Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339704#post339704][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.19. 21:18[/b][/url]

Korán reggel kelt fel, mint mindig és levánszorgott a nagyterembe, mint mindig. Nem volt különösebben éhes, ahogy az elmúlt hetekben sosem, így ismételten csak egy kávét ragadott magához. Fogyott pár kilót, de nem látványosan, éppen csak annyit, amennyivel vékonyabbnak tűnik. Hiába tagadná, a Noellel való utolsó találkozás borzasztóan megviselte. A szavak, amelyeket a fiúnak mondott, így utólag végiggondolva kegyetlenek voltak, ráadásul nem így akarta. Mondhatta volna, hogy érez valamit, hogy talán ha még vár rá egy kicsit a fiú, több is alakulhatna, de egyszerűbb volt elmenekülni a felismerés elől, mintsem szembenézni a „problémával”. Hogy mi volt a gond effektíve? Michelle gyűlölte kimutatni az érzéseit, gyengének érezte magát, kiszolgáltatottnak, attól tartott, hogy visszaélnek vele, pedig ha jobban meggondolná, rájöhetne, hogy mindezt ő tette Noellel. Visszaélt azzal, hogy mindig ott van neki, azokkal a gyengéd ölelésekkel és érintésekkel, az érzésekkel teli szavakkal. Megrugdosta háztársát, kést döfött belé és ezt még meg is forgatta benne. Mikor elváltak egymástól, a fiú olyan hűvös volt vele, hogy az ereiben megfagyott a vér, de nem maradt ereje tiltakozni, ráadásul értelmetlen is lett volna.
Most, a Rellon asztalánál csücsülve finoman iszogatja kávéját és mélázik, miközben gondolatainak tárgya belép és leül az asztalnál. A szőkeség odapillant, de nem szól egy szót sem. Tart tőle, hogy a másik még mindig haragszik rá, hogy megbocsájthatatlan dolgot művelt a legutóbb és ez épp elég indíték a hallgatásra. Olyan erősen szuggerálja a kávéját, hogy félő, vagy felrobban, vagy kiömlik, de elpárologni mindenképpen el fog. Azért a perifériás látásában pont benne van Noel, szóval nem rest rajta tartani szeme világát. Meglepetten tapasztalja, hogy a fiú felé pillantgat, az újságolvasás pedig a világ legócskább trükkje. Mikor a papírlapok takarásába burkolózik a másik sárkány, végre ráemeli jeges kék tekintetét. Ezek az íriszek nem tudnak melegséget árasztani, viszont tudnak úgy csillogni, mint a legszebb tenger. Most épp ez történik. Ekkor a papírköteg megmozdul, Michelle pedig elkapja tekintetét. Mint az ifjú szerelmesek, akik sosem beszéltek és félnek egymástól. Látja, ahogy felpattan Noel, de nem veszi rá a lélek, hogy ő maga is felálljon és odalépjen hozzá, pedig ez az utolsó lehetőségek egyike. Szerencsére egy bagoly épp időben repül be a képbe, így marad némi ideje erőt gyűjteni a helyváltoztatásra. A székre visszaroskadó fiú láttán elhatározásra jut. Most vagy soha.
A szőke fürtök meglebbennek, szemei magabiztosan világítanak, egyenesen a fiúra, léptei pedig célirányosan a vele szemben ülő székhez viszik, hogy aztán megérkezve letelepedjen a másikkal szemben. A siker nem garantált, sőt, szinte biztos bukás a dolog vége. De nem hagyhatja, még egy kis türelmet kell csak Noelből kicsikarni, hogy Michelle megtörjön, ami abból is látszik, hogy ezúttal a lány a kezdeményező fél. Ez már haladás! Megszólalni már egyáltalán nem olyan könnyű, mint megtenni az első lépéseket, de a prefektus igen erősen csikorgatja az agytekervényeit, mire kiötli a világ legbénább megszólalását. Legalább magabiztosan és büszkén beszél, nem remeg a hangja és szempillája sem rebben. Ilyen egy kemény csaj.
