Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
Már ébredés után tudtam, hogy a reggeli ma sem fog menni, mert amíg nem jönnek meg a vizsgáim eredményei, esélytelen, hogy valami szilárd ételt letuszkoljak a lázongó pocakomba. Ezért miután kényelmes öltözetet húztam, csak a termoszomba töltöttem egy adag kávét, hogy a faluba menet megiszogassam. Újonnan azt tekintettem aktuális küldetésemnek, hogy felfedezem a teljes kastélyt és Bogolyfalvának minden utcáját, ezzel segítve a majdani beilleszkedésem. Talán ha a helyszínek megvannak fejben, akkor legalább egy ponton be tudok majd csatlakozni a beszélgetésekbe, és kicsit hamarabb lesz az évfolyamtársaimnak az az érzése, mintha én is velük együtt kezdtem volna a sulit, nem pedig csak így beesve a vizsgaidőszakra különbözetiket írni. A mai napon Bogolyfalva volt a cél, hogy egy újabb csillagtúrára indulhassak a főtérről valamelyik kis mellékutcán. Délelőtt nem szokott nagy nyüzsgés lenni -legalábbis a szuper releváns tapasztalataim, amit az elmúlt 3 nap szült ezt mutatták- ezért is lepődtem meg, amikor egy kisebb gyereksereg virágcsokrokkal babrált a tér egyik oldalán. Fogalmam sem volt, hogy milyen alkalomból csinálják ezt, ezért gondoltam leülök és megpróbálom a beszélgetésből kivenni, mire készülnek. Az egyik padon már ült egy fiatal nő, úgyhogy inkább a mellette lévőt választottam, és a még gőzölgő kávém kezdtem kortyolgatni. Hiába telt el néhány perc, még mindig nem igazán értettem mi zajlik, de cserébe egy-egy csokor meglepően szépre sikerült, és arra rájöttem, hogy a mellettem lévő padon olvasó boszorkány valószínűleg a tanáruk, vagy legalábbis felügyelője a gyerekseregnek. Kihasználva az alkalmat, amikor az egyik kisleány egy kérdéssel már megzavarta az olvasásban, megvártam amíg válaszol, majd odafordultam hozzá. -Elnézést, megkérdezhetem, hogy milyen alkalomból készülnek a csokrok? Nagyon szépek egyébként. - mosolyodtam el kedvesen - Nemrég érkeztem a Bagolykőbe, és még nem teljesen vagyok tisztában az itteni ünnepekkel.- tettem hozzá gyorsan, kissé talán mentegetőzve, mielőtt bármi furcsaságot gondolna a random kérdezősködésről.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. november 10. 22:32
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
Amíg csak a gyerkőcök tevékenykedését figyeltem nem esett nehezemre a kávét iszogatni, de miután úgy döntöttem megszólítom a felügyelőjüket, szinte azonnal bekapcsolt a fejemben a kis hang, és sorolni kezdte, hogy mikor, s milyen módon fogom magamraborítani az egészet. Némi megnyugvás reményében gyorsan rácsavartam a tetejét a termoszra, így a kis hangocskát kilőve nyugodtan tudtam már figyelni a válaszra. -Ó, ez teljesen logikus! Nekünk is ma volt az utolsó vizsganap, mondjuk nekem szerencsére már nem volt vizsgám.-Tudhattam volna, hiszen bevágtam az egész tanrendet, de sebaj... már meg sem lepődök a saját agyam furcsaságain, hogy a legegyszerűbb következtetést nem tudtam levonni. Régen -majdnem fél éve- elmúltak azok az idők, hogy emiatt még pluszban stresszeljek. A terápia segít. -Kobán Emma- állok fel picit a padról, hogy kényelmesen kezetfoghassunk, és közben nyugtázom, hogy milyen jól tettem, hogy becsuktam azt a termoszt, mert ez pont egy olyan mozdulat, amivel bőven kiöntöttem volna az egészet, mert csak is arra koncentráltam, hogy megfelelő legyen a kézfogásom. -Igen, a Herzbergben kezdtem el a sulit, de úgy alakult, hogy hazajöttem inkább. Szerencsére elég hasonló a rendszer és felajánlották, hogy ha megírom a vizsgákat, akkor folytathatom másodikban. Nagyon remélem, hogy sikerült.- Felelek szelíd mosollyal, majd tekintetem a könyvre téved, ami így picit közelebbről már nyilvánvalóan nem szépirodalom. Ha el tudtam volna dönteni hogy tegezzem vagy magázzam a beszélgetőtársam, akkor azonnal folytattam volna, így inkább tartottam egy pici szünetet, mérlegelve a helyzetet és csak utána folytattam. -Szintén vizsgára készülsz? Nem tűnik barátságosnak- mutattam a könyvre, és reméltem, hogy nem harapja le a fejem, de ez volt a biztonságosabb.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. szeptember 25. 08:44
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
-Kö- köszönöm!- felelem reflexszerűen, kis meglepetéssel a hangomban. -Nem szokták megdicsérni a nevem, pont ezt szeretem benne, hogy olyan kis semmilyen. Mert tényleg vannak elég meredek dolgok.- bólogatok aprókat, miközben szép sorban felbukkannal régi osztálytársaim nevei, amiket a mai napig nem értek. Mondjuk fogalmam sincs, hogy én mi alapján adnék nevet a gyermekemnek, de szerintem eddig a kisállataimat is elég vállalhatóan neveztem el. -Hát azt el tudom képzelni.- nyeltem egy nagyot -Nekem ez az egy éves anyag ahhoz képest semmi. - Én főleg attól féltem most, hogy mi van ha néhány tanár nagyon szőrszálhasogatóan a saját megfogalmazását várta volna el a vizsgalapokon. Na ha ezt 3 évnyi tanárral szemben kellett volna óvatosan kipuhatolni a háztársaimtól, akiket alig 1 napja ismertem, akkor tuti túlterhelődött volna az agyam. - Annyira szeretnék valami megnyugtatót mondani, de még szerencsére nem volt dolgom ilyen követelményekkel.- felelek őszintén, és tényleg próbálok kutatni az agyamban, hogy hátha találok valami használhatót, de csak a bátyám szavait tudnám ismételni, és foglamam sincs, hogy a mugli egyetem mennyire különbözik a mágikustól, ezért inkább nem kockáztatom meg. -Ez csak néhány hónap és utána úgy és annyit használsz belőle, amennyit szeretnél.- teszem hozzá mégis hirtelen, mert végül arra jutottam, hogy ezt a tanácsát már sokszor, sok helyzetben magam is ismételgettem. Így, hogy a tegezésen nem kellett már gondolkozzak, könnyebben jöttek a mondatok. -Navinés lettem. Bár egyelőre nem tudom milyen jelentősége van. Szerinted sokat számít, hogy ki melyik házba kerül?- Erről még nem olvastam semmit, a családból -már amelyik részét jobban ismertem- senki nem járt még ide, úgyhogy semmi elvárásom nem volt. Alapvetően szinte az összes társaságban meg tudom találni a kis helyemet, sosem voltam túl kirívó, így egyszerű. -Te végül hová jártál?-
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. szeptember 25. 08:44
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
-Ez megnyugtató.- Felelem, miután egy talán a tervezettnél kicsit nagyobb megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat annak hallatán, hogy a legtöbb tanárunk türelmes. Eddig is ezt hallottam mindenkitől, de mindig könnyebb olyan ember tapasztalataira támaszkodni, aki már végigcsinálta. Legalábbis számomra. A kacsintásra automatikusan elmosolyodom. Nem is vártam volna, hogy ennyire közvetlen legyen velem valaki, de végtelenül hálás voltam. Bármennyire is jól elvagyok egyedül, szinte fel sem tűnt a sok tanulás és vizsgázás alatt hogy elkezdtek hiányozni az emberi kapcsolatok. -Ez tényleg csodás hivatás, egy jó tanár olyan nagy hatással tud lenni egy gyerkőcre.- válaszolok őszinte elismeréssel a hangomban. A fejemben persze tovább pörög a mondat, hogy mindemellett olyan nagy felelőssége is van egy tanítónak, amivel én sosem tudnék szembenézni. De hála az égnek nem kéri senki, mert nálam sokkal jobbak vannak erre a feladatra. Nekem is sokkal nehezebb lenne az életem, ha nem Kováts tanárúr osztályába kerülök 7 évesen, és valószínűleg 77 évesen is emlegetni fogom azt a fáradhatatlan figyelmet, ahogy mindannyiunkat terelgetett. Miközben Anna a házakról mesél, szép sorjában elevenednek fel a leírt tulajdonságok alapján a közeli ismerősök, hogy vajon kit hová osztanának be. Anyukám tuti eridonos lett volna, ő pont az a személyiség, aki egyenesen nekiront egy sorfalnak, ha úgy érzi szükséges. Mondjuk kvázi meg is tette ezt anno, amikor szembement a fél családjával és menő aurorként mugli állást vállalt. A bátyámat nem tudnám hová tenni, Ő igazi vegyesfelvágott, mert a rideg precizitás tökéletesen ráillik, de ugyanolyan megállíthatatlanul lelkes mint Anya, mindemellett olyan esze van, hogy az szinte már személyiségjegy. Az pedig, hogy Anna Navinés volt, szintén nem ért meglepetésként, ha figyelembe veszem az elmúlt időszakomat. -Ó akkor ezért tapasztaltam eddig csak azt, hogy itt mindenki rendes. Főleg csak a háztársaimmal beszéltem eddig, és tényleg csodálatos a légkör. - Kicsit mondjuk ez aggodalomra is ad okot, hogy a többiek vajon mennyire viszonyulnak majd máshogy hozzám, de már az érkezésnél elhatároztam, hogy ezeken nem fogok agyalni, úgyhogy inkább kinyitottam a termoszom, és kortyoltam egyet a kávémból. Élveztem, hogy a pillanatnyi csend már nem kínos és hogy nem aggódom azon, mikor fogom a nyakamba önteném az egészet beszéd közben.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. szeptember 25. 08:45
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
