|
|
|
|
|
|
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
|
Nincs arra idők xD Az órákra is menni kell, itthon is dolgozni kell, mindent is kell, ezért keresek plusz embert, osztódni nem lehet xD
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
|
Furcsa, hogy két ember, akik egy időben naponta találkoztak, majd mikor újra összehozná az élet nagy kihagyás után az isten háta mögött történik mindez. Nem volt bajom ezzel a községgel, mai azt illeti biztos voltam benne, hogy megvannak a maga szépségei, de ahhoz még nem volt elég szerencsém. Nem ma, hanem úgy egyébként, jártam már itt, de az iskolás éveim amúgy is sokszor szeretném elfelejteni. Az egyetem hozzám közelebb állt, könnyebb volt lelkileg és emberileg, bár nyilván mindenki máshogy éli ezt meg. Örültem azoknak, akiket megismertem és a sikereiknek is, velük tudtam értékelni őket.
- Ami azt illeti - kezdtem bele sejtelmesen, de az érdeklődésem és a pincér lány kicsit félbe szabta a gondolataim, így elsőre elmaradt a nagy és drámai indítás. Biztosan meg lett volna pedig az a nagyon visongós öröm, részemről legalábbis meg van mert én elég boldog vagyok tőle.
- Hát heló, Mona - hajoltam kicsit lejjebb, hogy közelebb kerüljek hozzá, a kezem pedig elé tartottam, hogy felmérhesse ki és mi vagyok, csak óvatosan. Aztán ha engedte, megsimogattam a szép kis fejecskéjét mielőtt nagy mosollyal továbbra is visszaegyenesedtem volna a helyemre. - Az a lényeg, hogy veled rendben legyen, a többi ember amúgy is fura - intettem is le hanyagul, majd ezután el is nevettem magam. Kicsit vicc, kicsit nem. Tényleg tudtam a gondolattal azonosulni, de ennyire rossz nem volt azért a helyzet.
- Ó! A rendelő - emeltem fel a mutatóujjam, hogy végre eszembe jutott, amit elkezdtem. - Jó is hogy mondtad, meséltem, hogy én még gyakorlat közben vagyok, nos, februártól itt lesz Will embereként én is a rendelőben - néztem rá széles vigyorral és büszkén. - Meglepetés? - kétkedő, kissé kérdő hangsúllyal ejtettem ki a szót végül.
|
|
|
|
|
Moon Jun Seo
INAKTÍV
"Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk"
RPG hsz: 126
Összes hsz: 1408
|
Nem akarok senkit se megrémíteni, de szerintem az a szalámi mozog
|
|
|
|
|
|
|
Bornemissza Luca
INAKTÍV
Kutyamama
RPG hsz: 84
Összes hsz: 339
|
Az exek
Ardai Tánya × Tanári × délutánLuca hálás amiért a másik ennyire megértő vele szemben és ezt azzal fejezi ki, hogy mikor odateszi kezére Tánya a kezét még inkább elkezd sirdogálni, már félig örömében is, amiért érezi a másik szeretetét és támogatását.
- Szeret? Lehet olyan mint régen? - felcsillan a szeme, azonnal fellelkesül az ötletre, elvégre Luca annyira szereti a férfit, hogy akármit el tudna neki nézni, talán fel sem fogja igazán, hogy az egykori párja mit tett ellene, hogy mennyire haragudnia kellene rá, hogy mennyire nem jó az, ami vele történt. Ő csak annyit érzékel az egészből, hogy többet nem lehet a férfi mellett, amitől darabjaira törik a szíve.
- Máshogy... - kezd újra elkeseredni a szája, aztána végére amikor a rossz álomról beszél a másik már hevesen bólogat kiázott, vörös szeméből patakokban folyik a könny. Először meg is próbálta felébreszteni magát, még vízbe is dugta a fejét, mert tényleg biztos volt abban, hogy ilyen nem történhet meg. Sőt, azóta minden nap azt várja, hogy felébredjen az ágyban, Kirill mellett és kuncogva elmesélje, hogy milyen ronda álma is volt, erre pedig a férfi szelíden magához vonná és egy csók után megnyugtatná, hogy soha míg világ a világ nem történhet meg ilyen.
- De...de a mesékben sincs második pár - törölgeti a szemét szomorúan - mindig úgy volt, hogy megtalálták egymást és boldogan éltek amíg meg nem haltak, de én nem akarok meghalni! - itt kifakad és szinte visítani kezd, a kisbaba úgyszintén, kiköpi a hajszálat amit eddig rágcsált és elkezd torkaszakadtából ordibálva bőgni.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
JasonTürelmesen nézem végig, ahogy elhelyezkedik a széken, ami nagyokat reccsen súlya alatt. Adja a jó ég, hogy bírja még egy kicsit, mert ha nem, én itt fogok meghalni a nevetéstől, ha széttörik alatta. Hiába csúszik lejjebb a széken, ugyanannyira magasodik ki a cukrászdában lévők közül. A rezervátumban is lehetetlen volt nem észrevenni alakját, hatalmas hajával és ugyanakkora szakállával. Na meg a mosolya. A mindig őszinte, kedélyes és kedves mosolya. Állandóan arcát díszítette, nem lehetett levakarni róla. És ha ajkai mosolyra húzódtak, szemei mosolyogtak vele. Ez az a dolog, ami megfogott legelőször Jasonbe. Az őszinte tekintete és cselekedetei. Nem tudok reagálni feleletére. Megfogott, szemeim kicsit ki is kerekednek. Somolygok kicsit, ám tisztában vagyok azzal, hogy igaza van. Két éve ott volt a lehetőség, hogy mindent megtudjak róla. Ott volt a lehetőség, hogy mindent megoldjuk együtt, hogy mindent átéljünk együtt. Minden este karjaiban aludhattam volna el. Hallgathattam volna mély, egyenletes légzését, ahogy egy hosszú nap után, végre ő is nyugalomra tér. Immár bőröndöm mellett egy pillanatra lehunyom a szemem, és akkor… Megérzem Jason határozott szorítását ép karomon. Ahogy magához ránt, táskám a földre esik alkaromról, meglepődöttségemben még egy kisebb sikkantás is elhagyja ajkaimat. Összeszorított szemekkel huppanok az ölébe. Pár másodperc múlva merem csak kinyitni, amikor közli, hogy mennyire szemtelen is vagyok, mintha eddig nem tudta volna ő sem, de mindegy is. Szívem egyre nagyobbakat dobban, ahogy megérzem illatát, érintését magamon. Elégedett mosoly terül el arcomon. Sakk matt, Payne. Tekintetem az övébe fúrom, de hiába várok valamiféle magyarázatot, ő inkább a pincérrel kezd el „kedélyesen” beszélgetni. Érzem érintését a hajamon, jóleső borzongás fut végig rajtam, amit bizony hiába is palástolnék, valószínűleg Romániában is látják. Amikor tekintete végre visszatalál kékjeimhez, kicsit megilletődök. Az a tűz, ami íriszeiben ég idegen számomra. Nem is tudom, minek nevezhetném. Határozottságnak? Eltökéltségnek? Magabiztosságnak? Igazából nem is fontos, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném jelenleg is, és szerettem volna két évvel ezelőtt is. Akkori tetteim oka, nem ment fel a döntéseim alól, mégis meg kellett hoznom őket, akár szerettem volna, akár nem. És hogy hányszor jutott eszembe Jason megnyugtató tekintete, amíg azzal a fennhéjázó f*szfejjel voltam? Elmondhatatlanul sokszor. - Ezek szerint mégsem te fizetsz? – emelem meg egyik szemöldököm óvatosan, fejemet még oldalra is biccentem egy kicsit. Nem fordítom el tekintetem, tartom pillantását, ha kell életem végéig. Ám amikor a pincér odalép hozzánk ismét, zavartan letekintek ölembe helyezett ép karomra. Végig hallgatom, ahogy összepakol mindent, majd sűrű bocsánatkérések közepette, megint magunkra hagy minket. Kíváncsian tekintek Jason-re. Valóban nagyon érdekel a válasz, azonban azt még nem sikerült eldöntenem, hogy hallani is akarom-e. Az ölében kötöttem ki, egy igen kis visszafogott cukrászda egyik asztalánál, és én mégis bizonytalanságba taszítom saját gondolataimat. Mélyebbet sóhajtok, illata még inkább bekerül tüdőmbe, reménykedve abba, hogy soha nem szabadul ki onnan, fújom ki. - Mit szeretnél Jason? - fordulok felé teljes felsőtestemmel. Hangom halk, érdeklődő. Ép kezemmel lágyan simítok végig arcélén, őszintén mosolyogva. - Nem szeretnék ma kételyek között lefeküdni, és tudom, hogy önző gondolat - emelem fel ép kezem, jelezve neki, hogy engedje, hadd folytassam. - Nem voltam veled tisztességes két éve, tisztában vagyok vele, de abban a helyzetben, az tűnt a legjobb döntésnek. Rengetegszer eszembe jutottál, és mindig összeszorult a szívem, ahogy feltűnt lelki szemeim előtt őszinte mosolyod - megállok. Tenyeremet arcára teszem, hüvelykujjammal simogatom azt. Egy pillanatra letekintek mellkasára, keserűen elmosolyodom, végül ismét íriszeibe fúrom tekintetem. - De most sem fogok neked ígérgetni - arcának simogatását is abbahagyom. Ha most fog elmenni, felkészülök. Minden lehetséges dologra fel kell készülnöm. - Ismersz már ennyire.
|
|
|
|
|
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
|
 kinézet | Budapesti Bűbájképtár | január 13. este- Megválaszoltam a feltett kérdést - emeltem meg a kezeim megadóan, majd csak elkomorodva ingattam a fejem. Azt mondja nekem Westwood. Már egy pillanatra be is úszott elém a kép, ahogy Cesare beáll elém és éppen számon kér valamit. Neki szokása ez a megszólítás, és gyanúsan sokat lógtak együtt régebben is, tartok tőle az a beszélő viszony nem halványult, de ezt egyelőre nem erőltetem vizsgálgatni.
Utáltam a legtöbb részét, ami a marketing részével járt egy-egy bemutatónak, nem különösebben azt, mikor számomra igen egyértelmű dolgokat kellett ismételgessek, hogy értsék, vagy közelítsenek a tényekhez. Meg olyan kérdéseket tesznek fel persze, amitől csak falnak mennék, hogy jó ég, te hallod magad? Mindenesetre vége lett. Előbb is, mint hittem, aztán ahogy valami pincérlány majdnem leborított megtorpantam, majdnem a ruhám bánta, damn it.
- Mert szeretnél mesét is nézni? - érdeklődve úgy téve, mint akinek elképzelése sincs. Igazából egy hozzá hasonló lány mellett sosem lehet tudni. Kellett nekem már éjfélkor hajat fésülnöm, pólóra mintát vasalnom és csillámproblémát is elhárítanom. Meg sem tud lepni. - De ezt időzítsd későre, még dolgunk van.
Nem vagyok ma valami bő beszédű, de mindent a cél érdekében. Aprót bólintottam a kérdésére, majd a karja alá nyúlva visszavezettem hátra és miután már ketten voltunk még magam felé fordítva őt egy csók erejéig eléggé lefoglaltam, kissé a folyosó falának is nyomva őt, majd egy vigyorral megigazítottam magamon a zakót és kivezettem hátra, ahol már várt a taxi.
- Babydoll, csak utánad.
|
|
|
|
|
Blossom Miles
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
|
Nico - Erről édesanyámat kellene megkérdezni. Szerintem ő boldogan mesélne történeteket arról, hogy mennyire nehéz eset voltam. Vagy vagyok is – javítottam ki magam. Anyu egyszerűen annyi embernek regélte el, hogy milyen nehéz dolog olyan akaratos boszorkányt nevelni, mint én amilyen én vagyok, hogy szerintem fél Sopron már csak ezért is megnéz, amikor lemegyek a kisboltba tejért. Ránézésre talán nem vagyok annyira vad, mint ahogy anyám elbeszéléseiben. Olykor el is szalad vele a ló és hozzátold a történetekhez. Már olyat is hallottam vissza, hogy rivallót kellett küldenie, pedig szerintem azt sem tudta, mi az és történetesen soha nem kaptam olyan bizonyos, piros borítékot iskolás éveim alatt.
- Persze, és bocsáss meg, azt hiszem ezt nekem kellett volna megkérdezni. Mindenesetre gyógyító lettem, nőgyógyász per szülésznő specializációval – válaszoltam a feltett kérdésekre, kivéve arra, hogy megérte-e. Tulajdonképpen én sem tudom. Ha a tanáraim betegek, akkor tudok nekik segíteni, és biztosan találkoztak nálam rosszabb diákkal is, ezért talán megérte.
- A rendelőre kiírták a nevem. Meg a ház postaládáján is ott virít nagy betűkkel, hogy Dr. Blossom Miles, de nem hiszem, hogy máshonnan ismerhetnél. Szülői ágon meg senki nem híres. Vagyis anyunak nem is hasonlít a neve, meg amúgy sem túl ismert. Apám meg nincs – vontam meg a vállam. Miután kimondtam, nyilván én is rájöttem, hogy ez furán hangozhat, így megpróbáltam javítani magam.
- Azaz nyilván van apám. Tudok a porzóról meg a bibéről, és nem is ringatom magam kicsinyes álmokba, minthogy ha nem fogadom el, akkor megszűnik létezni. Anyuval csak leléptünk, ő meg maradt Londonban – a lehető legtöbb információt akartam a legkevesebb szóba sűríteni. Az apám egy tüske számomra. Felesleges, és még csak beszélni sem szeretek róla, de azért ott van. Ott kell lennie, mert túl hülyén hangzik, hogy apátlan vagyok. Talán ez a magyarázat a személyiségemre. Mindig volt miért dühösnek lennem, mert bármikor elő tudtam kaparni a sérelmeimet apámmal szemben.
- Nagy általánosságban mindenki kedves. Csupán két csoportot érdemes elkerülni. A néniket, mert ők mindig pletykálnak, emellett a stégen üldögélő, apátlan gyógyítók is furák – mosolyodtam el, miután összefoglaltam az információkat, amiket eddig megtudott rólam.
- És mit tanítasz az AMS-en? – kérdeztem. Ha nem tettem volna fel az életem a gyógyításra, szerintem én valahol bájitaltant oktatnék.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
boldog 22:22-t akartam kívánni, de elkéstem  kellemes éjjelt! itt egy kevés fáradtság van, de lelkes gép előtt ülés
|
|
|
|
|
Andretzky Korinna
INAKTÍV
Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
|
Édes Celestyna - Mindenképpen! Tudod, hogy petrezselymet árulok. Hát hogy megyek én bálokba, ha nincs férfi az oldalamon, még kinéznek az úri nagyasszonyok!
Vannak ilyen hülyeségeim tudom. De engem alapból is kinéznek, főleg a savanyú nyanyanépek. Mondjuk nem mintha nagyon érdekelne, hiszen ez csak abban erősít meg, hogy nem vagyok hétköznapi. Megmondom, őszintén untat az átlagos. Nekem kell valami, ami felráz. Ha megnézzük életem embereit, tagadhatatlan a különlegességi mágnes dominanciája. Itt van Cel, a művészet maga, aztán Jack, Mr. Rejtély, akire úgy vágyom, mint soha senkire, és aki kézzel írt soraival olyan különleges élményt hoz a napjaimba, hogy elmondani se tudom, és ott van Ophelia, a nő maga. A kifinomult, tökéletes és mégis harcias amazon. Imádom a barátaimat, mert olyan kincsek ők, akiket nem lehet nem észrevenni, nem lehet nem tenni értük, velük, miattuk. Hol lennék én nélkülük? Egy huszonhat éves özvegy, aki azt hitte ott és akkor, hogy az élete semmit sem ér a szerelme nélkül? Sehol sem lennék. Hol vagyok mégis? Egy kiadó résztulajdonosaként megtehetem azt, hogy egy lovasbirtok ügyeit intézzem. Szabad vagyok. Ha akarom, máris Bécsben teremhetek, vagy Velencében, esetleg Amszterdamban. Bárhol lehetek. Bárki lehetek. Miattuk. Mert ők láthatatlanul is megtanítottak arra az életfilozófiára, hogy a világ tehet egy szívességet, méghozzá tövig, mert mindig van holnap, és a holnap tele van mindennel, ami csodálatossá tehet. Csodálatos vagyok, mert a barátaim csodálatosak. Mert csodálatos életet kaptam, általuk.
- Csak így elmondtad neki, hogy babáznál, ő meg oké, akkor házasodjunk?
A szám csodálkozósban marad, mert annyira édes ez az egész. Nem volt nagy hercehurca, rákészülés. Csak beszélgettek az életről, tervezték a jövőt, és Cel álmai szépen valóra válnak. Mennyire tökéletes! Szeretném és megkapom. Ő meg is érdemli. Azt is, hogy Dustin az élete része, és azt is, hogy az akar maradni, hogy családot szeretne vele. Van ennél nagyobb csoda? Aligha. Sokan nem hiszik el, de imádom a boldog történeteket, azt, ha valakivel ekkora csoda történik. Én is szeretném ezt átélni, megtapasztalni, magamévá tenni. Olyan nyugodtan és bájosan, olyan tökéletesen, ahogy az övé. Mert ez így volt tökéletes. A legtökéletesebb. Nem azt kapta, hogy "értem", sem azt, hogy "rendben", sőt, el sem futott. Nem! Azt mondta, hogy akkor legyenek társak, egy életen át. Mennyire igaz, mennyire csodás.
- Egy ilyen csodálatos történet után? Fel vagyok villanyozva. A világ legszebb és legboldogabb menyasszonya leszel. Aztán jönnek majd a babáitok, és én mindegyiket végig fogom puszilgatni, és mélyen beszívom majd az illatukat. Készülj! Nagyon illatos babáitok kell, hogy legyenek, mert különben mindenki elől elszívom őket.
Nevetek, mert tudom, hogy a babák illata - amikor nem kakilnak be éppen -, mindig csodálatos. Puderes és megnyugtató, tele törékeny csodával.
- Azt hiszem, csodálatosan vagyok. Nem tudok mást mondani. Annyira boldog vagyok a boldogságodtól, hogy muszáj beszélnem, mert különben örömömben csa sírnék és sírnék.
|
|
|
|
|
|
|
Ballay Bálint
INAKTÍV
Mr. TOkéletes
RPG hsz: 17
Összes hsz: 35
|
Donovan kisasszony- Nem, nem kifejezetten.
Felelem teljes nyugalommal a hangomban. Nem állítok valótlant, csak mert fejből idézem, nem kedvelem, fejből idézem, mert a családom egy tagjának fontos Yeats és az ő munkássága, én pedig tiszteletben tartom őt, és tisztelem azt, hogy földi ideje jelentős részében erre fordította a figyelmét, kitartóan.
- A dédnagyanyám, Mikóczváry Esztella fordította.
Ha megnézi az első oldalt, valóban ott lesz a neve, tudom, nem állítanék olyat, ami nem valóságos. Rengeteg verset tudok még időzni, tőle is, másoktól is. A magam kedvence William Blake, de ezt még nem fedtem fel a saját családom előtt sem. Várják, hogy meghatározzam, ki jellemez engem, pedig ha tudnák, hogy korai éveimben eldöntöttem már.
Fel-felpillantok én is a növekvő embertömegre, csodálkozva nézem a korai megindulást. Mindennek oka van. Talán ma valahol egy késő délutáni összejövetel lesz, és ott várják őket, ezért esznek korán. Megesik, hogy néha megváltozik a világ normális rendje.
- Csak nyugodtan.
Mutatok a velem szembeni asztalrészre, elvégre valóban udvarias cselekedet tőlünk, hogy átengedünk egy asztalt két másik várakozó számára, illetve mérlegelve a lehetőségeket, hogy egy idegen vagy egy idegen, akivel már beszéltem két mondatot üljön-e velem szembe, nos, nyilván az utóbbi. Arrébb húzom kissé a poharamat, hogy kényelmesen elférjen. És amikor megtörténik, felpillantok rá.
- Miért éppen Yeats?
|
|
|
|
|
Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV
Faljáró
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
|
Vakrandi a végzettel prt. II.
Ophelia DonovanA nő válasza meglepi. Az átadott papírt nézegeti és jön rá arra, hogy a randipartnere felültette. Sohasem fog eljönni, elégre ez a nő, biztosan nem az a nő, akiről Francesca szót ejtett. A férfi jelenleg két dolgot tehet: vagy jelzi, hogy félreértés az egész és szépen hazamegy, vagy linkel egy hatalmasat, hogy fogalma sem volt, kivel kell találkoznia és ezek szerint pont a csinos hölgy az. Szerintetek melyiket választja? Naná, hogy hazudik!
- Nos, úgy tűnik egymásra is találtunk. A címzett ugyan nem épp Ön lett volna, de ha nincs ellenére, akkor szívesen elhívnám valahová - egy kissé bátortalan, de kedves mosoly kúszik ajkára, ahogy kiejti ezeket a szavakat. Akár kínos is lehetne a helyzet, de mivel amúgy sincs fogalma arról, ki lett volna az eredeti címzett, tulajdonképpen nincs miért rosszul éreznie magát. A másik egyébként sem jött volna el, ha pedig már mindketten itt vannak, ez a nő pedig látatlanba úgy döntött, ad esélyt egy új találkozásnak, akkor miért is ne? Elvégre valahol a szíve mélyén mindig is arra várt, hogy majd belebotlik egy véletlen folytán valakibe. Talán pont ő lesz az! - Oh, milyen udvariatlan vagyok, hadd mutatkozzam be. Francesco Nico Bianchi - eszébe jut, hogy bár roppant kedves gesztus meginvitálni a másikat valamire, talán nem ártana azt is tudni, kit hív el egy nem randi randira. Gondolom van, akit ez baromira hidegen hagy, csak semmi ne fityegjen ott, ahol nem kéne, de Nico sohasem volt az az ember, aki a nőket dísznek látta egy lyuk körül - mert mondjuk ki az igazat, sok férfi tesz így. Az más kérdés, hogy az ő szemében az ilyen nem férfi, de a csajok buknak az ilyenekre. Pár kedves szó és... Na mindegy. Ez a szerencsétlen meg full normális és nem talál párt magának. Vajon más is ilyen gondokkal küzd? Kezeket a magasba, ha igen!
- Mihez volna kedve?
|
|
|
|
|
Andretzky Korinna
INAKTÍV
Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
|
Én és a kisöcsém - Azt mondja nekem, nyommer!
Nézek rá ál-felháborodottan, túldrámázva a felháborodottságomat. A pofám leszakad ettől az embertől, komolyan mondom! Csak nézek rá úgy, mint valami sértett díva, egészen, míg nem kérdez. Akkor nagy kegyesen valóban felé fordítom csodás tekintetem.
- Egy éjszakás lesz. A volt nője olyan féltékeny volt rám, mint az atom, szóval kipróbálom, hogy mit féltett.
Kapcsolatban lévő emberrel soha, ez aranyszabály nálam, de kapcsolat utáni vagy kapcsolaton kívüli, az nem bűn, hanem kölcsönös segítségnyújtás. Nem fárad el úgy a kezed, mintha csak te dolgoznál meg azért a bizonyos betevő falatért. Az én életvitelem jelenleg igen egyszerű. Olyan lazának lenni, mint a rigalánc. Anyám, az az áldott, szent asszonyság, még csak véletlenül se gondolja azt, hogy elkezd megkedvelni, és magához édesgetni. Nagyon kedvelem a kapcsolatunkat így, ahogy van. Kölcsönösen bosszantjuk egymást, és utána elvonulunk. Nem is kell ennél több.
- Höhöhöhö, ha életem nagy szerelme Andrássy lenne, elszaladnék sikítva, felmásznék egy toronyszobába, erényövet húznék, apácának állnék és némasági fogadalmat tennék. Csak ennyi Andriska, csak ennyi történne, ha belépne az életembe egy Andrássy.
Elnevetem magam a képre, ahogy valóban futok, mint egy szőke plasztik, sikítva, fel-le ugráló mellekkel, követelve, hogy mindenki hagyjon békén. Felmásznék, tökéletes nude manikűrömet se féltve a toronyszobába, a falon át másznék fel, mint valami őrült, zárnám magamra, és nyelnék le minden kulcsot. Aztán csak hallgatnék, örökre. Borzalmas a gondolat, hogy én megint Andrássy legyen. Tetszik tudni, éééén nem vagyok olyaaan lány. Nem, nem.
- Uncsiztam, te vicces vagy, gondoltam, tegyük össze, amink van.
Még a szemöldököm is megemelem kétszer, mint az igazi macsók, amolyan "begyüvöl cicus" ábrázattal.
|
|
|
|
|
Andretzky Korinna
INAKTÍV
Cinkelány
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
|
Fellegi Nóra - Nem mondom el, de titokban mindenképpen rajonganunk kell értük együtt!
Majd kitalálunk mindenféle kódolást, hogy ne jöjjenek rá, hogy róluk van szó!
Mindenképpen így lesz, hiszem, hogy ez menni fog. Kevés lánnyal jövök ki, a legtöbb megbotránkozik azon, hogy milyen ember vagyok, de Nóri pszichológus, nem nagyon hiszem, hogy aggódnom kellene attól, milyen lesz a hozzám való viszonya, hiszen pont az ilyen emberek kezelésére specializálódott. Igen, köszönöm, nem túlzok, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok normális. De legalább élvezem.
- Nem, köszönöm, lassan muszáj lesz indulnom, mert jön hozzánk két író is, és Lara, nos, nem igazán szívleli őket, mert eléggé obszcének. Én viszont jól kezelem őket, így kell neki a megerősítés.
Nem is értem, hogy hogy van bátorságuk éppen a kiadójuknak lökni a sódert. Kár, mert amúgy tényleg piszok jól írnak, csak eléggé kiábrándító, hogy ennyire semmibe veszik az illemet, pedig szívesebben maradnék még beszélgetni, de tudom, hogy lesz alkalom, amikor egy mélyebb és nem pszichológusi beszélgetést is megejthetünk.
- Imádom a csípőset.
Mondom megnyugtatásképpen de szerintem meg sem hallotta, mert hirtelen egy csomó ételről kezd el beszélni nekem, és kimond olyan szitokszavakat, mint "megfelezni", éppen a csípőset. Nem, azt nem szabad sosem megfelezni. A csípős éppen akkor jó, ha minél inkább csíp. Vagyis tökéletes az a recept, amit ő elő tud állítani.
- Imádom a csípőset.
Ismétlem meg a mondatot mosolyogva, amikor úgy tippelem, hogy befejezte a szabadkozást.
- Akkor azt javaslom, hogy Szilveszterkor legyen egy külön kis sarkunk. Mi leszünk csípősék, és akkor nem kell senkinek elborzadnia, mert már ketten leszünk borzasztóak.
Nevetek, mert elképzelem, ahogy még egy kis válaszfalat is raknak az őrült tyúkok eledele és a normális embereké közé. Vicces lenne.
- De most tényleg rohannom kell. Köszönöm, hogy beszélgettünk, és akkor egyeztessünk az év végi mókáról!
Két puszit nyomok az arcára, mielőtt összekapnám magam. Késésben vagyok, és Lara meg fog ölni, ha előbb érkeznek meg az obszcének. Kilépve intek még egyet neki, aztán futás. //  //
|
|
|
|
|
Blossom Miles
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
|
JasmineAzt mondják, azok az igazi barátok, akik sok hónap kihagyás után is ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Persze, mi Jasmine-nel nem hagytuk abba, mert mindig tartottuk a kapcsolatot, üzenetben meg ahol csak tudtuk, de annyira jól esett újra látni. Az pedig még jobb volt, hogy nem keletkeztek unalmas, kellemetlen beszélgetések, hanem egyszerűen csak találkoztunk, mintha semmi sem történt volna. Boldogan néztem, ahogy Mona engedte magát megsimogatni. Mostanában nem fordul el annyira az emberektől, szerintem érzi, kiket szeretek és az ő társaságukat nem bánja.
- Igaz is, gondolkodtam azon, hogy szerzek mellé egy barátot, de most jó ketten – bólintottam a kijelentésre. Talán ha több állattal találkozott, akkor hozok még valakit, de az nem a napokban lesz. Szerintem fejlődőképes, a Mancs-helyre is egyre többet viszem, az önkéntesek pedig arról számolnak be, hogy gyakrabban szagolgat más ebekkel, sőt egyszer le is videózták, hogy játszott egy spániellel. Ha nem lenne fényképes bizonyíték, simán elhinném, hogy csak engem akarnak megnyugtatni, miszerint nyit a többiek felé, közben nem is, de így nincs kétségem. Hasonlít rám, olyan kis visszahúzódó, néha bántó, de amúgy nem rossz szándékú egyed. Nekem sem volt túl sok barátom soha, most viszont itt van Jas is például, és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon jó érzés, hogy van nekem.
- Tessék? Ez meglepetés, a javából. Kicsit lesokkoltál, de hihetetlenül örülök. Akkor mostantól egy épületben fogunk dolgozni? – elmosolyodtam, amikor elképzeltem a képet, ahogy Jasmine a rendelő folyosóin intézi a gyógyítói tennivalóit. Talán kicsit hangosan örültem a hírnek, mert páran ránk kapták a tekintetüket, de perpillanat nem zavart. Felpattantam és még szorosabban megöleltem, mint először.
- És melyik osztályra fognak betenni? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott, amikor visszahuppantam a helyemre. Kíváncsi voltam mindenre, ami vele történt, de szépen sorjában jöttek a kérdéseim.
|
|
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x
 Nagy vigyorral nézegetem, miket alkottunk. Közel ülünk a lánnyal, az egész oldalunk összeér. Néha a fejünk is kicsit, hiszen mindketten jól akarjuk látni a kis képernyőt. Egyik fotó jobb, mint a másik. - Ó, de most miért? - kérdezem vidáman a tüsszentési versenyesnél. - Vicces ez is! Jó, tudom, nem lehet mindet megtartani - forgatom a szemem derűsen, hogy oké, persze, tiszta sor. Bár szerintem mind egészen tökéletes. Már az elmosódottakat kivéve. Meg amelyiken valamelyikünk fele nem látszik. Noha a belógó testrészeink is lenyűgözőek. Figyelmesen, komolyan hallgatom, mindazt, amit elmond nekem aztán. Közelről nézem közben. Eléggé elcsodálkozom azon, mit arról mesél, mennyire betegen született. Szomorkásan pislogok rá. Nem szánakozva vagy ilyesmi, csak képzelem, min mehettek át a szülei, meg hát nem is értem, olyan cuki és ártatlan lények, mint a babák, hogy lehetnek betegek. Mármint: kinek jó ez? Mi értelme? Bólogatva hallgatom a fordulatos történetet a bátyjáról. - A múltkor a folyosón... - ráncolom a homlokom, visszaemlékezve a szünet előtti hógolyós esetre, amikor Denis érkezett a segítségünkre. - Akkor még nem tudta? - kérdezem, miközben felsejlik előttem a jelenet. Nem olyanok voltak, mint a testvérek. Egyáltalán olyanok sem, mint akik ismernék egymást. - Az klassz, ha már rendben vagytok - mosolyodok el. - És... most már jól vagy? - pillantok végig rajta, hiszen felmerül bennem, hogy ha már úgy született, hogy komoly egészségügyi gondjai voltak, abból visszamaradhatott valami. Az úgy szokott lenni. Látni nem látok rajta semmit, azonban ezek gyakran nem észrevehető dolgok. - Az irtó király lenne - lelkesülök fel rögtön az ötletre, hogy bagolyköves legyen. - Hú, nem tudom. Örülnék, ha navinés lennél - mosolygok idülten. - Melyik házba szeretnél kerülni? - kérem ki az ő elképzelését.
|
|
|
|
|
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV
belgian prince
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
|
- ¤ -
Charlotte Elisabeth Felagund
- ¤ -
Az egyik háztársam elhívott randira. Mondhatnánk, hogy csak egy baráti ebédre, azonban ugyan már, ki az, aki egy csaknem idegent elhív egy étterembe, ha csak nem sóvárog utána. Ráadásul, ha az elhívott illető én vagyok, nincs is miről beszélnünk. Ez randi. Nem az első eset, hogy nem én kezdeményezek. Több lány (meg pár srác) is csalogatott már ilyen-olyan találkákra, azonban a felével közöltem, hogy értékelem a jó ízlésüket, de sokat képzelnek magukról; a maradékuk jó részének meg csak azért adtam be a derekam, mert érdekelt, mit hoz az alkalom; ebből következik, hogy voltak azért olyan szerencsések is, akiknek azért mondtam igen, mert a vonzódás viszonzott volt. Nincs ez másképp a Felagund lánynál sem.
Nem mondom, hogy magamtól eszembe jutott volna kezdeni vele. Rendben, ez eleve kevésszer jut eszembe, hiszen nem szorulok rá. Jönnek maguktól. Mint most is. Márpedig szeretem a dolgokat tálcán kapni. Nem vagyok az a fajta, akinek kell a kihívás meg az erőfeszítés. Úgy vagyok vele, hogy ami jár az jár. Nekem pedig jár, hogy ilyen szemrevaló és stílusos teremtések ebédre invitáljanak.
- Üdv - mosolygok rá a lányra, miután megérkezem. Természetesen késve. Viszont, amikor megérkezem, bárki rájöhet, hogy érdemes volt rám várni. Legalábbis nekem ez a szent meggyőződésem.
- Hm. Van valamilyen dress-code, amiről nem tudok? - pillantok végig gyanakvón a fekete bőrbe öltözött prefektuson, miközben lecsúsztatom a kabátomat a vállamról, ami kötelességtudóan a fogasra lebeg.
- Szabad? - nyúlok Charlotte bőrdzsekije felé, hogy lesegítsem.
Részemről egyébként lakcipőt, fekete nadrágot, világoskék inget, fekete mellényt és szálcsíkos zakót viselek. Avatatlan szemek azt hihetnék, nagyon kiöltöztem, ám nekem ez nem számít annak. Ha feszítettebb szabású öltönyben lennék, nyakkendővel és még mondjuk dísztalár is volna rajtam, na az már okot adhatna a "kicsípett" jelzőre. De ez, ami rajtam van? Ugyan. Csak felkaptam valamit.* * *
|
|
|
|
|
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
|
 #JAJ | csütörtök esti nézelődés- Jó ég, akkor oda se lehet feszülősbe menni - ingattam is meg a fejem még kicsit nevetgélve is a dolgon. Ha valaki nagyon nő, akkor az erre is ügyel. A lehető legkellemetlenebb beszélgetésem zajlott le egyszer, mikor a legszebb, kék, testhez simuló ruhámban mentem el egy vacsorára, majd annyira megszaladt a kezemben az evőeszköz, hogy az este végére lett egy olyan pocim, amire kifelé menet egy néni rácsodálkozott. Majd gratulált. És megkérdezte mikor jön a kicsi. Én menten lesápadtam és meg kellett kapaszkodom, ilyen jelzőt se kaptam addig és azt hiszem elég nagy pofon volt, hogy azóta kicsit jobban oda is figyeljek. Az alakom nem kompatibilis az étvágyammal.
- Az egy elég szép háromszög, majdnem mint a Bermudák, és ide nyelt el a föld? - kérdeztem viccesen, mert nem akartam én rosszat, de adta magát, hogy ilyen nagynak mondható helyek után egy kis községbe kilyukadni furcsa lehet. Én jártam sok kis helyen, hogy ez már ne legyen furcsa, meg mégis csak öt évet tanultam a szomszédos intézmény falai között.
- Hidd el, vannak helyek, ahol ez valós bemutatás - bólogattam sokatmondóan, majd próbáltam egységesen lélegezni, ahogy a lábaim szinte különösebb behatás nélkül, önállóan vették fel az ütemet. Kellemes volt, éreztem a finom húzódást az elején a combjaimnál, de ahogy kezdett bemelegedni minden szükséges izom, illanni látszott ez. - Indiában születtem az egyik kikötővárosban, majd Újdelhibe kerültem egy árvaházba onnan pedig a nevelő szüleim, későbbi örökbefogadó családom hozott Magyarországra - vontam vállat könnyedén. Évek kellettek, még ezt ki tudtam mondani. Sokszor remegett meg az ajkam, éreztem magam kellemetlenül, de az elmúlt pár egyetemi időszakot már nagyon jól éltem meg, több lett a bizalmam abban, hogy ez hozzám tartozik és a negatív dolgokat is el tudom viselni. - Hamarosan teljes értékű gyógyító leszek, jelenleg az utolsó gyakorlataim végzem a faluban.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Francesco Nico Bianchi Szavaiból úgy veszem ki, hogy bár valóban nem rám számított, azért nem zavarja annyira a tény, hogy én vagyok itt és nem a levél valós címzettje. Bevallom ez jól esik és fel is bátorít. Csak nem volt akkora hülyeség felvenni és kibontani azt a levelet. Főleg, hogy már el is hangzik a meghívás, a férfi részéről. Mosolygok rá és közben, mint egy harci hörcsög kezdek gondolatban pörögni a "hogyan tovább" lehetséges verzióin. - És én szívesen veled tartanék - csúszik ki a számon a tegezés kérdését azonnal meg is oldó mondat. Általában a munkám során ez a közvetlenség nem szokás, hiszen a távolságot, mint ügynökök a magázódással is tartjuk. Ez által határolódunk el az érintettektől és mutatjuk rangunk, tiszteletünk feléjük. De a magán szférámban én a fesztelenséget jobban szeretem. Van akinél - mondjuk nála, mivel szimpatikus - igen hamar váltok át rá a megismerkedés után, van akinél pedig kicsit később. Ezt a helyzet és a körülmények is hozzák. - Az én nevem Ophelia Donovan - mutatkozom be én is, ha már ő megtette - Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! - mosolygok a velem szemben állóra és hátra vetem csuklyám, hogy teljes arcomat lássa. Ne csak annyit, amennyi kitűnt a kapucnim alól. Hajam enyhén hullámos, sötét, majdnem hátam közepéig érő fürtjeit, zöld szemeimet, vörösre festett ajkaimat és - a hidegtől most kissé az arccsontomon rózsás - porcelán fehér bőrömet az utcai lámpák fénye világítja csak meg a ránk boruló estében. - Egy pohár mentes víz és némi saláta megfelel - mondom elgondolkodva, de a végén elkuncogom magam - Őszintén szólva valami finom, laktató étel és egy kis meleg innivaló az, ami nagyon jól esne - remélem nem veszi rossz néven ezt a kis élcelődést. A mai nők nem mernek egy randin - tudom ez nem egészen az a nagykönyvi randevú - enni és élvezni az estét. Mert azon feszengenek, hogy nem fog tetszeni a férfinak, ha mondjuk megesznek egy szelet sültet, vagy rosszabb esetben tortát. Magára vessen az a nő, aki salátát rágcsál és az a férfi is, aki szerint ez így helyes. A magam részéről én szeretek enni és nem szégyenlem egy percig sem, hogy ha úgy adódik egy nagy tányér milánóit is képes vagyok eltüntetni. Felvállalom, ahogyan most Francesco előtt tettem. - Van ötleted hová mehetnénk? - nézek rá szemeimben kíváncsi és vidám csillogással. Tényleg örülök, hogy volt türelmem kivárni, míg rájön engem várt. Remélem benne is jó érzések maradnak meg erről a véletlen találkozásról.
|
|
|
|
|
o
