Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miközben a fején lévő sebet tisztították, addig ő ámuldozva hallgatta barátja meséjét. Komolyan ez történt? Komolyan Zsombi képes volt, és odament az őrhöz? Egyszerűen nem tudta elképzelni saját magáról. Hiszen lássuk be, az ápolók szűk körében sem tudott beszélni, nem hogy a legnagyobb káoszban egy hivatásos emberrel...
Miután megnézték mind a karját és a fejét, megkérdezték tőle, hogy minden rendben van-e, mire ő csak ő összetette három ujját, és fel-le mozgatta. Ez jelnyelven az "igen"-t jelenti, és remélte, hogy kezelője ennyire ismeri ezt a kommunikációs formát.
Úgy tűnt, hogy igen, hiszen adott egy ragtapaszt a fejére, és elküldte azzal, hogy az "enyhe agyrázkódás meg majd elmúlik". Be kell vallani, hogy ez nem hangzott épp biztatóan, de biztosan voltak súlyosabb esetek. Így csak lecsússzant az ágyról, és a soron következő lánykát felsegítette rá. A kékbe öltözött helyettesének ruhája koszos volt és néhol véres is, ami nem kecsegtetett sok jóval. Bár ránézésre az nem a sajátja volt, de Zsombi nem akarta megvárni, amíg kiderül. Barátja felé nézett, és ha ő is kész volt, együtt indult ki vele.
- Mond csak, igaz amiket mondtál? Rólam meg az őrről? - kérdezte meg az első dolgot, ami hirtelen a sok közül kivált. Pedig nem ez volt a legsürgetőbb, de mégis ez bukott ki a száján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Folytatjuk, rendben. Tényleg frucsa lett volna ez a rapid lezárás így. Elhúzott szájjal veszem tudomásul, hogy nekem nem csinál teát. Egy sóhajjal nézek körbe, kit nevezzek ki legújabb szolgámnak. Ó, szerencsére itt van egy ülésnyire az a nagyon fiatal rellonos srác, aki imád ugrálni körülöttem. Megérintem a vállát, rámosolygok és rendelek tőle egy feketeteát tejszínnel. Boldogan áll neki elkészíteni. Ilyenkor mondjuk igazán értékelem, hogy ennyiféle ember él a világon. Részemről nevetségesnek tartom még csak az elképzelést is, hogy kiszolgáljak valakit, mások meg repesnek az örömtől, hogy leshetik valaki kívánságait, vagy ha gondját viselhetik. Így mindenki boldog.
Jó, hogy még csak kevergetem az szervírozott teámat, mert ha nem így lenne, valószínűleg félrenyelném vagy kiköpném a feltételezésre, hogy én már biztos jártam abban a ketyereboltban. Így viszont mindenféle veszély nélkül alkalmam nyílik egy erőtlen nevetésre. Még hogy én...
- Tudom, hogy ott ilyenekkel is foglalkoznak - határolódom el az üzlettől és annak tevékenységétől ezzel a hideg mondattal, miközben belekortyolok meleg italomba, ami mellé még süteményt is hozott az ifjú háztárs.
- Nem ismerem a bolt választékát, de... lássuk csak, miket ismerek - morfondírozok arról, hogy en bloc miféle mugli dolgokról tudok. Közben harapok az egyik sütiből.
- Ott van ugye a feleton. Vannak ezek a mozgókép vetítők. Mindenféle masinát használnak közlekedésre: kocsikat, amik valamilyen gyúlékony folyadékkal mennek... ööö... ezeket a hatalmas fémdobozokat szárnyakkal... hasonlók - legyintem le, mert több ilyen utazásra alkalmas holmit nincs kedvem felsorolni. Államat dörzsölgetve gondolkozom a többin.
- Van valami olyan műszerük, ami hasonlít az írógépre, csak van világíró táblájuk hozzá és nem csak írnak rajta... meg aztán ők a házaikban is mindenre ezeket az elektórnikus eszközöket használják - sorolom unott hangon, néha változtatva kicsit ülőhelyzetemen, közben teáscsészémmel babrálva, vagy éppen arcélemet simogatva szórakozottan meg persze jólesően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Megvizsgálnak és végül ők is belátják, hogy tényleg semmi komoly. Azt hiszem, lehetne ez a mottóm vagy rávarrathatnám a pólómra lassan, amennyiszer ma előkerült ez a frázis. Kapok azért valami kis adag kenőcsöt hűsítőnek a fájó tagjaimra, úgyhogy az apró tégellyel a kezemben csatlakozok Zsombihoz, aki elég fura dolgot kérdez. Összevont szemöldökkel hallgatom. Hirtelen nem is értem, aztán arra jutok, hogy biztos csak azt furcsállja, hogy nem mondtam el a gyógyítósegédnek a teljes igazat. Bár akkor sem értem, miért így kérdezi.
- Jó, tudom, nem mondtam el mindent. Csak gondoltam, jobb, ha azt azért nem árulom el, hogy... hát hogy milyen keményen szembeszálltál vele értem - mosolygok barátomra, ahogy visszagondolok arra, tényleg milyen hevesen a védelmemre kelt. Az ápolónknak persze ezt csak úgy adtam elő, hogy háztársam megkérte a minisztériumi mágust, hogy ne lebegtessen el. Pedig az igazából egy koránt sem gyenge fenyegetés volt.
- Lehet, nem örülnének neki, ha ilyet hallanának. Nem akarom, hogy megüsd a bokád - szabadkozom tovább amiatt, hogy a finomított verziót adtam elő, hiszen még csak nem is sejtem, hogy Zsombi azért érdeklődik mindezekről, mert számára is olyan új volt a történet, mint a gyógyítósegédnek. Miközben bandukolunk kifele, visszafogottan nézelődöm, fürkészve a sérülteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mocorgást látok a terem másik végében, amikor egy lány felkászálódik, majd kinyitja az ablakot. A hátamon fekve nézek rá, csak a fejem fordul felé, és közben halványan mosolygok. Az állott levegő, és a fekvők szuszogása álmosítóan hat rám, ezért örülök amikor egy gyenge kis fuvallat az arcomat éri. Ekkor felismerem a lányban azt, akitől akkor váltunk el, amikor Lily után siettünk. Ezek szerint ő is jól van. - fut át rajtam a megkönyebbülés.
