34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nomusa Eshe Baako összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. március 12. 00:00 Ugrás a poszthoz


Már a Nap is lemenőben van, amikor megpillantja Bogolyfalva határát.
Még hajnalban kelt fel odahaza - vagyis a régi otthonban - hogy utoljára leellenőrizze, mindent bepakolt e, és minden a helyén van e. A ruháit, könyveit, apróbb holmijait mind bedobozolta, a szőnyegek összecsavarva álltak a sarkokban, a bútorok pedig kiürítve ásítoztak a félhomályban.
Már csak Szőrmókot, az öntudatlanul is rejtőzködő golymókot kellett zsebre vágnia, felöltöznie, és a macskahordóba belegyömöszölnie Bastetet, a murmáncát. A  rendelőt is összepakolta mindenestül, napokkal ezelőtt még, hiszen nagy része annak is költözik. A hippogriffet szakavatott minisztériumi emberek viszik majd át az új helyére, ahogy a csehszlovák farkaskutyáját is - Cerberus ugyanis hiába nem varázslény, ezt nem voltak hajlandóak elhinni a nőnek, mert olyan hatalmas, mint egy póniló. Így szerencsétlen állatot tüzetes vizsgálat alá kívánták vetni útközben, így vállalták az ő szállítását is. Szerencsére. Nem tudja hová tette volna a kutyát útközben.
Egy kedves minisztériumi barátjának köszönhetően pedig Rubinszárny is az ő gondozásukba került erre a napra.
Így amikor elindult, hogy Bastettel és a golymókkal kijusson Londonból, és egy nemzetközi hopp járattal Magyarországra induljon a kézitáskájával a kezében, végre megkönnyebbülve hagyta maga után az elmúlt napok összevisszaságát.
Sokáig szelektált, mégsem hagyott ott semmit... mire elér a kiszemelt helyre, már úgyis elintézik a mágikus költöztetők, amit el kell intézniük. Csak ne volna ilyen hosszú az út... minden bizonnyal sok minden könnyebb volna, ha hoppanálhatna, de az állatok nem bírják valami jól. Így ez a lehetősége maradt csupán.
Fél Európát körbe járták, mire rá került a sor, és kikötöttek Budapesten. Roppantul különös nagyvárosnak találta, de valahogy valamiben mégis kissé hasonlatosnak Londonhoz. Nem volt teljesen idegen, de örült, hogy nem itt fog lakni. Elege van már egy ideje ezekből a helyekből, és különösen jót fog tenni egy kis vidéki levegő.
Aztán hipp-hopp, a Bogolyfalvai vonaton termett. Innen már nincs messze a cél - gondolta, és boldogan fellélegezve dőlt hátra a székén. Kisvártatva pedig végre valóban meglátta a falu határát jelző táblácskát.
A vonat csikorog, füstöl, majd lassítani kezd, Nessa pedig mély levegőt véve, hosszú, sötét haját hátravetve áll fel a helyéről. Megtapogatja a kabátzsebét, és elégedetten konstatálja, hogy a golymók megvan, és Bastet is morcosan pislog ki az egész napos börtönéből.
- Hamarosan szabadok lesztek. - ígéri halkan a nő, majd elindul a többi ember mögött, hogy leszálljon a vonatról. Jó végre kinyújtóztatni a tagjait. És most végre azt is megláthatja, mibe vágott bele oly hevesen pár héttel ezelőtt.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. március 16. 21:01 Ugrás a poszthoz


A tömegen keresztül megpróbálja épségben leverekedni magát a vonatról, és hihetetlen, de sikerül is neki! Még erősebben fogja kis utazótáskáját, másik kezében pedig a dühösen fújtató, unott Bastetet, nehogy valaki valamelyiket elsodorja véletlenül ebben a nagy forgatagban. Mély levegőt vesz.
Na jó, most akkor merre is?
És ekkor megtorpan egy pillanatra, ahogy meglátja a férfit, aki mintha várna valakire. Homlok ráncolva, oldalra döntött fejjel méregeti néhány pillanatig, majd szétszalad a mosoly az arcán, de hihetetlen mértékben, és gyors léptekben elindul felé.
- Kristóf? - kérdezi, szinte tökéletes magyarsággal. Majd érkezik is a férfitól - pedig legutóbb még mindössze fiú volt! - a humoros köszöntés, Nomusa pedig szinte ledobja a földre a táskáját, meg a felmorduló varázsmacskát.
- Két hónapig volt rajtam! Javíthatatlan vagy! - dorgálja meg, de széles vigyorral, majd Kristóf ha akarja, ha nem, pillanatokon belül Nessa ölelésében találja magát.
- Istenem, de jó, hogy látlak!
Elengedi a férfit, majd le nem vakarható mosollyal tovább fürkészi.
- Jó pasi vagy! - jegyzi meg szenvtelenül, minden különösebb bevezetés nélkül. - Mindig is tudtam, hogy az leszel, már régen is helyes voltál!
A kérdésre, hogy hozzon e valamit, Nessa csak felmutatja mutató ujját, hogy várjon, majd lehajol és turkálni kezd a táskájában.
- Egyébként nem angolul írtam a levelemet? - kérdzi közben, élve a gyanúperrel, hogy megszokásból a lehető legrosszabb dolgot művelte szegény Kristóffal, aki annó is inkább megtanította úgy ahogy magyarul, hogy kommunikálni tudjanak, ahelyett, hogy ő tanult volna Nessától angolul. De ennél jobban nem is alakulhatott volna, hiszen a nő akkor kedvelte meg a magyar nyelvet, és később ezért tanult meg pont magyarul.
Kisvártatva elővesz egy szép, dísztasakot, amiben üveg pálmabor van, és belenyomja a férfi kezébe.
- Ezt hozhatod! A Tiéd. Reméltem, hogy itt talállak! - vigyorog rá, majd visszaveszi vállára a kézitáskát, és lábával finoman arrébb tolja Bastetet.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. március 16. 22:48 Ugrás a poszthoz


- Kikérem magamnak, mindig is gyönyörű volt a mosolyom! - viccelődik Nessa is, majd jön is az ölelkezés, meg a bók, hisz miért ne tenné? Tíz évvel ezelőtt, amikor megismerte ezt a férfit még fiúként, már akkor is nagyon jól kijöttek egymással. Sikerült kis idő alatt olyan kapcsolatot felépíteniük, ami ennyi éven át is megmaradt, még ha egy világ választotta is el kettejüket egymástól. De ahogy Kristóf elkezd ökörködni, Nessa akkor jön rá, hogy igenis, ez hiányzott az életéből. Egy olyan ember, aki magasról tesz mások véleményére, és csak önmagát adja. Épp ilyen barátra van szüksége a komor valóságban, hogy ő is kiszakadhasson a szürke hétköznapok ránehezedő tömege alól.
- Te nem vagy komplett! - nevet fel olyan hangosan a nő, hogyha Kristófra nem nézett senki furcsán, most biztosan megfordul egy két ember, hogy "ezeknek meg mi bajuk van". Nessának még könny is kifolyik a szeméből. Még meg sem érkezett, de már az állomáson meghal a röhögéstől.
- Én szeretlek, ne légy lökött. - boxol aztán bele Kristóf vállába, aztán a kérdést hallva belemosolyog a levegőbe, majd elkomorodva a férfi szemeibe néz.
- Afrikaiul.
Néhány másodperc hatásszünet... aztán mégis csak kirobban belőle a nevetés, és még a haját is arcába fújja a szél, így miután leküzdi az akadályt, széles vigyorral arcán néz vissza a férfire.
- Csak vicceltem! Ne butáskodj, persze, hogy magyarul! És vannak pálmafák, Einstein. Ha akarod, egyszer majd megmutatom. - kacsint, majd csak mosolyogva csóválja meg a fejét, amikor Kristóf kikapja a kezéből a táskát. Így maradt neki Bastet a hordozóban, és a valószínűleg az öleléstől összelapított Szörmók a zsebében. De nem. Nincs baja, még mozog.
- Hát nem sokon múlott, hogy lekéssem! Jobb lett volna, ha hoppanálok, bár még nem jártam itt, de Pestre tudtam volna. De... elértem! Így pedig Te sem lettél mirelit. Megyünk? - teszi fel a kérdést, továbbra sem lankadó jókedvvel, majd ha elindulnak - Kristófot engedve előre, hisz ő tudja, merre is lehet - tovább folytatja a beszélgetést, hiszen annyi kérdése volna, annyi mindent megszeretne vitatni a férfival, és mindenek előtt... annyira örülne, ha ténylegesen ki tudná fejezni, mennyire boldog, hogy most itt lehet, és végre láthatja őt.
- Bogoly lakósor, 9.es szám. - mondja a címet a férfinak, majd szorosabban magához öleli a murmánc ketrecet.
- Na és mesélj már! Hogy vagy? Mit csinálsz most? Merre laksz? Mindent tudni akarok, minden piszkos kis részletet! - kacsint "Krisszi"re. Ő legalábbis így hívta régen. A Kristóf nevet nehezen tudta kiejteni.
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. március 17. 18:12
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 5. 22:03 Ugrás a poszthoz


Nem tudott tovább a lakásban maradni.
Annyira egysíkúan teltek a napjai, hogy lassan úgy érezte, kezd beleőrülni az egészbe. Reggel felkelt, felöltözött, megetette az állatait, aztán átsétált a Bestiáriumba, ahol kiosztotta új gondozóinak a napi feladatokat, elmondta az ideiglenesen a minisztériumból kirendelt titkárnak a teendőit, aztán jöttek az állatok, a baglyok... gyógyított, vizsgált, gyógyított, vizsgált, olvasott, utána járt, gyógyított, vizsgált, házhoz ment, kártevő mentesített, vizsgált, ebédelt, vizsgált... aztán elrendezte a maradék papírokat, hazaküldte az alkalmazottait, végül amikor beesteledett, ő is hazament. Vacsorázott, olvasott, ivott egy pohár bort, simogatta a murmáncát, labdázott a golymókkal, betett egy filmet, és elaludt a kanapén. Hogy reggel úgy keljen, mint akit összevertek, és induljon az egész elölről.
Jó pár napja így ment már ez. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni magával. Még levelet írni sem volt kedve, pedig nem rég jött egy üzenet Elomtól, az egyik afrikai barátnőjétől. Ha már írt volna, inkább a gondolatait, vagy szavakba öntötte volna az érzéseit, de az sem ment neki túl jól. Főképp, mert valahogy teljesen üresnek érezte magát. Ebből az állapotból akart kiszakadni.
Ezen az estén elhatározta magát. Ha sok mindent nem is tud csinálni, de nem fog otthon ülni, és siránkozva ki tudja min, várni, amint elnyomja az álom valamilyen kifacsart pózban a nappalijában.
Azt nem tudta, hogy mihez fog kezdeni, talán beül valahová egy italra, vagy megkeresi a múltkori parkot, és sétál egyet, vagy rátalál az erdőre, és keres valami megfelelő helyet az elmélkedésre, teljesen mindegy. Csak ne legyen a négy fal között. Másnap úgysem kell dolgoznia, zárva lesz a bestiárium. Az első igazi szabadnapja lesz, amikor nem kell plusz munkát sem vállalnia. Így hát azt csinál ma este, amit akar. Talán elalszik egy tóparton a csillagok alatt. Még azt sem bánná. De ha nem akad más, akkor visszamegy a bestiáriumba, és Dereskarommal tölti az estét. Az egyetlen hímmel, aki mindig hűséges volt hozzá.
Felvette szűk farmerját, magassarkú bokacsizmáját, sálat akasztott a nyakába, mert úgy ítélte hűvös van, és barna bőrdzsekit kanyarított magára. Összefogta hosszú haját, tett magára némi sminket, mert anélkül aztán nem lép utcára, aztán útnak indult.
Elsétált az ékszer üzlet mellett, ahol a zsebórát vette, majd érdeklődve vetett egy pillantást a Mindenki Bestiája varázslény kereskedésre. Van most nála néhány krup kölyök, ha nem viszik el őket, hamarosan, majd ide hozza be az állatokat, hogy gazdára leljenek. Bár imádja őket meggyöntölni reggelente, de jobb dolguk lesz egy tágas, kedves családi házban.
Aztán megáll Őszike néni könyvesboltja előtt, és közelebb hajol a kirakathoz. "Bestiák Bajnoka" - olvassa az egyik, szép borítójú könyvön. Egy férfi áll rajta, mosolyogva kihúzva magát, mögötte egy svéd sróforrú sárkánnyal, lábainál pedig egy háromfejű kutyával. "Hogy ismerheted ki magad legjobban a fenevadak közt" - olvasható a hangzatos alcím. Ez a könyv még nincs meg neki, de érdekesnek tűnik. Ha majd nyitva lesz a könyvesbolt, talán bejön, és megveszi.

