Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kellemetlen dolog kijelenteni, hogy Ramóna hozzászokott már, hogy bántják. Pedig sajnos így van. Mindig is kicsi volt, vörös, szeplős és régebben még dadogott is egy ideig. Rengeteg dolog van a lánnyal kapcsolatban, amin osztály- és iskolatársai könnyűszerrel fogást találhatnak. A legerősebb dolog azonban, ami áldozati sorba hajtja Ramit, hogy süt róla, ő bizony nem fog sikítani, nem fog árulkodni. Maga sem tudja, miért nem teszi. Nem képes megvédeni magát, és ez rengeteg feszültséget okozott már neki. Sosem értette, miért nem veszi észre, mikor valaki rossz szándékkal közeledik hozzá, esetleg untatja, vagy nem kívánja a társaságát. Mikor pedig egyre többen kiabáltak az arcába, húzták meg a haját az ilyenekért, belátta, jobb nem is próbálkozni. Inkább bezárkózott hát, nem is próbálja mások társaságát keresni, megvan ő egyedül is.
Fél az emberektől, és néha találkozik olyanokkal, akiktől sokkal jobban fél, mint az átlagtól. Akik már bántották egyszer, esetleg furcsán néznek ki, mint Teddy. Szerencsére a navinések között kevesebb eséllyel fordulnak elő olyan élénk diákok, mint az eridonos srác, és olyanok is, akik élvezetből bántanak másokat. A Nagyteremben azonban mindenki ott van, bárki tehet a védtelen lánnyal bármit. És sajnos van, aki ezt kis is használja.
Ramóna a paddal együtt rezzen meg, s közben sikerül megütnie a szájpadlását a kanalával. A kanálból kifolyik a tej, le a lány állán, egyenesen az ingére. Nincs ideje azonban azzal foglalkozni, mert a lökéstől előre is esik. Vörös tincsei megrázkódnak, ahogy feje előre billen. Nem tudja jól megtartani a nyakát, talán az ijedség teszi, arca egyenesen az előtte pihenő tálba esik. A pelyhek az asztalra hullanak, a tej kifröccsen, a reggeli egy része pedig Ramóna arcán, ruháján és hajában landol. Sokkos állapotban néz támadója felé, bár még nem biztos benne, hogy direkt lökték meg. Arcán tisztán látható a zavarodottság és az ijedtség, ahogy kékjei a levitásra rebbennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bárcsak Augustine az az ember lenne, aki véletlenül megy neki másoknak, majd elnézést kérve segít nekik! Ám a valóság ennél ridegebb, gonoszabb és kegyetlenebb, talán még a fiúnál is, ugyanis amikor meglöki, már pontosan jól tudja, hogy így vagy úgy, de katasztrófát idéz majd elő. Arra azért gondosan ügyelt, hogy perifériájában végignézhesse ami a navinéssel történik. Be kell vallania, még ő sem gondolta, hogy ennyire zseniálisan sikerül majd terve, pláne, hogy miközben a reggelije eláztatja a lányt, még van olyan naiv, hogy kérdéssel a szemében forduljon a levitás felé. Vajon szándékos volt vagy véletlen? Vajon bántani fogja vagy segít? Egy idealizált világban bizonyára az utóbbi történne, azonban a francia felegyenesedve végre teljesen áldozata felé fordulhat, a siralmas látványt pedig nem tudja megállni nevetés nélkül.
Először csak szélesen elvigyorodik, majd feltör belőle egy rosszindulatú, jóízű kacagás, elvégre kimondottan mulatságosnak találja a kukoricapelyhekkel keretezett őzike szemeket és természetesen vörös tincseket. Az a helyzet, hogy Ramóna az iskola sztárja is lehetne, ha összeszedné magát és bomolhatnának érte a srácok, azonban ezzel a beszürküléssel és saját maga alárendelésével teljesen megfordítja a kockát.
Eközben a nagyteremben ülők feléjük fordulnak és szép lassan megindul hullámokban a nevetés. Természetesen akad olyan is, akinek szemében együttérzés vagy néma szánalom csillan, de a legtöbben inkább csak jól szórakoznak. És kérdem én: vajh csak az bűnös-e, aki a bűnt elköveti vagy azok is, akik szótlanul tűrik, s elfordítják a fejüket? Hol húzódik a határ az ártatlanság és tettestársi mivolt között? - Elég szerencsétlenül nézel ki, bár... - lesújtó pillantással méri végig a lányt, mielőtt a mondatot befejezné. - ... ezen a szetten talán csak javít a reggelid. Különben is, kukoricapehely? Hány éves vagy, nyolc? - hogy Augustine mit érez egészen pontosan? Nehéz lenne megmondani. Talán biztonságot. E percben mindenki jófejnek, menőnek találja, netán fél tőle és nem keresi benne a miérteket. Ez a lényeg, csak ez számít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem túlzás azt állítani, hogy Ramóna naiv. Az utolsó pillanatig hiszi, hinni akarja, hogy véletlenül lökték meg. De sajnos nem ez az igazság. Ez pedig ő is belátja, ahogy tejben áztatott arcával Augustine felé fordul, a másik pedig nevetni kezd. A levitás nevetése éles késként hasít Ramóna lelkébe, még egy sebet vájva a sok korábbi közé. Nem tudja megszokni, hogy nevetnek rajta, minden alkalommal ugyanúgy fáj, ugyanúgy töri szét belülről, mint az előzők. Ha nem jobban. Sírni már nem sír azonban, megtanulta, hogy az csak ront a helyzeten. Csendesen tűri a nevetést. Fejét lehajtja, ahogy a Nagyterem többsége is csatlakozik Augustine-hez. A mozdulattól hajából kihullik egy szem kukoricapehely, rá farmerére, ami a lecsöpögő tejtől már pöttyös lett. Alsó ajkába harap, úgy tűri, viseli el a harsány nevetést, ami visszhangzik a Nagyteremben. Fáj, de tenni nem tud ellene, csak várja, hogy elhaljon a dolog.
De bár elhalna, bár csak ennyi volna az egész! A levitás azonban több szórakozásra vágyik talán, vagy egyértelművé tenni, hogy igenis bántani akarta a lányt - folytatja a dolgot. Hangja egyszerre tűnik ismeretlennek és nagyon ismerősnek Ramóna számára. Mondatai pontosan úgy csengenek, mint azok a mondatok, amelyek volt osztálytársa száját hagyták el egykor, túl nagy rendszerességgel. Azért felemeli kicsit a fejét, meggyötört tekintettel néz fel a srácra. Kékjeiben félelem csücsül, hiába tudja, hogy az csak még inkább beletaszítja az áldozat szerepébe. A fiú megjegyzését követően méri végig egyszerű ruháját, a farmert és inget, amit reggel magára kapott. Sosem törődött azzal, mi van rajta, mi az aktuális divat. Csak felveszi amiben jól és kényelmesen érzi magát. Úgyszintén az étellel.
- Én... én... szeretem - nyögi ki válaszképpen, bár tudja, hogy a másikat ez nem fogja érdekelni.
Egy szalvétát ragad meg, letörli az arcát, jobbjával meg egy darab kukoricát halász ki vörös tincsei közül. Tekintete egyszer Augustine-re zizzen, aztán egy másik srácra, aki nagyon jól szórakozik a helyzeten. Sikítani akarna, sikítaná, hogy hagyják békén, de nem jön ki hang a torkán. Ujjai hajába siklanak, ezzel elérve, hogy még több pehely hulljon ki tincsei közül. Nagyot nyel, szippant egyet, úgy néz fel aztán ismét a levitásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

I belive I can fly, I belive I can touch the sky…. Abban egészen biztos volt a navinés, hogy tud repülni, még ha seprűháton is, viszont az eget megérinteni… az egy új szintje az őrületnek és meg kellett hozzá találnia megfelelő embert. Szerencsére nem kellett messzire mennie, egyszerűen csak áthuppant ma reggel a Levita asztalához, hogy odamenjen Lilihez meg a fura, levakarhatatlan barátnőjéhez, aki valamiért mindig levitásnak érzi magát, amikor reggeli osztás van. Reméli, hogy hiába piros, nem tégla.
Annak ellenére, hogy nagyon régen ismeri ezt a zenét, az ötlet nem olyan régen kúszott a fejébe, és minél többet dúdolta ezt a dalt, annál többször járt azon az agya, hogy hogyan lehetne megoldani. Oké, hogy igazából nem lehet megérinteni az eget, ez tiszta sor, de milyen tapintása van az elbűvölt mennyezetnek? Vajon meddig szállhat fel, mielőtt koppanna a feje a plafonon?
Lili kellően fesztelen és kíváncsi volt ahhoz, hogy ilyen programokra rá lehessen venni. Kicsit rosszul is érzi magát emiatt, mert ő mestertanoncként szabadon császkálhat, míg a szőke levitás könnyen bajba kerülhet emiatt a nagyszerű ötlet miatt.
Jó, lehetséges, hogy az a része is tilos, hogy a nagyteremben röpködnek meg taperolják a mennyezeten a hullócsillagokat. Persze ez is megtámadható, hiszen valószínűleg az iskolai szabályzatban nincs erre egy pont sem.
Két seprűt is a vállára kap az éjszakai kalandjukhoz, az egyik az, amelyiket a múltkor Lili sikeresen tudta vezetni, a másik egy korábbi darab, aminél próbálta kifejleszteni, hogy a lebegésnél egyáltalán ne kelljen ügyeskedni azon, hogy egyenesben maradjon a seprű. Ha megtalálja az ember a súlypontját, onnantól kezdve egészen jól működik, de ebből akar még egyet készíteni, ahol megpróbál játszani a seprű súlypontjával, hátha akkor automatikusan beáll.
Útközben összefutott egy prefektussal, akit sikerült elterelnie a Levita körletétől ellentétes irányba, azt állította, hogy valamelyik eridonos kölyök kiszökött cigizni egy navinéssel, rá meg nem hallgattak, hogy kirohad a tüdejük. Pedig Artúr már veterán bagós, neki hihetnek.
Egy prefit ezzel kiejtett, remélhetőleg Lili sem szalad bele másikba, vagy valamelyik tanárba.
A Nagyterem ajtaján belülre beszélték meg a találkozóhelyet, amit Artinak sikerül először elérnie.
A hőmérséklet kicsit hűvös, pont úgy, mint a szabadég alatt. Egészen érdekes látványt nyújtanak a teljesen üres, megterítetlen asztalok, amiken szinte táncolni is lehetne. Tekintetét felemeli az égre, ahol a Hold feltűnően szép ma, néhány gomolyfelhőt leszámítva egészen tiszta az ég.
Hunyorogva próbálja beazonosítani a csillagképeket, azonban a göncölnél nem jut tovább. Nem hiába, ezzel a tárggyal nem sokat törődött, nem hajós ő, hogy tudjon tájékozódni a csillagok alapján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy új, tesztfázison még át nem esett seprű kipróbálása? Azoknak a tüzes csigáknak a nyomon követése? Divatbemutató házimanóknak? Vagy a nagytermi plafon megtapizása? Lili bármiben is benne volt, gyakorlatilag Artúr már annál a résznél megvette kilóra, hogy "nem lenne kedved..?". Vagy valami ilyesmi volt a kérdés, arra már nem is emlékezett, csak az maradt meg, hogy azonnal rábólintott, Polli pedig nem győzött sápítozni mellette.
Az az apróság, hogy a művelethez, melyre a navinéssel készültek, házirendet kellett szegni, cseppet sem bizonytalanította el a szőkét, leginkább azért, mert nem is jutott eszébe, egész addig, míg el nem jött az ideje, hogy pizsamájára hálóköntöst húzva kisurranjon a klubhelyiségből. Pedig gyanús lehetett volna a dolog, hogy már az ágyából kellett kikelnie.
De nem baj, mert arról persze szó sem lehetett, hogy most meghátráljon, nem hagyta volna ki a világért sem a késő esti találkozót, még azután se, hogy miközben caplatott le a lépcsőn, kénytelen volt elbújni egy szobor mögött egy elhaladó prefektust megpillantva. Sajnos nem tudhatta biztosan, hogy Sári az, és azt sem, hogy ha netán épp ő is lenne, nem büntetné meg ugyanúgy, mint bárki más. Lilkó nem haragudhatott volna érte, megértette ő a kötelességek fontosságát, és hogy kivételezni sem szép dolog.
Mikor aztán szabad volt a levegő, továbbindult, és ekkor már az is felmerült benne, hogy ez akár egy randi is lehetne, ha épp nem tudná, hogy nem az. Elvégre kettesben készült lenne valakivel, előre megbeszélt szándékkal, és ha minden igaz, a csillagok alatt. Attól, hogy nem voltak igaziak, még annak látszottak, legalábbis odalentről. De most majd kiderül, milyen őket megtaperolni!
Nagyon izgatott volt, ahogy benyitott a nagyterembe, olyannyira, hogy körül se nézett, nincs-e más is bent, amint meglátta a rá várakozó Artúrt, már szökelt is felé teliszájas vigyorral.
- Megjötteeem! - jelentette fojtott hangon, és kibújt a köntösből, nehogy zavarja őt a repülésben. - Téged látott valaki idejönni? Engem majdnem elkapott egy jelvényes, de szerencsére aztán mégse.
Csírőre tette kezeit és felbámult a mennyezetre. Sehol egy felhő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Olyan nagyon reggel volt. Ráadásul az első vizsganap, és nagyon nem állt rá készen. Se arra, hogy elmenjen Bájitaltanra, se arra, hogy vége legyen az évnek. Most annyival biztonságosabban érezte magát, hogy Loki mellette olvasgatott még valamit - valószínűleg nem a tananyagot -, a másik asztaltól meg Kende intett neki. Otthon volt. Elrévedt az egyik zsemlét nézve. Elképzelte milyen lesz újra Dániában. Az egész lakás más volt a nagymamája halála után. Csöndes, hideg. Konzervatív.
Észre sem vette, hogy Loki valamikor felállt mellőle, talán még kérdezett is tőle valamit. Vagy elköszönt. Vagy bármi. De az egyetlen dolog, ami ki tudta billenteni évődéséből az a hirtelen támadt moraj volt, ami egész Nagyteremszerte feltámadt. Összeráncolt szemöldökkel nézett arra, amerre mindenki más. Egy gyönyörű, ritka, különleges bagoly lebbent be egy nagy csomaggal a karmai között. Marina csak még kevésbé értette, hogy mi történik. Hiszen Stjerne a Darik család büszkesége volt. Felemelkedett ültéből, és esés közben kapta el a hosszúkás pakkot. Az éjszakai égboltra hasonlító szárnyas anélkül lebbent tovább, hogy csak visszanézett volna Mae-re.
A barna lassan lefektette a tárgyat, és kissé remegő kézzel bontogatta a tömérdek mennyiségű csomagolót. Úgy tűnt valami értékes bújik meg benne, ebben biztos volt. És ahogy lehullt az utolsó adag papír is, egy gyönyörű seprű csillant meg. Sose látott a lány még olyan szépet, mint az. Óvatosan a mellékelt levélért nyúlt, hozzáérni is alig mert a tárgyhoz. Mintha csak valami hiba miatt kötött volna ki nála. De a borítékon Madam Lykke neve állt. A lány megsimította a kézírást, apró mosoly reszketett ajkain, és felnyitotta a papírt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  Zalánnak év vége felé sajátos reggeli rutinja alakult ki. Mivel a délutáni órák túl forróak voltak, az edzéseit legtöbbször reggelre időzítette, azt követte egy kiadós reggeli. Mostanában nem a levita asztalához szokott ülni, hanem a navinés térfélre vetődött le, amikor látta, hogy Ramóna is ott van. Ma volt a napja, hogy a gyógynövénytanon rájuk sózott gnómgumó felügyeletét ő vegye át egy időre. Már nem árasztott olyan erős bűzt, mint az elején, de most sem volt kellemes szaga, ha valaki igazán közel hajolt hozzá. Ezt letudván nem akarta tovább zaklatni aznap a kis unikornist, mert látta, hogy nagyon beletemetkezett az egyik könyvébe. Hát persze. A vizsgák.
 Még gyorsan ellopott egy szelet pirítóst a Navine asztaláról, szájába kapta azt, majd egyik kezébe vette a cserepet, másikba a Kométát, úgy indult vissza, hogy lecuccoljon a körletében.
 Épp akkor haladt el egy Rellonos lány mögött, amikor az a reggeli postáját bontogatta. Először nem talált ezen semmi érdekeset, így továbbment. Szeme sarkából még elkapta a pillanatot, amikor egy seprű vége bukkant elő a papírcsomagolásból. Megállt, majd visszatolatott pár lépést.
 - Mevlin gatyájá'a! - szakadt ki belőle hangosan az ámulat. A pirítós vége majdnem kiesett a szájából. Még fel tudta szabadítani pár ujját, amiben a saját seprűjét tartotta, hogy megfogja a kenyeret és érthetőbben tudjon beszélni. - Te ezt honnan szerezted??

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem teljesen igaz, hogy első lennék bukásból, Viktor tette meg, de arról nem lehet beszélni, mert akkor nagyon rossz volt minden, köze van Darya-hoz és olyankor mindig ideges lesz a fivérem, hiszen szerinte én elárultam őt. Így maradjunk annál, hogy nem akarok első lenni ebben. Semmiben sem, mivel a sor végén vagyok és nekem sok szempontból jó is ott.
- Eeeeehhh… Nem olyan egyszerű ám. Az a maximalizmus nekem sok, mi onnan jönne. Motiválnak amúgy, csak nem vagyok ügyes azokban, amikben ők – hiszen nem tudok zenélni, a seprűt is átlagosan ülöm meg, vagy úgy bármit. Hiába keresem, nincs meg, hát próbálok akkor tanulni, de az sem az élére sikerül. Ez nem lesz így jó…
- Ó, ez jól hangzik. Az is motiváló, ha valaki van velem, mert… mert könnyen elvesztem a figyelmet és nem árt ha valaki szól, hogy amúgy miért ültem le vagy össze - nevetek egy sort, hogy az a bizonyos együtt tanulás sem mindig a legjobb, de mivel Margaréta igencsak jól csinálja, mármint a jegyeit, talán ragad rám majd valami a szorgalmából vagy éppen a módszeréből. Lehet van valami titkos vagy éppen praktikus, ami nekem is jól jöhet majd.
