sziiasztok!^^

szia Lotii!



Lotte White - 2015.01.04. 16:01

ezzel én is egyet értek, holnap 3 témazárót írunk, ha jól számolom -.-"

a legszebb az egészben, hogy elvileg egy nap csak kettőt lehet íratni...

nálunk eddig erre még nem volt példa, na majd most... :/

jó a képed.*__*

Yumó Musou - 2015.01.04. 16:58


 :o ne hozd rám a frászt
sipirc a vonathoz^^

Osztrovszky K. Konstantin

Öltözet

Olyan furcsa volt ez a mai nap. Szinte sohasem izgulok semmi miatt, azt az elvet vallom, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, ma még is remegő térdekkel szálltam fel Pesten a vonatra. Jó, lehet, hogy azért remegett a lábam, mert épp egy családi veszekedésből szakadtam ki, és, ha a hozzátartozóim, vagy ismerőseim kérdezték volna, biztosan erre fogom, de belül éreztem, hogy ez most nagyon más. Hiszen ma, életemben először éltem át azt az érzést, hogy szabad és független vagyok. Úgy éreztem magam, mint egy huszonegy éve börtönbe raboskodó fogoly, aki ma szabadul, és minden egyes perccel, minden egyes kilométerrel, amivel távolodtam Budapesttől, ez az érzés erősödött bennem. Térkép segítségével megtaláltam a házamat, a saját házamat. El sem tudom hinni, hogy tényleg az enyém, csakis az enyém. Először féltem, mikor kinyitottam az ajtót, és beléptem. Talán azt vártam, hogy rám szegeződjenek a kérdő, fojtón óvó pillantások, esetleg a házi sárkánnyá változott nagymamát vártam, aki majd rám ripakodik, amiért későn értem haza. De semmi nem volt. A házban béke és csend honolt. Mondhatni az egész napot azzal töltöttem, hogy le-fel járkáltam a házban, minden egyes apró zugát megnéztem, és megállapítottam, hogy a bátyáim, férfi létükre mindent tökéletesen rendeztek be, pontosan az én ízlésemnek megfelelően. Mondjuk a nyakam merném tenni rá, hogy a barátnőik keze is benne van vastagon, különösen a téli kertnél látszik meg nagyon, de igazából ez teljesen lényegtelen. A fő az, hogy eljöhettem otthonról, és végre elkezdhetem élni a saját, önálló életemet.
Az idő annyira elment a felfedezéssel, hogy szinte észre sem vettem, hogy rám esteledett. Gondoltam, nem ünnepelhetném meg mással a szabadságomat, minthogy elmegyek, és szétnézek itt-ott a faluban, ismerkedem egy kicsit a helyiekkel. Szinte biztos voltam benne, hogy a velem egykorúak valamelyik szórakozóhelyen múlatják az időt. Kicsit kirittyentettem magam, amolyan Lenkésen, és elindultam. A térkép alapján a csárda volt közelebb, és mivel nem volt kedvem sokat gyalogolni, ide tértem be. Benyitva az ajtón megcsapott az összetéveszthetetlen kocsmaszag, a különféle italok keveredett bukéja, de most valahogy ez sem zavart, elvégre ünnepelni jöttem, vagy mi fene. Kecsesen a pulthoz suhantam, kiélvezve, hogy a vendégek nyál csorgatva bámulnak végig rajtam, majd körmeimmel dobolva az asztallapon, jeleztem a személyzetnek, hogy rendelnék. Nem kellet sokat ácsorognom, hamar megkaptam a francia konyakomat, mindig is ezzel ajándékoztam meg magam egy-egy jeles alkalomkor. Az asztalok felé fordulva láttam, hogy mindenhol ül valaki, javarészt hobbi alkoholisták, akikhez semmi kedvem sem volt, de a bárszékeknél sem maradhattam, félő volt, hogy valamelyikük esetleg felbátorodik, és be kell látnom nem sok esélyem van ellenük. Mindig is utáltam, ha egy férfira voltam utalva, most viszont úgy tűnik, tényleg nincs más választásom, így hát, az egyik normálisnak tűnő fazon asztalához sétálok, persze kecsesen, kissé megköszörülöm a torkomat, csak, hogy észre vegyen, és minden érzelemtől mentes hangon megszólítom.
-Elnézést, szabad ez a hely?-mutatok a vele szemközti székre. Remélem valami intelligens figurával hozott össze a sors, nem sok kedvem lenne rögtönzött illemtanórát tartani arról, hogyan kell a hölgyekkel viselkedni, mint azt már tettem olyan sokszor. Ma nem, ma ünnepelni akarok, mindenféle bosszúság nélkül.