۞۞۞
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. április 5. 22:06
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 5. 23:03 Ugrás a poszthoz


"Maggicus Magnolin életútja" olvassa egy másik könyv címét, ahogy arrébb vetül a tekintete. ~ Hát az meg ki a fene? ~ Karba fonja kezeit, és elmélyülve böngészi tovább a kirakatot, egészen közel hajolva, és némiképp előre dőlve. Ekkor valahogy megborzong a tarkójánál, és furcsa érzése támad. Még a lélegzete is elakad egy időre. Valami arra készteti, hogy oldalra nézzen, és...
- Áh! - ugrik egyet hátrébb. Ilyen közelségre nem számított. Szíve majd kiugrik a mellkasából. Már csak több dolog miatt is.
- Mr.Kensington! Ne osongasson itt az éjszakában, mert a végén még leátkozom! - mondja zihálva, kissé reszketegen nézve a vámpírt, majd leereszti a férfira szegezett pálcáját - amit ki tudja honnan és mikor rántott elő - visszacsúsztatja kabátzsebébe. Próbálja nem kapkodni a levegőt, de beletelik még néhány másodpercbe, mire lenyugtatja kedélyeit.
- Szóval még életben van, helyes. - mondja végül, kissé talán tréfának szánva, de azért kiérződik hangjából valamiféle furcsa él. Elnyom egy röpke mosolyt, és ismét karba fonja kezeit maga előtt. Elsétál mellettük pár fiatal, talán az iskolából. A lányok pedig leplezetlenül, és vihorászva bámulják meg Adamet. Nomusa erre csak halkan felmordul.
- Tart valamerre? - kérdezi végül, egy fokkal szelídebben, mint ahogy az előző mondatát mondta. Nem is tudja, hogy miért volt annyi keserűség a megjegyzésben. Talán túlzottan is lefoglalták gondolatai az elmúlt egy hétben, és nem túl szerencsés, ha sokáig kettesben marad velük az ember. De az is lehet, hogy csak a pillanatnyi rémület okozta. Nem. Ez nem valószínű.
Nem lép vissza, közelebb a férfihoz, csak a kirakat felé fordul ismét, és tekintetét a könyvekre veti, mintha közben tovább olvasná azokat. Kár, hogy egy betűt sem tud kibogarászni belőlük. Összefolynak szemei előtt a sorok, és már az iménti varázsló sem tűnik olyan vidámnak. Nem számított erre a találkozásra, és őszintén szólva épp a mai nap jutott el arra a pontra, hogy túl tegye magát a múltkorin. Több kevesebb sikerrel... erre miért is ne most bukkanna fel? Már nem mintha bánná. Sőt. Viszont talán jobb volna előbb saját magával tisztában lennie. Az sosem árt.

Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 5. 23:57 Ugrás a poszthoz


Szemlesütés. Ez valamiféle bocsánatkérés, vagy sajnálkozás lehet. Legalábbis valahogy ennek tudja be, szép lassacskán megismerve a férfi viselkedését bizonyos helyzetekben.
Csak sétálgat. Hát igen. Nem árt, ha néha olyat is tesz az ember. De, hogy a lányok után fordul? Nessa ezt már bosszúsan konstatálja, és a továbbiakat nem is nézve a könyvek borítójába temetkezik. Nem kéne, hogy zavarja ez. Plusz pár hete tisztázták a "transzparenses diáklányok" némiképp mókásnak ható esetét. Igazából csak mosolyognia és fej csóválnia kellene ezt látva. De most valóban annyira belemélyed saját gondolataiba, hogy hiába fut át mindez az agyán, mégsem képes így viselkedni.
A kérdést hallva felsóhajt.
- Hiába vártam a toronyszobámban, nem érkezett meg a szőke herceg fehér lovon, így hát kiszabadítottam saját magam. - ironizál, majd Adam felé fordul. Komor még mindig, de ahogy a vámpír arcára pillant, különös érzése támad. Oldalra dönti a fejét, és úgy fürkészi az arcát.
- Minden rendben van magával? - kérdezi végül, jó pár, hosszú másodperc után. Nem látszik különösebben gondterheltnek a férfi, mégis, valahogy ösztönösen ráérez dolgokra olykor, bár van, hogy hibásan. Most úgy gondolja, talán van valami. És tovább is mehetett volna már, ha akar, mégis megállt mellette. Sőt mi több, még csak oda se kellett volna köszönnie neki, hiszen ha ilyen észrevétlenül mellé tudott osonni, akkor bizonyára ugyanilyen észrevétlenül eltűnhetett volna anélkül, hogy ő bármit is sejthetett volna jelenlétéről.
Ösztönösen késztetést érez arra, hogy közelebb lépjen hozzá. Egyetlen, kis lépésben ez meg is teszi. De a jelenet, amint teljesen hozzá lép, és magához öleli, már csak a fejében játszódik le. Pedig szívesen tenné. Viszont, mint ahogy mondta már, nem akarná hírbe hozni, ha félti a férfi a nevét, ha nem.
Hevesebben kezd verni a szíve néhány emlék felidézése közben. Nyel egyet.
- Ha nincs dolga... talán együtt is unatkozhatunk tovább...
Nem hiszi el, hogy már megint ezt csinálja. Pedig el akart zárkózni ettől, azt akarta, hogy a férfi mondjon valamit, ha szívesen töltene vele egy kis időt, ha már így egymásba botlottak. De megint ő jártatja a száját. Kínos.
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. április 6. 00:02
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 6. 00:53 Ugrás a poszthoz


Mikor elmondja monológját, nem kap reakciót, a kérdésére pedig nem kap választ.
De egy cseppet sem lepődik meg ezen most már. Sőt igazából már várja is az efféle némaságot. Hozzászokott a férfitől.
Figyeli, ahogy elnéz róla, és összehúzza szemeit. Talán beletalált volna? Tényleg van valami gond? Lehet, hogy nem véletlenül futottak össze. Persze nem gondolja egy percig sem, hogy a férfi direkt őt kereste volna, de a sors talán belenyúlt egy kicsit az estéjükbe.
Felteszi hát az ajánlatát, Adam pedig visszatekint rá. Még mindig zavarba tud jönni ettől a kék szempártól, de ez most szerencsére nem látszik rajta. Hiszen annyira belemerült abba a gondolatba, hogy baj van, hogy szinte azonnal átvette az uralmat a gyógyító - anya, vagy nevezzük bárminek - felette. Aggodalom csillan a szemében. Aztán a férfi mellé húzódik, s ahogy kinyújtja könyökét, Nessa elnyom egy félmosolyt. Belekarol, máris kezét pedig Adam alkarjára helyezi, így mindkét kezével belekapaszkodva a férfinak, s együtt indulnak tovább, ki tudja merre. De most nem is ez számít.
A sötétből előkúszó szellő lágyan megcirógatja arcát, és hátralibbenti hosszú copfját. Lassan lépked magas sarkain, és hagyja, hogy a vámpír szólalhasson meg újra először. Ez pedig meg is történik.
Elkerekednek a szemei a mondatot hallva. Tehát tényleg megtette akkor, ahogyan mondta? Legszívesebben azonnal elkezdene most örömködni, de túl csendesen mondta ezt Adam ahhoz, hogy előre igyon a medve bőrére. Megrágja a mondatot, majd egy kis idő elteltével szólal meg újra.
- Bármi is volt, büszke vagyok magára, hogy megtette. - mondja végül, nem egészen értve, hogy miért épp ezeket a szavakat használja. Le kell hunynia a szemét egy pillanatra, hogy jó irányba tudja terelni gondolatait.
- Elmeséli, hogy történt? - pillant fel oldalvást a tőle jócskán magasabb férfira.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 6. 13:47 Ugrás a poszthoz


Nem kérdez többet. Csak vár. Némán sétál a férfi mellett, olykor felpillantva rá, olykor pedig a takaros kis utcácskát szemlélve maguk előtt.
Aztán Adam mesélni kezd, ő pedig hallgatja. Lelki szemei előtt látja lejátszódni a jelenetet. Bár nem járt még Adamnél, de valahogy régi, rendezett kaotikus összevisszaságnak képzeli az otthonát, ahol minden sarokban belebotolhat az ember valami érdekességbe. A teremtőjét nem tudja, hogyan képzelje el. De a tekintetét látja maga előtt. Mély, és távoli. Valahogy úgy, mint a mellette sétáló férfié.
A vámpír hangját hallva átragad rá valamiféle különös érzelem. Borzongás, enyhe rettegés, szomorúság, és végtelen szeretet. Nem tudja biztosan, hogy Adam érzelmeihez hasonlóak e, és azok vándoroltak át rá, vagy mindössze ez mind az, amit ő maga érez a férfi iránt. De nem törődik vele, csak hagyja, hogy az egész elsodorja, és összetört reményteli boldogsággal mered maga elé.
Amint véget ér a történet, vár még egy kicsit. Egyrészt arra, hátha még mondana ezzel kapcsolatban bármit is a mellette sétáló, másrészt pedig a saját maga reakcióját is odázza kicsit ezzel.
Nagyon fontos, hogy mit válaszol erre az egészre. Nem lehet túl boldog, mert az hiú ábrándokba ringatónak tűnhet. Nem lehet túl szomorú sem, mert az reményvesztett, de ugyanakkor kimért sem, mert az túlontúl távolságtartó. Érzi, hogy ez egy eléggé érzékeny pont, és próbálja úgy kezelni a mellette sétálót, mintha egy törékeny porcelán szobrocska volna. A lehető legóvatosabban.
- Nem született akkor még megoldás. - mondja a tényt lassan, minden szót kigondolva.
- De azt veszem ki a szavaiból, a történetéből... hogy gondolkozni fog rajta a maga Teremtője. Ez pedig jó. - halvány, szolid mosoly jelenik meg az arcán, úgy pillant fel a férfira.
- Fontos neki. Nem fogja cserben hagyni. - szorít rá picit Adam karjára biztatóan. Örül, hogy feljött ez a téma. Már legutóbb is ráakart kérdezni, de sok minden elvonta a figyelmét, és végül nem jutott el odáig.
Szorosabban hozzábújik a férfihoz. Érzi, hogy talán ezzel segít valamit. Ha mással nem, csak a közelségével.
- Ahogyan én sem. Ezt soha ne feledje. Történjen bármi. - teszi hozzá csöndesen. Csak, hogy tisztában legyen vele a férfi, és elkerüljék az esetleges félreértéseket. Semmi oka nincs rá, hogy azt gondolja, ő másképp állna hozzá, mint eddig. Vannak halandó ostobaságai, amik fájnak, vagy aggasztják, szomorú lesz tőlük... de mint minden máson, ezen is túllép majd. Az első és legfontosabb most Adam.
- Hogy érzi magát?
Tudnia kell. Több dolog miatt is. Enyhe zaklatottság vibrál a levegőben.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 6. 21:43 Ugrás a poszthoz


Hogy ígéret e amit tesz?
Végső soron lehet annak is venni. Egyrészt színtiszta kötelességtudatból. Hiszen ő a gyógyító, Adam pedig valahol még mindig a páciense. Ha nem is olyan, mint a többi. És, mint ilyen, meg kell tennie mindent, amit tud, hogy eredményhez jussanak. Habár sokkal nehezebb és nyakatekertebb a dolog, mint azt eleinte gondolta. Voltak jó célzásai, jó lövései, és egy két találata is. De a versenyt még nem nyerte meg. És talán csak bíró lesz rajta, nem pedig versenyző.
Ami pedig azt illeti, hogy megtartja e ezt a különös, majdnem ígéretet... nem rajta múlik. Ha ő kimond valamit azt komolyan gondolja. Elszántan és szilajan tartja hozzá magát.
Kerültek is bármennyire közel egymáshoz az elmúlt hetekben, történt bármi, és lesz bárhogyan ezután... megszerette a vámpírt. Igenis, megszerette. Ez már több, mint kedvelés. Hiszen szeret a társaságában lenni, szeret vele sétálni, beszélgetni, és szeret a szíve mélyén félni tőle. Aggódik érte, talán inkább barátként, mint egy egyszerű feladatként, és próbál a fejébe látni, kitalálni, hogy mire gondolhat, hogy mit érezhet. Már amennyire tud érezni, a férfi elmondása alapján.
Ez pedig azt jelenti, hogyha elhatározza, kitart mellette, igen nyomós indok kell majd ahhoz, hogy ne így történjen. Mondjuk a halál. Az elég nyomós indok volna.
A férfi válaszát hallva elmosolyodik, és közelebb húzza magához a karjánál fogva. Annyira gyermekien őszintén hangzott ez a felelet, hogy egy pillanatra még azt is elfeledte, hogy nem egy emberrel sétálgat ilyen meghitten cseverészve. Még a környékünkön elhaladó egy két ember sem érdekli most. Az pedig már végképp nem, hogy szólnak e bármit ahhoz, hogy együtt látják őket. Adam felajánlotta a karját, ő pedig elfogadta. Pont.
- Fogalma sincs róla, milyen szerencsés, hogy nem tudja, Mr.Kensington. - somolyog egy kissé, majd hatalmasat sóhajt.
- Mit nem adnék érte, ha olykor leadhatnám az érzéseimet... az érzékeimet... jó pár emberi mivoltomat. Csak beadni egy időre megőrzésre. Hagyni az egészet, sutba vágni... aztán majd talán visszavenni néha.
Elmélázik a gondolatra, és ellágyul a tekintete az utcakövet bámulva. Mintha ott látna valamit, ami megérinti a szívét.
Betérnek egy mellékutcába. Fogalma sincs róla, hogy hol vannak, pedig nem nagy ez a falu. Bár jóval nagyobb, mint amire számított. Itt viszont még szintúgy nem járt, mint a múltkori parkban sem. Azóta sem volt ideje felkeresni. Ma este gondolt rá... de talán majd máskor.
- Hová visz? - pillant fel a férfira, ám elhangzik egy kérdés. Elkomorodva süti le tekintetét, és a házak falát bámulja Adam arca helyett. Majd sóhajtva fordul előre.
- Biztosan tudni akarja? - kérdezi végül. Persze feleslegesen, hiszen minek is kérdezett volna rá.
- Nem túl vidám, és nem is túl izgalmas történet. És igazából elég hosszú is.
Egy ideig hallgat, aztán folytatja.
- Rövidre fogva... nem találtam meg Angliában, amit kerestem. Tanultam, vizsgáztam, gyakorlatoztam... elértem valamit a munkámban, amiért rajongok. Volt egy futó kalandom, még mielőtt letettem a vizsgáimat... aztán volt egy férfi... aki hiú ábrándokkal kecsegtetett... végül pedig volt egy harmadik, aki gyűrűt is adott.
Gúnyosan elmosolyodik.
- Inkább tényleg meggyűrűzött, mint egy állatot. - mondja bosszúsan. - Nem pedig eljegyzett... fogalmam sincs, hogy lehettem annyira vak... tulajdonképpen még szerencsés is vagyok, hogy még az esküvőnk előtt egy órával nyitottam rá, amint az egyik koszorúslányt... - és itt olyan szót használ, ami nem igazán alkalmas rá, hogy nyomdai papírra vessék.
- Összegezve... Angliából eltűntek a férfiak. - nyomja meg az utolsó szót elég erőteljesen.
- Így hát én is. Nem bírtam tovább ott maradni. Csak a munkám miatt húztam majdnem két évig ezután...
Aztán egy időre csak elmélázik, kissé magába fordulva. Amikor ezeket a keserű emlékeket felidézi, nem érez magában sem szépet, sem pedig jót. Mintha nem volna érdemes rá, hogy bárki is komolyan törődjön vele, hogy bárkinek is fontossá váljon. Mégis mindig kiteszi a szívét a placcra.
- Na és maga? - kérdezi végül csöndesen, még mindig nem nézve a férfira. - Maga miért pont ide jött? Hol élt azelőtt?
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 9. 14:34 Ugrás a poszthoz


