38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 26 27 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Quentin Chamberlain
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 209
Írta: 2014. november 18. 18:25 | Link

Mark *___*
Valamikor régen, még szeptemberben...


Annyira izgatott voltam ettől az egésztől! Most pedig, hogy a vonaton ülünk már tartok kicsit tőle. Mi van ha nem tudok beilleszkedni? Oké, hogy Mark itt van, de nem lehet mindig ott. Na meg most már... most már illene magam megvédeni egyedül. Pácával persze verhetetlen vagyok, de az mégsem ugyanaz.
Az idegesség miatt, ami az izgatottságom helyére költözött miután a vonaton "kettesben" maradtunk - a szüleim nélkül -, nem tudok megszólalni sem. Az ablakon bámulok kifelé. Sokan vannak a vonaton. Engem ez eléggé meglepett, megszoktam, hogy  a Roxfort Expressszen csak mi voltunk és magunkra zárhattuk a fülkénket. Itt most más a helyzet, így egymás mellett ülve, kissé szűkösen utazunk.
Nagyot sóhajtok, aztán Mark felé fordulok, kinyitom a számat, mintha mondani akarnék valamit, de rögtön be is csukom. Nem tudom, mit akartam mondani. Máskor könnyű vele beszélgetni bármiről, de jelenleg semmi értelmes nem jut eszembe. Visszafordulok az ablakhoz inkább és bámulom a tájat. Ahogy változik a környezet összébb húzom magamon a sötétkék pulcsimat. Nem bírok magammal így felállok és előhúzom a farzsebemből az órámat, és megállapítom, hogy jó darabig vonatozunk még. Miközben visszaülök, Markra pillantok és beharapom a számat - észre sem veszem.
Ásítok egyet és végül úgy döntök, ha úgysincs semmi témám, talán alhatok egy keveset, addig sem érzem ezt a furcsa idegességet. Saját házunk lesz! Csak nekünk, kettőnknek! Nem a hollóhátas évfolyamtársaimmal fogok együtt aludni és nem is az új suliból valakikkel. Nem a közeli faluban leszünk Markkal. Ketten. Annyira hihetetlen és valahogy nagyon feldob mégis idegességgel tölt el. Gyorsan be is csukom a szemem, hogy ne gondoljak ezekre. Nehezemre esik, de végül csak elalszom. S ahogy a vonat zötykölődik a fejem Mark vállára esik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mark Rey Xavier Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 183
Írta: 2014. november 18. 21:56 | Link

Quentin

Szeretem a kalandokat, meg az új helyeket felfedezni, most mégis az az érzés jár át, mint amikor először mentem a Roxfortba. Azóta hét teljes év is eltelt, és már nem kell ahhoz apa, hogy átmenjünk a falon, ami a 9 és háromnegyedik vágányhoz vezet. Ami viszont jobban aggaszt, hogy nem ismerem annyira a nyelvet. Márpedig valahogyan kommunikálni kell majd az ottaniakkal, de lehet, hogy nem szakadok le Quentinről, és majd ő fordít nekem. Úgy is sokkal jobb a nyelvérzéke, mint nekem. Apropó, ha meg Quentin: tök jó lesz végre, hogy egy fedél alatt lakunk majd. Igaz, a Roxfortban is megoldottuk, hogy mindig együtt legyünk, sokszor bele is rángattam a kihágásokba, de megérte. Most legalább ez a része kimarad, mert hiába vagyunk külön házban a suliban, a faluban együtt lakunk. Végre felnőttként kezelnek minket is a szülők, bár azt nem tudom, hogy helyesen teszik-e. Ismerve magamat, tuti felrobbantom egyszer azt a helyet, aztán meg költözhetünk össze Quentin őseivel, ami… inkább visszafogom magam.
Időközben eljött az a nap is, amikor utazni kell, így már a vonaton döcögünk Bagolyvalami felé. Vagy Bogoly…? Tudja azt jól Merlin helyettem is, no meg a mellettem ülő legjobb fej barátom, aki éppen az ablakon néz kifelé. Mivel jobb dolgom nem akadt, felkeltem, és megnéztem Ayamet, hogy minden rendben van-e vele. Nem szívleli a vonatozást, de hoppanálva mégsem jöhettünk ide, mert még a végén olyan helyen bukkanunk fel, ahol nem kellene. Megnyugtattam a kis kedvencemet, hogy nemsokára megérkezünk, majd visszaültem a helyemre. Ekkor éreztem, hogy valaki nekiütközik a vállamnak, de mikor odapillantottam, mosolyogva nyugtáztam, hogy az a valaki nem más, mint Quentin.
– Kellett neked annyit olvasnod az este. –halk kuncogás után borzoltam össze egy kicsit a haját, majd úgy helyezkedtem, hogy kényelmesebben feküdhessen a vállamon, én pedig kilássak az ablakon. Igazán odaérhetnénk már.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Quentin Chamberlain
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 209
Írta: 2014. november 21. 08:54 | Link

Mark

Fáradt vagyok ez igaz, és az egyenletes döcögés, a fák váltakozása, egyszerűen csak az a monotonság, ami a vonatozással jár elegendő ahhoz, hogy szép lassan - vagy tán nem is olyan lassan - de elaludjak.
Először még az ablaküvegnek döntöm a fejem, de az kemény és hideg, és azt még alvás közben is tudom, hogy nem rajongok egyikért sem. Igaz, a hideggel nincs különösebben bajom, de jelenleg nem esik jól. Főleg, amikor a zötykölődés közben még koppan is egyet-egyet a fejem. Nem csoda hát, ha hamar a másik oldalra dőlök, ahol viszont minden sokkal kényelmesebb. Valahol még azzal is tisztában vagyok, hogy Mark összeborzolja a hajamat és valamit magyaráz. Mondhatni nem túl mélyen alszom, de azt, hogy mit mond, vagy hogy épp most kócolt össze, már nem fogom fel. Mocorog, amiért kicsit morgok, de végül sokkal kényelmesebb lesz minden, így csak mosolyra húzom a számat, és tovább zuhanok az álmok felé.
Hogy mennyi idő teli így el, azt nem tudom. De egy újabb zökkenő - talán megállt a vonat? - miatt ébredezni kezdek. Először nem igazán tudom, hogy hol vagyok. Csak az tudom, hogy kényelmes így, ahogy vagyok, hogy finom illata van a párnámnak és hogy nem is igazán akarok még felébredni. Aztán lassan tudatosul, hogy a párna még sem olyan kényelmes. Inkább kemény és csontos. Hogy az illat, nagyon is ismerős és bár meg vagyok győződve, hogy a világon semminek sincs jobb illata ez a gondolat is hamar elúszik és elfelejtődik, amint ráeszmélek újra a világra.
Kinyitom a szemem és elég hirtelen ülök fel. Aztán a hirtelen fény miatt be is csukom újra őket, összeszorítom és nem tetszésemet kifejezve nyögök egyet. A kezemmel odakapok, kicsit megdörzsölöm, aztán pillantok Markra.
- Mennyit aludtam? Messze vagyunk még? Nem nyomtalak? Felkelthettél volna! - mert hát mégsem ez a normális, hogy rajta fekszem. Nagyon nem.
Amíg válaszol kinézek az ablakon és az üvegben visszatükröződik halványan az arcom. Szörnyen áll a hajam, így azt próbálom megigazítani és tovább morcogok, amiért nem sikerül. Határozottan fel kellett volna keltenie! Akkor ez most nem lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mark Rey Xavier Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 183
Írta: 2014. november 24. 14:28 | Link

Quentin

A Roxfort Expresszen se volt valami izgalmas az utazás, de ott az volt a különbség, hogy kabinok voltak, és nyugodtan tudtunk beszélgetni Quentinnel. Ez viszont kimarad, hiszen itt több emberrel vagyunk összezárva, és nem lenne jó, ha mindenki hallaná a beszélgetésünket. Ráadásul Quentin is elaludt, így meg aztán végkép ki van lőve, hogy dumáljunk. Azt viszont meg kell hagyni, hogy tök édesen tud aludni, és nem is volt szívem felébreszteni. Olyan, mint amikor Rey alszik el egy hosszú utazás miatt, de a fejét a vállamon pihentető nagy gyerek nem az öcsém, hanem a barátom. Egy olyan barát, akinél jobbat keresve sem találnék.
Közben zötykölődött továbbra is a vonat, Quentin pedig hirtelen riad fel. Némi aggódással telve pislogtam rá, hogy minden a legnagyobb rendben van-e vele, de csak nevetni tudtam a gyors kiakadásán. Miután arcvonásaim vigyorgásra rendeződtek, csak legyintettem egyet a levegőben, majd vettem egy mély levegőt, és felé fordultam.
– Olyan fél órát, ha aludtál, és szerintem nem vagyunk messze, hamarosan megérkezünk. Legalábbis jó lenne már, mert eléggé kényelmetlen ez az ülésnek nevezett valami. Dehogy nyomtál, és azért nem keltettelek fel, mert minek? Jó volt nézni, ahogyan alszol. –közben, ha hagyta, ha nem, megigazítottam neki a haját, mert láttam az ablakból, hogy milyen arcot vág. Amint visszaült, beharaptam az alsó ajkamat, és gondolkodóan néztem rá, majd csak kiböktem azt, amit akartam.
– Szerinted milyen lesz a suli? Elfogadnak majd minket, vagy kinéznek, mert sokkal később jöttünk, mint mások? Egy jó dolog azért lesz: együtt fogunk lakni, és most már nem kell attól tartanod, hogy elkapnak minket, ha kirángatlak takarodó után. –vigyorogtam néztem Quentin szemeibe, és közben bevillantak a képek, mikor patrónust küldtem neki, hogy jöjjön ki, mert ezt, meg ezt találtam, és jó móka lesz. Egy ideig jó is volt, de aztán elkaptak, a büntetés meg nem igazán volt jó… De mindegy is, itt már nem érhet minket ilyen gond.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Quentin Chamberlain
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 209
Írta: 2014. november 24. 21:29 | Link

