Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=413492#post413492][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.29. 23:10[/b][/url]

Egészen kezdek beleszokni abba, hogy a beöltözős estek előkészületeként hosszú perceken keresztül mozdulatlanul, csukott szemmel tűrjem, hogy valaki kipingálja az arcom, legközelebb megpróbálkozom vele én magam, ki tudja, a végén még kiderül, hogy erre születtem. Elégedetten bámulom enyhén kifehérített arcomat a tükörben, míg kedves unokahúgom az öltözékemet igazgatja. Nem erősségem a türelmes egy helyben ácsorgás, és valahogy mindig mindenem útban van, szerintem már rég kész lehetnénk.
- Jól van, na, már mehetnékem van – morgolódok nem létező bajszom alatt, és felsóhajtok, amikor az elcsúszott csokornyakkendőn is igazít még egyet, végül szélesen elvigyorodom, amikor meglátom a két szerkót együtt. – Elég frankó, kitettél magadért, kuzin! – nyomok egy puszit a homlokára, de rögtön eszembe jut, hogy nem az volna az elsődleges cél, hogy még indulás előtt lenyalogassam a púdert az arcáról.  
Az persze nem kérdés, hogy mehetünk- e, nem is tudom, mióta várok arra, hogy megnézhessem, ezúttal mit alkotott a fenomenális DÖK-ös brigád, és nem csalódom, már az nagyon király, hogy két csontváz várja a belépőket a nagyterem hatalmas ajtaja előtt.
- Aztamindenségit! – így, egyben. Nincs időm azonban sokáig tátott szájjal bámészkodni, Keiko kézen ragad, és beljebb vonszol, közben a jelmezről jelmezre kapkodom a fejem és… minden fekete-fehér? Hát, ez fantasztikus! A felém nyújtott süti már kevésbé. – Bleh, fúj, tényleg az – húzom el undorodva a számat, igen élethűre sikeredett ez a cucc. Elveszem azért a lánytól, és beleharapok, mert ilyen marha bevállalós csávó vagyok – nem –, és ki gondolta volna, csak látványra gusztustalan.
- Te jössz, mondjuuuk… ott, azt. – Mutatok rá egy elég természetellenes színű itókára, amiben úgy tűnik, még úszkál is valami. Nem túl bizalomgerjesztő!  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=416175#post416175][b]Várkonyi Arnold - 2014.11.03. 20:12[/b][/url]

Szélesen vigyorgok, minden bizonnyal sikertelenül palástolom kárörvendésem, bár biztos vagyok benne, hogy csak kinézetre visszataszító az a lötty, nem érdeke senkinek sem elzavarni mindenkit a buliról, megmérgezni meg pláne nem. Mondjuk, a vicc kedvéért lehetne valami hatása rövidebb időre. Árgus szemekkel figyelem, ahogy belekortyol, és nagyon szeretnék belekötni, hogy ne szórakozzunk már itt ilyen lányos szürcsölgetéssel, de… nem adódik alkalom, az egészet lehúzza. Rendben, családban marad a kölyök – persze ezt hangosan nem szándékozom közölni, az előbb láttam az idősebbik Várkonyit, oké, rokon, de nem ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül ujjat kell vele húzni. No meg, vagyok olyan védelmező kedves unokahúgim felé, mintha a nagytesója lennék, és valahol ez így is van.
- Lássuk csak – fogok meg egy hasonló tartalmúnak vélt kis üvegcsét, mert hát, a színek hiányában nem tudom pontosan megállapítani, és belekortyolok. Rögtön fintorba torzul az arcom – Merlinre, fúj! Nem lenne rossz, ha nem utálnám ennyire a vaníliát – ráadásul még valami fahéjhoz hasonló aromája is volt, karácsony még messze van, nem illik ennyire átvágni az ilyesmitől irtózókat!
Hangosan nevetek fel, amikor meglátom, hogy a lány szoknyájának hossza enyhén megnövekszik, és gyorsan körbe is futtatom a tekintetem a termen, a felelőst keresve. Biccentek felé egyet, és igyekszem nem túl feltűnően tudatni vele, hogy ez jó ötlet volt, persze képtelenség, hogy a feltartott hüvelykujjam láthatatlan maradjon Keiko számára.
- Gyere, táncoljunk! – meg sem várom a válaszát, már húzom is a terem közepe felé, amint meghallom a zenét. Fogalmam sincs, lesz- e ellene kifogása, viszont nincs esélye menekülni, és amúgy is, remek táncos vagyok, kézben tartom a dolgokat – jelen esetben őt. – Ráléphetsz a lábfejemre, ha gondolod, de… a sarkaiddal vigyázz, kérlek – csekkolom gyorsan a cipőt. Elképzelni nem tudom, hogyan képesek ilyenekben járkálni a nők, minden elismerésem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=525278#post525278][b]Várkonyi Arnold - 2015.09.28. 23:23[/b][/url]

Nem igazán foglalkozva a házam asztalán tornyosuló méretes csomagmennyiséggel, vagy éppenséggel azzal, mennyire fogok kilógni a pirosak közül a levitás szerkómmal, szó nélkül telepszem le Lilla mellé. Kétlem, hogy bárki is firtatná a körülöttünk ülők közül, hogy mi a frászt keresek itt, az elmúlt évben eléggé megszokhatták a jelenlétem, hiszen szinte mindennapos volt, hogy átültem hozzájuk valamelyik étkezés alkalmával. Ha pedig bárkit is kényelmetlenül érint a dolog… hát, majd kinyitja a kis száját.
Ha minden a terv szerint haladt volna, most nem is ülnék itt, hanem egyetemi orientációs napon vennék részt, vagy épp lepacsiznék a lakótársammal. De semmi sem aszerint történt, ahogy vártam, és hiába lovaglok azon, hogy hol lehetnék most. Nem vagyok híve az önmarcangolásnak, és amúgy is tökéletes helyen vagyok: Lilla oldalán, apró ujjait az enyémek közt tudva. Kíváncsian várom, mit tartogat erre a jubileumi évre a vezetőség, bár tenyerembe támasztott, grimaszba torzuló arcom nyilván nem éppenséggel erről árulkodik. Hallgatom, ahogy az eridonos banda vidáman sztorizgat, hatására néha halvány mosolyfélére görbül szám ép, mozgatható fele.
- Év végén VAV. Asszem jobb, ha összekapod magad, kisanyám – vigyorodom el Lili felé fordulva, rendezve szétcsúszott arcvonásaimat. Tudom, hogy a lány nem fogja félreértelmezni a párkapcsolatokban épp nem feltétlenül szokványos megszólítást, sértődés meg aztán pláne szóba sem jöhet. Szerencsém van vele, tényleg. Nem sokan tolerálnák azt a fajta és mennyiségű baromságot, amit egy átlagos nap alatt leművelek.
- Van tipped, mi lesz a mostani évnyitó bónusza? – tényleg érdekel, de csak felvezető figyelemelterelésnek szántam. Elég zűrös nyarunk volt, így nem is volt lehetőségünk rendesen kihasználni a pihenőidőt. És Lilla rengeteg áldozatot hozott értem. Szóval itt az ideje, hogy egy régi tervünket, és nagy álmát végre valahára valóra váltsam. – Arra gondoltam, hogy elvinnélek síelni Svájcba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=525893#post525893][b]Várkonyi Arnold - 2015.09.30. 19:29[/b][/url]

- Rossz hozzáállás! És tudod jól, hogy segítek, mindenképpen átrugdoslak rajta… amúgy is, annyira nehéz nem lehet – vonok vállat, miközben finoman végigsimítom a libabőrös kacsóját. Mindenki szidja a vizsgát, de egész sokan végeznek kifejezetten jó eredménnyel, csupán ebből következtetek, egyébként pedig gőzöm sincs. Mivel nem itt végeztem el az alapképzést, nem is találkoztam a hírhedten szívatós feladatsorral, leginkább megnyugtatásnak szántam szavaimat, mert hát… nincsen lehetetlen. Végtére is, van egy kényszeresen agyát tágító, valamit folyamatosan olvasó, okoskodó pasija, ez azért nem utolsó dolog. Bár azzal nem igazán tudok mit kezdeni, hogy legfeljebb félóránként eltereli valami különösen érdekes dolog a figyelmét. Mondjuk egy alig látható karc tüzetes vizsgálata, vagy áttér a ’hogyan akasszuk ki rekordidő alatt Tilda nénit és Arnoldot a könyvtári könyvek sarkának behajtogatásával, esetleg céltalan lapozgatással éppen csak észrevehető gyűrődést okozva’ nevezetű játékot. Ami nyilván teljesen tudat alatt zajlik, és nem is Lilla tehet a néha túlzásokba erős eső könyvszeretetemről.
- Nem emlékszem, hogy láttam volna ilyesmit korábban – ráncolom a homlokom. – Biztos átaludtam. – Nem kizárt. Tudom, hogy keményen próbálkoznak az ilyen kötelező programok izgalmassá tételével, de… nos, a helyzet az, hogy nehéz lekötni a figyelmem, főleg, ha elém pakolnak egy kisebb halomnyi kaját, amit öt perc alatt beburkolok. Aztán kajakóma, akár atombombát is robbanthatnának mellettem...
- Hogy én? Dehogyis… - ja, tökre jól kamuzok egyébként. Se. Végül aztán kinyögöm terveimet, cserébe kapok az ölembe egy jó adag töklevet a taláromra, illetve az alóla éppen kilógó farmeromra. Őszintén? Az hagyján, hogy a mögöttünk felbukkanó Tamás jelenléte nem jut el a tudatomig, de az öltözékemet beborító hideg löttyöt is csak enyhe fáziskéséssel veszem észre. Mire már mindenki röhög, Lilla arca vörösre vált, ami ugyanúgy megmosolyogtat, mint bármikor máskor. Ezt nem lehet megunni. A legkevésbé sem érdekel, hogy röhej tárgyává váltunk, csak legeltetem a szemem a lányon, igyekezvén a lehető legkevésbé bárgyú pofát vágni.
- Nem történt semmi – aha, ismét kicsit megkésve eszmélek fel. Átbújtatom a kezem a háta mögött, és a derekánál fogva még közelebb húzom Lilit, fejemet az övére hajtva. – Tudom, hogy kockázatos az expedíció… de el sem fogom engedni a kezed, úgy talán nem fogod összetörni magad. Novemberre gondoltam, mit szólsz? Vagy karácsonykor is mehetünk, amikor csak szeretnéd – leheletnyi homlokpuszival megspékelve tálalom a terveket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559113#post559113][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.29. 21:12[/b][/url]

A sikeres BK Boys performanszok után nagy lett a csend, így amikor meghallottuk, hogy a karácsonyi bálon van lehetőség a fellépésre, Norbival azonnal elkezdtünk ötletelni. Így alakult hát, hogy bár nem az eredeti csapatfelállásban, de majd’ háromszor annyian összeálltunk, immáron profi táncossal gazdagodva Helena személyében, aki volt olyan nagyon kedves, és megvalósította kívánságainkat egy mutatós koreográfia képében. Nem volt egyszerű begyakorolni, összeegyeztetni a teendőket, ugyanis szinte minden házból, minden korosztályból sikerült magunkhoz csábítani a diákokat.
Talpig feketében és egy – igazából üres – ajándékdobozzal várom, hogy sorra kerüljünk, közben Norberttel cseverészek, meg Norinával is váltok egy pár szót, természetesen, hiszen ő lesz a partnerem ez alkalommal. Az első hatos után a mi lányaink kerülnek rivaldafénybe, aztán Ward és Adrian – rellonosok, rellonosok mindenütt! – mellett jómagam is színpadra lépek. A sok gyakorlásnak hála egyszerre mozgunk, és nem is rontunk. Legalábbis nem feltűnően. A kezünkben lévő dobozzal szórakozunk, aztán a lányok is visszatérnek, még egy pár mozzanat közösen, és váltás. A megjelenő Ninát emelgetjük, mi, fiúk, és hát lássuk be, nincs is nehéz dolgunk, amilyen pihekönnyű a kisasszony. Ezután jöhet az összes páros, szépen felvesszük a térformát, és a megfelelő zenerészre dansz! Vigyorgok és éneklek felváltva, ugyanolyan jól érzem magam most is a parketten, mint a tehetségkutatón. Félrehúzódva a lányok egyéni produkciójának is teret adunk, hogy aztán egy hatalmas egésszé összeállva együtt is ropjuk még egy kicsit. A végén még pár teljesen random mozdulat, jókedvű ide-odaugrálás, aztán elhalkul a zene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=559811#post559811][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 17:49[/b][/url]

A fellépést követően teli vigyorral a képemen vonulok le a parkettről, élvezem a tapsot, amit ki is érdemeltünk a nagyon szépen kivitelezett és rengeteget gyakorolt előadásunkkal. Pár szót még váltok a hozzám hasonlóan pihegő táncosokkal, legfőképp Norbival, vele is többnyire arról zengünk ódákat, mennyire király arcok vagyunk, hogy ilyeneket kitalálunk és összehozunk. Meg amúgy is. Aztán elvonulok átöltözni a bálnak megfelelő csinosba, öltöny, csokornyakkendő, dzsigoló cipő, meg minden, ami kell.
Az utánunk következőkről lemaradok sajnos, és immáron megengedhetem magamnak, hogy szabadon lötyögjek a bálozók között, így lazán a zsebeimbe csúsztatom kezeimet… illetve, csúsztatnám, de! Ezek csak ilyen álzsebek, vagy mi a frász, csak egy bevarrt csík, ami olyan, mintha… Valaki lesz szíves elmagyarázni, hogy ezeknek az ilyen izéknek mégis mi a ménkű az értelme? Túl is teszem magam a nagy megrázkódtatáson bő két perc alatt, és ismerősök után kezdek kutakodni tekintetemmel. Akadnak elég sokan, de mind párban, vagy legalábbis beszélgetnek valakivel, és bár nem arról vagyok híres, hogy különösebben zavartatnám magam emiatt, mégis az udvariasság és a tisztelet előnyt élvez. Minden esetben.
Aztán megpillantom az egyedül ácsorgó Micehelle-t. A széles vigyor azonnal visszakúszik az arcomra, és habozás nélkül környékezem meg nagy szerelmemet, akivel a bizonyos cikk óta szent a béke. Talán nem most kéne megöletnem magam.
- Na, hogy tetszett a műsor? Jól nyomtam, mi? – semmi köszönés, mégis minek az. Már annyira vágyom francia barátosném kritikus, enyhén lesajnáló mosolyára és hangjára, átugorhatjuk az ilyen kötelező, unalmas köröket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=561557#post561557][b]Várkonyi Arnold - 2016.01.07. 22:26[/b][/url]

Alábbhagy a fellépést övező izgalom hatása, a siker nyugalma csak úgy áradozik szét a mellkasomban, de a feldobottság érzete egy leheletnyit sem csökken. Jókedvűen lépek a lány mellé, és felnevetek, csak úgy teljesen váratlanul, amikor lelki szemeim előtt megjelenik pár emlékkép az első táncpróbánkról. Más biztosan megsértődött volna, ha oktatója meg sem próbálja leplezni, hogy épp kineveti őt. Egy professzionálisnak az a dolga, hogy burkoltan közölje a tanítványával, hogy menthetetlen eset. Nem szemközt röhögni, mint ahogy azt kedves francia barátosném tette, miután kérésére bemutattam neki, mit tudok, mondván, felméri, mink van. Hát a nagy büdös semmink nem volt, azt leszámítva, hogy jó a ritmusérzékem és halál lazán csinálok magamból hülyét bárhol, bármikor – igen, még egy színpadon is, sok-sok ember előtt, ahogy azt már több ízben tapasztalhattuk. Aztán kiderült, hogy nem is olyan katasztrofális a helyzet, és egészen belejöttem. Igazán büszke lehet rám. Nézzétek csak meg azokat a csillogó kék szemeket, és ezt a… fanyar mosolyt. Tényleg az!
- Hiányzott a sok különóra… nem volt olyan remek tanárom, mint a tehetségkutató alatt, gondolom, ez meg is látszott – túljátszott komolysággal adom elő a puncsolást, de néhány megerősítésként szolgáló bólintást követően vissza is kúszik a képemre a korábbi széles vigyor. – Szóval azt mondod, sztár vagyok?
Összevont szemöldök és enyhe csücsörítés. Ez az erőteljesen gondolkodó fejem, jó? Ne szólj be. Végül felnevetek, bár nagyon jól hangzik, és rendkívül büszke is vagyok az akkori teljesítményünkre, az ilyen produkciók indokolatlanul hamar feledésbe merülnek. Nem bánom, sohasem volt tervben, hogy valaha is celeb legyek.
- Még azt mondja, alig ismert fel! – felháborodva biggyesztem le ajkaim, nagy fáradozás árán pedig leküzdöm a késztetést, hogy duzzogva keresztbe fonjam mellkasom előtt karjaimat. Tudom, hogy csak költői túlzás volt, és még ölelést is kaptam, tehát nem lehet okom a hisztire. – Valld be, a szörnyű igazság az, hogy kerülsz. Egyébként csak a sablonnal tudok szolgálni: semmi különös. Vagyok. Tanulok. Ilyen menő fellépéseket nyomok… És Önnel, szívem legkedvesebb hölgye?