Letti ♥

Samukaaaaaaa
Felszerelés

- SAMUUUUUUUUUUUUU! Merre vagy! Te kedves cukiság!!!! GYERE ELŐ!
Visítja szaladva, kapkodva a lábait és a levegőt egészen az Északi-toronyig Zizike. A becenevén túl, nála se klappol valószínűleg valami, nincs még egy ennyire túlfűtött vágyú kiselsős, aki képes lenne egy szellem keresésébe, majd meglátása után kergetésébe kezdeni. Igen, az első ajtónál, aminek pofival nekirohant és popsira ült tőle, leesett neki, hogy nem egyek a feltételeik. Sajnos. De nem adta fel, egy percig se higgye senki, hogy azt megtenné! Fogta magát, és rohant tovább utána, sajgó hátsó felével és homlokával. Ez az ajtófélfa csók még hiányzott neki nagyon. Nem elég tökkelütött, á, dehogy.
Miss Pocahontas, mint aki az életéért rohan, betört a Labirintusba, ahol kisebb hezitálás után kiáltotta el magát újra.
- Ne bujkálj előlem, csak meg akarlak ismerni! Gyere elő, kééérlek!
Hangja egyszerre akaratos, könyörgő és hisztis, riasztó is lehetne. De a szellemek nem félni szoktak, hanem ijeszteni. Nem is érti igazán, akkor hová tűnt előle. Jó, Halloween van, de akkor is, egy szellem juthatna már neki is! Igazán, szeretné. Ha már Röncsi lelépett valami fiúval partyba, akkor neki is kell valaki, akivel játszhat! És most éppen Samut szeretné. Samut fogja szeretni, eldöntötte. Nagyokat toppant a lábával, majd vesz egy balos kanyart, és egy egyenes szakaszon rohanásba kezd jobbra és balra tekintgetve, hátha egy bejáratnál meglátja őt átlebegni a falon, esetleg a képébe száll, hogy bu! Akkor jól képen csókolhatná.
A szellemet meg lehet? Hmm.. Égetőbb szükségét érzi ezen gondolat után a szellem megjelenésének, ötlete van és kíváncsisága szárnyal.

Samciiiiii

Talán némi igazság rejlik abban, hogy egyszer-egyszer már elég zizzentnek titulálták a legkisebb Bánkútit. Nem csak a nővére, de a bátyókái is, ami azért elég rosszul esett neki, tekintve, mennyire imádja őket és mennyit hisztizik nekik a figyelemért, erre azt kapja, ha végre meg sikerül őket hatni, milyen kis buggyant. Nem ér, hogy elkönyvelik az ember lányát egy kis hiperaktívság és magatartászavar miatt. Nagyon nem. De most Samu a célközönség, nem a régi élete.
- Tudom, hogy itt vagy, nem ér, hogy neked nem fáj, ha nekimész a falnak!
Kiáltozik még mindig, ami önmagában is irritáló lehet a vékony és cincogós, tipikus kislányos hangfekvésén. Mondták már rá, hogy ilyenkor olyan, mint egy sípolós baba, de ha egyszer rákezd a nevetésre…. Ami egyébként abban a pillanatban, hogy lassabb tempóra vált bekövetkezik. Éppen megállt egy pillanatra, mert mintha egy kis szellőt érzett volna. Tán elrepült valaki a környéken? Samukácska lenne az? Amikor hirtelen hideg, irritáló és iszonyatosan csiklandozó érzés lesz úrrá mellkasában, amin hangosan kezd el röhögni, de a kézre lenézve csak jobban rájön az öt perc. Ez beteges, biztosan. Most tényleg olyan lehet a hangja, mint egy tüdőbajos 5 éves gyereknek, ahogy zihál, miközben előrébb lépve próbál szembe fordulni Samuval.
- Hé.. ez-ez ne-nem ér! É-én is a-aka-akarom!
Mondja zihálva még az előbbi csikis kaland után, remélve, hogy a szellemke most nem szelel el. Aztán villany az a sok jót nem sejtető fény szemeiben, és ismét az a nagy, akaratos vigyora kerül elő. Széttárt karokkal pislog Samura, majd nekifutásból ront rá, hogy megölelhesse. Ennek eredményeként megint majdnem egy fal tompítja kísérletét, de még időben lefékez, és csak kibillen, még észrevehetően magát ölelgeti. Átrohant rajta. Ettől most bosszús!

Samciiiiii

Valószínűleg egy adrenalintól és kíváncsiságtól, na meg eridonos elhatározástól nem pörgő lány már sikító frásszal rohant volna el a hányingerével együtt, amit egy benne turkáló kéz okozott, azonban a mi Izzynk különleges egy lány. Igen, így is nevezhetjük tulajdonképpen, ha nem akarjuk megsérteni azon elmei betegségek sokaságának ismételgetésével, amit a tünetei mutatnak. Tényleg teljesen olyan, mintha más síkra lépett volna szellemileg –de szellemes, haha-, ott pedig őrültbe kapcsolt magas fokozaton. Rettegj Samu, szerepcsere folyamatban…
- Samukácskám! Milyen kérdés ez! Ki nem szeretne téged agyon ölelni, puszilni, szeretni, nyúzni, húzni, vonni!
A szavai negédesek és cukik, hangja egészen kedves, de szinte érződik benne a szikrája annak, hogy az az ölelés halálos lenne, az a puszi gyilkos, a szeretete végleges, a nyúzása szó szerinti, húzni meg vonni már most is akarná. Szóval mi is a helyzet? Izzy mérhetetlen szerelmet érez szegény szellemünk iránt. Ellebegve hallotta halloweeni kacaját, ami teljesen magával ragadta és üldözési mániát keltett benne.
- Légy a szerelmem, Samuuuu, megpuszilhatlak?
Kérdezi kérlelően, miközben kicsit meghajolva előtte, kihúz egy tollat hajpántjából, virág híján kénytelen ezt nyújtani a szellem felé. Legszebb mosolyát villantja rá, majd a hirtelen mozdulatokat ezúttal mellőzve áll meg vele szemben.
- Mért félnek tőled? Hogy lettél te szellem?

Egyetlenem, Samuka

Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád. Hát, Samunak valószínűleg semmi szüksége erre az elsős leánykára és az ő szerelmére, viszont jól megkapta. Nem biztos, hogy bárki, bárhol, bármikor látott már hasonlót. Az sem egyébként, hogy ez ép emberre vallana-e, pedig Izabella teljesen jól van, némileg zakkant, de ezt nem nézve, oké a csaj. Szerinte.
- Pontosan! Olyan, akivel le akarom élni az életem...vagyis, igen, csak a sajátom, a tiéd úgy nézem én már nem tudom leélni, de ha le tudnád még egyszer, azt is velem kellene! Remélem tudod! De...
Azzal az okfejtés közepén kezdett ismét a közeledésébe, vészvillogók tutira bekapcsoltak Samuban mit is szeretne, de csak megállt előtte és billegni kezdett a lábikóin. Előre-hátra, előre-hátra, szépen formásan, majdnem körbe, karikába.
- Az egyetlen élő akarok lenni, akit szeretsz! Vagyis szellem szeretnék lenni, hogy örökre veled lehessek... Nem tudom, melyik egyszerűbb? Megvárnál, még szellem leszek? Samuuuu! Figyelsz te rám?!
az egészen elment a füle mellett, amit a megrémülésre feletek neki, mintha meg sem akarta volna hallani, de valahogy így is volt. Igazából egyáltalán nem akarta tudni, egyik fülén be, a másikon ki, mikor elmeállapotára érkezik a célzás, ő nem érzi, biztos tévednek, gondolhatja Izabella.
- Samukácskám, haaa, adsz egy puszit, és úgy csinálsz, mintha megölelnél, anélkül, hogy felnyalnám a padlót, békén hagylak! Becsszó!
Természetesen ujjacskái csuriban voltak háta mögött, és esze ágában sem volt leakadni újdonsült, egy szem szerelméről, de ezt Samukának nem kellett tudnia. Legszebb mosolyával és tekintetével pislogott pár laposat, majd mint aki zavarba van lenézett a padlóra és úgy csinált, mintha kavicsot rugdosna. Aztán felpillantott Mr. Félelemre, aki egyébként cuki.

Kiva néni
Tanév első hónapja közepén

- Megjöttem.
Toppan be, rövid és tömör volt, körbe sem nézett, csak elballagott egy székig és a padlót kezdte bámulni. A szokásosnál is csendesebb Izabella, miközben ül a teremben, várva minimum a kivégzését. Jó, természetesen lépésről-lépésre nézve, az elmúlt időszakban, hetekben, hála Ádámnak haladgat, hogy ne akarjon sírógörcsöt kapni minden második gondolatától, sőt még annyira is összeszedte magát, hogy beszéljen a dologról, előbb Röncsinek, aztán másoknak is. Hát, ahogy ő sem volt elsőre elragadtatva, úgy a környezetének se egyszerű barátkozni vele, viszont csak veszélyesebb lesz a dolog, ha nem kezd vele sürgősen valamit, ezt ő is tudja.
- Segítesz akkor, ugye?
Lánykánk feje lágya még ugyan nem nőtt be, de némi értelem már szorult belé, ezért is feszeng annyira a Kivával való gyakorlástól. Nem akar leszerepelni, azt se szívesen mutatná újra meg, amit Ádámnak a félelme kapcsán. Két napja beszélték meg, hogy mesél neki a már végzett lány és azt is mondták neki, hogy neki elhiheti, hogy nem lehet baj a tűzből, ebben még nem hisz. Rettegés fogja el ha csak a kezeire néz, hogy bármelyik percben lángok boríthatják, újra, és mi van ha megég? Ezzel is álmodik néha, sírva ébred fel és szorongatva a takaróját percekig némán potyognak a könnyei. Nem áll jól, ez látható.
Vattával már egész jól összebarátkoztak, ő mindig ott van vele, néha vele is alszik, hiába készített neki külön kis helyet, nagyon aranyos és valamiért sokszor úgy érzi, vonzza benne valami. Érdekli, és talán először érzi úgy, hogy a kis állatka miatt is érdemes lenne Kivával előre jutniuk. Eddig ugyanis senkinek nem sikerült a kislányt tudatos erőhasználatra bírnia. Mondjuk egy-két alkalommal sikeresen felébredt arra, hogy éjszaka meggyulladt a párnája, mert félálomban volt egy rémálom után, vagy óra közben valaki piszkálta és a pergamenje porrá égett, minden jegyzetével együtt. Mindkétszer magát próbálta óvni tőle, de ahogy első alkalommal se, most sem lett semmi baja. Ilyenkor a lelke megnyugszik, de az agya lassabban kap az infó után és még bizonytalan.
Ül és vár, vár valami olyanra, amitől előrébb fognak jutni, valamerre.

Kiva néni
Tanév első hónapja közepén

- De te már értesz hozzá, nem?
Némi aggodalom cseng a hangjában, miután a padló helyett most már Kivát nézegeti. Egyébként természetes módon, mint ahogy a legtöbb helyre, most is magával hozta ám Vattát, a kis csöppség ott bujkál a kibontott haja alatt a nyakában, kissé előre mászva a vállára kapaszkodik, onnan figyeli a tanárnénit éppen úgy, mint gazdája. Talán azért is megy ilyen jól az állatszereteten túl köztük ez a barátkozás, mert bár Ádám bácsi említette, hogy a tuzinka is tud dolgokat a tűzzel, ez még nem nagyon jött elő, aminek örül a kislány. Meg mindketten szeretik a dinnyét. Nagyon.
- Mi nem? Mármint olyan bántó, és éget, hozzád ér és forró, megégsz. Véletlenül meggyulladok és leég a hajam? Vagy a kezem? És mi lesz a dinnyés fagyimmal?
Hát, ez nem tudja mennyire segítség, vagy sem, de az ujjai tördelésébe kezd idegességében és ritmusosan rázza az egyik lábát is fel s le. Kezd kicsit megint befelé zárkózni a témával miután elhallgat, összefonja maga körül a karocskáit, aztán nagyot nyel és felnéz Kivár ismét, nem nézheti örökre a padlót maguk alatt.
- Félek, hogy ártok vele, nem csak nekem, bárkinek. Én senkinek nem akarok rosszat, soha, még ha veszekszünk se, de ha mégis megtörténik? Nem, jobb ha nem.
Mintha kicsit meg is makacsolta volna magát annak megértésében, hogy pedig ha ügyes lesz, nem fog tudni rosszat okozni. De hát előjött eridonossága ebben is. Mély sóhaj hagyja el száját, amit aztán összeprésel idegesen. Bár a lábait már nem remegteti, az ujjai tördelése még vissza-visszatér. Feszeng és ez senkinek nem jó, egyébként leginkább attól, hogy most tényleg történni fog valami, és előre a negatívot látja benne.
- Sokáig tartott megtanulni irányítani, mikor ne jöjjön?

viseletecske (ma én vagyok a fiú : O)

Bizike mérges volt, nagyon, sőt, egyenesen féltékeny! De ezt ki nem mondta volna. eljutott hozzá, hogy nemhogy másokkal, de inkább fiúkkal múlatta az időt Röncsi, amivel vérig sértve érezte magát, alapból nem viseli jól soha, sehol ha nem ő van a középpontban, de pont a kis argentíntól a legkevésbé jóleső ez. Le volt törve, mint a bili füle, mikor a hír eljutott a fülébe, hogy bál lesz. Igaz a végzősöknek, ő meg még csak második éve végét járja itt, de attól még ez a búcsúbulija is a nagy nyaralgatásnak, így el kell menni. No meg társaságra vágyott...
Mi más lehetne jó ilyenkor egy leánykának, mint a boldog és hangulatos mókázás? ráadásul itt az ideje megünnepelni, hogy a vörössel túlélték a dzsungelt, ami lássuk be erősen múlt a környezetükön is. Vigyázott rájuk a Merlin, az biztos, mert nem pusztultak meg egy veremben, nem ette meg őket éhes fenevad, nem rabolta el gonosz boszorka, nem kaptak a piacon a néniktől mérgező gyümölcsöt és még az ujjukat se szúrták meg semmivel. Hát, Izzyből sose lenne mondjuk hercegnő, de Lencsike annak való szerinte, szóval örül neki, hogy nem lett baja. ezen felbuzdulva szaladt fel érte a padlásra és hívta el magával, menjenek együtt a bálba. Eredetileg Röncsit vitte volna magával, de most éppen nagyon belé bújt a mérges kisördög, és puffogott, biztos megint elviszi valamelyik fiú vagy egy másik lány és nem akarja ezt látni premier plánból, mikor elhívja.
Izzyke nem az a szoknyába pörgős lány, szóval mindig is a nadrágos, elegánsabb, néha fiúsabb vonal volt, most pedig lehet olyan erős és határozott mint a fiúk, hiszen elhozza magával bulizni a vörös hercegnőt! Időben érkezik be futva a nagyterem bejáratához, hogy felkarolja társát, majd bemenve megtámadják az italos pultot még felmérik milyen balhét programot csinálhatnának ma.

viseletecske (ma én vagyok a fiú : O)

Túlzás lenne azt mondani, hogy haragszik, inkább csak szomorú a ténytől, hogy a vörös fél tőle. Vagyis abban nem biztos, hogy retteg, de tutira tart. Vagy esetleg fura szagot áraszt magából? Vagy csúnya és nem mer vele mutatkozni? Mindegy is, alapvetően nem ingatta meg ez sem, sőt, ha kell, játszik kergetőzőset, de úgyis-úgyis fog még találkozni ezzel a lánnyal, mert nagyon megkedvelte őt! És no lám... a lehetőség tálcán kínálta magát, és ha akart, ha nem, most itt van vele Lencsike is, és Zizi büszkén feszít partnereként a mai estén.
- Ajándéééék? De jóóó, nálam is van ám valami, de majd csak az este végén adom oda, hogy nehogy addig eltűnjön, ahogy táncolunk, vagy ilyesmi!
Igen, Zizike múltkor úgy belejött Leonie hajának babrálásába hogy beszerzett egy halom hajba való gyöngyöt, meg ilyen fonásra húzható díszt, amit neki akar ajándékozni. Sőt, igazából ő szeretne belerakni, ami tutira nem lesz a másik ellenére. Mindegy is, most felcsillant szemekkel mered rá. Kimondta a bűvös szót: dinnye.
- Te olyan tündéri vagy, mint Csingiling, csak nem vagy szőke, de szárnyat csinálhatnánk neked egyszer! Meg zöld ruhát, és kontyot...és majdnem stimmelne!
Teljesen látja maga előtt ahogy a padláson keresgéla  ruhahalmokban minden zöld darab után, aztán felöltöztetik egymást, Izzy tökre lenne Pán Péter, a tollas kalapot imádná... meg minden, és akkor a legjobb barátokként mehetnek Sohaországba. Menő lenne. Nagyon.
- Az összesnél? Úr isten és te nekem hoztad! Imááááá-Imáááááá-Imááádlak!
Azzal figyeli ahogy tölt, majd utánozva bólint amíg Lenciske beszél, és lehúzza...
Hát az arckifejezését és a pillanatnyi kidülledt szemeit nem kívánom senkinek. Jó erős egy dinnye ez! minimum uránföldön termelhették... Ettől jó erős lesz biztos a lányka is, visszaszorítja a kigördülni készülő könnycseppet és nagyot nyel az ital után párszor. aztán csillogó szemekkel tolja az üres poharakat egymás mellé, hogy...
- Még egyszer! Még egyszer!
Lendületesebben, és az előző sokkot megismételve hajtja majd végre, ha a másik is belement, megkezdve az estéjüket mit sem törődve vele, mennyi idő telik el, még ezeket a műveleteket végzi. Ők remekül elnevetgélnek, bizergálja kicsit a szép, vörös tincseket, majd ujjaival az asztalon zavartan dobolva várakozik.
- Van egy ötletem, gyere!!!!
Azzal felrántva a másikat, kicsit inogva, majd a padra, amin ülni lehet felpattan és ott kezdi a remek "báli ritmusokra" rázni, felhúzva Lencsit is és megpörgetve őt. A következő lépés az asztal lesz, vigyázat, repesztünk!

Lillith

Vége a napnak, juhuuu! Vagyis majdnem. A mai napra hirdetett asztronómia vizsgáján átesett, Emma néni nagyon rendes volt vele és még azért sem haragudott, amiért banán alakú holdakat rajzolt. Egyébként volt benne egy legkedvencebb feladata: ki kellett találni egy saját bolygót. Ezekről is, mint mindenről, képes volt kisregényt írni. Elképzelte, ahogy látképen egy gömb alakú égitest lebeg, zöldnek tűnik a sok növénytől, ami borítja és egy vörös gyűrű vonja körbe. Pont ellentétesen, mint egy dinnyét. Az belül piros jó esetben, hiszen akkor érett! Mondjuk a sárgadinnye nem, de az is finom, most csak a görög jutott eszébe. Előkapta vizsgán is a színeseit és le is rajzolta az ötletét rengeteg nyíllal, hogy mi s miért van rajta. Ebben a nagy koncentrációban viszont megéhezett, így kijőve a vizsgáról első útja a konyhába vezetett, ahol egy kedves manó szerzett neki egy szelet dinnyét! Kincs az a kis cukiság. Adott neki cserébe egy csudi szép követ, amit nagyon értékelt, gyűjti őket, mesélte Izzynek.
Viszont a gondolatai a Manóról hamar másfelé kalandoznak. Még mindig a kitalált bolygón agyalt, eszébe jutott, milyen vicces lenne, ha ott az élőlények buborékokban repülve közlekednének. Csak jókat vigyorgott, azonban az utolsó falat dinnyét követően se szó, se beszéd felpattant és megrohamozta a szertárat. A cél egyértelmű volt! Ő házi buborékfújót akar gyártani. Talált egy nagy vödröt, ami vélhetően jó lesz, meg folyékony szappant, magához is vette. Ekkor azonban újabb problémája akadt. Mi lesz a fújóka? Látott egy lepkehálót is, ami alig volt egyben, teljesen jó lesz megfogta azt is és átcipekedett az erkélyre, leült a vödör elé, minden mást maga köré pakolt, majd elővette a pálcáját.
- Wasser.
Elkezdte megtölteni a fogalma sincs milyen -amúgy felmosó - vödröt folyadékkal, hogy majd haladhasson tovább.

Lillith

Nem mondható egy kifejezetten kreatív embernek, de ami igaz, az igaz alapon kijelenthető: néha csodákat művel. És nem, nem abban a klasszikus gyönyörködtető formában. Olykor bosszantó, bajt keverő vagy éppen rosszban sántikáló, de azért amúgy aranyos. Teljesen biztos benne, ha olyan látta volna meg a szertáraknál, akit ismer, már a házvezetője előtt lenne és el sem tudja képzelni, mekkora büntit kapna. De tényleg, mit kaphat egy cuki, édes, bűnbánó minifőnix? Szobafogság? Plusz feladatok? Pontlevonás? Nincs desszert? NINCS DINNYE?
Ennek rémületében állt meg egy pillanatra a pakolászás közepette az erkélyen, de inkább elhessegette a rémhírt. Nem történhet meg ez, ennél nincs rosszabb, nem büntethetik ennyire, sosem bántott senkit hogy ezt érdemelje! Sniff. Levegő kifúj, inkább koncentrál, lassan háromnegyedéig telik a vödröcske, így befejezi a vízfakasztást. Félreteszi a pálcáját mint egy tök fölösleges kelléket, majd gyanakvóan emeli meg fejét, mert csak ekkor tűnik fal neki: nincs egyedül. A szőke lányon jártatja a szemét, csinosnak meg kis aranyosnak tűnik, lehet hogy korabeli is, de fogalma sincs ki ő. Felkeltette az érdeklődését, de mindeközben matat tovább és lassan szappant tölt a vödörbe, majd egy keverő híján a pálcájával kavarja fel kicsit. Nem egy szívbajos lány, na. Mikor elkezd habzani, kiveszi és megtörölgeti azt, majd csillogó szemeit a szőkére emeli.
- Sziaaa, nagy buborékokat akarok kifújni. Mert az jó. Szereted a buborékokat? A fényben olyan színesnek tűnnek néha, meg bulisak.
Kezd bele kicsit részletesebben, de még a megszokott monológjai közelében sincs. Miközben a kissé szakad lepkeháló felé nyúl eszmél, hogy amúgy az ismeretlen ismerőséről még mindig nincs infója, ő meg szeret ismerkedni.
- Egyébként Bánkúti Izabella vagyok. Téged hogy hívnak? Hányadikos vagy? Ismered Röncsit?
A legfontosabb kérdés, valami elemi ellenkezés van benne, ha valaki az ő barátnőjét szúrja ki magának barátnak. Érthetetlen számára, pedig csak nagyon szereti és szeretné ha ennyire nagyon csak ő szeretné. Közben nagy erőfeszítésekbe fog, hogy leszaggassa a hálót és csak az alap maradjon meg, amivel bubit lehet fújni.

Ki-Rándulás with Ricsi♥
ruccants

Utazááááás! Juhhu! Már vagy 2 órája nem bír nassolni Izabella, annyira rápörgött a témára, pedig onnantól kezdve, hogy ébren van, az evés a napja állandó körforgásának szerves része. Gyomrocskája görcsös érzésben tart vele a szobája egyik végéből a másikba, ahogy egy táskába pakolja a holmijait. Egy ideje leköltöztek az állatkájával Ádám bácsihoz, viszont Röncsi miatt sokat ingázik. Nem, nem ám az órák miatt. Persze arra is bejár, de azt nem tartja olyan kiemelkedőnek mint a kék szemű lányt. Mély sóhajjal tudatosul benne, hogy nem együtt kirándulnak ezért szomorúan pakol tovább. Előző nap jól megölelgette, alig eresztette el, hogy mennyire fog neki hiányozni, azt 1 órán át mondta hasonlatokon keresztül. Végül elköszöntek, mikor későre járt, ma pedig korán ugyan, de mindennel elkészült, majd alig várta, hogy eljöjjön az indulás. Csomagba fog, Vatta a karjaiban, mehet is a menet.
Gyorsan szelte a járdát, egyelőre egyedül nem is figyelte nagyon tart-e arra valaki, hátsó, erdőszéli szakaszon bandukolt a házaktól előre, a pályaudvarnak is az egyik kevésbé bejárt fele irányában bukkant fel. alapvetően eléggé beleolvad a környezetbe, leszámítva hogy jól megnőtt kortársai között i elég magasnak számít, a lányok körében meg pláne. Tuzinjára figyelt nagyon, annyira, hogy fel sem tűnt neki, ahogy egyenesen egy bácsiba gyalogol. Sűrű elnézések után hagyta ott az urat  majd szabad kezével integetett mindenki felé. A kis állatkája szerencsére az utóbbi időben újra szereti őt, vagyis úgy néz ki, most is elégedettségének adja jelét kis szikrákkal. Izzy nevetve vesz elő egy  jutalomfalatkát, ami ilyen beszerzett neki finom növényekből áll. Egy légmentesen zárható zacsiban tartja. Át is ad pár levelet a cukiságnak, aztán egyenesen egy fiú hátának gyalogol. Upsz.
- Ne haraguuuudj, bocsánat. Megütöttünk? Kicsit elbambultam. Izgulsz? Uuu, van már párod? Úgy látom nincs, lestipistoppolhatlak? Kirándulunk együtt?

Dwayne bácsi
ruccants

Későre jár, vagyis hát, Izabella azért nem mászkál mindig tilosban, de 9 óra jó régen elmúlt már, ő pedig kisírt szemekkel rohan végig a folyosókon. Néha benyit egy-egy terembe vagy szobába, már ahol nyitva van, de nem találja a céljait. Kicsit kétségbe van esve, hogy ő milyen rossz. Hallotta már az iskolában, hogy az egyik nagyfiút, nevezetesen Noelt, aki szintén pyromágus, elvitték javítóba mert felgyújtott valamit. Ő pedig... esküszik, hogy véletlen volt. Az egész úgy történt, hogy kivételesen a kastélyban éjszakázott volna, mert korán kezdődik a másnapi tanórája és még leckét is kéne előtte írni. Mikor máskor ugye? Szóval fent volt, nem érzi magát túl jól pár napja, beteg is volt, de valahogy muszáj lesz előre lépnie, így megpróbált gyakorolni. De egy nagy tüsszentéskor a kezei között formált lángok egyenest csapódtak egy párnába, ami majdnemhogy megsemmisült. Nm így tervezte. Nagyon megijedt és a kapkodásban sikerült a berendezés több tárgyában is kárt tenni, mire sírógörcsöt kapott.
Egészen eddig a szoba sarkában kuporgott bömbölve, mire rászánta magát, hogy megkeresi az ügyeletes rendfenntartót és lecsukatja magát!
Mert ő ennyire rossz lélek, látszik! Nagy elánnal, kopogást hírből se alapon nyitna be, ha sikerül is csak résnyire nyitja az ajtót, aztán koppant párat. Kisírt vörös szemeivel pillog előre, magas lány lévén nem kell a föld közelébe keresni őt, de azért mégis csak 16 éves lesz nemsokára.
- Dwayne bácsiii, rossz vagyok, bűnös, mint Noel. Tessék megbilincselni és elvinni. Sajnálom, nem akartam.
Tör fel belőle végül a kacifántos probléma, ami ide vezette, mit sem törődve vele, hogy valószínűleg megint csak activityzni tudnak majd.

Benedek

Korgó gyomor, elhúzott száj, grimasz. Olyan régen volt már ebéd, hogy arra sem emlékszik Izzy, mit is evett. Talán valami főzelék volt... vagy mártásos? De volt dinnyés szörp, az biztos, ezzel pedig megnyerte őt magának a manósereg. Most viszont még a porcicák alatt is keresi a kis szorgosokat. Éhes, de már az Eridonban se lelt semmi ehetőt így elég hamar rádöbbent: irány találni valamit így az este közeledtével. Nagy sóhajjal robogott le a toronyból, át a klubhelyiségen, majd leiszkolt a földszintre. Miért is? Hát a nagyobbik konyhát kereste! Nagy erőkkel, rohanva, egy-két páncélba bele is ütközve érkezett meg az ajtóhoz, amin úgy esett be gyakorlatilag. Nem is ő lenne, ha nem így sikerülne.
A helyiségben körbenézve azonban szomorúan tapasztalja a kihaltságot.se a szorgoskodó kis kezeket nem látja,se egy manót elsuhanni, sőt, még más diákokat se egyelőre. Egyébként egészen rendszeres már, hogy ezen időtájban ő itt kotor valami nasiért. Rendes szokott lenni és a kis kedvenceinek is visz ilyenkor nasit, azonban az utóbbi időben már Ádám bácsinál lakva töltötte az idejét és a konyha kimaradt a repertoárból. Meg a tanára kifejezetten jól főz, sőt, Izabella imád enni és ez a "pótapuval" kombinálva tökéletes életforma ott.
A gondolatra csak még inkább megkordul a gyomra, így a szekrények felé veszi az irányt. Hogy előkotorjon egy tányért egyelőre. Vagyis a cél ez lenne, de ahogy sorra nyitja majd csukja a berendezést, csak lábast, fazekat, evőeszközöket, bögréket, poharakat talál. Hihetetlen, hogy még egy tányérhoz sem elég egyedül. Bár nem meglepő.
- Hol vagytok manócskák? Segítség...

Ádám bácsi
ruccants | elementálidézős tanulászárás| 21. tanév nyara

Eltelt majdnem a tanév fele, több mint négy hónap van Izabella hátas mögött, amit az iskolai falain kívül töltött. Kemény munka mind fizikailag, mind lelkileg, ami érte őt. Na meg számos változás. Nagyon nehéz volt visszajönni ugyan abba a környezetbe, amiből hónapokkal ezelőtt kiszakadt. Idegen volt számára, sok is és nem mellesleg a helyét se találta. Az iskolai vezetőséggel beszélve végül arra jutottak, hogy jelen helyzetben egy nyugodtabb légkör sokkal jobbat tenne neki, egy olyan, ahol a kiváló képességeit, mint a maximalizmusa és tudásvágya kiélhet, de nem kell attól tartson, hogy magára marad, mer tő most nem a sok kacagásra, pompára és csínyekre vágyik. Nyomot hagyott benne, rajta ez az időszak, de szerencsére a most már 16 éves kislány fel tudta fogni és dolgozni, amit látott, de formált ez rajta eleget. Arról nem beszélve mennyi mindent tanult.
Ottléte alatt nem csak társadalmilag és a világban nyílt ki a szeme, de közelebb került a tűzhöz is, és a lemaradásait a tanulásban sikerült előnyére fordítva behozni, ráadásul sok újdonságot is tanult. De még mindig van valami, amin nagyon izgulhat. Ez az évét lezáró vizsga és maga az elementál. Nem mert erről eddig sokat mondani vagy kérdezni, de fél tőle, mi van akkor, ha a sok rossz gondolata miatt, amit a tűzről korábban feltételezett, most haragban áll azzal és majd nem tudja előcsalogatni. Nem akart csalódást okozni, se Ádámnak, se magának.
Kopp-kopp. Csak ennyi hallatszik, ahogy az ajtóra koppintva, várva Ádám bebocsátását toporog Izabella. Jól megnőtt a lányka, így a közel 170 cm-es valója elég kirívó 16 évesen, de ettől még ugyan olyan jellegzetesen kislányos, mint bármikor. Minden erejét össze kell most szedje, tudja, így fejben már készül a teljes koncentrációra. Ki hitte volna, hogy három év alatt idáig juthat?

Ádám bácsi
ruccants | elementálidézős tanulászárás| 21. tanév nyara

Furcsa újra az iskolai falai között, nem volt ez azért akkora idő, mégis tömörnek mondható. Komótosan, de biztosan szelte az utat az ajtóig, amin bekopogott. Mikor pedig bebocsátást nyert, belépve levette a hátáról hátizsákját, amit egyelőre kezében lógatva maga előtt szorongatott. Mosolyogva figyelte Ádámot, örült neki hogy itt vannak, hogy ismét vele gyakorolhat. Bármennyire sok dologra bírták is rá, az biztos nem ment volna, ha a tanára feladja az elején, mikor a legnagyobb gödörben volt. Bár túlzás lenne teljesen késznek kijelenteni Izabellát pyromágia terén, mégis érzi ő is, beérett a munkák gyümölcse. Mielőtt válaszolna azért csak odarobog Ádámhoz és jól megöleli, már ha nem taszítja el őt. Csak aztán távolodik el nevetve és bólogatva.
- Mint egy dinnyés Mennyországra! - Nagy súlya van a szavainak, ha ott van benne a dinnye, ezt jól tudja Merkovszky bácsi is, így í kellő nyomaték nélkül is fixen beszél. - Egy kicsit próbáltam fel is idézni az elmúlt héten a tudásom, úgy érzem igen.
Felel előbb az elméleti részre. Bár félelmei sokáig voltak, a maximalizmusa nem engedte volna korábban se azt, hogy ne adjon bele az elméletbe mindent. Abból kellően kiemelkedő a tudása, gyakorlatban kevésbé érezte magát jónak sokáig. Nem csak magabiztossági probléma, inkább valami gát állt mögötte. Azonban amennyit az erejével segített és amilyen közel került hozzá az elmúlt időszakban, mindent pozitívabban tud nézni már. Vagy legalábbis igyekszik.
- Ó, az oltár. Kaptam valamit... - Azzal kinyitja a táskáját és matatni kezd benne, majd egy zacskót húz elő, ami elég jól meg van pakolva. - Helyesebben szólván én magam hoztam, de a lelőhelyhez az utam egy kis kiruccanós ajándék volt. Ez itt eredetileg nasi lett volna Zhiva számára, de aztán csak nem haragszik majd. A Kenya-hegyről való vulkáni törmelék és hamu. Sokat töltöttem ott, és az erőm is azt hiszem ott teljesedett ki... ez lehetne esetleg a tűz alapja?

Ádám bácsi
ruccants | elementálidézős tanulászárás| 21. tanév nyara

Örült, bár vegyes érzései voltak Ádám kapcsán alapból. Hiányzott neki nagyon, azonban a rájuk váró új szituációtól kicsit félt is. Rájött, hogy képes a saját lábára állni, ezt bizonyította az elmúlt hónapokban, mégis mindig ott volt a pont, ahova vissza tudott kapaszkodni, ha bármi történt volna. Ez most talán elvész, bár nem örül neki, sajnos el kell majd fogadni. Most azonban összeszedve magát, higgadt, kissé talán várakozó és érdeklődő, belül pedig izgatott, hogy mi vár rá. Kellően kipihent, hiszen ezt a tanácsot kapta Kivától, és az erejét se használta olyan energiaigényesen a napokban, hogy azzal is, ne csak lélekben, felkészüljön. Lássuk a macit, vagyis nem maci, de na.
- Szeretném, ha ez táplálná a hőt és lángokat adó tűzet. - Vágta rá szinte azonnal, de aztán végigvárta Ádám többi mondanivalóját, majd bólogatva figyelte a teremben erre a célra félretett kellékeket. Kifejezetten egy dolgot keresett: Almafát. Nem volt különösebb vonzódása egyébként ehhez a fához, de tudott róla két dolgot még az apukájától: lassan ég, de folyamatosan, valamint nagyon forró, magas a hőtermelése. Erre lehet most szüksége. Nem mellesleg olyan kellemes, különleges illata van, talán a koncentrálásban is segíti majd.
- Arra gondoltam, hogy olyasmit csinálnék kicsiben, mint egy tábortűz, almafából, és ez, amit hoztam lenne a közepén. Kicsit rá is segít a munkámra majd, így talán több erő marad bennem az elementálhoz. Szabad?
Azzal végigsimítva elemelt pár fadarabot Ádámra pillogva, tudta, hogy igen, de azért egy megerősítésre szüksége volt, legalább a tekintetében a tanárának. Közben már egy szimpatikus, biztonságosnak tűnő helyen - a régi szokások ugye - lassan felépítette az elképzelést, majd vett két nagy levegőt, és mikor másodjára is kiengedte azt, óvatos mozdulatokkal állt neki, hogy tűz gyulladjon, majd a lángokat összeterelgetve próbálta elérni összességében azt a hőfokot, hogy a törmelék is eléggé felhevülhessen. Ez nem kevés időt vesz igénybe, ő azonban nem siet és tudja, hogy Ádám sem. Viszont az tény, hogy Izabellát a beszéd segíti, így most sem marad ám túl csöndben.
- Sokszor segítettél már idézést? A te elementálod könnyen felbukkant elsőre? Tudod gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Tudod, hogy Tuzinnal is voltak nagy döcik...

Kirin
ruccants | a nagybetűs VIZSGA| 21. tanév vége

Eljött a vége. Valahogy az elmúlt évek egyetlen percében sem hitte, hogy ez a pillanat a valóságban be fog következni, túl sok volt az akadály, a lemaradás, a hit és remény hiánya. Izabella bármennyire tud felhőtlen és pozitív lenni, voltak pontok, mikor ez is nagyon kevés volt, hogy felülkerekedjenek a félelmén. És igazából az elmúlt napokban is voltak percek, mikor megingott. Vajon rajta kívül mindenki más teljes önbizalommal és erőbedobással sétál be a vizsgáztatásra? Csak neki vannak ennyire nagy izgalmai? Fogalma sem volt. Megkapta az utolsó útravalókat, még az afrikai oktatója is üzent neki. Mintha pontosan ismernék Izabellát és félnének tőle, hogy elalszik direkt, vagy véletlenül. Pedig szó sincs ilyenről. Holnap lenne a vizsga napja, így egy nappal korábban már hajnali négykor kipattantak a szemei és onnantól a nap teljes felkeltéig csak forgolódott. Nem igazán tudta mi az, amit érez a pocijában. Volt ott egy nagy csomó, erős és szoros, amin se egy pohár víz, se más nem segített. Mérhetetlen ideggolyó gyűlt fel benne, nem akarta, hogy csak azért elmenjen, hogy végül totálisan alkalmatlannak ítéljék bármiben, aztán még a legnagyobb félelme is beigazolódjon. Az egész napja azzal telt, hogy lelkileg felkészítse magát, és miután tuzinkájával annyira jól sikerültek a pihentető gyakorlatok, mosolyogva sikerült elaludnia.
Talán a fáradtság tette, de végigaludta az éjszakát és erővel, na meg egy nagy mosollyal ébredt. Kiva, Röncsi vagy éppen Ádám tanácsai, de valami biztosan kellő erőt öntött belé. Elővette az egyik csinos ruháját, felöltözött, az túlzás volna, ha azt mondaná bárki, hogy rendet tett maga körül, de mindent megpróbált azért mielőtt elindult a hivatalba. Időpontra ment, és nem hazudtolta meg magát, mikor éppen a megbeszélt időre esett az ajtó elé, majd koppintott kettőt. Bebocsátást nyer, majd akaratlanul is szemei a fiún, férfin, vizsgáztatón… mindegy, szóval Rajta ragad. Akaratlanul is elvigyorodik és az első félelme attól, hogy valami szigorú, öreg mogorva ember jön majd, aki egyből megbuktatja, elillant. Persze az izgalom maradt azért.
- Bánkúti Nóra Izabella. – Mutatkozik be illedelmesen, ahogy tanították neki, aztán szó nélkül teszi, amit kérnek. Erre is tanították, de korábban sosem volt ilyen engedelmes. Talán majd ez az egész megedzi, hogy ezek a muszáj dolgok, igenis kellenek. Édesanyja reménykedik benne, ez biztos.
Feszülten figyel, minden feladatrész és instrukció után bólint is egyet, hogy értette mi a dolga, aztán ahogy elindul a felkészítés 2-3 percre sikeresen elbambul szokásához híven. Valahogy nem bírta levenni a szemét a láthatóan szórakozásból zsonglőrködő Kirinről. De csak sikerül összekapnia magát. Ahogy tanították neki, az ereje véges, így jól meg kell gondolnia, hogy mibe és mennyit fektet. Az első feladat az elég könnyűnek tűnik, az gyorsan és hatásosan megoldható. A másodiktól kell figyelni. Ha valami igazán szépet és látványosat akar, sok koncentráció és frissesség kell. Ahhoz pedig nem merülhet ki teljesen. Tanult egy nagyjából 5 perces meditációt még a vendégiskolájában, így szó nélkül az utolsó 7-8 percben lehunyt szemekkel teszi karjait combjára, hosszában, majd tenyerét égnek fordítja és elernyeszti. Mély levegőt vesz, magában hétig számolva bent tartja, majd az orrán át kiengedi, ezt elismétli, még elér addig, hogy háromig kelljen számolni, ekkor kinyitja a szemét, az időt kémleli. Pár perc van, de késznek érezve magát felszólal.
- Kezdhetem?
Amint indulhat, megropogtatja ujjait, - rossz szokás, tudja ő is, de a stresszhelyzet teszi – majd az elázott papírokra pillant. Mindkét tenyerét a papírhalom felé irányítja, majd lassan kezdi el szárítást, de nem lángokkal, nem akar károkat, csak a hővel. Nem a kupacra, inkább külön a lapokra koncentrálva teszi mindezt, még el nem ér a kupac legalsójához, ami a legnedvesebb ítélete szerint. Végig ezeket figyeli, fel sem néz, talán kicsit görcsösnek is tűnhet, de így eredményes. Nem tart túl sokáig szerencsére, és nem is megerőltető. Abban csak reménykedik, hogy a munkája tökéletesen megfelelő Kirinnek. Mikor úgy érzi végzett, ránéz, hogy mehet-e tovább, vagy valamit szeretne-e.
Ezután áll csak neki a második résznek. Az elmúlt hónapjai a testhőmanipulálásról és annak precíz használatáról szólt, talán most először a feladatok végighallgatása után mosolyogva néz rá vizsgáztatójára. Majd erősen koncentrálni kezd. Érzi, milyen hőfokon jár most a teste, ahogy azt is tudja már, hogy ezt felfelé húzni könnyebb, mintha lefelé kéne, ellenben nem szabad elbízza magát. Kezei ezúttal mozdulatok nélkül, megálljt mutatva Kirin felé stabilan állnak. Bár nem ez a célja, mégis érdekes egy jelenet. Próbálja fokozatosan és nem hirtelen erős meleggel átjáratni a testet, lassan emelni fokról-fokra a celsiusokat. Az átlagos emberi hőmérséklet fölé kúszik, egészen 38 fok körülire. Amikor lassan megszünteti a hő átadását. A pyromágusoknak ez állítólag kellemes, ő úgy tanulta, az átlagember 36-37 fokához képest. Megint visszahúzza kezeit, majd ezúttal feláll a helyéről, engedélykérően pillant a földre és a székek felé.
- Szabad egy kicsit arrébb tennem?
Érdeklődik, aztán amint reméli engedélyt kapott – ha nem, akkor is megoldja – arrébb teszi a széket, majd a szoba közepén, egy szellősebb padlórészre telepszik le. Nem zavartatja magát szép ruhában sosem, most sem teszi. Jól kigondolta mit szeretne. Törökülésbe húzza lábait, majd a kezeit maga mellett emelve kezd el gomolygó, világos füst képződni körülötte, lassan fedve el a látványát. Amint falként köré húzódik sötétedni kezd, egész koromszerűvé, hogy ne lehessen rajta átlátni. Majd a következő pillanatban izzó narancsszínben feltűnik egy Z betű, mint egy nyitánya a műsornak. Ezután a füst mögül lángok csapnak fel, előbb fekete, majd méregzöld, alma zöld, neon, végül citromsárga, a pontos átmeneti színjátékkal. Hatásvadász lenne? Inkább csak részleteiben építi fel az egészet. Igyekszik gondolataival erősen tartani még a füstöt, amíg jobb kezében lassan növekszik meg egy ajándékdoboz, citromsárga színben, melyet vörös színű szalag fon át, ami olykor lilássá vagy rózsaszínessé változik. Amint kellő nagyságú lett az ajándék, elkezdi a füstöt egészen átlátható világosságúra színezni, majd lassan eloszlatni, az ajándékdobozt pedig kettejük közé lebegtetni, pontban félútra. Lassan úgy bontja le a lángokat a külsejéről, amik a szalagot formázzák, mintha kibontaná, majd ahogy az utolsó is aláhull és megsemmisül, a doboz fedele lepattan és a lángok egy pici dobás után színes szikrákká pattannak szét, de még mielőtt bármit elérnének, a levegőben elpattannak. A károkozást nagyon nem szeretné. Hatalmas mosollyal, megkönnyebbüléssel és egy kis fáradtsággal arcán pillog a szikrák után. Annyira jól mutat, hogy azt nem tudja elmondani. Viszont érzi, hogy idő szűkében van, csak pár perce maradhatott, jobb esetben, ha nem másodpercei.
Felpillant Kirinre, bár fel nem állt, kicsit össze is kell magát szednie, miután megszüntette a füstöt, és mindent, amit ő maga idézett a szobában a kis műsora alatt, kifújta magát. Várt, nagyon kíváncsi volt egyszerre akarta azonnal tudni, mi lesz most és húzta volna el a dolgot, hogy kiélvezze a saját magára való büszkeségét.