Osztrovszky K. Konstantin

Öltözet

Nem szokásom megriadni az olyan helyzetektől, ami most épp előállt, hogy egyedül vagyok nő egy társaságban, de tekintve, hogy ez egy csárda, mit ne mondjak, egész merész vállalkozásnak tűnik a mai este. A törzsvendégek kigúvadó, rám tapadó tekintetéből arra következtetek, hogy nem sokszor van hölgy társaságuk, hiszen egyik-másik azt sem tudja, hogyan emelgesse jobban a söröskorsót, hogy a nem létező izomzat végre kidomborodjon a foszlott ingujj alól. Magamban jót nevetek a szánalmas próbálkozáson, majd mielőtt még belekeverednék egy kellemetlen társalgásba, célba veszem az egyik asztalt, ahol egy férfi ül. Megjelenése bizalomgerjesztőbb a többi vendéghez képest, és így, néhány méter távlatából úgy tűnik, nem okozna neki gondot megmondani, hányat mutatok. Sietős, de természetesen kecses léptekkel közelítem meg, majd felteszem gyors, és mindenféle érzelemtől mentes kérdésemet arra vonatkozóan, szabad-e a szemközti hely. Körmeimmel a konyakos pohár szélét karcolgatom, de nem kell sokáig unottan ácsorognom, ugyanis hamar érkezik a válasz, amin egy kicsit meghökkenek. Attól függ, ki kéri hangzik a felelt, egy vigyorral megspékelve. Már ott tartok, hogy hagyom a csudába ezt az egész ünneplést, mély levegőt veszek, hogy elmondjam, ki is vagyok, fejben a másodperc tört része alatt összeáll a tervem: kiosztom, és elhúzok a sunyiba. Aztán egy biccentés jön a férfitől, amely jelzi, hogy helyet foglalhatok. Elgondolkodom, mit is tegyek, elvégre nem azért jöttem ma ide, hogy a már jól begyakorolt illemtan monológomat ledaráljam, végül mégiscsak helyet foglalok. Újabb meglepetés, hogy asztaltársaságom úgy tűnik, beszédes kedvében van: arról érdeklődik, mi járatban vagyok itt, ráadásnak egyedül. Bizalmatlan pillantásokkal méregetem, nem tudom miért, sosem bíztam az idegenekben, pláne nem, ha az ellenkező nemből való volt az illető. Aprót kortyolok a konyakból, ezzel is nyerve némi időt magamnak, majd végül úgy határozok, kihasználom az alkalmat az ismerkedésre, hiszen ki tudja, lehet, szomszédok vagyunk, és, ugyebár a szomszéddal nem árt jóban lenni, de ha nem is lakunk egymás mellett, több, mint valószínű, hogy falubeli, és talán nem egy magának való libaként kéne bevonulnom Bogolyfalva történetébe…
-Ünnepelni jöttem. De látom önnek, akarom mondani, neked sincs társaságod, leszámítva a söröskorsót...
Ez az Lenke, jól csinálod, kinyögtél két kerek mondatot egy ismeretlen férfinek. Ez már haladás!- Biztatom magam, majd egy aprócska mosoly jelenik meg arcomon, ami, bár nem az asztaltársaságomnak szól, mégis van egy olyan érzésem, hogy a magáénak fogja betudni.
-Gyakran megfordulsz itt?
Bukik ki belőlem a kérdés. Hanglejtésemből kivehető, hogy nem túl pozitív a benyomásom a helyről, de legalább a konyak isteni…

Osztrovszky K. Konstantin

Furcsa ez a mai este… Sosem szoktam idegen férfiakkal társalogni, még az ismerősökkel sem igazán, most mégis, szinte első szóra helyet foglalok az asztalnál, és, bár egyik-másik megnyilvánulásomból levehető, hogy idegen nekem ez a szituáció, igyekszem a lehető legfesztelenebbül érezni magam. Nem egyszerű, pláne nem úgy, hogy ez az első igazán szabad estém, mondhatni még sosem jártam ilyen helyen, nem tudom, hogyan is kéne viselkednem. Szerencsére nem vagyok egyedül az érzéssel, ugyanis asztaltársaságom gesztusaiból is az vehető le, ő sem az efféle esték specialistája. Szép páros vagyunk, azt hiszem… Mivel társalogni még mindig jobb, mint kukán bámulni egymást, és az italainkat, ehhez folyamodunk. Természetesen szóba kerül, a miért jöttünk ide téma, és úgy tűnik, megragadja a figyelmét, hogy ünnepelni jöttem. Kérdést is intéz hozzám ezzel kapcsolatban, de mire felocsúdok a mélázásból, már csak a bocsánatkérő mosolyt látom megvillanni az ajkán, aztán elfedi a csárda homálya, majd egy – a vajsörnél kívánatosabb ital társaságában látom újra felbukkanni, újra magammal szemben. Poharát koccintásra emeli, kicsit félénken, de én is hasonlóan teszek. Az üvegek finoman koccannak össze, majd aprót kortyolok a konyakból, elvégre hamar megárt, ha nem vagyok óvatos vele… Türelmesen végighallgatom az ő idejövetelét, és nem kicsit lepődök meg azon, hogy ő is most érkezett Bogolyfalvára. Lassacskán kezd kínossá válni, hogy én még mindig csak némán, meghökkenve ülök, úgyhogy kissé megköszörülöm a torkomat, és egy mély lélegzetvétel után beszélni kezdek.
-Én is, akárcsak te most érkeztem, mondhatni szó szerint… Hivatalban? Csak nem a Minisztériumban dolgozol? Nálam sem túl gyakoriak az efféle görbe esték. Eddig csak és kizárólag a tanulásra koncentráltan, és azt hiszem, kicsit kiöregedtem már ebből…
Az eddigieknél szélesebb mosolyt csillantok meg. Munkahelyéről a tőlem nem megszokott módon kíváncsiskodom, de valamiért nagyon érdekel, hogy hivatal alatt tényleg az MM-et értette-e. Elvégre a család több tagjai is ott tengeti a szorgos hétköznapokat, így nem csoda, ha az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel vagyok a munkahelye iránt. Kellemetlenül is érzem magam egy kicsit, és úgy érzem, túl közvetlen vagyok ezzel az ismeretlennel. Ki tudja, talán már a konyak szállt egy kicsit a fejembe, vagy az új hely tényleg változásokkal jár, még nálam is.

halihóó!^^

sziia Lotti, mi a helyzet veled?^^

sziia!^^

ugyanez

kicsit fáradt vagyok, de most tökre feldobta az estémet ez a valentin napi program^^

nekem is

tegnap voltam egyetemi nyílt napon, ami egy adag sz*r volt, aztán beültünk barátnőmmel a mekibe, ahol elmentünk opisilni, és a két alkesz budiörző belénk állt, mert a blokkunk 11:17-kor lett kiállítva és mi 12:45-kor mentünk le, és elvileg a mekibe fél óra tartózkodás után újra kell rendelni, ha pisilni akarszO.o
tegye fel a kezét, aki ezt tudta pls!^^

Anne

szia!^^

és akkor nézek az ürgékre, hogy hee? erre még nekik áll feljebb, és nagy jó fejnek beállítva magukat, öndicsérve, himnuszt zengve emberségükről beengedtek minekt pisilni. na azt hittem ráborítom az asztalt

sziiasztok!^^

én most itt is hagylak benneteket, jó éjt és szép álmokat! sziasztok^^

Kinoshi Thaihasy



A mai napom sem indult másképp, mint az összes többi, mióta Bogolyfalván élek. Lassan két hónapja már, hogy eljöttem otthonról, azóta furcsa módon a szüleim nem jelentkeztek. Talán most az egyszer végre tényleg komolyan vették a szavaimat, amiket könnyekkel küszködve ordítottam nekik. Furcsa ez a hallgatás, olyan vészjósló. Az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy ezt a címemet nem tudják, és biztos vagyok benne, hogy a bátyáim sem fogják nekik eldalolni, elvégre ők menekítettek ide. Mégis olyan ijesztő. Idejövetelem óta mindig azt várom, hogy mikor toppannak be, mikor jelenik meg a sárkány-nagyi és csípnek meg, hogy ébresztő, és véget ér a gyönyörű álmom az én csodálatos, szabad, független életemről. Épp ezért ma, miközben a pompás pálmaházamban reggeliztem arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt így tovább nem folytathatom. Nem kuksolhatok a négy fal között csak azért, mert attól tartok, hogy az utcán majd szembetalálom magam a családom néhány nem kívánatos tagjával. Be kell illeszkednem a felnőtt lét szürke hétköznapjaiba, itt az ideje, hogy elkezdjek dolgozni, és kialakuljon egy normál napirend, mert mióta itt vagyok, az első estét leszámítva jóformán ki se tettem a lábam a házból.
A nagy lelkesedésemet azonban délutánra mintha a szél fújta volna el. Elvégeztem azt a minimális házi munkát, ami volt, de továbbra sem volt kedvem kiruccanni otthonról. Végül addig-addig nyüstöltem magam a tükör előtt, hogy összeszedtem magam, és sétálni indultam. Kilépve a kapun, barna hajzuhatagomba rögvest belekapott a feltámadó, csípős, hideg szél, de ez már nem tudott eltántorítani az elhatározásomtól. Kecses léptekkel szeltem az utcákat, néhol megálltam, hogy bámészkodjam a kirakatban, aztán szerintem még a jó öreg Merlin sem tudná megmondani, hogy a búbánatba keveredtem a vasútra, viszont a ciki az az, hogy azt még én sem tudom, hogyan fogok visszakeveredni a lakásomhoz. A helyzet ugyanis az, hogy sosem volt jó a helyismeretem, de a büszkeségem meg nem engedte, hogy térképpel a kezemben induljak útnak, és egy ceruzával jelölgessem, melyik utcában voltam, stb. Végül jobb megoldás híján arra jutottam, megvárom a legközelebbi vonatot, és megkérdezek egy leszállót, tud-e nekem segíteni haza találni. Lelki szemeim előtt már ott lebegett a kusza helyzet, ahogy odaslattyogok egy idegenhez és felteszem neki a kérdést: Bocsi, ne haragudj, de nem tudnád megmondani merre lakom Alig lesz gáz, ez olyan igazi Lenke-style. Most az egyszer viszont szerencsém volt, a gőzös hamar befutott, én pedig csak ültem, és vártam a kínálkozó alkalmat, hogy lecsaphassak áldozatomra. Végül egy körülbelül velem egy korosztályú lányra esett a választásom, határozottan lépdeltem felé, majd odaérve kicsit megköszörültem a torkomat, és belevágtam.
-Szia, ne haragudj! Tudnál nekem segíteni? Sikeresen eltévedtem, és, háát az a helyzet, hogy nem tudom, hogy merre lakom. Ugye te idevalósi vagy?
Ajkamra derűs mosoly kúszik, próbálom palástolni, mennyire zavarban vagyok, miközben reménykedem, hogy egy falulakóhoz van szerencsém, mert, ha nem, kocoghatok oda valaki máshoz, vagy B verziónak ott van az utcán éjszakázás. Vasúton még sosem aludtam, talán épp itt az ideje, hogy kipróbáljam.

Kinoshi Thaihasy



Ahogy a padon ültem és vártam a vonatot millió-egy gondolat suhant át az agyamon, és szinte kivétel nélkül mindegyik önmarcangoló volt. Az egyik különösképp felhívta magára a figyelmemet, az amelyik azt mondatta ki velem, hogy talán tényleg igazuk van a szüleimnek, tényleg képtelen vagyok az önálló életre, és még most is, huszonegy évesen szükségem van valakire, aki ott áll a hátam mögött és elkészíti az ebédemet, összepakolja a szobám, és lelkesen ül a telefon mellett, hogy, ha netán bajba kerülnék, ahogy most is fel tudjam hívni, és a segítségemre tudjon sietni. Talán tényleg nem nekem találták ki a szabadságot, és épp itt lenne az ideje, hogy megadjam magam, visszaadjam a bátyáimnak a kulcsot, és visszahurcolkodjam a fővárosba, a szüleimhez, bűnbánó kisgyermekként és folytassam azt az életformát, amit eddig. De nem fogom ezt tenni, már csak azért sem, mert pontosan tudom, hogy erre számítanak! Fogadni mernék, hogy tűkön ülve várják a pillanatot, hogy azt vághassák a fejemhez: Én megmondtam kislányom… Egy frászkarikát lesz igazuk, megoldom ezt is, ahogy már sok minden mást az eddigi két hónap alatt. Csak nem lehet ez bonyolultabb, mint a porszívó kezelésének megtanulása… A gőzös végre megérkezik, és vele együtt visszaszáll hozzám a remény, hogy talán az utasok közül valaki tudja, hogy merre is lakom. Határozottan, de persze elegánsan libbenek oda egy lányhoz, és kissé bugyuta módon szegezem neki a kérdést. Sajnos nincs szerencsém, nem idevalósi, ettől függetlenül azonban úgy tűnik, ismeri a környéket, és, ha a sors kedvez nekem, talán útba esik neki a házam hazafelé menet, ergo nem kell egyedül bandukolnom, azon rettegve, hogy nem jegyeztem meg hol kell balra vagy jobbra fordulni, és megint eltévedek.
-Macskabagoly utcza 2.-Jelentem ki nagy bátran a címemet, mert bármennyire is furcsa, ezt azért még tudom. Lassan elindulunk a pályaudvar kijárata felé, és, hogy a hazáig vezető úton ne csak koslassunk egymás mellett, mint a kukák, próbálok társalgást kezdeményezni, bár igaz, ami igaz nem vagyok nagy szószátyár.
-Látogatóba érkeztél a faluba? Én nem rég költöztem ide, nagyjából két hónapja, de egyszerűen nem tudom megjegyezni, hogy hol fordulok le jobbra vagy balra, hogy hazataláljak… És térképpel sétára indulni, nos, hát elég kellemetlen lenne…
Tétován elmosolyodok, remélem neki jobban megy ez a random dumálósdi, mert én, szemmel láthatólag elég béna vagyok benne.

Valentin nap-Random randi

Maszk,Ruha

Elképedve bámulom az ismeretlen álarcos lányt a tükörben, pedig ez a személy én vagyok. Nem értem magam... Miért is jelentkeztem erre a random randira? Mindig is távolságtartó voltam az ellenkező nemmel, sosem szerettem, ha legyeskedtek körülöttem, és természetesen a valentin nappal is hadilábon állok, vagyis, hogy álltam mostanáig. Mindig kerültem az efajta nyálas, pelenkás angyalkákkal, szívecskékkel, I love you feliratokkal és egymásba tapadt szerelmes párokkal teli rendezvényeket. Mondhatni a gyomrom majd kifordul, ha csak arra gondolok, hogy márpedig most a Fénylő Lelkes Udvara telis tele lesz a felsoroltakkal, és ki tudja még mivel, és én oda fogok menni, ebben a maskarában meg ezzel a nyavalyás lakattal és árgus szemekkel fogom figyelni, hogy ki az a szerencsétlen áldozat, akinek el kell viselnie egy teljes napon át.
Gondolatban már a rendezvényen kóricálok, majd ahogy tekintetem találkozik tükörképem kétsegbeesett szempárjával, belém bújuk a kisördög, aki arra bíztat, hogy ne menjek ki a FLU-ra, és ne csináljam végig ezt az egészet, mert mit szólnának az örző-védő szolgálatot 21 évig teljesítő szülök. Szinte már érzem magamon a rosszalló pillantásaikat, hallom a pap dörmögő hangját, ahogy azt sulykolja belém, hogy nem helyes, amit csinálok, épp ezért megtiltja, hogy odamenjek. Már a gondolattól is iszonyatos dühbe jövök, a kezemben lévő rúzst a tükörnek vágom, még szerencse, hogy kellőképp vastag az üveg, és a lakattal, valamint az arcomat fedő maszkkal elindulok.
Kecses léptekkel szelem az utcákat, céltudatosan megyek, de, hogy a múltkori eltévedős jelenetet megspóroljam magamnak szégyen szemre a táskámba csúsztattam a térképet, biztos, ami biztos.
Végre megérkezem a rendezvény helyszínére, és ironikusan mustrálom, hogy minden, amire szállítottam: angyalkák, szívek, szájon át egymást lélegeztető, szinte már felfaló párok, mind-mind jelen vannak. Sebaj, ezt akkor is végigcsinálom! A díszletről pillantásom a lézengő vendégseregre kúszik, és megnyugtat, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki még nem akadt rá a párjára. Kíváncsi pillantásokkal méregetem az álarcosokat, miközbem azon gondolkodom, tényleg szeretném-e megtalálni a nekem szánt lovagot, majd újból elém kúszik a papa képzeletbeli szónoklata, és döntésem sziklaszilárddá válik: akarom! Ajakaimra félszeg mosolyt csalok, és ténylegesen belevágok a keresgélésbe. A ketyere a mellkasomban hevesebben ver egy kicsit, azt hiszem izgulok. Miért is? Jaj, tudom már, mert életem első random-vak randija kezdetét veszi.

hahó Off!*__*

dögrovás a köbön :3
beteg vagyok, hétfőn három tz-t írok, pont akkor van a szülinapom jeppjepp -.-"

feléd? :33

anya mondta, hogy maradjak itthon, de 4 fal között ünnepelni a 18. szülinapot az... az olyan jajj, attól még a három tézé is jobb


mindenki a Walking Dead-et nézi?? én még egy részt sem láttam belőle O.o

sziia Gwen!^^

jóó az új képed

Wolgast Bellafonte - 2015.02.14. 20:20


okéés, gyere!

szerintem, így két nappal előtte, az a meglátásom, hogy nem akkora szám... furcsa lesz, hogy nem kell szégyenlősen előadnom magam egyes üzletekben egyes dolgok vásárlásakor, hogy otthon hagytam a személyimet, vagy, hogy 17,5 éves vagyok, legyen már cuki xDD

háát bizony, szörnyűek vagyunk

eez jó, Gwen xDDD
ettől már csak azon nevettem nagyobbat, amikor egyik osztálytársam közölte, hogy nem engedték el bulizni, mert 4-t vitt haza matekból, pff gondoltam magamban, akkor én az egész életemet a négy fal között töltenéém xDD

Keith Coltrane - 2015.02.14. 20:32


éés akkor jön a mama, vagy a tesó, vagy éppenséggel apa, és megtámogat egy kis zsével, probléma megoldva, első látásra, örülsz, hogy mehetsz bulizni. Elindulsz, aztán az utcasarkon vagy épp a buszmegállóban eszedbe jutnak anyukád szomorú szemei és visszafordulsz, mert nincs szíved elmenni...^^ legalábbis nálam ez szokott lenni...

baj az nincs vele, de látni a megdöbbent arcot, amikor ajtót nyit... felbecsülhetetlen^^
na meg az az élmény is, mikor rádöbbenek, a képek alapján, hogy megint mekkora buliból maradtam ki xDD

az osztáylkirándulás az nálunk is külön kategória...

hááát, sok mindent, amit inkább nem tárnék a nagy nyilvánosság elé...

ha ragaszkodsz hozzá

halihóó Off!^^