A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:  A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg: - Északi szárny - Jóslástan tanterem
A Jóslástan számára kialakított tanterem atmoszférája merőben eltér a legtöbb teremtől: mikor a diáksereg belép, megérezheti azt a kellemes és jellegzetes illatot, mely a plafonról lelógó szárított gyógynövény- és virágcsokrokból árad. A teremben kisebb, kör alakú asztalok foglalnak helyet egymás mellett, ahova a diákok kettesével ülhetnek, s a tanári pulpitus mögött nagy üvegvitrin húzódik, tele mindenféle furcsa eszközzel: tarotkártya paklik, gyertyák, különböző méretű és kialakítású kristálygömbök, de még egy sötét lepellel leborított kézitükör is helyet kapott más egyéb furcsaságok mellett. Ez előtt a vitrin előtt helyezkedik el a professzor asztala, ahol a különböző szemléltetőeszközöket mutatja be, vagy jegyzeteit tartja. A teremben általában félhomály uralkodik, így amikor óra kezdődik, a diákságot maguktól az asztalhoz lebegő gyertyák segítik, hogy pergamenjeiket megfelelően láthassák, amennyiben jegyzetelésre adnák a fejüket. - Északi szárny - Mágiatörténet tanterem
 A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról. - Keleti szárny - Gemmológia Terem
Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja. - Keleti szárny - Rúnatan tanterem
A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.
 - Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem
Átlagos.
- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem
A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel. Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve. Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon. Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról. Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára. A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes. Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is! - Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem
 Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját. - Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem
A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg. A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza. A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is. - Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem
Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre. A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet. Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.
 //Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//
|
|
|
Catherine Hope Brightmore INAKTÍV
 Cicus =^.^= offline RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851260#post851260][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.08.17. 21:15[/b][/url] Bontovich úrfi#Mi meg nem esik? 
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Nem tiltok és nem követelek, mivel ez most az ő vágya, nekem pedig egy jó élmény, valami, amivel egy kis ideig feledni tudom a rosszabb pillanatokat. Nincsenek rangok, ígéretek, fogadalmak, emberek, nincs semmi, ami most eszembe juthatna. Miksa egy fiatal férfi, egy vonzó, gyermekarcú, ám igazán tehetséges kölyök, aki … - Ó Istenem! Sóhajtok fel, amikor megérzem a nyelvét, és szélesebb teret engedek neki, hogy egészen birtokba vehessen. Ujjaimmal fürtjei közé tévedek, és bár azt fogadtam, nem irányítom, finoman maradásra ösztökélem. Mindenkiben volt valami, amit jobban szerettem, mint másokban, úgy tűnik Miksa esetében a nyelvjáték az ami igazán emlékezetes fog maradni. Élvezetemben mellemre simítok, és halkan sóhajtok.
|
|
|
|
Bontovich Miksa Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
 #Zrudwj ¦ #Albertné offline RPG hsz: 586 Összes hsz: 792
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851261#post851261][b]Bontovich Miksa - 2022.08.17. 21:15[/b][/url] Nőstény Payne Gyááááá. El kellett rejtenem A hozzászólás szexuális elemeket tartalmaz, szóval, ha kicsi vagy, meg nem bírod a szarul megírt erotikát, akkor lapozz tovább, köszike Pacsit ide
‘Finomabban csináld, ne olyan durván. Legyél kicsit nőiesebb. Lágyan, figyelj oda a rezgésekre és a visszajelzésekre.’ Ezeket mind-mind Grace hangján hallom és csessze meg, próbálok nem figyelni rá, testem mégis reagál és úgy tesz, ahogy ő csiripel nekem. Szegény Catherine, ha tudná biztos, hogy seggbe rúgna és egészen Nemeskéig repülnék. Gondolataim visszaterelem a jelen helyzetbe, s minden egyes sóhajra odafigyelek, hogy megtaláljam azokat a pontokat, amelyek érintésével Cath élvezetét legjobban lehet ingerelni, fokozni egészen a csúcsig.
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore INAKTÍV
 Cicus =^.^= offline RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851262#post851262][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.08.17. 21:16[/b][/url] Bontovich úr#rosszalkodósi
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Érzem, ahogy a hátam már most meg-megfeszül, hiszen minden tettével jobban és jobban izgat, bizseregtet, sőt, szabályosan a csúcs felé hajszol, de én nem akarom, hogy ne érezzem őt magamban, még mielőtt teljesen elélvezek, így finoman felfelé kezdem invitálni, hogy visszatérjen az ajkaimhoz. Túl jó, és félek, hogy nem csak ezen a téren, hanem minden másban is brillírozni fog, én pedig bánni fogom, hogy ez csak egy alkalom. - Ne kímélj. Suttogom az ajkai között, ahogy a nadrág gombjához nyúlok, hogy kiszabadítsam férfiasságát, amit már nagyon érezni akarok. Nem, velem igazán nem szükséges a szeretkezés fázisain végigmennie, én simán azt akarom, hogy megdugjon, sőt, mi több kefélni akarok, úgy itt maradni ezen az asztalon, hogy azt se tudom, merre van előre, és úgy vélem, hogy ebben a srácban meg van minden, ami ehhez kell.
|
|
|
|
Bontovich Miksa Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
 #Zrudwj ¦ #Albertné offline RPG hsz: 586 Összes hsz: 792
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851263#post851263][b]Bontovich Miksa - 2022.08.17. 21:17[/b][/url] Nőstény Payne Gyááááá. El kellett rejtenem A hozzászólás szexuális elemeket tartalmaz, szóval, ha kicsi vagy, meg nem bírod a szarul megírt erotikát, akkor lapozz tovább, köszike Pacsit ide
Az ő vezetésével, lassan, ajkaimmal bőrét súrolva kúszok fel, egészen arcáig, amelyből a kósza tincseket, elsimítom. Hagyom, hogy nadrágommal elbíbelődjön, majd szavait meghallva valami, mintha kattanna bennem. A hülye Grace hangja annyira elvitt, hogy szinte el is felejtettem, hogy ez egy egyszeri, így nem kell finomkodni, csábítgatni, babusgatni. Megfogom hát Catherine Brightmore csípőjét, s egy hosszan elnyújtott csók közben emelem őt meg, hogy aztán egy gyors, de határozott mozdulattal fordítsak rajta egyet. Nem eresztem, kezeimmel melleit masszírozom, ajkaim nyakát édesgetik, végül aztán gerince vonalán táncoltatom végig ujjaimat, miközben arra kényszerítem, hogy előre dőljön és az asztalt használja támasztékának. Csípőjét kezem segítségével kicsit megemelem, majd egy határozott mozdulattal válok eggyé vele, hosszan kiélvezve a pillanatot.
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore INAKTÍV
 Cicus =^.^= offline RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851264#post851264][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.08.17. 21:19[/b][/url] Bontovich úrfi#Nem megbánósan
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Bevallom, egy kicsit váratlanul ér, ahogy valóban cselekszik, de nem tudom miért, belőle eleve nem néztem a figyelmességet, sokkal inkább hittem, hogy az egész olyan lesz, mint amilyenné vált, gyors, kíméletlen, de élvezetes. Élvezettel nyögök, ahogy mozdulatai intenzitása fokozódik, és segítek neki, hogy minél előbb a megfelelő pozícióba kerüljek, és a jobb hozzáférés érdekében még az egyik lábam is az asztallapra csúsztatom. Elmosolyodom és lehunyt szemmel várom, hogy megtörténjen, hogy megérezzem magamban, és elégedetten dorombolva juttatom tudtára, hogy igazán élvezem az értékeit, pont ideális, pont, ahogy szeretem. Már az őszintesége is meggyőzött, de sokkal kielégítőbb a tény, hogy ki is fog tudni elégíteni. Én sem kapkodok, ez egy csodálatos pillanat, amit szépen felépített, és nagyon remélem, hogy benne marad abba, akivé az előbb vált. Ha már igent mondtam, akkor csinálja rendesen, úgy, ahogy az egyszer alkalomnak lennie kell. Viszont nem akarok irányítani, még mindig úgy vélem, hogy ezért ő dolgozott meg, neki kell igazán élvezetesnek lennie, én pedig alkalmazkodom. De nem fogok csalódni, ó egyáltalán nem, ebben teljesen biztos vagyok.
|
|
|
|
Bontovich Miksa Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi Tanács tag, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
 #Zrudwj ¦ #Albertné offline RPG hsz: 586 Összes hsz: 792
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851265#post851265][b]Bontovich Miksa - 2022.08.17. 21:20[/b][/url] Nőstény Payne Gyááááá. El kellett rejtenem A hozzászólás szexuális elemeket tartalmaz, szóval, ha kicsi vagy, meg nem bírod a szarul megírt erotikát, akkor lapozz tovább, köszike Pacsit ide
Érzem ám az erőt, de még mennyire. Agyam kikapcsolva sodródok bele az egészbe. Catherine mozdulatai tökéletes harmóniában vannak minden rezdülésemmel, kimondatlan óhajommal, mintha már többször is megtörtént volna közöttük ez a bűn. Pedig csak álmaim netovábbja volt eddig a nő. Lassú mozdulatokkal fedezem fel testének azon pontjait, melyeket érintve sóhajai, testének rezdülései fokozódnak. Míg újra és újra előre lököm csípőmet, félig rádőlök, hogy hol az egyik, hol a másik mellét érjem, markoljam, játsszak vele. Végül egy ponton, mindkét kezemet a csípőjére vezetem, hogy egyre erőteljesebb mozdulatokkal húzzam őt magamba. Addig észnél vagyok, míg ő hangot nem ad élvezetének, ám ha ez megtörténik, mozgásom egyre gyorsabbá válik, egészen addig, míg el nem érem a csúcsot. Ezután még néhányat lökök, majd óvatosan kicsúzok belőle. Kivételesen nem kezdek el feleslegesen pofázni, rendbe teszem magamat, majd egy ‘kösz ez jó volt’ kíséretében le is lépek, mielőtt még valaki úgy döntene, hogy beállít a terembe és hírt csinál ebből a légyottból.
#köszitsók
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore INAKTÍV
 Cicus =^.^= offline RPG hsz: 434 Összes hsz: 1245
|
Írta: 2022. augusztus 17. 21:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851266#post851266][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.08.17. 21:21[/b][/url] Bontovich úrfi#Valamivel indokolni kell a felmondásom 
Vigyázz! Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Semmi más nem kell, csak az, hogy emlékezetes legyen, és az is, tényleg az. Pont olyan, amilyennek egyetlen alkalomnak, egyetlen menetnek lennie kell, gyors, pontos, és ami a legfontosabb, kielégítő. Hát kell ennél több? Egyáltalán nem. Ez így csodálatos. Nincs olyan pillanat, amire azt mondanám, hogy megbánnám, vagy ne lenne jó, és aki hiú ábrándokat akarna kergetni, hogy itt most elindul majd valami, azt ki kell ábrándítanom, nem fog. Ez valóban csak szex, valóban csak egy régi vágy teljesülése. Neki jó, nekem jó. Elégedetten és mosolyogva teszem én is rendbe magam, miután végeztünk, nem érzek zavart, azt se, hogy bármit is nagyon meg kellene beszélnünk. Elnevetem magam a búcsúzásnál, és szintúgy szépen zárom, egy “ez egy élmény volt” kifejezéssel, majd intek, ahogy távozik, és csak ezek után emelem az égre a tekintetem. Esküszöm, ha egyszer az ilyen dolgaim kiderülnek, engem kirúgnak, szóval valójában nagyon elgondolkodtató az, hogy a saját és diákjaim védelme érdekében, és mert valójában sokkal jobban szeretem, én csak az előkészítőben legyek jelen, és ne osszam meg a figyelmem. Hümmögve veszem a vállamra a táskám, és mintha tényleg mi sem történt volna, kisétálok, és ezt a néhányszor felmerülő gondolatot alaposabban megfontoljam. Ki hitte volna, hogy így zárjuk az évet. Igazán érdekes, és valóban élményteli.
|
|
|
|
Havas-Mezei Margaréta INAKTÍV
 Virágszál offline RPG hsz: 382 Összes hsz: 632
|
Írta: 2022. augusztus 20. 12:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851385#post851385][b]Havas-Mezei Margaréta - 2022.08.20. 12:38[/b][/url] Ervin... zavar, zavar mindenhol ... aktuális A szívem olyan hevesen dobog, hogy már nem is hallok a lüktető véremtől. Sírni van kedvem, amit meg is teszek. Pedig igazából talán ordítva zokognék a dühtől és a csalódottságtól. Minden egyszerűbb lenne, ha Ervin lenne a hibás. De nem ő az. Minden a én saram, és emiatt vesztettem el őt. - Én nem... én nem változtam semmivé. A legkevésbé téged akartalak megbántani bármivel is. Az egyetlen biztos pont voltál az életemben - veszem lejjebb a hangerőt, fejem biccen előre, ahogy magam elé nézek. És tényleg: Ervin mindig ott volt, mindig számíthattam rá. Jött, ha szükségem volt rá, mehettem, ha éppen minden szétesni látszott. Ő volt az egyetlen, aki mindig ott volt nekem. A legrosszabb és legjobb pillanataimban is - és ez most, hogy tudatosult bennem, csak még inkább összeszorítja a szívem. Kezem csúszik mellkasomra. Mindig tudta mit és hogyan kell mondani ahhoz, hogy a másik kikészüljön. Hogy megsemmisítse. A további szavai pedig velem is pontosan ezt csinálják. Halványan mosolyodom el, ahogy felnézek rá, miután befejezte. Mindössze pár másodpercig vagyok csendben, fürkészem az oly' szeretett vonásokat. És semmit nem látok rajtuk. - Nem. Soha nem hittem, hogy olyan fontos lennék mindezek után, hogy számítsak. Azt nem állhatom, hogy minden iránt nemtörődömséget mutatsz. Pedig tudom milyen sok van benned, gondolok itt akár csak a Bájitaltanra, de személyekről is beszélhetünk - tartom azt a fránya mosolyt, bármennyire nehéz, mikor éppen szétszakadok. - Igazad van egyébként. Akkor még nem tudtam, mégis mit érzek. De tudod, az az igazság, hogy utána jöttem rá, valószínűleg szeretlek - vonom meg vállaimat.
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
 A Nemes offline RPG hsz: 467 Összes hsz: 610
|
Sick of feeling used Írta: 2022. augusztus 24. 00:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851604#post851604][b]Autumn Rue Danvers - 2022.08.24. 00:02[/b][/url] x Lerohanni...hülyét csinálni...felhatalmazva...kényszeríteni. Tényleg ilyennek lát Zalán ebben a pillanatban? Talán még soha, senki előtt nem voltam ennyire sebezhető, és mind közül ő tudhatta ezt legjobban. Vagy legalábbis azt hittem, hogy tudja. De ahogy a dühös kék íriszeibe néztem, egyszerűen nem találtam benne azt a megnyugtatást, amit mindig, amikor valamit túlreagálok. Talán mégsem reagálom túl? Akkor mégis miért mondja azt? - Szakadék lesz a túloldalon? Nem barátocskám. Én vagyok a túloldalon. A szakadékot, pedig te mélyíted fél éve - ránéztem a felemelt pálcára, és éreztem, ahogy a mellkasom még jobban megsajdul. Nem akartam, hogy vége legyen. Hogy megint elmenjen, de azt sem akartam, hogy itt legyen. Féltem, hogy ha tovább vágunk egymás fejéhez dolgokat, valami olyan bukik ki és lát napvilágot, aminek nem kéne. Majdnem felnevettem a kérdésén. Mégis túl reális volt a szituáció ahhoz, hogy megtegyem. - Zalán, nem vagyok egy életbiztosítás, ezt tudod. Legalábbis.. remélem, hogy nem felejtetted el teljesen - szúrtam oda. Fájjon neki is, ahogy nekem. Egész testem remegett. - De ha nem akarsz valamiről beszélni, csak mondd meg. És nem kérdezlek. Én csak felajánlottam, hogy itt vagyok, ha kellenék, ha ki akarnád beszélni. De ha nem, az sem érdekel, amíg... - hadováltam össze-vissza, aztán a szemeibe néztem. A fájdalom végül eluralkodott rajtam. - ... amíg ott vagy mellettem. De nem voltál. És én... - temettem a tenyerembe az arcomat egy pillanatra, majd mikor újra felnéztem, már egyáltalán nem látszott az a megtörtség rajtam, ami pár pillanattal azelőtt ott tündökölt. - ... sajnálom, hogy hülyét csináltam belőled. Nem volt jogomban. Igyekszem a jövőben megtartani magamnak a kirohanásaimat. És most engedd be az osztályt, végeztünk - intettem az ajtó felé, és magam is elindultam felé, hogy Zalán ne lássa az újabb legördülő könnycseppet. Nem akartam előtte sírni. Soha többet.
|
I N T U I T Í V D Í V A (Hollósi, 2021)
|
|
|
Hollósi Zalán KARANTÉN

offline RPG hsz: 1496 Összes hsz: 1812
|
Írta: 2022. augusztus 24. 17:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851620#post851620][b]Hollósi Zalán - 2022.08.24. 17:07[/b][/url] Autumn Nem életbiztosítás. Prüszkölve tört fel belőle az apró nevetés. Igen, valóban emlékezett ilyesmire. Annyira naiv volt, hogy eszetlenül kereste folyton Autumn társaságát és csak a jót remélte tőle, mígnem hajlamos lett megfeledkezni valamiről: ennél könnyebb nem lesz az élete mellette. - Ez üres ígéret, ezt pedig te tudod. Nem leszel képes elviselni, hogy... eddig sem tudtad elviselni, hogy valami változott. Hogy én változtam. Minden áron tudni akarod majd, hogy miért és akkor megint tőlünk fog zengeni az egész iskola. Fülét megütötte megint a sírás, vagy valami ahhoz hasonló hang. Megijesztette a tudat, hogy megríkatta. Na és most mit csináljon? Hitetlenül bámulta a plafont, mintha oda lenne írva, mi a teendő ilyenkor, de súgógép híján - és mert jobb ötlete tényleg nem volt - ő is az ajtó felé indult. Talán az a kilátás, hogy ez a mosolyszünet végleges lesz, vagy Rue ismerős parfüme, ami megint megtalálta, vagy csupán a dac, amit még Júlia hergelése váltott ki belőle, nem tudni, de valamely ok folytán a józan ész integetve távozott Zalán fejéből, hogy szabad kezével megfodítsa a vállánál fogva Autumn-ot és lehajoljon hozzá. Ábrándozott erről sokszor, de nem igazán így képzelte el az első csókját. A sürgető diáksereg zaját az ajtó túloldalán, az ujjait égető platánpálcával, s hogy a lány, akivel megteszi, sír. Miatta. És nem a boldogságtól. Szép munka, mondhatom. Nem volt magánál, olyan gyorsan vert a szíve, és ha tudta volna, hogy ilyen nehéz leállnia, bele sem kezdett volna. Elnyíló ajkával készült elmélyíteni a csókot, de akkor fogta fel, hogy ez nem csak valami ábránd, itt ketten vannak, szemben vele Autumn hús-vér valójában. Félbeszakította a mozdulatot, de látható volt abból a remegő sóhajból rajta, hogy bánja. Őszinteséget akart. Valamit muszáj volt felmutatnia. Mindeközben rettegett a reakciótól, hisz sejtette mi lesz az. Nem is merte megvárni. A kék vihar elszakadt a zöld pillantástól, kattant a zár, és már azt sem tudta merre kéne most mennie, csak abban volt biztos, hogy el innen.
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
 A Nemes offline RPG hsz: 467 Összes hsz: 610
|
Sick of feeling used Írta: 2022. augusztus 24. 18:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=851621#post851621][b]Autumn Rue Danvers - 2022.08.24. 18:00[/b][/url] x Igaza volt, de belefáradtam. Nem akartam újabb szócsatát indítani, eltörni a saját szívemet, és tovább adni másnak anélkül, hogy a helyére bármi kerülne. Már így is miszlikre szaggatták az évek. Megfordultam, készen álltam magam mögött hagyni, talán örökre, de megéreztem a kezét a vállamon. Egyáltalán nem álltam ellen, talán reménykedtem is benne, hogy nem hagyja, hogy ennyi legyen, csak még magamnak se ismertem be. Ám ahogy szembe fordultam sokkal közelebb volt, és egyre közelebb. Felfogni se volt időm, hogy mi történik, hirtelen ajkaim újra foglaltak voltak, mint annyi évvel ezelőtt először. A szívem gyorsan kezdett verni, hogy a dobogást a fülemben hallottam, a lüktetés a testünk rezdüléseire reagált, és hiába mondta az agyam, hogy el kéne húzódnom, nem tudtam. Megbénultam, mintha Petrifikus Totalus átokkal sújtottak volna. Még akkor is, mikor Zalán végül elvált tőlem. Mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt, ajkaim o alakot formáltak a meglepettségtől. - Za... - találtam meg hangom, de addigra kiviharzott a teremből. Egyedül maradtam egy pillanatra, hogy utána a sok másodikos meg berajozzon a helyre. Merlinre!
|
I N T U I T Í V D Í V A (Hollósi, 2021)
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853636#post853636][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:32[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkalA tőle megszokott határozottsággal és jó kedvvel lép be a tanterembe, miután az összes diák kisétált. Persze páran azonnal utánafordultak, amikor meglátták, ám Eleanora mit sem törődött a felsőbb évesekkel, neki ennél fontosabb dolga is akadt. - Nos, hogy sikerült az óra? - mosolya szinte ragadósnak hat, magabiztosan sétál egészen a tanári asztalig, ahol Irving mellett megállva automatikusan felkarjára csúsztatja ujjait. - Gondolom lehengerlő voltál, mint mindig - nehezére esik, hogy ne kezdjen finoman csücsöríteni ajkaival, ezzel leplezve évődését és flörtölését, ám megállja. Szemei elárulják, hogy most is ugyanolyan boszorka, mint amilyen volt...
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853637#post853637][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:34[/b][/url]  áprilisMegrezzenve fordul az érintés irányába, már készülne fagyos, meglepett tekintettel levetni magáról a tolakodó diák mancsát, ám amikor meglátja ki is áll mellette, megakad a mozdulatban, és végül kis habozás után nem lép fel ellene, helyette az évődésre felhorkan. - Bevágtam egy Trollt egy értékelhetetlen feleletre, és az alvóknak feladtam egy extra fejezetet - fordul Eleanora felé könnyedén - , ha ezt nevezed lehengerlőnek, akkor valóban, azt hiszem, nem tiltakozhatok. Mi járatban? - Egyetértésének jelét keresve felvonja szemöldökét, majd a nyilvánvalóan érkező riposztot várva, gondolatait visszatereli papírjai rendezgetése felé. Püff. Püff. Püff-püff.
|
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853638#post853638][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:35[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkalImpozáns felsorolás, kár is lenne tagadnia, az viszont mindkettejüket meglepheti, hogy a férfi felsorolása végén felnevet. Az a hír járja a folyosókon, hogy az új káros szerek ismerete tanár katonai iskolát faragna a Bagolykőből, ha rajta múlna. Nos, az imént hallottakat figyelembe véve Eleanora kétségei is kezdenek szertefoszlani. - Nem vagy te egy kicsit szigorú? - alsó ajkát beharapva néz Irvingre, azonban kezét, mintha csak a felkaron felejtette volna, nem mozdítja. - Gondoltam beugrom megnézni, hogyan boldogulsz. De úgy látom, ma igazán... kemény vagy - visszafojtott nevetéssel, pajkos mosollyal és kihívó tekintettel toldja meg szinte zavarba ejtő szavait. Rá aztán nem lehet azt mondani, hogy nem vet be mindent...
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853639#post853639][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:36[/b][/url]  áprilisLegalább valami impozáns - az orrát leszámítva természetesen. Felkarja furcsán megragad a mozdulatlanság és a természetesség látszata között: egyrészt igyekszik nem elhúzni, nehogy azzal provokálja merészebb húzásokra a nőt, másrészt ahhoz, hogy a könnyedség látszatát fenntartsa, rendezgetései közben mozdulnia kell... Najó. Abbahagyja a terelést, és egy pillanat szünetet engedélyez mindkettejüknek, mert érzi, egyre csak zavarosabb, ahogy próbálkozik tettetni a semmit. Eleanora felé fordul, s csípőjével az asztalnak támaszkodik, így egyben válla is távolabb kerül a másiktól, de célja lehet akár pusztán az is, hogy jelezze, figyelmét teljesen a másikra irányítja. - Nem szigorúbb a szokásosnál - von vállat - ez már egészen... Haladásnak nevezhető? - mereng az utolsó kislisszoló diák után, enyhe töprengéssel a hangjában.
|
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853640#post853640][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:38[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkalSajnos Irving mocorgása előbb-utóbb arra készteti a nőt, hogy karját vissza kelljen húznia, s ez is inkább előbb történik meg, mint utóbb. Akárhogy is, nem az a feladós típus, letükrözi a férfi mozdulatait (ha valaki ezt teszi, azt jelenti, vonzódik hozzád - a szerk.), s maga is megtámaszkodik csípőjével az asztalnál, csakhogy maga előtt keresztbe fonja karjait. Nem szándékosan ugyan, de ezzel tökéletesen kiemeli melle vonalát, amely hiába rejtőzik a felső alatt, most valahogy markánsabbnak hat. - Ha azt gondolod, hogy így meg fognak kedvelni, akkor le kell törjem a kedved, bár nem mondom, hogy nem tesz vonzóbbá ezen tulajdonságod - tekintete a férfi ajkára rebben, pusztán csak annyival marad ott tovább, hogy félreérthetetlenné váljon vágyának tárgya. Mégis, megígérte, hogy nem bűvöli meg Irvinget, s tartja is a szavát - igazi úrihölgy.
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853642#post853642][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:39[/b][/url]  áprilisZavartan, torkát köszörülve rázza meg kissé fejét, hogy korrigálja az apró tévedést. - Úgy értettem, hogy igyekszem puhítani. A tanácsodnak megfelelően. Ezek szerint nem látszik.Szakadozott mondatai a benne kattogó gondolatörvényt tükrözik, értékeli saját magát, az előtte álló mintákat, saját tapasztalait, Eleanora finomság- Veszélyes terep, húzza ki magát kissé, elkapva a nő elkódorgó, selymes pillantását, tárgyaként ismét egyetemista suhancnak érezve magát. Már megint játszik vele, sóhajt magában, a barnáiban ülő melegség kegyelemért könyörögve mélyül el, tágra nyílt pupillái kereteként. Nem számít a rezzenésre, ami gerincén fut végig a futó gondolatnak is alig nevezhető emlékképre, de villámgyorsan igyekszik is lehűteni magát - ádámcsutkája megugrik, ahogy kiűzi az oda nem illő gondolatokat. Nem pillant lejjebb.
|
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853643#post853643][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:41[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkal- Azt hiszem, egy kicsit jobban kell igyekezned - hamiskás mosolya rögvest megváltozik, ahogy tekintete az ajkakra téved, hiszen gondolatai korábbi találkozásukig kalandoznak. Mintha csak saját bőre égne, pedig alig kezdtek bele valamibe, mégis... Irving forró lehelete, mely nyakszirtjén csapódott le, s mely még a garbón keresztül is megborzongatta... Talán ezért is tűnik fel neki, hogy bár a férfi hihetetlen önuralmról és lényegében merevségről tesz tanúbizonyságot, a megugró ádámcsutka és a feszült hallgatás, ha nem is teljesen, de részben leleplezik. - Szívesen segítek, hogy el tudj lazulni, úgy bizonyára sokkal jobban... meg lesznek veled elégedve - ujjai, mintha a zakót akarnák megigazítani siklanak a mellkasra, s valóban a finom szövetet rendezgetik, ám mindhiába az álca, Nora szándékai jóval egyértelműbbek ennél. Ezt mind mosolya, mind zavarba ejtő tekintete bizonyítják.
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853644#post853644][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:42[/b][/url]  áprilisBánatos következtetés. Mindent azért csak nem adhat fel, akkor mégis végső soron ki lenne a tanár és ki a diák? Neki kell diktálnia az órák ütemét, neki kell tartania a hátát értük és a szorgalmukért. Nem fúj menekülőt a további közeledésre, de a helyzet egyre inkább kezd kicsúszni az irányítása alól, és ezt addig kellene megakadályoznia, amíg többségben vannak a józan hangok a fejében a kábultakkal szemben. - Értékelem az önfeláldozásod - igyekszik magának elfogadható mederben tartani a társalgás menetét, s az udvariasság kereteit némiképp átlépve ugyan, de több is veszett mohácsnál címszó alatt jobbjával fogjul ejti a mellkasára kúszó finom, nőies ujjakat. Nem erőszakosan, ám határozott kérleléssel húzza őket feljebb, fejét megdöntve lehel pótló kézcsókot, ajkaival éppen csak megérintve az édes illatú ujjperceket. - De mindent nem szeretnék feladni, úgyhogy még alkudozok velük, keresve a megoldást.Komoly válaszával vontatottan bontakozik ki a csábításból, de az illem határait így is pillanatonkkal lépi át, mire Eleanora kezét elengedve végre hátralép.
|
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853645#post853645][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:44[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkalDe még micsoda önfeláldozás! Ha tudná, hogy nem csupán lelki, hanem fizikai síkon is ilyen készséges volna, rögtön nem értékelné ennyire, esetleg másképp honorálná e tényt. Ujjai szinte szemérmetlenül markolnak a zakó szegélyére, hogy aztán kisimítsák az így keletkező mikroráncokat. Persze le is simíthatnák a széles vállról a ruhadarabot, de az már igazán merész lenne. Engedi, hogy megállítsák kezét, amikor pedig Irving ajkai puhán érintik azt, megszakad lélegzete. Megvagy. - Ha esetleg én is alkupozícióban vagyok, érdekelne, hogy a kézfejem után az ajkaim is megérdemelnek-e némi dicséretet önfeláldozásom okán - közelebb lép, s noha már nem simul kezeivel a férfihoz, nincs is rá szükség, hiszen olyan közel vannak egymáshoz, hogy egy tű is alig férne közéjük. Fejét megemeli, rebbenő pillái aló csábítóan pillant Irvingre, s még egyszer, utoljára engedi, hogy tekintete az alig megismert ajkakra szegeződjön, mielőtt végleg visszatér a beszédes íriszekhez. Az illem határait így is csupán pillanatokkal lépi át...
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853646#post853646][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:45[/b][/url]  áprilisEzen a ponton rég kár lenne tagadni a valót: a férfi vérében kristálytiszta pontossággal zubog múltkori találkozójuk emlékképe, és mintha minden kis vörösvértest őrizné a pillanatot, amikor ajkuk egymáséhoz ért; ezerszer is lejátszódik előtte az ismétlés. - Eleanora, nem szeretnélek elutasítani -, így hát ne kérlelj ilyen nyíltan. Szavai szinte könyörgésként szelik át a köztük húzódó, inkább erkölcsi mintsem fizikai távolságot. Csábul, tagadhatatlanul, és még rosszabb, hogy jelenleg a vélamágiára sem foghatja. Mellkasán, hasán, ágyékán, combjain, mindenütt a nő testéből áradó hőt érzi remegni, tekintetük összefonódva számolja a másodperceket, ahogy balja végre a derék íve felé mozdul... Majd az utolsó pillanatban lehanyatlik. A pillanat úgy törik meg ismét, mint legutóbb, hirtelen; Irving elmozdul, távolodik, ujjai meglazulnak a tenyér körül, cipősarkai kiábrándítóan élesen koppannak hátra a kövezeten. Lapockái pillanatok alatt húzódnak hátrébb, zártabb, feszesebb tartást adva az egyébként sem görbe testnek, s ezúttal bizony kérlelhetetlenül ellépve kerüli meg a tanári asztalt, előretolva egy papirost, rámutatva a tanmenet egy kérdéses pontjára. Nyakkendőjét hiába érzi fullasztónak, nem nyúl oda, hogy meglazítsa, ajkain csábító szavak, netán sóhajtól terhes hangok helyett tárgyilagos kérdések furakodnak elő.
|
|
|
|
Eleanora Savannah Vila de La Rosa INAKTÍV
 Queen of Poisons offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 328
|
Írta: 2022. október 1. 13:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853647#post853647][b]Eleanora Savannah Vila de La Rosa - 2022.10.01. 13:46[/b][/url]  április vége | a vélahatás után nem sokkal- Akkor miért teszed mégis? - vágytól fűtött hangon kérdez vissza, szinte súgva, a mosoly már nem játszik arcán, csak a kéj csillog tekintetében. Minden porcikája sóvárog Irving érintése után, vagy legalábbis azután, amit nem kaphat meg. Jelen esetben e kettő ugyanaz. Szinte érzi, ahogy a férfi keze megindul dereka felé, s igencsak vissza kell fognia magát, nehogy a másik test irányába kezdjen dőlni, amikor is... Visszakapcsolódik a katona üzemmód, mely némiképp váratlanul éri. Talán képes lenne reagálni a hirtelen bekövetkező változásra, azonban végül tudomásul kell vennie, hogy a férfi már az asztal másik oldalán van. A felé tolt papírra néz és szinte gonosz mosollyal emeli meg a pergament. - Nos, remélem a javasolt változásaid következetesebbek, mint a viselkedésed - egyértelmű kegyelemdöfés, ám hangja oly játékos, hogy az ember nehezen hinné el, valóban megsértődött. Azért egy picit fájt az elutasítás...
|
|
|
|
Dr. Irving Schnelsen INAKTÍV
 i.schn. offline RPG hsz: 25 Összes hsz: 38
|
Írta: 2022. október 1. 13:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=853649#post853649][b]Dr. Irving Schnelsen - 2022.10.01. 13:48[/b][/url]  áprilisMert nem hagysz más választást. Nem teheti, kénytelen lesz rendezni magában a vágyait, mert ez így nem állapot. Egyikük számára sem. Épp ezért mozdul olyan gyorsan, épp ezért vált oly hirtelen témát, most tisztán menekül, mert nem bízik magában és abban, hogy ne tenne olyat, aminél már a megbánást is feladhatja. - Igyekszem ezutóbbit is helyretenni mindkettőnk érdekében. - A szavak idegenül gördülnek le ajkairól, ahogyan a papírok fölé dermedve, az igazság előtt megrogyva, lassan fejet hajt Eleanora előtt. - Elnézésedet kérem a modortalan közeledésért.Ha fáj is kimondani a szavakat, és önnön gyengesége által felerősödő szégyenérzete tovább sebzi is; ha megelőzni nem tudta, a legkevesebb, hogy őszintén bocsánatot kér, és nem söpri szőnyeg alá a kavarodásban vállalt saját szerepét. Még akkor is, ha csupán bátorító és szenvedélyét felkorbácsoló impulzusokat kapott is, nincsenek együtt, se kimondva se kimondatlanul - helytelen tehát bármi, ami történt, és történhetett volna. Tekintete hosszan szegeződik maga elé, mielőtt kiegyenesedne, tekintetét Eleanora arcára függesztve keresné, mekkora károkat okozott lényének ez a - nem véletlenül - bújtatott fele.
|
|
|
|
Keserű Renáta Danka INAKTÍV
 Reni offline RPG hsz: 3 Összes hsz: 9
|
Írta: 2022. október 22. 12:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=854927#post854927][b]Keserű Renáta Danka - 2022.10.22. 12:35[/b][/url]  merész × elmerült × befejezetlenNem a kedvence, és nem a legjobb benne, de testvérei mellett állva, az ő mozdulataik mintájára mozdulva ezt nem mondaná meg róla senki. Mint szinkronúszók a medencében, a három Keserű lány olyan összhanggal dolgozik a terem végében, nyugodt csendben, amit csak sejtelmes kuncogás, és egy egy szó tör meg néha. Ennyiből is értik egymást, pláne amikor Luca tekintete Laca irányába kalandozik... Hopp, egy pillanatra meg is tört az a nagy összhang, Reni nyakát behúzva fogja vissza a késztetést, hogy ő is a fiúra pillantson. Tudja, hogy az a bizonyos késztetés nem az övé, csak az övék. Kezük egyszerre mozdul és csippent fel egy adag... porított növényt, de hogy pontosan mit, az Reni fejéből már kireppent. Otthon a kertben felismer minden virágot és hajtást, de ebben a formában még olyan egyformának tűnik minden, mint a három egymás mellett főzőcskéző lány. A hibára csak várni kellett hát, eljött az ideje, hogy a nagy lendület megbosszulja magát - a halványzöldes színben forrongó főzet a hozzáadott növénykeveréktől hirtelen élénk narancssárga árnyalatba fordul. Oldalra sem kell néznie, hogy lássa, testvéreinél nem történt hasonló, első meglepettségében (és talán kis ijedtségében) már Rudi bácsi hátát keresve pillant fel, kis kínnal elkerekedett szemeiben. A professzor azonban épp az első sorban magyaráz valamit nagyon, Reni tekintete tovább siklik hát... és így akad meg az éppen felpillantó Ervinen, aki felől megérezve a segítség lehetőségét, szapora pislogással tátog el egy tétova segítségkérést. Nem pánikolva, elvégre katasztrófa talán nem történt, de... Hupsz. Ide-oda villanó tekintetében látszik, hogy valami nem úgy sikerült mint kellett volna, amit csak bizonyít, hogy a narancssárga főzet halványan megváltoztatja az arcára eső fényeket.
|
|
|
|
Somogyi Ervin Dominik INAKTÍV
 ohgod offline RPG hsz: 98 Összes hsz: 105
|
Írta: 2022. október 22. 15:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=854932#post854932][b]Somogyi Ervin Dominik - 2022.10.22. 15:14[/b][/url]  Amióta rá kellett kapcsolnia a bájitalkészítésre, meglepő módon jóval összeszedettebb és talán, de csak talán, tíz esetből már csak hatszor késik el. Az utóbbi időben Rudi bá engedélyével olyankor is fejleszti magát vagy tanul, amikor a prof egyébként más évfolyamoknak tart órát. Mégis kit zavar az a pár égnek meredező szőke tincs, mikor különben is a saját dolgukkal foglalkoznak? Mármint elsősorban azzal, hogy a kezdőként elvégzendő feladatokkal nem ölik meg magukat és egymást... Épp jegyzeteket ír az egyik bájital mellé, amikor perifériájában feltűnik három teljesen egyforma mozdulat. És megint. Önkénytelenül emeli tekintetét a három Keserű lány irányába, akik tökéletes precizitással, időzítésben egyetlen milliszekundumot sem késve rakodják az alapanyagokat figyelemreméltó fegyelmezettséggel az üstbe. Igen ám, csakhogy hiba csúszik a rendszerbe és Ervin rögvest észreveszi, hogy a főzet színe természetellenesen sárgára vált. Homlokán megjelennek a jól ismert ráncok, miközben a készülő cucc egyre szokatlanabb és rosszabb hangokat ad ki magából. Rudi láthatóan nem figyel, Ervin gondolkodni is alig bír attól a lelkes magyarázástól, amit lenyom az első sornak, így nem lepődik meg, amikor tekintete találkozik Reniével. Zsebre vágva kezeit lavírozik a sorok között, hogy a lány mellé lépjen és összeszaladó szemöldökkel pillantson először az üstbe, majd az asztalra. Enyhén csücsöríteni kezd, majd megragadja az egyik hozzávalót és miközben mutatóujjával jelzi, hogy a lány egy szót se szóljon, kiporcióz belőle egy késhegynyit, hogy az elegybe szórja. Ezután elővéve varázspálcáját mormog felette egy keveset, mígnem a főzet színe lassanként elkezd visszaváltozni a normál színére. A bájitalok többségét egyetlen aprócska hibával tönkre lehet tenni, de akadnak olyanok is, amelyek javíthatóak, ha visszatérünk a korábbi lépésre. - Most rakj bele még egy késhegynyit, és szépen keverd meg az óramutató járásával ellentétes irányban tizenkétszer, majd hétszer a megegyezőben és tizenkétszer ismét ellentétesen. Utána pedig folytasd a bájitalt ott, ahol abbahagytad - nem mozdul a lány mellől, helyette ismét zsebébe mélyeszti kezeit és óvatosan az asztalnak dől, hogy figyelje a történéseket.
|
|
|
|
Vattai Júlia KARANTÉN
 Porcica offline RPG hsz: 1175 Összes hsz: 1241
|
Írta: 2022. október 23. 22:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=855052#post855052][b]Vattai Júlia - 2022.10.23. 22:15[/b][/url] Marcsika| Legilimencia tanterem| 3/6 | ______________________________________________________ Talán két hét is eltelt már azóta, hogy a múltkor Marina arcába kiabáltam mindent, függetlenül attól, hogy úgy gondoltam-e vagy sem. Tudtam, hogy túl messzire mentem. Semmi jogom hozzá, mit csinál ez a bolond és kivel. Sőt, kifejezetten nem is kellene, hogy érdekeljen, mert végül is a barátság nem olyan amiből csak egyet fogad maga mellé az ember. Sőt, abban se vagyok biztos, hogy Marina egyáltalán a barátom. Inkább csak egy nem túl szőrnyű ismerős. Sokszor gondoltam arra, hogy bocsánatot kellene kérni. Aztán büszkeségből egyből, hogy faszság az egész. Utána jött William letartóztatása is és inkább csak elkerültem a lányt, amíg nem találtam ki mitévő legyek. Végül ahogy itt baktatok a termet keresve ahol ez a díszpinty mókol valamit, kezemben egy tábla Toms márkájú csokival, megállapítom, hogy most már én is bolond vagyok. Talán csak Will pillanatnyi hiánya miatt teszem ezt, hogy ne essek el még egy embertől. Talán tőle függetlenül is itt lennék. De őszintén csak azzal nyugtatom magam, hogy kurvára be vagyok tépve és csak a por csináltatja ezt velem. Az böngésztetett azon a nyomi neten egész délelőtt, az utaztatott városokon át ezért a nyomi és túlárazott szarért és az irányítja a lábamat most a teremajtó elé is ahol megállok. Az ajtó résnyire nyitva. Bekopogok mint egy nyomi, aztán bedugom a fejemet. - Marina?
|
|
|
|
Keserű Renáta Danka INAKTÍV
 Reni offline RPG hsz: 3 Összes hsz: 9
|
Írta: 2022. október 24. 08:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=855062#post855062][b]Keserű Renáta Danka - 2022.10.24. 08:15[/b][/url]  tanácstalan × elmerült × befejezetlenKedves naplóm! Ma nem égtem le senki előtt! Csak egyszer, ha egyszer írhatná ezt itt töltött napjai egyikén! Azt mondták, jót fog tenni, ha kiszakad megszokott környezetéből és él egy kicsit, de Reninek honvágya van, elege, itt a tűz mellett melege is, és valahogy úgy tűnik, semmi sem akar úgy sikerülni, mint előtte. Lehet elátkozták? Nem lehet más magyarázat, hiszen mióta idekerültek, minden a feje tetejére állt. Először Dorci, aztán minden egyéb... Nehéz tinédzsernek lenni ennyi másik között. Menthető? Visszhangzik fejében a kérdés, azonban feltenni nem meri, testvérei hallhatják csupán, hiába szánja azt eredetileg a rellonos profiljának. Pirosló nyakát behúzva, ujjaival talárjának szélét morzsolgatva pislog az üstre, Ervinre, majd Ervinre és az üstre, óvakodva figyelve a változásokat, és az azt előidéző segítséget. Érzi, ahogy mindkét testvére ugyanilyen élénken figyeli a procedúrát, ám ennek talán más nem sok jelét érzékelheti: kezük továbbra is, automatikusan járja egyedien megkomponált táncukat. Most Reni az, aki kimaradt, de a gondolat hatására gyomrában megjelenő kis szorítás már ismét - közös. Nem nyugszik még meg, amikor a főzet visszaszíneződik, nem, még nem tud, benne van a tartózkodás. - Ebből? - kérdez vissza, szinte cincogva, ahogy kését a por felé közelíti, és bár igen, tényleg arról van szó, csak… Egyszerűen csak szüksége van a megerősítésre. Nemakarom, nemakarom, visszhangzik benne újra és újra, ahogy enyhén remegő kézzel az üst fölé emeli, és oda se mer nézni, amikor kését megbillenti, lehunyt szemeivel együtt még ki is csavarodik Ervin fele, ne kelljen látnia mi történik a főzetével.- Ugye nem bugyog? - suttogja maguk közé a kérdést, magától egyelőre nem merve odapillantani. Valaki jól szórakozik rajta, érzi a kötelékükön keresztül, mire az ő szájára is mosoly rebben - furcsa kettős, de enyhíti benne a feszültséget, ami talán elég lesz ahhoz, hogy Ervin visszejelzésétől függően vegye a bátorságot folytatni az instrukciók követését. Tizenkettő? Tizenkettő és mennyi volt? Hét. Oké, csak lépésről lépésre.
|
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 24. 22:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=855090#post855090][b]Marina Darik - 2022.10.24. 22:24[/b][/url] #megbocsátás #gyakorlással #okklumencia #Júlia
Íme, itt az új év, ő meg alig haladt valamit az egész okklumencia bigyójával. Szóval most magabiztosan eldöntötte, hogy addig nem áll fel a padtól, amíg rendesen el nem tervezi azt a bizonyos emlepalotáját. Vagyis elmetérkép, mert hogy a prof jobban szerette ezt a megnevezést. Egy lap fölé görnyedt, úgy második órája, és csupán egy szedett-vedett rajza volt meg csupán. Mellette listával, amiket hol kihúzott, hol újraírt, meg átírt, és átnyilazott, szóval egy kész káosz volt, mint maga a lány. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy a délutánja óramentes volt, illetve a termet sem foglalta be ilyen random diáksereg, akiknek fogalmuk sem volt róla milyen nehéz ennek a képességnek a megtanulása. Szemei fürkészték a lapot, és gondolkodott. Mélyen. De amint meghallotta Júlia félénk hangját, az összes problémája kiment a fejéből, és csak azt tudta, hogy minden figyelmét leköti a szőke. - Júlia, pont akire szükségem van - köszöntötte hatalmas mosollyal a barna. - Képzeld, éppen arra gondoltam, milyen jó lenne, ha valaki meglátogatna, aki kreatív, és szerintem ez illik rád. Meg az se hátrányos, ha elvisel - jegyezte meg, ismerve a saját képességeit.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|
Vattai Júlia KARANTÉN
 Porcica offline RPG hsz: 1175 Összes hsz: 1241
|
Írta: 2022. október 26. 18:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=855172#post855172][b]Vattai Júlia - 2022.10.26. 18:57[/b][/url] Marcsika| Legilimencia tanterem| 3/6 | ______________________________________________________ A fejembe nagyjából már összeállítottam mit akarok mondani. Nem lesz mentegetőzés, se semmi hasonló, csak elismerem a hibámat és bocsánatot kérek tőle. Tiszta, fair és őszinte. Belépek és bár konkrétan egyből a lovak közé akarok vágni, Marina mégis megelőz. Hihetetlen mennyire gyors a reakcióideje, ha beszélni kell. - Elviselni? Én...őőő...hát...őőő - kicsit lesokkol a fogadtatás. Nem az, hogy nem mérges, de, de ez már irreális viselkedés nem? - Akkorát koppant a fejeden a könyv, hogy amnéziát kaptál vagy csak egy aranyhal szelleme megszállta a testedet? - érzem, hogy kicsit kezdek hisztis lenni amiért ennyire...ennyire nem haragszik. Mármint hát mit hozzá nem vágtam fizikailag és verbálisan is, erre vigyorog, mint a fogkrém reklámba a pincérnő aki modellnek hiszi magát. - Legutóbb lekiabáltam a fejedet is a helyéről - az ajtóban állok nem jutok tovább akkora kizökkenés ez az egész. Csak állok ott a terembe és mutogatok mind a két kezemmel. Emellett a lány mellett a szélütés nem meglepő betegség úgy érzem.
|
|
|
|
Marina Darik INAKTÍV
 noisy little f*cker offline RPG hsz: 463 Összes hsz: 758
|
Írta: 2022. október 26. 22:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=855223#post855223][b]Marina Darik - 2022.10.26. 22:56[/b][/url] #megbocsátás #gyakorlással #okklumencia #Júlia
A barna őszintén nem gondolta, hogy ennyire meg fogja fagyasztani Júliát. Hát nem csinált semmit. Most tényleg. Legalábbis nem tudta, hogy tett volna valamit. Szóval csak várta nagy bociszemekkel, hogy a szőke kinyögje a választ. Ami számára nagyon nagyon nagyon hosszúnak tűnt. Közben minimum hat dolog eszébe jutott, amit meg akar osztani a lánnyal, és ebbe bele se tartozott a legfontosabb, ami jelenleg ott hevert előtte. Aztán ő nézett bambán. - Amnézia? Aranyhal? - kérdezett vissza értetlenül, aztán végre megfejtette. Hát persze, mások nem lépnek olyan könnyedén túl a dolgokon, mint ő. Júlia meg pláne nem szokott. Hiszen vagy három évig haragudott rá isten tudja miért. Csak azt tudta, hogy amíg a kezét meg nem gyógyította - kinda -, addig mindig morcosan és bunkón beszélt vele. Ahhoz képest ez most egészen kellemes. - Oh, ja igen. De ez olyan... ne vedd sértésnek, de te elég sokszor haragszol rám, szóval a kiabálást már egészen megszoktam. De ha szeretnéd haragudhatok - ajánlotta fel totál ártatlanul.
|
ORIGINAL FAMILY DISAPPOINTMENT
|
|
|