38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér
Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 19 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 21. 08:45 | Link
Anna, Mesélő

Annával csak egymásra nézünk, meg a sivatagban gyalogló férfire, aki egyre közelebb jön hozzánk. Nagyon remélem, hogy abban igaza van Annának, hogy nem vagyunk megint halálközeli állapotban, és azt is, hogy ő kézben tartja a dolgokat. Hirtelen a kis fejembe szökik az a pár sor, amit utoljára olvastam, mielőtt idekerültem, majd elkerekednek a szemeim, pont akkorra, mire az a mogorva fószer elér minket és máris gorombáskodik. De előtte még a kezembe nyomja az egyik teve kantárját, merthogy kettő állata is van. Kicsit jobban megfigyelem az állatokat, és szegények úgy tele vannak pakolva, mint a szamarak nálunk. Az egyik oldalát kicsit tüzetesebben megvizsgálom, hogy van-e valami, amit esetleg elcsórhatnék, de a sok durva anyagon és egy darab papíron kívül semmit nem látok, így nem is foglalkozom vele tovább. A szememet inkább a férfire emelem, és elgondolkodom rajta, hogy ő biztos tudja, hogy mit ezen a helyen, hiszen elég gyakorlott lehet már.
Rögtön utánzom a mozdulatait,  Annát is odarántom magam mellé, hogy valamennyire fedjen minket a szárazságtűrő állat árnyéka, ha nem érti, miért tettem, akkor a napra mutatok, nem szólok semmit, hiszen a torkom majd kiszárad, de hát a kastélyban ittam... Ami azt jelenti, hogy emögött vagy mágia áll vagy csak szimplán piszok nagy balszerencsénk van. Az agyam is kezdi feladni a létezésének reményét, de azt inkább attól, ahogy Ghaffar, merthogy így hívják, a mi dolgainkra rá nem kérdez. De Isten látja lelkemet, tőlem semmit sem kap. De héééjjj! Lehet, hogy tudom a megoldást.
- Tudod mit? Akkor máris jössz egy kis vízzel, ami mindkettőnknek elég, mert a tevéd kantárját egy ideje már fogom. Én segítettem neked, akkor most te segíts nekünk. A többiről utána beszélhetünk.
Válaszolok vissza, remélve, hogy Anna nem fog valami szögesen ellentétes dolgot kitalálni. Ha meg igen, majd elmegyünk és közösen megbeszéljük, Ghaffar hallótávolságán kívül.
Most viszont csak várom, hogy akkor mi is lesz Ghaffar válasza a kissé lehet, hogy pimasz és botor megjegyzésemre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 23. 10:45 | Link
Dóra és a Mesélőnk
/Sivatagi-show második felvonása/

 Mire odaértek a férfihoz, dőlt róla a víz, még a szája is kiszáradt ebben a nagy melegben. Úgy tűnt, a Napnak már-már gyilkos sugarai érik a földet. Már kezdett csak arra gondolni, hogy menjenek vissza a játszótérre, ahol elég hűvös van. Aztán a férfi elkezdett valami fura nyelven hadoválni nekik, és Anna úgy nézett rá, mint akinek elmentek otthonról.
 - Szuper, az egyetlen ember erre nem ért magyarul... - súgta oda Dórának, és míg a férfi tovább magyarázott, elkezdte felmérni a terepet. A vándor nagy turbánt hordott, sötét bőre és sötét szeme volt. De Annát jobban érdekelte az a két állat, ott a közelben. Még sosem látott tevéket, csak képeken és ezek bizony sokkal rondábbak voltak élőben. Álmatag képük volt, lassúnak és lomhának tűntek. A férfi jól megpakolhatta mindkettőt, bár ez csak viszonyítás kérdése. De ami szembetűnt neki, az a sárga papír, ami a teve oldalán lógott. Ez még nem is lenne furcsa, de ki az, aki szöveggel kifele tartja a papírt?
 Addig elmélkedett, míg a férfi egyszer csak meg nem szólalt ismét, immár tisztán és érthetően magyarul. Anna már éppen hálásan nézett volna rá, ha a mogorva férfi nem kéri számon tőlük, hogy eltévedtek. Kezdett egyre idegesebb lenni, és mielőtt még visszaszólhatott volna, Dóra közölte a feltételeiket.
 Már nem is volt olyan mogorva, amikor meghallotta a pimasz, ám annál okosabb választ. Vigyorogva odaállt Dóra mellé, és hogy magabiztosabbnak és lazábbnak tűnjön, a kezét a zsebébe süllyesztette. Akkor érezte meg az apró kavicsokat a kezében. Legalábbis érintésre kavics formájuk volt, és ami a lényeg, hogy nem is kevés volt belőle a zsebében. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, de remélte, hogy Ghaffar ezt nem vette észre. Megmozdulni sem mert az izgalomtól és félt, hogy ha az arab esetleg rájön, hogy nem csak kabát és sál van náluk, kirabolja őket és ott hagyja őket szomjan halni a sivatag közepén. Először csak kapják meg a vizet, amit Dóra kért, utána pedig még alkudozhatnak. A biztonság kedvéért azért óvatosan készen létbe helyezte pálcáját, és fejben végigment azokon a varázslatokon, amiket esetleg itt alkalmazhatnának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 814
Összes hsz: 1292
Írta: 2014. március 23. 13:54 | Link
Dóra és Anna

Kapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki.
- Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen?
Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett.
- Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene…
Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle.
- Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál.
Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi.
Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan.
- Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok!
A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni:
Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján.

***


Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 8. 17:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 28. 09:49 | Link
Anna, Mesélő
(Bocsi, hogy nem viszem tovább, de egyrészt nem is akarom, másrészt nem szeretek sablon lenni)

Igazából remélem, hogy nem fog minket páros lábbal rugdosni a következő oázisig, amiért azt adtam neki válaszként amit, de szerencsére nem így történik. Kapunk pár korty vizet, ami tökéletes lesz egy ideig. Azonban ennyivel nem fogjuk megúszni, érzem előre, és nem kell csalódnom. Megint járni kezd az agyam, kissé feltűnésmentesebben, és megpillantom a kis papírt is, amit ezúttal körülbelül meglóbál előttünk. Csak a betűtípust látom, semmi egyebet, de a fantáziám meg sem mozdul.
- Mit szólnál ahhoz, hogyhaaaa.....
Ránézek Annára, hogy most rajta lesz a sor az alkudozáson, merthogy nekem semmim sincs, csak a kabátom, azt meg nem adom oda, otthon szükség lesz rá. Hacsak az egész kalamajka után vissza nem kapjuk mindezt. Ezt viszont nem vagyok hajlandó megkockáztatni.
- És ha azt mondom, hogy képesek leszünk nélküled boldogulni?
Fordulok a férfi felé, és megint csak remélem, hogy Annának lesz annyi telepátiája, hogy mellém álljon, és ne kezdje el pánikolni. Mást viszont nem teszek, mert nem tudom, ez milyen reakciót vált ki Ghaffarból. De nagyon remélem, hogy inkább megelégeli a dolgot, és segít, mintsem játszunk itt naphosszat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2014. április 2. 16:53 | Link
Iza *-*
ruha

Annyi minden történt mostanában, borzasztó megkönnyebbülés volt megkapni azt a levelet. Végre vége.
Ifens anyja már nem tud beleavatkozni az életembe. Pontosítok, ő csak a nevelőanyja, de szinte lényegtelen számomra. Egy ember, aki nem nézett jó szemmel. Azt egészen pontosan még mindig nem tudom, mi problémája volt velem, de azért az betett nekem rendesen, hogy megfenyegetett. Végső soron ő járt rosszul, én még akkor is logikusan és jól kezeltem ezt, ha megviselt. Hát lelkileg érzékenyebb vagyok, mint az átlag, de tudhatta volna, hogy semmire sem megy. Mindenesetre számomra borzasztó volt. Leléptem, és először senki sem tudott rólam semmit. Akkor még pánikoltam, és minden eszembe jutott, ezért nem adtam semmit jelet, de Lengyelből rögtön Anyához költöztem és elmagyaráztam. Jeffhez viszont nem mentem vissza. Nem akartam kockáztatni, befolyásos család, ki tudja mire képes lett volna. Így pedig amíg azt hitte eltűntem a színről, sikerült aláásni. Bár arra is tartok esélyt, hogy ha nem jövök haza, idáig sem jutok el. Mondjuk jogi asszisztensnek kezdtem el tanulni, annyira mégsem vészes.
A hosszú hónapokban a legesleggyötrőbb a babáim hiánya volt. Őket csak akkor láttam, ha Anya elment értük, mert hát mint a nagyijuk, ehhez teljes mértékben joguk volt. Kihasználtam minden időt, de most, hogy végre korlátlanul a kicsikéimmel lehetek és a férjemmel is megbeszéltünk mindent, mintha kicseréltek volna. Nem igazán látott mostanában senki, így nem is tudnák ezt megmondani, de Anya, ő láthatja rajtam csak úgy igazán.
Otthon, vagyis a házunkban elvoltam, már az utolsó pár napban elég izgatottan. Kicsit sem amiatt, hogy újt tanév, meg mint kiderült, két unokahúgom is ide fog járni, bár ezek az információk is megmaradtak bennem. Nekem most tényleg sok új volt.
Kint sétálgatni is egy nagyon rég abbahagyott szokásom, most pedig folytatom. A dupla babakocsit magam előtt tolva, és hallgatva a mostanra már oly ritka csendet, úgy érzem nyugodt vagyok és boldog.
Van határozott elképzelésem, az előkészítő felé veszem az irányt. Izát szeretném elkérni, ami már előre meg van beszélve. Persze, amit fontos, hogy csak az órái után, mert a tanulás egyértelműen előbb van, mégis szeretnék azért vele tölteni egy kis időt. Meg minden családtaggal, baráttal, hogy újra olyan vagyok, mint régen.
Beérve az első nevelő, akivel összefutok, az az a nő, akivel beszéltem korábban, így rögtön meg is kérem, hogy szóljon az unokahúgomnak, hogy megérkeztem. A vártnál kicsit gyorsabban visszaérnek, és pedig már messziről mosolygok a kislányra. Hát nekem kislány, akármilyen nagynak is érezheti magát. Cukorfalat.
- Sziaaa!
Elnyújtva, aranyosan köszönök. Nem sokszor láttam még, bár már jöttünk be, de ki nem vittem. Időm viszont volt elgondolni, mit is csinálhatunk, még ha van is egy határidő, amire vissza kell hoznom. Ezt az időt is kihasználom, vagyis kihasználjuk.. négyen. A nevelőt tehát megnyugtatom, hogy minden rendben lesz, és visszahozom időre, aztán sétálunk is ki az épületből.
- Mit szólnál, ha lemennénk a játszótérre? Jó idő van, használjuk ki.
Régen voltam már, és ő is biztosan értékelni fogja. Na meg a piciknek sem árt, és egyszerűen csak jó ötlet. Úgyhogy amint tudtomra adja a véleményét a dologól részemről indulhatunk is, így az irányt már felveszem. Közben a csöppségekre pillantok már nem is tudom hanyadszorra, reflexszerűen beivódott ez az agyamba. Dóra elaludt, és Dávid sem sír a pocija miatt, ez már haladás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Köddé válik az együtt töltött idö..
#penguin owner #divorcing #mom
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. április 3. 22:20 | Link
Dóra és a Mesélőnk
/Sivatagi-show harmadik felvonás/

 Mindennek ára van. Na igen, de a zsebében lévő kis kavicskákat csak nem kéne odaadni neki... Hál' Istennek legalább a vízhez hozzájutottak és miután az oltotta szomjukat, már tisztább fejjel tudott Anna is gondolkodni. Már tisztában volt vele, hogy meg kell szerezniük azt a pergament, ha nem is volt teljesen tisztában azzal, miért.
 Dóránál nem volt semmi, amit esetleg felajánlhatnának, így Annára maradt a dolog. A kabátját nagyon szívesen elajándékozta volna az arabnak, csakhogy akkor meg ha visszakerülnek Bogolyfalvára, meg fog fázni. Vagy legalábbis jégcsapként indulhat el a hálótermébe. Úgyhogy jobbnak látta, ha inkább kivesz a kövekből pár szemet, és azt ajánlja fel Ghaffartnak.
 A tenyerében tartott három kisebb darab gyémántot, és az arab felé mutatta.
 - Ez megfelelő ár a pergamennek? - Nem nézett Dórára, csak a feladatra koncentrált. Nem, nem a kijutásra. Jelenleg meg kellett szerezni a papírt, és kész. A többi majd jön utána. - Egy ilyen kopott és szakadt papír nem ér meg többet, de hogy lásd a nagylelkűségünket... - ismételte el, amit korábban Ghaffar mondott a víznél.
 Úgy tűnt, Ghaffar kifejezetten örült, mikor meglátta a csillogó köveket. Nem is csoda, tényleg elég értékes, de csak és kizárólag akkor, ha kijut a sivatagból. Ebből nem tud vizet varázsolni. Bár továbbra sem bízott az arabban, így mikor az a kövekért nyúlt, elhúzta előle a kezét.
 - Előbb a papírt, ha kérhetem. - Igen, ezt a mozdulatot az egyik régi filmből leste. Ott hatásosnak tűnt, és úgy látszott, Ghaffar is - ha kelletlenül bár -, de átnyújtotta a papírt, majd elvette az érte járó kavicsokat.
 Anna örömében szélesen elvigyorodott. Nem is volt ez olyan nehéz: van vizük, maradt még kövük és meg is van a papír. Már csak az a kérdés, mi van a papíron. Kitekeri a lapot és mielőtt még olvasni kezdené, félve Dórára sandít. Aztán hangosan belekezd a versbe.
 Mire a végére ér a szövegnek, elálmosodik és a szemét is alig bírja nyitva tartani. Már megint kezdődik. Pont az az érzés keríti hatalmába, ami a játszótéren is.
 Kipattan a szeme, mikor megérzi a vágásokat a karján. Megpróbál gyorsan felülni, de ezzel csak még több sebet ejt a karján, és néhány horzsolást az arcán is beszerez. Miután nagy nehezen sikerült felállnia, óvatosan körülnéz. Legalább már növényeket lehet látni. Ez határozottan megnyugtató volt az előző egyhangú látvány után. A Nap sem tűzött olyan erősen, de a sivatagi néma csendet felváltotta az állatok morgása és... ha jól hallja, akkor egy patak csobogása. Legalább innivalójuk lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 6. 11:47 | Link
Annelie

Mióta találkoztam Tündérmókussal, nem igazán érdekel a tanulás. Hiszen annyi minden mást lehet helyette csinálni. A könyveimet hátrahagyva, inkább a krétáimat szedem össze, és indulok el a falu felé. Természetesen papírt is viszek magammal, de ha netán találnék egy üres utcarészt, kipróbálnám az aszfalton is őket. A lakók is biztosan örülnének neki, ha vidám és vicces figurák díszítenék végig az utat.
Na, ez el is van döntve, amint leérek a faluba, neki is állok a munkának, de talán előtte még játszanék egy kicsit. Annyira hívogatónak tűnik az a hinta a játszótéren, de még sosem volt alkalmam kipróbálni. Na, de majd most.
Krétáimat és lapjaimat egy padra borítva futok is a hinta felé, majd nevetve, sőt kacagva hajtom magam és azt képzelem, hogy repülök. Sőt szárnyalok, mert közben szárnyaim is nőttek, olyan édesen csillámosak, mint amilyenek a tündéreknek vannak. A lendülésem közben elért legmagasabb pontról sikerül kiszúrnom egy lányt, aki egyedül sétál a közelben. Nem tűnik nekem elég boldognak, így hát a hintázás abbahagyva, krétáimat újra felkapva felé igyekszem, hogy mosolyt varázsoljak az arcára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz, ha akarsz
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2014. április 6. 12:06 | Link


Anne imádja ezt az időt. A meleget jobban, de ez az átmenet is már teljesen jó neki ahhoz, hogy bátran kimerészkedjen. Mostanában elég sok idejét a faluban töltötte. Tudta, hogy csak hétvégente szabad a lejárás, azonban nem tudta szabályozni magát. Lejárt a húgához az előkészítőbe, játszott vele néhány órát, majd általában próbált minél kevésbé feltűnően elslisszolni az erdő felé, hogy elterüljön az általa felfedezett kis terület szép zöld pázsitján.
Múltkor álmatlanság gyötörte, úgyhogy íjjal, és pálcával felszerelkezve kiment az erdőbe. Járt-kelt, több dolgot is felfedezett, és szerzett néhány szép kis karcolást is, ugyanis a vadabb bestiák elől való menekülés nem csak kifáradással, de esésekkel is jár. Aztán megúszta az egészet, és ezzel együtt rátalált egy ösvényre. Sejtette, hova vezet, ezért végigment rajta, és pár perc alatt leért a falu szélére. Vigyorogva konstatálta, hogy nagyobb felfedező, mint hitte.
Vasárnap hajnalban is ezen az úton indult Bogolyfalvára. A Napocska néha sütött, néha nem, szóval még jó, hogy a kis vörös magával vitt egy pulcsit is a hosszú ujjú felsőjéhez. Kényelmes sportcipőben, és melegítőben mászkált, kivételesen a hátára vetett íj nélkül. Nem is érezte magát annyira jól, de most egy célja volt, méghozzá a játszótér, hogy a magasabb játékokon tornázhasson.
Egy jó fél óra lógás, és légtornászgyakorlat után beleunt, hogy túl alacsonyan van, így a pulóverje kapucniját a fejébe húzva leült egy padra, és a fejét hátravetve pihent, néha felpillantva, hogy azért nagyjából képben legyen vele, mi is folyik körülötte. Lassacskán felállt, és sóhajtva kifelé indult.
Szeme sarkából felfedezte, hogy az eddig még hintázó lány színes valamikkel a kezében határozottan igyekszik feléje. Kíváncsi volt, mivel vonta magára a figyelmét, ezért kicsit lelassított.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sammy | Laney | Noak
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 6. 12:19 | Link


Bár nincs túl messze, és nem is távolodik nagy iramban, mégis lihegve érem utol az ismeretlen lányt, ami valószínűleg a gyors tempónak, a hintázásnak és a sok nevetésnek köszönhető. Oh, ha már a kacagásról van szó, az első benyomás nagyon fontos, nagymamám is mindig ezt szokta mondani, szóval biztos, igaz. Azt pedig, hogy az emberek már első látásra kedvesnek gondoljanak, általában egy mosollyal lehet elérni. Amint utolérem a vörös hajú lányt, megállok előtte, és bár alig kapok levegőt, de elvigyorodok, majd köszönök is neki, hiszen az udvariasság sem elhanyagolható dolog.
- Szi.... Szia! - nyögöm ki nagy nehezen, majd megpróbálom normalizálni lélegzésemet, hogy jobban ki tudjam fejezni magam. - Akarsz velem színezni? - kérdezem teljesen naivan, bele sem gondolva, hogy a legtöbb embernek vasárnap reggel sokkal jobb dolga is lehet, mint a falu utcáit színes krétákkal összemázolni.
- Vannak varázskrétáim, és, ha gondolod, akkor megosztom veled - nyújtom felé a dobozt, ami a rajzeszközöket rejti, majd választ sem várva hirtelen felkiáltok. - De, ha játszani szeretnél inkább, abban is benne vagyok! - nézek rá nagy komolyan, és várom válaszát.
- Nem tűnsz túl vidámnak - jelentem ki keresetlen egyszerűséggel. - Akarod, hogy a barátod legyek? - nézek rá félrebillentett fejjel, édes mosollyal és képzeletem szerint csillogó szemekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz, ha akarsz
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2014. április 6. 16:14 | Link


Szereti azokat a helyeket ahol egyedül lehet, és valamilyen formában a játszótér is ilyen. Csinálhatja amihez kedve van, mert a kisebb gyerekek nem mennek oda hozzá, a szülők meg még annyira sem. És itt zömmel a kis totyik voltak, akiknek a hangjukat könnyen elviseli.
Mivelhogy az a lány a színes cuccaival elég gyorsan haladt felé, inkább várt, mert a végén még követte volna egészen a kastélyig, rosszabb esetben a titkos helyére. Végülis, mi baj lehet belőle?
Visszaköszönés helyett bólintott, amolyan "tudomásul vettem, hogy akarsz valamit, látlak is" formában. Látta a lányon, hogy valamitől tiszta...lökött, de hát megesik, hogy a világ teremtményei közül néhány selejtes.
- Te...tessék? - meglepetten hőkölt enyhén hátra, szemei tágra nyíltak. A lányt legalább tizenhétnek nézte, és ilyen kérdéssel csak a húga által találkozott. Szóhoz sem jutott, csak rázta a fejét a következő kérdésre egyre jobban. Hátra is lépett egyet, majd maga elé tartotta a kezeit.
- Köszi, de nem szeretek ra... - be sem fejezhette a mondatot, a színes lány felkiáltott. Annelie fejében nagyon szép gondolatok futottak át, többek között, hogy miért is nem vitte magával az íját...
- Én, öhm, ahm... - meglepettségében kissé összezavarodott. Ez a barátkozós duma tutira nem normális, körbe is nézett, hogy honnan ugrik elő valaki, kezében egy fényképezővel, hogy mindenki röhöghessen majd rajta egy jót. Na de sehol nem volt senki, még megmentő sem, úgyhogy nyelt egy nagyot, és gondolta, majd szépen eltereli a lány figyelmét.
- Jó, rajzolhatunk... - nehezen, de kinyögte ezt a mondatot, és kivett egy fekete krétát a dobozból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sammy | Laney | Noak
Aileen Csillámhercegnő Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. április 6. 17:12 | Link


Láthatóan elég mély első benyomást tettem rá, de talán nem elég jót, ugyanis leginkább a hitetlenkedés olvasható le az arcáról. Na, de sebaj, kis értetlenkedés után, bár nem elég lelkesedéssel, de beleegyezik, hogy rajzol velem. Annyira megörülök neki, hogy kedvem lenne megölelni, de egyelőre nem úgy tűnik, mint, aki szívesen fogadná az ilyen érzelemkitöréseket. Így hát ölelőzés helyett a karját ragadom meg, és húzom magam után a lányt egy kőasztalhoz, amin elkezdhetjük a firkálást. Érdemes előbb kicsiben kipróbálni a dolgokat. Ha itt már megy, áttérhetünk akár Bogolyfalva Fő utcájára is.
A dobozban rengeteg érdekes kréta lapul, például a sárbarna, ami mocsárszagot áraszt, vagy a lila, ami halkan vinnyog, miközben a vonalat húzod vele. Viszont a legjobb bennük az, hogy a velük készült rajzok mozognak, akárcsak a varázsfestmények. Kezdésnek egy állatkát szeretnék rajzolni, de nem tudom, hogy mi legyen az. Segélykérőn nézek a velem rajzoló lányra, hátha ő kisegít engem:
- Mi a kedvenc állatod? - fordulok hozzá, miközben azt is figyelem, hogy ő mit készít, már, ha egyáltalán nekiállt már rajzolni.
Amíg a válaszát várom, felkapok egy napsárga, valóban világító krétát, és satírozni kezdek vele, majd egy fehéret, ami kellemes meleget áraszt magából, és azzal is húzok pár vonalat. Máris kész egy majdnem élethű cikesz, ami repkedni is kezd az asztal lapján. Nevetve megpróbálom elkapni, de erre több okból sincs esélyem.
- Sosem voltam jó kviddicses - nevetek a lányra, feltételezve, hogy érdekelheti ez az apróság. - Te sportolsz valamit?
Csacsogás közben a kezem nem áll meg egy pillanatra sem, így hát hamarosan feltűnik a cikesz mellett egy lila egyszarvú és egy piros sárkány is. Nevetve figyelem hogyan kergetőznek.
Utoljára módosította:Aileen Csillámhercegnő Aurora, 2014. április 6. 17:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz, ha akarsz
Annelie Freya Blomqvist
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2014. április 6. 21:11 | Link


Ahogy jobban megfigyelte a krétákat, észrevette, hogy tényleg varázskréták lehetnek. Legalábbis valami olyasmi, ha már csillog meg villog, van ami meg büdös. Amit a kezébe vett, a fekete, az éppenséggel mint a korom, olyan koszossá varázsolta a vöröske kezét. Hitetlenkedve, de elhurcolódott egy asztalnak használható kemény táblához, és le sem vette a szemeit a lányról. A kréta csak volt a kezében, nem igazán kezdett vele semmit. Egyre jobban érezte, hogy itt valami nincs rendben.
- A ló - válaszolt gyanakodva, mintha ez valami vallatás lenne, és rajzolna egy hatalmas plüsslovat vele, ami aztán életre kel. Szerencse, hogy eközben ez a cuki inkább napocskát rajzolt...nem, egy cikeszt, meg állatkákat, és azok csak a papír szegletei között futkostak. Lélekben Anne fújt egyet. Nincs még annyira tisztában vele, hogy ilyen dolgokkal miket lehet csinálni, a cirkuszban csak olyan krétákkal rajzoltak, amik a végén soha nem mozdultak meg se jobbra, se balra.
Elmosolyodott arra, ahogy közölte a kviddicses tudását. Ő a saját kapcsolatát a kviddiccsel egy nagy nullával írná le, ugyanis azon kívül, hogy párszor dobáltak már a bátyjával seprűn, meg próbáltak elkapni egy cikeszt - sikertelenül - , semmit nem konyít hozzá, és a szabályokhoz sem ért.
- Én légtornász vagyok, és íjász - válaszolta egy vállvonás kíséretében, aztán húzott pár vonalat a krétával a papírra, ami végül egy dementorra kezdett hasonlítani. Összevonta a szemöldökét, a rajzeszközt visszarakta a dobozába, majd leporolta a mancsait.
-Ne haragudj, de nekem most mennem kell... - miközben ezt kimondta, már hátrált egy métert, és mielőtt a másik válaszolhatott volna, a pálcájával felé suhintott, hogy használja az egyetlen varázslatot, amit tud. - Immobilus! - nem várta meg, hogy mi lesz a vége, elslisszolt a helyszínről, és egyenesen az erdőbe futott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sammy | Laney | Noak
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 814
Összes hsz: 1292
Írta: 2014. április 8. 17:33 | Link
Dóra és Anna

Miközben összeszedik magukat, valószínűleg megint feltűnő lesz, hogy a papír nincs náluk, Anna zsebe, ha maradt benne bármi is, most üres, viszont Dóriéból az üvegcse a kis tasakban ott hever a fekvő lány jobbján. Vélhetően nem tudja, mi van benne, főleg mert maga az üvegcse sötét, és még a folyadék színe se látszik.
Finom morgás, ágak reccsenése, vonyítás. Fényes nappal van a Szavannán, mégis félelmetes a hely a maga módján.
Arra most már biztosan rá kell eszméljenek, nem teljesen normális ez a dolog, ami velük történik, ehhez pedig apróságokon át vezet az út, kezdve azzal, hogy Anna, akinek a papír a kezében volt, észre fogja venni, hogy kék porszemcsék tapadtak a tenyerére, ami nyilván nem a földről ragadt ott. Ugyan ilyen porból akad egy kicsi a ruháján is, ami a tekercs nyomát körvonalazza, ha úgy tetszik, rajzolja ki a felsőjén. Ott volt az, de ismét elvesztették, biztosan köze van ennek is ahhoz, hogy ide kerültek, ha eljut Anna idáig, már előrébb kerül, mi is ez a fennforgás.
Ha összeszedték magukat, a holmijukat és nekikezdenek a patak keresésének, nem kell sokat keresniük, két-három összenőtt, hatalmas bokor takarásában fekszik a friss víz lelőhelye. Ez nem egy megszokott erre az erdős szavannában, hiszen főleg a pusztás, füves, takaratlan helyek a jellemzőek, ráadásul mintha nem a legmelegebb, száraz éghajlati szakaszba csöppentek volna. Ha felnéznek az égre, még mintha borús is lenne. A környék meg, ami meglepő módon elég üres, már-már gyanúsan elhagyatott, de nekik pont így biztonságos, mért aggódnának? Amíg az ivással, mosakodással pepecselnek, addig nem is sejtik igazán, hogy több szempár rájuk szegeződött, és végig kíséri mozdulatukat, egy fa lombjának, vagy épp bokor árnyékán rejtekéből. Lesnek rájuk, támadásra készen figyelnek, bár nem rossz szándékkal, inkább területóvásból, és amint a lányok kicsit megnyugodnának és gondolkodni kezdhetnének a miérteken, felfedve magukat támadnak a majmok rájuk, erőteljes hangadással közelednek, mintha el akarnák őket kergetni a víztől, de sarokba is szorultak a lányok.
Vagy előállnak egy tervvel, vagy megerőltetik kicsit magukat, mi is áll rendelkezésükre. A víz nem fegyver, bármi bottal nekik indulni életveszély, a ruháik se segítenek sokat, na de még esetleg ott van az az üvegcse, kinyitva valami eszméletlenül bűzlő löttyöt magában rejtve.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 19. 22:37 | Link
Yaricsbogyó<3

Monoton nyikorog a hinta ahogy előre-hátra lököm magam lassan, épp csak kimozdítva a szerkezetet a nyugalmi helyzetéből. Néptelen a játszótér, hétköznap délelőtt van, a lurkók iskolában, az emberek többsége megy a dolga után. Én is azt teszem, egy bizonyos értelemben. Egész véletlenül most még lógnom sem kell, mert van egy lyukasórám, ami elég nagy dolog a zsúfolt órarendem mellett. Azt hinné az ember, hogy mestertanoncként nagyobb mozgástere és több szabadsága van, de nekem ez nem jött össze. Azt hiszem kezd tényleg benőni a fejem lágya, odafigyelek a dolgaimra, tényleg szorgalmas vagyok, mert végre tudom, hogy mit akarok, hogy hová fog vezetni az iskola és a tanulás. Nem mondom, hogy örülnék neki, ha csak ennyiből állna az életem, de egész biztos, hogy egyszerűbb lenne. Például, most nem kellett volna eldöntenem, hogy mit vegyek fel és nem kellett volna lebattyognom ide. De mégis itt vagyok. Ülök a hintában, hallgatom a vas csikorgását és várok.
Yart várom. Sóhajtok egyet, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a szőke srác. Nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok találkozni vele. Sőt, egyáltalán nem vagyok rá kész. Levélben azt írta fontos, már csak azért is meglep, hogy nem láttam máris itt, amikor megérkeztem. Ha találkozóról van szó, általában neki kell rám várnia. Igaz, most magamhoz képest gyors voltam, korábban is indultam egy kicsit. És ugyanilyen gyorsan túl is akarok lenni az egészen. Ahogy aznap éjjel sem akartam megmagyarázni, hogy miért megyek el, most sem szeretném ezt megtenni. Nem tudom, mit szeretnék. Önkéntelenül a nyakamban lógó medálhoz nyúlok, kell valami, amivel babrálhatok. Kitapintom a kis unikornis vonalait, majd egy hirtelen mozdulattal a blúzom alá rejtem a medált. Mintha csak ezzel a mozdulattal félresöpörhetném a kavargó gondolataimat is.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 19. 23:24 | Link
Katkó <3

Végre rászánta magát a Katival való találkozásra, méghozzá Bogolyfalván. Nem akarta Svédországot, mert… innen el tud menekülni a lány, vagy ki tud találni valamilyen indokot, hogy eltűnjön. Nem esett jól Yaristának a múltkori eset, meg kellett volna beszélniük az egészet. Sajnos a lelke darabjaiban, és egy nagyon ügyes játékos kellene hozzá, aki összerakja a puzzle-darabkákat, hogy újra egyben legyen. Vikoval nem tudja, hogy mi van, nem is mer még csak a közelébe menni sem, szégyenletes, hogy nem bízott meg benne. Hiába beszélték meg annak idején, hogy nem fordul elő többet az Eperlány szó nélküli eltűnése, elég volt két nap, hogy elhiggye, hogy vége. Mire véget ért az alkohol hatása, megkapta a levelét, de a homályból rossz időpontban léptek ki az alkohol tompította emlékek. Azóta már mindennel tisztában van, és ráadásul sokkal jobban szégyelli magát már Kati előtt is. Nincs mit tenni, nem szabad innia, de ez egy olyan eset volt, amiben 10/10 alkalommal ugyanezt tenné, így csak magát hibáztatja. Történt még valami, amit Katinak akar elmondani és nagyon fontos, de sokkal jobban zavarja az, hogy túl kell esniük egy olyan beszélgetésen, amit le mer fogadni, hogy a lány is igencsak elkerülne. Nagyon valószínű, mert olyan, mintha kiradírozták volna Yarista életéből, az ominózus nap óta semmilyen formában nem találkoztak, egy levélváltás sem volt közöttük. Viszont a helyzet megoldásra vár, és ha csak halogatják nem lesz jobb, könnyebb, főleg nem lesz megoldott. Sokat gondolkodott a kérdésen, amit Kati feltett neki akkor, de csak egyvalamiben biztos: nem lesz ugyanaz, mint ami eddig volt, bármit is beszélnek meg. Na, mindegy, túl kell esniük ezen valahogy, és erre a mai nap éppen annyira kiváló, mint bármelyik másik. Ma nem lesz edzése, pihenőnapot kapott, szóval ezt lőtte be magának, meg a lánynak is. Tudja, hogy mikor van lyukasórája, utána érdeklődött, így talán nem lesz meglepetés az időpont Kata számára sem.
Hoppanálva érkezik meg a játszótér mellé, és lassan indul a célpontja felé, akit már messziről megismer. Biztos benne, hogy nem késett el, de furcsállja, hogy a másik már itt van és hintázgat, tehát rá vár. Nem sokat kertel, odalép hozzá, furcsán ideges vigyorral az ajkán, majd megöleli őt, de csak egy pillanatra.
- Szia! – kezdi kicsit visszafogott hangon, ahogy az a bizonyos gombóc növekedni kezd a torkában.
- Örülök, hogy jól vagy, akkor elmondom, hogy miért jöttem – bepattan a hintába mellé, majd a figyelmét a barátja felé fordítja.
- Sas alakban nem tudok hangot kiadni… azóta… - jelöli meg az időpontot, ami mindkettőjük számára egyértelmű. Nagyon feszeng, rá van írva, hogy nem találja a helyét, és idegesen hintáztatja magát a lábaival.
- Meg tudod gyógyítani?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 01:37 | Link
Yaricsbogyó<3

- Szia! - zavart mosollyal köszönök vissza az érkező fiúnak, felállok a hintából, röviden átölelem. Keserűen állapítom meg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor Yar mellett csak egy pillanatra is feszélyezve érzem magam, vagy hogy egyáltalán máshogy nézzek rá. Mert most ez történik, nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz értelemben-e, de kicsit olyan érzés, mintha egy olyan Yarral készülnék beszélgetni, akit mégsem ismerek annyira, mint hittem.
- Miért ne lennék jól? - szúrom közbe csak úgy mellékesen miközben ő már leül a másik hintába, hogy húzzam kicsit az időt, tereljem a témát, meg mert valahogy most érzékenyebb vagyok, minden egyes szavára. És egyébként is, ha lenne valami bajom, azt árulnám el, és amúgy sem venné észre.
A fiú azonnal a tárgyra tér, amin rendesen meglepődök. Meglepődök és kissé csalódok is. Nagyon, nagyon sok minden megfordult a fejemben, hogy mit akarhat mondani, de ez még a legvadabb álmaimban sem jutott eszembe. Pedig voltak elvetemült elképzeléseim arról, hogy azért hív ide, hogy közölje, mindent megbánt,  és nagyon sajnálja, hogy kihasznált. Meg az ötleteim között volt a másik véglet is, hogy azért jön, hogy szerelmet valljon. Szóval ezekhez a nagyszabású elképzelésekhez képest csalódtam. De egy kicsit meg is könnyebbülök, mert az elképzelés egy dolog, a valóságban viszont most úgy érzem, totál kiröppent minden a fejemből, ami már eldöntöttem a helyzettel kapcsolatban. Például eldöntöttem, hogy teljesen természetesen fogok viselkedni, mint azelőtt, de ez azonban mégsem ilyen egyszerű.
- Hű, hát kösz a bizalmat, de biztos vagy benne, hogy mindezek után tőlem várod a megoldást? Kahlilnál garantáltan nincsenek mellékhatások - jelentőségteljesen Yar tekintetébe fúrom a tekintetemet, a hangom picit provokatívan cseng. Pedig tényleg örülök neki, hogy azok után, hogy erős túlzással majdnem kinyírtam, aztán az egész karját lezsibbasztottam, most legutóbb meg elnémítottam  a melodimágia segítségével, mégis rám meri bízni magát. De azt érzem, nem is érdemlem meg ezt a fajta bizalmat, az órai gyakorlásokon kívül, igazából ő az egyetlen akik úgymond élesben vetettem be a tudásomat, és... hát már ismerjük az eredményt, ami eléggé odavágott az önbizalmamnak. Ezt meg valahogy leplezni kell, meg egyébként sem felejtettem el, hogy legutóbb még neheztelt a melodimágia miatt. Vagy most is csak szépíteni akarja a dolgokat? Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyesmi az agyamban. Talán tényleg túlérzékeny lettem.
- Bocs...elméletileg meg, vagyis hát igyekszem - szépítem az előző megszólalásomat. Feltételezem az lehetett a baj, hogy a nagy újraélesztés meg ijedtség közepette egyszerűen nem tökéletesen végeztem el a varázslat feloldását. Megköszörülöm a torkom, és nem is tudom, hogy legyen. Először meg kellene találnom azokat a frekvenciákat, amiket sasként képes kiadni és csak azokkal kellene operálnom, hiszen a többi rendben van.
- Ööö...átváltozol? Úgy azt hiszem egyszerűbb lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Bánkúti Izabella
INAKTÍV


#Zizi #Pocahontas
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 940
Írta: 2014. április 21. 10:54 | Link
Letti ♥

Trlálálálá, víziló! Víziló formájú édesség! Ha Izzy, akkor jöhet szögletes, kerek, töltött, töltetlen, ét, tej, fehér, mogyorós, epres, narancsos, kekszes, rizses, karamellás, joghurtos, mentolos, mazsolás, mazsolátlan csokoládé és szinte bármilyen, ami még van, de nem jutott most eszébe. Oda van a varázs és a mugli édességekért egyaránt, bár sokkal jobban rá tud függeni a különleges dolgokra, mint a lufiállatkák, vagy a tengerimalackák! Ma délután se tervezett másként cselekedni, mint az előkészítő kollégiumában a felfújható kis gumidarabokat nyúzni, és újabb, meg újabb figurákat alkotni. Ám mikor bekopogott a nevelő néni, és mondta, hogy jöttek érte, hatalmas boldogsággal hagyott ott mindent – illetve hagyott volna, de összepakoltattak vele, ejj-, hogy unokatesójához, mert biztos volt benne, hogy ő az, hiszen Lillus nem ért ma rá, kirohanhasson. Egy picit reménykedett benne, hogy a picik is jönnek, ajándékot is készített nekik. Dórának egy szép sárga és piros karkötőt csomózott, Dávidnak pedig hajtogatott egy lufikutyust. Dórának múltkor küldött már virágot, szóval féltékeny biztos nem lesz.
- Lettiiiiiiiiiiii!
Zsebeibe gyorsan belecsúsztatta a maradék pár szem cukorkáját, majd egy széldzsekit felkapva rohant le, egészen Lettiig, akire rá is ugrott volna, ha nincsenek ott az ikrek. Így csak átkarolta a lányt úgy csípő magasságban, majd mellette totyogott szépen a játszótér felé, hiszen hevesen bólogatva helyeselt az ötletre.
- Ririke tényleg büntetésben van, mert összeverekedtek egy kislánnyal? Valami szőkével, azt beszélik… Ezért nem jöhet most velünk?
Érdeklődött kíváncsian a kis jégkék szemű leányka, miközben kezecskéivel már a babucikét taperolta. Nagyon-nagyon szereti az unokatesókat, szóval nem is kérdéses, hogy amennyire tudja, még a szüleinél is jobban kényezteti őket, mikor játszhat velük. Hamarosan sikerül is kiérni, hiszen egyáltalán nincs messze a játszó, ott egy kényelmes pad felé rohan, bevárva a rokonsereget, majd lecsüccsenve néz körül a rengeteg lehetőségen, azt se tudja hirtelen, mihez fogjon, a hinta van a legközelebb, az egyikbe bele is vágódik picit hajtva magán, miközben nagyban fürkészi Dóra babát Lettus kezében.
- Meg szabad fognom majd? Persze, tudom, már fogtam, csak úgy egyedül is?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 21. 12:57 | Link
Katkó <3

Furcsa az ölelés, ezt ő is érzi. Máskor egyrészt szorosabb, most, meg mintha idegenek lennének és csak megszokásból, vagy tiszteletből tennék. Nem úgy akarta Yarista sem, mégis elég sutára sikerült, és nem húzta oda magához a lányt, valamiért nem merte. Nagyon nem tetszik neki, hogy nem fesztelen a helyzetük, zavart mosolyt küld a lány felé.
- Nem tudom – hajtja le a fejét, majd felpillant és gyorsan összeszedi magát. Nem azért jött, hogy rontson a helyzetükön, és még kínosabbá tegye az egészet, úgyhogy gyorsan fel is hozza az első témát. Elmondja, hogy Kati valamit elronthatott a múltkori veszekedés alkalmával, és azt, hogy szeretné, ha kijavítaná a hibáját.
- Hmm, a prof eszembe se jutott. Igen, szeretném, ha te javítanád meg a hangom, az is gyakorlás, nem? Rosszabb már úgysem lehet, némább nem leszek – vonja meg a vállát, de belül csak egyre nő a feszültség benne. ~ El kell mondanom neki, de legalább el kell kezdenünk keresni a megoldást, különben ez lesz az utolsó beszélgetésünk. ~ Ostorozza tettekre magát, azonban Kati máris belekezdene az egész dologba. Nem tudja, mi jár a barátja fejében, da nagyon biztos benne, hogy ő is hasonlókat gondol, tudja, hogy nagyon agyalós típus.
- Remek, akkor rád bízom magam, mint mindig bármikor – nos, ez a mondat talán nem túl szerencsés a legutóbbi esetet figyelembe véve, bár ott nem bízta magát konkrétan Katára, csak így jött ki.
- Nem, nem változom át, ez csak kifogás volt, valójában nem ezért jöttem – kiszáll a hintából és elfordul egy kicsit. Nem akarja, hogy Kati most lássa a megtört képét, ezt az egész helyzetet nem akarja. Megoldást akar, normálisat, hogy egyikük sem sérüljön túlságosan, vagy ha lehet semennyire.
- Nézd, Viko mégsem tűnt el, mint ahogy gondoltam, csak nem tudott üzenni. Amikor szerencsésen megtaláltam előjöttek az emlékeim. Szakítottam vele és… elmenekültem, elhoppanáltam, azóta sem tudom, hogy mit csinál, vagy mit nem. Nagyon szégyellem magam, és nem tudok elé állni. Nem tudom, hogy ki hibája, nem is érdekel, ez így alakult, ezen már nem lehet változtatni – az utolsó öt szót nagyon tagoltan és megnyomva ejti ki, ekkor fordul vissza Kati felé, ha egyáltalán ott van még a lány.
- Azt tudom, hogy vele vége, mert nincs egy normális ember, aki ezt megbocsájtaná, még akkor sem, ha tudja rólam, hogy rám milyen hatással van az alkohol. Én nem tudom megbocsájtani magamnak azt, hogy még mielőtt rám találtál volna… Nem bíztam meg benne – a szavak csak úgy törnek fel belőle, de tartja magát, nem roppan össze, neki erősnek kell maradnia. Akár a karrierje is múlhat rajta, és bár megígérte magának, hogy azt semmi sem befolyásolhatja, az életet nem lehet átverni ezzel.
-  A barátnője meglátogatott és kaptam tőle egy jobbost, szóval úgy vélem – és ez nem a barátnő hibája -, hogy itt az ideje elengednem őt. Lehet, hogy már soha sem merek elé állni normálisan elnézést kérni. Vikot el kell engednem, és ez az én hibám – ahogy mondja, a kövek csak úgy gördülnek le a szívéről, és egy könnycsepp is megjelenik a bal szemében, ami ki is buggyan, majd egészen a fiú álláig folyik. Mérgesen törli ki a szeméből, majd újra Kati felé fordul.
- Na, most érkeztünk el ahhoz a részhez, amit egyikünk sem szívesen hallgat meg gondolom. Illetve, nem tudom, na, mindegy, elkezdem. Én már nem tudok tovább ezzel együtt élni, el kell mondanom – sóhajt fel, majd nagyon megnézi magának Katit.
- Feltettél egy kérdést legutóbb, de elrohantál. Azért nem közeledtem feléd, mert tudtam, hogy ha megteszem, akkor vége lehet a barátságunknak, ami az egyik legfontosabb az életemben. Te vagy az, aki úgy ítél meg, hogy ismer és hallgatok rád. Ezt nem akartam elveszíteni és mindegy, hogy mit mondok, vagy mit teszünk innentől, nehezen tudom elképzelni, hogy túl tudjunk lépni rajta egy mozdulattal. Lehet, hogy a te hibád, hogy… megtettük, de nem ellenkeztem, és ezt nem is akarom semmire sem fogni. Soha nem akartalak kihasználni, mégis úgy tűnik, hogy ezt tettem – sóhajt egy nagyot, de nem engedi, hogy a lány elmenekülhessen, ha mégis szeretne. Csak gyűjt egy kis bátorságot a két másodperces szünetbe, hogy folytassa, és máris meg is teszi azt.
- De nem azt tettem. Mindig is tetszettél, sokszor gondoltam rád úgy, hogy mi lenne ha… de a korábbi okok miatt tartottam magam. Most már nem tehetem meg – hadarja, bár egész tudatosnak tűnik a mondanivalója felépítése. Pedig a gondolatai csapongnak, és alig tudja értelmesen bevonzani magának azokat, amiket el akar mondani.
- Nagyon tisztellek téged, bár a múltkori eset után nem hiszem, hogy megérdemelném azt, hogy szóba állj velem, még akkor sem, ha te is szépen visszavágtál. Nem akarlak elveszíteni, és úgy hiszem, hogy… - itt igazán elakad a szava. Tudja, hogy ez lehet a sorsdöntő pillanat, ami kettőjüket akár örökre elválaszthatja, pedig öt év óta nagyon szorosan összetartoznak.
- …szeretlek – néz a lány szemébe, ahogy kimondja a szavakat, és akkor jön rá, hogy a szíve vadul kalapál. Aztán lesüti a kékeket, már nem mer a lány szemébe nézni. Egyrészt fáj neki, hogy ezzel elárulja megint csak Vikot, akit valóban tiszta szívvel szeretett és nagyon fájdalmasan, de el kell engednie. Viszont az életében történtek arra sarkalják, hogy vegye el a korlátokat a Katival való kapcsolata elől. Tudja, hogy az érzéseket nem beszélte be magának, tudja, hogy szereti Katit és most már azt is, hogy minden szava igaz. Szeretne vele lenni, de azzal is tisztában van, hogy a lehető legrosszabb az időzítése. De legalább most már elmondta, amit el akart, nyugodtan tud aludni éjjelente.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 22:01 | Link
Yaricsbogyó<3

Yar lekonyuló fejét látva én is inkább a földre szegezem a pillantásom. Nem akartam ám még kínosabbá tenni ezt a beszélgetést, csak nem is tudom mi van velem, és ez bosszantó.
- De, igazad van...de azért jobb félni, mint megijedni - húzom el a számat, jól esik, hogy ilyeneket mond. Van is benne logika, hogy amit én rontok el, azt én hozzam helyre, de az mégiscsak könnyelmű kijelentés, hogy ennél rosszabb már nem lehet a dolog. Dehogynem lehet. Azért nem vagyok teljesen pesszimista, meg van is bennem annyi kitartás meg elszántság, hogy ha már az eddigi tapasztalati után is megkeresett, akkor bebizonyítsam, hogy tudom szakszerűen használni a mágiám. Kifejezetten örülök, hogy a gondolataimat a melodimágia és a probléma megoldása felé terelhetem. Ez legalább egy olyan probléma, amit tényleg meg tudok oldani.
Meglepetten pislogok a szőkére, mikor közli, hogy nem fog átváltozni és összességében nem is ezért jött. ~ Ne, ne, ne~ Nem is igazán tudom, mi ellen tiltakozok ilyen hevesen. Szinte visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyelem, ahogy feláll a hintából, arrébb lép, elfordul. Tudom, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, de sokkal könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától elrendeződne. Ha nem kellene döntenem. Ahogy Yar Vikoról beszél, minden egyes szót kis tüskének érzek, mert mégiscsak tettem tönkre a kapcsolatukat, és ez a tudat nem túl kellemes. Mikor újra felém fordul már veszem a levegőt, hogy hozzászóljak a témához, de Yar folytatja én meg nem akarok belevágni a szavába. Egy szó nélkül hallgatom végig a monológját, csak az arcom és a gesztusaim árulják el, hogy mit is gondolok éppen. Például meglep, hogy Yar elmenekült és egyszerűen otthagyta Vikot, a miután közölte vele, hogy mi a helyzet. Eddig valahogy nem feltételeztem volna róla ilyesmit. Biztos kellemetlen egy helyzet volt, de legalább megadhatta volna Vikonak a lehetőséget, hogy elküldje melegebb éghajlatra. Nyomorultul érzem magam, és nem vigasztal, hogy a történteken már nem lehet változtatni. És hiába hangoztatja Yar, hogy az ő hibája, mert eleve nem bízott eléggé Vikoban, azért még tény, hogy ha én nem vagyok, még mindig együtt lennének. Ezen nincs mit szépíteni. Megemelkedik a szemöldököm a verekedős barátnő hallatán. Azért ez durva. Az arcán legördülő könnycseppet látva elfog a vágy, hogy átöleljem, megvigasztaljam, mondjak valamit. De nincs semmit, amit ebben a helyzetben mondhatnék. Aztán Yar erőt vesz magán, rátér a kettőnk dolgára. Halványan elmosolyodom, mert teljesen igaza van, ehhez a részhez nincs sok kedvem, mert túl komoly a téma, túl meghatározó. Picit zavarba jövök, ahogy a legutóbb feltett kérdésemmel kezdi. Én is sokat gondolkodtam a válaszon, és nagyjából hasonló dolgokra jutottam, mint ő. Meg arra, hogy ez már nem normális. Nem vagyunk normálisak. ~Hogy lehetne normális egy ilyen kezdetű kapcsolat? De egyáltalán miről beszélek?~ Már előre érzem, hová fog vezetni Yar mondandója, és...és nem akarom, hogy aztán reagálnom kelljen. Túl sokat agyaltam ezen az utóbbi időben, és már nem is tudom, mit érzek és mi az, amit csak bebeszéltem magamnak. De amint kimondja a bűvös szót, valami furcsa melegség, megnyugvás, béke árad szét a testemben, az agyamban azonban még nem akarja feldolgozni a kapott információt, továbbra is vadul pörög.
- De én soha nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam szakíts Vikoval, vagy bárkivel. Nem akartam senkit megbántani...és Viko meg is sérült...és miért?...mert...hülye voltam. Mert szeretlek. Talán mindig is szerettelek, de nem bírtam volna elviselni, ha visszautasítasz, ha vége a barátságunknak is...és egyébként sem akartam soha egy lenni a barátnőid közül, de szeretlek és nem bírtam tartani magam...de nem értem, miért kellett ez nekünk...már akkor a kívánságok termében...azután miért nem? ...Miért most? Tudod, azért hagytalak ott, mert azt éreztem, hogy akkor vagyok jó neked, ha magad alatt vagy. És a legrosszabb, hogy egy részem még ennyivel is beérné. És ezért utálom magam, ez nem normális, utálom ezt a helyzetet! - csak úgy ömlik belőlem a szó, hadarok, néha még én sem tudom követni, hogy mit zagyválok össze, őszintén, kíméletlenül most mindent rázúdítok a fiúra. Beszéd közben kiszállok a hintából is, nem bírok egy helyben ülni, muszáj mozognom, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom, hevesen gesztikulálok, a tekintetemet sűrűn váltogatva Yar és a föld között. Csupa olyan kérdés, amire nincs igazi válasz. Nem tudom megmagyarázni, miért tartott ennyi ideig, mire egyáltalán önmagunknak be mertük vallani, hogy szeretjük a másikat. Csak most tudatosul bennem, hogy ez tulajdonképpen egy vallomás volt a részemről. Hirtelen teljesen megdermedek, megállok Yarral szemben, a tekintetét keresem.
- És nem tudom, mit kezdjek vele, mert van, hogy azt érzem, a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az egészet és azt mondanánk, hogy hiba volt, de valójában nem így  érzem, és azt hiszem tényleg szeretlek - most már sokkal lassabban, megfontoltabban, csendesebben beszélek, végezetül pedig érdeklődve kezdek fixírozni egy aranyos kis fűcsomót a lábam előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 22. 11:34 | Link
Katkó <3

Yarista gyorsan elmondja, hogy az animágus ügye nem annyira fontos, mint a másik, amiért jött. Igaz, nem fogja elfelejteni, és ha valamennyire dűlőre is jutnak, vagy legalább a lelkük háborgását csillapítani tudják, akkor megkéri Katit még egyszer, hogy próbálja meg elvenni a némítást. De ez egyelőre várhat, előbb elmond mindent, amit szeretne. Mindent az egész helyzetről, Vikoról, Katiról és saját magáról. Nem hiszi, hogy mindezt Kata nem tudja róla, hiszen ő az aki igazán ismeri, de így kimondva biztosan többet jelent minden szó, hiszen mindegyik érzelemmel van feltöltve. Ami lehetséges minden előfordul, sajnálat, bánat, öröm és legvégül a szerelem. Lehet, hogy vak volt eddig, lehet, hogy csak elnyomta, és lehet, hogy Vikonak köszönhető az, hogy ki merte mondani Katinak, hogy szereti. Sőt, egyre biztosabb ebben is, ez még egy fájó pont, és még egy érv, hogy az eperlányt kerülje, nem beszélve a tüzes barátnő fellépése után. Bár tudja, hogy illene meglátogatnia őt az ispotályban, de nem tudna mit mondani neki, vagy amit mondana, bármi legyen is, csak rosszabbá tenné a helyzetet.
Kati is belekezd, ő is saját magát vádolja, és Yar tudja, hogy Viko is így tenne, ha most itt lenne. Mindenki hibás, ki így, ki úgy, de valamilyen mértékben mind a hárman. Ő feleslegesnek érzi már, hogy megpróbálja kibogozni ez a csomót, úgy hiszi, hogy soha sem lenne meg egy olyan felelős hármuk közül, akire mindent rá lehetne fogni. Ha már Kati megtette neki azt a szívességet, hogy megvárta, hogy befejezze a mondandóját, akkor ő is megteszi. Mindenre tudna reagálni, de az csak újabb szavakat, tiltakozásokat, fájdalmakat szülne, így nem fűz mindenhez megjegyzést. Közelebb lép hozzá, és a mutatóujjával megpróbálja felemelni finoman Kata fejét, hogy a szemébe nézhessen. lassan beszél, nem túl hangosan, de Kata minden szó amit mond őszinte és tisztán hallható.
- Nézd, lehet, hogy sokat hibáztunk, és még fogunk is, de ez nem maradhat így. Ugyan nem felejthetünk el mindent, és nem is szabad, hiszen abból tanul az ember, amit megélt, és szerintem megérdemeljük azt a bizonyos esélyt. Muszáj… - itt elakad a szava, mert a mogyoróbarna szemek szomorkás hangulata megbabonázza egy pillanatra - …adnunk egymásnak egy esélyt,  bármivel jár is. Én nem szeretném, hogy a kapcsolatunknak vége legyen, sőt a következő szintre szeretném léptetni. Szükségem van rád, a tanácsaidra, a vádaskodásaidra, a terelgetéseidre, a nevetésedre, az érintésedre, a hajad illatára, a szemed pillantására, a csókjaid ízére… - folytathatná a felsorolást, de inkább óvatosan közelít a sajátjaival a lány ajkai felé, hogy megcsókolhassa őt. Egy röpke pillanatra eszébe jut Amira mostani helyzete is, és az, hogy Katit el tudná képzelni feleségnek is, de tudja, hogy erre ő még nincs felkészülve. Arra igen, hogy mellette legyen, amikor csak szükséges, és megadhasson neki mindent, ami egy kapcsolatban elvárható. Most viszont a csókkal van elfoglalva, már, ha Kata nem akadályozza meg benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 22. 21:21 | Link
Yaricsbogyó<3

Nem is igazán értem, miért sütöm le a szemem. Most teljesen felszabadultnak kellene lennem, és nem bűntudatot érezni. Igen, azt hiszem valami ilyesféle érzés kavarog bennem, bűntudatom van, amiért az érzéseimmel valaki más boldogságát tettem tönkre, bűntudatom van, amiért ilyen "tisztátalan" ez a helyzet. Valahogy még képtelen vagyok elengedni a közelmúlt fájó eseményeit, körülményeit, a sok kétséget. Úgy érzem nem tehetem meg, hogy egyszerűn túllépek rajtuk, és örülök. Milyen ember lennék akkor, ha ennyire nem törődnék semmivel, csak a saját boldogságunkkal? Még azt hinné valaki, hogy én direkt ezt akartam. De az öröm kis csírája már akkor gyökeret vert a szívemben, amikor Yar kimondta, hogy szeret. Azóta meg csak egyre erősödik, és hiába kavarog még ezer dolog az agyamban, mégsem tudom már letagadni a létezését.
Yar közbenjárására felemelem a fejem, most sem szakítom félbe, csak amolyan telepatikus úton, a tekintetemmel közvetítem a gondolataimat. ~ Az biztos, de én nem akarok még többet hibázni. Veled nem. És igenis egyszerűbb lenne, ha ez ember csak úgy elfelejtene dolgokat. Egy esélyt. Miért hangzik olyan rosszul ez a szó? Hát már nem egy rossz ómen eleve az, hogy esély kell nekünk? Milyen esélyekkel indulunk, miután a kapcsolatunk az alkohol mámorában kezdődött? És nem vetít negatív dolgokat előre, hogy egyáltalán ilyesmi megfordul a fejemben? Én sem akarom, hogy vége legyen. Igazad van, végül is, lélekben mindig ott voltunk egymásnak, és igen, nekem is szükségem van rád, arra hogy...erre. ~ Ő is elhallgat, az én gondolatfolyamom is elapad, s ajkaink puhán egymásra találnak, a karomat pedig a nyakába fonom. Ez most nem az a fajta vad, mohó csók, amit korábban váltottunk, ez most mást jelent.
Rövidesen azonban megszakítom a csókunkat.
- Nekem is szükségem van rád - suttogom a fiú fülébe mielőtt még levakarhatatlan mosollyal az arcomon el nem húzódnék tőle egy lépésnyit. Nem is értem, az előbb még min aggódtam, vagy is egyetlen egy dolog maradt, amit azért még igyekszek magamba sulykolni. Igenis, szörnyű ember vagyok azért, amit Vikoval tettem. De képtelen vagyok hangosan is kimondani, ezzel is felvállalni, megpecsételni, mert a szívem mélyén már egyre kevésbé érzem ezt igaznak. Csak most kezdem igazán felfogni, mi történt velünk, csak most adom át magam igazán a végtelen örömnek.
- Na és minek akartál te egyáltalán...hogy mondják a sasok? - térek vissza a korábbi témához, mert még nem felejtettem el, hogy helyre kell hoznom a dolgokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 29. 20:07 | Link
Katkó <3

Talán most jobb, talán nem. De ki kellett mondania mindent, mindent, ami benne volt, nem akart tovább ezzel a teherrel szaladgálni. Az egyik oldal nagyon édes, a másik túl keserű. Tudja, hogy még el kell mennie Vikohoz, mert Haru látogatása megértette vele, hogy nem zárhatja le így az egészet. De Kati előtt már lezárta, itt és most. Az egyik ajtót becsukta, a másikat – ami eddig is ki akart nyílni – végre kinyitotta. Az, hogy ez most bölcs döntés-e nem tudja, csak később fog kiderülni, de nem akarta az eddigi stabil életét örökre szétzúzni, két fontos embert is elveszíteni. Mivel Kati fontossága, már-már vetekszik a kviddiccsel, őt választotta. Talán vissza tudta volna könyörögni magát Vikohoz, és talán jó is lett volna, de nem vár megbocsájtást, és nem is fogadná el. Majd később, talán, amikor mindketten rájönnek, hogy így kellett alakulnia. ha egyáltalán lesz ilyen, de most semmiképpen sem tud megbocsájtani magának, csak el tudja fogadni azt, hogy Vikonál hibát követett el. Viszont azt nem tudja elfogadni, hogy emiatt a Katival való kapcsolata is véget érjen, ráadásul most esett le neki, hogy tulajdonképpen mindig is szerették egymást. Hogy ez mennyire volt erős, és mikor volt erősebb és gyengébb, fogalma sincs, de a kapocs már jó ideje kialakult közöttük. Miután színt vall és a csókból ölelés alakul ki, nagyon boldog. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy mostantól talán szerencsés lesz. Bár tudja azt is, hogy sokszor volt már hasonló érzése, és még egyszer sem működött, de bíznia kell benne, hogy most lehetséges lesz. Jól esnek neki a szavak és ő is mosolyog az aurortanoncra, aki hirtelen témát vált, egész pontosan az első kérdésre tér vissza. ~ Ez Kati. ~ Igen, úgy gondolja, hogy csak Kata tud ilyen helyzetben fontossági sorrendet állítani. Mivel már elvileg egy pár, az a téma le van zárva, el van fogadva, jöhet a második fontos dolog, az ő hibájából kialakult hangveszteség. Yar csak bámulja még egy ideig a lányt mosolyogva, mielőtt újra megszólalna.
- Rikoltani. De nem muszáj ám most, csak ha ragaszkodsz hozzá. Amiért jöttem, azt megkaptam. Nem mintha nem lenne fontos, ne érts félre. Csak, nehogy elrontsd megint – a huncut mosoly ott szaladgál a szája szegletében. Tudja, hogy fel tudja piszkálni Katát, ha akarja, de most csak a szokásos heccelődés, amin nem akar, és nem is tud változtatni. Amennyiben Kati ragaszkodik hozzá, felveszi az animágus alakját, ha nem, akkor odarohan hozzá és felkapja, majd megpörgeti őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 30. 21:22 | Link
Yaricsbogyó<3

Széles mosoly kíséretében viszonzom Yar pillantását, noha nem teljesen értem, hogy miért néz rám így, ilyen hosszasan. Talán tényleg kicsit gyors és váratlan volt a témaváltás, de nekem valahogy természetesen jött. Eszemben sincs tovább csűrni-csavarni a múltat, részemről megpróbálom lezárni és tovább lépni. Nem azt mondom, hogy teljesen elsimult minden probléma, és nem is lenne már mit megbeszélnünk. Hiszen magyarázhatnánk a végtelenségig, hogy alapjában véve mindenki hibázott, és mondhatnám Yarnak, hogy azért mégis illene megkeresnie Vikot és tisztázni a dolgokat vele, még ha netán csak átkot kap is az arcába, a próbálkozás már legalább az ő lelkén könnyítene. Viszont ez az a téma, amibe úgy érzem, nem sok jogom van beleszólni, főleg, hogy Yart ismerve magától is el fog jutni odáig, hogy felkeresse a lányt.
Tehát visszakanyarodok a félresikerült melodimágia kérdéséhez, nehogy még a végén elfeledkezzünk itt erről, és Yar néma kis madárka maradjon.~ Rikoltani~ Ismétlem magamban a keresett szót.
- Igen, ragaszkodom hozzá - közlöm határozottan. Elvégre az a minimum, hogy minél előbb igyekszem rendbe hozni a dolgokat. Már csak a lelki békém miatt is. Talán nem látszik rajtam, és igazán hozzá is szokhattam volna már, hogy nem minden megy elsőre hibátlanul, de azért a melodimágiával kapcsolatban minden egyes kis kudarc elég fájdalmasan érint, lévén tényleg sok időt töltök a gyakorlással. Yar megjegyzésére csak grimaszolok egyet és kiöltöm rá a nyelvem. Most nem tud ezzel felhúzni, tudom, hogy igazából nem is akar. Csak jön neki a duma, nekem meg az, hogy ne vegyem fel.
- Wow, amúgy még nem is láttalak sasnak. Olyan kis aranyos vagy - jegyzem meg vigyorogva, mikor Yar felveszi az animágus alakját. Pedig ha nem tudnám, hogy ő az, még kicsit félelmetes is lenne egy ekkora madár a kampós csőrével. De nem is azért kellett neki átalakulni, hogy én gyönyörködhessek a tollaiban. Miközben beszélek, már arra irányítom a mágiám, hogy a sas torkából felszakadó hangok, visszatérjenek az eredeti hullámhosszukhoz és újra a hallható tartományba essenek.
- Na? Rikoltozzál - biztatom, odafigyeltem, úgyhogy már nem lehet semmilyen galiba. Most is, mint mindig icipici büszkeséglöketet ad, hogy rendesen végrehajtottam a varázslatot, még ha ennek az is volt az előzménye, hogy egyszer már elrontottam, vagy legalábbis nem tökéletesen csináltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 1. 13:51 | Link

Kekibogyó


Ismét mulatságos látványt nyújthatok, ahogy végigkacsázok a birtokon, orrom alá emelt könyvvel kezemben, a sorokba feledkezve. Gyakran csinálom ezt, a folyosókon rendszerint csak így látni, de a kastély és a falu közti utat még nem tettem meg így, szóval olykor közel állok hozzá, hogy felbukjak valamiben, akár egy fűszálban is, mint János bácsi a jól ismert, morbid, mugli dalocskában. Annyi a különbség, hogy nem csatába menetelek, és a nevem sem egészen János, és még talán pár apróság.
Eljutok a lap aljáig, így engedélyezhetem magamnak, hogy felpillantsak Pán Péter kalandjaiból, és körülnézzek. Hova is menjek? Szokás szerint nem találom magam éhesnek, és mióta megtudtam, hogy a csárdában legfeljebb egy szendvicsre számíthatok Jamie-től (amivel egyébként nincs ám baj, finom a szendvicse), valahogy elment a kedvem a faluban falatozástól. Könyvem pedig most van, igazság szerint a következő egy évre is akár, szóval a könyves boltot is csak önmagam kínzása céljából volna érdemes felkeresni. Igazából így belegondolva, nem is tudom, ezúttal miért indultam útnak. Még hétvége sincs, amikor is a szokásos sétámat tenném, szóval letudom a kérdést annyival, hogy egy kis levegőre vágytam.
A bájos kis játszótér kerül pillantásom sugarába, és lábaim már mozdítanak is arra. Egyszer voltam csupán itt, akkor Lorival találkoztam, és megmutatta csodás képességét is.. hol lehet most? Rég láttam őt. Furcsa hiányérzet ül mellkasomban a gondolatra, és megtapogatom a fülemben lógó ajándékot, amit tőle kaptam.
Lehuppanok az egyik hintába, és finoman ellököm magam. A könyvem becsukva pihen az ölemben, valahogy Pán Péter kiröppent gondolataimból, ahogy Wendy ablakából szokott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lori ♥ Ann
Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2014. május 1. 14:25 | Link
Iza *-*

Kezeimben a picik, így egy pillanatig bevillan fejemben a kislányt meglátva, hogy talán stabilan meg kellene támasztanom magam a lábammal. Aztán ideérve csak csípőnél ölel meg, így meg is nyugszom, hogy nem borulunk együtt négyen.
A játszóteres ötletre helyesel, de kérdése még van, amivel kapcsolatban először egy pillanatra kiütközik az értetlenség arcomon, aztán eszembe jut valami, bár hogy miről van szó az most sem tiszta még.
- Nem tudom, hogy büntetésben van-e, de Anya mondta, hogy egy kislánnyal összeverekedett..
Én mondjuk teljes mértékben megértem, bár a problémamegoldó képességét még fejlesztem majd a hugicámnak. Az erőszak nem megoldás, ezt szokták mondani, és valahol még igaz is.. Viszont a végső eset, na az engedi. Csak hogy! Ez nem volt az, akármi is történt. Majd megtanulja, nagyon értelmes kislány.
Hamar kiérünk, mert azért közel van, én pedig még nem fáradok. Pontosabban a kezeim, szellemileg mindig a frissesség, ami elvárható tőlem. A babákat folyamatosan tartani még hordozóval is nem az amit bárki kibírna. Én meg az vagyok, aki mindig ezt csinálja, de azért le kell ülnöm. A hinta meg is felel erre a célra, és egy gyors kör után az unokahúgom is beül a mellettem lévőbe. A két személyes babahordóból most csak a kisfiam néz fel rám, Dora a kezemben, mert valahogy ott nyugodtabb, és ha letenném, szerintem akkor lenne vége ennek az állapotnak.
Iza nagyon elvan a babákkal, a kérdésére pedig csak mosolygok. Az unokahúgát szeretné, ahogy nézem, mert őt figyelte már nagyon, én pedig bízom benne eléggé ahhoz, hogy megfogjam és a kezébe adjam óvatosan. Féltem, az természetes, és sokszor jobban is, mint kellene, de anya vagyok.
- Foghatod az öledbe is, ha leülsz a hintába normálisan, de sétálhatsz is vele, ha nem kezd el hisztizni.
Mert hát nem biztos, hogy annyira toleráns lenne, habár amit eddig láttam, az alapján szereti, ha bárki is foglalkozik vele. A figyelem középpontjában lenni imádnak mindketten, és meg tudják állapítani,valahogy megérzik ki szimpatikus nekünk is, a családjának.
Én viszont addig Davidre is figyelek fél szemmel, aki ugyanúgy csak néz minket, mint eddig, hunyorog néha, és forgatja a fejét. Talán a cumiját keresi, úgyhogy a lábától azt is összeszedem, és a keze felett tartom, hadd lássa.
- Erre gondoltál?
Cuki hangon, mosolyogva. Ez nem is azért van már így, mert picik, hanem mert mellettük már képtelen is lennék másként viselkedni. Ennivaló kis csöppségek, és ha ő most elfogadja, amit a kezemben tartok, akkor megint a lányokra figyelek. Egy pillanat kihagyás pont sok is volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Köddé válik az együtt töltött idö..
#penguin owner #divorcing #mom
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. május 1. 18:03 | Link
Tildus - Mami ^.^

Ragyogóan süt a Nap, és meleg van, már teljesen olyan, mintha nyár lenne, pedig még nincs. És egy ilyen napon nem ülhet az ember egy sötét szobában a kastélyban. De nem ám. Ilyenkor ki kell menni a szabadba, és én is ezt teszem. Na de hová menjek először? Tegnap voltam már a cukrászdában, meg a könyvesboltban, és még a tónál is. Most valami más helyre szeretnék menni. Már tudom is! Megyek a játszótérre, hátha találkozom ott valakivel, akit boldogíthatok. Ott mindig van valaki, sosem vagyok egyedül, szóval biztos lesz most is. Nagy léptekkel, kezemben egy hatalmas tábla csokival baktatok le a Levita toronyból, majd ki a kastély kapuján, hogy aztán vígan szökdécselve haladjak végig az úton. A csoki pedig... Hát az vészesen fogy, ugyanis nagyon finom, és én nagyon imádom a csokit.
Már a fele elfogyott a fent említett édességnek, mikor elérek a falu széléig, s innentől, ugyan nagyon nagyon nehéz, de nem eszem belőle. Vagyok másnak is, például annak, akivel találkozni fogok. Még sem állok a játszótérig, bár való igaz, hogy a cukrászda elég hívogató volt, de végül tovább megyek, és nem állok meg.
A játszótéren egyből észreveszek valakit, a hintánál, és fel is ismerem. A cuki könyvtárosnéni az. Nahát! Azt hittem, hogy őindig ott van a könyvtárban, és vigyáz a rendre, és békére. De most itt van. Biztos van egy helyettese, aki nem hagyja, hogy valaki bántsa a könyveket.
- Tilda néniiii! - Na, köszönés részemról letudva, egy hatalmas vigyor kíséretében, majd letelepedem mellé a másik hintába. - Hogy tetszik lenni? Kér csokit? - nyújtom felé a fel tábla csokoládét, amit meghagytam. Remélem elfogadja. Azért a biztonság kedvéért még cukin, és aranyisan is nézek, aminek kevesen tudnak ellenállni. Nagyon remélem, hogy Tilda nem a kisebbséghez tartozik.
Utoljára módosította:Keiko Cukorborsócska Sama, 2014. május 1. 18:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 1. 18:26 | Link

Kekibogyó


Valahogy mindig könnyedén kilábalok minden bánatomból, elmenekülök az egyik könyvem izgalmas világába, és többé nem érhet semmi rossz. Miután megtudtam az igazság egy részét, vagy mondjuk úgy, töredékét nagyapámról, és kis híján megbocsájthatatlan tettre szántam el magam a húgommal szemben, nem volt könnyű. De segített, hogy megfogadtam, hogy mostantól kezdve maximálisan őszinte leszek vele, még akkor is, ha Nagyapa épp az ellenkezőjét akarta.
De a most rám törő érzéssel nem tudok mit kezdeni. Ülök bambán, merengek, és arra gondolok, hogy még csak azt sem kérdeztem tőle meg soha, merre lakik, mit csinál. Így most bárhol lehet. A hiánya ellenben a lelkemen tenyészik, és nem hagy olvasni. Sóhajtok, és épp a mellettem lévő hintára tenném a könyvet, mikor éles rikkantásként hallom nevem, azt pedig a vidám kis Keiko követi, aki nem is nagyon vesztegeti az időt, ledobja magát mellettem.
- Hát szia! - vigyorgok vissza rá. Kedves kis Keiko, mindig olyan kis vidám, nyomban érzem, hogy könnyebb lesz a lelkem mellette. A felém nyújtott csokiba sűrített boldogság is rásegít, miután felcsillanó szemmel török belőle egy kockát.
- Hős vagy, imádlak! - Közben már olvadozik is nyelvemen a finomság, egy pillanatra be is csukom a szemem, úgy élvezem. Nem vagyok egy nassolós fajta, de most tényleg jól esik, talán nem is annyira maga a csoki, hanem hogy jött valaki, aki adta.
- Most már jobban is vagyok - mosolygok rá, és vidáman mosolygó arcát figyelve azon tűnődöm, vajon kigyógyult-e már az iskolát hetek óta fertőző cukikórból. - Na és te?
Ha nincs szerencsém, nem csak puszival terjed a fura kór, hanem épp az előbb csempészte belém a csokiján keresztül. Most már mindegy, gondolom, és török még egy kockával.
- Mizújs a Levitában? - Régi házamról mindig szívesen hallok, és mindig örömmel tölt el, ha a pontverseny állását látom. A kékek mindig remekelnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lori ♥ Ann
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. május 1. 20:50 | Link
Tildus

Máglyarakást is kéne már csinálnom, mert olyan rég ettem már olyat. Pedig annyira finom. Csak sajnos nincs annyi időm mostanában főzőcskézni. De maaajd akkor a hétvégén meglepem a háztársaimat ezzel a finomsággal. A konyhában úgyis biztos találok hozzávalókat majd a máglyarakáshoz, hisz ott mindig mindent megtalálok. Nem is tudom, honnan szerzik be a dolgokat, hisz a faluban ha jól tudom nincs ilyen bolt... Vagy csak jól eldugták előlem. De akkor ejnye-bejnye, ilyet előlem ne dugjanak el.
Na de.... ez most hogy jutott eszembe? Hm... jó kérdés. Sokszor csak úgy elkezdek gondolkozni, ha társaságom is van, akkor esetlegesen a másik fél nagy szerencséjére beszélni bizonyos dolgokról, amik egyáltalán semmihez nem köthetők, csak úgy az eszembe jutnak. És akár még órákat is el tudok filozofálni egyes dolgokról, csak úgy, magamban, míg a végére valami teljesen más témánál lyukadok ki. Na hát most pont ez történt, és ki tudja még hová jutottam volna el a filozofálgatásban, ha a játszótéren nem látom meg a kedves könyvtáros nénit, Tildát. Rögtön minden gondolatom tovaszáll, és ha most kérdeznék meg, hogy min gondolkodtam olyan nagyon, akkor tuti nem tudnék mondani semmit, mert... Mert elfelejtettem. Igen, Tilda látványa kiverte a fejemből a gondolataimat. Létezik ilyen? Ezek szerint igen.
Nahát! Hős vagyok. Ilyet se mondtak még nekem. Hát ez milyen cuki. Pedig nem is csináltam semmit, csak csokit adtam neki. Váo... lehet, hogy ez a hős képességem. Ezentúl akkor én leszek a Csokinő!! Csokiii.. Nyami, imádom a csokit. És ahogy látom, Tilda néni is nagyon szereti. De ki ne szeretné? Mondjuk azok, akik allergiásak rá - igen, van ilyen -, vagy cukorbetegek. Asszem azok sem ehetnek csokit, legalábbis nem sokat. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretik. Sőt, talán épp ellenkezőleg, még jobban imádják.
- Eddig nem voltál jól? - kérdezem érdeklődve. Miért ne lenne jól? Hisz olyan szép, és cuki minden... Az ember nem lehet ilyen szép napon rosszul. - Én remekül vagyok. Minden olyan csodálatos, és nagyszerű... - mondom ezt csillogó szemekkel, s csak úgy árad belőlem a boldogság, attól nem lehet szomorúnak lenni. A szomorúság rossz, és nem cuki.
- A Levitában? Hm... minden tökéletes, és mindenki olyan cuki... és... és ennyi. - Nahát... ez aztán az értelmes megszólalás. Hogyha magamnál lennék, és nem lennék cukikóros, ilyet biztos nem mondtam volna, de mivel igen... Jaj szegény Tilda, már előre sajnálom...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. május 2. 15:21 | Link

Kekibogyó


Csokoládé, és egy kedves levitás arcocska. Nem feltétlenül ebben a sorrendben, de több most nem is kell, hogy rögtön jobban érezzem magam kicsit. A könyvet is talán újra felpattintanám, de az nem lenne illendő, ha már társaságom akadt, szóval az ölembe fektetem, és minden figyelmem Keikonak szentelem. Amúgy sem árt, mert jól láthatóak rajta a cukikór jelei, ahogy beszél, és viselkedik, és jobb lesz résen lenni, mielőtt még azon kapom magam, hogy megpuszil.
Persze, ha valóban fertőzött a csoki, akkor már mindegy, de egyelőre nem érzem, hogy elhatalmasodna rajtam a cukiság, és a rosszkedvem maradéka sem foszlik szét, aminek ha nem is örülök, azért hálás lehetek, mert jelzi, hogy még cukimentes vagyok.
- Igen, szép és jó minden, de eszembe jutott.. - elharapom a mondatot, és azon tűnődöm el el pillanatra, hogy mit is érzek, hogy akarom én ezt a mondatot befejezni. - Szóval kicsit elmerengtem. De  már itt vagyok, és örülök, hogy te is!
Mosolyog, mint a vadalma, ami részben a cukikórnak tudható be, de őt a kór előtt sem sokat láttam szomorkodni. Visszamosolygok rá, jelezve, hogy tényleg hogy örülök neki. A beszámolója pedig megnevettet. Vagy nem lát a cukikóron túl, vagy a teljes Levita ház meg lett fertőzve, és azért mindenki olyan cuki, és nagyszerű. Bár utóbbival egyébként is fel lehetne a kékeket címkézni.
- Ennek igazán örülök - nevetgélek. Szegény lány nem tehet róla, hogy ilyen cuki lett a világ körülötte, szóval igyekszem alkalmazkodni. - És ki a legcukibb? Vagy esetleg a legcukibb más házból való?
Miközben faggatózom, elrúgom magam, hogy szegény hinta is betölthesse szerepét, ha már végre ráült valaki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lori ♥ Ann
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. május 3. 23:44 | Link
Kilt Zoltán

Fárasztó, és nehéz ez a Bagolyköves élet. Még akkor is, ha csak olyan tantárgyaim vannak, ahol nem igazán varázsolunk. Nehezebb, mint az Előkészítő, meg másabb is… sokkal másabb. Tagadnom is felesleges, hogy az első percben eltévedtem, mikor mentem órára. Még jó, hogy Zsombival ugyanazokat tanuljuk, ezért ha egyikünk nincs ott, akkor a másik odaadja a jegyzeteit. Nekem szokott több lenni, de ez még az Előkészítőben is így volt. Azokat is leírom, ami másnak nem biztos, hogy fontos, és sokan hiszik azt, hogy értelmetlenségeket írok. De ez nem így van. Csak én másképp látom a Világot, mint a többiek.
A mai napra befejeztem a Repüléstan fortélyainak elemzését, és arra jutottam, hogy az nem nekem való tudomány. Halláskárosultként nem is lenne sok esélyem, hogy seprűre üljek, de az elméletet még tudhatom profin. Legalábbis Zsombicc ezt mondta, mikor tárgyat választottunk. Úgy láttam jónak, hogyha a friss levegő szívását a játszótéren kamatoztatom, ezért mosolyogva indultam meg, a ma már jó ismert köveken. Mikor még Előkészítős voltam, sokat lógtam ott, legfőképp az Öcsémmel, de akadt olyan alkalom is, mikor csak egyedül merészkedtem oda. Nem érdekelt semmi sem, feltaláltam magamat. Ott nyugodtan játszhattam, mert nem piszkáltak a többiek, és ez nagyon is jól esett a számomra. A lakósorra érve befordultam a második háznál, és onnan már szaladtam is előre. Nem tartott tovább egy percnél, és már a kék, pókhálószerű kötél közepén feküdtem. Tökre olyan érzés, mintha belegabalyodtam volna, és éppen vacsora lenne belőlem, de szerencsére ez nem így van. Egyszerűen szeretem ezt a kötelet, és számomra kényelmes heverésző is. Lehunyt szemmel akasztom be a kezeimet, és a lábaimat, hogy le ne essek onnan, és úgy élvezem lágy tavaszi szellőt.
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2014. május 6. 22:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 19 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér