Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

„Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.” – olvastam magamban, a vonat hangját, és a külvilágot kizárva. A szünetben a tudományos irodalmak mellett szükségem volt valami könnyű olvasmányra, így találtam rá Jane Austen kötetére, az Emmára.
 Segített gyorsabnak érezni az utazással töltött időt. Vártam, hogy újra lássam Lizát, Darya-t és kicsit körülvegyen újra a zsongás. A sünetem otthon telhetett volna jobban is, de legalább anyával bizonyos szálakat el tudtunk varrni végre. Idén amúgy sem tudnék másra koncentrálni, másodév, új tanév, új tananyagok jönnek. A teljesítésvágy magas szinten tengett bennem.
 A kabinba belépett egy lány, akivel szerintem korábban még nem is találkoztam. Intettem, és továbbra is csak olvastam a könyvembe fülig elmerülve. Nagyon le akartam zárni a fejezetet megérkezés előtt.
 A vonatról leszállva lettem figyelmes rá, mintha a lány is velem tartana. - Róza vagyok - mondtam, amikor viszonylag csöndben meneteltünk. Hamar kiderült, hogy utána egy irányba fogunk haladni, így hát egészen a Bagolykő kapujáig kísértük egymást.
- Melyik házban vagy? – kérdeztem, karomat közben átbújtatva a hátizsákom pántján. Nényleg nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna korábban, viszont igyekeztem megtörni a csendet. Feltételeztem, hogy első éves, de nem voltam biztos benne. Elvégre nem túl sok emberre figyeltem fel az itt töltött időm alatt, azért mégis a könyvtárba lézengők, a tanárok, és a kviddics csapatok tagjai már egészen jó arány lehet.
 Válaszát várva felnéztem az elénk terpeszkedő épületre. El kell ismernem, tényleg hiányzott a Bagolykő a szünetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hosszasan bólintottam, amikor válaszolt. Tehát elsős. A gondolatra felsejlettek bennem az emlékek a tavalyi évemről, az ideérkezésről. Ha Darya nem jött volna a megmentésemre még elveszebb lettem volna, mint ahogyan az akkor elsőre gondoltam.
- Én Levitás vagyok - töröm meg a csendet. - De attól fügetlenül, hogy egy házban kerülünk e majd, vagy sem, szívesen segítek bármiben. - mondom neki kis bíztatásképpen.
 Újabbat rántok a hátizsákom pántján. Otthon, amikor pakoltam nem tűnt ennyire nehéznek. Próbáltam oda sem figyelni rá, miközben végre Nesztával beértünk a csarnokba. Megfordulok, így szembe tudok állni a lánnyal.
 Nem tudom milyen messziről jött vagy mennyire fáradhatott el az úton, de gondolom jól esne neki leraknia a cuccait és kicsit kifújni a levegőt. - Nem akarok fals információt adni, de azt hiszem az elsősök arra fognak gyülekezni - mutatom neki az irányt. Körbepillantok, hátha jön valakit, akinél rákérdezhetek megerősítésképpen, de a bejárati csarnok abban a pillanatban igen csendesnek bizonyult.
 Tekintetem találkozik Nesztájéval, mire kicsit oldalra döntöm a fejem. - Izgulsz? - kíváncsiskodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ezer és ezer dolog ötlött a fejembe, amit csinálhatnék ahelyett, hogy az eridonos fiút hallgatom. Már legalább három percemet vesztegettem rá, és a kérlelésére, hogy adjam át neki a szorgalmimat, hogy lemásolva pontokat szerezzen a házának. Nem ismer még engem. Szemforgatásomat egy erősen cinikus mosoly követi. Éppen határozottan elküldöm a könyvtárba a megfelelő szekcióhoz, hogy némileg hasznos tanáccsal menjen el a francba tanulni, amikor ezúttal mögülem érkezett a csapás, abból is a jobbik. Alig merészkedek ki a körletből, az ominózus este óta, így egy pillanatra el is kap valami rémes érzés, de meglátva, hogy a szőke srác helyett a barna lány morcos tekintete villan rám, megkönnyebbülök. – Mennem kell – húzom el a számat a gyerek felé, és egyeltalán nem bánom, de ott is hagyjuk a dán lány visszhangjában.