A szociális szorongásom lekűzdésében már profinak mondanám magam, de még mindig meg tudok lepődni, amikor ez különösebb erőlködés nélkül megy. Valószínűleg Anna személyének köszönhető ez javarészt, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy miközben beszél, újra színt kapnak a részletek. Nehéz lenne ezt valakinek elmagyarázni, a pszichológusommal órákig ecseteltük a kérdést, de végül arra jutottunk, hogy legalább felismerem mikor sikerült őszintén lekapcsolni a paragépezetemet. -Hű, hát már elméletileg levizsgáztam belőle, ezek után kíváncsi vagyok hogy sikerült.- felelem immár ismét leplezett szorongással a hangomban, mert a sárkánytan amúgy is az esélytelenebb vizsgák egyike volt, mert Svájcban LLG-ből tanultuk csak részletesebben első éven, és csak később lehetett volna fakultációt választani. -De akkor elgondolkodom, hogy szeretném-e másodéven folytatni.- teszem hozzá már hangosan. -Igazából csak rajzolni szeretem őket, és az anatómiájuk érdekel, van valami elképesztő az egyszerre légies és robosztus felépítésükben. Mint élőlények nem a kedvenceim.- Bárcsak tudnám, mennyire gondolta komolyan a szadista részét. Ha a bátyámra gondolok én is könnyen mondhatnék hasonlókat -bár inkább az elvetemült szót használnám- ennek ellenére mások felé maximum a céltudatossága jön le. -A pokrócok a kedvenceim! Azok nincsenek minden klubhelyiségben?- azt hiszem bármennyire is próbálom felfedezni a falut, ha a kastély legalapvetőbb dolgaival nem vagyok tisztában szörnyű meglepetések fognak érni. -Valami miatt úgy gondoltam, hogy ez ilyen általános dolog. A bátyámmal sokat túráztunk itt a környéken, és a menőbb kis szállásoknak volt ilyen hangulata, úgyhogy azt hittem ez ilyen "helyi" szokás.- Magyarországra is annyi időnk jutott, mint Ausztriára, Svédországra, Izlandra, Svájcra, vagy Németországra, de a jó hír, hogy így sosem tudtam megunni. Talán a genetika csodája, hogy a bátyámmal mindketten a magyar túraútvonalakat tartottuk a legszebbnek mind közül, és ezér jártunk ide vissza folyamatosan. -Na akkor igyekszem addigra kitanulni minden fontos dolgot, nem szeretném, hogy csalódniuk kelljen.- felelem, miközben körbetekintek a gyerekeken és próbálom kitalálni, kikre gondolhatott Anna. Olyan fiatalok...pedig maximum 2 év választ el minket, mégis mintha sokkal több lenne. Bár jobban belegondolva, érthető módon ekkor változik a legtöbbet az ember, legalábbis én ekkor fejlődtem szinte ugrásszerűen. Picit a kényszer, picit a szabadság íze, de a 13 éves énemmel már alig tudnék azonosulni. De ha már egy nálam a témában jártasabb ember ül mellettem, gondoltam megkérdezem. -Jól gondolom, hogy az első év egy elég nagy vízválasztó mindenki számára? Vagy csak nekem volt? Már alig emlékszem milyen volt általánosban. Mondjuk én mugli suliba jártam, de a társasági élet hasonló lehet. -
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
-Egyelőre tuti folytatom a sárkánytan tárgyat, úgyhogy most már egész kíváncsi vagyok.- Igen, kíváncsi. Nem rettegős, félős, berezelt leányzó, hanem kíváncsi... saját magam ámítása néha egészen működik. -Sajnos ilyen kapcsolati hálók kihasználásában nagyon béna vagyok. Úgyhogy nagyobb eséllyel tagadom le, minthogy bedobjam.- Sütöm le a szemem picit bocsánatkérően, mert már nem egyszer történt, hogy ezt mások sértésnek vették. Nem arról van szó, hogy aktívan elhatárolódnék ettől, hanem szimplán ha olyan szituációba kerülök, ahol ennek jelentősége lenne, ott már valószínűleg annyira szorongok, hogy a saját nevemet is elég bonyolult nem elfelejteni, nemhogy másokét dobjam be mentőövnek. De dolgozom ezen is ám! Érdeklődve hallgatom más házak klubhelyiségeinek leírását, és megkell állapítsam, hogy eddig egyik sem győzött a Navinés felett. -Zelma, a macskám tuti imádná az Eridonos foteleket.- mondom nevetve -De azért legyen bármije a Levitásoknak, a haboskakaót nem veri semmi!- Ahogy Anna lefesti a gyermekkor szintjeit, nekem is felelevenednek az emlékek szép sorban. Csupa pozitív kép, bár megspékelte jópár költözés, de a szüleim tettek róla, hogy a legbékésebb és legboldogabb kislány lehessek. Az iskola sem érintett rosszul, a bátyám felkészített rá fizikailag és lelkileg, mert már babakoromban is kiselőadásokat tartott -ki gontolta volna, hogy tudományos vonalon folytatja a pályáját- és iskolás koromra már egész jól tudtam tettetni is a figyelmet. -Na ez az, amit még most sem tudok.- Jegyzem meg csengesen, ahogy az egyéni erősségekre terelődik a szó. Nem mintha zavarna, de nem tiltakoznék ellene, ha kicsit céltudatosabban irányíthatnám az energiáimat a megfelelő tantárgyakra. De hallgatva Anna életútját, talán tényleg nem is nagy probléma ez. Nálunk a családban mindenkinek egész konkrét elképzelései voltak már fiatalon, és pechemre be is jött nekik. Hiába magyarázta nekem anya, hogy ez nem elvárás, körbenézve a kiegyensúlyozott és tökéletesen boldog családomban néha nehéz elhinni. -Köszönöm.- bukik ki belőlem hirtelen, amikor Anna elhallgatott. -Ezt nagyon jól esett hallani...én tényleg köszönöm, hogy elmondtad.- teszem hozzá mosolyogva, ami kicsit Neki, de kicsit magamnak is szól.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Világ életemben az a lány voltam, aki néhány perccel az ébresztőórája előtt kelt. Ha nem lett volna mániám az életem lehető legalaposabb kontrollálása, akkor simán megtehettem volna, hogy nem állítok vekkert és mégis plusz-mínusz 5 perccel a tervezett időpontban ébredtem volna. Így volt ez ma is, ezzel megkímélve a szobatársaimat a hajnali ricsajtól, majd csendben készülődve indultam a megbeszélt találkozóra. Vastag kötött pulcsit és kényelmes bő szárú nadrágot vettem a szinte szokásos garbóm fölé, majd néhány kedvenc könyvemet felstócolva osontam ki a folyosókra. Egyik évfolyamtársam jegyezte meg, hogy van egy eridonos lány, aki olvasópartnereket keres, és miután én is folyamatosan bújtam a könyveket úgy gondolta, felvehetném vele a kapcsolatot. Meg is tettem, bár inkább csak az évfolyamtársam kedvéért, mert bármennyire is imádtam olvasni, elképzelni nem tudtam a közös olvasás lehetőségét. De amíg nem indul be az év, addig legalább egyel több embert ismerhetek meg, és esetleg még néhány jó könyvajánlattal is gazdagodom. Csak annyit tudtam hogy a Bibircsókos Banya folyosóján találkozunk, és hogy Fekete Nonót kell keressem. Még épp a forró kávémat kortyolgattam a kedvenc termoszomból, amikor megpillantottam a barna hajú lányt, aki már épp integetett felém. -Szia!- köszönök halkan, egy óvatos mosollyal -persze, mehetünk.- Bólintottam egy aprót és elindultam a könyvtár irányába. Valami miatt egyértelműnek tűnt, hogy ott lesz a legalkalmasabb. -Ó, én a könyvtárra gondoltam, de Te tanulni szeretnél? Én azt hittem olvasásra keresel társaságot.- pillantok fel kicsit meglepetten. Lehet én értettem félre, hogy pontosan mi is a tervünk. -Hát ezek szerint itt nem számít bolondságnak a koránkelés.- Eresztek meg egy kicsit magabiztosabb mosolyt. Svájcban azért kicsit furcsábban néztek rám, amikor hajnalban mászkáltam, de a nap legeslegjobb órái a napfelkelte előttiek, én pedig szerettem kihasználni ezt. Amikor Nonó a másodévről kérdez nem igazán tudok mit felelni. Nekem olyan, mintha az első lenne, csak már idősebb fejjel, ezért csak egy apró vállrándítással és hümmögéssel jelzem, hogy "olyan amilyen". -Az ötödév biztosan izgalmasabb. Ez már a legvége, merre felé tervezel tovább tanulni?- kérdezem érdeklődően, magamat is meglepve, hogy mennyire egyszerűen tudok beszélgetni vele. A bátyám miatt sokkal jobban működök idősebbek társaságában, ez már az előző iskoláimban is bebizonyosodott, de most már egészen tudatosan sikerült ezt is kezeljem. -Alapvetően 4 és 5 között szoktam ébredni, de ha későn fekszem le azért bőven tudok aludni akár kilencig is. Te is inkább koránkelős vagy gondolom.- válaszolok a lány kérdésére szinte automatikusan, de az eszem már a könyveken járt. -Te miket szoktál olvasni? Én főleg csak mugli könyveket, amiket nagyon szeretek, de kíváncsi vagyok hogy tudsz-e ajánlani esetleg jó varázskönyveket.-