- Rég láttalak. Minden rendben veled? – majdnem kicsúszik a következő kijelentés a száján: „Mintha kerülnél mostanában.” De aztán csukva tartja ajkait és vár inkább a reakcióra, már ha van. Érthető lenne, ha a fiú felállna és faképnél hagyná, de a korábban látottakból ítélve ez lehetetlennek tűnik. Ahogy lopva rá-rápillantott Michelle-re és amilyen zavarban volt emiatt – lásd lekváros kalács -, kizárt, hogy kihagyja ezt az alkalmat. Így is neki egy null, hiszen még csak a kisujját sem kellett mozdítania azért, hogy szóba elegyedjenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340106#post340106][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 18:02[/b][/url]

Minden bátorságára szüksége volt az első lépések megtételéhez, s mikor végre leült sokkoló információt kapott, szinte azonnal. Noel nem kímélte meg, bár legalább szaftos részletekkel nem traktálta, ugyanis Michelle valószínűleg előbb öli meg a fiút, meg azt a cafkát, akit összeszedett magának valami humbuk helyen. Jobban meggondolva, arról a szőkeség tudna, ha a fiúnak lenne valakije. Vagy talán ilyen jól sikerült eltitkolni mindenki elől szíve választottját? Neeeem, az lehetetlen, hogy is lehetne lehetséges, mikor neki Michelle-t KELL szeretnie. Hiszen a lány viszont szereti, csak még magának sem vallotta be! Miért ülne most itt és próbálkozna, hogyha nem akarna semmit sem? De ezt a fiú nem látja, szemellenzőt vett fel és akkor sem bocsájtana meg, ha leányzónk térden csúszva könyörögne egy újabb esélyért.
A következőkben elhangzott dolgokat csak távolról hallja meg. Érzékeli, látja, hogy háztársa beszél hozzá, de mintha a szavak értelmetlenek lennének, nem állnának össze a mondatok. Mintha valami idegen nyelven szólnának hozzá, amit képtelen megérteni, akár beszéli, akár nem. Egyszerűen bekapcsolt a blokk üzemmód. Miközben csak kapta az információkat, meglepődött, de valahol mégsem. Prefektusként értesül azért, hogy kivel mi a probléma, főleg akkor, ha az illető rellonos. Természetesen Noel legtöbb ügyletéről tudott és inkább szórakoztatta, mintsem megrémítette. Kérdése is csak alibi volt, hogy szóba elegyedjenek, ami sikerült. Csak nem így gondolta. A végén neki szegezett kérdésre hirtelen nem is tudja, mit feleljen. Csak ül és bámulja Noelt, hangok nem hagyják el ajkait, gondolatai minduntalan kavarognak. Aztán némi tétovázás után nagy nehezen elmosolyodik, amolyan kényszeredett cselekvés eredményeképp. Megcsóválja a fejét, majd kékjeit ráemeli a másikra, ezúttal azonban más csillogás van benne. A néma bosszúé és az elfojtott haragé.
- Hát persze, minden rendben van – ekkor már nem mosolyog, csak figyeli a sárkányfiút, hogy most mi legyen. A kettejük között beálló csend inkább kínos, mint baráti, ezt pedig a körülöttük ülők is mind megérzik, ugyanis egyre több szempár fordul feléjük. Nos, ha a suli nevörendingálompárja egymás torkának ugrik, az igazi látványosság, főleg, hogy nyilvánosan sosem tették még. Most sem heves vitáról volt szó, ez annál sokkal komolyabb volt. Mindkettejük ellentétes érzéseivel küzdöttek és persze egymással is. Ki adja meg magát előbb? Ki enged a bűnnek és a bocsánatnak?
- Ha már így kérdezted, velem is minden a legnagyobb rendben – kezd bele dallamosan, s ekkor már a többi háztól is egyre gyakrabban pillantgatnak feléjük. Michelle félmosolyra húzza száját és belekezd a saját élménybeszámolójába. Noel, kihívtad magad ellen a sorsot. – Én ebben a nagy nemváltásban Mihaellé változtam, olyan dolgokat tudtam meg, amiket álmomban sem képzeltem volna! Hihetetlen, hogy ezen felül Lin és Misi együtt van… Persze, legalább nekik összejött, nemde? – mímelt kacagással dobta hátra egyik tincsét. A hangulat a tetőfokára hágott, ahogy belekezdett a folytatásba. – A családunk szinte kitagadott minket, ami részünkről tök okés, csak hát… Nem épp optimális egy „gyerek” életében – az idézőjelek kirajzolódása a levegőben játékosan történik, miközben Michelle mimikája teljes mértékben igazodik ironikus, néhol szarkasztikus, vagy idegesítően vidám hangjához. – De tudod mit? Kit érdekel?! Igazából csak Misi számít és én – ekkor azonban elkomolyodott. Sokszor ütlegelte verbálisan ikrét, de egy dolgot nem tagadhatott le. Az életében mindig is ő volt számára az első és ő is marad. Csészéjét finoman forgatta kezei között, de nem ivott bele kávéjába. Viszont ezúttal egyenesen Noelre emelte íriszeit, melyek fagyosan és kegyetlenül jósolták meg a következő tőrdöfést.
- Szerencsére nekem sem kell magányosnak lennem. Benjivel kifejezetten jól megvagyunk. Hogy is mondtad? Jah igen, nekem is van valakim – rákacsintott, de tekintetét továbbra sem vette le a fiúról. Ez a dolog részben igaz volt. Ugyanis tényleg kapcsolatban volt Benjivel, csak épp nyitottban. Ami mind tudjuk, mit jelent. Ezt az aprócska infómorzást nem ejtette el Noel számára, hiszen ezzel bevallotta volna, hogy az egész csak egy komolytalan kaland. Ha szíve választottja így játszik vele, hát ő úgy fog. Egyszer mindent vissza kell fizetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340281#post340281][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 22:20[/b][/url]

Üdítő cseverészésbe kezdenek, ennek hangulatát pedig már az első mondattal megalapozza a páros hím tagja. Nem is csoda, hogy válaszadásnál Michelle kifejezetten szarkasztikus és csak úgy dobálja a „jobbnál jobb” fejleményeket. Amikor Mihael és Lin párosához ér, azért elejt egy aranyos megjegyzést. Amire a reakció valahol várható volt. Látja Noel arcán, hogy azért még bántja őt a dolog. Próbálhatja leplezni, elásni, a lány felől hatszáz tonna iszapot is rádobhat a történtekre, nem fogja tudni elmosni. Örökéletű volt a kapcsolatuk kezdete és nem épp most tervezte lezárni azt. Meg amúgy is. Viszont arra a kijelentésre, hogy van valakije, méghozzá név szerint meghatározva, neki is sikerül némi csalódottságot, vagy épp fájdalmat átsuhanni látni partnere arcán. Nem mondhatná, hogy boldoggá tette ez a felismerés, de szerelemben és háborúban mindent szabad. Ez pedig a kettő egyszerre.
- Ha csak nem én fogom előbb megcsalni őt – kaján vigyor ül ki arcára és felnevet, de olyan ízesen, jókedvűen. Valójában, ha nem ismernénk, biztosan azt hinnénk, hogy teljesen és totálisan megőrült. Ezzel tulajdonképpen meg is adta háztársa gondolataira a választ. Benjivel egyáltalán nem komoly a kapcsolatuk abban az értelemben, ahogyan ő gondolta és magyarázta. Benji akkor sem állapodna meg, ha pisztolyt fognának a fejéhez. Két érdeklődési köre van: a nők és a sör. Jó ideig egyiket sem tervezi elveszíteni. Bohókás. That’s right. – Kedves, hogy aggódsz, de nagy lány vagyok már. Azért köszönöm – átnyúl az asztalon és puhán megérinti a fiú kezét, de vissza is húzza. Nem akarja hosszúra nyújtani a kontaktust, ki tudja, hogy a másik meddig tűrné. Ahogy a vele szemben ülő karistolja az asztalt talán megérzi, hogy túllőtt a célon, így hangtalanul belekortyol kávéjába és várja a következő mondandót, ami nem is olyan későn megérkezik. Kedves, ahogy megszokhattuk és direkt, ahogy megszokhattuk. Úgy tűnik új játékba kezdtek, ez pedig a tapossuk el egymást verbálisan legújabb szériája. Nah, ki tud nagyobbat mondani? Valószínűleg hősnőnk.