 Mondanám, hogy ma mindenki a segítségemre pályázik, de amíg az eridonos kihasználni akart, addig Marina… is? Hacsak tényleg nem arról van szó, hogy valami olyasmibe vágná a fejszéjét, ami nélkülem nem megy neki. – Tudom – válaszolom tömören, de folytatja is, és kipattannak szemeim. - Úgy nézek én ki? - Ennek elment az esze! Nem hogy főzni, de alkoholt sem ittam még soha! Ezt a mondatot is elfelejthetem. Szóval sört, azt még nem ittam soha. De, hmmm, mármint... akármennyire is falról szedett ötletnek hangzik, kísérletezni, kihívásnak tökéletes, engem pedig teljes mértékig izgalomba hoz hirtelen a gondolat. – Fogalmam sincs mi az a dzsulebri, de neki futhatunk – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kerekek mozgásba lendülnek. Azzal együtt a konyhába toppanunk. Kifejezéstelen arccal kivárom, amíg a manók a lehető legmesszebbi zugba osonnak előlünk, közben némi receptúrán gondolkozom – Majd mi megcsináljuk – közlöm, mint aki olyan sokat csinált volna sört. Honnan ez a fene nagy önbizalom? Otthon többször segítettem be. Főztem már, sütöttem is, néhány fogás már szinte hibátlanul megy, de ez más tészta – Te Marina, kezdetnek mesélhetnél többet erről a sörről – ahogy elnézem a mindig felszabadult lányt, ahogy szétveti a frusztráció, valami nem volt a rendjén és ez felettébb zavart. Valahogy ügyetlenül, de elő kell szednem belőle a jókedvű lányt – meg vehetnél pár mély levegőt, nekem néha segít – mondja a legfeszültebb lány a világon. Nekem még talán el is hiszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Titok, avagy magánügy. Nagyon nem mindegy, és bizony van ebből, meg abból is. Hogy mi a közös bennük? Marinanak semmi köze hozzájuk, ahogy nekem sincs a sörfőzéshez. Azért amikor már egy ideje a vállamnál fogva tuszkol elrántom a testem érintésétől, mert bizony tudok menni magamtól is. Marina máshogy viselkedik, máshogy beszél, amiből arra következtetek, fontos neki ez a sör, ami fura, de az vele kapcsolatban meg sem lep. Csak rá kell nézni a legjobb barátjára. Na igen. Viszont nekem is megvannak azok az otthoni apróságok, amikhez ragaszkodom, a napokban ezekre érzékenyebb is lettem, de ilyen hülyeséget, hogy én sört főzzek! Abszurd. Saját magammal vitatkozom, és miután rájövök, a márkát hírből sem ismerem, némán olyan káromkodást bonyolítok le, amit nem tűr nyomdafesték.  – De hát nem mész haza a családodhoz az ünnepekre? Akkor December végéig tudnál inni belőle, meg alkohol, ergo biztos kell érlelni… hacsak, nem használunk mágiát  - azzal az agyam beindul. Töprengésem szinte észre sem veszem, de már a megoldás utat kutat.
 Aprókat bólintok miközben Marina beleéléssel kezd beszélni és fel is enged. Mármint mondandójából szinte semmivel nem vagyok előrébb, legalább ő már kevésbé pokróc és az is valami, nem? A dalolászásra csak ugrik egyet a szemöldököm. El tudom képzelni az illuminált állapotba mindent is ordibáló dánokat, csak ez itt nem releváns. Éppen oldalra döntöm a fejem és a pultnak támaszkodok, ahogy érzékeli egyre foszladozó türelmemet és folytatja az érdemi infókkal. Mosolyogva ingatom a fejem, majd megállok és kérdésére elnyílnak ajkaim. Tudom, hogy jólesik az egómnak, hogy hozzám fordult, még egy ilyen témában is, ami nyilvánvalóan távol áll tőlem és egyértelműen fontos számára. Sok hasznom nincs benne, de nem hagyhatom cserben, nem is akarom. Ahogy emelem kezem lehúzom csuklómon mindig készenlétben lévő hajgumimat és laza kontyba kötöm a hajam – Tehát kell fekete ribizli, édesgyökér, ez biztos. – mondom, majd a már pultra tett füzetemért nyúlok. A szorgalmit ellapozom és előhívok egy üres oldalt, arra jegyzem fel, amiket már tudunk. - Komlóból készül és kell hozzá maláta – bólintok – mint a barna cukor, az is van, hogy igazából a fehéret adják el malátával színezve – gondolkodom hangosan, aztán ráborulok a pultra és számolni kezdek. Feljegyzem a 20 litert, mint térfogatot, majd ahhoz mérten próbálom kalkulálni a sűrűséget és egyéb adatokat. De ebben sosem voltam jó, és hiányoznak is információk. – Marina nem tudok pontos adatokat, de tudom hol találom meg őket – ütögetem a tollat a papírnak. – Addig összeszeded a hozzávalókat, amiket találsz a listáról? Dobáld be őket a legnagyobb fazékba, amit találsz! – felé is lököm a papírt - De ne gyújts alá! - majd pálcámat kezembe ragadva megindulok – Maximum negyedóra és itt vagyok – mondom neki futólépésbe elsietve. Azt hiszem erre ráharaptam, tehát jól kell megcsinálni, vagy oda a délutánom, ami nem történhet meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nyakatekert, kissé sem klisés avagy sablonos válasz hallatán megfordult a fejemben, hogy bizony mindenkinek megvan a maga baja, tehát sosem árt egy kis kedvesség, vagy éppen segítség, ha a másik arra szorul. Ennyit már megtanultam, haladok. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek meghívót kell kapnia a hazalátogatáshoz, a saját családjához. Azt pedig erősen kétlem, hogy a dán lány ne tudná, hogy a repjegyet nem meghívónak mondják a magyarok, hacsak nem mágikus módon közlekedne, mondjuk zsupszkulccsal. Izgalmasnak hangzott, de kissé elkanyarodtam a lényegtől, amire csak kurtán bólintok, és nem feszegetem tovább a lány és az otthona kérdését. Kell az a sör neki, ez a lényeg.  Olyannyira, hogy meglepetésemre, a nyakamba is borul tőle, amire éppen hátára bizonytalanul helyezett kezeimmel reagálok, amikor vissza is vesz. Viszonylag hamar elenged, így felocsódva halvány mosolyt küldök felé és visszatartok egy sóhajt – Van két feltételem. – csapok oda az örömének – Első: ha sikerül, és iszol, a kastély és az emberek épsége egyben marad – szögezem le félig viccelődve, félig halálosan komolyan. – Másodlagosan pedig tudom, az a fajta ember vagyok, aki elolvassa a házirendet mielőtt szabályt szegne, ami annyit tesz: Ha netán bajba keveredünk, én beszélek. Tudom mit mondanék, hogy kivágjam magunkat. – és talán a reputációm mindkettőnk büntetésén enyhít. Megvárom a reakcióját, mielőtt a füzetemet nekiadva elsuhannék.
 Igyekvő lépteimen lassítok a lépcsőhöz érve, de egész hamar a könyvtárba keveredem. Mintha csak mindennap ahhoz a részleghez járnék, olyan gyorsan kibogoztam hol kell keresnem. Kezem végigsiklott a könyvek gerincén a címeket leolvasva, majd a sikertől vigyorogva csaptam fel a kötetet, és ott se voltam, futás vissza. Figyelmesen követi szemem a sorokat. A gabona szív fel vizet, párolog is, szűrni is kell, a 20 liter teljesen reális elgondolás volt. – Tavaly utánanéztem a vajsörnek, – fel sem nézve a lapokból állok meg Marina előtt. Útközben így csattantam neki pár embernek is, de túlélték. – habár annak ehhez sok köze nincs, a kötetben több hasonló feljegyzés volt. Ez az a könyv – emelem meg a kezemet és tekintetemet a lányra emelem, amolyan „na ezért szeretem a könyvtárat” pillantással. – Meg van minden? Mert még kell pár apróság – aprót sóhajtok, és gyűröm is fel a pulóverem ujját. Kézbe kapom a jegyzetet a könyv fölé és felírom a tervezetet. – Remélem nincs más programod, mert itt töltjük a délutánt. Minimum 4-5 óra a főzési idő. – Marinára sandítok.– Esetleg indíthatnánk zenét, az segít lendületben lenni. – vetem fel az ötletet. Alsó ajkamat rágcsálva kezdem el a három különböző receptből összetenni a Marina jellemzéséhez hasonlót. Legalábbis hangzásra, mert mint tudjuk, ízre nem tudok hozzászólni. Csak csődöt ne mondjak, pofára esve a nagy lendülettől!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hű, de nagyon látszik az arcán, hogy jobban örült, amíg feltétel nélkül álltam a feladat elé. Marina nem egy buta lány, maximum könnyű szellemű, de tudom, hogy kompromisszumra juthatunk a… a sörfőzést illetően. Sosem hittem, hogy ez a gondolat egyszer megformálódik bennem, de tökéletesen mutatja hova kerülök, ha ilyen, és hasonló barátságokba kezdek gabalyodni. És témánál is vagyunk, aki kicsit gyakrabban jön, mint, ami jólesik. – Ó, őt ne kíméld – megfontolás nélkül szalad ki számon. – Mármint, részletkérdés. Számítottam rá. – biccentek. Talán kicsit pipa vagyok, amiért nem tudok kiigazodni rajta. Talán. Kicsit. Megjegyzem örültem volna, ha Marina kihagy a történetből, de van annyi eszem, hogy erre nem kérem meg, helyette az alsó ajkamba harapva visszadőlök a füzetemre. Minél kevesebbet szólok ehhez hozzá, annál jobb.
- Rendben, ez így fair. – bólintásom fejrázásba megy át – Kényszerítettél? Engem – bökök a mellkasomra - Ez nem valami haláltusa ám, és értékelem a jó szándékod, de hülyeségeket beszélsz...  – változtatok a stílusomon és csípőmmel a pultnak dőlök. – Ne hidd azt rólam, hogy nem vállalom a felességet azért, amibe belefogok. Végigcsináljuk együtt. – Onnan nézve, ahol én álltam, volt ami fontosabbnak tűnt némi feltételes büntetésnél. Igaz, még sosem volt benne igazán részem, de annyira nem lehet vészes, hogy megtörjön. Ha egyáltalán bekövetkezik. Mondanám, hogy maximum tanulok belőle, de mégis mit? Hogy többet ne főzzek zugában sört a kastélyban? Bólintok erősítve hangos szavaimat - Kezdve a hozzávalókkal ugye…
Elszaladok, visszatérek és úgy beszippant a feladat, a kihívás teljesítése, hogy egy darabig se kép, se hang nem ér. Csak az agyam és én. Mígnem a dolgosan járó-kelő manók kérdezni nem kezdenek Marinától. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Hasznosak lesznek. Elismerően tekintek fel az asztalon gubbasztó lányra – Ez igen – biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok, nem sokáig tart a pillanat, vissza is merülök a dolgomba. Ahonnan elhűlve érzékelem a hang forrását, lassan feldolgozva azt. Ha ezt tudom, befogtam volna a számat. Mint akit nyúznak. Ő úgy vernyákolt, én úgy szenvedtem. – Te figyelj csak – szólok közbe – felőlem aztán ezt is hallgathatjuk – vonok vállat, mert nekem aztán tényleg fene mindegy - de nem lehetne inkább valamin lejátszani. – már szinte kérem. - Vagy gyakorolsz, hogyha menekülőre kell fognunk lebénítsd az ellenséget? Mert akkor jó úton haladsz - Ha így folytatja, esküszöm előadom neki a High School Musical második részéből a konyhai edény csapkodós darabot… habár, kit áltatok? Ha ismeri, ha nem, Marina becsatlakozna.
 Na ennyit arról, hogy majd a zenével könnyebb lesz! Teljesen kizökkentett a kántálás, pedig már tehetném is fel a vizet. Kipakolok a lábasból lépésről, lépésre elhelyezve a hozzávalókat a pulton. Azonnal bele is fogok, majd folyamatosan haladva, az összeillesztett receptek szerint dolgozni kezdek a dolgon, néha besegítést kérve. Amikor a víz felforr és beledobok mindent az adott lépés szerint, elsétálok a péksüteményekkel teli kosárig, amivel már egy ideje szemezgettem. Két szalvétát elemelve megfogok egy croissant és egy kakaós csigát, utóbbit Marina felé nyújtom, miközben aprót harapok a zsákmányomba. Sajtos-sonkás, amitől egy elégedett sóhaj hagyja el a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mire feldolgozom a megjegyzését, folytatja, amit egy visszafogott mosollyal hallgatok. Tényleg baromi vicces, ezért volt értelme egy hétig elviselni a karomban sajgó izomlázat… – Értem, persze. - aprót bólintok és egy pillanattal később már magára is hagyom örömködni. Azt bezzeg nem gondoltam, amikor gyanútlanul visszajöttem, hogy átköltött karácsonyi dalba kezd természetesen az anyanyelvén, ami nem tudom javít vagy ront a helyzeten, de sehogy sem fényes. Várom a visszavágást. Nem ez történik. Szuszogva nevetem el magam a… dicséreten? – Ritkán sziporkáztatom nehogy elkopjon – értetlenül azon töprengek, hogy nem vette magára vagy nevetett ki, ahogy a legtöbben?
- Majd azért egyszer meghallgatom az eredetit – biccentek, habár biztos nem az lesz a kedvencem. – Azt nem csodálom – ráncolom a homlokomat.
– Nekünk Pálinka dalunk van – mosolyodok el szélesen. - Kvázi egy himnusz a kupica pálinkához, ami minden megoldása a búskomor, szedett-vedett sorsú magyaroknak. De, ha az egyenletből kivesszük az alkoholt, akkor bármelyik Republic dal is sokak által ismert és még jók is – fogom a tollat, és kerekded betűimmel az elhangzottakat követően skiccelem:
Bagossy – Van egy ház
Illegál - Örökké
Fish – Ne is figyelj rám
Tankcsapda – válassz régebbi dalokból
- Szerintem ezeknek adhatnál egy esélyt – tépem ki és felé nyújtom. – Így nem felejted el. - én annyit hallottam a libresszió rádiójában őket, hogy a könyökömön jönnek ki. Onnan ismerem a Margaretet is, na de kedvenc magyar bandám annyira nem stimmelt a lányhoz. Ahogy a kastélyhoz sem, hogy legyen itt komló a semmiből, pedig nélküle az egész terv dugába dől. Amíg az nem kerül az orrom elé a víz melegítésén kívül mást nem teszünk. Leg- és annál is nagyobb meglepetésemre a manók egy fonott kosárral térnek vissza, valamilyen raktár szerűségről motyogva, a kosárban ránézésre a megfelelő mennyiségű kenderfélével, meg némi árpával. Bólintok egy kis időt hagyva az államnak az eséshez, miközben csípőre vágom a kezeimet és a füzethez lépek. – Tizenöt és tizenhat évesen cefrézünk – karikázom be az adott lépést, majd Marinara nézek. Sok sikert hogy leolvassa mi van az arcomra írva, mert én magam sem tudom elképzelni. Ami biztos, az egyszerű együttműködésünk közben elkezdtem jól érezni magam. – Lassan meg kell mosni a ribizlit és az édesgyökeret is – mutogatok a hátam mögött, amíg a gázra is vetek egy pillantást és az elcsent péksüteménybe harapok. Utóbbi növényt különben ez idáig sosem láttam élőben, de ezt jobbnak látom elhallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A barna mosolyog, az agyam egy hátsó zugában beindul egy kósza gondolat. Azt hiszem soha, senkit nem sikerült még kiismernem. Nem a megfigyeléssel volt a gond, csak a magam módján értelmezve a jeleket a legtöbbször talajt fogok, így aztán már mindketten tudjuk, hogy kiismerni valakit, a részemről valóban lehetetlen próbálkozás.