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Szokásomhoz híven napkelte előtt ébredtem, és az ágy végében kuporgó fehér amorf szöszkupac, mintha csak erre a jelre várt volna, szintén felpattant és az ajtóhoz ment. Már megszokta, hogy hajnalban megyünk kalandozni a parkba, mert néhány hete egyik szobatársam megjegyezte, hogy szerinte nagyon furcsa, ha én ébren vagyok és mégis ott maradok a szobában. Nem mintha néztem volna őket ahogy alszanak, általában csak olvasgattam, leckét írtam, de amióta ezt kiemelte minden alkalommal -mint most is- ezen agyalok, miközben csendesen kilopódzok a hálókörletből. Ilyenkor még csendes a kastély, szinte senki nincs a folyosókon, de a parkban már bőven csicseregnek a madarak. Amint kiértünk, Zelma rögtön eltűnt a szemeim elől, én pedig fázósan húzogattam a hosszú ujjú pizsamafelsőm, és megpróbáltam nagyon alaposan a fejembe vésni, hogy legközelebb már hozzak pulcsit. Több mint valószínű, hogy Zelma már távolról hallotta a vacogásom, mert alig pár perc múlva határozott tempóban elhaladva mellettem a kastély felé vette az irányt. Kicsit lassabban követtem, és a meleg kávémról fantáziáltam, ami majd a nagyteremben vár. Szerettem azt hinni, hogy kevés dolog állhatott volna közém és a kávém közé, de ez bőven nem lett volna igaz. Egy fiú ananászos alsóban a pontverseny állását bámulva pedig bőven elég volt, hogy hirtelen lefékezzen. A "nem tudtam mire vélni a dolgot" kifejezés kevés lenne leírni azt a több száz opciót, ami hirtelen betolakodott az agyamba, de egy-két pillanat néma ácsorgás után végül a legjobb opciónak az bizonyult, hogy egy halk torokköszörülés után -nehogy megijedjen- megszólítottam a háta mögül. -Szia! Minden oké?- kérdeztem kedvesen, figyelve arra, hogy ha esetleg alvajár, akkor ne ébressze meg a hangom. Ha nem válaszol, akkor csak tovább megyek, de ha esetleg tényleg van valami probléma, ami szegényt ebbe a helyzetbe kényszerítette, ne én legyek az, aki tovább megy. Zelma már úgyis megtette helyettem, és ha jól sejtem, épp már a haverjaival hesszel a könyvtárban.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 15. 19:59
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Alig néhány hónapos ittlétem alatt már szembesültem sok furcsa ténnyel, amire talán mások már fel sem kapják a fejüket. Mókás szellemek, felsőbbévesek bevett szokásai, pletykáló portrék és enyhe fegyelmezetlenség a diákok részéről, ami egyáltalán nem számít kirívónak. A svájci iskola azért más volt. Ott esélytelen lett volna számomra is, hogy pizsamában mászkáljak, nem számított, hogy még nem kezdődnek órák. Valamint szintén esélytelen lett volna, hogy rosszul interpretáljam az ananászos kisgatyában álldogáló srácot, de amint megszólítottam rájöttem, hogy simán lehet hogy Ő minden napját a pontverseny csekkolásával kezdi. Így kifejezetten megnyugtató volt, hogy őszinte mosollyal fordult felém, legalább ha hülyének is néz, ezt kedvesen teszi. -Igen...igaz.- Felelem kissé habozva, és én is felpillantok a kövekre. Nem igazán tudok napirendre térni a helyzet felett, de a verseny állását nézni még mindig egyszerűbb, mint a srác arcára koncentrálni. Minden energiámat bevetve is nehezen menne, mert annyira rikítóak azok az ananászok, hogy önkéntelenül is vonzza az ember szemét. Már épp pörögtek az agyamban a variációk, hogy ha a kérdésemet nem vette támadásnak, és egyébként látszólag "minden oké" vele, akkor milyen illedelmes kis bájcsevert kanyarítsak a helyzetből, amikor a srác a nadrágokról kezd magyarázni. Így már minden világos, és már az sem okoz gondot, hogy kordában tartsam a szemeim. -Oh, ez sok mindent megmagyaráz.- Felelem nagyokat pislogva, hogy az összes információt meg tudjam jegyezni, amiket hirtelen rám öntött. -Na várj, mindjárt körbenézek. Eddig kint voltam a parkban, ott nem láttam semmi nem oda illőt.- Nem a saját szememben bíztam, mert szinte még sötét volt kint, hanem Zelmában, aki tuti azonnal megtalálta volna a random ruhadarabot. Viszont ahogy próbálom felidézni az ide vezető utat, mintha derengene valami, csak már meg sem lepődtem rajta. -Ó tudom, az egyik szobron volt valami ruhadarab, ahogy jöttem erre.- Bököm ki hirtelen, majd annak hála hogy ehhez a múltban gondolkozáshoz kénytelen vagyok felfelé nézni -mintha így beleláthatnék a koponyámba- hirtelen egy másik nacit is megtalál a szemem. -Nézd, pont a Levitások zászlórúdjának a végén. Szerintem az is a tiéd.- mutatok lelkesen felfelé -És szerintem az adományládában is meg kéne nézni! Múltkor ott találtam meg Zelmát... nagyon szereti a puha holmikat.-
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 15. 19:59
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Alig öltöztem át az óráim után, már úton is voltam a könyvtár felé. Zelma szokásához híven matricaként követett, bár az elmúlt időben egyre bátrabban merészkedett messzebbre a kastélyban. A könyvtár és környéke már pont egy ilyen hely volt, mert szent meggyőződésem szerint hadsereget toborzott a szorgalmas diákok kiskedvenceiből és minden délután ott tartottak gyakorlatot, amíg mi tanultunk. Ezért meg sem lepett amikor felgyorsítva lépteit elhúzott mellőlem, azon viszont már elcsodálkoztam, hogy még pont láttam a második emeletre vezető lépcsősörön suhanni. Én személy szerint még csak nem is jártam ott, de Ő láthatóan céltudatosan közlekedett, ezért a pszichológusom gondolatait erősítve magamban elengedtem a mai tanulást -elvégre semmi sürgős dolgom nem volt, és már hetek óta győzköd a terápián, hogy nem a tanulással fogom megtalálni önmagam, hanem ha kicsit élni is merek- és Zelma nyomába eredtem. A második emeletre érve próbáltam kitalálni, hogy merre indulhatott a kisállatom, de legnagyobb szerencsémre a göndör szőrű szöszkupac láthatóan a festmények között is nagy sikert aratott. Bőven elég volt a susmogó dámák pillantását követni, hogy a helyes irányba menjek. - Látod, mondtam hogy ma is jön a társalgóba koldulni.- - Olyan vékony szegény, tuti nem ad a gazdája neki eleget enni.- - Hölgyeim, ennek a macskának ilyen a helyes formája!- - Jó, de akkor sem kéne minden nap a társalgóban haknizni.- Inkább fel sem pillantottam a fecsegőkre, már meséltek róluk, és igaz ami igaz tényleg elég pletykás banda, de legalább kiderült, hogy amíg én órán vagyok, Zelma előszeretettel látogatja a társalgót. Igazi kis people pleaser figyelem hajhász, úgyhogy sajnos azzal is tisztában voltam, hogy a Dámák jelenleg nem hazudhatnak olyan nagyot, mert tényleg bármire képes egy-két jó falatért. A teremből kiszűrődő hangok alapján pedig ismét bevetette magát. -Bármit is csinált bocsánat érte! Esküszöm kap rendesen enni.- nyitottam be gyorsan az ajtón szememmel a macskát keresve, és szinte azonnal rá is bukkantam szerencsére egy ismerős srác, Kevin mellett.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 16. 13:38
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
A srácból sugárzó derű tökéletes ellentétben volt a szituációval. Fogalmam sincs, hogy ha hajnalban a nadrágjaimat kéne keresni, képes lennék-e ilyen jófej módon felfogni az egészet. Valószínűleg nem... de ez a kis disszonancia csak múló gondolatként röppent be a fejembe, és azonnal távozott is amikor kiderült, hogy a szobron a nadrág állandó tartozék. - Igen, igen, határozottan Ő volt az, sajnálom. - sütöm le a szemem kissé szégyenkezve, hogy nem csak nem jutottunk közelebb egy nadrághoz, de még csak a hagyományról sem tudtam. Hála az égnek szinte azonnal észreveszem a zászlórúdon lógó ruhadarabot, így ki tudtam javítani a hibám, és újra lelkesebben fordulok a fiú felé. - Mi, ezt a barátaid csinálták? - szalad fel a szemöldököm csodálkozva, mert ha az egyik mókás szellem, vagy manók csinálták volna, azt még értem. Na de a háztársak?! - Nem túl rendes dolog tőlük. - Teszem hozzá hitetlenkedve, hiszen tényleg, mégis mire jó ez? Poénnak kevés, szivatásnak sok, esküszöm csak elterelésnek jó. - Jajj persze, a pálcád is az egyik naciban volt?- kérdezem a sráctól, miközben előkotrom a zsebemből a pálcám. Csak mert ha igen, akkor igyekszem óvatos lenni, bár igazából így is a lehető legóvatosabban a lehető legtökéletesebb kivitelezésre hajtok. - Vingardium Leviosa - lendítem a pálcám a farmer felé, ami szépen engedelmeskedve elemelkedik a rúdtól, majd tollpihe módjára felénk idnul és Z alakban kezd süllyedni. Ahogy elég közel ért hozzánk leengedem a pálcám és a már zuhanó nacit a szabad kezemmel elkapom. - Parancsolj.- nyújtom át mosolyogva a ruhadarabot. - Megpróbálkozhatunk egy invitóval is. Vagy szerinted ellenbűbájt szórtak rájuk?- kérdezem félénken, mert ugyan svájcban elég nagy hangsúlyt kapott a bűbájtan és tanultam már a varázsigét, de ha a legminimálisabb erőfeszítést is megtették a barátai -például odakötötték valamihez a ruhákat- akkor esélytelen, hogy sikerüljön, annyira nem megy még jól.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Amióta Zelma megmutatta a társalgót, szép lassan átszoktam oda tanulni. Nem mintha a könyvtár nem lenne még mindig a szívem csücske, de valahogy a lazább környezet a szorgalmik megírásához bőven elégnek bizonyult, és az a kandalló... mindig a kandallós terem a nyerő, bármelyik kettőt is állítjuk egymás mellé. Ez a néhány hét a kastélyban már elegendő volt hogy visszatérjenek a Waldorfos éveim, és kicsit lazábbra vegyem én is a figurát a Herzberg után. Most már bátran huppantam be én is a puha fotelekbe, vettem le a cipőm, és ültem a leglehetetlenebb pozíciókban. Ma csak egy levelet akartam megírni a bátyámnak, és miután azt szépen lezártam, összeszedve az összes holmimat egy csendes és illedelmes - Sziasztok!- kíséretében kiléptem a szobából. Csak néhány lépés után jöttem rá, hogy még nem küldtem soha baglyot innen, és halvány lila gőzöm sincs, hogy merre kéne induljak. Mielőtt teljesen eltévednék, a falnak támaszkodva megállok átgondolni alaposan, hogy van-e esély arra, hogy megtaláljam a bagolyházat. Azt hiszem az északi szárnyban kéne keressem, mert annak van tornya, és remélhetőleg ott laknak a sulibaglyok. De erre semmi garancia nincs, úgyhogy egy hangos sóhaj kíséretében elhatározom, hogy inkább megkérdezek valakit és csak holnap küldöm el a levelet. Helyette inkább visszaviszem a könyvet, ami már nem fog kelleni, úgyis útbaesik a könyvtár.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 18. 19:48
