Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
|
Móric
Megint rosszban
RuhaBeültünk a társalgóba tanulni Tamival. Ő ott maradt beszélgetni egy évfolyamtársával, én viszont visszaindultam a levitába Csak egyedül akarok lenni, egy könyvvel és egy bögre kakaóval. Nem volt túl jó hangulatom az elmúlt napokban, a buli óta. Többször megbántam, hogy elmentem. Többször lejátszódtak fejemben az este pillanatai, bár néhány kiesik. Alig ittam eddig alkoholt, most most hirtelen ittam túl sokat, másnap reggel pedig nem tudtam bemenni az óráimra, mert szörnyen fájt a fejem. Többször visszaidéztem az Améliával történteket is, pedig nem akartam. Nem akartam ismét érezni azt a félelmet, ami akkor tört rám, mikor a vízben láttam. Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy most meghalhat, és elveszíthetem őt is. Nem állok pedig készen arra, hogy elveszítsek még valakit, aki fontos számomra.
Móric ugyan kihúzta Liát a vízből, de ő volt az is, aki gondolkodás nélkül beleugrott vele. Ő volt az, aki miatt majdnem megfulladt. Egy, két napig nem jöttem rá, de már tudom, hogy dühös vagyok rá. Azért, ahogy barátnőmet cibálta magával, és azért is, mert nem figyelt rá, a lány mennyire rettegett. Az ő hibája volt az is, hogy annyit ittam, amennyit, hiszen... Hiszen ő öntötte a poharamba a vodkát, de én voltam az, aki megitta. Mégis dühös vagyok rá a fejfájás miatt is, hogy nem figyelt rá, nekem nem megy olyan könnyen az alkohollal, mint neki. Nem akarok vele megint összeveszni, örülök, hogy azon a bájitaltanon végül békében váltunk el, mégsem tudom enyhíteni az érzelmeimet. Megijedtem, nem kicsit, ahogy Améliát láttam, és attól sem nyugodtam meg, ahogy aztán a fiúval beszélt. No meg attól sem, amit a kastély fele mondott nekem. Ő is dühös Móricra, én pedig így végképp kötelességemnek érzem, hogy én is az legyek.
Gondolataimba merülve csak arra nem számítok, hogy éppen Móric lesz az, akibe belefutok. Fekete kapucnija elrejtené, ha kikandikáló vörös tincsei nem éppen őt juttatnák eszembe. Nem láttam egész héten, még órákon sem, és a gyengélkedőn sem volt. Tudom, mert a buli utáni napot ott töltöttem. Lassan kerülöm meg, hogy szembe kerüljek vele. Nem is tudom mit akarok neki mondani, hogy egyáltalán akarok-e vele beszélni. Mégis megállok vele szemben, és csak belebámulok kékjeibe. Tekintetemből talán kiolvassa vegyes érzelmeimet, bár amit igazán át akarok neki adni, az a dühöm.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Odaadnám
[Tökfej / Poe? Poe. / ne less ]
Olvasok. Ol-va-sok. Amikor a barom röhögése visszhangzik az egész Nagyteremben. Igen, ez nagyon illik a Város a tengerben eredeti angol hangulatához. Éppen csak egy pillanat pillanatának a töredékéig pillantok fel rá, amíg államat a kézfejemre teszem és merülök el újra. Komolyan hálás vagyok, amiért bárhogyan is érzek van bennem annyi, hogy ne világfájdalommal az arcomon rohangáljak a kastélyban, mint egy szellem. Nincsenek komor, sötét felhők, amik felettem gyülekeznének, és nincs bennem a senki nem ért meg tinédzser hisztéria, ami miatt önsanyargatásba kezdenék. Azóta akárhányszor összefutottunk kikerültük egymást, mehettünk a dolgunkra és büszke vagyok, mert kibírtam hogy egyszer se forduljak utána. Szerencsémre, van eszem. Minden mást lerendezek magamban, azt hiszem sikerült megtennem, de hamar kiderül, ha mégsem.
Lehetséges, hogy megáll, nagyon is én meg majdnem bele is rohanok. Felkapva a fejemet dőlök hátrébb, lábam lecövekel én meg tátogok, ahogy a további mondandóm veszik el. Ahogy megszólal, hangosan, - kimondva, amihez hasonlót magamba mormolok el - valami mosoly féle kerül arcomra és tűnik is el, hogy szememet forgassam, mert persze, hogy zenét hallgatott! Megköszörülve a torkomat lépek arrébb, fonom össze karomat és nézek rá.
Mi. a. pálya? A fenébe, hogy mindig ilyen bőbeszédű! Na, persze! Hah… Egy, kettő, három. - A szokásos - vonok vállat, mutatóujjammal vállam mögé dobva a hajamat, majd elvonul mellettünk egy diák csapat, a kezünkbe nyomva egy szórólapot. Mitológia szakkör? - Ilyen lehet a pokol - reagálom le, a lányok mellettünk nem értékelik a véleményem, hamar tovább is lépnek. Nézek fel Móricra ismét. - Igen, szóval, ne aggódj, nem szeretnélek kétszáznegyven részes szappanopera erejéig feltartani. Nem érek rá - pillantok is az órámra, majd a könyvet a hónom alá téve fordulok az ellenkező irányba a táskához, hogy kivegyem belőle a pulóvert. - Visszadnám. Köszönöm - nyújtom felé, az élére hajtogatott darabot. - Hallottam, hogy lebetegedtél. Sajnálom - főleg mert én megúsztam a másnap fájdalmaival. Meg persze sajnálok mást is, de akkor már átlépnék egy határt, amit egyetlen bólintásával húzott meg. - Visszaengedlek a teátrális zenédhez - bólintok, majd ha átvette a pulóvert fonom össze karomat magam előtt.
|
|
|
|
|
Somogyi Viktor Domonkos
INAKTÍV
Mr. Maximalizmusné
RPG hsz: 120
Összes hsz: 166
|
Bogyóka #mocskos_a_szám
Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
- Kurvára.
És ezt olyan büszkén mondom, de tényleg olyan nagyon büszkén, hogy az már szinte igazolt elmebaj is lehetne. A gondolataim, a mondataim mind ütnivalóvá tesznek, és imádom megbotránkoztatni a környezetem. Vannak ezek a látens gyerekkori sérelmek, minthogy az anyám túl hamar esett teherbe, és még szoptatnia kellett volna, amikor Domcát szülte, meg hogy az öcséim furcsák - bár tudom, pont én mondom-, meg hát mindig volt egy kisebb, én meg frusztrált kölyökként életveszélyes sportban értem el eredményeket, meg, hogy már akkor dohányoztam, amikor még be se osztott. Ja és orvos leszek, tudjátok, fő az egészség és az, hogy ne váltogassátok gyakran a szexuális partnereiteket. Önmaga vagyok a paradoxon, és ettől a ténytől csak még szélesebben vigyorgok. Olyan nagyon, hogy már arcpirító, a fogaim is kivillannak, meg a cuki kis gödröcskéim is előjönnek. Hát most mondja meg a világ, hogy nem vagyok imádnivaló. Jaj dehogynem. Csak a Kazanov családnak ne kelljen véleményt formálnia.
- Azt hiszem, amikor elkezdtem Daryával "járni"...
Itt indokolt a macskaköröm, mivel nálunk az úgy volt, hogy évekig tartó masszív gyűlölet és megvetés, szex, szex, beszélgetés, titkos cuki időszak, távlávcsi, nagy szakítás, egy év bazdmegolás, önmarcangolás, ő kínozta magát, és drogoztam, néha szerelmes pillanatok, sokszor utálkozások, baleset, szerelmi vallomás, éééééés olyan jó másfél év után elkezdtünk járni. Szóval a macskaköröm a beszélgetés a második szex után, tehát fél nappal az után, hogy először levezettük az hosszú ideje húzódó szexuális feszültséget. Mondjuk ez kellemesebb, mintha ténylegesen megvertem volna. Nőt nem verünk, és hát Darya is oda sorolódik.
- ... akkor levágtam a farkam...
Közben mindent előkészítek a kezem nem áll meg, folyamatosan jár. Komolyan, ez a női nem nagy előnye, azt mondják, hogy egyszerre több mindenre oda tud figyelni, és íme, itt vagyok én, aki aztán igazán csodálatos ebben. Hat bájital, nem mondom, hogy a legkellemesebbek, de hatnak, és ez nagyon sokat számít.
- ...átadtam neki, és elkezdtek termelődni bennem ezek az emocionális női szarok. Komolyan, azon se csodálkoznék, ha pozitív terhességi tesztet produkálnék. Egy kibaszott csikóhal lettem.
Tárom szét a karjaimat, mint akit most ért el az isteni megvilágosodás. Hát ezt tette velem Darya, nővé változtatott, és ha akarjátok tudni, ha nem, a helyzet az, hogy én élvezem. Mármint, hosszútávon látom magunkat, ha gyerekünk születik, mert hát ugye ott van az öt éves terv, akkor én leszek az anya, ő meg az apa. Nálunk aztán totálisan nyitottan nevelés lesz. ő vodkázik, meg tolja ez a balkán lájfot, nekem meg ott lesz a kötényem, és csinálom a vacsorát, meg babusgatom őket. Azt hiszem, a férfiasságom tényleg akkor lett oda, amikor rájöttem, hogy nem ütnivaló. A fene egye meg ezt a nőt.
- Nyisd ki a szád, és emeled a szájpadlásodhoz a nyelved. Fontos, hogy ott tartsd, mert ezeket alá kell csöppentenem.
Közelebb hajolok, és amint a megfelelő pózban van minden, elkezdem beadagolni. Az első olyan, mint a calcimusc, második és a harmadik édes, de a harmadik állata kicsit tömör. Arra kerül egy adag keserű meg két adag menta. Mindegyiket oda kellett, aminek eredménye, hogy elzsibbad a nyelve, maximum hat percre, szóval nem vészes, de ha kifolyna a nyála, felitatom. A folyadék a maga tempójában szétterül, és elindul le a torkán, nyomában kellemes, hűs érzést hagyva.
- És ha már házas vagy, mire odakerülsz? Ha elvesz valaki más? Mondjuk olyan, aki ugyanúgy jó üzlet, de ti megállapodtok, hogy az üzlet nektek jó, mert igazából jófej, meg nem ver szét. Szóval éltek nyugiban pár évet, építitek a jövőt, aztán, ha nem gerjedtek össze, akkor gyermektelenség indokával elváltok, és összeházasodtok olyannal, akivel klappol minden. Ez vagyonvédelem, testi épség megőrzés, a válásba meg belemennek, mert kell a vérfonal folytonossága, nem?
|
|
|
|
|
Shopie Tepes
INAKTÍV
RPG hsz: 3
Összes hsz: 8
|
Lassan térek be a hatalmas terembe a két hatalmas böröndömet magam mellé rakom. Majd szépen becsukom az ajtót. Nevelőmtől még a kapuban bucsúztam el így még egy kicsit piros a szemem a sírástól ám nem olyan észre vehető. Sápadt arcom és szép vörös hajam miatt sokan észre vennének engem. De, most épp senki sincs ebben a nagy helyiségben. Így szabadon és nem mellesleg feszültég nélkül tekintek körbe. Amikor meg kaptam a levelemet, hogy ebbe a csodás iskolába kaptam felvételt nagyon meg örültem. Ám egy kicsit szomorú is voltam, hisz ott kelett hagynom a családomat, barátaimat és az álmaimat. Ugyanis a levél megérkezése előtt az orvosi pályára készültem. Ami lehet nagyon furcsa hisz még fiatal vagyok. De, nagyon el kötelezett voltam a hivatás iránt így nagy eséllyel kerültem volna be a világ egyik legszínvonalasabb iskolájába. De, sajonos az élet közbe szólt és egy perc alatt összetört az álmom. Nem tudom itt mit fogok kezdeni az alap tudásommal. De remélem azért nem teljesen feleslegesen tanultam annyit, és majd itt is használni tudom majd a tudásomat. Mikor mindnt megnéztem és egy kicsit összeszedtem magamat el indultam a folyosón a két gorulós böröndömet magam után húzva. Minden ajtón be kukkantottam. Így sikerült meg találnom a gyengélkedőt is. Aminek kifejezetten örültem, de még nem tértem be oda. Hanem egy prefektust vagy egy ház társamat vártam aki a segítségemre siett és elvezett a klubbhelyiségig. Így szépen megáltam a terem közepe felé. A hajam miatt így is úgy is gyorsan fel fognak ismerni.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
A M É L I A
”létezni legalább igazán tudok” | őszintén: eh | kukkantásBármennyire nehéz lehet elhinni egyébként, nem kedvelem, hogyha valaki kellemetlen helyzetbe kerül. Mármint szeretem, ha de, csak ne én legyek a másik fél, aki benne van. Ha én alakítom a kellemetlen helyzetet, akkor simán belefér, hogy te rosszul érezd magad, de amúgy meg nem kedvelem, és mindig próbálom enyhíteni a dolgok élét, hogyha elválnak útjaink, akkor lehetőség szerint ne verd a fejedet a falba, amiért ekkora meg akkora kretén voltál. Látod? Tök jó arc vagyok. A baj akkor van, hogyha nem tudom eldönteni, hogy a helyzet kellemetlen-e, szóval igyekszem úgy csinálni, mintha teljesen megszokott lenne, hogy megint csipog nekem a csibe. Segítek egy kicsit: nem az. És ha így folytatjuk, csak még inkább nem lesz megszokott.
- Nem mintha tudnám az milyen - motyogom bajszom alatt alig hallhatóan, de tulajdonképpen nem is lenne akkora probléma, ha meghallaná. Sőt… talán nekem is az arcába kéne kiabálnom az ilyen információkat, hogy tutira átmenjen. A szokásos. Franc sem tudja mi a szokásos nála már. Egy időben elhittem, hogy tudom, már biztos is voltam benne szinte, de azóta hónapok teltek el, és rengeteg minden változhatott. Gondolom. Legalábbis a logika mindenképpen azt diktálná. A mellettünk elsétáló csoportra csak rásandítok, morgok valami nem szépet orrom alatt ismét, majd a nekem szánt szórólap tűnik el, míg Amélia veszi el és fűzi hozzá a kéretlen véleményét is. Megforgatom szemeimet, miközben arrébb lépek, vállamat vetem a falnak. A felém nyújtott pulóverre pislogva mosolyodom el.
- Hah, kösz. Megtarthatod, már el is felejtettem, hogy van ilyenem - vonom meg vállaimat, ahogy felegyenesedem és pislogok tovább. Zavartan túrok hajamba. Túrnék. Rohadt életbe bele, soha többet nem vágatom le. - Ööö… ja. Le. Régen volt, nem gáz. Simán túléltem, csak egy megfázás - eresztek meg egy féloldalas mosolyt, majd fejemet csóválva nyúlok végül mégis a pulóver felé. Ha már elhozta idáig, leszólított és megtette, kerüljük el a többi “kellemetlenséget”, elpakolom most. - Kösz - emelem fel a ruhadarabot, majd fogom meg a kapucniját és engedem el a többi részét, ami így lefelé lóg, szóval a vállamra tudom dobni. - Pedig szerintem az AWS-t még te is szeretnéd - vonom meg vállamat, majd a nevem hallatára fordulok az ajtó felé. Széles vigyorral arcomon szökkenek kicsit arrafelé, hogy elvegyem a táskát évfolyamtársamtól. - Kösz, haver - paskolom meg vállát, majd állok vissza Amélia elé.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
F U R C S A J
05.20. | csak ne szólj hozzám, pls | kukkantásMondanám, hogy megviselt ez az egy hét kimaradás, de akkor hatalmasat hazudnék, és ekkorát még nekem sem kellene. Valami csaj küldte a tananyagot, mert természetesen dudira nem számíthatok ebben, viszont a kisokosa meg nagyon kis okos, úgyhogy hasznát vettem a csajnak, amíg elhaláloztam. Persze annyit foglalkoztam a tananyaggal, hogy senki nem tudja elképzelni. Ez annyit jelent, hogy: a mindenes füzetem megfelelő részéhez bedobáltam a jegyzeteket és szenvedtem tovább annyira hangosan, amennyire tudtam, hogyha testvéremet haza ette a fene, akkor jöjjön és szeressen. Mindig jött, és mindig szeretett. Gihi. De komolyra fordítva a szót, amikor visszaértem a kastélyba, a buli még mindig téma volt, úgyhogy legalább az biztos, hogy maradandó élményt nyújtottunk a diákoknak. Így is van! - császár, 2021.07.04. - mert az biztos, hogy ezt sosem felejtik el, bakkerka.
Én mondjuk a másnapot elfelejteném, sőt a buli közepén történteket is, csak ahhoz több tequilát kellett volna innom, de igazából mindegy, ha el is felejtem, mert az egyik fele éppen felém közeledik. Mármint nagyon, de nagyon felém. Jó, akkor legalább már tudjuk, hogy ez a gekkózás nem jött be. Következő életemben kaméleonnak születek. Minimum. Mert az sokkal egyszerűbb ebben a világban, mint egy metamorfmágus. Vágom, tesó. Szusszanva fordítom fejemet abba az irányba, amerről Betti támad, majd sóhajtok egy hatalmasat. Tényleg erre jön. Ellököm magam a faltól, majd hátat fordítva annak támaszkodom neki, és várok a csodára. Ami jön, csak közben mégsem, mert a csaj megáll előttem, de egy szót sem szól. Fejem félrebiccen, ahogy tetőtől-talpig végig mérem, majd szemtelen vigyort eresztek meg. Ha ő nem, akkor én.
- Jól nézel ki - krehácsolok bele laza ökölbe szorított kezemet szám elé kapva. - Majdnem, mint egy hete. A vodka kivirágoztat, tudtad? - nevetek fel halkan, miközben folytatom a halk köhögést, mert nem kellene megfulladni. Vagy legalábbis nem itt szeretném megtenni, hanem mondjuk Megan Fox karjaiban, érted. Az lenne az igazán szép halál!
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Nem adnám oda
[Tökfej / Számít ez még? / ne less ]
Nem mintha tudni akarnád az milyen. Amikor jól odamondja, egyenesen a szemembe tud nézni, annak rebbenése nélkül. Most meg rám sem néz. Akkor úgy szól, hogy tisztán csengjen minden szava, most meg itt motyorog nekem. Utána vártam, hogy üzenjen valamit, vagy odajöjjön, de nem tette. Hónapok után én vagyok az, aki ide sétált hozzá és még ő puffog nekem. Ezt, most az egyszer szó nélkül hagyom, mert a pulóverét odaadni jöttem, nem pedig vitatkozni.
Ó. Történik valami a mellkasomban, míg szemem esik a ruhadarabra. Megtarthatom a próbálkozásomat, meg úgy minden magamnak a pulóverével együtt. Nem tudtam korábban odamenni vele hozzá, szinte az is hihetetlen, hogy most rávettem magam. - Már majdnem azt hittem megbombáztál érte e-mailekkel, csak a spambe tett - szarkazmus. Visszább húzom a kezem, miközben a megfázásáról kezdek beszélni. Hirtelen, az jut eszembe. És valahogy az elég hétköznapias megjegyzés, elfedheti, a sorok között sem kell olvasnom, hogy egyértelmű legyen: egyedül engem foglalkoztat még ez az egész.
- Az jó, ha nem volt komoly - mondom mert így van, és mert így illendő. Majd ujjaim engedik is el az anyagot, ahogy Móric átveszi. Akkor ezt kipipálhatom. Ennyi volt.
- Ismerem őket - folytatnám, de megjelenik a fiú, én pedig a könyvemet dobom a táskába, készülök tovább indulni. Se hozzá, se hozzám nem illik a bájcsevely. Visszafordulva pillantásom rögtön a vigyorára emelem, amit nagyon rég nem címzett nekem, ahogy most sem. Azonnal nézek is másfele, amikor meglátom a földre hulló, félbe hajtott lapot, ahogy az tető formájában koppan a padlón a hátlapon lévő írással egyenesen Móric cipője mellett. Szívverésem ezerre ugrik, a fülembe hallom véremet zubogni, lábaimmal automatikusan hátrálok aprókat. Nem kér belőlem. Elfelejtette. Én meg méginkább alázzam meg magam, még úgy utoljára! Legszívesebben arcom elé kapnám kezeimet, de mindkettő csak ökölbe szorul testem mellett. Futkos rajtam a hideg, késve mozdulnék, már hiába teszek bármit. A felindulásból írt, a haragomat elengedett inkább értetlen levelem ott van nála. Ami miatt most itt állok és ami így sem segített megértenem mi történt akkor este. Torkomban hatalmas gombóc van. - Az az enyém - szólalok meg végül, nyúlok is a lap felé, kezem mégis megáll. Mert bár az enyém, neki címeztem. Tudom mi minden van benne. Konkrétan minden, ami bennem. Tudom, hogy beleírtam: sajnálom és hiányzik. A legrosszabb, hogy mindez nagyobb viszonzatlanságot keresve sem találhatna, de én, hát én vagyok akkora szerencsétlen, hogy épp az ő pulóvere közé kerüljön. Ajkam remeg meg, azonnal össze is préselem a szám. - Tudod mit? Olvasd el. Csak ne előttem - mondom végül, megemelt állal az arcát fürkészve. - És ne itt - ahol a diákok jönnek-mennek körülöttünk. Megkérném, de úgy érzem jelenleg ennyit én is érdemlek. Tekintetem jár a levél és Móric arca közt, amíg automatikusan lépek hozzá közelebb. - Lemegyek az udvarra, ha reagálnál, ott megtalálsz - órám lenne. Mégis lépek egyet, majd még egyszer, hogy megfordulva szorítsam össze szemeimet, továbbra is zakatoló mellkassal és lépkedjek le a lépcsőn, ki a fénylő lelkek udvarára, ahol most rajtam kívül senki sincsen. Na, most kilépek a komfortzónámból. Magam miatt.
|
|
|
|
|
Rentai Boglárka
INAKTÍV
RPG hsz: 95
Összes hsz: 247
|
ZalánA legbosszantóbb abban, ha az ember prefektus és hogy megbízható emellé, hogy állandóan mindenféle feladatokat a nyakába aggatnak. Most éppen körbe kell vezetnem valami kis elsőskét, akinek most támadt kedve beiratkozni, vagy átiratkozni, vagy fene sem tudja, hogy hogy és mikor került ide. A lényeg, hogy Flóri bácsi azt mondta, hogy legyek olyan jó, és vezessem körbe ezt a kisfiút. Mondta, hogy hogy hívják, de őszintén, kevéssé érdekelt. Majd emgtanulom a nevét, vagy előbb, vagy utóbb, de egyszer, valamikor biztosan. Ha jó tanuló lesz, szorgalmas és becsületes, akkor azért fogom tudni, ha meg állandóan csapong és bajt csinál, akkor azért. Bár nem mindegy, olyan szempontból legalábbis nagyon nem mindegy, hogy kedvelni fogom-e, vagy sem. Mert az neki bizony nagyon nem lesz jó, ha nem lopja be magát a szívembe. Bár lássuk be, hogy baromira nehéz megkedveltetni magad velem. Nem vagyok az az érzelgős tutyimutyi fajta, akit egy kedves mosollyal vagy kiskutyatekintettel meg lehet győzni, csak úgy. Azért meg kell küzdeni, méghozzá komolyan, hogy tényleg megszeressek valakit. Jó, mondjuk nem ártana néha félretenni a bizalmi problémáimat, legalábbis szerintem sokat segítene, hogyha én is tudnék változni. Legalább addig eljutottam, hogy már belátom, hogy néha nem mindig csak a másik fél a hülye, hanem nekem is lehetnek rossz napjaim, pillanataim. Vagy lehetek rossz én magam, úgy összegésszében.
Jó tízperccel hamarabb érkezem, mint ahogy azt kérték tőlem. Nem szeretek késni, jobban mondva kimondottan utálok, szóval nem csoda, hogy most is igyekszem nem hogy pontos lenni, de még jóval előbb érkezni, mint az illendő lenne. Vagyis nem tudom, hogy mennyivel illendő hamarabb érkezni, erre azt hiszem nincsen pontos etikai szabály.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Bogi Zalán még nagyban tömte magába a reggelijét a nagyteremben, amikor a frissen kézhezkapott órarendjét tanulmányozta. Csak a kanál nyele lógott ki a szájából, amivel addig a müzlit lapátolta be. Újra elolvasta a többi papírt is, amit a házvezetője még előző este, érkezésekor a kezébe nyomott segítség gyanánt. A tanítás neki csak holnaptól kezdődik, a mai napon pedig jelenése volt az előcsarnokban, hogy találkozzon a prefektusával, aki segít neki eligazodni a kastélyban. Minél jobban koncentrált a szövegre, ajkaival annál inkább csücsörített és pofákat vágott, kanállal a szájában. Nem figyelt oda, mit csinál. Könyökével az asztallapra támaszkodott, s miközben helyezkedett, a müzlistálból félrelöttyintett egy adag tejet az asztalra. Pontosabban az órarendjére.
- Banyek! - kapott észbe Zalán és próbálta kimenteni a pergamen maradványát a tejből. Szerencsétlenségére a tinta fele elkenődött. Csodálatos. Máris kérhet egy újat.
Óvatosan belehelyezte az elázott papírost az egyik üres füzetébe. Majd megszárítja rendesen, ha alkalma lesz rá.
Egy halk szusszanás kíséretében megpróbálta feltörölni egy szalvétával a baleset helyszínét. Ekkor a szomszéd asztal felől halk kacarászás jutott el Zalán füléig. Néhány felsőbbéves Rellonos lány. Összesutyorogtak, miközben lopva felé pillantottak néha-néha.
Ennyire csak nem nyújt izgalmas látványt egy bénázó, zöldfülű levitás - gondolta magában, majd homlokát ráncolva felállt és elindult az előcsarnok felé. Halántékát masszírozta kifelé menet, majd fáradtan tenyerébe temette arcát. Nehezen indult neki a reggel.
Ennek ellenére egészen pontos volt a megbeszélt találkozót illetően. Kicsit zsúfolt volt még reggel az előcsarnok, de magabiztos volt abban, kit kell keresnie: egy nála idősebb levitás lányt, prefektusi jelvénnyel a talárján. Ahogy keresgélt, egyre több tekintetett érzett a hátán, de volt aki egy az egyben az arcába bámult. Néhányan szemforgatva, mások meg visszafojtott nevetéssel.
Végül megtalálta, akit keresett.
- Szia! Zalán vagyok - mondta Boglárkának egy hatalmas mosollyal az arcán... és egy tenyérméretű tintafolttal a homlokán.
|
|
|
|
|
Létai Roland
Aurortanonc, Végzett Diák
RPG hsz: 251
Összes hsz: 349
|
Leila
kinézet
 |
A játék ezen része felnőtt besorolású tartalmat, azaz nyílt szexuálitást, vulgaritást, naturális emberábrázolást, a nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket tartalmaz(hat), így ez a hozzászólás 18-as karikás besorolást kap. Ha még nem érted el álmodóilag a 18. életéved, akkor ez számodra tiltott terület. De úgyis, tudom, hogy tovább olvasol. Ha így tennél, akkor katt a jelre... |
Ahogy elmerül az élvezetekben, egyre jobban belelovallja magát, és most - amióta itt van - érzi azt, hogy végre egy olyan csajjal hozta össze a sors, akire máskor is számíthat dugás ügyben. Élvezettel nézte, ahogy az előtte lévő torokra akad az ő horgán, figyeli, ahogy el- és feltűnik a másik szájában a farka. Ahogy a lány bánik vele, mindent megér, ezért a másik biztos lehet benne, hogy nem fogja faképnél hagyni bármi is történjen. Azonban a csaj nem hagyja, hogy elélvezzen, és milyen helyesen is teszi. Mire észbe kap, már újra összeforr az ajkuk, ő pedig nem rest, hogy bemelegítés végeztével a farkát bedobja a meccsre is. Felkapja a lányt és felteszi az asztalra, lábait a vállaira dobva. Közben folyamatosan kényezteti a puha ajkakat, majd a melleket is, amíg a farkával utat nem talál a lány lábai között. Először úgy gondolta, hogy hátulról csinálja meg, de most már látni akarta a szenvedélyt és élvezetet, amit eddig látott a lány szemeiben. Lassan tövig nyomja magát, amíg össze nem érnek és vad élvezettel mozogni kezd. Teljesen elfelejtette, hogy hol van már, csak arra figyel, hogy adjon is valamit abból, amit kapott, figyelembe véve azt is, hogy neki több jusson.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
ZenteAz apja tényleg ennyire hülyének nézi őt? Ez a gondolat futott át elsőként az agyán, amikor Zalán kézhez kapta a reggeli bagolypostát. Nem sokmindent tartalmazott. Volt benne egy rövidke levél, tele jókívánságokkal, amit anyja gyöngybetűi díszítettek... meg egy másik, amiben az édesapja megemlíti, hogy szerinte több időt kéne töltenie a könyvtárban. Ajánlott is egy olvasmányt, mondván, hogy biztos abban, hogy az tetszeni fog a fiának.
"Dalé térkép - Életrajzok"
Oké, hogy az apja is levitás volt, de tényleg ennyire strébernek nézi őt, hogy szerinte minden szabad percében a könyvtárban kéne dekkolnia?
- Te sem voltál ilyen - motyogta bosszúsan az orra alatt. És valóban, Hollósi Áronról nem volt elmondható, hogy az a csendes, magolós típus lett volna. Mindig is szerette a kviddicset és többek elmondása szerint nem a tanulmányi eredményeiről volt híres az ő idejében. Zalán ott álldogált már egy jó ideje a könyvtárban, telibe bámulta a vele szemben lévő polcot, tökéletesen tanácstalanul. Mi a franc az, hogy Dalé térkép, és azt miért pont az Életrajzok szekcióban kéne keresnie?
|
|
|
|
|
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
|
Móric
Megint rosszban
RuhaNem számítottam rá, hogy pont ma fogok összefutni a rellonos fiúval. Nem is szándékoztam, mert hiába telt el több mint egy hét a buli óta, még nem raktam helyre magamban az estét. Akármennyire is utálni akarom az egészet, voltak pozitív pillanatai, amiknek örülök, hogy megtörténtek. Persze a másnap reggeli borzalmas fejfájás majdnem ellensúlyozza az alkohol okozta vidámságomat. Aztán Amélia a vízbe pottyant, méghozzá Móric hátán, és onnantól az este egyértelműen negatív hangvételűvé változott. Olyan pánik fogott el akkor, amilyen már rég. Másnap azt ugyanúgy próbáltam kiheverni a gyengélkedőn, mint a másnaposságot. Közben pedig a haragom csak nő Móric iránt, ahelyett, hogy apadna. Tényleg nem akarok vele ismét rosszban lenni, nem akarok visszakerülni oda, ahonnan indultunk. Mégsem tudom, hogyan bocsájthatnék meg neki.
Aztán teljesen váratlanul kerül szemem elé a fiú. Gondolkodás nélkül indulok meg felé. Nem rohanok, mert látom rajta, hogy nem akar elmenekülni. Bár, talán az jobb volna, akkor nem borítanám a fejére mindazt, ami bennem van. Ahogy megállok előtte azonban, fogalmam sincs róla, mit akarok mondani neki. Egy részem legszívesebben csak felpofozná, amiért egy esztelen barom volt. De nem teszem meg. Csak végig nézem magamon, ahogy megdicsér, a vodkás megjegyzésére pedig egy szemforgatást kap csak. Nem segít azonban a helyzeten, hogy még most is viccelődni próbál, hogy nem kér mondjuk bocsánatot. Aztán egyszer csak megérik bennem a dolog, és kibuknak belőlem a szavak.
- Ezért is itattál le? Vagy mi volt a terv? Hogy a szende ki levitás milyen vicces lesz részegen? - Hangom egy pillanat alatt emelkedik fel, visszapattanva a falakról. Általában utálom a drámát, nem szeretek kiabálni senkivel. Most mégis hihetetlenül jól esik Móricra borítani az egészet. Még ha nem is az ő hibája volt minden. - Na és Amélia mit kapott tőled? Mármint azon kívül, hogy majdnem vízbe fulladt miattad! El tudod képzelni, mennyire megijedtem?! - Hangom megremeg, ahogy visszatér a pánik egy foszlánya, végigsöpörve rajtam. - Miért nem tudtál gondolkodni? Miért nem tudtad arra használni a fejed, amire való? Hm? Majdnem elvesztettem miattad Amiéliát! - Kissé kifulladva állok előtte, szikrázó szemekkel meredve rá. - Mellesleg hol voltál az elmúlt egy hétben? Inkább elmenekültél? - Kérdezek rá, már kissé halkabban. Talán jó is volt, hogy nem kellett látnom még közös óráinkon sem, mert akkor ez a szóáradat megeshetett volna egyik tanóra közepén. Az pedig nem lett volna szép eset.
|
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
A Nemes
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
|
|
I'm on the inside in the summer heat Írta: 2021. július 8. 00:31
|
Ugrás a poszthoz
|
x
Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Autumn Egy katasztrófa volt a mai edzése a kviddics pályán. Zalán nem játszott egyik csapatban sem, igazából maga miatt csinálta mindig az egészet. Mert egyszerűen élvezte a repülést. A szülei már hat éves korában seprűt ajándékoztak neki, azóta már beépült heti rutinjába, hogy pár alkalommal leugrik a pályára. De a mai nap...
Nemhogy manővereket nem sikerült szépen végrehajtani, de a seprűn is alig tudott megmaradni. A tenyere folyamatosan megcsúszott a seprűnyélen, a tűző nap folyton a szemébe sütött. Egyszer majdnem nekiütközött a kommentátori emelvénynek is. Ott volt az a pont, amikor elismerte, hogy ez így nem fog menni. Ilyen dögmelegben kinek van annyi esze, hogy kimegy röpködni? Hát persze, hogy csak neki. Védőszemüvedét feltolta a homlokára, a seprűjét a vállára csapta, majd csalódottan indult vissza a kastély fele. Érezte, hogy ha nem siet gyorsan árnyékba, még hőgutát is kap bónuszként.
Jól esett volna neki valami hideg innivaló, futott át az agyán, amikor átment az előcsarnokon. Viszont benézve a nagyterembe, meg is gondolta magát. Ide ugyan be nem megy. Az elvarázsolt terem ugyanolyan izzó napsütést árasztott, mint odakint. Talán a konyhában talál valami finomat, anélkül hogy szarrá pörkölné őt a nap.
Már a folyosón látott sertepertélő házimanókat, akik mit sem törődve vele rohantak a dolgukra. Benyitván a konyhába, kissé meglepetten konstatálta, hogy más is van ott a manókon kívül. Nem sokat tudott még az iskola személyzetéről, de abban biztos volt, hogy az illető nem konyhai kisegítőként ténykedik ott. Két okból is.
Egy: ilyen csinosan öltözni - és nem utolsó sorban ilyen lengén - egy itteni dolgozót sem látott még. És kettő: ha jártas lett volna itt, akkor nem kezdte volna őrült módon feszegetni az egyik, feltehetően éléskamrába vezető ajtót.
Zalán ajkára akaratlanul is vigyor kúszott, majd óvatosan, hogy ne tartson fel egy manót sem a munkájában, odalépett a lány mellé. Egy pillanatig figyelt, felmérte a helyzetet, majd megszólalt.
- Megengeded? - kérdezte udvariasan. Nem akarta lehántani a lány kezét a kilincsről, így amíg az lenyomva tartotta, enyhén megpróbálta előre tolni az ajtót a tenyerével. Csodák csodájára befelé nyílt.
És valóban, a kamra volt a túloldalon. Tele mindenféle finomsággal. Zalán szeme egyből ráfókuszált a gyümölcsökre - Jackpot - mondta még mindig mosollyal az arcán. Visszanézett a lányra, majd intett egyet a kezével, jelezve, hogy előreengedi őt - Csak utánad.
|
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
A Nemes
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
|
|
I'm on the inside in the summer heat Írta: 2021. július 8. 18:04
|
Ugrás a poszthoz
|
x
Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Autumn Mindenféle reakcióra számított, csak erre nem. Próbálta feldolgozni a lány megjegyzését, amit az öltözékére tett. Gyorsan végigmérte magát, mert megfeledkezett arról, hogy még a védőfelszerelését sem hámozta le magáról, annyira sietett ide, nem beszélve a hosszú ujjú felsőjéről. Úgy tervezte, hogy csak beszalad valamiért a konyhába, utána meg beáll a hideg zuhany alá. Épp ezt készült elmagyarázni, amikor megérezte, hogy a lány egyik ujjával végigsimít az arcán. Először furcsa bizsergést érzet, amit követett az égő fájdalom. A meglepetéstől majdnem kiesett a seprű a kezéből.
Nem érezte általában zavarban magát a lányok közelében, de gyorsan kellett alkalmazkodnia a másik közvetlenségéhez, hogy ki tudjon nyögni valami válaszfélét. Nem nagyon találta még magát ilyen helyzetben.
- Hát, szívesen hordanék ilyesmit - utalt a másik öltözékére -, de tudod, nekem fele annyira nem állna jól, mint neked - viccelődött.
Érdeklődve figyelte, ahogy a lány körbenézett. Hamarosan rájött, hogy mindketten ugyanazért jöttek. Óvatosan nekitámasztotta a seprűjét a falnak, majd ő is belépett a kamrába.
- Őszintén szólva én nem vagyok egy konyhatündér... - kezdte lassan, miközben felkapott egy kosárnyi meggyet és egy pár citromot. Egy szerény mosollyal nyugtázta az utolsó mondatot. Már szinte biztos volt abban, hogy az illető sokkal idősebb nála, azért vannak ilyen flörttel is felérő megjegyzései. Bár nem tartotta valószínűnek, hogy a talpig izzadt, palacsintára sült feje annyira imponáló lenne, hogy indokolt legyen a bók, így ezt csak a lány puszta jellemének tulajdonította. Amikor úgy érezte, megtalált mindent a polcokon, bátran a lány szemébe nézett, miközben szemrebbenés nékül ellopta az egyik levegőbe dobott zsonglőr-almáját, hogy a többi gyümölcséhez dobja azt - De tele van velük az egész konyha, szóval mázlink van.
Kilépett a kamrából és odaállt egyik hatalmas konyhapulthoz, ahova lepakolhatta a rakományát. Mintha az egyik házimanó hallotta volna, mit mondott az imént, toporzékolva lépett oda mellé és megrángatta Zalán pólójának a szélét, jelezve, hogy figyel rá.
- Szervusz - mondta Zalán ugyanolyan udvariassággal a hangjában, ahogy a lányhoz is beszélt - Ebben ti vagytok az igazi mesterek. Segítenél, kérlek?
A manó, mintha csak erre várt volna, hevesen bólogatni kezdett és csettintett egyet ujjával. Hangos pukkanás hallatszott és egy pillanattal később a gyümölcskupac helyén két hatalmas kehely termett, bennük kristályosan hideg gyümölcsfagylalt-tornyokkal.
- Zseniális vagy - jegyezte meg Zalán boldogan. A manóról sütött, hogy nem kicsit büszke a munkájára. Úgy látszik, jobban örültek annak, ha az emberek rájuk hagyják ezeket a munkákat és nem próbálnak felfordulást csinálni azzal, hogy maguknak kotyvasztják össze, amit épp megkívánnak. Zalán kihúzott a pult alól egy magasabb széket, hogy a lány leülhessen.
|
|
|
|
|
Ombozi Boróka
INAKTÍV
#Alcedo atthis
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
|
Somogyi
Az éjszaka folyamán Semmi kedvem a hülyeségeihez és bánatomra minden, ami elhagyja a száját, bődületesen nagy ostobaság. Se türelmem, se lélekjelenlétem nincs ahhoz, hogy kibogozzam a zagyvaságok közötti értelmet. Értem, hogy mire megy ki a játék, valahol még talán értékelném is, ha mondjuk egy fokkal kevésbé irritálóan tenné - legalábbis nagyon remélem, hogy direkt csinálja és nem tényleg teljesen sültbolond. Eddig megadtam neki a lehetőséget, igaz, egyikkel se tudott élni igazán. Ha végül kiderül az utóbbi, akkor biztosan józan észt fogok Kaziba verni és nem fogom visszafogni magam. De még megadom az esélyt Somogyinak. Beismerem vagy sem, tartozom neki legalább ennyivel. Frusztráló.
Kékjeimet lehunyom vigyora láttán. Bőven elég volt ennyi kézzel tapintható önteltség egy estére. Míg belőle árad, az egójának bűze marja az ember orrát, addig bennem épp csak pislákol az önbizalmam régi fénye. Már nagyon rég nem vagyok önmagam és amíg Fenyvessy markában vagyok, nem is lehetek az. Hiába próbálkozom, egy laza mozdulattal söpör el minden számára zavaró tényezőt, amit elé állítok. Merlinre, tudni akarom, hogy van-e bármi, ami gátat szabhat ámokfutásának. Tudni akarom és azonnal megcselekedni.
- Csikóhal - kékjeim emelem rá ismét, ahogy hangot adok hitetlenségemnek. Zagyválása kizökkent a gondolataim mocsarából és jótékonyan a jelenben tart. Egyre nehezebbé teszi, hogy elhiggyem, hogy szorult némi ész is a fene nagy koponyájába és az önteltsége nem szorított ki minden mást belőle. Lehetséges, hogy már csak a légüres térrel nézek farkasszemet? - Ha az elméletedet bármikor gyakorlatba akarnád fektetni, tudod hol találsz… A legtompább és legrozsdásabb fűrészt fogom használni - akadozva, gyenge hangon biztosítom segítőkészségemről, hogy a végére halvány mosoly költözzön sápadt arcomra. Azért biztató, hogy a csípősségemet még a fizikai gyengeség sem képes enyhíteni.
- Komolyan kérdeztem - mondom immár ismét komolyan, kékjeim az övéibe fúrva, bár képtelen vagyok sokáig rá koncentrálni. Az utasításra reszketegen sóhajtok, majd zokszó nélkül teszek neki eleget. Lehunyt szemmel ízlelem a bájitalokat, némelyik után megrándul az orrom, ahogy ellenállok a fintorgásnak. Ahogy eltávolodik, szinte azonnal nyelek egyet és érzem is nyelvem zsibbadását. Nehézkes mozdulatokkal emelem kézfejem a számhoz, hogy letöröljem, majd csak csukott szemmel hallgatom Somogyit és a válaszom érlelgetem, míg alábbhagy a kellemetlen érzés. Az kéne még ma estére, hogy elharapjam a nyelvem is.
- Álomvilágban élsz - vezetem fel fújtatva a tényeket. - Ez nem csak a pénzről szól. A befolyás, a hatalom az, ami mérvadóbb. Ha meg is tenném és számomra előnyösebb házasságot kötnék, de nem értene az iparághoz, amit a családom képvisel, csak a haragot szítanám - lassan, megfontoltan beszélek, olykor szüneteket hagyva, hogy levegőhöz is jussak. Nyelek egyet, majd sokkal halkabban folytatom, miközben kékjeim őt kutatják. - De már amúgy se tehetném. Zsarol mindennel, ami fontos számomra. És nála megvan mind a befolyás, mind a hatalom hozzá - keserű mosolyra húzódnak ajkaim. Be kell lássam, hogy elvesztem.
|
|
|
|
|
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
|
 oldjuk meg, bármi is ez! Épp időben emlékeztetem magam, hogy pár kötetet vissza kell vinnem, mielőtt a morcos képű könyvtárosunk reggelire fal fel. Egy szép stócba rendeztem, hogy majd csak felkapom és indulok, de ez ott dőlt meg, hogy amint megfogtam a köteteket, azok leborultak a földre. Káromkodok halkan, manapság egyre többet, de még úgy, hogy utána körbenézek, nem hallotta-e senki. Nem akarok én kocsis lenni, de jobban félek én attól, hogy Domca jön, egy hatalmas szappannal a kezében és megsikálja vele a nyelvem. Véletlen kóstoltam már fürdés közben, nem, nem finom.
Szerencsére megmenekültem és el is indulhattam a könyvtár felé. A köteteket magamhoz ölelve lépkedem a folyosón, majd állok meg és magyarázok így, mert két diák nagyon nézeteltérést akar intézni hirtelen. Mielőtt kitörne a párbaj, elsimítom a dolgokat a jelvényem villogtatásával – meg, hogy összeláncolva kell menniük majd takarítani, ha nem fejezik be –, a béke legalább addig beáll, míg nem vagyok ott. Épp elég, nekem főleg, amit nem látok, az nem fáj ugyebár. Eszemben van, hogy Hunor mit olvas, hátha itt is akad belőle és nem kell elkunyerálnom tőle, illetve ahogy magam is ismerem, jól megkutatom, mitől lesz tartalmasabb a beadandóm, mert jelenleg olyan siralmasan száraz, mintha a sivatagról kellene írnom. Meh.
Miután lepakoltam a könyveim, megnyugodtam, hogy lett volna még egy napom is, mert elnéztem, már minden mindegy alapon fordulok el és nézek a polcok irányába. Nincsen soha taktikám, járom körbe és körbe ezeket, aztán ami megfog, az jön vele, minimum az első asztalig, mert ha nem jön be, akkor marad is ott. Egy pár napja hallott számot kezdek el dúdolni, halkan persze, mert ez egy könyvtár, ujjaimmal egyelőre csak a combom oldalán „dobolva” a ritmust. Hamar kerül egy könyv a kezembe, amelyiktől a beadandóm várom szebbre, amikor sikerül egy évfolyamtársammal szóba elegyednem. Hátrafelé lépkedve intézem felé az utolsó szavakat, amikor is integetni kezd. Innen már nem hallom, kiabálni nem lehet, én pedig nekikoccanok valakinek.
- Jaj! - sikerül megtörnöm a csendet, ahogy pördülök egyet állásból és úgy lépek félre. Egy diák, nem ismerős, de fura is lenne minden arcot tudnom. Pislogok felé, nem volt olyan nagy, így elvileg, fellökni lehetetlen. - Ne haragudj, nem figyeltem – szusszanok végül, ahogy mellé lépek és arra a polcra nézek, amely előtt állt. Hát, itt nagyon fura kötetek vannak és unalmasnak hangzanak.
- Mit keresel? Tudok segíteni?
|
|
|
|
|
Somogyi Viktor Domonkos
INAKTÍV
Mr. Maximalizmusné
RPG hsz: 120
Összes hsz: 166
|
Bogyóka - Ha a gyakorlat szóba jönne, biztos vagyok benne, hogy téged keresnélek meg, mert fontosnak tartom, hogy élvezetet nyújtsak másoknak.
Jó, már nem. Vagyis, nem úgy, ahogy ő gondolja. Azok az idők elmúltak, éa a fene egye meg, egyszerűen képtelen vagyok Daryán kívül gondolkozni. Nekem csak ő van, csak ő kell, csak vele látom az élet értelmét, de ha elhagy, ha újra véget ér, akkor nem tudom, hogy mit kezdek majd az életemmel. Annyira egész most, így, vele. Annyira, hogy mindegy, hogy merre is sodor minket az élet, szépen bele tudunk simulni egymás életébe. Megvolt a mélypont, most a magaslatokba törünk, de tudom, hogy a boldog békeidők csak ideig-óráig igazi békeidők, viszont erősebbek vagyunk, sokkal, és ez tudom, hogy nekünk kedvez majd.
- Nem tudom, Boróka, hogy miért. Egyszerűen, van benned valami. Egy kismadár. Amikor gyerek voltam, és fészekből kiesett kismadarat mentettem meg először. Napokig etettem, itattam, gondoztam. Végül teljesen felépült, és elrepült, de minden évben, ugyanakkor, egy kismadár jelent meg a faágon, ott, ahol utoljára láttam őt. Később több is jött. Mintha elhozta volna a családját bemutatni. Akkor döntöttem el, hogy orvos leszek, amikor őt megtaláltam. Azt mondtam, ha sikerül, ez az utam. A madárra emlékeztetsz. Egy fészekből kiesett, de küzdő szellemre.
Ellőhetem volna azt, hogy Darya barátnője, hát mi mást tehetnék, mégsem tettem, mert tudom, hogy ha ezt most nem mondom el, akkor többet nem lesz rá lehetőségem. Meg aztán, most kénytelen csendben maradni, így nem tud azonnal éles riposzttal megjutalmazni.
- És nincs a nagy aranyvérű banzájokon egy olyan férfiember sem, aki megvenne? Aki odaállna ez elé a barom elé, és azt mondaná, hogy fizetek neked is, ha nekem adod a lányt. Valaki, aki éppen csak annyira ért ehhez az egészhez, hogy azt mondja a családod, hogy legyen? Kár, hogy nem vagyok aranyvérű, mert elvettelek volna, legalább az irányvonal jó.
Nekem nem lenne gond, és szerintem Darya-nak sem. Nyilván nem érnénk egymáshoz, mert azért na, ő mégiscsak Boróka, de ha nem vernék szét, az mondjuk lehet, hogy nagy előny lenne.
- Még mindig nem beszéltél a bátyáddal?
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Zente Elmélkedéséből hamar kizökkentették, ugyanis valaki nekitolatott. Zalán megtántorodott kissé, úgy pislogott a mellette lévőre. Gyorsan hallotta is, hogy bocsánatot kérnek tőle, de a fiú csak mosolyogva legyintett, jelezve, hogy egyáltalán nem haragszik. Már fordult volna vissza a leveléhez, mintha nyolcvanadszorra megjelenhetne rajta valami új információ a könyvről, amit keres, amikor megint megszólították.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kéne keresnem - nevetgélt halkan a saját nyomorán, majd odatartotta a másiknak a pergament, ujjával mutatva a lényeget: "Dalé térkép"
- Meg kéne találnom ezt a könyvet. Már megnéztem a térkép szekciót, még a könyvtáros is hülyének nézett, amikor megkérdeztem. Itt az életrajzoknál sincs, szóval nem értem, miért van odaírva mellé. Azt hiszem, hogy ez nem is igazi könyv, hanem... - hangosan kimondva egyre több értelme lett annak, amit magyarázott. Zalán szemei elkerekedtek, majd gyorsan valami íróeszköz után kezdett kutatni a táskájában. Kapkodva lepakolt a polc előtti kis asztalra és a papír aljára felírta újra ugyanazokat a betűket, csak kicsit szellősebben.
D A L É T É R K É P
- Értesz az anagrammákhoz? - kérdezte végül a fiú felé pillantva. Végtére is ő kérdezte meg, hogy tud-e segíteni neki. Hát itt a lehetőség. Felé fordította megint a papírost. - Látsz te ebben valami értelmes szót?
|
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
A Nemes
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
|
|
I'm on the inside in the summer heat Írta: 2021. július 11. 18:16
|
Ugrás a poszthoz
|
x
Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.
|
|
|
|
|
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
|
oldjuk meg, bármi is ez! Nem mindig szerencsés ez, hiszen a legtöbben ilyenkor obszcén módon érdeklődnek utána a látási viszonyaimnak, meg úgy az egészségi állapotomnak. Csúnya dolog kategorizálni a véletlen koccanásokat, de az esetek nagy részében én vagyok a kicsi és ők a nagyok. Ezzel a sráccal kábé egymagasak vagyunk, nem néz ki vasgyúrónak sem, szóval nem hiszem, hogy azon lesz, hogy megverjen vagy csak megkergessen. Legyintésére nyúlik arcom mosolyba, aztán adom is engesztelésnek a segítségem. A könyvtárban már egészen jól kiigazodom, ha a kastélyban még vannak foltok, ahol néha megállok, hogy mi a franc van és merre?
- Ó, vannak ilyen órák, amikor az ajánlott olvasmány kész rejtvény – bólogatok, ahogy közelebb lépek hozzá. Tekintetem végül arra a pergamenre vetül, amelyet elém tart. Őszinte leszek, ez egyik órába sem fér bele, nemhogy valami szabadnapos olvasmányt jelentene. Értetlen pislog a szavakra, az állam vakarom meg, ahol egy apró pattanás készül megszületni. Nincs sok, épp elég, hogy bosszantóak legyenek vagy éppen akkor jöjjön ki, amikor készülök valamire és mennék valahová.
- Hűha. Ezt tanár adta? Mert ha nem, akkor tuti azért, hogy megszívasson. Szerintem ilyen könyv nem is létezik vagy nem ezen a nyelven. Lehet a külföldi kötetek között van? - elmélkedem hangosan. A szabad fordítások néha nagyon csúnyán hangzanak magyarul. Valamennyit tudok, próbálom is átfordítani fejben. - Hanem? - kapom oda a fejem, majd végül követem kapkodó mozdulatait. Az asztalhoz lépve nézem, ahogy leírja a betűket, fejem oldalra billenve követi. Ó, hogy ez tényleg egy rejtvény lesz? Pedig az elején csak vicceltem.
- Nem tudom – még az edictumos rejtvények is nehezek néha, de volt már olyan szorgalmi, meg a vizsgákon is imádják az anagrammákat. De nagyon is… én meg nem. Így olvasva, megpróbálom, hátha most mégis jobban sikerül és nem kapok agyérgörcsöt tőle.
- Akad, aha… példa… kép, lét, tél… pad… - motyogom, de ezek csak töredékek, az egészet kell néznem. - Példa… érték… példaérték. Példaérték? Ennek szerinted van értelme? - nézek rá, de fejben tologatom még magamban a betűket.
|
|
|
|
|
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV
RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
|
- Mindig azt csinálom, csak a testvéreim nem hiszem, hogy örülnének neki. Mármint, akkor elég rossz jegyeim lennének, aztán én lennék az első Somogyi, aki bukdácsol, mert épp nem érdekli a tanulás – pedig, még azt sem mondhatom, hogy ezerrel hajtom a csajokat, ahogy Viktor mondaná, vagy lázadok és furán öltözök, mint az a srác az eridonban. Pedig akkor lehet elhinnék, hogy nincs kedvem. Hmmm. Felnyírassam a hajam? Az mekkorát szólna!
Elvetem a dolgot hamar, és ahogy elül a nevetgélés, én is kisandítok a könyvtáros felé, nehogy valami gond legyen. Nem szeretnék két mérges, szúrós szempárral találkozni, viszont úgy néz ki, ügyesek vagyunk és csendesek, nem vontuk magunkra a figyelmet, annyira.
- Ismerős. Bár egyszer átmarta az üstömet az egyik, mert nem figyeltem és kétszer tettem bele valamit… De na, megesik – vagyis jó esetben nem, kaptam is érte külön feladatot, szerencsére senki cipőjét nem rágta át, sem a kezét, szóval mondhatni, sikeres volt. Félig. Kár, hogy nem savakból kell vizsgázni, azt tök könnyű összedobni. Majd beadom szorgalminak, mint javaslat, sokan áldanának érte és szereznének vele jobb jegyeket.
- Áhh, elmúlik, csak akkor és ott ilyen… hiszti – ha lehet annak nevezni, de azt mondják, mi pasik hisztisebbek vagyunk, mint a nők. Lehet van benne valami, lehet nincs, nem jártam még utána. - Júj? - pislogok párat. Lehet valamit végképp rosszul mondtam? Vagy inkább a menthetetlenség esete? Kérdőn pillantok rá, pislogva, majd megvilágosodom. Beugrik a cikkből pár mondat, leginkább másik bekezdésből. - Áhh, hogy ő. Vagyis ugye, az egyikük. Mert ketten vannak. Én nem tudom őket megkülönböztetni – nem tudom mennyire szép dolog ez, de ikrek, a természet játéka ez, mintha örökké kettős látása lenne az embernek, hiába színjózan. Nem hiszem, hogy nekik ez amúgy sértés, sőt, valahogy úgy érzem, a szüleik után, akik majdnem teljesen egyforma nevet adtak nekik, még rá is játszanak. Én ennyire egyik testvéremre se hasonlítok, szóval, nem tudunk ilyet játszani bájital nélkül. Margaréta is kapcsol, és pontosít, így aztán hamar megvilágosodom.
- Így már tudoooom, köszi – ettől még nem biztos, hogy meg is teszem azt, hogy megkérem. Nem vagyunk haverok, de ellenségek sem, elrötyögök azon, ha ők valamit akcióznak és ennyi. Majd meglátjuk, mennyire esek bele abba, hogy nem tudok tovább haladni és mindenképp kell valaki. Nem a büszkeségem miatt, hanem mert szerintem a srácnak pont nem én hiányzok az életéből.
- Nyugi, nem, be se engednék az iskolába – majdnem hozzáteszem, hogy „ugye nem?” de moderálom magam. Elnézem, ahogy Tüske felvidul és élénken szimatol, majd megindul a lány keze felé, ahonnan a finom falatokat reméli.
- Fogalmam sincs ki ért hozzá. De majd kiteszek egy menő plakátot, hogy edzőtársakat keresek. Aztán, majd állunk ott, mind, akik szintén nem tudnak semmit sem használni – nevetem el magam, mert el tudom képzelni, hogy nem a hurkás karú behemótok, hanem a hozzám hasonlók jönnének. Ülnénk a padokon és néznénk egymást, hogy akkor most? Hogyan és miképp? Mondjuk, jó móka lenne. Hmmm. Felírom fejben.
- Pedig nem vészes, néha jó. Persze nem gond ez, csak a kviddics mindig valami olyan téma, amiről mindenki beszél. Én is néha megpróbálom, aztán nem jövök rá, hogy végül miről is van szó. És valami más sport érdekel téged? Vagy csinálod is? - ha már itt vagyunk, miért ne jöjjön fel. Hátha valami könnyű és akkor arra kiírhatom a plakátomat.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Autumn Zalán nem vette zokon, hogy a lány kiszolgálja magát szék-ügyileg. Lehuppant így arra, amit már kihúzott. Nem tétovázott ő sem, és egy kanálnyi fagyi már landolt is a szájában. A kis jószág rendesen kitett magáért, nagyon finomra sikerült. Pár hosszú pillanatig csak nézte a másikat. Szerette, ha valaki ilyen önfeledten tud nevetni. Egy szép mosoly öltözteti legjobban az embert és valószínű ezt a lány nagyon is jól tudta.
- Megtisztelő titulusnak hangzik a manószelidítő, de a Zalán is megteszi - mondta nevetve, majd tartott egy kis szünetet, hogy a másik is bemutatkozhasson, ha szeretne.
- A házimanók egyébként kissé félreértett lények. Szeretik csinálni azt, amit csinálnak. Mármint a legtöbbjük. Nap mint nap értünk dolgoznak, miért sértődnének meg azon, ha szemtől szemben kérünk valamit tőlük? És persze az sem mindegy, hogy bánnak velük. A kérem és a köszönöm a legjobb varázs szavak. Biztos vagyok benne, hogy neked sem tudnának úgy nemet mondani. - Én sem tudnék, ha így mosolyogsz, tette hozzá magában. Saját kósza gondolatától kissé zavarba jött. Látszott, ahogy a fülei elvörösödnek, úgy próbálta folytatni - De tegyél egy próbát! Kérj az egyiküktől mondjuk egy kis jeget erre. - mutatott a leégett arcára - És akkor elfogadom a segítséget.
Őszintén szólva tényleg ráfért valami hideg a pofázmányára. Most még nem fájt annyira, de ha nem csinál vele semmit, akkor később meg fogja bánni.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Zente
Zalán lejegyzetelt minden szófoszlányt, amit a srác mondott és ami közben neki is eszébe jutott. Az ajkát harapdálta, mert sehogy nem jött ki belőlük az összes betű. Az sem segített rajta, hogy a saját firkálmányát nem tudta visszaolvasni, annyira rondán írt.
- Dél... dal, tér, Adél... példa? - ismételte, a fiú utolsó tippjét. Leírta a példaértéket, majd elkezdte kihuzigálni az eredeti szóból a betűket. Lefedte az összeset - Megvagy! - mondta diadalittasan, a kelleténél hangosabban. A mámor pont olyan gyorsan szállt el, amilyen gyorsan lepisszegte őket a szomszéd asztalnál egy idősebb diáklány. A fiú bocsánatkérően nézett felé, majd visszafordult a sráchoz. Suttogva szólalt meg újra. - Köszi. Zalán. - nyújtott kezet a másiknak, mert most jutott eszébe, hogy hol felejtette a modorát - Szóval ezt a címet kell megkeresni az önéletrajzok között.
Nem számított rá, hogy a fiú tovább ott fogja vesztegetni az idejét azzal, hogy neki akar segíteni, de elismerte, hogy lényegesen gyorsabban sikerült áthidalni ezt az akadályt ketten, mintha egyedül csinálta volna. Nem akart udvariatlan lenni azzal, hogy ennyivel letudja rövid szóváltásukat, de nem akarta feltartani sem őt, valószínűleg akadt neki más dolga is. Kivárt hát, úgy érezte ez a legilledelmesebb módja annak, hogy kiderítse, lesz-e nyomozótársa egy rövid időre.
|
|
|
|
|
Mórocz A. Móric
INAKTÍV
Tökfej
RPG hsz: 308
Összes hsz: 584
|
F U R C S A J
05.20. | csak ne szólj hozzám, pls | kukkantásTudod mi a ciki? Ha olyanokkal találkozol, akikről nem tudod, hogy nem akarsz velük találkozni. Na, valahogy így vagyok most én. Egészen addig nem tudtam, hogy nem akarok Bettivel találkozni, amíg meg nem történt, és nem áll előttem olyan tekintettel, mintha elloptam volna a háziját és beadtam volna én helyette. Eszembe ötlik, hogy mi lenne akkor, ha gekkózás helyett kapnék egy forintot és vennék rajta egy éles kanyart, de késő, mert begekkózok, Betti meg már ott is van mellettem, szóval nyakig benne vagyok a helyzetben, amiben nem akarok. Ezt hívják úgy, hogy instant szo- szoprán. Igen. Úgy fogok visítani a végén, ha Betti is meg kíván csapkodni. Ami nem lenne baj, felőlem csapkodjon, kezdek hozzászokni, de jelenleg mindenem is fáj. Még kérek szépen pár napot. Amit nem kapok meg, mert a kis pici kezei helyett a hangjával csapkod. Fejemhez kapok automatikusan, megdörzsölöm szemeimet, miközben másik kezem szám előtt pattog, ahogy köhögök. Nem úszom meg. Vettem. Görcsbe rándul a gyomrom attól, ahogy meghallom: majdnem megfulladt. A francokat fulladt meg, hát ott voltam mellette! Agyamban fokozatosan megy fel a pumpa, ahogy hallgatom Betti szavait. Felciccenek néhány szavánál, de egyébként csendben hallgatom végig - viszonylag csendben, mert néha meg kívánok fulladni, de belefér.
- Befejezted? - emelkedik meg szemöldököm. Bólintok, mert úgy tűnik, hogy igen. Akkor az én köröm jön. - Nem mintha pálcát tartottam volna a fejedhez azért, hogy igent mondj a piára, vagy megidd a kibaszott a vodkás lőrét, amit a kezedbe nyomtam. Rohadtul nem kenheted rám, amiért berúgtál, és még esetleg jól is érezted magad - mert akkor nem úgy tűnt, mint aki annyira bánja, hogy kicsit többet ivott a kelleténél. - Szarom le, hogy levitás vagy és részeg voltál - mi a fasz ez az érv? Hát tényleg rohadtul nem érdekelt, hogy a szende levitás részeg lesz, mert rajta kívül a legtöbben azok voltak, és nem csak a rohadt jó arc rellonosok, vagy az egyetlen jó arc navinés, aki a dudim. - Kiscs- Amélia nem fulladt meg majdnem, mellette voltam! Nem számít már, mert valószínűleg soha többet nem beszélünk, szóval megnyugodhatsz, a biri-barid biztonságban van tőlem - vigyorodom el gonoszan, majd rebben meg szemöldököm. Aprót lépek közelebb Bettihez, majd még egyet és még egyet, és pontosan úgy, hogy Betti háta a falnak ütközzön pillanatok múltán. Jobb kezemet támasztom meg a feje fölött kicsivel, ahogy közelebb és lejjebb hajolok arcához.
- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, Furcsaj, de beteg voltam - a gonosz vigyor csak még inkább felvillan arcomon. - Ja, képzeld el. Az ilyen halandó lények, mint mi, akik élvezik kicsit az életet és nem kenik másra, ha berúgnak, azok tudnak ilyet is - nem bántam meg, hogy magam helyett Améliára került a pulóverem, és így valószínűleg ő megúszta. Ha ő beteg lett volna, teljesen kikészül, neki fontos, hogy megjelenjen az órákon, nekem meg olyan mindegy. Volt egy hét pihim, teljesen jó helyzet. Volt jó a helyzet, mert most egyáltalán nem jó. Még elfogadhatónak sem mondanám.
|
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis
RPG hsz: 203
Összes hsz: 238
|
”Olvasni annyi,
mint táplálkozni” ZaydayCsend. Ez a legjobb tulajdonsága a könyvtárnak. A diákok csevegnek ugyan, de csak halkan, nincs olyan zsivaj, mint a kastély többi részén. Ramóna feje pedig igazán tele van már a zajjal, a sikongató lányokkal, a hangosan felröhögő fiúkkal. A könyvtárban viszont nincsen se sikoltozás, se röhögés. Csak a könyvek illata, a könyvtár jellegzetes hangulata és a rend, melyet a gondosan szétválogatott könyvek képviselnek. A hely tökéletes ahhoz, hogy Ramóna helyre rakja magában a napot, hogy lenyugodjon kicsit.
Apró, de szapora léptekkel halad a könyvtáros asztala felé. Apró mosolyt erőltet az arcára, köszön házvezetőjének, de csevegni nem áll meg, hiszen nem akar most a férfitől semmit. Csak bemasírozik a könyvek közé, hogy megnyugodhasson. El akarja felejteni kicsit azt, hogy hol is van, hogy mi ez az egész mágia dolog, és, hogy távolabb nem is lehetne az édesanyjától. Persze, néha még Ramóna is kínosnak érzi, hogy ennyire ragaszkodik a nőhöz. Mégis, Máltai Emese volt sokáig az egyetlen ember, akire a lány igazán számíthatott. Sőt, még most is ő az egyetlen. Mert Rami nehezen bízik meg az emberekben, az anyja viszont egy olyan valaki, akit megajándékozott feltétlen bizalmával.
A polcok elé érve lelassít, keresi a neki tetsző cimkét. Még ő sem tudja, mit akar olvasni, csak annyit, hogy most élvezetre vágyik, nem pedig ismeretterjesztő irodalomra. Végül egy Edgar Allan Poe versgyűjteményt emel le egy polcról, és ott helyben lapozza fel, hogy aztán jól végiggondolva minden szót olvassa végig az Eldorádót. Nem mintha nem olvasta volna már százszor. Persze, hogy olvasta! Kívülről is tudja már, hiszen kiváló memóriája van. Olvasni mégis jobban szereti, mert akkor kezében tarthatja a könyvet, érezheti az illatát, hallhatja, ahogy zörög a papír, mikor lapoz. Szereti nézni az igényesen nyomtatott betűket, hogy egy sorban vannak. Néhány újabb kiadású verseskötetben már képek is vannak a versek mellé biggyesztve, ám Ramóna szereti a régit, a klasszikust. Most is egy ősrégi kötetet talál meg, melyen látszik, hogy valaki nagy szeretettel olvasta egyszer.
A polcnak dőlve, félhangosan, motyogva olvassa fel a következő verset. Csak elmerül benne, élvezi a szavakat. Nem látott eddig senkit, így nem érzi furcsának, hogy hangosan olvassa fel a vers sorait. Most épp nem zavarja semmi, és ennek jeleként arcára halvány mosoly is kúszik. Ezúttal őszinte.
|
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
A Nemes
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
|
|
I'm on the inside in the summer heat Írta: 2021. július 12. 15:55
|
Ugrás a poszthoz
|
x
A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.
|
|
|
|
|
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
|
Autumn Zalán hátradőlt a székében, amikor a lány magyarázkodni kezdett a személyét illetően. A mosoly eltűnt az arcáról, a tekintete kifürkészhetetlenné vált pár pillanatra. Végighallgatta a másikat, majd résnyire nyitotta a száját. Látszott, hogy igyekszik megválogatni a szavait, mielőtt megszólal.
- Tudod, Autumn... te vagy a kedvenc évszakom. - bukott végül ki belőle - Áruld el, hogy miért is kéne tartanom a kedvenc évszakomtól? - Zalán nagyon is tudta, kiről van szó. Volt néhány pletykás évfolyamtársa, akiknek a csacsogását akkor sem tudta volna figyelmen kívül hagyni, ha befogja a fülét. De végülis a pletyka csalóka jószág. Féligazságok kusza hálója, amit csak egy módon tud kibogozni az ember: ha hagyja szóhoz jutni a forrását.
Nem akart a másikra semmit sem ráerőltetni, bár megvolt a házimanós dologról a véleménye. Az arcára visszatért valamiféle halvány, tétova félmosoly Autumn ötletétől. Tényleg hagynia kéne, hogy ez a lány pálcát fogjon rá úgy, hogy még alig ismeri? Ha elutasító és tényleg megvan az oka félni, akkor csak egy egyszerű napégéssel és egy rossz szájízű találkozással fogja letudni ezt a délutánt. De ha hagyja magát és tényleg nincs mitől tartania, bizalmat ébreszthet valakiben, aki szemmel láthatóan hiányában van a fent említett tulajdonságnak. Akárhogy is, bármelyik döntésének lehet kellemetlen kimenetele is. Sokkal, de sokkal kellemetlenebb.
Zalánnak nem sok tapasztalata volt a sötét és úgy általában a problematikus varázslókkal. Éppen ezért többet habozott annál, mint amennyi az udvariasság megengedett volna. Rémesen érezte magát azért, hogy az előítéletek ennyire a hatalmukba tudták keríteni akarata ellenére. Az utolsó mondatokra így nem is válaszolt semmit, feszült kíváncsisággal várta a lány magyarázatát. A viselkedésétől legszívesebben a falba verte volna a fejét. Nem tartotta szociálisan tehetetlennek magát, épp ellenkezőleg. Ezért volt olyan mérges magára, hogy egy ilyen egyszerűnek induló társalgás kifog rajta.
|
|
|
|
|
Autumn Rue Danvers
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós
A Nemes
RPG hsz: 447
Összes hsz: 589
|
|
I'm on the inside in the summer heat Írta: 2021. július 12. 17:35
|
Ugrás a poszthoz
|
x
Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?
|
|
|
|
|