 Hiába nyitom szóra a számat, visszacsukom. Meglep, hogy elhagyja felmelegített helyét és a csaphoz lép, na meg az is, hogy van még remény, ha nincs tisztában a kifejezéssel. Ezek szerint a barátja ilyesmire nem tért még ki, ami nyilván azért lehet, mert normális tizenhat évesek, de ezt a magyarázatot élből visszautasítom. Így is szürreális a napom. Felteszem az ujjam és a könyvbe kukkantok. -  Amikor szeszes italt főznek, általában az alapanyag melegítése közben a hő – az erjedés sem lehet Marina szótára része – cukrossá teszi. – fejezem be magamtól. – A magyarok emiatt szokták mondani, hogy "cefreszag" van – ujjaimmal a levegőt karmolom - amikor erős alkoholt isznak. Szerintem mindjárt érezzük mi is. Bár, még nem volt ilyenben részem.

Néhány óra múlva a falak közti teret fel is tölti ez a bizonyos technokol szag, ami okkal nem illatnak lett keresztelve. Mellé párosul Marina melódia szegény éneklése, de legalább már magyarul. Ő adja a talpalávalót, én pedig a szűréshez készítem elő a terepet. Csapatmunka a köbön. De nem bánom, így legalább minden az én kéz és észjárásom szerinti rendben zajlik. Épp a csuklómmal igyekszem egy arcomhoz tapadt hajtincset arrébb simítani, amikor Marina a vállát nyomó hatalmas problémákkal huppan a székre. Világos, szinte szürke szemem árnyalata a vacillálásommal változik. – Amikor kicsi voltam, azt énekeltem: „Álmaim kék vőlegény”, ahhoz képest neked jól megy a szöveg – nyomom meg a mondandóm végét. Apró sóhaj szökik ki ajkaim közt a felmelegedett levegőbe. – Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején… - kezdek bele, a dallamot követve az első két sor végéig. – Most te jössz – biccentek és visszafordulok a fazékhoz. Megvárom Marina mit reagál, majd folytatom újabb két sorral. A Pálinka dalt tanítva főzök sört, egy jámbor, ámbár kerge dánnak. Valaki felkelthetne, ha pedig ezek után nem járok sikerrel, lőjön is le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A plafonról vezetem vissza a tekintetem Marinara, arcomon helyet engedve véleményemnek. Egyértelműen látszik rajta, hogy szórakoztatja, amit kicsi kori énemről meséltem. Horkantás szerű hang hagyja el az ajkaim, mielőtt halkan elnevetném magam az asszociáción, ami automatikusan végbement a fejemben. Nem is tudja, milyen jól fején találta a szöget. Vagyis… - Ha nem lennél, nem is tudnám, hogy van esetem – a kezem a csípőmről a homlokomhoz szalad, hogy megdörzsöljem, amíg ő kigondolja a karácsonyi ajándékomat. Mondanám, hogy inkább védjük a környezetet és ne pazaroljuk a papírt, de a vigyora miatt meggondolom magam – Neked milyen az eseted Marina? – kérdezek rá, éppen csak oldalra biccentve a fejemet.
 Marina sok minden, de konyhatündér semmiképp. Miközben azt kívántam bár bot fülem lenne, a dalolászását hallgattam és egy újabb pipát kanyarodik részletes folyamatábrámra. - Nyújtsd hát a karod felém, - és a Magna Cum Laude éppen telibe is találta. Kellenek a kezek a sör szűréséhez, amit azonnal Marina-val is megosztok.
- Még két óra a terv szerint. – ujjamat pörgetve számolok. – De gyorsíthatok a folyamaton – sandítok rá, ahogy közelebb lép. – Ardai órája nem véletlenül az egyik kedvencem – mosolyodok el, hiszen a tanárnő csupa hasznos anyagot ad le. Az átváltoztatástan hallatán mindig aprót csillan a tekintetem. – De még most kell eldöntenünk, mert az élesztőnek meg kell hagyni azt az egy órátvarázslát nélkül – attól tönkre mehet, és én biztos nem kockáztatom meg.
- Elképzeltem – nevetek jóízűen, képzeletemben a csomagoló részlegen vagyunk – Te inkább felülnél a szalagra és bepalackoztatnád magad ahelyett, hogy mellette állj és pakolj. - erről eszembe is jut. Üvegeket kell keresnünk.