- Akkor kevésbé érzem magam kínosan. Nem szép dolog, vagy nem is tudom… - hümmögök párat. A természet ajándéka egy iker, olyan, aki pontosan mása a másiknak, így nem lehet kiküszöbölni, hogy ne tévedjen az ember akaratlan. Ha pedig, mint Móricék esetében, még direkt rá is játszanak kicsit, nem lepődik meg az ember és mégis, van egy kellemetlen szájíz mögötte, nem sok, de mégsem lehet teljesen elengedni. Na mindegy, mert mosolygok, hiszen így nem olyan rossz ez. - Ó, szerintem néha direkt cserélnek egy-egy dolgot, hogy meg is zavarodj. Mókásak tudnak lenni – finoman fogalmazva mondom ki korábbi gondolatomat, de miközben a fejemet rázom, somolygok. Én nem haragszom rájuk, sokat nem beszélek velük ugyan, gondom nincs velük. Néha kicsit sokak és hangosak, mivel azonban vannak lábaim, ha nekem már nem jön be a dolog, elsétálok. Tüske is sétál, a finom falatok és a lány keze felé.
- Ne félj, nem fog megszúrni – persze, könnyű úgy mondani, hogy tudom, miképp kell hozzáérni, azonban mutatom is, hogy hol tudja picit megcirógatni, ha szeretné. - Igen, az úgy könnyebb lenne. Aztán jöhetnének a kigyúrtak nevetni – ez ezzel jár, megszoktam már, ha nem is rólam van szó, hanem csak úgy általánosságban, hogy jót mulatnak itt egymáson. Próbálok olyan témát mondani, amiben kicsit erősebb vagyok, mint a kondigépek, de abban meg a lány nem. Viszont nem zökken ki, ami nagyszerű.
- Háááát… a sérülések nagyon gyakoriak. Mikor milyen. Én is azért nem kezdtem bele jobban, mert úgy érzem, első lenne, aki gurkót ölelne – ki is ráz picit a hideg, mert már kipróbáltam milyen, mármint csak megtapogattam egy leszíjazott darabot és nagyon keménynek tűnt. Nem kell sok matek kiszámolni, hogy az felgyorsulva milyet üt. - A szabályok kuszák, gyakorlatban jobban érezni és néha még ott is becsúszik a szabálytalanság – főleg, ha kicsit erélyesebb egy csapat és nem kellemesen akarnak szerelni.
- Szerencsétlen? Ugyaaaan. Biztos nem esel el a saját lábadban, így már nem is vagy közveszélyes. Persze azonban megértem, mert te elmesportolsz ennyi kiválóval. Azt is kell, ugye. Gondolkodtál már, hogy milyen szakot választasz ötödik után? - dobok be egy olyan folytatást, ami nem sport, de a tanuláshoz kapcsolható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mindenről tájékoztattam. Minden kérdésére válaszoltam. Magamban ugyan együtt éreztem vele, mégis jót derültem a cserfes megjegyzésein. Igen a csontnövesztőnek nincs jó íze, ezzel még egyet is értettem és meg is mondtam neki, hogy igaza van, teljes mértékben. Nem tudom, hogy az alap természete ilyen-e vagy csak a fájdalomcsillapító főzet és a sérülés adta adrenalin löket tette-e ilyen beszédessé, minden esetre nagyon jól eltársalogtam vele. Az óráimról ismerem is őt, most, hogy jobban megnézem. Ott is mindig rendesen viselkedik és nincs vele baj sosem. A fiatal korban elkezdett sport ad egy bizonyos plusz fegyelmezettséget a gyerekeknek, az már biztos. Könnyebben lehet őket kezelni és mentalitásukon is meglátszik. - Ha bármi kérdésed lenne a gyógyulás ideje alatt, vagy fájdalmad lenne, kérlek azonnal gyere majd vissza! Rendben? - mondom a lánynak miközben egy pár mankót hívok magamhoz és átadom neki. Megmutatom és el is magyarázom hogyan használja. Kímélnie kell a lábát és ez a jól bevált mugli eszköz ebben remek segítője lesz. Ezután még beszélgetünk egy kicsit, hogy lássam nincsenek-e fájdalmai. Az érzéstelenítő hatása lassan elmúlik, de Zselyke nem adja jelét erős fájdalmaknak, így megnyugodok, hogy rendben helyre sikerült tennem minden porcikáját és a gyógyulás simán fog zajlani. Azért még majd ellenőrizni fogom egyszer vagy kétszer, de ahhoz már elég lesz annyi is, hogy óra végén rápillantok. Nincs akadálya, hogy tanuljon. Nem veszi zokon. Szorgalmas és már most nagyon kötelességtudó. Megnyugtatom afelől is, hogy ezt a napját egy az egyben én magam fogom igazolni. Nyugodtan pihenhet ma még itt a gyengélkedőn, de holnap már mehet is órára. Közben befut hozzánk Lex, így az ő gondjaira bízom. Macskám nem rest és teszi is a dolgát. Felugrik az Eridonoshoz és körbe udvarolja, hogy simogatást kapjon tőle. Nézem őket egy darabig, majd amikor egy bagoly reppen be az ablakon, lábán levéllel, gyorsan elköszönök és a madárral a nyomomban visszavonulok a gyógyítói szobába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Nem azt mondom, hogy a fiam törzse hátán csorogna a veríték, ha éppen jelvény nélkül sétálgatna ilyen kényelmesen, de azért mégiscsak ad egyfajta biztonságot, hogy jelenleg nem a saját bőrét viszi vásárra. Ez az oka annak, hogy mer kiáltozni a szemtelen festményekkel, randa páncélokkal, molyok által lyukacsosra rágcsált kárpitokkal és indiszponált szellemekkel - igazából nem is neki esne baja, csak a brojának, de mivel ő nincs itt, így igazából neki sem tud. Ez ilyen Móriclogika, neki nem fáj, mert igazából Móricnak fáj, de Móricnak sem fáj, mert nincs itt, és amiről nem tud, az nem tud fájni. Okosnégermém.
Tekintete izgatottságra éhesen, már-már mohón villan hát meg a megvillanó talár láttán, s az alakban Kiscsibét felismerve még szélesebbre húzódik mosolya. - Csokicsőcsudacsavaroscsippcsipp Kiscsibe, hogy ityeg a fityeg? - éri be két ruganyos lépéssel, s bólogat mellé, bólogat, egyszerre Móricosan nyomin mint azok a kalaptartós kiskutyák, és Móricos cukin, mint amikor teljesen elvesznek egy-egy épp hallgatott számban. Oda-vissza sasolja a lány és a nyanya közti szóváltást, majd ajkait egy hangos füttyszó hagyja el, ahogy a riposzt elhangzik. - Mondd meg neki, ezaz, mondd meg neki - s karba tett kézzel hátrébb helyezi testsúlyát, hogy ebben az igazán kényelmesnek tűnő pozitúrában lezser eleganciával inthessen, hogy folytassa csak, szórakoztató a műsor. De a portré túl hamar feladja a küzdelmet (biztos ismeri már Kiscsibét és tudja, hogy vele csak egy Móric packázhat), így az addig vigyori ajkak is csücsörítve konyulnak le egy pillanatra.
Egy pillanatra. Aztán összerántja magát, ahogy érzi a levitás energiáit immár maga felé burjándzani, így heves bólogatással kíséri be tudatába a szavakat. - Ühüm, ühüm, ühüm, és hogyan is? - a szavak épp elég félreérthetőek ahhoz, hogy táplálják kíváncsi Móricunk kellemetlen (bár ugyan kinek) teóriáit - és ha már úgyis bátyjaként van jelen, miért ne próbálhatná meg a nevében kideríteni, mi is folyik valójában a páros között? - Bakkerka, ha most azt mondod Kiscsibe, hogy természetben kompenzálsz, esküke hívom a SÜVEG-et! - Oké, azért arcán valóban kiütközik egy pillanatra az ijedelem, érdekes helyzet lenne az, aztán magyarázkodhat mindenfelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Gyorsan, de véletlenül sem felületesen olvasta át azt a pár sort, ami a seprű mellé lett illesztve. Megdobbantotta a vörös-fehér kis szívecskéjét, hogy anyanyelvén olvashatja a sorokat. Szinte hallani vélte Madam Lykke erős tónusát, ahogy a szavakat egymás után falta. Épp csak nagyszülei kerültek megemlítésre, mikor bal válla felől valaki megszólította. Vagy legalábbis azt gondolta, mert hogy egy szavát nem értette annak a jóembernek, csak hogy szemeit az új seprűjén legelteti. Be kellett vallania, volt is min. Az egész maga volt a csoda.
- A bagoly hozta - jelentette ki az egyértelműt a lány, mintha nem nézte volna végig mindenki, ahogy az a csodaszárnyas belibben a hatalmas pakkal. Még ezt is tökéletes eleganciával hajtotta végre. Apropó bagoly. Ezek után muszáj lesz írnia Madam Lykke-nek, hogy előszedték-e, amiért a családi büszkeséggel végeztette el a piszkos munkát.
- Miért, te tudsz róla valamit? Nagyobb szakértőnek tűnsz, mint én - bökött a srác kezében tartott cirok felé. Szemei újra visszasiklottak a levélre, igazából ő is kíváncsi volt, hogyan került a birtokába az ereklye. Biztos volt benne, hogy nem a szülei küldték, hiszen azok nem bíznának rá ilyen értékes dolgot - be kell vallani, jogosan. S habár nagymamája meg van említve valamiért az írásban, ő már képtelen lett volna. Hiszen meghalt.
És mégsem. Mert ahogy kapkodta a szemeit a dán szavak felett, lassan de magabiztosan leesett neki a tantusz. - Hiszen ez a nagypapié volt - derült meg az arca egyszeriben, és úgy nézett a magas csávóra, mintha ez bármit jelentene neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  Homlokát ráncolta a lány akcentusa hallatán. Nem tudta beazonosítani, mégis mi lehetett az anyanyelve, de azt tudta, hogy hallotta már valahol. Kisvártatva leesett neki a tantusz.
 - Te Zay barátnője vagy. - jelentette ki úgy, mintha ezt a másik nem tudná és valami hatalmas felfedezésre jutott volna. Amikor az illető megfordult, Zalán akkor lett teljesen biztos ebben. Felismerte az arcát. A kérdést megemésztvén közelebb lépett, hogy jobban megnézze a seprűt. Gyönyörű kézműves munka. A cirokrészén egyetlen kiálló szál sem éktelenkedett, szép áramvonalas formában volt összekötve. A nyél vége pedig ritka, de annál cifrább faragványokkal büszkélkedhetett. - Neked mégis ki volt a nagyapád, csak nem valami műgyűjtő?
 Lepakolta a kacatjait a Rellon asztalához. Oda sem figyelt, de a gnómgumót közvetlenül a lány mellé pakolta. Ő már figyelmen kívül tudta hagyni a szagát a növénynek, így bele sem gondolt, hogy mást esetleg zavarhat. - Megengeded? - kérdezte, és a járműre mutatott, jelezve, hogy közelebbről is vetne rá egy pillantást. Egyrészt szívesen segített megmondani a rellonosnak, mivel van dolga, másrészt pedig a saját kíváncsisága vezérelte. Utóbbi talán kicsit jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Nem sokszor szokott figyelmet fordítani az emberekre. Igazából örült, hogy ha a közvetlen közelében lévőknek meg tudta jegyezni a nevét. De mikor a másik felismerte kicsit se leplezve végigmérte a másikat tetőtől talpig.
- Ismernem kéne téged? - gondolkodott el, és egy pillanatra még a levelet is elfelejtette, hogy ott van a kezében. Ismerős. Határozottan ismerős ez a kócos haj. De az istenért nem jött rá honnan. Nem mintha rájött volna közelebb lenne a megoldáshoz, valószínűleg a srác neve akkor is elérhetetlen távolságba lenne a barnától, ha a vöröske már tízszer is elismételte neki. Scuse me, ez már csak ilyen.
- Nem, csak szeretett kviddicsezni. Ha nem lettek volna az elvárások mint aranyvérű örökös biztos híres játékos lett volna - mondta Marina csak úgy reflexből, és továbbra is a levélkét olvasta. Keze a nyakában lógó aranylánccal játszott, és halvány mosoly futott végig az ajkán. - Mindig van érzéke a különlegességekhez - jegyezte meg. Orrát hirtelen megütötte valami büdös, és úgy nézett fel, mintha már a szemét is marná.
- Mi a szutyok ez? - hajolt közelebb a büdös növényhez, aztán kicsit arrébb lépett tőle, hogy a levelet kellő távolságba helyezze attól a szörnyűségtől.
- Persze, csak nyugodtan. Csak vigyázz rá. Szerinted erre egyáltalán felülhetek? - merengett el hangosan. Ő maga még nem érintette meg a seprűt. Túl előkelő volt ahhoz, hogy pont az ő kezében sorvadjon el. Még csak az kéne, hogy valami nagy bajt okozzon benne. Vagy vele. Igazából mind a kettő elképzelhető lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ó, nem, én csak... Felismertelek sárkánytanról, ennyi. - Nagy tahónak érezte magát, amiért nem sikerült normálisan bemutatkoznia - Zalán vagyok - tette hozzá gyorsan, hogy javítson valamit a helyzeten.
 Figyelmesen hallgatta az idegen ajakról pottyant magyar szavakat s egy cseppnyi nosztalgiát és nem kevés büszkeséget érzett ki belőlük. Kevesen beszéltek így a családjukrók, amikor mesélni hallott másokat. Ez őt is megmosolyogtatta, amikor a lány arckifejezése egyszer csak megváltozott. Bocsánatkérő pillantás kíséretében távolabb húzta a virágcserepet - Khmm. Gyógynövénytan projekt. - tudta le egyszerűen, mert erősen kételkedett abban, hogy a lány további információkra volt kíváncsi a gnómgumókról.
 Kicsit habozott, mielőtt kiemelte volna a seprűt a csomagolásából. Antiknak tűnt, de egyáltalán nem törékenynek. Látott már egy hasonló darabot, de még mindig kételkedett abban, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz. A készítő kézjegyére utaló nyomokat kezdett el keresni. - Nos, egyértelműen használható állapotban van. - állapította meg, miközben a seprűnyélen húzódó ornamentumokat próbálta kibogozni. Nem telt pár másodpercbe és biztossá vált neki, mivel van dolga egészen pontosan. Ámulattal nézett fel a rellonosra.
 - Ez kérlek szépen egy hamisítatlan Hollósi seprű. Méghozzá... nézd csak - közelebb tolta hozzá a nyelet, ujjával mutatta rajta egy apró madár faragványát. Mellette még kevésbé látszott, de egy számsorozat volt. - Egy darab a Fecske szériából. Méghozzá az első példányok egyike.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Még mindig. Elhitetett magával valamit, aminek tökéletesen az ellentéte valósult meg. Hiába érezte azt, hogy már semmi sem számít, hogy leült benne minden, a néma jelenléte, amint észlelte, megmozgatott benne valamit. Hogy az fájdalom, öröm vagy bármi más, esetleg minden, nem tudja és nem is akarja megmondani. Próbálja megtartani az órát, volt már és lesz is jobb, de a tény, hogy itt látja, kizökkentette, nagyon is. Tudja, hogy nem jár már ide, talán ezért volt könnyebb itt létezni és azt is sejti, hogy nem jött vissza, mert annyira vágyja a régi szobáját és háztársait. Vagy ki tudja, mi hozta ide, mi tartja majd itt. Nem olyan régen találkoztak, jártak egyet a városban, ámbár mégis, mintha emberöltők teltek volna el. Szavai még mindig igazak, mit szeretne, mit várna, de tudja, ostoba lenne, ha újra ezt kérné. Bármit. Abban is, ahogy utána igyekszik, azonban tudja, ha nem teszi meg, ezen őrli majd magát. Ennyit lehet, bőven lehet, ha még mindig engedi, ha még mindig nem engedte el teljesen az egészet. Képes lesz rá valaha? Vagy ő lesz a világ legnagyobb idiótája? Már ha nem az.
- Egyeztethetünk időpontot és helyszínt. Rugalmas vagyok – somolyog egy sort, mintha már valóban a naptárát futná át, hogy mikor is lenne jó. Fogalma sincs, hogy beállít-e hozzá még akármelyik éjjel, vagy annak is vége, vagy úgy mi lesz. Csak sodródik az árral. - Nem bizony. Kicsit Darwin-ról is lesz szó, szóval ha épp van időd – nevet fel most ő, mintha az egyik leggázabb ajánlat lenne azok közül, amit feltehet. Nem enni, nem inni vagy bulizni, hanem órára hívja? Ugyan már, erre is csak ő képes. Ahogy arra, hogy meghúzza a határt és ismét ott legyen, ahonnét indultak. Talán látja is rajta Mihail, hogy mintha csak visszamentek volna az időben: puhatolózik, keresgél, óvatos és félénk. Kivéve, ha magukra zárják az ajtót, mert akkor egy másik arcával találja szemben magát.
- Ó, vagy úgy. Nem akartam kotnyeles lenni – bólogat párat, amikor a kérdés befejezése nélkül választ kap arra, miért látta órán, meg úgy most az iskola falai között. - Szorít a határidő? Itt mindjárt vizsgák lesznek, tonnányi anyagod lesz – bár a fegyház is más kérdés, azt tudja, hogy ilyesmikre szüksége van, emlékszik rá, igazából mindenre, amire nem kéne, arra is. Agya kész rejtély és káosz, főleg itt, mellette sétálva.
- Látom, hogy itt vagy. Még csukott szemmel is. Meddig maradsz? - óvatos kérdés, igazából fogalma sincs, mit szeretne. Sóhajt egyet, mellkasa előtt fonja össze karjait, ahogy halad előre. - Mert ha úgy van, ebédelhetnénk egyet nosztalgikusan a Nagyteremben – somolyog felé, de igazából semmit sem erőltet. Visszapillant előre, majd int az elhaladó diákoknak. Jóval később lesz még órája, így ideje mint a tenger. Kérdés, mit kezd vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Érzi, hogy néha felé pillant a másik, de különösebb dolgot nem tulajdonít neki. Az emberek megnézik, ki miért: van aki azért, mert jónak látja, rossznak, szörnynek, vagy éppen keresi a nyomokat arra, hogy épp fent vagy lent van. A figyelem ilyen apró részlete nem zavarja, tömegesen már annál inkább tudja. Szerencsére a Nagyterem jó része pontosan ugyanúgy a kajára vagy a másikakra figyel, ahogy annak lennie kell és tökéletes így. Ilyenkor nem feszeng odabent, bár a felszínen létező fele amúgy sem. Elengedett mindent, nem figyel semmire, csak a pillanatra és előre. Bárcsak ő lenne az igazi, a valódi, az, aki valójában irányít. Sokkal könnyedebb lenne, ha mellkasa nem szorítana egyes éjjeleken, ha nem törne fel belőle a valóság. Talán majd egyszer.
- Rég nem biza’. Tök jól bírom – azt nem mondja, hogy a szemét azért mereszti olykor, de ijedtség már nem járja át, mint az elsők között. Értetlen volt és tudatlan egy olyan világban, amely rá igencsak halálos is lehet. Most nem fél az átok gondolatától, sőt, manapság már olyanra is gondolt, hogy ki kéne valamelyiket próbálnia. Ennyi erővel le is ugorhat valahonnan. - Örömöt? Kíváncsivá tettél – fordul felé, megáll az evéssel és figyeli, mit ténykedik a másik. Nem sikít, de felnevet, ahogy a villából kanál lesz és tortaszeletet húz maga elé. Nosza, hát ha siet, még marad neki is. De előbb, tapsol, hisz a bűvésznek ez jár.
- Bravó, bravó. Hagyj a tortából nekem is – mintha utasítani akarna, pedig nagyon nem. Kér. Már falatozik is, hogy aztán valóban nyúljon az utolsó falat után egy szeletért. Édesmindegy neki villa vagy kanál jut, amint lecsusszan az apró falat és elfojt egy böfögést, már bele is kóstol.
- Mossa ki a fülét, papa – mutogat a kanállal, de csak maga előtt, hogy ne szúrja ki a szemét. A kiabálásra figyel fel más is, majd ahogy elhal, fordulnak is vissza. Megszokott, hogy valaki mindig hangos, bár aki hirtelen feláll és távozik, érdekes. Felvonja a szemöldökét két tortafalat között, majd ennyi, el is engedi.
- Vagy egy kínos ex – neveti el magát, bár pont nem kéne ilyeneket emlegetnie, mikor torkát kaparja a szó. És most nem. Győzött az álarc, elnyomta a szenvedőt. Egyelőre. - Ahh, nagyon nemes gesztus tőled. Köszönöm – biccent felé, ahogy megengedi a nyugodt ebéd gondolatát és úgy tényét. Nem is feszeng, csak nevet a következő szavakra, amiket könnyű kimondani, na de megtartani már nagyon nem. Próbálkozott vele eleget, többet is, mint kellene, de nagyon csak úgy nem megy. Valami mindig kellett hozzá.
- Ó, miattam el ne tedd. Honnan tudod, hogy nem vagyok unalmas? - rázza meg a fejét somolyogva, majd tér vissza az evéshez, mielőtt elmondja a nevét. Nem nagy kör ez, biccent, mikor a másikét hallja, mert épp tele a szája. - Nekem is van második nevem, de nem nagyon használom. Zaz meg Balázs. Na, mik ki nem derülnek – nevet fel, majd dől hátra jóllakott szusszanással. Vigyorogva forgatja meg a szemeit arra, hogy mit tegyen. Hogyne, majd mindenkihez odamegy, pont arról híres.
- Érdeklődjek? Persze, majd kifaggatlak, hogy hol voltál tegnap meg múlt héten, ki volt az első szerelmed és hogy szereted-e a kelbimbót. Na az érdekes lenne, de ahhoz nem olyan cipőt húztam – csóválja meg a fejét. - Miután láttál engem, bizonyára te is tanár szeretnél lenni, jól gondolom? - vigyorodik el ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

less ránk ha mersz
Műsor nélkül enni a nagyteremben olyan, mint macarenát táncolni mozdulatlanul - lehet, de minek. A stílus, a báj, a kellem, a kisugárzás, a jelmez, minden a helyén van, ahogy polgárpukkasztó mozdulattal kicsapom magunk előtt az ajtót - ez valahogy úgy nézhet ki, hogy a jellegzetesen apró T-rex mancsok miatt inkább hasalok neki a fának lábujjhegyen tipegve, és csuklik hátra a jelmezem nyaka, de szerencsére ezt a részét még viszonylag kevesen nézik végig az előadásunknak. Azt hittem, majd pillanatok alatt csend lesz, és bírósági kalapácsot megszégyenítő módon dobbanunk majd be szárnysegédemmel (nem raboltam el, eskü), de igazából kell pár pillanat, amíg a nevetés végigfut az asztalokon, és felhívja ránk a legmesszebb ülők figyelmét is.
A megbűvölt hangszóró a hátamon ezt a pillanatot választja arra, hogy megkezdje működését - szinte tökéletes, bár azt nem állítanám, hogy sok mindent hallanék innentől kezdve a körülöttem lévőkből. Egy hirtelen oldalra pillantással a két kicsi lyukon át ellenőrzöm, hogy eridonos pajtim felkészült-e (ezt a bizonyos kilencven fokos fordulatot dínófejem jelentős fáziskéséssel nyekli utánam, de lesz ez még így se), majd elkezdek pattogni a számra, ahogy gyakoroltuk. Igazából megtehetném, hogy ordítom a zenét, de nem rontom a hangommal az élvezeti értéket. Szívesen mutogatnám közönségünknek, hogy ugyan tapsoljanak már, de hát kellett nekünk T-rex jelmez, ugye.
De amúgy... élvezem, végre nem látszom egy gnóm és felmosószőrű padlócirkáló szerelemgyerekének - vajon most mi vagyunk a legmagasabbak Gracie-vel? És jobbra tuc tuc pám pám, és balra tuc tuc pom pom, és hullám előre, hullám hátra, sorba rendeeeee- Oh, ne haragudj, hogy rádlépt- nem léptem rád? Oh, akkor bocsi jelmez! Mondjuk vissza is kéne tudnunk vinni. Egyben. Nem meggyalázva. Remélem nem dobál meg minket senki paradicsommal, így jut eszembe...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egyik oszlop tövében nevetgéltem az egyik barátnőmmel, s megosztottuk egymással a nyár történeteit, mikor szemem sarkából kiszúrtam a távolban ácsorgó lányt. Először nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, tovább beszélgettem a barátnőmmel, de egy perc elteltével már feltűnt, hogy nagyon elveszettnek tűnik a lány, s mivel prefektus voltam, kötelességemnek éreztem, hogy megnézzem, tudok-e segíteni valamiben. - Akkor később beszélünk, most megyek - intettem még a barátnőmnek, majd lépteimmel célba vettem a barna hajú leányzót, s közelebb érve máris kiszúrtam rajta a zöld színt, tehát egy újabb rellonos. Létai bizonyosan örült volna az új jövevénynek, de még jó is, hogy nem ő bolyongott erre, mert annak semmi jó sem lett volna a vége.
- Szia, mi újság? Segíthetek neked valamiben? Olyan elveszettnek tűnsz, lemaradtál a rellonos csapatból? - kíváncsian pillantottam rá, mert picit furcsa volt, hogy a rellonos prefektusok nem voltak sehol, s ez a szegény lány így egyedül ácsorgott ebben a nagy térben. - Karola vagyok - nyújtottam még felé a kezem, és barátságosan rámosolyogtam, a kék plecsnimből talán kitalálta, hogy a levita házához tartozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ha valakit valamire, ami éppenséggel az őrültség szóval is illethető, rá lehet venni, akkor az én vagyok. Amikor meghallottam a felvetést, hogy mi lenne, ha, akkor a szemeim kistányérméretűre duzzadtak, és olyan csillogóssá váltak, mintha Masa azt mondta volna, hogy itt az ideje annak, hogy elköltözzek a Mikuláshoz, és hivatalosan is játéktesztelő és főállású manó legyek. Megjegyzem, ha nálad, kedves Mikulás, éppen emberhiány van, a címem: Bogolyfalva, Holdfény utca 5. Egyik oldalról a Danvers család és Vali néni vannak, a másik oldalon Mayfair kisasszony lakik, és Sanyi bácsi, aki egyébként itt tanít. Szóval eltéveszthetetlen. A nagypapám meg tökre nagyon kedves, csak nem mindig. Általában. Mármint kedves, meg nem gonosz, csak nem az a filmes nagypapa, érted ugye? Na mindegy, a lényeg, hogy ott lakom a Holdfény utca ötbe, oda gyere értem, ha kellek.
Most viszont nem ott vagyok, hanem vidám T-rexként állok kint a nagyterem előtt, idáig már eljutottunk, szóval egy ajtó csak nem lehet akadá... nem szóltam. Masát elnézve eszembe jut a "ha jó a kedves, üsd a tenyered" kezdetű dal, meg a szomorú T-rex, aki ezt meg tudja, meg megölelni se a szerelmét. De nem szabad szomorkodni, hiszen mi, pici lányok, most nagy és vidám dinik vagyunk. Úgy bizony. Lelkesen integetve haladok a diáksereg között, megpróbálnék szivecskét is mutatni, de azt sem lehet, hát nem hiszem el, de komolyan. Integetni viszont tudok. Apró, de gyors léptekkel, mert hát azért nem olyan könnyű a dolog, feljutok az emelvényre is, elfoglalom a pozícióm, aztán át is adom magam az élménynek, és táncolunk.
Érzem, ahogy a farkunk néha összecsapódik, de egyszer azt hallottam, hogy az a lényeg, hogy ilyen eseten nem szabad egymás szemébe nézni, és akkor nem bucis. Bár nem tudom, hogy milyen az, amikor bucis, de nem hangzott túl biztatóan, szóval minden farokösszecsapódásnál arra koncentrálok, hogy ne nézzek Masára. Helyette teljesen átadom magam a zenének, és úgy rázom, ahogy dini még nem rázta ezen az emelvényen. Vagyis, sehol máshol, mert ez egy egészen új emelvény, szegény dinó meg régen kihalt. Popóm gigamegaméretű és kivehetetlen twerk-szerűségben is mozog, és merem állítani, hogy most vagyunk a legjobbak. Minden héten kéne valami produkcióval készülnünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Még mindig felhúzott orral méregette a büdös valamit, mintha Zalán magyarázata nem lett volna elég neki, hogy elhiggye, hogy nem fog kárt okozni benne. Vagy a közvetlen közelében. - Elég gonosz tanárod van, ha ilyet bíz rátok. Biztos nem büntetésből adta? Lehet valami rosszat csináltál. Sokszor velem is megesik, hogy észre sem veszem, és felhúzom a tanárokat. Pedig nem teszek mást, csak kérdezek. Jó, néha nem odaillő kérdést, vagy csak szimplán hatodjára kell miattam elmondaniuk egy-egy információt, de nem mindig megy a magyar nyelv - vont vállat Marina. Hosszú magyarázat volt, mintha bárkit érdekelt volna, de hát nem ő mondta a kölyöknek, hogy jöjjön oda hozzá. Akkor meg magára vessen.
A levélben található mondatok megmelengették a szívét. Nem csak azért, nert nagyanyja kézírását már rég látta, hanem mert ez az egyetlen gesztus elég volt neki, hogy az egész család szeretetét egyszerre érezze hirtelen. Nagypapa seprűje, amelyet a nagymamája neki szánt, és amelyet Madam Lykke juttatott el hozzá, nem hagyva, hogy a szülei kisajátítsák a relikviát.
- Jó de egy normális kviddicsesnek használható, vagy nekem használható? Tudod az ilyen eszközök elég érzékenyek a jelenlétemre. Mármint a kviddics éppen megy, meg szeretek is repülni, csak a seprűk nem bírják sokáig velem - magyarázta a dán, még mindig ódzkodva a pillanattól, amikor hozzá kell érnie a tárgyhoz. Amíg nem bizonyosodik meg, hogy bírni fogja, nem próbálkozik. És ezt az elhatározását csak még jobban megerősítette Zalán, mikor olyan nagyon ámuldozva ránézett. Marina meg kérdőn vissza rá.
- A-ham - bólintott Mae még mindig nem értve a vörös egyetlen szavát sem. Mi van abban, ha Hollósi? A holló az egy szépen repülő madár. Legalábbis úgy rémlett neki. Lehet arra akart utalni Zalán, hogy a seprű úgy száll, mint egy holló?
- Várj, akkor most holló vagy fecske? Az kettő és különböző madárfaj, nem? - értetlenkedett Marina, és ha nem kezdett volna el lassan kiürülni a Nagyterem, talán még meg is kérdezte volna valakitől random, hogy ennek az egésznek mi értelme van.
- Ki akarod próbálni? Mármint nem tudom vizsgázol-e vagy valami, de én szívesen kimegyek veled a pályához - ajánlotta a barna. Olyan nagy áhítattal nézte Zalán, hogy azt képtelenség volt nem észrevenni. Ha csak ennyivel boldogabbá tehette valaki napját, akkor miért tagadná meg tőle? Meg különben is jobb, ha valaki kipróbálja előtte milyen. Valaki olyan, aki ért is hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kissé zavarba jött, amikor a lányból csak úgy ömleni kezdett a sok szó. Ajkai elnyíltak, oda sem figyelt arra, milyen képet vág, csak próbált felzárkózni fejben a sok új információ hallatán. Utolsó mondatára Zalán szemöldöke a magasba szökött. - Szóval nem mindig megy a magyar. - bólintott ironikus hangvétellel, szemében őszinte csodálattal. És most nem a seprű végett volt ilyen.
 - Nagyon jól veszi az éles kanyarokat és parádésan gyorsul... Márha erre gondolsz neked használható alatt. De ha nem bánsz vele erőszakosan és rendszeresen karban tartod, akkor egy seprűnek sem kéne úgy viselkednie, hogy az gondot okozzon. - Tekintete egy pillanatig a semmibe fúródott, ahogy eszébe jutott Júlia és a megmakacsolt járműve, ami ledobta magáról őt. Azt az esést meg lehetett volna előzni, de utólag már kár volt ilyesmin rágódnia. Megtörtént és kész. Amit tenni tud, hogy tudatosítja az emberekben, hogy ezek az eszközök sem sokban különböznek egy varázspálcától. Megvannak a maguk szeszélyei, de meg kell tanulni együttműködni velük, mert akkor lehet varázslatosat alkotni.
 - Nem, mármint igen, különbözőek, csak... Huhh... - Vett egy mély levegőt, hogy elmagyarázzav rendesen. - A Hollósi a készítő neve. A nagyapámé - elmosolyodott, mert ez nem kevés büszkeséggel töltötte el a szívét. Mégha a másiknak halvány lila dunsztja nem volt arról, hogy ki ő. - A Fecske a seprűd neve. Mint mondjuk a Nimbus, vagy a Hullócsillag. Csak ez ízig-vérig magyar.
 Nagyokat pislogott az ajánlat hallatán, annyira meg volt döbbenve. Kapkodva visszatette az asztalra a Fecskét, amikor rájött, hogy még mindig magánál tartja. - Ó, nem. Ez a tiéd, te kaptad, nincs pofám repülni vele. Tiéd kell legyen a megtiszteltetés, hogy kipróbáld. - Kicsit még hátra is dőlt, hogy elhatárolódjon a járműtől és a lány ajánlatától... amit a szíve mélyén iszonyúan vágyott elfogadni. - Én most jöttem vissza onnan, de ha ezt most kipróbálod, ott akarok lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

Ha valakinek éles fülei voltak, az bizony hallotta a grafitceruza halk csikorgását egy könyv lapjain. Valaki, amilyen gyorsan csak bírta, egymás után véste bele szavait egy picinyke notesz nagyságú bőr naplóba. Mintha csak önmagával beszélgetett volna egy noteszen keresztül, ám ettől sokkal nyakatekertebb a történet.
- Biztos, hogy erre kell menni? Lassan itt a takarodó, alig pár perc múlva - körmölte Kornélia egyre kétségbeesetten, nem akart már megint kint kóborolni a tilosban, a legutóbb is annyi szerencséje volt, hogy a professzor úr megállt csevegni az egyik házszellemmel. Akkor pont ennyi kellett, hogy kereket oldhasson és nyugodt szívvel, hatalmasat szusszanva dobja le elernyedt testét az ágyikójába.
- Fúj kölyök, ettől azért írhatnál szebben is. - kezdett neki a napló s egy drámai szünet után ismét egy mondat rajzolódott ki Kornélia feltett kérdésének hűlt helyén.
- Nem bízol bennem? Én mindent tudok! Azt is, hogy épp milyen színű bugyi van rajtad! - a lány szemei hatalmasra kerekedtek e sorok olvasása közben meg is botlott meghökkenve, azonnal összecsukta a naplót. Gyorsan felnézett volt-e arra valaki, s sürgetve belekukucskálva várta, hogy eltűnjön a pokolba ez a zavarba ejtő mondat.
- JÓ, FELFOGTAM! - írta ingerülten, vöröslő arccal.
- Nocsak, ilyen könnyű zavarba hozni? Akkor mondok még pár ilyet, remélhetőleg felhívod magadra a figyelmet! - mondatát egy borzasztóan flegma mosolygós smileyval zárta, amelyet nem szégyellt nyomatékosítva odarajzolni. Had érezze a lány, ez a napló nem cicózik vele.
- Csak azt mondd meg, merre menjek, hogy a lehető legrövidebb úton visszaérjek az Eridonba! - körmölte határozottan  ismét, de nem jött azonnal válasz. Helyette egy térkép jelent meg előtte, alul egy piros pacával, amelyre egy fekete nyíl mutatott "Buta külyök" névvel ellátva. Na, ez volt Kornélia. A piros pacából egy kígyózó vonal nőtte ki magát, amelyet a lány lelkesen követett és.... nem. Nem az Eridon közelébe került, igazából ő nem is járt még erre. Sőt, ez még csak meg se közelítette azt a helyet, ahol ő naponta eljárt.
- Hova vezettél te engem?! - ceruzáját szorongatva véste bele kérdését.
- Hoppácska - jött a válasz, ezt látván a lány földhöz vágta mérgében a naplót, amelyet lehet még meg fog nagyon bánni, de ez a vérrel elöntött agyát épp nem érdekelte.
- HÜLYE NAPLÓ! Hülye kastély! Hülye én, hogy hallgattam erre a szarra! MÁR MEGINT! - tombolt. Ha piromágus lenne a lány, biztos felgyújtott volna valamit, ám mivel ez nem volt igaz, így orkokat megszégyenítő morgással nézte a földön heverő naplót, mely oly ártatlannak tűnt külső szemmel. Ártatlannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

"Jaj, ma nem érek rá, fáj a lábam! Ma én sem, mert meg kell írni a szorgalmit és holnapi a határidő. Légyszi csináld már meg egyedül, jó? Kérlek!" Na így kezdődött az, hogy ma éjjel egyedül bandukolok a kastélyban. Nem mintha hiányozna bármelyik nyafogó, de az nagyon biztos, hogy drága lesz ez a kérés. Én megcsinálnám egyedül is a kisasszonyt, ha már ez a kívánsága, de... hagyjuk, más ligában vagyok. Most például a lúzerben, hogy elvállaltam. Valójában meg kell pár jó pont a prefektusi bedzzs mellé, mert mostanában mindenki alulméretezi a határokat, én pedig tartom magam a szinthez. Tehetek én róla, hogy ennyi rossz gyerek jár ide, azt állandóan megy a tilosban járkálás?! Én is azt csinálom, csak ugye a jelvény az jelvény. Ki kell érdemelni, ehehehe. Ma nem is öltöztem ki, kissé még a hajam is borzas, most kinek mutogassam? Kár, hogy Reina nem járőr, mondjuk megértem, mert a faluból jár be, sokkal jobb neki. Nekem nincs rá pénzem, hogy albérletezzek kint, meg nem is pazarolnám el rá, jó ez így. Mégis van egy kis hiányérzetem. Na szóval, kell a jó pont, bevállaltam a dupla melót két csajnál is, szerencsére ez a második éjszaka, holnap tuti nem járőrözök. Mert, ha ki is írnak, majd megy az egyik delikvens helyettem. Mondjuk jó lenne lekapni a heti beosztást, nem csak aznap döbbeni rá, hogy egy vajsörrel - ehehe, azzal hát - kevesebb kellett volna. Ma éppen nem ittam, de ki tudja mikor fordul ez újra elő? Amúgy rohadtul utálom ezt a folyosót, a rikácsoló banya állandóan baszogat, hogy pletykáljak neki. Hát, nem mindig van hozzá kedvem, maradjunk annyiban. Ahogy befordulok már messziről kiabál, gondolom nekem. "Szabályszegő, Szabályszegő" Ki, én? Ja, hogy a kiscsaj, aki éppen a földhöz vágja a naplóját. Hogy honnan tudom? Kiabál vele, mintha élne. Kurva vicces!
- Nocsak, nocsak - finoman letörlöm kétszer a jelvényemen nem megjelenő port, hogy érzékeltessem, baj lesz. - Hát kegyed... mi a szart keres itt takarodó után? - érdeklődök és közelebb megyek, megnézni magamnak. Még sosem láttam, vagy nem tűnt fel a csaj eddig. Őt még tuti nem kaptam el, mert egész csinos pofija van, de tuti fiatalabb. Már ilyen korán kezdik? Beszarás!
- Nyugodtan elmondhatod a neved, a házad és az évfolyamod. Amúgy meg miért rongálod a dolgaid? Anyádék drága pénzért megvették, te meg meg sem tudod becsülni? Szép, majd küldök nekik egy baglyot - nézek rá, aztán a naplóra, aztán megint rá kérdőn. Amíg csevegünk kitalálok neki valami jó kis büntikét. Jaja, így hívják a csajok, büntike. Érted? Agyrém!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Parádés. Egy újabb szó, aminek majd utána nézhet. Fejben jól fel is jegyezte, nehogy elfelejtse, ötször ki is mondta fejben, talán még a szája is mozdult akaratlanul. Viszont arra szövegkörnyezetből rájött, hogy ez valami jót jelent.
- Jajj nem, félreértesz. Általában nem a seprűkkel van a gond, hanem velem. Madam Lykke azt szokta mondani csak szétszórt vagyok, de néha van olyan, hogy elfelejti az agyam, hogy fogok egy tárgyat. Így törtem el a kedvenc bögrémet is - vallotta be kicsit elhúzva a száját. Arról inkább nem is beszélt, amikor egyszer a lába lépcsőzés közben elfelejtette, hogy meg kéne tartania a súlyát, és összecsuklott. Tutira nem működik rendesen.
Oké, most valami komoly magyarázat érkezik, Marina már fel is készítette magát gondolatban, hogy nagyon kell figyelnie. De aztán totál meglepetésként érte a mondat. - Ijjj, akkor a nagypapád ismeri a nagypapámat! Seprű unokatesók vagyunk - ujjongott a lány, és még tapsikolt is egy kicsit. Aztán egy másodperc múlva teljesen megfagyott, és arcára a döbbenet mellé komoly félelem is költözött. - Jajj, akkor a nagypapád ismeri a nagypapámat! - jelentette ki gondterhesen, a homlokára csapott. Nem derülhet ki a titok, főleg nem így. Még minimum három évet ki kellett volna bírnia. Nem mehet haza, mikor végre otthonra lelt.
- Ígérd meg nekem, hogy soha nem kérdezel rá a nagypapádnál, hogy hívták a papit - nyújtotta ki figyelmeztetőleg a mutatóujját a barna a vörösnek támadva. Nem lenne jó, nagyon nem.
- Zalán, ne most jöjjön elő belőled a szerény levitás gyerek - figyelmeztette Marina ingatva a fejét. Kiscsibe is egy csomószor csinálta ezt. Hogy ők sose untak bele, nem is értette. Ha akartak valamit, akkor csinálják. Pláne, ha engedélyt is kapnak. - Figyelj, ez a dolog minimum akkora dolog neked, mint nekem. Szóval mit szólnál, ha kipróbálnánk egymás után mind a ketten? - ajánlotta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Hát seprűt csak nem törsz el, ha a kezedbe kerül... ugye nem? - kérdezte reménykedve. A lány nem úgy nézett ki, mint aki természetfeletti erővel bírna. Bár Zalán tudta, hogy ez meglehetősen relatív a nőknél. Amikor az anyja hirelen ötlettől vezérelve átrendezi a nappalit, sokszor csak néznek utána az apjával karöltve, hogy hogy a fenébe tudott olyan bútorokat elmozdítani, amik a súlyának többszörösét tették ki. Sokszor szeretett azzal viccelődni, hogy neki is van némi varázsereje.
 - Unokatestvérek... - a fiú gyomra akaratlanul görcsbe rándult a szó hallatán. Persze, a felismerés lelkesítette, a hasonlatot pedig önmagában aranyosnak találta volna. Aztán belegondolt abba, Szofi mennyi hülyeségről tud beszélni végeláthatatlanul. Csak remélte, hogy ez a titulus nem hordozza magával a tulajdonságot, de már a rellonos is tudott szómenésre való tüneteket mutatni, pedig csupán pár perce hogy beszélgetnek. Szerencsére eddig olyanokat mondott, amik érdekesek voltak. Többnyire. Kíváncsiságát csak fokozták a lány további mondatai. - Miért, ki a te nagyapád? - kérdezte megrökönyödve, majd ismét hátradőlt, amikor a lány hirtelen kinyújtotta felé a kezét. Orrát ráncolta, miközben a másik mutatóujjával szemezett, nem tudta mire vélni a dolgot. Próbálta megerőltetni magát, hogy visszaemlékezzen és rájöjjön a nevére. Brightmore hangján sejlett fel a vezetékneve: Darik. A keresztnevéhez sokkal többet kellett kutatnia az emlékei között, de Zay biztosan említette már. Akárhogy is, ezekkel az információkkal sem járt előrébb.
 - Szóval ilyennek hisztek ti minket? - kérdezte száját eltátva, tettetett felháborodással, de látszott a szemein, hogy azok mosolyognak. - Oké. Legyen így. - Ránézett a gnómgumóra, úgy folytatta. - Ezzel felszaladok még a szobámba. Találkozunk a pályán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán ha tudná, mit okoz mindazzal, amit tesz, visszafogná magát és nem tenné, amit tesz. Mégsem így történik, nevetése nem akar szűnni, s mikor a nagyterem különböző zugai csatlakoznak hozzá, akkor érkezik el a pillanat, mikor a megaláztatás megkezdődhet. Ó, mert bizony a lány szándékos meglökése pusztán a gyenge kezdet volt, semmi ahhoz képest, ami mindezek után rá vár. Becsmérlő szavak, kegyetlenül villanó zöldesbarna szemek, mindaz, ami Ramóna legsötétebb álmaiban üldözheti a lányt, ki a világból.
- Hát persze, mi mást várhattam volna. Gondolom ezeket az ócska göncöket is… szereted – ahogy kihangsúlyozza az utolsó szót, meghűl az ember ereiben a vér. Lesajnálóan méri végig ismét a navinést, hisz rengeteg megjegyzést tehetne még a megjelenésére. Elnyűtt, kinyúlt felső; kopott, régi farmer, épp csak a szentlélek tarthatja egyben az anyagot, mindez kombinálva egy agyontaposott cipővel. Nem segít sokat, hogy smink nélkül, természetesen bongyor, vörös hajjal kell szembenéznie az egész világgal, ami jelen helyzetben nem áll másból, csak Augustine-ból és kegyetlen szavaiból.
Figyeli, ahogy esetlenül a hajába túr, ezzel még jobban összekenve magát, s újabb kukoricapehely darabokat hullajtva szét. Undorodva mozdul ajka, mégis valami különös érzés fogja el, mikor tekintete találkozik áldozatának elesett, tehetetlen lélektükreivel. Most kell mondania valamit, gondolja, mégsem jönnek ki hangok a torkán. Pontosan tudja, mi ül most azokban az íriszekben, s milyen fájdalom rejtőzik mögöttük, hiszen ha másképp is, de átélte. Ugyanígy nézett édesanyja után akkor, mikor a nő megragadta ikre kezét és magával vitte, míg a fiút egyedül hagyta rigorózus apjával. Ám ahogy akkor anyját hidegen hagyta néma esdeklése, hirtelen a levitás szíve is kővé dermed. Az élet nem egy mesefilm, a gonoszokból nem lesznek jó emberek, a dolgok nem fordulnak jóra. Mindenki azt kapja, ami jár, s ha Rami nem képes kiharcolni magának, hogy békén hagyják, hát megtanulja a rögösebb úton.
- Sírni is fogsz? – gúnyosan csendül hangja, de úgy, hogy csak a lány hallja, más ne. – Jaj, a gonosz Augustine nekem jött és olyan jelentéktelen, mocskos senki lettem, amilyen mindig is voltam – affektálva mondja ki a szavakat, erősen túljátszva a dolgot, amitől csak még bántóbbá, még groteszkebbé válik az egész jelenet. A távolban még mindig nem érthetik kristálytisztán szavait, ám gyanakodhatnak, hogy nem épp kedvesen vigasztalja a lányt. – Szaladj a kukákhoz, talán még nem vitték el őket és találsz valami rongyot, amit felvehetsz ezek helyett, de jobb, ha sietsz. Mindjárt kezdődik az első óra – ridegen zárja mondandóját, ám nem mozdul. Mintha tényleg arra várna, hogy a lány felpattanjon és szaladni kezdjen, rohanjon. Ha nem is a kukák felé, de el. Meneküljön csak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

less ránk ha mersz
Állítólag a hülye ötletek idővel megritkulnak, ahogy nő fel az ember, tanulja meg mi helyes és mi nem, ismeri meg saját, és környezete határait, vágyait. Szerintem erről az engem tervező angyaloknak és démonoknak (leginkább démonoknak) elfelejtettek értesítőt küldeni - lehet én voltam a vizsgamunkája egy párosnak (tuti buktak) -, mert olybá tűnik az évek előrehaladtával csak a lehetőségeim kezdenek szélesedni, mellé nem tűnik el a gyermeki rosszalkodhatnék. Mit lehet mit tenni, ugyebár jobb kint mint bent, és ezt önhatalmúlag az ötletekre is szeretném vonatkoztatni, köszönöm, úgyhogy ki kellett adnom magamból - ó és akkor még csak a gondolatfonalantyúrül beszélek, te kis huncut. AZTÁN JÖTT A MEGVALÓSÍTÁS. Dam dam daaaaaaaaaaaaaaaaam, bizony.
Príma felkészülés, príma jelentét, ha tanár lennék, most csillagos ötöst adnék magunknak, amiért teljes létszámban megjelentünk az alkalmon. Ráadásul nem hagytuk a körletben a jelmezünket, nem felejtettük el a lépéseket, és... És még a bátorságunk sem szállt inába. Büszkén pislogok Gracie felé, ahogy a tánc hevében éppen úgy jön ki a lépés, de tényleg, az a kezét mellkasára szorító, elvizesedő szemű, szőke copfos nő gif mintha engem ábrázolna, ahogy a kis pattogását, sürgését forgását figyelem. Megnyugtat a tudat, hogy majd amikor itthagyom a kastélyt, és dolgozni (fúj) kezdek a felnőttek (fúj) unalmas (fúj) és komoly (FÚJ) világában, a diákok élete nem marad feldobatlanul.
Szélesre tárt karokkal (t-rex tekintetben ez azt jelenti, hogy az egymástól jó fél méterre lebegő kis kacsok nagyjából két centit elmozdulnak még kifelé) torpanok meg a szám végén, és picit még mindig rugózva próbálom elkapni partnerem in krájm adrenalintól csillogó pillantását, hogy viszonylag egyszerre hajolhassunk meg hálás közönségünk felé. Hozzá tudnék szokni ehhez a műsor dolgohoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szemöldököm szalad ráncba, ahogy hallgatom Zente szavait. Mondjuk ennyi testvér mellett nem is meglepő, hogy nehéz megfelelni az elvárásoknak, vagy éppen ugyanolyan szintet hozni, mint amit a testvéreink. Nem tudom, nekem nincsenek testvéreim, csak tippelgetni tudok, de az meg… aligha elég.
- Majd megtalálod azt, amiben te vagy a legjobb. Nekem is évek kellettek hozzá - pedig igazából az orrom előtt voltak végig, hiszen mindennap használjuk őket. Úgy bizony: a rúnák. Amik megkönnyítik a mugli telefon használatot a kastély falain belül, és mégis kellett az, hogy ott üljek órán, hallgassam Sébastien tanár urat és leessen, mennyire, de mennyire érdekes az összes, és minden, ami kapcsolatba hozható velük.
- Ne aggódj, majd én visszaterelem a figyelmed a tanulnivalóra - mosolyodom el szélesen, bátorítást is szánok ezzel Zente felé küldeni, mert valóban nem lehet így egyszerű megtanulni azt, amit leraknak eléd.
Halkan nevetgélek, amikor az ikrek feljönnek. Bólintok Zente szavaira, mert abban mondjuk tényleg van valami, hogy direkt cserélnek néhány holmit, azért, hogy összezavarjanak mindenkit. Valóban mókásak, viccesek és igen feltűnő jelenségek. Valahogy mindig felfigyel rájuk az ember, bár ez betudható annak, hogy a hangjuk is nagyon nagy, nem szégyellik kiereszteni azt, és minden baromságban benne is vannak.
Fejemet biccentem félre, figyelem, hogy ő hol érinti meg Tüskét, majd kicsit felbátorodva nyúlok én is oda és cirógatom meg az állatot. Mosolyom szélesedik ki, majd pillantok vissza a fiúra. - Biztos nem nevetne ki senki - legalábbis, ha én ott lennék, akkor én tutira nem nevetnék, inkább mennék és segítenék, de ugye… nem vagyunk egyformák. Egyáltalán nem.
- Olyan negatív vagy! Biztos remek kviddicses lennél, bár annak jobban örülnék, ha ép csontokkal megúsznád - vallom be lesütött szemekkel, tincsemet tűröm fülem mögé. Bólogatok a szabályokra. Akkor nem csoda, hogy a mai napig nem tudtam összerakni őket, amikor egyszerűbb úgy, ha a seprűn ülök, amire nincs esély.
- Pedig elszoktam - nevetek fel halkan, szám elé kapom kezemet, hogy ne is legyen túl hangos. Annak a HV-m nem örülne valószínűleg. - Háááát… rúnákkal szeretnék foglalkozni, de még nem tudom. Olyan sok lehetőség van - sóhajtok aprót, mert olyan sok idő van még addig, mégis olyan hamar el fog menni. - És te? - figyelek Zente szavaira, bólogatok neki, ahol kell, majd ahogy az idő telik, úgy kell lassan nekünk is felállnunk és elhagynunk a könyvtárat. Gyorsan pakolok össze, majd futólépésben érek Zente mellé, hogy továbbra is beszélgetve érjünk a folyosóra.