Hallgatás, és semmi több.
Muszáj elmosolyodnia a férfi némaságát hallva, és még szorosabban karol belé.
- Tudja ilyenkor jönnek a sajnálkozó szavak. - kezd bele halkan. - És a szánakozó tekintetek. Utálok erről beszélni, épp ezért. - megtorpan, és így magával húzza a férfit is. Remélhetőleg nem sodorja el, ahogy tovább lép.
Még mindig a karját fogva, elé lép, hogy a szemébe nézhessen. Nem hozná zavarba, ha ránézne. És nem véletlenül. Egy ideig nem szól csak fürkészi az arcát, majd összevonja szemöldökét, és komolynak szánt, de némiképp incselkedő tekintettel bámul rá. Mintha keresne valamit. Aztán megcsóválja a fejét.
- Nyoma sincs szánakozásnak. - mondja végül, mintha megrovó volna, de eztán következő mosolya - ha szomorkás is a tekintete - elárulja, hogy egyáltalán nem dorgálásnak szánta.
- Épp ezt szeretem magában. Többek között. - mondja, miközben visszafordul menetirányba, és ismét elindul. Tisztában van azzal, hogy talán ha akarna sem tudna szánakozó kifejezést kicsikarni a férfiból, de ennek különösen örül. Senkinek nem tud erről ilyen tisztán, és gond nélkül beszélni. De Adam mellett jönnek a szavak, mert tudja, ő másképp értékeli az egészet, másképp fogja fel, és másképp látja. Neki pedig pont erre van szüksége. Pont ezért tud ilyen könnyeden beszélni róla. Nincs több lenézés, vagy sajnálat, nincs több felesleges tanács, ami nem ér semmit. Nincs több "tudom mit érzel", vagy "édesem, elképzelésem sincs róla, milyen lehet neked". Csak a szavak és a tények.
- Hogy hogy érzem magam az egésztől, ami történt? Rohadtul fáj. - szólal meg végül. - Értéktelenné tesz, úgymond. Mintha csődöt mondtam volna. De elmúlt, megtörtént. Én pedig továbbléptem. Tanultam belőle. Végeztem az ilyesfajta emberi kapcsolatokkal. A varázslényekkel sokkal egyszerűbb. Ott minden annyira magától értetődő. És olykor az az egyszerűbb, ami bonyolultabbnak tűnik. - maga elé hunyorog, és elengedi a mellkasában szorító érzést. Most nincs szüksége rá.
Egy ideig azért ismét hallgatva sétál Adam mellett. Sok minden jár a fejében. Arcok, szavak, mozdulatok... régi érzések, melyek ugyanolyanok felidézve, mint azelőtt. Ugyanúgy érzi azokat az illatokat, ugyanúgy hullámzik át rajta, és ugyanúgy hevesebben dobog a szíve. Aztán a rossz emlékek is legalább annyira bántóak. Mintha egy nagy kád jeges vizet öntenének a nyakába. Megborzong tőle. Borzalmas. Ennél az érzésnél nincs rosszabb. Amikor megkínoznak, megtörnek, azok, akikben bíztál és hittél. Mintha egyik pillanatról a másikra kiürülnél, és nem maradna semmi benned. Csak a legfájóbb üresség, ami valaha létezhet a világon. Végtelennek tűnik, örökkévalónak. Elengedhetetlennek.
Úgy kapaszkodik Adambe, mintha ő volna az egyetlen biztosíték a jelenhez. Próbál szép lassan visszatérni, és inkább csak kérdez. Erre pedig kap is választ.
- Milyen volt ott? Mit csinált? Voltak barátai? - kérdez rögtön. Most jobb is lenne, ha egy kicsit a férfi beszélne. Egyébként is megnyugtatja a hangja, még ha a jelenléte egyszerre borzolja és csitítja kedélyeit. Mint amikor egy tigris dorombol. Mélyről, kedvesen, de félelmetesen szépen.
Megkérdezné azt is, hogy miért döntött úgy, hogy eljön. De erre inkább nem tér ki, hiszen lehet, hogy elég személyes. Csak nézi az elnéptelenedett, szűkös kis mellékutcát. Az egyik ház emeleti ablaka félig nyitva, fény szűrődik ki rajta. Egy macska ül benne, majd észrevéve őket, fújva eltűnik. De a zene, ami kiáramlik, különösen jólesik most neki. Egy kis dallamosság az éjszakában. Szereti ezt a számot. Elengedi egyik kezével a férfi karját, majd másik kezének ujjait Adam ujjai közé fonja, megemeli a karját, és fordul egyet alatta. Cinkosan néz a vámpírra, majd visszalép hozzá, és újra belé karol.
- Itt úgysincs most senki. - von vállat, magyarázva, hogy az, hogy egyedül a férfi bolondnak nézi, az még nem gond. Bár szabálytisztelő, de azzal nem sért meg senkit, ha kissé őrült, és táncol egyet az utcán. Kell ilyen is, hogy ne legyenek olyan egysíkúak a hétköznapok.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 9. 15:46 Ugrás a poszthoz


Ez már szinte hihetetlen, és teljes mértékben sorsszerű.
Anglia elvett tőle minden személyeset, habár a karrierjét fellendítette. De a temérdek pasi ügy, összetört szív, és totál üresség után úgy döntött, elhagyja az országot, de nem tér vissza Bredasdorpba, mint aki kudarcot vallott, hanem új városba költözik. Bogolyfalva. Hallott már róla, de még nem járt itt, mielőtt ide költözött volna. Mégis, minden alkalommal meglepi ez a falu valamivel.
Angliában úgy érezte, még a barátaitól is eltávolodott. Ide érkezvén pedig nem csak, hogy új, és hihetetlenül szeretett embereket ismerhetett meg... hanem egyszerűen felfoghatatlan, hogyan kerül ennyi barátja éppen ide, ilyen rövid időn belül!
Kristófról tudta, hogy itt lakik, és már neki is szívből örült. Aztán meg belefut az ékszerboltban Konstantinba? Kino megjelenik nála, és közli, hogy marad is... most pedig Pearl! Az édes kis szelíd Pearl, akit annyira szeret! Komolyan nem lehet igaz, és mégis az. Tényleg itt van! Ő is!
El sem tudná mondani, hogy mennyire nagyon boldog most. Főként, amikor meglátja az irigyelt, hosszú, vörös hajzuhatagot. Ilyen nincs! És nem álmodik!
Pearl integet, ő pedig megszaporázza lépteit magassarkújában. Még az sem érdekli, hogy hanyagul megcsúszik vállain bőrdzsekije, csak beleszáguld a lányba, és szorosan magához öleli. Nem lehetne letörölni a vigyort az arcáról.
- Pearl, nem igaz, hogy itt vagy! - mondja az ölelés közben, és közel áll lassan a síráshoz, de cseppet sem a szomorúság miatt. Elengedi, de kezeivel megfogja kezeit, és úgy fürkészi az arcát.
- Mit csinálsz itt? Hogyhogy? Hogyan? Annyi kérdésem van! Rettenetesen örülök neked! El sem hittem, amikor elolvastam a baglyodat!
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 9. 17:09 Ugrás a poszthoz


Olyan nehéz elengedni, azt akit szeretsz. Nessa pedig szereti Pearlt. Szívből, ahogyan csak egy barátot lehet. Ahogyan Pearl is olyan számára, mintha csak a húga volna.
Boldog figyelemmel hallgatja a lányt, és csak vigyorog szüntelenül.
- Japánban? És, hogy keveredtél pont ide Japán után? Ugye igaz a hír, hogy ide költözöl? - bombázza újabb kérdésekkel, és még annyi mindent tudna kérdezni. De most csak egyik kezével elengedi, hogy a másikkal az étterem bejárata felé húzza.
- Gyere, együnk vagy igyunk valamit, vagy is-is. Aztán mesélsz nekem most sokat! - mondja, zavarában és örömében össze vissza beszélve, majd már nyitja is az ajtót, hogy vidáman betaszigálja rajta a lányt, amolyan barátnős hülyüléssel. Kell valami jó hely, ahol ketten tudnak trécselni, aztán maximum majd később nála folytatják, vagy akárhol máshol. Ahogyan Pearl is ráér.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 9. 17:56 Ugrás a poszthoz


- Teljesen igazad van. - bólogat megkapva a választ.
- Bár Anglia azért nagyon jó hely... de itt sokkal több a helyes pasi. - kacsint Pearlre. És nem véletlenül. Mióta ismeri a lányt, még nem nagyon látta férfival. A testvérét eltekintve, akivel kezdett olykor eléggé gyanússá válni a helyzet, de ezt a dolgot Nessa elvből elsöpri. Biztosan nem. Túlkombinál, mint mindig.
- Komolyan. - bólogat vigyorogva, saját magát megerősítve ezzel. - Pedig nem is gondolná az ember, hogy a nagy városok után eljön egy ilyen nyugodt, békés helyre, erre minden sarkon szingli férfiak, akik még jól is néznek ki... jobb ha itt maradsz, nekem hidd el! Bár én átadom neked a részem, ha akarod, letettem az emberekről már egy ideje. Maradnak a testvérek.
Hát ez furcsán hangzott.
- Mármint, hogy Te, és a többi barátom... bőven jók vagytok nekem.
Talán megmentette a helyzetet. Miért kellett eszébe jutnia annak a dolognak? Saját magát is majdnem bekavarta vele. De inkább jobb, ha most másról beszél. Még igazán ugrálva örülni is elfelejt hirtelen, pedig Pearl megemlíti, hogy marad. Ettől pedig most szárnyalni is tudna.
Bemennek hát az étterembe, és leülnek hátul.
- Mit szeretnél tudni? - kérdezi mindeközben a nő, kissé zavartan, és kezébe veszi az étlapot. Böngészni kezdi, de nem tudja, egyen e valamit. Talán valami hideg gyümölcs koktélt rendel elsőre. Mondjuk avokádót, vagy ha van, valami grenadinos ínyencséget. Azt mindig nagyon szerette.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 9. 20:39 Ugrás a poszthoz


