A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Eltűntek...
Pedig két perccel ezelőtt még mindketten itt voltak előtte. De konkétan... Veronika még az idősebbik bátyja felsőjét is megfogta, hogy még véletlenül se keveredjen el, és most mégis... Ott áll a mozgó vonat folyosójának közepén, és csak áll, és néz ki a fejéből. Mintha teljesen lefagyott volna, pedig csak azon gondolkozik, hogy vajon hova tűnhetett ilyen gyorsan az a két hülye. Pedig megígérték, hogy nem hagyják egyedül, és ő hitt nekik. Most pedig mintha mérges is lenne rájuk, amiért nem nem tartották be az ígéretüket. Noha ő is pontosan tudja, hogy ez nem épp az ő hibájuk; Hisz Vero volt az, aki egy pillanatra megállt, mikor kinézett az ablakon és meglátta a tovarohanó tájat. De hát na... Ehhez hasonlót eddig talán még sosem látott, és tudva levő, hogy amúgy is szinte minden apróság elvonja a figyelmét, akár még egy apró bogár is, ha elszaladt volna a lába alatt. Azért a tovasuhanó táj mégis csak nagyobb hatással van rá, mint egy bogár, így nem is csoda, hogy egy pillanatra el is feledkezik a bátyjairól, akik el is tűnnek, mint a kámfor.
És még talán percekig csak áll, és bámul maga elé, vagy épp körbe-körbe forog, hátha az majd hatásos lesz, és rátalál a testvéreire. De hát ez nem nagyon akar összejönni, így végül eme próbálkozását feladja, és úgy dönt, bekéredzkedik valaki mellé, mert hát mégis csak mind ugyanoda tartanak, nem? Így még társasága is lesz, és el sem fog tévedni mert nem kell egyedül kóborolnia. Csak jól járhat. Csakhamar talál is egy helyet, ahol csak egy lány ül, így egy hatalmas lélegzetvételt követően elhúzza a két térrészt elválasztó tolóajtót, és a legangyalibb mosolyát megvillantva néz rá.
- Szia! Ugye nem zavarok? Leülhetek? - és mutatóujjával az egyik kényelmesnek tűnő ülésre bök, de még nem mozdul. Addig nem, míg a lány nem bólint, vagy felel rendesen. Hisz akár el is küldheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=619917#post619917][b]Lepsényi Veronika - 2016.09.20. 18:58[/b][/url]

Eltűntek...
Pedig két perccel ezelőtt még mindketten itt voltak előtte. De konkétan... Veronika még az idősebbik bátyja felsőjét is megfogta, hogy még véletlenül se keveredjen el, és most mégis... Ott áll a mozgó vonat folyosójának közepén, és csak áll, és néz ki a fejéből. Mintha teljesen lefagyott volna, pedig csak azon gondolkozik, hogy vajon hova tűnhetett ilyen gyorsan az a két hülye. Pedig megígérték, hogy nem hagyják egyedül, és ő hitt nekik. Most pedig mintha mérges is lenne rájuk, amiért nem nem tartották be az ígéretüket. Noha ő is pontosan tudja, hogy ez nem épp az ő hibájuk; Hisz Vero volt az, aki egy pillanatra megállt, mikor kinézett az ablakon és meglátta a tovarohanó tájat. De hát na... Ehhez hasonlót eddig talán még sosem látott, és tudva levő, hogy amúgy is szinte minden apróság elvonja a figyelmét, akár még egy apró bogár is, ha elszaladt volna a lába alatt. Azért a tovasuhanó táj mégis csak nagyobb hatással van rá, mint egy bogár, így nem is csoda, hogy egy pillanatra el is feledkezik a bátyjairól, akik el is tűnnek, mint a kámfor.
És még talán percekig csak áll, és bámul maga elé, vagy épp körbe-körbe forog, hátha az majd hatásos lesz, és rátalál a testvéreire. De hát ez nem nagyon akar összejönni, így végül eme próbálkozását feladja, és úgy dönt, bekéredzkedik valaki mellé, mert hát mégis csak mind ugyanoda tartanak, nem? Így még társasága is lesz, és el sem fog tévedni mert nem kell egyedül kóborolnia. Csak jól járhat. Csakhamar talál is egy helyet, ahol csak egy lány ül, így egy hatalmas lélegzetvételt követően elhúzza a két térrészt elválasztó tolóajtót, és a legangyalibb mosolyát megvillantva néz rá.
- Szia! Ugye nem zavarok? Leülhetek? - és mutatóujjával az egyik kényelmesnek tűnő ülésre bök, de még nem mozdul. Addig nem, míg a lány nem bólint, vagy felel rendesen. Hisz akár el is küldheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=619996#post619996][b]Rozsos Annamária - 2016.09.20. 20:30[/b][/url]

Lepsényi Veronika