Mark

Nem tudom pontosan, hogy mi ébreszt fel. Félálomban még nagyon kellemesnek is ítélem a helyzetet, azonban a valóság, mintegy fejbe vág. Nem illik ilyet tenni a legjobb barátommal, hogy csak úgy elalszom rajta. Főleg nem úgy, hogy a hajam is összekócolja. Mármint nem ő, hanem a rajta fekvés. Vagy tudom is én. Igazából szerintem valaki belesimított a hajamba, de ez most lényegtelen.
Próbálom megigazítani, sikertelenül. Mark zabolázza meg végül a rakoncátlan tincseimet én csak összeszorítom a szemem. Néha olyan gáznak érzem magam.
- Tényleg? Nem tűnt fel... - felelem és beharapom a számat. Nyilván mert félig Markon feküdtem nekem nem volt kényelmetlen az ülés, viszont mondhat akármit, ha neki kényelmetlen volt, akkor én arra tényleg rátettem még egy lapáttal, hiszen miattam még mozogni sem tudott igazán.
- Mi volt benne a jó? - nézek rá furán. Ilyet sem mondott senki még soha, de aztán elnevetem magam, tuti hülyül. Intek is neki, hogy hagyja nem gondoltam komolyan a kérdést. Inkább kinézek újra az ablakon, hogy merre lehetünk. Aztán rájövök, hogy fogalmam sincs, sosem voltam erre korábban.
- Úgy tudom, mások is jönnek csak a Mestertanonc képzés miatt - felelem komolyan, aztán felé fordulok - Egyébként is! Imádni fognak. Mert vicces vagy, nyitott és kviddicsezel és mert nem hagyod unatkozni az embereket magad körül.
Ha valakinek attól kell tartania, hogy nem fogadják el, az inkább én vagyok. Alapból sem vagyok túl nyitott és ha Mark nem rángat el egy-egy könyv mellől, akkor lehet átolvasok egy egész napot, hetet... Azt sem értem sokszor ő miért szeret velem lenni, de én nagyon örülök, hogy ő nem hagy magamra soha.
- Még szerencse. Nem szeretnék több rivallót kapni! - csak egyszer kaptam. De az is bőven sok volt. Anyám hangja a rivallóban is csendes és lágy volt, de tele volt csalódottsággal, amiért kihágáson értek és nem lettem prefektus sem. Pedig amúgy azt hiszem, szerettem volna az lenni. - Kíváncsi vagyok a házra. Apa azt mondta tetszeni fog...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. november 25. 23:56 | Link

Ádám
~Legyen ez az utolsó felvonás~
Vasárnap délután, a peronon



Egy héten keresztül mind csak pakolt és pakolt, egyszer ki, egyszer be, át, összevissza, szerteszét, rá, mindenhogyan. Rájött, hogy iszonytat mennyiségű könyvet gyűjtött össze, így aztán az egyik délután elvándorolt Tildához és néhány értékeset odaajándékozott neki, a kiválogatottak többi részét pedig felajánlotta könyvtári könyveknek. Amit félretett, jobbára szakkönyvek és érdekességek voltak, vagy különleges jelentőséggel bírtak számára, ajándékba kapta vagy épp hosszadalmas munka árán szerezte be az adott kötetet. Olyan sok szép borítón siklott végig az ujja, annyi illatos cellulózban merítkeztek meg szaglószervei, és mindnek külön jelentése volt, egyedi, utánozhatatlan üzenetet hordoztak számára.
Aztán a ruhák is poggyászba kerültek, mind szépen összehajtogatva, melléjük, rájuk az emléktárgyak, képek, egyéb csecsebecsék. Lala és Ria, a jégfőnix és a nyuszika ott gubbasztottak az indulás reggelén a helyeiken: Lala Runa vállán csipogva, Ria pedig a ketrecéből mozgatta bajszát ide-oda. A hideg, borongós délután felidézte benne szülőhazája időjárási körülményeit, és a szomorú érzések mellé egy kis nosztalgiát is kevert a hangulatába. Úgy egy hónapja kapott a lehetőségen pályázat formájában és igazából nem várta, hogy megkapja, mégis így lett: felvették Svédország elitképző mágusiskolájába főleg az utolsó vizsgaidőszakának eredménye alapján. Ádámmal jó pár napig beszélgetett erről az egészről, mi legyen, hogy legyen, de a tudásvágya szólította és végül győzött. Ádámot is sikerült meggyőznie, hogy mint hivatalos gyámja, engedje haza, de cserébe megígérte, hogy minden szünetben hazalátogat majd, mert most már Magyarország lett a kis levitás új hazája, az új családjával.
Nehéz egy hét van mögötte: sorban elbúcsúzkodott a barátaitól, a szeretett tanárok közül néhánytól (akiktől nem félt elköszönni), megírta az utolsó beadandóit, majd kikérte a papírjait tegnapelőtt az igazgatóságról. Vége, lezárták a tanulmányait itt, a Bagolykőben.
Ennél viszont sokkal nehezebb volt mindezt Gregnek elmondani. Lényegében azért is tudott mindent ilyen rendezetten véghez vinni, mert azzal kezdte, hogy hét elején leült megbeszélni mindezt kedvesével... és nos, pontot tettek békésen, de egyáltalán nem fájdalommentesen a kapcsolatuk végére. Bármit megadott volna, hogy ne kelljen Greg egyre inkább bezárkózó, fájdalomnak tűnő érzéseit megpillantania, mert azonnal rájött, mennyire megbántotta a férfit, akit szeret. És onnantól kezdve, hogy ez tudatosult benne, ő maga is valamiféle katatóniás állapotban csinálta végig az egész heti procedúrát műmosolyokkal, automatikus mozdulatokkal, precízen ügyelve a részletekre.

Ádám kezét fogja, miközben állnak a peronon és várják a menetrend szerinti budapesti vonatot. Az egész lány iszonyatosan kicsinek hat, még kisebbnek, mint általában. Félig elbújik Ádám karjaiban, arcát belefúrja a férfi mellkasába. Sír. Rázkódik a néma könnyektől, kezei erősen markolják a tanár kabátját. Minden érzése tiszta, nyilvánvaló: hogy nem akarná itt hagyni a szeretteit, hogy nehéz új útra lépni, hogy legszívesebben kettészakadna és itt is lenne, meg ott is, de meghozott egy döntést, és ugyan vissza fog ide járni szünetekben, tudja jól, hogy ezzel új vágányra terelődik az élete. Fogalma sincs, mi vár rá abban az iskolában az újabb beilleszkedési folyamat után, de reméli, hogy az itt gyűjtött tapasztalatok segíteni fogják, másként tiszavirág életű tanulás fog ott folytatni.
- Azért... Azért majd eljösztök Temivel meglátogatni? Néha? Úgy fogsz hiányozni. - Csak suttogni bír az érzelmek súlya alatt, miközben begördül a vonat hangos zakatolás közepette. Olyan nehéz elengedni a szülői biztonságot nyújtó karokat, kibontakozni az ölelésből és itt hagyni Ádámot és az ismerős tájat, az otthonát.
A csomagokat fellebegtetik a megfelelő kocsiba, és már nem marad semmilyen pótcselekvés, amivel elodázhatnák az indulást. Budapesten már várni fogja az iskolai képviselő, és majd vele hoppanál el Stockholmba, az iskolába. Ádám nem lesz már vele, hogy fogja a kezét.
Még egy utolsó, szoros ölelésre beleveti magát a férfi karjaiba, hogy még Lala is lepottyan a válláról, de jelen pillanatban képtelen a kis szárnyasra figyelni. A fülkében némi szél kavarja meg körülöttük a légfodrokat hűen tükrözve a kislány feldúlt lelkiállapotát.
- Írok, ha megérkeztem. - Miközben kibontakoznak az ölelésből, nyom egy búcsúpuszit Ádám arcára, s nemsokára már az ablaknak dőlve integet nagybátyjának, míg a vonat be nem kanyarodik és a férfi el nem tűnik a láthatárról. Irány Svédország még egyszer.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. november 25. 23:56
Hozzászólásai ebben a témában
Mark Rey Xavier Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 183
Írta: 2014. november 27. 20:28 | Link

Quentin

Először csak elmosolyodtam Quentinen, végül segítettem neki rendbe tenni a haját, ha már félig én vagyok a hibás abban, hogy így áll neki. Kérdésére pedig csak bólintottam egyet, majd fészkelődtem egy kicsit.
– Ne mond, hogy nem tűnt fel!? Megmozdulsz rajta, ott marad a fenéklenyomatod. Komolyan mondom a seprű kényelmesebb közlekedési eszköz, mint ez. Legközelebb hoppanálunk, legalább már tudjuk hova kell érkezni. –most is egyszerűbb lett volna kandallón jönni, mert úgy tudom, hogy abban a faluszerű akármiben is van kirendeltség, meg hopp-hálózat. Csak a hagyomány kedvéért jöttem most vonattal, mert új suli, elsőnek jövünk ide, azt hittem jó lesz… de tévedtem.
– Hogy végre nem egy könyvet bújtál közben. –vágtam rá némi gondolkodás közepette, mert már érezhető volt, hogy zavarban volt, és nem mondhattam azt, hogy az aranyossága volt benne a jó. Kevés alkalommal láttam aludni, mert amikor nyáron meglátogattuk egymást, én akkor is előbb dőltem ki, mint ő, mert lefoglalta valami könyv, vagy nem tudom. Pedig az ritka, hogy én éjfél előtt húzom a lóbőrt, mert eléggé aktív életet folytatok, Quentin meg még képes volt akkor is olvasni, vagy tanulni.
– Az lehet, de itt nem ismerek senkit sem rajtad kívül, fogalmam sincs, hogy miként állnak hozzá a dolgokhoz. A kviddicset se biztos, hogy folytatni fogom, több időt akarok most tölteni az elméletekkel, mert nem akarom, hogy mindig te írd meg a házi dolgozataimat. –legalábbis az esetek egy százalékában fogom csak megírni, mint mindig, de ezt Quentin nagyon jól tudja. Ám tényleg jobb lenne egy kicsit tanulni, mert a vizsgákon nem segíthet nekem, és nem akarok a hanyagság miatt megbukni. – Miattam nem fogsz, bár ezt ne vedd komoly ígéretnek. A házra meg én is. na de gyere, megérkeztünk. –rögtön fel is pattantam, amikor megállt a vonat. Ayamet kivettem a terráriumból, beletettem a nyakamba, majd a helyét lekicsinyítettem, a bőröndömet magam után húzva szálltam le a vonatról. Arrébb mentem, hogy Quentin is leszállhasson, majd a rakoncátlan kígyót visszatettem a helyére, majd körbenéztem.
– Hát… nem nagy szám. –állapítom meg, majd szép lassan megindulok a váróterem felé. Valami fogadóbizottság nincs, vagy nyugodt szívvel el is tévedhetünk? Na szép…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. december 2. 20:57 | Link

