Már a Nap is lemenőben van, amikor megpillantja Bogolyfalva határát.
Még hajnalban kelt fel odahaza - vagyis a régi otthonban - hogy utoljára leellenőrizze, mindent bepakolt e, és minden a helyén van e. A ruháit, könyveit, apróbb holmijait mind bedobozolta, a szőnyegek összecsavarva álltak a sarkokban, a bútorok pedig kiürítve ásítoztak a félhomályban.
Már csak Szőrmókot, az öntudatlanul is rejtőzködő golymókot kellett zsebre vágnia, felöltöznie, és a macskahordóba belegyömöszölnie Bastetet, a murmáncát. A  rendelőt is összepakolta mindenestül, napokkal ezelőtt még, hiszen nagy része annak is költözik. A hippogriffet szakavatott minisztériumi emberek viszik majd át az új helyére, ahogy a csehszlovák farkaskutyáját is - Cerberus ugyanis hiába nem varázslény, ezt nem voltak hajlandóak elhinni a nőnek, mert olyan hatalmas, mint egy póniló. Így szerencsétlen állatot tüzetes vizsgálat alá kívánták vetni útközben, így vállalták az ő szállítását is. Szerencsére. Nem tudja hová tette volna a kutyát útközben.
Egy kedves minisztériumi barátjának köszönhetően pedig Rubinszárny is az ő gondozásukba került erre a napra.
Így amikor elindult, hogy Bastettel és a golymókkal kijusson Londonból, és egy nemzetközi hopp járattal Magyarországra induljon a kézitáskájával a kezében, végre megkönnyebbülve hagyta maga után az elmúlt napok összevisszaságát.
Sokáig szelektált, mégsem hagyott ott semmit... mire elér a kiszemelt helyre, már úgyis elintézik a mágikus költöztetők, amit el kell intézniük. Csak ne volna ilyen hosszú az út... minden bizonnyal sok minden könnyebb volna, ha hoppanálhatna, de az állatok nem bírják valami jól. Így ez a lehetősége maradt csupán.
Fél Európát körbe járták, mire rá került a sor, és kikötöttek Budapesten. Roppantul különös nagyvárosnak találta, de valahogy valamiben mégis kissé hasonlatosnak Londonhoz. Nem volt teljesen idegen, de örült, hogy nem itt fog lakni. Elege van már egy ideje ezekből a helyekből, és különösen jót fog tenni egy kis vidéki levegő.
Aztán hipp-hopp, a Bogolyfalvai vonaton termett. Innen már nincs messze a cél - gondolta, és boldogan fellélegezve dőlt hátra a székén. Kisvártatva pedig végre valóban meglátta a falu határát jelző táblácskát.
A vonat csikorog, füstöl, majd lassítani kezd, Nessa pedig mély levegőt véve, hosszú, sötét haját hátravetve áll fel a helyéről. Megtapogatja a kabátzsebét, és elégedetten konstatálja, hogy a golymók megvan, és Bastet is morcosan pislog ki az egész napos börtönéből.
- Hamarosan szabadok lesztek. - ígéri halkan a nő, majd elindul a többi ember mögött, hogy leszálljon a vonatról. Jó végre kinyújtóztatni a tagjait. És most végre azt is megláthatja, mibe vágott bele oly hevesen pár héttel ezelőtt.

A tömegen keresztül megpróbálja épségben leverekedni magát a vonatról, és hihetetlen, de sikerül is neki! Még erősebben fogja kis utazótáskáját, másik kezében pedig a dühösen fújtató, unott Bastetet, nehogy valaki valamelyiket elsodorja véletlenül ebben a nagy forgatagban. Mély levegőt vesz.
Na jó, most akkor merre is?
És ekkor megtorpan egy pillanatra, ahogy meglátja a férfit, aki mintha várna valakire. Homlok ráncolva, oldalra döntött fejjel méregeti néhány pillanatig, majd szétszalad a mosoly az arcán, de hihetetlen mértékben, és gyors léptekben elindul felé.
- Kristóf? - kérdezi, szinte tökéletes magyarsággal. Majd érkezik is a férfitól - pedig legutóbb még mindössze fiú volt! - a humoros köszöntés, Nomusa pedig szinte ledobja a földre a táskáját, meg a felmorduló varázsmacskát.
- Két hónapig volt rajtam! Javíthatatlan vagy! - dorgálja meg, de széles vigyorral, majd Kristóf ha akarja, ha nem, pillanatokon belül Nessa ölelésében találja magát.
