Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Világos íriszeim erősen ráfókuszálnak alakjára, a tekintete magához köti a sajátom, nem tudom elkapni, nem tudok elmozdulni, nem tudok úgy tenni, mintha nem látnám őt. Egy örökkévalóság telik el abban a lélegzetvételnyi pillanatban, a testem reagál rá, karomon feláll a szőr és borsódzik a hátam, nyomást érzek a tarkómban és sípolni kezd a fülem, amiből egyedül a füzete csattanása ragad ki. Összezárom ajkaim, állkapcsom megfeszül, ahogy nyelek, tekintetem megrebben, és a következő pillanatban már ösztönösen rántom hátra fejem (ami miatt be is verem a mögöttem húzódó falba), és seprem el kezét az arcom elől. Meglep az, milyen könnyen megy. Meglep az, Colton mennyit fogyott, mennyire vékonnyá vált, hogy ő itt van, vár. Persze az is lehet, hogy elkísért valakit. Lehetne egy közeli barátja, egy új férfi az életében, bárki, bárki más, de ismerem őt, ennyi idő után is ismerem őt, és ugyan nem akarom elhinni, tudom, hogy önmaga miatt ült azon a széken. Tekintetem az övét keresi, először megragadom csuklóit, de nem akarom tehetetlenné tenni őt, nem akarom lekötözni a kezeit, így szinte azonnal el is engedem. Egyik kezemmel átfogom a vállát, másikkal intek a felénk induló biztonsági őrnek. Nincs semmi baj. Nem jelent veszélyt, nekem legalábbis nem. Lehunyom szemem, ahogy ökle a mellkasomnak ütközik - magas ugyan a fájdalomküszöböm, rendkívül magas, és ő sem a régi önmaga, egy feldúlt ember viszont minden körülmények között képes fájdalmat okozni.
- Nyugodj meg, Colton - halkan szólalok meg. Közelebb húzom magamhoz, egészen közel, még ha tudom is, hogy ezt nem akarja, hogy undorodik tőlem, és mindenek előtt, gyűlöl. Viszont le kell higgadnia.
- Tudod, hogy az erőszakkal nem oldasz meg semmit.
Engem is meglep, hogy nem pattanok el. Tőle, attól, hogy megütött, a rengeteg érzelmi töltettől és a visszafojtott képességtől a fejemben. De ígértem neki valamit, még nagyon régen. Ha valamit, hát ezt képtelen lennék megszegni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Daliah

Felvontam a szemöldökömet, mikor rákérdezett, hogy van-e olyan szín, mint a fekete… Kizárt dolognak tartottam, hogy ne találkozott volna még vele, de nem tettem szóvá. Mindenkinek vannak furi dolgai és én ezt elfogadom… asszem. Apci mindig arra tanított, hogy az elfogadás szép dolog, vagy micsoda. Áhh, nem érdekel most ez, a csíny annál inkább.
– Sok féle szín van. –Rövidre fogtam a választ, mert most nem akartam felsorolni az a sokat, ami az eszembe jutna. Napestig mondhatnám neki, a végén pedig még azt hinné, hogy valami szakértő vagyok. Pedig nem, csupán a csínyek miatt ismertem meg párat… jó párat. A többi mondatára csak bólogattam, s mint kiderült, nem is látja a színeket… Ez magyarázatot ad arra, hogy nem tudta, hogy van fekete szín is. El nem tudnám képzelni, hogy miként látja a világot… Bár visszaadhatnám a színlátását…
– A kék? Az olyan hideg, mint a víz a nem kellően felmelegedett medencében. De nyugodtságot is áraszt, legalábbis számomra és nem uncsi szín. Az egyik kedvencem, de most azt nem fogjuk használni. Az nem kell a szörnyikékhez. –De nem ám, így minden kellékkel a kezemben indultam is meg a folyosón a kiszemelt ajtó felé. Időközben be is mutatkoztam, mert ezt úgy illik és még mielőtt teljesen elfeledkezek az illemről. Lehet nem kellett volna elárulnom a nevem, mert mi van akkor, ha elárulja később a tettünket? Nem olyan lánynak tűnik, meg minél nagyobb a kockázat, annál jobb!
– Figyusz. Ha lebukunk, csak fogd rám a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Azt eddig is tudtam hogy sokféle van. El se tudom képzelni mennyi, de remélem egyszer láthatom az összeset. Vagy csak párat, azzal meg lennék elégedve életem végéig. Ha sokféle szín van, akkor valószínűleg a festményeim is sokfélék lehetnek! Egyszer megpróbáltam meg lemásolni egy festményemet, de tuti nem lett ugyan olyan, a színe biztosan más lett!
Ilyet még nem hallottam. Hideg szín is létezik? Az hogyan működik, hozzáér az ember és érzi hogy hideg? Ha meg felmelegszik akkor megváltozik?
- Biztos szép lehet! - vágok álmodozó fejet, és próbálom elképzelni, és amennyire ügyes vagyok, a nagy álmodozás közben pofára is esek. Gratulálok magamnak, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Hamar talpra is mászok, nincs semmi baj. Nem fogok belehalni, nincs itt a világvége még. Lehet el se fog a világvége jönni soha, csak egy ijesztegetés. Remélem hogy csak az.
Hogy én, fogjak rá mindent a másikra? Na azt sose.
- Nem fogom rád fogni. - ha benne vagyok, akkor nem fogom soha de soha! Maximum egy olyan univerzumban, ahol én nem teljesen én vagyok. Már ha létezik másik univerzum. Ha létezik, akkor talán van olyan, ahol látom is a színeket? Ha van, bárcsak annak az énemnek a helyében lehetnék. Vagy ha nincs, bárcsak lenne és annak a helyében lennék. Talán találnak valami megoldást színvakságra a mágusok. Hisz mégis, varázslat, egyszer csak kitalálnak valamit. Vagy ha nem, akkor én leszek az, aki megpróbál kitalálni rá valami módot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összehúzom egy kicsit a szemöldökömet, nem szeretem, ha valaki káromkodik. Néha én is szoktam persze, kicsúszik, mert mondjuk annyira ideges vagyok, de sosem a lételemem a káromkodás. És ami azt illeti, amikor káromkodok, akkor szörnyen zavarban is vagyok, és nagyon kellemetlenül érzem magam, amiért ez megtörténik. A gyerekek előtt viszont soha, ott nagyon figyelek, hogy miként kommunikálok velük.
- Persze, én, jól vagyok.
Zavaromban a szám belső felét harapdálom, olyan nehéz elmondani, hogy mit is jelent ez. Én nem éreztem magam soha annyira rosszul, mint talán kellett volna, azért, amit Valery csinált. Azt sokkal jobban sajnálom, hogy az anyánk olyan, amilyen, látva Rosie-t és Valery-t, és tudva, hogy Sydney bármilyen lehet, hiszen nála van. Cole-t is bántotta. Ezt az egyet nem tűröm el egyikőjüktől sem igazán, hogy bántsák Cole-t. A bátyám a mindenem, nála jobban nem szerettem soha senkit, és nem tudtam elviselni, hogy neki ártanak. Hiszen ő egy csodálatos ember.
Állom a tekintetét, meghatottan nézek rá, amikor azt mondja, hogy nem haragszik rám, hogy sosem haragudott. Nem éreztem ezt. Nem feltétlenül mondanám, hogy haragot érzett irántam, talán inkább csalódottságot, vagy árulást. Nagyon féltem, hogy árulónak tart azért, amiért beleszerettem Adrianbe, vagy azért, mert együtt voltunk. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy elfogadja, hogy Adrian az életem része, és magamban fohászkodom azért, hogy valóban így legyen, hogy Adriant még az életem részének mondhassam. Én tényleg nem haragszom rá, és szeretném, ha ő ezt megértené, és elhinné nekem. Nézzen belém akármilyen mélyen. DE nem akarok egy üres asztal mellé ülni a tanáriban, nem akarom, hogy ne ebédeljünk együtt, vagy, hogy ne beszélgessünk. Hogy ne hallhassam a hangját. Korábban is szerettem őt, ő tudta, és képesek voltunk békésen egymás mellett élni. Képesek voltunk barátok lenni. Szeretnék még most a barátja lenni. Amikor azt mondja, "együtt vagyunk", mégis megremegnek kicsit az ajkaim, bár előbb mondta volna el ezt, hogy nem haragszik, hogy elfogad minket, talán akkor... nem, akkor is így alakult volna, de akkor nem pont most mondaná, amikor a témára a legérzékenyebb vagyok. Megígértem, hogy ma nem mondok erről semmit, mégsem tudtam nem kimondani, hogy mindaz, amit mond, már nem érvényes.
- Ne haragudj, nem akarom elrontani a kétszázadikat. Mesélhetnél inkább a tetoválásaid jelentéséről. Például Jézusról, Mr. Éljen az ateizmus Fisher!  
Tényleg nem akartam, és félek, hogy mégis sikerült. Inkább próbálom lefoglalni magam, és próbálok valami mást csinálni. Tortázzunk, nézzünk meg egy béna filmet, bármit, csak ne legyünk szomorúak. És akkor megölel, megadja nekem azt az ölelést, amit akkor és ott a szobámban reméltem, amikor azt vágytam csak, hogy ne nevessen, hanem azt mondja, nem lesz semmi baj, hogy megoldjuk. Hozzábújok, és még mindig erősen győzködöm magam arról, hogy ez nem egy olyan este, ahol sírni kell, ez nem arról szól most. A kérdésére nem felelek, nem tudok felelni, mert nem tudom, hogy hogyan is érzem magam. Hálás vagyok, amiért nem úgy viselkedik, mint akkor, hálás, amiért ölel, amiért mellettem áll, amiért nem azt mondja, hogy ő megmondta, hogy ez hiba lesz. Hülye voltam? Talán. De azt nem bánom, hogy ilyen sokáig Adrian mellett lehettem, mert boldog voltam, igazán. Csak azt sajnálom, hogy ő nem így érezte, és reménykedek abban, hogy nem az elejétől, hanem csak a végén nem, hogy nem szenvedett mellettem.
- Oké.
Felelem végül csendesen, és a konyhába lépve, terveim szerint, mint a kettőnknek merítek, azonban csak nézem a salátát, és nem megy a mozdulat. Ellépek a pulttól, mielőtt összekönnyezem a salátát, és a szám elé kapva a kezem, nézem a homályos képet. Nem vagyok jól. Nem tudom megjátszani magam, nem tudom azt mondani, hogy minden jó, ahogy van. Nem jó. Nem tesz boldoggá. Nem gondolkozom, csak cselekszem. Ellépve a pulttól, Cole-hoz szaladok, és szorosan hozzábújva már nem is titkolom, hogy mennyire szomorú vagyok.
~ Csak ne beszéljünk, csak engedd meg, hogy sírjak egy kicsit. Csak ölelj meg újra Cole, kérlek.~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | x



Valami egészen különös leng most körbe. Nem egyszerűen vidám vagyok és nem is a szokásos értelemben vetten kicsattanó. Jellemez valamiféle határozottság, a földön két lábbal állás. A fejem is mintha feljebb szegve tartanám. Nem arrogánsan, nem önimádóan és aki nem ismer annyira, talán észre sem vesz változást. Viszont, aki igen, annak bizony feltűnik, hogy van velem valami. Mondhatjuk: erőt sugárzok. Eddigi önmagamhoz képest biztosan.
Ezzel a céltudatos habitussal lépek a hangos folyórészre is, pedig egyébként nem tartok kifejezetten sehová. Csak járkálok a kastélyban egyelőre. Vége a mai utolsó órámnak, egy jó kis Bájitaltannak és még nem feltétlen döntöttem el, hazamenjek-e egyből vagy maradjak kicsit. Nem sejtem, hogy az élet hamarosan megoldja magát. Önfeledt barangolásom közben ugyanis meglátom valahol a folyosó közepe tájékán a barátnőmet. Igen, ez a szőke hajzuhatag, ez a járás, ez az alkat nem tartozhat máshoz. Egyből elszélesedik egy vigyor az arcomon.
- Lau! - szólok utána, gyorsítva lépteimen. Talárom lebeg utánam.
- Laura! - emelek hangomon, hiszen ráébredek, a portréktól képtelenség bármit hallani itt. Nem csoda, hogy még ez a második próbálkozásom sem jár sikerrel.
- LAURA! - üvöltöm mostmár, kezemet a szám mellé tartva, mintha ez segítene a dolgon. Egy Sonorus megoldhatna mindent, viszont az csak most fogjuk venni majd.
- La... - kezdem a sokadik kísérletet a szólongatásra, ám mostmár annyira kiáltva, hogy a torkom nem bírja és a közepén köhögni kezdek, ami olyan viccesen jön ki, hogy nevetésbe fullad. Nem bírok tovább menni tőle, lehunyt szemmel, felhúzott vállakkal röhögök a folyosó közepén. Kezemet hasam tájára nyomom, mert már most érzem, hogy fájni kezd a rekeszizmom. Tudjátok, vannak ezek a pillanatok, amikor történik veled valami és egyszerre látod magad kívülről, hogy ez hogyan festhettet egy külső szemlélőnek és hát sokszor igazán szórakoztatóan. Most is ez van. Mást nem nevetnék ki ezért, ha meglátom, hogy annyira üvölt, hogy köhögőrohama lesz, viszont magamon igazán viccesnek találom. Jót derülök és nem bírom abbahagyni, pedig szeretném utolérni a lányt. Páran elsétálnak mellettem, a zajongó festmények miatt fintorogva, és amikor meglátnak engem, furcsállva összenéznek, hogy ezt meg mi lelte. Amikor elkapok egy-egy ilyen pillantást, csak mosolyogva megrázom a fejem vagy legyintek, hogy jól vagyok. Közben próbálom rendezni magam. Egyelőre nem nagyon megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Otthonról meglógott, milliomos szülök gyermekeként egész könnyű az élet. Nem kell olyan dolgok, mint a pénz aggódnod egy pillanatra se! Szeretnél valamit? Vedd meg az egész boltot, s máris a tied! Theon világ életében ebben a szellemiségben nevelkedett, s bár most limitált mennyiségű kézpénz áll rendelkezésére, őt ez cseppet sem hatja meg. Ugyan úgy költekezik, mint máskor is tette. Ittléte alatt már megpróbált elbirtokolni egy antikvitás valamint további kisebb boltokat is, persze eredménytelenül.
Most sem más a helyzet, Hófehérke tanácstalanul áll a helyzet előtt, mely' minden más embernek is feladná a leckét; az édesség kiválasztása. Korábban megpróbált beszélni a tulajjal, hogy ad x és y mennyiségű pénzt, aztán készítsenek  neki egy egész parfaitot de rögvest, de az emberek vagy nem értették a jó kis francia akcentusos magyarját vagy komplett idiótának nézték. Így hát körülbelül fél órányi eredménytelen várakozás után feladta, s leült, hogy tradicionális módon bonyolítsa le az ügyet, ahogy az átlag emberek is tennék.
A hely mint mindig, most is tömve van a falu és a kastély lakóival, ezért Theon kénytelen mással is megosztania a helyét, mikor egy elsőre teljesen ismeretlen nő az asztalánál elhelyezett másik szék tulaja után kérdez. Jó férfihoz híven tetőtől talpig megszemléli a hölgyet, s csak ekkor esik le neki, ki is az, aki előtte áll.
- Te? Itt? - Kerekednek el szemei, miközben arcából kifut minden vér. Ha az otthoniak rajta keresztül megtudják, hogy jelenleg Magyarországon tartózkodnak, lesz olyan galiba, amin még lehet ő sem nevetne. Na jó, egy kicsit igen, aztán pedig megásná a saját sírját, mert arra igazán nagy szüksége lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

hétköznap kora délután |o

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zokogok. Nem tudok nem sírni, nem tudok nem könnyeket ejteni. Fáj, minden egyes gondolat, minden egyes mozdulat. Napokkal ezelőtt történt, de amikor Cole azt mondta, nem haragszik, akkor értettem meg igazán, hogy mi is történt velem. Elvesztettem a szerelmem. Éppen abban a pillanatban, amikor a bátyám azt mondta, azt üzente, hogy képes lenne megbékélni a helyzettel, amikor az egyetlen félelmem is szertefoszlott, akkor érkezett meg az agyamba is az, amit a szívem már tudott, vége. Igazán vége.
Cole bőrébe vájom a körmeimet, hiába a tökéletes lakk, egy pillanat alatt képes vagyok tönkretenni, és most is ez történik. Soha életemben nem sírtam még ennyire hevesen, pedig annyi minden miatt sírhatnék, és én Adrian miatt teszem. Ő a legnagyobb veszteségem, ő az első igazán nagy veszteségem. A szívem hevesen ver, minden egyes lüktetésével egy darab leszakad beőle, hogy lejjebb induljon meg, és a fényessége megfakuljon, feketévé válik a gyász miatt. Érzem, ahogy hullanak a darabjai.
Mégis, ahogy sírok, ahogy a feszültség, ami napok óta bennem van, a könnyeim által távozik, felszabadítja a lelkem, mintha megtisztulna, mintha minden, ami rárakódott volna, feloldódna, és eltűnne. Mintha kisírnám magamból a sok fájdalmat, ami nem mertem megpiszkálni, mert nem akartam, hogy valóság legyen. Nem akartam kimondani még magamnak sem, csak ignoráltam a problémát, mintha azzal megszűnt volna létezni. Pedig nem szűnt meg, a probléma igenis létezik.
Az agyam nem kattog most, nem keres alternatívákat, amikkel lefoglalhatja magát. Ostromol, az összes emlékünkkel, ostromol mindennel, amit Adriannel éltem meg. Amikor a kanapén csak ültünk egymás mellett, egymás kezét fogva, némán, amikor az ebédlőben mellettem ült, és elpirultam, mert a combja az enyémhez ért, amikor az erdőben pálcát szegeztem rá, amikor felpillantottam, és azért éreztem, hogy otthon vagyok, mert a kastély ablakából ő nézett rám, amikor az unikornis az ujjamhoz ragadt, és ő leszedte, de el is tette, mint szuvenírt, amikor élvezettel nézte, hogy féltékeny vagyok az évnyitón. Minden csókunk, minden ébredésünk, minden ölelésünk egyszerre rohamoz meg.
Szorosabban bújok Cole meztelen felsőtestéhez, nem akarom, hogy lássa az arcom, ahogy a sírástól egyre gusztustalanabbá válok. Annyira hálás vagyok, hogy nem húzta vissza a pólóját, hogy tisztán hallhatom a szíve dobbanását, hogy érezhetem a meleg bőrét. Érzem, ahogy fázom, ahogy a sok sírástól egyre jobban remeg a testem, ahogy szépen lassan, kihűlök. Talán nem normális? Nem tudom, sosem éreztem még ennyire furcsát. Zsong az agyam, fáj a testem, mintha egész nap futottam volna.
- Kérlek, ne bántsd őt. Kérlek.
Tudom, hogy bántani akarja, tudom, hogy azt hiszi, az a megoldás, hogy bántsa, de nem az. Szeretném, ha elfognának a könnyeim, hogy tudjak beszélni, a lélegzésem szakadozik, a gombóc a torkomban még nem oldódott fel, még mindig van, ami ki akar jönni belőlem. Hideg kezeimmel még jobban ölelem őt, és közben magamban fohászkodok, hogy ki tudjam mondani.
- Adrian... bát...bátor volt, mert ki.... kimerte mondani... Nem hazudott... Ne...Ne bántsd.
Nem akarom, hogy bántsa, tudom, hogy Adriannek is rosszul esik, hiszem, hogy nem boldog ettől. És tudom, hogy nem hitte, akkor és ott egyáltalán nem hitte, hogy egyetlen válasza elég lesz, hogy rájöjjek, nem teszem boldoggá. Egyetlen emlékkép elég volt.
- Ne haragudj.
Fogalmam sincs, hogy miért kérek bocsánatot, hiszen azt mondta, nem haragszik rám, de én haragszom magamra, amiért így történt, nagyon haragszom, és gyűlölöm magam ezért. Azért, hogy most ennyire elszúrtam mindent. Tényleg elrontottam mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | valahogy így: KATT | x



Naja, talán nem is rossz, ha páran azt hiszik, hogy mondjuk megátkoztak. Ez elfogadhatóbb indok lehet a legtöbbek számára, mint az, ami a valóság. Érzékelem, hogy mintha valaki megint felém tartana: Lau közeledik. Picit abbamarad a nevetésem, ahogy megörülök ennek a ténynek. Mivel ott áll előttem és úgy kérdez kiáltva, így értem, amit mond, viszont, ahogy szóra nyitom a szám, hogy feleljek neki, eszembe jut az előbbi és mulatok tovább. Vállaim rázkódnak, kicsit kezembe temetem arcom. Már csinálhatok ilyet, nagyon keveset van rajtam a szemüveg mostanában. Szerintem lassacskán ugyanúgy fogok látni vele, mint nélküle. Elég az hozzá, egy-kétszer még próbálok felelni a szőkeségnek, mindhiába, mert mindig derülés lesz a vége. Rázom is fejem, kezem bocsánatkérően. Mindjárt okés leszek, komolyan.
- Igen, csak megláttalak és kiabáltam utánad, de elcsuklott a hangom és köhögni kezdtem és nagyon vicces volt - magyarázom emelt hangon, a végébe még picit belenevetve. Nem nagyon izgatom magam olyan apróságokon, hogy ez így elmesélve talán egyáltalán nem hat tréfásan. Tudom, Lau érteni fogja és még ha ő nem is találja ezt röhej tárgyának, elfogadja, hogy nekem az volt abban a pillanatban. Főleg, hogy látszik is rajtam, nekem mennyire tetszett, az meg ugye ragadós.
- Hallottad, hogy szólítgatlak? - érdeklődöm meg, tovább ordibálva kedélyesen. Hiszen az előbb ment elfele, most meg itt van. Úgyhogy elvileg hallania kellett engem vagy ilyesmi. Különben miért fordult volna vissza?
Közben, ahogy vigadalmam csillapodik, ismét kihúzom magam. Elengedem ezidáig szorongatott oldalamat és csak mosolygok a lányra, picit még fátyolos tekintettel. Szilaj kisugárzásom visszakúszik ismét. Tán el se tűnt, csak a kacagás halványította. Eskü, pár centivel magasabbnak is tetszhetek attól, ami árad belőlem. Mindenképp jelentősebbé teszi vékony, nem valami magas alkatomat.
- Én végeztem mára. Te? Ráérsz? - kérdezem, élesen artikulálva.
- Elmegyünk egy csöndesebb helyre? - javaslom, el is mutatva hüvelykujjammal valamerre. Akármerre, csak innen el. Nem mintha ne lenne meg a maga bája, ahogy torkunk szakadtából társalgunk. Azonban akár rám ér, akár nem, az elkövetkező pár mondatot is jobb lenne talán egy kevésbé harsogó helyen megejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

hétköznap kora délután |o
  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

LAURA
hétköznap kora délután | a folyosó elején | valahogy így: KATT | x



Szusszanón nevetve emelem meg a szemöldököm, ahogy kiderül, az engem alaposan megnéző diáktársak hívták fel rám a figyelmét. Mint, amikor a buborékokból tudod, hogy valami úszik a víz alatt. Persze, hogy Lauhoz egy efféle hasonlat dukál.
Mivel feleletéből nagyjából semmit nem hallok, így a száját kezdem fixírozni, hátha a mozgásából leolvasom, mit mond. Annyi jön át, hogy neki sincs már ma más. Ezt veszem ki legalábbis. Hogy nem volt órán, az nem jut el hozzám. Pedig talán sikerült elkapni a szavakat, viszont olyan bizarrul hangzik, hogy nem sok ügyet vetek rá. Inkább csak mosolyogva bólogatok a jó hírre.
- De! Egyszerűen FANTASZTIKUS! - üvöltök válaszol a tréfálkozó kérdésre úgy, hogy a végén már feszül a nyakam és a halántékomon is kidagadnak az erek, aztán nevetek én is, a lánnyal együtt. Az egyik kofa nagyon csúnyán ránk pillant. Valószínűleg tart tőle, hogy elvonjuk a vásárlók figyelmét a harsányan kínálgatott portékáiról, a frissen befogott futóférgekről.
A hívogató ujjnak és ennek a pillantásnak nem tudok és egyáltalán nem is akarok ellenállni. Eltekintek az ajánlata felé. Szóval maradjunk? Na jól van. Végülis miért ne? Igazítok egyet táskámon és ballagok mellette a székek felé. Odaérve felakasztom cuccomat a háttámlára, majd lehuppanok, taláromat magam alá simítva persze. Lau felé fordulok a székemen. Elég hely van kettőnk közt ahhoz, hogy lábaink elférjenek. Nemes egyszerűséggel térdeim közé veszem a lány egyik combját, így ő is így tesz az én másikommal. Megfogom a kezét és a füléhez hajolok.
- Azt mondtad, nincs több órád? - kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, nehogy azt higgyem, tengernyi az időnk és belemerüljek valami mesélésbe, amivel feltartóztatom őt, elterelve egyéb teendőitől. Emelt hangon érdeklődöm, ordiálni ilyen közel azért nem kell. Eljut a szó a másikhoz. Itt mintha egy szemernyit kevésbé is lennének harsogók a festmények. Egy ici-picit. Tekintetem fénye figyelmes, barátságos, ám továbbra is belevegyül ez az újfajta erő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

hétköznap kora délután |o

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Túlzás lenne azt állítani, hogy szívesen költözöm az Isten háta mögé. Nem szerepelt  terveim között, hogy szedem a sátorfámat és az egész életem A-ból, ami tökéletes és ragyogó, B-be vándorol, ami... cseppet sem megnyerő.
A jó hír az, hogy a szerelem-házam tulaja csak addig kérdezett, míg a nyolcadik bankjegyig nem értem a kis kupacban, onnantól kezdve pedig csak nagyon szépen mosolyogva kezdett el mesélni az ingatlanról, meg arról, milyen lehetőségek rejlenek benne.
A táskám jelenleg is ott van, a cuccaim egy része is, de Tina még dolgozik, így nem akarom rárúgni az ajtót ezzel az egésszel. Mikor megkérdeztem, hogy hol is lehetne könnyen és kellemesen elütni az időt, azt mondta a fickó, hogy a Cukrászda megfelelő erre. Még belém karolva el is kísért, hogy el ne tévesszem a pontos címet.
Belépve nem is fogadott olyan rossz látvány, mint amire a falu szó hallatán gondol az ember, sőt, kellemes csalódás volt, ha azt nem vesszük, hogy tömve volt. Ezért az ajkaim csücsörítve kopogok magabiztosan a pulthoz, leadom a rendelésemet, majd átveszem a kávémat és azzal tekintek körbe. Túl hangosak, túl zsúfolt, túl magányos néni, aztán megállapodik a pillantásom az ismerős sziluetten és el is mosolyodom szélesen, mielőtt leülnék. Gyorsan, határozottan.
- Én is kérdezhetném ugyanezt, Theon. Csak így, egyedül? - kérdezem szívélyes mosollyal, hátradőlve a széken. Összefonom az ujjaim a csészém előtt, majd alaposan végigmérem. - Jól megnőttél. Az iskola miatt vagy itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Egy igazán szomorú, borús, esős napra ébredt. Adrian a szobájába zárkózva, talán már otthon sincs vagy haza se ment. Nem vesztek össze, de érzi, hogy valami nem stimmel vele.
Emily nem jött azóta. Hogy mi történt kettejük között, azt egyelőre homály fedi, mivel a lány nem igazán faggatja öccsét. Lehet, hogy kellene, mert akárhogy is alakultak a dolgok, a jelenlegi helyzet kezd tarthatatlanná válni. Tudnia kell, hogy nem miatta történt az és nem hibáztathatja magát. Igazából ez kizárólag Adrianre és rá tartozik, mert ők azok, akik túlzottan régóta nem őszinték egymáshoz. A rendelőben nem volt rá igazán lehetőség, azóta pedig nem feltűnően, ám mégis érezhetően kerülik egymást. Nem jó ez így. Valamit tenniük kell.
Shayleen étvágya ugyan bőven mínuszba fordul át, mégis úgy dönt, hogy ennie kell. Igazán nagy a kísértés, hogy egyszerűen ne foglalkozzon vele, visszafeküdjön és sajnálja magát, meg az életet - mondjuk azt nem tudom, hogy most épp miért, de Shayleen depressziója vissza-visszatérő, senkit sem lep meg egy-egy hullámvölgy. Mégis, végül összeszedi magát, felöltözik és egy esernyővel a kezében megindul a piac felé. Noha nyár van és viszonylag meleg, a lány hosszú csőfarmert, egy térdig érő hosszú szárú csizmát és a topjára egy rózsaszín pamut pulóvert vesz. A viszonylag színes összképet a fekete esernyője teszi teljessé, mely egy komor árnyékot ad az esőben lassan baktatónak.
A piacra érve nem meglepő módon nem tolonganak. Az árusok ugyan töretlenül várják vásárlóikat, azok inkább zárt ajtók mögött maradtak. Érdekes, hogy ettől függetlenül a portékáikat árulók nagy örömmel fogadják azt a kevés bátor embert, aki mégis ki mert merészkedni az utcára ebben a szomorú időben. Shayleent is hatalmas mosollyal köszönti az asszony, akinél egyébként a lány rendszeresen vásárol, ha a faluban tartózkodik. Egy halvány mosollyal viszonozza a kedvességet, de láthatóan nincs csevegős hangulatában.
- Na ne légy már ilyen letört aranyom, válassz ezekből a szép gyümölcsökből! - olyan szívmelengetően édes ez a néni, hogy még ex-levitásunk jéggé fagyott szívét is sikerül legalább részben felolvasztania. Már nyúlna egy kis banánért, amikor hirtelen bevillan a kép, hogy az mennyi kalória. Megrázza fejét és inkább a barackokra összpontosít. Egy különös érzés mégsem hagyja nyugodni: a torkában lévő gombóc és a tény, hogy amit az előbb érzett mindenképp rossz előjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ennyire hihetetlenül béna és szerencsétlen is csak én lehetek. Már régen el kellett volna indulnom, erre tessék! A pálcámat szerintem otthon hagytam, nem mintha meg merném kockáztatni, hogy varázsolok ilyen idegállapotban, de azért lehet, hogy most jól jönne, ha nálam lenne. Jó kicsit túldramatizálom a dolgot, mert három órám van még a kezdésig, csak úgy terveztem, hogy még gyakorolok egy keveset, de hát ennek most lehet, hogy fuccs.
Vérző jobb kezem - mert, hogy sikeresen és nem tudom, hogyan, de egy papírvágó késsel végighasítottam a jobb tenyeremet - kitartva oldalra, másik kezemmel a ruhámat felfogva szánkázok végig a hálistennek üres folyosón, miközben, természetesen, magamat szidom, amiért ennyi eszem van. Ráért volna az a levél később is.
- Basszus, basszus.
A levegő, miközben haladok, eléggé csípi a hosszú és mély vágást, és csak abban reménykedem, hogy a karomon is lefolyó vér, nem érintkezik a ruhámmal. Berobbanok a gyengélkedőre, ahol ketten alszanak, nem is lepődök meg rajtuk, ma dolgozatot kellett volna írniuk, de most nem is foglalkozom velük, csak továbbsuhanok az orvosi szoba felé.
- Will! Will! Will! Ments meg!
És bumm, bent vagyok. Will sehol, a kezemből még mindig ömlik a vér, az arcomon látható idegesség, és Shayleen, aki biztos nagyon érdekesnek találhat így. Nekünk valahogy sosem sikerül normális körülmények között találkozni. A ruhám leeresztem, az arcomból kisöpröm a hajam, csak méltóságteljesen, ugyebár, de a hangom elárulja, hogy kétségbe vagyok esve, mert olyan cérnavékony lesz, hogy a "sziát" csak suttogom.
- Will?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Shayleen már akkor megszokta a szimulánsokat, mikor még diák volt. Természetesen ezek a tanulók nem tűntek el minden nyom nélkül, ott vannak ők továbbra is. Előcsalogatásukra alkalmas a röpi, dolgozat, esszé és vizsga szavak, ezek automatikusan kiváltják azt a reflexszerű reakciót, hogy haldokolni kezdjenek. Ez a mai is egy ilyen nap, két diák váratlanul rosszul lett és azonnal le kellett dőlniük. A lány persze rögtön tudta, hogy kutya bajuk, de mivel mindig is jó fejnek tartotta magát, így egy "többet ne forduljon elő" pillantás kíséretében megengedte, hogy ledőljenek. Mondjuk az tény, hogy egyből el is aludtak, de mindegy.
Épp a naplóba akarta beírni a mai pácienseket, mikor kétségbeesetten berontott egy lány a gyengélkedőre és nagyon Willt akarta. Aztán amikor végre odaért elé, akkor lett csak igazán nagy a megdöbbenés. Merthogy Shayleen nem számított Emily-re, de Emily sem őrá. Egy pillanatra lefagy, aztán megpillantja a felvágott tenyeret és a csordogáló vért, majd Ems arcát és akkor végre valahára kapcsol.
- Nincs itt, de majd én segítek - mielőtt még a lány tiltakozhatna, megragadja kezét és egy közeli székre ülteti. A sebet elnézve nem vészesen mély vagy nagy, egy egyszerű vágás, amit rossz helyen ejtettek. A vér mennyiségéből persze ijesztőnek tűnhet, de közel sem olyan nagy a baj. Előveszi pálcáját, ezúttal nem szórakozik a mugli módszerekkel. - Valetudo - a megfelelő pálcamozdulattal kiegészítve a vágásra irányítja pálcáját, ami egy pillanat alatt összehúzza a sebet, mintha mi sem történt volna. Mikor végez, gyorsan elővesz egy tiszta törölközőt és némi vizet, hogy letörölgethesse Emily karjáról a vért.
- Mindjárt elkészülök és akkor rendben leszel - egy futó mosoly erejéig felpillant rá, azonban mélyen belül érzi, hogy nem engedheti így útjára a másikat. Merthogy tud róla, hogy ő és Adrian... Szóval tud róla. - Nézd, szörnyen sajnálom, ami történt. Szeretném, ha tudnád, hogy nem a Te hibád volt. És azt is sajnálom, hogy így alakult - utalva ezzel a szakításra. Szomorkás mosolya elárulja, hogy nem hazudik. Végre egy ember, akit igazán meg tudott volna kedvelni és rendes párja lehetett volna az öccsének, de ő elbaltázta. Ez az angyal pedig itt maradt szárnyaszegetten.