Már a Nap is lemenőben van, amikor megpillantja Bogolyfalva határát.
Még hajnalban kelt fel odahaza - vagyis a régi otthonban - hogy utoljára leellenőrizze, mindent bepakolt e, és minden a helyén van e. A ruháit, könyveit, apróbb holmijait mind bedobozolta, a szőnyegek összecsavarva álltak a sarkokban, a bútorok pedig kiürítve ásítoztak a félhomályban.
Már csak Szőrmókot, az öntudatlanul is rejtőzködő golymókot kellett zsebre vágnia, felöltöznie, és a macskahordóba belegyömöszölnie Bastetet, a murmáncát. A  rendelőt is összepakolta mindenestül, napokkal ezelőtt még, hiszen nagy része annak is költözik. A hippogriffet szakavatott minisztériumi emberek viszik majd át az új helyére, ahogy a csehszlovák farkaskutyáját is - Cerberus ugyanis hiába nem varázslény, ezt nem voltak hajlandóak elhinni a nőnek, mert olyan hatalmas, mint egy póniló. Így szerencsétlen állatot tüzetes vizsgálat alá kívánták vetni útközben, így vállalták az ő szállítását is. Szerencsére. Nem tudja hová tette volna a kutyát útközben.
Egy kedves minisztériumi barátjának köszönhetően pedig Rubinszárny is az ő gondozásukba került erre a napra.
Így amikor elindult, hogy Bastettel és a golymókkal kijusson Londonból, és egy nemzetközi hopp járattal Magyarországra induljon a kézitáskájával a kezében, végre megkönnyebbülve hagyta maga után az elmúlt napok összevisszaságát.
Sokáig szelektált, mégsem hagyott ott semmit... mire elér a kiszemelt helyre, már úgyis elintézik a mágikus költöztetők, amit el kell intézniük. Csak ne volna ilyen hosszú az út... minden bizonnyal sok minden könnyebb volna, ha hoppanálhatna, de az állatok nem bírják valami jól. Így ez a lehetősége maradt csupán.
Fél Európát körbe járták, mire rá került a sor, és kikötöttek Budapesten. Roppantul különös nagyvárosnak találta, de valahogy valamiben mégis kissé hasonlatosnak Londonhoz. Nem volt teljesen idegen, de örült, hogy nem itt fog lakni. Elege van már egy ideje ezekből a helyekből, és különösen jót fog tenni egy kis vidéki levegő.
Aztán hipp-hopp, a Bogolyfalvai vonaton termett. Innen már nincs messze a cél - gondolta, és boldogan fellélegezve dőlt hátra a székén. Kisvártatva pedig végre valóban meglátta a falu határát jelző táblácskát.
A vonat csikorog, füstöl, majd lassítani kezd, Nessa pedig mély levegőt véve, hosszú, sötét haját hátravetve áll fel a helyéről. Megtapogatja a kabátzsebét, és elégedetten konstatálja, hogy a golymók megvan, és Bastet is morcosan pislog ki az egész napos börtönéből.
- Hamarosan szabadok lesztek. - ígéri halkan a nő, majd elindul a többi ember mögött, hogy leszálljon a vonatról. Jó végre kinyújtóztatni a tagjait. És most végre azt is megláthatja, mibe vágott bele oly hevesen pár héttel ezelőtt.

Már a Nap is lemenőben van, amikor megpillantja Bogolyfalva határát.
Még hajnalban kelt fel odahaza - vagyis a régi otthonban - hogy utoljára leellenőrizze, mindent bepakolt e, és minden a helyén van e. A ruháit, könyveit, apróbb holmijait mind bedobozolta, a szőnyegek összecsavarva álltak a sarkokban, a bútorok pedig kiürítve ásítoztak a félhomályban.
Már csak Szőrmókot, az öntudatlanul is rejtőzködő golymókot kellett zsebre vágnia, felöltöznie, és a macskahordóba belegyömöszölnie Bastetet, a murmáncát. A  rendelőt is összepakolta mindenestül, napokkal ezelőtt még, hiszen nagy része annak is költözik. A hippogriffet szakavatott minisztériumi emberek viszik majd át az új helyére, ahogy a csehszlovák farkaskutyáját is - Cerberus ugyanis hiába nem varázslény, ezt nem voltak hajlandóak elhinni a nőnek, mert olyan hatalmas, mint egy póniló. Így szerencsétlen állatot tüzetes vizsgálat alá kívánták vetni útközben, így vállalták az ő szállítását is. Szerencsére. Nem tudja hová tette volna a kutyát útközben.
Egy kedves minisztériumi barátjának köszönhetően pedig Rubinszárny is az ő gondozásukba került erre a napra.
Így amikor elindult, hogy Bastettel és a golymókkal kijusson Londonból, és egy nemzetközi hopp járattal Magyarországra induljon a kézitáskájával a kezében, végre megkönnyebbülve hagyta maga után az elmúlt napok összevisszaságát.
Sokáig szelektált, mégsem hagyott ott semmit... mire elér a kiszemelt helyre, már úgyis elintézik a mágikus költöztetők, amit el kell intézniük. Csak ne volna ilyen hosszú az út... minden bizonnyal sok minden könnyebb volna, ha hoppanálhatna, de az állatok nem bírják valami jól. Így ez a lehetősége maradt csupán.
Fél Európát körbe járták, mire rá került a sor, és kikötöttek Budapesten. Roppantul különös nagyvárosnak találta, de valahogy valamiben mégis kissé hasonlatosnak Londonhoz. Nem volt teljesen idegen, de örült, hogy nem itt fog lakni. Elege van már egy ideje ezekből a helyekből, és különösen jót fog tenni egy kis vidéki levegő.
Aztán hipp-hopp, a Bogolyfalvai vonaton termett. Innen már nincs messze a cél - gondolta, és boldogan fellélegezve dőlt hátra a székén. Kisvártatva pedig végre valóban meglátta a falu határát jelző táblácskát.
A vonat csikorog, füstöl, majd lassítani kezd, Nessa pedig mély levegőt véve, hosszú, sötét haját hátravetve áll fel a helyéről. Megtapogatja a kabátzsebét, és elégedetten konstatálja, hogy a golymók megvan, és Bastet is morcosan pislog ki az egész napos börtönéből.
- Hamarosan szabadok lesztek. - ígéri halkan a nő, majd elindul a többi ember mögött, hogy leszálljon a vonatról. Jó végre kinyújtóztatni a tagjait. És most végre azt is megláthatja, mibe vágott bele oly hevesen pár héttel ezelőtt.

A legkirályabb dolog félvérnek lenni. Látod mind a két oldalt, ismered mindkettőt amilyen alaposan csak akarod, nem maradsz ki semmiből és senki sem fog téged ezért lenézni. Simfelünk nemrég moziban járt Budapesten, és azóta vagy a finn western zenéjét, vagy a japán-angol dalt dudorássza.
- Dánsz dánsz hev á gúd tájm... - no meg hozzá a fütyörészés, nem tudja kiverni a fejéből, annyira fílinges. Nemrég kapott egy  kopottas kis tollast, amiben egy nagyon kedves régi ismerőse írt neki, hogy idejön. Amikor először átfutotta a levelet, szinte fogalma sem volt róla, ki írt ilyen furcsa nyelven, mert ugyebár angolul csak annyit tud amennyit a zenék refrénjéből megismert, ergo kitűnően rá tud kérdezni a rókák beszédszokására, a lovak csodálására, és újabban táncra invitálni egy kellemes időtöltés erejéig. A megfogalmazott kis levélnek kalandos története volt ezek után, mert új állásának köszönhetően beszabadult a kastélyba, és csak akkor volt hajlandó kiszolgálni egy súlyos gondokkal küszködő nemzetiségbeli-félvért, ha lefordítja neki a levél tartalmát. Persze amaz nem volt hülye, hiába nézett ki annak, csak pár mondatot volt hajlandó felolvasni magyarul, úgyhogy az utóbbi két napja a fordítási kísérletekkel és vesztegetésekkel telt. De megérte! Nestea azt írta, hogy jön ide, mégpedig költözni és boltot nyitni. Az a Nestea, aki annak idején 19 volt, mikor először és utoljára látta Angliában, akkor mentek ki az apjával a teaiszogatókhoz elintézni egy kényes angol-magyar konfliktust, ami azóta is hétpecsétes titok. Akárhogy is legyen, a rézbőrű lány most már biztos úton van a falu felé, hiszen azt is megírta, hogy melyik vonattal érkezik. Biztos várta, hátha az egyetleeeeeen magyar ismerőse kijön érte az állomásra. Simfel zsebre tett kezekkel, pulóver-farmer-sál-jaéscipő szettben várakozik a beérkező gőzösre, ami lassan csikorogva áll meg a helyén. Az iskolai dömpinghez képest most igen kevesen kászálódnak le a kocsikról, de közülük megpillantja a sötét bőrű szépséget is, pont mikor a "lá lá lá lá lá lá lá lááá úúúúúú"-hoz érkezik fejében a gramofon. Ejha! Az a kis tizenéves most aztán hátőőőőő kikerekedett és még a fogszabiját is levették! Pillanatnyi meglepettségét egy fülig érő vigyorral koronázza meg, aztán ráérős léptekkel megy párat, hogy Nestea elé érjen és a képébe villanthassa fess mosolyát.
- Hátsziiaaaaaa! Ilyen kicsi korod óta nem láttalak! Csini vagy! Látom levették azt a szörnyű drótot is, jól áll! Vigyek valamit? - na most ez a jelenet több szempontból is vicces. Részben mert magyarul beszél, és ki tudja, ebből a nő mennyit értett, részben pedig mert úgy magyaráz és mutogat, mintha egy siket-némának tenné: jó hangosan és részletesen elmutogatva a csinosság ismérveit, a fogról leszedett járókeretet, félig a csomagok felé hadonászva. Azért reméljük nem hívják ki rá rögtön az elmegyógyintézetet.

A tömegen keresztül megpróbálja épségben leverekedni magát a vonatról, és hihetetlen, de sikerül is neki! Még erősebben fogja kis utazótáskáját, másik kezében pedig a dühösen fújtató, unott Bastetet, nehogy valaki valamelyiket elsodorja véletlenül ebben a nagy forgatagban. Mély levegőt vesz.
Na jó, most akkor merre is?
És ekkor megtorpan egy pillanatra, ahogy meglátja a férfit, aki mintha várna valakire. Homlok ráncolva, oldalra döntött fejjel méregeti néhány pillanatig, majd szétszalad a mosoly az arcán, de hihetetlen mértékben, és gyors léptekben elindul felé.
- Kristóf? - kérdezi, szinte tökéletes magyarsággal. Majd érkezik is a férfitól - pedig legutóbb még mindössze fiú volt! - a humoros köszöntés, Nomusa pedig szinte ledobja a földre a táskáját, meg a felmorduló varázsmacskát.
- Két hónapig volt rajtam! Javíthatatlan vagy! - dorgálja meg, de széles vigyorral, majd Kristóf ha akarja, ha nem, pillanatokon belül Nessa ölelésében találja magát.
- Istenem, de jó, hogy látlak!
Elengedi a férfit, majd le nem vakarható mosollyal tovább fürkészi.
- Jó pasi vagy! - jegyzi meg szenvtelenül, minden különösebb bevezetés nélkül. - Mindig is tudtam, hogy az leszel, már régen is helyes voltál!
A kérdésre, hogy hozzon e valamit, Nessa csak felmutatja mutató ujját, hogy várjon, majd lehajol és turkálni kezd a táskájában.
- Egyébként nem angolul írtam a levelemet? - kérdzi közben, élve a gyanúperrel, hogy megszokásból a lehető legrosszabb dolgot művelte szegény Kristóffal, aki annó is inkább megtanította úgy ahogy magyarul, hogy kommunikálni tudjanak, ahelyett, hogy ő tanult volna Nessától angolul. De ennél jobban nem is alakulhatott volna, hiszen a nő akkor kedvelte meg a magyar nyelvet, és később ezért tanult meg pont magyarul.
Kisvártatva elővesz egy szép, dísztasakot, amiben üveg pálmabor van, és belenyomja a férfi kezébe.
- Ezt hozhatod! A Tiéd. Reméltem, hogy itt talállak! - vigyorog rá, majd visszaveszi vállára a kézitáskát, és lábával finoman arrébb tolja Bastetet.

- Ne hazudj, mindenről tudok! - legyint vigyorogva, persze nem kapcsol, hogy már magyarul kommunikálnak, de talán jobb is, mert a végén azt hinné, hogy hirtelen anyanyelvi szinten megtanult angolul. A szépséges hölgy megöleli, Simfel kicsit zavarban öleli vissza. A nők általában táskákkal szokták őt dobálni, nem karjaikba zárva. Mondjuk lehet, hogy köze van hozzá, hogy neki meg nincsenek függönyei és a szemben lévő házban egy idős nénike lakik. Nesztí elengedi, s kicsit sem leplezett szemmozgással méri őt végig, amikor pedig bókol is hozzá, Kristóf fél karját melleihez, a másikat büszkesége elé kapja és lányos hangon sipítani kezd.
- Segítséég, molesztááááál! - közben lopva körbepillant, de az emberek többsége már elhagyta az állomást, az ott dolgozók pedig oda se bagóznak, hiszen már ismerik Simfelt annyira, hogy semmit ne vegyenek tőle komolyan.
- Ááá... - még egy elhaló mondat, és mivel egy hős lovag sem siet a megmentésére fehér lovon, lebiggyedő ajkakkal, de azért megkönnyebbülve néz a nőre és engedi le kezeit.
- Senki sem szeret, szipp. - nagy látványosan szippant egyet, aztán újra vigyor húzódik meg arcán és megvonja vállait az angol levélre.
- Jó móka volt. - ha azt Nessa tudná... na de várjunk csak? Most üt csak szöget a fejébe, hogy hát mekkora király angolból, hogy csak így képes szóbaelegyedni a nővel! Gyorsan végigfut az agyán a gondolat, hogy vajon aki anyanyelvi szinten tud, az is csak így a semmiből magyaráz és azt se tudja melyik nyelven, ekkor pedig furcsa, gondolkodó grimaszok ülnek ki borostás pofijára. Nagyon nem biztos a dologban, ezért úgy dönt, inkább óvatosan rákérdez.
- Most amúgy... milyen nyelven beszélünk? - sajnos esélyes a magyar, hiszen a legutóbb még annyira se tudott angolul, hogy lefordítson valamit. Az afrikai is távol áll tőle, de azért nem árt tudni a dolgot, hátha közben tényleg megtanult egy nyelvet. De a lényeg, szóval ha magyarul beszélnek, akkor viszont Nessával nem stimmel valami, mégpedig hogy ilyen tisztán ejti ki a szavakat. A nő kutakodni kezd a holmijai között, aztán Simfel kezébe nyom egy láthatóan üveget tartó szép tasakot. Kristóf nem is vár hazáig a meglesésével, kiveszi és megvizsgálja a szép pálmafákkal díszített címkét. Újabb gondolatvihar cikázik át agytekervényein.
- Ööööööö... Afrikában még nincsenek pálmafák, ugye? - kicsit aggódik a földrajzi tudása miatt is, aztán visszacsúsztatja a finomságot a helyére, ő meg felkap egy random csomagot, elég hülyén nézne ki ha a nő itt nagy pakkokkal vonulna végig a falun, ő meg mellette egy csányi kis zacsival rohangál.
- Reméltem, hogy ezzel jössz. A következő már csak holnap reggel jön, hideg lett volna itt a padon. - Vigyorog továbbra is, aztán amit még Nestea enged, azt is felkapja és azzal együtt battyognak ki az állomásról.

- Kikérem magamnak, mindig is gyönyörű volt a mosolyom! - viccelődik Nessa is, majd jön is az ölelkezés, meg a bók, hisz miért ne tenné? Tíz évvel ezelőtt, amikor megismerte ezt a férfit még fiúként, már akkor is nagyon jól kijöttek egymással. Sikerült kis idő alatt olyan kapcsolatot felépíteniük, ami ennyi éven át is megmaradt, még ha egy világ választotta is el kettejüket egymástól. De ahogy Kristóf elkezd ökörködni, Nessa akkor jön rá, hogy igenis, ez hiányzott az életéből. Egy olyan ember, aki magasról tesz mások véleményére, és csak önmagát adja. Épp ilyen barátra van szüksége a komor valóságban, hogy ő is kiszakadhasson a szürke hétköznapok ránehezedő tömege alól.
- Te nem vagy komplett! - nevet fel olyan hangosan a nő, hogyha Kristófra nem nézett senki furcsán, most biztosan megfordul egy két ember, hogy "ezeknek meg mi bajuk van". Nessának még könny is kifolyik a szeméből. Még meg sem érkezett, de már az állomáson meghal a röhögéstől.
- Én szeretlek, ne légy lökött. - boxol aztán bele Kristóf vállába, aztán a kérdést hallva belemosolyog a levegőbe, majd elkomorodva a férfi szemeibe néz.
- Afrikaiul.
Néhány másodperc hatásszünet... aztán mégis csak kirobban belőle a nevetés, és még a haját is arcába fújja a szél, így miután leküzdi az akadályt, széles vigyorral arcán néz vissza a férfire.
- Csak vicceltem! Ne butáskodj, persze, hogy magyarul! És vannak pálmafák, Einstein. Ha akarod, egyszer majd megmutatom. - kacsint, majd csak mosolyogva csóválja meg a fejét, amikor Kristóf kikapja a kezéből a táskát. Így maradt neki Bastet a hordozóban, és a valószínűleg az öleléstől összelapított Szörmók a zsebében. De nem. Nincs baja, még mozog.
- Hát nem sokon múlott, hogy lekéssem! Jobb lett volna, ha hoppanálok, bár még nem jártam itt, de Pestre tudtam volna. De... elértem! Így pedig Te sem lettél mirelit. Megyünk? - teszi fel a kérdést, továbbra sem lankadó jókedvvel, majd ha elindulnak - Kristófot engedve előre, hisz ő tudja, merre is lehet - tovább folytatja a beszélgetést, hiszen annyi kérdése volna, annyi mindent megszeretne vitatni a férfival, és mindenek előtt... annyira örülne, ha ténylegesen ki tudná fejezni, mennyire boldog, hogy most itt lehet, és végre láthatja őt.
- Bogoly lakósor, 9.es szám. - mondja a címet a férfinak, majd szorosabban magához öleli a murmánc ketrecet.
- Na és mesélj már! Hogy vagy? Mit csinálsz most? Merre laksz? Mindent tudni akarok, minden piszkos kis részletet! - kacsint "Krisszi"re. Ő legalábbis így hívta régen. A Kristóf nevet nehezen tudta kiejteni.