- Istenem, de jó, hogy látlak!
Elengedi a férfit, majd le nem vakarható mosollyal tovább fürkészi.
- Jó pasi vagy! - jegyzi meg szenvtelenül, minden különösebb bevezetés nélkül. - Mindig is tudtam, hogy az leszel, már régen is helyes voltál!
A kérdésre, hogy hozzon e valamit, Nessa csak felmutatja mutató ujját, hogy várjon, majd lehajol és turkálni kezd a táskájában.
- Egyébként nem angolul írtam a levelemet? - kérdzi közben, élve a gyanúperrel, hogy megszokásból a lehető legrosszabb dolgot művelte szegény Kristóffal, aki annó is inkább megtanította úgy ahogy magyarul, hogy kommunikálni tudjanak, ahelyett, hogy ő tanult volna Nessától angolul. De ennél jobban nem is alakulhatott volna, hiszen a nő akkor kedvelte meg a magyar nyelvet, és később ezért tanult meg pont magyarul.
Kisvártatva elővesz egy szép, dísztasakot, amiben üveg pálmabor van, és belenyomja a férfi kezébe.
- Ezt hozhatod! A Tiéd. Reméltem, hogy itt talállak! - vigyorog rá, majd visszaveszi vállára a kézitáskát, és lábával finoman arrébb tolja Bastetet.

- Kikérem magamnak, mindig is gyönyörű volt a mosolyom! - viccelődik Nessa is, majd jön is az ölelkezés, meg a bók, hisz miért ne tenné? Tíz évvel ezelőtt, amikor megismerte ezt a férfit még fiúként, már akkor is nagyon jól kijöttek egymással. Sikerült kis idő alatt olyan kapcsolatot felépíteniük, ami ennyi éven át is megmaradt, még ha egy világ választotta is el kettejüket egymástól. De ahogy Kristóf elkezd ökörködni, Nessa akkor jön rá, hogy igenis, ez hiányzott az életéből. Egy olyan ember, aki magasról tesz mások véleményére, és csak önmagát adja. Épp ilyen barátra van szüksége a komor valóságban, hogy ő is kiszakadhasson a szürke hétköznapok ránehezedő tömege alól.
- Te nem vagy komplett! - nevet fel olyan hangosan a nő, hogyha Kristófra nem nézett senki furcsán, most biztosan megfordul egy két ember, hogy "ezeknek meg mi bajuk van". Nessának még könny is kifolyik a szeméből. Még meg sem érkezett, de már az állomáson meghal a röhögéstől.
- Én szeretlek, ne légy lökött. - boxol aztán bele Kristóf vállába, aztán a kérdést hallva belemosolyog a levegőbe, majd elkomorodva a férfi szemeibe néz.
- Afrikaiul.
Néhány másodperc hatásszünet... aztán mégis csak kirobban belőle a nevetés, és még a haját is arcába fújja a szél, így miután leküzdi az akadályt, széles vigyorral arcán néz vissza a férfire.
- Csak vicceltem! Ne butáskodj, persze, hogy magyarul! És vannak pálmafák, Einstein. Ha akarod, egyszer majd megmutatom. - kacsint, majd csak mosolyogva csóválja meg a fejét, amikor Kristóf kikapja a kezéből a táskát. Így maradt neki Bastet a hordozóban, és a valószínűleg az öleléstől összelapított Szörmók a zsebében. De nem. Nincs baja, még mozog.
- Hát nem sokon múlott, hogy lekéssem! Jobb lett volna, ha hoppanálok, bár még nem jártam itt, de Pestre tudtam volna. De... elértem! Így pedig Te sem lettél mirelit. Megyünk? - teszi fel a kérdést, továbbra sem lankadó jókedvvel, majd ha elindulnak - Kristófot engedve előre, hisz ő tudja, merre is lehet - tovább folytatja a beszélgetést, hiszen annyi kérdése volna, annyi mindent megszeretne vitatni a férfival, és mindenek előtt... annyira örülne, ha ténylegesen ki tudná fejezni, mennyire boldog, hogy most itt lehet, és végre láthatja őt.
- Bogoly lakósor, 9.es szám. - mondja a címet a férfinak, majd szorosabban magához öleli a murmánc ketrecet.
- Na és mesélj már! Hogy vagy? Mit csinálsz most? Merre laksz? Mindent tudni akarok, minden piszkos kis részletet! - kacsint "Krisszi"re. Ő legalábbis így hívta régen. A Kristóf nevet nehezen tudta kiejteni.