Józsi

 A bácsi láthatóan reagálni sem tudott, úgy meglepődött a hirtelen kiabálástól, de Anna nem akart sokáig időzni nála. Ki tudja, milyen varázslattal áldaná meg egy ilyen után. Vagy ami még rosszabb, a végén még bedugja az állítólagos apja mellé.
 Haladt is tovább a diáklányokhoz. Hétköznapi ruhában voltak, így nem tudta megállapítani, hogy bagolykövesek-e vagy melyik házba járnak. Annyi bizonyos, hogy így első ránézésre nem ismerte őket, de ha esetleg összetalálkozna velük később a folyosón, biztosan felismernék őt. És kikerülnék messziről. Vagy szólnának az igazgatónak. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre most odaszaladt hozzájuk is, és tovább kiabált, eszeveszetten, ahogy a torkán kifért. Holnapra biztos nem lesz hangja...
 A két lány ijedten rebbent hátra, mikor megérkezett. Anna megragadta egyik táskáját és maga felé húzta. Közben szeme őrülten járt ide-oda. Kereste szemével az iménti férfit. Ha csak ugratta, és elment, akkor valahogyan felkeresi és jól megátkozza. Aztán megpillantotta kicsivel hátrébb, amint csendesen figyeli. Ez nem elég neki. Valami jobbat kell kitalálnia.
 Hátrahagyta a lányt és egy másodpercig körbe-körbe futkorászott, amíg ki nem találta. Teljesítenie kellett. Úgyhogy vállalta a kockázatot, és elindult a fiatal anyuka felé, aki egy csecsemővel érkezett az állomásra. Valószínűleg látogatóba mennek a családhoz. Vagy valami hasonló. De ez most nem is érdekes. Odarohant hozzá, miközben folyamatosan ordította a mantráját.
 - Mindenkiért el fog jönni! Hát nem látják? Magáért is, és a gyerekért is!
 A csecsemőért nyúlt, miközben olyat kiabált, hogy majd ő biztonságos helyre viszi, majd ő megvédi. Ha ez nem veri ki senkiben a biztosítékot, akkor ez a társadalom menthetetlen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fődetrá Józsi
INAKTÍV


Svindler
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 27
Írta: 2014. december 7. 20:20 | Link

Anna

Lassacskán szép kis bámészkodó, ám egyelőre tétlen tömeg verődött össze Anna őrjöngésének hatására. Tudtam, hogy hamarosan közbe kell lépnem, ha le akarom aratni a babérokat, különben más teszi meg.
A pillanat akkor jött el, amikor a lány egy csecsemőt nézett ki magának. Igen, ez már határozottan kedvemre való húzás volt. Közelebb mentem az események helyszínéhez, és beugrottam Anna és a gyermek közé.
- Nyugodj meg, segítek. - közben óvatosan a pálcám felé nyúltam, majd gyors mozdulattal varázsoltam: eszméletlenné tettem Annát, reagálni se lehetett ideje. Az összeverődött tömeg érezhetően megnyugodott, és tapsban törtek ki. Az anyuka felé fordultam, megkérdeztem, hogy minden rendben-e, úgy tűnt, hogy túl van a kezdeti sokkon. Közben mások is felajánlották a segítségüket, de finoman elutasítottam a felajánlásokat, jeleztem, hogy majd gondoskodom az eszméletlen lányról, elviszem, hogy kivizsgálhassák. Karjaimba vettem Annát, és az elismerő szavak, vállveregetések közepette elhagytam a vasútállomás épületét. Mikor már biztonságos távolságba értem, magához térítettem a lányt. Simán kitörölhettem volna az emlékezetéből a történéseket, de az alakítása meggyőzött, hogy talán máskor is a hasznomra lehet, nem tűnt egy ijedős típusnak.
- A fizetséged. - egyelőre két galleont nyújtottam oda a lánynak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. december 13. 22:26 | Link

Józsi

 Imádkozott az égiekhez, hogy lépjenek végre közbe. Nem akart senkinek sem kárt okozni, főleg nem egy újdonsült anyukának. Már majdnem megeresztett egy megkönnyebbült sóhajt, mikor az idegen közéjük lépett. Ám erre sem volt ideje. Csak egy pálcát látott elsuhanni maga előtt és sötétségbe borult a világ.
 Mikor legközelebb felébredt, már nem a vasútállomáson voltak, hanem jóval messzebb a tértől, valami kisebb utcában. Kicsit zavart volt, miután felébredt. Kíváncsi volt, hogy mi történt, és hogy pontosan hol van. Nem ismerte olyan jól Bogolyfalvát, mint az otthon környékét Pesten.
 Felállt a földről, majd próbált minél határozottabbnak tűnni az ismeretlen előtt. Ám óvatosan, szinte láthatatlanul a falnak dőlt, hogy megtámassza magát. Nem sokszor kábították még el, és felettébb furcsa érzés volt.
 Mikor a férfi a az érméket felé nyújtotta, azonnal elengedte a falat.
 - Két galleon? Ötöt ígértél!
 Tudta, hogy átverés, számított rá, hogy itt valami nem stimmel. Nem csak hogy gyanús volt, de még veszélyesnek is tűnt az illető. Ráadásul még csak a nevét sem tudta. A férfi viszont annál több dolgot ismert róla.
 Azt se tudta, mire volt jó ez az egész, hogy neki milyen szerepe volt az egészben, és pláne, hogy honnan tudja az ő nevét. Kezdett egyre ingerültebb lenni, ezen gondolatok után, úgyhogy addig itt fog maradni, amíg meg nem kapja mind az öt galleont.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 4. 15:18 | Link

Victoria

Hát eljött ez a nap is. Lassan két éve vártam, hogy az ikertesóm átiratkozzon a Bagolykőre. Tizennégy éves korában elkapott valami betegséget, mondta is a nevét, de nem jegyeztem meg és amiatt kénytelen volt Koreában maradni. Szerencsére már jól van, bár szerintem már egy éve is jól volt, de hát a szülők nagyon féltik gyerekeiket, főleg ha beteg és már csak az az egy szem kölyök van otthon. De az is lehet, hogy Viki tartott Magyarországtól és nem mert elköltözni az otthonunktól jó pár kilométerrel arrébb. Tényleg, egyedül hagytuk a szüleinket. Mondjuk Kris még ott van, velük egy országban és egy városban, majd megvigasztalja őket.
Üres kézzel battyogtam a vasútállomásra. Még volt tíz persze a vonat érkezéséig, én pedig már a főutcán jártam. Nem siettem, saját tempómban haladtam, ami elvileg inkább gyors, mint lassú, legalábbis mások ezt mondták. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy megpillantsam ikertesómat. Errefelé még nem is találkoztunk, nem rémlett, hogy járt volna már itt, most viszont ideköltözik. Biztos sok bőröndje lesz, ha nem használt tértágító bűbájt.
Az állomásra érve kicsit körülnéztem, nem voltak sokan, vasárnap nem szoktak. Elnéztem mindkét irányba, vonatok hosszú sorát bámulva, majd mikor már unalmassá vált az ácsorgás, leültem az egyik szabad padra. Hosszabb kabátom volt, így azt magam alá gyűrtem, hogy ne fázzak fel a hidegben. A hó éppen hogy nem esett, de az biztos, hogy nulla fok alá csökkent a hőmérséklet, mert az arcomat kezdte csípni a levegő és az ujjbegyeim is megfájdultak. A bemondó minden közlésére felfigyeltem, hátha Viki vonatát mondja be, de sokszor csalódnom kellett. Pár perc kellett már csak, amikor felálltam, hiszen kellőképpen lefagytam már. Nem szeretem annyira a hideget. Mérgelődtem, de nem sokat, az a bizonyos női hang ezúttal a nekem kellő vonat érkezését mondta be. A jármű fel is tűnt, először még csak pontként, majd ahogy közeledett, egyre nagyobb és nagyobb lett, amíg le nem fékezett mellettem. Jó helyen álltam, még a mozdony előtt, így semmiképpen sem tudjuk egymást elkerülni. Egy pillanat alatt a szinte üres állomáson tömeg lett, én pedig nyújtózkodtam, hogy kiszúrjam a magamhoz hasonló alakot.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Victoria Fresmoon
INAKTÍV


Alapértelmezett kereső
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 1926
Írta: 2015. január 4. 16:59 | Link

