A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=423276#post423276][b]Mark Rey Xavier Averay - 2014.11.18. 21:56[/b][/url]

Szeretem a kalandokat, meg az új helyeket felfedezni, most mégis az az érzés jár át, mint amikor először mentem a Roxfortba. Azóta hét teljes év is eltelt, és már nem kell ahhoz apa, hogy átmenjünk a falon, ami a 9 és háromnegyedik vágányhoz vezet. Ami viszont jobban aggaszt, hogy nem ismerem annyira a nyelvet. Márpedig valahogyan kommunikálni kell majd az ottaniakkal, de lehet, hogy nem szakadok le Quentinről, és majd ő fordít nekem. Úgy is sokkal jobb a nyelvérzéke, mint nekem. Apropó, ha meg Quentin: tök jó lesz végre, hogy egy fedél alatt lakunk majd. Igaz, a Roxfortban is megoldottuk, hogy mindig együtt legyünk, sokszor bele is rángattam a kihágásokba, de megérte. Most legalább ez a része kimarad, mert hiába vagyunk külön házban a suliban, a faluban együtt lakunk. Végre felnőttként kezelnek minket is a szülők, bár azt nem tudom, hogy helyesen teszik-e. Ismerve magamat, tuti felrobbantom egyszer azt a helyet, aztán meg költözhetünk össze Quentin őseivel, ami… inkább visszafogom magam.
Időközben eljött az a nap is, amikor utazni kell, így már a vonaton döcögünk Bagolyvalami felé. Vagy Bogoly…? Tudja azt jól Merlin helyettem is, no meg a mellettem ülő legjobb fej barátom, aki éppen az ablakon néz kifelé. Mivel jobb dolgom nem akadt, felkeltem, és megnéztem Ayamet, hogy minden rendben van-e vele. Nem szívleli a vonatozást, de hoppanálva mégsem jöhettünk ide, mert még a végén olyan helyen bukkanunk fel, ahol nem kellene. Megnyugtattam a kis kedvencemet, hogy nemsokára megérkezünk, majd visszaültem a helyemre. Ekkor éreztem, hogy valaki nekiütközik a vállamnak, de mikor odapillantottam, mosolyogva nyugtáztam, hogy az a valaki nem más, mint Quentin.
– Kellett neked annyit olvasnod az este. –halk kuncogás után borzoltam össze egy kicsit a haját, majd úgy helyezkedtem, hogy kényelmesebben feküdhessen a vállamon, én pedig kilássak az ablakon. Igazán odaérhetnénk már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=426122#post426122][b]Mark Rey Xavier Averay - 2014.11.24. 14:28[/b][/url]

A Roxfort Expresszen se volt valami izgalmas az utazás, de ott az volt a különbség, hogy kabinok voltak, és nyugodtan tudtunk beszélgetni Quentinnel. Ez viszont kimarad, hiszen itt több emberrel vagyunk összezárva, és nem lenne jó, ha mindenki hallaná a beszélgetésünket. Ráadásul Quentin is elaludt, így meg aztán végkép ki van lőve, hogy dumáljunk. Azt viszont meg kell hagyni, hogy tök édesen tud aludni, és nem is volt szívem felébreszteni. Olyan, mint amikor Rey alszik el egy hosszú utazás miatt, de a fejét a vállamon pihentető nagy gyerek nem az öcsém, hanem a barátom. Egy olyan barát, akinél jobbat keresve sem találnék.
Közben zötykölődött továbbra is a vonat, Quentin pedig hirtelen riad fel. Némi aggódással telve pislogtam rá, hogy minden a legnagyobb rendben van-e vele, de csak nevetni tudtam a gyors kiakadásán. Miután arcvonásaim vigyorgásra rendeződtek, csak legyintettem egyet a levegőben, majd vettem egy mély levegőt, és felé fordultam.
– Olyan fél órát, ha aludtál, és szerintem nem vagyunk messze, hamarosan megérkezünk. Legalábbis jó lenne már, mert eléggé kényelmetlen ez az ülésnek nevezett valami. Dehogy nyomtál, és azért nem keltettelek fel, mert minek? Jó volt nézni, ahogyan alszol. –közben, ha hagyta, ha nem, megigazítottam neki a haját, mert láttam az ablakból, hogy milyen arcot vág. Amint visszaült, beharaptam az alsó ajkamat, és gondolkodóan néztem rá, majd csak kiböktem azt, amit akartam.
– Szerinted milyen lesz a suli? Elfogadnak majd minket, vagy kinéznek, mert sokkal később jöttünk, mint mások? Egy jó dolog azért lesz: együtt fogunk lakni, és most már nem kell attól tartanod, hogy elkapnak minket, ha kirángatlak takarodó után. –vigyorogtam néztem Quentin szemeibe, és közben bevillantak a képek, mikor patrónust küldtem neki, hogy jöjjön ki, mert ezt, meg ezt találtam, és jó móka lesz. Egy ideig jó is volt, de aztán elkaptak, a büntetés meg nem igazán volt jó… De mindegy is, itt már nem érhet minket ilyen gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=427393#post427393][b]Mark Rey Xavier Averay - 2014.11.27. 20:28[/b][/url]

Először csak elmosolyodtam Quentinen, végül segítettem neki rendbe tenni a haját, ha már félig én vagyok a hibás abban, hogy így áll neki. Kérdésére pedig csak bólintottam egyet, majd fészkelődtem egy kicsit.
– Ne mond, hogy nem tűnt fel!? Megmozdulsz rajta, ott marad a fenéklenyomatod. Komolyan mondom a seprű kényelmesebb közlekedési eszköz, mint ez. Legközelebb hoppanálunk, legalább már tudjuk hova kell érkezni. –most is egyszerűbb lett volna kandallón jönni, mert úgy tudom, hogy abban a faluszerű akármiben is van kirendeltség, meg hopp-hálózat. Csak a hagyomány kedvéért jöttem most vonattal, mert új suli, elsőnek jövünk ide, azt hittem jó lesz… de tévedtem.
– Hogy végre nem egy könyvet bújtál közben. –vágtam rá némi gondolkodás közepette, mert már érezhető volt, hogy zavarban volt, és nem mondhattam azt, hogy az aranyossága volt benne a jó. Kevés alkalommal láttam aludni, mert amikor nyáron meglátogattuk egymást, én akkor is előbb dőltem ki, mint ő, mert lefoglalta valami könyv, vagy nem tudom. Pedig az ritka, hogy én éjfél előtt húzom a lóbőrt, mert eléggé aktív életet folytatok, Quentin meg még képes volt akkor is olvasni, vagy tanulni.
– Az lehet, de itt nem ismerek senkit sem rajtad kívül, fogalmam sincs, hogy miként állnak hozzá a dolgokhoz. A kviddicset se biztos, hogy folytatni fogom, több időt akarok most tölteni az elméletekkel, mert nem akarom, hogy mindig te írd meg a házi dolgozataimat. –legalábbis az esetek egy százalékában fogom csak megírni, mint mindig, de ezt Quentin nagyon jól tudja. Ám tényleg jobb lenne egy kicsit tanulni, mert a vizsgákon nem segíthet nekem, és nem akarok a hanyagság miatt megbukni. – Miattam nem fogsz, bár ezt ne vedd komoly ígéretnek. A házra meg én is. na de gyere, megérkeztünk. –rögtön fel is pattantam, amikor megállt a vonat. Ayamet kivettem a terráriumból, beletettem a nyakamba, majd a helyét lekicsinyítettem, a bőröndömet magam után húzva szálltam le a vonatról. Arrébb mentem, hogy Quentin is leszállhasson, majd a rakoncátlan kígyót visszatettem a helyére, majd körbenéztem.
– Hát… nem nagy szám. –állapítom meg, majd szép lassan megindulok a váróterem felé. Valami fogadóbizottság nincs, vagy nyugodt szívvel el is tévedhetünk? Na szép…