A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=471795#post471795][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 02:02[/b][/url]

Már pár órája zötykölődik egy vonaton és nagyon nem élvezi. Nincs ellene az utazásnak természetesen, de frusztrálja az egész. Talán izgul, igen, ez lehet az oka. Nem sokkal az évnyitó előtt, pontosan két héttel korábban érkezik meg Bogolyfalvára, hogy birtokba vehesse két évre új iskoláját. Hát, meglátjuk mit tartogat neki Magyarország, és mennyire lesz élvezetes ez az időszak. Fél még mindig a nyelvi nehézsége és az ismeretlenek miatt, de ami leszállás után várja, az azért pozitív mindenképpen.
Elliot. Az unokabátyja ugyanis évekkel korábban került át a Roxfortból ide. Ott anno egy év jutott nekik a közös iskolás mókából, de az legalább jó volt, itt azonban most újra lehetőségek tárháza nyílt meg. Cory számára leginkább abban, hogy van egy biztos pontja azért. Lehet, hogy kicsit jobban rágörcsölt az érkezésre, mint kéne, de ahogy a két hordozóban durmoló kutyusra néz elmosolyodik és kifújva a levegőt hátradől, hogy a maradék úton pihenjen még egy kicsit, hiszen hosszú napja lesz még.
Fa, bokor, mező, domb, és kezdődik elölről a felsorolás. Ez a rendkívül változatos vonatkilátás gyönyörködteti, miközben az elsétáló kalauz jó hírrel jön, negyed órán belül befutnak a bogolyfalvi vasútállomásra. Lassan szedelődzködni kezd, az elővett könyvet az útitáskájába csúsztatja, felveszi a kardigánját, majd a kabátját is maga mellé teszi, hogy amint megállnak, felvehesse azt, hiszen március végén is elég hűvös még az időjárás.
Utolsó aggodalmai akkor tetőznek, mikor hangos füttyel besiklanak, és elkezdődik a leszállás, ő meg mint anyakacsát vesztet kicsike totyog az állomás közepén a két hordozóval, az utazóládájával és a kézipoggyászával.
Hol van Elliot?
Igen, megfordult a lányka fejében, hogy elfelejtették, hogy ő a béna és nem ismeri fel, hogy rossz helyen szállt le, de még az is, hogy direkt szívatják, és mindjárt haza kell mennie. Hű. Eddig sose tapasztalta magán ezt a túlaggódást, de most igazán elveszett szürkésbarna bambiszemeket mereszt maga elé, amolyan "elvesztem, valaki vigyen haza" segélykéréssel. Nem igazán akar egyedül nekiindulni, főleg úgy, hogy most is számára ismeretlen nyelven karattyolnak körülötte és még egy férfi is megszólította, de inkább odébb állt tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=488388#post488388][b]Cornelia R. Knight - 2015.04.04. 22:03[/b][/url]

Az első komoly nehézséget túlélte, innentől csak könnyebb lehet, talán. Reménykedik leszállván és az állomáson körülnézve, azonban gyomrából a görcs nem szűnik még hiszen a vonat pontosan érkezik, ő meg a legelsők között rángatja le a holmiját és szerencsétlenkedi magát egy jól látható helyre, remélve, hogy ha ő vak is, az egyszemélyes fogadóbizottsága a toppon van.
Fél, legalábbis aggályai nagyon is vannak milyen lesz, mennyire érzi majd az első benyomást hirtelen halálnak, kik és hogyan fogadják, milyen lesz az "új" háza. Félve oldalaz arrébb és rugdos párat az utazóládán, a kutyusokat felemelve kézbe, hogy az éppen felé artikuláló férfit a lehető legkönnyedebben ignorálja, azonban már érkezik is a felmentés Liot személyében. Mély sóhaj hagyja el ajkait, aztán elmosolyodva teszi le az állatkákat, hogy visszaölelhessen felszabadultabban, jól meg is szorongatja a fiút, érződik azért hogy erre mennyire szüksége volt most. Hallja a mellettük elhaladókat, de egy szót sem ért belőlük, ugyan így volt a vonaton utazókkal is. Kezdi aggasztani, nagyot nyelve hátrál ki az ölelésből, de azért még mosolyog.
- Én is téged, de csiripeltek sok szépet a madarak. Semmi baj, ideértél. - Vigyorog egy kört, miközben felhúzza a hátizsákját hátára és Ace hordozóját emeli is fel első körben, kicsit morog, de még csak nem rég keltek így eléggé nyugodt mindkét kutyus. - Kicsit elfáradtam, mert hosszú volt, de túl lehet élni.
A segítséget elfogadva várta meg még indulás készek lettek, majd lépdelt követve és nagyon figyelve unokabátyját. Persze nagyon érdekelte hová, merre és hogyan mennek, meg nagyon figyelt, hiszen minden ismeretlen volt számára. Hamar leszűrte, ha itt egyedül indult volna el, lehet valami rekettyésben találja magát az isten háta mögött záros határidőn belül. Figyelve a rá furán néző szembejövőket a földet bámulta picit elhúzva a száját, aztán Elliotra nézve kicsit összekapta magát és válaszolt is a kérdésre.
- Igen, mindenki rendben van. Apa meg.. Ő ilyen, tudod jól, nagyjából minden iskolát leinformált, ahova beadtam a jelentkezést, kivel tud figyeltetni. akarom mondni segítséget kitől kaphatok.
Nevetett fel, bár inkább kicsit kínjában. Nem volt oda az ilyen intézkedésekért, pluszban meg biztosan mindenhol figyelnek az újakra, nem? Másfelől meg mikor megjelölte elsőnek a Magyarországon lévő iskolát, már számolt Elliot jelenlétével Cory is, és örült volna, hogy újra egy helyen tanulnak. De hát kinek és mi az érdeke.
- És itt, veled mi a helyzet? Meg... Axellel? Remélem jól emlékszem a nevére.
Tette fel kedvesen a kérdést, bár a névnél elbizonytalanodott, persze a család révé tudott a dolgokról, de mégsem erről beszélnek minden ebédnél, meg amúgy is elég rossz a névmemóriája. A kérdés pedig, sejtette hogy Ace tesójának hozzá lehet köze, de nem volt még beavatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=615688#post615688][b]Cornelia R. Knight - 2016.09.04. 22:56[/b][/url]

Nem volt tisztában azzal igazából, hogy mi lesz, mi is fog következni. Minden vonzatát vállalta a döntéseinek természetesen, de ő sem hitte volna, hogy erre fognak jutni. Volt segítsége, viszont hónapok kellettek, hogy rászánja magát erre, határozottan fellépjen és átverje a saját apját. Nehezére esett-e? Természetesen rettenetesen, megtörve, védtelennek és egy roncsnak érezte magát. Minden nap csak az csalt kicsit mosolyt az arcára, hogy végre elhitethette magával, hogy van szabadság a család láncain túl. Szüksége volt erre, és arra is, hogy ő szakítsa ezt át. De megtette. Elérte a végzős kort, sikeresen zárta tanulmányait és hazatért. Ezután egy ígéret után, melyet írásban kellett tegyen, fel is vehette az örökségét, melyet az édesanyja részéről egyedüli leszármazottként kapott. Azonban a szíve és az esze erős összhangja okán tökéletes kitételekkel sikerült ezt megtennie. Félt, sőt reszketett, de visszaélt a bizalommal. Számítónak bélyegezték és csalódásként aposztrofálták őt, azonban életében először úgy érezte helyesen cselekedett, hogy kilépett az elvárások alól és önálló életbe fogott. Bár nem kevés új dolgot vágtak a fejéhez, ami a lelkébe tiport…
Most itt áll egy év után az új élet közepén. Határozott, tudja, mit szeretne, tudja, kik azok, akikben bízhat, és azt is, mit akar tisztázni. Mindezek azonban olyan szépen rejtve maradtak a sajnos csak egy-kettőre szűkült találkozóik alatt Matt-tel, hogy most több mindent kell majd ráborítson, mint várta. Ez az egyetlen, ami miatt mosoly nélkül, kifejezéstelen arccal száll le a vonatról és indul meg a megfelelő irányba kikötve kabátját. Meglepő módon Angliában még esett, mikor elindult.
Hosszú lépteit magas sarkainak koppanása jelzi, miközben körülnéz, de egyelőre a leszálló tömegek között nem nagyon lát ki. Érzi, tudja, talán várja is, hogy valaki ott legyen és üdvözölje őt. Tudni akarja, érezni, hogy jó döntést hozott, még akkor is, ha olyanná vált ez idő alatt, amilyenné talán nem várta volna, hogy valaha is fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=616434#post616434][b]Cornelia R. Knight - 2016.09.10. 14:24[/b][/url]

A nők furcsák és ebben Cornelia sem tér el a nemétől. Egyesek fodrászhoz mennek, új frizurát csináltatnak, kicserélik a ruhatárukat, esetleg lecserélik a barátaikat; sőt mi több, van, aki ne adj isten csak bólintva beletörődik a sorsába. ÉS van a harmadik, a menekülő. Pontosan ezt csinálja a volt hugrabugos lány is jelenleg, bár nem igazán tudta még megfogalmazni magában, ezzel most akár neki, akár a környezetének mit is kéne kezdeni. Sóhajtva tűri el a tincset, ami a szemei elé szaladt, aztán megszaporázza kicsit lépteit. Nem kifejezetten élvezi, hogy beleveszik ebbe az emberrengetegbe. Ahogy körbenéz felrémlik neki az első alkalom, halvány mosoly kúszik az arcára, mikor Elliot megjelent előtte nagy boldogan, ő pedig még a két kölyök kutyussal boldogan vágott bele. Most legalább annyi düh van benne, mint akkor izgalom. Talán mondhatnánk, hogy a sors fintora, de már túl sok lesz ebből. A hely, az elvei, a magánélete. Ezt a káoszt minél előbb szeretné legalább élhetővé tenni. Két tanév, ennyi ideje maradt, amíg kihúzhatja távol az otthonától. Se több, se kevesebb, és kicsit olyan ez már, amit elfogadott és amihez alkalmazkodik, pedig nem szeretne, nem akarja magát ilyen könnyen megadni annak, ami elvárás.
A mosoly elhalványul, kitér a peron oldalára, ekkor veszi észre a felé haladó, kimagasló fiút. Mély levegőt vett, majd csak hagyta, hogy jöjjön, lásson, cselekedjen, ő pedig sután vette a boldogságrohamot. Az elmúlt alkalmakkal is pontosan ilyen volt vele, nem tudta mit mondjon, mit tegyen, inkább csak hagyta, hogy Matt kénye és kedve szerint hallgassanak, vagy csak legyenek. És most sem érzi késznek magát, hogy mindent elmondjon, de meg kell tenni.
- Sajnálom. - Kezdene bele, de még mielőtt itt helyben kéne ennek nagy feneket kerítenie még kimenti magát. Mosolyogva teszi hozzá a végét, miközben átöleli. - ...hogy késtem.
Csak ekkor szúrja ki a nyuszit, ami miatt nem mosoly, hanem egyenesen vigyor költözik az ajkaira és nehezen, de elfojtja még a nevetést. Jár a tekintete Matt arca és Alvin között.