Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A minap kimondták a válásom, és a barátaim úgy gondolták, hogy különféle bárok és kocsmák felkeresésével kellene megünnepelnem a szabadulásom.
- Haver, eddig csupán egy börtön rácsain keresztül szemlélted a világot. Ideje, hogy alaposabban kinyisd a szemed! - csap a vállamra Dávid, miközben rákacsint a pultoslányra, akitől csupán egy szemforgatásra futja. Barátom, mintha mi sem történt volna, már egy másik lányon legelteti a szemét.
- Ha a csajod megtudja, úgy megátkoz, hogy ispotályba kerülsz - emeli szájához poharát Simon, legkomolyabb az engem körülvevő férfiak közül.
- Hagyd, az ő gondja! - legyint az egészre Viktor, aztán felém fordul. - Neked viszont tényleg ki kellene élvezned ezt az egészet. Mióta hazudott neked a nő? Most végre vége. Gyerünk, legyél már végre kicsit boldogabb!
Elnevetem magam, persze nem örömből, aztán megrázom a fejem.
- Nem olyan egyszerű ez, régóta együtt voltunk már. Merlin szerelmére, tíz évig volt a feleségem... - kezdeném, de Dávid ismét a vállamra üt.
- Volt! Ez itt a kulcsszó. Mi pedig indulunk is tovább - mondja és elővesz a farmere zsebéből egy szórólapot. - Vár ránk a RedCorset!
A kezembe nyomja a papírt, de már áll is fel, húzza maga után Viktort is. Simon egy utolsót kortyolva eltünteti itala maradékát, majd a pult felé indul, hogy rendezze a tartozásunk. Én meg csak nézem a szórólapot értetlenül. "Sedna" Talán egy rajongóm?

Néhány perc múlva már ott is állunk a bejárat előtt, és nem mi vagyunk az egyetlenek, akik igyekeznek mihamarabb bejutni. Odabent félhomály uralkodik az asztalok között, melyek olyan elrendezésben állnak, hogy mindenhonnan jól lehessen látni a hatalmas függönnyel eltakart részt.
Dávid a könyökömet megfogva húz maga után, Simonék pedig követnek minket. Elfoglalva a helyünket megragad a hely és a pillanat varázsa. Hagyom, hogy a gondjaim elszálljanak. Kíváncsi vagyok találkozom-e Sednával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ez aztán a hang! - hallom Simont mellettem felsóhajtani rögtön a kezdés után. Bennem is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, bár én a "Micsoda nő!" mondatot röptetném inkább az éterbe. Halványan ismerősnek rémlik, de nem tudom hova tenni, így elhajítom a gondolatot, tudom visszajön majd, ha szükség lesz rá. Az előadásról süt a profizmus, és a szórólap után kialakult várakozásaim ellenére haverjaim nem egy sztriptízbárba hoztak, amit ilyen közel a váláshoz nem hiszem, hogy tudtam volna az elvárásainak megfelelően értékelni. De ezt biztos tudták is.
Dávid gyermeki örömmel, nevetve figyeli a táncosokat. A gyönyörű nők valahogy mindig a kölyköt hozzák elő belőle. Simon lehunyt szemmel műélvez mellettem, bár annak ellenére, hogy csodás a hangzás, szerintem elég sok mindenről lemond a látvány kizárásával. Viktort nem látom a többiektől, de figyelmemet az előadás annyira magához rántja, hogy talán nem is érdekel a reakciója.
A nő, aki elkezdte az egészet valahogy kitűnik a többiek közül. Tekintetem őt követi, így lemaradok az egységről, de nem is zavar. Ebben a nőben van valami, amit ismerek, valami, ami vonz hozzá. A pillantásomat legalábbis biztosan. Figyelem halvány bőrét, hosszú, fekete haját, vérvörös ajkait és egy vörös palást lebben meg lelki szemeim előtt. Ázott föld szagát, esőtől terhes levegőt érzek. Gondolatban sűrű fenyveserdő fáinak koronái zárulnak össze fölöttem, kizárva a napfényt, örök szürkületbe vonva mindent. Őt is.
- Sedna? - kérdezem magam elé suttogva, teljesen összezavarodva, de a sors válasz nélkül hagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem könnyű visszatérni fantáziavilágból a valóságba, de nekem már van benne néhány évtizedes rutinom. Meg sokat segít az is, hogy az ismeretlenül is ismerős nő eltűnik a szemem elől.
A következő lány elképesztő mutatványokra képes, amivel nem csak minket, de a teljes közönséget ámulóivá teszi. Innen-onnan csevegés hallatszik, bár inkább kiabálásnak érződik, hiszen a hangos zene mellett nem elég csak odasuttogni a másiknak a gondolatainkat.
Viktor rendel nekünk egy kör valamit, és míg a többiek előtt különféle sötét italok állnak, addig az én magas poharamban aranyló nedű várja, hogy belekóstoljak. Első ízlelésre némileg savanykás egy kis keserű utóízzel. Mikor szemöldökfelvonva barátom felé fordulok, ő mellőzve a kiabálást egy szalvétára firkantja a koktél nevét, majd elém tolja. "Horse's Neck" Nagyon vicces.
Mosolyogva rázom meg a fejem, és közben úgy érzem, áll valaki mellettem. Vállam felett hátrapillantva az előbbi előadás sztárját, vagy legalábbis főénekesét pillantom meg.
Így közelebbről még jobban hasonlít arra a karakterre, akire a Sedna nevet aggattam, bár vonásait nem tudom jól megfigyelni a fények megléte és nemléte miatt. Szemei végül megtalálják a tekintetem, és egy pillanatra úgy tűnik, mintha más színű lenne a két írisze. Alaposabban nem tudom megfigyelni, mert egy rövid köszöntés után már tűnik is el, úgy sejtem hamarosan a színpadon fogom viszontlátni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sejtésem beigazolódik, amikor meglátom az éjsötétbe öltözött nőt a színpadon. Minél tovább figyelem, annál jobban idegesít a partnere. Nem mintha nem lenne jó táncos, sőt, nálam biztosan sokkal jobb, elvégre rég nem használtam már az ide vonatkozó tudásom, és a latin táncok sosem tartoztak az "előkelő" réteg szórakozásai közé. Viszont keringőben senki nem tud megverni.
Szóval nem az a bajom, hogy béna, inkább csak az, hogy ott van. Ha a nő egyedül táncolna, netán én... Én? Miféle sületlenség ez?
Gondolataim ráncokat vetnek a homlokomra, úgyhogy inkább iszom egy kortyot, addig is leveszem tekintetem a színpadról. Körülnézve megállapítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki így tesz. Tartok egy mosdószünetet, és éppen a meghajlásra érek vissza. A srácoknak fel se tűnik, hogy nem voltam mellettük.
Vigyorogva beszélgetünk a szünetben, fogynak a koktélok is lassanként. Viktor a menyasszonyáról áradozik, és néha-néha bűntudatos pillantásokat vet felém, amiket én rendre figyelmen kívül hagyok. Dávid persze cukkolja őt, de én úgy sejtem, hogy ha jóképű arca nem szertelenséggel és a hűség abszolút hiányával párosulna, már őt is rég behálózta volna egy alkalmas fehérnép. Simon szokásához híven hallgatag, hagyja, hogy a társaság többi tagja vigye a prímet, ő csak élvezi az együtt eltöltött időt. Alkoholt se sokat fogyaszt, odahaza két kislánya várja a túl korán özveggyé vált férfit.
A derült égből hirtelen megérkezik egy pohár, egyenesen legkomolyabb társam ölébe. A pillanat törtrészéig megáll minden, némán próbáljuk feldolgozni mi is történt, majd Dávid hangosan felkacag, hangja akár a lovak vidám nyerítése.
- Öregem! Már épp rád fért egy kis jég, hogy lehiggadj - röhögi ironikusan, mert hát mégiscsak a nyugalom szobráról beszél, akinek sokkal inkább felpörögnie kellett volna.
Feltekintek a baleset okozójára, és meglepetten látom meg benne a nőt, akit tekintetem a színpadon mindig követ.
- Elnézést! Tudna biztosítani nekünk csereruhát vagy egy helyiséget, ahol megszárítkozhatunk? - kérdezem, mert bár engem annyira nem zavar a dolog, főként az ingem lett nedves, de Simon nadrágja nem maradhat így. Varázslattal könnyű lenne megszárítani, de ez nem az a hely, ahol ezt feltűnésmentesen megoldhatnánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A hölgy kissé belefeledkezik a pillanatba, talán ezért lehet, hogy amikor megszólítom olyan furcsán, majdhogynem mérgesen veti rám tekintetét. Zavart-kérdőn nézek rá vissza, és már épp fordulnék el, hogy akkor keressek valaki mást, aki megoldja a problémánkat, mikor megszólal.
- Köszönjük - bólintok, Simon pedig valami olyasmit mormog, hogy "semmi baj", majd követem a nőt és barátomat egy félreeső helyiségbe. Körülnézve öltözőnek tippelem a helyet. Pár mozdulattal le is kapom a vörös italpettyekkel, -foltokkal díszes, eredetileg törtfehér színű ingemet - nem zavartatva magam attól, hogy alatta csak a bőröm viselem -, majd kérdőn a nő felé fordulok.
- Nem tudom, mennyire szemérmes, de a barátom nem tartaná ildomosnak lecsupaszítania magát, amíg ön itt van, ugyanakkor nem tudom, hogy itt hagyhat-e minket felügyelet nélkül. Mármint nem mintha bármit is csinálnánk, de gondolom az egészséges gyanakvás azt követelné meg, hogy ne bízzon két idegenben.
- Nagyon szépen csavarod itt a szót, de tényleg. Nem is szólnék közbe, de lassan lefagynak a... - Ekkor pillant rá Simon a nőre, majd torokköszörülés után folytatja, miközben ujjaival elcsippenti bőrétől a nedves anyagot. - Ha be tudna küldeni egy úriembert egy tiszta nadrággal, hálám örökké üldözné.
Simon sokkal lényegretörőbb nálam, hagyom is, hogy a saját ügyét ő intézze, én pedig a kézmosó felé igyekszem ingemmel, hátha egy kis vízzel megmenthető még a ruhadarab.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Na itt a lehetőség, amire Dávid próbált rámutatni - mondja Simon, miután becsukódik a nő mögött az ajtó. Beszéd közben vetkőzni is elkezd, viszonylag lassan szabadulva meg alsóbb ruhadarabjától.
- Miről beszélsz? - kérdezem értetlenül, kissé zavartan, még mindig az ajtót figyelve, ami mögött eltűnt a gyönyörű fekete haj, titokzatosan mély szemek és táncosan ringó csípő tulajdonosa.
- Vedd már észre magad! Meg őt. Úgy nézitek egymást, amikor a másik nem figyel, mintha 16 évesek lennétek és épp most figyelne be az első szerelem - forgatja a szemét, miközben az ajtótól elfordulva lopva kitisztítja és megszárítja pálcájával az alsóját. Én közben vízzel maszatolom szét ingemen a foltokat, nem mintha amúgy értenék a ruhatisztításhoz. Szerintem csak rontok rajta.
A nyíló ajtó hangjára úgy tűnik el Simon pálcája, mintha ott se lett volna, majd rám tekintve gonoszul elmosolyodik.
- Ezt a csalódást - suttogja felém, nekem pedig rá kell jönnöm, hogy arcomról olvasta le, hogy mennyire rosszul érintett, hogy a most belépő nem egyezik meg a korábban kilépővel. Bár sejthettem volna, elvégre Simon férfit kért a nadrágjához. Lehet, hogy ő már vissza se fog jönni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az illető Ramonként mutatkozik be, és stílusával hamar rávesz minket arra, hogy úgy érezzük máris barátok vagyunk. A pillantása némileg feszélyez, de a tőle kapott ing méreteiben nagyjából megfelel, így abba is hagyom a régi pucolását, eleve nem volt esélyem rá, hogy sikerüljön kimosni. El is feledkezem róla, úgyhogy az ott is marad a mosdókagylóban.
Simon viszont magas és vékony, abszolút nem jó rá a nadrág, így Ramonnal nagy egyetértésben lelépnek keresni valamit. Barátom még visszanéz rám, én pedig inkább bátorító, mint vigyorgó arcot szeretnék mutatni neki, de nem sikerül. Annyira röhejes, ahogy a derekánál összefogott nadrágból alul kilógnak a virgácsai. A rám vetett pillantása szigorú és komoly, mint ő maga, aztán már ott is hagynak.
Én pedig várok, elvégre megkértek rá, mondták, majd visszajönnek. Letelepszem a kanapéra, de épphogy csak elpillednék, amikor kivágódik az ajtó és egy csodás hangot egy még csodásabb nő követ. Kissé felhúzom a szemöldököm hiányos öltözékét látva, de nem kezdek el szemérmeskedni, meg elfordulgatni. Viszont felajánlanám, hogy elhagyom a helyiséget, legalább addig, amíg ő átöltözik, de ő a segítségemet kéri. Ki vagyok én, hogy megtagadjam? Óvatosan megfogom a cipzárt és egyetlen mozdulattal a helyére húzom, majd hátrébb lépve megszemlélem az eredményt.
- Ez a ruha keringőhöz tökéletes - mosolyodom el, de rögtön rá is fagy az arcomra, ezt ugyanis nem akartam hangosan is kimondani. Nem mintha számítana, végül is a mögöttes tartalommal nem lehet tisztában, gondolataimat el nem érheti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mindene szép és kecses, pont a nyaka vonala ne lenne az? Elmerülten nézem, tekintetemmel követve az ívét, miközben segítek neki az öltözködésben. Ódzkodom attól, hogy hosszasabban is hozzáérjek, mert félek, hogy nem is tudnám elengedni, vagy netán ő venné rossz néven a - bár nem kéretlen - tapizást.
Külsejét egészében felfogva kicsúszik számon egy megjegyzés, ami nem annyira halk, hogy ne hallaná meg.
- Előfordult már - mosolygok rá, mert értelmét nem látom a dicsekvésnek vagy hivalkodásnak. Mellette úgyis biztosan elbújhatnék a tánctudásommal. De, ha ő lehetne a párom, megérné feleleveníteni a régi ismereteket.
A vízszintes vágyaknál viszont egy pillanatra ledermedek. Először azt gondolom, hogy egy kifejezetten kezdeményező és nyitott nővel hozott össze a sors, aztán meghallom a mondat folytatását, és egy pislogást követően felenged merevségem. A vízszintes vágyak alatt én egészen más jellegű dolgokra gondoltam, de persze a férfiaknak sosem azon jár az eszük, amin a nőknek.
- Elég bizonytalan ígéret ez, de szaván fogom - viszonzom az esküt, majd hagyom, hogy elhessegessen maga mellől, visszatérek barátaimhoz. Érdekes módon Simont viszont sehol nem látom. Úgy tűnik ez a nadrágprobléma nehezebb ügynek bizonyul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tónál is sejtettem, és a patikában megerősödött bennem az érzés, de agyam csak később tudta összerakni és feldolgozni: a holdfényben fürdőző éji látomás, az engem meggyógyító intelligens, érzékeny csoda és a sokkal korábban látott érzéki, vadító táncosnő egy és ugyanaz a személy. Ő Sedna. De mégsem. Ő nem a karakterem, nem az a kitalált, papírillatú, tintaszín hajú képzelgés. Ez a Sedna él, és sokkal nagyobb hatással van rám, mint könyvbeli hasonmása valaha.
Nem bírtam ki, míg a sors újabb találkozót eszközöl ki nekünk a véletlennél, elmentem hozzá, és elhívtam lényegében bárhová. Simon segített ki a helyszín megválasztásában, aki egyik levelében írta, hogy a RedCorsetben farsangi bál lesz. Hosszan sajnálkozott, hogy nem tud elmenni, pedig tőle nem igazán megszokott ez a fajta erős érzelemnyilvánítás. Állítólag összehaverkodtak Ramonnal. Engem ennél viszont sokkal jobban lekötött a sorai között meglátott lehetőség: elhívhatnám a csodanőt oda, ahol először találkoztunk. Talán ő már nem is emlékszik az idegenre, akire ráöntött egy pohár koktél, pedig még az ingemet is ott felejtettem, annyira elbűvölt az egész lénye. Lehet azóta is ott lóg az a ruhadarab valamelyik fogason.
Vérbeli lovashoz méltón cowboynak öltöztem, természetesen minden hozzávalóval: pisztolytáska lóg az oldalamon és takarja farmerom egy részét, felette pedig fehér, mellkasközépig nyitott inget, műbőr, barna mellényt viselek. A széles karimájú, szürke kalap alól alig látszanak ki szőke tincseim, de azt remélem, hogy hivalkodóan kék szemszínem az árnyékából előtűnve még hangsúlyosabbá válik. Legszívesebben lovon érkeztem volna, de a bárba úgysem vihetnénk egyetlen hátast sem magunkkal, ezért csupán kiegészítőnek nem éreztem helyénvalónak egy ló használatát.
Kezemben egy hatalmas bokrétával - aminek összeállítását a virágkötőre bíztam, tekintve, hogy a növényekről nem sok mindent tudok - állok a patika előtt a megbeszélt időpontban, és várom, hogy Ő megjelenjen az ajtóban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egy darabig az épület előtt várakozom a kirakatot figyelve. A mellettem elhaladó emberek jelmezemre adott reakciója csak egy ideig mulattat, a hölgy pedig továbbra sem tűnik fel. Mivel a patikában teljes a sötétség, először bekopogok, majd megpróbálok benyitni is, de egészen meglepődöm, hogy valóban sikerül bejutnom. Hangosan szólítom, kérdő hangsúllyal, de csak a teremben megrekedt csend felel, a pulton viszont meglebbent a mellettem elsuhanó szellő valami fehéret. Közelebb lépve szabad kezembe fogom a papírt, de a rajta olvasható szöveg láttán kissé feljebb emelkedik a szemöldököm. Végül megfordítom, kölcsönzök egy pennát a készletéből és ráfirkantok valamit a hátoldalára, majd pálcámat elővéve vázát bájolok, bele vizet, aztán beleállítom a csokrot és a virágok szirmai közé rejtem az üzenetet. A bárba úgy érzem felesleges lenne elcipelni, úgyhogy a csokréta majd itt megvárja a hölgyet.
Kilépve bezárom magam mögött az ajtót, majd elhoppanálok a bár közelébe. Pár saroknyit kell sétálnom mielőtt megérkezem a megfelelő helyre, de addig is van időm felkészülni. Legalábbis ezt tenném, de az, hogy láthatom őt, olyan érzésekkel tölt el, amilyeneket utoljára tizenévesen tapasztaltam. Hevesen dobogó szívemet hasztalan próbálom lenyugtatni, mikor kezem a kilincsre téve benyitok a RedCorsetbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Beszélhetnék arról, mit csináltam az előtt, hogy megláttam Sednát, de igazság szerint fogalmam sincs. Valószínűleg csodáltam a díszítést, figyeltem a többiek jelmezét és vártam őt, de amikor meglátom, mindez értelmét veszti, agyam nem hajlandó semmilyen más információt elraktározni vagy feldolgozni, mert minden kapacitását a csoda foglalja le.
Éjsötét haja a végtelen éj démonainak kacér suttogásával tölti meg a fülem, hófehér ruhába bújtatott alakja viszont a mennyek csillámló harmóniáival nyűgözi le a tekintetem. Mikor elém áll és a szemembe néz, félek, hogy nem tudok megszólalni, és ez talán be is igazolódik, mert válasz helyett felé nyúlok, majd kezére csókot lehelve elindulok mellette, vele. Hagyom, hogy arra a helyre vezessen, ami a koreográfia szerint el lett tervezve - már ha van ilyen -, aztán szembefordulok vele, hogy felvegyem a keringőhöz szükséges pozíciót. Mélykék szeme a tengerek sötétjét juttatja eszembe, szívesen elmerülnék, megmártóznék a vizében. A barna ugyanakkor a hajó rajta, ami segít a felszínen maradni, nem hagyja, hogy belefulladjak a hullámok viharába.
Egyik kezem a derekára simítom, másikat az ujjaira fűzöm, de még várok, hátha van valami jel, amire kezdeni lehet. Szám továbbra is néma marad, de nem félek attól, hogy nem tudom megfelelően a tudomására hozni, hogy milyen gyönyörűnek tartom. Szememből ugyanis mióta megláttam egyértelműen süt az áhítat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A karjaim közt tartom, lépéseimmel vezetem az övéit, tekintetem egy pillanatra se fordítom el róla. Szívem képtelen a zene ritmusára verni, annál sokkal többet kell ütnie, akárha sietne valahova, pedig én pont megállítani próbálom az időt. Ez egy olyan pillanat, ami egy életre meg akarok jegyezni, az eszembe vésni a helyet, a zenét, a ruháját, és őt egészen az utolsó ébenszín szempillájáig.
Suttogása borzongatja a bőröm, és én végre mosolyogva megszólalnék, de nem hagyja, hogy ajkamon távozzanak a szavak, sajátjával vet gátat nekik. Visszacsókolnám őt, de érintése épp csak leheletnyi, ami puha 'ott se volt, csak képzelet' érzést hagy maga után.
Szememet egy pillanatra lehunyom, s mikor legközelebb felpillantok már egy angyal áll velem szemben, és én nem csupán a boldogságtól lebegek a föld felett. Minden szó, amit elmondhatnék fásult, egyszerű, fakó lenne hozzá képest. Mindig is büszke lehettem a fogalmazási készségemre, elvégre díjakat is kiérdemeltem már szófordulataimmal. De itt most csak egyetlen kifejezés jön a nyelvemre:
- Szeretlek.
Nem tudom, hogy ez az érzés meddig fog tartani - bár most úgy gondolom, sosem hagy el. Nem tudom, mikor és miért alakult ki. De abban biztos vagyok, hogy ez az igazság. Szeretem őt. Őt és nem a karakterem. És szeretném még jobban megismerni. A forróvérű táncosnőt, a tudós doktornőt és a csábító holdfényben fürdőzőt. Látni akarom az összes énjét, mindent tudni akarok róla. Ismerni a múltját, tisztában lenni a jelenével, és részt venni a jövőjében. Nincs ezen mit túlgondolni, ha érkezik egy lehetőség, meg kell ragadni. És ez egy olyan lehetőség, amit képtelenség kihagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mióta először találkoztam vele, szemeim folyton őt keresik. Nem szántszándékkal, talán nem is tudatosult bennem, de a szemem sarkában meglibbenő fekete hajzuhatagokra odakapott tekintetem nem magának a sötét hajszínnek, hanem a hasonlóságnak és a viszontlátás reményének szól. Az övéhez hasonló alakú, termetű hölgyekre sem azért figyelek azóta jobban, mert pont ez testesíti meg az ideálom, hanem, mert valahol mélyen azt remélem mindegyiknél, hogy ő az.
Álmaimban felrémlik mosolya, felemás szemei, meztelen alakja. Lefoglalja a gondolataimat nappal és éjjel is. Elbűvöl a hanghordozása, a szavak, melyeket kiejt, és a mondatok, amikké összefonja őket.
Talán túl hirtelen történik minden, és ugyanúgy pórul járok a végén, mint Zitával, de nem érdekel, mert sokkal jobban bánnám, ha óvatoskodva hagynám, hogy az idő elpazarolva rohanjon el mellettünk. Exnejem iránt feleennyi érzés és vágy sem kavargott bennem, mint amit most Ena iránt érzek.
A keringő alatt épp ezért vallom meg neki az érzéseimet. Nem akarok felesleges köröket futni, ha ő is ugyanazt érzi, amit én. A macskák kerülgessék csak nyugodtan a forró kását, én szeretem tisztázni a dolgokat.
Ő nem válaszol, de tisztán látom rajta, hogy egyetért velem. Táncával, testbeszédével válaszol, s mint mindig, most is lenyűgöz az, az erő, ami belőle árad. Azt hittem, ezek a nők már rég kihaltak, s valóban lehet, hogy ő az utolsó példány. Mégsem ritkasága vonz, hanem a vele megálmodott jövő lehetősége.
Mikor vége a dalnak kelletlenül engedem el, és ő az angyalból rögtön démonná válik. A ruhája tüzet imitál, de az csorog az ereiben is. Succubus ő, aki megkísérti a magamfajta egyszerű írót, a valóéletben és a koreográfiában is. Talán egykor rég mi is találkoztunk, s így született Sedna. Magamban búcsút intek neki, képzeletemben mosolyogva elsétál. Többé nem lesz szükségem rá.
Emellett a nő mellett nincs helye másiknak, akár igazi, akár nem. A történet pozitív vége összecseng a mi sztorinkkal, legalábbis ebben a pillanatban, és a gyönyörű nő már lebben is felém, én pedig elkapom, és magamhoz szorítom. Megtaláltam a múzsámat, aki a saját életem lapjait segít teleírni, és mostantól akármi lesz, nem engedem át másnak soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Alig tartom a karjaimban, máris elrabolják tőlem, de előtte elég sok mindent megtudok róla. Amíg ő a kollégái társaságát élvezi, én körülnézek. Ezen a helyen dolgozott, valószínűleg sokáig, ha ilyen szoros kapcsolatokat tudott kialakítani. Egy ideg a második vagy sokadik otthona lehetett. Én sosem éltem meg ilyesmit. Az írásból tartottam fenn magam, és az alkotás magányos műfaj. Én, a papír, a tinta és a képzelet. Eddig még senkit nem tudtam ebbe a folyamatba beengedni, és nem hiszem, hogy a jövőben ez változni fog. De hogy ez Enát zavarni fogja-e csak ő tudja megmondani.
A pulthoz lépve elfoglalom helyem az egyik bárszéken, onnan figyelem a megannyi maszkos, jelmezes embert, hallgatom a zenét. Talán nem is a válás miatt váltam képtelenné az írásra, egyszerűen nem igazán értek új ingerek. Mióta Enával találkoztam folyton új dolgokat tapasztalok meg, és ez jól hat a képzelőerőmre is. Például nagyon is el tudom képzelni ezt a helyet kísértetekkel és átkokkal teletűzdelve gyilkossági helyszínként is.
Fantáziám nem szabadulhat el igazán, mert a szeretett nő újra magára vonja a figyelmem.
- Adjon abból, ami annak idején az ingemen végezte! - nevetem el magam. - Elvégre ma azt ünnepeljük, hogy rád találtam, nem? - nézek a gyönyörszép hölgy szemébe, majd bal kezemmel az arca felé nyúlok, mintha csak egy tincset szeretnék eltűrni a füle mögé, valójában azonban csak a bőrét akarom megsimogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A bál után már nem térünk vissza a faluba, a szállodai szoba ajtajában pedig képtelen vagyok búcsúzni...
Álmomban egy erdőben állok, mint szinte mindig, de talán most először egyedül. A távolból morgást hallok, mélyet, vészjóslót. Nem menekülök, nem ijeszt meg, sőt talán kicsit kíváncsian is várom, hogy megjelenjen a rém. Mindig is horror műfajban alkottam, így elmém szörnyei nem ismeretlenek előttem. Ez most mégis meglep.
Egy egyszerű farkas lép elő az egyik bokor mögül, mancsairól, pofájáról még csöpög a vér. Szürke szemei viharfelhős égre emlékeztetnek, éjfekete bundája szinte beleolvad a sötétbe. Nem támad meg, elsétál mellettem, én pedig rettegni kezdek attól, ami pár lépésnyire a sűrűben várhat rám. Attól, amit az állat ott hagyott.
Még végig sem gondolom a lehetőségét, hogy elfussak, már ott is állok mellette. Hófehér bőrét karmok szaggatták fel, a mély vágásoknál tisztán látszanak a sérült izmok is. Fekete haja szétterül a földön, vércseppek csillognak rajta, mint harmatcseppek a pókhálón. Felemás szemei a holdra tekintenek, de már nem látják azt, csillogása hamis, életet hazudik. Aztán meghallom a sikolyt...
Zihálva ülök fel a szállodai ágyon, ijedten tekintve körbe, félve, hogy a valóságban is halottnak látom őt. Az igazság azonban ijesztőbb: sehol nem látom. Ujjaim azonban valami furcsát érintenek, tollakat, és érzem az állat ijedt szívdobbanásait. Óvatosan megsimítom, miközben tekintetemmel továbbra is kedvesem keresem. Hová tűnhetett? És mit keres mellettem a baglya? A padlón heverő farmeromért nyúlok, hogy megszerezzem belőle a pálcám, majd fényt bűvölök rá. Csak ekkor veszem észre, hogy egy hollót simogatok. Furcsa választás a kézbesítésre, de azt továbbra sem tudom, hol van Ena.
Ha hagyja magát, ölembe veszem az állatot, hogy megnyugtassam, kezem szinte automatikusan siklik végig a selyemérzetű, puha tollakon. Zavartan, értetlenül pillantok rá, akárha ő választ tudna adni a kérdéseimre, vagy legalább a legfontosabbra. Először nem fogom fel mit is látok, aztán lassan tudatosul bennem a kék és barna páros.
 - Ena? - suttogom kérdőn, pedig tudom, hogy itt nem ez az igazi kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tollak puhasága helyett immár bőrét és haját érzem az ujjaim alatt, de a simogatást egy percre sem szüneteltetem. Mikor hozzám bújik, szorosan átölelem, hajára csókot nyomok, aztán csak fekszem a plafont bámulva némán.
Nem ismertem még soha animágust, de ahelyett, hogy lenyűgözne ez a képesség, csak szomorúság tölt el, mert a félelmét érzem. Borzalmas és nagyon élethű rémálma lehetett, ha rávette, hogy átváltozzon. Segíteni szeretnék neki, de ehhez meg kellene kérnem, hogy mondja el, mi bántja. Nem tudom, hogy rá akarom-e venni ilyesmire. Nem szeretnék fájdalmat okozni neki. Ráadásul alig ismerjük egymást, és bár én bármilyen információnak örülnék róla, ő lehet, nem ezzel kezdené.
 - Ha van bármi, amit el akarsz mondani, én szívesen meghallhatom - kezdek bele végül, mert muszáj megszólalnom -, de ha még nem tudod vagy akarod szavakba önteni, hogy mi fáj, megvárom, míg úgy érzed, kész leszel rá. Nem megyek sehova, ha nem küldesz el. Melletted maradok.
Jelenleg csupán ennyit tudok ígérni, de ezt nem is szegem meg. Fontos nekem annyira ez a kezdődő kapcsolat, hogy óvatosan, vigyázva nyúljak csak felé. Nem akarom hirtelenséggel összeroppantani, eltörni azt, ami még nem elég szilárd hozzá. De, ha ő beszélni kezd, én végighallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Az elmúlt hetekben annyit gondolkoztam Enán, rajtam és rajtunk, hogy már kezdtem teljesen beleőrülni. A munka szerencsére sokszor elvonta a figyelmem a problémákról, de hetek óta nem alszom rendesen, csak bámulom a plafont, és próbálom kitalálni, vajon mit ronthattam el. Elrontottam-e egyáltalán? Nem tudom, és megint képtelen vagyok írni, fantáziavilágom bezárta kapuit zaklatott elmém előtt, és azóta kint rekedve mászkálok magányosan a falai előtt.
Két napja azonban megérkezett a felmentősereg. Zita végre belátta, hogy rajta kívül senkinek nem tesz jót, ha távol tart minket egymástól a gyerekekkel, akiknek bár nem vagyok a biológiai apja, nevelőjükként és elsősorban barátjukként mindig is fontos része voltam az életüknek. A tizenkét éves Balázs nem sokat változott mióta nem láttam, és az ő legnagyobb bánatára egy centit se nőtt azóta, de szerencsére nem csak külsőre, de belső tulajdonságait tekintve is maradt a régi. Türelmes, nyugodt, kedves, vidám lényének közelsége mindig jót tett, és olyannyira hasonlít a sajátomra, mintha valóban a fiam lenne.
Dalma azonban teljesen meghökkentett. Hosszú, barna haját rövidre vágatta és majdnem fehérre festette, a ruhája látványától meg majdnem megfagytam. Tény, hogy tizenhat évével eléggé benne jár a kamaszkorban, de nem hiszem, hogy csupán ez ennyire kifordította volna magából. A válást jobban okolnám érte. Csevegését hallgatva azonban nem tettem szóvá megváltozott kinézetét, mert abból azt szűrtem le, hogy azért olyan sokat mégsem változott az én kislányom.

Most, hogy már második napja vannak nálam, és nagyrészt felfedezték a birtokot és megismerték a hátasokat, úgy gondoltam ideje, hogy kicsit a faluban is körülnézzenek. Mivel Balázsnak nemrég volt a születésnapja, és mint kiderült mindenképpen valami kisállatot szeretne magának, a varázslény kiskereskedés felé vesszük az irányt. Belépéskor köszönünk, és én csak aztán nézek körül igazán. Odabent tartózkodnak már páran, és nem is akárkik. A nő, akit szeretek most kevésbé virul, mint szokott, bizonyára miattam. Na, nem mintha rajtam ne látszódnának az álmatlan éjszakák nyomai.
 - Húú, Norbi, nézzük meg a patkányokat! - húz maga után Balázs, és miközben felvetem neki, hogy talán egy bagollyal jobban járna, még vetek egy pillantást Ena felé. Nem veszem észre, hogy a mögöttem haladó Dalmának feltűnik a nő iránti érdeklődésem, aki azonban megvárja míg öccse teljesen leköti a figyelmem újonnan kialakult patkányrajongásával, és elindul Ena felé.
 - Megtudhatom, hogy mi köze magának az apámhoz? - áll meg előtte felvont szemöldökkel, mosolytalanul, szigorúan számonkérő arckifejezéssel. Bár bátornak mutatja magát, fél a nő reakciójától, de attól jobban, hogy nevelőapja még messzebbre kerül tőle, mint amennyire már így is érzi, hogy eltávolodnak egymástól. Jobb kezét a háta mögé rejti, hogy eltakarja remegését, a balt viszont csípőre teszi, hogy határozottabbnak tűnjön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Balázs hajthatatlannak tűnik, már ami patkánytulajdonossá válását illeti, így hát megpróbálok segíteni neki kiválasztani a megfelelő példányt. Mindeközben nem veszem észre, hogy Dalma már Enával beszél.
 - Az orvosa? - vonja össze értetlenül a szemöldökét, és egy pillanatra félni is elfelejt a saját maga által generált szituációtól. - Miért lenne szüksége orvosra? Beteg?
A rettegés újra összeszorítja a szívét, de ez másféle félsz, mélyebb, csontig hatoló, mely minden erőt kiszippant az emberből. Agya azonban hazugságot szimatol. Ahogy a nő beszél, a sóhaja, sőt Norbi rá vetett tekintete is egészen mást sugall, elvégre nem véletlenül állt elé kérdőre vonni.
 - Ne kamuzzon! - rázza meg a fejét ingerülten. - Ha olyan beteg lenne, hogy szüksége lenne saját, állandó orvosra, szólt volna róla. Ő nem olyan ember, aki ilyesmit eltitkolna előlünk.
Látható, hogy a lány teljes mértékben bízik nevelőapjában, róla elképzelni rosszat talán nem is tud. Ellenben a nő rosszul indít nála a hazugsággal, amivel anyja is sokáig etette mindannyiukat. A főszerkesztő úr a legjobb barátja. Csak kirándulni mennek. Csak a munka miatt kellett olyan sokáig bent maradni. Hazugság mind, és erre Dalma figyelme igazán ki lett élezve.
Mikor Ena indulna, utána nyúl, megragadja a karját, majd rögtön el is engedi. Csupán reflex volt, meg is bánja, de nem akarja, hogy a nő ilyen könnyen lelépjen. Odébb is lép, hogy kicsit elzárja az útját, miközben egy rövid időre apja felé pislog, hogy lássa az még mindig öccsével van-e elfoglalva. Norbinak továbbra is csak a hátát látja, és Balázs lelkesedésének hangjai bizonyára minden mást elnyomnak a férfi számára.
 - Maga az új nője igaz? - vágja rá nem túl udvariasan, figyelmen kívül hagyva Ena távozási szándékát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

A hangos szóváltásra fordulok meg, de már csak azt látom, hogy Ena elhagyja a boltot, Dalma dacosan összeszorított szája széle pedig remegve lekonyul. Bár rá nézek, ő nem viszonozza a pillantást, inkább elfordul.
 - Nézd meg azokat a ketreceket is! - biztatom egy fejsimogatás kíséretében Balázst, és a bolt egy távolabbi sarkába mutatok. Ő előbb a nővérére, majd rám néz, végül bólint. Okos tekintetén látom, hogy rögtön megértette miért lett arrébb küldve, és nyugodt jelleméhez illően hiszti nélkül teszi, amit kérek tőle.
Mire azonban újfent Dalma felé fordulok, legnagyobb meglepetésemre Ena is visszatér. Hangján hallom, hogy zaklatott, és tudom, hogy bármennyire is felnőttnek akar tűnni a lányom, belül még mindig egy bizonytalan kamaszlány, aki ezt a helyzetet biztosan nem tudja kezelni.
Melléjük lépve finoman megérintem Dalma vállát, mert látom rajta, hogy már vágna is vissza valamivel. Nem gondolná át, odavágna valamit, ami az eszébe jut, mert nem akarja, hogy az utolsó szó másé legyen. Érintésemre lehajtja a fejét, nem néz egyikünkre se.
 - Nem szúrtál el semmit - szólok közbe, majd a lányhoz fordulok. - Segíts kérlek az öcsédnek választani!
Rám néz, a tekintete kérdő, sértett és dacos egyszerre. Látom, hogy csak azért is maradna, de aztán mégis elfordul, és szó nélkül ott hagy minket.
 - Ők az exfeleségem gyerekei még az első házasságából. Mivel "csak" a nevelőapjuk vagyok, illetve voltam, így nincs jogom a láthatásukra, Zita fél éve nem engedi, hogy találkozzunk, nagyjából a válás óta. - Mély sóhajt veszek, és a szemébe nézek. - Mielőtt a szememre vetnéd, hogy nem meséltem róluk, elmondom, hogy azt hittem a nagykorúságukig nem is találkozhatok velük többet, és túl fájdalmas volt rájuk gondolni. Nem hiszem, hogy hibát követtem el, és úgy éreztem megérted, elvégre te sem beszéltél a szüleidről, vagy a gyermekkorodról.
Ezt is értettem az alatt korábban, hogy nem ismerjük egymást. Nem csak arról van szó, hogy nem tudom mi a kedvenc étele vagy a legboldogabb emléke. Semmit nem tudunk egymás múltjáról, azokról a dolgokról, személyekről, eseményekről, amik a leginkább meghatároznak minket.
 - Dalmának bocsáss meg, kérlek! Akármit is mondott, csak a sértődött és féltékeny tinédzser beszélt belőle, aki nem akarja elveszíteni a második apját is.
Talán nem kellene mentegetnem, de ő az én kislányom, és nem szeretném, ha Ena haragudna rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Attól, amit mond megkönnyebbülök, de szívem továbbra is olyan hevesen ver, mint azóta, hogy belépésemkor megláttam őt. Iránta érzett szerelmem cseppet sem fakult, ezt már biztosan tudom. Ha nem jöttek volna a gyerekek, már rég beszéltem volna vele. Kellett is volna, de egyszerűen nem tudtam hol és mikor is kezdjek bele. A véletlen sem segített közbe, mert valahogy folyton elkerültük egymást, s végül már nem tudtam hogyan és mit mondhatnék.
De most itt áll előttem, és egy valóságos csoda, mint mindig.
 - Majd te megnyugtatod. Szeretném, ha megismernéd őket. Őket is - teszem hozzá, majd halványan elmosolyodom. Erre hetek óta nem volt már példa, ajkaim azóta majdnem elszoktak a görbüléstől. - Te nem az orvosom vagy, hanem a nő, akit szeretek, és ha szerinted is lehetséges még, akkor adjunk még egy esélyt magunknak. Én mindennél jobban vágyom erre.
Kezemet kinyújtom felé, várom, hogy megfogja, vagy figyelmen kívül hagyja. Ha úgy dönt, életéből pazarol még rám időt, oda fogom vezetni a gyerekekhez, hogy bemutassam nekik.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Átölelem őt, szorosan magamhoz húzva tartom talán egy percig is mielőtt ellépnék tőle. Tudom, hogy a gyerekek figyelnek minket, de talán pont ezért teszem. Ezzel megmutatom nekik, hogy mennyire fontos számomra a nő.
 - Örömömre szolgál, ha megismerhetem. A szüleimen kívül nekem sincs igazán családom, bár ez a két gyerek, ha nem is a sajátjaim, de rendkívül fontosak számomra.
Kissé meglep az öröklés rész, bár nem vagyok benne biztos, hogy pontosan tudom mit jelent a hacienda. Nem mintha a vagyon ne lenne jelentéktelen egy olyan családban, mint az enyém. Akár szegény, akár gazdag, a szerelemem nem ezen múlik.
Hagyom, hogy belém karoljon, így vezetem oda a nagyobb rágcsálókat rejtő ketrecekhez, ahol Balázs már csillogó szemekkel fogad. Tudom, megtalálta álmai kisállatát, de sejtem, hogy nem fogja szóba hozni, amíg azt nem érzi, hogy eljött az ideje, vagy amíg rá nem kérdezek.
 - Maga Ena - szólal meg bólintva Dalma mielőtt bármit is tehetnék vagy mondhatnék. A tekintete hideg, sértettség csillog benne. - Egy ideje a leveleiben másról se olvasni - teszi még hozzá elhúzott szájjal.
 - Ő itt Harmath Dalma... - kezdem a bemutatást, de lányom közbevág: - Szvelovszky Dalma!
Arckifejezése mogorva, szemét dühösen villantja rám. Én csak bólintok, valószínűleg a névátírás még nem történt meg, vagy egyszerűen csak ezzel akarja jelezni Enának, hogy neki több köze van hozzám, mint a nőnek. Még szoknom kell, hogy kis méregzsák lett belőle.
 - Ő pedig Balázs - intek a fiam felé, aki kissé feszengve, de mosolyogva bólint: - Örvendek.
Mást nem is mond, várja, hogy a nővére felől érzett düh és a helyzet okozta feszültség enyhüljön.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Dalma elhúzza a száját, amikor Ena arra utal, hogy szeretem őt, de aztán nem szól semmit, inkább félig elfordulva úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy a nő felé nyújtotta a kezét. Nem szólok rá, de tudom, erről később még el kell beszélgetnünk, mert akármilyen dühös vagy sértett, a jó modor attól még fontos.
Balázs viszont örömmel fogja meg a kezét, finoman meg is szorítja mielőtt elengedné. Mindig boldoggá lehet tenni azzal, ha felnőttként kezeled, és a kézfogás egy ilyen dolog.
 - De, azt akartam - meséli fiam láthatóan megkönnyebbülten, hogy egy biztonságos témára terelheti a beszélgetés fonalát. - Aztán megláttam őt - mutat egy közepesen nagy ketrec felé. Közelebb lépek, hogy megnézhessem mi is az, aminek velem ellentétben sikerült lebeszélnie a patkányokról Balázst. Odabent egy macska-nyúl-egér keverék lény ücsörög, orrocskáját mozgatja, füleit billegeti, és úgy összességében egy puha szőrmóknak tűnik. Alig tenyérnyi még, és ezüstös, vastag bundája nagyobbnak is mutatja valóságos méreténél.
 - Pont őt szeretnéd? - kérdem, mert a ketrecben rajta kívül több példány is van, melyek színükben különböznek csupán a gyerek által választottól. Mivel Balázs bólogat, tekintete pedig egyértelműen örömtől csillog felkeresem az eladót, hogy lebeszéljem vele a csincsilla vételt, addig is magukra hagyva szeretteimet, remélve, hogy vér azért nem fog folyni. Dalma rögtön kihasználja a helyzetet, hogy undok pillantással végigmérje a nőt, de nem szól semmit. Tekintetében valahol mélyen félelem rejtőzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Amíg én a kereskedővel beszélem le az anyagiakat és az egyéb tudnivalókat, Dalma figyelmesen végighallhatja Enát. Válasza nem kifejezetten ingerült, de azért érezni rajta némi visszafojtott indulatot.
 - Nem érdekel a színpadiassága, én nem rovok ki büntetést senkire. Ahogy az anyám se izgat. Nem véletlenül hagyta el két férfi is. Ha valaki saját magának ássa a gödröt, nem meglepő, ha beleesik. Persze örülnék, ha még együtt lennének, de csak azért, mert akkor ő továbbra is az apám lenne. Mármint jogilag is, mert hiszen most is az, bárki bármit mondjon. De tudom, hogy Norbi sokkal jobbat érdemel az anyámnál. Csak arról nem vagyok meggyőzve, hogy maga lenne az a jobb.
Halkan ejti a szavakat, hogy kettejükön kívül más ne hallja, és kivételesen mélyen a nő szemébe néz. Jelzi neki, hogy ez egy olyan meccs lesz, amit ő mindenképpen lejátszik, és a győzelemre hajt. Bármit is jelentsen ez a végeredmény szempontjából.
Közben Balázs nagy bátran belenyúl a ketrecbe, kiveszi a csincsillát, és közelebbről is megismerkedik vele, próbálván nem figyelni a két nő beszélgetésére.
 - Segítesz majd elnevezni? - áll végül a nővére elé Ena felé fordulva és tőle kérdezve, ezzel egyben figyelmeztetve testvérét, hogy eleget mondott, a mai napra kössön fegyverszünetet. Dalma persze először sértődötten felhúzza az orrát, végül megvonja a vállát és egy sóhajjal kiengedi a feszültsége egy részét. Az öccse mindig is tudott hatni rá. Sokkal jobban, mint bárki más, nálam is jobban.
 - Azt hiszem ideje hazamenni - toppanok a szituáció kellős közepébe, kezemben egy zacskóval, amiben már benne van egy közepes méretű ketrec, némi csincsillatáp, pár játék, állatvitaminok, és egy állattartási kézikönyv is, mely kifejezetten ezekről a rágcsálókról íródott. - Velünk jöhetnél - nézek szerelmemre, de persze nem sértődöm meg akkor sem, ha netán nemet mond a felajánlásra. Dalma láthatóan nem kedvelte meg, és minden egyes szavát, tettét figyeli, elemzi, értékeli. Megértem, ha egy kevés időre felszabadulna ez alól a nyomás alól. De szeretném, ha tudná, hogy én szívesen látom, akkor is, ha a gyerekek itt vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Már nem is emlékszem mióta ülök mellette el-elbóbiskolva. A gyógyítók néha megpróbáltak elküldeni paravánnal eltakart ágya mellől, de végül sikerült megértetnem velük, hogy hiába minden, nem megyek el, amíg fel nem ébred.
A szemeim alatti karikák egyre sötétebbé váltak az idő múlásával, míg maguk a látószervek véreressé váltak a fáradtságtól. Hátradőlve a széken, karjaimat a mellkasomon összefonva hagytam, hogy az álmosságtól időnként leragadjanak szempilláim, hogy aztán megérezve, hogy éppen leesni készülök, ijedten feltekintsek és visszanyerjem az egyensúlyom. Aztán mindezt elölről.
Valószínűleg neki is hasonló érzés lehetett, amikor én feküdtem egy ilyen ágyon, de nem kifejezetten örülök neki, hogy most már - ez ügyben - jobban megértem őt. Legutóbb ott hagyott az erdőszélen, miután jól lehordott, de sajnos a döntésem nem tudta megváltoztatni. Ha nem csak egy másolat akarok lenni, valami, ami kielégítő mértékben hasonlít a korábbi verzióra, mennem kell. Meg kell találnom azt az embert önmagamban, aki lenni tudok. Kipróbálni dolgokat, élvezni az életet. Megtudni mire vagyok képes.
Nélküle is menni fogok. De szívesen magammal vinném. Önzőség tán részemről, de ez az új énem mer önző lenni. És ez valahol elégedettséggel tölt el. De előtte szeretném, ha felébredne. Ha meggyógyulna. Ha - most egy másfajta kérdésre, de - megint igent mondana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Végre nyitja a szemét, bár ahogy rám néz, az megfagyasztja ereimben a vért.
 - Nem vagy vicces - morgom halkan, pedig tudom, hogy ő pont nem az a fajta, aki ilyen humorral próbálkozna. Nem is gondolom komolyan, tekintetembe félelem költözik. Figyelem arcát, kifejezéseit, próbálom elkapni a pillanatot, amikor kiderül, hogy tényleg csak ugrat, esetleg ez valamiféle bosszú azért, mert nem tudok maradni.
 - Szóljak a gyógyítóknak? - emelkedek fel félig a székből, elvégre csak addig akartam mellette szobrozni, amíg felébred. Hogy lássam a körülményekhez képest jól van. Valószínűleg amúgy sem lát szívesen, és most pihenésre lenne szüksége elsősorban. Közben pedig figyelmen kívül hagyom, hogy azt állítja nem ismer meg. Az igazat megvallva nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. - Szükséged van esetleg valamire? Ha gondolod, hozhatok be neked ruhát vagy...
Valójában ötletem sincs mire lehet szüksége így pont az ébredés után. Valószínűleg arra, hogy ne beszéljenek ökörségeket mellette.
 - Nem akarlak zavarni - teszem még hozzá. - Esetleg visszajövök később.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy általában, úgy most sem tudom kitalálni, mit is akarhat, mire vágyik igazán. Szavaira elönt a düh, de hagyom, hogy megragadja a kezem, nem húzom el tőle. Jól esik az érintése még ennyi veszekedés és rossz után is.
 - Nem attól félek, hogy nem felelek meg másoknak, hanem, hogy önmagammal nem leszek képes kibékülni. Nem vagyok az, aki régen. Valaki mássá váltam, és ezt az embert még nem ismerem. És egyáltalán nem segít, hogy itt mindenki vár tőlem valamit, amit lehet, hogy sosem fogok tudni megadni. Szeretném megismerni és megkedvelni azt, aki most vagyok, hogy el tudjam fogadni és hinni, hogy valaki más is képes szeretni őt.
Önző vagyok, ez tény. Ez lehet, hogy egy új jellemvonás, ahogy a türelmetlenségem és a hirtelen haragom is az. De lehet, hogy mindig is bennem bujkált, csak elfojtottam.
Mikor elkezdek beszélni, még teljesen átjár a düh, de lassan fáradni kezdek és ezzel együtt mintha a haraghoz kellő energiát is elveszíteném. Mikor elenged, kissé megszédülök, és csak ekkor jövök rá, mit is csinált. De nem zavar. Ha ezzel segíthetem a gyógyulását, többet is elvehet.
 - Az egymásért hozott áldozat - ismétlem halkan a szavait. - Szóval neked megfelelne, ha egy olyan férfi lenne melletted, aki képtelen elfogadni saját magát? Aki sérült, nem csak testileg, de elveszítette az önmagába vetett hitét is? Az a baj, hogy nem vagyok mártír alkat. És úgy gondolom, hogy te megérdemled, hogy egy teljes ember legyen melletted.
Közelebb lépek hozzá, és most én fogom meg a kezét, ha hagyja. Ha, nem, akkor csak a tekintetét próbálom rabul ejteni.
 - A szerelem mindenkinek mást jelent. Van, akinek együtt jár a barátsággal, más a biztonságot keresi, és van, aki perzselő vággyal elégszik meg, de nincs szüksége mély lelki egybefonódásra. Nem mondhatod, hogy szeretsz, hisz jelenleg nem is ismersz. És én nem mondhatom, hogy szeretlek, mert jelenleg azt sem tudom, hogy én ki vagyok. De tudom, hogy fontos vagy számomra. Senki nem volt még ennyire az, mint te. Szeretném, ha velem jönnél. Ha velem együtt ismernéd meg azt, az embert, aki vagyok. Semmi ígéret, semmi elvárás. Csak egy új esély. Jelenleg csupán ennyit tudok nyújtani.
Nem sok, de valami. Elengedem a kezét - ha egyáltalán foghattam -, hátrébb lépek. Nem a válaszra várok, inkább csak arra, hogy hozzá szeretne-e még valamit tenni. Én várni fogom egy megbeszélt helyen egy megbeszélt időpontban. És, ha nem jön el, egyedül indulok útnak, de a szívem egy része itt fog maradni vele.