Santos kisasszony,
a legjobb vendégünk
#

A régen látott

Dani

a Hiba | aktuális kinézet

Nem szereti a csalódást, de elég pozitív ember ahhoz, hogy ez az apróság ne vegye el a kedvét mindentől. Egy jó dolog van az estében, ő pedig ott áll a pult másik oldalán. Egy ideje már ismerik egymást, de a mai napig nem tudják egymás nevét. Ez az izgalmas benne.
Lábait keresztbe teszi, előre dőlve támaszkodik meg a pulton. A férfitől megkapja az italát, a jégkockák épp olyan arányban úszkálnak benne, hogy ne vegye el az ízét, Bori pedig elégedetten mosolyog rá.
Sajnálja, hogy nem élvezheti a figyelmét egész este, hisz ki kell szolgálni mindenki mást is. Köztük az ismerős hanghoz tartozó egyedet, akire csak kíváncsiságból néz rá.
Pillanatok alatt válik falfehérré, szíve kihagy egy ütemet. Az ismerős hang hamar nagyon is felismerhetővé válik, főleg, hogy szinte minden nap hallgatja Manó otthon a rádióban, esélyt sem adva a feledésre.
- Mi a f*** - pár pillanatra egészen elfeledkezik róla, hogy nőből van és kevésbé csúnyán is kifejezhetné az előtte állóval kapcsolatos érzéseit. Egyelőre még nem tudja összekapcsolni az információkat, hogy ő tanít az előkészítőben és hogy valószínűleg a saját fia is onnan ismeri.
Csak újra és újra azt látja, ami az utolsó találkozásukkor történt. El akarta mondani, nem akarta felforgatni egyikük életét sem. Kedvelte, már-már szerette és Nimród eldobta. Eldobta az exéért.

Bogaras srác

Esküdni merne rá, hogy a kis lény, aki előtte landolt, egy igazi aprócska sárkány. Gazdája szerint azonban valami más, így hát elhiszi. Kicsit csalódott, a sárkányok elég menők, valójában viszont ideje sincs feldolgozni az információt.
Sűrűn pislog, kicsit gyors a srác, nehéz követnie, ha nem lenne ilyen jóképű, talán már le is csapta volna. Igaz ami igaz, egyre többen nézik meg a faluban, főleg amikor kihívóbb ruhákban mászkál. Korábban nem értette, most már látja. Úgy keverik össze Annával, mint annak a rendje és hát van némi erkölcsi különbség kettejük között.
- Nem, Anna a testvérem. Quinn vagyok - nyújt kezet, miután felocsúdott. Ölelgetik, ráfekszenek, leprefizik és mindezt három perc leforgás alatt. Ő meg csak nyugodtan meg akarta inni az italát.
- És nem várok senkit, Bogolyfalván nincs sok ismerősöm. Bevallom, elég unalmas hely nekem - megvonja a vállát. Ő nem csinál ügyet abból, hogy megmondja a véleményét, legyen szó bármiről. - Bagolyköves voltál? - érdeklődik, ha már így összetalálkoztak és egyébként is egyértelmű, ha már ennyit tud a testvéréről.
Tekintete Kevin és az állatkája között cikázik, félig felvonja szemöldökét a kíváncsiskodó lényre. Jelzésértékűen megemeli a poharát és belekortyol, ez bizony az övé és nem szeret osztozni.

