Rose Penelope Reakwood

Nyeste úgy döntött ma bátor lesz! Kimerészkedik a Navine falai közül és felfedezi a kastélyt. Először el akarta hívni Annamarit is de úgy döntött nem zaklatja minden aprósággal az idősebb lányt, egyébként is biztos, hogy unokatestvére már ismeri a kastélyt kívül-belül, nem hozná lázba a felfedezés. Igaz, Nyestét sem hozza lázba. Ő egyszerűen csak nem szeretne eltévedni, ha netán-tán egyedül kell mennie valamerre.
Egyelőre nem merészkedik messzire, csak a Déli szárnyat fedezi fel, s mindenről amit lát, készít egy rajzot. Így készül Nyeste térképe, aminek segítségével könnyen el fog igazodni a kastélyban. Őt az sem zavarja, ha a rajzolgatás miatt rettentő lassan halad. Elvégre ráér, nincsen semmi dolga, ha csak azt nem vesszük, hogy gyakorolnia kéne a varázslást, de lássuk be, nem sok értelme, hiszen egyetlen varázsigét sem tud kimondani, így pedig valószínűbb, hogy felrobbantja a kastélyt, mint hogy végre hajt egy amúgy - mások szerint - rendkívül egyszerű varázslatot.
Szóval ráér, s mikor benyitott a trófea terembe, egyszerűen nem tudott kint maradni. Bejött és megnézett mindent, majd kiválasztott egy-egy trófeát, aminek díszesebb, fényesebb, mint a többi s neki állt rajzolni. Már legalább az ötödiket rajzolja, úgy, hogy senki sem zavarja meg.
A talárjába burkolózva ücsörög a földön, szemben egy vitrinnel és most is az egyik navinés diák kupáját rajzolja. Az illető lány biztos nagyon okos volt, mert a prefektusok között is látta a kitüntetését meg az év diákjai között is kétszer. Már el is képzelte, hogy vajon milyen lehetett, s ha nem zavarják meg, akkor a következő rajzán egész biztos ez a lány szerepel majd. Egyébként meg, nem biztos, hogy észrevenné, ha lenne rajta kívül más is a teremben. Nagyon elmélyülten dolgozik.

Rose Penelope Reakwood

Igencsak belemerült a rajzolásba. Persze ez nem meglepő. Apuka szerint Nyeste egy másvilágba kerül ha alkot és a kislány, bár nem ért teljesen együtt vele, azért szeretné hinni, hogy valóban egy másik, egy jobb világban van, amikor valamit a papírra vet. Talán a legjobb az lenne, ha ő is egy képregény figura lenne, akkor például nem okozna gondot a beszédhibája, hiszen egy szövegbuborékba azt írhatna, amit csak szeretne.
Persze most nem ilyesmin álmodozik. A serleget vagy tudja is ő mi az, rajzolja, amit az a navinés lány szerzett. Szeretne ő is hasonlót, de erősen kétli, hogy valaha is lesz része ilyesmiben. Álmodozni, ábrándozni azonban szabad, s így lehet az is, hogy ahogy egyre részletesebbé válik a papírlapon a dicsőséget jelző tárgyacska, az ő neve kerül annak aljára, egyelőre évszám nélkül.
Meg is feledkezik a külvilágról, nem veszi észre a másik lányt, aki idetévedt, csak amikor az ráköszön.
Lassan pillant körbe, mint akit valóban álomból ébresztettek, s néz a másik lányra. Becsukja a rajzát, aztán beharapja az ajkait, majd összeszedi magát, hogy kimondhassa azt a bizonyos szót. A gondolatai azonban messzire szaladnak vele, így ahogy mindig, most is belecsuklik a nyelve.
- Sz... sz... sssszzz... szia! - mondja ki nagy nehezen, közben fel is áll, leporolja a talárját és körbe néz, van-e itt más, és valóban neki szólt-e a köszönés. Elég valószínűen igen. Próbál hát barátságosan nézni a másikra, vagyis ahogy az az ő szótárában kinéz: lehajtott fejjel, a másik cipőjét bámulva, ami amúgy kifejezetten szép! Ha neki lenne olyan! De egy ilyen cipő, biztos drága, Apukának pedig nem lenne rá pénze. Talán megkérdezhetné, hogy lerajzolhatja-e a cipellőket. Akkor álmodozhatna arról is, hogy neki van ilyen. Persze, ahhoz előbb beszélgetni kéne tudni.

Rose Penelope Reakwood

A másik lány első ránézésre igazán szimpatikus neki. Először is nem nevette ki, és nem is hagyta magára, miután köszönt. Nyestét pedig, egyáltalán nem zavarja a köztük beálló csend, közben is nagyon jól érezi magát. Memorizálja a lány cipőjét, annak színét és vonalait, s egy kis idő után már biztos benne, hogy emlékezetből is le fogja tudni rajzolni. Így azonban már nem tudja, hogy mit nézzen, vagyis sejti, hogy illene rápillantani a másikra, így kicsit meg is emeli a fejét s vet rá egy futó pillantást, de annyira nincs hozzá szokva ahhoz, hogy másokat néz, miközben azok nézik őt, hogy gyorsan el is fordul megint, s inkább az egyik vitrint szemrevételezi. Legalábbis látszólag, mert igazából abból figyeli a lányt, ahogy visszatükröződik a képe az üvegen. Igazán kedvesnek tűnik még mindig.
Nyeste magában már egy teljes beszélgetést levezényel. Természetesen csak azért magában, mert tudja jól, a valóságban ilyesmire sosem lenne képes. Vagyis egyszer majd biztosan, mert állítólag ezt még kinőheti, bár ő már nem hisz benne. Mindenesetre jól el van csendben is, pontosabban lenne, mert a másik lány csak bemutatkozik, és hát az illem megköveteli, hogy ő is ezt tegye.
Ilyenkor nem szereti a nevét. Sokkal jobb lenne, ha Emmának vagy Ellának, esetleg Annának hívnák. A magánhangzóval kezdődő szavakat ugyanis mindig könnyebben mondja ki. Azokat se olyan gyorsan, mint szeretné, de jóval könnyebben, mint egy olyan szót, amiben torlódnak a mássalhangzók. Pont mint a Nyestében.
Elsőre bólint, hogy tudomásul vette a másikat Rose-nak hívják. Meg is jegyzi, aztán belevág újra, abba a bonyolult dologba, amit mások beszélgetésnek hívnak.
- Ny...ny...nyes..nyes...t..tt...e - Mondja ki nagy nehezen, de ő is hallja, hogy ebből a makogásból nem sokat érthetett a másik, így csak felemeli a rajzmappáját és megmutatja az arra felírt nevét:
Mezősi Nyeste Veronika

Rose Penelope Reakwood

Nos, arra nem számított, hogy a bemutatkozására felborul a másik. Pedig annyira nem volt heves a mozdulat, amivel felemelte a mappáját, de rögtön félre is teszi, az sem zavarja, ha most a földre esnek a rajzai, mert nem akarta feldönteni a lányt. Gondolkodás nélkül nyújtja neki a kezét, hogy felsegítse. A furcsa fintorral Rose arcán nem foglalkozik, hiszen biztos csak megütötte magát, azért vág ilyen arcot. Ha tudná meg kérdezné, hogy jól van-e, de valószínűleg sok időbe telne, egy ilyen hosszú kérdést kimondania. Így csak arra hagyatkozik, hogy felsegítse a másikat. A legrosszabb, ami történhet, hogy ő is a földön köt ki. Neki az sem baj. Esett már rengeteget.
Miután felsegíti a másikat - vagy ha magától áll fel Rose, neki az is oké - megszólal a másik, és ő ismételten csak bólogat. Igen, ő az a Nyeste. A Navinéből. Most, hogy mondja a másik a beosztást, neki is dereng valami, bár igazság szerint ő nem figyelt. Folyamatosan azt várta, hogy majd közlik tévedés történt és visszamehet Apukához. Kicsit talán csalódott lett volna, de nem lett volna rossz az sem. Így mondjuk, Anyuka biztos büszke rá. Apuka ezt mondaná. S ahogy ez jut eszébe meg is érinti a nyakában levő láncot, lepillant rá, majd ismét a lányra néz.
A kviddics említésére, kissé furcsán pislog. Hallotta már többektől is, de az igazság az, hogy még nem tudja pontosan, hogy mi az. Így egy bizonytalan bólintás után, ismét megpróbál meg szólalni.
- Én... één, n... n... nem t... t..tu-tu...d...dom... m... m... mi az - mondja el kissé nehézkesen és lehajtja a fejét, mert hát tudja ő, hogy ez egy rossz dolog. Meg kellett volna kérdeznie erről is Annamarit, de tényleg nem akarta zavarni.

Rose Penelope Reakwood


Érezi ő, hogy a kviddicset tudnia kéne. Hiszen a másik lány szinte rögtön azzal jön, hogy majd holnap találkozzanak. Nem mintha az nem felelne meg. Neki jó az is. De valahogy olyan rövidnek és sutának érezte a mostani találkozást és tudja, hogy a kviddics miatt van. Persze rábólint a holnapra, aztán ahogy a másik tovább magyaráz, és nagyon sokat beszél, megakad a gondolatmenetében. Érzi, hogy a másik segíteni akar, azért mondja, hogy mutogasson, de valahol sérti is. Elvégre nem buta ő, tudja, hogyan fejezze ki magát. Nem is gondolkozik, csak úgy odateszi a mutató ujját a másik szájára, mintha azt mondaná: "pszt". Aztán felkapja a rajzmappáját, kihúz belőle egy lapot és arra írja le, amit, mondana. Szerinte ez sokkal egyszerűbb.
Holnap és holnapután is jó. Van bűbájtanom. Neked az jól megy?
Gyorsan ír, így nem olyan szépek a betűi, de azért olvashatóak. Írásból és rajzolásból mindig dicsérték, nem aggódik, hogy a másik ne tudná elolvasni a sorait. Ugyanakkor most kérdőn pislog rá, hogy mit fog válaszolni. Az igazság ugyanis az, hogy retteg a bűbájtantól, de az viszont egyike a kötelező tárgyaknak, nem igazán volt választása, hogy felveszi-e vagy sem. Csak éppenséggel azt nem tudja, hogy fog varázsolni, amikor még a nevét sem tudja kimondani, nem hogy egy varázsszót. De talán ez a lány, segíthetne neki. Mondjuk ülhetnének egymás mellett és mondhatná Rose a bűbájokat. Persze csak akkor, ha a másiknak jól megy. Ha neki is nehéz, akkor nem akarja még inkább visszatartani a tanulásban. Nem lenne szép tőle.

Rose Penelope Reakwood

Szerencsére a másik nem vette rossz néven a hirtelen mozdulatot, amivel mondhatni befogta a száját, így jóval könnyedebben és gyorsabban tudja leírni a mondanivalóját. Meg is mutatja gyorsan Rosie-nak, aki könnyedén elolvassa a sorokat és válaszol is. Igaz csak sebtében, úgy látszik, dolga van. Nyeste meg már csak bólintani tud mind a két kérdésre. Ott lesz holnap a bűbájtan terem előtt és holnapután is eljön ide az órák után. De ki tudja, talán a többi órán is találkoznak majd Rose-zal, elvégre ha mindketten elsősök, akkor könnyedén összefuthatnak.
Integet még a lánynak, majd amikor az eltűnik a Trófeateremből, visszaül, hogy befejezze a korábban megkezdett rajzát. A lapot, amin leveleztek, vagyis, amire a válaszát írta Rose-nak elteszi, hogy majd holnap is tudja használni, ha úgy adódik, hogy sokat kéne beszélgetni. Aztán jókedvűen folytatja a rajzolást, mert ez a lány egyáltalán nem nevette ki, és ez azért igazán nagy előrelépés. Nem ehhez van szokva. Persze, nem bízza el magát túlságosan, még változhat a helyzet, akkor pedig nem akar szomorú lenni. Egyelőre azonban nem gondol erre. A rajzára mered, majd a trófeára, amiről készül és néhány perc után folytatja a rajzolást. Lassan visszakerül abba a különleges világba, amit csak ő ismer, és amiben a rajzain kívül talán csak Apuka létezik. A Trófea mellé, lassan odakerül egy lány is, aki bár nem olyan, mint amilyennek az eredetileg képzelte kifejezetten tetszik neki.
Hosszú idő telik el, s mire észbe kap, már javában besötétedik odakint. Hirtelen, ijedten pattan fel, szedi össze a dolgait és szalad vissza a Navinébe, hogy ne büntessék meg, takarodó utáni kint lét miatt.

Rose Penelope Reakwood
másnap reggel

Nyugodtan reggelizik, s bár ő magam nem feltűnő jelenség ő látja Roset a rellon asztalánál. Azt is látja, hogy a másik gyorsan elsiet, de nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Szépen befejezi a reggelijét, majd feláll, megigazítja a talárját, s miután megnyugszik, hogy nincs késésben egyetlen óráról sem, a táskáját meg a rajzmappáját felemelve indul el a Trófeaterem felé. Nyugodtan sétál, hiszen nem sürgeti semmi. Meg sem fordul a fejében, hogy a másik már tűkön ülve vár rá.
Amikor odaér csendesen nyit be a terembe, ahol meg is pillantja új ismerősét a földön ülve. Mosolyra húzza a száját és integet neki, aztán mellé csüccsen a földre.
Előveszi a tegnapi lapot, amire a válaszait írta és ismét körmölni kezd. Amikor pedig elkészül Rosie elé tolja a lapot, hogy a másik lány el tudja olvasni a mondani valóját.
Szia! Hogy vagy ma? Jól aludtál? Láttalak a reggelinél. Hova siettél? Dolgod volt?
Miközben a másik olvas, Nyeste a lány arcát figyeli. Később lehet őt is lerajzolja majd. Múlt este a cipőit már megrajzolta elalvás előtt.

Rose Penelope Reakwood

A másik lány láthatóan jókedvű, így Nyeste is csak mosolyog, miközben leírja azt a sok mindent, amit kérdezni szeretne. Utána pedig türelmesen várja a válaszokat.
Bólogat, ez nála azt jelenti, hogy ő is jól van, és örül, hogy a másik is. Na meg, hogy igen, érdekli, hova sietett. Aztán mikor kiderül kicsit nevetgél, mert hát vicces ez a Rose, hogy ilyen kis feledékeny. Majd újfent bólint, jelezve, ő bizony remekül aludt.
Aztán Rose mintha máshol járna. Nyestét amúgy nem zavarja, ő is szokott álmodozni, meg képzelődni fényes nappal is, főleg ha olyan az anyag, hogy követni sem tudja. Pedig nem buta ő, csak ha az ember nem tud szólni, hogy nem ért valamit, akkor elmagyarázva sem lesz neki még egyszer. Épp ezért maradt mindig csöndben matematika órán. Egy picit számolgatott ezt-azt, aztán legfeljebb rossz volt. Nem olyan nagy baj az.
Most viszont teljesen más anyagokról fog tanulni és itt bizony nem szeretne lemaradni. Talán Rose majd elmagyaráz neki ezt azt. Már épp visszahúzza a lapot, hogy erre is rákérdezzen, amikor egy váratlan kérdést szegeznek neki.
Egy rövid pillanatig csak néz Rosie-ra, vajon honnan jutott eszébe most a lánynak ez? És egyáltalán miből? Ennyire látszik rajta, hogy nincs Anyukája? Talán rosszul öltözött fel? Meg is nézi magát, de szerinte minden rendben. A haját is kifésülte reggel, így végül csak megrázza a fejét válasz gyanánt, de aztán a papírra is leírja:
Meghalt még mikor kicsi voltam. Honnan tudod?
Nyeste nem szeretné, ha emiatt bárki sajnálná vagy ilyesmi. Ő megszokta, hogy ketten vannak Apukával. Vagyis itt, most már Annamáriával az unokatestvérével. De hogy egy olyan lány, mint Rosie honnan tudhat az ő anyukájáról, az számára rejtély.

Rose Penelope Reakwood

Az információ halmaz kicsit sok egyszerre Nyestének. Bár a lényeget azért érti. Rose ismert valakit, aki megpróbálta meggyógyítani az anyukáját. Vagy ha nem is az ő anyukáját valaki másét. Mert azért Nyeste sejti, hogy nem ő az egyetlen lány, akinek meghalt az anyukája, így abban sem lehet biztos, hogy Rose valóban az ő édesanyjáról beszél. Ennek ellenére, az, hogy anyukáját tehetséges boszorkánynak tartják nagyon jó kedvre deríti. Csak a fejét rázza, őt nem zavarja, ha Anyukáról beszélnek. Apuka is sokat mesélt róla, igaz sosem a varázslatokról, mert mint ő mondta, butaságot nem szeretne mondani. Nyeste pedig ezt is elfogadta. Apuka sem minden tudó, csak ha fáról van szó.
Aztán, ahogy Rosie sietségre invitálja ő is lepillant a jobb kezén lévő órára, és csak bólint. Valóban elment az idő, jobban mint gondolta. Felkapja hát a cuccait a földről és csak a biztonság kedvéért, ismét megigazítja a talárját. Sosem volt ilyen szép ruhája! De aztán persze, már szalad is. Rosieval együtt. Bízva benne, hogy a Rellonos lány tudja, hol van a tanterem, mert neki valójában fogalma sincs.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste szalad, ahogy csak tud, nehogy lemaradjon Rosietól. Egyébként nem rossz ő futásban, a faluban is sokszor futott, főleg a csúfolódok elől, de egyébként is jó szórakozásnak minősült. Csak ahhoz nincs hozzászokva, hogy mindezt egy rajzmappával teszi. Viszont itt a kastélyban annyi szép dolog van, hogy egyszerűen úgy gondolta, neki mindig szüksége van a mappára, benne a lapokkal, hogy bárhol, bármikor rajzolhasson. Most már sejti, hogy ez nem volt olyan jó ötlet, hiszen az órák között valószínűleg ideje sem lesz, de nincs mit tenni. Most vele van a mappa, hát azzal fut és igazán ügyesnek érzi magát, amiért egyszer sem esik el, csak picit botlik meg egy lépcsőfordulóban de még időben megkapaszkodik s szalad tovább, mintha mi sem történt volna. A terem előtt, aztán meglát pár másik gyereket, akiket már látott a Navinében és akikről tudja, hogy elsősök, mint ő, így biztosan tudja, hogy jó helyen vannak.
Rosieval együtt ő is belép a terembe. Kettős érzések bujkálnak benne, egyfelől szeretne eltűnni, hogy ne is vegyék őt észre, másrészt az újdonság varázsa csábítja előre. Rellonos barátjára pillant, mert most már talán hívhatja barátnak, vajon ő hova szeretne ülni? De mint egy fajta javaslat, a terem közepe felé mutat bal kezével, hogy ott azon a részen, neki megfelelne, s mit gondol a másik? Ha Rosienak is megfelel, akkor odaülnek le, ha nem, akkor majd követi a rellonost, ő úgyis tapasztaltabbnak látszik a varázslatokban. Biztos varázslók nevelték, nem úgy, mint őt. Bár Apuka szerint semmi hátránya nincs ebből.
Nyeste figyel rá, hogy Rosie bal oldalára üljön, mivel ő balkezes - Rosieról meg nem tudja, de ha a lány jobb kezes, mindig összeütköznének írás közben. Ha pedig már ülnek a mappát a pad lábának támasztja, majd elővesz egy lapot és tollat, meg egy díszes, fafaragású dobozkát, benne a pálcájával. Pontosabban Anyuka pálcájával.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste csak egy pillantást vet a másik pálcájára, ami nyilván új, hiszen rajta van még a papír is. Az övéről nincsenek ilyen információk, de majd megkérdezi Apukát, hogy milyen fából készült, mert Apukánál senki sem tud többet a pálcákról. A hosszát meg le tudja majd mérni. A főnixtollat nem érti Rosie pálcájánál, de nem is igazán foglalkozik vele, ahogy a tanár beszélni kezd ő is neki lát a jegyzetelésnek. Igaz, padtársának furcsa lehet, ahogy most ír, mert Nyeste bizony tükörírással jegyzetel. Balról jobbra, ahogy a példaképe Leonardo da Vinci is tette. Legalábbis egy könyvben ezt olvasta és azóta megtanult így írni, s iskolai jegyzeteit mind így írja. Néha mást is, nem szokta észrevenni, de ha szólnak neki, akkor gyorsan lekörmöli a szöveget a jó irányban is.
Figyeli a tanárt, a pálcamozdulatot, a szavakat, a kezébe is veszi a pálcát, megforgatja, elképzeli, hogy milyen szép is lenne, ha neki is úgy felemelkedne csak egy pöccre bármi is. De egyelőre nem hiszi, hogy sikerülne neki, így vissza is teszi a pálcát a dobozkába, nem szeretne úgy járni, mint néhány napja az első óráján, ahol a kezébe kellett fogni. Persze nem történt nagy katasztrófa, csak egy hangos pukkanás volt, majd apró porszemek szálltak ki a pálcája végéből. De nem ez volt a feladat, és akkor is megkérte a tanár, hogy ő most inkább ne varázsoljon. Sóhajt hát egyet és figyeli Rose-t, meg a többi diákot, hogy nekik, hogyan megy.
Ha meg a tanár megkérdezi, hát megpróbálja neki elmondani, hogy ő egy ilyen hosszú szót, mint a "Vingardium Leviosa" egész biztosan nem tud kimondani.

Lazriell Hiuron

Rosieval egész jól kijön, de Nyeste nem akar állandóan a rellonoson lógni, na meg, egyébként is felfedezni is akart. Ma pedig a felfedező útja során betévedt a könyvtárba. Náluk a faluban is volt könyvtár, de az ehhez képest, legfeljebb könyves polcnak mondható. Nem csoda hát, ha a pici lány, már órák óta csavarog a magas polcok között és csak próbálja felfogni, hogy mennyi és hányféle könyv létezik. Hiába tudta ő eddig is, hogy nálunk nincs minden a könyvtárban, ez akkor is egy hatalmas csoda, ami itt van! S a hosszas nézelődés közben talált is egy könyvet, ami igen érdekesnek bizonyult. Vaskos és régi kötet volt, nehezen is sikerült leemelnie a polcról és nem is jutott vele messzire. Lecsücsült hát vele a polc tövébe és ott nyitotta ki a könyvet, ami Leonardo da Vinciről szólt s merült bele. Idővel el is feküdt, a rajz mappájából kivett egy lapot és olvasás közben rajzolni kezdett.
Most már szépen látszik, hogy az idős művészt próbálgatja lemásolni. Ha nem lenne olyan jól nevelt, még akár hamisítónak is elmehetne, a rajza ugyanis szinte a megtévesztésig egyezik azzal, amit a könyvben nézeget. Az övé mondjuk nagyobb, de az arányok pontosak, a vonalvezetése is egyezik, most épp az árnyékokkal pepecsel, bár ez már nem bizonyul olyan egyszerűnek, hiszen a polcok között több irányból szűrődik a fény arra a helyre, ahol hasal és nem is biztos benne, hogy amit most lát, az a rajzon lévő árnyék vagy a fény vicces játéka. De nem különösebben zavartatja magát, csak rajzolgat, közben pedig a lábait lóbálja. Az, hogy esetlegesen útban van a földön eszébe se jut. Eddig egyébként se sokan jöttek a könyvtárnak ebbe a részébe, ahol a művészetekkel kapcsolatos könyveket találni.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste tudja jól, hogy a házi feladatot nem írhatja majd így, bár az sem lenne szerinte olyan probléma, biztos van a tanároknak is tükre azzal el tudnák olvasni. De azért figyelni fog. Viszont ő már egészen megszokta ezt, gyorsabban is ír így meg olvasni is szuperül tudja.
Most viszont, hogy mindent leírt, kicsit kezd unatkozni. Jobb híján megtámasztja a fejét a tenyerében és úgy figyeli Rosiet, akinek meg-megmozdul a tolla. Ha a másiknak, aki tökéletesen tud beszélni csak ennyire megy, vajon mi történne, ha ő is megpróbálná? Nem, nem fog most kísérletezni, de talán este a szobában, vagy valamikor, ha teljesen egyedül van kipróbálhatná. Csak úgy, kíváncsiságból. Mert előbb-utóbb biztos tőle is elvárják majd, hogy csináljon valamit, nem ücsöröghet a végtelenségig némán a többiek között. De az is lehet, hogy szimplán hazaküldik majd. Igen, ez a valószínűbb.
Mivel ezen azonban nem szeretne agyalni, s mert az is lehet, hogy Rosie azért nem tud úgy teljesíteni, ahogy kell, mert ő figyeli, ezért inkább rajzolgatni kezd a lapjára. Semmi extrát, csak firkákat. Ezzel igazán nem zavar senkit, és ő sem unatkozik. Ha pedig nem szólnak rá, akkor szép lassan megjelenik a lap szélén egy lebegő tollpihe, majd ha ezzel megvan, kinyitja a díszes dobozkát, amiben a pálcája pihen és azt is oda rajzolja a lap szélére, mellé pedig odaírja a varázsszót is. Ha a valóságban nem is, a képzeletében megcsinálja ő a feladatot. Nem mondhatja senki sem, hogy nem figyel.

Rose Penelopte Reakwood

Míg Rosie és a többi diák gyakorol ő szépen lerajzolja a varázslatot. Nyestének ez majdnem olyan sikerélmény, mintha valóban varázsolt volna, így amikor megszólal az óravégét jelző csengő vidáman csukja be a pálcájának szánt dobozkát s teszi ismét a táskájába, majd elteszi a lapot, amire jegyzetelt és rajzolt.
Rosie kérdése eközben érkezik és egy pillanatig elgondolkodik, aztán felmutatja a kezét, pontosabban két ujját, hogy neki a második lehetőség, a levél küldése Apukának szimpatikusabb most.
Egyszer, közvetlen az érkezése után már megpróbálta, de akkor nem volt ügyes és a bagoly összekarmolta. Annamarit pedig nem kérte meg végül, hogy segítsen neki. Nem akart a nagyobb lány számára teher lenni. Rosie felajánlása viszont most nagyon jól jön. Remélhetőleg érti is, hogy mire gondol, de ha nem akkor szükség esetén meg is próbálja kimondani:
- B...b...ba..bag..g...goly! - így már biztos egyértelmű a dolog, s ha Rosie-nak is megfelel indulhatnak is.
Közben pedig a hétvégi program is szóba kerül, Nyeste pedig elgondolkozik, mert úgy emlékszik mondtak neki valamit erről a Navinések, és nem is lehet akármikor kimenni, csak amikor szabad hétvége van. Vajon most az lesz?
- A..az, o..oké? - kérdezi meg bizonytalanul, bár nem teljesen biztos benne, hogy Rosie ennyiből is érti, hosszabban viszont nem nagyon szeretné ecsetelni. Ha úgy alakul, majd leírja, pontosan mit is szeretne tudni.

Rose Penelope Reakwood
Előzmények

Mivel Nyeste már volt a bagolyházban ezért most nem szorul nagyon társa segítségére, épp csak annyiban, hogy a teremtől rátaláljanak arra a bizonyos folyosóra, amiről fel lehet menni a toronyba. Onnantól viszont már egész jól tudja ő is az utat. Persze ezt nem tudja elmondani a másiknak, de az sem zavarja, hogy Rosie megemlíti. Csak bólint neki, ezúttal kicsit mindent tudóan, bár nem valószínű, hogy Rose megérti a különbségeket bólintás és bólintás között. A lány levelébe meg amúgy sem olvasna bele, hiszen nem illik. Így viszont úgy látszik rellonos barátja egy üres üzenetet fog küldeni. Neki végül is mindegy.
Felmennek a toronyba, minden bizonnyal együtt, aztán ott a fal tövében kezd Nyeste írni, mert neki nem sikerült olyan gyorsan levelet firkantania, mint a másik lányka. Sokáig szöszmötöl vele, gondolkodik a szavakon, hogyan is fogalmazza meg azt a sok mindent, ami történt vele, aztán összehajtja a levelet egy másik lapból pedig borítékot hajtogat, abba teszi bele, s írja rá Apuka nevét: Mezősi Pál Jákob - a biztonságkedvéért a teljeset, hátha a Pál nem lenne elég. Aztán pedig kérdőn pislog Rosie-ra mert bár tudja, hogy valahogy a bagolyhoz kéne erősíteni, de ezzel legutóbb is pórul járt. Be is harapja a száját, de végül nemes egyszerűséggel a másik lány kezébe adja a levelet, jelezve, hogy készen van, s remélve, hogy a másik szépen elküldi helyette.

Lazriell Hiuron

Jól el van a padlón. Időnként arról is megfeledkezik, hogy ez a könyvtár és dúdolgatni kezd, de aztán mindig észbe kap és csöndben marad. Nem szeretné, ha megszidnák, amiért nem bírta befogni. Pedig a vicces az, hogy igazából meg sem szólalt. A dúdolás nem beszéd. Tulajdonképpen még hangos sem volt, de azért mégis csak jobb lesz ha csendben marad és csak magának vigyorog a gondolatra, hogy mi lett volna ha. Utána pedig rajzolgat tovább, elmélyülten nem is figyelve senkire és semmire.
A cipők kopogása a közelében egyáltalán nem zavarja. Úgy van vele, hogy majd elmegy az illető, ha megtalálta, amiért jött. Vagy ha nem is megy el, majd hozzá hasonlóan leül "olvasni". Épp ezért nem is foglalkozik vele, még akkor sem, amikor csikordulnak a cipellők. Eltelik jó pár másodperc, mire tudatosul benne, hogy mennyire közelről jött a zaj, s csak azután jut eszébe, hogy esetlegesen pont arról a polcról szeretne az ismeretlen egy könyvet, amelyik előtt ő fekszik. Na már most, ha útban van... az igen kellemetlen.
Felpillant, jelezve, hogy érzékelte az érkezőt, biccent is neki egyet, aztán feltámaszkodik, feláll. A rajzát a mappába csúsztatja a ceruzáit is elteszi, aztán felveszi a táskát és a vaskos könyvet is becsukja, magához öleli s arrébb megy pár lépést, hogy a másik lány elvehesse a neki kellő könyvet arról a bizonyos polcról. Nem is néz rá épp csak annyira, hogy még egyszer bocsánatkérően lehajtsa a fejét s már megy is. Ha már felállt, és felemelte a könyvet is, akkor leülhetne egy asztalhoz.
A polcsor végén körbenéz és a legközelebbi asztalhoz siet. A könyv hangos puffanással landol az asztalon, mivel neki tényleg nehéz volt. Behúzott nyakkal pillant körbe, arcán az ijedtség jeleivel, s némán formálja a "bocsi" szót az ajkaival mindenki felé, aki rápillant. Ez is olyan érdekes, hogy ilyenkor úgy érzi, tud beszélni. De nem agyal ezen. Kinyitja újra a könyvet és leül, hogy folytassa a rajzot, amit elkezdett.

csókolom!

nálunk ma sütött a nap *___*

Lazriell

Nem merült fel benne, hogy a könyvet akarják, vagy hogy bármi másról lenne szó, minthogy útban van. Valószínűleg, mert korábban gyakran volt útban, így ezt tudja már kezelni, mást meg kevésbé. De a másik lány nem szól hozzá, ő meg hiába beszél keveset nem gondolat olvasó, csak Apukával tud úgy kommunikálni, hogy valójában egy hang sem hagyja el a torkukat. Most viszont csak levont egy következtetést és az sem derül ki számára, hogy ez hibás, így nyugodtan, bár kissé nehézkesen sétál el az asztalig, hogy aztán újra belemélyüljön a rajzolásba. Ő még azt sem tudja, hogy van olyan feladat Művészetekből, amihez hasznos ez a könyv. Nem mártotta magát bele túl mélyen a tanulásba. Egyébként is az szokott rajzolgatni amihez éppen kedve van, az iskolai feladatok sosem foglalkoztatták igazán.
A zaj, ami a másik lány fenékre csücsülését jelzi távolról jut el hozzá. Ha belemélyed abba, amit csinál, akkor nem igazán foglalkozik ilyesmikkel. Pedig ha belegondolna elsőkként szaladna, hogy felsegítse a másikat, így viszont csak rajzol tovább, már majdhogynem ismét megfeledkezve magáról, dudorászva. Szerencsére azonban valódi hangot nem hall senki sem. A dallam csak Nyeste fejében létezik.
A rajzolással már úgy ahogy, készen van. Most Leonardo da Vinci nevét ügyeskedi rá a lapra, s épphogy odabiggyeszti az évszámot is a rajza alá, amikor bekúszik a látóterébe - egész pontosan elé egy ceruza.
Erre már meglepetten kapja fel a fejét, mert bizony, ez az ő ceruzája, a lány, akinek a kezében van, pedig ugyanaz, aki mellől az előbb eljött. Igazán kedves tőle, hogy utána hozza az elhagyott ceruzáját. El veszi, közben pedig szólásra nyitja száját.
- K...k...kö..köszö...köszönöm! - mondja ki nagy nehezen majd visszafordul a laphoz, hogy ellenőrizze, valóban készen van-e. Ő késznek véli, így félreteszi azt, egy másik lapot vesz elő, s lapoz a könyvben, valami más után kutatva, amit lerajzolhatna.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste érdeklődve figyeli mit csinál Rosie, és amikor előkerül a másik lány táskájából a dobozka, akkor úgy gondolja, érti mi volt legutóbb a baj. Nála nem volt finomság, nem tudta, hogy ez így működik. Honnan is tudta volna? Soha senki nem mondta neki. De most megjegyzi és ha nem is bagolycsemegét, majd a konyháról valami finomságot hoz a bagolynak ha legközelebb levelet ír. Apukának is meg fogja írni, hogy az kell hozzá, nem lenne jó ha az ő kezét is összekarmolná egy bagoly.
Így viszont Rosie-nak hála már biztos, hogy eljut az üzenete Apukához, és akkor a férfi sem fog aggódni miatta. Remélhetőleg. Bár az is lehet, hogy Apuka egyáltalán nem aggódik, mert bízik Nyestében. Jó lenne ezt hinni, közben mégis vágyik rá, hogy hírt kapjon otthonról. Hiányzik neki az édesapja.
Ahogy ezen gondolkozik a baglyok messzire szállnak s mivel Rose a madarakat figyeli, Nyeste teljesen magába száll. Hirtelen kapja fel a fejét a kérdésre és csak bólint egyet.
Tudta. Hogyne tudta volna? Picasso is művész, őt pedig csak a művészetek érdeklik. Még ha Picasso nem is olyan nagy példaképe, mint da Vinci, azért olvasott róla is sokat. Pont Picasso miatt nem aggódik, hogy nem olyan jó tanuló, hisz a spanyol művész sem volt egy zseni, csak akkor ha irodalomról vagy festésről volt szó. Ezekben azonban kiemelkedő tehetség volt. Nyeste pedig nem vágyik akkor babérokra, egyszerűen csak szeretne kedvére festegetni és nem rágódni a világ dolgain.
- M...m...mit...cs...cs..csi...csinál...j...j...junk? - kérdezi meg, mert a levelet már elküldték, igazán nem lenne más dolguk itt, ugyanakkor elmenni sem szeretne, van ennek a helynek egyfajta hangulata. Neki persze megfelel ha csak csendben ücsörögnek és figyelik a baglyokat, de nem biztos benne, hogy Rose is beéri ennyivel.

Rose Penelope Reakwood

Nyestét meglepi, hogy Rose ennyire könyvtárazni akar. Persze tudja ő is, hogy fontos a tanulás, de miért tanulna már most? Hiszen még házi feladatot sem kaptak! Épphogy elkezdődött a tanév. Az pedig, hogy felemlegetik neki a hiányosságait, egyáltalán nem hozza meg a kedvét. Nem, őt ezzel nem igazán lehet motiválni. Lehajtja a fejét, a haja az arcába borul. Most erre mit kéne mondania? Hogy ő jobban örülne, ha Rose inkább mesélne arról, amit ő tud? Pedig szeret ő olvasni nem arról van szó, hogy nem. Csak nem érti mi ez a nagy rohanás, meg tanulni akarás.
Mivel ezt a sok gondolatot nem tudná olyan jól elmondani, mint az előbbi kérdést, így előhúz egy lapot a mappájából és arra kanyarítja rá a betűket.
És ha csak itt maradnánk beszélgetni?
Gondolkodik írjon-e még valamit, de jobban belegondolva ez is elég kifejező. Át is adja a lapot Rose-nak, hogy a rellonos lány elolvashassa. Persze ha nem tetszik neki az ötlet, lemehetnek a könyvtárba is. Nyeste remekül elfoglalja majd magát, amíg a másik tanul. Elvégre van nála még papír, s talán talál egy érdekes könyvet is, amiből rajzolgathat. Festeni mondjuk jobb lenne, de a könyvtárban azt egész biztos nem szabad. Legalábbis a falusi könyvtárban nem engedték neki. Azt mondták össze kenné a festékkel a könyveket. Pedig ő mindig nagyon vigyáz, csak egyszer lett egy picit sárga egy könyvnek a borítója, és az is véletlenül, mert nem vette észre, hogy olyan lett az ujja.

Rose Penelope Reakwood

Ha belelátna Rose fejébe lehet kinevetné. Na jó, valószínűleg nem, mert Nyeste nem az a másokon nevetős fajta. Inkább csak megnyugtatná, hogy feleslegesen aggódik annyi minden miatt. Mivel viszont fogalma sincs róla, mi jár a másik lány fejében, nem is tudja megnyugtatni. Helyette az aktuális problémával kezd foglalkozni. Őt nem zavarják a csontocskák, na meg nincs is mindenhol bagolyürülék. Szét néz, és meg is lát a földön az egyik sarokban egy egész kellemes részt, ami viszonylag tiszta is.
Odaszalad, hogy közelebbről is megnézze. Elővesz a talárja zsebéből egy zsebkendőt, és még meg is törli ott a földet, majd int a másik lánynak, hogy jöjjön oda, mert szerinte ez a tökéletes ülőhely a bagolyházban. Épp csak megmászta a sok ezer lépcsőt, nem fog ő rögtön vissza lemenni. Itt még a levegő is más, és nem a madarak miatt, hanem mert így, hogy minden ablak tárva-nyitva bejárja a helyiséget a friss levegő. Ha pedig valami kellemetlen szagot sodor is felé a szél, azt hamar elfelejti.
Le is csüccsen, s ha csak a másik nem erősködik tovább, hogy menjenek másfele, ő bizony itt marad. Jelenleg ez a világ legjobb helye számára.
Aztán ha már ülnek, akkor egy intéssel visszakéri a lapot Rose-tól s leírja rá az újabb szavakat, hogy miről is akar "beszélgetni".
Mesélj a kviddicsről! Az egy sport ugye? Láttam a kiírást, hogy csapattagokat keresnek a Navine kviddicscsapatába.
Bizony! Nem buta ő, összerakta az egyet meg a kettőt, csak nem mélyült el benne. De tegnap látta Rose-on, hogy ő szereti a témát, így most biztos benne, hogy szívesen mesél neki. Nyeste pedig figyelmesen fogja hallgatni, még akkor is, ha a sport annyira nem az ő világa.

Rose Penelope Reakwood

Bólintot. Mert tényleg érdekelte. Leginkább azért, mert nem akart teljesen kukán ülni a klubhelyiségben, amikor mindenki erről beszél. Igaz, a ő véleményére úgysem kíváncsi senki, megvárni sem tudnák, amíg kimondja, amit gondol, de azért ha már hall ezt-azt, jó lenne tudni, miről beszélnek.
Nagyon figyel ám Rosie-ra azonban ahogy sokasodnak az információk, már nem tudja követni, hogy melyik labda mit csinál, és egyáltalán mi értelme a dolognak. Azt viszont rögtön tudja, hogy ez egy bonyolult sport, s mivel számára a seprű takarítási eszköz, azt is nehezen képzeli el, hogy azzal repkednek. Ilyet ő csak mesében látott-hallott, olyankor is mindig jót derült rajta. Persze nem tesz semmiféle megjegyzést, még csak nem is mosolyog, nehogy azt gondolja a másik, ő nem figyel rendesen.
Kérdezni sem kérdez többet a dologról, csak egy kérdés fogalmazódott meg benne, de azt sem írta le rögtön. Csak rábólintott Rosie faluba menős ötletére is. Neki végül is mindegy. Nem is hangzik rosszul a dolog, és egész biztos, hogyha látja, jobban megérti majd.
A rellonnak is van csapata? Te játszol?
Írja le végül a kérdéseket, mert barátnője elég sok mindent elmesélt, de erre nem tért ki. Nyestét viszont mégiscsak ez érdekelné jobban, mert ez olyan "iskolai" olyan "kézzelfogható" a számára. Nem a nemzeti válogatott, meg a többi nem is tudja micsoda, amit Rosie felsorolt, alig néhány perc alatt.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste mindig is sejtette, hogy nem csak a navinének, hanem a többi háznak is van csapata. Az pedig, hogy Rose játszik, csak megerősítette ezt. Gondolkodik rajta, hogy megkérdezze-e milyen poszton játszik a másik, de nem biztos benne, hogy az előbbi magyarázat után értené is, hogy mi az, így egyelőre, csak várja, hogy Rose elmondja, amit szeretne. Az pedig egyáltalán nem kevés, de Nyeste egyáltalán nem bánja, hogy valaki ilyen sokat "beszélget" vele. Neki tökéletesen megfelel a csendes hallgatóság szerepe. A rellonos lány bármiről mesélhetne neki, figyelne mindenre. A sárkányok mondjuk jóval érdekesebbek. Azt mondjuk nem pontosan tudja, hogyan is képzelje el azokat. Süsühöz hasonló lények vagy inkább gonosz sokfejű fenevadak? Rákérdezni nem mer, nem akar teljesen butának tűnni, így csak figyel szépen csendben és elhatározza, hogy majd ha Rosie nem lesz vele, akkor elmegy a könyvtárba és utána néz ezeknek a dolgoknak. Addig csak felfirkantja magának a szavakat - visszafelé írva - közben meg figyel tovább a másikra. Időnként bólint, hogy látszódjék figyel. Aztán a jobb kezén lévő órára pillant, s meg kell állapítani, hogy gyorsan megy az idő.
Odamutatja az órát Rose-nak is, hogy a rellonos is lássa, ideje menniük. Nyestének legalábbis mindenképp. A másiknak lehet nincs most órája, neki viszont lesz, így ha kell egyedül megy, de ha szerencséje van, akkor együtt ülnek be számmisztikára.

Rose Penelope Reakwood

Úgy tűnik, hogy Rosie-nak is van számmisztikája, mert ahogy Nyeste feláll, ő is követi példáját, így együtt indulnak meg a folyosókon, nehogy elkéssenek az óráról. Ahogy haladnak lefelé a toronyból egyszer csak bagolyhuhogást hallanak, s ahogy Nyeste hátrafordul meg is pillantja azt a baglyot, amivel Rosie küldött levelet. Az le is száll a lány vállára, ami Nyeste számára nagyon furcsa, főleg, hogy utána a bagolycsemegéért kezd kutatni a madár a lány táskájában.
A navinés lányka türelmesen vár egy picit, amíg Rosie elolvassa a levelet, nem különösebben foglalkoztatja, mit írtak a másiknak, elvégre semmi köze hozzá. Azt mondjuk furcsállja, hogy barátnője pálcát húz és a levélre koppint, de ennek sem tulajdonít különösebb jelenséget. Az órájára pislant ismét, és int Rosie-nak, hogy most már sietni kell. Meg is indul tovább a folyosón.
Aztán megáll, mert még több bagoly érkezik valami nagy és biztosan nehéz csomaggal. Ez már őt is meglepi, pislog is nagyokat. Közben meg abban is biztos, hogy tévedés történt. Hiába mondja Rosie, hogy ez a csomag neki jött, csak megrázza a fejét, majd Rosie-ra mutat. Elvégre Rose szülei nem is ismerik őt, Rose-t is csak most ismerte meg. Nincsen se születés se névnapja, semmi oka rá, hogy csomagot kapjon. Főleg nem ilyen nagyot. S ha így folytatják az óráról is elkésnek.
Így hát anélkül, hogy megnézné az ominózus csomagot, csak megrázza újra a fejét, majd tovább szalad a terem felé, ahol órája lesz, mert nem szeretne elkésni. Márpedig úgy informálódott, hogy ezen az órán kevesebbet kell varázsolni, így talán még érdekes is lehet. Még akkor is, ha a számokkal sincs túl jól kibékülve.

Rose Penelope Reakwood

Nyeste megáll és figyel. De ettől még nem érti. Ha ő ír Apukának valakiről, Apuka nem fog csomagot küldeni. Apuka csak kedves szavakkal válaszolna és Nyestének az is bőven elég lenne. Őt jól nevelték és tudja, hogy az ajándékok nem hullanak csak úgy az ember markába, azokat ki kell érdemelni, s ő még igazán nem tett semmit, így továbbra is úgy véli félreértés van. Vagy Rosie írt valamit a levelében, ami nem igaz. Erre viszont Nyeste nem gondol. Nem feltételez se többet se kevesebbet a másikról, mint eddig. Most viszont nagyon rosszul érzi magát. Haragszik magára, amiért nem tud rendesen beszélni, és nem tudja megmondani Rosienak, hogy ő ezt nem érdemli meg, nincs rá szüksége, bármi is legyen az a valami a dobozban. Na meg, hogy a végén tényleg elkésnek az óráról. Mégis megáll, és ökölbe szorítja apró kezeit. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd.
- N...n...nem k... k...kell! M...m...mond m...meg... n...n...nekik, h...h...hogy n... n... ne... k...k... kül...kül... kül... küldjenek... n...n...nekem... s...s...semm...semmit!
Tudja, hogy nem épp szépen köszönte meg, s utasította vissza, de ha egyszer siet, akkor nem tud még arra is figyelni, hogy azt a sok gondolatot úgy fogalmazza meg, és úgy mondja ki. Majd szépen leírja levélben. Most pedig sarkon fordul és szalad, az sem érdekli, ha Rosie haragszik rá. Be szeretne érni az órára. Apukának már egész biztos, hogy így is, úgy is csalódást okozott. De nem szeretné, ha a helyzet még rosszabb lenne.
Épp ezért, hiába fáradt és hiába macerás a rajzos mappával a kezében futni, nem áll meg, keresi a termet, az osztálytársakat, Rosieval vagy nélküle, de nem fog lemaradni az óra egyetlen percéről sem.

Rose Penelope Reakwood
egy szabad hétvégén, délelőtt

Érezte ő már akkor ott a folyosón, hogy Rose nem érti őt. Aztán ahogy számmisztika órán ültek és jegyzetelt, meg rajzolgatott, azon gondolkozott, vajon Rose-nak kéne őt érteni és nem kéne-e neki megpróbálnia Rose-t megérteni. Ezek persze túl bonyolult dolgoknak bizonyultak. Egyébként is örült, hogy kiszámolta, ő 2-es és szerinte igaz rá, amit a tanár úr mondott. Aztán elmúlt az óra és mivel nem tudta, mit kéne mondania Rosienak inkább egyedül ment tovább, vissza a navinébe. Azóta nem igazán beszéltek, neki pedig volt sok ideje gondolkodni.
Igazán nem érintette rosszul, hogy most akkor nincsenek jóban. Nem először történik ilyen. Ugyanakkor elhatározta, hogy fog írni Rosie-nak, csakhogy tisztázzák, ő nem illetlen, csak nincs szüksége ilyen nagy lelkű ajándékokra, sem Rose-tól, sem a családjától, sem senki mástól. Viszont ehhez mindenképp valami szép papírt és tollat akart választani. Vagyis... Mivel a többieknél pennát és pergament látott, úgy határozott, amint lehetősége lesz rá beszerez ő is ilyesmit, s a levelet is ilyen "varázslósan" fogja megírni.
Így hát amikor megtudta, hogy szabad hétvége van, nem is várt sokat, szépen felöltözött, kivételesen nem az iskolai egyenruhába, arra ugyanis vigyáz, hanem egy világoskék-virágos szoknyába, sárgás színű kardigánnal. Felvette hozzá a fehér harisnyáját meg a barna cipellőit. A vállán átvetette a szintén barna bőrtarisznyát és így sétált le a faluba.
A nagyobb gyerekeket követte, így jutott le a Fő utczára és most egyik ámulatból a másikba esik, hiszen sosem járt még varázslófaluban. Meg-megáll a kirakatoknál és csak nézelődik hosszasan, nézi az árakat és újra meg újra megállapítja, hogy nem sok dologra van pénze, így jól meg kell gondolnia, mit fog venni. Először persze egy írószer boltot kell találnia. Csak hát... Annyi itt a látnivaló!
Le is áll a cukorkás üzlet előtt és figyeli a különleges édességeket. Venni biztos nem fog belőlük, de nézni attól még szabad, nem igaz?

Rose Penelope Reakwood
egy szabad hétvégén, délelőtt

Némi nézelődés után tovább indul, azzal az elhatározással, hogyha kapott pennát meg pergament, és marad még elég pénze akkor vesz majd valamilyen cukorkát vagy más édességet. Egyelőre nem döntötte el, hogy mit, a legtöbb dolog amúgy is ismeretlen számára, mellé nyúlni meg nem szeretne, elvégre az felesleges pénz kidobás lenne. Így hát nagy nehezen elszakad a bolttól és megkeresi az írószer boltot. Eltelik jó fél óra is, míg sikerül választania megfelelő tintát, pennát és pergament, de végül úgy ítéli meg, hogy mindegyik jó minőségű és azért annyira nem is drága, még marad majd pénze bőven. Fizetés után egy szatyorba teszik neki az árut, azzal sétál vissza a Fő utczán a cukorkaboltig. Egy darabig még kint ácsorog, aztán rászánja magát és bemegy. Odabent a többi vásárlót figyeli, fülel. El-elcsíp egy-egy mondatot, hogy a sav-a-jujj cukorka az nagyon savanyú, sőt megégeti az ember nyelvét. Ezt a polcot magára is hagyja. A Minden Ízű Drazsén csak a fejét csóválja, elvégre semmi sem lehet minden ízű, meg akkor ha minden ízű, már nem is jó ízű. De hát nem is ez a fontos. Végül egy "Csavart szarv" nevű valamit vesz, mert a navine címerállatának az unikornisnak a szarva jut róla eszébe és úgy gondolja azzal biztosan nem nyúlhat mellé.
Elégedetten lép ki az utcára ismét, majd néz szét, hogy merre is menjen tovább. Ekkor pedig megakad a szeme Rosie-n. Gondol egyet, visszaszalad az üzletbe és vesz még egy csavart szarvat, aztán arra indul, ahol az előbb a rellonost látta. Ez az édesség, nagyon apró és még olcsó is volt. Viszont biztos finom és talán elég egy beszélgetés kezdéséhez.
Hamar megtalálja a másikat, és egy szó nélkül csüccsen le mellé a padra, majd nyújtja oda a finomságot, várva, hogy mi lesz a reakció

Rose Penelope Reakwood
egy szabad hétvégén, délelőtt

Nos ő megpróbálta, de ha levegőnek nézik, akkor nem izgatja magát sokáig. Megvonja a vállát, a másik finomságot, belecsomagolja a szalvétába, amit kapott hozzá, majd elteszi a szatyorba a többi szerzeménye mellé. Nézi, ahogy Rosie elmegy, egy darabig követi a tekintetével, aztán csak lóbálja a lábait a padon ücsörögve és eszegeti a csavart szarvat, amit vett.
Úgy véli, ez igazából fagylalt, csak varázslós formában. A külső ostya rész a tölcsér szerepét tölti be, belül pedig barack, pisztácia és citrom fagyit talál. A pisztácia sós, amitől nevetni támad kedve, de nagyon tetszik neki. Aztán persze rájön, hogyha ez fagylalt, akkor bizony a másik a szatyorban el fog olvadni, így kis idő múlva felpattan és abban a tudatban, hogy ő bizony már mindent megvett, amire szüksége volt visszaindul a kastélyba.
A navinében majd elteszi a csavart szarvat egy biztos helyre, hogy ne olvadjon el, aztán legfeljebb holnap megeszi. Nagyszerű tervnek ígérkezik. Nem pillant hátra, ugrándozva megy visszafelé a kastélyba.

Rose Penelope Reakwood

Bár a faluban nem sikerült beszélnie Rosieval, Nyeste egyáltalán nem érezte magát rosszul emiatt. Az édesség, amit akkor vett igen finom volt a másik pedig most is biztos helyen várja, hogy majd elfogyasszák. Lehet majd Annussal eszi meg, még nem döntötte el. Viszont írt egy levelet Rosienak, arról, hogy ő nem akart goromba vagy illetlen lenni, de elkésni sem szeretett volna, na meg hogy, nem ismeri Rosie szüleit sem az említett szülők őt, márpedig Nyeste jó nevelést kapott, s így egész biztos nem lenne illendő ajándékokat elfogadni sem. Azt is leírta, hogy szerinte - meg Apuka szerint - az embernek meg kell dolgoznia mindenért, és ő igazán semmit nem tett, hogy egy akkora doboz valamit kapjon. Köszi szépen, de neki mindene megvan, amire szüksége lehet, és nem érzi, hogy bármi mást kérnie kéne.
Leírta azt is, hogy nem szeretné, ha a másik haragudna rá és ha van kedve találkozzanak kedden délután a "Vigadófreskó" folyosóján. Épp ezért ő most itt van. Nézegeti a festményeket, nevetgél és sorra rázza a fejét, ahogy egyik-másik festmény borral kínálja. Nyeste nem hiszi, hogy a festett kupákban levő folyadék valódi bor lenne, de a festék íze sem ínyére való. S hiába érez igazi mámoros illatot innen-onnan, az elmúlt hetekben már megtanulta, hogy nem szabad hinni a szemének, nyilván az orrának sem.
Iskolai talárja van rajta, és a táskája is vele van még, hiszen órák után rögtön idejött. Nincs most nála rajzmappa, azt már bölcsen a Navinés szobájában hagyta bár most, amíg vár meg-megfordul a fejében, hogy talán mégis jó lett volna, ha elhoz belőle legalább egy lapot. De végül csak vállat von, s egy újabb festménynek rázza meg nevetve a fejét. Nem, még mindig nem kér bort.