Dasha


Áááááá, nem is hiszem el, ahogy vonatom már Magyarországon robog, legszívesebben megtolnám, ha tehetném, és gyorsabb lennék, mint a vasparipa. Nem sok idő és láthatom végre a testvéremet, akit két hosszú éve nélkülözök már. Míg idejövet a repülőn ültem, terveket gyártottam, mi mindent fogunk majd csinálni együtt, hova szeretnék elmenni vele, bár a tervezés az ő dolga, de annyira belelovaltam magam az ábrándozásba, hogy még a testhőmérsékletem is felugrott kicsit. Szerencse, hogy anya ezt nem tudja. Igyekeztem lehiggadni, de hiába, újra nem ment le egy falat sem a torkomon. Már kicsit több, mint egy éve, hogy kilábaltam egy kimondhatatlan nevű betegségből, amitől enni sem tudtam, már megint kiütközik rajtam? Megijedtem a feltételezésre és mély levegőket vettem, ujjaim csuriba tettem és felidéztem magamban egy iskolai emléket, hogy pulzuson a normális szintre térjen vissza. Gyomromban az izgalom görcsei azonban nem akartak alább hagyni. Később az ablak előtt elsuhanó tájat szemléltem, szememmel már a kastély keresve. Állítólag látni a vonatból, ahogy a dombok között kanyarogva közeledik a falu felé, ám még nem fedte fel magát egyelőre. Kihasználtam az időt, hogy gyorsan egy levelet fogalmazzak Koreába, megnyugtatni szüleinket, hogy megérkeztem. Ugyan ez még várat magára, de nagy baj már nem lehet. Épp útnak eresztettem a kis termetű baglyocskát, amikor megláttam az iskola, ködbevesző falait, hogy el is takarja a következő pillanatban, egy közénk tolakodó hegyfal. Nemsokára beérünk az állomásra, ezért összekapkodtam a széthajigált cuccaimat, mindent a kézitáskámba gyűrkésztem, majd az ajtók felé tolongó, zsibongó tömegbe integrálódtam. A vonat közepe felé találtam szabad fülkét, ahol csak egy elsős rellonossal kellett osztoznom, mint kiderült. Nem nagyon beszélgettünk, de sárkányszívizomhúr volt a pálcája magja és akkor rellonos lehetett. Leszálltam, megálltam a szerelvénytől egy kicsit távolabb, mélyen beszívtam a friss levegőt, aztán Dashát kerestem. Neki szemben sütött a Nap, így nehezebben vehet észre, én gyorsabb voltam. Az öreg gőzöst is megszégyenítő sebességgel ugrottam a nyakába.
- Dasha! Dasha! Jaj, de örülök, hogy kijöttél elém. Nélküled elveszett lennék a tömegben. Mi újság veled? Hagy szorongassalak meg! - Ezzel átkaroltam, két hatalmas cuppanós puszit is nyomva az arcára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A hasonlóság a különbségekben rejlik.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 4. 17:54 | Link

Victoria

Amikor beért a vonat még jobban izgatott lettem. Tudtam, hogy már csak pár pillanat és néhány méter választ el minket. Hatalmas tömeg keletkezett, az emberek zöme diák volt, biztosan most érkeznek vissza a szünidőről. Lábujjhegyre álltam, hogy esélyem legyen észrevenni húgicámat, de ez nem volt jó öltet, szabad hely hiányában kis híján fellöktek a városba igyekvők. Még épp időben léptem oldalra, ilyenkor szoktam megköszönni, hogy jó reflexeim vannak. Felnézni sem tudtam már, csak amikor a fülemben visszhangzott testvérem szavai. Óriási mosollyal fogadtam Victoriát, akit közben karjaim közé zártam.
- Sziaaa! – Szorítottam magamhoz és el sem engedtem az elkövetkezendő egy percben. – Persze, hogy kijöttem, különben elkavarodnál a suli felé vezető úton. – Mondtam neki félig szekálós hangnemben, de azért érződött rajtam, hogy egy hajszál választott el, hogy ugráljak örömömben. Aztán a cuccaira néztem, ami egyáltalán nem volt sok, ahogy azt gondoltam, tértágító varázslatot használt, így nem is ajánlottam fel neki a segítségem. Az ölelés után elindultunk befelé a városba, pontosabban a főutcán végig, a suli felé.
- Egyébként semmi különös, nem történt sok minden karácsony óta. – Utoljára karácsonykor találkoztunk, de egyszer még Ausztriában is „összefutottunk’, amikor síelni voltunk, én az itteni barátaimmal, Viki pedig az egyik koreai barátnőjével. Szóval valljuk be, nem olyan rég láttuk egymást, mégis most úgy éreztem, mintha két éve beszéltünk volna utoljára. Talán azért, mert végre itt láthattam, Bagolyfalván, amit már nagyon vártunk.
- És te hogy vagy? Anyuék gondolom milliószor elmondták, hogy hogyan utazz ide. – Kétségtelen, hogy nagyon féltenek minket, de attól még idegesítő tud lenni, ha valamit még mindig szájbarágóan mondanak, amikor már megértettük. – Ugye írtál már nekik, hogy megérkeztél? – Jutott eszembe, mert sejtettem, hogy tőle is elvárták ezt a kis apróságot, velem is mindig ezt csinálták. Gyors dolognak tűnik, de valamiért én mindig elfelejtettem baglyot küldeni, csak mikor már unatkozni kezdtem, akkor jöttem rá, hogy hoppá, bagoly! Kérdezték is, hogy mi tartott ilyen sokáig, én pedig mindig a szárnyasomra fogtam.
- Szóval, ez lenne Bagolyfalva. Időnként le szoktam jönni ide, például ebben a boltban vettem neked az ajándékot. – Mutatok a boltra, ami mellett éppen akkor haladtunk el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Victoria Fresmoon
INAKTÍV


Alapértelmezett kereső
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 1926
Írta: 2015. január 6. 13:46 | Link

Dasha


Nyögtem egy alig észrevehetőt, mikor visszaölelt, de nem róhatok fel neki semmit, én sem kíméltem, ő viszont köszönhetően a harcművészeti gyakorlatoknak, sokkal erősebb volt.
- Inkább valld be, hogy már nagyon hiányoztam neked, azért siettél elém. – Megszokott volt nálunk, hogy húztuk egymás agyát, főleg én az övét, de ő sem volt kezdő a témában. Az, hogy imádtuk egymást, nem fejezi ki, azt amit éreztem, ő valóban a másik felem, a komolyabbik felem, de ez így van rendjén, hiszen ő az idősebb. Elkaptam pillantását, amit a csomagomra vetett, kevés cuccom volt, igen. Nem szeretek sok cók-mókkal utazni, viszont ahhoz ragaszkodom, hogy minden fontos a kezem ügyében legyen, így megkértem apánkat, hogy bűvölje meg a tatyómat. Hát így történt, hogy jelenleg csak egy kisebb kézitáskám van. Csillogó szemekkel néztem a tesómra, mint általában mindig. Minden perc olyan hosszú nélküle, az a rövid idő karácsonykor…már el is felejtettem.
- Na, akkor fel kell dobjuk a hétköznapokat, mit szólsz? – kacsintottam rá, amiből ő már körülbelül sejthette, hogy vége az unalomnak. Ha jó passzban vagyok, arról szó sem lehet. Amúgy meg mitől ne lennék abban, ha itt vagyok vele. Sajnálom ezeket a nyálas gondolatokat, néha zavarba is jövök tőlük magamban, de tagadni nem fogom.
- Most, hogy itt vagyok, már sokkal jobban. Nagyon hiányoztál – feleltem a kérdésére, miközben elindultunk az oszladozó tömegben. Jobban lehetett előre nyomulni, kivéve, ha épp ölelkező emberpárok állták el az utat, de ahogy haladtunk, azokból is egyre kevesebb akadt.
- Anyu, még térképet is rajzolt, amin egy hozzám nagyon hasonló figura még azt is mutatja, hogy éppen hol járok. A repülőn volt a leghasznosabb, mert ott, ha kinéztem csak a felhőket láttam. Szívesebben jöttem volna seprűn. Tudtad, hogy apu Franciaországba megy, az óceánhoz? Aztán kihajóznak a nyílt vízre a mélytengeri élőlényeket tanulmányozni. Az utóbbi időben megfogyatkozott a számuk, és nem tudják az okát. Ja, és becsempésztem Kimet a táskámba, de miután felzabálta az összes szendvicsemet, anyu észrevette. nagyon leszidott és még nem is tudtam rád fogni. – Kicsit talán csapongó volt az élménybeszámoló, de annyi mindent szerettem volna egyszerre elmondani neki, hogy azt sem tudtam, melyikkel folytassam. Most éreztem csak, hogy önmagam vagyok és visszatértem az életbe, meg hogy tökéletesen meggyógyultam.
- Igen anyu, írtam neki. – váltottam komolyra. Tudom ő az idősebb, de csak két perccel, attól még nem szeretem, ha kicsi csecsemőnek néz. Ha elkapja a gondoskodási vágy, olyankor legszívesebben menekülnék. Az sem dob fel, hogy közben beértünk a faluba, Dasha meg átvedlett idegenvetőbe. Rám is fért, még soha nem jártam erre. Magyarországon jártam már, de nem ismerem behatóbban, mint hogy mi a fővárosa, meg hol Bagolykő és ilyen alap dolgok. Nem akartam, hogy meglássa rajtam a rosszkedvet, mert akkor azért is magyarázkodnom kell, ezért tereltem a témát.
- Tényleg te lettél a csapatkapitány? Játszhatok majd a csapatban? Jaj, annyi mindenre kíváncsi vagyok. – Eszembe jutottak a beszélgetéssel eltöltött hosszú éjszakák, amikor szüleink azt hitték, hogy alszunk, csak csodálkoztak, miért vagyunk hulla fáradtak másnap. Persze közös szobában aludtunk, mégis mindig akadt megbeszélnivalónk. Itt hogy lesz ez majd? Belém hasított a kérdés.
- Egy szobában fogunk aludni, ugye? – Néztem rá kétségbeesve. Ha nem, az egy kisebb fajta katasztrófa lenne, még egyszer nem választhatnak szét minket, ugye nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A hasonlóság a különbségekben rejlik.
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. január 7. 14:55 | Link

Victoria

Végre eljött a nap, már nem fogom magam egyedül érezni, nem mintha magányos lennék, hisz vannak barátaim, de Victoria nélkül mégsem vagyok teljes. Ő az, aki tudja, hogy mire gondolok, anélkül, hogy kimondanám. Legalábbis az esetek többségében. Ő tudja, hogy igazából milyen vagyok belül. Általában mindent megosztunk egymással, teljesen nyitottak vagyunk, legalábbis én hozzá, remélem ez fordítva is így van. Nem bírtam ki egy kis poén nélkül, anélkül túl nyálas lett volna a pillanat, de Viki rájött, hogy igazából csakis miatta jöttem ki, mihamarább találkozni akartam vele.
Elkezdtünk beszélgetni, el is mondtam, hogy nem történt különös dolog eddig. Hát igen, szürke hétköznapok bizony vannak, bármennyire is próbálja különlegessé tenni az ember. - Benne vagyok, majd csinálunk jó kis programokat. – Bólogattam. Bele sem mertem gondolni, hogy miket fogunk mi együtt csinálni, de abban biztos voltam, hogy nem fogunk unatkozni. Ha ketten voltunk, akkor legtöbbször feltaláltuk magunkat, az más kérdés, hogy anyuék nem mindig örültek.
- Te is hiányoztál! – Mutattam ki, hogy hasonlóan érzek, mint ő. A szüleinkre gondoltam és rögtön az jutott eszembe, hogy nagyon aggódhatnak értünk. Eddig is féltettek minket, de eddig külön-külön voltunk, így nem csinálhattunk nagy őrültséget, butaságot. A térkép aranyosan hangzott. - A repülőn végig felhős volt az ég? – Mikor én repültem, akkor is sokszor borús volt, de időnként kitisztult. A Himalája gerincei a legérdekesebb, ha nem felhős ott az ég.
Megtudtam, hogy apa, pontosabban a nevelőapánk Franciaországba megy az óceánhoz. Néha annyira irigylem a munkáját, mindig járja a világot, már szerintem a Föld összes kontinensére eljutott. - Kár, hogy minket nem vihet magával, mi ellennénk addig, míg ő dolgozik. – Kim hallatára felcsillant a szemem, egy pillanatra azt hittem, hogy itt van a táskájában. – Kim? Ohh, kár, pedig jó lett volna kicsit megfuttatni Magyarországon. Imádtam a kutyáinkkal, vele és Areummel játszani, könyörögtem, és ahogy hallottam Viki is, hogy elhozhassuk legalább az egyik állatot, de nem engedték meg.
Beugrott, hogy én mindig elfelejtettem baglyot küldeni apuéknak, ezért gyorsan meg is kérdeztem Vikit, hogy ő nem felejtette-e el. Ő nem, szerencsére. Viszont így rájönnek majd anyáék, hogy én mindig késve írtam nekik, a francba! De nem baj, legalább Vikit nem szidják le. - Jó neked, hogy te nem felejted el.
Miközben haladtunk végig a főutcán, mutattam néhány boltot, kávézót és egyéb hasonló épületet, ahová talán szívesen eljönne. Majd egyszer meghívom egy forró csokira, vagy amire szeretné. Tényleg, milyen jó ötlet.
- Igen, én lettem a csapatkapitány és már bélelt helyed van a csapatban! Gondoltam, hogy hasonlóan fogsz hozzáállni a kviddicshez, mint én, milyen sokat repültünk mi együtt anno. Oh, régi szép idők!  – Nagyon vicces lesz, ha egy ázsiai ikerpár egy csapatban játszik, nem hiszem, hogy akció közben meg tudnának minket különböztetni. Erről a témáról sokat tudnék beszélni.
- Nem vagy szomjam? Meghívjalak egy forró csokira? De ehetünk is valamit, beüljünk egy gyorsétterembe? – Gondoltam ott megmelegedhetnénk és elbeszélgethetnénk, mert a suliban már teljesen másfelé fog terelődni a figyelmünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fődetrá Józsi
INAKTÍV


Svindler
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 27
Írta: 2015. január 15. 20:50 | Link

Anna

Elégedett mosoly ült az arcomra, amikor Anna felháborodott azon, hogy csak két galleont adtam neki. Pontosan erre a reakcióra számítottam, és mindig nagyon szerettem, ha valami éppen úgy történt, mint ahogyan vártam.
- Nyugi kislány, hallgasd meg előbb az ajánlatomat. Ha nem tetszik, megkapod a maradék három galleont is. - üzletemberként gondolkodtam, utólag már nem ért volna meg nekem öt galleont ez az egész, ezért kettő feláldozásával nagyobb haszonra kívántam szert tenni.    
- Lesír rólad, hogy meg vagy szorulva. Ezzel az egyszeri öt galleonnal nem lennél kisegítve. Fektess be nálam ebből hármat, és megsokszorozhatod. Állandó pénzkereseti lehetőséget biztosítanék, ha rendszeresen megtennél nekem bizonyos szívességeket. - ez lett volna hát az ellenállhatatlan ajánlatom. Anna a Bagolykő diákja volt, szükségem volt belső emberekre a tanodában, mert nagy üzleti lehetőségeket láttam az iskolában.  
- Nem kell most döntened. Kapsz három nap gondolkodási időt. A Bérczes Rezidencián megtalálsz. A recepción kérd a 666-os szoba kulcsát, tudni fogják, hogy miért jöttél. Még akkor is nemet mondhatsz, és megkapod a három galleont. - a lényeg azon volt, hogy mindenképpen el kellett jönnie a rezidenciára, ha egyáltalán látni akarta a most visszatartott fizetségét. Onnan pedig már szinte biztos, hogy nem lenne visszaút a számára, és elfogadná az ajánlatomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Quentin Chamberlain
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 209
Írta: 2015. január 23. 19:15 | Link

Mark

- Khm.. Akkor nem mondom - motyogom zavartan és kinézek az ablakon ismét. Az viszont feltűnt, hogy Marknak jó az illata, meghogy kényelmes a válla. De ez annyira hülyén hangzik, hogy még én sem merek több figyelmet szentelni ennek a gondolatnak, és inkább a hajamat igazgatom. Ő igazítja meg. Sóhajtok egyet és elhatározom, hogy pálcát használok legközebb a fejemen, hogy mindig tökéletesen álljon a hajam.
- Kizárt, hogy seprűre üljek! - nézek rá nagy komolyan, hiszen tudja jól, hogy tériszonyom van. A roxforti csillagviszgáló toronyból is úgy kellett lecipelni az első alkalom után, aztán csak sóbálványként tudta felvinni. Megjegyzem az nagyon gonosz húzás volt...
Ami pedig az alvásom érinti, nem potnosan értem miről beszél. Fel is húzom a szemöldököm, ahogy rápillantok.
- Alvás közben még én sem tudok olvasni. Sajnos - Jegyzem meg kissé élesen, de a végére tényleg elszomorodom, mert belegondolva, szuper dolog lenne, akkor is olvasni. Az alvás rengeteg időt elvesz, amit egy érdekes könyvvel tölthetnék el. De nyilván nem lehet mindent. Talán mert szóba kerülnek a könyvek az iskolával kapcsolatos aggályait kezdi sorolni, én meg nem vagyok biztos benne, hogy minden rendben van. Oldalba bököm és ott hagyom az ujjamat, úgy kérdezem meg.
- Ki vagy te, és mit csináltál Markkal? - mosolyra húzom a számat. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a társaság miatt aggódik és hogy komolyan azt mondta, kviddics helyett tanulni fog! Félre értés ne essék, én örülök, ha kviddics edzés helyett inkább velem jön a könyvtárba, csak ez annyira nem vall rá.
- Helyes! Már épp mondani akartam, hogy mivel magyarul kell írni, nem lesz kapacitásom kettőre... Annyira jól még nem megy... - elhúzom a számat, és megvakarom az állam. A magyar nehéz. Pedig én tényleg sokat gyakoroltam, de annyi betű van és annyiféle toldalék, hogy még nekem is nehéz megjegyezni... Persze tudom, hogy Marknak még kevésbé megy. Abban reménykedem, hogy majd a környezet, hogy körülöttünk mindenki ezt a nyelvet beszéli, segít és gyorsabban ránk ragad majd, mint a tanfolyamok vagy a tankönyvek leckéi.
- Pff! Egy komolytalan ígérettel mire megyek? - kérdezem vidáman, mert igazság szerint nem igazán tartok a rivallótól most - Felnőttek vagyunk. Nem küldhet rivallót... - mondom ki hangosan, de a hangomban némi kétkedés hallatszik, s ha rám néz, akkor a szemeiben is láthajta a lemaradt "ugye?" kérdést.
A vonat közben beér, és ránt egyet, ahogy megáll. Most érzem az ülést, mert nekiütközöm picit, de nem foglalkozom vele. Nem kell kétszer mondani, fel is pattanok. A pálcámat előhúzom a bőröndöm lelebegtetem a földre, aztán szórok még rá egy bűbájt, hogy pihekönnyű legyen úgy indulok meg Mark és Ayame mögött.
Lepillatnva körbenézek és eltátom a számat.
- Szerintem csodás! - mondom vidáman, lelkesen és meg is indulok, hogy kiderítsem pontosan merre is kell mennünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. február 2. 16:48 | Link