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Nem emlékszem sok mindenre az előző éjszakából; addig van meg, hogy felmentünk a lakására, ott gondolom el lehet képzelni, hogy mik történtek, főleg, hogy amikor felkeltem minden helyiségben valami biztos törött volt. Na ezt hívom én emlékezetes éjszakának. Vagyis hívnám, ha bármi is meg lenne az intimebb részéből. Meg van, hogy mennyire csillagos volt az ég, a szél kellemesen hűvösen fújt, a vörös bor ízére még most is emlékszem, megérte ennyi pénzért rendelni. Természetesen nem a csaj miatt, hanem magamnak, így duplán is megérte. Belépünk az ajtón... és vége, nincs több emlék, hogy mi történt, de mint az előbb is mondottam; azért el lehet képzelni, khm.
A tegnap este túlontúl jól sikerült, és nem az én javamra. A fejem zúg, szinte le akar szakadni a helyéről, és a kávé sem segít. Rákönyökölök az asztalra, tekintetem ide-oda jár, mint egy elmebetegnek, majd megállapodok. Nem mondanám magasnak, és ami eléggé vonzza a tekintetet az a hajkoronája, bőrének színe és az a tekintet. Oldalra biccentett fejjel nézek végig a lányon, ezt egészen addig folytatom és csinálom, amíg el nem kezd kipakolni a táskájából.
Mi a... az csont? Tekintetem rögtön a kipakolt dolgokra esik, és mivel én ülök feljebb, tisztán rá is látok a szépen növekvő csomagra. Minden van ott, ami szemnek és szájnak ingere, akár egy kirakodó vásáron. Óvatosan felállok, de nem veszem le róla a szemem, mert eszembe ötlött, hogy mint aurornak illene megkérdeznem, hogy mégis mi a terve, nem? Talán nem az ördög egyik fattyát akarja megidézni, de hát ugye, ki a tököm tudhatja? Talán pont abban a pillanatban torpanok meg mögötte, amikor megfordul, én pedig fölé tornyosulva nézek le rá.
- Jogosítványt, forgalmi engedélyt, kérem - vágok teljesen semleges arcot, egyetlen egy ránc sem árulja el, hogy én ezen mennyire jól szórakozom, és mennyire jól is fogok. Szegény lány...

Mikecz x Győr

---

Sóhajtozik, nekem pedig halványlila gőzöm sincs arról, hogy ennél többet mit mondhatnék még. Nem fogok neki állni hazudozni neki, teljesen értelmetlen lenne, és ebben a helyzetben még viccesnek sem mondható. Ki lesz hallgatva, elmondanak neki mindent, aztán lesz, ami lesz. Ha a kép, amit láttam pontosabb lenne, akkor nem kéne itt ülnöm marcangoló gondolatokkal, nem mintha az én hibám lenne ez az egész, de sok örömteli pillanatot köszönhetek a nőnek, aki éppen már a könyökét rágcsálja idegességében.
- Mindenképpen – biccentek egyet felé, az utcát pásztázom megint. Jelenleg nincs kedvem belebonyolódni abba, hogy mindent előbb fog megtudni, mint én. Maximum akkor kerülhetek a képbe, ha én hallgatom ki, esetleg szükségük van a kisfilmre, amit az agyam tárol oly diadalittasan. Kezem ökölbe szorul az asztalon, szemeimet össze kell szorítanom. Az istenért, de tényleg! Miért pont neki kellett ott lennie, miért akkor? Miért nem lehetett valami totál idegen, aki engem is hidegen hagy, és leszarhatom az egészet, ahogy hozzám illik, vagy éppen a munkámhoz.
- Kérlek – veszek egy mély levegőt, öklömet kiengedem, mint egy jó gyerek, aki végül megkapta, amit akar. – Lelki szemeim előtt a kép van, amit a hulla mutatott – morgom oda neki, akár egy medve, remélve, hogy leakad a témáról, és tovább léphetünk a f*szságain. Nevet, de mégsem olyan őszintén, ahogy megszokhattam tőle, ami – nem mondom, hogy nyugtalansággal tölt el, mert akkor hazudnék, de egyáltalán nem tetszik. Szarul érintette, hogy hullát látott, ami természetes, mégis jobban viseli, mint az emberek legtöbb százaléka. Nem kapott sokkot, nem kapott pánikrohamot, nem történt semmi mérvadó az állapotában, azon kívül, hogy egy kis hisztit megengedett magának az elmúlt órákban, ami – a többihez képest – még számomra is belefér.
- Honnan tudnám, Mes? – fúrom tekintetem az övébe, és el nem engedem. A gonosz vigyor hirtelen tűnik fel ajkaimon, és el sem tűnik onnan valószínűleg egy jó ideig, amiért pofátlan módon használom azt a nevet, ahogy régebben csak én hívtam, csak én hívhattam, mert ha valaki más is hozzányúlt volna; meghal. Territoriális állatok vagyunk, mi férfiak, és ami az én területem van, az az enyém. Emese is ilyen volt, de ennek már… nem is tudom hány éve.
Nem vagyok hajlandó reagálni incselkedésére, amiért észrevette a rángást. Még a k*rva testem is ellenem játszik, hát hol itt az igazság? Teljesen kiakasztja, hogy belelátok a fejébe, és ez engem olyan elégedettséggel tölt el, hogy bizony ki is fogom használni mostantól. Nincs miért megadnom neki a személyesteret, amit elvileg minden ember megérdemel, mert szórakozni akarok. Szórakoztatni akarom magam.
- Tök unalm… - nem fejezem be a mondatot, mert meghallom mit is gondol. Hát ha ez nem visít az arcomba, akkor semmi más sem, vigyorom még szélesebb lesz, és, ahogy ő előrehajol, én csak várok, és nem mondok semmit, egészen addig, amíg meg nem áll és folytatja. Hirtelen hajolok előre, hogy fülébe tudjak suttogni, direkt úgy, hogy véletlenül se érjek hozzá, de a közelségemet mindenképpen érezze.
- Te sem tudod, hogy van-e rajtad – lélegzem direkt lassan, hogy érezzen. – És ha már az én ágyamban pihennél meg, akkor valószínűnek tartom, hogy engem akarsz – morgom kedvesen, haloványan mosolyogva. Lassan ereszkedem vissza a helyemre, és kapok el egy pincért, aki elviszi az üres tányérokat, poharat, majd hozza a következő rendelést; egy korsó sör a hölgynek, ahogy azt illik, nekem pedig még egy kólát. Munkaidőben vagyok, vagy mi az anyám.

Sárközi poronty

Van az a pillanat, amikor mindent utálsz, semmit nem akarsz, és csak arra vágysz, hogy önmagadat marcangolva megb*szódj valahol. Én is erre vágyom. Még nem jött el a pillanat, hogy elmenjek, még nem jutottam el odáig, hogy feladjam magamat és Őt is. Leginkább Őt. Még nem volt ahhoz erőm és eszem - talán szívem sem -, hogy Lorin és Cath elé álljak és azt mondjam nekik, elmegyek, és nem tudom visszajövök-e valaha. Hogy tálalja ezt az ember a húgának, akit nemrég kapott vissza, fontos közölni, hogy: élve. Egész életemben abban a hitben éltem, hogy halott, igazából nem is létezett, csak egy sírkőre írt név volt. De nem. Ő élt mindvégig, amíg én normális gyerekként az udvarban tengettem a mindennapjaimat, majd beütött a krach és mindennek vége szakadt. Elmebeteg lettem, és akármennyire is szeretnék erre szebb szót találni, sajnos nem tudok. Az vagyok, elfogadtam, a gyógyszerek segítenek, és nagyjából kordában tartanak. A hír miatt majdnem megöltem egy embert, majd egy másik ember segített, hogy még csak megvádolni se tudjanak azzal a gyanújával, hogy egyáltalán jelen voltam akkor. Pedig nemhogy jelen voltam, de én tettem b*ssza meg!
Az ablakpárkányon ülök, az ablak kitárva, a könyv sarkát morzsolgatom, miközben a gondolatok csak úgy száguldoznak a fejemben. Holnap lesz az egésznek a napja. Minél tovább vagyok itt, annál több az esélye, hogy összefutok vele, és arra nem vagyok felkészülve. Úgy mozgok már így is a folyosókon, mint egy szellem, mint egy nem kívánatos személy, ha lehet nem húznám ennél tovább. Ma összepakolok, holnap pedig már a cuccokkal állítok be Cath-hez, hogy elmegyek. A nemrég történekre tekintettel elfogja fogadni, ebben biztos vagyok, itt Lorin a neccesebb. Vajon tudja, hogy miért járok Olaszországba? Cath biztos nem mondta el neki, ahogy én sem, így csak remélhetem, hogy elhiszi; egy barátommal találkozom, legyen elég ennyi.
Üveges tekintetemet emelem a hozzám szólóra. Ismerős, de valahogy nem ugrik be, ki lehet, így ismét kipillantok az ablakon, válaszra sem méltatom. Már azt hinném, hogy elment, mivel egy ideje egyáltalán nem érzem a külvilágot, nem lenne csoda, ha az sem tűnik fel, hogy elment, de nem. Mert ismét megszólal, halandzsázik nekem pár sort, aminek az a lényege, hogy kell neki a szempillám.
Sárközi! Ő Sárközi egyik kölyke, aki természetesen engem talál meg. Még jó, hogy nem az apja jött a szempilláért, jó beszélgetés várt volna rám. Haloványan elmosolyodom a gondolatra, de gyorsan magamhoz térek, és ismét megkeményítem vonásaimat.
- Nagyon éles megfigyelő vagy - szúrom oda félvállról, tekintetem ismét a kinti tájat szuggerálja. Szemhéjamhoz nyúlok, ahol hüvelyk- és mutatóujjam közzé csippentem szempilláimat, majd rántok rajtuk egyet. Elégedetten pillantok a lányra. - Tessék - nyújtom felé őket, remélve, hogy ennyivel letudtuk, és nem kell még a lábszőröm is neki, nincs kedvem vetkőzni.

❥WiNézet❥június 24. délelőtt❥Pécs

* * *

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Annyira a tegnap esti bor hatása alatt vagyok, hogy eszembe sem jutott az az opció, miszerint hátha nem érti, amit mondok. Igen feltűnő jelenség, az immár előttem álló lány, ha csak hajkoronáját vagy bőrének színét nézem. Nem is meglepő, hogy kérdőtekintettel és félrebiccentett fejjel nézek rá, amikor visszakérdez és hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Azért ennyire nem vagyok rossz az anyanyelvemből, hogy ne értsék meg, amit mondok, vagy ha mégis, akkor tényleg ő nem ért engem és azért cseverészik joghurtról meg jógáról, hogy aztán elkezdjen forgolódni és lefelé nézni. Istenem, mi van?
- Most remélem viccelsz velem - tartom fejem még mindig félrebiccentve, de napszemüvegemet már feltolom fejem tetejére. Ha ez tényleg megtörténik, akkor legalább erre emlékezzek, ha egy egész nap kimaradt, és úgy, hogy mindent megjegyzek, ami körülöttünk van. Oh, oké, most hogy tényleg előttem áll, és kicsit tudok nézelődni, talán mégis magasabb, mint az átlag lányok.
Kérdésén, hogy baj van-e őszintén meglepődnék, ha nem tudnám, hogy ő amúgy tényleg ilyen, és a fülbevaló, amit nemrég visszatett a helyére, segít neki megérteni a nyelvet. Nos, ez az előnye annak, ha turkálhatsz más emberek fejében, mert nem kell felesleges körökkel húzni a beszélgetést. Kicsit odébb lépek balra, hogy aztán közelebb menjek a leterített cuccokhoz, és még jobban szemügyre vegyem őket. Megesküszöm, hogy ezek tényleg csontok, de ahogy elnézem nem emberiek, túlontúl kicsik, legalábbis az én szememnek.
- Aurori kötelességemnek éreztem, hogy megkérdezzem, kedves Adyra, hogy miért vannak nálad csontok egy park közepén - teszem kezemet hátam mögé, ujjaimat összekulcsolom, ahogy a kendő fölé hajolok, és csak vállam felett sandítok hátra a lányra. Különleges arca van, s maga az egész lány elég különleges. Na, legalább azt már tudjuk, hogy nem magyar. Remek!

❥WiNézet❥június 24. délelőtt❥Pécs

---

Lau

A régen látott

Réka
Merse, a macskás fiú | péntek délután

---

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Az ékszer szépen a helyére került a nő fülében, de én így sem lettem jobban képben. Szeretem elkerülni a legilimenciával a felesleges köröket, amik snassz és teljesen érdektelen beszélgetéseket szülnek, de Adyránál, ahogy eddig tűnik, nemigen kell a snasszság miatt aggódnom, mivel így is elég furcsa irányt vett ez a beszélgetés. Szeme valahogy furán megcsillan, ahogy a cuccai fölött hajlongok, és ez a nézés soha nem jelent jót, főleg nem egy nőtől.
- Igen - egyenesedem ki, majd felé fordulok. - Megválaszolhatod a kérdésem - legelbűvölőbb mosolyomat veszem fel, fejemet is kicsit oldalra biccentem. Igen, tudom, hogy nem értette a kérdést, de na! Olyan jól szórakozom, nem fogom megfosztani ettől magamat, főleg, hogy simán benne van a pakliban a tény; sokkal jobban is szórakozhatok majd ennél.
- Láthatnám az engedélyeket? - bökök a táska felé, feltételezve, hogy ott vannak a szükséges papírok, amik igazolják ezt. Olyannyira belelovaltam már ebbe magam, hogy nehéz lesz kiszállni belőle, úgy, hogy mindketten jól járjunk. Vicces a helyzet, továbbra is fenntartom ezt, de hogy mondod el ezt egy különleges lánynak, aki jógázni szeretne joghurttal? - Nos, ez egyszerű. Belelátok a fejedbe - oldalra sandítva nézem, ahogy letakarja az üvegeket, engem ez a mozdulat pedig egy nagyon széles, és nagyon gonosz vigyorra kényszerít. Van engedélye, mégis takargatja a cuccait. Elkaptalak, te drága? Én mindig azt vallottam, hogyha megdobnak kővel, akkor dobj vissza kettővel, de ha a csaj rájön, hogy csak húzom az agyát, nem szeretném, ha ő is ezt vallaná, mert akkor mindkettőnknek nagyon eseménydús és sportos napja lenne. Jelenleg pedig nekem ehhez nem fűl a fogam annyira, tekintve, hogy szerintem még mindig a másnaposságommal küzdök egy kicsit.
- Nem is turkáltam a dolgaidban - mutatok rá a lényegre szemtelen mosolyogva. - Csak nézelődök, akár egy vásáron - legártatlanabb tekintetemet kell elővennem, remélve, hogy valamennyire meggátolja azt, hogy kitörjön belőlem a nevetés. - A fejedben mondjuk igen, ez jogos, de az néha akaratlan - megvillan a tekintetem, szinte még én is látom, ahonnan tudni lehet; most egyáltalán nem akaratlan volt. Felkeltette az érdeklődésem a valahonnan jött, Adyra nevű, para hajú nő.
- Micsoda titulus - kapok szívemhez, kicsit talán túltolva a drámai hatást. - Áh, igen - nyalom meg látatlan alsó ajkamat, mielőtt kezet nyújtanék újdonsült barátnőm felé. - Zlatan - rázom meg óvatosan, de határozottan kezét, ha felém nyújtja.

Danka

Laura

a Hiba | aktuális kinézet

Ahogy nézi a férfit a gondolatai megrohamozzák. Érez ellenszenvet, megvetést, gyűlöletet, de egyszerre vonzza is, pont, mint azon az estén, amire annak ellenére, hogy megrészegítették egymást, tökéletesen emlékszik. Autogramot kapott, de milyet... Azután hány olyan estéjük is volt, mielőtt eldobta magától? Mintha Bori ezt akarta volna. Egy gyereket, aki tönkreteszi az életét és hozzáláncolja egy olyan emberhez, akiben sosem kereste egy lény apját, vagy akár egy társat. Csak épp megszerette, valami megfogta benne, de csalódnia kellett és akkor már nem volt visszaút. Dzsimbimke úton volt és ő aztán azóta sem akar megállni.
A sors fintorai, pont, mint ami most a nő arcán megjelenik. A jól ismert mosoly valamivel férfiasabban látszik Nimródon, több a ránc a szeme körül és a haja...megöregedett. Ezen elmosolyodik, tudva, hogy ő azóta sem változott semmit. Köszi metamorfmágia!
Tekintetével követi a másikét, néhány másodpercig elidőzik a pultoson. Vajon ha Anna lenne a pultban, összekeverné vele? Egyáltalán emlékszik még a nevére, vagy csak a hajára?
- Ő másé volt már amikor ide jöttem - von vállat elárulva ezzel, hogy semmi köze az exhalálfalóhoz. Kár.
- Egyébként Bori, ha esetleg...tudod, elfelejtetted volna - némi gúnyos hangszín érezhető a félmosolya mellett miközben kezet nyújt a férfinak. Valójában sosem mutatkoztak be egymásnak.
- Nem kellene visszamenned zenélni? A kislányok már csúszkálnak a széken.

Lovacskázzunk kutya módra!

Luca nagyon elvolt, a kis sípoló izék iszonyatosan le tudták kötni a figyelmét, s azon még külön jót mulatott, hogy amikor sípolt akkor a kölyökkutyák azonnal vakkantani kezdtek, mint valami nudli vékony visszhang.
Ezt úgy csinálta egy jó öt vagy tíz percig, mielőtt megjött volna a gazdaasszony. Zavartan felpillantott, két csipogás között, de mikor látta, hogy a lány csak meg akarja simogatni, folytatta a dolgot s mancsával nagyon lelkesen nyomogatta a csipogó játékszereket.  
Kicsit azonban kezdte megsajnálni a lányt, bizonyára ő volt a gazdi, a sok kis kutyus főnöke, akik között mint valami hajó egyensúlyozott, szóval a nagy Luca szív úgy döntött, hogy ad egy kis játékmacit a lánynak, hagy csipogjon ő is. Ezt az orrával oda is bökte a lány lábai elé, amitől a kutyusok jó nagy része az asztal helyett rögtön Révay lábát célozták meg. Mókás látvány volt, leginkább az aranyhalak etetésére emlékeztette Lucát, aki ezután egyesével kezdte levágni a játékokat az asztalról, hogy tovább tartson a "haletetős effektus".
Minden lökés ideje teljesen random volt, egyedül csak annyit próbált a lány, hogy mindig a másik emberszabású közelébe dobja, hátha egyszer ő is elkapja, nehogy már kimaradjon a buliból, de ezzel csak azt érte el a corgi, hogy a kiskutyák lassan bekebelezték a gazdasszonyt, ha az nem eszelt ki valami okosat.

Denis

Annie

Thomas

Larcsi
hengület

Nagy unalmamban, lesétáltam meglátogatni a macskabaglyom. Örömömre hűvös szellő kísérte utam. Amikor beléptem a Bagolyházba, nem láttam a helyén a kis mákvirágot, hanem inkább az ablakban pihengetett. Valami nem volt rendben vele, olyan hangokat adott ki mintha a vesztén lett volna. Persze én nagyon megrémültem, és gondolokoztam hogy mi lehet a baja. Amikor még jobban, még keservesebben csipogott, eszembe jutott hogy mielőtt beléptem láttam egy létrát a ház falának támasztva. Kiszaladtam, és nagy nehezen bevittem, majd szétnyitottam és erősen kapaszkodva elkezdtem mászni. Tériszonyomra való tekinttel, félig csukott szemmel másztam, hogy megnézzem hogy szeretett kedvencemet mi lelte. Felértem, és meg is láttam hogy miért csipogott oly kétségbeesetten. Egy egér csontváz beleragadt a csőrébe! Gyorsan belenyúltam hát, majd pár másodperc múlva sikerült kiszabadítanom a csontdarabot. Ervis nagy hálásan huhogott, és visszaszált a helyére. Rám pedig várt egy igazán szuper dolog: Lemászni a létrán..

Thomas
„valaki vigye innen ezt az izét!”
avagy, a kismacskáktól is ennyire félnék, ha nem tudnám, mi az

---