Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Erőtlenül elnevette magát Kende válaszán. Tényleg ő nyerne, ezt mindenki tudja. De valamiért most eltörpült ez a tény a hangulatban. Mi történik, amiről nincs sejtéje? Miért szomorú, és miért érinti a két barátját? Ők nem szoktak szomorúak lenni, legalábbis nem mások előtt.
- O-oo - szaladt ki a lány száján akaratlanul a hang, ahogy Loki közelebb lépett hozzá. A szíve a torkában dobogott, és próbált a lehető legnyugodtabb maradni. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.
- Persze. Hogy is felejthetném el - ingatta a fejét egy gyenge mosoly kíséretében. Alsó ajka megremegett kissé, nagyon igyekezett erős maradni. - Miért mondasz nekem ilyeneket? - kérdezte, de a fejében már kezdte összerakni a képet. A sok ember, akik mind szomorúan nézték a jelenetet, Lost boi zavart tekintete, az egész. Mégse tudta igazán felfogni.
- El? Mégis hova? - kérdezte a barna zakatoló mellkassal. Szeme megtelt nedvességgel, de sűrű pislogások mellett eltüntette őket.
- Ha mész, akkor én is - szólalt meg az előzőekhez képest határozottan. - Öt perc alatt összepakolok, sőt csak Srtut kell és mehetünk - csúsztatta ki Loki kezéből a sajátját a lány, ezzel is mutatva, hogy ő nem hajlandó elköszönni.
- Te is jössz? - fordult Kendéhez, ezzel a kérdéssel szinte kérve, hogy álljon mellette. Hogy ő se engedje el Lokit. Különben is, miért csak az ő mellkasa zakatol, és senki másé? Hiszen alig néz rá a barátja. - Te tudtad... - esett le neki. Lassan körbefordult, megnézve minden arcot, keresve legalább egy embert, aki a szemébe mer nézni. - Mindenki tudta... - suttogta maga elé, és megnyúlt az arca. Visszanézett Lokira.
- Miért én vagyok az egyetlen, aki most hall erről először? - kérdezte elfúló hangon, meg-megremegő ajkakkal, és bizony csak kibuggyant az a könnycsepp is a szeméből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A barátai, hol így-hol úgy erősítik meg a most baromira nem lényeges dolgot mielőtt az egész helyzet még tovább befeszülne. Elnézve Maet és Móricot, hátrál egyet, végig suhan tekintete az arcokon.
- Na, jó, skera emberek. Ez frankón csak négy fülre tartozik - egy biccentéssel hívja arrébb a közönséget. Naná, hogy akad köztük olyan bánat, aki tovább játssza a katasztrófaturistát. - Ti lennének Áser legnagyobb rajongói a színházban - emeli meg a szemöldökét, hogy szedjék a lábukat szépen arrébb.
A sutyorgó, már messzebbről hallgatózó társaság mellett ismét a falat támasztja és a mennyezetet pásztázza, amikor annyit hall meg halkan visszhangozni: elmegyek. Szürkéskék tekintetét azonnal a Szösztalicska arcára kapja, meg a könnyektől csillogó szemekre és onnan a dudera. Hogyan könnyíthetné meg nekik? Valahogy most sokkal nehezebben érez bármit.
Hajába túrva lépked arrébb pár pillanattal később, és lassan, egy halvány mosoly mellett kapja el Mae tekintetét.
- Most nem - ingat a fején, apró, lezser léptei közben. Éppen csak Móric arcára néz. Most nem megy vele, de Róma nem változtat majd semmin, ez kurva biztos.
Aztán megáll. Fejét kezdi lehajtani, mint amikor Károlyék gyerekként rajtakapták valami ökörségen, de a mozdulat félbe marad és valahol félúton bólintás lesz belőle. Aprót lép közelebb. - Én igen, de a többiek nem - ami most teljesen mindegy, mert volt egy olyan tippje, hogy magasról tesznek mindhárman a többiekre, akikről azt se tudja kicsodák: Marina nem miattuk sírja el magát.
Pólója szegélyét feltűrve nyúl a zsebébe, hogy egy zsepit ásson elő. Mivel nem tudja Móric hogyan fog reagálni, egy szó nélkül nyújtja a pzst a lány felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szívem szorul össze, hogy nem felejtette el. Mégis hogy tenné? Így vagyok ezzel én is. Azon a napon kerültünk először össze, és alakult ki valami olyan köztünk, ami talán két ember között még soha. Rin volt az első igazi barátom, a testvéremen kívül, és ezt a köteléket nem szakíthatja el senki.
- Rómába - felelem halkan, még erősebben szorítok rá kezére, és valahonnan nagyon messziről hallom meg azt, ahogy Kende megpróbálja eloszlatni a körülöttünk álló tömeget. Mert Rin ellép tőlem, ezzel engedi el a kezem, és nekem ezzel együtt remeg meg a térdem.
- Rin... nem... - azonban mielőtt befejezhetném, már Kendére pillant. A hangszín, amit megüt sokkal hevesebb dobogásra készteti a szívemet, mellkasom szorul össze torkommal együtt. Aprót bólintok: igen, mindenki tudta. Mindenki ma tudta meg, én pedig simán képes lettem volna szó nélkül elmenni, hogy ezt az egész helyzetet megkönnyítsem magamnak. Nem neki. Neki mindenhogy nehéz lett volna, de az, hogy így kell látnom, nehezebbé teszi bárminél azt, hogy elmenjek.
Sír. Miattam sír.
- Rin, kérlek - lépek elé ismét, kezét kapom el ismét, másikkal törlöm le a könnyet arcáról, majd nyúlok szabad kezéért is. - Nem jöhettek velem most - kezeinket emelem mellkasomhoz. - Nem mondtam el. Nem tudtam, hogy tehetném... nem akartam, hogy az elmúlt heteinket megbélyegezze az, hogy elmegyek. Nem akartam látni, ahogy sírsz. Nem akartam, hogy fájjon. Egyszerűen képtelen voltam elmondani - hajtom le fejemet, zavartan pillantok fel ismét, hogy elkaphassam tekintetét. - Sok minden változott az elmúlt hónapokban, úgy éreztem már nem vagyok annyira az életed része, mint annak idején. De nem érdekel - rázom meg fejemet. - Szeretlek. És ez nem fog változni akkor sem, ha elmegyek - hajolok közelebb, kissé lejjebb, hogy arcára csúsztatva kezeimet leheljek lágy csókot ajkaira. - Nem fog változni semmi - suttogom ajkai közé, majd egyenesedem fel és lépek el tőle, mintha nem lennének körülöttünk emberek. Mintha csak mi ketten lennénk a kastély bejáratában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Érzékelte, hogy az emberek megindultak körülötte, de pillantását végig Lokin tartotta. Róma. Sokszor beszélgettek róla. Főleg régebben, amikor még minden annyira egyszerű volt, és lehetett álmodozni. Móricnak annyit jelentett az olasz város, mint neki Magyarország. Tervezgették is nem egyszer, hogy elmennek, elszöknek oda, aztán találja meg őket akinek van türelme hozzá. Vajon mikor kezdett el kifakulni a tervből a barna?
Ezúttal hagyta, hogy a szőke tényleg megragadja a kezét, és közelebb legyen hozzá. - Hogy ne fájna? Azt mondtad sose hagysz magamra - rítt a lány, mint egy kisgyerek, aki képes volt elhinni, hogy az összes elmondott szó igaz. Sokat változtak, igen. El is távolodtak egy kicsit. De nem gondolta sose, hogy ennyire. Hogy pont vele nem osztja meg a terveit.
- Du sagde, at vi altid ville blive sammen Azt mondtad mindig együtt maaradunk - nyüszögött a lány, és szipogott egy párat. Könnyei anélkül hulltak alá, hogy egyáltalán tudatában lett volna neki. A szíve ketté hasadt, ahogy Loki búcsúcsókot lehelt ajkaira. Tompán érzett, de mégis rettentő erősen. Nem akarta elveszíteni. Nem akarta, hogy változzon az életük, hogy mások legyenek. Hogy Lokinak olyan barátai legyenek, akiket ő nem ismer, és olyan történeteket meséljen majd, amiben ő nem szerepel.
Most rajta volt, hogy leküzdje a kettejük között lévő kis távolságot, és szorosan magához ölelte a fiút, hogy az érezze az összes gondoskodást és féltést, amit érez.
- Én is szeretlek Loki. Kérlek sose felejts el - suttogta a másik fülébe, és ha lehet még szorosabban vonta magához a fiút. Mellkasa meg-megrázkódott a feltörő sírástól. Minden meg fog változni. Neki biztosan.
Ellépett egy kicsit távolabb, és pulcsija ujjával megtörölgette az arcát. - Mit mondasz Lost boi. Mégis Loki az első, aki dobbant - mosolyodott el halványan, erősnek mutatva magát legjobb barátja kedvéért. Csak egy kicsit még megerőlteti magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem is hagylak magadra - csillannak meg kékjeim. Minden eddigi tudásomat elő kell kapnom, ami az évek során rám ragadt barátnőmtől. Nehéz nyelv a dán, baszki, én meg nem vagyok valami tanulékony... de miatta képes vagyok megerőltetni magam. - Együtt maradunk. Itt leszek veled - ugyanúgy ajkaiba suttogom szavaimat, saját ajkaim néhány szónál érintik ugyanúgy övéit. Szemeimet hunyom le egyetlen pillanatra, majd távolodok el tőle. Minél tovább húzom ezt az egészet, annál nehezebb lesz tényleg megmozdulnom, és elérnem azt a kurva vonatot. Hangosan nyögök fel, ahogy a törékeny test nekem csapódik. Gondolkodás nélkül szorítom magamhoz, fejemet fúrom a barna tincsek közé, reszketegen engedem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Soha nem tennék ilyet - mosolyodom el tőle. Arcára lehelek egy puszit, hüvelyujjamat húzom végig alsó ajkán ráncolt szemöldökkel, ahogy lefelé pillogok rá. - Ígérd meg, hogyha Ádám elbassza, egy rendes lányt vagy pasit szedsz össze magad mellé, amíg nem vagyok itt. Onnan nem tudom beverni a képüket, ha bántanak - mert ebben az egy évben nem tervezek hazajönni. Egyáltalán nem. A legrosszabb, hogy látva már ennyire is Rin reakcióját, elmondani sem merem neki, hogy az az egy év, nem biztos, hogy egy év is marad. Lehet egy élet. Lehet ott maradok életem végéig, hiszen olyan sok rejtett lehetőség van abban a városban, ami úgy vonzz, mint egy jó hideg sör egy kurva meleg nyári napon. Halkan szusszanva hagyom, hogy ellépjen tőlem, halkan nevetek fel. A körülöttünk maradt embereket kezdem el fürkészni, hátha... de nincs itt. Amélia nem jött.
- Kende - lépek haverom elé, majd ölelem magamhoz szorosan. - Téged nem smárollak le, de azért bírlak. Ne érezd magad diszkriminálva, haver - szólalok meg, majd eltolom magamtól. - Vigyázz magadra - engedem el rendesen, majd tartom öklömet koccra, rögtön utána woogity-ra. Szélesen mosolyogva lépek Rin elé, utolsó csókot lehelek a homlokára, majd már tényleg az ajtó felé hátrálok. - Majd küldök képeket mennyire perfettó olasz lettem! - vigyorodom el már az ajtóban, sarkon fordulok, felkapom a csomagjaim és ott sem vagyok.
Ez sokkal nehezebb volt, mint azt valaha gondoltam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ha most saras lenne a cipője talpa, tökéletesen fel lehetne térképezni, ahogy lassan, de biztosan bejárja a csarnokot. Tarkóján dörzsölve, apró mosollyal ajka szélén hagyja barátainak, hogy úgy köszönjenek el egymástól, ahogy azt kell. Olyan… intim, hogy mosolya csak szélesedik, megcsillanó szeme alatt.
Eszébe jut amikor az elemi teraszon belefutott a kettőbe és lekezeltek Móriccal. Dámák nem értékelték, fasza nap volt és aztán csak egyre több ilyen volt és még van a mai napig is. Még szélesebb mosollyal kinéz az ajtón, a város felé. Hajába túrva pillant hátra válla felett, arra, hogy a dude kinek nem tudja beverni a képét, de ha ilyen helyzet áll fent, talán a haverja nevében még ki is szórna pár pofonofont.
- Hm? - fordul Maehez, majd nevetve öleli magához Móricot.
- Ja, szomorú is vagyok - veregeti meg a hátát. - Én is egészen bírlak, haver - vigyorogva ingat a fején, majd engedi el. Vigyorgó fejjel szorít rá Móric vállára. - Vigyázok én mindenre - bólogat, megy a kocc és a woogity, oda se kell néznie. Hiányozni fog neki, szar lesz, de majd lesz valahogy.
- Az tutti! Keresd a pizzázót! - ujjait összecsapva emelgeti a levegőben a barátja felé, másik karja lendül Marina köré, hogy az oldalához húzza a lányt. Állítólag Kende nem rossz támaszték, itt a lehetőség letesztelni.
- Jó utat, te állat! - kiabál röhögve, fején mosolya megremeg, és karja csak jobban magához húzza a Szösztalicskát. A hajába csókol, majd Móric felett a városra emeli tekintetét. Tegnap volt, de rohadt biztos, hogy ma is bemegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szempilláim még összetapadnak, ahogy jobban magamra húzom a takarót. Visszamerülnék a fantáziám világába, ugyanakkor az egyetlen, apró pislogás elég, hogy meglássam az asztalom felett lógó rajzot. Úgy ugrom ki az ágyból, mintha kilőttek volna, a tükör elé ugorva mentem a menthetőt, de a karórám szerint sietnem kell. Bármelyik pillanatban elindulhat és ahogy a folyosón megüti a fülemet: ez az a pillanat, cipőm csikordul, szedem a lábaimat a csarnok felé a toronyból.
El akartam köszönni tőle. Úgy, ahogy ő is tette Párizs előtt. De sokkal nehezebb bejutni a rellonba, mint azt bárki is elsőre gondolná, utána az üzeneteinket nézve… nem akartam zavarni az indulása előtti estén. Milyen jogon tenném? Egész este, egy szemhunyásnyit sem aludtam, napközben nyomott el. Pedig el kell mondanom neki, hogy nem haragszom már és, hogy számít a művészete. Rómában kivirágozhat… Heves szívdobogással sietek végig az utolsó néhány méteren, majd lassítva nyujtogatom a nyakam az emberek mögül, hogy egy pillanatra meglássam még a mosolyát.
Szófoszlányok, majd tekintetem zizeg az összetapadó ajkakon. Zavartan, a jelenetet aligha nézem végig, elkapom pillantásom és vissza lépkedek az emberek mögé. Fülem zúg, kissé mintha lebénulnék, mert bár vissza akarok menni a hálókörletbe, nem tehetem meg. Belül a mellkasomtól terjed el ez a facsaró érzés, ami korábban nem volt ennyire erős, de pont azért nem tehetem meg. Nem én lennék, ha a gyermeteg, szánalmas érzések miatt nem köszönnék el tőle. Lehet, hogy soha többé nem látom. Hosszan, reszketegen kifújom a levegőmet, majd ahogy mozdulok, a vigyorát látom meg, és egyértelmű: elindul. Az embereket arrébb tolva kerülök mögé a nyitott ajtóba.
- Hé, Tökfej! - szólok utána. - Legalább tudom, hogy most esélyed sincs eltévedni: minden út Rómába vezet - mosolyodom el szélesen. - Mutasd meg az olaszoknak, hogy a temperamentumuk hozzád képest semmi - legyintek. A mellkasom fel kíván robbanni, fülemben dobog, nem is biztos, hogy a szavak a helyükön voltak, de nem érdekel. Teljesen ellent mondva szomorú és aggodalmas pillantásomnak, mosolyom attól lesz őszinte, hogy pontosan tudom: számít a művészete. Egyszer talán tényleg elmondom neki.
- Majd megölellek Rómába - teszem csípőre a kezem, most nem fogok búcsúzkodni. Szóval csak megemelem a kisujjamat, bár elég messze vagyunk, így némán megígérve húzom vissza magam mellé. Móricnak mennie kell, én pedig nagyon nehezen állok itt tovább.
Valamiért akkor sem fogom fel, hogy elmegy, amikor végignézem, ahogy elsétál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Bármennyire is nehéz volt, megpróbálta elhinni az összes hamis szót. Kétségbeesett, mert felfogni se volt ideje. Talán meg se értette még rendesen, hogy mit jelent az, hogy Loki elmegy. Hogy nem piszkálja a haját tanulás közben, nem őrültködnek együtt az órákon, és nem menekülhet át hozzá, ha rosszat álmodik.  
Elnevette magát Marina. - Nem bassza - biztosította Lokit könnyelműen. Könnytől párás tekintettel nézett Kendére, és habár gyengén is, de próbálta elviccelni a helyzetet. Hiszen mindig ezzel védekeztek. Mind a hárman. A nevetés volt a kulcs.
Orra piszén mozdult egyik és másik irányba, ahogy érezte, hogy két barátját nézve újra elborítja a szomorúság. Eddig kezében markolászott zsepit kibontotta, és gyors mozdulatokkal megtörölte az arcát.
- Ha baj lenne szólj. Egy szavadba kerül és ott vagyunk - biztosította még Mae, miközben bánatosan felpillantott barátjára. Nehéz volt elengedni, pláne, hogy ilyen hirtelen jött az egész. Talán könnyebb lett volna, ha van valami előjele. Nem figyelt eléggé, belekényelmesedett a helyzetbe. És tessék, megint hoppon maradt. Elhagyja a legfontosabb ember az életében.
Reflexszerűen simult hozzá Kendéhez, és intett egy utolsót barátjának, mielőtt teljesen elveszíti a kontrollt az érzelmei felett. Teste már fordult, hogy a szőke mellkasába fúrja fejét, mikor az ismerős hangra lett figyelmes. Megfeszült teste,  nézte a jelenetet, és felsandított Kendére. Aztán vissza a kettősre. Amélia felé küldött egy mosolyt, mintha az együttérzését fejezné ki felé. Aztán inkább mégis Kende meleg ölelését választotta megnyugtatásként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ervin nem az a hagyományőrző típus, de mindig is imádta, mikor családon belül egy vödör vízzel, vagy egy üveg parfümmel kellett beterítenie a nagyra becsült nőket. Mert ugye el ne hervadjanak, tartja a mondás, ennek örömére rellonosunk úgy dönt, hogy barátnőjét (?) sem hagyja kókadozni. Apropó, tegyünk egy apró kitekintést arra a kérdőjelre. Továbbra is kimondatlanul egy párt alkotnak Margarétával, ami még ennek ellenére is hihetetlenül nagy szó, főleg ha azt vesszük, hogy Ervinnek esze ágában sem volt azóta más lány után nézni. Nem arról van szó, hogy kiszúrta volna a szemét, esetleg újonnan instant sülne meg rajta a tojás, épp ellenkezőleg, egyszerűen csak benőtt a feje lágya? Annyira nem, hogy azt mondja a navinésnek, szereti, de minek pocsékolni a szavakat, ha egyszer ki is mutathatja? Az unikornisoktól megérdeklődte, merre leli kedvesét, legnagyobb megdöbbenésére pedig a kérdésére adott válasz a konyha volt.
Nem csodálkozom azon, hogy Ervin szemöldökei viharos sebességgel gubancolódtak össze, a matekosnéni mém sehol nem volt arckifejezéséhez képest. Mégis, most, hogy megáll az ajtó előtt, nem tudja eldönteni, hogy féljen vagy kíváncsi legyen. Ezt az elmélkedést a bentről beszűrődő égtelen zaj és csörömpölés szakítja félbe, mely arra ösztönzi, hogy a további eszmefuttatásokat mellőzve rögvest benyisson... Ahol olyasmi tárul fizikai szemei elé, melyeket lelki szemei álmodni sem mertek volna.
- Mi a... - a mondatot be sem kell fejeznie, a látvány magáért beszél. A mennyezeten csokoládépöttyök mindenütt, tán még modernkori rusztikus alkotásnak is beillenének, mindeközben Margaréta haja kibomolva omlik vállára, arca és ruhája szintén csokoládéban úszik. A padlón a kiborult cukor szemei görögnek jobbra-balra, egy tál felborulva hever a kövezeten, miközben égett kakaóvaj szaga tölti meg orrát. - Merlin szerelmére Margaréta, mit művelsz már megint?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A terv egyszerű volt: beszabadulni a konyhába és csinálni pár csoki... bármit, amit sikerül, a srácoknak, akik éppen megtalálnak. Már így is kicsit különös szagfelhő leng körül, amiért többen megtaláltak különböző parfümökkel, de ez legyen a legkevesebb. Mert elfogyott a mindenem is, amit adhatnék a fiúknak, úgyhogy itt állok a B terv közepén. A káoszban. Mert egyszerű volt a terv, csak egy tényezőt nem vettem figyelembe: magamat.
És itt jön képbe még inkább a káosz: edények edények hátán - mert gondoltam, nem pálcával csinálom, hanem saját kezűleg, úgy mégis csak ember közelibb -, a földön csoki, a falon csoki, a plafonon csoki. Ami nem a földön van, az rajtam, vagy az éppen áldozatként befogott edényen. Amitől csúszik az egész, leejtem, hangosan koppan, én halkan sikkantok egyet, majd mindkét szememet összeszorítva várom, hogy mikor lesz csend. Meg talán, mire megint kinyitom a szemem, már nem is lesz káosz.
Majd legközelebb. A hangra kapom fejemet az ajtó felé, szélesen mosolyodom el, végül fordulok vissza a - mély sóhaj - még mindig káosz felé.
- Oké, figyelj. Esküszöm, hogy nem így indult. Tök jól haladtam, aztán út közben elromlott valami, a kakaó odaégett, a tej nem akart izélni, aztán... - mutatok körbe kinyújtott karokkal. - Itt kötöttem ki - lemondó sóhajjal nézek végig mindenen, elhúzom a számat, vissza Ervinre. Kellett egy kis idő, amíg leesik, de jobb később, mint soha.
- Mit csinálsz itt? Ne mondd, hogy te is csokitojást szerettél volna, mert akkor elfutok - ami szintén elég veszélyes lenne rám nézve, de kockázat nélkül nem izgalmas az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Először képen röhögte a tanerőt, aki az irodájába hívatta, asztalra rakott lábakkal, rágót csócsálva hallgatta a példabeszédek huszonháromezredik fejezetét, és csak egy vigyor kúszott a szájára, oda sem nézett, csak malmozott és várta, hogy végre mehessen. De mikor szembesítették azzal, hogy a viselkedése tarthatatlan, és az intézmény nem tolerálja az ilyen szervezett bulikat, mely során még kárt is okoznak, arra azért már morcosan nézett oda. Már csak emiatt is hiányzott neki Amerika, ott nem voltak ilyen erkölcscsőszök. Itt viszont büntetést szabtak ki rá, amit először el sem akart fogadni, de miután szóba került, hogy az apjának is üzennek, úgy Mikes kénytelen volt összepréselt ajkakkal fogadni az ítéletet.
Másnap megkapta a baglyot, hogy hová és mikorra kell mennie, s nagyjából mennyi időt kell a büntetőmunkával töltenie, ami egyébként konyhai munkálatokból áll majd. Mindössze ennyit tartalmazott a levél, mást nem. Mikesnek meg nagyon nem akaródzott lemászni a konyhába, sőt, büntetőmunkát sem akart csinálni, de mivel továbbra is tartott attól, hogy az apja fülébe jut a botrány híre, összekapta magát, s végül némi késéssel, de megjelent a konyha ajtajában.
Látta odabent a sürgő-forgó manókat, ahogyan a neki háttal ülő lány barna üstöke is felcsillant. Ahhoz pedig jött a már jól ismert hang, és jól ismert ridegség. - Ennyire ne vedd komolyan a szereped, Mami - szólt oda, mintha már el is feledte volna azt, hogy a lány korábban megmentette a seggét. Akkor egy szót sem tudott kipréselni magából, most viszont visszatért belé az élet, beljebb lépdelve megkerülte a széket, s háttal a konyhapultnak dőlve, tenyereivel annak szélére támaszkodva, keresztezett lábakkal kémlelte a hajcsárnőt.
- Harcicica bőrszerkó nélkül? - kíváncsian vonta fel szemöldökeit, aztán látványosan körbenézett. - Szerintem vésd be a könyvedbe vagy tudom is hova szoktátok, hogy megcsináltam amit kellett, és mehetünk haza - még rá is mosolygott Ruera, ami ritkaságnak számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bolondság lenne azt állítani, hogy ez a szituáció bárkinek is jó. Én nem akartam bébicsőszködni. Mikes nem akart dolgozni - természetesen. A manók meg utálták, ha más hozzányúl a cuccaikhoz. Akárki találta ki ezt a büntetőt, mindenkivel ki akart cseszni. És sikerrel is járt.
- Nem vagyok az anyád, ne szólíts maminak - szóltam monoton hangon, ahogy még mindig a könyv sorait bújtam. Lapoztam, de elvesztettem a mondat első felét az újabb megszólalása hallatán.
- És végképp nem vagyok cica. Szólíts Ruenak. És annak - jelentettem ki jelentőségteljesen, de még mindig nem néztem fel. Olvasni már nem tudtam, de nem volt kedvem hozzá. A színlelés meg jobban ment, és egy hajszálnyi esélyt láttam rá, hogy talán ha nem veszek róla tudomást, nem beszél hozzám. Naiv gondolat volt.
Egy nehéz sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet. - Nézd, ez a szituáció egyikünknek se kedvez, de nem véshetem be a könyvecskébe, amíg nem csináltad meg, szóval ne húzzuk sokáig egymás idejét, és állj neki. Capisce? - tettem fel a költői kérdést, majd elnéztem a távolba.
- Héj manók. Kérlek adjatok a bájos fiatalembernek valami munkát. Lehetőleg valami nehezet, hogy ne tudja közben jártatni a száját. - Talán a mondat végére egy gonoszkás félmosoly megcsillant a szám sarkában. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- A nejem még lehet..nél, de sajnos nem lehet róla szó, nem estél át a rostán - színlelt sóhajjal csóválta a fejét, miközben tekintetével mindvégig a lányt figyelte, kíváncsi volt, hogy mikor veszíti el a másik az idegei fölött való uralmat. Kár lett volna tagadni, hogy élvezte, ha piszkálhat másokat.
- Igen, feltűnt, hmm - állát kezdte dörgölni, ahogy az olvasó lányt kémlelte.
- Most hogy így innen jobban megnézlek, sokkal inkább hasonlítasz egy elefántra, akárcsak Hettie nénikém - vigyorogva szúrt oda, s még mintha kezeivel is mutatta volna a képzeletbeli kilókat.  Pedig a korábbi cicás verziót még mondhatni, kedvességből szúrta oda, ezen utóbbit inkább már bosszúból.
Mikes eddig jól szórakozott, de a lány felettébb bosszúsnak tűnt, mintha feszült lett volna. Ettől függetlenül nem érezte úgy, hogy most hirtelen bocsánatot kellene kérnie, hisz tulajdonképp a lány indított sértő stílusban. Talán ha kedvesen köszön, és érdeklődik, hogy mi újság, akkor még Marci is máshogyan állt volna hozzá.
A lány magyarázatára egyszerűen csak megforgatta a szemeit, majd ellökve magát a pulttól,  egy széket nyakon fogva húzott a lány közelébe, majd vele szemben telepedett rá, karjaival a támlára támaszkodva.
- Ne legyél már ennyire merev és szabályokhoz görcsösen ragaszkodó, baromira nem áll jól. Mondhatnád, hogy okés, behúznád a füzetbe, hogy jelen voltam, aztán meg innánk egy piát és nem lennél ennyire befeszülve. Mit szólsz? - megpróbálta a lehetetlent, mert hát, az ital az sok mindenre jó, és talán a csaj gátjait meg mindenféle problémáját is feloldaná. Ám ekkorra már a manók is megkapták a feladatukat, akik persze azon nyomban rohangáltak ide-oda, mindenféle edényt pakolásztak a csap mellé, és mutogattak, hogy azt mind el kellene mosogatni.
Nagyon úgy tűnt, hogy a nagyszemű Mikesnek magyaráz, de rosszallóan nézett vissza a manóra, aki hirtelen lesütötte a tekintetét. - Ne már, f…om akar mosogatni, tényleg muszáj ezt? Mit olvasol? - inkább kikapta a lány kezéből a könyvet, és beleolvasott a sorokba.  - Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek. Na látod, éppen erről van itt szó, ha neked lenne türelmed, nekem meg időm ilyen szarságokra, akkor működne ez a vágjuk puccba a konyhát dolog. De sajnos, ez nem megy így. Javaslatom, Te beírod, hogy megjelentem, elvégeztem a melót, én meg adok egy feszültségoldó vállmasszázst ééés, és vérszívás nélkül meghallgatom, hogy mitől vagy ennyire toprongyon. - a könyvet persze egyelőre még nem is adta vissza, sőt, távolabb is nyújtotta, amennyiben ki akarták venni a kezéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Beharapott ajkakkal néz a Benettre. Egyáltalán nem biztos, hogy tudni akarja. Ez azokban a kölyökszemekből is tökéletesen kiolvashatóak, amik ugyanolyan gyámoltalanul kerekednek el a konyhába menet is. Tudja már mit rontott el, bár akkor fel sem tűnt a hiba. Így viszont aggódva húzza be a nyakát, különösen annál a résznél, ahol felhívja a hím a figyelmet arra, hogy Rómeó jobb ha vigyáz magára. S bár eleinte meg akarta, kérdezni, hogy akkor ezek szerint tanári fizetésből nem jön-e ki a repülő autó, végül azt sem teszi.
- Ne...ne haragud...jon tanár úr - makogja végül, mikor pár perc múlva lassan össze tudja szedni a hangját, bár elég vékonyka és cincogó ez a hangocska, mintha nem is abból  a nagy melákból jönne aki a falat támasztja.

Az út végül mégsem annyira hosszú, mint az ember várná, Rómeó egész jól bírta a sétát, semmi összeesés, vagy padlóra nyúlás nem volt és a szünetekből is csak alig párat kellett tartani. Leginkább azért, mert a fiú úgy érezte, hogy erősnek kell maradnia és ahelyett, hogy újabb szüneteket kérne csak próbált nem tudomást szerezni az enyhe szédülésről és zsibogó fejről. Így akarta lenyűgözni Benettet. Azonban amint meglátja az ajtót felcsillan a szeme, a küszöböt átlépve pedig rögtön szék után kutat izgatott tekintete.
A konyha csendes, a manók közül épp senki se ténykedik ott. Nincsenek bugyogó löttyös lábasok se illatos sütemények az asztalon. Viszont szék van, így Rómeó azonnal ledobja magát és homlokát ráfekteti az asztallapra.
- Ez most felért egy kisebb megváltással - motyogja bele a fába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Na jó, azért ennyire ne rémülj halálra. Meghagyhatjuk a tegeződést, még olyan fura lenne, ha magáznál. Nem vagyok én annyira öreg... De sajnos, vagy nem sajnos, ez egy iskola, és nem ismerjük egymást olyan régóta ehhez a stílushoz - vagyok vele talán kegyetlenül őszinte, de nem bánom, mert ki kell alakítanom egy megbecsülést, ha azt akarom, hogy rendet-fegyelmet tudjak majd tartani az óráimon. Tudom, hogy milyen az, amikor egy tanár túlságosan lazára veszi a dolgokat. Másrészt fiatalon nagyon sokat szekáltak a suliban, még általánosban, mielőtt a Bagolykőbe felvételt nyertem volna, úgyhogy ez nem hiányzik újból. Ahogy idézni szokták, ezek a mai fiatalok borzasztóan neveletlenek tudnak lenni. Ha elnéző vagyok, visszaélhetnek vele, kivételezni pedig nem szeretnék. Iskolán kívül belefér, ha hülyéskedik valaki, aki már ismer azért valamennyire, de ez most nyilvánvalóan más helyzet.

Utunk a konyha felé viszonylagos nyugalommal telik. Úgy látom, nincs annyira rosszul, de a biztonság kedvéért nem hagyhatom magára. Meghagyom a csendet magunk körül, amikor szükséges, nem akarom mindenáron beszéltetni, ha épp kifogyunk a témából. A bentről jövő illatoktól bevallom őszintén, még én is kicsit éhes kezdek lenni, de van kajám a szobámban, nem akarom a többiek elől megenni a jót.
- Most akkor aludni fogsz, vagy enni? - teszem csípőre a kezem, amint meglátom, hogy Rómeó kényelmesen berendezkedik az egyik asztalnál. - Remélem nem gondoltad, hogy én fogok főzni - ingatom meg a fejem. Nagyon gyerek még... Nekem pedig megvan, hogy hol a határ. Úgy tervezem, hogy megvárom, amíg eszik pár falatot, jobban lesz, aztán én is mehetek végre a dolgomra. Úgyhogy leülök mellé a konyhapulthoz közel, előveszem a nasit a táskámból, amit nem akart elfogadni ételként, és azt kezdem el fogyasztani. Ő pedig maximum megkéri a manókat, vagy összedob valamit, nem hiszem, hogy nekem kell lesni a kívánságait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Rómeó mély szusszanással nyúlt el az asztalon mint lusta diák bűbájtanórán. A zsibongás fejében azonnal csitult és úgy érezte, ebben a pózban tényleg képes lenne bealudni, ahogy azt Benett is megjegyezte csípősen.
Feleletként felemelte a fiú a fejét és széles, cinkos vigyort engedett Beni felé. Kis gödröcskéi édesen rajzolódtak ki arca két oldalán.
- Ami azt illeti, nagyon jól főzök. Otthon gyakran én csináltam a reggeliket. Tükörtojás, tojásrántotta, omlett, buggyantott tojás mind megy -  büszke képpel emelkedett fel lassan, mindkét kezén támaszkodva. Még mindig nehezen mozgott és ahogy érezte, hogy újra két lábon áll teste elnehezedett. A falhoz közel, ujjaival azt súrolva kikerülte a másikat, hogy a hűtőhöz léphessen és szélesre tárhassa azt.
- Kérdezhetek valamit a határokról?- összevont szemöldökkel vett magához minden fontos kelléket egy kiadós ebédhez. Vajat, szalonnát, lilahagymát, sajtot, tojást, paradicsomot, turista szalámit és virslit is. Ezeket utána mind fel is sorakoztatta a pultra, hogy visszanyúljon a majonézért, ketchupért és mustárért. Ezek után folytatta a szövegelést, függetlenül attól, hogy Benett milyen választ adott a kérdésére.
- A repülő autók zavartak, a vajsör, a szabadidőd boncolgatása vagy mindhárom egyszerre, esetleg a stílus amivel feltettem? - komoly tekintettel dőlt neki a pultnak egy virslit bontogatva. A felnőttekkel való kommunikációban sohasem volt biztos, leginkább azért, mert mindenki mást várt el tőle. Belián például nem szidta le, bármit is mondjon, néhány tanár pedig a magázást is megköveteli kőkeményen. Benettről viszont nem volt fogalma, merre vannak azok a bizonyos határok, amikbe néhány perce a folyosón belesétált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Amióta engedelmes vele a pálcája, az egyszerű hétköznapi dolgok sokkal kényelmesebbé váltak. Persze otthon nem tudta használni a pálcáját, de a tény, hogy a mágiája nem kopott el a szünet alatt, rengeteg önbizalmat adott neki. Nem volt különösebb oka levitációval lengetni maga előtt a hátizsákját, de kiélvezte, hogy itt a kastélyban már megteheti. Bár amikor beért az előcsarnokba, nyomban észrevett pár tanárt, így jobbnak látta abbahagyni a bohóckodást, a cuccát magához szorítva indult volna lepakolni a körletében, mielőtt lehívnák őket az évnyitó ünnepélyre.
 Örült minden rég látott arcnak, aki szembejött vele, most már nem egyet öleléssel köszöntött, köztük Korit is. Pont mikor elfordult tőle, ütközött neki a diáktömegben Jacobnak. Pusmogott az orra alatt egy bocsánatfélét, de a tavalyi húzása óta kényelmetlenül érezte magát a srác közelében. Igyekezett inkább utat törni magának a diákok között, hogy még véletlenül se kelljen beszélgetésbe elegyednie vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Töketlen mód ácsorgott hátán a csomagjával, elveszve Kori szépségében, pedig most ez jó alkalom lett volna arra, hogy odalépjen hozzá, és a viszontlátás örömére megcsókolja megölelje. Tenyerét izgatottan dörgölve lassan csak-csak vette a bátorságot, de a tömegből elé furakodott egy másik, az ütközéstől meg majd kiszórta batyuja tartalmát, még szerencse, hogy jó szorosan megkötötte annak a száját. Csak ezután vette észre, hogy Zalán volt az, aki meglehetősen gyorsan hagyta őket ott, mindenféle szó nélkül. Jake meg először Korira nézett, de ez most még sem volt alkalmas arra, hogy letámadja szerencsétlen lányt, és amúgy is, most sokkal jobban zavarta az, hogy Zalán miért lépett le ilyen sietősen, mindenféle szó nélkül. Jó, történt, ami történt köztük, de Jacob azt gondolta, hogy az már a múlt, most mégis frusztrálta őt valami.
- Hé, várj már! - szólt a fiú után, és megszaporázva a lépteit, megindult hogy beérje Zalánt, de már csak a lépcső aljánál sikerült elérnie őt. - Zalán! - szólította nevén, remélve, hogy megáll a srác, és megpróbált valahogy bevágódni elé.  - Hé, Te most kerülsz engem? - nézett rá kérdően, hisz ugyan történt, ami történt, egy félreértés volt, és azt gondolta, hogy a nyár magával ragadta a történteket, de most úgy tűnt, hogy talán mégsem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Még a versenypályán is megirigyelték volna tőle azokat a manővereket, amikkel diáktársait kerülgette, hogy kiverekedje magát közülük, s már épp fellélegzett volna, amikor váratlan torlasz állt fel előtte, ismételten Jacob személyében.
 - Te meg direkt nem hagysz megmozdulni? - csípett vissza, bár belül nem volt büszke rá. Nem volt miért gorombának lennie, viszont a kialvatlanság már a hangulatára is hatással volt. Sokkal könnyebben vált ingerlékennyé, még otthon is megszólták érte. Egyszer Fanni addig nyaggatta őt, míg Zalán kiabálva nem küldte vissza a szobájába. Persze utána hosszú percekig kellett vigasztalnia őt, mert nem volt hajlandó abbahagyni a sírást.
 - Nézd, nem kerüllek. Látod? Hagyom, hogy itt állj előttem - tárta szét karjait. - Pedig már mennék fel lepakolni. Javaslom neked ugyanezt.
 Szemöldökét emelte meg kérdőn, azt várva, mikor lépnek el előle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Korán van, nem annyira korán, hogy még kijárási tilalom legyen, de annyira, hogy a csarnokba lépve csak csend legyen és hullaszag. A fiú beletúr kócos hajába, aztán csípőjére teszi kezét úgy néz körbe. Az órák még nem most fognak kezdődni, a legtöbb diák ébresztője fel sem sikított/csipogott/üvöltött/visított. A fiú vekkere sem fújt még riadót, a szobatársai megtették helyette a vihogásukkal. Először ő is vigyorgott velük, de miután kiderült, hogy a kastélyban szanaszét szórták a nadrágjait már nem volt olyan jó a kedve. Legalább időben szóltak. Ha Rómeó ügyes még az első óra előtt össze fogja tudni gyűjteni a nadrágokat. Persze ahhoz igazán sietnie kell, mert a kastély hatalmas.
Addig is viszont nincs nadrágja, így az ananászos alsójában áll és kapucnis pulcsiban. Ősz van, hűvös az idő, nem akar megfázni.
Elnyom egy ásítást, aztán nekiindul a keresésének.
- Ha mákom van nem rakták kartávolságon kívül... - azért csak felnéz. Odafentiről viszont egyedül a házak színeiben pompázó kövek néznek vissza rá.
- Az'annyát, vezet az eridon - lepődik meg elmosolyodva. Enyhe büszkeség terjed szét mellkasában a felismeréstől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szokásomhoz híven napkelte előtt ébredtem, és az ágy végében kuporgó fehér amorf szöszkupac, mintha csak erre a jelre várt volna, szintén felpattant és az ajtóhoz ment. Már megszokta, hogy hajnalban megyünk kalandozni a parkba, mert néhány hete egyik szobatársam megjegyezte, hogy szerinte nagyon furcsa, ha én ébren vagyok és mégis ott maradok a szobában. Nem mintha néztem volna őket ahogy alszanak, általában csak olvasgattam, leckét írtam, de amióta ezt kiemelte minden alkalommal -mint most is- ezen agyalok, miközben csendesen kilopódzok a hálókörletből.
Ilyenkor még csendes a kastély, szinte senki nincs a folyosókon, de a parkban már bőven csicseregnek a madarak. Amint kiértünk, Zelma rögtön eltűnt a szemeim elől, én pedig fázósan húzogattam a hosszú ujjú pizsamafelsőm, és megpróbáltam nagyon alaposan a fejembe vésni, hogy legközelebb már hozzak pulcsit. Több mint valószínű, hogy Zelma már távolról hallotta a vacogásom, mert alig pár perc múlva határozott tempóban elhaladva mellettem a kastély felé vette az irányt. Kicsit lassabban követtem, és a meleg kávémról fantáziáltam, ami majd a nagyteremben vár. Szerettem azt hinni, hogy kevés dolog állhatott volna közém és a kávém közé, de ez bőven nem lett volna igaz. Egy fiú ananászos alsóban a pontverseny állását bámulva pedig bőven elég volt, hogy hirtelen lefékezzen. A "nem tudtam mire vélni a dolgot" kifejezés kevés lenne leírni azt a több száz opciót, ami hirtelen betolakodott az agyamba, de egy-két pillanat néma ácsorgás után végül a legjobb opciónak az bizonyult, hogy egy halk torokköszörülés után -nehogy megijedjen- megszólítottam a háta mögül.
-Szia! Minden oké?- kérdeztem kedvesen, figyelve arra, hogy ha esetleg alvajár, akkor ne ébressze meg a hangom. Ha nem válaszol, akkor csak tovább megyek, de ha esetleg tényleg van valami probléma, ami szegényt ebbe a helyzetbe kényszerítette, ne én legyek az, aki tovább megy. Zelma már úgyis megtette helyettem, és ha jól sejtem, épp már a haverjaival hesszel a könyvtárban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az ajtó nyílását nem érzékeli a nagy bámulásban, csak a hangot, ami a háta mögül cincog fel hirtelen.
- Nézd, vezet az eridon, tök menő nem? - mutat a kövekre, miközben a lány felé fordul derűs mosollyal. A háza vezetése eléggé feldobta a reggelét. Ritkán látni vezetni a pirosokat, általában mindig a fránya kékek szoktak elhúzni aztán meg sem állnak a kupáig. Viszont a nadrágok még mindig nincsenek meg. Kellemetlen. Amint ez tudatosul benne a mosolyt leváltja egy zavart szájhúzás.
- Figyi, nem láttál valahol a kastélyban nadrágokat? Mackónadrágot, farmernadrágot meg volt egy ilyen termos nadrág is, ami nem cicanadrág, bármennyire is úgy néz ki - szögezi le. Ezeket a köröket már ezerszer lefutotta a srácokkal, úgyhogy gyors az elején tisztázni szeretné a termoharisnyanadrág hivatalos, boltban kiírt nevét a lánnyal, mielőtt újabb vitába keveredik becsöngetésig.
- Az is elég ha csak az egyiket láttad. Mackónadrágokból mondjuk volt két szürke  egy fehér, egy citromsárga meg egy lila. Várj a lila szennyesben volt, banyek, nem ellenőriztem, hogy a szennyest is elvitték-e vagy csak a tisztákat, jó lehet, hogy volt lila, lehet, hogy nem, a farmerek meg olyan farmer színűek. - lép egy lépést a lány felé, miközben magyaráz, teljesen belelendült a pofázásba, ha nem sietne annyira a ruhadarabok megtalálásával talán estig azt ecsetelné, hogyan is néztek ki az egyes trénerkák és farmerkák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Alig néhány hónapos ittlétem alatt már szembesültem sok furcsa ténnyel, amire talán mások már fel sem kapják a fejüket. Mókás szellemek, felsőbbévesek bevett szokásai, pletykáló portrék és enyhe fegyelmezetlenség a diákok részéről, ami egyáltalán nem számít kirívónak. A svájci iskola azért más volt. Ott esélytelen lett volna számomra is, hogy pizsamában mászkáljak, nem számított, hogy még nem kezdődnek órák. Valamint szintén esélytelen lett volna, hogy rosszul interpretáljam az ananászos kisgatyában álldogáló srácot, de amint megszólítottam rájöttem, hogy simán lehet hogy Ő minden napját a pontverseny csekkolásával kezdi. Így kifejezetten megnyugtató volt, hogy őszinte mosollyal fordult felém, legalább ha hülyének is néz, ezt kedvesen teszi.
-Igen...igaz.- Felelem kissé habozva, és én is felpillantok a kövekre. Nem igazán tudok napirendre térni a helyzet felett, de a verseny állását nézni még mindig egyszerűbb, mint a srác arcára koncentrálni. Minden energiámat bevetve is nehezen menne, mert annyira rikítóak azok az ananászok, hogy önkéntelenül is vonzza az ember szemét.
Már épp pörögtek az agyamban a variációk, hogy ha a kérdésemet nem vette támadásnak, és egyébként látszólag "minden oké" vele, akkor milyen illedelmes kis bájcsevert kanyarítsak a helyzetből, amikor a srác a nadrágokról kezd magyarázni. Így már minden világos, és már az sem okoz gondot, hogy kordában tartsam a szemeim.
-Oh, ez sok mindent megmagyaráz.- Felelem nagyokat pislogva, hogy az összes információt meg tudjam jegyezni, amiket hirtelen rám öntött. -Na várj, mindjárt körbenézek. Eddig kint voltam a parkban, ott nem láttam semmi nem oda illőt.- Nem a saját szememben bíztam, mert szinte még sötét volt kint, hanem Zelmában, aki tuti azonnal megtalálta volna a random ruhadarabot. Viszont ahogy próbálom felidézni az ide vezető utat, mintha derengene valami, csak már meg sem lepődtem rajta.
-Ó tudom, az egyik szobron volt valami ruhadarab, ahogy jöttem erre.- Bököm ki hirtelen, majd annak hála hogy ehhez a múltban gondolkozáshoz kénytelen vagyok felfelé nézni -mintha így beleláthatnék a koponyámba- hirtelen egy másik nacit is megtalál a szemem.
-Nézd, pont a Levitások zászlórúdjának a végén. Szerintem az is a tiéd.- mutatok lelkesen felfelé -És szerintem az adományládában is meg kéne nézni! Múltkor ott találtam meg Zelmát... nagyon szereti a puha holmikat.-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A lány nem röhögi ki. Ez azt jelenti, hogy akkor a bajtársa, mert hiszen aki nincs ellene az máris vele van. Izgatottan bólogat a parkra és kicsit meg is nyugszik, amiért nagy valószínűséggel nem kell kinn is körbe sétálnia. Itt nem vészes az időjárás, odakinn viszont befagyna az a sárga ananásszal fedett bizonyos lyuk.
- Azon a hegyes süveges vénember szobron aki így állni? - kihúzza magát és állához emeli kezét, hogy reprezentálja milyen is az a bizonyos szobor amire ő gondol - Mert ő György bá és mindig is volt nadrágja, meg hidegebb időbe sálat is kap, olyan november környékén, attól függ mikor jönnek a fagyok - valamelyik tréfás kedvű diák kezdte el jóval azelőtt, hogy Rómeó a kastélyba érkezett volna, azóta pedig ez már hagyománnyá volt. Mindenesetre a fiú imádta, jó volt ránézni a kockás nadrágos férfira.
- Ohh az tényleg az enyém - néz fel, még annál is feljebb, mint amennyire az előbb nézett. - Hát nagyon kreatívok voltak a srácok - teszi csípőre kezét elhúzott szájjal.
- Izé, kínos kérdés, de légyszi le tudnád varázsolni? - fordul a lány felé zavart mosollyal. Neki egészen biztosan nem menne, akármennyire is ott lapul a pulcsija zsebében a pálca.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Mi? Nem, dehogy! Vagyis…csak váltanék veled pár szót - értetlenül ráncolta homlokát, látva Zalán ellenségeskedését, jó persze, történt köztük szünet előtt az a kis veszekedés, de végül is kiderült, hogy csak egy félreértésről volt szó, Jacob pedig nagyon bánta, hogy meggyanúsította a levitás srácot. Akkor elnézést is kért tőle, nem gondolta volna azt, hogy a fiú haragja viszont ilyen hosszú életű lesz.
-  Ja, nem kerülsz, csak legszívesebben orrba vágnál - sóhajtva rázta meg a fejét. - Mindegy, még egyszer Zalán, sajnálom, ami az előző tanév végén történt, nem akarom, hogy ilyen haragban legyünk -  ugyan nem készült semmivel, de táskája mélyén lapult némi hazai finomság, s mit is tehetne egy ilyen szituációban, ha nem azt, hogy a béke jeleként ad valamit a másiknak?
- Mindjárt, de várj csak! Egy pillanat - intette le, de eközben már jobbjával elmerült a táskája mélyén, hogy aztán egy szatyor fürtös uborkát húzzon ki belőle. - Remélem szereted, ez a legjobb uborka, higgy nekem! - s már nyújtotta is a zacskóból az uborkákat Zalán felé, mert hát, tényleg ez volt Pennsylvania legjobb idei termése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kornélia

A beosztási ceremóniát követően Agnes az első adandó alkalommal megszökött a nagyteremből. Feszélyezte a sok ember, és úgyis mindenki az eridonosokra figyelt, így kihasználva ezt szépen kiosont egy óvatlan pillanatban. Gondolta, úgysem kelt nagy feltűnést, ha egy emberrel kevesebb ül a Rellon asztalánál, mégsem tartanak névsorolvasást. Vagy igen? A gondolatra már kezdi is rágcsálni a mutatóujja körmét, de szerencsére gyorsan ráébred, hogy nem szabad. Most olyan szépen megnőttek végre a körmei, hogy az elmúlt két hétben, amit otthon töltött, nem rágta egyáltalán. Tegnap érkezett vissza az apukájával, és még jártak a cukrászdában is, mielőtt ő visszament volna Gotlandra, de persze megígérte, hogy azonnal ír, amint kiderül, melyik házba került. A nagyteremből így azonnal a toronyba szaladt, ahol a baglyokat tartják és a már előre összekészített levélpapírra gyorsan ráfirkantotta az örömhírt, hogy ő is Rellonos. Már egészen eksztatikus állapotban van egyébként ettől a hírtől, hiszen ez azt jelenti, hogy ugyanabba a házba került, ahol az apukája is tanult és prefektus is volt, meg kviddicsjátékos, ő pedig mindennél jobban szereti őt és szeretne a nyomdokaiba lépni. Szeretné, ha büszke lenne rá. Persze, azt mondja, már most is nagyon büszke rá és akkor is az lenne, ha levitás lenne vagy navinés, de ettől még Agnes mindig is úgy érezte, hogy vagy Rellon vagy semmi. Szorongott is ezen tegnap estétől a beosztási ceremóniáig egészen, és még akkor sem sikerült teljesen megnyugodni, amikor a választást már hallotta és beült a nagy rellonosok közé. Még akkor sem hitte el teljesen, amikor már a levelet hajtogatta össze. Még most sem hiszi el igazán. Még remeg a keze az izgalomtól, és bár próbál komoly maradni, ahogy az egy nagylányhoz illene, el-elmosolyodik. A bagoly már elrepült, ő pedig az oldalán lógó táska fülét szorongatva - valahová el kellett tenni a levél megírásához szükséges dolgokat ugye, hiába néztek rá furán, minek neki táska, még ha kívülről csak akkora is, mint egy levélboríték  - inkább a folyosón téblából ahelyett, hogy visszatérne a nagyterembe, és végül a konyhába téved be. Azazhogy, lépéseket hallott, és oda menekült be, ez volt a legközelebbi nyitva lévő ajtó, egy másikkal hiába próbálkozott, nem engedett a kilincs.
- Hejsan! - köszön zavarában svédül a bent nagy munkában lévő manóknak. Megzavarta volna őket? - Izé... bocsánat. Helló. Jaj... nem is akarok zavarni. Készíthetek magamnak egy kakaót? - érdeklődik. Nem kérné, hiszen az plusz munkát jelentene a kis lényeknek, de az egyikük már pattan is és tölti neki bögrébe a gőzölgő italt, hogy Agnes csak tátott szájjal figyeli az egészet.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egy pillanatig sincs bűntudatom amiatt, hogy megszakítom az ő elnyújtózását a konyhapulton. Azt majd bőven ráér akkor, amikor beüt nála a kajakóma. Végtére is azért baktattunk át a folyosóról a konyháig, hogy magába tömjön néhány falatot, és jól legyen végre. Mert még egyszer ilyen felelőtlenséget nem csinálhat. Nem, ha rajtam múlik. Persze nem állhatok felette állandóan, de ha így folytatja, majd ráijesztek azzal, hogy szóvá teszem háza vezetőségénél, és azt biztosan nem szeretné. Mosolyától zavartan a földre pillantok azon tűnődve, hogy vajon miért tud mindenhez jó képet vágni, és egy vigyorral semmissé tenni azt, ha épp rossz fát tett a tűzre... Tényleg gyerekes, vagy ez a csodafegyvere, amivel mindent megold?
- Nem rossz, bár ezek közül egyik sem hangzik valami bonyolultnak - szúrok oda finoman, s azt nem teszem hozzá, hogy egyébként én sem vagyok a séfek séfje, de amikor már annyi idős voltam, mint ő, akkor ezen a szinten én is voltam. Sőt, még egy kicsit talán többet is tudtam, köszönhetően anyám intelmeinek, aki megtanított pár alapvető dologra, amikor hazamentem hozzá a nyári szünetekben, hiszen szegény sosem tudta elhinni, hogy jól tartanak az itteni konyhán, és hogy nincs gondom a kosztra. Nos, az alkatomat elnézve nem csodálom, hogy kételkedett. Aztán amikor Petyával edzeni kezdtem, egy picivel kevésbé lettem cérnavékony, de még mindig jó alapot adtam annak, hogy gyengének gondoljanak.
- Persze, mondjad csak... - fordulok felé kicsit jobban ültemben, nem kis kíváncsisággal az arcomon. Úgy látom, ezt a múltkori témát még mindig nem tudta elengedni, lehet, hogy túl szigorú voltam. Tulajdonképpen a kevés alkalmak egyike, amikor megfegyelmeztem úgymond egy diákot a kastélyban, szoknom kell még az ilyen helyzeteket, mert egyáltalán nem érzem bennük magamat komfortosan. Ahhoz a korkülönbség sem elég nagy, hogy kellő tekintéllyel lépjek fel.
- A stílus. Mert meg lehet kérdezni mindent, de nem mindegy, hogy milyen formában - vágom rá egyből, aztán jót mosolygok közben azon, hogy ez mennyire emészti. - De tedd túl magad rajta, nincs harag, nem vonok le tőled pontot, és büntetőmunkát se találtam ki. Nem várom el, hogy borzasztóan tisztelj, de ha kvázi idegen vagyok, és a tanárod, akkor azért jobb, ha nem úgy viselkedsz velem, mintha a szobatársad lennék, érted... - próbálom elmagyarázni neki, hogy az én oldalamról nézve miért lehet gáz, ha így folytatná, aztán elnézem, ahogy folytatja a szorgoskodást.
- Kell segítség? A végén még én is megéhezem, kérni fogok a manóktól valamit - ajánlkozom udvariasságból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Türelmetlenül sóhajtott egyet, zavarta, hogy nem mondhatja el Jacobnak, miért is viselkedik úgy, ahogy. Ezt a fiú szavai is csak alátámasztották.
 - Figyelj Jacob, nincs semmi gondom veled, egyszerűen csak szeretném, ha... - beléfúlt minden gondolat az elé tartott zöldségektől. Itt jött el a pont, ahol maga sem tudta, mit gondoljon. Megrökönyödve pillázott, először az uborkát vizslatta, majd a navinést. Nem merte még elvenni tőle.
 - Ez nagyon... figyelmes tőled? - fordult kérdőre a mondat vége, ahogyan ujjai a tarkójára csúsztak zavartan. Értetlenül bökött pálcás kezével Jacob táskájára - Azt végig ott cipelted?