És itt egy másik Maja is.  
Sziasztok! *-*

- Ma lesz a találkozó?
- Ma. Ja.

Hehh, inkább lelépek  

Bálint

Szia *kilép a sötétből*

Dehogy

*körbenéz, hogy vannak-e még a környéken*
Ha közelebb jössz, megsúgom.

Igen, mert nem akarok osztozkodni. *zörög a háta mögött valamivel*

Vagy inkább csak te vagy az.  

*boldogan dugdossa tovább a csokit*  

*Myra nyakába ugrik*
Csokiii.

Büdi vagyok?  

Akkor jó.  

Még hogy én vagyok a fura, mikor ő mindig csak áll és bámészkodik.  

Wow Luca, ennyi idő alatt megfőzted és meg is etted?  

Csókolom! ^^
Itt szélcsend van épp, de hűvös.

Tééényleg. A hógömb már az archívumba került? Pedig volt ilyenünk is.

Mi a baj, David?

Ja azt hittem.  

De biztos.

Szia, Pomona! Üdv itt.

Hát én azt javaslom, hogy foglalj le egy avataralanyt először is.
KATT<- Itt találod a már lefoglalt alanyokat. Nézd meg, hogy olyan alanyt találj, ami nincs a listában.
Ha találtál ilyet, foglald is le. Azt pedig ITT tudod megtenni.
Ezután töltsd ki az adatlapodat minden jóval, és neki is állhatsz játszani. ^^

Málnássy Pomona - 2018.07.10. 09:16


Inkább a Maját használom, de a Nerellára is hallgatok.
És nagyon szívesen. ^^


UPD.: És persze olvasd el a Világleírást, meg a többi tudnivalót, ha eddig nem tetted.

Sitcom jöhet?  

Amúgy sziasztok! ^^

Azaaaaaz. Jóbarátok. *-*
Te legilimentor vagy?  

Hmmm. Már is van egy remek kaland alternatíva.

*Zsombira mosolyog, elpirul, majd egy fotel mögé ugrik, hogy ne legyen szem előtt*

Megoldható, Dimi, nyugi. Akkor max nem a kastélyban lesz, hanem valami ijesztő helyen, ahol a felnőtt karakterek is mozgathatóak.

Van benne valami. xD

A délelőtti, és délutáni órák közti szünetben robogok le a vasútállomásra, ugyanis megérkezett a bagoly, amiben az elveszett táskám megkerüléséről értesítettek. Jó, nem is igazán elveszett, hiszen én voltam a béna, hogy fennhagytam a vonaton. Ez mind írható az izgatottság számlájára, na meg persze arra, hogy csöppet nem ezen a világon élek néha. Anyu mindig bolygó hollandinak hívott, amire nem cáfoltam rá, hiszen én, meg a kis művész lelkem szeretünk elkalandozni, na.
A kastélyból kijutással nem akadtak gondjaim, szerencse, hogy apu az Eridon házvezető-helyettese, így simán ment a dolog. Olyan fura még belegondolnom, hogy végre van apukám. Egész életemben tudtam, hogy az a férfi, akivel együtt éltem, nem az igazi apám, és bár nagyon szeretem őt, mindig is kíváncsi voltam az igazira. Nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországra, megkeresni.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, amikor leérek az állomásra. Megint jól elkalandoznak a gondolataim, nem is csoda, hogy majdnem nekimegyek valakinek, az amúgy alig pár főt számláló peronon. Csak egy-két diák szállt le az éppen megérkező járműről, akik mind az iskola egyenruháját viselik, ahogy én is. Nem volt időm átöltözni, és amúgy is sietnem kell majd vissza, a délutáni órákra. A lány viszont, akinek majdnem nekimentem, mugli ruhában érkezett, ami nekem nem furcsa, hiszen világ életemben mugli környezetben éltem, persze az iskolán kívül.
- Ne haragudj - nézek fel a lányra, mert igen, nekem fel kell néznem rá. Ő sem egy langaléta alkat, de én még rajta is túlteszek. Fiatalabbnak néz ki nálam, hiába magasabb. Egyébként nincs nagyon miért bocsánatot kérnem, mert épp időben álltam meg ahhoz, hogy elkerüljem az ütközést.
Sietnem kéne, mert össze kell szednem az elhagyott cuccaimat, és vissza is kell érnem, mielőtt elkezdődik a számmisztika óra. Amúgy sem vagyok kibékülve a tantárggyal, és nem akarom kihúzni a gyufát Vasvárynál. Ennek ellenére halványan elmosolyodok a vöröske szemébe nézve, és felteszek neki egy ártatlan kérdést, inkább csak illedelmességből.
- A kastélyba tartasz?

Érdeklődő arckifejezéssel nézem végig, ahogy egy hármas csoport diák vihogva sétál el mellettem, a kastély felé indulva. Nem ismerős egyikőjük sem, mondjuk nem meglepő, hiszen én is csak pár hete vagyok az iskolában, na meg persze az országban is.
A vöröshajú lány megrázza a fejét a bocsánatkérésre, és tovább kutakodik a táskája mélyén, talán el is felejti, hogy ott állok.
Majdnem felszalad a szemöldököm a válaszára. Bizonytalannak tűnik, még azt se tudja, hogy a kastélyba akar-e menni, vagy sem.
- A Bagolykő Mágustanoda, igen. Én is arra megyek vissza - bökök a fejemmel a kastély irányába, - ha gondolod mehetünk együtt, csak előbb el kellene intéznem valamit. De két perc az egész.
Nem tudom, igényli-e a segítségemet, de azért felajánlottam. Amilyen elveszettnek tűnik, úgy gondoltam, jobb, ha megkérdezem. Elvégre prefektusnak is kineveztek, ami számomra még mindig egy hatalmas kérdőjel, de ha már megkaptam a csini kék jelvényt a taláromra, igyekszem méltó lenni hozzá. Amúgy is megkérdeztem volna, vagyok annyira empatikus, legalábbis azt hiszem.
- A múltkor fennhagytam egy táskát - mutatok a vonatra -, azt akarom visszaszerezni.
Először fel se tűnt, hogy elvesztettem, annyi cucc volt nálam. Az egész életemet fel kellett pakolnom a vonatra Glasgowban, hogy aztán egy átszállással végül Bogolyfalván szedjem le. Kinek tűnne fel pont egy kis hátizsák? Senkinek. Főleg nekem nem.

Robi bácsi szerint támadás volt?  
Vagy lehet, hogy csak egy picit paranoiás, nem?  

Miután kijutottunk a megroggyant toronyból, a gyógyítók rögtön kezelésbe vettek mindenkit, akinek szüksége volt rá. Sokan egy karcolás nélkül kijutottak, sokan pedig nagyobb sérüléseket szenvedtek, és sokáig ápolásra és felügyeletre van szükségük. Én azok közé tartozom, akiket néhány napra a Gyengélkedőn látnak el.
Már jó néhány óra eltelt a baleset óta, a legtöbben alszanak. Fogalmam sincs, hogy jött álom a szemükre. Apu meglátogatott, ami némiképp megnyugtatott, és Will is azt javasolta, hogy aludjak, de az én szemem nem akar lecsukódni, pedig már éjfél is jóval elmúlt.
Az ágyamon fekve az ablak felé nézek. A beszüremlő fény félhomályba borítja a szobát, amiben sokadmagammal próbáljuk kipihenni a fáradalmakat, és a megpróbáltatásokat. Nem hiszem, hogy ez bármelyikünknek is könnyű lesz. A sérülések be fognak gyógyulni előbb-utóbb, de a lelkünkben okozott sebek nagy része nyitva marad majd. Az enyémben legalábbis biztosan.
Nagyon sok dolgot érzek egyszerre. Álmosságot, kimerültséget, félelmet, aggodalmat. Hiába vagyok már biztonságban, hiába fekszem egy meleg ágyban, a kezeim remegnek. Volt időm végiggondolni magamban a nap eseményeit, és őszintén, büszke vagyok magamra. Ez az egész azt bizonyítja, hogy van remény, ki tudok lábalni anyu halálának árnyékából. Hiszen nem roppantam össze, nem tepert le egy pánikroham sem, pedig bőven lett volna oka rá. Sőt, még arra is volt merszem, hogy Jinnel visszamenjek megkeresni a testvérét, aki él, jól van, többé-kevésbé, és most a velem szemközti ágyon piheg.
Igyekszem kiüríteni a fejemet, úgy bambulok a homályba. Pihennem kéne, de egyszerűen nem megy.
A csendet hirtelen megtöri Jae kapkodó légzése, majd egy közelében fekvő lány csendes sírása. Biztosan felébredt Jae motoszkálására.
Visszafordítom a fejem az említett két diák felé, és lassan felülök az ágyamon. Mindenem sajog, és a lábamba belenyillal a fájdalom, mire szinte némán felszisszenek.
- Minden rendben? - Suttogok Jae és Lily felé, közben a pálcám után nyúlok, és egy Lumossal halvány fényt varázsolok a terembe -, Nyugodj meg, nincs semmi baj. A gyengélkedőn vagyunk, itt már biztonságos - suttogom megnyugtatóan, elsősorban a szipogó lányt próbálva csitítani. Nem lenne jó, ha felébresztené a többieket.