Kinoshi Thaihasy



A mai napom sem indult másképp, mint az összes többi, mióta Bogolyfalván élek. Lassan két hónapja már, hogy eljöttem otthonról, azóta furcsa módon a szüleim nem jelentkeztek. Talán most az egyszer végre tényleg komolyan vették a szavaimat, amiket könnyekkel küszködve ordítottam nekik. Furcsa ez a hallgatás, olyan vészjósló. Az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy ezt a címemet nem tudják, és biztos vagyok benne, hogy a bátyáim sem fogják nekik eldalolni, elvégre ők menekítettek ide. Mégis olyan ijesztő. Idejövetelem óta mindig azt várom, hogy mikor toppannak be, mikor jelenik meg a sárkány-nagyi és csípnek meg, hogy ébresztő, és véget ér a gyönyörű álmom az én csodálatos, szabad, független életemről. Épp ezért ma, miközben a pompás pálmaházamban reggeliztem arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt így tovább nem folytathatom. Nem kuksolhatok a négy fal között csak azért, mert attól tartok, hogy az utcán majd szembetalálom magam a családom néhány nem kívánatos tagjával. Be kell illeszkednem a felnőtt lét szürke hétköznapjaiba, itt az ideje, hogy elkezdjek dolgozni, és kialakuljon egy normál napirend, mert mióta itt vagyok, az első estét leszámítva jóformán ki se tettem a lábam a házból.
A nagy lelkesedésemet azonban délutánra mintha a szél fújta volna el. Elvégeztem azt a minimális házi munkát, ami volt, de továbbra sem volt kedvem kiruccanni otthonról. Végül addig-addig nyüstöltem magam a tükör előtt, hogy összeszedtem magam, és sétálni indultam. Kilépve a kapun, barna hajzuhatagomba rögvest belekapott a feltámadó, csípős, hideg szél, de ez már nem tudott eltántorítani az elhatározásomtól. Kecses léptekkel szeltem az utcákat, néhol megálltam, hogy bámészkodjam a kirakatban, aztán szerintem még a jó öreg Merlin sem tudná megmondani, hogy a búbánatba keveredtem a vasútra, viszont a ciki az az, hogy azt még én sem tudom, hogyan fogok visszakeveredni a lakásomhoz. A helyzet ugyanis az, hogy sosem volt jó a helyismeretem, de a büszkeségem meg nem engedte, hogy térképpel a kezemben induljak útnak, és egy ceruzával jelölgessem, melyik utcában voltam, stb. Végül jobb megoldás híján arra jutottam, megvárom a legközelebbi vonatot, és megkérdezek egy leszállót, tud-e nekem segíteni haza találni. Lelki szemeim előtt már ott lebegett a kusza helyzet, ahogy odaslattyogok egy idegenhez és felteszem neki a kérdést: Bocsi, ne haragudj, de nem tudnád megmondani merre lakom Alig lesz gáz, ez olyan igazi Lenke-style. Most az egyszer viszont szerencsém volt, a gőzös hamar befutott, én pedig csak ültem, és vártam a kínálkozó alkalmat, hogy lecsaphassak áldozatomra. Végül egy körülbelül velem egy korosztályú lányra esett a választásom, határozottan lépdeltem felé, majd odaérve kicsit megköszörültem a torkomat, és belevágtam.
-Szia, ne haragudj! Tudnál nekem segíteni? Sikeresen eltévedtem, és, háát az a helyzet, hogy nem tudom, hogy merre lakom. Ugye te idevalósi vagy?
Ajkamra derűs mosoly kúszik, próbálom palástolni, mennyire zavarban vagyok, miközben reménykedem, hogy egy falulakóhoz van szerencsém, mert, ha nem, kocoghatok oda valaki máshoz, vagy B verziónak ott van az utcán éjszakázás. Vasúton még sosem aludtam, talán épp itt az ideje, hogy kipróbáljam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Janovics Jázmin Laura
INAKTÍV


JJ
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 22
Írta: 2015. február 3. 17:45 | Link

Rozsos Annamária


És megérkeztem.
Kavargó és összeszűkült gyomorral szálltam le a vonatról. Furcsa volt ez az egész mágiásdi, habár 10 éves korom óta tudom mi vár rám, de csak elméletben, hisz muglik neveltek fel. Annyit tudtam, hogy édesanyám boszorkány volt és bennem is varázsló vér folyik.
Féltem.
Soha nem jártam iskolába, sosem kellett egyedül boldoguljak, Dániel bácsikáék mindig ott voltak mellettem. Egyre jobban émelyegtem ahogy lassított a vonat. Hirtelen eszembe jutott, hogy le se szállok inkább visszafordulok egyenesen haza a biztonságos környezetbe. De csak egy pillanatra kúszott az agyamba ez a gondolat és mielőtt gyökeret vethetett volna, összeszorítottam a fogaimat, fogtam a csomagjaimat és gyorsan lepattantam a vonatról. Motyogtam egy gyors köszönömöt a kalauz bácsinak, hogy segített leszállni.
Itt kezdődött a nagyobb pánik.
Merre induljak? Hová menjek? Egyáltalán hogy jutok el ennyi csomaggal a kastélyig? Kit szólíthatok meg segítségért?
Csak bámultam a tovább haladó vonatot és az utána maradt ürességet. Ugyanez az üresség tátongott bennem is. Biztos voltam benne, hogy a következő éveim lesznek a legszebbek csak az eleje lesz nehéz. Na de ennyire?
Odavánszorogtam az első padhoz a csomagjaimmal együtt. Nagy szerencsém volt a kalauzbácsival, nélküle nem tudom, hogy szálltam volna le. Leroskadtam a padra és végigpásztáztam a csomagjaimat: egy hatalmas bőrönd, két sport táska, egy váll táska és a macskahordozó. Ja és persze Döme, aki épp az ölembe terült el, a fejét lelógatva, gondtalanul aludt. Hát persze, neki könnyű, ő csak rám bízza magát. Bárcsak én is bíznék magamba ennyire.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 3. 18:29 | Link

Janovics Jázmin Laura


Nem, nem utazik sehova, pedig mindenki örülne neki. Ő is, meg az a pár ember is, aki időnként összefut vele. Mi a jó életet keres akkor a vasútállomáson?

Ő, kérlek szépen, játszik a vasútállomáson. Olyat játszik, hogy beáll a sok ide-oda mozgó ember közé, és miközben sodortatja magát a tömeggel, vágyakozva néz a sínek felé. Addig is, amíg itt van, emberek között van, de nem emberekkel, valamint egy újabb szegletét figyeli meg a falunak, és a megérkezés mindig is érdekelte. Érkezéskor az emberek fáradtak, de örülnek, hogy végre helyben vannak; ez egy rendkívüli állapot, olyat is szívesen üdvözölnek, akikkel normális körülmények között perceken belül vitába bonyolódnának. Egyszerűen szereti megfigyelni az embereket. Hipster? Hipster.

Kiélheti a segítő és adakozó felét is. Szívesen segít idős néniknek, és kisgyerekes anyukáknak, annak, akit éppen szimpatikusnak talál. Az értékeire mondjuk vigyáz. Hipster? Hipster.

Meg emlékszik arra is, hogy milyen, amikor az ember tökidegen helyre vetődik, és azt se tudja, merre, kivel, miért. Úgyhogy amikor meglát egy nyilvánvalóan most érkezett, padon üldögélő diákot, menne neki segíteni. És megy is. Hogy miért? Mert önző a szentem. Így van esély arra, hogy jó benyomást kelthet az emberekben. Persze arra is, hogy kotnyeleskedőnek és idegesítőnek tartják, haszonlesőnek és ügyetlennek. Ez van.

 - Szia! Öhm.. - egy gyors átfutás az összes lehetséges kimenetelen. Széles a skála. - Segítsek valamit? - á, tudod mit szórakozzon itt, egyenesen bele a közepébe. Nem tud szabadulni attól a benyomástól, hogy kéregető ingyenélőnek nézik, de be kell vallania, van rá hajlama.

Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. február 3. 18:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Janovics Jázmin Laura
INAKTÍV


JJ
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 22
Írta: 2015. február 3. 19:35 | Link

Rozsos Annamária


Dönci teljesen beterített, csodálkoztam, hogy egyáltalán még kilátszódom a macska alól. Így képtelenség elindulni, mondjuk nincs is kedvem. Vagy erőm. Kedvem és erőm.
A gyomrom kezdett lecsitulni és az agyam egyre gyorsabban pörgött. Ha a táskákat a vállamra veszem, az macskahordozót a bal kezembe persze macskával együtt és a másikkal a bőröndöt húzom akkor kb. 5 óra múlva fel is érek a kastélyba. Persze csak ha nem tévedek el.
A nagy elmélkedésben felfigyeltem egy érdekes lányra. Vagyis egy lányra aki érdekesen viselkedett. Csak állt a peronon, hagyta, hogy sodorja a tömeg és figyelte az embereket. Nem tűnt sokkal idősebnek nálam, talán ő is a kastélyból az egyik diák.
Időm se volt átgondolni, hogy most mihez kezdjek, hogy szólítsam-e meg vagy húzzak el azonnal mivel elindult felém. Csak bámultam rá, nem gondoltam volna, hogy pont hozzám igyekszik.
Köszönt.
Hát persze, kihez máshoz? Lassan kiürült a peron és csak ketten maradtunk. Nem kertelt, egyből a lényegre tért, habár sejtésem sincs, hogy ki ő.
-Szia!-köszöntem vissza.- Hát tudod .. izé .. én - dadogtam össze-vissza -Fogalmam sincs hol a kastély. Nem ismerek senkit. Túl sok a csomagom. Félek és fázom s mellesleg meg se tudok mozd.. Hoppá.- hallgattam el hirtelen.
Ez túl sok volt így elsőre, nem ő tehet róla, ő csak rosszkor volt rossz helyen.
-Ne haragudj, ez csak kezdeti pánik. Általában kevesebbet beszélek.-magyarázkodtam.- Amúgy Janovics Jázmin vagyok, JJ. Ő meg itt Döme.- bicentettem a macska felé. Muszáj bemutatni, nem akartam megsérteni. Mármint a Dömét, mivel képes megharagudni ilyenekért.
Fura ..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 3. 20:03 | Link

Janovics Jázmin Laura


Ó. Ó. Nalátod.
Várjál, nem néz kéregető hajléktalannak.
Se cukrosnéninek.. ha van olyan.
Na, nála is megszaladt a gép. Semmi baj, én is szoktam ilyet.
De tök jó, hogy nem nézel késelősnek.

 - Annamária. És bocs, hogy így hirtelen.. - mutogat a semmibe, mert azért most előírásszerűen ráerőszakolta magát a sokbőröndös lányra. Elküldhették volna nagyon messzire is. Mondjuk még mindig játszik ez az eshetőség. - Csak gondoltam, hogy esetleg megmutathatnék cuccokat. Helyeket. A kastélyt. - javítgatja magát meglepetten és összezavarodva, ez most a semmiből jött.

 - Szia, macska. - nézi meg a cicát, de nem tetszik neki, meg amúgy is macska. Bocs, Döme.