- De csak akkor, ha egymással – közli ellentmondást nem tűrően a szőkeség. Elég komoly ahhoz a hangja, hogy mindenki dermedtre fagyjon körülöttük. A Nagyterem nyüzsgése elhal és szinte visszafojtott lélegzettel várják, hogy Noel mit fog felelni, de mire a fiú végre megszólalhatna, Michelle le is inti. – Te is egy mással, meg én is egy mással. Szigorúan. Ahogy lefektetted az szabályokat – lassan bólint neki, kissé kínosan ejti ki a szavakat az utolsó mondatnál, ezzel jelezve, hogy Noel is kellőképp a szívébe taposott. Félmosollyal a száján ismét megcsóválja a fején. Nem érti, miért csinálják ezt. De kivételesen Noel kezdte, ez pedig igen megnyugtató fejlemény. Nos, tényleg kihívta maga ellen a sorsot. A szőkeség úgy dönt, hogy talán mára ennyi elég lett volna, így feláll és elindul, de pár lépés után megtorpan és visszafordítja fejét.
- Egy dologban baromi nagyot tévedtél Ombozi Noel – szájával kissé csücsörít, hogy elfedje mosolyra húzódó ajkait, így várva a jelzést, hogy elárulhatja a titkot. Ami nem is olyan nagy titok, de a fiú biztos kíváncsi rá. Ha nem, akkor is megtudja, ugyanis a játszma csak most kezdődik igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340359#post340359][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 23:39[/b][/url]

A sírásra célzó megjegyzést nemes egyszerűséggel elengedi a füle mellett. Ez olyan célzás volt, amely kifejezetten övön alulira sikeredett. Ki hitte volna, hogy egymás gyengeségeivel fognak dobálózni egyszer csak. Aztán a hirtelen kitörésre meglepődötten kapja fel fejét, de arcvonásai hamar visszarendeződnek. Több kell ehhez annál, mint ráförmedni. Természetesen teljesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy mindenki ebben a nyüves teremben őket figyeli, pletykára éhes fülekkel és/vagy szemekkel. De vajon izgatja? Nem, a legkevésbé sem. Kivételesen örül annak, hogy nagy port kavar, a látványosság és feltűnés mindig jót tesz egy kapcsolatnak, így mindenki számára egyértelműsíthető, hogy Noel az övé. Igen, tagadja, igen, kiabál, igen, leszidja, de és? A várt hatás elérve, hiszen a fiú csak egyetlen lényre koncentrál. Arra a nőre, akit a szíve mélyén őrülten szeret. Azzal, hogy nem hagyják őt hidegen a szőke szavai, bizonyítja érzéseit.
- Hallottátok, forduljatok el szépen, nem szeretjük a nyilvánosságot! – tettetett dorgálással integet a diákoknak, hogy most azonnal hagyják abba a fülelést. Valószínűleg a srácban égő indulatoknak nem tesz jót ez a mozdulatsor a megjegyzéssel, inkább csak olaj a tűzre. De a belső reakció ismételten ugyanaz: GET IT!
- Csípem a modorod, fejleszted? Vagy csak számomra egyértelmű, hogy én nyugalmi helyzetből vagyok akkora bunkó, mint te nekifutásból? – szinte töprengve teszi fel a kérdést, miközben ironikusan, finoman gesztikulálva fűzi hozzá korábbi mondandójához és a legkevésbé sem kedves stílushoz a véleményét. Aztán itt a következő helyzet. Ki szigetel el magától és kit? Igaz, ami igaz, Michelle az elején elég elutasító volt. Habár nem mindig. A Kínai Nagy Falas megjegyzésre elvigyorodik, majd csücsörített szájjal hajol előrébb, hogy még véletlenül se hagyjon válasz nélkül egyetlen megjegyzést sem. Kívülállóként nyilván oltári szórakoztató a vitájuk, de belül a prefekta majd felrobban. Minden csak látszat, a borító. Pedig ha bárki tudná, mit tenne most valójában… Az durvább lenne mint egy ötven karikás film. És ez teljesítmény.
- Azért egy boldog hetünk mégis csak volt. Meg kéne becsülnünk – mintha csak magának mondogatná, bólogat picit és újra felemeli fejét, hogy a zöld szempárba nézhessen. – Oh, egyébként nem tudom, hogy épp ki előtt vannak falak. Mert szerintem te játszol várépítőset jelen pillanatban – ez a kijelentés bár provokatív volt, a kék íriszek elárulták, hogy a lány tényleg így gondolja. Michelle azért jött, hogy beszéljenek, de a direkt kezdés a kapcsolatosdival… Elszállt az agya, nem is kérdés. Feláll székéről és elindul, de még egy utolsó megjegyzést elejt, ami végleg kivágja a biztosítékot. Tisztázzuk, ha akarta volna, kikerülhette volna a vasmarok szorítását, elkerülhette volna azt a durva közelséget, amit akkor kapott. De nem tette. Várta a pillanatot, mikor robban a bomba, így nagy erőfeszítésébe telt, hogy elnyelje az előtörni készülő mosolyt. Azért valahogy csak sikerült, tekintve, hogy épp az arcába üvöltöttek, nem is kedvesen. A szavak szíven szúrták, de a lélekjelenléte és a becsülete több volt ennél. Az elsuttogott mondat pedig mindent megmagyarázott. Ezúttal Michelle-ben gyulladt fel a harag lángja. Eleresztették, hogy hagyják távozni, de ő ehelyett közel lépett Noelhez és megragadta az ingét, hogy odahúzza magához.
- Ha annyira baromira tudtad, miért hagytál ott? Miért engedtél el? Ennyit ért a hihetetlen nagy szerelmed kedves Noel? Csak azért kérdem, mert ha szerinted Benji beletapos a szívembe, te mit művelsz? – szinte belesuttogja a szavakat Noel szájába, azok pedig láthatóan leszivárognak a fiú szívéig, hogy kifacsarják. – Légy boldog, ugyanazt éreztem, te pedig épp most cseszed el. Tapsvihart ezért ne várj – ellép tőle, hogy ott hagyja megsemmisülésében. Keresztbe font karral áll előtte, immáron egy lépés távolságban tőle és várta a következményeket. Üvöltés? Faképnél hagyás? Mindkettőre volt már példa. Így azonban, a közönség szeme láttára muszáj férfiként viselkednie. És úgy is fog. A kérdés csak az, miben fog megnyilvánulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=343373#post343373][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.25. 15:03[/b][/url]

Ahogy Noel elneveti magát, láthatóan a körülöttük lévők is oldódnak valamelyest, bár figyelmük középpontjában továbbra is a páros áll. Michelle nem vesztegeti idejét kellemes percekre, azonnal érkezik következő kedvesnek nem mondható megjegyzése, melyre a vele szemben lévő igen gorombán válaszol. A szőkeség megvonja vállát, majd hátradől, maga előtt keresztbe fonja karjait és úgy válaszol.
- Nekem sem kell, számomra ez választás kérdése. Te tudod a legjobban – összeszűkült szemmel méregeti a fiút, próbál kést döfni belé, a gyenge pontra hajt. Sosem fogják megemészteni ezt a szörnyűséges tanévet, amelynek okozója bár egyértelműsíthetően a lány, a vége felé a fiú is beleadta a saját részét. Bár mindenki azt hiszi, az ő harcukat a gyűlölet tüze fűti, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Szilárd tény ugyan, hogy az utóbbi időben csak fájdalmat okoztak egymásnak, mindez annak volt betudható, hogy szeretetükkel, vagy inkább szerelmükkel nem tudtak és jelenleg sem tudnak mit kezdeni. Azok a sebek, amelyeket egymáson ejtettek, de főleg Michelle Noelen, túl nagyok és túl mélyek voltak. Ha bármit is akarnak még egymással kezdeni, ahhoz előbb el kell pusztítaniuk a másikat, hogy egy teljesen üres lapról indíthassanak. Olyasfajta megbocsájtásra kell lelniük, amit megadni csak egy igazán szerető szív képes.
- És akkor mi van? Csak azt ne mondd, hogy nem volt kielégítő – kaján mosolyra húzódik szája, kékjei belefúródnak a fiú zöldjeibe, egyértelműen előhívva onnan a régi, eltemetett emlékeket. Azt a bizonyos hetet, ami mindent elindított kettejük között és, ami még mindig kísérti őket álmatlan éjszakákon, vagy magányos nappalokon. A kötelék akkor kialakult és hiába próbálják elszakítani, megfosztani egymást ettől a valamitől, túl erős. Életük végéig bennük marad majd ez a viharos, kegyetlen játék, amelynek okozója a büszkeség és a félelem az érzésektől. A lavinás részre nem óhajtott reagálni, mert nem akart még mélyebbre ásni. Ezt nem itt és nem most kell megtenniük. Sok minden megengedhető a fehérnép előtt, de ennyire bizalmas dolgokat csak és kizárólag négyszemközt közölhetnek egymással. Ebben még Michelle is egyet kellett értsen a fiúval.
- Nem lenne hozzá közöm, de az orrom alá dörgölnéd, hogy fájjon nekem, igazam van? – előrehelyezett testhelyzetben, nyugodtan beszél az ingerült rellonossal. Kivár pár másodpercet, de reagálni nem engedi. – Hát persze, hogy igazam van – megint összehúzza szemeit, azonban már nem marad ülve, felkel és elindul, a visszatekintés viszont meghozza vesztét. A fiúhoz simulva, szájába csepegteti a méregként funkcionáló szavakat, odaleheli őket, ezzel pedig túllő a célon. Az üvöltés, ami elhangzik és ezzel végleg fagyos hangulatot teremt, Michelle szívébe kést állít. Hát tényleg így érez a fiú. Ha nem nagyközönség előtt lettek volna, a szőkeség szeméből könnyek csordultak volna, de így csak állt némán és várt. Néz Noelre azokkal a fájdalmas kékekkel, amelyekben már nem lakozik harag és bosszúvágy, csak a csalódottság. Pár másodpercre szüksége van összeszedni magát, de végül sikerül.
- Ha ettől boldogabb leszel, nyugodtan takaríts ki az életedből. Úgysem vagyok odavaló, ha jól emlékszem – szavai bár halkak, sértettek is egyben, s ezzel az éllel a hangjában óhajtja lezárni a veszekedésüket, melyet az iskola elé tártak. Bár gondolataiban elhatározza, ideje indulni, Noel megelőzi, ahogy odalép hozzá és különös kegyetlenséggel húzza őt magához. Ahogy megérzi az ajkakat övéin, kikapcsolják az agyát, csak a fiúra tud gondolni, minden tiltakozás és kétségbeesés helyét átveszi a vágy, így ugyanazzal a hevességgel visszacsókol. Mikor ízlelte így utoljára őt? Már nem is emlékszik. A búcsúcsókjuk halott volt és élettelen, de ez vad és szenvedélyes, amilyennek lennie kell. Michelle rég nem érzett így és ezt bánta. Bánta, hogy makacs volt, de most is tudja, hogy amint vége a pillanatnak, nekik is végük. Megérzi hajában a finom kezet, s így ő is szabadon engedi az érzéseit, ujjai vándorútra indulnak, átkulcsolják a rellonos derekát, majd lassan elindulnak felfelé a hátán, a hajában végződve. Egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat, de mikor érzi a végét, elereszti Noelt. Ellépnek egymástól, de itt nem lenne szabad véget érnie.
- Mi lenne, ha téged választanálak? – jelentőségteljesen pillant a fiúra, hangjában nem tükröződik semmilyen vicc, vagy hazugság. Ilyen őszinte talán még sosem volt a fiúhoz, most azonban létfontosságú a kérdés. Talán Noel azt mondja, nem érdekli, talán azt feleli, hogy szereti, talán szóra sem méltatja, de a szőkeség ettől függetlenül odalép hozzá és átöleli derekát, nem ereszti. Ha el is utasítják, nem hagyja magát, mert övé az utolsó szó. Az előbbiekből látható, hogy szereti őt a rellonos, hát lássuk, mi lesz ebből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=347644#post347644][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.31. 20:48[/b][/url]

Még saját magát is meglepte ezzel az egésszel. Miért kérdezte meg, hogy lehetne-e valami köztük? A válasznak nemnek kéne lennie, de ehelyett más történik. Megbocsátás, feledés… Olyan dolgok, amikre Noel talán már nem képes. De ha megtenné mindezt érte, értük, akkor csak kell akadnia egy indoknak, amiért még mindig nem engedték el egymást. Végig csak fájdalmat adtak egymásnak, de főleg a lány. Minden áron el akarta magától taszítani Noelt, de ehelyett csak közelebb került. Szakmai ártalomnak is nevezhetnénk az elszigetelődést és a bizalmatlanságot, de letagadni mindent túl sok. Mich lehunyja szemét, míg gondolkozik. „Az lenne a legegyszerűbb.” Ezt válaszolná a kérdésre, de elnyomja az eszét és hagyja, hogy a szíve beszéljen.
- Nem gondolnám, hogy igen – elmosolyodik féloldalasan, de ez egyértelműsíti, hogy tényleg így gondolja. Nem, nem adná el senkinek azokat a perceket és órákat, a legkínzóbbakat sem, mert azok is ők. Megtapasztalták milyen együtt és egymás nélkül. Mindkettő valahol pokoli volt, de ha kaphatnának egy újabb esélyt, lehet másképp fognának hozzá. A randi hallatán elkomolyodik és bólint egyet. Nem mond semmi konkrétumot, hol és mikor, nem éppen a Nagyterem kellős közepén kéne ezeket az infókat egyeztetni. Még csak az kéne, hogy az ünnepélyes „új esélyek” találkozón jelen legyen a fél iskola. Akkor inkább egy akasztás, de már tényleg.
- Egy nyitott kapcsolatot felesleges elfelejteni – acélozott kékjei belefúródnak a zöldekbe. Nos, igen. Ha eddig Noel azt hitte, hogy egy életre szóló románcnak kell véget vetni, akkor bizony hatalmasat tévedett. Közösen döntöttek emellett, Benji azért, mert képtelen kötöttségben élni, Michelle pedig azért, mert azt hitte, Noellel vége és Benjamin amúgy is imponált neki. Be kell vallania, helyes srác, van egy kiállása és jó fej is, a maga rellonos módján, de… De ez kevés ide. Noel más, egészen más, vele a múltja, az emlékei, igazából túl sok minden köti össze. Mindezt elengedni egy játék kedvéért, egy komolytalan életfelfogás következményeképp? Ki van zárva, nem tenné meg. Hagyja, hogy újabb csókot leheljenek ajkára, nem tiltakozik, sőt.
Mikor fenyegetés érkezik a fiú részéről, Michelle finoman elmosolyodik, majd lenyúl övtáskájába, hogy onnan egy kést előhúzva Noel szívéhez szorítsa. Kékjei rávirulnak a rellonosra, élesen csillognak, majd végül megszólal.
- Ha nem szeretnéd, hogy újra szíven szúrjalak, te se csalj meg – szinte a fiú szájába suttogja a fenyegető szavakat, ám a penge érintésétől halálosan komollyá válik az egész. Eddig csak átvitt értelemben beszéltek tőrdöfésről, de ha a másik elemi mágiával akarja kordában tartani a Saint-Venant lányt, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy ő is mindent bevet, ami jelen esetben pálcája és csodálatos gyűjteménye. Ha egyszer Michelle komoly kapcsolatra adja a fejét, elvárja, hogy ugyanazt kapja vissza, így ha neki nincs kikukucskálás, a partnerének sincs. A kést elveszi a fiú szívétől és visszateszi a helyére, majd lehámozza magáról Noel kezeit, hátat fordít és elindul.
- Egyetlen dologban nagyot tévedtél, mikor legutóbb találkoztunk – megint hátrapillant, de ezúttal nem áll meg, hanem jó hangosan mondja el, amit már korábban akart, hogy utána végleg eltűnjön a közönség elől. – Mi még nem végeztünk egymással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=560002#post560002][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2016.01.01. 01:18[/b][/url]

Nem sok kedve volt eljönni a bálba, főleg mivel ezúttal Vasil nélkül teszi tiszteletét. Egyértelmű, hogy ennek a kócerájnak a szennylapja majd lehozza, talán szakítottak, de tudjátok mit? Tojik rá. Az egyik szívének legkedvesebb ruhát magára kapja, hozzá a szövetkabátja, egy csinos magassarkú és már indul is a kastély felé. Nem mondhatnánk, hogy melege van, mert az bizony erős túlzásnak minősülne, de valahogy feljut a tanodáig, aztán pedig egyenesen a Rellonba megy, hogy a szobájában lepakoljon.
A nagyteremig vezető úton túl sokan nézik meg, hiszen ritkán fordul elő, hogy kicsípi magát, noha amúgy is feltűnő jelenség. Belépve már javában folyik a banzáj, ő pedig egy italt szerezve megáll a fal mellett annak támaszkodva és nézi az indokolatlanul nagy tömeget a felhajtással. Katasztrófa. Nem is érti, miért érkezett ide, főleg akkor, mikor felcsendül az All I want for Christmas című örökzöld. Nem boldog. Egészen addig kifejezetten hiszterizálja az egész, míg meg nem pillantja Arnoldot a színpadon. Ekkor gúnyos mosolyra húzódik ajka, mert már várja a percet, mikor visszaidézheti a jól ismert mozdulatokat. A Bogolyfalva Csillagára is ő segített felkészülni részben a levitásnak és igen, akkor is istentelenül jól szórakozott rajta. Ez azóta sem változott, így a produkció végeztével már őszinte mosollyal, azonban igen lassan tapsol. Ez idő alatt kicsit közelebb keveredett a parketthez, így nem is érti, hogy percek múlva hogyan teremhet mellette a srác.
- Nem volt rossz Arnold, nem volt rossz - óvatos csücsörítés az ajkakkal, ahogy megszokhattuk, hozzá a félig elismerő, félig semmilyen hangszín. - Persze a BK Boys egyik sztárjától többet vár az ember, de nem csak rajtad múlt - megveregeti a vállát, majd megjelenik a jól ismert féloldalas mosolya és magához vonja a srácot, hogy jól megölelje. Imádja és persze, hogy tetszett neki az egész produkció - már ha nem számoljuk a zenét. Ahogy elengedi nem hervad le a görbe arcáról, nincs is miért. Belekarol a levitásba, hogy elinduljanak a tömegbe.
- Az a helyzet, hogy borzalmasan régen láttalak. Alig ismertelek fel. Mesélj szerelmem, mi újság feléd?