Abszurd ötletnek találtam eleinte ezt az egészet, aztán túl nagy falatnak éreztem, most viszont rájöttem, hogy feleslegesen kattogtam rajta, mert… igazából jól szórakozok. - Azt hiszem örülök, hogy hozzám fordultál – mondom a lánynak tétován.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egyre sűrűbben érnek olyan pillantok, amikor magamra sem ismerek. Ez is egy ilyen pillanat volt, hiszen nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam megjegyzésemmel hova fogunk elkanyarodni. Az agyam hátsó zugából suttogta egy direkt hang, bár én foglaltam szavakba, kezem mégis megáll a homlokomon, sőt, egész testemmel kérdőn pásztázom Marina arcát. Mosolyog, biztos jól szórakozik a kis teóriáin, ami nálam idegszaggató agyalásokig fajult. Szemforgatás a válaszom, semmi több.
 Ugyan kiül valami érzelem az arcára, de ember legyen, aki le is tudja azt fordítani, tehát kissé csücsörítve várakozom, majd bólintok. – Ez az egész túl van értékelve – nyúlok a konyharuháért. - Ráérünk, most vannak fontosabb dolgok, kihívások, mint… - el sem hiszem, hogy ezt mondom – a dzsulebrid? – és őszintén szólva jelenleg tényleg nem érdekel más. Teljesen rákapcsolódok ennek a receptúrának a folyamatára, az agyam járását a bájitaltanon megszokott pályára állítom, hiszen annyira nem ütköznek meg. De most más mágiához folyamodok és pálcámat elővéve rásegítettek a sör készülésére.
 Nincs helye felesleges szavaknak, pedig szívesen beszélgetnék még a tárgyakról. Helyette percekkel később megrökönyödve hallgatom a karrierista beszédét. A rajzfilmekben ilyenkor emelik a karaktert pódiumra, növelik meg a fejét, ilyesmi és ebben a pillanatban Marinat pontosan így képzelem el, ami széles mosolyra késztet. Az is benne van, hogy minden rám vetülő pillantás skatulyába tesz abban a bizonyos dobozban, és itt ez a lány, aki nagy lelkesen életemben talán először egészen mást mond. Ezt az ajtót nem nyitom ki, kulcsra zárom és ignorálom mielőtt melankóliába csöppennék, miközben, őszintén, most jól érzem magam. – Ez így nem is hangzik rosszul – töröm a fejem. – Én írnék szlogeneket, te pedig képzeld csak el, ha levezényelhetnéd a karácsonyi sör szezonját.
Még az hiányozna, pontos adat az esélyeire, amihez fel kellene érnem. – Jobb is így – ujjammal a jegyzetemre bökök és a pipák mentén követem azt a rengeteg mindent, amit az utóbbi órákban véghezvittünk. Az újabb szűrésen túlesve, már nem maradt más csak megfigyelni, hogy az élesztő hatott e. – Marina… - kezdem, szemem lassan engedi el a gömbölyded betűimet, hogy lássam a lány figyel e és nem egy másik univerzumban duzzog vagy dolgozik a kreatív osztályon. – Mindjárt kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Marina Darik tökéletesen helyt áll a cápákkal teli akváriumban, amit másnéven iskolai státusz hierearchiának is nevezhetnék. A lány vicces a maga humorával, abszolút komolytalan, - mégis, a fülekbe bogarat ültető elejtett megjegyzésekkel - kreatív, laza, elkényeztetett és egyértelműen gyönyörű. Mindenki maga szájízének sorolja ezeket pró vagy kontra oldalra. Gondolhatnánk, hogy a hirtelen rám ereszkedő féltékenység legjobb barátja személye miatt ered, ez nem így van, mert más a fontos, sem nem egy kéretlen crush után sóvárgó tini hisztije. Ez a lány ismeri önmagát. Látszik rajta, hogyha kétségei akadnak, fényévekkel hamarabb rendezi azokat, mint én tenném. Ezért érzek féltékenységet, amelyet kontrollálni képtelen vagyok, mégis arcomon halvány mosoly jelenik meg, ahogy Marina felnevet. Vajon milyen lehet úgy megszólalni, hogy nem félsz a szavaid következménye miatt?
Na, ő aztán nem aggódik, dől belőle a mondandó, folyamatosan beszél a fiktív munkájáról, mindeközben én tényleg azzal foglalkozom. A munkával. A feladattal, mert sikerülnie kell. Elfordulva megengedek magamnak egy szemforgatást, de korábbi mosolyom egyre csak szélesedik alatta. - Pénteki szünnap? - kérdezem, megragadva a levegővételének csendjét. - Ez is hipotetikus, vagy Dániában van ilyen?
Kezem jár, a dolgokkal foglalkozom, ahogy helyesbít a megszólításon. Rosszban lehet a szüleivel? Hiába igyekszem magamat emlékeztetni: “mindenkinek meg van a maga baja, légy kedves”, néha megfeledkezem róla. Lehet fel kellene tűznöm egy pergamenttel a tükrömre. Mindegy is, ezt a kérdést nem teszem fel. - Lássuk csak... - húzom végig kezeim közt a konyharuhát. - Nagycsibe? - fél szemöldököm szórakozott ívet vesz fel, majd hümmögök. Biztos, hogy nem fogom Rinnek hívni. A Marieról pedig mindig a Macskaarisztokraták jut eszembe, ahogy kibál a kisegér, hogy “kiscicák, kiscicák!”. Erre igazán nem szeretnék asszociálni. A Mae pedig... ‘mé... fonetikusan olyan furcsa, nem áll rá a szám. Hosszú agyalásom eredményeként bólintok - Akkor, Rin, amíg nem jön valami találó becenév.
-Igazán? - pislogok. - Dehát olyan kesernyés, meg... - ez büdös. Orrom hegye ide-oda zizeg tőle, ezzel most nem foglalkozom, ha azt mondja jó, ez esetben el is hiszem. Azt már nem, hogy újra magához ölel. Gondoltam, hogy fontos neki, na de, hogy ekkora örömöt okozzon néhány liter folyadék! Megszeppenve viszonzom az ölelést. Még ő is felém magasodik! Ez elképesztő...
-Keressünk valamit, amibe kiszedhetjük - érkezik megkésett válaszom. - Aztán csak annyi a dolgod, hogy vársz. Néhány nap - azzal újabb pipát a helyén tudok listámon. - Jaj, és ha megkóstoltad, pontosítsunk a recepten - emelem meg a füzetet. - Tudod, csak a sörfőző karrierista tervekhez.
Rin Darik magasról tesz az iskolai státusz hierarchiára, ahogy én is. Ez az egyetlen, aminek sosem vágyok megfelelni. Talán ezért is mondhatom, hogy a konyha falai közé beszorult büdös gőzben szereztem egy új, hamisan dalolászó barátot. Mindig van értelme ráharapni a kihívásokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mindig is érdekesnek találtam a kultúrák közötti különbségeket és azzal, hogy a lány elejtett egy megjegyzést automatikus rá is hangolódott a kíváncsiságom. Figyelmesen hallgatom, amit az otthoni, dán munka szokásokról mesél nekem, néhol bólintok egyet, neki is és magamnak is jelezve, hogy értettem és megjegyeztem. - A hyggéről már olvastam - mondom neki halvány mosoly mellett. - Te is a szerint élsz ezek szerint? Mármint, gondolom érdekel - teszem hozzá nehogy félre értse esetleg mi után érdeklődöm, de így se biztos, hogy úgy csattan majd benne, mint én azt szeretném.
Miután a beceneveket tisztázzuk még mindig némileg furcsán érzem magam attól, hogy Rinnek neveztem, hangosan. Szinte hallom, ahogy a Tökfej kiejti a nevet a hangsúlyával és egyszerűen nem érzem úgy, hogy nekem ez feküdne. De majd még később gondolkodok ezen, a fő, hogy megtudtam, nem kedveli, ha Marinanak nevezik.
Fél szemöldökömet emelem rá, ahogy szarkasztikus mosoly kerül ajkamra. - Pedig, nem ittam még - bólintok és rögtön közben akadok el, ahogy a szűzesség szó fülemet üti. - A micsodát? - Kikerekedett szemekkel pislákolok fel a lányra. - Nem is terveztem, csak elkészítettem, számításaim szerint megfelelően - mondom határozottan, ugyanis, nem szándékoztam egy két kortynál többet inni ebből a gyümölcsös, ámbár büdös dologból.
Ajkam belsejébe harapok, ahogy átgondolom amit mond. Biztos vagyok benne, hogy a tanárnő nem éppen ezek miatt oktatok minket a hőmérséklet változtatására és bármennyire is szívesen mondanám most Marinanak, hogy bizony, megkóstolhatjuk, nem a hőmérséklet a fő problémánk. - Össze kell állnia, nem elég, ha csak lehűtjük. Sajnálom, de nem ronthatjuk el éppen a  végén - rázom a fejem, ahogy hajgumival szorosabb copfba kötöm a hajamat. - Később fog kiderülni, hogy sikerült e - közlöm, mert sajnos, nem sajnos, ez a helyzet. Addig nem is fogom sikeresnek tekinteni, amíg nem történt meg a teszt. Halkan szusszanok végül, ugyanis meglepően elfáradhat az ember ilyen procedúrákban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Igyekszik a tudtomra adni a jelenség lényegét. Őszintén, igazán próbálom megérteni mégis miről beszél és ezt a lehetetlen hasonlatot, amit sikerül összehoznia Marinanak, szerencsére nem is bukok el benne vészesen. -Az néphagyomány, és a disznóvágás mondhatni a szeánsza, de annak nincs köze a lélekállapothoz - ráncolom a szemöldököm. - De azt hiszem értelek. Te inkább arra próbáltál rávilágítani, hogy hiába magyarázol most róla, ha egyszer ezt inkább megélni lehet - apró bólintás után sandítok felé, hogy jól gondolom e.