Látja barátnőjén a változást, de mivel ő maga is zavarban van - igazából nem is tudja miért - az étlapba temetkezik, és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi furcsa.
Hallgatja Pearlt... nem érdekli tudja. Ez van. De muszáj valami poénnal ellőnie a dolgot, hogy feloldódjon ismét a hangulat.
- Ha áttérnél a nőkre, azért szólj. - kezdi a tőle megszokott poénkodást, egy apró vigyort felvillantva barátosnéja felé. Még egy kacsintás is belefér, hadd húzza egy kicsit. Szereti a reakciókat látni az ilyesfajta tréfáira.
Aztán jön a helyeslés, és épp időben a pincér lány. Bár még nem tudott választani. De Pearl felsorolása eléggé tetszik neki.
- Nekem is jöhet ez, csak narancslé helyett gránátalma. - mosolyog a pincérnőre. - Köszönöm!
El is megy a lány a rendelést követően, Nessa pedig sóhajtva leteszi az étlapot, és széles mosollyal arcán néz Pearlre. Ismét feloldódik lassan a pillanatnyi nyelvbotlás után, és csak elégedetten szemléli a vele szemben ülőt. Milyen jó is itt, most, vele. El sem hiszi, hogy valahol lehet ennyire tökéletes minden, hogy így összejön szépen lassan minden. Aztán jönnek is a kérdések, ő pedig csak vidáman előre hajol, és még barátnője egyik kezét is megfogja, ahogy beszélni kezd.
- Mindenre, hűha... hát tudod, hogy többnyire miért léptem le... az üzlet pedig eleinte úgy tűnt, hogy lassan indul be, de már vannak gondozóim is, kirendelt titkárom... tudod a szokásos. Egyre jobban mennek a dolgok. Dereskarmot elhoztam magammal végül, úgyhogy úgy tűnik, hivatalosan is van egy depressziós hippogriffem. Kikértem már a minisztérium engedélyét is. - kezd bele a mesélésbe.
- Vannak tartalékaim, Angliában még összegyűjtöttem jó néhány galleont, és betettem a bankba. Azért elég jövedelmező ez az állás, ha befut az ember. Mint a tiéd. Ha beindul, nincs megállás. És imádom Bogolyfalvát! - mondja kissé elrévedve.
- Bár még annyira keveset láttam belőle, de amit eddig sikerült... elbűvölt! Téged is el fog! És... - elhallgat az utolsó kérdést hallva. Ez most hirtelen érte. Hogy érti azt, hogy egyedül?
- Hogy... hogy... mármint, hogy...
Ez most kezd kínos lenni. Még bele is pirul, pedig az nála nem túl gyakori jelenség.
- Persze, hogy egyedül... - mondja végül, mielőtt teljesen lehetetlen helyzetbe hozza magát. És szerencsére kiérkeznek az italok. Így magához is veszi a gránátalma levét, és beleiszik, alaposan elfoglalva magát vele. Ő aztán rendben van, teljesen, semmi gond vele, de tényleg. Nem történt semmi, nincs mit elmondania. Minden rendben van. A legnagyobb rendben.
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. április 9. 20:41
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 10. 16:30 Ugrás a poszthoz


- Jaj tudod, hogy csak viccelek. - legyint Pearl reakcióját látva aprót felnevetve. - Ne haragudj, tudom, hogy nem szereted az ilyen poénjaimat. De látod, hogy semmit nem változtam.
Valahol ez így van. Tényleg ugyanaz maradt az évek alatt, mint amilyen az a cserfes kislány volt, aki először belépett az Uagadou ajtaján. Ám azért sok minden történt az évek alatt, és sok változás ment végbe benne. Az utóbbi két éve például maga volt a semmi. Élete legjobb döntése volt, hogy ide jött. Itt még a nap is szebben ragyog, és minden annyira más. Jobb. Érdekesebb.
A tér tágabb, a formák lágyabbak, az érintések többek.
Elkalandoznak gondolatai egy időre, és vissza kell préselnie magát a valóságba.
- Nos, igen... - mosolyodik el, és megfogja a hippogriffes nyakláncot a nyakában. Aztán felsóhajt.
- Nem tudom... kicsit olyan, mint én... nem akar szabad lenni. - mondja szomorkás mosollyal arcán. - Vannak vidámabb napjai, amikor látom rajta, hogy van kedve élni. Olyankor kiviszem az erdő mellé. Röptetem kicsit. Néha felülök rá. Ha velem van könnyebb neki, úgy látom. De sosem megy el. Nem fél semmitől. Még Angliában összefutottunk egy alkalommal pár acromantulával. A hátára kellett ülnöm, hogy elinduljon... - meséli az étlapot szemlélve.
- Elképzelni sem tudom, miért ilyen...
Megáll egy pillanatra a beszédben, és komoran, összevont szemöldökkel bámul maga elé.
- Hm... úgy tűnik vonzom a letargikus lényeket. Rubinszárny sem százas, hogy mindig alszik...
Vissza pillant Pearlre, és hálásan elmosolyodik a folytatást hallva. Rá is kérdezhetett volna a zavartságára. Megvonja a vállát.
- Az állatoknál nincsenek tisztább lények a földön. - válaszolja. - Na de, hogy van az öreg cimborám? - kérdezi sokkal szélesebb mosollyal, Zoknira utalva. Ezért is imádja Peralt. Ha megáll egy sikátorban állatokat kukázni, a lány nem fújol, nem vonogatja a vállát, hanem benne van a buliban. Mentsenek állatokat az éjszaka közepén? Legyen!
- Jobb helyet nem is találhattunk volna neki, mint nálad.
Az étteremben lévő pár emberre vetül a tekintete. Nem messze tőlük egy fiatal pár ül, romantikusan elmélyedve egymás tekintetében. Kedvesek a gesztusok, a mozdulatok. Minden annyira vágyakozó. Hiányzik, hogy vele is így legyen. Hihetetlenül magányosnak érzi magát. Pedig most nincs is egyedül. Azaz, hogy jelen pillanatban az egyik legjobb barátnőjével ücsöröghet itt.
- Nem találtál még irodát? - kérdezi, továbbra is a párocskát figyelve, de nem túl feltűnően. - Segíthetek, ha gondolod. - majd felnevet. - Meghiszem azt! Hogy mered eltávolítani a kedvenc helyéről? Rossz vagy! - kacsint Pearlre viccelődve.
Aztán ismét elkomorodik, és felsóhajt. Kezét visszanyújtja a lányéhoz, és megfogja.
- Én már két éve egyedül vagyok. - mondja halkan. - Baromira gáz dolog...
Aztán elhallgat, majd hirtelen ötlettel szólal meg újra.
- Mit szólnál hozzá, ha ma nálam aludnál? - kérdezi. - Csinálnánk valami kaját, beülnénk a TV elé, és megnéznénk az Igazából szerelmet egy kis pálmaborral körítve! És megmutatnám a lakást.
Közben megérkezik a salátájuk, így elengedi Pearl kezét, és villát vesz magához, hogy nekilásson az eszegetéshez.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 10. 20:14 Ugrás a poszthoz


Egyetlen rövidke mondat az egész amit kap, nem több.
Csak két szó. Nincs benne semmi rossz, vagy semmi túlzás. Nem fellengzős, nem biztató, nem erőlteti le magát az ember torkán. Nem jelent se többet se kevesebbet, mint aminek hangzik.
Mégsem mondtak neki ennél szebbet. Voltak akik bizonygatták, mennyire jó, voltak akik azt mondták, az ő hibája, miért ment bele ebbe az egészbe. Mindig csak szavak, túl sok szó. Ez viszont...
Ellágyulva néz maga elé, furcsán csillogó szemekkel. Olyan szelíd, és szeretetteljes mosoly jelenik meg az arcán, mint amilyen már nagyon régen nem volt ott. Kezei finoman feljebb simulnak a férfi karján, csak ennyivel jelezve, hogy mennyire jólesett neki amit mondott. De nem mond semmit. Nem is baj. Van, amikor feleslegesek a szavak.
Ez egy ilyen pillanat.
Átadja magát neki, és csöndesen sétál tovább. Amíg el nem hangzik egy kérdés. Felsóhajt. Hogy magyarázza el?
- Belefáradtam az egészbe, Adam. - mondja végül halkan. - Tényleg. Ez nem önsajnálkozás, vagy egy felelőtlen kijelentés. Nem azt mondom, hogy nem hiányoznak a romantikus pillanatok, vagy a gyengédség. Nem. - rázza meg aprót a fejét.
- Csak azt, hogy nem akarom. És két éve nincs is senkim. Pont ezért. Ahogy már mondtam egyszer... túl sok a kérdés. Te mit akarsz, én mit akarok, szeretsz nem szeretsz, mi a franc van... nincs rá szükségem.
Elhallgat egy időre, és csak aztán folytatja.
- Egyszerűbb a pillanatnak élni. És elzárkózni az egésztől. Házasság, gyerek? Régen akartam, igen. De ma már másképp látok mindent. A szeretet az, ami áthidal téren és időn át. Nekem pedig az is elég. Sőt. Több mindennél... többet ad, mint a vágy. Többet, mint az akarat. Amíg van, akit szerethetek... nem vagyok egyedül.
~Még akkor sem, ha magányos vagyok...~ teszi hozzá gondolatban, de ezt már nem mondja ki. Persze, hogy nem jó így neki. Persze, hogy akarna többet, és akarna mást. De már nem úgy mint régen, és jelentősen más értékrendszer szerint. Ha lassan is, de pontosan ezért lép túl olyan dolgokon, amiken régen nem tudott volna. Régen már magával sodorták volna az érzelmek örvényei. Most is ott tombolnak benne. De már kordában tudja tartani őket.
- Milyen muglik között élni? Mennyire másak, mint mi? - kérdez aztán rá, hogy ne csak róla beszéljenek. Már így is túl sokat mondott az érzelmeiről, gondolatairól. De hát végre elmondhatta valakinek, aki nem kövezi meg ezért. Ennyire mélyen még sosem ment bele, most viszont nyugodt szívvel kiadta magából.
Ám fejben egy legyintéssel elsöpri most ezt az egészet. Hiszen érdekli a válasz, és szeretné hallgatni a férfit, ahogy beszél. Még ha Adam nem is szokott hosszas szónoklatokat tartani.
- Mindig is érdekelt. - teszi még hozzá. - Apám rajongott a muglikért. Mindenféle tárgyat beszerzett tőlük, amit csak tudott. - emlékszik vissza gyerekkorára. - Imádta az anyacsavarokat, a villanykörtéket... - nevet fel halkan. - Egyszer karburátort - azt hiszem ez az a szó - szerelt fel egy seprűre, és feltett szándéka volt rá, hogy kereket is tesz rá, így multifunkcionálissá teszi. Lehet vele menni a földön, vagy repülni az égen... - ismét felnevet. - Fogalmam sincs mi értelme volt! Még mindig megvan a fészerben odahaza... - elcsendesedik, és felsóhajt. Ismét egy olyan emlék, ami bár örömteli, de végül elszomorítja.
- Gondolom maga nem ilyen őrültségeket "bütykölget". - mondja.
Jó is, hogy meghallja a zenét. Elvonja kicsit a figyelmét. Játékosan fordul egyet Adam karja alatt, ám amikor visszaállna mellé, hogy tovább sétáljanak, a férfi magához vonja, amitől nyomban felgyorsul a szívverése. Meglepetten pislog rá, ám amikor táncba kezdenek, csak szélesen elmosolyodik, és folytatja a lassú mozdulatokat a vámpírral.
- Maga mindig meglep engem, Mr.Kensington. - mondja szelíden. Pördül egyet, aztán hozzá lép, és hűvös kezeit fogva ringatózik a zenére. Ilyet is régen csinált már. Sőt. Szokott olykor egy két tánc lépést tenni az utcán, ha jó kedve van, vagy ha olyan zenét hall. Persze többnyire ilyenkor senki sem látja őt. Ám ez... hogy valakivel csak úgy táncolni kezdjen... ráadásul egy férfival... férfival talán még soha nem is volt ilyen. A barátnői szokták meg leginkább képtelen kitöréseit.
Vannak pillanatok, képek, amiket nem tud elfelejteni az életéből. Nincs sok, hiszen annyi minden történik vele mostanában... de ez, amikor az éj leple alatt, egy kihalt utcában, a halkan kiszűrődő, kellemes dallamra táncol egy vámpírral... minden bizonnyal örökre beivódott az agyába. És most ha megkérdeznék, hogy van... a sok fájdalmas dolog kimondása után is azt mondhatná: "egészen jól".
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 10. 20:55 Ugrás a poszthoz


