38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sigrid Agnes Sjölander összes hozzászólása (79 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. október 21. 13:36 Ugrás a poszthoz

Kornélia


A beosztási ceremóniát követően Agnes az első adandó alkalommal megszökött a nagyteremből. Feszélyezte a sok ember, és úgyis mindenki az eridonosokra figyelt, így kihasználva ezt szépen kiosont egy óvatlan pillanatban. Gondolta, úgysem kelt nagy feltűnést, ha egy emberrel kevesebb ül a Rellon asztalánál, mégsem tartanak névsorolvasást. Vagy igen? A gondolatra már kezdi is rágcsálni a mutatóujja körmét, de szerencsére gyorsan ráébred, hogy nem szabad. Most olyan szépen megnőttek végre a körmei, hogy az elmúlt két hétben, amit otthon töltött, nem rágta egyáltalán. Tegnap érkezett vissza az apukájával, és még jártak a cukrászdában is, mielőtt ő visszament volna Gotlandra, de persze megígérte, hogy azonnal ír, amint kiderül, melyik házba került. A nagyteremből így azonnal a toronyba szaladt, ahol a baglyokat tartják és a már előre összekészített levélpapírra gyorsan ráfirkantotta az örömhírt, hogy ő is Rellonos. Már egészen eksztatikus állapotban van egyébként ettől a hírtől, hiszen ez azt jelenti, hogy ugyanabba a házba került, ahol az apukája is tanult és prefektus is volt, meg kviddicsjátékos, ő pedig mindennél jobban szereti őt és szeretne a nyomdokaiba lépni. Szeretné, ha büszke lenne rá. Persze, azt mondja, már most is nagyon büszke rá és akkor is az lenne, ha levitás lenne vagy navinés, de ettől még Agnes mindig is úgy érezte, hogy vagy Rellon vagy semmi. Szorongott is ezen tegnap estétől a beosztási ceremóniáig egészen, és még akkor sem sikerült teljesen megnyugodni, amikor a választást már hallotta és beült a nagy rellonosok közé. Még akkor sem hitte el teljesen, amikor már a levelet hajtogatta össze. Még most sem hiszi el igazán. Még remeg a keze az izgalomtól, és bár próbál komoly maradni, ahogy az egy nagylányhoz illene, el-elmosolyodik. A bagoly már elrepült, ő pedig az oldalán lógó táska fülét szorongatva - valahová el kellett tenni a levél megírásához szükséges dolgokat ugye, hiába néztek rá furán, minek neki táska, még ha kívülről csak akkora is, mint egy levélboríték  - inkább a folyosón téblából ahelyett, hogy visszatérne a nagyterembe, és végül a konyhába téved be. Azazhogy, lépéseket hallott, és oda menekült be, ez volt a legközelebbi nyitva lévő ajtó, egy másikkal hiába próbálkozott, nem engedett a kilincs.
- Hejsan! - köszön zavarában svédül a bent nagy munkában lévő manóknak. Megzavarta volna őket? - Izé... bocsánat. Helló. Jaj... nem is akarok zavarni. Készíthetek magamnak egy kakaót? - érdeklődik. Nem kérné, hiszen az plusz munkát jelentene a kis lényeknek, de az egyikük már pattan is és tölti neki bögrébe a gőzölgő italt, hogy Agnes csak tátott szájjal figyeli az egészet.  
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. október 25. 12:04 Ugrás a poszthoz



- Jaj, de kedvesek vagytok. Nagyon szépen köszönöm - mosolyog rá a manóra, akitől a kakaót kapta, és már le is huppan az első székre szerencsére, amikor nyílik az ajtó. Össze is rezzen, hogy majdnem kilöttyen a kakaó a bögréből. Most már lehet, hogy ettől remeg a keze, nem az izgalomtól, hogy a Rellonba osztotta a bot? Merthogy éppen észrevehetően remeg a keze, ezért kénytelen mindkét tenyerét a bögre meleg oldalára tapasztani, úgy mégiscsak stabilabban tudja fogni azt. Nem hiányzik, hogy máris leöntse a szépen vasalt talárját. A hozzá intézett kérdés megakasztja kicsit, csendben bámul fel a lányra, aki betoppant, miközben agya hevesen pörög, mit is mondhatna. Nem kellene már első nap büntetést kapnia, ha nem muszáj.
- Lehetségeeees... - szólal meg végül, a szó szinte vontatottam esik ki a szájából, ahogy nyakát a válla közé húzza és félig a gőzölgő bögre mögé bújik. Nem lehetne, hogy most összezsugorodjon és eltűnjön egy egérlyukban? Biztos van itt néhány, amilyen ódonnak tűnik ez a kastély is. A manók szerencsére elterelik a másik lány figyelmét, mivel neki is töltenek kakaót. Milyen kis segítőkész és kedves lények, állapítja meg magában, és a gondolattól mosolyra húzza a száját, tekintetével követve az előtte elhaladó manót. A kakaótól talán váratlanul akadt társa is elfeledkezik az iménti kérdésről, bár túl nagy reményei nincsenek. Szeme sarkából megállapítja, hogy talárja alapján eridonos lehet. A színek erről árulkodnak. Belekortyol a kakaóba is, ami nagyon finom, annyira, hogy egy akaratlan "mmmm" hanggal nyugtázza, és bár nem húzza ki magát szálegyenesre, ahogy illene, mégis felenged kicsit a szorongása és már nem próbál összezsugorodni. Szinte már otthon érzi magát egy pillanatra, mielőtt újabb kérdést kapna. Upsz. Igazán csendben maradhatott volna.
- A mosdót kerestem - dönt egy hihető füllentés mellett. Ha a természet hív, annak ki tudna nemet mondani? Legfeljebb azok a híres guruk, akikről a mágiatörténet könyvek valamelyikében olvasott. - Meg kicsit túl sok volt az ember, de mindjárt visszamegyek, csak ezt megiszom előtte. Isteni finom. Szerinted is?
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 5. 12:27 Ugrás a poszthoz



- Szóval... az volt a feladat, hogy derítsük ki, mire is jó a pálcánk igazán - olvassa fel a feladatot a jegyzetéből. Nem szokott ilyen szétszórt lenni, de most már kétszer nyitotta szét ugyanazt a tekercs pergament, mire rájött, hogy lehet, hogy a másikon kellene keresnie. A könyvtárból is hozott egy vaskos kötetet, amelyben a különböző pálcakészítéshez alkalmas fafajtákról és magokról lehet olvasni. Készült ő, tényleg, csak éppen azon szorong, hogy ez az első közös feladat, amióta az iskolában tanul és nem szeretné elrontani. Mindent is szeretne jól csinálni. Ezért is járt a könyvtárban is, írt listát is, töprengett egy kicsit, most pedig hirtelen nem is tudja, hogy hol kezdje. Észre sem veszi, hogy zavarral vegyes idegességében rágni kezdte jobb hüvelykujján a körmét, miközben bal kezében ott a már legöngyölített pergamen, rajta gyöngybetűivel a feladat, amit a sötét varázslatok kivédése órán kaptak. Egy eridonos lett a társa a feladathoz, akit még nem is ismer az előkészítőből, ezért hát ezúttal még extrán is szorong, hogy vajon mit gondolhat róla a másik lány. Észreveszi, hogy a körmét rágja, ezért kezét gyorsan leengedi, és háta mögé dugja. Csúnya szokás, tudja, de mégse képes leszokni róla. Nagy a nyomás, és attól újra és újra elkezdi rágni. Fészkelődik inkább kicsit a széken, amire leült, megigazítja az éppen viselt rellonos egyenruháját, és kinyitja a könyvet a tartalomjegyzéknél.
- Lássuk csak... a te pálcád milyen fából készült? - kérdezi meg felpillantva, miközben ujját a listára helyezi, mintha csak indulásra kész lenne, hogy aztán azt sorvezetőként használva megtalálja a fafajtát, amelynek a nevére vár.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 10. 16:12 Ugrás a poszthoz



