36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 19. 22:37 | Link

Yaricsbogyó<3

Monoton nyikorog a hinta ahogy előre-hátra lököm magam lassan, épp csak kimozdítva a szerkezetet a nyugalmi helyzetéből. Néptelen a játszótér, hétköznap délelőtt van, a lurkók iskolában, az emberek többsége megy a dolga után. Én is azt teszem, egy bizonyos értelemben. Egész véletlenül most még lógnom sem kell, mert van egy lyukasórám, ami elég nagy dolog a zsúfolt órarendem mellett. Azt hinné az ember, hogy mestertanoncként nagyobb mozgástere és több szabadsága van, de nekem ez nem jött össze. Azt hiszem kezd tényleg benőni a fejem lágya, odafigyelek a dolgaimra, tényleg szorgalmas vagyok, mert végre tudom, hogy mit akarok, hogy hová fog vezetni az iskola és a tanulás. Nem mondom, hogy örülnék neki, ha csak ennyiből állna az életem, de egész biztos, hogy egyszerűbb lenne. Például, most nem kellett volna eldöntenem, hogy mit vegyek fel és nem kellett volna lebattyognom ide. De mégis itt vagyok. Ülök a hintában, hallgatom a vas csikorgását és várok.
Yart várom. Sóhajtok egyet, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a szőke srác. Nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok találkozni vele. Sőt, egyáltalán nem vagyok rá kész. Levélben azt írta fontos, már csak azért is meglep, hogy nem láttam máris itt, amikor megérkeztem. Ha találkozóról van szó, általában neki kell rám várnia. Igaz, most magamhoz képest gyors voltam, korábban is indultam egy kicsit. És ugyanilyen gyorsan túl is akarok lenni az egészen. Ahogy aznap éjjel sem akartam megmagyarázni, hogy miért megyek el, most sem szeretném ezt megtenni. Nem tudom, mit szeretnék. Önkéntelenül a nyakamban lógó medálhoz nyúlok, kell valami, amivel babrálhatok. Kitapintom a kis unikornis vonalait, majd egy hirtelen mozdulattal a blúzom alá rejtem a medált. Mintha csak ezzel a mozdulattal félresöpörhetném a kavargó gondolataimat is.

Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 19. 23:24 | Link

Katkó <3

Végre rászánta magát a Katival való találkozásra, méghozzá Bogolyfalván. Nem akarta Svédországot, mert… innen el tud menekülni a lány, vagy ki tud találni valamilyen indokot, hogy eltűnjön. Nem esett jól Yaristának a múltkori eset, meg kellett volna beszélniük az egészet. Sajnos a lelke darabjaiban, és egy nagyon ügyes játékos kellene hozzá, aki összerakja a puzzle-darabkákat, hogy újra egyben legyen. Vikoval nem tudja, hogy mi van, nem is mer még csak a közelébe menni sem, szégyenletes, hogy nem bízott meg benne. Hiába beszélték meg annak idején, hogy nem fordul elő többet az Eperlány szó nélküli eltűnése, elég volt két nap, hogy elhiggye, hogy vége. Mire véget ért az alkohol hatása, megkapta a levelét, de a homályból rossz időpontban léptek ki az alkohol tompította emlékek. Azóta már mindennel tisztában van, és ráadásul sokkal jobban szégyelli magát már Kati előtt is. Nincs mit tenni, nem szabad innia, de ez egy olyan eset volt, amiben 10/10 alkalommal ugyanezt tenné, így csak magát hibáztatja. Történt még valami, amit Katinak akar elmondani és nagyon fontos, de sokkal jobban zavarja az, hogy túl kell esniük egy olyan beszélgetésen, amit le mer fogadni, hogy a lány is igencsak elkerülne. Nagyon valószínű, mert olyan, mintha kiradírozták volna Yarista életéből, az ominózus nap óta semmilyen formában nem találkoztak, egy levélváltás sem volt közöttük. Viszont a helyzet megoldásra vár, és ha csak halogatják nem lesz jobb, könnyebb, főleg nem lesz megoldott. Sokat gondolkodott a kérdésen, amit Kati feltett neki akkor, de csak egyvalamiben biztos: nem lesz ugyanaz, mint ami eddig volt, bármit is beszélnek meg. Na, mindegy, túl kell esniük ezen valahogy, és erre a mai nap éppen annyira kiváló, mint bármelyik másik. Ma nem lesz edzése, pihenőnapot kapott, szóval ezt lőtte be magának, meg a lánynak is. Tudja, hogy mikor van lyukasórája, utána érdeklődött, így talán nem lesz meglepetés az időpont Kata számára sem.
Hoppanálva érkezik meg a játszótér mellé, és lassan indul a célpontja felé, akit már messziről megismer. Biztos benne, hogy nem késett el, de furcsállja, hogy a másik már itt van és hintázgat, tehát rá vár. Nem sokat kertel, odalép hozzá, furcsán ideges vigyorral az ajkán, majd megöleli őt, de csak egy pillanatra.
- Szia! – kezdi kicsit visszafogott hangon, ahogy az a bizonyos gombóc növekedni kezd a torkában.
- Örülök, hogy jól vagy, akkor elmondom, hogy miért jöttem – bepattan a hintába mellé, majd a figyelmét a barátja felé fordítja.
- Sas alakban nem tudok hangot kiadni… azóta… - jelöli meg az időpontot, ami mindkettőjük számára egyértelmű. Nagyon feszeng, rá van írva, hogy nem találja a helyét, és idegesen hintáztatja magát a lábaival.
- Meg tudod gyógyítani?
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 01:37 | Link

Yaricsbogyó<3

- Szia! - zavart mosollyal köszönök vissza az érkező fiúnak, felállok a hintából, röviden átölelem. Keserűen állapítom meg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor Yar mellett csak egy pillanatra is feszélyezve érzem magam, vagy hogy egyáltalán máshogy nézzek rá. Mert most ez történik, nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz értelemben-e, de kicsit olyan érzés, mintha egy olyan Yarral készülnék beszélgetni, akit mégsem ismerek annyira, mint hittem.
- Miért ne lennék jól? - szúrom közbe csak úgy mellékesen miközben ő már leül a másik hintába, hogy húzzam kicsit az időt, tereljem a témát, meg mert valahogy most érzékenyebb vagyok, minden egyes szavára. És egyébként is, ha lenne valami bajom, azt árulnám el, és amúgy sem venné észre.
A fiú azonnal a tárgyra tér, amin rendesen meglepődök. Meglepődök és kissé csalódok is. Nagyon, nagyon sok minden megfordult a fejemben, hogy mit akarhat mondani, de ez még a legvadabb álmaimban sem jutott eszembe. Pedig voltak elvetemült elképzeléseim arról, hogy azért hív ide, hogy közölje, mindent megbánt,  és nagyon sajnálja, hogy kihasznált. Meg az ötleteim között volt a másik véglet is, hogy azért jön, hogy szerelmet valljon. Szóval ezekhez a nagyszabású elképzelésekhez képest csalódtam. De egy kicsit meg is könnyebbülök, mert az elképzelés egy dolog, a valóságban viszont most úgy érzem, totál kiröppent minden a fejemből, ami már eldöntöttem a helyzettel kapcsolatban. Például eldöntöttem, hogy teljesen természetesen fogok viselkedni, mint azelőtt, de ez azonban mégsem ilyen egyszerű.
- Hű, hát kösz a bizalmat, de biztos vagy benne, hogy mindezek után tőlem várod a megoldást? Kahlilnál garantáltan nincsenek mellékhatások - jelentőségteljesen Yar tekintetébe fúrom a tekintetemet, a hangom picit provokatívan cseng. Pedig tényleg örülök neki, hogy azok után, hogy erős túlzással majdnem kinyírtam, aztán az egész karját lezsibbasztottam, most legutóbb meg elnémítottam  a melodimágia segítségével, mégis rám meri bízni magát. De azt érzem, nem is érdemlem meg ezt a fajta bizalmat, az órai gyakorlásokon kívül, igazából ő az egyetlen akik úgymond élesben vetettem be a tudásomat, és... hát már ismerjük az eredményt, ami eléggé odavágott az önbizalmamnak. Ezt meg valahogy leplezni kell, meg egyébként sem felejtettem el, hogy legutóbb még neheztelt a melodimágia miatt. Vagy most is csak szépíteni akarja a dolgokat? Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyesmi az agyamban. Talán tényleg túlérzékeny lettem.
- Bocs...elméletileg meg, vagyis hát igyekszem - szépítem az előző megszólalásomat. Feltételezem az lehetett a baj, hogy a nagy újraélesztés meg ijedtség közepette egyszerűen nem tökéletesen végeztem el a varázslat feloldását. Megköszörülöm a torkom, és nem is tudom, hogy legyen. Először meg kellene találnom azokat a frekvenciákat, amiket sasként képes kiadni és csak azokkal kellene operálnom, hiszen a többi rendben van.
- Ööö...átváltozol? Úgy azt hiszem egyszerűbb lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 21. 12:57 | Link

Katkó <3

Furcsa az ölelés, ezt ő is érzi. Máskor egyrészt szorosabb, most, meg mintha idegenek lennének és csak megszokásból, vagy tiszteletből tennék. Nem úgy akarta Yarista sem, mégis elég sutára sikerült, és nem húzta oda magához a lányt, valamiért nem merte. Nagyon nem tetszik neki, hogy nem fesztelen a helyzetük, zavart mosolyt küld a lány felé.
- Nem tudom – hajtja le a fejét, majd felpillant és gyorsan összeszedi magát. Nem azért jött, hogy rontson a helyzetükön, és még kínosabbá tegye az egészet, úgyhogy gyorsan fel is hozza az első témát. Elmondja, hogy Kati valamit elronthatott a múltkori veszekedés alkalmával, és azt, hogy szeretné, ha kijavítaná a hibáját.
- Hmm, a prof eszembe se jutott. Igen, szeretném, ha te javítanád meg a hangom, az is gyakorlás, nem? Rosszabb már úgysem lehet, némább nem leszek – vonja meg a vállát, de belül csak egyre nő a feszültség benne. ~ El kell mondanom neki, de legalább el kell kezdenünk keresni a megoldást, különben ez lesz az utolsó beszélgetésünk. ~ Ostorozza tettekre magát, azonban Kati máris belekezdene az egész dologba. Nem tudja, mi jár a barátja fejében, da nagyon biztos benne, hogy ő is hasonlókat gondol, tudja, hogy nagyon agyalós típus.
- Remek, akkor rád bízom magam, mint mindig bármikor – nos, ez a mondat talán nem túl szerencsés a legutóbbi esetet figyelembe véve, bár ott nem bízta magát konkrétan Katára, csak így jött ki.
- Nem, nem változom át, ez csak kifogás volt, valójában nem ezért jöttem – kiszáll a hintából és elfordul egy kicsit. Nem akarja, hogy Kati most lássa a megtört képét, ezt az egész helyzetet nem akarja. Megoldást akar, normálisat, hogy egyikük sem sérüljön túlságosan, vagy ha lehet semennyire.
- Nézd, Viko mégsem tűnt el, mint ahogy gondoltam, csak nem tudott üzenni. Amikor szerencsésen megtaláltam előjöttek az emlékeim. Szakítottam vele és… elmenekültem, elhoppanáltam, azóta sem tudom, hogy mit csinál, vagy mit nem. Nagyon szégyellem magam, és nem tudok elé állni. Nem tudom, hogy ki hibája, nem is érdekel, ez így alakult, ezen már nem lehet változtatni – az utolsó öt szót nagyon tagoltan és megnyomva ejti ki, ekkor fordul vissza Kati felé, ha egyáltalán ott van még a lány.
- Azt tudom, hogy vele vége, mert nincs egy normális ember, aki ezt megbocsájtaná, még akkor sem, ha tudja rólam, hogy rám milyen hatással van az alkohol. Én nem tudom megbocsájtani magamnak azt, hogy még mielőtt rám találtál volna… Nem bíztam meg benne – a szavak csak úgy törnek fel belőle, de tartja magát, nem roppan össze, neki erősnek kell maradnia. Akár a karrierje is múlhat rajta, és bár megígérte magának, hogy azt semmi sem befolyásolhatja, az életet nem lehet átverni ezzel.
-  A barátnője meglátogatott és kaptam tőle egy jobbost, szóval úgy vélem – és ez nem a barátnő hibája -, hogy itt az ideje elengednem őt. Lehet, hogy már soha sem merek elé állni normálisan elnézést kérni. Vikot el kell engednem, és ez az én hibám – ahogy mondja, a kövek csak úgy gördülnek le a szívéről, és egy könnycsepp is megjelenik a bal szemében, ami ki is buggyan, majd egészen a fiú álláig folyik. Mérgesen törli ki a szeméből, majd újra Kati felé fordul.
- Na, most érkeztünk el ahhoz a részhez, amit egyikünk sem szívesen hallgat meg gondolom. Illetve, nem tudom, na, mindegy, elkezdem. Én már nem tudok tovább ezzel együtt élni, el kell mondanom – sóhajt fel, majd nagyon megnézi magának Katit.
- Feltettél egy kérdést legutóbb, de elrohantál. Azért nem közeledtem feléd, mert tudtam, hogy ha megteszem, akkor vége lehet a barátságunknak, ami az egyik legfontosabb az életemben. Te vagy az, aki úgy ítél meg, hogy ismer és hallgatok rád. Ezt nem akartam elveszíteni és mindegy, hogy mit mondok, vagy mit teszünk innentől, nehezen tudom elképzelni, hogy túl tudjunk lépni rajta egy mozdulattal. Lehet, hogy a te hibád, hogy… megtettük, de nem ellenkeztem, és ezt nem is akarom semmire sem fogni. Soha nem akartalak kihasználni, mégis úgy tűnik, hogy ezt tettem – sóhajt egy nagyot, de nem engedi, hogy a lány elmenekülhessen, ha mégis szeretne. Csak gyűjt egy kis bátorságot a két másodperces szünetbe, hogy folytassa, és máris meg is teszi azt.
- De nem azt tettem. Mindig is tetszettél, sokszor gondoltam rád úgy, hogy mi lenne ha… de a korábbi okok miatt tartottam magam. Most már nem tehetem meg – hadarja, bár egész tudatosnak tűnik a mondanivalója felépítése. Pedig a gondolatai csapongnak, és alig tudja értelmesen bevonzani magának azokat, amiket el akar mondani.
- Nagyon tisztellek téged, bár a múltkori eset után nem hiszem, hogy megérdemelném azt, hogy szóba állj velem, még akkor sem, ha te is szépen visszavágtál. Nem akarlak elveszíteni, és úgy hiszem, hogy… - itt igazán elakad a szava. Tudja, hogy ez lehet a sorsdöntő pillanat, ami kettőjüket akár örökre elválaszthatja, pedig öt év óta nagyon szorosan összetartoznak.
- …szeretlek – néz a lány szemébe, ahogy kimondja a szavakat, és akkor jön rá, hogy a szíve vadul kalapál. Aztán lesüti a kékeket, már nem mer a lány szemébe nézni. Egyrészt fáj neki, hogy ezzel elárulja megint csak Vikot, akit valóban tiszta szívvel szeretett és nagyon fájdalmasan, de el kell engednie. Viszont az életében történtek arra sarkalják, hogy vegye el a korlátokat a Katival való kapcsolata elől. Tudja, hogy az érzéseket nem beszélte be magának, tudja, hogy szereti Katit és most már azt is, hogy minden szava igaz. Szeretne vele lenni, de azzal is tisztában van, hogy a lehető legrosszabb az időzítése. De legalább most már elmondta, amit el akart, nyugodtan tud aludni éjjelente.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 22:01 | Link

Yaricsbogyó<3

Yar lekonyuló fejét látva én is inkább a földre szegezem a pillantásom. Nem akartam ám még kínosabbá tenni ezt a beszélgetést, csak nem is tudom mi van velem, és ez bosszantó.
- De, igazad van...de azért jobb félni, mint megijedni - húzom el a számat, jól esik, hogy ilyeneket mond. Van is benne logika, hogy amit én rontok el, azt én hozzam helyre, de az mégiscsak könnyelmű kijelentés, hogy ennél rosszabb már nem lehet a dolog. Dehogynem lehet. Azért nem vagyok teljesen pesszimista, meg van is bennem annyi kitartás meg elszántság, hogy ha már az eddigi tapasztalati után is megkeresett, akkor bebizonyítsam, hogy tudom szakszerűen használni a mágiám. Kifejezetten örülök, hogy a gondolataimat a melodimágia és a probléma megoldása felé terelhetem. Ez legalább egy olyan probléma, amit tényleg meg tudok oldani.
Meglepetten pislogok a szőkére, mikor közli, hogy nem fog átváltozni és összességében nem is ezért jött. ~ Ne, ne, ne~ Nem is igazán tudom, mi ellen tiltakozok ilyen hevesen. Szinte visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyelem, ahogy feláll a hintából, arrébb lép, elfordul. Tudom, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, de sokkal könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától elrendeződne. Ha nem kellene döntenem. Ahogy Yar Vikoról beszél, minden egyes szót kis tüskének érzek, mert mégiscsak tettem tönkre a kapcsolatukat, és ez a tudat nem túl kellemes. Mikor újra felém fordul már veszem a levegőt, hogy hozzászóljak a témához, de Yar folytatja én meg nem akarok belevágni a szavába. Egy szó nélkül hallgatom végig a monológját, csak az arcom és a gesztusaim árulják el, hogy mit is gondolok éppen. Például meglep, hogy Yar elmenekült és egyszerűen otthagyta Vikot, a miután közölte vele, hogy mi a helyzet. Eddig valahogy nem feltételeztem volna róla ilyesmit. Biztos kellemetlen egy helyzet volt, de legalább megadhatta volna Vikonak a lehetőséget, hogy elküldje melegebb éghajlatra. Nyomorultul érzem magam, és nem vigasztal, hogy a történteken már nem lehet változtatni. És hiába hangoztatja Yar, hogy az ő hibája, mert eleve nem bízott eléggé Vikoban, azért még tény, hogy ha én nem vagyok, még mindig együtt lennének. Ezen nincs mit szépíteni. Megemelkedik a szemöldököm a verekedős barátnő hallatán. Azért ez durva. Az arcán legördülő könnycseppet látva elfog a vágy, hogy átöleljem, megvigasztaljam, mondjak valamit. De nincs semmit, amit ebben a helyzetben mondhatnék. Aztán Yar erőt vesz magán, rátér a kettőnk dolgára. Halványan elmosolyodom, mert teljesen igaza van, ehhez a részhez nincs sok kedvem, mert túl komoly a téma, túl meghatározó. Picit zavarba jövök, ahogy a legutóbb feltett kérdésemmel kezdi. Én is sokat gondolkodtam a válaszon, és nagyjából hasonló dolgokra jutottam, mint ő. Meg arra, hogy ez már nem normális. Nem vagyunk normálisak. ~Hogy lehetne normális egy ilyen kezdetű kapcsolat? De egyáltalán miről beszélek?~ Már előre érzem, hová fog vezetni Yar mondandója, és...és nem akarom, hogy aztán reagálnom kelljen. Túl sokat agyaltam ezen az utóbbi időben, és már nem is tudom, mit érzek és mi az, amit csak bebeszéltem magamnak. De amint kimondja a bűvös szót, valami furcsa melegség, megnyugvás, béke árad szét a testemben, az agyamban azonban még nem akarja feldolgozni a kapott információt, továbbra is vadul pörög.
- De én soha nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam szakíts Vikoval, vagy bárkivel. Nem akartam senkit megbántani...és Viko meg is sérült...és miért?...mert...hülye voltam. Mert szeretlek. Talán mindig is szerettelek, de nem bírtam volna elviselni, ha visszautasítasz, ha vége a barátságunknak is...és egyébként sem akartam soha egy lenni a barátnőid közül, de szeretlek és nem bírtam tartani magam...de nem értem, miért kellett ez nekünk...már akkor a kívánságok termében...azután miért nem? ...Miért most? Tudod, azért hagytalak ott, mert azt éreztem, hogy akkor vagyok jó neked, ha magad alatt vagy. És a legrosszabb, hogy egy részem még ennyivel is beérné. És ezért utálom magam, ez nem normális, utálom ezt a helyzetet! - csak úgy ömlik belőlem a szó, hadarok, néha még én sem tudom követni, hogy mit zagyválok össze, őszintén, kíméletlenül most mindent rázúdítok a fiúra. Beszéd közben kiszállok a hintából is, nem bírok egy helyben ülni, muszáj mozognom, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom, hevesen gesztikulálok, a tekintetemet sűrűn váltogatva Yar és a föld között. Csupa olyan kérdés, amire nincs igazi válasz. Nem tudom megmagyarázni, miért tartott ennyi ideig, mire egyáltalán önmagunknak be mertük vallani, hogy szeretjük a másikat. Csak most tudatosul bennem, hogy ez tulajdonképpen egy vallomás volt a részemről. Hirtelen teljesen megdermedek, megállok Yarral szemben, a tekintetét keresem.
- És nem tudom, mit kezdjek vele, mert van, hogy azt érzem, a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az egészet és azt mondanánk, hogy hiba volt, de valójában nem így  érzem, és azt hiszem tényleg szeretlek - most már sokkal lassabban, megfontoltabban, csendesebben beszélek, végezetül pedig érdeklődve kezdek fixírozni egy aranyos kis fűcsomót a lábam előtt.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 22. 11:34 | Link

Katkó <3

Yarista gyorsan elmondja, hogy az animágus ügye nem annyira fontos, mint a másik, amiért jött. Igaz, nem fogja elfelejteni, és ha valamennyire dűlőre is jutnak, vagy legalább a lelkük háborgását csillapítani tudják, akkor megkéri Katit még egyszer, hogy próbálja meg elvenni a némítást. De ez egyelőre várhat, előbb elmond mindent, amit szeretne. Mindent az egész helyzetről, Vikoról, Katiról és saját magáról. Nem hiszi, hogy mindezt Kata nem tudja róla, hiszen ő az aki igazán ismeri, de így kimondva biztosan többet jelent minden szó, hiszen mindegyik érzelemmel van feltöltve. Ami lehetséges minden előfordul, sajnálat, bánat, öröm és legvégül a szerelem. Lehet, hogy vak volt eddig, lehet, hogy csak elnyomta, és lehet, hogy Vikonak köszönhető az, hogy ki merte mondani Katinak, hogy szereti. Sőt, egyre biztosabb ebben is, ez még egy fájó pont, és még egy érv, hogy az eperlányt kerülje, nem beszélve a tüzes barátnő fellépése után. Bár tudja, hogy illene meglátogatnia őt az ispotályban, de nem tudna mit mondani neki, vagy amit mondana, bármi legyen is, csak rosszabbá tenné a helyzetet.
Kati is belekezd, ő is saját magát vádolja, és Yar tudja, hogy Viko is így tenne, ha most itt lenne. Mindenki hibás, ki így, ki úgy, de valamilyen mértékben mind a hárman. Ő feleslegesnek érzi már, hogy megpróbálja kibogozni ez a csomót, úgy hiszi, hogy soha sem lenne meg egy olyan felelős hármuk közül, akire mindent rá lehetne fogni. Ha már Kati megtette neki azt a szívességet, hogy megvárta, hogy befejezze a mondandóját, akkor ő is megteszi. Mindenre tudna reagálni, de az csak újabb szavakat, tiltakozásokat, fájdalmakat szülne, így nem fűz mindenhez megjegyzést. Közelebb lép hozzá, és a mutatóujjával megpróbálja felemelni finoman Kata fejét, hogy a szemébe nézhessen. lassan beszél, nem túl hangosan, de Kata minden szó amit mond őszinte és tisztán hallható.
- Nézd, lehet, hogy sokat hibáztunk, és még fogunk is, de ez nem maradhat így. Ugyan nem felejthetünk el mindent, és nem is szabad, hiszen abból tanul az ember, amit megélt, és szerintem megérdemeljük azt a bizonyos esélyt. Muszáj… - itt elakad a szava, mert a mogyoróbarna szemek szomorkás hangulata megbabonázza egy pillanatra - …adnunk egymásnak egy esélyt,  bármivel jár is. Én nem szeretném, hogy a kapcsolatunknak vége legyen, sőt a következő szintre szeretném léptetni. Szükségem van rád, a tanácsaidra, a vádaskodásaidra, a terelgetéseidre, a nevetésedre, az érintésedre, a hajad illatára, a szemed pillantására, a csókjaid ízére… - folytathatná a felsorolást, de inkább óvatosan közelít a sajátjaival a lány ajkai felé, hogy megcsókolhassa őt. Egy röpke pillanatra eszébe jut Amira mostani helyzete is, és az, hogy Katit el tudná képzelni feleségnek is, de tudja, hogy erre ő még nincs felkészülve. Arra igen, hogy mellette legyen, amikor csak szükséges, és megadhasson neki mindent, ami egy kapcsolatban elvárható. Most viszont a csókkal van elfoglalva, már, ha Kata nem akadályozza meg benne.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 22. 21:21 | Link

Yaricsbogyó<3

Nem is igazán értem, miért sütöm le a szemem. Most teljesen felszabadultnak kellene lennem, és nem bűntudatot érezni. Igen, azt hiszem valami ilyesféle érzés kavarog bennem, bűntudatom van, amiért az érzéseimmel valaki más boldogságát tettem tönkre, bűntudatom van, amiért ilyen "tisztátalan" ez a helyzet. Valahogy még képtelen vagyok elengedni a közelmúlt fájó eseményeit, körülményeit, a sok kétséget. Úgy érzem nem tehetem meg, hogy egyszerűn túllépek rajtuk, és örülök. Milyen ember lennék akkor, ha ennyire nem törődnék semmivel, csak a saját boldogságunkkal? Még azt hinné valaki, hogy én direkt ezt akartam. De az öröm kis csírája már akkor gyökeret vert a szívemben, amikor Yar kimondta, hogy szeret. Azóta meg csak egyre erősödik, és hiába kavarog még ezer dolog az agyamban, mégsem tudom már letagadni a létezését.
Yar közbenjárására felemelem a fejem, most sem szakítom félbe, csak amolyan telepatikus úton, a tekintetemmel közvetítem a gondolataimat. ~ Az biztos, de én nem akarok még többet hibázni. Veled nem. És igenis egyszerűbb lenne, ha ez ember csak úgy elfelejtene dolgokat. Egy esélyt. Miért hangzik olyan rosszul ez a szó? Hát már nem egy rossz ómen eleve az, hogy esély kell nekünk? Milyen esélyekkel indulunk, miután a kapcsolatunk az alkohol mámorában kezdődött? És nem vetít negatív dolgokat előre, hogy egyáltalán ilyesmi megfordul a fejemben? Én sem akarom, hogy vége legyen. Igazad van, végül is, lélekben mindig ott voltunk egymásnak, és igen, nekem is szükségem van rád, arra hogy...erre. ~ Ő is elhallgat, az én gondolatfolyamom is elapad, s ajkaink puhán egymásra találnak, a karomat pedig a nyakába fonom. Ez most nem az a fajta vad, mohó csók, amit korábban váltottunk, ez most mást jelent.
Rövidesen azonban megszakítom a csókunkat.
- Nekem is szükségem van rád - suttogom a fiú fülébe mielőtt még levakarhatatlan mosollyal az arcomon el nem húzódnék tőle egy lépésnyit. Nem is értem, az előbb még min aggódtam, vagy is egyetlen egy dolog maradt, amit azért még igyekszek magamba sulykolni. Igenis, szörnyű ember vagyok azért, amit Vikoval tettem. De képtelen vagyok hangosan is kimondani, ezzel is felvállalni, megpecsételni, mert a szívem mélyén már egyre kevésbé érzem ezt igaznak. Csak most kezdem igazán felfogni, mi történt velünk, csak most adom át magam igazán a végtelen örömnek.
- Na és minek akartál te egyáltalán...hogy mondják a sasok? - térek vissza a korábbi témához, mert még nem felejtettem el, hogy helyre kell hoznom a dolgokat.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. április 29. 20:07 | Link

Katkó <3

Talán most jobb, talán nem. De ki kellett mondania mindent, mindent, ami benne volt, nem akart tovább ezzel a teherrel szaladgálni. Az egyik oldal nagyon édes, a másik túl keserű. Tudja, hogy még el kell mennie Vikohoz, mert Haru látogatása megértette vele, hogy nem zárhatja le így az egészet. De Kati előtt már lezárta, itt és most. Az egyik ajtót becsukta, a másikat – ami eddig is ki akart nyílni – végre kinyitotta. Az, hogy ez most bölcs döntés-e nem tudja, csak később fog kiderülni, de nem akarta az eddigi stabil életét örökre szétzúzni, két fontos embert is elveszíteni. Mivel Kati fontossága, már-már vetekszik a kviddiccsel, őt választotta. Talán vissza tudta volna könyörögni magát Vikohoz, és talán jó is lett volna, de nem vár megbocsájtást, és nem is fogadná el. Majd később, talán, amikor mindketten rájönnek, hogy így kellett alakulnia. ha egyáltalán lesz ilyen, de most semmiképpen sem tud megbocsájtani magának, csak el tudja fogadni azt, hogy Vikonál hibát követett el. Viszont azt nem tudja elfogadni, hogy emiatt a Katival való kapcsolata is véget érjen, ráadásul most esett le neki, hogy tulajdonképpen mindig is szerették egymást. Hogy ez mennyire volt erős, és mikor volt erősebb és gyengébb, fogalma sincs, de a kapocs már jó ideje kialakult közöttük. Miután színt vall és a csókból ölelés alakul ki, nagyon boldog. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy mostantól talán szerencsés lesz. Bár tudja azt is, hogy sokszor volt már hasonló érzése, és még egyszer sem működött, de bíznia kell benne, hogy most lehetséges lesz. Jól esnek neki a szavak és ő is mosolyog az aurortanoncra, aki hirtelen témát vált, egész pontosan az első kérdésre tér vissza. ~ Ez Kati. ~ Igen, úgy gondolja, hogy csak Kata tud ilyen helyzetben fontossági sorrendet állítani. Mivel már elvileg egy pár, az a téma le van zárva, el van fogadva, jöhet a második fontos dolog, az ő hibájából kialakult hangveszteség. Yar csak bámulja még egy ideig a lányt mosolyogva, mielőtt újra megszólalna.
- Rikoltani. De nem muszáj ám most, csak ha ragaszkodsz hozzá. Amiért jöttem, azt megkaptam. Nem mintha nem lenne fontos, ne érts félre. Csak, nehogy elrontsd megint – a huncut mosoly ott szaladgál a szája szegletében. Tudja, hogy fel tudja piszkálni Katát, ha akarja, de most csak a szokásos heccelődés, amin nem akar, és nem is tud változtatni. Amennyiben Kati ragaszkodik hozzá, felveszi az animágus alakját, ha nem, akkor odarohan hozzá és felkapja, majd megpörgeti őt.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 30. 21:22 | Link

Yaricsbogyó<3

Széles mosoly kíséretében viszonzom Yar pillantását, noha nem teljesen értem, hogy miért néz rám így, ilyen hosszasan. Talán tényleg kicsit gyors és váratlan volt a témaváltás, de nekem valahogy természetesen jött. Eszemben sincs tovább csűrni-csavarni a múltat, részemről megpróbálom lezárni és tovább lépni. Nem azt mondom, hogy teljesen elsimult minden probléma, és nem is lenne már mit megbeszélnünk. Hiszen magyarázhatnánk a végtelenségig, hogy alapjában véve mindenki hibázott, és mondhatnám Yarnak, hogy azért mégis illene megkeresnie Vikot és tisztázni a dolgokat vele, még ha netán csak átkot kap is az arcába, a próbálkozás már legalább az ő lelkén könnyítene. Viszont ez az a téma, amibe úgy érzem, nem sok jogom van beleszólni, főleg, hogy Yart ismerve magától is el fog jutni odáig, hogy felkeresse a lányt.
Tehát visszakanyarodok a félresikerült melodimágia kérdéséhez, nehogy még a végén elfeledkezzünk itt erről, és Yar néma kis madárka maradjon.~ Rikoltani~ Ismétlem magamban a keresett szót.
- Igen, ragaszkodom hozzá - közlöm határozottan. Elvégre az a minimum, hogy minél előbb igyekszem rendbe hozni a dolgokat. Már csak a lelki békém miatt is. Talán nem látszik rajtam, és igazán hozzá is szokhattam volna már, hogy nem minden megy elsőre hibátlanul, de azért a melodimágiával kapcsolatban minden egyes kis kudarc elég fájdalmasan érint, lévén tényleg sok időt töltök a gyakorlással. Yar megjegyzésére csak grimaszolok egyet és kiöltöm rá a nyelvem. Most nem tud ezzel felhúzni, tudom, hogy igazából nem is akar. Csak jön neki a duma, nekem meg az, hogy ne vegyem fel.
- Wow, amúgy még nem is láttalak sasnak. Olyan kis aranyos vagy - jegyzem meg vigyorogva, mikor Yar felveszi az animágus alakját. Pedig ha nem tudnám, hogy ő az, még kicsit félelmetes is lenne egy ekkora madár a kampós csőrével. De nem is azért kellett neki átalakulni, hogy én gyönyörködhessek a tollaiban. Miközben beszélek, már arra irányítom a mágiám, hogy a sas torkából felszakadó hangok, visszatérjenek az eredeti hullámhosszukhoz és újra a hallható tartományba essenek.
- Na? Rikoltozzál - biztatom, odafigyeltem, úgyhogy már nem lehet semmilyen galiba. Most is, mint mindig icipici büszkeséglöketet ad, hogy rendesen végrehajtottam a varázslatot, még ha ennek az is volt az előzménye, hogy egyszer már elrontottam, vagy legalábbis nem tökéletesen csináltam.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. május 5. 18:23 | Link

Katkó <3 - zárás

Még mindig nem fér a fejébe, hogy Kati ennyire túllendült az egészen, biztos benne, hogy ez valami védelmi mechanizmus nála Yarista szerint. Azért reméli, hogy miután sikeresen – ebben most biztos, hogy sikerülni fog a dolog – visszaadja a hangját a lány, megnyugszik majd és elkezdhetik közös jövőjük első lépéseit. Ezt még a régi lezárásnak szánja, és biztos benne, hogy még ma elmegy Vikohoz, meglátogatni a sérült Eperlányt.
- Jól van, jól van – adja meg magát végül, és némi viccelődés után, átváltozik sassá, és bár érti, hogy mit mond neki Kati, nem tud vele mit csinálni. Nehéz egy sasnak grimaszolni, és maximum rikoltozni meg vijjogni tudna, de most az sem megy. Azért megnézi magának Katit így is, oldalra billentett fejjel, és nagyon kíváncsi már, hogy a kedvesnek sikerül most már végképp megszűntetni az elrontott melodimágiát. Megvárja, amíg Kata ráhangolódik, és megszűnteti a varázslatát.
- Víj – szól a sas Yar újból, és még párszor kipróbálja magát. Ha tudna, tapsolna, de így csak odabújik a fejével a lány lábához és beledörgöli szőke fejtollait. Ennyi az ami jelzi, hogy nem közönséges sas - már ha egy ekkora lényt lehet közönségesnek nevezni -, hanem animágus. Majd mikor már kellő távolságban van tőle Kati, visszaváltozik egy rövid koncentráció segítségével.
- Há, nem is vagy tehetségtelen. Köszi – vigyorog szemtelenül, majd odalép a lányhoz és szorosan átöleli őt. Szemtelenül megpaskolja a hátsóját és jólesően válik el Katitól. Megcirógatja a lány arcát és kékjeit az őzbarna íriszekbe fúrja.
- Nos, izé, mit is mondhatnék. Talán nem is kellene semmit – hirtelen megcsókolja újra Katát, majd elindul a játszótérről jókedvűen, otthagyva kedvesét. Azért hátra-hátra néz, még integet is néha, majd egy pillanatban elhoppanál az ispotályhoz, hogy minden, ami a lelkét nyomja, most már felszabaduljon végleg, és folytathassa az életét, remélhetőleg több sikerrel, mint eddig.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér