BK Fórum - Játszótér

Játszótér - Mesélő hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le

Mesélő
Mesélő

Írta: 2014. február 21. 11:00

Dóra és Anna

Nem ez az időszaka az évnek az, mikor az idő pillanatok alatt változhat, esőből napsütéssé, és fordítva, vagy szélcsendből viharerejű fúvássá a levegő. Ettől függetlenül különös, és libabőrös érzést keltő hűvös szellő csap a játszótéren lévő két leányzó arcába szinte a semmiből, elsőre nem is törődnének vele, de aztán egyre erősödik, már hajukat lebegteti. Eddig vihar előtti csend lett volna? Mindenesetre az eső még szemerkélni nem kezd el. Ekkor, a barna hajú lány, Dóra furcsaságot láthat, amint a szél, egy megsárgult, régies, összetekert pergament kezd el sodorni a hó tetején, ami éppen a hinta tartópillérének csövéből csusszant ki. Nem telik bele sok idő, hogy felkapja azt a következő fuvallat, és pont az ölébe pottyantsa a lánynak.
Amint kitekeri, látni fogja, hogy ez egy könyv kitépett lapja lehet, amely egy történethez kapcsolódó térképet mintáz. Ha jobban megnézi, talál az alján három betűt leírva, úgy, mint egy monogram és egy kis figyelmeztetés mellé. K. E. S., a papírt soha ne erezd el!. Illetve egy kis versikét, legalábbis elsőre annak tűnik. De van ennek a pergamennek egy sajátossága, ugyanis azt nem is figyelte, hogy egy különös por szállt fel, mikor kitekerte.

Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél.
Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.

Ahogy ezen mondat végére ér, mert a vers maga hosszabb a papír szélére vetve, egy pillanat alatt forogni kezd körülöttük a táj, hirtelen álmosságot éreznek, mind a ketten, majd ahogy lehunyják a szemüket, a hó helyett kellemes, sőt, már inkább erőteljes meleget. A következő feleszmélést követően már azon kapják magukat, hogy a sivatagi homokból kászálódnak fel, nem biztos, hogy ez volt minden vágyuk most. De innentől már a vers vezeti útjukat, amire előbb, vagy utóbb rá fognak jönni.
A közeli horizonton pillantanak meg egy férfit, aki két tevét irányítgat, és ismét a megsárgult papírt látják a férfi oldalára kötve. Akár mi is történt, ahhoz kell hozzájutniuk, az pedig nem fog túl könnyen menni. A férfi hajthatatlan lesz, hogy vagy tudnak cserébe adni neki valamit, vagy az egyik tevével, teveháton e kell menniük vízért és hozni neki.

	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2014. március 20. 13:40

| Link

Dóra és Anna

Az arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak.
A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek.
Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet.
- Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is.
Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele.
- A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok?
Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.

	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2014. március 23. 13:54

| Link

Dóra és Anna

Kapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki.
- Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen?
Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett.
- Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene…
Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle.
- Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál.
Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi.
Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan.
- Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok!
A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni:
Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján.

***

Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.

Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 8. 17:16	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2014. április 8. 17:33

| Link

Dóra és Anna

Miközben összeszedik magukat, valószínűleg megint feltűnő lesz, hogy a papír nincs náluk, Anna zsebe, ha maradt benne bármi is, most üres, viszont Dóriéból az üvegcse a kis tasakban ott hever a fekvő lány jobbján. Vélhetően nem tudja, mi van benne, főleg mert maga az üvegcse sötét, és még a folyadék színe se látszik.
Finom morgás, ágak reccsenése, vonyítás. Fényes nappal van a Szavannán, mégis félelmetes a hely a maga módján.
Arra most már biztosan rá kell eszméljenek, nem teljesen normális ez a dolog, ami velük történik, ehhez pedig apróságokon át vezet az út, kezdve azzal, hogy Anna, akinek a papír a kezében volt, észre fogja venni, hogy kék porszemcsék tapadtak a tenyerére, ami nyilván nem a földről ragadt ott. Ugyan ilyen porból akad egy kicsi a ruháján is, ami a tekercs nyomát körvonalazza, ha úgy tetszik, rajzolja ki a felsőjén. Ott volt az, de ismét elvesztették, biztosan köze van ennek is ahhoz, hogy ide kerültek, ha eljut Anna idáig, már előrébb kerül, mi is ez a fennforgás.
Ha összeszedték magukat, a holmijukat és nekikezdenek a patak keresésének, nem kell sokat keresniük, két-három összenőtt, hatalmas bokor takarásában fekszik a friss víz lelőhelye. Ez nem egy megszokott erre az erdős szavannában, hiszen főleg a pusztás, füves, takaratlan helyek a jellemzőek, ráadásul mintha nem a legmelegebb, száraz éghajlati szakaszba csöppentek volna. Ha felnéznek az égre, még mintha borús is lenne. A környék meg, ami meglepő módon elég üres, már-már gyanúsan elhagyatott, de nekik pont így biztonságos, mért aggódnának? Amíg az ivással, mosakodással pepecselnek, addig nem is sejtik igazán, hogy több szempár rájuk szegeződött, és végig kíséri mozdulatukat, egy fa lombjának, vagy épp bokor árnyékán rejtekéből. Lesnek rájuk, támadásra készen figyelnek, bár nem rossz szándékkal, inkább területóvásból, és amint a lányok kicsit megnyugodnának és gondolkodni kezdhetnének a miérteken, felfedve magukat támadnak a majmok rájuk, erőteljes hangadással közelednek, mintha el akarnák őket kergetni a víztől, de sarokba is szorultak a lányok.
Vagy előállnak egy tervvel, vagy megerőltetik kicsit magukat, mi is áll rendelkezésükre. A víz nem fegyver, bármi bottal nekik indulni életveszély, a ruháik se segítenek sokat, na de még esetleg ott van az az üvegcse, kinyitva valami eszméletlenül bűzlő löttyöt magában rejtve.

	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2016. január 26. 10:29

| Link

Brigi, Bogi és Viki

A lányoktól nem messze, egy anyuka és a kisfia játszanak a játszótéren. A kisfiú édesanyja gyors és hatékony kis varázslatokkal tisztítja meg a kisebbeknek való hintát, illetve melegíti fel egy kissé, hogy a kis Milánnak semmiképpen ne fázzon meg semmije. Milán egy szőke hajú, zöld szemű fiatalember, aki olyan 4 év körül lehet. A hidegre való tekintettel egy overál és egy jó alaposan megkötött sál van rajta, illetve a csuklójára egy kis gumival odaerősített kesztyű, amelyet most éppen nem hord, hogy jobban tudjon kapaszkodni a hintába... Így az csak a csukóján lifeg.
Pár perc hintázás után azonban megunja, és panaszos hangon kérleli az anyukáját, hogy vegye őt ki a hintából. Inkább csúszdázni szeretne. Az édesanyja felsóhajt, ez neki természetesen újabb tisztogatást és további aggódást jelent, ám belemegy a dologba. Elvégre Milán is csak egyszer lehet kisgyerek.
Milán boldogan szalad a csúszda felé, miután édesanyja kiveszi a hintából, ám futás közben elhalad a lányok mellett, Brigi előtt pedig megtorpan. Csodálattal néz fel a lányra, aki jóval magasabb nála, láthatóan mondani szeretne valamit. Kicsit szégyellősen leszegi az állát, kezeivel a kesztyűt babrálja, majd kissé oldalra döntve fejét, ismét felnéz a lányra.
- Hű, de szép szemeid vannak! - pislog Brigire őszintén, majd kicsit megráncigálja a kabátja ujját, jelezve, hogy szeretné, hogyha a lány lehajolna hozzá. Súgni szeretne valamit, elvégre a dolog nem tartozik a többiekre, csakis rájuk.
Ha Brigi lehajol hozzá és odatartja a fülét, akkor Milán a fülébe súgja a nagy kérdést, hogy a későbbiekben lenne-e majd a felesége. Ez még úgyis odébb van, és természetesen az óvódában is minimum két másik lány a jegyese már, de ez most nem számít... A jövőt jobb már korán bebiztosítani.
Akárhogy is, miután elmondta amit szeretett volna és el is tudott mondani, vet még egy lehengerlő mosolyt Brigi felé, aztán tovaszalad, hogy folytathassa az önfeledt játékot.

	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2016. május 30. 22:27

| Link

Artemisia és Krisztina

Bár a lakás ajtaja előtt álló minisztériumi alkalmazott tekintete szigorúnak tűnhet alapvetően nem azért van itt, hogy kellemetlenséget okozzon. Elvégre ő is csak egy láncszem a gépezetben, amely most azt rendelte el, hogy értesítse a családot a kormány döntéséről. Az édesapával nemrég beszélt, és várhatóan a férfi nem is viselte jól a hírt, mostanra azonban elcsendesedett - ha meg nem is nyugodott. Úgy rohannak el mellette, hogy bemutatkozni sincs ideje, csak a heves mozdulatok keltette légmozgásban libben meg a talárja.
Kováts Andor, örvendek - pótolja be mindössze gondolatban az udvariassági gesztust, majd tekintete megakad a kislány kíséretén. Érdekes, nem értesítették róla, hogy a családfőn és lányán kívül élne itt más is. Ha a nő is követi a lányt a lakásba, ő maga is visszatér oda, gondosan zárva maga mögött az ajtót. Talán könnyebb lesz, ha az édesapja közli a gyermekkel a hírt.

Szentgáli Róbert a lelke mélyén talán mindig is tudta, hogy így fog végződni, ha nem szedi össze magát. Csak épp erősebb volt a kényszer a menekülésre az ilyesfajta gondolatok elől, mint szembenézni velük. Könnyebb volt kora hajnalban felkelni, és még akkor elindulni munkába, amikor Krisztina aludt. Könnyebb volt éjjel tizenegykor azt mondani egy munkára, hogy "ez nem várhat", és bennmaradni, megkerülve a hazajövetel kínlódó-keserves rituáléját. Belépni abba a lakásba, amelyet még akkor vett, amikor fényesnek látta a saját és családja jövőjét is, és amely mára annak bizonyítéka lett inkább, hogy egyetlen lányáról sem képes megfelelően gondoskodni.
És tessék. Most is itt van ez a szegény kislány, akit annyira szeret, mégsem tud vele igazán mit kezdeni. Lélekben felkészült ő annak idején a gyereknevelésre, de nem arra, hogy ezt teljesen egyedül, a felesége nélkül tegye meg. A minisztérium pedig máris itt kopogtat az ajtaján, mint egy hatalmas vörös riasztó jelzés, hogy nincs már mit rendbe hozni. A türelmi időszak lejárt.
Ő pedig csúfosan elbukott, mint szülő.
- Nem kicsim, nem sérültem meg. Le kell ülnünk beszélgetni. - A szájpadlását száraznak érzi, hangja rekedt a negyed órával korábbi kitörése miatt. A minisztériumi küldött előnyére legyen mondva, türelmesen végigvárta, amíg abba nem hagyta az ordítozást arról, mit képzel magáról, hogy megítéli a szülői munkáját, mégis milyen alapon jön ide, hogy számon kérje?! Azóta csend ül a lakáson, csak az önmarcangolás képzelt csámcsogása töri meg a némaságot, aminek valamiért olyan hangja van, mint a volt nejének.
Ahogy a társaság minden tagja a látóterén belülre kerül, a pillantása megállapodik néhány másodpercre Artemisián, majd végül Krisztinán.
- Ő ki? - Pillanatnyilag igazán eszébe sem jut az udvariassággal pepecselni, máskor kérdés nélkül megtenné, de nem ebben a rémálomba illő helyzetben.

Utoljára módosította:Mesélő, 2016. május 30. 22:30	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Mesélő
Mesélő

offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286

Írta: 2016. május 31. 23:15

| Link

Artemisia és Krisztina

- Hmh. Értem. Üdvözlöm, kisasszony. - Csak sikerült összeszednie a maradék lélekjelenlétét és udvariasságát még ennek a marcona férfinak is. Szebb napjain igazán tiszteletet parancsoló a termete és kiállása is, még most is látszik rajta ez a tény, ám most, leengedett vállaival és gondterhelt arckifejezésével inkább egy nagyon-nagyon fáradt ember benyomását kelti. Krisztina lelkes meséjére egy vérszegény, ámde szeretetteljes mosoly ül ki az arcára.
- Örülök, hogy sikerült ma is jó élményeket szerezned.
Megsimítja Krisztina fejét, majd Artemisia felé fordulva egy pillanatra tanácstalanul elmereng. Elküldeni illetlenség lenne, másrészt amiről beszélgetni készülnek, ez nem idegen füleknek való. Nem szívesen intézné ezt az eszmecserét egy teljesen ismeretlen szemei előtt. Még ahhoz is túl szétszórtnak érzi pillanatnyilag magát, hogy szilárd döntést hozzon ebben az ügyben, s így jobb híján egy mozdulattal hellyel kínálja a hölgyet az egyik fotel felé intve.
- Foglaljon csak helyet. Sajnálom, hogy nem tudok frissítő itallal szolgálni pillanatnyilag.

Andor a nagy családi egymásra találás alatt nem lépett beljebb a szobába, ott marad a nappali ajtajának küszöbén, onnan várakozik végtelenül türelmes varjúként. Ilyenkor mindig érdemes időt hagyni a családnak, ez az évek tapasztalata, nem kíván most sem türelmetlenül eljárni. Ebben a munkában semmi jó nem sül ki abból, ha valaki rögtön belecsap a közepébe.
A kislány erélyes fellépésére először féligmeddig meglepetten reagál, de ne legyen Kováts Andor a neve, ha ennyi kizökkentené! Ahány gyerek, annyiféle reakció, annyi szélsőséges válasz a minisztérium döntésére. Bezzeg, akik odafenn hozzák a döntést, azoknak könnyű, nem az ő mellkasukat verik fiatal kislányok és kisfiúk, hogy adják vissza nekik anyut/aput - hanem az övét!
De mindegy is, az én hibám, hogy boxzsáknak mentem.
Megvárja, amíg a lány lecsillapodik valamennyire, addig nem is válaszol az egymásután, sorjában feltett számtalan kérdésre; amelyek közül a "mit művelt vele?" igazán sértő feltételezés tudna lenni, ha éppenséggel sértődékeny lenne. Negyvenes éveinek derekára már nem véletlenül vegyültek gondosan hátrafésült mogyoróbarna hajába ősz tincsek, szeme sarkában elsőre nem feltűnő, de alaposabb szemlélődés után észrevehető szarkalábak ülnek; ez nem ez könnyű munka. Találkozott már ennél sértőbb attitűddel pályafutása alatt.
- A nevem Kováts Andor, a minisztérium megbízásából vagyok itt. Édesapáddal korábban megbeszéltük, hogy az ittlétem apropóját ő szeretné elmondani neked.
Óvatosan kerüli ki, hogy bármivel reagálnia kelljen arra, hogy miért nem értesítették őt. Holott ez meglehetősen egyszerű és egyértelmű. Krisztina így vagy úgy, de még csak egy fiatalkorú gyermek, nincs döntési és rendelkezési joga. A minisztériumnak az égegyadta világon semmiféle elszámolni valója nincs vele, bármiféle értesítési kötelezettség a családfő felé irányul.
Elfogadja a felé nyújtott kezet, fogása kellemes, nem kelti durva ember benyomását, pont olybá tűnik kisugárzás alapján, mint aki maga is egy családról gondoskodik.

	Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Játszótér - Mesélő hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel

| Téma száljai