A név kötelez, ő meg mégiscsak egy Sjölander. Ezért is érzi időnként nagynak a nyomást, hiszen nem ő az első a családból, aki ebbe az iskolába járt. Rágcsálja kicsit a körmét még, amíg előbb a jegyzeteit, majd a könyvet lapozgatja, aztán gyorsan leszidja magát gondolatban, amint ezt realizálja, hogy nem szabad. Hogy lesz így szép a körme? Majd olyan csúnya kis tömpe valami lesz, ha nem figyel, amire rossz ránézni is. Inkább rá is tér a feladatra, mert ha kénytelen beszélni, a körömrágás fizikai képtelenség lesz. Úgyis csak neki kell futni a feladatnak, ha már folyamatban van, csak elmúlik lassacskán ez a csúnya gyomoridegszerű érzés, amitől úgy érzi, mintha sárkányok trappolnának odabent.
- Fűzfa... fűz... fűz... fa - ismétli meg a hallott információt, mintha önmaga visszhangja lenne, miközben ujját a lista mellett az oldal alja felé húzva az említett tételt keresi. Annyira koncentrál, hogy szemöldökei közé még egy aprócska ránc is türemkedik. Végül megáll az ujja, kisimul az arca és elégedetten mosolyodik el.
- Meg is van, hetvenharmadik oldal - jelenti ki felpillanatva társára, és csak most realizálja, hogy a lány kérdezett is. Most ettől jön zavarba hirtelen.
- Ühmm... az enyém, szóval... az szőlőtőből készült. Azt már ki is kerestem, a kétszázhatodik oldalon lesz - válaszolja, és gyorsan oda is lapoz az említett oldalra. - Ó, nézd csak... azt írják, hogy elegáns és különleges pálca, ami akár szavak nélkül is képes végrehajtani a varázslatokat. Meg... megkérdezhetem, hogy... szóval az előkészítőbe jártam, de sosem találkoztunk. Magántanuló voltál? Vagyis, jaj, nem kell válaszolni, ha nem szeretnél, csak... csak kíváncsi vagyok? Nálunk mindenkit előkészítőbe küldenek, ha megjelent a varázsereje, főleg otthon, de apukám meg ide járt, anyukám meg magyar, szóval izé... sokat beszélek. Ne haragudj - hallgat el hirtelen, amint rájön, hogy már legalább második perce be sem áll a szája, pedig kérdezett valamit, amire esetleg a másik válaszolni is szeretne. Vagy nem. Mindenesetre lehetőséget nem árt, ha kap, hogy meg is szólaljon.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 19. 21:13 Ugrás a poszthoz



- Itt vettétek a Vén Fűzfában ti is? - kérdezi meg kíváncsian pillantva fel az oldalról, ahol a fűzfapálcák leírása található minden érdekességükkel, előnyükkel és esetlege hátrányukkal. Majd mindjárt átlapoz a szőlőhöz is, azt is elolvashatják, ahogy a feladat megkívánja, ám most előbb még enged a kíváncsiságának kicsit, hiszen az Eridonos leányzót nem ismeri még. Az elsősök közül meglepően sok embert ismer már az előkészítőből, és bár nem Tímea az egyetlen, aki új ebben a többé-kevésbé azért már összeszokott társaságban, most éppen vele van alkalma ismerkedni, hát már-már ösztönösen teszi fel a kérdéseit. Nem lenne igaz, ha azt mondaná, hogy mindenki mást igazán alaposan ismer, viszont abban semmi hazugság nincs, ha azt állítja, hogy üde színfolt mindenki, akihez még nem volt szerencséje az elmúlt hat évben legalább kilenc hónap erejéig, ha leszámítja a szüneteket. Kicsit el is feledkezik közben a körömrágásról is, a szorongásról is, a mugliiskola említésére meglepett ó-t formál a szája.
- És miket tanultatok ott, ha szabad kérdezni? Nektek is ilyen tárgyaitok voltak, mint a rajz, irodalom, történelem? - érdeklődik egészen lelkesen, számára ugyanis igazán izgalmasnak hangzik egy olyan intézmény, amelyhez sosem volt szerencséje. Aztán viszont rádöbben, hogy talán túlságosan is sokat beszél. Egy-kettőre hátrébb is húzódik a széken is, mivel eddig figyelmesen dőlt előre, kicsit közelebb a lányhoz, nehogy egy szóról is lemaradjon. Zavartan tűri füle mögé az egyik tincsét, mielőtt bólintana a hozzá intézett kérdésre válaszul.
- Mhm... régóta. Arany... izé... tisztavérű a családunk, de... de nem vagyunk olyanok, akik a fellegekben hordják az orrukat és... és mindenkit lenéznek. Apukám mindig azt mondja, hogy a megkülönböztetés butaság, mert ettől még senki nem lett se jobb, se rosszabb ember - magyarázza még mindig zavartan, mert úgy érzi, ezt kár is volt megemlítenie. Most lehet furán fog rá nézni a másik, pedig ők igazán nem is neveznek senkit sárvérűnek, és bár egyszer tőle is el fogják várni, hogy aranyvérű mágushoz menjen feleségül, erre ő most még gondolni sem akar.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 25. 19:34 Ugrás a poszthoz




Az egyenruha és a talár nem ad túl sok lehetőséget a kreativitásra, de azért nagylányosan magassarkú a cipője, a haját meg némileg kislányosan széles, piros szalag fogja hátra. Éppen abban a korban van, amikor még ez is, az is belefér, és leginkább kísérleti jelleggel próbálja ki, hogyan is érzi jól magát. Az például kifejezetten tetszik neki, ahogyan cipellője sarka kopog a kövön, némelyik elhagyatottabb folyosón visszhangot is ver, de legalább azt sem mondhatja senki, hogy ő lesből támadna a szabályszegőkre. Dehogyis. Ugyan a szabályok léte jó dolog - kevésbé szorong, ha van mihez igazodni -, de a kiskapukat ki ne szeretné, és noha a választás saját kedvére való, tulajdonképpen nem bánja, hogy így bármelyik útjukba kerülő szabályszegőnek időben adja tudtára, hogy jár valaki a folyosón. Ma éppen Kristóffal róhatja a folyosót. Nem tudja eldönteni, hogy egyébként véletlenül osztották-e mellé vagy szándékosan. Még nem igazán tudja hová tenni a fiút. Őt aranyvérű létére azt tanulta az apjától, hogy ez egy teljesen elavult elképzelés, számítani pedig az számít, hogy valaki jó vagy rossz ember-e, ami nem azon múlik, hogy arany- vagy sárvérű-e. Sőt, ezeket a kifejezéseket is inkább kerülni igyekeznek. Kristófon viszont érzékel valami sajátos tartózkodást, mintha - de lehet, hogy téved, ezt csupán eddigi megfigyeléseire és megérzéseire alapozza - többre tartaná az aranyvérűeket másoknál. Ezért ő is némi tartózkodással kezeli egyelőre a fiút, igyekezve rájönni, hogy vajon mennyire is van igaza e tekintetben.
- Szia - köszön magyarul, amint befordult a sarkon. Olyan szívesen használná a számára kedves svédet, de sajnos még senkit sem talált a tanév kezdete óta, aki beszélné. Magával a járőrözéssel már egészen megbarátkozott mostanra, nem izgul rajta különösebben, hiszen jó néhány hete prefektus már. Lassan belerázódik. - Csókolom - köszön aztán a portrénak is egy röpke mosoly kíséretében pillantva fel rá, aztán visszafordul Kristóf felé. - Melyik irányba? Vagy váljunk szét? Úgy lehet, hogy gyorsabb lenne - kérdezi előbb jobbra, majd balra mutatva a folyosó közepén állva, másik kezével a nyakában lógó medálját szorongatva.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 26. 21:29 Ugrás a poszthoz



- E...első? - kérdez vissza kissé elakadva már itt. Hirtelen azt sem tudja, kezdjen-e mégiscsak szorongani - mintha ez igazán döntés kérdése lenne -, vagy felháborodjon, hogy mit mondtak ennek a fiúnak, esetleg mit értett félre. Való igaz, hogy a kastélynak ebben a szárnyában még nem járőrözött, bár kétségtelenül járt már erre is, mióta az iskolában tanul. Leginkább azt érzi hihetetlenül összezavarónak, hogy ebből a mondatból az jön át neki, mintha még csak tegnap kapta volna meg a jelvényt, aztán meg mellé egy dadust is. Mintha kellene. A gyomra azért még összeszorul, és ismét felbukkannak a sróforrúak, akik úgy trappolnak odabent, hogy roppant kellemetlen érzéseket generálnak közben. Pedig ő aztán igazán szereti a svéd sróforrú sárkányokat. Ujjai megtalálják a nyakában lógó miniatűr sárkányt, és rá is kulcsolódnak, de egyelőre ez sem elég, hogy megnyugtassa. Csak pislog arra is hitetlenkedés és értetlenkedés keverékével, hogy inkább hangtalan cipőt kellett volna választania. Mit képzel vajon Kristóf magáról, hogy még erről is kioktatja? Icipicit talán még meg is szeppenne, ha nem ismerné már betéve a teljes házirendet mellékesen.
- Erre sehol nincs szabály - jelenti ki nem a leghatározottabban - már nem sok választja el attól, hogy rágni kezdje a körmét zavarral vegyes idegességében -, de hát nem hagyhatja, hogy a bibírcsókos banya öt perc múlva majd azt pletykálja a szomszédos keretben lakónak, hogy milyen mulya prefektus ő, nem is értik, mire lett kinevezve. Márpedig ő akkor is azt fog felvenni, amit szeretne, és senki ne mondhassa, hogy nem ad kiskapukra lehetőséget, ha már ő is meglehetősen szereti őket. Már így is azt írta az Edictum, hogy csak bűbájosnak tűnik, de már több büntetőt osztott ki, mint mások egy év alatt. Lehet, hogy inkább Kristófról kellett volna ezt írni. Közben egy zavart mosolyt villant a portrékra, és ez lehet, hogy a lassan képbe kerülő, híres tinikori dac első megnyilvánulása lehet, most már csak azért is biztosra megy, hogy minden egyes lépésnél kopogjon a cipője sarka. Nem is szól a másikhoz. Ő nem tett semmi rosszat, nem kell mindig mindenről kioktatni. Az anyja műveli ezt állandóan, ha egyáltalán hozzászól, ez pedig most roppant érzékenyen érinti, akárcsak az a hülye edictumos pletyka.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. november 29. 22:23 Ugrás a poszthoz



- Tesi? Az milyen tantárgy? - kérdezi meg kíváncsian, némi értetlenkedéssel vegyesen. Vannak pillanatok, amikor azért a magyar számára még némileg kihívás, főként a szleng. Ugyan ért egész sok mindent, hiszen hat éve tanul Bogolyfalván, néha még lehet, hogy igazán használhatná a fordítógyűrűjét is, ha már kapta. Mondhatná, hogy az anyukája is magyar, de ő szinte alig beszél vele, az apukája pedig ugyan beszél magyarul, ők mégiscsak csak svédül kommunikálnak ketten. Közben megpiszkálja az ujját, amelyiken a gyűrűt viselné, ha ugyan viselné, de most - amennyiben jól emlékszik - az a fiókjában lapul. Vajon ez mennyire alapvetően fontos szó, amit esetleg hallhatott, de sosem tanult meg, és mennyire nézik majd ettől tájékozatlannak, esetleg butának? Ismét rágni kezdi a körmét, ezúttal hüvelykujját emelve az ajkaiig, amíg rá nem döbben fél perccel később, hogy ismét ezt műveli. Ejnye. Elhúzza a száját egy pillanatra és erőnek erejével nyomja a kezét inkább az asztalnak, hüvelykujját öklébe zárva, nehogy megint eszébe jusson a körmét rágni. Tudja, hogy csúnya szokás. Muszáj lesz még jobban figyelnie, hogy leszokjon végre. Elmosolyodik a megállapításra, hogy jó gondolat nem a származás szerint ítélni meg az embereket. Kicsit még ki is húzza magát ültében hirtelen, gondolva, hogy az apukája bizony milyen okos, na meg neki is ilyen dolgokat tanít, mert az biztos, hogy ő nagyon sok mindent tanult tőle. Ezzel azonban nem akarja untatni a tanulótársát. Az Eridonos végül a testvérei felől érdeklődik. Egyetlen pillanatra elkámpicsorodik, megrázva a fejét közben, majd rájön, hogy levegőt is elfelejtett venni, amikor végre kifújja. Mindig befeszül a témától, de szerencsére gyorsan le is esik neki, hogy hiszen a másik nem is ismeri a testvéreit, nem fog gondolni valószínűleg semmit Hedda kapcsán.
- Nem... vannak. Hárman. Két lány, Hedda és Silja, meg egy fiú, Otto. Silja meg Otto még kicsik, Hedda pedig beteg, csak én járok ide, mert apukám is itt tanult sok éve - válaszolja végül a legszükségesebb információkra szorítkozva. - Neked vannak testvéreid? És varázsolni is tudnak?
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. december 12. 19:13 Ugrás a poszthoz



Kissé elvörösödve, hümmögve veszi tudomásul, hogy kicsit félreértelmezte a másik kijelentését és ráfeszült. Szerencsére ezek a folyosók nincsenek a legjobban kivilágítva, remélhetőleg zavara nem tűnik fel a másiknak különösebben. Egyébként sem múlik el azonnal a gyomrát szorító érzés, trappol tovább odabent a sárkánycsorda, még ha egy fokkal csendesebben is, mint az imént. Azért még hangosak. Főként, hogy kicsit el is szégyelli magát, hogy ennyire komolyan vette azt az egyszerűen csak szerencsétlenül megfogalmazott mondatot. Lehet, hogy még mindig nem lenne elég jó a magyar tudása? Hiába magyar az anyja, azért alapvetően mégiscsak svédül beszél a legszebben. Talán tényleg hordania kellene azt a fordítógyűrűt, amit az iskola adott, bármennyire is úgy véli alapvetően, hogy elboldogul a magyar és angol tudásával, és ha mégsem, hát tanul közben pár új szót. Legközelebb azért legalább a nyakláncára fűzi vagy valami, hogy mégiscsak elérhető közelségben legyen az a gyűrű, ha jól jönne. Igyekszik azért gyorsan összeszedni magát és legalább leplezni hirtelen zavarát éppen úgy, mint a nem annyira meglepő szorongását. Utóbbival mégiscsak együtt él jó pár éve. Az is segít ebben, hogy az öltözködési tanácsot nem kifejezetten veszi jó néven Kristóftól. Nem is lehet nem észrevenni válaszán a dacot.
- Mhm - dünnyögi kimérten a magyarázatra. Mellékes. Akkor is hordani fogja a magassarkút - nem csak ezt, a többit is -, merthogy az egyenruha ennél több szabadságot egyébként sem enged meg sajnos. Kénytelen azzal élni, ami megadatott, mert nem foglalta még senki a szabályzatba, hogy nem szabad, még ha esetleg nem is ajánlott, mint amiként azt a prefektus társa kifejti. Sebaj. Úgyis úgy látja, hogy még hasznos is, akinek annyi magához való esze van, hogy elrejtőzzön a járőröző prefektusok elől, azt legalább segítőkészen értesíti, hogy itt az idő olajra lépni, ha nem óhajt az ember büntetést. Már így is azt állítja az Edictum, hogy ő szeret büntetni, pedig nem is igaz. Puszta rágalmazás az egész. Nem nagyon van kedve viszont ezt kifejezni, sőt, pillanatnyilag Kristóffal beszélgetni sem. Olyannak tűnik, mint aki képes az óra végén szólni, hogy elfelejtette a tanár számon kérni a házit. Megáll, amikor a másik hozzászól, karjait talárja alatt, mellkasa előtt összefonja és nem mozdul.
- És megbüntetted őket? Mehetnek takarítani a bagolytornyot? - kérdezi meg talán a kelleténél kicsivel több iróniával a kérdés mögött. Kicsit meglepődik ő is, kimondva ez szinte már undoknak is hathat - ismét hangosabb lesz a sróforrú odabent -, de akkor is úgy érzi, hogy Kristóf kiérdemelte. Talán a jelvény is teszi, elvégre ugyan csak elsős, de mégiscsak prefektus ő is. Végül is miért is kellene folyton rettegnie, hogy megbánt valakit, ha kimondja, amit gondol. Vagy baj lehet ebből?  
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. december 12. 19:56 Ugrás a poszthoz



- Volt valami atlétika csoportos tevékenység, ha az ilyen választható volt, én meg inkább repülni tanultam. Kaptam egy Meteort aputól, és már egészen ügyesen meg tudom ülni - magyarázza válaszul a kérdésre. Bele sem gondol, hogy az Eridonosnak ez talán pont annyira nem magától értetődő, mint amennyire neki nem az a mugli oktatási rendszer. Meg úgy általában a mugli világ. Nem teljesen idegen ugyan, mégiscsak kimozdult már a gotlandi, varázslók lakta szülőhelyéről, ám Bogolyfalva is éppen annyira mágustelepülés, még ha nem is rekedt egyik helység sem a középkorban úgy mellékesen. Látott már ő telefont például meg számítógépet, éppen csak közelebbről nem ismeri őket még annyira, merthogy sajátja nincs, bármennyire is úgy tűnik, hogy néhány mugli találmánytól egyszerűbb lenne az élet. Nem mintha a mágiától nem lenne egyébként egyszerűbb bizonyos szempontból. Mégsem kell hosszan utaznia Svédországból idáig például. Mindezt azonban inkább most nem meséli el, hiszen nem akarja saját tapasztalataival untatni a tanulótársát, csak gondolatban kalandozik el iciripicirit, közben a könyv lapját bámulva, habár el nem tudná olvasni a szöveget, annyire nem fókuszál. A kérdés viszont gyorsan visszarántja a pillanatban, és röviden összefoglalja, hogy négy testvérből ő a második, és jól nevelt gyerekként érdeklődik Tímea testvérei felől is, igyekezve nem túl sok teret adni egyébként gyakorta végtelennek tetsző kíváncsiságának.
- De jó. Akkor legalább már van, akitől megtudhatod, mi hogyan működik az Eridonban. Tetszik ott amúgy? - érdeklődik még, félig már el is feledkezve a feladatról is, de társa olyan kitartóan nézi a könyvet előtte, hogy azt nem tudja figyelmen kívül hagyni. Végtére is jogos, nem csacsogni ültek össze.
- Bocsánat... elkalandoztam - szólal meg kicsit zavartan, haját füle mögé tűrve, ezúttal körme helyett szája szélét rágcsálva hajolva a könyv fölé. - Öhm... ott tartottunk, hogy a fűzfa pálca gyógyító erejű. Az enyém meg szőlő... az... aaaaz... - lapoz hevesen az oldalra, amit már kikeresett korábban, sőt el is olvasott. - Szóval a szőlő pálca olyan mágusokat választ, akik valami nagy célt keresnek, a szokásosnál nagyobb elképzeléseik vannak. Azt írják, nem túl népszerűek. A magja viszont sárkányszívizomhúr. A tiednek mi a magja? Főnixtoll? - tippel. Igaz, nem minden Eridonos pálcájának főnixtoll a magja, ahogy nem minden Rellonos kap sárkányszívizomhúrral készült pálcát, szegény levitásoknak pedig nincs is olyan, amihet a szfinxtől származna a mag. Buta tipp, de mindjárt kiderül, mekkorát tévedett, ha tényleg mellényúlt ezzel a tippel.  
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. december 12. 20:25 Ugrás a poszthoz



Már néhányszor megfordult a fejében, hogy jó lenne például egy saját telefon, ám mindig kénytelen rájönni, hogy mivel a szüleinek sincs, sok értelme nem lenne. Persze, üzeneteket küldhetne a barátainak meg kaphatna tőlük, ám velük személyesen is beszélhet, amit sokkalta jobban is szeret. Az írott szövegekkel az a gond, hogy az ember bármilyen hangsúlyt képzelhet hozzájuk, személyesen viszont pontosan úgy hangzanak el a szavak, ahogyan a másik azt mondani szeretné. Egyszerűbbnek érzi sokkal, na meg ami fontos, kevesebbet is szorong rajta. Mindenesetre a szüleinek - vagyis inkább az apukájának csak - levelet szokott írni heti rendszerességgel. Menetrendszerűen minden hétfőn. Szombaton pedig érkezik is a válasz, már amikor éppen nem olyan hétvége van, hogy lemehet a faluba, mert akkor meg az apukája jön személyesen. Év eleje óta ez egyébként már egészen sok megírt és kapott levelet jelent, közben pedig mondhatni már össze is barátkozott a Belzebub névre hallgató fülesbagollyal. Szerencsétlen tollastól mindenki óvá intette, mondván, hogy neve tulajdonképpen ragadványnév, miután a madár leginkább gonosz, mindenkit agyon csipked és karmol, csoda, hogy még nem tették ki a szűrét innen. Szerinte azonban a még nem túlzottan idős fülesbagoly pusztán csak neveletlen és elhanyagolt, amit kissé látványosan igyekszik tudatni a világgal. Ki tudja, mennyi ideje van egyébként is rá a gondozójának, hiszen mégiscsak sok madár van itt. Eleinte egyébként őt is megkarmolta néhányszor a fülesbagoly, sőt, még meg is csipdeste néhányszor, de azt azért semmi súlyos sérülést nem szerzett. Egyszerű sebforrasztó varázslatot pedig már maga is tud, gyorsan megoldotta a dolgot. Most egy kis finomságot hozott éppen a madárnak. Talárja alól kis dobozkát húz elő, és igyekezve nem nagyon szagolni bele a madárürüléktől illatosnak jóindulattal sem nevezhető benti levegőbe besétál a toronyba.
- Belzebub... hol vagy, madárkám? Hoztam neked egy kis finomságot - jelenti be, körbepillantva, tekintetével a baglyot keresve. Egy szatyorban azért extra madáreleséget is hozott, jusson mindenkinek a jóból, a fő ínyencfalat azonban mégis a kedvencéé lesz, ha előkerül.  
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2022. december 25. 15:40 Ugrás a poszthoz



Mivel a bagolyházat már a meglehetősen tömény levegője miatt sem szeretik sokan, nem igazán számít társaságra. Óvatosan lépked át a padlón felhalmozódott madárkakin, mert hiába mondják, hogy véletlenül belelépni szerencsét hoz, mégiscsak sokáig körbelengi aztán az aromája az embert, és az meg nem túl kellemes dolog. A madarat nem kell sokáig szólongatnia viszont, még kétszer ismétli meg a nevét hangosan és érthetően, a közel negyven centis erdei fülesbagoly már röppen is felé az egyik gerendáról. Ismeretségük elején még nagy önuralomba telt nem megijedni, amikor egy közel egy méter szárnyfesztávolságú madár az ember felé tart, de mostanra már biztos is benne, hogy Belzebub neve ellenére nem bántaná. Néhányszor már próbálkozott azzal is, hogy a madár a karján landoljon, de nem olyan könnyű ám tartani, így inkább rászoktatta, hogy a vállára telepedjen. Össze inkább attól rezzen, hogy valaki ráköszön. Óvatosan pillant hátra válla fölött, majd lassan meg is fordul.
- Ó, szia Lili! - köszön az eridonosnak mosolyogva, már ismerik egymást. Ő is melodimágus, csak éppen pár évvel idősebb nála, és gitár a hangszere.
- Nem, nem, csak hoztam nekik egy kis finomságot. Akarsz baglyot etetni - érdeklődik, kissé megemelve kezét, mutatva a csuklóján lógó szatyrot. Szívesen ad az eleségből, ha Lili is csatlakozna baglyokat etetni.
- Igen, ő Belzebub. Állítólag nem ez az eredeti neve, csak azt mondják, hogy gonosz, pedig nem is. Ugyeee? - pillant fel a bagolyra, aki éppen szárnyát megemelve tollászkodik kicsit. - Na ki az ügyes bagoly? - kérdezi meg a madártól, és szabad kezével megvakargatja a tollait a nyaka alatt, amihez kicsit nyújtóznia kell, de már tudja, hogy a madár nagyon is szereti. - Nézd, mit hoztam - közli, elé tartva a dobozt, amiben az Amadeustól kapott egér teteme pihen. Tudja, hogy szörnyű, hogy továbbajándékozza a neki hozott ajándékot, de mit is kezdhetne a hálókörletben egy döglött egérrel? Így mindenki jól jár. Amint a madár kikapja az egeret, a dobozt el is süllyeszti a szatyorban, majd ismét Lili felé pillant. - Te levelet küldesz? Van, amelyikkel már összebarátkoztál?
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 3. 19:05 Ugrás a poszthoz



Mint mindig, most is számít rá, hogy a válasz nemleges lesz. Egészen pontosan főleg arra számít, és hiába tudja, hogy ezeken szorongani fölösleges energiapazarlás, mégsem olyan könnyű ám ezt irányítani. Fel is derül az arca a válasz hallatán. Egyedül is nagyon szívesen eteti a baglyokat, de azért társaságban annál is jobb szórakozás tud ez is lenni. Megvakargatja közben a tollas barátja nyakát, amit a madár boldog huhogással vesz tudomásul, és odaadja neki a külön számára bedobozolt finomságot is.
- Jaj de kis aranyos - állapítja meg mosolyogva a törpekuvikról, a bemutatásán pedig jól szórakozik. Egy reinkarnálódott uhu. Olyan lehet, mint a nagyra nőtt kutyák, akik azt hiszik évek múltán is, hogy még mindig kis kölykök és megpróbálnak az ember ölébe ugrani, csak éppen fordítva. Ő nagyobbnak hiszi magát, mint amekkora. Belzebub közben egész nagy lelkesedéssel vacsorázik, ő pedig Lili beszámolóját hallgatja a kis tollasról, aki ezek szerint rendkívül makacs természet is.
- Végeredményben... teljesen érthető. Nem tudhatjuk, mennyire lehet meleg neki a tollazata - válaszolja, miután egy pillanatra elgondolkodik a kérdésen, majd a madárra mosolyog.
- Szia Pötty - köszön végre, gondolatban leszidva magát, amiért ilyen udvariatlan a madárral, hogy csak most köszön. Meg még be se mutatkozott, hihetetlen. - Sigrid Agnes vagyok, őt pedig már biztosan ismered. Ő Belzebub - mondja, és kicsit oldalt is fordul, mintha amúgy a közel negyven centis bagoly ne lenne látható a vállán ücsörögve. Jó nehéz is a maga 3-4 kilójával. A kérdésre azonnal bólogatással válaszol.
- Jaj, persze. Nyugodtan vegyél csak. Ezt itt mind nekik hoztam, és nem akarom hazavinni. Ő már úgyis kapott egy egész egeret - magyarázza meglóbálva a szatyrot kicsit a kezében, majd ki is nyitja, Lili felé tartva a madáreleséget.
- Ó, hát mi... csak kíváncsi voltam rá, mert azt mondták, hogy kerüljem el. De nem is gonosz, csak kicsit el volt hanyagolva szerintem. Nem is tudom, ki ér itt rá ennyi bagollyal rendszeresen foglalkozni, szóval nem hibáztatok senkit. Belzebub szereti a figyelmet. Nem tudom, hogy nem valakié volt-e korábban, de nekem meg nincs sajátom, a macskám ki is szaladna a világból, ha lenne, de összebarátkoztunk. Az elején tényleg megkarmolt párszor... meg csíp, ha nem tetszik neki valami, de egyébként nagyon aranyos. Ezek szerint Pötty is az iskoláé? - érdeklődik, miután elmeséli nem is olyan röviden, de nem is túlságosan hosszan, hogy mi is a helyzet a fülesbagollyal. Ugyan nem hiszi, hogy bárki itt tartaná a saját baglyát is, de ki tudja. Ha társaságkedvelő a madár, lehet, hogy nem egy kalitkáért fog rajongani.
Utoljára módosította:Sigrid Agnes Sjölander, 2023. január 27. 22:37
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 3. 20:11 Ugrás a poszthoz



- Talán - válaszolja kissé bizonytalanul. Nem ő a legbeszédesebb ember a környéken, habár időnként megered a nyelve, ha olyan témáról van szó, ami számára is nagyon kedves. Például a hegedűjéről, amit kivételesen nem cipelt magával, Gotlandról, a zenéről, sárkányokról vagy éppen Agatha Christieről sokat tud mesélni, ahogy még néhány további témáról is, de alapvetően mindezzel együtt vagy éppen ennek ellenére nem ő szokott lenni az osztály bohóca. A humorérzékének éppen ezért eddig nem is jutott sok tér, de talán majd ezután. Egyszer csak kinövi már azt a fránya szorongást is a semmin reményei szerint.
- Ühümm - veszi tudomásul aztán a választ, amit már egyébként is tud, de úgy tűnik, hogy Kristóf vagy nem érti a szarkazmust, vagy sokkal jobban szeret magyarázni, és ha értette is az iménti nem annyira humorosnak, mint gúnyosnak szánt kérdést, úgy döntött, figyelmen kívül hagyja, mert kihasználható a pillanat, hogy ő legyen az, aki idősebbként és tapasztaltabbként oktat. Nehezére esik nem pofát vágni a gondolatra, de ám legyen, hadd élje ki, hogy mentorként tündökölhet. Ismét útnak indul Kristóf mellett, továbbra is makacsul kopogva, aki ebből a figyelmeztető jelből nem ért, az pedig csak magára vethet, ha büntetést kap. Az Edictum említésére kapja csak fel a fejét, addig egészen jól elszórakoztatja, hogy az útjukba eső portrékat veszi leltárba, ám az iskolaújság nevének hallatán el is felejti szinte azonnal, hogy hol is tartott. Dacosan vonja meg aztán a vállát. Kellemetlenül érintette az a pletyka.
- Az csak alaptalan rágalmazás - szólal meg végül majdhogynem sértetten, pedig erről aligha Kristóf tehet, hogy ezt írták róla. Valaki csak kitalált valamit, mert unatkozott.
- Színtiszta hazugság. Nem is büntettem sokat, csak egy-két embert, amikor már tényleg nem volt más választásom, mert annyira tilosban jártak, amikor összefutottunk, de nem szeretek büntetni. Ha valaki tilosban jár, akkor meg lehetne annyi esze, hogy előre gondolkodik. Egy rakás titkos alagút van meg minden, nem hiszem, hogy ne lehetne eltűnni, ha az ember tudja, mit csinál - dünnyögi kelletlenül. Ugyan nincs különösebben lelkiismeretfurdalása, hogy büntetett már, mert tényleg olyanokat sikerült, akik tényleg fejjel szaladgáltak neki a falnak gyakorlatilag, de ettől még nem élvezi, mint ahogy azt állították róla. Ő nem a kőszívű, vasorrú gonosz boszorkány.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 3. 20:36 Ugrás a poszthoz



- Az jó lehet - közli elmosolyodva. - Én csak a Rellonról tudok mesélni, az a pincében van, és van, aki penésznek csúfol minket, de egyébként nem rossz hely. Nem penészes - osztja meg rövidre fogva a tapasztalatait, kuncogva a végére kicsit, majd gyorsan vissza is tér a feladathoz, miután észbe kap, hogy nagyon is elkalandozott. Zavartan lapozgat kicsit, mire megtalálja a szőlőt is a listában, majd a pálcamagokra is rátérhetnek. Azokból szerencsére jóval kevesebb van, ha az ember nem számítja a nagyon ritka egyedi pálcákat, aminek valami igazán különleges magja van.
- Azt írják, hogy abból készülnek a leghűségesebb pálcák és nehéz őket sötét mágiákra használni. Meg azt is, hogy a legkiegyensúlyozottabbak, és apró hibájuk, hogy hajlamosak a búskomorságra, ami azzal járhat, hogy ritka esetben egy pálcakészítőnek ki kellhet cserélni benne a magot, ha az elhal. Huh, nem is tudtam, hogy ilyen létezik - vallja be, miután összefoglalja az oldalon található információkat, a könyvet is kicsit az Eridonos felé fordítva, hogy ha akar, nézzen bele nyugodtan.
- A sárkányszívozomhúr meg erőteljes, de nem annyira hűséges, gazdát válthat, és vonzza a baleseteket, mert temperamentumos. Azt hittem, hogy az a vélahajra jellemző, mert az meg kifejezetten arról híres, hogy rakoncátlan mag - morfondírozik hangosan, majd a kérdésre válaszul bólogatásba kezd.
- Persze, ez csak azt írja le, hogy általában mire ideális. A fontos az, hogy a mágus kompatibilis legyen a pálcájával, ezért is választja ki a pálca a gazdáját. Az enyém magától varázsolni kezdett, amikor bementünk a boltba, de apukám azt mondja, hogy amúgy nagyon vigyázzak rá és össze kell vele barátkozni, akkor meg bármilyen varázslatot meg lehet tanulni vele a bűbájtanon, átváltoztatástanon vagy amit még éppen tanítanak.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 7. 23:59 Ugrás a poszthoz



Észreveszi, hogy az Eridonos is vele nevet, amitől kicsit még jobban felenged, hiszen úgy tűnik, sikerült éppen valami vicceset mondania. Visszatérve a feladathoz igyekszik összefoglalni mindent, amit a könyv a témában tartalmaz, és bevallja, hogy ebben akad olyan is, amit korábban soha nem is hallott. Mivel igyekszik a feladatra figyelni, mielőtt ismét nagyon elterelődne a figyelme valamerre, nem különösebben töpreng el, hogy milyen más is lehet amúgy Timinek ezekkel ismerkedni, miközben neki meg rengeteg minden magától értetődő, egyszerűen az a természetes, mert ezekkel a dolgokkal nőtt fel. Meg is lepi kissé újfent, hogy a lány láthatóan nem hallott még vélákról, de nagyon nem rökönyödik meg. Északon kicsit mintha gyakoribbak lennének amúgy is, mint errefelé, bár azt tudja, hogy akad a családjukban is, aki negyedvélát vett feleségül.
- Ühümm. Ők egy mágikus faj, úgy néznek ki, mint az emberek, csak sokkal-sokkal vonzóbbak. Meg nagyon rondák lesznek, amikor hisztisek. A hajukat pedig néha szokták használni pálcákhoz, de... ó, itt is van. Azt írják, hogy eléggé rakoncátlan mag tud lenni, meg kell szelídíteni, különben hajlamos megmakacsolni magát és nem együttműködni - válaszolja tényleg csak a lényeget igyekezve összefoglalni, közben a könyvben a megfelelő oldalra lapozva, mielőtt hosszas mesélésbe kezdene véletlenül, és csak nem haladnának a feladattal. A megjegyzés nem is annyira váratlanul éri, mint inkább csak felkészületlenül. Kitátja a száját, majd becsukja egy kósza ö hangot adva ki tanácstalan felhanggal, füle mögé igazítja a haját, majd roppant egyet a bal mutatóujján. Sóhajt egy aprót, majd zavartan neveti el magát.
- Ezt... ezt én sem tudom. Lehet, hogy a könyvben van valami. Láttam már, milyen, amikor kiválaszt egy pálca, de hogy hogyan és miért... egy pálcakészítő biztos többet tudna mesélni. Mágikus, de valami logikának biztos kell lennie mögötte - szólal meg végül inkább hangosan gondolkodva, mint értelmes választ adva. A tartalomjegyzékhez lapoz, majd a könyv elejére, belepillant a bevezetőbe, ujja hegyét a lapon húzva végig, hogy követni tudja a sorokat is, majd lemondóan megrázza a fejét. - Csak annyit ír, hogy egyedi a kapcsolat. Lehet van róla könyv a könyvtárban, de azt is hallottam, hogy a mestertanoncoknak tanítanak pálcakészítést, esetleg megkérdezhetjük a tanár bácsit, hátha tud mesélni. Van amúgy már kedvenc tanárod? Szerintem az SVK tanár bácsi egész vicces - tér el végül a témától ismét, szinte észre sem véve.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 15. 23:16 Ugrás a poszthoz



- Hegedülök meg olvasok - sorolja a legfőbb szabadidős elfoglaltságait, leszámítva azt, hogy időnként a kastélyt is felfedezi és nyomozgat lelkesen mindenféle furcsaság után, mielőtt még a fiú itt hosszas példabeszédbe kezdene arról, hogy milyen fontos, hogy pont a prefektusok példamutatóan viselkedjenek. Kinézi belőle, úgyhogy inkább a lehetőséget sem szeretné megadni.
- Te? - kérdez vissza aztán röpke szünetet követően, amikor eszébe jut, hogy ez úgy lenne illendő, hogy ne csak válaszoljon, de némi érdeklődést is mutasson. Az Edictumos cikket felhozni viszont talán nem a legjobb ötlet, ugyanis kicsit meg is sértődött azon a csúnya pletykán, amit az iskolaújságba valaki róla írt. Úgy festették le, mintha élvezné, hogy büntetéseket osztogasson bárkinek és bármikor. Fel is húzza magát kicsit, némileg sértetten reagál a felvetésre is már kezdettől fogva, és sajnos az ezen nem sokat segít, hogy a fiú azt mondja, nyugodjon meg. Ez csak olaj a tűzre ezen a ponton.
- Szeretném tudni, honnan vették az egészet, ki találta ki az egészet - morogja maga elé. Nem árulkodásként ugyan, de az apukájának is beszámolt a cikkről, ő pedig arra intette, ne vegyen komolyan semmit onnan, de mégis sérti a büszkeségét. Eddig nagyon is igyekezett elmenni az egész mellett, legfeljebb legyinteni, hogy áh, kit érdekel az Edictum, olyan az, mint a Goblin otthon, aminek sosem szabad hinni, csak egymásnak ugraszt embereket, ha valaki mégis megteszi. Kristóf leginkább rosszkor kérdezett rá.
- Néha muszáj, ha már valaki csak fejjel megy a falnak, de ettől még nem élvezem. Elég hülyének kell lenni ahhoz, hogy itt kopogok, és valaki ne tűnjön el az első titkos átjáróban - válaszolja morcosan, tulajdonképpen azt is elárulva ezzel, hogy nem csak azért választotta a magassarkút, mert jól mutat, na meg ennyi szabadságot még az egyenruhára vonatkozó szabályzat is enged.
- Márpedig legalább egy rellonosnak lehetne annyi esze. Az apukám szerint a ravaszság eléggé rellonos tulajdonság, a navinések meg józanul gondolkodnak, a levitások okosak, az eridon... nem tudom. Róluk azt hallottam, hogy hevesek és gyakran meggondolatlanok, de azért csak megvan mindenkinek a magához való esze, nem? A legtöbb szabályban általában van amúgy is legalább egy kiskapu - teszi fel a nagy kérdést. Ő szereti a kiskapukat, bár Kristóf meg pont olyannak tűnik, aki arra hajt, hogy minden ilyesmi megszűnjön, még képes és a cipő kérdését is felveti, hogy ne lehessen kopogós magassarkúban járőrözni menni. Mintha ezt nem lehetne egy bűbájjal megoldani, hogy ne legyen hangos, de ez csak mellékes apróság.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 27. 23:41 Ugrás a poszthoz



- Igazság szerint én kaptam ajándékba a macskámtól, mert szaladgál néhány a pincében, de nem tudtam vele mit kezdeni - válaszolja zavart nevetgélés kíséretében magyarázkodva, hogyan is lett az egér a főfogás a vállán ücsörgő bagoly számára. Amadeust nem akarta megbántani azzal, hogy csak kidobja az ajándékot, így meg végül is mindenki jól jár. Megvakargatja újfent a madár tollait, mire az boldogan huhog párat, majd nekiáll tollászkodni, és ahogy a szárnyát megemeli, sikerül lányunk haját is az arcába söpörnie. Kuncog kicsit ezen, miközben helyreigazítja szőke tincseit, és már bólogat is lelkesen Lili megállapítására.
- Ó, nagyon barátságos ő, ha kicsit foglalkozik vele az ember. Ugye, te? Ugye, hogy jó madár vagy te? - kérdezi felpillantva Belzebubra, mintha az értené a szavait, de a bagoly úgyis tollászkodik, még a madáreleség sem igazán érdekli most. Bár ez érthető, hiszen most kapott egy egész egeret. Vasárnapi menü volt készen tálalva, le sem kellett vadászni.
- Ó, te bogolyfalvi vagy? - kérdezi meg, mielőtt egyáltalán végig is gondolná, hogy ez esetleg nem minősül-e túlzott kíváncsiskodásnak. Ám ha már kimondta, hiába jön a szorongás hirtelen hulláma utólag, vissza nem igazán tudja már vonni.
- Bocsánat, nem akartam túl kíváncsi lenni - mondja végül, hogy azért ezzel némileg mérsékelje a benyomást, hogy esetleg faggatózna, ha már úgy érzi, hogy azt teszi. Körbepillant a madarakon, majd vissza az Eridonosra. - Úgy tudom, őket az iskola tartja, hogy aki levelezne, de nincs saját baglya, az is tudjon. Mostanra sok embernek van telefonja, ahogy látom, de az én családom például inkább mágiát használ, mint mugli kütyüket. Nem azért, mert nem érdekesek, csak... azt hiszem, megszokás leginkább. Meg nem tudom, te hogy vagy vele, de én szeretem a várakozás izgalmát, hogy majd mikor jön a bagoly a válasszal.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. január 28. 00:52 Ugrás a poszthoz



- Hát persze - állapítja meg félhangosan, inkább magának, mint a fiúnak válaszolva. Annyira érezte, hogy valami ilyen válaszra kell számítania. Kristófnak teljes mértékben olyan kisugárzása van, mint aki mindig követ minden szabályt, mindig hasznos dolgokat csinál, talán még azt is megkockáztatná, hogy karót nyelt. Biztos roppant büszkék rá a szülei is, olyan igazi kis tökéletes aranyvérű gyereknek tűnik. Nem igazán érti, mi történik, mi az a kesernyés íz a szájában, ahogy ezen kattog az agya, hogy bezzeg a fiú olyan jól tud mindent, még itt babusgatja is gyakorlatilag, mert ő a legfiatalabb prefektus a rellonban, mintha szüksége lenne egy dadára vagy valami. Meg miért irigyli a másiktól, hogy eddigi tapasztalatai alapján nemhogy nem szorong minden szaván és kér bocsánatot azért is, mert létezik, de megalkuvás nélkül osztja az észt is. Irigyli a magabiztosságát.
- Szerintem én nem vagyok polgárpukkasztó téma - motyogja a folytatásra is válaszul, cipője orrát bámulva még egy ideig, miközben ott fortyognak benne a kellemetlen érzések, amiket legyűrni próbál. Úgy érzi, nem jó egyik sem. Nem szabadna ott lenniük. Nem szabadna létezniük sem, de mégis vannak.
- Az a lényeg. Nem akarok én lenni a mumus - válaszolja kicsit hangosabban, ingerülten, mielőtt még egy kicsit hosszabb tirádába kezdene arról, hogy igazán meglehetne mindenkinek a magához való esze, aki tilosban mászkál. Nem olyan nehéz az. Vagy mégis?
- Te mindig ennyivel jobban tudsz mindent mindenkinél? Tudom, hogy nem fehér és fekete, és hogy mindenki annál bonyolultabb, ez csak egy leegyszerűsített... hagyjuk... csak menjünk végig ezen a hülye folyosón, és kész, jó? - kérdezi most már jóval ingerültebben, hogy közben még egy könnycsepp is lecsordul az arcán. Zaklatottan maszatolja el a kézfejével. Legszívesebben elásná magát, de kénytelen itt lenni, és nem segít a mély levegővétel se. Tudja, hogy nem is igazán Kristófra haragszik, csak ő van itt, de nem igazán tud mit kezdeni mindazzal, ami benne fortyog éppen. Talán meg kellene keresnie az iskolapszichológust vagy legalább Hubát, mielőtt a melodi okozna valami gondot.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 21:52 Ugrás a poszthoz



Ezúttal cipője a magas sarok ellenére is hangtalan, elvégre kopog helyette is a kőkos jelezve, hogy merre járnak. Ráérősen sétál Felhő mellett, meghagyva Katinak a lehetőséget, hogy rajta ücsörögjön. A kőkos ugyan csak robosztus, makrancosnak kicsit sem mondaná, de mégis inkább csak mellette sétál.
- A folyosó vagy az iskola? - kérdezi felpillantva, miközben átugrik egy kisebb víztócsát, inkább gyerekes szórakozás gyanánt, semmint szükségből. - Ez a folyosó kifejezetten fura hely. Találó a neve. Mintha az összes varázslat megbolondult volna. Biztos nem lesz baj Felhővel itt?


Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 21:57 Ugrás a poszthoz



Megértően bólogat. Ugyan nem küzd migrénnel Odinnak hála, de átérzi, mennyire megkeserítheti Kati életét a dolog. Nem is feszegeti nagyon a témát, inkább csak azon aggódik, hogy vajon ez a folyosó mennyire kerge. Felhő szerencsére eddig egészen nyugodtan léptet hátán a lánnyal, ő pedig ráérősen sétál mellettük.
- Áh, remélem, csak feleslegesen aggódom ezen. Azért kíváncsi lennék, mi okozza, hogy itt mintha senki sem tudna rendet teremteni. Pedig a gondnok egészen azt a benyomást kelti, mint aki bármivel elbír, itt meg mégis csupa furcsaság történik. Sikerült amúgy kiolvasnod a könyvet?
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 22:11 Ugrás a poszthoz



- Akkor olyan, mint a rokonaim egy része. Rémesen komolyan veszi némelyikük, hogy aranyvérű, de  roppant mulatságos, amikor úgy viselkednek, mint aki egy évszázaddal le van maradva. Mondjuk a nagynagynénim elmúlt hatvan a dédpapi meg pár éven belül száz lesz, szóval ez nem áll messze a valóságtól - válaszolja felkuncogva a mondat végén, Nagyon ritkán látja őket, de olyankor nehezére esik rendesen viselkedni, már az elvárások értelmében. Mindig megkérdezik, mi vicces, ő meg aztán hebeg-habog, hogy semmi. Ez már az emlék kellemetlenebbik része, így hát jó témaelterelésnek bizonyul, hogy a könyvről kérdez, amit nemrégiben mutatott neki a prefekta.
- Ühümm - helyesen bólogatva, kíváncsi tekintettel pillantva a lányra.
- Ó, folytatása is van? Hópárduc? A végén még tényleg kedvet kapok kölcsönkérni. Pedig lehet, hogy lassan inkább az SVK meg a BBT tankönyveket kellene megennem vacsorára. Nagyon nehezek az év végi vizsgák? - érdeklődik, és még tesz is közben két lépést, mire észleli, hogy a kos léptei már nem kopognak a padlón, így hát visszafordul.
- Ó, minden rendben? Izé... tudok segíteni valamiben... valahogy? - kérdezi.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 22:20 Ugrás a poszthoz



- Óh, ezt nem is tudtam - vallja be. Tulajdonképpen mindebből igazán semmit sem tudott, pletykából többnyire legfeljebb annyit ismer, amennyit az Edictumból tud meg, azonban az iskolaújságot dacból nem olvassa már legalább két hónapja, mióta ő is pletykatéma lett. Mindez pedig feltehetőleg egyébként is valamelyik archivált számban lehet benne, ha azt nézi, hogy a gondnok bőven az apja lehetne. Megjegyzi azért, hogy akad néhány hasonlóan aranyvérű, ósdi szokásokat követő rokona. Jóízűen nevet fel Kati leírásán a rokonát illetően, mielőtt még ismét megszólalna.
- Ezt el is tudom képzelni a tanár úrról. Nálunk amúgy éppen ellenkezőleg, mindenki viszonylag korán, mert a dédpapi ragaszkodott ehhez. Szerintem mindenki fél tőle, Bercit kivéve, aki szándékosan bosszantja. A legutóbbi karácsonyi ebéden babarózsaszín, csillámporos dísztalárban jelent meg - osztja meg kuncogva. Ugyan nem ismeri közelebbről a fiút, de amikor évi kétszer eljönnek a kötelező családi pofavizitre, mindig alakít valami emlékezeteset a rokona.
- Á, akkor neked is új lesz. Majd beszámolhatunk a közös tapasztalatokról, ha valamelyikünknek előbb lesz szerencséje valamelyik tanárhoz - veti fel az ötletet, majd felajánlja a segítségét, látva, hogy a háztársának nehezére esik lekászálódni Felhő hátáról. Bólint is, nyújtva a karját máris. - Persze, nyugodtan. Ez a szagok miatt van? Mármint... nem muszáj válaszolni, nem akarok kíváncsiskodni.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 22:34 Ugrás a poszthoz



Nem igazán lepődik meg Kati reakcióján, miután leírja a talárt, ez ugyanis meglehetősen gyakori. Bólint kettőt is hirtelen a névre, majd még egy felet, mert abbahagyja a mozdulatot félúton, miközben újra megszólal.
- Albert, az SVK tanársegéd, az a nagy magas szőke Eridonos. Olyan nagyra nőtt, hogy a család amúgy zsiráfnak hívja. Tuti van két méter - osztja meg ezt a szerinte szintén szórakoztató részletet is, némi tódítással, mert a pontos számokat mégsem tudja.
- Huh, őróla apukám is mondta, hogy adjak hálát Odinnak, amiért már nyugdíjba ment - válaszolja Felagung említésére. Ugyan rémtörténetet nem hallott, de elhitte készségesen a dolgot, amit most Kati is csak megerősít, miután belemegy az alkuba, hogy majd szépen megosztják a tapasztalataikat a vizsgák kapcsán. Felajánlja aztán, hogy nyugodtan karoljon csak belé, és igyekszik a lépéseit háztársa tempójához igazítani, hallgatva a tőle már megszokható szabadkozás kíséretében feltett kérdésére a választ. Ki is szalad a száján egy meglepett 'ohh'.
- Nem, nem fogom - biztosítja máris róla Katit, hogy tényleg nem adja tovább az infót.
- És szeretnél is bájitalfőzéssel foglalkozni? Hátha ki tudsz főzni rá valamit, amitől egyszer sokkal jobb lesz. Az ilyenekért aztán még mindenféle díjakat is lehet kapni - állapítja meg még épp időben harapva aztán a nyelvére, mielőtt ismét kisebb családtörténeti beszámolót tartana, mert ha nincs mindenre is egy rokona valahol, akkor egy se.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 22:47 Ugrás a poszthoz



- Igen, ő az... ezt meg, hát én nem is tudom. Lehet van összefüggés, ki kellene nyomozni - veti fel, a nyomozás említésére pedig fel is csillan a szeme. Szereti az ilyesmit, nagyon is. Meg egyébként is, az apja is magas, legalábbis nála jó huszonöt centivel magasabb, és hát őneki megvan a maga érdekes háttere a témában végülis, mint azt nem is olyan régen megtudta. Tehát roppant érdekes a téma, ő szívesen kutakodna kicsit, hogy lássák, igaz-e a hipotézis. Közben segít Katinak állva maradni, lépéseit az ő tempójához igazítva és érdeklődve hallgatja a válaszát a bájitalfőzést illetően.
- Az jó. Én még nem tudom, hogy auror szeretnék-e lenni, mint apukám, vagy inkább sárkányokkal foglalkozni, mert imádom őket. Bár az is lehet, hogy csak... nem is tudom, író leszek, egyetemi előadó, és akkor valamelyikről majd én írhatom a tankönyvet akár vagy krimiket, amiben más nyomoz - kalandozik el kicsit. Ráér ugyan még kitalálni, de némileg azért mégiscsak frusztrálja, hogy mintha körülötte mindenki tudná, mit akar, neki meg ebből nem sikerült egyre leszűkíteni. Egyszer azért csak meglesz valahogy ez is.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. március 18. 23:19 Ugrás a poszthoz



- A szellemeket is megkérdezhetjük esetleg, de kezdhetünk a portrékkal. Az Edictumra nem tudom, mennyire lehet alapozni - válaszolja némi gondolkodást követően. Az iskolaújsággal sajnos az a tapasztalata, hogy nem feltétlen állít igazat. Esetleg néhány diákot meg a manókat is felvehetik a listára az alapos nyomozás érdekében, ezt majd ki kell gondolni. Fejét ingatva hallgatja aztán háztársa fejtegetését az említett szakmákról.
- Hmm, hát apukám most tényleg nagyrészt irodában ücsörög, a sárkánykutató nagybácsim... háááát,.. azért ez igaz. Sven bácsi igazi vadember. Linnea néni nem, ő az akadémián... de az is papírmunka - dünnyögi kissé elkedvtelenedve, pedig amúgy milyen izgalmasnak hangzanak ezek elsőre, és mégis, Kati milyen jól látja. Persze nem lehetetlen, hogy talál még valami igazán neki való szakterületet, esetleg kiderül, hogy élvezi a papírmunkát, ez azonban nem itt és most fog eldőlni. Kati lelkesedése meglepi aztán, amikor megemlíti azt is, hogy a harmadik opció az írás lenne egyébként. Bólint is hirtelen, mielőtt még megszólalna. - Igazából csak próbálkozom, mesét írtam eddig csak, abban volt sok sárkány. De majd szeretnék egyszer könyvet írni. Valami jó krimit például varázslóknak. Meg akár megírhatom majd azt is, mit derítettünk ki és bedobjuk az Edictumnak, úgyis itt van valahol a szerkesztőség.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. április 2. 22:19 Ugrás a poszthoz



Egész kellemesen elcseverésznek a baglyokról és a macskákról, ha már Amadeus ajándékozási szokásai is szóba kerülnek. Időnként kap tőle kisebb madarat is, nem csak egeret vagy patkányt, és legalább nem csak a szemétben végzi mindez, hanem elhozza ide a baglyoknak, akik aztán boldogan csócsálják a zsákmányt. A vállán ücsörgő egyeddel is sokat javított a barátságukon a felajánlott finomságok áradata.
- Ó, és hogy tetszik itt? - érdeklődik. Ugyan ő is lakott bent az előkészítős évek alatt, meg most is jár be szabad hétvégéken, sok részét nem ismeri a településnek. Véleményt nem igazán tud így mondani érdemben, úgy érzi. Lehet, hogy egyszer felfedező túrát kellene szervezni az apukájával, amikor nem csak a cukrászdába mennek el meg a Boglyas térre.
- Haspókok - válaszolja kuncogva. Nemrég tanulta ezt a szót magyarul az egyik manótól, hát most örömmel használja is. Olyan furának tűnt a múltkor, elképzelése sem volt, milyen kontextusban emlegethetné, erre tessék, most itt az alkalom. Megsimogatja a baglyot közben újra, ezért is van itt, nem akarja elhanyagolni, de közben érdeklődve hallgatja Lili válaszát.
- Á, értem. Nálunk csak ahhoz ragaszkodnak, hogy mindenki tanuljon valamilyen hangszeren játszani - válaszolja igyekezve találni valami kapcsolódási pontot, maga sem érti, miért. A modern technológia annyira nem létfontosságú a családjának, a mágiát nagyobb magabiztossággal használják. Lehet, hogy komfortzóna kérdése, de igazából ő is remekül elvan enélkül.
- Ó, hát inkább Huba érezte meg rajtam. Nem volt semmi látványos megnyilvánulása, vagy legalábbis nekem nem tűnt fel. De lehet, hogy csak nem figyeltem, nem is tudom - magyarázza. Igéző, úgy talán kicsit nehezebb is észrevenni, mint ha mondjuk gyógyító lenne, de igazából ha választhatna, akkor is erre döntene, ez viszont marad az ő titka. - Neked hogy mutatkozott meg?
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. április 4. 00:55 Ugrás a poszthoz



- Szorítsunk sarokba egyet? - kérdezi kuncogva. Hirtelen el is képzeli azért, ahogy sarokba szorítanak egy tilosban járó szerkesztőt járőrözéskor és jól kikérdezik. Talán nem valamelyik mestertanonccal kell kezdeni, és akkor még mennek is valamire.
- Eléggé - látja be, hogy Katinak nagyon is igaza van. A vadregényesnek feltüntetett szakmák végső soron még unalmasak is többnyire, de legalábbis nem olyan élvezetesek, mint amilyennek lefestik őket. Jó a marketing. Csak az írás marad a listán, és ha már kérdezik, elmeséli, hogy mesét bizony már írt. Sok sárkánnyal, természetesen, mert ha egy bestia is van, amit imád, hát ez az.
- Ki másnak kéne? A hercegnek, aki megöli? - kérdez vissza, közben meg felcsillan a szeme. Ő igazán örülni tud ennek az információmorzsának, hogy nem egyedül gondolja úgy, hogy a sárkányoknak is lehet szurkolni a mesében.
- Márminthogy... ááááh - rakja össze a vámpírral már a képet. Elgondolkodva hallgat kicsit, akarna valami értelmeset mondani, de Katinak ma csupa olyan érve van, amivel nem tud vitatkozni, hiába akarna.
- Hátöhm, akkor ezt csak úgy lehet, ha az ember olyan lénnyé változik... de azt hiszem, ezt egyelőre passzolom. Hallottam, hogy van itt a környéken vérfarkas is, meg vámpír is, de olyan... nem irigylem egyiküket sem, azt hiszem - vallja be. Nem tudja pontosan mivel jár egyik vagy másik, csak amennyit olvasott, de az alapján önként biztosan nem választaná egyik létformát sem.
- Éppen ideje lenne. Most már muszáj lesz megírni ezt - dönti el határozottan. Ebből most már kutatás lesz, ha rajta múlik. - Csak azt kell eldönteni, hol is kezdjük pontosan. Talán listázni kellene az összes magas srácot kezdetnek?
Utoljára módosította:Sigrid Agnes Sjölander, 2023. április 4. 00:55
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. április 8. 21:48 Ugrás a poszthoz



Mivel Agnes már születése óta egy olyan környezetben nevelkedett, amelynek részét képezi a mágia, számára evidens ez meg az ebből a világból. Mint kis stréber gyerek és megrögzött könyvmoly ráadásul mindig olvas valamiről valamit, ami számára érdekes, azonban messze nem tud mindent. Be is vallja, hogy őszintén szólva fogalma sincs a válaszról, azonban van elég kíváncsi hozzá, hogy megkérdezze majd a pálcakészítést oktató tanárt a témában. Ha választ szeretne kapni egy kérdésre, ő bizony addig keres és kérdez, amíg az meglesz. Bólogat a kérdésre válaszul aztán, amikor feladva a nem túl eredményes keresgélést, inkább arra kérdez rá kíváncsian, van-e már Timinek kedvenc tanára.
- Ó, az már biztos - lelkesedik menten, amikor az eridonos nem csak az SVK tanárt emeli ki, hanem a tárgyát is. Ugyan neki az abszolút netovábbja a kedvenceinek a sárkánytan, a sötét varázslatok kivédése valóban nem unalmas cseppet sem, illetve a tanár is jófej.
- Az is, tényleg. Gondoltál már rá, hogy kviddicsezz? - kérdezi meg, el is felejtve, hogy esetleg hozzáfűzze a témához, mennyire is szereti ő egyébként a sárkányokat is. A kviddics is roppant érdekes.
- Én szeretnék jelentkezni hajtónak majd jövőre, apukám is játszott régen, és most kaptam új seprűt is, majd tényleg jó lenne játszani - osztja meg kéretlenül is, annyira ráharap a témára. Igazán igyekszik mindenben is az apja nyomdokaiba lépni, hogy büszke lehessen rá. - Mondjuk még messze van, most ez kellene leadni. Megint elkanyarodtam, bocsánat - jelenti ki zavartan, pedig már majdnem megkérdezte azt is, nem lenne-e kedve jövő ősszel Timinek is menni a válogatóra, amit még meg sem hirdettek amúgy sem. Inkább visszatér a könyvhöz újra, hogy végére érjenek a beadandónak még ma, aztán majd visszatér a szobájába a Rellonba azon töprengeni, miért is nem tudja megtartani magának ezeket a részleteket.
Sigrid Agnes Sjölander
Prefektus Rellon, Melodimágus, Ötödikes diák


kicsi Sjöli | Sig
RPG hsz: 157
Összes hsz: 195
Írta: 2023. április 15. 00:17 Ugrás a poszthoz



Ennyire talán még soha semmit nem várt, mint ezt a válogatót. Nagyon szeretne bekerülni a csapatba, lehetőleg hajtónak. Már igazán szépen sikerült az apja nyomdokaiba lépni, ez a tétel hiányzik még a teljességhez egyelőre. A seprűje északi gyártmány, robusztus svéd példány, amit igazán gondosan tart karban. Csak úgy csillog-villog a járgánya. Ennél nagyobb becsben csak a hegedűjét tartja, de hát az a hangszer igazán különleges és ritka darab amúgy is. Oldalához öleli a seprűt, úgy cipeli, bár sokkal menőbbnek gondolja azokat, akik csak fél vállukra dobva lazán sétálnak a repülőeszközeikkel, mégsem érez magában elég önbizalmat ehhez. Majd talán akkor, amikor már bekerült a csapatba.
- Még nem, csak mérkőzést láttam. Voltunk a világbajnokságon apuval tavaly - válaszolja őszintén Timi kérdésére, majd megrázza a fejét az Eridonos kijelentésére.
- Ugyan. Biztos menni fog az. Terelőt mondtál, ugye? Ott úgyis arra kell figyelni, hogy a gurkókat püföld, hogy távol tartsd őket a csapattársaktól. Amilyen jól megy a repülés, tuti nem lesz gond az egyensúly se - igyekszik bíztatni őt. A kviddics amúgy sem egy olyan sport, amiben túlságosan sok szabály lenne, szerencsére, már főleg ha az ember az ilyen pontozós műfajokhoz méri, mint az akrobatika mindenféle fajtája. A maga részéről is izgul azért, de próbál mély levegőt venni, hátha az hasznosnak bizonyul. - Majd biztos elmondja a csapatkapitány is a dolgokat, de ha érdekel, szívesen kölcsönadom majd A kviddics évszázadait. Azt hiszem, az a legjobb összefoglaló a témában a mai napig.  
Utoljára módosította:Sigrid Agnes Sjölander, 2023. június 18. 20:53
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sigrid Agnes Sjölander összes hozzászólása (79 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel