Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Wingaridum Leviosa – hagyja el az érkező apró kis boszorkánytanonc száját. Ez már egy olyan terület, ahol nem hívják rá a minisztériumot, ha el mer mormolni egy-egy varázsigét. Az már másik dolog, hogy gyakorlat nélkül természetesen nem biztos, hogy sikerülni fog a „mutatvány”.
- Wingaridum Leviosa – mondja még egyszer, miközben szemeit összehúzva erőlködik súlyos bőröndje előtt. Az akció persze sikertelen. Sokat olvasott már mindenféle bűbájról és varázslatról, de nem lehet annyira tehetséges, mint édesapja volt. Neki ment minden elsőre az iskolában, aztán tartotta ezt a vonalat a munkába állása után is. Újító és kivitelező jellem volt. Ez Rózáról nem elmondható. Idegesen túr szőke tincseibe, majd inkább úgy dönt, lehuppan bőröndje tetejére. Lekéste a csoportot, akikkel jöhetett volna ide, nagyon nehezen találta meg a kaput, így most tanácstalanul ücsörög egy ideig.
Az idő meleg és a talár nyári viselete sem elég vékony ahhoz, hogy kényelmesen lehessen hordani az így is felgyulladó testeken. Az iskolai egyenruha alól kilóg méregzöldszín rakott szoknyája, és fehér csipkés zoknija, ami egy szintén zöld balerinacipőben végződik. A taláron ott virít házának fényesre csiszolt jelvénye, de ez a szín egyébként is a kedvence, ezért szinte minden ruhájában felfedezhető.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Egy pillanat alatt képes volt most feladni a dolgot. Hosszú volt az út és eléggé nehezen indult az egész sztori, ezért nem csoda, hogy most ennyire „kivan”. Hatalmasat szusszan, szinte fájdalmasat, inkább kimerültet. Vagy talán ezeknek a szerelemgyerekét. Óriási, kékszín szemeit összehúzza, és úgy tekint fel a fényesen csillogó kastélyablakokra. Gyönyörű hely. Mondjuk, nem nehéz eddigi szállásától jobb körülményeknek örvendőt találni, de ez azért minden elvárást túlszárnyal. Varázstudó családból származik, így nem fog olyanokon meglepődni, mint szellemek, mozgó festményalakok vagy legyen éppen egy thesztrál. Ugyan az utóbbin jobban legeltetné szemét, hiszen még élőben nem látott, de olvasott róla, és jól tudja, hogy ő láthatja is ezeket az érdekes lényeket.
Lába alig éri a földet a bőröndről. Alacsony termet, alig 160 centiméter, vékonyka. Tipikus játékbaba kinézetű, amit csak az tesz még „babahűbbé”, hogy úgy is öltözködik. Nyúlánk kis karjai teste mellett pihennek. Tanácstalanul. Bal kezében pihen pálcája, amit annyira erőtlenül fog, félő, hogy hamarosan a porban végzi.
A kék szemek lecsúsznak a kastélyról, amikor is egy fiú hangjára kapja fel a fejét. Beszél valamihez. Valamihez, amit Róza nem láthat. Bizonyára egy pici állatka lehet vagy kicsit magányos a fiú, és kitalált egy képzeletbeli barátot. Nem azért, nem baj az. Lehetséges, hogy Rózinak is meg kellene erőltetnie magát, és kitalálni valakit/valamit, aki mellé szegülne. Összeszorítja vékony kis ajkait, majd tovább lóbálja gyermeteg módon lábait, és egy halk dallamot kezd dúdolni, amit egy utcazenésztől hallott a vasútállomáson. Vidám dallam. Az embernek azon nyomban jó kedve támad tőle. Így Róza is elmosolyodik, majd a hozzá szóló hang forrására emeli hatalmas szempárját.
- Lehetséges – vonja meg mellé csapzott vállacskáit, és le sem veszi szemét a másikról. Mindenesetre, egy próbát megért. Kiderült, hogy nehezebb lesz az egész, mint gondolta. Van előképzettsége, de azért… gyakorlata értelemszerűen nem lehet. Különben nagyon csúnya büntetést kapott volna.
- Segítesz? – teszi fel a kérdés bababájjal mosolyogva, a fiúnak címezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Itt a hétvége, és ezzel itt az újabb lehetőség, hogy Róza fel tudja fedezni a birtokot, a kastélyt, a környező településeket. Szeretne jókat enni és inni, mert a héten nem nagyon volt rá ideje. Nehéz felvenni a ritmust azokkal a diákokkal, akik már év eleje óta itt vannak, és tanulnak, gyakorolnak. Nem áll jól a Rellon ház, és – igazság szerint – nem valószínű, hogy Rózi lesz egyhamar az a diák, aki változtat ezen az állapoton. Szeret új dolgokat tanulni, de nem könnyű számára úgy memorizálnia azokat, hogy rögvest használható gyakorlati tudásra tegyen szert. Jó érzés, amikor valami sikerül, és mindig kapsz egy löketet, amivel utána tovább tudsz dolgozni. Ez most hiányzik. Nincsen löket, nincsen pozitív élmény, csak a kudarc egy még nagyobb kudarcon lovagolva. Ezért is dönt úgy Őszőkesége, hogykinéz Bogolyfalvára, ahol talán olyan élményben lesz részre, ami feledteti akár egy pillanatra is ezt a hetet.
A tömött utcákon barangolva pillanathatjuk meg őt, amint mesehősként szoknyáját libegtetve, mosolyogva és dudorászva közlekedik. Nem egy ismert dal ez. Ő komponálja folyamatosan, miközben hosszú, vékony lábacskáit egymás elé pakolja, akár egy mini primadonna. A köveken pattogás egy ablak mellett hirtelen véget ér.
- Tea – suttogja csak úgy magának az észrevételt, s nagyot szippant a levegőbe.
Több sem kell a teaimádó leánynak, egy pillanat alatt benn terem a vendéglátó egységben. Színtelen ajkait nyalogatva indul el célirányosan az egyik asztal felé, ami egy megbűvölt ablak mellett található. Ahogyan kinéz az ember, egy tisztást lát, amin őzek legelnek és kisnyulak ugrálnak. Mosolyogva, állát tenyerébe támasztva nézelődik, és elégedetten dünnyög egyet-kettőt.
Egy jó ideig ennek az elfoglaltságnak él, hiszen oly’ nyugtató látvány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A jelenlegi tevékenység teljességében megfelel egy meditációs gyakorlatnak. Kék szemeivel követi a kis állatokat, amik ide-oda ugrálnak a tisztáson. Milyen szívesen lenne ő is ott. Együtt ugrálnának, és élnék tovább a mesét, amit éjszaka álmodott. Amit minden éjszaka álmodik. Egy helyről szokott, ahol soha többé nem bánthatja semmi és senki. Állatokkal él, akikkel megoszthatja minden baját és búját. Nem kell többet hangját beszédre, csupán éneklésre használnia. Vastag szemöldökét szomorkáson összehúzza a gondolatra, majd felrázza magát belőle. Nem. A szomorúság nem állhat az ő felhőtlen boldogságának az útjába. Egyedül van. Nem baj. Mondjuk, lehetnének barátok, akikre támaszkodhat. De nem létfontosságú ez. Legalábbis egyelőre még nem érzi, hogy ez annyira nagy jelentőséggel bírna eddigi magányos kis életében. No, de elég is a negatív gondolatokból, inkább vissza a tisztásra, és az aranyos kis állatkákra, akik továbbra sem fognak fel semmit a rideg valóságból. Valóság. Hamarosan egy lány hangja zökkenti ki apró kicsiny világából. Odakapja szőke buksiját, miközben haja aranyosan csillogva perdül meg a levegőben. Arca mosolygósan felragyog, ahogyan meglátja az ismeretlent maga előtt. A kérdésre viszont pillanatok alatt értetlenül húzza össze barnaszín szemöldökét. Körbe néz, mintha egy légyre próbálna ráközelíteni, pedig csak a festmény keresi. Jó néhány másodpercbe telik, mire felfogja, hogy ezidáig egy képet bámult.
- Vupszi – húzza el ajkait zavarodottan. – Kellemetlen – enged el végül egy tökkelütött vigyort, miközben esetlenül nyúl tarkójához, ezzel is mutatva frusztráltságát. Szemeit rossz kiskutya módjára lesüti, és az alkotásra sandít, ahol az egyik mesebeli nyuszi tappancsába kuncogva neveti ki Rózát a figyelmetlenségéért. Rosszallóan vet még egy pillantást az állatkára, majd mosolyogva a lányra.
- Örülök, Laura – mondja ki a nevet, hogy még jobban tudatosuljon agyában. – Én Róza vagyok – mutatkozik be, majd az előtte lévő helyre mutat. – Hogyne. Mindig jól jön a társaság, nem igaz? – mosolyog, majd beletemetkezik az ét- és itallap tanulmányozásába.
- Tudsz valami jót ajánlani? – kérdi, feltételezve, Laura már járt itt korábban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ahogyan nagy szemeket mereszt a fiúra, el is felejti, hogy még mindig a legnagyobb nyugodtság és kényelem élvezetének él, miközben igazán fel kéne emelnie popsiját a bőröndről, hogy a fiú érvényesülni tudjon. Nem az a célja, hogy lovagot neveljen belőle. Meg sem fordul a fejében. Csupán biztos abban, hogy a másiknak jobban fog menni, mint neki. Egyidősek lehetnek. Talán a fiú egy kicsit idősebb is, mint ő, de majd kiderül, ha végre „kilogisztikázzák”, hogyan is tovább. A másik a pálcájáért nyúl. Erre Rózi összehúzza szemöldökét, és felpattan. Nem szeretne ő is a levegőben repkedni. Mi ő? Madár? Á-á. Ahogyan ismét játékbaba módjára – kissé ijesztően – a fiú irányába fordul, szélesen elmosolyodik. Nem kárörvendés. Nem. Nem és kész. Csak vicces, hogy egy egyszerű varázsigével nem tudnak megbirkózni. Most már teljesen biztos, hogy egyidősek, és a fiú is az első évfolyamot tapossa még. Vagy csak nem a bűbájtan az erőssége. Nincsen ezzel semmi baj, van millió más tárgy, amiben jeleskedhet még élete során.
A következő kérdést viszont nem tudja hova tenni. Értetlenül – elég jól megy neki – kúsznak fel kékjei a másik sötétjeibe.
- Nem – csóválja meg kislányosan fejét. S közben szőke tincsei vad táncot járnak koponyája és nyaka körül. – Rellonos vagyok – húzza ki magát olyan büszkeséggel, hogy meglehet, még senki nem jelentette ki ennyire pökhendi módon, hogy melyik házba is tartozik. Ráadásul jelvényére is bök hosszú, vékonyka mutatóujjával. Nagyon tetszik neki a gondolat, hogy ugyanabba a házba került, ahová édesanyja is járt. Noha, édesapja Levitája sem lehet rossz hely. Elvégre ő odajárt. DA.
- Hát te? – kérdez vissza, miközben ismét a gigászi építményre emeli tekintetét.
Még mindig nem hiszi el, hogy itt van. Megszabadult eddigi életétől. Hihetetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A lány következő mondatára, miszerint nincs is ablak a helyiségben, látványosan körbe forgatja a fejét, és egyetértően hümmögve biccent egyet. Érdekes, hogy nincsen ilyen látvány sehol sem, de úgy gondolta, hogy a közös jó érdekében megbűvölték az egyik ablakot, hogy ezt láthassák a vendégek. Nem lenne rossz ötlet, de ez a festmény is gyönyörű, így nincsen ok panaszra. Bizonyára igaz lehet, amit a felsőbb évesek mondanak; jobban meg kell nézni mindent, mielőtt még elhinné az elméd, amit vélni lát. Rövid gondolatmenetéből egy újabb mondat rázza fel. Pontosabban, egy kérdés. Erre ismét felnéz a menüről, egyenesen Laura szemeibe. Fontos számára a szemkontaktus, ami másoknak olykor kellemetlen is lehet. Azonban Róza úgy gondolja, hogy ez így az illendő, ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy akár egy egészséges bizalmi viszony alakuljon ki két ember között. A szem a lélek tükre, szokták mondani.
- Igen, nemrég érkeztem – válaszol bólogatva a kérdésre. Így nem kérdez vissza, hiszen úgy kérdezte, hogy „szintén” elsős-e ő. Egyértelmű, hogy évfolyamtársak.
A társaságra vonatkozó gondolatok kissé elszaladnak. Noha teljesen jogos, azért egy kicsit kiforgatta a témát. Természetesen, bólogat minden egyes szóra, mert ezektől függetlenül igaz, amit Laura mond.
- Egy pszichopata vagy egy rablógyilkos pontosan ezt válaszolná – kacsint játékosan.
Honnan is tudhatná az ember, hogy kivel van dolga? Valójában… sehonnan. Adja meg az alapvető bizalmat a másiknak. Vagy ne bízzon senkiben, aztán maximum kellemesen csalódik majd. Róza esetében az alapvető bizalom azt jelenti, hogy nem puffogva, távolságtartóan és elutasítóan bánik az emberekkel. Csupán, ha kiderül, hogy megérdemli. Persze ez nem azt jelenti, hogy azonnal kitálal minden családi titkot. Egyáltalán nem. Magáról nem szeret beszélgetni. Ekkor „fordul be” kicsit. Minden másról szívesen csacsog.
Laura sem tudja, hogy mit egyen-igyon. Erre Róza elhúzza vöröslő, vékonyka ajkait, és „aházva” hallgatja végig a másik hosszas gondolatmenetét.
- Én nagyon szeretem a teát – teszi hozzá halkan, majd megjelenik a felszolgáló.
Nyurga, fiatal alak. Biztosan nyári munka. Szemei beesettek, és látszik, hogy már a sokadik napját dolgozhatja egyhuzamban. Ismeri ezt az álmosságot és kimerültséget. Alig látható mosolyra húzza ajkait, amikor találkozik a tekintete a pincérrel, majd visszatekint Laurára, aki egy nagyon jó pontot szerzett nála. Róza szemei szinte felragyognak. El is felejt válaszolni az előző kérdésre, majd utána.
- Én egy earl greyt kérnek mandulatejjel, köszönöm – mosolyog a fiúra, aki biccent és viszi is a rendelést a pult mögé, hogy lányok hamarosan körbe fonhassák ujjaikkal a meleg bögréket. Idebenn nincsen az a borzasztó meleg, mint odakinn. Sőt, a helyiségben teljesen jó idő van. – De jó, hogy te is szereted tejjel – Rózi nem iszik tehén tejet, de például mandulatejjel is csodás lehet egy tea. Próbáld ki. Nem fogsz csalódni.
- Hova valósi vagyok? – kérdez vissza, miközben nyel egy nagyot. – Ööö, Üstösdön születtem, aztán elkerültem Talárosra – nézelődik kivételesen a teázóban össze-vissza. Látványos, hogy nem szeretne beszélni róla. Nagyot nyel ismét, majd visszanéz Laurára.
- De most már „idevalósi” – mosolyog picit megjátszottan. – És te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bizonyára nagyon sokat számít az iskolában, hogy ki melyik háznak a tagja. Ha az ember nem is vallja be, biztosan vannak előítéletei vagy bizonyos sztereotípiák alapján ítéli meg egyes házak lakóit, diákjait. Édesapja sokat mesélt neki kiskorában erről a helyről, és arról, hogy micsoda bűbáj minden, ami itt történik. Apja nagyon hálás volt, hiszen itt ismerhette meg feleségét, aki később Rózát is szülte neki. Sok történetet hallott arról, hogy a Levitások a művészek és az eszes diákok, mennyi mindent köszönhet a varázslóvilág ezeknek a diákoknak napjainkban. Hallott arról is, hogy a Navine diákjai mély érzéseikkel és emberségükkel teszik jobbá a világot. Na, meg rengeteg hallott arról is, hogy pont az Eridon és a Rellon diákjai azok, akik folyton rivalizáltak egymással. A büszke és bátor Eridonosok, akikkel a Rellon ház tagjai valamiért mindig összerúgták a port. Pontversenyek miatt, szerelmek, ellenségek, minden történhetett.
Szóval, gyorsan túllép azon, hogy „jó, hogy nem Levitás”, és bólogatva mélyed a másik szemeibe, miközben az beszél. Egy drámai kacsintással válaszol arra, miszerint a fiú tudja, merre lehet a Rellon hálókörlete. Legalább ő tudja. Évekkel ezelőtt még anyukája mesélt arról, hogyan jutott le a Rellonba, hogyan lógott ki onnan az éjszaka közepén és hol lehet találni a legjobb rejtekeket. Annyi biztos, hogy az alagsorban van, de nem olyan egyszerű megtalálni a bejáratot. Mindenesetre, már nem tudja megkérdezni tőle.
Eiljah Eridonos. Ezen azért kénytelen elmosolyodnia a lánynak.
- Akkor most nekünk fújni kell egymásra? – kérdi játékosan gonosz tekintettel.
Nem biztos, hogy érti a fiú, hogy miről van szó. De nem jut eszébe, hogy valaki mugli származási is lehet. Rózit kiskora óta veszi körbe a mágia, így nem lehet hibáztatni, hogy egy varázstanodában nem a varázstalan neveltetés az első gondolata.
- Hű, de jó lehetek… – húzza össze szemöldökét, ajkait nyalogatja, s elgondolkodik. Elijah. Beszél nagyon picit angolul, de még csak nemrég kezdte, 14 évesen ne várjunk tőle felsőfokot. De a magyar és az angol nyelvet csak meg tudja különböztetni egymástól. Hümmögve közelebb lép a fiúhoz, szinte teljesen belebújik az aurájába. – Hogy' csinálod, hogy értelek? Apud vagy anyud magyar? – vizsgálja tovább. – Valami, ami nálad van meg van bűvölve?
Nagyon kíváncsi lett. Imádja a bűbájokat, a bűbájtan is biztosan feküdni fog neki. Na, meg van még két tárgy, amiben nem okozhat csalódást szüleinket; Bájitaltan és Gyógynövénytan.
- Róza vagyok – biccent, miközben hátrébb lép Elijahtól.
Aztán egy újabb közérdekű közleményt hallhatunk. Baleset a Levitában. Erre szavakkal nem kérdez vissza, csupán a magasba repíti vastag szemöldökét kérdés gyanánt, miközben a fiú arcát vizsgálja. Úgy néz ki, hogy mindenféle dolog ezekben a hetekben történik az iskolában.
Elhangzik a varázsige, és a bőrönd megmozdul. Ez is valami. Ugyan elég keveset utazik az Elijah Légitársasággal, és még a landolás sem biztonságos az utasok számára. Picit kinyílik a bőrönd szája. Eddig csak nevetett a fiú ügyetlenkedésén, de amikor apró fehérneműit látja meg a köveken, akkor teljesen elvörösödve ugrik oda, guggol le, és kezdi azokat összeszedni.
- Mit csinálsz, ember? – kérdi szorongástól remegő hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ez az idő már nem embernek való. Egyszer meleg van, máskor még melegebb van, aztán később attól félsz, hogy spontán elégsz egyik pillanatról a másikra. Sakk szakkörre indult délelőtt szöszke kis hősnőm, azonban nem sok időt tudott ott tölteni, s amit ott töltött sem volt minőségi, hiszen úgy fájt a feje, hogy nem tudott úgy koncentrálni, ahogyan kellett volna. Bizonyára enyhébb napszúrást kaphatott. A szaktanár szólt rá, hogy vagy koncentrál és csinálja rendesen vagy menjen a dolgára. Rózi nem akarta az orrára kötni, hogy körülbelül a halál integet neki a sarokból az órájára vigyorogva és azt mutatva felé. Így nem volt más választára; összeszedte nagy nehezen magát, és elindult a gyengélkedő irányába, hátha ott újra visszahozzák őt az életbe.
Szédelegve, akkurátus léptekkel közeledik a betegszoba irányába. Amikor eléri az ajtót, megkapaszkodik az ajtófélfában, s nagyokat szuszog. Úgy néz ki, hogy nincsen itt senki. Akkor türelmesen várnia kell a sorára. Ezért leül a legközelebbi székre, előre dől és arcát combjaiba fúrja.
- Merlinre – sóhajt nagyot. – Megpusztulok.