Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyetlen könyvvel a kezemben róvom a könyvespolcok közötti folyosókat. Pár papírlap is van a könyvön, plusz egy - már most - viseletes füzet, amikre jegyzetelhetek majd. Fogalmam sincs mit keresek, vagy hol vagyok jelenleg éppen. Azon se lepődnék meg, ha már kisétáltam volna a könyvtárból és a Nagyteremben ücsörögnék egymagamban, miközben a Mórictól ellopott pudingot majszolgatnám. De nem így van, tényleg itt koslatok, azt sem tudván mit keresek, mert a könyvtáros annyira nem mondta el érthetően. Valakinek lehet az, de nekem ez a: C betűseknél jobbra, a J betűnél visszakanyarodsz, az M-nél sétálsz egyenesen, majd az Y-nál fejen állsz, végül a B-nél nyomsz egy tigrisbukfencet és ott lesz. Valahogy így magyarázta el merre találom a megfelelő köteteket, de még ami a kezemben van azt is az egyik asztalról csórtam el. Ugyan már, a lánynak nem hiszem, hogy kellett már, hiszen ki volt tolva az asztal szélére, ő másba volt belemerülve, nekem meg pont jól jött a kötet, szóval egyszerűen elemeltem róla, amíg elsétáltam mellette. Ezt úgy hívják taktikusság, szóval lényegében egyszerűen taktikus vagyok.
A kezemben fogott pakkot lendítem felfelé, hogy a könyv gerincét támasszam vállamnak, miközben borzasztóan hangosan szusszanok egyet, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, majd azzal a lendülettel túrok bele tincseimbe, hiszen azoknak, ahogy ma már nekem is, mindegy. Igyekszem gyorsan kiverni a fejemből a Con Calma dallamát, hogy emellé ne legyen meg a kényszerem arra, hogy leírjam úgy, ahogy azonnal szemeim elé ugrik a két szó. Nos, ha ezt nem is teszem meg, de kezeimet kitárva jobb lábammal lépek előre, hogy a másikat húzzam utána, miközben suttogom a szöveget, és belibbenek a következő sorba.
- Kon kálmá, jó kieró ver komó éjjá ló meneá - nagy lendülettel, lehunyt szemekkel rántom le az első könyvet, ami ujjaim közé akad, hogy másik kezembe foghassam, s azokat ugyanúgy kitárva folytassam a szöveget. - Múeve esze púm-púm görl - teljes a beleélés, innen nincs visszaút. Kissé meggörnyedve tolom tovább a koncertet, jobb lábamat mozgatom arra a ritmusra, ami csak a fejemben létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Valahol agyam hátsó zugában szólal meg a hang, hogy moderáljam magam, mert ha már idáig eljutottam, akkor innen csak hangosabb lehetek, és a suttogásból hamarosan lehet egetverő üvöltés, ha nem a tánclépésekre koncentrálok túlzottan, hanem a szövegre. Figyelnem kéne rá. Nagyon is. Igen. Tudom. Kéne. Csak mindenki tudja, hogy nem fogok, mert vagy ismernek, vagy egyszerűen evidensnek hat, hogy márpedig én itt és most fogom lenyomni a Con Calma-t koncert verzióban, mer' olyan jól megy, az ember fia nem hiszi el. Esküszöm jobb, mint az eredeti, ahogy eddig szorongatott könyvemet teszem hasamhoz és olyan csípőmozdulatokat rittyentek, néhány porn-, néhány táncos néni megirigyelhetné, miközben szabad kezemmel mutogatok az ég felé. Merlinre, csodálatos lehet a látvány, amit kívülről nyújtok, és a legjobb az egészben, hogy belül még sokkal jobban érzem magam.
És akkor ennek hatására, hiszen: - E húná ászeszíná, kvándó bajla kiere ke to el mundó lá véjá, áj lájk jór pum-pum gööörl - ha nem hallottál még suttogva visítani valakit, akkor itt az ideje, hogy nagyon hegyezd a füled, mert végre látod? Eljuttatlak odáig, hogy megtörténhessen az, ami eddig sosem történt meg az életedben. Igazán nincs mit, szívesen máskor is, gyerre csak bátran, mint a könyv, amit lerántanék a polcról, de valamiben megakad, én meg mit sem törődve erősebben rántom meg, aminek hatására, dől le pár könyv, ofkorsz, mit sem törődöm velük. Mi a bánatért nem lehet leszedni egy könyvet a helyéről? RÁADÁSUL EZ A KÖNYV BESZÉL! Merlinre, mi van itt?! Azonnal megállok a mozgásban, kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a könyvet.
- Nem - közlöm egyszerűen, mert ez a minimum, ha már képes volt megzavarni életem koncertjét. Ja, közben eljut a tudatomig is, hogy valószínűleg nem a könyv beszél E/2-ben magáról, úgyhogy kizárásos alapon valaki van a másik oldalon. Közelebb lépek a polchoz, könyvemet tartó kezem mozdul lassan jobbra, hogy átnézhessek a másik oldalra és meglássam őt. - Üdvike! Éppen egy koncertkelléket készülsz elvenni tőlem - rezzenéstelen arccal közlöm az információt, teljesen komolyan is gondolom. Éppen ez történik. Csak diszkréten felhívom rá a figyelmét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Most nem azért az egyhúszért, de komolyan éppen ez a könyv kell neki annyira, hogy képes legyen elvenni tőlem? Komolyan nem értem az emberek önzését, mindezt úgy, hogy szégyen szemre zavarta meg, majd vetett véget a koncertemnek! Még egy tapsot sem kaptam! Természetesen ez a belső ki hisztéria nincs arcomra írva, csak a nyugalom és ellentmondás nem tűrése lehet ott, más nemigen. Pedig egyébként nagyon is kiverném a hisztit, hogy ez mégis micsoda?! De nem teszem, mert éppen kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a lányt, hiszen végre láthatom. Nemtom, tök átlagos, és szinte biztos vagyok abban, hogy van levitás vagy navinés, mert a Rellon házat egy ilyen lány bizonyosan nem erősíti, eridonoshoz képest meg eléggé visszafogott.
- Figyu kiscsibe, a kreatívságot sok szempontból lehet mérni - szusszanok egy fájdalmasat, mintha tényleg nehezemre esne megszólalni. Jelenleg meglepően beszédes kedvemben vagyok, de nyilván azért, mert semmi pénzért nem fogom elengedni a könyvet, szóval logikus, hogy én fogok kijönni ebből győztesen, plusz nem vagyok hajlandó túllépni azon, hogy tönkretette a magánszámomat. - És ne haragudj meg, de én fogtam meg előbb a könyvet, te csupán járulék lennél hozzá, akit át kellene rántanom ezen az aprócska résen - amire aligha lennék képes, de ezt ő nem tudja. - Az ujjaim között tartom a pofás kötetet - ismétlem meg gúnyosan szavait. Az az elvétett kérlek egyáltalán nem győz meg arról, hogy komolyan gondolja. Elhúzom számat, ismét nagyot sóhajtok, jobb lábamról helyezem át testsúlyomat a balra, pillogva fürkészem a lány arcát. Valamit ki kell találnom sürgősen, mert képtelenség, hogy feladjam és megszerezhesse a kötetet, még akkor sem adom neki oda, ha neki valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem valaha lesz. Azt sem tudom mit tartok ujjaim között, de az tuti, hogy erősen markolom. Ennyinek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a ter- megvan!
- Mi a neved? - kedves mosolyt küldök felé, kékjeim csillogása sugallja kérdésem komolyságát. Érdekel a neve, hogy legalább ezen találkozás után ne úgy meséljem el Móricnak, hogy "a csaj, aki tönkretette a koncertemet". Névvel mégiscsak jobban hangzik a mondat, nemde? Na ugye! Akkor meg igenis megtudhatom a nevét, már ha hajlandó lesz elmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Éjt nappallá téve el tudnám nézni azt az arcot, amivel megjutalmaz, amikor tudatosul benne, hogy mégis mi történt. Mert nyilvánvalóan utólag esik le neki, vagy csak annyira sikerült elcsábítanom ellenállhatatlan mosolyommal és pillantásommal, hogy teljesen megzavarodott, ami lássuk be, teljesen érthető lenne. Szélesen vigyorodom el a megállapítására, miszerint gusztustalan, de én annak a híve vagyok, hogy kinek mi, mert a kezének valami tök - hihi, érted, tök - különleges íze van. Nyammogok kicsit, nyelvemet cuppantom le hangosan szájpadlásomról, ahogy már a könyvvel a kezemben egyenesedek fel, majd hallom meg az apró koccanást, ami Kiscsibe homloka a polcon. Nos, teljesen egyszerűen hagyom figyelmen kívül és nyammogok tovább a számban lévő ízen, amikor csettintek egyet ujjaimmal és a rés felé fordulok, ahol nincs a lány. Megszeppenve hajolok közelebb a réshez, mert a csaj konkrétan felszívódott, a szerzett könyv gerincét támasztom összeszűkült szemekkel vállamnak, majd visszaegyenesedem és unott arccal húzom el ajkaimat. Akkor ez ennyi volt. Már éppen vállat is vonnék, miközben fordulok a sor vége felé, amikor megjelenik Kiscsibe. Egy mérges kiscsibe.
- De jó, hogy itt vagy! Azt hittem elhagytál! - dramatikusan helyezem homlokomra kézfejemet, de nem tartom magam sokáig így, szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok ki kezem alól a lányra. - Remek reklám lehet, sütőtök íze van amúgy, nem tudom kóstoltad-e már - hogy zavar-e, hogy éppen lenyaltam kezéről az egyetlen jó dolgot, ami a lányon és a lányban megtalálható? Aligha. Ámbár most, hogy előttem áll, van esélyem jobban végig mérni. Elveszem kezemet homlokomról, laza testtartásom nem változik, ahogy vállamon pihen továbbra is a könyv, miközben szemtelen módon mérem végig. Óvatos léptekkel közeledek felé, ha sikerül elkapnom tekintetét el sem engedem azt, amíg elé nem érek.
- Mit mondhatnék? - szólalok meg immár sokkalta emberibb hangtónusban, mint eddig bármikor. - Szeretek veszélyesen élni, erre a testvérem és a legjobb barátom a tanúim. Ajánlom figyelmedbe, hogy kicsit elengedd magad néha. Gondoltál már rá? - biccentem oldalra fejemet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, arcát fürkészve mosolygok lefelé rá kedvesen - komolyan kedvesen -, mert nyertem. Ha belátja, ha nem. Én tudom, és ennyi bőven elég, még akkor is, ha ettől őt szétba- szétcseszi az ideg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mondhatnám, hogy tökéletes színészi képességekkel áldott meg a sors, de az kettőnk közül inkább testvérem erényei közé tartozik. Oké, ha ilyen helyzetbe kerülök akkor engem sem kell félteni, de maradjunk annyiban, hogy Móricnak sokkalta jobban mennek ezek, ám amíg elhiszem, hogy én is lehetek egy Brad Pitt, addig nincs mitől félnem. Széles vigyor kerül fel arcomra, amint befejezi mondandóját. Halk kacajt engedek meg magamnak, bár szívesen kiengedném, de mégis egy könyvtárban vagyunk, valamint engem nem érdekel, ha kiraknak, de Kiscsibe arcát elnézve, neki depresszióra adhatna okot, és valahogy úgy érzem, már így is eléggé megkeserítettem a napját. Ha nem a hetét. Mindegy, ennél már csak rosszabb lehet, ha ismét összefúj minket a szél.
- Jó, de azt meg ki olvassa el? Mindenki tudja, hogy kell szappant használni - forgatom meg szemeimet teljesen ártatlan hangszínt megütve, mint aki nem tudja miről beszél a másik, és hogy ezen mondat után teljesen megalázva kellene éreznem magam. Na, igen. Kellene. Sajnos több kell ahhoz, hogy bárminemű érzelem meginduljon bennem, ami elronthatja a kedvemet, főleg egy ilyen tökéletes performansz után, amihez még szórakoztatási eszközt is kaptam a lány személyében. Természetesen nem is kell mondania, hogy neki annyira nem volt szórakoztató, szinte már az arcára van írva, ahogy kékjeim visszatalálnak ahhoz, mert ugye így, hogy előttem áll, máris sokkalta egyszerűbb megnéznem magamnak.
Komoly arccal bólogatok, immár előtte állva, minden szavát iszom, mint sivatagban szomjazó, minden rezdülésére figyelek, mintha csak fegyvert tartanának a fejemhez. Mosolyom nem lankad, ahogy megérkezik a válasz, mert a szokása számomra annyira nem kielégítő, de éppen elég ahhoz, hogy leesen: nem fogja velem megosztani, mivel szokása. Így is lehet. Kékjeim villannak kezére, ahogy elkezd mozogni, gonoszkás vigyort villantok, majd rántom mindkét kezemet hátam mögé, hogy hirtelen hajolhassak füléhez. - Kicsit több kreativitást vártam volna tőled, de esküszöm már elég lenne annyi, hogy elkéred őket, mivel... - hajolok még közelebb füléhez, hogy az eddigieknél sokkal kedvesebb, mégis mélyebb hangon folytathassam. - Én nyertem - ugyanolyan vigyorral távolodok el tőle, majd egyenesedem fel ismét, de nem távolodom el tőle. Nincs az az isten, hogy megtegyem! Félrebiccentett fejjel fürkészem pár másodpercig arcát, hátam mögött teszem a nemrég megszerzett kötetet a másikhoz, hogy szabad kezemmel előre nyúlva emelhessem fel Kiscsibe kezét, majd helyezzem bele a könyveket. - Szívesen máskor is - bólintok egy komolyat lehunyt szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A túlélésre kell játszani. Alapszabály. Egyébként nem az, de a mai nappal biztos, hogy felkerült a lista élére, mer’ komolyan nem lehet bírni már ezt a stresszt. Ami másokat ér, hát látom az arcukon, ne akard már nekem beadni, hogy nem a túlélésre mennek, csak nézz rájuk! Mint valami gyászmenet, ami… nem, egyáltalán nem nyomja rá a bélyeget az én napomra, csak mondjuk félig, mert nem aludtam valami jól, ráadásul Móric csodálatos magas c hangjára kelni reggel, nem tett jót a lelkemnek. Normális esetben sem tesz mindig jót, de miután kiderült, hogy harapdálta magát, és nem érzett semmit, azért na. Elkezd gondolkodni az ember.
Így indultam neki a napnak, amire csak rátett az a remek dolgozat Henrik bácsival, mintha csak ráérzett volna. Én meg ültem felette, mint egy rendes gyermek, mert… nos, lehet elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem írtam semmit, de legalább rájöttem, hogy - mire is? Szemöldökráncolva caplatok a folyosón, hogy eljussunk a következő véres harc helyszínére, amikor meghallom nevemet testvérem szájából, aminek következtében ott helyben megállok, ahol vagyok. Kérdés nélkül dobom el én is a táskámat, ahogy Móric teszi, kisterpesz a folyosó közepén, és várok a csodára. Elgondolkodhatnánk azon, miért nem kérdezek semmit, de Móric vagyok, Móric meg a testvérem, szóval megspórolom ezt magamnak. Félrebiccentett fejjel, elnyílt ajkakkal, összeszűkült szemekkel gondolkodom a felvetésen, majd kiáltok fel azzal a lendülettel a fájdalomtól.
- MÓRIC, HOGY EGY PIXIE-ÓL LEGYEN A SZOBÁD, NORMÁLIS VAGY?! HAGYD MÁR ABBA! - kapok fejemhez azonnal, mert igen, fiam, nekem is nagyon fáj, szóval fejezd abbafele! Vérmesen csillanó tekintetemet emelem testvéremre, miközben simogatom a fejemet, ahol kínoz minket, majd ahogy abbahagyja, kihasználva az alkalmat harapok bele saját alkaromba, cseppet sem kímélve magam. De nem ám! ÉDES A BOSSZÚ!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Fene sem gondolta volna, hogy ennyire hamar és simán sikerül átpasszolnom rájuk a fecsegőket. Ez király, nekem semmi más dolgom nem lesz, mint követni őket boldogan, hogy végig röhögjem az egészet, mert a dámák biztosan nem fogják hagyni, hogy csak úgy mozgatva legyenek, szóval Kende és Rin megkapja a lecseszést szépen, míg én a háttérben lehunyt szemekkel bólogatok a dámák szavaira. Borzalmasak a mai fiatalok, mit meg nem engednek maguknak, az ember még egy falon sem lehet biztonságban, és a többi, és a többi.
- Szétadom, hogy pletykálj nekik. Forrásnak itt vagy te, Rin, tuti van valami szaftos pletyka a tarsolyodban. Meglepő szerelmek, szakítások, mit tudom én - indulok el a folyosón bólogatva közben, hogy minél előbb a dámákhoz érhessünk, mert végül is csak egy másik szárnyba kell mennünk, így nem gondoltam át, hogy Rint a hátamra kaptam. Ó, bakker!
- Először is le kell tisztáznom, hogy szerintem komolyan sírva fakadna, ha elhagyná egy tankönyvét - nevetek fel gonoszkásan, hogy reagáljak Kendének, majd oldalra sandítva pillogok a hátamon lógó majomra. - Másodszor én azért teszek neki keresztbe, mert élvezem. Ő meg próbálkozik, csak… nem jön neki össze - vonom meg vállamat, de persze akaratlan jut eszembe az, ami a Vízesésnél történt. Túlságosan emberien viselkedtünk egymással, ami olyannyira életidegen volt, hogy minden másodperce megragadt bennem, pedig annyira nagy dolgok nem is történtek. Azóta pedig Kiscsibe… ugyanúgy Kiscsibe. Odamorran nekem valamit, amire visszamorgok, majd mindketten megyünk arra, amerre eredetileg indultunk.
- Szeretném hallani azt a dán szerenádot! Lehet még be is csatlakozok - nevetek fel hangosan. - Én kérlek, röhögök rajtatok, amíg ti szenvedtek - vázolom fel a tervet, miközben dobok egyet Rinen, hogy ne csússzon a bokámig. Hősiesen kitartok és palástolom azt, mégis mennyire fáradok, de amikor helyszínre érünk, gondolkodás nélkül engedem le hátamról a lányt.
- Ilyet soha többet nem csinálunk. Vagy híztál, vagy az önbizalmad lett nagyobb, de rendesen elfáradtam - mozgatom meg vállaimat, majd állok be a freskó elé csípőre tett kézzel és hatalmas vigyorral arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pffölve tör fel belőlem a nevetés Rin kérdésére. Fejemet csóválom nevetve, hiszen igaza van, soha nem hallottam pletykálni, de hát mégis lány, érted. A lányoknak mindig van valami olyan sztori a zsebükben, amivel képesek megbotránkoztatni egy egész iskolát. Fair enough, Rin nem ilyen lány. Kéne valami pletykafészket összeszedni a grúpba, mert ez így egyelőre elég hamvába halt terv, ha a dámák segítségével akarunk zavargást kelteni. Ki lenne a megfelelő alany erre vajon?
Rin magyaráz, én ledobom a hátamról, majd feltör belőlem a röhögés újonnan szerzett haverunk szóviccén. - Ez az a pont, dude, amikor hivatalosan is bevettünk a tímbe - veregetem meg röhögve Kende vállát, mert ékesen bizonyította, hogy rátermett arra, hogy közénk tartozzon, bármennyire is új szöszkének számít. Eltekintek attól, hogy két szőke nem fér meg egy iskolában, már csak azért is, mert Rinnel úgy viselkedik, ahogy elvárnám. Amíg ez így marad, és nem lép át egy bizonyos határt, felőlem maradhat. Bakkerka, tiszta jó fej vagyok!
- Brutálisan jó testem van - emelem fel jobb karomat, hogy fejem felé hajlítsam alkarom és befeszíthessem az egyáltalán nem létező bicepszem. Igen, valamikor volt arról szó, hogy nekünk, a híres-neves Móricoknak olyan testalkatunk van, mintha két botot egymásnak támasztanátok. Nagyjából annyira is hasonlítunk, a támasztás meg azért fontos, mert az izmos testünket lehúzza a gravitáció. Tök egyértelmű. És logikus.
Vigyorogva hallgatom Kende köszöntését a dámák felé, majd áll meg bennem az ütő, ahogy meghallom Rinét. Volt már ehhez a hangszínhez szerencsém, nem is emlékszem mi miatt, de akkor is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Bah, fertelmes. Amikor rám néz bólogatok hevesen és erősítem meg a mindent is. - Reméljük, hogy egy kis séta egy ilyen gyönyörű hölgy… - pillantok Rinre. - És két megtermett fiatalember társaságában egy szaftos kis történetért igazán nem okoz Önöknek problémát - legellenállhatatlanabb mosolyomat villantom meg a dámák felé, kicsit előre görnyedve hajolok meg - ki ez a dzsentülmen? -, de azért nem viszem túlzásba, majd a kép egyik sarkához lépek. Ennyit arról, hogy én csak röhögök, mert így jobban felmérve a kép méreteit, esélytelen, hogy Rin elbírhassa. Fejemmel biccentek oldalra Kendének, hogy akkor nyomassuk, és amint behelyezkedett újdonsült brom, azonnal emelni kezdem a képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kendével kicsaptuk a bájitalokat, mint annak a rendje, majd Rinnek adtam őket, hogy hajrá, lehet szétosztogatni vagy azt csinálni velük, amit akar, nekem lényegében teljesen mindegy, mert azt sem tudom mi fog történni, ha valaki megissza. Oké, ez hazugság, mert a recept alapján meg néhány elejtett jegyzet alapján a lapokon igencsak könnyen ki lehetett következtetni, de hát… így sem 100%-os, hogy az fog történni, nem? Mármint de, mert pöpi vagyok Bájitaltanból és a bájitalok pontosan úgy sikerültek, ahogy kellett nekik, szóval fogalmam sincs mit koptatom az agysejtjeimet. Inkább csak Rinre bíztam az egészet, hogy csinálja, miközben röhögve közöltem vele, hogy az egyik üvegcsének Kiscsibe mennyire örülne, majd léptem le, mert reggeli előtt még vissza kellett mennem a füzetemért a szobába, plusz fel kellett ébresztenem Móricot, hogy kapja össze magát, mert megint el fogunk késni. Mint majdnem mindig.
Teljesen nyugodtan, fütyörészve sétálok a Nagyterem felé, hogy teletömjem magam kajával, amikor megtorpanok. Szóltam Kiscsibének, hogy ne igyon? Megtettem, ugye? Ja, tutira megtettem, nem tudom mit izgulok. Tovább indulok fütyörészve, majd szinte robbanok be a Nagyterembe, hogy kékjeimmel azonnal Kendét keressem, de ez a bánat nincs sehol. Bezzeg Rin megint Rolanddal bassz- akarom mondani üti el az időt. Csúnya Móric, hogy beszélsz?! Vigyorogva integetek mindkettőnek, majd nézek körbe, hogy ki lehetne az áldo- semmi, meg is van. Könnyed léptekkel vágódom le Kiscsibe mellé, főleg azért, mert van hely, hiszen a reggelinek már egy ideje vége. Csak elkéstem. Meglepő. De legalább a füzetem nálam van. Kezeimet fektetem egymásra, majd hajtom rá arcomat, hogy mosolyogva nézzem Kiscsibét, ahogy úgy issza a vizet, mint egy kacsa.
- Te figyu, úszni is szeretnél benne? - rebben meg szemöldököm kérdőn. - Mit olvasol? - húzom ki kezemet fejem alól, majd nyúlok azonnal a könyv felé, hogy magam felé fordítva azt, olvassam el a címét. Fogalmam sincs mi ez, úgyhogy elhúzott szájjal engedem is el azzal a lendülettel, ahogy megfogtam, majd pillogok tovább Kiscsibére féloldalas mosollyal. - Mondd el, Kiscsibe, hogy telt a szüneted, miután nem találkoztunk, mert be fogok aludni - nyomok el egy ásítást behunyt szemekkel, majd pillogok tovább a másikra, miközben karjaim alatt pihenő füzetem sarkát bizergálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy megfogom Kiscsibe könyvét engedem is vissza nagyjából, mert nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, ő meg úgy néz rám, mintha minimum egy vödör vízbe hajítottam volna. Mindegy, mert így is utána kap, szóval nincs belőle baj. Vállat vonja hajtom vissza fejemet karjaimra, féloldalas mosollyal pillogok fel rá, hogy elkezdjen mesélni, mielőtt komolyan bealszok. Mosolyogva hallgatom, ahogy elkezdi, majd pislogok fel rá értetlenül.
- Nem nagyon. Lemaradtam az első óráról? - hunyom le szemeimet, hogy szemöldököm szaladjon ráncba, ahogy hatalmas gondolkodásokba esek. Mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van? Mondjuk ilyen kérdésekkel nem jutok előrébb, de mindegy, szóval, ahogy megannyi mindent, ezt is elengedem, így szusszanva emelem fel fejemet, pillantok Rinre és vigyorodom el szélesen. - Szanaszét adom, amikor ennyire pörög, mert ébren tart az órákon. Oké, annyira nem vagyok gáz, mint Kende, de… - vezetem vissza tekintetem Kiscsibére, majd fekszem vissza, és nagyon nehezemre esik visszatartani a nevetésemet. Milyen beszédes Csibét találtam ma reggel, ahhoz képest, hogy két perce ismét megöllek tekintettel nézett rám, amiért megzavartam az uncsi könyve olvasásában. - Ha itt az egyetlen levitás csibe, akit elviselek, mit tehetnék? - nem mintha más házakból megkapta volna bárki is a megtiszteltetést, hogy becézzem, ami így is van rendjén. A legtöbben amúgy is idegesítenek, szóval hagyjanak békén, de amíg őket figyelmen kívül hagyom, Kiscsibe mindig olyanokat mondd, amikre zsigerből kell reagálnom, szóval esélytelen az alvás. Félig. Mert ahogy hallgatom a Rin és Roland közti barátság megkérdőjelezését egyre nagyobbakat pislogok, és bakkerka, tudom, hogy pár pillanatra sötétség borul mindenre. Nem tudom mennyi idő telik el, de hirtelen pattannak ki szemeim és kapom fel fejemet, csak annyit hallok, hogy elfelejtem. - Ébren vagyok! - szólalok meg hangosabban, még a füzetemre is csapok egy kisebbet, mintha ez csak még jobban ébren tartana, majd nézek Kiscsibére, aki kajálni készül. Sóhajtva túrok szőke tincseim közé, majd borzolom össze őket kicsit féloldalas mosollyal, ahogy Kiscsibére nézek.
- Ööö… lehet kicsit elvesztettem a fonalat - dörzsölöm meg arcomat, de persze hangomban egyáltalán nincs bűntudat. - Deeee… Rin és Roland. Igen, ez még megvan. Fogalmam sincs mióta, de nem is érdekel. Amíg Roland nem bántja meg vagy nem csinál olyat Rinnel, ami nekem nem tetszik, felőlem barizzanak - mert komolyan leszarom addig, amíg Roland át nem lép egy olyan határt, amiért már jár a saller. Vagy akár több is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az asztalra ugrok a padról, hogy tuti legyen az, amire éppen készülök és ne csak a nagy világba dobáljam a labdát, mint amit amúgy teszek, mert fogalmam sincs mit és hogyan kell csinálni. Összeszűkült szemekkel figyelem a srácot, aki beszél valamit, miután megszólalok, de ugye az orosz üvöltözik, szóval semmit nem értek, így csak hajítom a labdát, felhívom rá mindenki figyelmét, hogy vigyázzanak, mert esik a minden is, és izgatottan táncikálva várom, hogy vajon elkapja-e. És ott van! Kisterpeszbe állok, ahogy elkapja, karjaimat felfelé lendítem és töhögök. Micsoda góóóól!
Vigyorogva fordulok vissza felé, éppen elkapom, hogy magyaráz, keresi a fogást, majd dob. Bakkerka! Fogaim közé veszem a gyümi kenyeret, majd készülök, hogy elkapjam. Mellettem szóljon, hogy le is hajolok meg minden, hogy sikeresen abszolváljam a feladatot, de a labda túl kis ívben esik, így a csaj tányérjában landol, én meg reflexből emelem fel a lábamat, hogy megússzam. Ó, hogy ott rohadna meg! Az oké, hogy én megúsztam nagyjából, de a csaj nem feltétlen. Pálcámat előkapva guggolok le elé, hogy fejemről letoljam a fejest, megfogjam a labdát, letisztítsam azt - prioritások -, majd a lányon is segítsek. - Nagyon jól álltak a leveses tincsek, ha ez vigasztal - mosolyodom el ellenállhatatlanul, majd kacsintva állok fel. Lelépek a padra, majd onnan a földre ugrok, miközben vigyorogva keresem ismét a srác tekintetét. Amint elkapom indulok el jobbra.
- Menj bal szélre! Bal szél! - ez nem azt jelenti, hogy balról fúj a szél, hanem azt, hogy menjen bal-. - Neked jobbra! Neked jobb szél, ember! - röhögök fel, ahogy hátrafelé kocogok, és csak remélem, hogy nem pattan be mögém senki váratlanul, mert az nagyon, de nagyon kellemetlen lenne. Ha elindul, menet közben dobom el neki a labdát, ami repül felé, miközben én: - Vörös 354! Vörös 354! - fogalmam sincs mi ez, de egy csomó mugli filmben, amit néztünk Móriccal ilyen random szavakat és valami számokat ordibálnak be. Egész időben rájöttünk, hogy ez valami taktikai dolog lehet, mert a csapattársaid értik, míg a másik csapat nem, de… ja, nekem fogalmam sincs ki a csapatom, vagy akkor az eridonos az ellenem van? Vagy ő a csapatom? Franc sem tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nevetve hátrálok, mert valószínűleg az én bocsi kérésem hamarabb célba ért a csajnál, mint az eridonosé, csak azt nem tudom, hogy ő komolyan gondolta-e, mert én igen. Félig. Oké, a csaj arca mindent megért, de ha ezen múlik, majd kap valami szép ajcsit és tovább léphetünk ezen. Hátrálva lépkedek, osztom az ukázt a másiknak, aki meg elégedetlenkedik, pedig még be sem melegedtünk. - Logikus ember! Nekem bal, neked jobb! - kiabálok vissza, hát csak gondolkodni kellene. Kicsit. Talán meghaladja a srác képességeit, de ez legyen a legkevesebb, amikor végre sikerül tisztázni és megindul arra, amerre kell neki, így szorosan ujjaim közé fogom a labdát és hajítom el, mint valami hatalmas amerikai foci mester. Ha ezt valaki látná bakkerka, instant válogatott lennék! Mennyire csodálatos ívben repül, behalsz neki. Vigyorogva és totál büszkén követem a labda ívét, kiabálok is mellé, fogalmam sincs mit és miért, még az egymáshoz álló viszonyunk sem nagyon tisztázódott az eridonossal, de evvan. Ezt kell szeretni.
Megtorpanok a hátrafelé menetben, amikor a srác teszi le a labdát meg kiabál. Milyen fekete 13? Mi a bánat, ez most rulett lett? De hogyan? Nem elég ennyi kérdés, mert ellép a labdától és lendül a lába én meg felfelé fordított fejjel, kissé elnyílt ajkakkal követem az ívét magam mellé engedett karokkal. Ez már egy fokkal jobban sikerült, mint az előző dobása. Rúgni legalább tud. Elégedett bólintok párat, hüvelykujjamat emelem a srác felé nevetve, majd érzem, hogy valami fura. Aha, menni kéne a labdáért. Felkapom a fejemet, majd rohanólépésben hátrálok, hogy magamhoz fogjam a labdát, mert az eridonos valami kötényről kiabál, szerintem teljesen elvesztettük. Bal hónaljamba pakolom a labdát, míg jobb kezemet kinyújtom előre, hogy kiabálva induljak el előre, mintha lökném félre magam elől az embereket. Út közben taktikázok is, mert így volt a filmben: jobbra lépek, de balra megyek, miközben fordulok egyet, majd futok tovább, ugyanez csak fordítva, míg a Nagyterem ajtajához nem érek, ami előtt vágom földhöz a labdát. - TÁCCSDÁVN! - kiabálok fel diadalittasan karjaimat a levegőbe emelve. Futok pár kört azon a részen, majd fordulok diáktársaim felé, hogy csókokat dobáljak random lányoknak, kiosszak egy pacsit egy srácnak, aki éppen integet valakinek, majd hajoljak meg. Kékjeimmel keresem az eridonost, amint megtalálom indulok el felé, a labdát már el is felejtettem.
- Cső tesó! - nyújtom felé jobb kezemet, hogy felhúzzam a földről. - Találtál valamit, hogy fetrengesz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nevetősen hagyja el számat a pf hang. Legyek Tökfej, de attól ő még csibe marad, és még az első óráról sem maradtam le. Remek napnak indulunk, én mondom ezt mindenkinek, aki szereti. Várj, az más. Mindegy. Tehát Tökfejként bólogatok arra, hogy ja, Kende hajlamos bekómálni az órákon, de mégis ki hibáztatja érte? Meghallom, hogy Gyógynövénytan és a szemeim automatikusan csukódnak le, mert olyan unalmas az egész, sírva fakaszt. Sárkánytanon is előfordult, bár ott Fifi néni ébren tartott, na nem az óra anyagával azért azt tisztázzuk, de ő elment, mi meg megkaptuk tanárnak a Rellon régi-új kaszását. Ember legyen a talpán, aki aludni mer az óráin: muhahahaha, Kende megtette és most szív is. - Ja, szokott. A legutóbbi eset óta sem változott. Brightmore kiosztotta büntibe, hogy a tanársegéde lesz - vigyorodom el szélesen, miközben gonosz kuncogást hallatok. Bármennyire ijesztő és parál tőle mindenki, Brightmore zseniális. Néha. Olykor. Talán. Jah, nem, inkább nem az. - Szoktam néha - vonom meg vállamat. - Éjszaka jobban működik az agyam mindenhez, így valamikor az alvás leredukálódik nagyjából 4-5 órára - vakarom meg tarkómat. Kékjeim esnek Kiscsibére, szélesen vigyorodom el a megszólításon, fejemet ingatva nevetek fel halkan végül.
- Nekem minden jól áll, Kiscsibe - fektetem arcomat kezemre. - Jó, de akkor felébresztesz olyan 20 perc múlva? - ráncolom a szemöldököm, miközben kérdőn pislogok fel rá. 20 perc tudod mire elég? Semmire. Ráadásul, ha el is aludnék, szerintem csak rontanék a helyzetemen és még fáradtabban kelnék. Mondjuk ennél jobban már… mi? Kérdések és koccintás? Kicsit olyan lehet a fejem, ahogy Kiscsibét fürkészem, mintha egy “te most meghibbantál?” kérdést tennék fel neki, de a mondat folytatódik, én meg:
- He? - jól megszokott intelligens visszakérdezésem in dö háusz. - Szünnap? Akkor… mi? - kapom fel fejemet hirtelen. - Akkor én mi a búbánatos radai lánctalpas Szűz Máriáért vagyok ébren?! - fakadok ki hangosan. Nagyon hangosan. Ami addig tart, hogy Kiscsibe felkel, majd vissza is huppan mellém, én meg automatikusan nyúlok felkarjáért. - Jól vagy? - válaszára bólintok egyet és engedem is el, ha menni kell, hát menni kell, majd dörmögve verem párszor homlokomat az asztalba. Móric megöl, ha kiderül, hogy szünnap van én meg felkeltettem.
Hirtelen kapom fel fejemet. A vezérhangya berobban az agyamba: kérdések és koccintás. Óbakkerka! Óbakkerka! Nem szóltam neki! A pohárra esnek kékjeim, majd gyors mozdulatokkal kapom össze a füzetem, hogy átesve a padon szaladjak Kiscsibe után, akit még a folyosón meglátok. Vagyis gondolom őt, mert… hólikreb! Ő… ő egy csibe! - Úristen! - kiáltok fel hangosan és vidáman, ahogy Kiscsibéhez szökkenek. - Te most komolyba Kiscsibe lettél? Mármint konkrétan csibe vagy! Ez életem legszebb napja! Lia, bakkerka, sosem néztél ki még ilyen jól! - vigyorgok teli pofával és szemtelenül, ahogy ujjaimat fonom az állatka köré és emelem fel tenyerembe. - Bocs, szólni akartam amúgy - vonom meg vállamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Há’ most mit tudom én, hogy melyik Brightmore részéről. Nem is különösebben érdekel, egészen addig, amíg én nem járok így, mert azért na. Talán van annyi eszem, hogy soha ne szívassam meg magam ennyire. Az poén, hogy Kende vérét állandóan szívhatom vele, de aki engem bemer vállalni, mint tanársegéd, annak emelem kalapom. Ha hordanék. De nem teszem. Vajon jól állna a kalap? Tutira igen. Az sem zökkent ki, hogy Kiscsibe szerint vitatható, hogy mi áll jól és mi nem. Jó, vitatkozzon, csak ne velem, mert teljesen felesleges, igazán megtanulhatta volna már. Szóval csak megforgatom szemeimet látványosan.
- Hagyd az orrom - nyúlok oda automatikusan, mintha komolyan megtenné, amikor láthatóan ébren vagyok. Ha nem lenne valakinek egyértelmű, akkor ismétlem: ébren vagyok. Nyúlok oda, hogy megtartsam, mielőtt egy apró mozdulattól szeretne összeesni a Nagyterem közepén, de egész hamar összeszedi magát, így engedem is el, majd nézek utána. Használjam ki a napot. Nos, ez mindössze annyit jelent rám nézve, hogy visszamegyek a szobámba és alszok, majd közlöm Móriccal, hogy nincs ok aggodalomra, ma nincsenek órák, szóval ő is tegyen ugyanígy. Lehet kapok a számba egy párnát, de simán megéri, mert ahogy visszaadom neki, bekuckózhatok a takarója alá. Gihi. Remek terv! Lenne. Remek terv lenne, ugyanis bármennyire lassan működik az agyam ma, egész hamar bebufferolok - nem -, tehát rohanhatok Kiscsibe után, aki komolyan csibe lett. Rendesen. Egy csibe van előttem, bakkerka. Kérdezném, hogy wtf dude, de hát én csináltam, és látni az eredményét, mindennél többet ér, úgyhogy széles mosollyal kapom fel tenyerembe a csibét. Ihihihihi.
- De még ez is jól áll - bólintok neki, ahogy szemem magasságába emelem, hogy ugyanúgy vigyorogva fürkésszem. Heniál vagyok! - A lényeg, hogy tök pöpin összeraktam a bájitalt, csak elfelejtettem szólni. Valószínűleg Rinék tették a poharadba - fejtem ki neki elméletemet hangosan is, ami egyszer már megfogalmazódott bennem. Mondjuk nem valószínűleg, hanem tutira. - Nyugi, remek napunk lesz együtt. Na gyere! - teszem vállamhoz, hogy rálépkedjen, utána guggolok le a cuccáért és indulok meg vidáman. Hülye lennék az orrára kötni, hogy amúgy fogalmam sincs meddig tart a hatása, szóval lehet nem egy napot fogunk együtt tölteni, hanem sokkalta többet, de hát ennél jobbat kinek tudnál kívánni? Egy - vagy éppen több - nap csak Móriccal? Gyönyörű. Vidáman lépkedve indulok el a Nagyteremtől, miközben magyarázom Kiscsibének a részleteket, akit órák után vagyok csak hajlandó lerakni a vállamról, amikor mosdóba megyek, de mire visszaérek… sehol nincs. Hólikreb! Elhagytam! Ellopták! Itt a vége! Volt csipe, nincs csipe!
Valaki mondja meg a gyereknek, hogy csak egyszerűen véget ért a bájital hatása, és visszaváltozott a lány, különben fel s alá fog rohangálni, mint a mérgezett egér… ah, tudod mit? Mindegy. Hagyd. Majd rájön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bánatnak kiabál, hogy nem kaptam el. Szerinte vak vagyok, mi az ördög? Igyekszem bakkerka! Éppen ezért hagyok figyelmem kívül mindent és mindenkit, majd hátrálok, és csak remélhetem, hogy van annyi esze mindenkinek, hogy nem kerül mögém. Höh, van is! Mert sikeresen elkapom a labdát, ami csattan a mellkasomon - áu - és előrefelé kinyújtott kézzel rohanok az ajtóig, ahol ordítok egy sort, majd kiosztok pár kéretlen levegő csocsit. Simán jó vagyok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a gólörömömbe még az is belefér, hogy a sráchoz battyogjak és röhögve felhúzzam a földről. - Nincsenek nagy igényeid - töhögök tovább, majd pillantok a földre. - Pedig jól jönne, csóró vagyok - vigyorodom el szélesen. Jó, ez nem igaz, de lehet, hogy sokkal több tintát vettem, mint az indokolt lett volna és most kicsit megcsappant a zsebpénzem. Nem kell aggódni, gyerekek, napok óta pörög a fejemben a terv, amivel rávehetném Malvint, hogy küldjön még. Az is eszembe jutott, hogy lehúzom a testvéremet, és mivel a terv nem akar összeállni a fejemben rendesen, így lehet ez lesz a vége. Hah, mennyivel egyszerűbb lenne!
- He? - kérdezek vissza, amint feleszmélek. - Fusson az megint, akinek két anyja van. Hülyének nézel? - huppanok le a legközelebbi padra. Nem vagyok rossz kondiban, azért tudjad hol a határ, tesó, de biztos lehet abban mindenki, hogy nem fogok többet futkározni, mint a mérgezett egér. Lábaimat lendítem át a padon, majd fordulok az asztal felé, hogy azonnal egy pohár vízért nyúljak. - Ja, amúgy… - fordulok hátra vállam felett a srác felé. - Móric vagyok. Az idősebbik - bólintok egyet, ezt nagyon fontos leszögezni. Lehet, hogy csak pár perccel születtem előbb, de akkor is idősebb vagyok azzal a pár perccel, szóval logikus, hogy én vagyok az idősebb. Az teljesen más kérdés, hogy anyáék sem tudták egy ideig, hogy melyikünk melyik, de a Móric névvel minden kellemetlenséget kibekkelhettek, amit meg is tettek előszeretettel. Gihi. És akkor meg vannak lepődve az emberek, hogy mi is ennyire tökéletesek lettünk? Na ugye.
- Az tuti haver… - kortyolok nagyokat a vízből, majd teszem magam elé a poharat, hogy a srácra pillantsak. - Ha dobni nem is, de rúgni tudsz - bólogatok határozottan, mintha valami edző lennék. Ki tudja? Lehet a végén ott kötök ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ha nem lettem volna bánat, akkor nem kellene most úton lennem, mint egy… hát, mint egy bánatnak. Órák után nagyon ügyesen indultam a Rellon felé, hogy a leghangosabban szenvedve - ami köhögésbe fullad - vágódjak be a szobába, abban reménykedve, hogy Móric is ott van, megsajnál és kicsit szeretni fog, de nem volt bent. Szóval fújtatva és mérgesen csaptam le a táskámat a székre, azzal a feltett szándékkal, hogy másnap reggelig ott rohadjon meg. Átöltöztem, kapucnimat húztam a fejemre, amikor az asztal fölötti post itre siklottak kékjeim. Hát akkor kabbe, de csak így diszkréten. Mert látod? Ha nem lettem volna bánat, akkor nem a Rellonból kellett volna megint elindulnom a gyengélkedő felé, hanem csak simán elmegyek oda órák után, lerendezem egy körben, és mindenki boldog. De ehelyett teljesen kihagyott az agyam, hogy nekem jelenésem van ott, mert kell tarcsi bájital a köhögésre.
Kezeimet hoodie-m zsebébe süllyesztem, kapucnimat a fejemre húzva cammogok a helyszín felé. Útközben pacsizok le annyi emberrel, amennyivel nem szégyellem, mert ez az első napom, mióta otthon voltam dögrováson. A férfi megfázás nagyon komoly dolog. Bárki mondhat bármit, de ez komolyan nagyon durva volt. Lázas is voltam meg minden, szóval Malvin közölte, hogy akkor szépen otthon maradási a terv, amíg iskola kompatibilis nem leszek. Nem mintha bántam volna, teljesen jól feltaláltam magam, dudi is meglátizott meg minden, úgyhogy egész hamar kikúrálódtam egyébként, csak a köhögés maradt meg. Az a száraz, tudod, amivel semmit nem tudsz kezdeni, mert ha jön, akkor jön, és addig köhögsz, amíg levegőt tudsz venni nagyjából.
Jobb lábamat lendítem előre és fordulok be a folyosóra, lehajtott fejemet emelem fel a hangokra, majd azzal a lendülettel fordulok a fal felé, hogy feleszkábálódjak rá, mint valami gekkó. Mivel beleolvadni nem tudok, így maradt ez, hátha nem vesz észre. Se Améliával, se Bettivel nem találkoztam azóta - még jó, nem voltam itt, nem figyelsz? -, és őszintén szólva nem is akartam volna talázni velük. Talán sikerül kiküszöbölnöm, hogy meglásson, ha nagyon mozdulatlanul préselődök a falnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Könnyesre ásítoztam magam a szobától a Nagyteremig. Kicsúsztam a sarkon, majd becsúsztam, majd itt egy kis csípő, ott egy jobb láb, majd egy bal, fordulás, majd érkezem a Nagyteremhez vezető folyosóra, hogy a társaság felé közeledve kiabáljam el magam hangosan. Akik visszakiabálnak. Barmok. Röhögve vágódok közéjük, mert persze mindenki itt van már, és én vagyok az, akire várni kell, de már hozzászoktak. Hangosan robbannunk be a Nagyterembe, röhögve közeledem a kinézett asztal felé, túrnék tincseim közé, de elfelejtettem, hogy levágattam, szóval csak összeborzolom azokat, amennyire tudom. Kékjeim villannak a Levita asztala felé, mindössze tizedmásodpercekig, mert már siklik is el onnan, hogy lehuppanjak az asztalhoz két évfolyamtársam közé. A kaja hangosan telik, szétröhögöm az agyam, és igyekszem elkerülni a fel-felbukkanó gondolatot, ami minduntalan Améliához és az ominózus estéhez vezethető vissza.
Eltelt pár hónap azóta, és őszintén szólva, egész könnyen megy ez a kerüljük el egymást nagy ívben dolog. Legalábbis nekem nem okoz problémát, mert nem kapok sokkot attól sem, ha egy sarkon összefutunk és ki kell kerülnünk egymást. Az alapvető kommunikáció megvan köztünk, azért elásni talán nem akarjuk egymást, de ezen kívül aligha történt előrehaladás a dologgal kapcsolatban. És talán éppen azért bukkan fel ez bennem most, mert már alapból az különös, hogy itt van ilyen későn, mikor az elsők között szokott reggelizni, és mire én betoporgok ide, már bőven nincs itt, hanem stréberkedik valahol. Most meg mi van? Ott ül. És olvas. Meglepő. Egy gyors mi? kérdéssel fordulok háztársam felé, aki végig nekem magyarázott, majd hallgatom meg ismét és röhögök fel a végén. Percekkel később veregetem meg mellettem ülő haverom vállát, majd kelek fel, mert ideje megkeresnem a dudit, és indulok el kifelé. Móric bluetooth-os fülesét csapatom a fejembe, ahogy kilépek. Fejem mozdul előre-hátra a ritmusra.
- Kitörik az ablak, kiég a ház. Felszedjük a maradék parkettáááát. Lehet neked egy senki, csak a maradék vagyok, de legalább valamit magam után hagyok - torpanok meg, ahogy bebootol az agyam, hogy a táskám nincs nálam, majd fordulok meg hirtelen és találom szemben magam Améliával. Cipőm talpa hangosat csattan a padlón, ahogy próbálom nem elsodorni a lányt, szívem hatalmasat dobban, ahogy meglátom. - Jézusom, baszki - szusszanok egy nagyot, majd ahogy felegyenesedem szedem ki füleimből a headsetet. - Mi a pálya? - suvasztom zsebeimbe kezeimet, ahogy csak oda-odapillantva fürkészem arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bármennyire nehéz lehet elhinni egyébként, nem kedvelem, hogyha valaki kellemetlen helyzetbe kerül. Mármint szeretem, ha de, csak ne én legyek a másik fél, aki benne van. Ha én alakítom a kellemetlen helyzetet, akkor simán belefér, hogy te rosszul érezd magad, de amúgy meg nem kedvelem, és mindig próbálom enyhíteni a dolgok élét, hogyha elválnak útjaink, akkor lehetőség szerint ne verd a fejedet a falba, amiért ekkora meg akkora kretén voltál. Látod? Tök jó arc vagyok. A baj akkor van, hogyha nem tudom eldönteni, hogy a helyzet kellemetlen-e, szóval igyekszem úgy csinálni, mintha teljesen megszokott lenne, hogy megint csipog nekem a csibe. Segítek egy kicsit: nem az. És ha így folytatjuk, csak még inkább nem lesz megszokott.
- Nem mintha tudnám az milyen - motyogom bajszom alatt alig hallhatóan, de tulajdonképpen nem is lenne akkora probléma, ha meghallaná. Sőt… talán nekem is az arcába kéne kiabálnom az ilyen információkat, hogy tutira átmenjen. A szokásos. Franc sem tudja mi a szokásos nála már. Egy időben elhittem, hogy tudom, már biztos is voltam benne szinte, de azóta hónapok teltek el, és rengeteg minden változhatott. Gondolom. Legalábbis a logika mindenképpen azt diktálná. A mellettünk elsétáló csoportra csak rásandítok, morgok valami nem szépet orrom alatt ismét, majd a nekem szánt szórólap tűnik el, míg Amélia veszi el és fűzi hozzá a kéretlen véleményét is. Megforgatom szemeimet, miközben arrébb lépek, vállamat vetem a falnak. A felém nyújtott pulóverre pislogva mosolyodom el.
- Hah, kösz. Megtarthatod, már el is felejtettem, hogy van ilyenem - vonom meg vállaimat, ahogy felegyenesedem és pislogok tovább. Zavartan túrok hajamba. Túrnék. Rohadt életbe bele, soha többet nem vágatom le. - Ööö… ja. Le. Régen volt, nem gáz. Simán túléltem, csak egy megfázás - eresztek meg egy féloldalas mosolyt, majd fejemet csóválva nyúlok végül mégis a pulóver felé. Ha már elhozta idáig, leszólított és megtette, kerüljük el a többi “kellemetlenséget”, elpakolom most. - Kösz - emelem fel a ruhadarabot, majd fogom meg a kapucniját és engedem el a többi részét, ami így lefelé lóg, szóval a vállamra tudom dobni. - Pedig szerintem az AWS-t még te is szeretnéd - vonom meg vállamat, majd a nevem hallatára fordulok az ajtó felé. Széles vigyorral arcomon szökkenek kicsit arrafelé, hogy elvegyem a táskát évfolyamtársamtól. - Kösz, haver - paskolom meg vállát, majd állok vissza Amélia elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mondanám, hogy megviselt ez az egy hét kimaradás, de akkor hatalmasat hazudnék, és ekkorát még nekem sem kellene. Valami csaj küldte a tananyagot, mert természetesen dudira nem számíthatok ebben, viszont a kisokosa meg nagyon kis okos, úgyhogy hasznát vettem a csajnak, amíg elhaláloztam. Persze annyit foglalkoztam a tananyaggal, hogy senki nem tudja elképzelni. Ez annyit jelent, hogy: a mindenes füzetem megfelelő részéhez bedobáltam a jegyzeteket és szenvedtem tovább annyira hangosan, amennyire tudtam, hogyha testvéremet haza ette a fene, akkor jöjjön és szeressen. Mindig jött, és mindig szeretett. Gihi. De komolyra fordítva a szót, amikor visszaértem a kastélyba, a buli még mindig téma volt, úgyhogy legalább az biztos, hogy maradandó élményt nyújtottunk a diákoknak. Így is van! - császár, 2021.07.04. - mert az biztos, hogy ezt sosem felejtik el, bakkerka.
Én mondjuk a másnapot elfelejteném, sőt a buli közepén történteket is, csak ahhoz több tequilát kellett volna innom, de igazából mindegy, ha el is felejtem, mert az egyik fele éppen felém közeledik. Mármint nagyon, de nagyon felém. Jó, akkor legalább már tudjuk, hogy ez a gekkózás nem jött be. Következő életemben kaméleonnak születek. Minimum. Mert az sokkal egyszerűbb ebben a világban, mint egy metamorfmágus. Vágom, tesó. Szusszanva fordítom fejemet abba az irányba, amerről Betti támad, majd sóhajtok egy hatalmasat. Tényleg erre jön. Ellököm magam a faltól, majd hátat fordítva annak támaszkodom neki, és várok a csodára. Ami jön, csak közben mégsem, mert a csaj megáll előttem, de egy szót sem szól. Fejem félrebiccen, ahogy tetőtől-talpig végig mérem, majd szemtelen vigyort eresztek meg. Ha ő nem, akkor én.
- Jól nézel ki - krehácsolok bele laza ökölbe szorított kezemet szám elé kapva. - Majdnem, mint egy hete. A vodka kivirágoztat, tudtad? - nevetek fel halkan, miközben folytatom a halk köhögést, mert nem kellene megfulladni. Vagy legalábbis nem itt szeretném megtenni, hanem mondjuk Megan Fox karjaiban, érted. Az lenne az igazán szép halál!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Tudod mi a ciki? Ha olyanokkal találkozol, akikről nem tudod, hogy nem akarsz velük találkozni. Na, valahogy így vagyok most én. Egészen addig nem tudtam, hogy nem akarok Bettivel találkozni, amíg meg nem történt, és nem áll előttem olyan tekintettel, mintha elloptam volna a háziját és beadtam volna én helyette. Eszembe ötlik, hogy mi lenne akkor, ha gekkózás helyett kapnék egy forintot és vennék rajta egy éles kanyart, de késő, mert begekkózok, Betti meg már ott is van mellettem, szóval nyakig benne vagyok a helyzetben, amiben nem akarok. Ezt hívják úgy, hogy instant szo- szoprán. Igen. Úgy fogok visítani a végén, ha Betti is meg kíván csapkodni. Ami nem lenne baj, felőlem csapkodjon, kezdek hozzászokni, de jelenleg mindenem is fáj. Még kérek szépen pár napot. Amit nem kapok meg, mert a kis pici kezei helyett a hangjával csapkod. Fejemhez kapok automatikusan, megdörzsölöm szemeimet, miközben másik kezem szám előtt pattog, ahogy köhögök. Nem úszom meg. Vettem. Görcsbe rándul a gyomrom attól, ahogy meghallom: majdnem megfulladt. A francokat fulladt meg, hát ott voltam mellette! Agyamban fokozatosan megy fel a pumpa, ahogy hallgatom Betti szavait. Felciccenek néhány szavánál, de egyébként csendben hallgatom végig - viszonylag csendben, mert néha meg kívánok fulladni, de belefér.
- Befejezted? - emelkedik meg szemöldököm. Bólintok, mert úgy tűnik, hogy igen. Akkor az én köröm jön. - Nem mintha pálcát tartottam volna a fejedhez azért, hogy igent mondj a piára, vagy megidd a kibaszott a vodkás lőrét, amit a kezedbe nyomtam. Rohadtul nem kenheted rám, amiért berúgtál, és még esetleg jól is érezted magad - mert akkor nem úgy tűnt, mint aki annyira bánja, hogy kicsit többet ivott a kelleténél. - Szarom le, hogy levitás vagy és részeg voltál - mi a fasz ez az érv? Hát tényleg rohadtul nem érdekelt, hogy a szende levitás részeg lesz, mert rajta kívül a legtöbben azok voltak, és nem csak a rohadt jó arc rellonosok, vagy az egyetlen jó arc navinés, aki a dudim. - Kiscs- Amélia nem fulladt meg majdnem, mellette voltam! Nem számít már, mert valószínűleg soha többet nem beszélünk, szóval megnyugodhatsz, a biri-barid biztonságban van tőlem - vigyorodom el gonoszan, majd rebben meg szemöldököm. Aprót lépek közelebb Bettihez, majd még egyet és még egyet, és pontosan úgy, hogy Betti háta a falnak ütközzön pillanatok múltán. Jobb kezemet támasztom meg a feje fölött kicsivel, ahogy közelebb és lejjebb hajolok arcához.
- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, Furcsaj, de beteg voltam - a gonosz vigyor csak még inkább felvillan arcomon. - Ja, képzeld el. Az ilyen halandó lények, mint mi, akik élvezik kicsit az életet és nem kenik másra, ha berúgnak, azok tudnak ilyet is - nem bántam meg, hogy magam helyett Améliára került a pulóverem, és így valószínűleg ő megúszta. Ha ő beteg lett volna, teljesen kikészül, neki fontos, hogy megjelenjen az órákon, nekem meg olyan mindegy. Volt egy hét pihim, teljesen jó helyzet. Volt jó a helyzet, mert most egyáltalán nem jó. Még elfogadhatónak sem mondanám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ki nem állhatom, ha valaki másra akarja kenni azt, amit önszántából csinált. Bevállalom, hogy igenis én kevertem ki a piát Bettinek, de nem erőltettem rá, hogy elvegye a poharat, megkóstolja, majd úgy nyelje, mint kacsa a nokedlit. Egyszer sem szólt, hogy nem kér többet, szóval spóroljam meg az energiát, és csináljak magamnak piát, vagy valami, hanem csak itta. És mindezek után ki a hibás? Én. Hogyne, tesó, meg ahogy megálmodtad, mert bevallom és vállalom, ha egy helyzetben fogyatékos vagyok, és még esetleg valami abból adandó következmény az én saram, de azt nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy valami hasonlót rám kenjenek. És mindezt tökéletesen öntöm szavakba Furcsajnak is, miközben érzem, hogy száraz a torkom, kapar, és hamarosan olyan roham fog rám törni, mint annak a rendje. De ha megfulladok is elmondom neki. És nem is akárhogy.
Szemtelen vigyorral ajkaimon préselem a falnak, amennyire tőlem telik, ezek után még egy kibaszott Edictum pletyka is belefér, szarom le, amikor ismét ott tartunk, hogy a rellonosok mekkora faszok. A levitások meg önzőek és képmutatóak. Körbeértünk.
- Aha - rebben meg szemöldököm, miközben ismét aprót lépek előre, töretlen vigyorogva. - Talán, ha nem ütnéd bele az orrod mások dolgába, akkor nem kellene ezen aggódnod - biccen félre a fejem, hangom csöpög a megvetéstől. A kérdésre nevetek fel halkan, hagyom, hogy ellépjen előlem, ennyi elég is volt a mókából, rohadtul nincs ehhez erőm. Hátat fordítok a falnak, neki is vetem azt, kezeimet süllyesztem a hoodie zsebébe, ahogy kicsit lejjebb ereszkedem, csak Bettire sandítok.
- Ti levitások tökéletesek vagytok, nem? Mindent másra kentek, így nem is hibáztok. Remek taktika egyébként, csak kár, hogy vannak olyanok, akik ezt nem viselik el - egyenesedem fel lassan, szám elé kapva kezemet köhögök párat. - Önzőek vagytok, képmutatóak és álszentek. Az első találkozásunkkor kiakadtam, amiért sztereotipikus voltál velem a házam miatt, amit nem szeretek - kapom el tekintetét, gonoszkás mosoly villan fel arcomon. - De tudod mit? Ráerősítettél a levitások sztereotípiára. Gratulálok, Furcsaj! - csapom össze tenyereimet lassan és szarkasztikusan. - És köszönöm, amiért megtiszteltél, hogy láthassam, sőt, hogy átéljem - elszakítom róla kékjeimet, előre fordulok, lazán ökölbe összeszorított kezemet emelem fel, hogy utat engedjek a köhögésnek, ami egy ideje kaparja a torkom. Remek, itt fogok elhalálozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hír futótűzként terjedt. Jó, az én saram. Írtam a rellonos srácokkal való közös csoportba, hogy aki szeretne, elköszönhet tőlem, de időpont foglalás szükséges a bejáratnál. Nem gondoltam át. Mert éppen hogy beléptem az ajtón - hivatalosan még diáknak számítok, szóval megtehetem - ezek a barmok megrohamoztak, mintha tényleg nem lenne jobb dolguk. Azt sem tudom miért vannak ennyien a kastélyban, de már mindegy. Mert eljött a napja annak, hogy eltakarodjak az országból és vissza se nézzek. Hogy végre eljussak abba a városba, ahova gyerekkorom óta álmodozok megtenni. Már csak a gondolattól sokkal szélesebb vigyor lesz arcomon, mint az indokolt lenne.
Éppen ezért vigyorogva fogadom a kézfogásokat, a váratlan puszikat és öleléseket, a vállba veregetéseket azoktól, akiktől éppen jön. A bőröndömet és a sporttáskát az ajtón túl hagytam, mert kiábrándító, de tényleg befért minden cuccom ennyibe. A tértágító bűbáj csodákra képes, de a festős és rajzolós cuccaimat nem hagyhatom csak úgy itt, amikor tökéletesen tudok velük dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy az első pár hónap biztosan hatalmas szívás lesz, mire kiismerem magam...
Hangosan röhögök fel, majd fordulok Kende felé.
- Hallod ezt tesó? - vetem át a srác nyakán karomat. - Azt mondja, majd ő vigyáz Csipeszre - meg a nagy lóf- lófüvet. Kende fog vigyázni Csipeszre, és a legjobb helye lesz a dudi mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Még hangosabban röhögök fel, amikor Kende azonnal reflektál Csipeszre. Senki másnál nem lehetne a hörcsögöm. Igazából senki másra nem bíznám rá. Vidáman engedem el a srácot és vetem át karomat Kende vállán, kezem már mozdul, hogy mehessen a woogity, mikor a levegő egy pillanat alatt fagy meg körülöttünk. Kezem esik le Kendéről, a vigyorból csak mosoly lesz, ahogy hallgatom Rint. És ahogy a kérdések csak jönnek. Vérszegény mosolyt eresztek meg barátom válaszára, majd túrok tincseim közé a pillantások kereszttüzében. Mert nincs jobb dolguk. És meglepően gyorsan összerakta mindenki, hogy ezek szerint Rin semmiről nem tud...
- Tényleg a dudi nyerné - meg sem kell próbálnunk. Egy ideig nem is lesz rá alkalmunk. Kendére sandítok, hátha beugrik valami, amivel enyhíthetnék a szitu komolyságán, de most valahogy az ő jelenléte sem segít. Sem gondolkodni, sem kalapáló szívem normális dobogásában. És a legrosszabb, hogy ez már nem az izgalom miatt dobog ennyire, hanem mert ránézek Rin arcára. Levegőm akad bent egy pillanatra, ahogy fürkészem, erősebben markolok tincseimre, majd esnek kezeim magam mellé. Róla pillantok Kendére, megengedek magamnak egy szomorkás mosolyt, majd vissza Rinre.
- Rin - lépek elé lassan, jobb kezem nyúl ki, hogy ujjait fogjam meg gyengéden, miközben elkapom tekintetét. - Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? - tartom mosolyomat, egyetlen pillanatra sütöm le tekintetem. - Szeretnék arra a mosolyra és nevetésre emlékezni, amiket két öklendezés között sikerült kipréselned magadból - ujjaimat fűzöm össze övéivel, erősen szorítok rájuk, ahogy még közelebb lépek hozzá. - Elmegyek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szívem szorul össze, hogy nem felejtette el. Mégis hogy tenné? Így vagyok ezzel én is. Azon a napon kerültünk először össze, és alakult ki valami olyan köztünk, ami talán két ember között még soha. Rin volt az első igazi barátom, a testvéremen kívül, és ezt a köteléket nem szakíthatja el senki.
- Rómába - felelem halkan, még erősebben szorítok rá kezére, és valahonnan nagyon messziről hallom meg azt, ahogy Kende megpróbálja eloszlatni a körülöttünk álló tömeget. Mert Rin ellép tőlem, ezzel engedi el a kezem, és nekem ezzel együtt remeg meg a térdem.
- Rin... nem... - azonban mielőtt befejezhetném, már Kendére pillant. A hangszín, amit megüt sokkal hevesebb dobogásra készteti a szívemet, mellkasom szorul össze torkommal együtt. Aprót bólintok: igen, mindenki tudta. Mindenki ma tudta meg, én pedig simán képes lettem volna szó nélkül elmenni, hogy ezt az egész helyzetet megkönnyítsem magamnak. Nem neki. Neki mindenhogy nehéz lett volna, de az, hogy így kell látnom, nehezebbé teszi bárminél azt, hogy elmenjek.
Sír. Miattam sír.
- Rin, kérlek - lépek elé ismét, kezét kapom el ismét, másikkal törlöm le a könnyet arcáról, majd nyúlok szabad kezéért is. - Nem jöhettek velem most - kezeinket emelem mellkasomhoz. - Nem mondtam el. Nem tudtam, hogy tehetném... nem akartam, hogy az elmúlt heteinket megbélyegezze az, hogy elmegyek. Nem akartam látni, ahogy sírsz. Nem akartam, hogy fájjon. Egyszerűen képtelen voltam elmondani - hajtom le fejemet, zavartan pillantok fel ismét, hogy elkaphassam tekintetét. - Sok minden változott az elmúlt hónapokban, úgy éreztem már nem vagyok annyira az életed része, mint annak idején. De nem érdekel - rázom meg fejemet. - Szeretlek. És ez nem fog változni akkor sem, ha elmegyek - hajolok közelebb, kissé lejjebb, hogy arcára csúsztatva kezeimet leheljek lágy csókot ajkaira. - Nem fog változni semmi - suttogom ajkai közé, majd egyenesedem fel és lépek el tőle, mintha nem lennének körülöttünk emberek. Mintha csak mi ketten lennénk a kastély bejáratában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem is hagylak magadra - csillannak meg kékjeim. Minden eddigi tudásomat elő kell kapnom, ami az évek során rám ragadt barátnőmtől. Nehéz nyelv a dán, baszki, én meg nem vagyok valami tanulékony... de miatta képes vagyok megerőltetni magam. - Együtt maradunk. Itt leszek veled - ugyanúgy ajkaiba suttogom szavaimat, saját ajkaim néhány szónál érintik ugyanúgy övéit. Szemeimet hunyom le egyetlen pillanatra, majd távolodok el tőle. Minél tovább húzom ezt az egészet, annál nehezebb lesz tényleg megmozdulnom, és elérnem azt a kurva vonatot. Hangosan nyögök fel, ahogy a törékeny test nekem csapódik. Gondolkodás nélkül szorítom magamhoz, fejemet fúrom a barna tincsek közé, reszketegen engedem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Soha nem tennék ilyet - mosolyodom el tőle. Arcára lehelek egy puszit, hüvelyujjamat húzom végig alsó ajkán ráncolt szemöldökkel, ahogy lefelé pillogok rá. - Ígérd meg, hogyha Ádám elbassza, egy rendes lányt vagy pasit szedsz össze magad mellé, amíg nem vagyok itt. Onnan nem tudom beverni a képüket, ha bántanak - mert ebben az egy évben nem tervezek hazajönni. Egyáltalán nem. A legrosszabb, hogy látva már ennyire is Rin reakcióját, elmondani sem merem neki, hogy az az egy év, nem biztos, hogy egy év is marad. Lehet egy élet. Lehet ott maradok életem végéig, hiszen olyan sok rejtett lehetőség van abban a városban, ami úgy vonzz, mint egy jó hideg sör egy kurva meleg nyári napon. Halkan szusszanva hagyom, hogy ellépjen tőlem, halkan nevetek fel. A körülöttünk maradt embereket kezdem el fürkészni, hátha... de nincs itt. Amélia nem jött.
- Kende - lépek haverom elé, majd ölelem magamhoz szorosan. - Téged nem smárollak le, de azért bírlak. Ne érezd magad diszkriminálva, haver - szólalok meg, majd eltolom magamtól. - Vigyázz magadra - engedem el rendesen, majd tartom öklömet koccra, rögtön utána woogity-ra. Szélesen mosolyogva lépek Rin elé, utolsó csókot lehelek a homlokára, majd már tényleg az ajtó felé hátrálok. - Majd küldök képeket mennyire perfettó olasz lettem! - vigyorodom el már az ajtóban, sarkon fordulok, felkapom a csomagjaim és ott sem vagyok.
Ez sokkal nehezebb volt, mint azt valaha gondoltam volna.