- Tudom, tudom. Vess rám követ. - somolyog.
Jóízűen falatozik a salátából és a csirkéből. Tényleg elég finom. És ha annyira szeret is főzni, mégis csak jobban esik, ha valaki más csinálja. Ő nem dolgozott vele, csak megeszi. Már csak ezért is finomabbnak érezné a kelleténél.
Beleiszik a gránátalmába, majd majdnem megfullad Pearl következő mondatára, és vigyorogva néz a lányra.
- Ne hozz zavarba! - nevet, de szemeiből csak úgy árad a szeretet húgocskája felé. - És tudod, hogy mennyire irigylem a vörös hajad. Istenem... hogy lehet valami ennyire hihetetlen! - csóválja meg a fejét mosolyogva. Tényleg. Mindig is imádta barátnője haját. Olyan, mintha a naplemente bújt volna el az őszi levelek között. Kislány korában mindig a fehér bőrű, vörös hajú modelleket csodálta. Sokáig szeretett volna olyan lenni, és szeretett volna kék szemeket is. Aztán szép lassan elfogadta magát. A haja kiegyenesedett, a fogszabályzó lekerült, és a szemüvegre sem volt mindig szüksége. Végső soron nem is számít annyira a külső, és erre ráébredve megtetszett önmagának, amennyire az ember megbékélhet a tükörképével. Ő ilyen. Mindig sminkben, mindig magassarkúban. És ha szép, ha csúnya, mégis csak önmaga.
Hallgatja amit Pearl mond Dereskaromról, s lassan elkomorodva sóhajt fel. Annyira igaz, amit mond. És nem csak a madárra. Hanem rá is. Mintha minden szava a szívéhez szólna. Igen, ez egy döntés. Nem betegség. Az ember természeténél fogva társas lény. Talán a hippogriff is erre vágyik. Egy társra, aki mellette van. Jóban és rosszban.
- Nem akarok, igazad van... - mondja végül csöndesen. - Valahol viszont akarok. - vallja be. - Nem kellenek a pasik. Sok volt. Túl sok. Kötöttségek, bonyodalmak... áh. - szorítja vissza a lány kezét.
- Itt vagyunk mi egymásnak. - nyom el egy félmosolyt. Örül, hogy vidámabb téma felé kanyarodnak. Fel is nevet, ahogy elképzeli az óriás macskát, aki terrorban tartja Pearlt.
- Garfieldnak kellett volna elnevezni. Pedig anno bele lehetett volna gyömöszölni egy zokniba is. - vigyorog.
- Ó, minden vágyam! - kap a dolgon azonnal, ahogy a lány megjegyzi, hogy találkozhatnának a macskával. - Végre egy igazi férfi. - mondja közelebb hajolva Pearlhöz, és kacsintva egyet.
- Majd meg is vizsgálom. - mondja aztán, kiengedve magából a gyógyítót. - Bár biztos, hogy nálad tökéletes egészségnek örvendhet. Hát igen. - reagál az irodás feltevésre.
- Nálam ez a dolog meg sem fordult a fejemben. - villantja ki fehér fogait. - Képzeld el, amint egy rakás állat sorakozik a konyhaasztalomon. Így is annyival vagyok már körülvéve... persze nekem is jobb volna, ha találtam volna olyan lakást, ami a rendelő felett van. De nem jött össze. Nem baj. Így végre teljesen elkülöníthetem a magánéletemet a munkámtól.
Hát azért annyira mégsem, mint szerette volna. De ebbe jobb nem is belegondolni. Így is úgyis hazaviszi a munkát. Legyen az bármilyen módon.
Felnevet Pearl kérdését hallva.
- Hogyne hozhatnád! Csak aztán be ne környékezze a murmáncomat. - jut eszébe. - Bastetnek amúgy is elég baja van mostanában... bár lehet, hogy csak egy hím kell neki is. - vigyorog. - A végén még összehozunk nekik egy randit. Csak ne legyenek hangosabbak, mint a film. - poénkodik. Bizony azért Bastet is macska, ha nem is egészen. A macskák pedig jelentősen hangosan tudnak szerenádozni. Akkor viszont a lépcsőházban kötnek ki, hogy romantikázzanak ott tovább.
- Akkor felugrunk hozzád előtte? - kérdezi, és bekap egy falat csirkemellet.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 10. 23:41 Ugrás a poszthoz


- Ja igen, a pasik csak úgy simán, jöhetnek. - vigyorog barátnőjét hallgatva.
Egy ideig elmerül a salátájában, aztán Pearlre pislog a kérdést hallva. Ismét felgyorsul a szívverése. Majdnem, hogy hallhatóan.
- Semmi... mondtam, hogy egyedül vagyok... - süti le szemét a tányérjára, és villájával arrébb tol egy takarosan felvágott csirkefalatkát. Csak átsuhan az agyán Pearl szabadkozása, hogy hagyja már. De hiszen tényleg így gondolja. Hogy szép a barátnője. A vörös haja, a kedves szeplői. De nem fogja túltraktálni ezekkel. Aztán csak vigyorogva felpillant a lányra.
- Nem a pasi volt sok, a pasikból volt sok. - mosolyog. - Nem vagyok én férfi mágnes... - felsóhajt, és elkomorodva ismét a tányérjába bambul. Kavarognak a gondolatai és az érzései. Miért is ne mondana valamit? Mindig is őszinte volt a lánnyal, mintha csak együtt nőttek volna fel, a bölcsőjükbe kapaszkodva próbálgatván a járást. Ám szaladni már tényleg együtt tanultak. Együtt a világgal. Nagy levegőt vesz, és Pearl kezét elengedve turkálni kezd az ételben, másik kezével pedig lassan végig simít a poharán.
- Igazából... - kezd bele lassan. - Van valaki.
Hű, milyen furcsa kiejteni ezt a mondatot. Főleg, hogy közben tudatosul benne is a dolog. Lágyan elmosolyodik, mintha valami egészen különlegeset látna a salátájában.
- Nem is tudom... - kezd bele halkan, majd lassan kiereszti a tüdejében rekedt levegőt. És félve pillant fel barátnőjére. - Ez nem egészen olyan, mint eddig. Ne értsd félre. - rázza meg a fejét, hogy jelezze, nem arról van itt szó, hogy ásó kapa nagy harang. Annyi mindent tudna mondani. De eddig olyan különleges volt, hogy magában őrizte. Nem mintha ezek után nem volna az. De ez olyan dolog, amit sok más mellett nem akar kiadni. Őt nem akarja kiadni. Sem így, sem pedig úgy.
- Azt sem tudom, hogy mi van... - vallja be végül, szemöldökét összevonva, a poharat fixírozva. Majd meg is ragadja azt, és meghúzza a piros nedűt.
- De jó ez így. - von vállat, hangosan koppantva a poharát. Talán picit hevesebben tette le a kelleténél. Bocsánatkérőn néz Pearlre. - Nem tudom, mit mondhatnék. - mosolyodik el, egy kissé másik világban járva tekintetével.
Valahogy mostanában egyre gyakrabban van ebben a bosszantó állapotban. Ki kéne szakadnia belőle. Csak ne kéne állandóan ennyire erőltetnie a dolgot, hogy vissza tudjon lépni a bolygóra. Nem sikerül egykönnyen. Ismét csak sóhajt. Folyton sóhajtozik. Mintha csak az ájulás kerülgetné.
- Kezdek megkattani. - vigyorodik el végül, barátnőjére hunyorogva, és tovább lép a következő témára, mielőtt még mélyen magába merül. De legalább ennyit sikerült kinyögnie. Szeret őszintén beszélni, és rosszul is érezte volna magát, ha ezt csak úgy magában tartja. De túl sokat sem akar mondani. Főképp, mert tényleg nincs tisztában a dologgal, sem pedig magával. És épp ez az egyik szépsége az egésznek a sok közül.
- Biztosan remekül van. - mondja a macskára utalva, némiképp még mindig révetegen. - És nem is gondoltam rá, hogy bántaná Bastetet. Csak, hogy épp egymásra találnak. Majd kiderül. - mosolyog. Már nem is olyan éhes. Vagy csak nincs kedve enni. Kiissza a maradék gyümölcslevét, majd amikor Pearl rendel még egyet, ő is így tesz. A salátát most hanyagolja egy kis ideig.
- Na és messze laksz? Van már saját lakásod? Címed? Pasid? - érdeklődik huncut mosollyal. Barátnője is meséljen már valamit. Ő most úgyis csak össze vissza makogna, mint valami idióta.
- Jó, hogy itt vagy...
Talán több mint jó. És talán nagyobb szüksége van most rá, mint gondolta. Kell az az esti filmezés.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 11. 16:34 Ugrás a poszthoz


- Engem a más szempont érdekelne. - somolyog.
Nem volt túl hosszú válasz, és kissé rébuszokban kapta, mint többnyire, de azért mégis csak valami. Ám folytatja a férfi, amin meglepődik kissé, de hihetetlenül örül neki. Mesél egy kicsit, ő pedig érdeklődve hallgatja.
Szereti hallgatni, ahogy beszél. A hangját, a dallamosságát, a kifejezésmódját. Rásimul a karjára közben, és próbál nagyobbakat lépni, hogy összhangban maradjanak.
- Nem lehetett túl sok az a pár évtized. - jegyzi meg tréfásan, arra célozva, hogy azért nem hinné, hogy a férfi figyelmét sokáig elkerülték volna a furcsaságok. Talán csak nem foglalkozott vele, azért nem figyelt fel rá azonnal, biztosan akadt jobb dolga ennél. Aztán elgondolkodik azon, hogy milyen különös is, amikor két idő találkozik. Ez biztosan csoda a vámpírlétben. Elvégre, ha Adammel nem történik meg, ami, akkor bizonyára tényleg pap lesz, leél egy életet, aztán vége. Ennyi volt. Ő pedig megszületik ebbe az új világba, és ma este talán csak tétlenül kóborolna az utcán, és nem tudná, hogy mi hiányzik az életéből. Mindennek van ok okozata, és minden lényeges valamiért. Még ha az ember nem is gondolná elsőre. Pedig annyira egyértelműek ezek. És annyira bosszantó, hogy a legtöbben sohasem agyalnak hasonlókon. Nem érzik magukat szerencsésnek, ha belesodródnak valami jóba, csak lefoglalják a lényüket felesleges, halandó dolgokkal. Vagy értelmetlen kérdéseket tesznek fel, amikor egyszerűen csak örülhetnének is, hogy ezt így hozta a sors.
Ebben a pillanatban hihetetlenül örül annak, hogy Adam vámpír. Mert így tette lehetővé a világ, hogy megismerhesse. Még ha találkozhatott is volna a férfival egy előző életében. Ki tudja ezt megmondani?
- Nem hangzik rosszul. - mosolyodik el gondolatmenete végén. - Kívülállónak lenni. - magyarázza. - Csak szemlélni a világot, és a változását, vagy a maradandóságát.
Annyira elmorfondírozik ezeken, hogy egészen elfeledte már a benne kavargó kellemetlen érzéseket, melyeket az ex vőlegénye emléke váltott ki belőle. Sőt, még azon is túllép, amiken eddig agyalt. Hogy mit miért nem akar már, vagy min, hogyan változtatna. Ilyenkor jelentéktelenné válnak az ilyesfajta szürkeségek.
Az viszont kellemes, ahogy édesapja vidám arca felrémlik előtte. Bár fájdalom, ami eztán vele történt, de Orma nagymama mindig azt mondja: "csak arra emlékezz, ami boldoggá tett". Beszél egy kicsit az őrültségeiről, inkább csak megemlítés szinten, ám amikor megérkezik Adam válasza, elneveti magát.
- Valóban? - pillant a férfira széles vigyorral. - Azt hiszem remekül kijöttek volna egymással. És persze, hogy érdekel! Egy kísérletező, félfeltaláló, mugliimádó auror lánya vagyok. - mondja büszkén, és szeretettel, majd arcára olvad a szelídség.
- Mosolyog. - közli, egyszerű tényként. Olyan tényként, ami kedves neki. Eddig csak egyszer látott ilyet a férfi arcán, de azt igazából nem ő váltotta ki belőle. Most viszont talán. És próbálja megőrizni ezt a pillanatot.
Aztán táncolni kezdenek. Nessa néha felnevet, ahogy próbálja felidézni magában a mozdulatokat. Nem tegnap volt, hogy utoljára ilyet táncolt, és azután már nem is ezt a formát tanulta. Az viszont ide vajmi keveset érne, és már azt is elég régen csinálta utoljára. Azért még benne van a dolog, és nem változott a hajlékonysága sem. Ha megpróbálná, még mindig sikerülnének a régi mozdulatok, talán csak nem ártana előtte lazítania kicsit. Most viszont semmi más nem számít, csak a zene. Adam és ő. Egyszerűen elengedi magát.
- Nagyon jól táncol, Mr.Kensington. - jegyzi meg közben vidáman. Még a gondjait is elfeledte. Ám, ahogy minden az életben, sajnos ez is véget ér, s lassan elhal a nevetése az utcában.
Magához húzza a férfi, mire megakad a lélegzete is, és csak nézi a kék szempárt. Mindig úgy el tud veszni benne.
- Köszönöm. - suttogja, szinte nem is hallhatóan, csak a szája mozog. Ez az egész egyszerre volt romantikus, humoros, és felemelő egyben. Nagyon hiányzott ez neki. És hiányzott a férfi is. Be kell vallania magának. Felemelné egyik kezét, hogy arrébb simítson egy tincset a vámpír arcából, de inkább nem mozdul most. Jó így. Egyszerű és szép. Mint a holdfény, vagy a csillagok vibrálása az égen.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. április 13. 14:52 Ugrás a poszthoz


Felnevet barátnője kérdését hallva.
Imádja Pearlt! Figyelmes, meghallgat, amiben csak tud, ad tanácsot, de azért ugyanolyan kedves még ha megrovó is, és őszintén elmondja a véleményét, akárcsak ő. Na jó. Nessában nem mindig van meg a legnagyobb tapintat, hiszen tudjuk, mennyire logikusan szemléli olykor a helyzeteket.
Amiben most van, azt is így tanulmányozza magában. Nem érti - vagy inkább nem akarja - az egészet, így megpróbálja behatárolni valami olyan helyzetbe, ami eléggé földhöz ragadt ahhoz, hogy ne szálljon el. Egyszerű szeretet, barátság, legyen bármi, egy pár mellék dologgal megspékelve. Ez még nem szerelem, nem lehet az. Ő elhatározta, hogy elvből minden ilyesmit ellök magától, eleget csalódott. És a helyzet nem is túlságosan egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy ez aztán tényleg nem olyan dolog, mint az összes többi, itt sok a mellék információ, és az olyan tény, ami csak nemleges választ csalhat ki belőle.
Nem lehet, nem szabad, még gondolni sem arra, amikre gondolhatna. Így hát tagadja, ameddig lehet, és megpróbál minden emberi érzelem alól mentesülni. Ez eddig úgy ahogy sikerült is neki. Barátnője előtt viszont nehezen tudja leplezni.
Meg kell találnia az arany középutat.
- Ne haragudj... - mondja végül. - Elakartam mondani... csak nem tudtam, hogyan. Ez tényleg... ahh. - csóválja meg a fejét.
- Talán majd mesélek egy két dolgot. - mosolyog szelíden. Hogy akarna e mesélni? Minden vágya, hogy végre kiadhassa magából. Csak nem biztos, hogy Pearl az, akinek erről hosszasan fecseghetne, és végül megkérdezhetné, ő mit tenne a helyében. De talán majd tesz egy próbát, ha a lány is úgy akarja.
- De csak ha szeretnéd. De nem itt. Sokan vannak. És ezt... tényleg nem mondhatod el senkinek. - zárja le végül a témát.
Már épp rázná a fejét a mondatra, hogy nem fog megkattanni, jelezve, hogy de igenis, egyre inkább úgy érzi, amikor Pearl folytatja. Nem szól semmit, csak merően figyeli a lányt. Mit akar ezzel mondani?
És aztán kimondja. Nessa szemei elkerekednek. Nem tudja, hogy vigyorogjon e vagy sem - hiszen voltak sejtései - de aztán úgy ítéli meg, hogy nem szól, és komolyságot erőltet magára. Főképp mert látja, mennyire nehéz volt ezt Pearlnek kimondania. Csak azt nem érti, miért várt eddig vele. Hiszen ő megérti, és mellette van.
Pearl olyan gyorsan tereli a témát aztán, mintha csak annyit mondott volna, hogy kék az ég. Csak elvigyorodik lassan, amikor szóba jön a macska, aztán az iroda és minden más, majd csak fejcsóválva felsóhajt.
- Ilyenek a macskák... igen, ühüm... igen... - helyesel csak folyton, egyre szélesebb mosollyal. - Tök jó lehet majd megmutatod... nem tudok de majd utána érdeklődök, na és mi is van Nattel? - zárja le gyorsan Pearl hosszas monológját, egy leplezetlen fogvillantással.
Előre dől, az asztalra könyököl, és két kezébe teszi arcát, úgy figyeli a lányt.
- Mesélj csak.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. augusztus 19. 17:25 Ugrás a poszthoz


Mikor megérkeznek, Nessa eleinte észre sem veszi, hogy vízbe csobbannak. A hoppanálások ötven százaléka nála eleve szédülésekkel jár... hát még, ha egy igencsak mókás görbe este után érkeznek meg, és még csak nem is Bogolyfalva központjába.
Nem baj. Hiszen épp azt beszélték, milyen jó volna még valahol kisétálni a koktélokat, egy remek csajos trécs közepette - na nem mintha eddig nem beszélgettek volna rengeteget az este folyamán, a tánc, ének, és egyéb mulatság mellett. Ezzel indultak meg hazafelé.
Aztán a víz átslisszan a magassarkú szandálja és a talpa között. És barátnőjébe kapaszkodván hangosan nevetve zökken ki eddigi gondolatmenetéből.
Meg sem szólal egy ideig, csak nevetve sétál ki a tavacska partjára Kino oldalán, majd ahogy a lány, ő is leveszi szandálját, és bal kezébe fogva azokat, mezítlábasan áll meg vele szemben a puha fövenyen. Fekete, arany mintás, térdig érő, laza miniruha van rajta, haja pedig hullámokban omlik vállaira. Neki nem érte a ruhája alját a víz, bár a kikászálódásnál közel állt azért hozzá.
- Nem is lett volna jó a lezárás, ha nem a tóban landolunk. Ne tedd le a mugli jogsit! - mondja nevetve barátnőjének, de Kinoshi tudhatja, hogy Nessa csak viccelődik vele, és a világ minden kincséért sem akarná megbántani.
Egy ideig még elkacarászik, Kino szavaira heves egyetértőn bólogatva, majd int fejével, hogy induljanak el valamerre, vagy üljenek le egy padra, mielőtt beleszédül egy bokorba.
- Egyetértek. - biccent aztán, ha elindulnak valamerre.
- Idejét sem tudom már, hogy mikor volt ilyen utoljára... hogy így elengedhettem magam... - hirtelen fordul Kino felé, majd remélve, hogy egyikük sem veszti el az egyensúlyát, szorosan húzza magához barátnőjét egy ölelésbe.
- Köszönöm... - sóhajt fel aztán. - Jó volt valakivel kilelkiznem magam végre... rám fért. És azt hiszem már rád is... na meg... - ereszti el aztán cinkos pillantással nézve a lányra.
- Pasikkal táncolni sem volt olyan rossz... mi is volt azzal a helyes kis szöszivel? - hunyorít sokat sejtően, jelezve, hogy ő azért akkor is lát, ha épp a mosdóból verekszik át a tömegen a pult felé.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. augusztus 19. 18:06 Ugrás a poszthoz

A pasim... várjunk csak???

Csak egy nyugalmas étkezést szeretett volna.
Nem túl gyakori, hogy Nomusa Eshe Baako nem főz, vagy nincsen dugig a hűtője mindenféle válogatott nyalánksággal, vagy ha így is van, egyet sem kívánna belőle... de ez egy ilyen nap. Na és mostanság nem is mozdult ki különösebben sokat. Már csak több okból kifolyólag sem. Nem mondhatni, hogy félne, de azért aggódik az utóbbi időben néhány dolog miatt. De a lakásában és az irodájában sem kuksolhat ítéletnapig, és őt nem is olyan fából faragták, aki mondvacsinált, felnagyzolt indokok miatt bujkálni kezd, mint egy szökött fegyenc.
Így hát az éttermi látogatás mellett döntött. És nem volt kedve szólni egy barátjának sem. Kino rengeteget dolgozik mostanában, Kristóf el van tűnve, Konsi pedig az esküvőjét szervezi gőzerővel. Pearl ki sem látszik a könyvhalmok alól, Adam pedig éjszakai lény, akihez nem fog csak úgy beállítani, hogy "halihó, enni készültem, harapna ön is valamit?". Bár a válasz egy ilyen mód feltett kérdésre lehetséges, hogy igen volna.
De szó mi szó, most egyik dolgot sem akarta túlkombinálni. Ezért kicsípte magát, - Miért is ne? Erős, független nő, aki megteheti. - és ezüst flitterekkel teleszórt, fekete ruhájában, magassarkú szandáljában, kiegyenesített, hátán végig simuló hajkoronájában indul el, hogy lakomázzon egyet. Minden rendben is volt eddig. Járt már itt, bár nem ezen a részlegen. Kedves emlékeket idézett fel az egyik részleg, ahogy afelé pillantott, de most nem az volt a cél. És önmagukban nem is volnának annyira érdekesek azok a giccses pillangók.
Azt asztalt már előtte lefoglalta bagolyban pár órája, biztos, ami biztos. Így csak fel kellett libbennie az emeletre, és leülnie a mutatott asztalhoz. Egészen élvezte most az egyedüllétet. Néha ilyen is kell. Mindenhol boldogan csacsogó párocskák, - az egyik sarokban nyíltan egymás szájában, hogy arra késztessék őt, háttal üljön le nekik - évfordulót ünneplő házasok, és egy két különc, akik épp nem romantikázni jöttek el idáig.
Nahát, ilyen is létezik...
Rendel egy alma martinit, és egy kis gránátalma levet hozzá. Az alkohol csak az íze miatt érkezik majd, nem tervezett semmilyen aljasodást az estére. Csak lazít egy icipicit. Azaz, hogy lazítana...
De egészen hangosan érkezik meg valaki. Nem néz oda, csak homlok ráncolva nézi az étlapot, hogy tudjon valami harapnivalót is rendelni, ha majd visszatér a pincér az italaival.
Ám mielőtt igazán belemélyedhetne a "tejszínes csirkemell, vagy párolt tőkehal" című fantasztikusan izgalmas gondolatmenetébe, az előbbi zaj forrása az asztalánál jelenik meg, és minden további nélkül ledobja magát hozzá. És szemtelenül "ledrágámozza".
Nessa leereszti arca elől az étlapot, és felvont szemöldökkel némán bámulja a férfit, aki már az étlapot nézegeti. Mégis mi a...?
Hogy nem vár senkit? Ő nem vár senkit??? Tényleg nem.
Az étlap halk puffanással landol az asztalon, de a nő ujjai még mindig rajta vannak a két szélén. Megköszörüli a torkát, továbbra is a férfit fürkészve.
Hunyorog egy kicsit, és néhány másodperc eltelik, mire megszólal egy gyors gondolat lefuttatás következtében.
- Késtél drágám. Már majdnem rendeltem nélküled. Na és a gyerekek? Otthon? Azt ne mondd, hogy megint bébiszitter nélkül hagytad ott őket! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?! - az utóbbi két mondatot, már halálra vált arccal, és fennhangon mondja, hogy hadd hallják azok, akik imént a "drágámat" is.
Kezdi érteni, hogy mire mehet itt ki a játék. Szélesen elmosolyodik, és csábosan néz az előtte ülő férfira, majd elengedi az étlapot, és halkabban szólal meg, hogy csak ő hallja.
- Szóval? Egy szál virágot elvártam volna, ha már idecsörtet hozzám, mint egy randalló. Vagy kezdhetné egy bemutatkozással. Mert gondolom maradni akar. Ha már ilyen gyorsan a drágája lettem. Hm... - oldalra dönti a fejét.
- Furcsa, pedig nem emlékszem, hogy valaha is megcsókolt volna. Biztosan olyan jó volt, hogy sokkot kaptam.
Nos, igen. Vannak helyzetek, amik kihozzák a csípős Nessát, és ez pont olyan helyzet. De az biztos, hogy nem unatkozik. Játék? A játék az mindig rendben van, ha van értelme.
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. augusztus 19. 18:09
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. augusztus 20. 15:43 Ugrás a poszthoz

Nem létező gyermekeim apja

A férfi nem reagál szavakkal a dorgálásra.
A férfi csak olyan arcot vág, mintha ez a kis műsor közöttük valóban megszokott volna már, és nem most beszélnének életükben először. Meghökkenthetné ez a dolog, felháborodhatna vagy elküldhetné melegebb éghajlatra. De ehelyett csak harsányan felnevet. Csilingelő hangon kacag, rövidke ideig, aztán fejcsóválva nézi az ismeretlent. Különös figura, de nem érzékel ártó szándékot felőle. Egyszerűen csak furcsa. És egy kissé tapló, de meglehetősen szórakoztatónak tűnik. Legalábbis ez Nessa első benyomása róla.
A kéjes felsóhajtásra csak összevonja szemöldökét, aztán maga előtt fonja össze ujjait az asztalon.
- Az milyen? - teszi fel a valóban érdeklődő kérdést. Még sosem kóstolta, és nem is főzött olyat. Valamilyen magyaros étel lehet, ő pedig mindig vevő az újdonságra. Leplezetlenül bámulja mindeközben a férfit. Egy gonoszkás mosoly meg is jelenik a szája szegletében a bemutatkozást hallva.
- Auror... miért is nem lepődöm meg ezen? A Boszorkány Bosszantó Ügyosztályon? - kérdezi olyan komolynak szánt arccal, mintha valóban létezne ilyen.
- Téves. Bestiárium. A szalonban eladnak. Én megjavítok, ha úgy vesszük. Maga utánam nézett? - hunyorog, és eddig folyamatosan mosolygó tekintete gyanakvóvá válik hirtelen. Ki tudja ki ez az ember itt előtte, és messziről jött idegen azt mond, amit akar. Talán nem is auror. Vagy valami elmebeteg, aki felakarja szedni, és ez a taktikája hozzá.
Nem, ez biztosan nem igaz... túl ostoba taktika volna. Ez a pasi pedig nem tűnik hülyének. Anton?
- Maradjunk a Nessánál. Ne próbálja meg kiejteni a nevem. Még beletörne az a remekül forgó nyelve. És igazán unalmas volna azután a napom.
Szúrós pillantást vet a férfira, ahogy az ledorongolja az érkező pincért, aki le is teszi a nő elé megrendelt italait.
- Bocsásson meg az úrnak, van egyfajta... khm... betegsége... - magyaráz a pincérnek majd kedves, rezdületlen mosollyal fordul el a férfitól Anton felé.
- Azt eszem, amit Te, édes. - nyom el egy grimaszolt mosolyt, ami szándékosan mesterkélt, és alaposan megnyomja mondatában az utolsó szót.
- De tudod, semmi olyat, amiben tojás van, meg uborka, az érzékenységed miatt... és a hússal is vigyáznod kell, tudod a gyógyító által előírt diéta... - fordul közben vissza a pincér felé negédes mosollyal.
-...sajnos már nem mai kakas az én életem értelme.
Na jó, ez talán kissé gonosz volt. De hát ő akart odaülni. Csak úgy.
Utoljára módosította:Nomusa Eshe Baako, 2015. augusztus 20. 15:46
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. szeptember 6. 16:05 Ugrás a poszthoz

Az én kötekedő párocskám


- Ó, igen? Hát ez mindent megmagyaráz. - mondja kissé gunyoros mosollyal.
Mert hát ez aztán nem magyaráz meg semmit. Lehetett ő ott anélkül is, hogy bármi köze volna a bestiáriumhoz. A fehér köpenyt sem mindig hordja, csak az irodájában, ott pedig nem látta a férfit. Viszont belegondolva... biztosan hallott már a helyről, és a közegben ritkán lelhetőek fel afrikai származású egyének... ő pedig az, és ráadásul nő is, tehát ha odabök egy tippet az ember, nagy valószínűséggel igaz lesz.
Talán a férfi is csak tippelt. Bár valamiért van az az igencsak bosszantó sejtése, hogy ez nem így van.
És ekkor Anton simán beszól neki. Végső soron jogos, hiszen épp az előbb bosszantotta ő is a férfit azokkal, amiket mondott. És nem tud nem vigyorogni a dolgon, hogy ennyire veszi a lapot, és gyorsan visszavág. Okosnak tűnik. Elég okosnak.
Gyorsan letörli a mosolyt az arcáról, visszafojtja a nevetését, és olyan képet vág, mintha roppantul fel volna háborodva. Szegény pincér, igencsak kínosan érezheti magát, belecsöppenve egy ilyen "családi perpatvarba".
- Igen, a gyógyító. De neki legalább nem kell fizetnem a... munkájáért. Amit igazán jól végez. Nem úgy, mint egyesek. - vág vissza célozgatva elég sok mindenre, majd vállat von.
- Felőlem feldobhatod a talpad ezekkel az ételekkel, ha annyira vágysz rá. - mosolyodik el újra, negédesen, majd kedvesen a pincér felé fordul.
- Hozzon belőle kettőt kérem, hadd ízleljem meg, mitől patkol el az én Drágám.
Szegény fiún tényleg látszik, hogy nem tudja, mit kezdjen a helyzettel. Ezért Nessa biztató mosolyt küld felé, mire az el is sétál. Lesz mit mesélnie a konyhán. A nő pedig Anton felé fordul, gonoszkásan ráhunyorog, aztán pedig halkan kitör belőle a nevetés. Végül a nevetése mosollyá szelídül, és oldalra döntött fejjel szemléli a szemben ülőt.
- Nem irigylem szegény fiút. - mondja aztán. - De úgy látom, akkor mindenképpen együtt eszünk.
Megfogja az almamartinit, majd belekortyol, közben végig a férfit bámulva. Aztán leteszi az italt, és megköszörüli a torkát.
- Szóval? Maga mindig ilyen? - kérdezi aztán, összefonva maga előtt kezeit az asztalon.
- Vagy így szokott ismerkedni? Sok barátja lehet. - ironizál, kissé viccelődve húzva a férfit.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. szeptember 27. 20:32 Ugrás a poszthoz


- Értett a dolgához? Na mesélj csak! Gyerünk, ki vele! - nógatja is nyomban barátnőjét nevetve a nő.
Egymásba karolva, remekül elkacarászva élvezik ki az este fennmaradó részét, mielőtt még mindketten nyugovóra térhetnek. Nessa most tényleg jól érzi magát, és jó így együtt. Nem kellenek nekik pasik, akik csak a felesleges gondot jelentik. Itt vannak egymásnak, mint a testvérek, és vigyáznak a másikra.
Most minden békés, nyugodt, derűs, és olyan, amilyennek lennie kell. Egy időre még a gondjait is elfelejthette.
Aztán egyszer csak furcsa érzése támad. Talán valamiféle ösztön, valami ősi beidegződés, ami azt súgja "veszély."
Nem tudja mire vélni ezt, még akkor sem igazán, amikor meglátja a pillangót, és már teljes hangerővel villog a vészjelző az agyában.
És ekkor valami robban. Egy halk, elfojtott kiáltás hagyja el a száját, de ez betudható a meglepettségnek. Ám mielőtt bármit is tehetne, már a földön van, Kinoshi jóvoltából. Hiába, az auror reflexek.
Ő nem látta, hány fénycsóva volt, de a pálca azért már az ő kezében is benne van. Varázslénygyógyítóként azért szerencsére neki sem olyan a reakció ideje, mint egy álmos koalának.
- Jól vagy?
Ennyit sikerül még barátnője utasítására válaszolnia, a lehető leghalkabban, de csak annyira, hogy a lány azért még hallja őt.
A fű hideg, ahogy a lábához ér, a szíve pedig egyik pillanatról a másikra felgyorsul, és olyan hevesen kezd el verni, hogy félő, hogy kiszakítja a mellkasát. De próbál nyugalmat erőltetni magára. Bármi is történik most, az biztos, hogy éles helyzet, és itt nincs helye eltompult agynak.
Csendben marad, és vár. Nem tudja még pontosan mire, de érzi, hogy hamarosan kiderül. Figyel minden rezdülésre, minden hangra, s közben próbálja megnyugtatni magát Kino közelségével. Nincs egyedül. Együtt vannak. Bármi is lesz... megoldják. Legalábbis egészen biztos, hogy küzdeni fognak, ahogy csak tudnak.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2015. szeptember 27. 21:49 Ugrás a poszthoz

Az én "mindig elbűvölő" kamupasim

- Elbűvölő? - nevet fel halkan Nessa. - Nos jó, hát nevezhetjük így is... - von vállat aztán, még mindig széles mosollyal arcán.
Aztán a férfi találgatni kezd, hogy hova valósi. Nessa pedig összefonja maga előtt karjait, és érdeklődve, derűs tekintettel szemléli őt közben.
Lehetetlen alak, de egész szórakoztató...
- Hát persze, Szeged, igen. - villant fel egy vigyort Anton felé.
- Ott születnek ám az afrikaiak. Végül is... - emeli fel poharát, és szemléli meg az italát. -...délen van... - iszik bele. Majd körbe lötyögteti az italt a pohárban, mintha csak így elemezné azt, hogy elég sűrűségű e, aztán visszapillant a férfira, miközben leteszi a martinit.
- Maga nem iszik semmit? - kérdezi, majd karjait az ölébe ejti, és hátra dőlve fürkészi Anton arcát.
- Bredasdorp. - mondja aztán hirtelen, mintha csak valamiféle szóláncot játszanának, amiben éppen ő jön.
- Onnan származom. De maga is tudja, hogy nem vagyok szegedi, sem pedig pécsi, vagy budapesti. Nem hinném, hogy színvak volna, és már azt is tudja, hogy nem ismerem a maga... mit is eszünk? - kérdez rá, amikor rájön, hogy nem jut eszébe az étel, amiről épp beszélni akart.
- A lényeg, hogy már ebből is rájöhetett - és elég okosnak tűnik, ahhoz, hogy rájöjjön - hogy bármilyen nemzetiségű is vagyok, de nem magyar. Viszont úgy érzem szánt szándékkal mondott déli várost, tehát gyaníthatja, hogy Afrika a szülőhazám. Azt pedig biztosan hallja, hogy néha angolos kiejtéssel mondom a szavakat. Igen, tíz évet éltem Angliában. Londonban és London mellett. Azt is tudja, hogy a bestiárium az enyém, tehát a munkámat és az érdeklődési körömet is ismeri. Így tudhatja azt is, hogy milyen iskolákba járhattam, és miket tanulhattam. Gondolom már a koromat is megsaccolta. És azzal is tisztában van, hogy egyedülálló nő vagyok. Valószínűleg gondolhatja, hogy azért, mert karrierista. Ez is így van. Tehát már így is többet tudhat rólam, mint amit elmondtam volna, úgyhogy szerintem úgy fair, ha most maga jön.
Várakozóan nézi a férfit, és most az ő szemében bujkál kíváncsiság, hogy a másik mit szól ehhez az egészhez, amit most itt felsorol.
Komoran beszélt eddig, de már ismét mosolyog. A tárgyilagos, üzletasszony stílust ismét mellőzi egy kissé.
- Tudja egyszer volt dolgom egy önhöz hasonló emberrel... látom a jeleket, ha mustrálnak és elemeznek. Nos, meséljen. Ki maga?
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2016. május 7. 12:55 Ugrás a poszthoz


Néha akkor is muszáj kijönni a szabadba, ha az embernek nincs kedve a tömeghez és a zsivajhoz. Márpedig a piacon nem lehet másra számítani... de ha menni kell, hát menni kell. És van, amit magának kell beszereznie. A bestiáriumhoz, egy két állatnak, vagy néhány üveg irtószer és méreg alapanyaghoz... esetleg egy jó vacsoráért.
Ma pedig mindenhez vásárol, amihez csak lehet. Szereti egyszerre letudni ezeket a dolgokat. Ezért már most három nagy, dudorodó szövettáskával a vállain próbál előre nyomulni, és lehetőleg nem fellökni senkit sem. Ráadásul a fekete kis táskájára is vigyáznia kéne... mert hát hiába olyan kellemes és jó ez a kis falu, tolvajok bárhol lehetnek.
- Elnézést! Kérem... szeretnék átmenni... - adja tudtára egy öregasszonynak, hogy talán nem az út közepén kéne békapetét számolnia. Magában kicsit szitkozódik a dolog miatt, de csak átér, és már mehet is tovább. Aminek rettenetesen örül... a háta közepére sem kívánná most ezt a pár órát. De jól halad, ezért remélhetőleg hamarosan vége, vagy legalább a tömeg közepéből kivergődhet. Ki gondolná mégis, hogy ennyien laknak Bogolyfalván? Bár erős a gyanúja, hogy máshonnan is jöttek ám ide, nem csak a városból.
Ráadásul magassarkú van rajta. Egy pántos, fekete szandál. Meg ehhez egy fekete pettyes, és széles fekete vászonöves mini ruha, és egy hasonló, fekete szalagos és pettyes fehér kalap. Remekül néz ki benne, főleg a barna bőrén ékeskedő vörös rúzzsal, és a hosszú, kiengedett, hullámos fekete hajával... de lássuk be, nem piacra termett öltözet. És erre már ő is egy bő félórája ráébredt.
Habár legalább felvehette a nagy, fehér gyöngyökből álló nyakláncát valamihez. Ha már úgysem jár se randira, se sehová, legalább egy szimpla piacolásnak is megadja a módját.
Ha sikeresen végez, akkor pedig meg is ajándékozza magát majd valami finomsággal zárásképpen.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2016. május 8. 21:33 Ugrás a poszthoz


Nessa annyira el van foglalva azzal, hogy átverekedje magát a tömegen és végre levegőhöz is jusson, hogy észre sem veszi az ismerős arcot. Igaz, csak egyszer találkoztak, és hogyhogy nem, pont nem Bogolyfalván, de az igen csak kellemes - és túlontúl rövid - beszélgetés volt.
Ahogy meghallja a hangot - mert előbb azt hallja meg - máris hatalmasat dobban a szíve a bordáin. Legalábbis úgy érzi, mintha a bordáin dobbanna. Ugyanis van az a furcsa, különös hátborzongató érzés, ami azóta kísérti a férfit, amióta meglátta őt. A sötét haja, amely egy olyan férfira emlékeztette, aki nagyon nagy szerepet töltött be az életében... és a szemei... amik pedig arra a férfira, aki hihetetlenül fontos volt a számára, mégsem lett örökös része a mindennapjainak. Valahogy egészen különös ötvözete volt ő ennek a kettőnek... mégis teljesen más. Mindenben és mindenhogyan. És a hangja, ahogyan megszólalt... Nessa alig tudott szóhoz jutni. De aztán, ahogy az lenni szokott, megeredt a nyelve, és adta önmagát. Most sem történik ez másképpen.
Ahogy megtorpan és megfordul, majdnem leesik a kalapja a földre, hiszen elég széles a karimája, hogy bármibe és bárkibe beleakadjon - ám végül szerencsésen rajta marad. Nessának viszont kell pár másodperc, mire nagyokat nyelhet, és szélesen elmosolyodva megszólalhat.
- Mr. Everett! Micsoda kellemes meglepetés!
Nem tud nem végig nézni a férfin. Ugyanolyan laza, mint a legutóbb. Már csak az öltözékét tekintve is. És ugyanolyan kedves és segítőkész... de hát gyerekekkel dolgozik! Mi más is lehetne ez a férfi, ha nem egy csupa báj és törődés? Annyira idegen ez a nő számára.
- Ó! A csomagok... - pillant is az említett hatalmas szövettáskákra. - Nem olyan sok ez, elboldogulok...
De azért ha Tom... - akarom mondani Mr.Everett, hiszen még nem nagyon vannak olyan viszonyban, hogy csak úgy tegezzék egymást - kissé nyomást gyakorol rá, biztosan mosolyogva enged, és átad néhány dolgot a férfinak. De elég zavarban van most ahhoz, hogy csak ott álldogáljon tovább a tömeg közepén, ahol megtorpant, és pislogjon a másikra, mintha csak ő is arra várna, hogy elkezdje az előkészítőt. Agyilag pillanatnyilag nem is érzi magát okosabbnak.
- Én is örülök...
Néhány pillanat csönd. Kicsit talán kínos. Talán nem.
- Na és... mi járatban van erre? Az iskolának vásárolgat? Vagy csak ebédhez? Ó, mennyi eper! Most vette? Tudja hová tenni? - látja meg a férfinél azt a sok gyümölcsöt amit úgy feltankolt, mintha csak a világvégéig akarná kihúzni vele. De túl sok helyet nem lát az elpakolására, ezért, mivel nála van egy szakajtóra való szatyor és más hasonló, szívesen felajánlja neki, ha szükséges.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2016. május 8. 23:01 Ugrás a poszthoz


Egy kissé furcsa mosolyt kap, amit nem tud mire vélni. Most tényleg örül a férfi, hogy örül, vagy csak udvariasságból mondja ezt? Habár abban a rövid kis időben, amíg beszélgettek anno, nem úgy ismerte meg, hogy olyan lenne, aki megjátssza önmagát. Habár kicsit... mégis mintha azt tenné. Na persze nem rossz értelemben. Csak mintha olyan különös szomorúság volna folyton a szemében. Nem tudja a nő, hogy mit kezdjen ezzel. Nem tudja, hogy mitől lehet. De valahogy ösztönösen jön tőle a dolog, hogy segíteni szeretne.
- Na jól van... rendben... köszönöm.
Csak beadja a derekát, és ha az összes táskát nem is adja oda, mégis csak hagyja, hogy segítsen neki cipekedni a férfi. Kissé furcsa érzés ez. Nagyon régen nem tette hasonlót egy férfi sem. Megszokta már, hogy egyedül van, és mindent magának kell csinálni, elérnie, véghezvinnie. Talán ettől lett még a szokásosnál is makacsabb, vehemensebb és határozottabb. De ugyanakkor óvatosabb is. Nem volt túl sok szerencséje a másik nemmel az utóbbi időben. A gimis kapcsolata után csak egy könnyebb, inkább futó kalandja volt... aztán jött Patrick. Nos igen. Őt nem igazán tudta kiheverni. Pedig Edward sokkal csúnyábbat tett vele... elérte, hogy szeresse, aztán csodálatos élettel kecsegtetett a számára, végül pedig olyan csúnyán végezte ki, amilyen csúnyán csak lehet. Két évig nem is volt senkije. Egészen tavalyig. Az megint egy kemény időszaka volt... a bátyjával, Abival is akadtak ezáltal gondok. Tudta, hogy annak, ami akkor volt, nincs sok esélye... és nem is tudta, hogy mi is pontosan, amibe belecsöppent. De szerette minden pillanatát... és az, hogy egyik pillanatról a másikra véget ért, jobban fájt, mintha karót döftek volna a szívébe. A legrosszabb pedig az volt, hogy nem sírt. És ha a fájdalmak közepette Nessa túl erős ahhoz, hogy sírjon... akkor nagy a baj. Ám mégis csak nagy levegőt vett... és most itt van. Ennyi csalódás után... ennyi fájdalom után. Annak ellenére, ami gyerekkorában is történt.
Ha a férfi kimondaná a gondolatait, Nessa magában igazat adna neki. Ő maga is tragédiát érzett az életében... kicsivel talán többet is, mint amennyit mások tudtak vagy láttak.
A mosolya gondolataiba mélyedvén lassan olvad le az arcáról néhány másodpercre. Hogy aztán Mr. Everett hangját újra meghallva ismét megjelenjen ott.
- Mindenki szabadságon, csak maga dolgozik. - mondja, nem is kérdésként, hanem egy mosolygó kijelentésként, miközben lassan megindul a férfi nyomában. - Biztos, hogy nem Baako a vezeték neve véletlenül? - viccelődik egy kissé. Ám Tom tovább beszél, Nessa pedig hirtelen elneveti magát a hallottakon. Jólesik neki a dolog. Régen nevetett már őszintén. A nevetés után aztán komolyabban néz a férfira, ám a mosolya ezúttal ragaszkodónak tűnik.
- Maga remek pedagógus... ha lenne gyerekem, csak magára bíznám. Látszik, hogy törődik velük. - mondja, kissé talán bóknak szánva, ami furcsa lehet egy nőtől. Aztán egy kis szünet és tétovázás után folytatja.
- Talán... ideiglenesen... be tudok fogadni egy-két apróságot... - vonja meg a vállát, nem is igazán nézve a férfira. Mintha csak zavarban lenne már ettől a kijelentésétől is.
- Igaz, sokat dolgozom... de esténként volna hol aludniuk, figyelnék rájuk... és mindig annyi ételt főzök, hogy egy hadseregnek is elég lehetne! - nevet fel röviden és halkan. Azt már nem teszi hozzá, hogy milyen magányos is. Főleg mióta a barátainak is annyi dolga akadt, hogy alig látja őket. Nincs más most neki, csak az állatai. Ők pedig nagyon unalmas beszédpartnerek tudnak lenni néha.
- De ha buta ötlet, ne is foglalkozzon vele, csak... csak felmerült bennem. Nem számít. - visszakozik is nyomban, és meg is ragadja az alkalmat, hogy elterelje a szót. Mielőtt még őt hinné a férfi ki tudja minek, hogy csak így magához venne pár ismeretlen gyereket. Nem mintha a saját "gyerekeivel", azaz diákmunkásaival nem volna ugyanígy. Bármikor nála aludhatnak, süt nekik sütit, vigyáz rájuk, és még tanul is velük hogyha kell. Afféle anyapótlék volt mindig mindenkinek.
- Az eper az jó, nagyon jó, biztosan örülni fognak neki, én is nagyon szeretem...
Na ez nem a legjobb terelésre sikeredett, ezért nyomban a kérdésre tér.
- Munka, főleg. - mosolyog, még mindig nem nézve a varázslóra. - Egy két hozzávaló gyógyszerekhez meg irtószerekhez... de ugyanúgy a vacsorához is. Hagymalevest főzök, és hozzá rakott tésztát... szereti?
Na, ezt a kérdést aztán végképp nem kellett volna feltennie. Elég kétértelműre sikeredik. De ha már kimondta, nem tudja meg nem történtté tenni. Esetleg ha a mellette sétáló férfi úgy tesz, mintha nem hallotta volna.
Nomusa Eshe Baako
INAKTÍV


Állat és varázslény gyógyító ˇ Éjfélhercegnő
RPG hsz: 113
Összes hsz: 634
Írta: 2016. május 14. 18:31 Ugrás a poszthoz


A választ hallva, habár mosolya nem lankad le a nőnek, mégis kb négy és fél centit felszökik a szemöldöke.
Tudja ő, hogy a férfi nem szándékosan mondta azt, amit mondott, és hogy ha mégis, nem úgy érthette, ahogyan érthető... de elég furcsán jött ki, annyi szent. De ha már így alakult, kíváncsi rá, hogy Tom erre mikor jön rá. És látszólag elég hamar. Így már arra kíváncsi, hogy hogyan próbálja kimenteni magát az elhangzottak miatt.
És nem valami jól, ami azt illeti. Nessa szemöldöke viszont ahogyan felszökött, úgy lesz egyre szélesebb a vigyora is... majd a mondat végén hangosan felnevet. Nem a férfin, hanem csak azon, mennyire kedves és furcsán zavart. Vajon az ő társasága miatt ilyen, vagy minden nővel így viselkedik? Ezt azért nem volna rossz tudni. Nem is tudja miért.
- Zavarba? Na de mivel, kedves Mr. Everett? - kérdezi széles vigyorral arcán. De nem ez volt az utolsó, amit ma nevettetőt a férfitől hall, abban biztos. És, hogy ez mennyire válik valóra, azonnal ki is derül a folytatásban. Annyira kiderül, hogy Nessa meg is torpan, hiszen meg kell állnia a nevetéstől. Próbálja rövidre fogni, és nem görnyedezni itt a tömeg közepén, lehetőleg nem túl hangosan, hogy ne figyeljen fel mindenki rájuk... de azért mégis csak sikerül.
Végül, még mindig nevetgélve, felpillant a férfira.
- Nem is szólnék másnak, ha gyereket vállalnék, ne aggódjon. Nem kell ehhez a tényhez jobban ismernem magát. - mondja aztán szelídebbé váló mosollyal arcán, majd egy kis kacsintás is belefér, és ha a férfi is megtorpant vele, Nessa már megy is tovább, kicsit lehagyva őt. Hadd rágódjon a sokat sejtető, különös válaszon. De hát ő kezdte!
De a beszélgetés közben folytatódik. Ő pedig kissé elrendezgeti magán nála maradt csomagjait.
- Lehet, nem tudom. - válaszol közben. - Az Everett nem tudom jelent e valamit egyébként. Maga tudja? A Baako annyit tesz afrikaiul: elsőszülött. Gondolom valami olyasfajta törzsből érkeztünk, ahol első varázslók voltunk, vagy valami lényege lehet. - mosolyog továbbra is. - A Nomusa egyébként azt jelenti, rokonszenvező... vagy valami ilyesmi, az Eshe pedig életet. Különös, egyébként a Nessa név is jelent egy külön dolgot, pedig az csak a becenevem. Latni-Amerikaiul annyit tesz... tiszta, vagy jerkebárány... nem tudom, ez gondolom valami szentségre utal, de az semmiképp sem vagyok. - nevet fel röviden. Majd Tomra hunyorog.
- A Tom úgy tudom ikreket jelent.
Elhallgat, mert ráébred, hogy annyi felesleges információt hordott össze, amennyit csak össze lehet. Ha látszódna a nagy kalaptól, bizonyára észrevehető lenne, hogy egy kissé elpirult.
- De elnézést, összevissza hadoválok mindenféle sületlenségről. - pironkodik kissé. - Inkább beszéljünk a gyerekekről... de mindenféle törvénytelen dolgot kizárva persze. - próbálja tréfával oldani a saját feszültségét.
- Bármikor szívesen elmegyek önökhöz, csak egyeztessünk időpontot. Egyébként ők is eljöhetnek hozzám, de akkor én már egy afféle két-három alkalmas dolgot mondanék önnek, amit beiktathatnánk... először én megyek el önökhöz, és felcsigázom a kedélyeket. - sandít oldalvást a férfira, az újonnan jött témának hála ismét feltörő önbizalommal.
- Aztán ők jöhetnének el hozzám, megmutatnék nekik egy egyszerűbb kezelést, aztán hátul ellehetnének egy kicsit az állatokkal. Vannak most kis murmáncok is. Egy harmadik alkalommal pedig, ha lenne az is... eljöhetnének velem valamiféle terepmunkára. Mondjuk megnéznénk az öreg Mogg néninél, hogy hogyan lehet felfedezni, ha doxy van a függönyben. A néni állandóan elfelejt permetezni, aztán járhatok hozzá kiirtani egész tömeg kolóniákat. - csóválja a fejét lemondóan.
- Na, mit szól hozzá?
És ekkor szóba jön az örökbefogadás. Nessa kissé elszomorodva pillant maga elé. Úgy tűnik lassan elhagyják a piacteret is. Mára úgyis elég volt neki ennyi a vásárlásból.
- Én is gondolkoztam már rajta. Tudja... mindjárt harminc leszek. - vallja be a korát, holott ez nőknél többnyire nem szokás. De Nessa sosem úgy volt ezzel sem, mint a többség. - A nagyszüleim mindig azzal nyaggatnak, hogy találjak már egy rendes férfit, de eddig nem nagyon volt szerencsém. A gyerekeket viszont nagyon szeretem... így... jobb híján állatokkal veszem körbe magam. A rendelőben és otthon is... de az mégis másképpen jó. - enged meg egy szomorkás mosolyt a férfi felé.
- Beszéljünk inkább a vacsorámról. - próbál vidámabb lenni. Ha már felhozta ezt az idióta és sokértelmű kérdést... na de... azért ha vacsoráról lenne szó, ő nem egy egész minihadseregre gondolna... inkább a férfival kettesben...
Elszégyelli magát a gondolattól. Tom biztosan jó indokkal van egyedül, és még ő sem heverte ki egészen a tavaly történteket. Erre meg ilyesmiken jár az agya? Jó, hogy nem képzeli már el... és ebben a pillanatban, hogy ide jut a gondolatmenetében, pillantása automatikusan a férfi ajkaira vándorol. Majd a nyakára és a mellkasára, aztán a hasára... és úgy kapja el a tekintetét, mintha parazsat fújt volna az arcába a szél. Még meg is botlik útközben, majdnem sikerül elesnie.
- Ó, elnézést! Elnézést, nem figyeltem oda... csak a vacsora... tudja... nem is tudom mit mondott... azaz, hogy... tudom, a gyerekek vagy hadsereg vagy...
Zihálva sikerül kiegyenesednie, és csak egy zavar pillantással tud ismét bele nézni a kék szempárba, miközben megigazítja a félre csúszott kalapját.
- A lényeg, hogy bármikor szívesen látom! És mindig csinálok a hagymaleveshez fokhagymás pirított kenyérkockákat... nekem jobban ízlik, mint a sima pirítós... meg füstölt reszelt sajtot is hozzá... a tészta meg tejszínesen... Bogoly lakósor 9.es a címem...
Ezt meg minek mondta el? Ismét kezdi egyre rosszabbul érezni magát. Gyorsan el is fordul, és még mindig levegő után kapkodva kissé elkezdi legyezni magát.
- Huh... huh, milyen meleg lett itt... talán... kellene keresni valami árnyékos helyet... nem gondolja?- kezd el forgolódni. Teljes mértékben fogalma sincsen, hogy mi baja van.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nomusa Eshe Baako összes RPG hozzászólása (37 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel