. A virág teljesen váratlanul éri, elveszi, de nem igazán tudja, hogy mit kezdjen vele. Most már két dolog van a kezében, amit nem tud hova tenni: a virág és a pálcája. Előbbit még megszagolja, aztán néz csak fel a másikra, hogy milyen sületlenségeket hord már megint össze.
Elsőre leinti, mert szent meggyőződése, hogy csak udvariaskodik a háztársa, aztán viszont ahogy folytatja, már zavarba jön Nyeste. No nem azért, mert bókoltak neki. Azt gondolja, hogy Benedek valaki mással megy a bálba, és ezért hozta neki a virágot. Nézelődni is kezd, hogy ki lehet az a bizonyos lány, de mielőtt megszólalhatna, már a kezét fogja - még jó, hogy a pálcás kezében tartotta a virágot! - és további szép szavakat súg a fülébe a fiú.
Nyeste nagyot nyel, és kicsit haragszik magára, amiért elcsatolta a haját, amiért nincs frufruja, ami mögött elbújhatna, mert bizony az arca még a hajánál is vörösebb árnyalatba vált át. S bár első döbbenetében a fiúra pislog nagy szemekkel, hamar elkapja a tekintetét és a cipőit kezdi bámulni, hogy kicsit megnyugodjon.
- D...d...d...de... de... de... de... - makogja, még a szokásosnál is nehezebben és megáll, még mielőtt beléphetnének a nagyterembe. Ez így nem ér. Ő azzal a feltétellel jött el, hogy Benedek nem fog ilyeneket mondani neki. Így, hogy minden bizonnyal rákvörös a feje, nem mehet be abba a terembe. Bár kizártnak tartja, hogy amúgy bárkit is érdekelne, elvégre ez a bál a végzősökről szól, azért mégis csak kellemetlen. Na meg, azt hitte, a fiú tartja majd magát a kéréséhez.

Benedek
kinézet

Lassan bólint. Nem haragszik. Csak... nem is tudja. Zavarban van, valószínűleg erről van szó. Bár magának sem tudja megmondani, hogy mi olyan zavarba ejtő. Inkább a fiú mellkasát bámulja, és a rajta levő ruhát. Tetszik neki ez a fajta minta. Rajzolt is már ilyet korábban... S valahol meg is nyugtatja a bocskai minta. Össze is szedi magát, aztán felnéz a fiúra ezzel jelezve, hogy már készen áll, bemehetnek. Aztán ahogy belépnek kicsit tátva is marad a szája, mert hát erre nem számított. Az ajkaihoz kapja szabad kezét, így viszont jól beleszagol újra a virágokba és a pálcájával is arcon szúrja magát. A saját butaságán aztán halkan kuncogni kezd.
- Igen. Sz...sz...szép - jegyzi meg végül a fiúnak és nézelődni kezd, hogy hova ülhetnének le. - Öhm... k...k...k...később? - kérdezi kissé bizonytalanul a tánc kapcsán. Úgy tudja a végzősök kezdik a táncot, bár zene már van, mégsem érzi úgy, hogy neki kéne vágniuk. Majd ha többen lesznek a táncparketten és senki nem látja, hogy kissé ügyetlen. Legalábbis ő gondolja, hogy ügyetlen, mert hát nem igazán táncolt még ilyen helyen.
A kviddicses témára csak bólogat, bár nem érti teljesen honnan jutott ez eszébe a másiknak. Persze azért örül, hogy végre nem ő a téma, a kviddicset pedig rettentően megszerette, így szívesen beszél róla.
- B..b...bbiztos ügy...ggyes l...llllleszel - mondja a fiúnak egyfajta bíztatásként - Én j...jjjól érzem m...m...magam, h...hhha k...k...kkk... k... - vesz egy nagy levegőt, magában végig gondolja, hogy csak és kizárólag erre az egy szóra koncentrál, lehunyja a szemeit, elképzeli, hogy kimondja és sikerül, s ezután próbálja meg újra - ha kviddicsről beszélünk. Szeretem.
Mondja ki hibátlanul és eszméletlen büszke mosolyra húzza a száját. Persze az örömtől ismét cikázni kezdenek a gondolatai, így a következő szavaknál ismét megakad, de ez őt cseppet sem zavarja már.
- Üljünk l...ll...le - kéri a fiút, és ha az nem ellenkezik, akkor az egyik asztalhoz lépked. A helyzet az, hogy nem szokott ő ilyen cipőket hordani és nem szokta még meg, hogy magasabb. Na meg a virágot és a pálcát is letenné, úgy mégis csak kényelmesebb.

Benedek
kinézet

Megnyugszik, hogy nem kell táncolniuk egyelőre, és hamarosan találnak is egy takaros kis asztalkát. Kicsit elkalandozik a figyelme a zene felé. Mosolyogva csóválja a fejét. Ő ilyet még csak nem is hallott korábban, de tulajdonképpen tetszik neki. Aztán persze Benedek hangja magához téríti.
- K...k...k...köszönöm, n...n...nem kérek s...semmmmmmit! - válaszolja a fejét rázva. Egyfelől, nem gondolja, hogy a másiknak ki kéne őt szolgálnia, másfelől tényleg nem szomjas. De ha majd kér valamit, akkor feláll és hoz, nincs olyan messze az italos pult.
Az újabb ajánlatra csak bizonytalanul bólint. Kellemetlen számára ez a helyzet. Sejti, hogy a másik csak udvarias próbál lenni, mégis kicsit úgy érzi, mintha őt képtelennek tartaná Benedek arra, hogy gondoskodjon saját magáról. Már pedig ez nem igaz. Őt egészen kicsi kora óta arra nevelte Apuka, hogy megálljon a saját lábán, s ha nem is ment mindig tökéletesen, nem szeretne másokra hagyatkozni most sem.
Ez a gondolat azonban hamar kimegy a fejéből, ahogy elhalkul a zene s a pódiumon megjelenik egy mestertanonc fiú. Látta már többször is, de eddig nem tudta a nevét. Most viszont bemutatkozik, és be is villan neki egy pár dolog! Ő bizony látta a fiú nevét a trófeateremben! Hát őt abszolút nem ilyennek képzelte, de most nagyon figyel, még rá is mutat, hátha Benedeknek nem tűnt még fel, hogy műsor van.
Aztán jönnek a fellépők, és a zene annyira nem köti le, de azért mozgatja a fejét balra jobbra a zene ritmusára. A táncos előadás már érdekesebb, figyel is jobban, hátha elcsíp néhány lépést, ami később hasznára válhat. Aztán lopva Benedekre pillant, vajon a fiú mit gondol a műsorról?
- Ügyesek - jegyzi meg halkan, közelebb hajolva a mellette ülőhöz, aztán ismét elhallgat, hogy meghallgassa a vicceket. Jól szórakozik rajta, és szent meggyőződése, hogy a színpadon a srác, előre begyakorolt minden egyes mozdulatot, de ennek ellenére is felnevet a viccen. Igaz nem túl hangosan, a kezét a szája elé is kapja, nehogy probléma legyen.
- Ez... ez... ez... haha... jó...jó...jó... p...pppp... ppofa! - Pillant ismét partnerére, aztán szépen lenyugszik és várja az újabb előadást.
Hamar ráismer a történetre, és el is komorodik. Mindig is szerette ezt a mesét, de a mosoly most nem helytálló, hiszen ez nem egy vidám történet.

Benedek

Csak bólint a fiú szavaira. Nyeste mondjuk sosem lenne színjátszós, a beszédhibája miatt esélytelen, hogy felvegyék, na meg nem is tudna nagyon szerepelni ennyi ember előtt. De nézni nagyon szereti őket, szóval tulajdonképpen jó, hogy van ilyen társulat és egyetért Benedekkel.
A vicceken Nyeste is nagyon jól szórakozik, épp ezért a fejét rázza, amikor a fiú azt mondja, esetleg baj van a humorával. Szerinte nincs. Neki is nagyon tetszik ez a fajta humor, csak éppen hangosan nevetni nem akart. Persze lehet a színpadon levő fiúnak az jobban tetszett volna.
A kérdésre csak bólogat, neki nagyon tetszik a műsor. Amikor pedig A fenyőfa meséjébe kezdenek bele, a szája elé teszi mutatóujját és lepisszegi a mellette levő fiút. Legyen csöndben, mert Nyeste bizony figyel. El sem jut a tudatáig teljesen, hogy már megint bókolnak neki, teljesen leköti az előadás. Aztán pedig a végzősök tánca következik. Fel is áll, hogy jobban lássa őket, fejét a zene ritmusára jobbra-balra billegeti. Viszont most már nem kerüli el a figyelmét, amit a mellette ülő (álló?) fiú mond. A vállába vág, s bízik benne, hogy a sötétségben nem látszik, hogy már megint elpirult. Aztán pedig, csakhogy megerősítse az ütést (ami annyira azért nem volt erős, és egész biztos nem fájt a fiúnak), hozzáfűzi.
- Fejezd abba! - aztán nevetni kezd, mert ez valahogy nagyon furán hangzott. Nem így akarta, de a fejében a fejezd be és a hagyd abba kifejezések összekeveredtek és ez sikerült belőle.
Mikor megnyugszik végignéz Benedeken ismét és kissé félénken hozzáteszi:
- T..t....tttetszik a...a... a... r...r...ruhád - motyogja alig hallhatóan, aztán a táncolók után fellépő párost kezdi figyelni. Remélve, hogy lesz más témájuk, mint egymás.

Benedek


Csak bólogat Benedeknek, mert fogalma sincs mit kezdjen a szavakkal, amiket a fiú mond. Ő remekül érzi magát, és igazán nincs szüksége semmire sem. De lassan kezdi azt érezni, hogy háztársa nem hasonlóan gondolkodik, azért hoz fel ennyi-mindent. Aztán lehet másoknak teljesen természetes egy bálon, hogy szóba kerül az ital, vagy a tánc. Nyeste köszöni szépen, csendes megfigyelőként is csodásan érzi magát.
A teára persze felcsillannak a szemei. Lelkesen bólogat. Hogyne menne el teázni! Szeret teázni. Annával is azt szokták csinálni és az mindig kellemes. A kis navinés legalábbis élvezi. Az unokanővérét illetően nem biztos, de reméli a másik szólna, ha nem tetszene neki a dolog.  Ugyanakkor a jobban megismernit nem teljesen érti Nyeste, de nem is tűnik furcsának a számára. Barátok közt ez teljesen normális, nem igaz? Könnyedén bólint rá mindenre, aztán a figyelmét ismét a színpadra fordítja, ahol ezúttal egy táncos produkció következik.
A fejét balra-jobbra ingatja, a zene ritmusára, még tapsolni is kezd, halkan ütemesen, mert tetszik neki nagyon. Az arcán a mosoly kiszélesedik, ahogy változnak a résztvevők, hiszen egyértelműen sokat dolgoztak a résztvevők, hogy ezt a produkciót megcsinálják. Kicsit talán irigyeli is őket, mert neki biztos nem menne ilyen jól, dehát nem is véletlen, hogy nem kérték meg. Gondolatban megvonja a vállát, majd felállva tapsikol, amikor vége a műsornak. A bálkirályt és királynőt is megtapsolja, és vet egy sokatmondó pillantást Benedkre, hogy közölje, tévedett és ő aztán közel sincs olyan szép, mint az Annelie nevű lány.
Az újabb, hegedűs produkciót lélegzetvisszafojtva hallgatja. Könnyek szöknek a szemébe a hegedű hangjára, maga sem tudja megmondani, hogy miért, de megtörténik. Igyekszik őket gyorsan letörölni, és próbál rájönni, hogy szomorú könnyek-e ezek, vagy meghatottság, de kivételesen maga sem tudja. Azt viszont nem szeretné, ha Benedek észre venné, így a lehető legészrevétlenebbül fordítja kicsit oldalra a fejét, és tünteti el a nyomokat. Szipog is egyet, de ha szerencséje van azt sem hallja meg senki sem a zene miatt. A könnyek viszont gonoszak és újra, meg újra megjelennek a lány szemében. Beharapja a száját és úgy dönt, hogy tetszik neki az előadás, és azért jönnek azok a csúnyaságok a szemébe. Na most kérdés, hogy az a kis smink, amit magára varázsolt, az megállja-e a könnyeit. Mert ezzel egyáltalán nem számolt.
Végül elhallgatnak a hegedűk és ő az előbbieknél hevesebben tapsol, kissé megkönnyebbülve, hogy vége, aztán még egyszer megtörli a szemeit, még mindig abban a hiú reményben, hogy senki sem látta.
Szerencsére egy nagyon bugyuta szám szólal meg, ami magyarul is van, és hallotta már párszor, így valamennyire tudja a szövegét. Először csak tátogja, aztán mikor tudatosul benne, mit is jelentenek a szavak, a szájára tapasztja a kezeit, majd hatalmas nevetésben tör ki és a fejét rázza Benedeknek, ne értse félre. Ő csak örül, hogy tudja a szöveget: I love you!

Benedek

Kicsit megszűnik a számára a külvilág, amíg az előadások folynak, de szerencsére Benedek nem panaszkodik emiatt. Valahogy olyasmi ez, mint amikor rajzol vagy fest. Olyankor sincs semmi csak ő, meg a készülő mű. A hegedűk viszont valamelyest visszahozzák a jelenbe, mert ahogy a könnyeket megérzi a szeme sarkában, rögtön ráébred, hogy nem szeretné, ha a mellette álló tudomást szerezne róluk. A pontos okot nem tudja, de próbálja takargatni, amennyire lehet. A titkolózás azonban nem sikerül. Egy zsebkendő kúszik a látóterébe, s bár kell pár másodperc, hogy felfogja, mi az és mire kapja, végül egy bizonytalan mozdulattal, az ajkait beharapva utána nyúl. Egy darabig gyűri az anyagot, még mindig a hegedűket hallgatva, aztán csak óvatosan a szeméhez emeli. A zsebkendőnek kellemes illata van, s ha nem állna közvetlen mellette a tulajdonosa, hosszan bele is szippantana, így viszont nem teszi.
A hegedűk elhallgatnak és a könnyei is felszáradnak. A régi slágernek köszönhetően pedig a kedve is visszazökken a régi kerékvágásba. Nem tudja, hogy Benedek bugyutának találja a számot. Apukája szokta ezt énekelgetni nagy ritkán, s Nyeste valamiért biztos benne, hogy olyankor az édesanyjára gondol. Szóval a kis navinés lányka rettentően élvezi a dalt, egészen addig, amíg nem tudatosul benne, hogy kivel is van itt, és milyen szituációban. Na nem mintha lennének bármilyen szituációban lennének, csak hát mégis. Nagy zavarában ráadásul a zsebkendőt is a szája elé kapja, majd szégyenlősen csapja a háta mögé a kezeit. Nevet, mert ez az egyetlen dolog, amit szerinte tehet, aztán lecsillapodik, és mivel nem szeretne több kellemetlen szituációt, inkább kimenti magát.
- Én...én...én ff...fff...fffffára..ra...ra...radt v..v..vvvva...vagyok - habogja még a szokásosnál is rosszabbul, mert a fejében összevissza cikáznak a gondolatok, hogyan is fejtse ki, amit akar - kk..k...kkk...kkimm...mmmosom - mutatja fel a zsebkendőt, aztán még észbe kap, hogy a fontos részt kihagyta - k...kk...kkökökö..köszönöm, h...ho...hogy... el..lllll...hhh...hívtál!
Azzal már fordul is, és indul kifelé. Mert ha minden igaz, mindent elmondott. Bár valójában a gondolatainak az egy tizedét se sikerült kimondania, de hát mindegy is. Benedek meg fogja érteni. Igaz?