Sziasztok!
Szerintetek lecsós szeletet vagy natúr szeletet csináljak meggy szósszal? *gondban van*

Oké. Ezt elírtam. Szóval lecsós vagy meggy szószos? Együtt sem hangzik rosszul, kompot és pöri érzés lehet

Liam Laoiseach

 Miután Juan Alberto bácsi és Eva néni megérkeztek ők vették át a temetés intézését, nekem most már jut időm, hogy elkezdjem kialakítani itt a saját életem alapjait. Bizakodó vagyok, mert a sürgős bagolyban, amit visszakaptam a minisztériumból az áll, hogy ha benyújtom a megfelelő kérvényeket, akkor honosítani tudják a gyógyítói oklevelemet. Sőt még a muglik közt megszerzett toxikológusi diplomámat is. - Nem lenne rossz, ha tényleg sikerülne. Bár a bürokráciában annyira azért nem vagyok nagy bizalommal. Na mindegy, marosan úgyis kiderül, mert épp most ballagok kifelé a hivatalból. Az ott dolgozó ügyintéző azt ígérte, hogy tizenöt napon belül választ fogok kapni. - Kíváncsi leszek.
 Lesétálok a magas lépcsősoron ami az épülethez vezet és utamat a közeli park felé veszem, ahol szeretnék megreggelizni, de ahogy elhaladok egy sikátor szerű, szűk utca mellett, észrevétlenül a nyomomba szegődik valaki. Olyan ügyesen csinálja, hogy pár méter alatt mögém ér és kezét már a hátizsákomra is tette. Ekkor szinte tudat alatt egy kis nyomást érzek a vállamon, ezért hátra fordulok, vagyis próbálok de a tolvaj már rántja is elfelé szinte velem együtt a zsákomat és inalni kezd, akár a villám. - Mit tesz ilyenkor egy boszorkány?
 Konkrétan, hogy a holló csípné meg semmit, mert muglik vannak mindenütt, így hát kiabálni kezdek, mint akinek a tyúkszemére léptek.- Segítség! Fogják meg! Tolvaj! -csak úgy zeng tőlem az utca és remélem lesz valaki, aki tényleg segít is, mert az a mocskos nyomoronc árkon-bokron túl lesz, mire én fel tudom vele venni a tempót varázslat nélkül. Sosem voltam jó futó, sőt mit ne mondjak a lábaim piszkafák a felső testem meg begyben erős, egy szóval nem vagyok egy sprinter alkat. Na meg minek rohangálni, ha van seprő, vagy más egyéb, nem igaz? De most azért örülnék ha menne 50 alatt a 100. Azért nekilódulok hátha és közben továbbra is, már amennyire a lihegéstől tudok, kiáltozom és mutogatok felé.
   

Végül meggyszósz lett, mert valahogy a mezát juttatja eszembe.  
Köszönöm azért a segítő támogatást a lecsó nevében is.

Lora Fontaine - 2017.09.04. 13:00


Figyelj, ha egyszer lesz tali Szegeden, vagyis konkrétan nálam, akkor főzök nektek finomakat.

Tudok azért mást is, nyugi.

Emily

Egy újabb épületet nézek meg. Ez három szintes, ha minden igaz és közel van minden fontos csomóponthoz a faluban. Legalábbis ezt mondták róla. Remélem tényleg így van. Frekventált hely kell de csendes. Könnyen megközelíthető de eldugott. Furcsa igények ezek, de jó okom van rájuk. Épp a megbűvölt térképen nézem magam ahogy miniatűr énem motorja mellett álldogál. Mint a valóságban. Annyi a különbség, hogy felülről látok minden környező utcácskát azok nevével. Betájolom magam, összegöngyölöm vezérfonalam és felszállok a gépre, mely halk doromboló hanggal kísérve visz célom felé. Hirtelen a semmiből azonban elém száguld egy gördeszkás. Satuféket húzok vasparipámnak és felkiáltok? - Egek! Vigyázz az útból!

Emily

Lefékez-kitér-fut-kérdez. Ezt így mind, nagyjából egy perc alatt. Nagyot fújok, előre hajtom a fejem, a pulzusom az egyekben, a vérem a dobhártyámon dübörög és szerintem még eltérő színű szemeim is szikrákat szórnak. - Én megvagyok, de a francba már, miért nem nézed meg jön-e valaki az úton, ha már ilyen eszelős tempóban robogsz azzal a deszkával?! Szerencséd, hogy sikerült odahúznom neki egy satut, különben most vakarhatnálak a nem létező szélvédőmről...Egek!- ingerkedem, spanyol vagyok részben és ha megijedek, akkor kiütközik rajtam a heves természetem. Nem akartam letorkolni, ezért igyekszem gyorsan lecsillapodni. Leszállok motoromról, ami egykor Blasé majd Temié volt, és odalépek elé. - Te rendben vagy? - kérdem kicsit aggódva

Ahoj

Cesare Alfonso Belmonte - 2017.09.06. 13:17


:D Ez szép volt.

Amúgy most végeztem a munkával, az ebéddel egy sárkánnyal..ja azzal nem Szóval kb. ennyi. Nálatok mizu?

Emily

 Oké, én már csak ilyen vagyok, heves. Látom a deszkás lánynak nincs baja, ezt meg is erősíti és hangjából na meg hanyag mozdulatából arra következtetek nem hatotta meg a dolog. - Ahha, szóval erre felé nem járnak motorral...Pompás. -morgom szinte magam elé - Ezt valahogy Temi mindig elfelejtette mondani...fut át a nem épp kedves gondolat az agyamon, de inkább fújok egyet és csak utána szólalok meg. - Amúgy a nevem Evena, a tiéd? -nyújtom kezem a leányzó felé, picit békejobb gyanánt is.

Amikor egy majdani cosplay fotózás kedvéért átlényegülsz Olivanderré...na az felbecsülhetetlen.

Emily

 Emily, mert most már a nevét is tudom, elmagyarázza nekem, hogy itt a bringázás dívik. Ám legyen, de én maradok a motornál, csak innentől kezdve lassabban, amúgy öregesen csordogálok majd az utakon. Erről eszembe jut szegény Thobias papa, aki teljesen kiakadt, amikor egy Rubyáéknál töltött nyaralás után nagy elánnal meséltem neki, hogy Blas megtanított engem motorozni. Alig múltam el tizenhat éves. - Igen ide fogok és nyitok itt egy patikával egybekötött rendelőt, tudod gyógyító vagyok. -mondom és rájövök, hogy a fekete pólómban, a világoskék farmeremben, a bőr kabátomban és a majdnem térdig érő csizmámban inkább nézek ki valamiféle metálpipinek, de vigye kánya ilyennek is kell lenni.  

Emily
Motorom

 Kapok némi információt a falu történetéről, de annak jobban örülök, hogy tetszik neki az ötlet, hogy végre legyen egy mugli kifejezéssel élve háziorvosuk. Persze jóval több szeretnék én azért lenni, és nem csak a képzettségeim okán. - Igen, épp most megyek megnézni a potenciális jelöltet. Ha van kedved velem jöhetsz, csak kapd a hónod alá a deszkát és pattanj fel. Elviszlek. Ajánlom fel és mutatok fejemmel a régiségszámba menő két személy számára is kényelmes vasparipám felé.

Liam Laoiseach

 A sok vakegér telefonnyomogató, közösségi hálón lógó, agyhalott mugli...Komolyan, néha ilyenkor úgy odamennék és kikapnám a kezükből azt a nyomorult kütyüt, aztán földhöz vágnám és addig taposnám míg csipog. Na mindegy. Kezdek lemondani a zsákomról, pedig tiszta bőr és tele volt fontos dolgokkal, mint két tábla csoki, három szendvics, hét deci bodzás üdítő, diplomamásolatok... Hiába szaladok lélekszakadva, lassú vagyok és a tolvaj már el is tűnik majdnem előlem, amikor elviharzik mellettem egy alak és egy aktatáskát nyoma kezembe. Szó szerint köpni-nyelni sem tudok, bár a tüdőmet majd kiköpöm, így még utána sem tudok kiáltani, mert elinal ő is. Irdatlan gyors a fickó! Talán mégis vannak még rendes emberek ebben a városban, akik segítenek ha baj van?
 Lelassítok és próbálok levegőt préselni magamba, nem sok sikerrel. Köhögök, zihálok és kicsit még el is lilulok, na meg persze elkap a légszomj miatti vertigo. Megtorpanok és még mielőtt bajom esne gyorsan leülök egy kapualjba. Már bánom, hogy vonattal jöttem és nem motorral, ahogy terveztem. Mogyorószín farmer, barna éktalpú, bőr félcipő, barna v nyakú felső és bőrdzseki van rajtam, hajam felkontyolva tarkómnál. Kiengedve csípőm alá érne és kicsit kényelmetlen volna, ezért tettem ma fel. Pihegek de lassan helyreáll az oxigénellátásom így ismét talpra emelkedem és lassabb tempóban megindulok arra amerre a két futóbajnok tartott. Hátha az egyik visszaszerezte azt nekem, amit a másik ellopott tőlem.

Dr. Mácsai Zója

 Kezemben egy agyonolvasott, cafatokká gyűrt és könnyekkel jócskán megáztatott papírral baktatok az esőben egy ház felé, ahol a levélben megemlített doktornő lakik. Nagyon remélem, hogy otthon találom, bár mint gyógyító tisztában vagyok vele, hogy a pihenő nap fogalma, mint olyan, számunkra nem létezik. Mi nulla huszonnégyben a hivatásunknak élünk. De hátha. Elérek a bejáratig. Bekopogok, nem túl halkan, de nem is túl erélyesen és várom a hatást.  

Dr. Mácsai Zója

 Két pöttöm nyit ajtót. Tehát vannak gyermekei. Szerencsés. Aranyos kis mazsolák, köszönésük nagyon illedelmes. - Sziasztok! Anyukátokat keresem. Itthon van? -mondanám de már a kisfiúcska meg is előz és szólítja a nevezettet. A nő pedig már jön is és üdvözöl. Biztosan feltűnt neki a hasonlóságom szegény unokanővéremmel, csodálkoznék rajta, ha nem, mivel a levél szerint nagyon jóban voltak. - Jó estét! Bocsásson meg, hogy itthon zavarom, a nevem Evena Noxen és Artemisia Rubya ügyében jöttem. - kezdem udvariasan.

Dr. Mácsai Zója

 A hölgy beinvitál, a gyerkőcöket pedig nagyon taktikusan a tévézés varázsszóval távozásra bírja, hogy így kettesben maradhassunk. A halál még nem ilyen ártatlan füleknek való téma. - Semmi gond én is épp Bogolyfalvára költözőben vagyok, csak nekem még laborfelszereléseim is vannak. -legyintek mosolyogva. - Köszönöm egy ujjnyi kávét sok tejjel elfogadok. - remélem nem okozok gondot a tej dologgal, de én így iszom a kávét. Leülök az asztal mellé és míg a nő ügyködik én szóval tartom. - Úgy tudom, önök jóban voltak és, hogy az unokanővérem személyes holmiját önnek adták oda. Azokért jöttem és, hogy picit többet megtudjak a halála előtti állapotáról, bár ez ellen a szülei tiltakoznának...

Dr. Mácsai Zója

 Megérkezik a kávéval együtt és sok fajta tejjel, ami meglep. Nekem a sima, jóféle zsíros házi a kedvencem, így azzal öntöm fel a finom illatárral körbelengedezett bögrét. - Köszönöm. - Szavait hallva félreteszem a hozzátartozó megtörtségét és egy másik mentalitást veszek magamra, a hozzáértő, a Szent Mungóból dicsérettel és nehéz szívvel elengedett gyógyítóét. - Mint kollégától kérek öntől posztumusz konzíliumot, higgye el teljes mértékben elszeparáltam a családtag énemet. Kérem mondja el a kórismét? -nézek rá eltérő színű szemeimmel, melyekben hideg érzelemmentesség fénye gyúl.

Dr. Mácsai Zója

Szótlanul figyelemmel hallgatok. Igen a depresszióját ismertem, a bipoláris részt is és bizony a társfüggőségbe ragadtatásból összehozott kapcsolatszerűségeit is, hiszen megírta, de folyton csalódott. "Egyikük sem ő" írta mindig. Egy gyermek elveszítése a legnagyobb tragédia, még annál is nagyobb ha ideje korán elárvul az ember, én már csak tudom. - A kezelések ezek szerint nem hatottak. Próbálták mugli kedélyjavítókkal is gondolok itt a lítiumos szerekre? - a pszichiátrián sokszor láttam ilyet, a test már a gyógyszerekre sem reagál, Teminek pedig még egy igen komoly alapbetegsége is volt, és a kartoték szerint végül a szíve döntött úgy hogy nincs tovább. - Ön úgy véli valamilyen szinten suicidummal állunk szemben? -kérdezem de valahol tudat alatt a választ magam is megadhatnám, de nem teszem.

Dr. Mácsai Zója

 Kicsit meglepnek a mondatok, amiket hallok. Nagyot kortyolok kávémba mielőtt megszólalnék. A szám kiszáradt kissé, de ez a megjegyzem nagyon finom aromájú ital nagyon sokat segített most. - Talán furcsán hangozhat, de én hiszek abban, hogy ha a lélek már nem érzi, hogy maradása volna a világon, a test is követi. Tudja az egyik nagyszülőm révén inuit vagyok, ebben nőttem fel, félre teszem hát néha a tanultakat, mert igenis van úgy, hogy már nincs, ami itt tartsa az inuát, és akkor az visszatér azokhoz, akik odaát a Nagy Szellemmel és az istenekkel együtt várják. -mesélem és remélem nem csinálok magamból bolondot, mert megosztottam hitemet, vagy veszítem el gyógyítói hitelemet kolleginám előtt.

Dr. Mácsai Zója

 Jól esik a megértése, hallott már a vélák különleges vallási és éltmódjáról, no meg persze szépségük hatalmáról és néha, főleg vézna és sebhelyekkel "díszített" kamaszként arról álmodott, hogy milyen jó lehet vélának lenni. Szépnek, igézőnek és mindenki által csodáltnak. Azután persze rájött, hogy neki is van valamije, több valamije is, ami igézővé teszi. - Sajnos ahogy múlnak az éveink egyre több ilyen veszteséggel kell majd szembenéznünk. De ez a világ rendje és hiszem, hogy Temi már egy jobb helyen van. Jut eszembe, a búcsúztatója itt a bogolyfalvi temetőben holnapután lesz. Szerette volna ha ön is ott van. -sóhajtok egy mélyet és felhajtom a kávé maradékát.- Milyen holmik maradtak önnél? Miket adott ki a klinika? -kérdezem, mert valójában főleg emiatt jöttem el.

Dr. Mácsai Zója

 Ahogy a nő eltűnik elgondolkozom, vajon miért engem kért meg abban az átkozott levélben ezekre a dolgokra. Ekkor visszatér Mácsai doktornő és leemeli a doboz fedelét. Azonnal összeszorul a szívem. Belém mar a szomorúság és a fájdalom. Kiemelem unokanővérem pálcáját és megforgatom ujjaim közt. - Fekete ében, tehsztrálszőr maggal, 13 hüvelyk, vagyis 33 cm, jóságos és kifinomult, nem túl rugalmas. - idézem Thobias papa szavait -...Testvérek voltak...- húzom elő sajátomat és teszem le mellé. - Oh Temi... - sírom el magam, mert ahogy itt van most előttem az a pár dolog, ami végig vele volt ideidézte elém őt. - Bocsásson meg, köszönöm, hogy megőrizte ezeket. El fogom juttatni a szüleinek. - nézem még pár pillanatig a holmikat, majd visszapakolom a dobozba az összeset és lezárom egy bűbájjal, hogy csak Eva néni tudja majd kibontani újra. - Ne haragudjon hogy eddig raboltam az idejét. - törlöm meg szemem és felállok az asztaltól.

Dr. Mácsai Zója

 Miután szomorúságom kitörő hulláma elvonult, jobb kedvem lett. Kedves gesztus volt a nőtől, hogy megsimogatta a hátam és nyugtatni próbált. Ezt felírtam magamnak, mint ittlétem első nagyon pozitív élményét, apropója ellenére is. - Köszönöm, de nem szeretnék zavarni, és a szálláshelyem sincs messze, úgyhogy indulok is. -mosolygok és ellépek az asztaltól megindulva a kijárat felé. Most valahogy nehéz volna egy boldog családi asztalnál ülni, de nagyon jól esett maga a meghívás ténye is.- Még egyszer köszönök mindent és ha lesz ideje szívesen látom vendégül új otthonomban én is, ha már berendezkedtem. -Kezem a kilincsen, lenyomom, kinyitom az ajtót és kisétálok. - További szép estét! Viszlát! - köszönök el, majd utam a csepergő esős estében ideiglenes lakóhelyem felé veszem. A csendes és puritán szobában lefekvés előtt még bemutatok egy szertartást és a magam módján búcsúzom el kedves szerettemtől. Az életem általa vesz most már új irányt.

Boldog éjfélt!

Dehogy vagy

Dolgozom na az sem produktív de utána megyek haza főzni

Na jó orcakódex (facebook) nálam is megy fű alatt

*piócás embert hívjon* Szerintem nem ragályos mert én spec sosem vetemednék munkára unalmamban, inkább eszem

Liam Laoiseach

 Már kezdem azt hinni, hogy tévedtem és a mellettem elszaladó férfi táskája valami elterelő kamu dolog és ő is a banda tagja. Erős késztetést érzek, hogy belekukkantsak a motyójába, de mivel alapvetően nem így neveltek, na jó azért nem kell a szomszédba mennem kurázsiért és furfangért, de nem teszem meg. Megállom, ahogy azt is hogy tovább induljak keresgélni és esetleg elkerüljük egymást. Inkább megvárom egy jól látható helyen.
 Nem is kell soká álldogálnom, mert megérkezik. Kezében a zsákmányolt zsákom, melyet átnyújt nekem. Nagyon erős hálaérzés fut el, főleg amikor gyorsan cserélünk és én kitapintom véletlen benne felejtett pálcám jellegzetes vonalát. Nagyon felelőtlen voltam, de amikor átvizsgálták a minisztériumi őrök nem a nadrágomba tettem vissza, hanem csak beraktam a táskámba. Mondjuk így aztán le is bukhattam volna előtte, aki biztosan mugli. De várjuk ki a végét. - Nagyon köszönöm. -mondom kedves mosollyal, miközben hátamra vetem bőr tatyómat. - Manapság még a zsaruk sem futnak utána az ilyen zsiványoknak, nem, hogy a civilek. Lekötelezett. Dr. Evena Noxen vagyok és nagyon hálás. -nyújtok kezet a férfinak, aki nagyon jól öltözött, viszont irtó fáradt küllemével szakvizsgára készülő éveim alatti önmagamra emlékeztet.  Nem hiszem hogy orvos volna, bár ki tudja, az aktatáska alapján, amit a markomba nyomott inkább hinném hivatalnoknak. Lehet, hogy inkább az, mert közel vannak a mugli minisztériumok. - Ha meg nem sértem, megvendégelhetném, amiért megmentette a diplomáimat az enyészettől? - nézek rá különböző színű szemeimmel, a bal sötét, acélkék, a jobb vöröses, fahéj barna, éljen a heterokrómia. - Szereti esetleg a kínai konyhát? - tudakolom kíváncsian és fürkészni kezdem a férfit, akinek önzetlensége példaértékű. Nem szoktam soká kertelni, kimondom, amit gondolok és most az jár a fejemben, hogy szívesen összedobnék egy kis csípős-ananászos kacsát magunknak.