Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem kell sokat várjak, hamarosan ismerős léptek zaja töri meg a csendet. Előbb a számomra még rejtélyes tartalmú kosárkára, majd Rá pillantok. Mindig összemosolygunk, ha meglátjuk egymást. A faltól kissé előrébb lépve felkészülök arra, hogy elkapjam Őt. Láthatóan nagyon boldog ettől a naptól, és minden kétséget kizáróan készült is a jeles napra. Hamarosan az övét is ünnepelhetjük egyébként, úgyhogy már most gondban vagyok, hogy mit találjak ki neki, hogyan is múlhatnám felül a mostani találkozót.
Szorosan magamhoz ölelem, beleszimatolva a hajába, ruhájába, miközben lehunyom a szemem és visszacsókolom, kissé hosszabban az övénél. Rögtön a lényegre térve boldog szülinapot kíván, amit azt hittem későbbre tartogat.
- Köszi! - vigyorgok. Ugyan nem ő az első, de mégiscsak az egyik legfontosabb embertől hallom. Ma már többen utánam szóltak a folyosón, megveregették a vállam, meghívtak egy vajsörre a következő hétvégére, a szobatársak pedig apróságokkal is elhalmoztak.
- Hoztam mindent, ne aggódj - kacsintok rá, miközben a tökéletes helyet keressük. Egyetértően bólintok a helyjavaslatánál, le is dobom a gondosan összehajtott pokrócot, majd kiveszem a párnát és a táskát magam mellé téve helyet foglalok. Innen szép kilátás nyílik a kastélyra és az erdőre egyaránt. Növények után kutatok, de tudom jól, hogy az izgalmasabb fajtákból csak távolabb akad. Messzebb a falu egy-egy háza is kivehető még.
- Ugye kapok tortát? - nevetek izgatottan, kezemmel Maja felé nyúlva, hogy magamhoz húzhassam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

A szenvedélyek furcsa dolgok, példának okáért én sem tudtam, hogy ennyire oda tudok lenni egy kétkerekű lélekvesztőért. Mikor végül elszakítom a tekintetem a motorról, hogy könyörgő szemeimet HVH-mra vezethessem, feltűnik, hogy eléggé indulhatnéka van, így nem is problémázok tovább. Mindennek megvan a maga ideje, és bár sokan talán felnevetnének, ha ezt hangosan mondanám ki, de azért igenis ismerem én is a határokat. Jó-jó, és néha ha úgy hozza az élet oda is figyelek rájuk. Jézus, itt dobálózok ilyen szavakkal mint az "élet", mi lesz a következő, a "bezzeg az én időmben"? Fú, betegre röhögné magát rajtam minden legilimentor.

Lebiggyesztem az alsó ajkam amikor kijelenti, hogy nem vezethetek, de látszat-sértődöttségem nagyjából kimerül ebben az egy másodpercben, aztán újdonsült lelkesedéssel nyomom a fejembe a sisakot, és csatolom be a szíjját az állam alatt. Egy pillanatra félrebiccentem a fejem, ahogy előrevetítem magamnak a lehetséges felszállási módokat. Csak pár pillanatnyi habozás, majd egyik kezemmel Dimi bácsi vállán megtámaszkodva rámászok az ülésre, lábaimat komikusan széttárva oldalra, eltartva a motor testétől. Az instrukcióknak megfeleően ráfogok az előttem ülő derekára, és igyekszem odafigyelni, hogy izgatottságomban ne nyomorgassam túl az oldalát.
A lábaim a V alakot megtartva lóbálódznak előre-hátra, egész addig amíg instrukciókat nem kapok rájuk vonatkozóan. Szófogadóan teszem amire kér, és kiszélesedik a vigyor az arcomon, ahogy elindulunk. Nos, észre sem vettem hogy eddig is mosolyogtam, azt hiszem ez egyelőre hozzámnőtt.

Hangosan örömködök ahogy felszállunk, és pillanatokon belül mindenki kis pici pettyé válik a mezőn. Nézelődök jobbra-balra, de igyekszem nem nagyon kidőlni, nehogy bezavarjak a motor egyensúlyába. Az út első részében tartom magam, és csak néha kiáltok fel, ha valami különösen gyönyörűt látok, és mindenképpen fel akarom rá hívni útitársam figyelmét. Aztán amikor hullámvasút-üzemmódba kapcsolunk, egyre több juhúú és vííí sikítódik Dimi bácsi fülébe. Hupsz, bocsánat. Megesik.

Kicsit csalódottnak érzem magam amikor landolunk, egy csapat idegen mellett, hiszen olyan gyorsan elrepült ez az út. Lekászálódok, a sisakot leveszem a fejemről, amitől láthatóvá válik kipirult arcom, és a széltől és siaktól kiborzosodott hajam. Beletúrok picit hátul, hogy fellélegezhessenek a hajhagymáim, miközben enyhe bátortalansággal nézek szembe a... Nem, fogalmam sincs kik ezek, csak annyit tudok, hogy egyetemisták.
- Hahó - köszönök a korábbi kiáltozásoktól kicsit karcos hangon. Körbefordulok, szemügyre veszem a hatalmas épületet, miközben magamon érzem a többiek tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatnék, egy alsó hangon 180 centis lány lép oda hozzám, és fellelkesült arccal kezdi el borzolgatni a hajam. Talán még gügyög is egy kicsit a bemutatkozásához. Kifejti, hogy milyen szép, befonható hajam van, és mire észbekapok, már el is kezdi a két fonatot a fejem két oldalán. Csak dermedten meredek magam elé, ahogy próbálom feldolgozni az élményt, miközben az arcom láttán többen elnevetik magukat.
- Engedd el, ő ilyen, úgyis mindjárt végez - bíztatnak, és a helyzet annyira valószerűtlen, hogy visszakúszik az arcomra a korábbi vigyor egy moderáltabb, halványabb változata.
- Masa vagyok, - kezdem meg válaszomat a hirtelen érkező bemutatkozásokra, majd érzem ahogy pattan a hajgumi a fonatok végén, és két határozott kéz fordít Dimi bácsi felé.
- Na, kész. Milyen? - hallom a hangot magam mögül, ahogy Dimi bácsinak szegezi a kérdést. Kíváncsian felemelem a kezem, hogy megtapintsam a fonatot, de a lány rácsap a kezemre, amolyan "ne tedd tönkre a mesterművem" stílusban. Dozzogós arcot vágok, amit csak a néha-néha megránduló szám sarka tör meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem így értettem - szabadkoztam volna, de aztán csak a nézegetésére inkább leszegtem a fejem, majd én is jobban végignéztem magamon. Szerintem a jelenlegi ruhám teljesen megfelelt annak, amilyen célra szántam. Nyilván nekem is voltak mindenre ruháim, de bizonyos kereteket próbáltam őrizni. - Nem gondolnám, hogy nem, szeretem a nagyon csinos ruhákat, a szűkebbeket is. Egyszerűen nem illendő ezt túl sokszor - vontam kicsit a vállamon. Sosem próbáltam megmagyarázni vagy meggyőzni róla másokat, ez így lenne rendben. Én sem voltam benne biztos, hogy ez okés, mégis éltem a gyanúperrel, hogy ha azt is állítom elhagytam vallást, szokást, hagyományt, akkor sem tettem meg. Mikor ebben nősz fel, ez tölti ki az életed, ez a kapaszkodód, nem tudod elhagyni. Talán ezért is szégyenkezem annyira és van rajtam az a kellemetlen és rossz érzés folyamatosan az elmúlt időszaktól.
- Akkor azt hiszem jobban járunk - mosolyogtam kicsit kelletlenül, mert biztos nem lehetett jó. Láttam, hogy mire is képes. Mesélt, és nem volt szívderítő állapotban. Nem tudom, hogy mi vár a fájdalmai kapcsán, de nincsenek nagy reményeim egyelőre. - Neki remélem jobban fájt, mint neked.
Komolyan nem tudtam azért sajnálni a dolgot, ma amúgy is felhúzott az automata, pedig nem szokott. Se ez, se más. De napok óta ez éltet, gyakorlatilag óránként eszem meg valamit, amit a szervezetem instant eldobna. És ez meg meg akart tőle fosztani.
- Úgy hiszem igen - bólintottam is, ahogy becsuktam mögöttünk a vizsgáló ajtaját, majd hagytam hogy leüljön, de én is egy betegek hozzátartozóinak kitett székbe ültem le, miután kiszedtem a fiolákat a szekrényből. Letettem közénk az asztalra őket, majd a lányra néztem. - Vesd le azokat a ruhákat, maik takarják, megnézem - keltem fel végül, hogy közelebb sétáljak, és felvettem egy kesztyűt ne taperoljam csak úgy össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom? De igen, de ez más kérdés. Vannak határok, olyanok, amiket nem akarok átlépni, akkor is, ha ebből lenne világbajnokság, az örökranglistát toronymagasan vezetném. Értek hozzá, néha még csak szándék sem kell, hogy átgyalogoljak valamin, nem kell nekem útlevél. De nála nem, azt hiszem néha érzem azt a bizonyos határt, amit be kéne tartani. Próbálok jobb lenni, kicsit olyan ez, mikor nagyon kell koncentrálni, hogy a végén megkapd, amit szeretnél. Én szeretném, ha ez a ding dolog működne, és nem csak kényszerek lennének.
- Gondoltam megoldható így is, nem olyan menő ez a messze utazás, te is mondtad már, hogy nem annyira kellemes - meg én is, bár én mire nem? Igazából bármit tudok kritizálni, ha akarok. - De biztos jó lenne akár a két nap is. Beleférne elég sok. Amúgy. Azok nem csak majdnem, főleg a fetrengett. Azok mondjuk elég menők, bár... mindegy. Csak vannak érdekes dolgaik, szerintem mindenkinek - vonogattam a vállam, mert tudtam, és értettem is mit szeret Cel annyira ezekben és miért van lépten-nyomon egy-egy mű. Persze nem nekünk kell tetszen, ez is igaz. A rókás dolgok mondjuk aranyosak voltak, nekem Orion új takarója is tetszett, édes.
- Nekem is meg kellett volna - nyújtottam el a szavakat, de elég távoli, már majdnem UFÓ szintű elképzelés volt, hogy én képes legyek magamtól kelni. Vagy csak rendesen, elsőre az ébresztőmre. Igazából már az, hogy bármire hajlandó legyek, amit nem szeretnék. Persze muszáj legyen kivétel, eddig is túléltem valahogy.
Az utazásban a legjobb, mikor megérkezel, nekem senki ne dicsérje a bármilyen eszközt, az időt meg a lehetőségeket. Tökre elpazarolt tud lenni, persze én most elvoltam, mert bámulhattam meg itt volt Gabe - ha akart, ha nem hallgathatott is engem. A puszinak azért örültem, addig se éreztem úgy, hogy nem volt valami jó ötlet megint csipogni.
- Huurrdurr... nehogymegfázz - motyogtam magam elé, ahogy felvettem vissza a kabátom meg elkezdtem be is gombolni. - Pedig az a leves jól hangzik, az verhetetlen, Pappy - vigyorodtam el, ahogy miután már nem rángatott a vonat a nagy megállásban odatipegtem hozzá és az egyik kezemmel az arca után nyúlva húztam közelebb, hogy megcsókolhassam. De aztán csak leporolgattam a kabimat és elindultam kifelé, még a táskám megnézve a kezében. Mert ugye, nehéz ám, és nekem kéne cipelni.
- Nem akarok egyedül menni - nyújtottam a kezem is felé, hogy aztán le is cammogjak a vonatról és elinduljak - leginkább a tömeg után -, majd táblákat keressek. A kijáratig biztosan voltak na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azért nem vagyok túl okos, de sejtettem, hogy vannak dolgok, amit nem pár hónapos - éppen kettő - babákra terveztek. Nem is tudom van-e olyan hely, park, játszóház vagy bármi, ami ezt figyelembe veszi. Mármint nekik még az a szép, színes játszós szőnyeg is csak bámulással jó. Általában egymás kezét nyálazzák össze, mint akik éhesek, de más nem történik. Kapálóznak, Jacek a hangját is próbálgatja, meg lehet Lewy idegeit, mert mindig akkor csinálja, mikor ő nincs ott. Így nem hallotta. Csak én.
- Igen, ezt gondoltam - bólintottam párat, bár azért nyilván ha van kis, játszótéri hinta, ha az ölemben vannak, vagy olyan kenguruban, legalább egy, ő azért csak tud, értitek. DE egyelőre ezt nem vezettem elő, inkább csak majd kiestem magamból is, még turkáltam hátra, hogy minden rendben legyen. Megfogtam a repülő cumit, meg levettem az isziskulacs tetejét a minibrekilánynak, csak utána fordultam vissza.
- Van ott valamilyen állat is? Mármint, jó, nem egy állatkert. De tudod például ott a park, mikor szoktunk menni a papiékhoz a Balatonra, sok mókus is van, amiket meg lehet simizni - nem mintha szeretnék mókust kergetni, de arra, ha valamit megnézünk, ami mozog meg hangos, biztos élmény a fiúknak is. Azt már tudom, hogy ahogy telnek a hetek, ezekre már egyre jobban figyelnek. Mondjuk sokat alszanak, főleg nappal, nem hiszem, hogy baj lesz velük. Majd este, de az már nem a hely dolga.
- Üh-üh, nem, igazából itt is csak mikor átutazunk rajta veled, meg mikor régebben versenyen. Szóval úgy nagyon sosem kirándultam sehol, tudod - vonogattam a vállam. Nem voltam ettől rosszabb kedvű vagy vágyakozó, szerettem úgy, ahogy volt az életem akkor, pár apróságot nem véve. De az is mindig olyan jó volt, mikor végül eljutottam valahova, hogy a férjecskével először.
- Csak furcsa, nem voltam sehol egy ideje, tudod, hogy sokszor nem érzem magam jól, mikor népszerű helyre kell menni, most meg egy ideje nem volt...senki, semmi. Tudom, de nem tudom miért - és tényleg így is van. Nehéz, csak jönnek dolgok, sokszor fáradt vagyok és azért, vagy fáj valami és akkor. Nehéz megmondani, lehet tényleg csak hiszti, ahogy mondogatják sokan. - Te is aggódsz? De most min? A hamin kívül - az egyértelmű lett, hogy sarkalatos pont. Éhes voltam, de azért ennyire még nem vagyok türelmetlen, csak megsimiztem a kezét lehetőleg nem belenyúlva semmibe, nem mindig jó macerálni, ha vezet ezt tudom, aztán kicsit a vállának dőltem majd csak visszahelyezkedtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

A mosolyom töretlen, annak ellenére is, hogy az első padban lévők zsibongása bőven túltesz azon a decibelen, ami mellett még lehet mesélni bármiről. Alapvetően ez még olyan korosztály, hogy fogékonyak az izgalmasra, de az utóbbi hetekben úgy láttam ez a sok beszélgetés inkább a terhükre van. Talán éppen ezért készültem én is mással az óra felére, de akkor csapjunk bele előbb.
- És bár nagyon szívesen mesélnék még nektek azokról az időkről, mikor a lányoknak különböző rangot adott az ékszer, vagy a fiúk milyen hősiesnek számítottak, mikor egy párbajban győztek, mit szólnátok, ha megnézhetnétek?
Szerettem, mikor rengeteg szem szegeződik rám, nem csak a kifutón, de itt más volt, olyan kellemesen pozitív visszacsatolás, érdeklődtek és láttam az izgalmat. Ha csak fele annyira beleszeretnek a történelembe, mint én már megérte az egész. Az éveim munkája, a tudásom halmozása, az a rengeteg iskola vagy éppen éjjel, amit gyakorlásnak szenteltem az utóbbi időmben.
- Hannah néni, hova megyünk? - hangzott több szájból is a kérdés, mire elmosolyodva dőltem az asztalomnak megállva velük szembe. A tenyereimmel magam mellett az asztal szélére fogtam, ahogy a csípőmmel kitámasztottam.
- Sehova, és Afrikába - néztem rájuk, majd mire eszméltek volna lassan kezdett elsötétülni a terem. Egy pálcaintésemre behúzódtak a függönyök.
- Utazunk egyet, de mindenki a helyéről nézheti - mondtam nekik, majd az egyik rémültebben néző kislányhoz sétáltam és megigazgattam az asztala tartalmát. - Olyan lesz, mint egy film, de nem csak látjátok, érezni is fogjátok. Figyeljetek, mert utána lesznek kérdések, és aki jól felel, jutalmat kap.
Azzal, hogy feldobtam minden létező infót, izgalomnövelőt és motiválót visszalépdeltem előre és koncentrálva kezdtem el körülöttünk kialakítani Egyiptom egy tehetősebb piaci részét. A háttérben piramis húzódott, a temérdek homok és persze az utazók az állataikkal. Ahogy a kép kezdett tökéletesedni és élesedni mindenki számára, lassan építettem tovább az illúziót. Előbb a hangok, embereké, idegennyelv, mégis hangos és mintha mellettünk mondanák, majd az illatok. A helyi gyümölcsök és ételek, a tikkadtságé, némi citrus, aminek nem tudni a forrását. Ezután pedig lassan szellő söpört végig a mi kis filmünkben, amit borzongatóan hitettem el minden kicsikével előttem a sorokban. A koncentrációm egy-egy hang sem törte meg. Kalandozunk, mondtam én, ámultak, tették ők.
Az egész nem tartott tovább tíz percnél, de rengeteg ember fordult meg előttünk akkori viseletben, ékszerekkel és kiegészítőkkel. Piaci kofák termékeit tudták megtapintani hellyel-közzel, és szinte érezték a homokot maguk elé markolva. Lassan szakítottam meg a képet. Elcsendesedett minden, tovaszálltak az illatok. Majd a homályosuló kép is köddé vált.
Ekkor jött csak az gazi munka. Ennyi kezet még életemben nem láttam a levegőbe emelkedni.
Elégedett voltam és boldog  a látottaktól. Így is távoztam az óráról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Azt hittem, hogy a múltkori probléma meg is szűnt az alatt a pár nap alatt, amíg kiemelkedően figyeltem Chleo közérzetére, azonban valahogy mégsem történt így, mert bár hetek teltek el a koratavaszi nyünnynek nevezett hisztis korszaka óta, most valahogy mégis újra azt tapasztalom, hogy nem boldog attól, ha az apró kis mancsai a földdel érintkeznek, és nem, nem a szőnyeg a baja. Nem bírja sem a füvet, sem a járdádát, sem a járólapot. Semmit. Ráadásul, mintha valamiféle depresszió is úrrá lenne rajta, ami nálam is hasonló érzéseket vált ki. Mondjuk, amennyit esik mostanában, nem is csodálom, hogy így nincs kedve vidámnak lenni. Mégis inkább azt látom, hogy azt kerüli, hogy a földdel találkozzon.
Furcsa pózokban alszik, egyszer azt hittem, hogy már nem is él, és azt hiszem bepánikolva próbáltam újraéleszteni, amiből az lett, hogy olyan szinten megijedt szerencsétlenem, hogy az ágy alá menekült, és amikor megpróbáltam kiszedni, karmolt és harapott tiltakozása jeléül. Csak akkor sikerül kicsalnom, amikor egy friss jégsalátát kezdtem el ropogtatni az ágyon. Megjegyzem, soha többet nem vagyok hajlandó egyetlen levelet sem megenni belőle, mert még most is érzem az utóízét. Brrr, belegondolni is rossz.
- Nem jó?
Kérdezem a hátsó kertben ülve. Délután kettő van, dolgoznom kellene, megcsinálni a könyvelést, a jövőhavi beosztást, és felkészülni egy megbeszélésre az egyik beszállítónkkal, de aggaszt, hogy mi a baja, és még nem készültem fel arra lelkileg, hogy odaállok Westwood elé, azt mondva, hogy “elromlott”. Nem akarom, hogy elvegye tőlem. Chleo a mindenem, és meg akarom oldani a problémát, valahogy. Most egy kicsit továbbgondoltam a múltkori sűrű levegős megoldást, és az egészet, mint egy hörcsöglabdát köré keríteni, hogy ne csak a talpai, de a teste se találkozzon a talajjal, azonban úgy tűnik, hogy ez nem az az út, ami nagyon bejönne neki. Lassan visszabontom a falat, és inkább gördeszkává alakítom át, így érezheti az őt körülvevő világot, mégsem kell érintkeznie vele. Egy repülő lila puffancs, remek, ahogy látom tetszik is neki. Először az apró kert egyik, majd másik végébe repültetem, azonban, amikor visszafelé gyorsítok kicsit rajta, szegényem megijed, és talán meg is billen - ami nagyon nem normális egy levegő elemű lénytől - és leesik.
- Chleo!
Nem nagyon a távolság közöttünk, de úgy vetődök utána, mint aki attól fél, ha földet ér, eltűnik örökre. Elkapva őt, karjaim közé zárom, és átölelve, a mellkasomra szorítva őt, várom meg, hogy a kis szíve ne dobogjon olyan nagyon. Érzem, ahogy a fejét a nyakamnak nyomja, én pedig, legyek bármennyire is kitartó, félretéve minden büszkeségem, sírom el magam, mint fáradt szülő a lázas gyereke ágya mellett.
- Ne haragudj, de nem tudom megoldani.
Szólnom kell Westwoodnak, ehhez kétség sem fér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Szinte menekülve hagyom magam mögött a kastélyt ez utána különösen fárasztó hét után. Legalábbis nekem az volt, nagyon is! Állandó társaimmá szegődött az alváshiány, az órákon való bóbiskolás, a teljes szétszórtság. Az emberekhez sincs türelmem, de a négy fal látványához sem. A kastély környéke sem tud már újat mutatni, ami megnyugtatna, szóval természetesen irány a falu. És ha már a vízhez köthető a frusztráltságom, így naná, hogy vízpartot keresek.
Szerencsémre éppen nem andalognak és viháncolnak a szerelmesek a stégen, pedig általában folyton van itt egy vagy két párocska. Elégedetten elmosolyodom, és hangosan odacsapva a lábamat a fa tákolmányhoz keresek egy szimpatikus ülőhelyet. A legrosszabb esetben beszakad alattam, vizes leszek de megoldom. Nem gond. Mire leülök és lelógatom a lábam a víz fölé, megjelennek az élőlények kíváncsiskodva. Először csak távolabb tűnik fel egy kecsesen úszó madár, majd innen is, onnan is felbukkan még pár. Jó lenne ha tudnám, hogy melyik milyen, mert az biztos, hogy nem mind kacsa, vagyis hivatalosan tőkés réce ugyebár, de ugyan miért is tanítanának bármi érdekeset a mugli sulikba? Szóval nekem kacsa mind. Kivéve a hattyút, mert az hattyú.
- Sziasztok hápik. – köszönök rá vidáman a farkukat riszáló tollasokra, majd lázasan keresgélni kezdek a zsebeimbe. Kell, hogy legyen nálam valami, ami ehető számukra. A kutakodásomnak hála egyre többen gyűlnek körém, hangosan követelik, hogy találjam már meg a finomságokat. Elmosolyodom, hiszen pontosan erre van most szükségem, nyugalom, békesség, cuki állatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A mai napot tanulással akartam tölteni, de amint kinyitottam az egyik tankönyvet, rájöttem hogy ez nem ez a nap. De csak azért is tanulni akartam. Ebből az lett, hogy céltalanul bámulva a sorokat. Aztán meg az ablakot.
Kint süt a nap, csicseregnek a madarak, és mintha csak egy jel lenne Istentől, apa küld egy kacsát Messengeren. Jó, Isten miért küldene jelet, ha Buddhista vagyok? És apa nem Isten, ő egy szuperhős. Talán csak ennek a képnek köszönhető hogy eszembe jutott, mit csináljak ma inkább: etessek kacsát! Gyorsan lepötyögöm apának hogy "Meg van a mai program! Köszi apci!" és elpakolom a könyveimet.
Fénysebességnél is gyorsabban öltözök át az undi zöld egyedül tanulós ruhámból egy kék ingbe, farmerbe és sportcipőbe, meg egy véletlen előkerült nyakláncot is felveszek, óvatosan berakok egy kicsit hosszú fülbevalót a fülembe, egy kis kenyérkét rakok zacsiba, és mintha valami zenés filmben lennék, dúdolgatva ugrálok le a faluba.
Addig tartott az egész csodás filmbeillő kezdés, amíg el nem taknyoltam úgy kb a semmiben. Esés, nem vetted el a kedvemet, akkor is kacsát akarok etetni! Most fájó térddel ugrálok tovább, és itt vagyok a stégen úristen. Oké, nem tévedtem el, még nem felejtettem teljesen el hogy hogyan kell idáig eljutni.
Leülök egy random helyen a stég legszélére, és előveszem a kenyérkét. Sok sok kacsácska gyűlik körém, én meg vigyorogva dobálok neki kenyeret. Olyan cukik hogy belehalok hát úristen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tanulósrandi. A hivatalos megfogalmazása talán annyi, hogy anyádék akkor nyugodtak, ha a találkozásotok nevében benne van a tanulás szó, de igazából az első húsz perc varázstani alapismeretek után elkezdenek elindulni a kezek. Először persze csak "véletlenül" érsz hozzá a másikhoz, éppen csak, hogy megkérdezd: "Mennyi időm is van kidolgozni a B tételt?", aztán mosolyogtok egymásra, majd közelebb csúsztok, egyre sűrűbben érzitek, hogy a másik néz titeket, és ti is sűrűbben pillantotok fel, aztán egyszer csak bumm, azon kapod magad, hogy egy apró puszin túl nyelveddel kérsz bebocsátást a szájába.
Ez volt olyan, három órája. Saccra. Azóta leginkább csak csókolózom, simogatom az ölembe húzott aprócska lányt. Imádom őt, az egész lényét, ahogy az arcával grimaszol, ahogy próbálom őt zavarba hozni. Ahogy egyre inkább fiúvá válok mellette. Bolondos, kissé akaratos és makacs kölyökké. Akaratos, de tisztelettudó kölyökké. Nem léptünk át még egy határt, még ha nagyon akarom is, mert, azt mondtam, ez a dolog csak akkor történhet meg, amikor ő is akarja. Nem leszek olyan gyökér, aki kiköveteli magának a dolgot, aztán elégedetten csettint, hogy kösz, ez jó volt. Nem. Eszemben sincs. Mélyen tisztelem őt, és érzem, hogy vannak dolgok, amikről nem kell beszélnünk, például a családja, és van, amiről kell, például a kviddics, a képregények, mi.
- Megszöktetlek a hétvégére.
Suttogom az ajkaiba, szorosabban húzva magamhoz, és mivel valahogy - magam sem tudom, hogyan - a székekről a fotelekbe telepedtünk, így most kérlelőn pillantok fel rá, hogy mondjon igent. Igazából már mindent elterveztem, és kivételesen áldását adta apám is arra, hogy ne legyek itthon a hétvégén. Viszont ehhez mondjuk Mei sem árt, egyedül nem olyan izgalmas a dolog.
- Arra gondoltam, hogy felmegyünk Pestre. Turistáskodunk, elviszlek vacsorázni, veszünk pár új játékot. Kell valami, amiben nem alázol szét harminc perc után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Meg lány is vagy, meg kell tartani az ígéreteid, az plusz szorzó - mondom neki kicsit mosolyogva és szurkálva őt. Nem hiszem, hogy zokon veszi, de bírom, amikor egy kicsit ki lehet zökkenteni Laut a saját kis rendszeréből. Egyszer megnézném azt is, hogy milyen, ha mérges. Mondjuk nem egy jégszoborként, ha lehetne.
- Tudom, láttalak már. Szerencsére ti azt nem, amikor azon szórakoztam egy délután, hogy milyen gyorsan tudok átrepülni a karikákon és beszáguldottam a nézőtérbe. Persze nyilván pont ott kellett ülni valakinek... - forgatom meg a szemeimet és mosolygok is, némileg keserédesen. Az a találkozás nem volt kellemes sem fizikailag, sem érzelmileg, de hát tisztáztam vele, amit kellett.
- Ja, és a karikán sikerült átrepülni, szóval, ha úgy vesszük sikeres volt - nevetgélek, de sajnos nem sokáig, mert kiderül, hogy a félig-meddig megbeszélt tablet-kapásom most biztosan nem fog létrejönni, mert nincs nála. Ezt a pechet, komolyan. Pedig már olyan jól belelovaltam magam.
- Ó, de kár. Elkísérjelek a Navinééig? Odaadod és mindenki örül, főleg én - de még mielőtt forgatná a szemeit, hozzáteszem. - Amúgy amikor neked jó - kacsintok a szőkére. csak kiderül, hogy miért feldúlt egy kicsit, vizsgázik jégkocka gyártásból. Hát nem tudom, szerintem tök jól csinálta.
- Miért? Szerintem nagyon jól megy. Ha az elméletben nem vagy annyira biztos, szerintem a gyakorlat simán menni fog. Nálad jobb elemi mágussal még sosem találkoztam - próbálom bátorítani, mert ez csak a fele az igazságnak. Nála rosszabbal sem találkoztam, mivel még ő az egyetlen, akit láttam ezt a mágiát használni. De magabiztos volt, szóval biztosan menni fog neki. Kicsit fura, hogy annyira fél tőlem, hogy a kanapé másik felére költözik, majd leesik szegény. Ha gonosz lennék, most közvetlen közel ülnék hozzá, de mivel nem vagyok az, csak magamban megvonom a vállam.
- Világítani tud? Amúgy meg elviszem a Kins&Kens-be, ha megengeded és tetetek rá olyan rúnát, amivel használható lesz. Persze, most jól elárultam neked, hogy hogyan kell a mugli cuccokat használhatóvá tenni néhány galleonért, de mégiscsak a tiéd a kézikészülék - mondom mosolyogva, és egy picit közelebb húzódom mégis. Csak úgy barátilag, tudjátok. Valójában a reakciójára vagyok kíváncsi, eddig nem tűnt fel, hogy mind a ketten piros, vagy kék mágnesek lennénk.
- Te amúgy mugliszületésű vagy félvér vagy? Nem mintha számítana, csak szinte semmit sem tudok rólad, mégis kedvellek, és jó lenne tudni egy két dolgot. Például, hogy milyen mugli kütyüket tudnál nekem még mutatni - nevetek fel, mert ez k*rva önzőnek hangzott, valójában az is volt. Egy kis kitétellel, hogy nem ezért kedveltem meg a riadt szemű szöszit. És nem is azért, amiért a fiúk szokták, hogy jól néz ki, az csak hozadéka a kedvelésnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halványan mosolyogtam a pici lányra, amikor a köpenyem után kapkodott. Hozzászoktam már ehhez, a legtöbb pöttömnek mindig fognia kell valamit, vannak akik hajmániások, mások az asztalba kapaszkodnak, megint mások pedig a köpenyem széle után vágyakoznak. Meg néhányan a bal mellrésze felé is tapogatnak, miután az különlegesebb, mint a legtöbb orvosé. A Többieké egyszerű fehér, a szívük felett a nevükkel. Nekem is van olyanom, de az túl unalmas, amikor gyerekekkel vagyok. Hiszen ők úgysem tudnak olvasni, úgyhogy teljesen feleslegesek a betűk. Helyette egy egészen nagy cseresznyefaág terül el azon a részen, rengeteg rózsaszín virággal. Még anyu csinálta és az ő ötlete is volt, amikor elpanaszoltam, hogy mennyire nem jó ez így. Sokáig dolgozott rajta, mire végre elkészült, de én azóta is nagyon lelkesedem érte. Benne van egy kis blossom, de nem az egyhangú, ingerszegény névtábla. Közben folytattam a vizsgálatot, megnéztem a torkát és a hasát is picit megnyomogattam.
- Nagy baj nincsen - mosolyogtam rájuk, aztán arrébb léptem Aniától és újra teret adtam az anyukájának. - Vissza is öltözhetünk - mondtam, majd megfordultam és elkezdtem volna diktálni az adatokat az asszisztensemnek, amikor észrevettem, hogy a nő felszívódott. Nem ült az asztalánál senki, és a rendelőszobában sem volt sehol. Annyira nem zavartattam magam, csak elsőre kicsit meglepődtem, de végül leültem a székébe. Miután én vagyok a saját asszisztensem, tudom hogyan kell kezelni egy ilyen rendszert. Sokáig nem értettem, hogy miért nem Purlitzer-pennát használunk, hiszen az sokkal egyszerűbb lenne, ez így kicsit muglisabb, de azt mondták nekem, hogy azzal a pennával vigyázni kell, úgyhogy inkább maradjak az eredeti felállásnál, nekem pedig végül is mindegy.
- Akkor már igazán nagy család lesztek - realizáltam. Három gyerekkel azért már elég nehéz lehet, főleg ha valaki annyira karrierista, mint én. Anyu is mindig mondta, hogy ne koncentráljak annyira a tanulmányaimra, hanem inkább éljem az életem, mert a család és a barátok fontosabb, mint a munka, de engem nem zavar, hogy nincsenek még gyerekeim. Elég fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy bármi történhet. Ha gyerekem lesz, akkor kicsit le kell majd állnom a munkával, addig pedig kiélvezem minden percét.
- Jár előkészítőbe vagy bárhová, ahova igazolás kellene? - kérdeztem, miközben a recepteket rögzítettem. Gondoltam, hogyha az anyuka terhes, akkor a nagyobbak is otthon vannak vele, de az volt a biztos, ha megkérdeztem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Fogadni mernék, hogy a mumusok egy újság, amin valamelyik nagy csapat újonnan leigazolt játékosáról írnak, a cikk mellett pedig én mosolygok vagy repülök vagy tudom is én mit csinálok - akár az a szalagcím is lehetne, hogy megsérültem. Furi egy helyzet ez, mert ők annyira jobban akarják tudni, hogy mi a jó nekem, pedig még egyszer sem láttak játszani. Sokkal egyszerűbb lenne, ha mondjuk irtózatosan bénán kviddicseznék, de még csak erről sincs szó. Persze, nem tartom magam valami őrült nagy tehetségnek, de már sokan és sokszor mondták, hogy ügyes vagyok. Olyanok is, akik nem mondanának ilyet, ha nem lennék az. Vagyis csak remélem. Már gondolkoztam, hogy jelentkezek egy rendes, nagy csapat utánpótlásához játszani, de ahhoz magántanulónak kellene lennem, és a legtöbb itteni buliból kimaradnék, az meg fájna a kicsi szívemnek.
- Szerintem csak félnek, hogy nem tudok rendesen vigyázni magamra - szerintük nem látom be a tetteim következményét és az érzelmeim vezérelnek. Megértem, egész kiskoromban alig szakadtunk el egymástól, szinte mindenről tudtak, de már nem vagyok olyan, mint régen. Rengeteget segített ez a kényszerszabadság, amikor a Bagolykőbe jöttem. Kicsit lecsatlakoztam róluk, ők meg elkezdték felfogni, hogy életképes vagyok. Az öcsémmel máshogy volt. Ő fiú, és teljes egészében a sajátjuk. Persze, sosem volt más, hogy én nem vagyok vérszerinti, de én voltam az első és jobban féltettek, mert szerintem kicsit mindig irtóztak attól, hogy egyszer jön valaki, és visszakövetel magának.
- Remélem - tudom, hogy szeretnek. Tudom, hogy ők tudják, hogy én is őket. Csak nehéz előállnom mindennel, ami bennem van mostanában. Egy idő után megbékélnének vele, de addig csak rosszabb lenne. Azt pedig végképp nem szeretném. Nem válaszoltam arra, hogy Laura mindet megveszi. Szerintem mindhárom jól állt neki, és az már csak az ő döntése, hogy melyikeket választja.
- A néni szerint van, csak előfordulhat, hogy orra bukok az ujjában, akkora - mondjuk az sem lenne baj. Tisztára olyan lehetnék, mint egy orangután, csak színesbe és unikornis szarvval. Nem is tudom, miért terveznek ilyen dolgokat olyan nagyba. Például anyu tuti nem venne fel olyat, de az ő méretében van. Közben próbálkoztam úgy lavírozni a sorok között, ahogyan az eladó mondta, és nem lehagyni Laut. Végül csak elértem a színes hálóingek, pizsik és pizsi overállok világába. Először nem sikerült felfedeznem azt, amiért jöttem, de rengetegféle dolog lógott a vállfákon, selyemhálóingtől, a snoopy-s pizsiig bármit meg lehetett venni. A fürdőruhák sem voltak rosszak, de az alvós dolgokért jobban rajongtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem tudom, néha vannak pónik, amiken lehet lovagolni, gondolom az tetszene a lányoknak. A fiúk meg elvannak a látvánnyal. - Már amennyit látnak belőle, de ezt nem teszem hozzá pluszba. Nem fontos infó, nem is lényeges, inkább csak csendben maradtam, az ujjaimmal kicsit dobolva a sebváltón a háttérben halkan ciripelő rádió zajára. Nem igen lehetett túlzásokba esni a hangerőt illetően, nem akartam, hogy végigunják a gyerekek az utat, de legalább ment valami.
- Jó, egy kérdést megért. Tudod, nekem Pécs is külföld,ha úgy vesszük. Olyan élettel, mint az enyém, kicsit minden ország az - ismertem el, vonva egyet a vállamon. Mert a sok utazás miatt egyetlen földrajzi helyhez sem kötődtem annyira, hogy honvágyam legyen. Persze, voltak városok, amiket jobban szerettem, mint a többit. Varsó, München, Pécs. De ezeket sem azért, mert adott országban vagy területen feküdtek, sokkal inkább azért, mert számomra jelentős eseményeknek adtak otthont.
- Babygirl, attól hogy néha jön egy-két bukkanó, az élet nem áll meg. Szerintem tetszeni fog. Tudod, hogy nem maradhatsz örökké a négy fal között.
Nem hiszem, hogy ez alkalmas időpont belemenni abba, hogy pontosan min is aggódok, millió és egy dolog van, mindig más és más, néha csak egy zsebkendő kérdése, máskor meg rendesen emberéletek. Végletes vagyok, de ez is a részem, semmi meglepő.
- Nem tudom, sokszor, sokmindenen. Múltkor azon gondolkoztam hol járjanak a lányok előkészítőbe. Mármint... Érted, lassan érik azt is elkezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Jobb híján elkezdem kipakolni a zsebeim tartalmát magam mellé a deszkákra. Több különféle ásványos karkötő elő, gyűrött pergamen rajta egy ezer éves óra levelezéssel, egy kő. Kő? Mikor raktam én követ a zsebembe és ugyan miért is? Na mindegy is. Végül a hátsó zsebeimet kezdem el áttapogatni. Ha nem találok semmit az se baj, akkor elszaladok venni valamit a hápiknak. Ha már ilyen aranyosan körém gyűlnek, akkor még szép, hogy csak miattuk végigszáguldok a falun.
Aztán meghallom a trappolást, valaki közeledik. Ennyit a magányos ücsörgésről. Felkészülök arra, hogy viszonozzam a köszönést, de csak a léptek dobogása hallatszik. Aztán csend, majd vidám hápogás, és a körém gyűlt állatok zajongva odébb úsznak. Összeráncolt homlokkal oldalra fordulok, hogy megnézzem a jövevényt.
Aki nem köszön, és – ami a legfelháborítóbb – aki lenyúlja a kacsáimat. Az árulók boldog hápogással vetődnek rá a finom falatokra. Ekkor megtalálom, amit kerestem. Egy kis zacsi kekszet. Még a klubhelyiségben vágtam zsebre, öhm, talán 2 napja? Azt hiszem akkor. Csak felmarkoltam és rohantam, hogy ne késsek el óráról. Aztán azóta se volt rajtam ez a farmer. Egy torzonborz kis fickó reménykedve néz rám, ő nem ment a többi kacsa után. Biztos folyton elűzik a többiek.
- Helló, lenyúltad a kacsáimat. – köszönök rá a vigyorgó fiúra a stég túloldalán. Alaposan megnézem magamnak, egy vigyort el is fojtok gyorsan, mert szinte összeöltöztünk. Az biztos, hogy eddig még nem volt szerencsém hozzá az iskolában. Elmosolyodok, hiszen nem vagyok egy kötekedő típus, nem vagyok én rellonos. Meg amúgy is, van egy hűséges kiskacsám, aki itt maradt nekem. Jó kis kacsa! Bedobok neki egy kis adag kekszet a tóba, ő pedig vadul csapkodva és a farktollait rázogatva összeszedegeti a darabokat.
- Awwh, te vagy a legcukibb az egész bagázsból. Ne félj, én majd csak téged etetlek. – még az is lehet, hogy rendszeresen ki fogok jönni ehhez a kis fickóhoz. Ha már nem vihetem magammal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Ez hogy jön ide? Miért kéne jobban betartania az ígéretét egy lánynak, mint egy fiúnak? – értetlenül nézek Bencére, hiszen ez szerintem nem egy nemhez kötött dolog. Az ígéretet mindenkinek illik betartania, teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány. Természetesen nem veszem magamra, amit mond, hiszen nem igazán ismer engem. Csak annyira, amennyire eddig engedtem. Mostanában egy kicsit jobban nyitok mások felé, de akkor is nagyon keveset tud rólam. Azt meg még én sem tudom, hogy milyen lennék ha mérges lennék rá, vagy bárki másra. Úgy igazán nagyon mérges. Persze elemi mágiát akkor sem vetnék be, azt szigorúan tilos. De valahogy nem is szeretném megtudni, milyen ha valaki teljesen felbosszant.
- Tényleg? Ja tényleg! De azt nem láttad, amikor legurultam a lépcsőn mert olvastam mászkálás közben! Be is tört a fejem – vigyorogva mesélem neki a fájdalmas élményt, hiszen annyira, de annyira jellemző rám. Kuncogva képzelem el, ahogy Bence belecsapódik egy szerencsétlenbe a nézőtéren. – Pedig azt megnéztem volna! Nem sérült meg az a szegény, akinek nekiszáguldottál?
Valószínűleg nem, hiszen akkor nem ilyen vidáman mesélné az esetet, bár ki tudja. De nem, szerintem nem. Kárt tenni a másikban nem vicces. Egyáltalán nem az. Mint ahogy az sem, hogy szegény Bence teljesen beleélte magát abba, hogy hirtelen elővarázsolok a semmiből egy tabletet és odaadom neki itt helyben.
- Aha, Invitoba még nem vagyok ennyire, szóval nem valószínű, hogy ide tudnám hívni a szobámból. Szóval marad a mohamed megy a hegyhez eset. – bocsánatkérően nézek rá, határozottan rossz érzés, hogy elfelejtettem és most plusz fáradtságnak teszem ki a fiút. Bár nem úgy tűnik, hogy őt ez nagyon zavarja, meg akarja kapni azt a kütyüt nagyon.
- Nem az elmélettel van a gond. A gyakorlat része a nehéz benne. Azt nézik, hogy mennyire tudom stabilan uralni és irányítani az elemet. Mindenféle necces körülmények között. – és valljuk be, itt lehet elvérezni csúnyán a vizsgán. Főleg mert korántsem uralom olyan jól, mint ahogy én szeretném. De mivel nekem pozitív kitöréseim vannak így ez kicsit megnyugtat, de nem nagyon. Kizártnak tartom, hogy vizsga között akkora nagy boldogságot éreznék, hogy elszabaduljon a pokol.
- Hát akkor nem sok elemi mágust ismerhetsz. – nevetek fel a bókszerűség hallatán. Sokkal de sokkal jobbak vannak nálam, vegyük például a profot, ő alapból az. Másrészt meg mit látott eddig tőlem Bence? Bűvész-trükköt jégkockákkal. Nagy szó mondhatom. Kicsit fészkelődök, próbálok egy kényelmes ülőpózt találni azon az icipici helyen, amit kinéztem magamnak. Ülhettem volna akár a földre is, normális távolságra tőle, de most már mindegy.
- Tud, persze. – mégis milyen tablet nem tud? – Ne tedd, vagyis már van rajta. Használható, de tőlem ne várj segítséget, hogy mit hogy kell vele csinálni, mert fogalmam sincs róla. Megkaptam, megcsináltattam és azóta is a szobámba hever. Még be se kapcsoltam. – világosítom fel Bencét. Oké, nem jutott eszembe a rúna szó, sőt a bolt neve se, ahol megcsinálták. Szóval a lényeg, hogy egy zsír új kütyüt bocsájtok a rendelkezésére.
A szemem sarkából látom, ahogy megmoccan, ugyanis éppen a fal színátmenetét figyelem, igazán mókásan ötvözi a kettőnk hangulatát. Felé fordulok, ő pedig már sokkal közelebb van, mint eddig. Rögtön el is kezd összevissza a szívem, ahogy egyre kényelmetlenebbül érzem magam. A szoba el is kezd alkalmazkodni, a kék lassan sötétszürkébe vált. Megpróbálok lassan és mélyeket lélegezni, hogy lecsillapodjak. Igazából ebből az egészből nem hiszem, hogy sokat észrevenne Bence, de a szoba tuti elárul.
- Én … apám és a felesége muglik. – válaszolok nagy nehezen a kérdésre. Régen simán rávágtam volna, hogy mugliszületésű vagyok, de már nem tudom, hogy mi is vagyok pontosan. Nem tudom, hogy ki az anyám, hogy ő mi volt. Egy halvány mosolyra futja tőlem csak, még nem nyugodtam le teljesen, talán nem is fogok. De legalább nem romlik tovább a dolog, és ennek őszintén örülök.
- Hát, kétlem, hogy a tűzhely vagy a vasaló, vagy a varrógép nagyon érdekelne. Bár ahhoz, hogy ezeket megmutathassam kirándulnunk kellene egy csöppet. Viszont ha jól emlékszem akkor te értessz a telefonokhoz. Nem tudnál tanácsot adni, vagy mutatni nekem egy jót, amit könnyű használni? – a navine buliban mutogatta is a telefonját, és úgy tűnt jól tud vele bánni. Biztos lehet abban a fura nevű boltban venni egy egyszerűt. Arra nem reagálok, hogy kedvel, nem is nagyon akarok belegondolni, nehogy tovább nőjjön a pánikérzetem. Én sem tudok sokat róla …
- Na és te? Hogyhogy ennyire megszállotja vagy a mugli dolgoknak? – felhúzom közbe a térdeimet a kanapé szélére, hogy átkarolhassam őket. A fejemet oldalra fordítva pihentetem rajtuk és úgy figyelem Bence reakcióit, mimikáját. Arról meg hálistennek nem tudok, hogy bárki szerint is jól néznék ki. Általában azt szoktam látni, hogy rám néznek és azt gondolják hogy fura vagyok. Ami igaz is. Ezzel tudok mit kezdeni, a tetszéssel már korántsem biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A szívemhez kapom a kezemet, kicsit túljátszva a megijedést még hangosan veszek levegőt, már ha ilyen lehetséges. Ez inkább valami levegővételnek indult "haaa" volt. A kézmozdulatomra kiesik a kenyérgombóc a kezemből, és a lábamra, majd a vízbe gurul. Aha, ha hivatásos kacsaetető leszek magamra borítok kenyérgombóckákat és úgy majd a vízbe gurulnak.
- Szia, ne haragudj nagyon rá voltam koncentrálva a kacsákra! - mutatok a sok cuki kis hápira. Egyem meg őket! Jó, azt azért ne, szegény kacsák! Mondjuk... finomak, de akkor is olyan cukiiik!
Pár kacsa átúszik a lányhoz, én meg elkezdek a kacsáknak integetni, meg a szememet törölgetni. Na meg hangosan nevetni, és közben azért etetem az itt maradt kacsákat. Az egyik kacsa nagyon sokat eszik, meg van olyan, aki alig evett. Jó, lehet azért mert már tele van a pocikája, vagy nem tudom, de na.
- Hé, hé, hagyj másnak is! - nézek a kacsára szigorúan, de nem hiszem hogy értette. Mármint most komolyan, egy kacsa hogy érthetné amit mondok neki? Mondjuk... mi van ha a kacsák sokkal fejlettebbek az embereknél, és ők irányítják a világot, de nem beszélnek velünk? Mondjuk akkor miért ne beszélnének az emberekkel? Mondjuk... mert túl buták lennénk hozzájuk képest? Jó, a multiverzum - más néven buborék - elméletnek nagyobb a valószínűsége. Meg annak is hogy valójában gyíkemberek uralkodnak. De ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Na remek, sikerült megijesztenem a vadidegent, aminek a kacsák isszák meg a levét. Legalábbis abbamarad egy kis időre az etetésük. De úgy néz ki a szerencséjük nem fogy el, hiszen potyog le nekik még pár falat.
- Érthető. – bólintok egyet és így is gondolom. Kacsák, vízpart, hullámzás, csend, béke, nyugalom. Hát, én se vettem volna észre magamat. Vagy mást. A tollasok persze észreveszik ám az összes erre járó embert, alaposan megfigyelve őket, hogy honnan várhatnak kaját. Most, hogy már a srác nem eteti őket pár éhesebb állat már el is indul felém. Nem várom meg, míg az enyém mellé érnek, dobok nekik is kekszet.
- Amúgy Laura vagyok. – mutatkozok be mosolyogva, ha már így összeakadtunk. – A suliba jársz? Még nem láttalak
Most már azért kíváncsi vagyok, hogy kivel is etetek kacsákat. Ha nem a suliba jár akkor nyilván, hogy még nem láttam. Oké, ha a suliba jár már évek óta, na akkor se biztos, hogy láttam már. Képes vagyok nézni, de nem látni. Mindenesetre nem tűnik túl veszélyes alaknak, de ki tudja, lehet hogy csak fel akarja hízlalni szegényeket, aztán kivadássza őket onnan és már viszi is megsütni őket egy kis narancslével lelocsolva. Ú, úgy isteniek. De a kis torzonborz kacsámat nem adom, jó, a többit se.
- Nem fog, ő a főnök. Elveri az összes többit. Az enyém az omega, látod? – mutatok rá a kicsire, felcsillanó szemmel, hiszen már el is neveztem..Omega. Tökéletes. Eszembe is jut egy mese, ami farkasokról szól, ott is van azt hiszem kacsa, de ezek cukibbak. Hogy ki irányítja a világot azt nem tudom, de ha tippelnem kéne akkor a delfinekre voksolnék. Bár én a helyükben már rég elhagytam volna a Földet. A kacsák pedig igenis, hogy beszélnek hozzánk, csak épp nem értjük meg őket. Mert túl buták vagyunk, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pöttöm kis eb
Én

Szerintem sosem voltam még ennyire szomorú eperfagyival a kezemben. A jobb szemem alatt egy kis izom minden nyalintásnál megrándul, ahogy megérzem a mandragóralevél fujfujfuj ízét. Bleh.
Tüsszentek egy aprót, ahogy a kis szellő az arcomba sodorja a hajszálaimat, amik megcsikizik az orromat. Próbálom a karjaim segítségével hátrafogni a hajamat, de sokat nem segít a helyzeten, és továbbra is hülyén nézek ki. Van ugyan hajgumim a jobb csuklómon, de ahhoz legalább két kéz kellene, a fagyimat pedig mégsem rakhatom le csak úgy nem? Még ha nem is igazán érzem az epret.

- Remélem hamarosan mérséklődik ez az íz - szöknek könnyek a szemembe, ahogy világmegrendülve lerogyok egy padra a járda szélén. Már nem foglalkozom a tincseim féken tartásával, hagyom hogy lengedezzenek körülöttem, takarásukban pedig a pár szomorú könycsepp az ölembe cseppenjen. A fagyit leeresztem, egész az lábamig, a tölcsért két kézzel fogva. Amikor megérzem, hogy az olvadó fagyi a farmeromra cseppen, lenyalom a szélét, de csak fokozódik a rossz kedvem. Mikor telik már le az az egy hónap?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Én Cat vagyok. - dobok jó messzire egy picike gombócot. Hupszi, szándékos volt. - Igen, most vagyok elsős mestertanonc. Alapképzéssel meg négy tanévvel ezelőtt végeztem. - mondom csak úgy random, de nem hiszem hogy érdekli. - Tee pedig kitalálom... másodikos vagy? - nézek rá normálisan, aztán kicsit hunyorítva, aztán megint normálisan. Hogy lehet normálisan nézni? Nem létezik normális. Azaz nálam nem, de másoknál biztosan létezik. Vagy nem tudom.
- Miii a kacsák tudnak verekedni? - vágok meglepett képet, de aztán meg nevetni kezdek. - Kis cukik. - dobok megint annyira messzire amennyire csak tudok egy gombócot, és a főnök kacsa már úszik is érte. Akik meg itt maradtak, azoknak gyorsan dobálok jó sok falatot. De a főnök aki nekem mostantól gonosz főnök visszajön, és a maradékot gyorsan elkezdi enni. - Gonosz főnök. - morgom kicsit hangosabban a gondolatnál. - De ha eleszi az összes kaját, akkor a többiekkel mi lesz? - dobok megint távolabbra egy kenyérdarabot, és próbálom etetni a többit, de nem hiszem hogy egyszer összejön. Mármint az, hogy amit adok kenyeret a kacsáknak, annak a nagy része ne a gonosz főnök pocijába végezze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szűnni nem akaró mosollyal az arcomon helyezkedem el a kiterített pokrócon úgy, hogy törökülésben egymással szemben ülve a térdeink éppen összeérjenek. Már hónapok óta együtt vagyunk, mégis minden találkozásunk alkalmával izgatottság fog el, és azok a bizonyos pillangók a hasamban egy pillanatra sem állnának meg a nagy repkedésben, de apa szerint ez normális. Az utóbbi időben sokat beszélgettünk Andrejről és rólam, és úgy érzem már teljesen elfogadta a döntésemet, és azt, hogy már nem vagyok kislány. A varázsvilágban már rég szavazati joggal rendelkezem, a mugli világban pedig kevesebb, mint egy hónap múlva szintén nagykorúnak számítok majd. Eljött már az ideje, hogy először tapasztaljam meg ezt az érzést, és erre apu is rájött az első sokk és veszekedés után.
Kuncogva hagyom, hogy közelebb húzzon magához, és a mellkasának dőlve hallgatom a szívverését néhány másodpercig.
- Kíváncsi vagyok, hogy én, vagy inkább a torta a felelős a kalapáló szívedért - pillantok fel mély, kiskutya-barna szemeibe, és játékos elégedetlenséggel ülök fel, közelebb férkőzve a piknikkosárhoz - Naná, hogy kapsz tortát. Már csak az a kérdés, hogy milyen sorrendben szeretnéd megkapni a meglepijeidet. Előbb együnk, főétel, desszert, netalán fordítva, vagy esetleg jobban érdekel az ajándékod? - vigyorodom el csalafintán, és várom a válaszát, elvégre az ő szülinapja, és ha először a tortáját enné meg, utána pedig a gőzölgő, saját készítésű pizzáját, akkor csak rajta áll. Nagyapa szokta mindig mondani, hogy mindegy, milyen sorrendben eszünk, úgyis egy helyre megy. És milyen igaza van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Biztos vagyok benne, hogy te jobban tudod irányítani a királyságot, mint én bármikor is. Nekem nem is az kell, hanem te - jelentette ki a férfi a lehető legkomolyabban. Sose gondolta volna magáról, hogy ilyen romantikus lélek tud lenni, de Ariana kihozta ezt belőle. Csak azzal, hogy tökéletes volt. Legalábbis neki mindenféleképpen.
A lány rántására azonnal megprördült, de félve, hogy beleesnek a tóba, megkapaszkodott a ladik két felében, miközben lehajolt Arianahoz. Élvezte a csókot, mindent el is felejtett maga körül. Kezei elengedték a biztonságot jelentő széleket, és míg egyik a lány derekára siklott, addig a másikkal a lány hajába túrt. Belefeledkezett abba a tökéletes érzésbe, amely akkor tör rá, mikor együtt vannak. Mintha a világ teljesen mindegy lenne, amíg ők együtt vannak.
- Hát, nem vagyok benne teljesen biztos - húzta el a száját, mikor a lány megszakította a csókot. - Jobb lenne, ha adnál még egy kis ösztönzést - kacérkodott tovább. Nem volt elég. Soha.
Leült a helyére, és kezébe vette az evezőket. Időközben besodródtak a partról, és már csaknem a víz közepén voltak. - Na jó, nem lehet ez olyan nehéz, láttam már ilyet a filmekben - vezette be a cselekvéseket, mintha nagyon profin állna a helyzethez. Majd lassan, egyik oldalt elkezdett evezni. És a csónak elindult. - Na tessék! - lepődött meg még saját maga is azon, hogy sikerült valamerre elindítania a ladikot. De csakhamar kiderült, hogy inkább ment egy irányba. Balra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Másnaposok, avagy irány Disnelyland!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Tudja jól, hogy ilyenkor zavarban vagyok, mert még újszerű nekem egy kapcsolat. Egyébként se hiszem, hogy megfelelően ki tudom mutatni az érzéseimet iránta, pedig igyekszem. Gyakran okoz kellemetlenséget például, hogy komor arckifejezésem van akkor, amikor nem kéne. Most azonban mosolygok, mert ünnepelünk, olyankor meg sosem tudok normálisan viselkedni.
Így hát szorosan magamhoz ölelem, miután meggyőződtem arról, hogy senki nincs körülöttünk. Ezt az ösztönösen jövő kényszercselekvést még időbe telik teljesen elhagynom. Nem szeretném az iskolaújságban viszontlátni magam. Irritál, ha a magánéletemen csámcsognak. Másrészt nehéz megszoknom, hogy a házvezető-helyettesem lányával járok, ráadásul mindketten prefektusok vagyunk. Kicsit olyan érzésem van néha, mintha egyeseknek nagy elvárásai lennének a kapcsolatunkra nézve, még ha az utóbbi hónapokban javult is a helyzet. De most végre ünnepelni akarok, nem ezen rágódni.
- Szerintem mindkettő - válaszolom meg a kérdést pimasz hangnemben. - Ejha, te aztán tényleg készültél! - döbbenek le a mondatain, mialatt elszökik szorításomból és a kosár körül matat. Aminek persze örülök, mert a szívdobogáson kívül percek múlva a korgó hasamat is hallotta volna. Rövid töprengés után meg is kapja a választ.
- Először együnk rendeset, aztán jöhet a desszert. De az ajándék is érdekel... Lehet, hogy túlságosan türelmetlen leszek? Jaj, nem bírom ki! - rázom meg a fejem egy széles vigyorral az arcomon. Tetszik, hogy ma én parancsolok, de képtelenség dönteni. Azt hiszem ez rajta áll, nagyon nem tudja elrontani, hogy mivel kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem hittem volna, hogy egyszer komolyan be fognak mutatni majd egy babának, de aztán megtörtént! Ténylegesen elhangzott a kis bemutatkozás, én meg némi pozitivitást erőltettem az arcomra és kicsit integettem is a babókának. Aranyos kisfiú volt, bár nem tudtam elképzelni, ahogyan kutyaként szeli az utcákat. Vagy de.
- Kutyajó sorod lesz, hidd el, rendes egy anyukád van - mosolyogtam a kisfiúra, ha mást nem, a saját kis viccemen elheherésztem, mert igen, ha valakinek az anyja egy kutya, számítson rá, hogy legalábbis úgy is lesz viszonyulva a dolgokhoz.
Ők is vörösek voltak mind a ketten, nagyon szépek is, kicsit hiányzott a képből nekem az apuka, de nem tettem szóvá, mert Lucus biztosan nem vette volna jó néven. Gondolom, hogy nem rajta múlt a tény, hogy ő most éppen nincsen itt.
- Úh, hát, nekem van ilyen nyakörvem is, olyan, amit le se lehet venni, még ha ember vagyok se, néha nagyon tud viszketni - dörgöltem meg a bőrszíjat a nyakamon. Nem olyan volt, mint a legtöbb lány féle, divatból hordott darab. Nem, ezen látszott, hogy kutyáé, még ha abból luxus és előkelő darab is. Már nem volt rajtam a garbó, hogy takarjam a világ elől. Még a lány felé is nyújtottam a pórázt, hogy megfoghassa kicsit, ha akarja, de aztán csak beakasztottam az egyik felét a babakocsi egyik részébe, a szíjat áthúzva saját magán, majd a másikat meg a másikba, jó óvatosan, ellenőrizve, nehogy nekem elengedje a babácskát.
- És természetesen medvében sem. Kár lenne értük. A hámot majd csak csatold össze, meg a kis szürke karikákba akaszd be azokat a szürke csatokat - bólintottam még nagyot, kötelességtudóan, mielőtt egy elegáns dőléssel előrefelé dudlivá nem vedlettem, bele is lépve a hámba, már csak fel kellett emelni és összecsattintani a sárga műanyagot a hátrésznél. Kicsit meg is ráztam magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nimibogyó

- Hess na! Sicc innét, te kis cukorfalat! Te is te hé ott, nem mész el onnan? Rossz kiscica! - nem azt mondom, hogy percek óta tőlem zeng a rét, ahogy a száradó macskamentaszagra körém gyűlő cicókat próbálom elhajtani, de de. Nagyhiszeműen lecuccoltam a hengerekkel, falapokkal, köteg spárgákkal, hogy majd amíg száradnak a kis levélkék még barkácsolok is cicónak pár jópofa játékot, erre a tervem dugába dőlni látszik, mert a kastély összes cirmosa, feketéje, fehére és karamellája itt sündörög a lábam körül. Megfogom a tegnap este varrt groteszk plüssegereket, és eldobom őket, hátha utánuk mennek - meg ahogy én azt elképzeltem. Nagyot sóhajtva egyenesedek ki egy percre, arcomat a nap felé fordítom, beszívom a friss, nyarat ígérő tavaszi levegőt. Elönt a békabéke, a nyugalom, meg a világszeretet, hogy aztán újra felidegesíthessem magam, amikor visszapillantva meglátom a levelek felett két miliméternyire szuszogó cirmost.

- Héha már na! - nyúlok a karjai alá, és emelem le a magaslatról. Az eldobott plüssegereket esélyem sincs egyelőre visszaszerezni úgy néz ki, ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön megtámadják a kincsemet. Pedig ez Lysander ajándéka lesz! A múltkor nyert ajándékutalványból is szereztem neki egy haatalmas cicatornyot, de szeretnék csinálni neki egy mini akadálypályát ahol igazán kiélheti a vadászösztöneit. Hátha akkor csak minden második hajnalban támadna orvul rá az ágyról lelógó nagylábujjaimra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Szerintem is élveznék. - A pónik édesek, a pacikra is mindig fel szoktak figyelni, mikor olyan helyen sétálunk akár a faluban, akár Pécsen. Anyáékkal voltunk a közeli nagy terápiás lovardánál és meg is szabadott egyet-egyet simizni, szóval biztosan nagyon tetszene nekik. A fiúk nyilván kicsik, ezt én is tudom, de örülök nagyon, hogy itt vannak. Velünk. És minden a legnagyobb rendben van. Talán kicsit jobban féltem attól, most mi lesz, mint a lányoknál bármikor, és itt nem is a szülésre gondolok, csak arra, hogy fogok én vagy Lewy vagy együtt boldogulni a dologgal. Nehéz volt neki már az elején az, amit a doktornéni mondott a babamozin, utána meg gondolom ő is átgondolta, hogy egy-egy breki is sok mindent igényel, hát kettő egyszerre. Főleg ők. Az egyiküket még nem láttam éjjel aludni, pedig már két hónaposak. Meg még majdnem meg is ette a rongyikáját egyik éjjel, mintha muszáj lenne.
- Igen, sosem egyszerű, tudom, hogy régen is majdnem nevettél rajtam, csak azért még sem, mikor olyanokat mondtam - vontam egyet a vállamon. Nem volt ez rossz érzés így utólag vagy kellemetlen, igazából én is mosolyogtam már rajta. De azért emlékszem a tekintetére, mikor megkérdezte hová mennék szívesen én meg mondtam, hogy a Balatonra. Szóval nem pont ugyan azt ismerjük és láttuk eddig a világból. Azaz mi még keveset a brekikkel, de ezen szeret változtatni mi meg boldogok vagyunk.
- Nem akarok bukni semerre, és remélem azt ők se fognak hami után... azt hiszem elfelejtettem a másik felsőm - gondolkodtam el magamra nézve. Éreztem, hogy túl könnyű volt a hátizsákom, de mindegy is. - Tudom, szeretek is kimozdulni veled, veletek. Jó érzés, csak kicsit megint furcsa, most sok volt, mikor úgy nem ment vagy nem volt jó érzés - vallottam be, mert ha nem is mondtuk ki így volt. Egy időszakban nem voltam semmivel túl jóban, persze a brekik más tészták. Velük igyekeztem így is a legboldogabb lenni, mert ők nagy öröm. De most már nem féltem sok dologtól, amitől akkor még igen.
- Lassan? Miért oda mennyitől kell? - néztem kicsit értetlenül. Mert még picik, tényleg azok, nekem nem mondják hogy nem. Most születtek, meg még tökre nem tudnak sok-sok mindent. Persze járunk, mikor Münchenben vagyunk a foglalkozásokra az ottani oviszerű helyre, Klara szereti is, de az más. Csak pár óra és mehetünk haza. - És ezt muszáj?