Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=279122#post279122][b]Yarista Palarn - 2014.04.19. 23:24[/b][/url]

Végre rászánta magát a Katival való találkozásra, méghozzá Bogolyfalván. Nem akarta Svédországot, mert… innen el tud menekülni a lány, vagy ki tud találni valamilyen indokot, hogy eltűnjön. Nem esett jól Yaristának a múltkori eset, meg kellett volna beszélniük az egészet. Sajnos a lelke darabjaiban, és egy nagyon ügyes játékos kellene hozzá, aki összerakja a puzzle-darabkákat, hogy újra egyben legyen. Vikoval nem tudja, hogy mi van, nem is mer még csak a közelébe menni sem, szégyenletes, hogy nem bízott meg benne. Hiába beszélték meg annak idején, hogy nem fordul elő többet az Eperlány szó nélküli eltűnése, elég volt két nap, hogy elhiggye, hogy vége. Mire véget ért az alkohol hatása, megkapta a levelét, de a homályból rossz időpontban léptek ki az alkohol tompította emlékek. Azóta már mindennel tisztában van, és ráadásul sokkal jobban szégyelli magát már Kati előtt is. Nincs mit tenni, nem szabad innia, de ez egy olyan eset volt, amiben 10/10 alkalommal ugyanezt tenné, így csak magát hibáztatja. Történt még valami, amit Katinak akar elmondani és nagyon fontos, de sokkal jobban zavarja az, hogy túl kell esniük egy olyan beszélgetésen, amit le mer fogadni, hogy a lány is igencsak elkerülne. Nagyon valószínű, mert olyan, mintha kiradírozták volna Yarista életéből, az ominózus nap óta semmilyen formában nem találkoztak, egy levélváltás sem volt közöttük. Viszont a helyzet megoldásra vár, és ha csak halogatják nem lesz jobb, könnyebb, főleg nem lesz megoldott. Sokat gondolkodott a kérdésen, amit Kati feltett neki akkor, de csak egyvalamiben biztos: nem lesz ugyanaz, mint ami eddig volt, bármit is beszélnek meg. Na, mindegy, túl kell esniük ezen valahogy, és erre a mai nap éppen annyira kiváló, mint bármelyik másik. Ma nem lesz edzése, pihenőnapot kapott, szóval ezt lőtte be magának, meg a lánynak is. Tudja, hogy mikor van lyukasórája, utána érdeklődött, így talán nem lesz meglepetés az időpont Kata számára sem.
Hoppanálva érkezik meg a játszótér mellé, és lassan indul a célpontja felé, akit már messziről megismer. Biztos benne, hogy nem késett el, de furcsállja, hogy a másik már itt van és hintázgat, tehát rá vár. Nem sokat kertel, odalép hozzá, furcsán ideges vigyorral az ajkán, majd megöleli őt, de csak egy pillanatra.
- Szia! – kezdi kicsit visszafogott hangon, ahogy az a bizonyos gombóc növekedni kezd a torkában.
- Örülök, hogy jól vagy, akkor elmondom, hogy miért jöttem – bepattan a hintába mellé, majd a figyelmét a barátja felé fordítja.
- Sas alakban nem tudok hangot kiadni… azóta… - jelöli meg az időpontot, ami mindkettőjük számára egyértelmű. Nagyon feszeng, rá van írva, hogy nem találja a helyét, és idegesen hintáztatja magát a lábaival.
- Meg tudod gyógyítani?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=279797#post279797][b]Yarista Palarn - 2014.04.21. 12:57[/b][/url]

Furcsa az ölelés, ezt ő is érzi. Máskor egyrészt szorosabb, most, meg mintha idegenek lennének és csak megszokásból, vagy tiszteletből tennék. Nem úgy akarta Yarista sem, mégis elég sutára sikerült, és nem húzta oda magához a lányt, valamiért nem merte. Nagyon nem tetszik neki, hogy nem fesztelen a helyzetük, zavart mosolyt küld a lány felé.
- Nem tudom – hajtja le a fejét, majd felpillant és gyorsan összeszedi magát. Nem azért jött, hogy rontson a helyzetükön, és még kínosabbá tegye az egészet, úgyhogy gyorsan fel is hozza az első témát. Elmondja, hogy Kati valamit elronthatott a múltkori veszekedés alkalmával, és azt, hogy szeretné, ha kijavítaná a hibáját.
- Hmm, a prof eszembe se jutott. Igen, szeretném, ha te javítanád meg a hangom, az is gyakorlás, nem? Rosszabb már úgysem lehet, némább nem leszek – vonja meg a vállát, de belül csak egyre nő a feszültség benne. ~ El kell mondanom neki, de legalább el kell kezdenünk keresni a megoldást, különben ez lesz az utolsó beszélgetésünk. ~ Ostorozza tettekre magát, azonban Kati máris belekezdene az egész dologba. Nem tudja, mi jár a barátja fejében, da nagyon biztos benne, hogy ő is hasonlókat gondol, tudja, hogy nagyon agyalós típus.
- Remek, akkor rád bízom magam, mint mindig bármikor – nos, ez a mondat talán nem túl szerencsés a legutóbbi esetet figyelembe véve, bár ott nem bízta magát konkrétan Katára, csak így jött ki.
- Nem, nem változom át, ez csak kifogás volt, valójában nem ezért jöttem – kiszáll a hintából és elfordul egy kicsit. Nem akarja, hogy Kati most lássa a megtört képét, ezt az egész helyzetet nem akarja. Megoldást akar, normálisat, hogy egyikük sem sérüljön túlságosan, vagy ha lehet semennyire.
- Nézd, Viko mégsem tűnt el, mint ahogy gondoltam, csak nem tudott üzenni. Amikor szerencsésen megtaláltam előjöttek az emlékeim. Szakítottam vele és… elmenekültem, elhoppanáltam, azóta sem tudom, hogy mit csinál, vagy mit nem. Nagyon szégyellem magam, és nem tudok elé állni. Nem tudom, hogy ki hibája, nem is érdekel, ez így alakult, ezen már nem lehet változtatni – az utolsó öt szót nagyon tagoltan és megnyomva ejti ki, ekkor fordul vissza Kati felé, ha egyáltalán ott van még a lány.
- Azt tudom, hogy vele vége, mert nincs egy normális ember, aki ezt megbocsájtaná, még akkor sem, ha tudja rólam, hogy rám milyen hatással van az alkohol. Én nem tudom megbocsájtani magamnak azt, hogy még mielőtt rám találtál volna… Nem bíztam meg benne – a szavak csak úgy törnek fel belőle, de tartja magát, nem roppan össze, neki erősnek kell maradnia. Akár a karrierje is múlhat rajta, és bár megígérte magának, hogy azt semmi sem befolyásolhatja, az életet nem lehet átverni ezzel.
-  A barátnője meglátogatott és kaptam tőle egy jobbost, szóval úgy vélem – és ez nem a barátnő hibája -, hogy itt az ideje elengednem őt. Lehet, hogy már soha sem merek elé állni normálisan elnézést kérni. Vikot el kell engednem, és ez az én hibám – ahogy mondja, a kövek csak úgy gördülnek le a szívéről, és egy könnycsepp is megjelenik a bal szemében, ami ki is buggyan, majd egészen a fiú álláig folyik. Mérgesen törli ki a szeméből, majd újra Kati felé fordul.
- Na, most érkeztünk el ahhoz a részhez, amit egyikünk sem szívesen hallgat meg gondolom. Illetve, nem tudom, na, mindegy, elkezdem. Én már nem tudok tovább ezzel együtt élni, el kell mondanom – sóhajt fel, majd nagyon megnézi magának Katit.
- Feltettél egy kérdést legutóbb, de elrohantál. Azért nem közeledtem feléd, mert tudtam, hogy ha megteszem, akkor vége lehet a barátságunknak, ami az egyik legfontosabb az életemben. Te vagy az, aki úgy ítél meg, hogy ismer és hallgatok rád. Ezt nem akartam elveszíteni és mindegy, hogy mit mondok, vagy mit teszünk innentől, nehezen tudom elképzelni, hogy túl tudjunk lépni rajta egy mozdulattal. Lehet, hogy a te hibád, hogy… megtettük, de nem ellenkeztem, és ezt nem is akarom semmire sem fogni. Soha nem akartalak kihasználni, mégis úgy tűnik, hogy ezt tettem – sóhajt egy nagyot, de nem engedi, hogy a lány elmenekülhessen, ha mégis szeretne. Csak gyűjt egy kis bátorságot a két másodperces szünetbe, hogy folytassa, és máris meg is teszi azt.
- De nem azt tettem. Mindig is tetszettél, sokszor gondoltam rád úgy, hogy mi lenne ha… de a korábbi okok miatt tartottam magam. Most már nem tehetem meg – hadarja, bár egész tudatosnak tűnik a mondanivalója felépítése. Pedig a gondolatai csapongnak, és alig tudja értelmesen bevonzani magának azokat, amiket el akar mondani.
- Nagyon tisztellek téged, bár a múltkori eset után nem hiszem, hogy megérdemelném azt, hogy szóba állj velem, még akkor sem, ha te is szépen visszavágtál. Nem akarlak elveszíteni, és úgy hiszem, hogy… - itt igazán elakad a szava. Tudja, hogy ez lehet a sorsdöntő pillanat, ami kettőjüket akár örökre elválaszthatja, pedig öt év óta nagyon szorosan összetartoznak.
- …szeretlek – néz a lány szemébe, ahogy kimondja a szavakat, és akkor jön rá, hogy a szíve vadul kalapál. Aztán lesüti a kékeket, már nem mer a lány szemébe nézni. Egyrészt fáj neki, hogy ezzel elárulja megint csak Vikot, akit valóban tiszta szívvel szeretett és nagyon fájdalmasan, de el kell engednie. Viszont az életében történtek arra sarkalják, hogy vegye el a korlátokat a Katival való kapcsolata elől. Tudja, hogy az érzéseket nem beszélte be magának, tudja, hogy szereti Katit és most már azt is, hogy minden szava igaz. Szeretne vele lenni, de azzal is tisztában van, hogy a lehető legrosszabb az időzítése. De legalább most már elmondta, amit el akart, nyugodtan tud aludni éjjelente.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=280534#post280534][b]Yarista Palarn - 2014.04.22. 11:34[/b][/url]

Yarista gyorsan elmondja, hogy az animágus ügye nem annyira fontos, mint a másik, amiért jött. Igaz, nem fogja elfelejteni, és ha valamennyire dűlőre is jutnak, vagy legalább a lelkük háborgását csillapítani tudják, akkor megkéri Katit még egyszer, hogy próbálja meg elvenni a némítást. De ez egyelőre várhat, előbb elmond mindent, amit szeretne. Mindent az egész helyzetről, Vikoról, Katiról és saját magáról. Nem hiszi, hogy mindezt Kata nem tudja róla, hiszen ő az aki igazán ismeri, de így kimondva biztosan többet jelent minden szó, hiszen mindegyik érzelemmel van feltöltve. Ami lehetséges minden előfordul, sajnálat, bánat, öröm és legvégül a szerelem. Lehet, hogy vak volt eddig, lehet, hogy csak elnyomta, és lehet, hogy Vikonak köszönhető az, hogy ki merte mondani Katinak, hogy szereti. Sőt, egyre biztosabb ebben is, ez még egy fájó pont, és még egy érv, hogy az eperlányt kerülje, nem beszélve a tüzes barátnő fellépése után. Bár tudja, hogy illene meglátogatnia őt az ispotályban, de nem tudna mit mondani neki, vagy amit mondana, bármi legyen is, csak rosszabbá tenné a helyzetet.
Kati is belekezd, ő is saját magát vádolja, és Yar tudja, hogy Viko is így tenne, ha most itt lenne. Mindenki hibás, ki így, ki úgy, de valamilyen mértékben mind a hárman. Ő feleslegesnek érzi már, hogy megpróbálja kibogozni ez a csomót, úgy hiszi, hogy soha sem lenne meg egy olyan felelős hármuk közül, akire mindent rá lehetne fogni. Ha már Kati megtette neki azt a szívességet, hogy megvárta, hogy befejezze a mondandóját, akkor ő is megteszi. Mindenre tudna reagálni, de az csak újabb szavakat, tiltakozásokat, fájdalmakat szülne, így nem fűz mindenhez megjegyzést. Közelebb lép hozzá, és a mutatóujjával megpróbálja felemelni finoman Kata fejét, hogy a szemébe nézhessen. lassan beszél, nem túl hangosan, de Kata minden szó amit mond őszinte és tisztán hallható.
- Nézd, lehet, hogy sokat hibáztunk, és még fogunk is, de ez nem maradhat így. Ugyan nem felejthetünk el mindent, és nem is szabad, hiszen abból tanul az ember, amit megélt, és szerintem megérdemeljük azt a bizonyos esélyt. Muszáj… - itt elakad a szava, mert a mogyoróbarna szemek szomorkás hangulata megbabonázza egy pillanatra - …adnunk egymásnak egy esélyt,  bármivel jár is. Én nem szeretném, hogy a kapcsolatunknak vége legyen, sőt a következő szintre szeretném léptetni. Szükségem van rád, a tanácsaidra, a vádaskodásaidra, a terelgetéseidre, a nevetésedre, az érintésedre, a hajad illatára, a szemed pillantására, a csókjaid ízére… - folytathatná a felsorolást, de inkább óvatosan közelít a sajátjaival a lány ajkai felé, hogy megcsókolhassa őt. Egy röpke pillanatra eszébe jut Amira mostani helyzete is, és az, hogy Katit el tudná képzelni feleségnek is, de tudja, hogy erre ő még nincs felkészülve. Arra igen, hogy mellette legyen, amikor csak szükséges, és megadhasson neki mindent, ami egy kapcsolatban elvárható. Most viszont a csókkal van elfoglalva, már, ha Kata nem akadályozza meg benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=284669#post284669][b]Yarista Palarn - 2014.04.29. 20:07[/b][/url]

Talán most jobb, talán nem. De ki kellett mondania mindent, mindent, ami benne volt, nem akart tovább ezzel a teherrel szaladgálni. Az egyik oldal nagyon édes, a másik túl keserű. Tudja, hogy még el kell mennie Vikohoz, mert Haru látogatása megértette vele, hogy nem zárhatja le így az egészet. De Kati előtt már lezárta, itt és most. Az egyik ajtót becsukta, a másikat – ami eddig is ki akart nyílni – végre kinyitotta. Az, hogy ez most bölcs döntés-e nem tudja, csak később fog kiderülni, de nem akarta az eddigi stabil életét örökre szétzúzni, két fontos embert is elveszíteni. Mivel Kati fontossága, már-már vetekszik a kviddiccsel, őt választotta. Talán vissza tudta volna könyörögni magát Vikohoz, és talán jó is lett volna, de nem vár megbocsájtást, és nem is fogadná el. Majd később, talán, amikor mindketten rájönnek, hogy így kellett alakulnia. ha egyáltalán lesz ilyen, de most semmiképpen sem tud megbocsájtani magának, csak el tudja fogadni azt, hogy Vikonál hibát követett el. Viszont azt nem tudja elfogadni, hogy emiatt a Katival való kapcsolata is véget érjen, ráadásul most esett le neki, hogy tulajdonképpen mindig is szerették egymást. Hogy ez mennyire volt erős, és mikor volt erősebb és gyengébb, fogalma sincs, de a kapocs már jó ideje kialakult közöttük. Miután színt vall és a csókból ölelés alakul ki, nagyon boldog. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy mostantól talán szerencsés lesz. Bár tudja azt is, hogy sokszor volt már hasonló érzése, és még egyszer sem működött, de bíznia kell benne, hogy most lehetséges lesz. Jól esnek neki a szavak és ő is mosolyog az aurortanoncra, aki hirtelen témát vált, egész pontosan az első kérdésre tér vissza. ~ Ez Kati. ~ Igen, úgy gondolja, hogy csak Kata tud ilyen helyzetben fontossági sorrendet állítani. Mivel már elvileg egy pár, az a téma le van zárva, el van fogadva, jöhet a második fontos dolog, az ő hibájából kialakult hangveszteség. Yar csak bámulja még egy ideig a lányt mosolyogva, mielőtt újra megszólalna.
- Rikoltani. De nem muszáj ám most, csak ha ragaszkodsz hozzá. Amiért jöttem, azt megkaptam. Nem mintha nem lenne fontos, ne érts félre. Csak, nehogy elrontsd megint – a huncut mosoly ott szaladgál a szája szegletében. Tudja, hogy fel tudja piszkálni Katát, ha akarja, de most csak a szokásos heccelődés, amin nem akar, és nem is tud változtatni. Amennyiben Kati ragaszkodik hozzá, felveszi az animágus alakját, ha nem, akkor odarohan hozzá és felkapja, majd megpörgeti őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=288013#post288013][b]Yarista Palarn - 2014.05.05. 18:23[/b][/url]

Még mindig nem fér a fejébe, hogy Kati ennyire túllendült az egészen, biztos benne, hogy ez valami védelmi mechanizmus nála Yarista szerint. Azért reméli, hogy miután sikeresen – ebben most biztos, hogy sikerülni fog a dolog – visszaadja a hangját a lány, megnyugszik majd és elkezdhetik közös jövőjük első lépéseit. Ezt még a régi lezárásnak szánja, és biztos benne, hogy még ma elmegy Vikohoz, meglátogatni a sérült Eperlányt.
- Jól van, jól van – adja meg magát végül, és némi viccelődés után, átváltozik sassá, és bár érti, hogy mit mond neki Kati, nem tud vele mit csinálni. Nehéz egy sasnak grimaszolni, és maximum rikoltozni meg vijjogni tudna, de most az sem megy. Azért megnézi magának Katit így is, oldalra billentett fejjel, és nagyon kíváncsi már, hogy a kedvesnek sikerül most már végképp megszűntetni az elrontott melodimágiát. Megvárja, amíg Kata ráhangolódik, és megszűnteti a varázslatát.
- Víj – szól a sas Yar újból, és még párszor kipróbálja magát. Ha tudna, tapsolna, de így csak odabújik a fejével a lány lábához és beledörgöli szőke fejtollait. Ennyi az ami jelzi, hogy nem közönséges sas - már ha egy ekkora lényt lehet közönségesnek nevezni -, hanem animágus. Majd mikor már kellő távolságban van tőle Kati, visszaváltozik egy rövid koncentráció segítségével.
- Há, nem is vagy tehetségtelen. Köszi – vigyorog szemtelenül, majd odalép a lányhoz és szorosan átöleli őt. Szemtelenül megpaskolja a hátsóját és jólesően válik el Katitól. Megcirógatja a lány arcát és kékjeit az őzbarna íriszekbe fúrja.
- Nos, izé, mit is mondhatnék. Talán nem is kellene semmit – hirtelen megcsókolja újra Katát, majd elindul a játszótérről jókedvűen, otthagyva kedvesét. Azért hátra-hátra néz, még integet is néha, majd egy pillanatban elhoppanál az ispotályhoz, hogy minden, ami a lelkét nyomja, most már felszabaduljon végleg, és folytathassa az életét, remélhetőleg több sikerrel, mint eddig.