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Alighogy elindultam a Navine klubhelyisége felé, meghallottam azt az összetéveszthetetlen hangszínt, ami miatt édesanyám ragaszkodott a Waldorf iskolához. Eleinte nem értettem, hogy a szupermenő nemzetközi ovi után miért nem mehettem én is a kis barátosnéimmal ugyanabba a suliba, de a későbbi formális találkozókon már rájöttem, mennyire helyes döntés volt. Danival ugyan imádtuk az ilyen eseményeket, de mindketten pont arra a havi néhányra voltunk bekalkulálva, amennyi anyánk munkája miatt kötelező volt. Már csak kíváncsiságból is keresni kezdtem a hang tulajdonosát, sajnos pont rossz irányba forgattam a fejem, mert a következő pillanatban belém ütközött. Követtem a szememmel a földre pattanó mobilt, majd az arcára pillantva elfojtottam egy mosolyt. Tiszta Charlotte... Egy röpke pillanatig elgondolkodtam, hogy most mennyi energiám van erre, de az utóbbi hetekben a mentális állapotom full stabilnak bizonyult és ma már edzeni is voltam, úgyhogy be mertem vállalni hogy értelmesen kezelem a szituációt. - A kilöktem, azért túlzás- felelek szelíden, amíg lehajolok a telefonért - De mondjuk azt számonkérheted, hogy miért nem kaptam el.- nyújtom át a mobilját egy huncut mosollyal. Csak ezután mérem végig a leányzót, és egy pillanatig sem próbálom ezt lopva csinálni. Egyrészt Ő is pont ugyan ezt tette, másrészről pedig szinte biztos vagyok benne, hogy nagy gonddal összeválogatott outfit van most a kifutón, amire biztosan büszke. - Vintage Fendi? - kérdezem a fehér szandijára pillantva, magamat is meglepve hogy még mindig pontosan felismerem a pántjáról. Charlotte büszke lenne, fénykoromban még talán a típus nevét is tudtam volna.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 18. 21:00
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Olyan nosztalgikus emlékeket hozott elő a leányzó viselkedése, hogy megpróbáltam jó alaposan az eszembe vésni, hogy erről újra beszélnem kell Góficz úrral. A Herzbergben és itt a kastélyban is akárkivel találkoztam egyaránt jófej, kedves vagy szimplán érdektelen volt, legyen az illető tehetős vagy szerényebb körülmények közül érkező. Nem is számítottam rá, hogy ezt a két lábon járó sztereotípiát, aki épp előttem ácsorgott, a varázsvilág berkein belül is gyártják. Ha másra nem is, arra tökéletes volt, hogy bizonyítsa mennyire sok dolgom van még a terápiával, mert az a nyugalom és móka ami a szónoklata alatt elárasztott, nem lehet normális. Nem tudom mit nevelt belém az a 2 év, amíg Charlotte aktívan részt próbált venni a mindennapjaimban, de ezt a szintet kéne elérni az átlag emberekkel is. A folyamatos szorongás, hogy mit gondol rólam? Elment nyaralni. Izgulás azon hogy ne legyek túl- vagy alulöltözött? Kit érdekel?! A folyamatos szemkontaktusát játszi könnyedséggel és egy bujkáló huncut mosollyal állom, csak az álmos képűre húzom fel a szemöldököm. -Hm, ez új...- bólogatok szinte elismerően. A botsáska szokott lenni a nyerő, de már olyan régen nem próbált senki verbálisan szapulni, hogy el is felejtettem milyen érzés. Egy apró gondolatfoszlányként azért előbújik a már megszokott kis szorongás, hogy mi van, ha igaza van, tényleg szörnyen néz ki az arcom, és mindenki más is ezt gondolja rólam, de a következő jelenet azonnal visszarántott. Enyhe csodálkozással keveredő megkönnyebbüléssel figyeltem, ahogy elvonul, már reméltem, hogy ez volt a végszó, de a következő pillanatban csak az összeszorított ajkaimmal tudtam megakadályozni, hogy ne nevessek fel hangosan. Tényleg minden erőmet bevetettem, és lehajtva a fejemet a cipőm orrát fixíroztam, mert olajat azért nem akartam a tűzre önteni. Bármennyire is jól esne megkérdezni, hogy ezt most mennyire gondolta komolyan, pont annyit érne mint egy háromévest megkérdezni hogy miért eszik homokot. Szerintem a háromévessel még több esélyem is van picit. Inkább csak megigazgatom a vállamon a táskát, mert ez már tényleg a vége kell hogy legyen a jelenetnek. -Ha az Eridonra gondolsz, akkor sajnos nem...bocsi.- nézek fel rá a cipőm orráról, és minden arcizmommal azon vagyok, hogy rendezett kifejezéssel tudjam ezt közölni. Reményem szerint tényleg sikerült egy sima mosoly és ezzel én lezártnak tekintettem a beszélgetést. Tovább is indultam, de a lelkiismeretem még megszóltalt. - Most a nyugati szárny második emeletén vagyunk, ha ez segítség. De a társalgóban lehet találsz Eridonosokat.- teszem hozzá egy biztató mosollyal miközben elhaladok mellette, direkt figyelve a két lépés távolságra, nehogy megint itt nekem ugorjon.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
A rám szegeződő tekintetek alapján lehet egy icipicit túlkaptam ezt a belépőt, de esküszöm a folyosón üldögélő Dámák tehetnek róla. Kevés dolog tud hevesebb érzelmeket kiváltani belőlem, de ez a macska... ez mindenre képes. Szerencsére pont csak az első néhány másodperc volt kínos, amikor Kevin intett, a többiek is visszatértek a saját kis teendőikhez. - Szia!- mosolygok rá boldog megkönnyebbüléssel már távolról, majd immár normális tempóban odasétálok hozzájuk, de közben talán még az előbbi stressz miatt ömlik belőlem a szó. - Hát fogalmam sem volt, hogy hová tűnik néha, én azt hittem a könyvtárban hesszel a haverjaival... de mos pont láttam erre jönni, és tuti ide jár koldulni.- nézek körbe a helyiségben, ahol még sosem volt szerencsém járni, de egész hangulatosnak tűnik. - Vagy melegedni.- bökök a kandalló felé, amikor azt is észreveszem. - Ugye nem csinált semmi gazemberséget?- kérdezem amikor odaérek hozzájuk, és kedvesen megvakargatom a göndör szőrű majommacska buksiját. Örülök, hogy nem egy vadidegent talált meg, mert annak ellenére hogy még tényleg sosem okozott galibát, nem szeretném hogy ezt majd pont egy ismeretlen emberrel játssza el. Kevinről pedig pontosan tudom, hogy nagyon rendes, legalábbis a könyvtárban már csomószor kértem tőle segítséget és mindig készséges volt. - Ez a macska egy csoda, de a kajáért pofátlan dolgokra képes.- folytatom a magyarázkodást már nem annyira hadarva kicsit halkabban. -Múltkor a klubhelyiségben befészkelt egy lány nyakába, mert így kapott tőle néhány szem popcornt... nincs benne semmi önérzet. - Sandítok az utolsó mondatoknál rosszallóan Zelmára, de Ő is pontosan tudja, hogy imádom, sosem venné magára. - Jajj, de bocsánat, nem akartalak megzavarni, meg azt sem akartam hogy Őfelsége megzavarjon, úgyhogy tényleg bocsi.-
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 19. 12:06
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Egy pillanatig nem értettem hogy jöttek ide a ruhák, de aztán leesett a tantusz. Már épp beszívtam a levegőt és nyitni akartam a számat, hogy én nem a cipőjére gondoltam újdonságként, de inkább csak fejcsóválva kifújtam, mert addigra már úgyis hátat fordított. Eszméletlenül szórakoztató a lénye, de tudom, hogy egy nagyon vékony jégen táncolok, ami attól választ el, hogy ne akarjon akár ténylegesen fizikailag is apró darabokra tépni, úgyhogy igyekszem kordában tartani a vonásaim. Egészen jól is megy, bár az utolsó nagy lendületét már nem tudom teljesen rezzenéstelen arccal nézni. Illedelmességből még felvetem a társalgót, de inkább nem is lassítok a lépteimen, már szinte mellé érve tudok csak reagálni a természetesen abszolút építő jellegű kritikára. -Úgy lesz!- Kacsintok rá talán picit pofátlanul, de szerencsére már Ő is mozgásban van, olyan lendülettel, hogy nem hinném, hogy megszakítja a vonulást. Még átfuttatom az agyamban, hogy pont a tökéletesen ellentétes irányba indult, de mivel nekem itt egy jobb kanyarral le kell forduljak, már sajnos semmit nem tehetek az Ő érdekében. Kicsit azért sajnálom a leányzót, mert nehéz élete lesz szegénynek így kiszakítva a saját kis környezetéből. Talán még Ő is úgy gondolja, hogy a szülei a legszuperebb emberek a világon, de jól elrontották szerencsétlent. Mint egy rosszul szocializált kiskutya...igen, Apu is mindig ehhez hasonlította az indokolatlanul nagy érzelmekkel reagáló kollégáit, mert így könnyebb volt elfogadni a hiányosságaikat, és helyén kezelni a sértéseiket.
Részemről az öröm
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Mindenki. Sok tekintetben a Herzberg szabályai nagyobb fegyelmet követeltek a diákoktól, de pont az egyenruha kérdést elég lazán kezelték. Legyél ott, legyen rajtad talár, és kész. Amilyen örömmel fogadtam, hogy itt kötelező az egyenruha -ezzaz, nem kell gondolkodni mit vegyek fel-, annyira hamar vált végtelenül unalmassá és kényelmetlenné. Nem vagyok az a szoknyát elutasító leányzó, na de minden egyes nap?! Ma reggel is néhány percig vitatkoztam magamban a tükör előtt, hogy ha ez nem is teljesen hivatalos óra, akkor nem is feltétlenül kéne teljesen hivatalosan megjelenni, de aztán győzött a szabálykövető énem, és végül mégis egyenruhát húztam. Legalább a Dr. Martensem megfelel a cipő követelményeinek. Ugyan halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy mi az a Fiziognómia, de megfogadtam, hogy idén végre kitalálom mit kezdjek az életemmel, és ezt valami miatt a végtelen mennyiségű tanóra és minden külön feladatban való részvétellel próbáltam elérni. Hogy mennyire fog sikerülni, az majd kiderül a négyszáz vizsga során év végén... de egy kicsit remélem, hogy valamilyen irányba billen a mérleg. Szokásomhoz híven a még gőzölgő kávémmal a kezemben indulok a Keleti szárny felé, és közben próbálgatom az újonnan szerzett bögrém, ami kilöttyenésgátló bűbájjal van ellátva. Nem szerettem az elviteles kávéspoharakat, se a termoszokat, olyan idegen fogásuk volt, na de ez a bögre... és ha fejjel lefelé fordítom sem csordul ki semmi, csodálatos. Ez talán az egyetlen dolog, ami hiányzik a mugli világból. Mielőtt benyitok az ajtón veszek egy utolsó nagy levegőt, elrendezem a kivételesen egész jól megregulázott hajzuhatagom, és apró kopogás után benyitok. -Jó reggelt!- köszönök apró mosollyal a tanárnőnek, és csak az üres terem döbbent rá, hogy lehet baromi korán jöttem. Gyorsan az órámra pillantok, és boldogan konstatálom, hogy tényleg csak egy egészen illedelmes 10 perccel érkeztem a kezdés előtt, úgyhogy remélhetőleg nemsokára többen is befutnak. Ha nincs semmi utasítás, akkor helyet foglalok a félkör jobb oldaláról a 3. széken, de ha a Tanárnő szól, akkor természetesen a kijelölt helyet foglalom el.
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. október 20. 15:15
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Anna
A habos kakaót tényleg nem veri semmi. Talán csak a tűzforró americano, ami a termoszomban pihen, és így hogy újra eszembe jut, kortyolok is belőle még egyet, miközben bólogatva nyugtázom a kijelentést. A termoszomat szorongatva hallgatom Annát, és őszintén jól esik, hogy a kissé béna bizonytalanságomat igyekszik eloszlatni. Tökéletes tanárnő lesz, mert ez a néhány perc elég volt hozzá, hogy biztonságban érezzem magam mellette, és ne legyek se több se kevesebb, mint egy 15 éves gyerek. Gyereknek lenni pedig a világon a legcsodálatosabb és legkiszolgáltatottabb dolog, s ezért is olyan ritka, hogy valaki mellett különösebb ismerettség nélkül nem akar előjönni a felnőtt énem. Tudom, hogy érettebb vagyok a korosztályomnál -ezt teszi az emberrel, ha 7 évvel idősebb a bátyja- mégis azokat a tanáraimat szerettem igazán, akik a koromnak megfelelően kezeltek. Nem tettek rám száz százalékos felelősséget, de a döntés az enyém volt, hogy mennyit vállalok. És álltalában ezek a tanárok voltak azok, akiknek az óráján önként jelentkeztek a diákok, sosem volt susmogás, és a dolgozatokon is kimagasló volt az osztályátlag. Éreztem, ahogy Anna mondataira az arcvonásaim is szinte kismacskaszerűvé válnak, el se akarom hinni, hogy hogy lehet valaki ennyire jóindulatú. -Nagyon rendes vagy, köszönöm szépen.- hálálkodom kicsit lesütött szemmel, még mindig a termoszomat szorongatva, és közben igyekszem bevésni a memóriámba, hogy ha szükség lesz rá, ne felejtsem el feleleveníteni a felajánlását. Nem mintha a jövőben képes lennék eljutni arra a szintre, hogy önként kérjek segítséget felnőtt emberektől, akiket ráadásul alig ismerek, de a problémáimra általában már az is bőven elég megoldás, ha eszembe jut, hogy léteznek kedves emberek a világban, mint Anna. -Én is nagyon örülök, és köszönök mindent.- felelem mosolyogva, és vele együtt felemelkedem a padról, inkább csak megszokott illedelmesség gyanánt, de milyen jól tettem, mert így legalább egy cseppet sem ért meglepetésként hogy kezet ráztunk búcsúzóul. Eddig azt hittem, hogy ez csak egy ódivatú német tradíció, de mivel ebben szocializálódtam kifejezetten jól esett, hogy nem csak nekem természetes ez. Már bőven csak a hátát figyeltem Annának, amikor eszembe jutott, hogy pont azt felejtettem csak el megkérdezni tőle, hogy mégis mi a fenét érdemes megnézni Bogolyfalván... de visszatekintve a beszélgetésünkre ez talán annyira nem is jelentős. //köszönöm a játékot
|
Utoljára módosította:Kobán Emma , 2022. november 10. 22:34
|
|
|
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Szinte biztos, hogy látszik az arcomon az a zuhanórepüléssel érkező felismerés, hogy az embernek a szobatársai nem feltétlenül a barátai. Még most is képes vagyok meglepődni ezen a naiv kis gondolatomon, pedig pontosan tudom, hogy nem az az általános, hogy mindenkivel egy közepesen jó viszonyt ápol az ember, és hogy illendőségből ezt barátságnak nevezi. Na de mindegy is. Miközben repül lefelé a nadrág, csak fél füllel tudok odafigyelni arra, amit a pálcájával mutogatva mondd a srác, de egy szórakozott mosoly biztosan felkúszik az arcomra. Csak akkor nézek rá, amikor már a nadrág a kezemben van, így sajnos túl későn észlelem, hogy egy ölelés vár rám. Már kínos lenne megakadályozni, és a tizedmásodpercek alatt lefuttatott pánikolós átgondolásommal végül arra jutottam, hogy jobb ez így. Egy kézzel én is átkarolom, szelíden meglapogatva a hátát, beleadva minden erőmet, hogy ne vegye magára az általános idegenkedésemet az ismeretlenekkel való testi kontaktustól. -Igazán nincsen mit!- Felelem őszinte boldogsággal, és magam sem tudom eldönteni, hogy minek szól az öröm, annak, hogy segíthettem, vagy annak, hogy vége van az ölelésnek. -Igen...igen...- hümmögök helyeslően, és jól jön az, hogy épp keresünk valamit, mert így van okom feltűnően nem a srácot nézni, miközben öltözik. Sajnos másik nacit nem találtam meg a szememmel, de helyette rájöttem, hogy még csak be sem mutatkoztunk. Valószínűleg ez a hajó már elment, majd egy alkalmas pillanatban megkérdezem a nevét. Amíg Ő válaszol, én tovább kutatok a teremben, de amikor összeáll a fejemben mit is mondott, inkább visszaállok mellé. -Miért ne segítene valaki?- kérdezem értetlenkedve, de már a kérdés pillanatában leesik, hogy ez ismét egy naiv feltételezés. -Mármint... mindegy. Furák a szobatársaid. Ez valami különleges alkalom, vagy rendszeresen szórakoznak ilyenekkel?- kérdezem immár rendesen a srác szemébe nézve. Nem tűnik annak a tipikus fiúnak, akit valamilyen külső tulajdonsága alapján kinéznének, és a végtelenül kedves kisugárzása miatt képtelen lennék elhinni, hogy elviselhetetlen a természete. De még ha egy szörnyű alak is lenne, ez azért akkor is túlzás. -Oké, akkor megpróbálom, de még nem megy tökéletesen.- figyelmeztetem előre, miközben újra átgondolom, hogy mit is kell tegyek, hogy sikerüljön. -Várj csak, hogy hívnak?- kérdezem hirtelen, mert a "gyertek nadrágok" lehet nem lett volna elég specifikus kérés. -Nem akarom mindenki nadrágját ideröpíteni.- teszem hozzá kicsit magyarázkodva, bár nem mintha amúgy az menne. Ha csak kettő-három elindul, már annak örülök. Miután elárulta a nevét, vagy hogy milyen jelzővel utalhatok rá, minden agyamat összeszedve végzem el a varázslatot. Megfelelő pálcamozdulat, megfelelő varázsige, és megfelelő mennyiségű stressz, hogy nehogy kudarcba fulladjon az egész. //Sikerül vajon a varázslat? >> KATT <<//
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Őszintén megnyugtat, hogy nem én értettem félre, tényleg olvasni fogunk, mert tanulni már semmi, de tényleg semmi kedvem az elmúlt hét után. Kissé félszeg léptekkel követem Nonót, és automata üzemmódban válaszolok a kérdésekre. Bármennyire is szeretem a reggeleket, én a lassú, megfontolt, minden percet kiélvezős típus vagyok így hajnalban, nem megy ez a nagy pörgés, mint a mellettem lépkedő leányzónak. Amikor befordul egy üres terembe, hirtelen megtorpanok. Nem tudom, hogy most akkor megbeszéltük-e hogy hová megyünk, vagy csak hirtelen jött ötlet, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szabad-e nekünk üres termekben lófrálni. Néhány másodpercnyi küszöbön ácsorgás után, viszont inkább követem a sarokban lévő asztalhoz, mert bármennyire is lehet tilosban járunk, talán a "korán reggel egy szabad teremben olvasgattak" felkiáltással egyik tanár vagy prefektus sem szeretne nekünk büntetőmunkát adni. -Persze, itt vagyok.- Mosolyodom el ismét, és közben lepakolom a könyveimet. Nonóval szemben lévő helyet foglalom el, és szinte automatikus mozdulattal húzom magam alá egyik lábamat a puffon. -Rendben, én most a három kedvencemet hoztam, nem tudom van-e kedved elolvasni valamelyiket, vagy van konkrét listád.- rendezgetem a lány felé fordítva a három könyvet. Egyik borítón lévő kép sem mocorog, és ha kicsit közelebbről megnézi, akkor könnyen kitalálhatja, hogy semmi összefüggés nincs a három mű között, tényleg mindenfélét szeretek olvasni. Az egyik a legeslegkedvencebb Enzo, avagy az emberré válás művészete címet viseli, a másik egy kissé kevésbé ismert Karl May regény, a harmadik pedig egy magyar klasszikus, Az ember tragédiája. -Szeretek hosszabbakat olvasni, viszont akkor én is csinálok majd hozzá néhány jegyzetet, hogy jól el tudjam mondani neked. Te miket hoztál?- kérdezem kíváncsian az általa lepakolt kupacra pillantva. -Nagyon szívesen olvasok tényleg bármit, úgyhohgy ha adsz egy könyvet, azzal kezdem.- nézek rá mosolyogva, és szemléltetve a szándékomat kinyújtom a kezem, hogy akármelyik kötetet beletegye. -Igen, még én sem tudom mit szeretnék csinálni a jövőben.- teszem hozzá együttérzően a továbbtanulást érintő magyarázatára, majd igyekszem az olvasmányomra koncentrálni. Talán megint kicsit késve jut el az agyamig, hogy Nonó kérdezett, de amint tudatosul felnézek rá. -Az elmúlt évben a Herzbergben tanultam. Aztán egy költözés miatt jöttem át ide.- válaszolom elmélázva a kérdés tényleges értelmén. Lehet nem is erre volt kíváncsi, hanem arra, hogy hol nőttem fel? Vagy hogy milyen hobbijaim voltak a kastély falain kívül? Fogalmam sincs, de majd kijavít, ha másra akart célozni.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Még nem tudom eldönteni, mit gondoljak Zelma önálló akcióiról, főleg, hogy Kevin is megerősíti, tényleg ideszokott a kis gazember. -Jó, a melegedést megértem, tényleg elég hangulatos ez a hely.- felelem egy nagy sóhajjal és ezzel végre teljesen helyreáll a lelki egyensúlyom. Úgyis csak abban tudok bízni, hogy a végtelen jó természete megóvja a nagyobb galibáktól. Azzal tisztában vagyok, hogy jól olvassa az emberek érzéseit, és ugyan nem tudom eldönteni, hogy empatikus vagy pszichopata módon az emberek fájdalmából táplálja önmagát, de ha valaki rosszul érzi magát a környezetében, mindig megy lelki segélyt nyújtani. A koldulásával pedig úgysem tudok mit kezdeni, már belenyugodtam abba az eshetőségbe, hogy nekem kell majd büntetőmunkára menjek miatta. Egy apró mosoly szalad az arcomra, ahogy Kevin arrébb pakolja a könyveit, de tényleg nem akarom megzavarni, ezért csak az után huppanok fel mellé a párkányba, hogy meggyőződtem róla tényleg nem tartom fel. Ha nem szoknya lenne rajtam, már rég magam alá húztam volna az egyik lábam, ahogy szerintem ötezerszer kényelmesebb ülni, de így csak keresztbe tudtam vetni őket, és Zelma erre a pillanatra várva már az ölemben is volt, fejét belesüllyesztve a pulcsim vastag anyagába. -Sajnos úgy tudom, hogy a művészvilágban ha eldobod az önérzeted akkor még kevesebbre tartanak.- nézek nevetve Kevinre, majd sokkal komolyabbra vált az arckifejezésem. -Újra megpróbálkozol majd a felvételivel?- kérdezem őszinte kíváncsisággal, mert lehet csak én akartam belehallani, de mintha enyhe keserűség lett volna az elejtett mondatban.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Tanóra -Rothstein Tanárnő -Rendben.- bólintok kedves mosollyal a tanárnőre nézve, miközben már a helyem felé igyekszem. A kezdeti pánikot, hogy túl korán jöttem volna, felváltotta a másik aggodalmam, hogy mi van, ha nem jön senki más? A legszörnyűbb az egészben az volt, hogy ez a kérdés megválaszolhatatlannak bizonyult a fejemben. Sosem voltam még egyedül egy tanórán, semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem ezzel kapcsolatban, Gófitz úrral sem gyártottunk ilyen szituációt, és nem olvastam semmilyen etikettet, ami ide beilleszthető lett volna. Miután helyet foglaltam, a táskámat az ölembe helyezve kezdtem kutatni a jegyzetfüzetem és egy penna után. A gerincükről felismertem az összes könyvemet, amit a mai napra pakoltam és külön helye volt az írószereknek, ez a keresés csak arra szolgált, hogy elfoglaltnak tettetve magamat három nagy levegőt tudjak venni és újrakalibráljam a pánikolós agyamat. Végigfuttattam a jól bevált módszert, tudatosítottam tetőtől talpik a testtartásomat, majd korrigáltam annak megfelelően, hogy a megriadt kismadár helyett inkább egy kíváncsi diáklány benyomását keltsem. Kipakoltam a füzetet és az írószereimet a padra, majd reményeim szerint alig észrevehető módon kicsit hátrébb húztam a vállaim, és kezeimet az asztalon lévő bögrém köré kulcsoltam. Lopva körültekintettem, és amikor felfedeztem, hogy a tanárnő asztalán is ott van egy adag forró ital, nyugodtan kortyoltam egyet a sajátomból. Szerencsére a légkör egyáltalán nem volt kínos, és ezt igyekeztem minden lehetséges fórumon legnagyobb ellenségem, a saját agyam, tudatára adni, miközben a random jegyzetek olvasásába folytottam a várakozás idegölő perceit. Néha az órámra néztem, de csak nem akart senki bejönni azon a fránya ajtón, a percek pedig teltek. A félelmem, hogy egyedül leszek ezen az órán egyre valóságosabbá vált, és sehogy sem tudtam megbocsátani magamnak, hogy egy ilyen szituációba keveredtem minden előkészület nélkül. Ez csak egy szituációs gyakorlat. Ez egy biztonságos környezet. Minden jól fog menni. Mondogattam magamban, hátha mire sor kerül rá el is hiszem. Tudtam, hogy eljön a pillanat, mégis meglepetésként ért a tanérnő hangja, de szerencsére így legalább volt lehetőségem kicsit kimászni a saját fejemből és rá figyelni. Ettől függetlenül az agyam egyik része folyamatosan jó indokokon gondolkodott, hogy mivel lehetne mégis lelépni ebből a szituációból, a másik része rettegve visított a közeledő oktató láttán, hogy még véletlenül se üljön mellénk, mert abba belehalunk. Ismerős volt ez a kis kavalkád, és már egészen jól tudtam kezelni, de azért hálás voltam, hogy a kimaradó szék láttán legalább a pánik kicsit alább hagyott. Igyekeztem a lehető legőszintébben viszonozni Rothstein professzor mosolyát, és elrejteni azt a pillanatnyi dermedtséget, amit a szavai okoztak. Hogy én vizsgáljam meg pofátlanul alaposan a tanárnőt és aztán jellemezzem? Gratulálok Emma, ez most tényleg fel fog érni egy terápiával. Futnak át cinikusan a gondolatok a fejemen, de remélhetőleg csak a szememben csillan meg a félelem. Nyelek egyet, mert esélytelen, hogy megtalálnám azonnal a hangomat, majd tényleg alaposan szemügyre veszem a Tanárnőt. -Azt hiszem a külső leírással kezdeném, hajszín, szemszín, bőrszín, a vélhető kor, magasság és az öltözet.- kezdem sorolni ujjaimmal számozva a tulajdonságokat, miután pillanatnyi döntést hoztam arról, hogy inkább általánosítok, nem konkrétan vázolom fel, amit látok. - Azután pedig kiemelném, ha lenne valami feltűnő, mint például rikító fülbevaló vagy anyajegy. Végül kitérnék arra, hogy milyen benyomást keltett bennem.- fejezem be egy levegővel, és egy kicsit megkönnyebbülve, hogy még nem lett leharapva a fejem.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Ha egyszer beleütköznek az emberbe, az a véletlen műve, de ha néhány héten belül már másodjára, akkor őszintén jogos, ha magunkban keressük a hibát. Ez futott át az agyamon, miközben az ütközés után kezeimmel egyensúlyozva sikerült szerencsésen talpon maradjak. Mély gondolatokból szakított ki a váratlan találkozó, és féltem, hogy ez az arcomra is kiült. Szörnyen mogorva tud lenni a mimikám, amikor "nem vagyok a testemben", a hallásom és a látásom is minimálisra csökken, valószínűleg ezért is történt az ütközés. Mivel mindketten talpon maradtunk, gyorsan kicsit megrázva lehajtottam a fejem, megigazítom a kontyom, és már rendezett arcvonásokkal nézek fel a baleset másik résztvevőjére. Nem kérdés, hogy én voltam a hibás, mégis ő kér bocsánatot... meglepő ellentéte a nem is olyan rég történt hasonló esetemnek. -Jajj, dehogyis. Én bocsánat!- Pislogok nagyokat a lány őzike szemeibe, és magamat is meglepve érzem, ahogy elönt a szégyenérzettel kevert pánik hangulat. A legtöbb esetben már nem érint meg különösebben, ha apró kellemetlenséget okozok másoknak. Egy őszinte bocsánatkéréssel képes vagyok elintézni a dolgot és nincsenek álmatlan éjszakáim emiatt, de az már biztos, hogy ezt a szituációt kifulladásig fogom újrajátszani magamban. -Nagyon sajnálom tényleg, megint nem itt jártam fejben.- magyarázom túl szokásomhoz híven a mondandómat -Ugye neked sem esett bajod?- kérdezem őszinte aggodalommal, a pulcsim ujját szorongatva.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Amióta megjött a csípősebb hideg, azon kaptam magam, hogy egyre több időt töltök a szabadban. Valószínűleg ennek ahhoz is köze volt, hogy érkezésem után az első két hónapot a könyvtárba zárkózva töltöttem, de most hogy már a másodéves teendőimet is úgy ahogy átlátom, több szabadidőm marad ilyen úri mulatságokra, mint a séta Zelmával a kastély körül. Mivel Őfelsége a szürkületben szeret bóklászni, én alkalmazkodva ehhez hűségesen szedem a lábaimat most is a nyomában, bármennyire is gyűlölöm ezt a félhomályt. Mindenféle fura alakokat látok bele a bokrokba, és a tény, hogy még bőven nem ismerem a varázsvilág rejtette összes veszélyt csak még jobban elrettent. Ennek ellenére angyali nyugalmat színlelve lépkedek határozottan a kis fehér popóját követve, kezemben a kedvenc bögrémmel, amibe inkább két kézzel kapaszkodom, mintsem egyszerűen tartom. Ahogy egyre közelebb érünk az erdőhöz, megszólal bennem a felelősségteljes gazdi, és gyorsítok lépteimen, hogy utolérjem a kisállatomat. Nem akartam visszaparancsolni, de több mint valószínű, hogy megérezte a félelmemet, mert a vadőrlak mellett megállt és bevárt. Mint valami rossz horrorfilm kezdete, ahogy Zelma mellé értem furcsa reccsenést hallottam a kunyhó mögül. Ha nem rettegtem volna attól, hogy a ház lakója kérdőre von, hogy miért ólálkodok errefelé, már nyomban hátra arcot vágtam volna, de félve ettől inkább felkaptam a macskát, majd az szimpatikusabb oldalt választva lassú léptekkel elindultam a hang felé. A terveim szerint ha az itt lakók matatnak hátul, akkor illedelmesen köszönök, ha valamilyen egyéb lény, akkor még mindig lesz időm futni.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Épp igyekeztem felidézni, milyen egyéb lények várhatnak a sarkon túl, és hogy miért vagyok pont ugyan idióta, mint az összes filmben az első áldozat. Ha nem rettegtem volna jobban egy -jogosan- számonkérő varázslótól, mint bármilyen bestiától, akkor sokkal könnyebb lenne az életem. Mindent megtettem annak érdekében, hogy nyugodtnak tűnjek, de őszintén reméltem hogy senki nem vár a sarkon túl. Így miután befordultam, és egy lány hátával találtam szembe magam az eddig sem lassú pulzusom szerintem kiakasztott valamit az agyam drótozásából, mert egy közepesen hangos -SZIA!- hagyta el a számat. A lány sikoltására én is összerezzenek, és automatikus mozdulattal szorítom magamhoz Zelmát, hogy ha megtámadnak legalább Őt meg tudjam védeni. Tágra nyílt pupillákkal bámulom a lány minden mozdulatát, és még akkor is riadt tekintettel nézek rá, amikor Ő már nevet. Csak azután lazulnak az arcvonásaim, hogy Ő elkezd beszélni, és közben mély levegővételek mellett igyekszem egy kedves mosolyt is összehozni. Valahol hátul az agyamban keresem az infókat arról, hogy ölthetnek-e erdei démonok valósághű emberi alakot, de valahol már láttam én ezt a leányzót, ezért meggyőzőbb opció, hogy tényleg csak egy diák. -Nagyon sajnálom, nem akartalak megijeszteni.- szögezem le rögtön, amint tart egy légvételnyi szünetet. A hangom még mindig a normálisnál fél oktávval magasabb hangon cseng, ezért amíg közelebb ér a leányzó nyelek egy nagyot, hogy újra helyreálljon a rend. -Csak a macskával voltam sétálni, aztán hallottam valami zajt és én is elkezdtem rettegni a vadőr szidalmazásától.- Fejtem ki egy levegővel, és így hangosan kimondva még banálisabbnak tűnik az egész. Inkább nem is kérdezem, hogy Ő miért akarta sötétedés előtt megnézni milyen az erdő. Még a házunk melletti gyümölcsösben is rettegnék ilyenkor. A macska említése, mint egy hatalmas mentőöv érkezett, mert így rögtön átkapcsolt az agyam egy pozitív részlegbe. -Jajj, köszöni szépen. Zelmának hívják, nagyon rendes macska.- Emelem meg színpadiasan a kis bolyhost, majd óvatosan leteszem a földre, hogy ha akar nyugodtan köszönjön az ismeretlen lánynak. Ha Ő minimális érdeklődést is mutat az irányába, akkor Zelmus tuti elindul simit kunyerálni. -Tud egy csomó trükköt és imádja az embereket, igazi kéjenc.- teszem még hozzá, majd ismét a lány arcára koncentrálok. Ekkor ugrik be, hogy miért tűnt ismerősnek. Ő az a Rellonos gólya, akit az Eridon asztalától elrángattak. Szegényt nagyon sajnáltam akkor, azóta pedig minden létező változatot hallottam a történtekről, így igazság híján inkább figyelmen kívül hagytam ezeket. -Mit szólnál ahhoz, ha közösen visszamennénk a kastélyba?- Teszem fel bátortalanul a kérdést, mert ha Ő továbbra is fel szeretné fedezni az erdőt, az komoly dilemma elé állítana.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Visszasírom azt a szőke eridonos pojácát, aki a fecsegő dámáknál ütközött belém. Hiába volt kissé beképzelt és rendkívül nyers, vele szemben legalább nem jött elő ez a mérhetetlen szorongás. Jobban belegondolva még sosem éreztem magam ennyire furcsán, mint az őzikeszemű lánnyal szemben. Egyszerre akart minden porcikám menekülni és mellette maradni. Tudtam, hogy az elkövetekező másodpercek nem lesznek elegek megoldani ezt a kérdést, az agyam mégis félig lezsibbadt a próbálkozásban. -Hála égnek.- felelem nagy sóhajtással, miután megerősítette, hogy neki sem történt baja, és egy apró kis mosoly is felkúszik az arcomra. Annyira más a kisugárzása, mint a többieké, egy csomó kérdésem lenne hozzá. -Nekem már a gondolkodás is néha elég ehhez.- reagálok egy szélesebb mosoly kíséretében. Ezek után viszont ahelyett, hogy felvettem volna a beszélgetés fonalát, nyert a menekülési kényszerem, és úgy éreztem a legegyszerűbb ha szimplán elindulok abba az irányba, ahonnan ő érkezett, mintha lenne bármi dolgom arra. -Tényleg nagyon örülök, hogy nem lett semmi baj.- teszem hozzá miközben elhaladok mellette -Vigyázz magadra hazafelé.- érek hozzá egészen apró mozdulattal a vállához és még utoljára belenézek a szemébe. Emma, ez mégis mi a franc volt? Visítja minden megmaradt értelem a fejemben, és nem tudok semmi magyarázatot adni rá. Gyűlölök tapogatni random embereket és azt is gyűlölöm ha ők tapogatnak engem. Mire volt ez jó?! Egy újabb látogatásra Gófitz úrnál?! Jónéhány lépésig visszanézni sem merek, mert szinte biztos, hogy épp lángol az arcom. Az egyetlen logikus magyarázat az lenne, hogy részben véla, de csodálatos barna ha van, úgyhogy tényleg nem értem.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Mármint hogy valakit elhagytál az erdőben?! sikít egy hang szerencsére csak a fejemben a lány szavai hallatán. Úgy ítéltem meg, hogy az ijedtség és az ebből fakadó magas vérnyomás nem jó kombináció, ezért hangosan nem mondtam ki a szavakat, csak nagyokat pislogtam és gyorsan ki is ráztam ezt a gondolatot a fejemből. -Igen, több mint valószínű. Rám vallana ez a fajta bénaság.- nevetek én is a kezdeti riadtság elmúltával a helyzet komikusságán. Már napi gyakorisággal fordul elő, hogy hülyét csinálok magamból, legalábbis így érzem. A lány láthatóan jobban képben van az iskolával, mint én, pedig nem hinném, hogy idősebb nálam, de láthatóan magabiztos, ezért csak bólogatok a vadőrrel kapcsolatos infókra, és igyekszem ezt tudatosítani is. -Jajj, bocsánat. Nyilván a macskát hamarabb bemutatom, mint magamat. Én Emma vagyok, másodikos navinés.- felelek apró mosollyal, és végre már a saját hangomat hallom, nem pedig valami sipákoló teáskannát. Ezek szerint elmúlt az ijedtség. Zelma nyilván azonnal Natália kinyújtott kezébe dörgöli az arcát, majd szokásához hátra veti magát a földre egy kis pocaksimi reményében. Ezt biztos, hogy a kutyánktól tanulta, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek...tudom, hogy egy kis kurtizán. -Ó, az nagyon elegáns név. Zelma csak kölyök korában dorombolt úgy, mint valami rossz traktor, amióta felnőtt csak ilyen kis szolídan tud, mint most.- mutatok színpadiasan a láthatóan élvezkedő macskámra. Tényleg mindenkit imád, szerintem ezért is szokott be a társalgóba, hogy mindig legyen társasága. Megpróbálom megkeresni, hogy melyik fáról beszél Nati, és most, hogy már nem hiszi azt a szervezetem, hogy bármelyik pillanatban meghalhat, nem hangzik annyira rosszul az ötlet. Ha jó fát nézek, akkor nem egy hatalmas túra, úgyhogy még beleférhet sötétedés előtt. -Hm, oké.- bólogatok megfontoltan, de most már nem hagy nyugodni a kíváncsiság, hogy mi lett azzal, akivel Natália eredetileg kött -De ugye akivel jöttél biztonságban van, nem pedig az erdő mélyén kóborol?- folytatom apró nevetéssel, mert magam sem tudom eldönteni, hogy mennyire is komoly ez a kérdés. Közben boldogan veszem tudomásul, hogy a bögrémben még maradt némi kávé, ami a hideg idő ellenére kellemesen meleg, úgyhogy kortyolok egy nagyot. -Részemről mehetünk is, egy kicsit félnék ha a teljes sötétedésig maradnánk.- vallom be őszintén, és ha Natália is egyetért az indulással, akkor megyek is az általam helyesnek vélt irányba. -Zelma szorosan.- szólok még a macseknak, hogy a szabad kirándulásnak vége, és legyen szíves 2 méteren belül maradni. -Te értesz a gombákhoz?- kérdezem hirtelen néhány lépés után, mert valószínűleg ennyi idő kellett, hogy felfogja az agyam miért is megyünk. -Mert én szerintem a gyilkos galócán és a szarvasgombán kívül mást nem ismerek fel...- teszem hozzá kicsit tétován, inkább csak figyelmeztetésnek szánva, hogy sok szakértelemre tőlem ne számítson.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Tanóra -Rothstein Tanárnő Eddig a pontig az ismeretlen szituációtól rettegtem, és támaszkodhattam az agyam logikus részére, ami megpróbálta erősíteni bennem, hogy az ismeretlen az nem egyenlő a szörnyűvel. Miután a tanárnő helyesnek nyilvánította a válaszomat, röpke pozitív reménysugár kezdett pislákolni, de ami az után következett, ismét elűzött minden logikát és reményt. Bármennyire próbáltam rendezetten tartani a vonásaim, innentől kezdve biztos voltam benne, hogy a tanárnő tökéletesen látja a rettegést és a szorongást minden mozdulatomban. Hiszen most mondta...ez az egész lényege. Olyan apró kis trükkökkel, amikkel én is próbálom néha átverni a szervezetemet, nem valószínű, hogy meg tudnám vezetni. Pont olyan meztelennek éreztem magam, mint a pszichológusomnál, csak ott fel voltam erre készülve. Nem jutott eszembe semmi, amivel elmenekülhettem volna a szituációból, kénytelen voltam tehát jó nagy fejest ugrani, és reménykedni, hogy nem koppanok. Kihasználva a jegyzetelés adta időmet, átgondoltam, hogy igazság szerint nagyon is érdekel engem ennek a tudománynak a hogyanja és a miértje, még egy évig úgysem vehetem fel a tárgyat, szóval az esetlegesen kínos szituációk már elévülnek addigra, tehát nyugodtan megpróbálhatom a legtöbbet kihozni ebből az órából. -Szerintem...- kezdem felnézve az írásból -azért fontos a benyomás, mert vannak bizonyos vonások amiket az emberek többsége ugyanúgy értelmez. Például ha valakiről azt mondják, hogy nagy szeme van, akkor nem igazán tudnám kitalálni, hogy kiről van szó az ismerőseim közül, de ha azt mondják, hogy olyan kislányos arca van, vagy kíváncsi tekintete, akkor hamarabb beugrik. Bár ez lehet nagyon szubjektív...- teszem hozzá kicsit csalódottan a végén, mert így kifejtve lehet abszolút helytelenül gondolom.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Nem tudtam eldönteni, hogy a fiú teljesen bolond, vagy csak végtelenül pozitív személyiség, bár az én olvasatomban a kettő kézenfogva jár. A gyermeki boldogság, az apró örömtánc, és a csillogó szemei valami fura empátiát ébresztettek bennem, annak ellenére, hogy alig néhány perce ismertem. Talán ezért is érintettek meg a szokásosnál jobban a szavai. -Ami így végződik- rajzolok egy apró kört jobbommal a padló felé, jelezve hogy a szituációnkra utalok - az nem átlagos szivatás a fiúk között.- szögezem le ellentmondást nem tűrő hangszínnel. Addig átlagos egy szivatás, amíg az két irányú, és a velem szemben álldogáló srácról el nem tudnám képzelni, hogy valaha is keresztbe tett bárkinek szándékosan. Vagy nagyon jó színész... de ennyire csak nem hazudnak a megérzéseim. Ahogy a nevét fejtegeti, önkéntelen mosolyra húzódik a szám, mintha az 5 éves unokaöcsém magyarázna a dínókról. -Értem, megvan, nyugi.- bólogatok bőszen, hogy nem kell tovább magyaráznia. Ezt követően megpróbálom minden tudásomat összeszedni, és elvégezni a varázslatot. Néhány másodpercig rezzenéstelen arccal figyelek, hátha mozdul valami a közelben, de semmi. Hasonlóan csalódott tekintettel nézek Rómeóra, és tényleg öszintén sajnálom, hogy nem működött. -Bocsánat, még elsősként tanultam az elméletet Svájcban, de itt csak jövőre lesz tananyag, úgyhogy nincs még benne gyakorlatom.- magyarázkodok immár én a fiúra nézve, és a végén egy apró sóhajjal megcsóválom a fejem. Szörnyű, hogy egy ilyen hasznos varázslatot csak harmadikban tanítanak... és még szörnyűbb, hogy magamtól nem gyakoroltam eleget, de a másodikos tananyag is épp elég most nekem. -Nem akarod Te is megpróbálni? Hátha neked jobban megy!- kérdezem egy kicsit lelkesebben a fiútól, elvégre a kastélyt jól ismeri, arról a fura szoborról is tud, szóval biztosan nem elsős. -Vagy van valami más ötleted?- teszem még hozzá kissé tanácstalanul, mert lassan el kéne kezdeni a mai órákra készülni. A végén még egy prefektus is elkap minket, hogy nincs rajtunk egyenruha.
|
|
|
|
Kobán Emma INAKTÍV
RPG hsz: 53 Összes hsz: 60
|
Akárhányszor Zelma az ölembe fészkeli magát, átjár egy furcsa megnyugtató érzés, és néha azt kívánom, bárcsak át tudnám adni ezt másoknak is. Mint például Kevinnek, akivel kapcsolatban helyesnek bizonyult a feltételezésem, mert a röpke kacaj után sokkal komorabb hangon válaszol. -Tudod, én nem vagyok túl jó mások lelkesítő támogatásában,- kezdem gyorsan leszögezve, hogy ha véletlenül a "Jajj úgyis menni fog!" című kiselőadást vár a srác, akkor nehogy csalódottnak érezze magát -de cserébe teljesen őszintén tudom azt mondani, hogy ha esetleg idén sem sikerül, akkor az csak annyit jelent, hogy JELENLEG nem vagy ODA való.- fordítom tekintetem Kevin felé, keresve mélybarna szemeit, hogy ne csak a hangsúlyomon hallja megnyomva a "jelenleg" és az "oda" szavakat. -Lehet egy másik intézményben már kapkodnának utánad.- folytatom minden különösebb hangszínváltás nélkül, mert ez sem dicséret, szimpla tény. -A művészet olyan behatárolhatatlan kis amöboid dolog. Folyton változik, alakul, a befogadók részéről is, de benned is. Nem éri meg abbahagyni vagy feladni, főleg ha téged boldoggá tesz.- teszem hozzá még utólag, bár őszintén remélem, hogy ilyen eszébe sem jutott a levitásnak.
|
|
|
|