Visszamosolygok, és integetek neki, majd én is eltátogok egy Jó reggelt!-et.

Felülök az ágyban, oldalra kicsúsztatom a lábaimat. Gyors pillantást vetek a bekötözött lábaimra, majd a talpaimat a hűvös padlóhoz nyomom, és a kellemes érzéstől jólesően felsóhajtok. Ekkor egy izgatott kiáltás hallatszik a hátam mögül, mire összerezzenek. A hang irányába rántom a fejem, mire egy aprót roppan a nyakam a hirtelen mozdulattól. Egy szellemlányt látok meg belibegni, vidám mosollyal az arcán. Eltelik pár pillanat mire felismerem.

Lecsüccsen az ágyamra, és vidáman mosolyog, miközben a környező ágyakon mocorogni kezdenek a többiek is.
- Egyre jobban. - válaszolok, miközben az arcomra átragad a Kishölgy mosolya. - Én még nem láttam erre jönni senkit, de még csak most ébredtem fel.

- Nekem nincs ötletem, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni. - motyogok magamban, nem tudom hallották-e egyáltalán. A gondolataimat megpróbálom elterelni ebbe az irányba, de a toronyban történtek továbbra is ott motoszkálnak a fejemben. Még mindig érzem a rémületet, és meg-megborzongok, ahogy a hajamból áradó füstszag megcsapja az orromat, de nem hagyom magamnak, hogy megint elgyengüljek. Nagy levegőt veszek, és mosolyra húzódik a szám, miközben elhessegetem magamtól az emlékeket, és csak arra koncentrálok, hogy jelenleg minden rendben van. Tudtommal. Nem tudom mi történt, és miért, és azt sem, hogy mióta nem voltam magamnál.
- Milyen nap van ma? Úgy értem... Mióta vagyunk itt? És tudjátok már, hogy mi történt? Maradt... Maradt esetleg bent valaki? - kérdezem nagyot nyelve, remélve, hogy valamelyiküktől választ kapok, és megtudok valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Remek... gyönyörű. Ezt jól elintéztem. Aucs. Azt hiszem, nem leszek soha Fela bá' kedvence, sőt, szerintem, ha tehetné az ürge, jó mélyen elzárna mindenféle bájitallal kapcsolatos dologtól. Egy csoporttársam, Csanád hozott be a gyenguszra, és annyira égő volt. Pofán akartam csapni, de előzőleg sikerült leforrázni a mancsomat, akkor még nem robbant rám a főzet. Az utána következett, és most irtóégő zöld színben virított a bőröm. Kb. úgy néztem ki, mintegy félérett barack.
– Rám nézhetsz, nem nevetlek ki -közölte velem a srác.
– Majd ha fagy.
– Szerezzek hozzá nitrogént?
– Hogyisne! Hogy majd lefagyjon a kezem... Merlin őrizzen az ötleteidtől! – forgattam a szemem. Inkább a pulcsijába fúrtam az arcom, nem értem, hogy képes ragaszkodni ehhez a gönchöz ilyen hőségben is...ez olyan csanádos dolog. Mint nekem a zöld melírcsíkok a vörös hajamba. Eredetileg szőkét akartam, de Várffy prof ötlete nyomán megcsináltattam milyenre. Mega-giga like a részemről, viszont a neon-zölden rikítóbőrszínem annyira nem.
Miután lepakolt egy szabad ágyra, vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
– Nézd a jó oldalát, Vörikém, legalább lóghatsz pár órát legálisan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy pillanatra minden levegő kiszalad a tüdejéből, mintha gyomorszájon vágták volna. Az arca teljesen elsápadt, és üveges tekintete Thomas arcizmait fürkészte, hogy várja a csattanót, ami majd bizonyítja, hogy az egész csak egy vicc volt.
Megfogódzkodott a falban, kezdte rosszul érezni magát. Persze nem olyan fizikai értelemben. Inkább szellemileg. - Én biztos nem... képtelen lettem volna.... - motyogta maga elé, aztán ránézett barátjára. - Hogy érted pontosan, hogy szembe szálltam vele? - kérdezte teljes sokkban. Minden annyira instabil lett hirtelen, azt sem tudta miben higgyen, és miben ne. Hogy csinálhat olyat, amire igazából nem is lenne képes? Talán hipnotizálták? Mert ez az ébredés nagyon is arra hasonlított.
- Megkérhetnélek, hogy meséld el az egészet nagyon részletesen? Ne hagyj ki semmit a meséből - kérte Zsombor komolyan, ahogy kezdett visszatérni belé az élet. Úgy érezte kezd elmenni a józan esze. Eddig is voltak pillanatok, amiket elveszített, néha napok is. A szülei halála óta. De megtanult velük együtt élni. Viszont az, hogy most nekiment valakinek, és nem is emlékszik? Ilyen nem lehet. Mert ez olyan, mintha nem is ő lett volna, hanem valaki egészen más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem mondhatnám, hogy nem ijedek meg barátom arcát látva, aztán meg főleg akkor, amikor a falnak kell támaszkodnia, hogy talpon maradjon. Utána nyúlok, mert félek, összeesik. Kezem azonban megáll előtte, hiszen látom, tartja magát. Mond valamit halkan, amit nem igazán értek. Szemöldökösszevonva hajolok közelebb, azonban a kérdését már tisztán kiveszem, hiszen hozzám intézi. Érteni viszont egyre kevésbé értem a helyzetet. Úgyhogy hagyom szépen a szemöldökeimet összevonva. Jók lesznek még azok úgy egy darabig szerintem.
- Rendben - megyek bele rögvest a kérésbe.
- Csak... nem akarsz leülni? - javaslom neki, egy üres székre mutatva a gyengélkedő bejárata mellett. Az az igazság, legelőször azt hittem, mégis érte valami sérülés, amit az orvos nem vett észre és ez okozza a bajt. Bár igazából az, hogy úgy tűnik, nem emlékszik arra, ami történt, akár agyrázkódás tünete is lehet. Talán jobb lenne idehívnom egy gyógyítót, de először teljesíteni fogom, amit kért. Akár leül, akár nem.
- Szóval az a mágus a Varázs-baj Elhárítóktól lebegtetni kezdett engem, mert útban voltam, mire te felszólítottad, hogy engedjen el és valami olyat is mondtál neki, hogy "jobb lesz, ha nem kötekszik velem" vagy ilyesmi - próbálom felidézni a pontos történéseket, csak hát éppen a levegőben úsztam arrébb és egyébként is sok esemény volt körülöttünk.
- Aztán beomlott a torony, a bűbáj hatása meg véget ért, szóval leestem és te jöttél felsegíteni - érek a mesélésem végére, ám töprengő arcomból kivehető, hogy még morfondírozok, nem hagytam-e ki semmi fontos részletet. De szerintem nem. Azért figyelem Zsombit, elégedett-e vagy kiváncsi még valamire.
- De... miért? Mi a baj? - kérdezem meg, kicsit vontatottan, miért kért meg rá, hogy részletesen meséljek el neki olyasmit, aminek mindketten tanúi voltunk, hiszen egyenesen velünk történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy általában, úgy most sem tudom kitalálni, mit is akarhat, mire vágyik igazán. Szavaira elönt a düh, de hagyom, hogy megragadja a kezem, nem húzom el tőle. Jól esik az érintése még ennyi veszekedés és rossz után is.
 - Nem attól félek, hogy nem felelek meg másoknak, hanem, hogy önmagammal nem leszek képes kibékülni. Nem vagyok az, aki régen. Valaki mássá váltam, és ezt az embert még nem ismerem. És egyáltalán nem segít, hogy itt mindenki vár tőlem valamit, amit lehet, hogy sosem fogok tudni megadni. Szeretném megismerni és megkedvelni azt, aki most vagyok, hogy el tudjam fogadni és hinni, hogy valaki más is képes szeretni őt.
Önző vagyok, ez tény. Ez lehet, hogy egy új jellemvonás, ahogy a türelmetlenségem és a hirtelen haragom is az. De lehet, hogy mindig is bennem bujkált, csak elfojtottam.
Mikor elkezdek beszélni, még teljesen átjár a düh, de lassan fáradni kezdek és ezzel együtt mintha a haraghoz kellő energiát is elveszíteném. Mikor elenged, kissé megszédülök, és csak ekkor jövök rá, mit is csinált. De nem zavar. Ha ezzel segíthetem a gyógyulását, többet is elvehet.
 - Az egymásért hozott áldozat - ismétlem halkan a szavait. - Szóval neked megfelelne, ha egy olyan férfi lenne melletted, aki képtelen elfogadni saját magát? Aki sérült, nem csak testileg, de elveszítette az önmagába vetett hitét is? Az a baj, hogy nem vagyok mártír alkat. És úgy gondolom, hogy te megérdemled, hogy egy teljes ember legyen melletted.
Közelebb lépek hozzá, és most én fogom meg a kezét, ha hagyja. Ha, nem, akkor csak a tekintetét próbálom rabul ejteni.
 - A szerelem mindenkinek mást jelent. Van, akinek együtt jár a barátsággal, más a biztonságot keresi, és van, aki perzselő vággyal elégszik meg, de nincs szüksége mély lelki egybefonódásra. Nem mondhatod, hogy szeretsz, hisz jelenleg nem is ismersz. És én nem mondhatom, hogy szeretlek, mert jelenleg azt sem tudom, hogy én ki vagyok. De tudom, hogy fontos vagy számomra. Senki nem volt még ennyire az, mint te. Szeretném, ha velem jönnél. Ha velem együtt ismernéd meg azt, az embert, aki vagyok. Semmi ígéret, semmi elvárás. Csak egy új esély. Jelenleg csupán ennyit tudok nyújtani.
Nem sok, de valami. Elengedem a kezét - ha egyáltalán foghattam -, hátrébb lépek. Nem a válaszra várok, inkább csak arra, hogy hozzá szeretne-e még valamit tenni. Én várni fogom egy megbeszélt helyen egy megbeszélt időpontban. És, ha nem jön el, egyedül indulok útnak, de a szívem egy része itt fog maradni vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A falba kapaszkodott, gyengének érezte magát. A világ körbe-körbe forgott körülötte, és egy maró érzés a tüdejében nem akarta elengedni.
- Nem, csak kérlek mesélj - csukta be szemét, hogy lélekben felkészítse magát arra ami jön, bármi is legyen az. Szorított rajtuk egyet, arca grimaszba fordult, majd kisimult és Thomasra nézett, jelezve, hogy kezdheti, ő már kész van.
És mégis mikor ténylegesen hallgatta hogy miket csinál, azt érezte ez neki sok. Soha az életben nem érezte magát annyira bátornak, hogy még csak felemelje a hangját. Vagyis ez azért hazugság volt. Csak a szülei halála óta nem. A szülei halála. Már megint. Valahogy mindig ide vezetik vissza őt a szálak. Valami akkor megváltozott benne. Azóta vannak a kiesések, hogy nem tud megszólalni ismeretlenek előtt... Vagy valami nagyon eltörött benne, vagy egyenesen megőrült azon az estén, csak elfelejtettek szólni neki.
- Én erre képtelen lettem volna - jelentette ki magabiztosan. - Biztos nem kevertél össze valakivel? Szerintem ha meglátom azt a nagy káoszt, az első dolog, hogy azonnal lelépek onnan! - Szavai hangsúlyosak voltak, mögöttük nagy hit terpeszkedett. Hisz máshogy nem lehet. Vagy mégis?
Egy sürgő forgó lányka lépkedett el nem messze tőlük, és ez azonnal eszébe juttatta a fiúnak, hogy mennyi ember is veszi őket körbe.
- Menjünk valami csendesebb helyre, valamit el kell mondanom! - Nem volt benne biztos, hogy készen állt rá, de a másik olyan kétségbeesetten hallgatta és nézte, hogy nem hagyhatta csak úgy lógva. És amúgy is, már eltelt azóta kicsivel több, mint három év. Thomas volt a legnagyobb bizalmasa, és ez olyan dolog volt, amit az ilyen embereknek jó elmondani, mert megértik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Amióta Sethnek elvették az érzelmeit és Viktor... meghalt, nem érzem magam éppen jól a bőrömben. Az egyetem kemény, a gyakorlatok még inkább, nagyon sok minden történik egyszerre, és egyszerűen... fáradtnak érzem magam. Iszonyatosan fáradt vagyok.
Ma úgy jöttem be reggel, hogy egy hatalmas bödön kávéval a kezemben integettem Willnek, és szerencsésen kilocsoltam a felét, tehát sejtem, hogy a napom nagyjából ilyen mederben fog telni. Na nem úgy, hogy nem fogok tudni figyelni - egyszerűen csak sütnek belőlem a negatív gondolatok, mert kezdek már én is mindenbe belefáradni úgy, ahogy van.
Délelőtt pedig sokszor elég nagy a dömping a Gyengélkedőn. A meleg nem csak az idősebb tanárokra van hatással, hanem a fiatal diákokra is - ha nem is lesznek rosszul, legalább figyelmetlenebbekké válnak, ami mondjuk SVK-n vagy LLG-n biztosan nem jön jól, és akkor keletkeznek a balesetek. Meg még meleg is van. Szerencse, hogy a Gyengélkedő mindenféle hőhűtőkkel van ellátva, de mikor belépek az ajtón, én is rásegítek, hogy a bűbáj még jobban szuperáljon - aeromágiával friss, hidegebb oxigént járatok át a termen, hogy mindenki, aki bent van, komfortosabban érezze magát.
Nem sok idő telik el, és tényleg roham lesz, sorra jönnek a kiszáradt, alacsony vagy épp magas vérnyomású emberek, akik rosszul lettek ebben a hőségben, én pedig arra gondolok, hogy egy hőhűtőt azért nem olyan nehéz ruhára rakni, nem? De persze... nem mindenki gondolkodik...
- Igyál sok vizet, és ma pihenj le a klubhelyiségben, ott hűtve van minden - mondom a navinés kis gólyának, aki verítékben úszva keveredett ide tíz-tizenöt perccel ezelőtt. Már semmi baja sincsen, látom rajta, csak meg van rémülve. - Fürödj le, ha jobban érzed magad, és egyél szőlőcukrot. - Ezek azok a tanácsok, amiket még adni tudok a teljes ellátás után. Mást nem.
Következő... Egy helyenként virító zöld foltokkal tarkított lány, nem néz ki túl jól. Odamegyek hozzá és a társához, aki pulcsiban van ebben a melegben, úgyhogy rögtön ráfújok egy kis hideg levegőt.
- A helyedben azt levenném, különben nagyon gyorsan rosszul leszel - szólok oda a srácnak, aztán a lányhoz fordulok. - Szia, Szépvölgyi Richárd vagyok. Elmondod, mi történt veled? - Kérdem tőle, miközben közelebbről is szemügyre veszem a foltjait, egyelőre úgy, hogy még nem érek hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Teámat leengedem számtól, miközben szemöldökösszevonva figyelem, ahogy a navinés megfullad. Nem túl szép látvány. Körbenézek a társalgóban, ahol kínosan sokan pislognak felénk. Elengedek feléjük egy "minden rendben, nincs itt látnivaló" mosolyt, aztán kortyolom tovább a teámat, míg Annamari rendeződik. A végén még elterjed a pletyka, hogy a társalgóban kértem meg a kezét egy tea mellett, amit ő meglepetésében rögtön félre is nyelt. Ezt mondjuk én inkább hinném el, mint azt, hogy rajtam mulat. Hiába tudom pontosan, hogy nem kértem nőül.
- Semmi baj - felelek kegyesen bocsánatkérésére a haldoklásért.
- Ó, ez igazán bűbájos tőled, de nem, kösz - utasítom vissza ezt a visszautasítható ajánlatot negédes mosollyal, miközben teámat lötykölöm kicsit a csészémben, és most a másik lábamat vetem át azon, ami eddig felül volt. Aztán, ahogy nekiáll a kiselőadásának arról, hogyan ügyetlenkedte végig az első éveit, ásítok, kézfejemmel tompítva azt. Nem megjátszom, csak úgy rámjött. Talán nem is a meséje miatt, de azt nem tudhatjuk biztosan.
- Természetesen - vágom rá az újabb kérdésre.
- Környezetszennyezés, önsorsrontás... - sorolom, kisebb szüneteket tartva, aztán tekintetem kissé üvegessé lesz, ahogy tényleg jobban elgondolkozom ezen a témán.
- Mondjuk az érdekes, hogy van mostanában valami eszközük, amivel szinte bármilyen információra szert tehetsz egy pillanat alatt és nem kell elmenni érte se a könyvtárba, se máshova - próbálom körülírni a jelenséget, amiről nagyjából ennyi fogalmam van, mint amit elmondok.
- Valamiféle tudáshalmaz, amihez bárki hozzáférhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

 Hallgatom és hagyom, hogy kezem megfogja, olyan jó érzés, mint régen. Megment engem, ő a menedékem. Ez az érzés segített túlélni, nélküle létezni és nem lépni át a határt, egy alkalmat kivéve. Nem volt hiba az sem, mert azáltal tudtam meg mennyire is szeretem őt és, hogy összetartozunk. Vállamba éles fájdalom hasít, ennek ellenére nem nyitom meg képességem kapuját. Maradjon ereje magában odaát. Nem szólalok meg, csak nézek rá felemás szemeimmel. Bármit is önt szavakba hangjából leginkább az önváddal vegyes félelem jut el hozzám. Ismerős, nagyon is az, de ezt nem fogom elmondani neki. Azzal még jobban összezavarnám. Feljebb csúszom az ágyon, hogy ülő helyzetbe kerüljek. - Úgy beszélsz magadról, mintha egy szörny volnál, akit nem tud szeretni senki, aki még önmagát sem tudja...Idegen lettél magadnak, elhiszem, de nekem nem. Én nem várok el semmit, és akkor is szeretnélek, ha azt sem tudnád ki vagyok. Veled lennék, még ha reményem sem volna, hogy valaha is emlékezni fogsz rám. - szólalok meg mégis halkan. Mindenem sajog, de előre hajolok, hogy közelebb lehessek hozzá és lássam a szemét. A kék tengert, amibe belenézve elvesztem ott a RedCorsetben - Mi összetartozunk... Bármi is történt, most újra itt vagy mellettem és ez nekem elég. Az fáj, hogy neked nem...Mi kell még, hogy elhidd, hogy ugyanaz vagy a lelked mélyén? Hogy a változások, amiket tapasztalsz csak apróságok a nagy egészben és nem tettek mássá. Egyáltalán nem - elöntik a könnyek a szemem, de ezek inkább a düh és a kétségbeesés cseppjei - Hirtelenebb lettél, kiszámíthatatlanabb, de életben vagy és mi ketten ezt is elviseljük. Együtt erősebbek vagyunk, mint külön... - hagyok némi időt számára, ám ő olyan dolgokat mond ezután, amitől fájó fejem elönti a keserű harag legvadabb gondolatárja. Koponyám lüktetni kezd és olyat teszek, amit ritkán szoktam, durván kitámadok - Úristen! Te azt hiszed, hogy mártírságból lopakodtam be hozzátok és vártam rá, hogy végre lássalak? Hogy áldozatnak tekintem, hogy veled legyek?! - lélektükreim metsző pillantásától még a legmelegebb szív is megdermedne most, azt hiszem - Ez olyan sértés, amiért ha nem itt lennék gondolkodás nélkül felpofoználak! HOGY MONDHATSZ NEKEM ILYET?! - üvöltök és összeszedve minden erőmet felkelek az ágyból, hogy legalább a méltóságomat megmaradottnak érezzem - SZERETNI TÉGED ÍGY VAGY ÚGY NEKEM NEM ÁLDOZAT!! ÉS NEM VÁROK EL TŐLED SEMMI MÁST CSAK, HOGY VISZONT SZERESS!! - továbbra is őrjöngök, és érzem az életerőm örvénylik testemben, akár egy megvadult folyó. Keveredik benne immár az ő és Jonas lenyomata is és ez megtorpanásra késztet. Mélyen kezdek lélegezni. Ki és be, ki és be, s csak azután folytatom, miután lehiggadtam. - Nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem, mert be fogom bizonyítani! - elé lépek olyan közel, amennyire csak tudok és mellkasára teszem a kezem - Vigyél ki innen! Most! - mondom és komolyan gondolom. Elegem van a kórházból. Végre ismét megtaláltam és nem engedem el, még ha ezért a szüleivel, vagy vele is kell szembeszállnom. Együtt távozunk. Valójában megszöktet, mivel nem hagyok neki más lehetőséget. Most nem. Nem tehetem. Nem veszíthetem el még egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A bájitalos incidens felpaprikázott, pirosnak kellett volna lennie a bőrömnek ilyen hangulattól, nem zöldnek a bájitaltól. Che! És ez a pimasz srác még ki is vigyorog. Majd jön még kutyára kamion... és akkor én fogom őt kiröhögni, mindenféle szívfájdalom nélkül.
– Á-á. Ez kabalapulcsi, és van rajtam hőhűtő-bűbáj. Megkértem egy felsőst, hogy csinálja meg, mi még ezt nem tanultuk. Viszont Vörire rárobbant egy kondér bájital. Eredetileg Fela bá' Goulenst gyakoroltatott velünk, de... ki tudja, mit hozott össze Vörikém.
– Nem vagyok a Vörikéd.
– De. Rókuci.
– Fogd be, legközelebb rád is robbantok egy adaggal. – Csanád egy vérbeli bunkó Nem is értem, miért hagyom magam újabban. Nem tetszik. egy kisit sem. A fenébe is, de tetszik, csak túl büszke vagyok, hogy kimutassam.
- Morgás helyett inkább nézz a dokira, másképp nem tud rendbe rakni. Mi a nyű nyavalyát dobtál te a kondérba, hogy ez lett a vége? - faggatott Csanád.
- Passz már. Egyelőre levegőhöz akarok jutni. Kibírhatatlan ez a kánikula. - A hajam felkötöttem, úgyhogy szépen látszódott a neonzölden rikító bőröm. Remélhetőleg nem leszek megint címlapon az Edictumban, a múltkori cikk bőven elég volt szereplésnek. Kérem szépen, micsoda sértés már, hogy én árusítom a csínyeimet a picikéimmel? Egy fenét! Én csak is magamnak dolgozom, ha némi káoszra vágyom. És még csak nem is kell kérni a káoszt, spontán működik a szerencsétlenkedés, főleg bájitaltanon.
Vigasztaló tény, hogy nem csak én csináltam ma bakit. Az egyik srác felgyújtotta a talárját. - Legalább talár tekintetében lehetne elnézőbb a tanári kar, hogy ujjatlan változatot hodhassunk. Totál útban van a hosszú újjú egyes órákon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miután megtudakolta, merre vannak kedves háztársai, végre feléjük igyekezett. Valószínűleg lecsengett már a nagy bumm utáni fejetlenség, és felügyelés a gyengélkedő körül, így mikor felért a második emeletre, szerencsére senkivel sem találkozott össze. Mindenféleképpen meg akarta tudni mi van a többiekkel, és ha szabályt is szeg, be fog jutni a gyengélkedőre.
Az ajtó mögül semmi zaj nem szűrődik ki, de ez teljesen normális, hiszen még kora reggel van, valószínűleg mindenki alszik – már ha el tudtak aludni. Halkan nyomja le a kilincset, és benyit a reggeli fényárban úszó helyiségbe. Valaki még alszik, valaki már ébredezik a csiklandozó napsugarakra, de egytől egyig mindenki meggyötörtnek látszik. Észrevesz olyanokat is, aki csak látogatóba érkezett, valaki a gitárjával ül a kezében, valószínűleg ő is elbóbiskolhatott, és van, akik már beszélgetnek.
Közelebb merészkedem, és szemügyre veszem őket, hátha felismerek valakit, vagy talán megérzem, ki is az, aki a kékek házába tartozhat, de egyelőre csak egy ismerős arcot vélt felfedezni, őt is csak az emlékei mélyéről. A szellemlány egy ágy végében ült. A felismeréstől elmosolyodot, és már tudta is, nagyjából melyik irányba kell elindulnia.
- Sziasztok! Ne ijedjetek meg, nem a gyógyító vagyok, hanem ugyanolyan diák mint ti. Csak most érkeztem vissza a kastélyba - köszön vidám hangon a társaságnak a szőkeség, hozva némi boldogságot a külvilágból

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Annyira nincs különösebb kérése vagy kérdése, hogy mindezek után fogja magát és egy beleegyező mormogással elfekszik az ágyon. Más dolga már úgysem lesz most itt, minthogy hátradőljön, és hagyja, hogy a gyengélkedő praktikái tegyék a dolgukat.
Látod, ezért megéri a balhé? Egy tömegszálláson összezsúfolva aludni, nagyon jó mondhatom.
Kuss.
Azzal átfordul a másik oldalára, nem mintha fizikailag egyáltalán lehetséges lenne, hogy a gondolataiban szabadon randalírozó hangtól is el tudjon. Egy ideig még tétlenül tölti az idejét, mert a többi beteg szuszogása teljesen ellehetetleníti, hogy nyugodtan elaludjon - ám végül a fáradtság mégis erőt vesz rajta.
Valamikor az éjszaka közepén, igazából nem is ébred fel, csupán a mágikus baleset végett megváltozó szervezete érzékeli a hőmérsékletet. Furcsa félálom-szerű állapotban van ilyenkor, valahol az álom és az ébrenlét határán. Először csak visszagördül a jobb oldalára, ösztönösen magára húzva még jobban a takarót, de nem elég, így is bőven a kényelmes ingerküszöb alá esett a helyiség hőfoka. Morgósan-szenvedősen elnyom egy tompa káromkodást, amelynek tartalmát felfogja a párna és a takaró, így Ricsi csak a mozgolódást és hangokat hallja a részlege felől, akár hiheti azt, hogy nem várt módon a rellonosnak valamiért fájdalmai vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az elismerőnek ható felcsattanásra egy önigazoló szemöldökemeléssel felelek, mintegy egyet értve a navinéssel, hogy hát igen, én ilyen nagy igazságok megmondhatója vagyok, ez nyilvánvaló. Nincs min meglepődni, azonban ettől függetlenül teheti nyugodtan, újra és újra csodálattal adózva nekem a megszólalásaimért, bölcsességeimért.
Ismét horkanó nevetést hallatok, mint pár perce tettem.
- Nincs - nekem mugli eszközöm? Nonszensz.
- Páraknak van körülöttem, de fogalmam sincs, mik azok - legyintgetek a kezemmel, doxyként hessegetve el még csak a kütyük gondolatát is, nem hogy azt a badarságot, hogy én ennél többet tudjak róluk. Noha ez egy hosszabb válaszra sikeredett, mint arra a lány számított. Meg valójában lehetne még hosszabb is, ha az igazat mondanám, hiszen azt ugyebár csak látom, hogy az egyik háztársam a fülébe dugja és bólogat rá, szóval valószínűleg zenét hallgat; a másik meg nyomkodja és nevet, úgyhogy biztos megint ilyen idétlen képeket néz egy kijelzőn; viszont az rosszat tenne az imázsomnak, ha kitudódna, hogy akár csak ennyi figyelmet is szentelek ezeknek az eszközöknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ZSOMBI
a Levita galiba után | x


Összekeverni őt valakivel? Mégis hogy keverhettem volna őt össze valakivel? Ha még csak egy pillanatra láttam volnam, ahogy éppen megtesz valamit, azonban események hosszú sora az, ami történt és amit el is meséltem neki. És végig ő volt az. Ha csak valaki nem vette fel az alakját. Amit miért tett volna bárki? Főleg miért állt volna ki értem az ő bőrébe bújva? Na jó, nem is kombinálok tovább, csak nézem barátomat értetlenül. Az nagyon jól megy.
- Ó... rendben. Oké, menjünk - illetődöm meg kicsit a komolynak ható szavaktól. Elképzelésem sincs, vajon mit akarhat nekem elmondani, azonban én kétségtelenül meg fogom hallgatni. Körbepillantok, majd ismét háztársamra.
- Ha rosszul lennél, támaszkodj rám, jó? - kérem azért még meg erre, hiszen teljesen fordítottan ülünk a seprűn azzal, hogy pont akkor bandukolunk el a gyengélkedőről, amikor éppen kezd rossz bőrben lenni. De mi már csak ilyenek vagyunk. Odamegyünk a katasztrófa kellős közepébe, hogy aztán ott lábatlankodjunk, amikor pont hogy teret kéne adnunk, most meg a gyógyítói segítségtől távolodva állunk neki gyengélkedni. Legalább mindezt közösen tesszük és a rossz szándék teljes hiányában. Ettől navinés a navinés, nem? Apropó Navine: a klubhelyiségünket célozzuk meg, mint azt a helyet, ahol elmondhatja nekem, amit szeretne. Legyen az bármi is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Amikor reggel kinyitotta a szemét, nem gondolta, hogy ilyen rossz napja lesz. Pedig olyan reménykedve indult meg a nagyterembe, hogy finom nutellás gofrit egyen. Meg sem várta Melt vagy Alinát, egyedül indult lefelé. Pár rellonossal beszélgetett, de csak az ételre tudott koncentrálni. Na igen, azokon a napokon Liza sem volt kivétel, bár ő nem hisztizett, csak aludni és enni akart reggeltől estig.
Alig tudott pár falatot enni, amikor feltűnt neki, mennyien bámulnak rá a teremben. Sokan a reggeli újság és Liza között cikázó tekintettel nem is figyeltek másra.
Szóval így jött rá, hogy megszökött az apja a börtönből. De nem is egyedül, pár másik bűnözővel karöltve járkálnak most fel-alá, és egyiküket sem sikerült még elkapni.
Liza étvágya hamar elment, nem is érdekelte, hogy mi lesz az első órája, azonnal a defenzori szobába ment. Nem tudja, mikor jön be a házvezető helyettese, de ha kell, egész nap itt fog szobrozni. Azért bekopogott az ajtón, de nem reménykedett válaszban. Igazából azt sem tudta eldönteni, hogy inkább dühös, mérges, vagy összezavarodott. Talán mind egyszerre, de ami leginkább dominált benne, az a tehetetlenség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ez az idő már nem embernek való. Egyszer meleg van, máskor még melegebb van, aztán később attól félsz, hogy spontán elégsz egyik pillanatról a másikra. Sakk szakkörre indult délelőtt szöszke kis hősnőm, azonban nem sok időt tudott ott tölteni, s amit ott töltött sem volt minőségi, hiszen úgy fájt a feje, hogy nem tudott úgy koncentrálni, ahogyan kellett volna. Bizonyára enyhébb napszúrást kaphatott. A szaktanár szólt rá, hogy vagy koncentrál és csinálja rendesen vagy menjen a dolgára. Rózi nem akarta az orrára kötni, hogy körülbelül a halál integet neki a sarokból az órájára vigyorogva és azt mutatva felé. Így nem volt más választára; összeszedte nagy nehezen magát, és elindult a gyengélkedő irányába, hátha ott újra visszahozzák őt az életbe.
Szédelegve, akkurátus léptekkel közeledik a betegszoba irányába. Amikor eléri az ajtót, megkapaszkodik az ajtófélfában, s nagyokat szuszog. Úgy néz ki, hogy nincsen itt senki. Akkor türelmesen várnia kell a sorára. Ezért leül a legközelebbi székre, előre dől és arcát combjaiba fúrja.
- Merlinre – sóhajt nagyot. – Megpusztulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Maja Nerella

- Antal az édesapád?
Ugye itt az emberben rengeteg kérdés felmerül, például az, hogy miért nem a férfi nevét viseli. Az én családom eléggé kifordult, de mindahányan vagyunk, apánk nevét viseljük. Mondjuk nem akarok én ebbe beleszólni, hiszen én azt akartam, hogy Cody a fiam a nejem nevét is viselje, hogy a család általunk is biztosan fennmaradjon, de az elég hosszú lett volna. Biztos neki is ez az oka, pedig nem hangzik rosszul, Kedves-Kelevitz Maja Nerella, csak mire felírja a nevét, más készen van az első két feladattal. Viszont nincs mit időm ezen elmélkedni.
- Rendben, mindjárt idehívjuk. Cath! Keresd meg a házvezető-helyettesedet, ő a lánya, szüksége van rá.
A húgom legalább értelmes, többnyire. Néha úgy érzem, hogy mindent, mi értelem szorulhatott volna az ikrekbe, azt Cath elszívta, míg Chris ezért minden mást szív el. A helyzet bonyolult, azt hiszem. Viszont Cath elszalad, így én tudok a fekvővel foglalkozni.
- Nem lesz semmi baj.
Kékjeimmel mélyen a lány szemébe nézek, hogy valamennyire megnyugtassam, megsimogatom a haját is a jobbommal, míg a bal kezemmel az ő balját fogom. Szeretek nonverbális kommunikációs csatornát is kialakítani a betegeimmel.
- Melyik nevedet szereted használni?
Kérdezem, miközben elengedve őt, egy nagyobb ollóval a kezemben a lábához sétálok, és egy apró vágás után, két kézzel szakítom szét az anyagot a lábain. Valóban látszik a különbség, és a törés is, csúnya látvány, de nem esek kétségbe.
- Hozok egy bájitalt, ezt meg kell innod, kicsit elbódít, mert a lábad összerakása nagyon fájdalmas lesz, de nem szeretném, ha szenvednél. Egy pillanat.
Szükségem lenne még több emberre, a fene se készült ilyesmire. Érzem, hogy ideges vagyok, hogy szét tudnék verni valamit. De nem szabad. Codyra gondolok, Norinára, meg a kint fekvő lányra. Segítenem kell, most ez a legfontosabb. Gyorsan kikeresem a bájitalt, kisétálva pedig egyenesen hozzá megyek. Mire az apja ideér, már javában a helyreállításon fogok dolgozni. A fejét kicsit megemelem, hogy könnyebben igyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- ¤ -
Rozsos Annamária
- ¤ -
Egyesek úgy vélik, a világ végének közeledtét olyan események jelzik, mint a természeti katasztrófák, sáskajárás, meteorzápor, az elsőszülöttek elhalálozása, azonban mind tévúton járnak: akkor van itt a vég, amikor én mugli gúnyákban, okostelefonnal a kezemben, a fülemben valami rémes kornyikálással lejtek végig a tanoda folyosóin. Valahogy így: KATT


- Ugye most csak hülyéskedsz? - teszem fel mosolygó, nyugodt hangú kérdésemet, miután úgy hallgattam végig monológját a mugli létbe kóstolgató mágusokról, mintha egy viccet mesélne, aminek a végét várnám. Mert valahogy így is volt.
- Vannak ilyenek? Vannak ilyen varázslók? - legyintgetek kezemmel, összevont szemöldökkel várva a feloldozást, amely úgy érkezne meg, ha azt mondaná, hogy nem, ilyenek nincsenek. Hiába kezd ijesztő mértékben kopni az a megvetés és indulat, amit a varázstalanok vagy éppen a pórnép iránt érzek, azért a gyomrom még nem állt rá arra, hogy mindent bevegyen.
- Ha már ilyen kiváncsiak, azt is kipróbálhatnák, milyen idő van egy sárkány szájában - adok egy új ötletet ezeknek a leleményes vállalkozószelleműeknek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Maja és Will

Ugyan hivatalosan semmi köze már a minisztériumhoz, a gyakorlatban ez egyáltalán nem így van. Csakhogy ez a gyakorlat alárendelődik annak a célnak, amelynek köszönhetően már második tanéve élvezi a tanítás mindenféle gyönyöreit - vagy inkább szenvedi, de ez csupán részletkérdés meg főként egyéni probléma -  ahelyett, hogy a humán transzfiguráció kutatásának szentelné minden idejét. Persze, mondaná, hogy jó nagy hülye volt, amiért ezt az egész akciót előléptetésnek élte meg, de tulajdonképpen az volt, hiszen így már szinte aurornak számít és minden információt a megfigyelési osztálynak szolgáltat be. Most is a minisztériumban tett éppen egy kitérőt azzal az ürüggyel, hogy megpróbál szerezni az iskola számára egyet legalább azon varázstárgyak közül, amelyek az átalakulást megelőzően is képesek megmutatni, milyen állatalakja lesz a leendő animágusnak, de persze azért megivott egy kávét is a volt főnökével és elmondta, hogy éppen nem történt semmi érdekes már egy ideje, amit jelenthetne. Alig fél órája tért vissza, hogy két nyakláncot és egy karperecet helyezzen el az Átváltoztatástan tanteremben, hogy majd érdekesség gyanánt a kíváncsi tanoncok megszemlélhessék a saját alakjukat, illetve a minisztérium által alkalmazott varázstárgykészítők zsenialitásának megtestesülését is megcsodálhassák, majd pedig Majára várva holmi házvezető-helyettesi tevékenységeket intézzen el, de éppen csak megérkezett, máris egy patrónussal találta szembe magát. A hódot nem volt nehéz felismerni, de ezt csak még egyértelműbbé tette a hang, amikor a közvetített üzenetet átadta. Megomlott a Levita tornya azalatt, amíg ő nem volt itt. Kérik is a jelentést róla holnapra. El is káromkodja magát hirtelen nem egyszer, közben olyan idegesen és aggódva ráncolva a homlokát, hogy látványosan taszítóbb lesz, mint egyébként szokása, és az asztal szélébe kell kapaszkodnia, hogy össze ne törjön valamit. Ez a tetves iskola, hát ez nem a lányának való. Roxfortba kellene járnia, a fenébe is, de most nem költözhet el csak úgy Angliába, hogy Maja ott tanulhasson. Idegesen szusszantva indul útnak nyomban, maga sem tudja merre, fújtatva közben, ujjai ritmikusan szorítva ökölbe és engedve ki, azzal a reménnyel, hogy elkap egy házvezetőt, hogy megrázza a talárjánál fogva, mielőtt még hangyává változtatja és megtapossa azon nyomban. Hogy lehet ilyet megengedni? Vagy lehet, hogy a gondnokot kellene elkapnia, amiért nem figyelt eléggé a bűbájokra? A francba is. Ez nem lehet igaz. Vajon mi lehet Majával. A doxi essen az egészbe, elátkoz itt mindenkit, ha csak egy hajaszála is meggörbült a lányának. Hát átviszi az Eridonba, hogy ragyásodjon meg az összes felelőtlen vezetőségi tag, hogy egy padlásszörny szépségkirálynő lehessen mellettük. Úgy fújtat, mint egy gőzmozdony, még el is trappol az eridonos leányzó mellett, aki pedig megpróbálja megállítani. Szüksége van némi kitartásra, mire sikerül, és elismerés neki, hiszen ez nem éppen az eridonosok fő erénye, ezt meg kell vallani. Végül hajlandó követni, de csak azért, mert azt mondja, Maja a gyengélkedőn van és jó kezekben. Hála Merlinnek. Beérve már át is szeli azt a pár métert az ajtótól az ágyig, leülve annak a szélére és két keze közé fogja Maja kezét, hogy aztán aggódva pislogjon le rá.
- Mi történt? Mégis hogyan? Komolyan átkérlek az Eridonba, mert ez így a legkevésbé sincs rendben. Sőt a Rellonba, mert az pincében van és esélytelen, hogy beomoljon. Hogy vagy? Hol fáj, kincsem? - érdeklődik számtalan kérdést zúdítva szegény lányra teljesen hirtelen. - Mi baja? Rendbe fog jönni? - fordul aztán a gyógyító felé nemsokára, erre talán ő tud inkább válaszolni, mint a szakértő a témában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Szokásos JunSeo féle cuki fejjel indultam el kastély-felfedező út negyedik felvonására.
Sétálócsokik megint berohantak a gondolataimba! Ma már harmadszor. Komolyan mondom, ki kell írtani a gondolataimat, olyan furák. Csokiánia is csak ott létezik. De milyen király lenne... a végén még lehet kiderülne hogy valójában emlékek azok a hülye gondolatok a 'valódi bolygómról'. Az nagyon ultra szuper menő lenne! Csoki állatkert! Az lenne aztán a királyság! Lennének csokiállatok, amiket meg lehetne enni! Komolyan, csak a csokik körül forognak a gondolataim. Jobb lenne nekem gondolatok nélkül. Tényleg, mi lenne ha nem lennének gondolataim?  Az is király lenne. Vagy nem. Nem tudnék gondolkodni. Ami nem a világ legjobb dolga. Például nem tudnék tanulni. Vagy de? Gondolatok nélkül lehet tanulni? Ha lehet, akkor kérek egy gondolat írtást. Olyat lehet kérni? Az is milyen menő lenne. Nem, inkább nem. Vagy de? És érzések nélkül vajon milyen lehet? Én azért kiakadnék ha nem lennének érzéseim. Tényleg, van olyan hogy valakinek nincsenek érzései. Az azért rossz lehet.
Észre se vettem, és beértem egy helyiségbe. Valami társalgószerű dolog lehet. Körbenéztem. Uramisten, de király haja van annak a csajnak! Gondoltam egye fenyő, odamegyek hozzá, mert miért ne? Odaültem mellé, tisztes távolság tartva, és egyből megszólaltam.
- Szia, tök király a hajad! - ha most az arcom hangulatjel lenne, akkor olyan csillag kötőjel csillag lenne. Milyen király lenne, ha lehetne olyan fejet vágni!