Izgatottan dörzsöli össze a tenyereit, miközben lépdel előre. A kastély már bőven a háta mögött marad, ő maga pedig igencsak nagy lelkesedéssel hagyja le még jobban. Most nincs dolga ott, és később sem, más akadt, amit véghez akar vinni, és talán úgy néz ki, nem is egyedül. Szerencsés ezen téren, hogy nem gyáva, és van mersze emberekkel szóba elegyedni, és megtalálni egy közös pontos. Baromi hasznos, ha az egyedüllétet el akarja kerülni, és még szórakozni is kíván. Nagyon is nagyszerű, már ezért sem akar, és nem fog változtatni a stílusán, akár tetszik az embereknek, akár nem.
Most azonban a terv már kész, vagyis, vannak ötletei, nem nagyon, nem világhódítók, de egy kellemes délutánnak, kora estének tökéletesek. Tettestársáról annyit tud, hogy vagy ott van, vagy ott lesz, nem tudja, mi a konkrét terve, csak annyit, ami körvonalazza, miért is mennek oda. A helyre amúgy nehezen esett választás, nem tudta, hogy hol kellene kivitelezni, de amikor végül eszébe jutott a dolog, rögtön tudta, hogy ez lesz az a tökéletes hely, amely most nekik megadja mindazt, amit akarnak. Na de mit is? Julienről köztudott, hogy amikor megindul a fejében a vezérhangya, nem lehet lelőni. A múltkori, kastélybeli falfirkászás után kedvet kapott, hogy most kint, egy nagyobb helyen is megörökítse kézjegyét. A lány, Anna, akivel összefutott, pedig szintén kreatív alkat. Tökéletesen össze lett ez hangolva, mindketten örömöt fognak benne lelni. Örül, hogy mindig vannak amatőr, hobbi, vagy épp mesteri alkatok arra, amit ő művészetnek tart.
A vasútállomás épülete amúgy is sivár, átlagos, csak arra vár, hogy valamit húzzanak rá. Nem tudja, csak sejti, mennyire (nem) örülnek majd ennek, de nem érdekli. Zsebeiben több, kissé mágikus filc lapul, noha a rajz nem fog megmozdulni, de ki sem fogy, és a színe is élénk, festékszerű, mintha egy grafittis ficsúr palackjait használná. Nemrég szerezte be, szobája falrészének szabad részére már alkotott is velük, és áldja a mágiát, hogy ilyesmi létezik, és imádhatja.
Megérkezése a célállomásra felpörgeti teljesen. Megállva, a falnak dőlve pillant afelé az út felé, ahonnan jött, és csendben vár. Nem kezd bele, nem akar egyedül belekezdeni, türelmesen, vagyis a helyzethez legtürelmesebb módon várja, hogy a lány megjelenjen, és kezdődhessen a móka.

Izgatottan dörzsöli össze a tenyereit, miközben lépdel előre. A kastély már bőven a háta mögött marad, ő maga pedig igencsak nagy lelkesedéssel hagyja le még jobban. Most nincs dolga ott, és később sem, más akadt, amit véghez akar vinni, és talán úgy néz ki, nem is egyedül. Szerencsés ezen téren, hogy nem gyáva, és van mersze emberekkel szóba elegyedni, és megtalálni egy közös pontos. Baromi hasznos, ha az egyedüllétet el akarja kerülni, és még szórakozni is kíván. Nagyon is nagyszerű, már ezért sem akar, és nem fog változtatni a stílusán, akár tetszik az embereknek, akár nem.
Most azonban a terv már kész, vagyis, vannak ötletei, nem nagyon, nem világhódítók, de egy kellemes délutánnak, kora estének tökéletesek. Tettestársáról annyit tud, hogy vagy ott van, vagy ott lesz, nem tudja, mi a konkrét terve, csak annyit, ami körvonalazza, miért is mennek oda. A helyre amúgy nehezen esett választás, nem tudta, hogy hol kellene kivitelezni, de amikor végül eszébe jutott a dolog, rögtön tudta, hogy ez lesz az a tökéletes hely, amely most nekik megadja mindazt, amit akarnak. Na de mit is? Julienről köztudott, hogy amikor megindul a fejében a vezérhangya, nem lehet lelőni. A múltkori, kastélybeli falfirkászás után kedvet kapott, hogy most kint, egy nagyobb helyen is megörökítse kézjegyét. A lány, Anna, akivel összefutott, pedig szintén kreatív alkat. Tökéletesen össze lett ez hangolva, mindketten örömöt fognak benne lelni. Örül, hogy mindig vannak amatőr, hobbi, vagy épp mesteri alkatok arra, amit ő művészetnek tart.
A vasútállomás épülete amúgy is sivár, átlagos, csak arra vár, hogy valamit húzzanak rá. Nem tudja, csak sejti, mennyire (nem) örülnek majd ennek, de nem érdekli. Zsebeiben több, kissé mágikus filc lapul, noha a rajz nem fog megmozdulni, de ki sem fogy, és a színe is élénk, festékszerű, mintha egy grafittis ficsúr palackjait használná. Nemrég szerezte be, szobája falrészének szabad részére már alkotott is velük, és áldja a mágiát, hogy ilyesmi létezik, és imádhatja.
Megérkezése a célállomásra felpörgeti teljesen. Megállva, a falnak dőlve pillant afelé az út felé, ahonnan jött, és csendben vár. Nem kezd bele, nem akar egyedül belekezdeni, türelmesen, vagyis a helyzethez legtürelmesebb módon várja, hogy a lány megjelenjen, és kezdődhessen a móka.

Egy időben mennyit össze nem tudott panaszkodni arról, hogy egyedül van, és amúgy is nincs semmi élet a kastélyban. Most meg, amikor a tavasz tiszteletére elhatározta, hogy kicsit kividámítja a lakókörnyezetét, szűkebbet is, tágabbat is, mindjárt akad segítőtársa. Na. Hát alakulnak a dolgok, kérem szépen.

A srác lelkes volt, meg megbízhatónak tűnt, és az mindig jó jel, úgyhogy a szó szerint húsvéti nyuszitól kapott ki nem fogyó filceit eltéve elindult a megfelelő irányba. Ha esetleg még is egyedül kéne kreatívkodnia, azt se bánná, sőt. Ő nem különösebben ügyes vagy okos, de ezekkel a minden gyerek álmát képező filctollakkal színesebbé mindenképpen változtathatja a környezetét. Színesebbé, nem feltétlenül szebbé.

A helyszín picit kiesik, de végeredményben teljesen rendben van, hiszen pont a vonatállomások, legyenek azok szépen rendben tartott varázsvilágbeliek is, a legszürkébb, legkedvetlenebb helyek egy városban. Ők akkor ezt most feldobják egy kicsit.

 - Helló. - köszön oda a srácnak kicsit bizonytalanul, mert a fene se tudja, a fiú eközben meg is gondolhatta magát. Az eszébe se jut, hogy szólhatott is volna valami prefektusnak vagy valami; ők itt a köz javát akarják szolgálni, nem rongálni jöttek. Amúgy is, azért sem szólt neki senki, hogy apró kis színes virágokkal teleragasztgatta a házbeli festmények egynehány százalékát. Ő élvezett vagdosni meg tervezgetni, a festmények meg sokkal vidámabbak így. Hol itt a probléma? Az más kérdés, hogy készülődik a büntetőmunkája, de ő ezt még nem tudja. - Vannak ilyen spéci filceim, ha gondolod. - mutatja a rajzeszközöket. A kis papírvirágait, őszintén szólva, nem meri még elővenni. Pedig de aranyosak lennének itt mindenfelé.

Nem idegeskedik az idő miatt, kényelmesen helyezi l magát, és szemlélődik. Nemigen lát sok embert, ami neki csak jó, de hát, ilyenkor nem is nagyon közlekednek erre. Vagyis, úgy véli. A vonat rég elment, és majd később jön csak, de amúgy is, olyan ponton áll, amit nemigen látna be onnan, se a leszállók, ha szájat szeretnének tátogatni. Nem mondhatni, hogy nagyon tervezgetett, inkább csak elgondolta, mi lenne a legjobb a mai napra, és ide jutott. Néha egészen gyorsan vág az agya, néha. És akkor sem a legjobb szituációk közepette.
Elnyújtottan ásít, mint valami oroszlán, és leereszkedve guggol le, pad, és egyéb ülőhely híján. A saját ujját piszkálja, kapargatja, miközben tekintete elidőzik pár, előtte mászkáló hangyán. Nem zargatja őket, nem szokása, így tökéletesen elvan a megfigyeléssel is, nézi, merre haladnak, mit visznek, mit keresnek. Ha lenne nála morzsa, szórna is nekik, de nem hozott ilyesmit magával, mindkét zsebét a filcek, és egyebek töltök ki, pulóvere zsebe pedig üres, lévén, hogy a bal lyukas, és megvarrni sem tudja, ahhoz túl béna. Eszébe jut ismét a terítő, és morognia támad kedve. Nem baj, meglesz az, meglesz. De a zsebe nem, így üres marad. Bambul tovább inkább, mintsem ezeken idegesítse magát, és annyira sikerült neki, hogy észre sem vette, hogy akire várt, megérkezett. Így meglepve kapja fel a fejét, elszakadva a hangyáktól, és felállva egyenesedik ki, elővéve szokványos vigyorát.
- Helloooo! – örvendezik közben, mivel örül, hogy nem gondolta, tényleg eljön, tudja, hogy néha igencsak furának tűnhetnek az ötletei mások számára, csak épp nem fog emiatt sem tágítani egyiktől sem. az nem is ő lenne, és akkor már nem is érezné jól magát a bőrében. Na de most inkább visszatért a beteljesült dologra, és a lelkesedésre, amely ott forog benne. A filcek említésére neveti el magát, majd benyúl a zsebébe, és kihúz ő maga is párat.
- Én is hoztam! Nem lesz hiány egyikekből se. Remélem. – gyűri vissza az eszközöket, majd a falra pillant egy kicsit, végül tekintete visszasiklik a lányra. – Elképzelés van, vagy csak jön magától?

 - Akkor ezt összehoztuk. - nyugtázza elismerően a filckészletüket, amivel egy kisebb óvodát is el tudnának látni egy rövidebb ideig. Pedig hogy odavolt ő attól, hogy ezzel a filccel majd itt menőzni fog. Oda se neki, majd ha hazakerül egyszer az életben, az összes unokahúga őt fogja majd lesni. Innen is köszöni a nyúlnak még egyszer.

 - Nem tudom.. én valami csinosabbra gondoltam, valami szép színesre. - hirtelen akkor itt most rájön, hogy ugye ő itt csak egy lány, akit úgyse vesznek majd komolyan, meg rábízzák majd a lényegtelen díszítéseket, meg úgy egyáltalán, nem veszik majd emberszámba. A falusi beidegződések. Mindegy is, gondolja aztán magában, ha lesajnálják érte, ha nem, ő óriási ronda virágot fog alkotni majd ide. Ő ehhez nagyon ért, a ronda virágokhoz, akár tipikusan lányos, akár nem. - De felőlem festhetünk valami színes halálfejet is. - ezzel azt akarta jelezni, hogy neki egyrészt nincs konkrét ötlete, másrészt meg mindegy, hogy mi lesz a művük, de ahogy kimondta, meg is tetszett neki az ötlet. Van itt egy csomó színük, most komolyan, halálfej a szivárvány minden színében, ez milyen jó dolog már, modern kalózok meg szelíd metálarcok, gyűljünk össze.

 - Mindenesetre nem lesz unikornis meg szignó, az biztos. - az egyetlen kikötései hangzottak el. Unikornist nem hajlandó, annyit lát a házban, hogy semmilyen kémiai anyag nem képes ennyi egyszarvút a gyanútlan fogyasztó szeme elé varázsolni. A szignó meg olyan unalmas. Meg mondjuk ugye elmondja, hogy ki rajzolgatott ide ilyen rondán.

 - Én mindenesetre nekiállok egy kis nyimnyamnak.. méghozzá ide, ha gondolod. - nézi ki a próbafelületet egy eldugottabb falrészen. Egyrészt próba, hogy hogy működik a filc nem papíron, másrészt meg ide kerülnek a rondább kis kalocsai motívumai is.