 - Izé.. - de el is mehetek, ha gondolod. - magyarázkodik össze-vissza, puff a lezser önkéntes-imidzsnek. Merthogy neki senki se segített, amit annyira nem is bán. Ha már idegen helyen van, jobban szeret egyedül tévelyegni, mert így legalább mások előtt megmarad az esetleges céltudatossága.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Janovics Jázmin Laura
INAKTÍV


JJ
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 22
Írta: 2015. február 3. 22:18 | Link

Rozsos Annamária


A lány meglepődött a reakciómon, nekem meg fogalmam sincs hogy hogy kellett volna reagálnom. Mármint nem a mondatözönökre gondolok, hanem arra, hogy válaszoltam neki. Ezért miért kell meglepődni.
Annamária. Szép név, nekem tetszik. És a név gazdája is szimpatikus így elsőre, mondjuk nekem most mindenki az, aki kicsit is kedves velem.
Dönci is mozgolódni kezdett, szépen lassan felült, forgolódott kettő, majd visszaült .. az ölembe. Hát nem édes? Csak néha az agyamra megy azzal, hogy mindig rajtam kell feküdjön vagy üljön.
-Izé az jó lenne, azt se tudom melyik irányba induljak. Köszönöm!-mosolyodom el, napok óta először.-Ne! Ne menj!-kaptam fel a fejem-Mármint csak ha szeretnél ..- egyre jobb. Gratulálok JJ.
-És te mióta laksz itt?-kezdtem el érdeklődni Annamária felé, nehogy azt higgye, hogy nincs szükségem a társaságára. Közben szedelőzködni kezdtem: először bepakoltam a hordozóba Dömét, ami miatt persze, hogy egyből megsértődött, összebújt és aludt egyből. Felállítottam a bőröndöm és a tetejére pakoltam az egyik táskámat. Így könnyebb lesz cipelni. A válltáskámat felvettem a vállamra és majdnem készen is voltam.
-Esetleg indulhatnánk és út közben elláthatnál valami jó tanácsokkal a következő pár évre, vagy elég a következő pár napra is, csakhogy éljem túl.-mosolyogtam rá, kezeimben a táskákkal indulásra készen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kinoshi Thaihasy
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 92
Írta: 2015. február 3. 23:27 | Link

Borostyán Lenke

 Nem gondolta volna, hogy ez a nap is eljön végül. Most pedig már itt ült a vonaton, egy kényelmesnek mondható fülkében, ahol egyik útitársa az ablaknak dőlve aludt, néha fel-felhorkantva hatalmas süvege alatt, másik éppen kivöröslött orrát fújta a talárja ujjából előbányászott aprócska zsebkendővel. Ő meg csak egyszerűen bámult ki az ablakon, a hegyes-völgyes tájat figyelve, és azon gondolkodott, vajon Viko megkapta már-e üzenetét. Csak ennyit írt:

"Drága kishúgom,
 Egy időre benézek hozzád látogatóba. Ne főzz semmit, készítettem valami ínyencséget.
                                             Kino"

 Nem volt benne biztos, hogy jelenleg akar-e egyáltalán mást írni neki, de egyelőre elég lesz. Talán sikerül mindent időben elrendeznie. Meg amúgy is, testvére most fontos ember, sok mindent csinál. Nem kell még ezzel is foglalkoznia.
 Pedig gondolhatott volna máson is. Esetleg arra, mi folyhat éppen Sheffieldben. Mi történhet a lakásával, munkatársai mit gondolhatnak majd, ha megtudják a hírt. De inkább hagyta.
 Sóhajtott egyet, és a fülke felé belseje felé fordult. A kalapos varázsló serényen hortyogott mellette, míg a náthás boszorkány ismét előbányászta Kornyik Bettina Szellemszerelem könyvét.
 Pár perc és végül Bogolyfalvára érnek. Már épp időben. A nem túl beszédes utazókkal nehezen ment a figyelemelterelés.
 Mikor a vonat lassítani kezdett, magához vette méretes poggyászát és elsőként indult ki a kabinból. A gőzös még meg sem állt teljesen, mikor lelépett a peronra. Egy pillanatra megállt, körülnézett, majd mély levegőt véve elindult... volna, ha meg nem szólítja egy lány. Rosszkor, nagyon.... vagy nem is. Jókor, nagyon jókor szólította meg, hogy kicsit elódázza a kellemetlen tényközléseket, vagy kitérő válaszokat.
 - Az igazság az, hogy nem vagyok idevalósi, de szívesen segítek. Egészen jól tájékozódom. Merre laksz? Talán még útba is esik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 4. 13:35 | Link

Janovics Jázmin Laura


Na, akkor a zavart félmondatokon is túlestek, innen már lehet jutni valamerre.

 - Szeptemberben jöttem. - válaszol, miközben a macskát nézi. Olyan macskaformája van, persze külsőre is, de a személyisége és viselkedése igazi macska. Ő kutyás embertípus; igenis hízelegjenek neki és imádják látványosan és többnyire önzetlenül. - Sértődékeny egy fajta. - jegyzi meg, miután szemügyre vette az állatot. Nem törődsz velem a nap huszonnégy órájában? Akkor tudod, hova menjél. A kutya csak még jobban istenít, ha néha békén hagyod. Mondjuk, akkor is istenít, ha csak szimplán vagy. Mert te vagy a gazda, és kész, ennyi nekik elég.

 - Vigyek valamit? - nézi el szegényt, ahogy küzd a sok táskával. Az utazás nagyon jó dolog, ha van, aki cipekedjen helyetted, és ha viheted a fél szekrényt. Nincs annál rosszabb, amikor ki kell válogatni, mit akarsz elvinni. Hát mindent, nem nyilvánvaló?

 - Húha, jó tanáccsal.. - mosolyodik el, mert hát ilyen nincsen. Vegyüljön el a többi közé feltűnésmentesen, ez az ő módszere, de egy, teszem azt, rellonosnak ilyet fölösleges mondani. - Melyik házba kerültél? - teszi fel inkább a kérdést, ami megfelelőnek tűnik, mert nem annyira random, bár semmire se megy vele. Ez is olyan alapinformáció, mint hogy mi nagyapád volt szobatársának a neve; mindig megkérdezzük, de előbbre nem jutunk tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. február 10. 14:32 | Link

Kinoshi Thaihasy



Ahogy a padon ültem és vártam a vonatot millió-egy gondolat suhant át az agyamon, és szinte kivétel nélkül mindegyik önmarcangoló volt. Az egyik különösképp felhívta magára a figyelmemet, az amelyik azt mondatta ki velem, hogy talán tényleg igazuk van a szüleimnek, tényleg képtelen vagyok az önálló életre, és még most is, huszonegy évesen szükségem van valakire, aki ott áll a hátam mögött és elkészíti az ebédemet, összepakolja a szobám, és lelkesen ül a telefon mellett, hogy, ha netán bajba kerülnék, ahogy most is fel tudjam hívni, és a segítségemre tudjon sietni. Talán tényleg nem nekem találták ki a szabadságot, és épp itt lenne az ideje, hogy megadjam magam, visszaadjam a bátyáimnak a kulcsot, és visszahurcolkodjam a fővárosba, a szüleimhez, bűnbánó kisgyermekként és folytassam azt az életformát, amit eddig. De nem fogom ezt tenni, már csak azért sem, mert pontosan tudom, hogy erre számítanak! Fogadni mernék, hogy tűkön ülve várják a pillanatot, hogy azt vághassák a fejemhez: Én megmondtam kislányom… Egy frászkarikát lesz igazuk, megoldom ezt is, ahogy már sok minden mást az eddigi két hónap alatt. Csak nem lehet ez bonyolultabb, mint a porszívó kezelésének megtanulása… A gőzös végre megérkezik, és vele együtt visszaszáll hozzám a remény, hogy talán az utasok közül valaki tudja, hogy merre is lakom. Határozottan, de persze elegánsan libbenek oda egy lányhoz, és kissé bugyuta módon szegezem neki a kérdést. Sajnos nincs szerencsém, nem idevalósi, ettől függetlenül azonban úgy tűnik, ismeri a környéket, és, ha a sors kedvez nekem, talán útba esik neki a házam hazafelé menet, ergo nem kell egyedül bandukolnom, azon rettegve, hogy nem jegyeztem meg hol kell balra vagy jobbra fordulni, és megint eltévedek.
-Macskabagoly utcza 2.-Jelentem ki nagy bátran a címemet, mert bármennyire is furcsa, ezt azért még tudom. Lassan elindulunk a pályaudvar kijárata felé, és, hogy a hazáig vezető úton ne csak koslassunk egymás mellett, mint a kukák, próbálok társalgást kezdeményezni, bár igaz, ami igaz nem vagyok nagy szószátyár.
-Látogatóba érkeztél a faluba? Én nem rég költöztem ide, nagyjából két hónapja, de egyszerűen nem tudom megjegyezni, hogy hol fordulok le jobbra vagy balra, hogy hazataláljak… És térképpel sétára indulni, nos, hát elég kellemetlen lenne…
Tétován elmosolyodok, remélem neki jobban megy ez a random dumálósdi, mert én, szemmel láthatólag elég béna vagyok benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kinoshi Thaihasy
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 92
Írta: 2015. február 22. 19:19 | Link

