Nem, nem utazik sehova, pedig mindenki örülne neki. Ő is, meg az a pár ember is, aki időnként összefut vele. Mi a jó életet keres akkor a vasútállomáson?

Ő, kérlek szépen, játszik a vasútállomáson. Olyat játszik, hogy beáll a sok ide-oda mozgó ember közé, és miközben sodortatja magát a tömeggel, vágyakozva néz a sínek felé. Addig is, amíg itt van, emberek között van, de nem emberekkel, valamint egy újabb szegletét figyeli meg a falunak, és a megérkezés mindig is érdekelte. Érkezéskor az emberek fáradtak, de örülnek, hogy végre helyben vannak; ez egy rendkívüli állapot, olyat is szívesen üdvözölnek, akikkel normális körülmények között perceken belül vitába bonyolódnának. Egyszerűen szereti megfigyelni az embereket. Hipster? Hipster.

Kiélheti a segítő és adakozó felét is. Szívesen segít idős néniknek, és kisgyerekes anyukáknak, annak, akit éppen szimpatikusnak talál. Az értékeire mondjuk vigyáz. Hipster? Hipster.

Meg emlékszik arra is, hogy milyen, amikor az ember tökidegen helyre vetődik, és azt se tudja, merre, kivel, miért. Úgyhogy amikor meglát egy nyilvánvalóan most érkezett, padon üldögélő diákot, menne neki segíteni. És megy is. Hogy miért? Mert önző a szentem. Így van esély arra, hogy jó benyomást kelthet az emberekben. Persze arra is, hogy kotnyeleskedőnek és idegesítőnek tartják, haszonlesőnek és ügyetlennek. Ez van.

 - Szia! Öhm.. - egy gyors átfutás az összes lehetséges kimenetelen. Széles a skála. - Segítsek valamit? - á, tudod mit szórakozzon itt, egyenesen bele a közepébe. Nem tud szabadulni attól a benyomástól, hogy kéregető ingyenélőnek nézik, de be kell vallania, van rá hajlama.

Ó. Ó. Nalátod.
Várjál, nem néz kéregető hajléktalannak.
Se cukrosnéninek.. ha van olyan.
Na, nála is megszaladt a gép. Semmi baj, én is szoktam ilyet.
De tök jó, hogy nem nézel késelősnek.

 - Annamária. És bocs, hogy így hirtelen.. - mutogat a semmibe, mert azért most előírásszerűen ráerőszakolta magát a sokbőröndös lányra. Elküldhették volna nagyon messzire is. Mondjuk még mindig játszik ez az eshetőség. - Csak gondoltam, hogy esetleg megmutathatnék cuccokat. Helyeket. A kastélyt. - javítgatja magát meglepetten és összezavarodva, ez most a semmiből jött.

 - Szia, macska. - nézi meg a cicát, de nem tetszik neki, meg amúgy is macska. Bocs, Döme.

 - Izé.. - de el is mehetek, ha gondolod. - magyarázkodik össze-vissza, puff a lezser önkéntes-imidzsnek. Merthogy neki senki se segített, amit annyira nem is bán. Ha már idegen helyen van, jobban szeret egyedül tévelyegni, mert így legalább mások előtt megmarad az esetleges céltudatossága.

Na, akkor a zavart félmondatokon is túlestek, innen már lehet jutni valamerre.

 - Szeptemberben jöttem. - válaszol, miközben a macskát nézi. Olyan macskaformája van, persze külsőre is, de a személyisége és viselkedése igazi macska. Ő kutyás embertípus; igenis hízelegjenek neki és imádják látványosan és többnyire önzetlenül. - Sértődékeny egy fajta. - jegyzi meg, miután szemügyre vette az állatot. Nem törődsz velem a nap huszonnégy órájában? Akkor tudod, hova menjél. A kutya csak még jobban istenít, ha néha békén hagyod. Mondjuk, akkor is istenít, ha csak szimplán vagy. Mert te vagy a gazda, és kész, ennyi nekik elég.

 - Vigyek valamit? - nézi el szegényt, ahogy küzd a sok táskával. Az utazás nagyon jó dolog, ha van, aki cipekedjen helyetted, és ha viheted a fél szekrényt. Nincs annál rosszabb, amikor ki kell válogatni, mit akarsz elvinni. Hát mindent, nem nyilvánvaló?

 - Húha, jó tanáccsal.. - mosolyodik el, mert hát ilyen nincsen. Vegyüljön el a többi közé feltűnésmentesen, ez az ő módszere, de egy, teszem azt, rellonosnak ilyet fölösleges mondani. - Melyik házba kerültél? - teszi fel inkább a kérdést, ami megfelelőnek tűnik, mert nem annyira random, bár semmire se megy vele. Ez is olyan alapinformáció, mint hogy mi nagyapád volt szobatársának a neve; mindig megkérdezzük, de előbbre nem jutunk tőle.

Na, akkor ez is megvolt, gondolja utazás előtti csömörben taposódva, miközben felrángatja a cuccait a vonatra. Megvolt az a kemény két hét, amit otthon töltött, ami semmire se volt elég, de a következő viszontlátásig, azaz karácsonyig, biztosan nem volt elegendő. Egy csomó mindent mesélt az iskoláról, de persze főleg az érdekelte, mi történt otthon az elmúlt egy év alatt. És hát kicsit mellőzöttnek érzi magát, hogy a falu nélküle is simán képes létezni, és emberek születnek, de főleg inkább halnak meg, ismerősök élnek tovább, kiskutyák kerülnek otthonra, amiket ő nem fog tudni kövérre hizlalni és komoly gazdafüggést eszközölni náluk, és így tovább. Szóval ez a vonatra kászálódás kicsit seszínű hangulatban történik, ami el is várható egy olyan nyúlfarknyi otthon tartózkodás után, mint ami ez volt.

Ja, persze hely sincs, de nem is csoda, mindenki jön vissza a kastélyba. Hát, vagy nem, de sokan vannak most, úgyhogy nincs mese, vadidegent kell majd szomorítani a hosszú út alatt. Ez nem sokat dob a hangulatán, valljuk be. Miután kétszer is végigjárta a szerelvényt, és megállapította, hogy összesen három darab üres hely van, úgy döntött, hogy inkább az olvasgató lányt választja, semmint a nem túl bizalomgerjesztő öreg bácsit vagy a nagyon elmerült szerelmespárt. Úgyhogy akkor megáll a lányka felett-mellett-valahogy, és nagy udvariasan megkérdezi, hogy

 - Ne haragudj, szabad ez a hely?

Megvárja a választ, de ha elutasítanák, valószínűleg akkor is lehorgonyozna itt, mert mi más választása van, és amúgy is, az szemétség lenne a lánytól.

Egy időben mennyit össze nem tudott panaszkodni arról, hogy egyedül van, és amúgy is nincs semmi élet a kastélyban. Most meg, amikor a tavasz tiszteletére elhatározta, hogy kicsit kividámítja a lakókörnyezetét, szűkebbet is, tágabbat is, mindjárt akad segítőtársa. Na. Hát alakulnak a dolgok, kérem szépen.

A srác lelkes volt, meg megbízhatónak tűnt, és az mindig jó jel, úgyhogy a szó szerint húsvéti nyuszitól kapott ki nem fogyó filceit eltéve elindult a megfelelő irányba. Ha esetleg még is egyedül kéne kreatívkodnia, azt se bánná, sőt. Ő nem különösebben ügyes vagy okos, de ezekkel a minden gyerek álmát képező filctollakkal színesebbé mindenképpen változtathatja a környezetét. Színesebbé, nem feltétlenül szebbé.

A helyszín picit kiesik, de végeredményben teljesen rendben van, hiszen pont a vonatállomások, legyenek azok szépen rendben tartott varázsvilágbeliek is, a legszürkébb, legkedvetlenebb helyek egy városban. Ők akkor ezt most feldobják egy kicsit.

 - Helló. - köszön oda a srácnak kicsit bizonytalanul, mert a fene se tudja, a fiú eközben meg is gondolhatta magát. Az eszébe se jut, hogy szólhatott is volna valami prefektusnak vagy valami; ők itt a köz javát akarják szolgálni, nem rongálni jöttek. Amúgy is, azért sem szólt neki senki, hogy apró kis színes virágokkal teleragasztgatta a házbeli festmények egynehány százalékát. Ő élvezett vagdosni meg tervezgetni, a festmények meg sokkal vidámabbak így. Hol itt a probléma? Az más kérdés, hogy készülődik a büntetőmunkája, de ő ezt még nem tudja. - Vannak ilyen spéci filceim, ha gondolod. - mutatja a rajzeszközöket. A kis papírvirágait, őszintén szólva, nem meri még elővenni. Pedig de aranyosak lennének itt mindenfelé.

 - Akkor ezt összehoztuk. - nyugtázza elismerően a filckészletüket, amivel egy kisebb óvodát is el tudnának látni egy rövidebb ideig. Pedig hogy odavolt ő attól, hogy ezzel a filccel majd itt menőzni fog. Oda se neki, majd ha hazakerül egyszer az életben, az összes unokahúga őt fogja majd lesni. Innen is köszöni a nyúlnak még egyszer.

 - Nem tudom.. én valami csinosabbra gondoltam, valami szép színesre. - hirtelen akkor itt most rájön, hogy ugye ő itt csak egy lány, akit úgyse vesznek majd komolyan, meg rábízzák majd a lényegtelen díszítéseket, meg úgy egyáltalán, nem veszik majd emberszámba. A falusi beidegződések. Mindegy is, gondolja aztán magában, ha lesajnálják érte, ha nem, ő óriási ronda virágot fog alkotni majd ide. Ő ehhez nagyon ért, a ronda virágokhoz, akár tipikusan lányos, akár nem. - De felőlem festhetünk valami színes halálfejet is. - ezzel azt akarta jelezni, hogy neki egyrészt nincs konkrét ötlete, másrészt meg mindegy, hogy mi lesz a művük, de ahogy kimondta, meg is tetszett neki az ötlet. Van itt egy csomó színük, most komolyan, halálfej a szivárvány minden színében, ez milyen jó dolog már, modern kalózok meg szelíd metálarcok, gyűljünk össze.

 - Mindenesetre nem lesz unikornis meg szignó, az biztos. - az egyetlen kikötései hangzottak el. Unikornist nem hajlandó, annyit lát a házban, hogy semmilyen kémiai anyag nem képes ennyi egyszarvút a gyanútlan fogyasztó szeme elé varázsolni. A szignó meg olyan unalmas. Meg mondjuk ugye elmondja, hogy ki rajzolgatott ide ilyen rondán.

 - Én mindenesetre nekiállok egy kis nyimnyamnak.. méghozzá ide, ha gondolod. - nézi ki a próbafelületet egy eldugottabb falrészen. Egyrészt próba, hogy hogy működik a filc nem papíron, másrészt meg ide kerülnek a rondább kis kalocsai motívumai is.

A kis navinés nem ér rá elküldeni senkit, mert éppen teli van a szája, és egy fél paprikával birkózik hősiesen. Felpillant a nagy elfoglaltságából, és futólag biccent, hogy persze, gyere csak, de gyorsan vissza is tér a paprika ütemes és gyors elfogyasztásához. Utálja a paprikát, a téliszalámival együtt, mert az meg gusztustalan, de az alufóliába csomagolt paprikás-szalámis szendvics generációkon átívelő hagyomány, és miért éppen ő törné meg, ugye. Arra most nem ért rá, hogy még indulás előtt nekiálljon, pedig arról ismerszik meg a magyar, hogy már indulás előtt rág valamit, de lefoglalta a csomagja. Teli van ugyanis ilyenkor otthoni kajával, hiába rutinos utazó így tizenhét évesen; egy csomó süteményt meg szottyos szendvicst szuszakol be az anyja a táskájába, mert csak. Persze a szendvics olyankor még nem szottyadt, de mire a kis navinés az utolsót is kihalássza a harmadik tanítási napon a ruhái közül, már nem lesznek frissek. Mindegy is, egyelőre még a paprikát csócsálja, és nemhiába volt egész nyáron a kecskéivel a kertben; gyanúsan kérődző mozdulatokkal igyekszik mihamarabb letolni a zöldséget. Csak nem olyan gázok közepette, és nem csámcsog annyira. Te jó isten, a kecskék ebben utolérhetetlenek.

 - Gyere csak, szia. - nyögi ki nagyokat nyelve végre; nem eszik éppen undorítóan, de azért olyan szépen se. Mindegy, a mumus, a paprika már megvolt, de van még két szelet téliszalámi és hát maga a száraz, szétesős bolti zsemle. Uh. Nem leányálom az élet, ugye.