|
|
|
|
|
|
Borbély Nimród
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 88
|
Na jó, tudjátok mit? Jöhettek mellé ti is, ha már ilyen segítőkészek vagytok  Mondjuk most már este van, úgyhogy Merse, te meg hozhatod a bort 
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Borbély Nimród
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 88
|
5 évvel ezelőtt - a Vörös - zene
A dob kemény ütemére lüktetett a mellkasa, csukott szemén keresztül is látta a relfektorok fényét, és még a fülesen keresztül is hallotta a tömeg énekét. A nyakán kidagadtak az erek, ahogyan a mikrofonon keresztül szólt a tömeghez. A dalával.
A kezében lévő gitár szinte eggyé olvadt vele, ahogyan rajta játszott. Eggyé olvadt a zenével. Kitárulkozott. Elmondott nekik mindent, mit szavakkal el lehetett. Amit egy dallammal sikerült kifejeznie. A színpadon állva kiadta magát a tömegnek. Nekik viszont erről fogalmuk sem volt. Ők csak azt hallották, amit meg akartak belőle hallani. Pont ezért volt az ő kapcsolatuk ennyire kiegyensúlyozott.
- ...just for tonight. Forget who we are, give up and ignite. - Válogathatott azok közül, akiknek a dalt éppen énekelte. A szőke, abban a rövid topban. A barna, aki teljes eksztázisban hallgatta őt a telefonja képernyőjén keresztül. Vagy az a vörös. Borbála.
- All these clothes like you still want me around, I can't give you this for nothing, help me out.
Az első sorban állt. Ezért látta. A relfektorok elvakították. Ő csak érezte a közönséget. Minden egyes alkalommal, mikor fellépett. A rajongásukat, a megértésüket. Azokat, akik tudták, miről énekel.
Befejezte az akkordot és kezével a mikrofonért nyúlt. Eldöntötte az állványt, egészen hátra, miközben ő is hátradőlt vele. Kitartotta a hangot. Nem is énekelt. Kiáltott. Tisztán és érthetően.
- Go with me through the dark, for tonight.
Kiegyenesedett. A közönséget akarta látni. A lámpák a háta mögött felvillantak és bevilágították a teret. Az emberek tömegét. Ő azonban csak egyetlen személyt látott az első sorban. Neki énekelt aznap este.
|
|
|
|
|
|
|
Borbély Nimród
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 88
|
5 évvel ezelőtt - a Vörös - zene
Elhalványultak a fények, és a sötétség rájuk telepedett. Rá és a közönségre. Egy takaró alatt hallgatták a hangszerek utózengését, és vártak. Arra, hogy a következő pillanatban felkapcsolódjanak a relfektorok és ők egyként fejezzék be a dalt. Közösen. Mert az ő estéjük.
- Just for tonight, just for tonight, forget who we are.
Hagyta, hogy a közönsége énekelje a dalát. Az utolsó sorra tért velük vissza, hogy kitartva a hangot elbúcsúzzon tőlük. És folytassa az estét.
Mintha részeg lett volna, úgy indult le a színpadról. Levette a gitárt és az egyik technikus kezébe nyomta. Éreznie kellett volna a hűvös szelet, azt, ahogyan haja a vállára és nyakára tapadt. A hideget. De az ereiben ott lüktetett még az adrenalin és szemével csak azt az egy embert látta. Széles vigyorral indult meg felé. A csók nem érte váratlanul. Sokkal inkább az intenzitása. Olyan volt, mintha ők ketten még folytatnák a koncertet. Mintha a dal utózengése kettejükben szólt volna tovább.
Zihált, ahogyan a levegőt vette, és Bori ajkai után kapott. Keze formás fenekébe mart, úgy húzta közelebb magához. Nem érdekelte, éppen kik vannak körülötte. Hogy Ákos éppen most érhetett le a színpadról, ő pedig az aktuális nőjével... Nem. Itt nem számítottak a határok. Ez a turné a határaik átlépéséről szólt.
- Ma ketten ünneplünk - suttogta a szavakat. Kijelentésként. Nem kellett neki engedély vagy beleegyezés. Ez eldöntött tény volt már akkor, mikor ő még a színpadon állt.
Megfogta Bori kezét, és magával húzta, miközben baljával még elkapta a felé kínált sört. Valaki még szólt mögöttük, még gratuláltak a remek koncerthez. Néhol megveregették a hátát, mások pedig váltani akartak vele pár szót. De fülében még ott zengett a dal, a közönség sikolya, és ajkain még ott volt Bori csókja.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Borbély Nimród
INAKTÍV
RPG hsz: 21
Összes hsz: 88
|
5 évvel ezelőtt - a Vörös - zene
Beleivott a sörébe, miközben kézen fogva Borit indult el az estébe. Mindegy hova, csak el. Ki az éjszakába, mely csak az övéké volt. Az éjszaka, amik kérdések és felesleges mondatok nélkül is tökéletes volt. Mert a zene összekötötte őket. A nyári koncertek. A buszutak és a hajnalig tartó fesztiválok.
Érezni akarta őt. Minden porcikáját. A falnak préselte. Hallani akarta a szívverését is, érezni az ereiben dübörgő vér zúgását. Éhesen kapott ajkai után, aztán nevetve indultak tovább az éjszakába.
Nem tudta, melyik motelben találtak végül szobát, vagy hogy hogyan jutottak el az ajtó kitárásáig. Széles vigyorral az arcán hajolt a földön heverő Bori fölé. Még a kalapja is legördült valamerre, ő pedig félresöpörve a vörös hajtincseket tette szabaddá az utat ajkainak.
Bori érintése nyomán libabörős lett a karja. Belemosolygott a csókba, majd kihátrált, hogy a nő arcát figyelve tegye fel a kérdést.
- Hova szeretnéd? - Keze a kötött felső alá csúszott. Végigsimított a hasán, ujjai egy rövid ideig a köldökénél köröztek, majd felcsúsztatva az anyagot, belecsókolt az apró mélyedésbe.
***
Álmosan fordult át a másik oldalára, mikor a spalettán átszűrődő fény az arcát kezdte melegíteni. Felnyögött, ahogyan a vékony takaró lecsúszott csupasz válláról. Hosszan szívta be a levegőt. Még próbált visszaaludni, még kellett az a pár perc, amíg magához tér. Amíg fel nem fogja, hogy a motelben van, és végig nem néz a szobában szétszórt ruhadarabokon. Hogy gondolatai visszatérjenek az előző este történéseire. Még kellett volna pár perc ahhoz, hogy mindezek felébresszék. De Nimród csak szusszant egyet, ahogyan behunyt szeme mögött a megkezdett álom halvány körvonalait próbálta még utolérni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