Nem számítottam a hiperventillálás jeleira attól, hogy még nem ittam sört, azonban a lányból mégis kiváltom, én pedig csak pislogok rá. - A korom itt nem releváns - mosolyodom el, de lesz az egyre kurtább meghallva ezt a sörszüzesség dolgot. - Szerintem ilyen szó, akkor sem létezik, de a sörszüzességem teljesen jól van, köszöni - emelem meg mindkét kezem és rázom mellé fejemet. Ki van zárva, hogy újra alkoholizáljak azok után, hogy a Tökfejet ölelgettem. Káros. Amúgy is, de rám nézve meg főleg.
Mindenáron meg akarja velem kóstoltatni a kreálmányunkat, amire én összepréselt ajkakkal fordulok felé. Kemény pillantásom enged fel, ahogy érvel nekem. Értelmes érvet kapok, amitől meglepetten szalad feljebb szemöldököm. Hiszen vártam a Tudod miért után a “csak mert”-et és igazán kellemes meglepetés, hogy az végül elmaradt. - Legyen. Megkóstolom, de mindössze egy kortyról lehet szó - mutatom is az ujjammal magam mellett. Orrom ráncolódik, ahogy a kondér felé hajolok. Mégis mit műveltem én magamnak? Vigasztaljon a tudat, hogy kaptam érte két ölelést. Kéne, hogy vigasztaljon, igaz?
- Ez remek! - enyhe szarkazmussal hangomban indulok meg, hiszen barátnőm irányba állít. Nekik meg van ez a rángatós, tologatós szokásuk, amiért most aprót moccannak vállaim, majd lépek Marina mellé. - Jó, de valami finomat válassz nekem, Rin - szögezem le.
Vállam felett pillantok hátra megköszönni a segítséget, de Marina hamarabb szól, mint én, nem meglepő módon, tehát csak megerősítse őt bólintok egyet. Részemről a puszi elmarad, fejben pedig már azon gondolkodom, hogy pontosan hány napot várjunk mire kiderül, hogy sikeresen teljesítve lett e maga a kihívás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szempilláim még összetapadnak, ahogy jobban magamra húzom a takarót. Visszamerülnék a fantáziám világába, ugyanakkor az egyetlen, apró pislogás elég, hogy meglássam az asztalom felett lógó rajzot. Úgy ugrom ki az ágyból, mintha kilőttek volna, a tükör elé ugorva mentem a menthetőt, de a karórám szerint sietnem kell. Bármelyik pillanatban elindulhat és ahogy a folyosón megüti a fülemet: ez az a pillanat, cipőm csikordul, szedem a lábaimat a csarnok felé a toronyból.
El akartam köszönni tőle. Úgy, ahogy ő is tette Párizs előtt. De sokkal nehezebb bejutni a rellonba, mint azt bárki is elsőre gondolná, utána az üzeneteinket nézve… nem akartam zavarni az indulása előtti estén. Milyen jogon tenném? Egész este, egy szemhunyásnyit sem aludtam, napközben nyomott el. Pedig el kell mondanom neki, hogy nem haragszom már és, hogy számít a művészete. Rómában kivirágozhat… Heves szívdobogással sietek végig az utolsó néhány méteren, majd lassítva nyujtogatom a nyakam az emberek mögül, hogy egy pillanatra meglássam még a mosolyát.
Szófoszlányok, majd tekintetem zizeg az összetapadó ajkakon. Zavartan, a jelenetet aligha nézem végig, elkapom pillantásom és vissza lépkedek az emberek mögé. Fülem zúg, kissé mintha lebénulnék, mert bár vissza akarok menni a hálókörletbe, nem tehetem meg. Belül a mellkasomtól terjed el ez a facsaró érzés, ami korábban nem volt ennyire erős, de pont azért nem tehetem meg. Nem én lennék, ha a gyermeteg, szánalmas érzések miatt nem köszönnék el tőle. Lehet, hogy soha többé nem látom. Hosszan, reszketegen kifújom a levegőmet, majd ahogy mozdulok, a vigyorát látom meg, és egyértelmű: elindul. Az embereket arrébb tolva kerülök mögé a nyitott ajtóba.
- Hé, Tökfej! - szólok utána. - Legalább tudom, hogy most esélyed sincs eltévedni: minden út Rómába vezet - mosolyodom el szélesen. - Mutasd meg az olaszoknak, hogy a temperamentumuk hozzád képest semmi - legyintek. A mellkasom fel kíván robbanni, fülemben dobog, nem is biztos, hogy a szavak a helyükön voltak, de nem érdekel. Teljesen ellent mondva szomorú és aggodalmas pillantásomnak, mosolyom attól lesz őszinte, hogy pontosan tudom: számít a művészete. Egyszer talán tényleg elmondom neki.
- Majd megölellek Rómába - teszem csípőre a kezem, most nem fogok búcsúzkodni. Szóval csak megemelem a kisujjamat, bár elég messze vagyunk, így némán megígérve húzom vissza magam mellé. Móricnak mennie kell, én pedig nagyon nehezen állok itt tovább.
Valamiért akkor sem fogom fel, hogy elmegy, amikor végignézem, ahogy elsétál.