Borostyán Lenke

 - Macskabagoly utcza... hmm... - ismételte meg a lány szavait, miközben fejben kinyitotta szépen a térképét, és elképzelte Bogolyfalvát. Ha jól emlékszik, kicsit kerülő lesz, sőt... De kit érdekel ilyenkor, mikor amúgy sem szeretne igazán megérkezni céljához!
 - Azt hiszem tudom, merre van, ha gondolod, el is kísérlek - mosolygott rá a lányra, majd pálcáját előhúzva egyet suhintott, mire csomagjai felemelkedtek a földről. Így legalább nem kell a nehéz bőröndöket cipelnie. Amúgy is biztos volt benne, hogy nem fogják ellopni őket, még akkor is, ha mögöttük kullognak. Ez a falu nem a zsebmetszők és tolvajok kincsesbányája, de azért nem árt óvatosnak lenni.
 Szépen körültekintően elengedte a füle mellett a lány kérdését. Meg amúgy is folytatta, úgyhogy nem nagyon kellet neki válaszolnia. Persze, hisz nem is volt biztos abban, meddig marad itt, vagy hogy egyáltalán végül itt maradhat-e. Bár otthon végül tisztáztak mindent, nem maradhatott...
 - A térkép nagyon hasznos, az első pár héten meg pláne. - Koncentrálj a jelenre! - Amúgy nem olyan bonyolult itt a közlekedés, ha belegondolsz, a központból nagyjából bárhova eljuthatsz. Bár azért a sikátorokat én is elkerülném a helyedben.
 Nem szokott ám ilyen beszédes lenni, de hát a szükség nagy úr. Meg amúgy is szimpatikus volt neki az idegen. Valahogy magára emlékeztette, mikor még Dániába került. Bár ő kevésbé volt nyílt, ha jól emlékszik...
 - Amúgy Kinoshi vagyok, de szólíts csak Kinonak - nyújtott kezet a mellette sétálónak, miközben befordultak jobbra. - Hogy tetszik Bogolyfalva? Elég nyugodt, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Borostyán Lenke
INAKTÍV


Aaron's siren
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 108
Írta: 2015. február 28. 16:28 | Link

Kinoshi Thaihasy




Mázlim van, de még mekkora. Az ismeretlen lány tud rajtam segíteni… Istenem, hogy mennyire gyűlölöm ezt a szófordulatot: segíteni nekem. De nincs más választásom. Vagy hagyom, hogy kisgyermek módjára hazavezessenek, vagy kóborlok itt a sötét, és egyre jobban kihűlő utcán, ahol bármikor felbukkanhat egy kétes alak, és akkor azt hiszem végem. Sosem voltam olyan, hú de nagyon félős kislány, legalábbis nem mutattam, de tudom, hol vannak a határaim, amiket bármennyire is utálok, nem léphetek át. A hideg is kiráz, ha csak arra gondolok, hogy egyedül kell végigvonulnom ezen az egyelőre ismeretlen terepen. Na azt már nem!
Gondolataim kissé elkalandoznak, de remélem a lánynak nem tűnt fel túlzottan, Pislogok néhányat, végigsimítok enyhén kócos tincseimen és igyekszem a lehető legjobban koncentrálni, elvégre, ha kiszúrja, hogy nem figyelek, akár itt is hagyhat. Brr… A lány be is mutatkozik, Kinonak hívják, azonban a kérdésem, ami arra irányult, mi célból jött Bogolyfalvára megválaszolatlan maradt. Mintha csak elengedte volna a füle mellett. Talán azért történt így, mert rögtön elregéltem, hogy én miért vagyok itt. Megdöbbentő, hogy mennyit fecsegtem ez alatt a rövid idő alatt. Szinte már magamra sem ismerek. Elképzelhető, hogy igaz a mondás, miszerint a városi –jelen esetben falusi- levegő szabaddá tesz. Mióta itt vagyok ezerszer nyitottabbá váltam az emberekkel szemben.
Na, már megint sikerült kizökkennem a jelenből, koncentrálj, Lenke, koncentrálj! Szerencsémre épp akkor kapcsoltam vissza a mellettem sétáló lányhoz, amikor ő egy kérdést tett fel nekem. Kölcsön kenyér visszajár alapon akár semmisnek is vehetném, ahogy ő tette az enyémmel, de akkor némán kullognánk egymás mellett, ami azért elég kínos lenne, és a felém nyújtott kezet nem vehetem semmisnek. Miközben az illemnek megfelelően megszorítom a jobbját bemutatkozom, és elmélázva ugyan, de válaszolok a kérdésére.
-Lenke vagyok. Igazad van, tényleg nyugis, de pont ez kell most nekem a nagyvárosi nyüzsi után… Messze vagyunk még?
Dörzsölöm meg kipirosodott tenyereimet. Remélem a válasz nem, különben előfordulhat, hogy én is a bőröndök sorsára jutok, és lebegtető bűbájjal, jégtömbbe fagyva fogok hazaérni
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cornelia R. Knight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
[zárt]
Írta: 2015. március 7. 02:02
| Link

Elliotka


Már pár órája zötykölődik egy vonaton és nagyon nem élvezi. Nincs ellene az utazásnak természetesen, de frusztrálja az egész. Talán izgul, igen, ez lehet az oka. Nem sokkal az évnyitó előtt, pontosan két héttel korábban érkezik meg Bogolyfalvára, hogy birtokba vehesse két évre új iskoláját. Hát, meglátjuk mit tartogat neki Magyarország, és mennyire lesz élvezetes ez az időszak. Fél még mindig a nyelvi nehézsége és az ismeretlenek miatt, de ami leszállás után várja, az azért pozitív mindenképpen.
Elliot. Az unokabátyja ugyanis évekkel korábban került át a Roxfortból ide. Ott anno egy év jutott nekik a közös iskolás mókából, de az legalább jó volt, itt azonban most újra lehetőségek tárháza nyílt meg. Cory számára leginkább abban, hogy van egy biztos pontja azért. Lehet, hogy kicsit jobban rágörcsölt az érkezésre, mint kéne, de ahogy a két hordozóban durmoló kutyusra néz elmosolyodik és kifújva a levegőt hátradől, hogy a maradék úton pihenjen még egy kicsit, hiszen hosszú napja lesz még.
Fa, bokor, mező, domb, és kezdődik elölről a felsorolás. Ez a rendkívül változatos vonatkilátás gyönyörködteti, miközben az elsétáló kalauz jó hírrel jön, negyed órán belül befutnak a bogolyfalvi vasútállomásra. Lassan szedelődzködni kezd, az elővett könyvet az útitáskájába csúsztatja, felveszi a kardigánját, majd a kabátját is maga mellé teszi, hogy amint megállnak, felvehesse azt, hiszen március végén is elég hűvös még az időjárás.
Utolsó aggodalmai akkor tetőznek, mikor hangos füttyel besiklanak, és elkezdődik a leszállás, ő meg mint anyakacsát vesztet kicsike totyog az állomás közepén a két hordozóval, az utazóládájával és a kézipoggyászával.
Hol van Elliot?
Igen, megfordult a lányka fejében, hogy elfelejtették, hogy ő a béna és nem ismeri fel, hogy rossz helyen szállt le, de még az is, hogy direkt szívatják, és mindjárt haza kell mennie. Hű. Eddig sose tapasztalta magán ezt a túlaggódást, de most igazán elveszett szürkésbarna bambiszemeket mereszt maga elé, amolyan "elvesztem, valaki vigyen haza" segélykéréssel. Nem igazán akar egyedül nekiindulni, főleg úgy, hogy most is számára ismeretlen nyelven karattyolnak körülötte és még egy férfi is megszólította, de inkább odébb állt tőle.
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2015. március 7. 02:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ace ><
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító · Éjfélhercegnő
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. március 12. 00:00 | Link


Már a Nap is lemenőben van, amikor megpillantja Bogolyfalva határát.
Még hajnalban kelt fel odahaza - vagyis a régi otthonban - hogy utoljára leellenőrizze, mindent bepakolt e, és minden a helyén van e. A ruháit, könyveit, apróbb holmijait mind bedobozolta, a szőnyegek összecsavarva álltak a sarkokban, a bútorok pedig kiürítve ásítoztak a félhomályban.
Már csak Szőrmókot, az öntudatlanul is rejtőzködő golymókot kellett zsebre vágnia, felöltöznie, és a macskahordóba belegyömöszölnie Bastetet, a murmáncát. A  rendelőt is összepakolta mindenestül, napokkal ezelőtt még, hiszen nagy része annak is költözik. A hippogriffet szakavatott minisztériumi emberek viszik majd át az új helyére, ahogy a csehszlovák farkaskutyáját is - Cerberus ugyanis hiába nem varázslény, ezt nem voltak hajlandóak elhinni a nőnek, mert olyan hatalmas, mint egy póniló. Így szerencsétlen állatot tüzetes vizsgálat alá kívánták vetni útközben, így vállalták az ő szállítását is. Szerencsére. Nem tudja hová tette volna a kutyát útközben.
Egy kedves minisztériumi barátjának köszönhetően pedig Rubinszárny is az ő gondozásukba került erre a napra.
Így amikor elindult, hogy Bastettel és a golymókkal kijusson Londonból, és egy nemzetközi hopp járattal Magyarországra induljon a kézitáskájával a kezében, végre megkönnyebbülve hagyta maga után az elmúlt napok összevisszaságát.
Sokáig szelektált, mégsem hagyott ott semmit... mire elér a kiszemelt helyre, már úgyis elintézik a mágikus költöztetők, amit el kell intézniük. Csak ne volna ilyen hosszú az út... minden bizonnyal sok minden könnyebb volna, ha hoppanálhatna, de az állatok nem bírják valami jól. Így ez a lehetősége maradt csupán.
Fél Európát körbe járták, mire rá került a sor, és kikötöttek Budapesten. Roppantul különös nagyvárosnak találta, de valahogy valamiben mégis kissé hasonlatosnak Londonhoz. Nem volt teljesen idegen, de örült, hogy nem itt fog lakni. Elege van már egy ideje ezekből a helyekből, és különösen jót fog tenni egy kis vidéki levegő.
Aztán hipp-hopp, a Bogolyfalvai vonaton termett. Innen már nincs messze a cél - gondolta, és boldogan fellélegezve dőlt hátra a székén. Kisvártatva pedig végre valóban meglátta a falu határát jelző táblácskát.
A vonat csikorog, füstöl, majd lassítani kezd, Nessa pedig mély levegőt véve, hosszú, sötét haját hátravetve áll fel a helyéről. Megtapogatja a kabátzsebét, és elégedetten konstatálja, hogy a golymók megvan, és Bastet is morcosan pislog ki az egész napos börtönéből.
- Hamarosan szabadok lesztek. - ígéri halkan a nő, majd elindul a többi ember mögött, hogy leszálljon a vonatról. Jó végre kinyújtóztatni a tagjait. És most végre azt is megláthatja, mibe vágott bele oly hevesen pár héttel ezelőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 26 27 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér